Életre keltjük épületét

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Életre keltjük épületét"

Átírás

1

2 Tégy bele csövet, szerelvényt! Hol kazán ontja melegét, a ház életre kél Közel 40 fő munkatársi létszám, közel 100 főt foglalkoztató alvállalkozói kör. 300 m2, XXI. századi technológiával épült iroda, 700 m2 raktár, 300m2 szerelő és gyártócsarnok. Fő célkitűzésünk, hogy Ügyfeleink elvárásait kreatív mérnöki tevékenységünkkel, minőségi szolgáltatásunkkal, megbízható technológiákkal maradéktalanul, és hosszú távra elégítsük ki. A munkánkra jellemző a körültekintő tervezés, szakszerű kivitelezés, valamint az aprólékos gonddal ellenőrzött végeredmény. Mindnyájunk érdeke, hogy a magas szintű humán és technológiai környezet biztosítása mellett energiatudatos rendszerek létesüljenek, ezért minden esetben megvizsgáljuk, és előnyben részesítjük a korszerű energiatakarékos technológiák, valamint a megújuló energiák alkalmazásának lehetőségét. Társaságunk 2003-ban alakult, olyan partnerek kiszolgálására, akik kellemes hőérzetet, komfortot kívánnak megvalósítani környezetükben, a legmo-dernebb technológiával. Az elmúlt tíz évben maximálisan megfelelve a kihívásoknak, épületgépészeti szakágak komplett kivitelezését valósítottuk meg, ipari, logisztikai, kereskedelmi, középületi, és egyéb beruházások során. Dinamikus fejlődésünknek köszönhetően, mára az Econix Kft. meghatározó szereplője lett a magyarországi épületgépész kivitelezői piacnak. Szolgáltatásunk magas színvonala, a jól felkészült munkatársak ismeretéből, szaktudásából, tapasztalatából fakad, melyet egy tízfős felsőfokú műszaki végzettségű csapat vezényel. Az eredményes és hatékony munka érdekében, ISO 9001 minőségirányítási rendszert működtetünk. Több mint 2 milliárd Forint nettó árbevétel évente. Több mint száz kereskedelmi létesítmény. Tucatnyi szálloda, étterem, wellness, ipari csarnokok és logisztikai központok. Tucatnyi közintézmény: kórház, színház, könyvtár, gyógyfürdők, szociális otthonok, bevásárló központok. Ipari technológia, kutató laboratóriumok. Életre keltjük épületét

3 Épületgépészeti rendszerek kiépítése több mint m2-en. Gépészeti csővezetékek kiépítése több mint m hosszban. Több mint kw beépített hűtő- és fűtőteljesítmény. Cégünk, shop-kiépítésben a legnagyobb tapasztalattal rendelkező cégek egyike. A kivitelezési szegmens ezen része lényegesen szervezettebb, pontosabb munkát igényel, mint az egyéb kivitelezési munkálatok. Az, hogy ezen kihívásoknak maximálisan eleget tudunk tenni, mi sem bizonyítja jobban, hogy lassan egy évtizede számos ismert üzletláncot tudhatunk megrendelőink között, akik ismerve az Econix megbízható minőséget, hosszú távú együttműködést kötöttek cégünkkel. Az évek során rengeteg kivitelezési tapasztalatot gyűjtöttünk fürdők, wellness központok tervezése építése során. Szakmai kihívást jelentettek az olyan projektek, ahol pl. török kori kerámia vízvezetékek kerülnek elő a falkutatás során, vagy éppen világörökség részeként megőrzött épület gépészeti rekonstrukcióját végeztük. Büszkék vagyunk rá, hogy részesei lehettünk olyan projektek megvalósításának, amelyek a magyarországi építészeti kincsek megőrzését elősegítik. Munkáink során több olyan építésben vettünk részt, mely épületek szakmai, sőt nemzetközi elismerésben is részesültek. Részletes referencialista: econix.hu Ezen építészet által állított magas mércének, a gépészeti rendszer kivitelezése során igyekeztünk, és a jövőben is igyekszünk megfelelni. Egy gépészeti kivitelezési feladat szépsége akkor teljesül ki igazán, ha a maradandót alkotván, környezettudatos rendszert építünk. Egyre több olyan példával tudunk szolgálni, amikor a gépészeti rendszerkiépítésénél, a környezetünk védelme és a fenntartható fejlődés volt az elsődleges szempont. További referenciák: econix.hu

4 Társadalmi szerepvállalás Professzionális szolgáltatások Ha Önnek épületgépészeti szakági tervekre, gáz-, vízvezeték-, csatornahálózat kiépítésére, fűtési és hűtési rendszerekre, klímatechnikai és légtechnikai megoldásokra, esetleg gépészeti technológiai szerelésre van szüksége, jó helyen jár. Cégünk a fent felsorolt tevékenységeket megfelelő műszaki és pénzügyi háttérrel vállalja. Szakmai felkészültség Tervezői osztályunkon épületgépész mérnökök Mérnöki Kamarai tagsággal és jogosultsággal, projektvezetőink felsőfokú végzettséggel és Felelős Műszaki Vezetői jogosultsággal, szerelésvezetőink középfokú végzettséggel rendelkeznek, és dolgoznak azon, hogy az épületgépészeti szakmában értéket teremtsenek. Versenyképes ár Büszkék vagyunk rá, hogy a vállalati felelősségvállalást az előírt kötelezettségeken túl, cégünk messzemenően meghaladta. Olyan területen bizonyíthattuk mérnöki elkötelezettségünket a tiszta energia iránt, mellyel csak kevesen dicsekedhetnek. Irodánk fűtési és hűtési rendszere teljes egészében megújuló energiaforrásokra épül, így évente több száz kilogramm káros anyagtól óvjuk környezetünk. Színvonalas szolgáltatás Hisszük, hogy e három jellemző tulajdonság jelentősen hozzájárul az ügyfélelégedettséghez, és természetesen annak megtartásához. Ezért a projekt átadása után a rendszergarancia mellett, igény esetén a karbantartási feladatokat is vállaljuk, és gondoskodunk a szakszerű szervízhátérről. Az Econix Kft. fontosnak tartja, hogy ne csak a színvonalas szolgáltatása révén érje el az ügyfeleit, hanem segítse azon közösségeket, rendezvényeket, amelyeket a stratégiájába beilleszthetőnek tart, valamint segítséget nyújtson rászoruló gyermekek támogatásában. Felelősen a gazdasági versenyben

5 Econix Mérnöki, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft Budaörs, Kamaraerdei út 2. Eco-Center Irodaház és Raktár Tel.: (23) Fax: (23)

Az anyagban nincs más energia, csak az, amit a környezetéből befogad. Nikola Tesla

Az anyagban nincs más energia, csak az, amit a környezetéből befogad. Nikola Tesla Az anyagban nincs más energia, csak az, amit a környezetéből befogad. Nikola Tesla RÓLUNK A PannonWatt Zrt. az E.ON stratégiai partnereként a kis és közepes vállalkozások, valamint állami, egyházi ügyfelek,

Részletesebben

Épületgépész technikus oktatás a Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskolában. 4024 Debrecen Varga u. 5.

Épületgépész technikus oktatás a Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskolában. 4024 Debrecen Varga u. 5. A 2013 szeptemberétől életbelépő új szakképzési kerettanterv a szakközépiskolai oktatásban két képzési formát ír elő. - 4 év ágazati képzés +1 év szakma-specifikus képzés (5 éves képzés) - 4 év nem ágazati

Részletesebben

ENERGIÁJA VELÜNK TÖBBRE KÉPES!

ENERGIÁJA VELÜNK TÖBBRE KÉPES! ENERGIÁJA VELÜNK TÖBBRE KÉPES! Lenergy Magyarország Kft. 1032 Budapest, Kiscelli utca 7-9. www.lenergy.hu Tisztelt Meglévő és Leendő Partnereink! Cégünk 2011. novemberében alakult azzal a céllal, hogy

Részletesebben

Tájékoztató a Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése című, VP számú pályázatról

Tájékoztató a Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése című, VP számú pályázatról Tájékoztató a Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése című, VP2-4.1.1.3-16 számú pályázatról A pályázati kiírás keretében a következő vállalkozások pályázhatnak: 1. Mezőgazdasági termelő abban az esetben

Részletesebben

Egyedi megoldások az élet bármely területére az ön igényei szerint!

Egyedi megoldások az élet bármely területére az ön igényei szerint! Egyedi megoldások az élet bármely területére az ön igényei szerint! Tevékenységünk A célgépgyártás fejlődésében jelentkező igények időbeni felismerése alapozta meg azt a döntést, hogy cégünk 2002- ben

Részletesebben

CÉGISMERTETŐ. PIPA MESTER BAU KFT. HUN-2000 Szentendre Sáska. u 3. Adósz.: 13987882-2-14 Cégj.: 13-09-129895 Bank: 10700268-13987882-51000008

CÉGISMERTETŐ. PIPA MESTER BAU KFT. HUN-2000 Szentendre Sáska. u 3. Adósz.: 13987882-2-14 Cégj.: 13-09-129895 Bank: 10700268-13987882-51000008 PIPA MESTER BAU KFT. HUN-2000 Szentendre Sáska. u 3. Adósz.: 13987882-2-14 Cégj.: 13-09-129895 Bank: 10700268-13987882-51000008 CÉGISMERTETŐ Árvay Nagy István.. ügyvezető igazgató 1 Tartalomjegyzék 1.

Részletesebben

Cégbemutató. Fontosabb cégadatok: Tevékenységeink:

Cégbemutató. Fontosabb cégadatok: Tevékenységeink: Ez a kép most nem jeleníthető meg. Cégbemutató A teljességre törekedve és a komplex igények kielégítésének érdekében: Célunk a Megrendelői igények maximális kiszolgálása, magas minőségi és esztétikai színvonalon,

Részletesebben

A K T U Á L B A U I N G A T L A N F O R G A L M A Z Ó K F T. I N G A T L A N P A R K 4 4 0 0 N Y Í R E G Y H Á Z A D E B R E C E N I Ú T

A K T U Á L B A U I N G A T L A N F O R G A L M A Z Ó K F T. I N G A T L A N P A R K 4 4 0 0 N Y Í R E G Y H Á Z A D E B R E C E N I Ú T I N G A T L A N P A R K 4 4 0 0 N Y Í R E G Y H Á Z A D E B R E C E N I Ú T 2 0 1 0. J A N U Á R 26. A K T U Á L I N G A T L A N P A R K K I A D Ó R A K T Á R I G É N Y S Z E R I N T E L H E L Y E Z K

Részletesebben

Az enhome komplex energetikai megoldásai. Pénz, de honnan? Zalaegerszeg, 2015 október 1.

Az enhome komplex energetikai megoldásai. Pénz, de honnan? Zalaegerszeg, 2015 október 1. Az enhome komplex energetikai megoldásai Pénz, de honnan? Zalaegerszeg, 2015 október 1. Az energiaszolgáltatás jövőbeli iránya: decentralizált energia (DE) megoldások Hagyományos, központosított energiatermelés

Részletesebben

Fedezze fel a Legrand világát

Fedezze fel a Legrand világát Fedezze fel a Legrand világát MINDEN, AMI VILLANYSZERELÉS www.legrand.hu 15 éve Magyarországon! A Legrand Magyarország Villamossági Rendszerek Zrt. piacvezetõ a kisfeszültségû elektromos szerelvények gyártása

Részletesebben

Világítástechnika. mesterfokon. Csak világosan! Webs Világítástechnikai Kft.

Világítástechnika. mesterfokon. Csak világosan! Webs Világítástechnikai Kft. Világítástechnika mesterfokon Csak világosan! Webs Világítástechnikai Kft. Egyedi igényekre szabott tervezés 2 A Webs Világítástechnikai Kft. komplex és egyedi megoldásokat kínál a kül-, és beltéri díszvilágítás,

Részletesebben

Standard követelmények, egyedi igények, intelligens épület, most légy okos házépítés. Fritz Péter épületgépész mérnök

Standard követelmények, egyedi igények, intelligens épület, most légy okos házépítés. Fritz Péter épületgépész mérnök Standard követelmények, egyedi igények, intelligens épület, most légy okos házépítés Fritz Péter épületgépész mérnök fritz.peter.hu@gmail.com Milyen házat kellene építeni? Energiatakarékos Energiahatékony

Részletesebben

AZ ÖN ELEKTRONIKAI FEJLESZTŐ ÉS GYÁRTÓ VÁLLALATA

AZ ÖN ELEKTRONIKAI FEJLESZTŐ ÉS GYÁRTÓ VÁLLALATA Z Elektronika Kft. AZ ÖN ELEKTRONIKAI FEJLESZTŐ ÉS GYÁRTÓ VÁLLALATA www.zelektronika.eu TISZTELT LEENDŐ PARTNERÜNK! FEJLŐDÉSÜNK ZÁLOGA AZ ÖN SIKERE ELEKTRONIKAI TERMÉKFEJLESZTÉS ÉS GYÁRTÁS Z Elektronika

Részletesebben

Hôszigeteljen egyszer és mindenkorra!

Hôszigeteljen egyszer és mindenkorra! Hôszigeteljen egyszer és mindenkorra! 1 Partnere a hôszigetelésben! Szeged Simontornya Budapest, XI. kerület A Graytherm homlokzati hôszigetelô rendszer gyártója, forgalmazója, a 100%-os magyar tulajdonban

Részletesebben

XELLA Pórusbeton építés jövõje

XELLA Pórusbeton építés jövõje XELLA Pórusbeton építés jövõje Hagyomány és fejlõdés A növekedésorientált vállalati stratégiát a technikai és minõségi elõrelépés indokolja. Franz Haniel und Cie. Haniel Bau-Industrie (Führungsgesellschaft)

Részletesebben

Generáltervező Iroda

Generáltervező Iroda Generáltervező Iroda bemutatkozás Magyar és holland tulajdonosi kör Hazai és nemzetközi építészeti generáltervezés Szakágak: építészet, statika, épületgépészet, épületvillamosság, sprinkler, BIM BIM szolgáltatások:

Részletesebben

Konzultáció és szakmai, műszaki tanácsadás

Konzultáció és szakmai, műszaki tanácsadás Konzultáció és szakmai, műszaki tanácsadás Tevékenységünk A C2C Kft. az elmúlt években számos jelentős beruházás megvalósításában vett részt, mint a projekt lebonyolítója, irányítója, műszaki ellenőre.

Részletesebben

Global Work Unit Kft.

Global Work Unit Kft. Global Work Unit Kft. Akire mindenben számíthat, ha megoldásra váró munkája van Gondolkodjon velünk globálisan Cégbemutató Cégbemutató: Global Work Unit Kft az évtizedes szakmai múltra visszatekintő cégekből

Részletesebben

Nyári Balázs szakmai önéletrajz. Nyári Balázs

Nyári Balázs szakmai önéletrajz. Nyári Balázs SZEMÉLYES ADATOK Név Nyári Balázs Állampolgárság magyar Születési idő 1979.04.07. MUNKAHELYEK Időtartam ( tól ig) Munkáltató neve és címe Tevékenység típusa, ágazat Foglalkozás, beosztás 2014 szeptembertől

Részletesebben

NYÍLÁSZÁRÓK. Fűtéscső és radiátor csere, hőmennyiségmérők és strangszabályzók beépítése

NYÍLÁSZÁRÓK. Fűtéscső és radiátor csere, hőmennyiségmérők és strangszabályzók beépítése NYÍLÁSZÁRÓK Fűtéscső és radiátor csere, hőmennyiségmérők és strangszabályzók beépítése Főbb célkitűzéseink: A minőségi és környezetvédelmi követelményeknek folyamatos figyelemmel kísérése a feladatrendszer

Részletesebben

AZ ÖN ELEKTRONIKAI BÉRGYÁRTÓJA

AZ ÖN ELEKTRONIKAI BÉRGYÁRTÓJA Z Elektronika Kft. AZ ÖN ELEKTRONIKAI BÉRGYÁRTÓJA www.zelektronika.eu TISZTELT LEENDŐ PARTNERÜNK! FEJLŐDÉSÜNK ZÁLOGA AZ ÖN SIKERE Z ELEKTRONIKA KFT. SZÉLES KÖRŰ SZOLGÁLTATÁST NYÚJT AZ ELEKTRONIKAI BÉRGYÁRTÁS

Részletesebben

Az MVM Csoport közötti stratégiája

Az MVM Csoport közötti stratégiája Az MVM Csoport 201-2020 közötti stratégiája Az új MVM jövőkép Az MVM regionálisan is versenyképes, jövő- és ügyfélorientált vállalatcsoport, amely folyamatos innováció mellett felelős, fenntartható és

Részletesebben

1.) Cél a csökkentés, de hogyan?

1.) Cél a csökkentés, de hogyan? 1.) Cél a csökkentés, de hogyan? 2.) Megvalósítás, Kik végezzék, végezhetik? 3.) A rendszer felépítése 4.) Összegzés: - Épületek reális hőigényének meghatározása (hőnyereségek figyelembevétele) - a fosszilis

Részletesebben

Gáz mennyiségmérő és nyomásszabályozó állomások infokommunikációs rendszerének

Gáz mennyiségmérő és nyomásszabályozó állomások infokommunikációs rendszerének Gáz mennyiségmérő és nyomásszabályozó állomások infokommunikációs rendszerének korszerű üzemeltetése Kovács Richárd Informatikai vezető 2012-04-18 Új elvárások az elosztói engedélyestől Távadatleolvasás,

Részletesebben

Építőipari Kivitelezés Megújuló Energia, BIPV System Tervezés, gyártás és kivitelezés Inteligens Office rendszerek. FSD GROUP FSD INDUSTRY Kft

Építőipari Kivitelezés Megújuló Energia, BIPV System Tervezés, gyártás és kivitelezés Inteligens Office rendszerek. FSD GROUP FSD INDUSTRY Kft Építőipari Kivitelezés Megújuló Energia, BIPV System Tervezés, gyártás és kivitelezés Inteligens Office rendszerek FSD GROUP FSD INDUSTRY Kft FSD Group FSD Industry FSD Innopark Csoport Profil Háttér Tevékenységek

Részletesebben

Megvalósult napelemes létesítmények tapasztalatai

Megvalósult napelemes létesítmények tapasztalatai Megvalósult napelemes létesítmények tapasztalatai Szörényi Ádám / Rácz Lilla XVII. Energia Műhely, Budapest, 2016. április 6. Az enhome a megváltozott, decentralizált energiatermelés szolgálatára jött

Részletesebben

Energiamenedzsment ISO 50001. A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft. környezetmenedzsment rendszerekről szóló tájékoztatója

Energiamenedzsment ISO 50001. A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft. környezetmenedzsment rendszerekről szóló tájékoztatója Energiamenedzsment ISO 50001 A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft. környezetmenedzsment rendszerekről szóló tájékoztatója Hogyan bizonyítható egy vállalat környezettudatossága vásárlói felé? Az egész vállalatra,

Részletesebben

A-TÓL Z-IG GARANTÁLTAN ISMERJÜK A MEDDŐENERGIA MEGSZÜNTETÉSÉNEK MINDEN MÓDJÁT!

A-TÓL Z-IG GARANTÁLTAN ISMERJÜK A MEDDŐENERGIA MEGSZÜNTETÉSÉNEK MINDEN MÓDJÁT! A-TÓL Z-IG GARANTÁLTAN ISMERJÜK A MEDDŐENERGIA MEGSZÜNTETÉSÉNEK MINDEN MÓDJÁT! Energiaveszteség kizárva! Fázisjavítás. Felharmonikus szűrés. Energiamenedzsment. Energiagazdálkodás... már éve! A KEVÉS LÁTHATÓ

Részletesebben

I. Nagy Épületek és Társasházak Szakmai Nap Energiahatékony megoldások ESCO

I. Nagy Épületek és Társasházak Szakmai Nap Energiahatékony megoldások ESCO I. Nagy Épületek és Társasházak Szakmai Nap 2017.03.29. Energiahatékony megoldások ESCO AZ ESCO-RÓL ÁLTALÁBAN ESCO 1: Energy Service Company ESCO 2: Energy Saving Company Az ESCO-k fűtési, világítási rendszerek,

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. Állattartó telepek korszerűsítése

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. Állattartó telepek korszerűsítése PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ Állattartó telepek A támogatás célja: A Felhívás alapvető célja az állattartó gazdaságok versenyképességének javítása, az ágazat foglalkoztatotti számának növelése és a hozzáadott

Részletesebben

Épületgépészeti energetikai rendszerterv (ERT) az energiahatékonyság, a megújuló energiaforrások használata tükrében

Épületgépészeti energetikai rendszerterv (ERT) az energiahatékonyság, a megújuló energiaforrások használata tükrében Épületgépészeti energetikai rendszerterv (ERT) az energiahatékonyság, a megújuló energiaforrások használata tükrében Az épületgépészeti energetikai tervezés kezdeti problémái - a tervezés ritkán rendszerelvű

Részletesebben

BEMUTATKOZÓ. Technológiai gépészeti üzletágunk fő tevékenységei:

BEMUTATKOZÓ. Technológiai gépészeti üzletágunk fő tevékenységei: BEMUTATKOZÓ Cégünk a Clasman Kft. 2011-ben alapított, kizárólag magyar tulajdonú társaság, mely megalakulása óta folyamatosan részt vesz ipari létesítmények, technológiai csőhálózat és acélszerkezet szerelési

Részletesebben

Tájékoztató. A pályázati kiírás elsősorban az baromfitartó gazdaságok telephelyeinek korszerűsítésére irányul.

Tájékoztató. A pályázati kiírás elsősorban az baromfitartó gazdaságok telephelyeinek korszerűsítésére irányul. Tájékoztató Tájékoztatjuk tisztelt Partnereinket, Ügyfeleinket, hogy megjelent a Baromfitartó telepek korszerűsítése pályázati felhívás! A pályázati kiírás elsősorban az baromfitartó gazdaságok telephelyeinek

Részletesebben

Szörényi Ádám / Rácz Lilla MET 25, Budapest, szeptember 22.

Szörényi Ádám / Rácz Lilla MET 25, Budapest, szeptember 22. Háztartási méretű kiserőművek fejlesztési stratégiái Szörényi Ádám / Rácz Lilla MET 25, Budapest, 2016. szeptember 22. Az enhome a megváltozott, decentralizált energiatermelés szolgálatára jött létre Cél:

Részletesebben

A BÜKI GYÓGYFÜRDŐ FEJLESZTÉSE

A BÜKI GYÓGYFÜRDŐ FEJLESZTÉSE A BÜKI GYÓGYFÜRDŐ FEJLESZTÉSE Dr. Németh István elnök-vezérigazgató Büki Gyógyfürdő Zrt. 2011. szeptember 15. TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS 1957 szénhidrogén kutatófúrás - fúrásmélység: 1300 m 1962 fürdő megnyitása

Részletesebben

A pályázat célja A kiemelkedő színvonalú teljesítmények szakmai elismerése.

A pályázat célja A kiemelkedő színvonalú teljesítmények szakmai elismerése. ALUTA NÍVÓDÍJ 2010 A pályázat kiírója Az ALUTA (Alumínium Ablak és Homlokzat Egyesület) hagyományainak megfelelően nyilvános pályázatot hirdet a tevékenységének célkitűzéseiben megfogalmazott szakmai elvárásoknak

Részletesebben

Éves. elméletigénye s gyakorlat. Összesen Ciklus Heti Tantárgy elméletigénye elmélet

Éves. elméletigénye s gyakorlat. Összesen Ciklus Heti Tantárgy elméletigénye elmélet A Széchenyi István Szakképző Iskola Szakmai Programja csőhálózat- és berendezés-szerelő A 31 582 9 1 31 3 azonosító számú, Központifűtés- és csőhálózat-szerelő elágazás tantárgyi óraterve Érvényes a 27-28.

Részletesebben

KAMARAI SZABÁLYOZÁS ÉMTSZR LÉNYEGE ÉMTSZR CÉLJA ÉMTSZR ELEMEI ÉMTSZR FÁZISAI SZEREPKÖRÖK DÍJSZÁMÍTÁS

KAMARAI SZABÁLYOZÁS ÉMTSZR LÉNYEGE ÉMTSZR CÉLJA ÉMTSZR ELEMEI ÉMTSZR FÁZISAI SZEREPKÖRÖK DÍJSZÁMÍTÁS KAMARAI SZABÁLYOZÁS ÉMTSZR LÉNYEGE ÉMTSZR CÉLJA ÉMTSZR ELEMEI ÉMTSZR FÁZISAI SZEREPKÖRÖK DÍJSZÁMÍTÁS Kamarai Törvény 1996. évi LVIII. törvény a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai

Részletesebben

Sertéstartó telepek korszerűsítése VP

Sertéstartó telepek korszerűsítése VP Sertéstartó telepek korszerűsítése VP2-4.1.1.5-16 A felhívás a mezőgazdasági termelők, a mezőgazdasági termelők egyes csoportjai és a fiatal mezőgazdasági termelők részére az állattartó gazdaságokban a

Részletesebben

Jelenünkben a jövőnk...

Jelenünkben a jövőnk... Sedulitas-Pro Kft. Szeged, 2013. január 23. Nemes Péter Ügyvezető Rónai Attila Járműtervező Motto: Kis cég, nagy lehetőségekkel, komoly munkákkal. A múlt és a jövő: Jó alapok: Villamos- és gépész mérnökök

Részletesebben

A hazai beszállító ipar esélyeinek javítása innovációval a megújuló energiatermelés területén

A hazai beszállító ipar esélyeinek javítása innovációval a megújuló energiatermelés területén A hazai beszállító ipar esélyeinek javítása innovációval a megújuló energiatermelés területén Lontay Zoltán irodavezető, GEA EGI Zrt. KÖZÖS CÉL: A VALÓDI INNOVÁCIÓ Direct-Line Kft., Dunaharszti, 2011.

Részletesebben

Tájékoztató. Ezen időszak alatt az alábbi értékelési határnapokig benyújtásra került projektek kerülnek együttesen elbírálásra:

Tájékoztató. Ezen időszak alatt az alábbi értékelési határnapokig benyújtásra került projektek kerülnek együttesen elbírálásra: Tájékoztató Tájékoztatjuk tisztelt Partnereinket, Ügyfeleinket, hogy megjelent a VP2-4.1.4-16 A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése c. pályázati felhívás A pályázati kiírás elsősorban a mezőgazdasági

Részletesebben

VP Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban. A projekt megvalósítási területe Magyarország.

VP Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban. A projekt megvalósítási területe Magyarország. VP3-4.2.1-4.2.2-18 Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban 1 Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtására 2019. január 2. napjától 2021. január 4. napjáig van

Részletesebben

MaHill ITD. Ipari Fejlesztő Kft.

MaHill ITD. Ipari Fejlesztő Kft. www.mahill.hu www.mahill.ro MaHill ITD Ipari Fejlesztő Kft. MaHill ITD Küldetésünk A betongyártó és vasbetontermék előregyártó ipar számára a legkorszerűbb gépek és technológiák biztosítása Teljes körű

Részletesebben

A vállalkozás vezérelvei

A vállalkozás vezérelvei A vállalkozás vezérelvei Developing the future. Magunkról: Raiffeisen evolution project development Cégünk egy Ausztriában, Közép- és Kelet-Európában működő, bécsi székhelyű ingatlanvállalkozás. Sikerünk

Részletesebben

EGYEDI, ADAPTÁLHATÓ UNIVERZÁLIS KARTÁMASZ KIFEJLESZTÉSE AZ ARMSTER TERMÉKCSALÁD BŐVÍTÉSÉVEL GINOP

EGYEDI, ADAPTÁLHATÓ UNIVERZÁLIS KARTÁMASZ KIFEJLESZTÉSE AZ ARMSTER TERMÉKCSALÁD BŐVÍTÉSÉVEL GINOP 2017I08I07 EGYEDI, ADAPTÁLHATÓ UNIVERZÁLIS KARTÁMASZ KIFEJLESZTÉSE AZ ARMSTER TERMÉKCSALÁD BŐVÍTÉSÉVEL GINOP-2.1.7-15-2016-00128 TÁJÉKOZTATÓ A RATI Autófelszerelési Cikkeket Fejlesztő, Gyártó és Forgalmazó

Részletesebben

ANEMOSZTÁTOK. Termékek, rendszerek és megoldások

ANEMOSZTÁTOK. Termékek, rendszerek és megoldások ANEMOSZTÁTOK Termékek, rendszerek és megoldások AZ SIG AIR HANDLING BEMUTATÁSA Az SIG Air Handling az egyik vezető beszállító a termékek és rendszerek a légtechnikai piacon. Teljeskörű légtechnikai megoldásokat

Részletesebben

CÉGTÖRTÉNET. A Cső-Montage Kft. 1990 decemberében alakult és 1991 március óta működő Társaság. Társaságunk 100%-ban magyar tulajdonban

CÉGTÖRTÉNET. A Cső-Montage Kft. 1990 decemberében alakult és 1991 március óta működő Társaság. Társaságunk 100%-ban magyar tulajdonban BEMUTATKOZÁS 1103, Gyömrői út 33. Tel.: 260-4681, 261-6740, 431-5336, 431-4595 Fax: 431-7391 e-mail: csomontage@csomontage.hu web: www.csomontage.hu CÉGTÖRTÉNET A Cső-Montage Kft. 1990 decemberében alakult

Részletesebben

MUNKAHELYEK ÉS TECHNOLÓGIÁK ÉPÍTÉSZETE MAI IPARI ÉPÜLETEGYÜTTESEK KOMPLEX MUNKAKÖRNYEZET -TERVEZÉSE

MUNKAHELYEK ÉS TECHNOLÓGIÁK ÉPÍTÉSZETE MAI IPARI ÉPÜLETEGYÜTTESEK KOMPLEX MUNKAKÖRNYEZET -TERVEZÉSE MUNKAHELYEK ÉS TECHNOLÓGIÁK ÉPÍTÉSZETE MAI IPARI ÉPÜLETEGYÜTTESEK KOMPLEX MUNKAKÖRNYEZET -TERVEZÉSE TÉZISFÜZET FODRÓCZY JÓZSEF ÉPÍTÉSZ PTE PMMK BREUER MARCELL DOKTORI ISKOLA - 2012 1 BEVEZETÉS Mint minden

Részletesebben

Az ásványgyapot új generációja

Az ásványgyapot új generációja Az ásványgyapot új generációja Egy selymes tapintású, kristálytiszta, nem éghető hő- és hangszigetelő ásványgyapot az URSA-tól PureOne az ásványgyapot új generációja URSA az Ön partnere elkötelezett a

Részletesebben

MEGAPLAN ÉPÍTŐIPARI KFT.

MEGAPLAN ÉPÍTŐIPARI KFT. MEGAPLAN ÉPÍTŐIPARI KFT. CÉGISMERTETŐ Cégismertető Társaságunk 1995-ben Install-M Bt. néven kezdte meg működését, jogutódja a Megaplan Építőipari Kft. 1998-ban jött létre. A cég megalakulása óta a Zala

Részletesebben

Két szóból kihoztuk a legjobbat... Altherma hibrid

Két szóból kihoztuk a legjobbat... Altherma hibrid Két szóból kihoztuk a legjobbat... Altherma hibrid Elromlott a gázkazánom és gyorsan ki kell cserélnem Az ügyfelek elvárásai szeretnék hőszivattyút használni, de azt hallottam, hogy nem lenne hatékony

Részletesebben

dian studio f i t O u t REFERENCIA ÉS CÉGBEMUTATÓ

dian studio f i t O u t REFERENCIA ÉS CÉGBEMUTATÓ dian studio f i t O u t REFERENCIA ÉS CÉGBEMUTATÓ bemutatkozás A dian studio Kft. 2012 ben alakult, fő tevékenysége a mérnöki és műszaki tevékenység. A dian studio tervezéssel, belsőépítészettel, projekt

Részletesebben

High Quality. Results Driven.

High Quality. Results Driven. Környezetvédelem és Nyomtatás Szimpózium 2011. november 24-25. Paks Tengelic, Tánczos Lajos Üzletfejlesztési Igazgató Környezetvédelem és Nyomtatás Szimpózium Cégünkről A vállalat Az International Cert

Részletesebben

3. Adószám: 3/a. A cég/vállalkozás alapításának időpontja:

3. Adószám: 3/a. A cég/vállalkozás alapításának időpontja: Az alábbi címre kérjük kitöltve visszaküldeni: Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Koordinációs és Marketing Igazgatóság 1372 Budapest 5., Pf.: 452 ADATLAP Melléklet a vállalkozási exportra való szakmai

Részletesebben

BELÉPÉSI SZÁNDÉKNYILATKOZAT

BELÉPÉSI SZÁNDÉKNYILATKOZAT BELÉPÉSI SZÁNDÉKNYILATKOZAT 1 Alulírott.., mint a.. cég, (székhelye: ) nyilatkozattételre jogosult képviselője nyilatkozom, hogy a mellékelt INFORMÁCIÓS ADATLAP-ban foglalt adatok a valóságnak megfelelnek,

Részletesebben

Fűtési rendszerek korszerűsítése energetikai befektetővel

Fűtési rendszerek korszerűsítése energetikai befektetővel Fűtési rendszerek korszerűsítése energetikai befektetővel Küszöbön a felújítás! Cothec Kft. Az ESCO-ról általában ESCO 1: Energy Service Company ESCO 2: Energy Saving Company Az 1900-as évek elejétől létező

Részletesebben

Tartalom MÉRNÖK-ÜZLETKÖTŐ... 2 BEÜZEMELŐ MÉRNÖK... 3 SZERVIZ TECHNIKUS... 4 PROJEKTVEZETŐ... 5. Jelenleg az alábbi pozícióra keresünk Kollégákat:

Tartalom MÉRNÖK-ÜZLETKÖTŐ... 2 BEÜZEMELŐ MÉRNÖK... 3 SZERVIZ TECHNIKUS... 4 PROJEKTVEZETŐ... 5. Jelenleg az alábbi pozícióra keresünk Kollégákat: Jelenleg az alábbi pozícióra keresünk Kollégákat: Tartalom MÉRNÖK-ÜZLETKÖTŐ... 2 BEÜZEMELŐ MÉRNÖK... 3 SZERVIZ TECHNIKUS... 4 PROJEKTVEZETŐ... 5 fájlnév: Álláshirdetés_13-03-29 oldal: 1/5 1996-ban magyar

Részletesebben

Jelen projekt célja Karácsond Község egyes közintézményeinek energetikai célú korszerűsítése.

Jelen projekt célja Karácsond Község egyes közintézményeinek energetikai célú korszerűsítése. Vezetői összefoglaló Jelen projekt célja Karácsond Község egyes közintézményeinek energetikai célú korszerűsítése. A következő oldalakon vázlatosan összefoglaljuk a projektet érintő főbb jellemzőket és

Részletesebben

Felelős műszaki vezető

Felelős műszaki vezető Felelős műszaki vezető A felelős műszaki vezető irányítja az építési munkahelyen a kivitelezést. A felelős műszaki vezető tevékenysége a vállalkozó (alvállalkozó) kivitelező építési szerződésében vállalt

Részletesebben

Lorem ipsum dolor sit amet. Szép napot kívánok!

Lorem ipsum dolor sit amet. Szép napot kívánok! Lorem ipsum dolor sit amet Szép napot kívánok! 1 Energetikai korszerűsítések önkormányzati és vállalati környezetben Előadó: Arányi István UFS Group Divízióvezető - Leginnovatívabb partner - Arányi István

Részletesebben

...komfort Neked. naturalhouse. épületgépészet

...komfort Neked. naturalhouse. épületgépészet ...komfort Neked naturalhouse épületgépészet Energiatakarékosság A természet energiája a lábunk elõtt hever A hõszivattyú biztosítani tudja Önnek a szükséges energiát a fûtéshez, melegvíz készítéshez.

Részletesebben

Üdvözöljük! Tánci Kft. Minden ami elektromosság!

Üdvözöljük! Tánci Kft. Minden ami elektromosság! Üdvözöljük! Ön a Tánci Kft. Bemutatkozó anyagát tartja a kezében. Reméljük sikerül társaságunkról olyan reális képet alkotni, amely egy sikeres üzleti kapcsolat alapját képezheti. Tánci Kft. 6727 Szeged

Részletesebben

School of Business Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság. Minőségpolitika

School of Business Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság. Minőségpolitika School of Business Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Minőségpolitika Hatályba lép: 2012. január 02. Jóváhagyó: Bokor József (ügyvezető) Ph. cégszerű aláírás Minőségpolitika Az School of Business

Részletesebben

Társaságunk. Betonszerkezetek vízszigetelése kristályos technológiával

Társaságunk. Betonszerkezetek vízszigetelése kristályos technológiával Társaságunk Betonszerkezetek vízszigetelése kristályos technológiával A Xypex Chemical Corporation egyike a világ vezető vízszigetelő anyag gyártóinak. A társaság a Xypex kristályos technológia bevezetésével

Részletesebben

NIPÜF Zalaegerszeg Kft Budapest, Rómer Flóris utca KIVITELEZŐI REGISZTRÁCIÓS FELHÍVÁS

NIPÜF Zalaegerszeg Kft Budapest, Rómer Flóris utca KIVITELEZŐI REGISZTRÁCIÓS FELHÍVÁS NIPÜF Zalaegerszeg Kft. 1024 Budapest, Rómer Flóris utca 8. +36 1 6333 930 nipuf.zalaegerszeg@nipuf.hu inpark.hu KIVITELEZŐI REGISZTRÁCIÓS FELHÍVÁS Tisztelt Gazdasági Szereplő! A NIPÜF Zalaegerszeg Ipari

Részletesebben

Építész stúdiónk - GX Design Építész Stúdió Budapest - Építészmérnök tervező iroda

Építész stúdiónk - GX Design Építész Stúdió Budapest - Építészmérnök tervező iroda Építészeti tervezés, építész szakértés, építési műszaki ellenőrzés -Budapest. A Stúdió az építész tervezés mellett a képi, vizuális megjelenítés teljes eszköztárával szolgálja ki megrendelőinket Budapest

Részletesebben

Bemutatkozik a P.Max Technológia Kft.

Bemutatkozik a P.Max Technológia Kft. Bemutatkozik a P.Max Technológia Kft. Cégünk, a 2001. évben alakult, 100 százalékban magyar tulajdonú vállalatként. Központi telephelyünk, üzemünk, raktárunk Balatonfűzfőn, az Ipari Park területén található.

Részletesebben

KAPACITÁS FELAJÁNLÁS- CÉGISMERTETŐ

KAPACITÁS FELAJÁNLÁS- CÉGISMERTETŐ A LAKOSSÁG SZOLGÁLATÁBAN ÉJJEL- NAPPAL KAPACITÁS FELAJÁNLÁS- CÉGISMERTETŐ Tisztelt Hölgyem/ Uram! Alulírott Sólyom Péter Gábor, mint a Falcon Best Bau Kft. ügyvezető igazgatója ezúton szeretném Önnek felajánlani

Részletesebben

Lighting Factory + Projects

Lighting Factory + Projects Lighting Factory + Projects Feladatunk 2007 óta a Világítástechnikai Projektek professzionális megoldása Terméket fejlesztünk és gyártunk Mindenkinek, aki fontosnak tartja a fény szerepét, a természet

Részletesebben

AD Klíma Hungária Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság

AD Klíma Hungária Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság AD Klíma Hungária Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 1113 Budapest, Karolina út 12. Cégjegyzékszám: 01-09-925346 Web: www.ad-klima.hu E-mail: info@ad-klima.hu Tel.: +36 1 209-0186

Részletesebben

ÁRVA GÁBOR ÜGYVEZETŐ TÖBB MINT 10 ÉVES TAPASZTALAT

ÁRVA GÁBOR ÜGYVEZETŐ TÖBB MINT 10 ÉVES TAPASZTALAT ÁG ÁRVA GÁBOR ÜGYVEZETŐ TÖBB MINT 10 ÉVES TAPASZTALAT ÁRVA GÁBOR ÜGYVEZETŐ Több, mint 10 éves szakmai pályafutásom során az építőipar számos szegmensében kipróbáltam magam. A mélyépítéstől a kertépítéson

Részletesebben

PORTFOLIÓ SZABADKÉZ PRODUKCIÓS IRODA

PORTFOLIÓ SZABADKÉZ PRODUKCIÓS IRODA PORTFOLIÓ 2007 SZABADKÉZ PRODUKCIÓS IRODA INFORMÁCIÓ A Szabadkéz Kft. alapításának gondolata 1994 elején fogalmazódott meg a tulajdonosokban, majd az elôzetes piaci elemzések alapján végül 1995 végére

Részletesebben

építészek és vállalkozások

építészek és vállalkozások ÉPÍTÉSZK ÉS VÁLLALKOZÁSOK építészek és vállalkozások Centre Culturel Tjibaou Renzo Piano 1. 2. ÉPÍTÉSZK ÉS VÁLLALKOZÁSOK 1. a műhely-képzés (atelier) Beaux Arts az alkotó tevékenység hangsúlyozása közös

Részletesebben

HELYI PIAC KIALAKÍTÁSA BODONYBAN (3243 Bodony Liget utca 1. hrsz.:841)

HELYI PIAC KIALAKÍTÁSA BODONYBAN (3243 Bodony Liget utca 1. hrsz.:841) 1 K I V I T E L I T E R V D O K U M E N T Á C I Ó É P Ü L E T G É P É S Z E T I T E R V F E J E Z E T HELYI PIAC KIALAKÍTÁSA BODONYBAN (3243 Bodony Liget utca 1. hrsz.:841) Szakági tervező: BEVO Building

Részletesebben

A METALLUX ZRT. RÖVID ISMERTETÉSE

A METALLUX ZRT. RÖVID ISMERTETÉSE A METALLUX ZRT. RÖVID ISMERTETÉSE A Metallux Zrt. fő tevékenysége egyedi felületkezelő, szennyvízkezelő berendezések tervezése és kivitelezése. Foglalkozunk továbbá különböző műanyagos, lakatos munkákkal

Részletesebben

Projekt ismertetés. A CO 2 egyenérték csökkenés (jelen érték szerinti kibocsátás tervezett állapot szerinti kibocsátás) 360,88 tonna/év érték adódik.

Projekt ismertetés. A CO 2 egyenérték csökkenés (jelen érték szerinti kibocsátás tervezett állapot szerinti kibocsátás) 360,88 tonna/év érték adódik. Projekt ismertetés A kiinduló helyzet ismertetése, a projekt helyszín megjelölése: Az edelényi és Rendelőintézet 1965-ben, eredetileg tüdőszanatóriumnak épült egy 10 hektáros parkerdőben, jelenleg városi

Részletesebben

Jogszabály változások az épületek energiahatékonyságára vonatkozóan

Jogszabály változások az épületek energiahatékonyságára vonatkozóan Fenntartható építészet Égetett kerámia építőanyagok a korszakváltás küszöbén Régi és új kihívások Jogszabály változások az épületek energiahatékonyságára vonatkozóan 1 Új súlypontok az épületek energiahatékonyságának

Részletesebben

Fejlesztések hatása az üzemeltetési tevékenységre

Fejlesztések hatása az üzemeltetési tevékenységre Üzemeltetés. Fejlesztés. Modernizáció. Fejlesztések hatása az üzemeltetési tevékenységre Veszprémi László üzemeltetési vezérigazgató-helyettes MÁV Zrt. Tartalom Fejlesztési igények általában Fejlesztések

Részletesebben

VRV rendszerek alkalmazása VRV III referenciák

VRV rendszerek alkalmazása VRV III referenciák TOP SECRET SECRET INTERNAL USE ONLY PUBLIC Nagy Roland mérnök tanácsadó VRV rendszerek alkalmazása VRV III referenciák Hővisszanyerős VRV rendszer felépítése 2 Hővisszanyerős VRV rendszer főbb jellemzői

Részletesebben

Környezetbarát fűtési rendszerek Weishaupt megbízható és energiahatékony fűtési és melegvíz- ellátási megoldások

Környezetbarát fűtési rendszerek Weishaupt megbízható és energiahatékony fűtési és melegvíz- ellátási megoldások Környezetbarát fűtési rendszerek Weishaupt megbízható és energiahatékony fűtési és melegvíz- ellátási megoldások 2017. december 5. Herman Ottó Intézet Konferencia Központ 1223 Budapest, Nagytétényi út

Részletesebben

Alapítva: 1990. Építõ és Vállalkozó Kft.

Alapítva: 1990. Építõ és Vállalkozó Kft. Alapítva: 1990 B Bemutatkozunk: Tisztelt Partnerünk! Engedje meg, hogy röviden bemutassam cégünket. A PALLÉ Építő és Vállalkozó Kft. 1990-ben alakult magánvállalkozás. A tervezéstől a kulcsátadásig, az

Részletesebben

2 TARTALOMJEGYZÉK 3 MŰSZAKI PARAMÉTEREK 4 MEGKÖZELÍTÉS

2 TARTALOMJEGYZÉK 3 MŰSZAKI PARAMÉTEREK 4 MEGKÖZELÍTÉS I N N O H O M E R Ó K A H E G Y TARTALOMJEGYZÉK 2 TARTALOMJEGYZÉK 3 MŰSZAKI PARAMÉTEREK 4 MEGKÖZELÍTÉS 5 1.LAKÁS - FÖLDSZINTI ALAPRAJZ 6 1.LAKÁS - BELSŐ LÁTVÁNYTERVEK 11 2-3.LAKÁS - EMELETI ALAPRAJZ 12

Részletesebben

VII. Lakiteleki Tűvédelmi Szakmai Napok

VII. Lakiteleki Tűvédelmi Szakmai Napok VII. Lakiteleki Tűvédelmi Szakmai Napok Az építőipari kivitelezés folyamata a tűzvédelmi tervező szemszögéből Lakitelek, 2018. szeptember 4. Lengyelfi László lengyelfi@lengyo.hu BERUHÁZÁSI FOLYAMAT RÉSZTVEVŐI

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI- ÉS FELDOLGOZÓ ÜZEMEK ENERGIAHATÉKONYSÁGÁNAK JAVÍTÁSA VP

MEZŐGAZDASÁGI- ÉS FELDOLGOZÓ ÜZEMEK ENERGIAHATÉKONYSÁGÁNAK JAVÍTÁSA VP MEZŐGAZDASÁGI- ÉS FELDOLGOZÓ ÜZEMEK ENERGIAHATÉKONYSÁGÁNAK JAVÍTÁSA VP5-4.1.6-4.2.3-17 A felhívás lehetőséget teremt kertészeti termesztésre, állattartásra, továbbá élelmiszer-feldolgozásra és borászati

Részletesebben

Geotermia a XXI. században

Geotermia a XXI. században Geotermia a XXI. században IV. kisteleki szakmai fórum 2008.02.26. Hőszivattyús földhő hasznosítás s aktuális helyzete Magyarországon gon az EU helyzet tükrében Ádám Béla elnök ÉTE Hőszivattyús Szakosztály

Részletesebben

Előadó: Dávid Ilona Elnök-vezérigazgató 2019.

Előadó: Dávid Ilona Elnök-vezérigazgató 2019. Környezettudatosság a VOLÁNBUSZ Zrt. közlekedési stratégiájában Előadó: Dávid Ilona Elnök-vezérigazgató 2019. 15 éve a közlekedésben Tisztségeim: Hungrail-Magyar Vasúti Egyesület elnök STRATOSZ elnök Volán

Részletesebben

Generál kivitelezés - Zen Kereskedelmi és Építőipari Kft. Belsőépítészeti tervezés, lakásfelújítás Generál és szakmánkénti kivitelezés

Generál kivitelezés - Zen Kereskedelmi és Építőipari Kft. Belsőépítészeti tervezés, lakásfelújítás Generál és szakmánkénti kivitelezés Generál kivitelezés - Zen Kereskedelmi és Építőipari Kft. Belsőépítészeti tervezés, lakásfelújítás Generál és szakmánkénti kivitelezés Cégünk, vállalja, családi házak, nyaralók, 2-4-8-16- lakásos társasházak,

Részletesebben

Új pályázati lehetőségek vállalkozásoknak Nyeste Péter projektmenedzser

Új pályázati lehetőségek vállalkozásoknak Nyeste Péter projektmenedzser Új pályázati lehetőségek vállalkozásoknak Nyeste Péter projektmenedzser 2016. november 4. Újonnan megjelent pályázati felhívások Kis összegű eszközbeszerzés - GINOP 1.2.2-16 Nagy összegű eszközbeszerzés

Részletesebben

Viktória MÉRNÖKI IRODA KFT

Viktória MÉRNÖKI IRODA KFT Viktória MÉRNÖKI IRODA KFT A Cég teljes neve: Viktória Mérnöki Iroda Tervező és Szolgáltató Kft Székhelye: H-6000 Tópart u. 29. Cégbejegyzés kelte: 2000. március 8. Cégjegyzék száma: 03-09-108829 Adószáma:

Részletesebben

innovációra és nemzetközi együttműködések

innovációra és nemzetközi együttműködések Tények és adatok Alapítás 1993 Tulajdonosok 100%-ban magyar tulajdonosi kör Éves forgalom 300 millió Forint C é g p r o fi l A 1993-ban alapított vállalkozás, fő profilja üzleti informatikai megoldások

Részletesebben

Lenergy Magyarország Kft. 1032 Budapest, Kiscelli utca 7-9. www.lenergy.hu

Lenergy Magyarország Kft. 1032 Budapest, Kiscelli utca 7-9. www.lenergy.hu Tisztelt Meglévő és Leendő Partnereink! Gaál Péter ügyvezető igazgató pgaal@lenergy.hu +3670/515-7288 Gál Péter energetikai vezető galpeter@lenergy.hu +3670/318-8602 Lapostyán Ottó kereskedelmi vezető

Részletesebben

VILLAMOS IPARI KIVITELEZÉS

VILLAMOS IPARI KIVITELEZÉS VILLAMOS IPARI KIVITELEZÉS Lámpaeladásaink jelentős része, több mint 50%-a projektben történt, vagyis kivitelezéssel együtt vásároltak tőlünk az ügyfeleink. 2017. év elejétől az Elecon Kft-vel karöltve

Részletesebben

21/2007. (V.21.) SZMM rendelet A szakmai program alapját képező központi program. Éves. elméletigénye s gyakorlat. Összesen

21/2007. (V.21.) SZMM rendelet A szakmai program alapját képező központi program. Éves. elméletigénye s gyakorlat. Összesen A Széchenyi István Szakképző Iskola Szakmai Programja csőhálózat- és berendezés-szerelő A 31 582 09 0010 31 02 azonosító számú, csőhálózat-szerelő megnevezésű elágazás tantárgyi óraterve Érvényes a 2007-2008.

Részletesebben

Energiahatékonyság - Társasházak energiahatékony felújítása Tatabánya, 2010. október 26. Előadó: Szigeti László értékesítő

Energiahatékonyság - Társasházak energiahatékony felújítása Tatabánya, 2010. október 26. Előadó: Szigeti László értékesítő Energiahatékonyság - Fűtéskorszerűsítés önerő nélkül Társasházak energiahatékony felújítása Tatabánya, 2010. október 26. Előadó: Szigeti László értékesítő 1. Három ok - ami cselekvésre sarkall 2. Megoldást

Részletesebben

Jávorszky Ödön Kórház

Jávorszky Ödön Kórház Jávorszky Ödön Kórház 2600 Vác, Argenti Döme tér 1-3. Légtechnikai rendszerek korszerűsítése-hatékonyságnövelése Műszaki leírás Nagy Vince G-16-0116 tervező Tartalomjegyzék 1. A tervezett építési tevékenység...

Részletesebben

Meghívó Viega szakmai előadás

Meghívó Viega szakmai előadás Meghívó Viega szakmai előadás Tervezést, műszaki ellenőrzést, kivitelezést segítő szabályozási hátterek az épületgépészetben Mérnöki Kamara által akkreditált, 1 kreditpontos előadás Legyen szakmailag naprakész

Részletesebben

FF-STATIKA Építőmérnöki és Művészeti Bt.

FF-STATIKA Építőmérnöki és Művészeti Bt. ÉPÜLETEK x ALAPOZÁSOK x FELMÉRÉSEK x KIVITELEZÉS FF-STATIKA Építőmérnöki és Művészeti Bt. Tartószerkezetek tervezése Építészeti tervezés Mérnöki létesítmények, földművek tervezése Mobil távközlő állomások

Részletesebben

SEFTA-KER KFT. FENNTARTHATÓSÁGI TERV

SEFTA-KER KFT. FENNTARTHATÓSÁGI TERV SEFTA-KER KFT. FENNTARTHATÓSÁGI TERV A Sefta-Ker Kft. felismerve a fenntartható fejlődés jelentőségét, egyúttal mélyítve munkatársainak e szemlélet iránti elkötelezettségét megalkotja fenntarthatósági

Részletesebben

2018. évi energiafogyasztási riport Veritas Dunakiliti Kft.

2018. évi energiafogyasztási riport Veritas Dunakiliti Kft. 2018. évi energiafogyasztási riport Veritas Dunakiliti Kft. I. Tartalomjegyzék I. Tartalomjegyzék... 2 II. Vezetői összefoglaló... 3 II.1. Az éves riport célja... 3 II.2. A szakreferens szervezet bemutatása...

Részletesebben