Bika. katalógus.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Bika. katalógus."

Átírás

1 S e r s i a F a r m Bika katalógus

2 Tisztelt Tenyésztő kollégák! Kérjük, keresse fel újonnan elkészült honlapunkat! A címen megtalálja cégünk teljes tevékenységének bemutatását. A francia szarvasmarha genetikán kívül takarmányozási rendszerünket, a takarmányfű vetőmag forgalmazást és talajjavító illetve önellátó koncepciót illetően is részletes leírást és kiegészítő információkat talál. 2 n szeptember 15. és 16.-án a Sersia Farm Kft. meghívására a Sersia France termékenyítő anyag exportőr cég által megrendezett ivadékcsoport bemutató túrán vehettem részt. A túra célja az újonnan értékelődött, nagy nemzetközi érdeklődéssel bíró tenyészbikák bemutatása volt természetesen lányaikon keresztül a 2005-ös, illetve a 2006-os évjáratból. Az új generáció nyolc képviselőjével ismerkedhetett meg a nemzetközi közönség, akik Shottle, Mascol, Offroad, FBI, Pegase apaságúak voltak. Mivel igen széles és kiváló a hazánkban elérhető Shottle fiúk választéka (egyik legkiválóbb képviselőjük hazai bika), különösen az utóbbi négy bika fiaira voltam kíváncsi. Itt adok hangot meglepetésemnek is, hiszen a korábbi évjáratokkal ellentétben széles bikaelőállító spektrumot találtam az évjárat apáit tekintve. Három igen különleges bikát (mindannyian bikaelőállítók) különösen szeretnék a genetika iránt elkötelezett tenyésztők figyelmébe ajánlani, akik megfelelő kombinációban jelentős profittermelő-erőt jelenthetnek lányaiknak köszönhetően állományukban.

3 Bijan Off Lányai a tejelő erő valódi megtestesítői. Apja Offroad és anyai nagyapja Ford előnyös tenyészértékei kombinálódtak a bika tenyészértékeiben. A magas lányok valóban fantasztikus erősséggel, törzsmélységgel és élességgel rendelkeznek, ami nagyon korrekt farlejtéssel és farszélességgel párosul. Csak fiatalos lendületüknek és formáiknak köszönhetően nem tévesztettem össze őket másodikharmadik laktációs tehenekkel. Nagyon fontos, hogy korrekt lábszerkezettel rendelkeznek a lányok, ami ekkora testek mellett a hasznos szempontjából alapvető jelentőségű. A tőgyek sekélyek, nagyon magas hátsó tőgyféllel, igen jól erezettek és mirigyesek. 3 Bisness Első helyen említem meg BISNESS-t. Outcross pedigréje nagyon különleges: Mascol*Ruskenn*Guarani. Lányai átlagos testméretűek, kiváló lábszerkezettel, száraz-tiszta izületekkel. Mirigyezett tőgyeik magas, széles hátsó tőgyféllel, jó függesztéssel rendelkeznek, jól illesztettek, sekélyek. Az átlagosnál hosszabb bimbók szintén jellegzetességei a Bisness lányoknak. Kiválóan alkalmasnak tartom a bikát nagyüzemi körülmények között termelő (beton, pihenőbox, stb.) állományokban való használatra. Beetle A harmadik bika pedigréje FBI*Durham*Rudolph. Lányaiban a nagy testkapacitás és a funkcionalitás (rendkívül korrekt tőgyek, lábszerkezet és faralakulás) adottságai egyaránt megjelennek. Kiemelni viszont a rendkívüli stílust szeretném, amely minden lányát jellemzi. Várhatóan sok lányával találkozhatunk majd kiállítások dobogós helyezettjei között is. Szőnyi Viktor

4 Bika ajánlatunk Lányok átlag termelése: ,32 TF 3,71 TZS kplsz No szül Tenyésztő GAEC CABON Shottle Mtoto Condon Aero Sharon Dado Luke Montu Sagesse Besne Lolli Buck ABRIBUS Buck 80/ ÚJDONSÁG Lány 49 Tenyészet Megbízhatóság Küllemi kompozit 2.9 Tőgykompozit 2.7 Testkapacitás 1.3 Lábkompozit 0.7 Keresztcsonti magasság 1.1 alacsony magas Erősség 0.5 gyenge erős Törzsmélység 1 sekély mély Élesség 1.9 burkolt éles Farlejtés -1.2 tornyos csapott Farszélesség 1.1 szűk széles Hátsó láb oldalnézet -0.1 nyitott kardos Hátsó láb hátulnézet -0.2 gacsos párhuzamos Hátsó láb mozgásban 0.7 Körömszög 0.9 lapos meredek Első tőgyfél illesztés 1.6 laza feszes Hátsó tőgyfél magasság 3.1 alacsony magas Tőgyfüggesztés 3 gyenge erős Tőgymélység 1.9 mély sekély Első bimbó helyeződés 1.8 szélen közel Hátsó bimbó helyeződés 2.4 szélen közel Bimbó hossz 0.5 rövid hosszú Lányok átlag termelése: ,41 TF 3,98 TZS kplsz. Tenyésztő No szül M Rigot Charles-Henri Pégase Ugenie AGENI PEG Wallace Loseille Merdrignac Sacoche 111/ ÚJDONSÁG Lány 67 Tenyészet Megbízhatóság Küllemi kompozit 1.4 Tőgykompozit 1.1 Testkapacitás 0.4 Lábkompozit 1.3 Keresztcsonti magasság 0.7 alacsony magas Erősség 0.2 gyenge erős Törzsmélység 0 sekély mély Élesség 0.1 burkolt éles Farlejtés 0.5 tornyos csapott Farszélesség 0.7 szűk széles Hátsó láb oldalnézet -1.1 nyitott kardos Hátsó láb hátulnézet 1.8 gacsos párhuzamos Hátsó láb mozgásban 1.3 Körömszög 1.4 lapos meredek Első tőgyfél illesztés 0 laza feszes Hátsó tőgyfél magasság 1.5 alacsony magas Tőgyfüggesztés 0.8 gyenge erős Tőgymélység 0.7 mély sekély Első bimbó helyeződés 0.6 szélen közel Hátsó bimbó helyeződés 0.3 szélen közel Bimbó hossz -0.1 rövid hosszú

5 Lányok átlag termelése: ,39 TF 3,96 TZS kplsz Tenyésztő: No szül Earl Laireau Merinit Uake AKE MERI Mtoto Ms Kim Morty Styl Marsh 85/ Lány 44 Tenyészet Megbízhatóság Küllemi kompozit 2.3 Tőgykompozit 1.9 Testkapacitás 0.8 Lábkompozit 1.5 Keresztcsonti magasság 1.2 alacsony magas Erősség 0.1 gyenge erős Törzsmélység 1.1 sekély mély Élesség 1 burkolt éles Farlejtés 0.2 tornyos csapott Farszélesség -0.7 szűk széles Hátsó láb oldalnézet -0.1 nyitott kardos Hátsó láb hátulnézet 0.2 gacsos párhuzamos Hátsó láb mozgásban 1.5 Körömszög -0.3 lapos meredek Első tőgyfél illesztés 1.1 laza feszes Hátsó tőgyfél magasság 1.8 alacsony magas Tőgyfüggesztés 2 gyenge erős Tőgymélység 1.5 mély sekély Első bimbó helyeződés 2.3 szélen közel Hátsó bimbó helyeződés 2.2 szélen közel Bimbó hossz -1.2 rövid hosszú ÚJDONSÁG Lányok átlag termelése: ,36 TF 4,21 TZS kplsz No szül Tenyésztő Gaec du Ruisseau Freelance Sister Amity free Aeroline Brae Gypsy Jesther Paraffine Manfred 80/ Lány 76 Tenyészet Megbízhatóság Küllemi kompozit 2.8 Tőgykompozit 2.3 Testkapacitás 1.9 Lábkompozit 0.8 Keresztcsonti magasság 1.3 alacsony magas Erősség 0.5 gyenge erős Törzsmélység 1.9 sekély mély Élesség 2.6 burkolt éles Farlejtés 0.6 tornyos csapott Farszélesség 1.1 szűk széles Hátsó láb oldalnézet -0.2 nyitott kardos Hátsó láb hátulnézet 0.8 gacsos párhuzamos Hátsó láb mozgásban 0.8 Körömszög 0.4 lapos meredek Első tőgyfél illesztés 2.3 laza feszes Hátsó tőgyfél magasság 3.7 alacsony magas Tőgyfüggesztés -1 gyenge erős Tőgymélység 1.2 mély sekély Első bimbó helyeződés 1.3 szélen közel Hátsó bimbó helyeződés -0.6 szélen közel Bimbó hossz 1.2 rövid hosszú 5

6 Lányok átlag termelése: ,34 TF 4,02 TZS kplsz. No szül Tenyésztő GAEC la Grée du bois Shottle Vic AVIC SHO Mtoto Sharon Negundo Selte Jelt 92/ Újdonság Lány 85 Tenyészet Megbízhatóság Küllemi kompozit 2.9 Tőgykompozit 2.3 Testkapacitás 1.7 Lábkompozit 1.4 Keresztcsonti magasság 1.8 alacsony magas Erősség 1 gyenge erős Törzsmélység 0.9 sekély mély Élesség 1.3 burkolt éles Farlejtés 0.6 tornyos csapott Farszélesség 1.5 szűk széles Hátsó láb oldalnézet 0.2 nyitott kardos Hátsó láb hátulnézet 1.5 gacsos párhuzamos Hátsó láb mozgásban 1.4 Körömszög -0.2 lapos meredek Első tőgyfél illesztés 0.5 laza feszes Hátsó tőgyfél magasság 1.7 alacsony magas Tőgyfüggesztés 2.6 gyenge erős Tőgymélység 2.1 mély sekély Első bimbó helyeződés 0.5 szélen közel Hátsó bimbó helyeződés 1.7 szélen közel Bimbó hossz 0.3 rövid hosszú Lányok átlag termelése: ,34 TF 3,89 TZS kplsz. No szül Tenyésztő Scea RDM FBI Pepper Mtoto Bellefleur Durham Pepperdine BEETLE Rudolph 62/ Újdonság Lány 62 Tenyészet Megbízhatóság Küllemi kompozit 2.2 Tőgykompozit 1.5 Testkapacitás 2.4 Lábkompozit 0.8 Keresztcsonti magasság 1.5 alacsony magas Erősség 2.1 gyenge erős Törzsmélység 2.3 sekély mély Élesség 1.4 burkolt éles Farlejtés 0.6 tornyos csapott Farszélesség 0.2 szűk széles Hátsó láb oldalnézet -1.2 nyitott kardos Hátsó láb hátulnézet 1.5 gacsos párhuzamos Hátsó láb mozgásban 0.8 Körömszög 0.6 lapos meredek Első tőgyfél illesztés 1.2 laza feszes Hátsó tőgyfél magasság 1.2 alacsony magas Tőgyfüggesztés 1.6 gyenge erős Tőgymélység 1.3 mély sekély Első bimbó helyeződés 0.2 szélen közel Hátsó bimbó helyeződés 0.3 szélen közel Bimbó hossz 0 rövid hosszú

7 Lányok átlag termelése: ,42 TF 4,06 TZS kplsz. No szül Tenyésztő Gaec des champs du mée Mascol Tajine 728 Mtoto Elaine Garter Soskob 911 BERGER Jocko Besne 47/ Lány 50 Tenyészet Megbízhatóság Küllemi kompozit 2 Tőgykompozit 1.5 Testkapacitás 0.6 Lábkompozit 1.7 Keresztcsonti magasság -0.1 alacsony magas Erősség -0.2 gyenge erős Törzsmélység 0.6 sekély mély Élesség 0.4 burkolt éles Farlejtés 1.2 tornyos csapott Farszélesség 1.2 szűk széles Hátsó láb oldalnézet -0.6 nyitott kardos Hátsó láb hátulnézet 1.8 gacsos párhuzamos Hátsó láb mozgásban 1.7 Körömszög 0.5 lapos meredek Első tőgyfél illesztés 1 laza feszes Hátsó tőgyfél magasság 1.9 alacsony magas Tőgyfüggesztés 0.3 gyenge erős Tőgymélység 1.3 mély sekély Első bimbó helyeződés 0.7 szélen közel Hátsó bimbó helyeződés 0.9 szélen közel Bimbó hossz -0.4 rövid hosszú ÚJDONSÁG Lányok átlag termelése: ,35 TF 4,06 TZS kplsz. No szül GAEC pont des noues Offroad Tamise BIJAN OFF Outside Rdlph Lise Ford Riviere 57/ Lány 52 Tenyészet Megbízhatóság Küllemi kompozit 2 Tőgykompozit 0.9 Testkapacitás 2.7 Lábkompozit 1.6 Keresztcsonti magasság 1.7 alacsony magas Erősség 1.2 gyenge erős Törzsmélység 2.7 sekély mély Élesség 2 burkolt éles Farlejtés 1.1 tornyos csapott Farszélesség 1.2 szűk széles Hátsó láb oldalnézet -0.8 nyitott kardos Hátsó láb hátulnézet 0.7 gacsos párhuzamos Hátsó láb mozgásban 1.6 Körömszög 0.6 lapos meredek Első tőgyfél illesztés 1.3 laza feszes Hátsó tőgyfél magasság 2 alacsony magas Tőgyfüggesztés 0.6 gyenge erős Tőgymélység 0.2 mély sekély Első bimbó helyeződés 0.3 szélen közel Hátsó bimbó helyeződés 0.3 szélen közel Bimbó hossz 1 rövid hosszú ÚJDONSÁG 7

8 Lányok átlag termelése: ,36 TF 3,89 TZS kplsz. Tenyésztő No szül EARL Stang Reo Mascol Tequila Mtoto Elaine Ruskenn Olea BISNESS Guarani 54/ Újdonság Lány 45 Tenyészet Megbízhatóság Küllemi kompozit 2.4 Tőgykompozit 2.2 Testkapacitás 0.4 Lábkompozit 1.4 Keresztcsonti magasság 1.3 alacsony magas Erősség 0.8 gyenge erős Törzsmélység 0.3 sekély mély Élesség -0.3 burkolt éles Farlejtés 0.9 tornyos csapott Farszélesség -1.2 szűk széles Hátsó láb oldalnézet -1.2 nyitott kardos Hátsó láb hátulnézet 1.2 gacsos párhuzamos Hátsó láb mozgásban 1.4 Körömszög 0.4 lapos meredek Első tőgyfél illesztés 1 laza feszes Hátsó tőgyfél magasság 1.5 alacsony magas Tőgyfüggesztés 1.3 gyenge erős Tőgymélység 2.2 mély sekély Első bimbó helyeződés 0.5 szélen közel Hátsó bimbó helyeződés 0.9 szélen közel Bimbó hossz 0.5 rövid hosszú Lányok átlag termelése: ,36 TF 3,93 TZS kplsz. Tenyésztő No szül M. Chazelle Yves Shottle Salle BOHEME SHO Mtoto Sharon Jesther Natte Dombinator 145/ Újdonság Lány 87 Tenyészet Megbízhatóság Küllemi kompozit 3.3 Tőgykompozit 2.6 Testkapacitás 2 Lábkompozit 1.7 Keresztcsonti magasság 1.6 alacsony magas Erősség 1.7 gyenge erős Törzsmélység 1 sekély mély Élesség 1.5 burkolt éles Farlejtés 0.7 tornyos csapott Farszélesség 1.7 szűk széles Hátsó láb oldalnézet -0.9 nyitott kardos Hátsó láb hátulnézet 1.4 gacsos párhuzamos Hátsó láb mozgásban 1.7 Körömszög 0.6 lapos meredek Első tőgyfél illesztés 2.3 laza feszes Hátsó tőgyfél magasság 2 alacsony magas Tőgyfüggesztés 1 gyenge erős Tőgymélység 2.5 mély sekély Első bimbó helyeződés 0.9 szélen közel Hátsó bimbó helyeződés 0.3 szélen közel Bimbó hossz -0.2 rövid hosszú

9 Lányok átlag termelése: ,38 TF 3,99 TZS kplsz Tenyésztő No szül Earl le Fayet Jocko Besne Only Besne Buck Gaia 9 Corky Mabelle Ronly Labelle 22251/ Lány 4419 Tenyészet Megbízhatóság Küllemi kompozit 1.8 Tőgykompozit 1.1 Testkapacitás 0.2 Lábkompozit 2.5 Keresztcsonti magasság 0.5 alacsony magas Erősség 0.3 gyenge erős Törzsmélység 0.3 sekély mély Élesség -0.7 burkolt éles Farlejtés 0.7 tornyos csapott Farszélesség -0.6 szűk széles Hátsó láb oldalnézet -1.5 nyitott kardos Hátsó láb hátulnézet 2.4 gacsos párhuzamos Hátsó láb mozgásban 2.5 Körömszög -1 lapos meredek Első tőgyfél illesztés 1.1 laza feszes Hátsó tőgyfél magasság 0.9 alacsony magas Tőgyfüggesztés 0.5 gyenge erős Tőgymélység 0.9 mély sekély Első bimbó helyeződés 1.3 szélen közel Hátsó bimbó helyeződés 0.8 szélen közel Bimbó hossz 1.2 rövid hosszú Magas megbízhatóság Lányok átlag termelése: ,44 TF 3,83 TZS kplsz No szül Tenyésztő Gaec des Auzels Jocko Besne Ozone Besne Buck Gaia Manfred Loretta Stol Joc Duster 7019/ Lány 1770 Tenyészet Megbízhatóság Küllemi kompozit 1.9 Tőgykompozit 0.7 Testkapacitás 2.1 Lábkompozit 2.4 Keresztcsonti magasság 1.4 alacsony magas Erősség 1.2 gyenge erős Törzsmélység 1.7 sekély mély Élesség 1.5 burkolt éles Farlejtés 1.1 tornyos csapott Farszélesség 1.5 szűk széles Hátsó láb oldalnézet -1.8 nyitott kardos Hátsó láb hátulnézet 2.4 gacsos párhuzamos Hátsó láb mozgásban 2.4 Körömszög 0.8 lapos meredek Első tőgyfél illesztés -0.5 laza feszes Hátsó tőgyfél magasság 1 alacsony magas Tőgyfüggesztés 0.7 gyenge erős Tőgymélység 0.2 mély sekély Első bimbó helyeződés 0.7 szélen közel Hátsó bimbó helyeződés 0.1 szélen közel Bimbó hossz 0.2 rövid hosszú Magas megbízhatóság 9

10 Lányok átlag termelése: ,33 TF 3,94 TZS kplsz No szül Gaec de la Blondiere Merdrignac Roulette Labelle Hotesse Jocko Besne Naniestar Titos Dri Istar Aero 72/ Lány 64 Tenyészet Megbízhatóság Küllemi kompozit 1.4 Tőgykompozit 0.8 Testkapacitás 1.9 Lábkompozit 0.6 Keresztcsonti magasság 1.5 alacsony magas Erősség 0.8 gyenge erős Törzsmélység 1.2 sekély mély Élesség 0.8 burkolt éles Farlejtés 1.1 tornyos csapott Farszélesség 2.1 szűk széles Hátsó láb oldalnézet -1.6 nyitott kardos Hátsó láb hátulnézet 0.5 gacsos párhuzamos Hátsó láb mozgásban 0.6 Körömszög -0.5 lapos meredek Első tőgyfél illesztés 0.1 laza feszes Hátsó tőgyfél magasság 1.4 alacsony magas Tőgyfüggesztés 0.8 gyenge erős Tőgymélység 0.1 mély sekély Első bimbó helyeződés 0.9 szélen közel Hátsó bimbó helyeződés 0.4 szélen közel Bimbó hossz 0.9 rövid hosszú Lányok átlag termelése: ,21 TF 3,71 TZS kplsz Tenyésztő No szül Earl de l Avenir 10 Trent Rolly PG Bellwood MC Tris Addison Holly Trolly Tr Terry 84/ Lány 71 Tenyészet Megbízhatóság Küllemi kompozit 0.8 Tőgykompozit 0.1 Testkapacitás 2.6 Lábkompozit -0.2 Keresztcsonti magasság 2.3 alacsony magas Erősség 1.9 gyenge erős Törzsmélység 1.7 sekély mély Élesség 0.5 burkolt éles Farlejtés 1.2 tornyos csapott Farszélesség 1.7 szűk széles Hátsó láb oldalnézet -0.7 nyitott kardos Hátsó láb hátulnézet -1.4 gacsos párhuzamos Hátsó láb mozgásban -0.2 Körömszög 1.2 lapos meredek Első tőgyfél illesztés 0.1 laza feszes Hátsó tőgyfél magasság -0.1 alacsony magas Tőgyfüggesztés 0.9 gyenge erős Tőgymélység 0 mély sekély Első bimbó helyeződés 0.3 szélen közel Hátsó bimbó helyeződés 0.5 szélen közel Bimbó hossz 0.1 rövid hosszú

11 Lányok átlag termelése: ,32 TF 3,86 TZS kplsz No szül Gaec du Gripoil O-man Just Touladi Manfred ElJezebel Hershel Jatise Voladi Man Besne Buck 125/ Lány 96 Tenyészet Megbízhatóság Küllemi kompozit 1 Tőgykompozit 0.7 Testkapacitás 1.3 Lábkompozit 0.2 Keresztcsonti magasság 0.7 alacsony magas Erősség 1.6 gyenge erős Törzsmélység 0.5 sekély mély Élesség -0.7 burkolt éles Farlejtés -1.5 tornyos csapott Farszélesség 1.3 szűk széles Hátsó láb oldalnézet -0.9 nyitott kardos Hátsó láb hátulnézet 0.1 gacsos párhuzamos Hátsó láb mozgásban 0.2 Körömszög 0.3 lapos meredek Első tőgyfél illesztés 1.5 laza feszes Hátsó tőgyfél magasság -0.3 alacsony magas Tőgyfüggesztés 0.9 gyenge erős Tőgymélység 1.2 mély sekély Első bimbó helyeződés 0.5 szélen közel Hátsó bimbó helyeződés 1 szélen közel Bimbó hossz -1.1 rövid hosszú Lányok átlag termelése: ,45 TF 3,98 TZS kplsz No szül Tenyésztő GAEC des Troennes O-man Just Rosace Vosac Man Manfred El Jezebel Jocko Besne Oree Paulo Bro 92/ Lány 75 Tenyészet Megbízhatóság Küllemi kompozit 2.5 Tőgykompozit 2.6 Testkapacitás 0.7 Lábkompozit 0.2 Keresztcsonti magasság 1 alacsony magas Erősség 0.6 gyenge erős Törzsmélység 0.1 sekély mély Élesség 0.1 burkolt éles Farlejtés -0.1 tornyos csapott Farszélesség 0.8 szűk széles Hátsó láb oldalnézet -1.5 nyitott kardos Hátsó láb hátulnézet -0.1 gacsos párhuzamos Hátsó láb mozgásban 0.2 Körömszög 0.5 lapos meredek Első tőgyfél illesztés 0.7 laza feszes Hátsó tőgyfél magasság 1.7 alacsony magas Tőgyfüggesztés 0.5 gyenge erős Tőgymélység 2.7 mély sekély Első bimbó helyeződés 2 szélen közel Hátsó bimbó helyeződés 0.6 szélen közel Bimbó hossz -0.8 rövid hosszú 11

12 Újdonság Újdonság Megbízhatóság Megbízhatóság Dawson / Magna Mascol / Garter AMAZON PJP BADGE Lány 88 Tenyészet Megbízhatóság Keresztcsonti magasság 0 alacsony magas Erősség 0.8 gyenge erős Törzsmélység 0.2 sekély mély Élesség -0.3 burkolt éles Farlejtés -0.1 tornyos csapott Farszélesség -1.4 szűk széles Hátsó láb oldalnézet 0.2 nyitott kardos Hátsó láb hátulnézet 0.2 gacsos párhuzamos Hátsó láb mozgásban 0.7 Körömszög 0.6 lapos meredek Első tőgyfél illesztés 1.4 laza feszes Hátsó tőgyfél magasság 1.4 alacsony magas Tőgyfüggesztés 0.8 gyenge erős Tőgymélység 2.2 mély sekély Első bimbó helyeződés 0.4 szélen közel Hátsó bimbó helyeződés 1 szélen közel Bimbó hossz -0.8 rövid hosszú 84 Lány 74 Tenyészet Megbízhatóság Keresztcsonti magasság 0.5 alacsony magas Erősség 0.5 gyenge erős Törzsmélység -0.2 sekély mély Élesség 0.4 burkolt éles Farlejtés 0.5 tornyos csapott Farszélesség -0.6 szűk széles Hátsó láb oldalnézet 0.2 nyitott kardos Hátsó láb hátulnézet 1 gacsos párhuzamos Hátsó láb mozgásban 1.5 Körömszög -0.2 lapos meredek Első tőgyfél illesztés -0.2 laza feszes Hátsó tőgyfél magasság 1.3 alacsony magas Tőgyfüggesztés 0.3 gyenge erős Tőgymélység 1.2 mély sekély Első bimbó helyeződés 0.2 szélen közel Hátsó bimbó helyeződés 0.3 szélen közel Bimbó hossz -0.1 rövid hosszú Újdonság Megbízhatóság Shottle / Capri 12 BALTIC SHO Lány 82 Tenyészet Megbízhatóság Keresztcsonti magasság 1.8 alacsony magas Erősség 1.5 gyenge erős Törzsmélység 2.5 sekély mély Élesség 1.5 burkolt éles Farlejtés -0.5 tornyos csapott Farszélesség 2.1 szűk széles Hátsó láb oldalnézet -0.9 nyitott kardos Hátsó láb hátulnézet 1.3 gacsos párhuzamos Hátsó láb mozgásban 1.3 Körömszög 0.8 lapos meredek Első tőgyfél illesztés 1.1 laza feszes Hátsó tőgyfél magasság 0.7 alacsony magas Tőgyfüggesztés 2.4 gyenge erős Tőgymélység 1.7 mély sekély Első bimbó helyeződés 0.7 szélen közel Hátsó bimbó helyeződés 1.4 szélen közel Bimbó hossz -0.2 rövid hosszú

13 Megbízhatóság Megbízhatóság Shottle / Saturn Goldwyn / Champion BAMBI SHO BLAIN GLD Lány 56 Tenyészet Megbízhatóság Keresztcsonti magasság 0.7 alacsony magas Erősség 0.7 gyenge erős Törzsmélység 0.9 sekély mély Élesség 1.6 burkolt éles Farlejtés -0.4 tornyos csapott Farszélesség 1 szűk széles Hátsó láb oldalnézet -0.5 nyitott kardos Hátsó láb hátulnézet 0.5 gacsos párhuzamos Hátsó láb mozgásban 1 Körömszög 0.8 lapos meredek Első tőgyfél illesztés 1.3 laza feszes Hátsó tőgyfél magasság 1.6 alacsony magas Tőgyfüggesztés 2.3 gyenge erős Tőgymélység 1.2 mély sekély Első bimbó helyeződés 2.7 szélen közel Hátsó bimbó helyeződés 2.4 szélen közel Bimbó hossz -0.5 rövid hosszú 71 Lány 70 Tenyészet Megbízhatóság Keresztcsonti magasság 0.9 alacsony magas Erősség -0.4 gyenge erős Törzsmélység 1 sekély mély Élesség 2.3 burkolt éles Farlejtés 0 tornyos csapott Farszélesség 1.5 szűk széles Hátsó láb oldalnézet -1.7 nyitott kardos Hátsó láb hátulnézet 0.3 gacsos párhuzamos Hátsó láb mozgásban 1.4 Körömszög 0.2 lapos meredek Első tőgyfél illesztés 1.5 laza feszes Hátsó tőgyfél magasság 2.4 alacsony magas Tőgyfüggesztés 0.5 gyenge erős Tőgymélység 0.9 mély sekély Első bimbó helyeződés 0.8 szélen közel Hátsó bimbó helyeződés -0.1 szélen közel Bimbó hossz 0.4 rövid hosszú ÚJDONSÁG ÚJDONSÁG Convincer / Corky kplsz: Rooter Megbízhatóság Lány 162 Tenyészet Megbízhatóság Keresztcsonti magasság 1.5 alacsony magas Erősség -0.1 gyenge erős Törzsmélység 2.1 sekély mély Élesség 2.8 burkolt éles Farlejtés -1.7 tornyos csapott Farszélesség 1.8 szűk széles Hátsó láb oldalnézet -0.6 nyitott kardos Hátsó láb hátulnézet 0.4 gacsos párhuzamos Hátsó láb mozgásban 0.3 Körömszög -0.1 lapos meredek Első tőgyfél illesztés -0.1 laza feszes Hátsó tőgyfél magasság 1.1 alacsony magas Tőgyfüggesztés 1.4 gyenge erős Tőgymélység 0.5 mély sekély Első bimbó helyeződés 2.1 szélen közel Hátsó bimbó helyeződés 1.5 szélen közel Bimbó hossz 0.1 rövid hosszú 13

14 Dutch Boy / Convincer kplsz: TARTARE magas megbízhatóság Megbízhatóság Lány 1340 Tenyészet Megbízhatóság Keresztcsonti magasság 1.7 alacsony magas Erősség 0.3 gyenge erős Törzsmélység 1.6 sekély mély Élesség 1.6 burkolt éles Farlejtés 1 tornyos csapott Farszélesség 1.7 szűk széles Hátsó láb oldalnézet 0.5 nyitott kardos Hátsó láb hátulnézet 0.2 gacsos párhuzamos Hátsó láb mozgásban 0.4 Körömszög -1 lapos meredek Első tőgyfél illesztés -0.3 laza feszes Hátsó tőgyfél magasság 0.7 alacsony magas Tőgyfüggesztés -0.9 gyenge erős Tőgymélység -0.1 mély sekély Első bimbó helyeződés 1 szélen közel Hátsó bimbó helyeződés 0.5 szélen közel Bimbó hossz -1.5 rövid hosszú Champion / Jocko Besne kplsz: ULIER CHAM Megbízhatóság Lány 78 Tenyészet Megbízhatóság Keresztcsonti magasság 2.6 alacsony magas Erősség 0.1 gyenge erős Törzsmélység 2.8 sekély mély Élesség 3.3 burkolt éles Farlejtés 1.5 tornyos csapott Farszélesség 0.9 szűk széles Hátsó láb oldalnézet -0.2 nyitott kardos Hátsó láb hátulnézet 0.8 gacsos párhuzamos Hátsó láb mozgásban 0.4 Körömszög -0.5 lapos meredek Első tőgyfél illesztés 0.8 laza feszes Hátsó tőgyfél magasság 2.1 alacsony magas Tőgyfüggesztés 2 gyenge erős Tőgymélység 1 mély sekély Első bimbó helyeződés 1.4 szélen közel Hátsó bimbó helyeződés 1.9 szélen közel Bimbó hossz -0.1 rövid hosszú Negundo / Aaron kplsz: UMANOIR Megbízhatóság Lány 81 Tenyészet Megbízhatóság Keresztcsonti magasság 2 alacsony magas Erősség 2.5 gyenge erős Törzsmélység 1.6 sekély mély Élesség 0.5 burkolt éles Farlejtés 0.3 tornyos csapott Farszélesség 1.7 szűk széles Hátsó láb oldalnézet -1 nyitott kardos Hátsó láb hátulnézet 0.4 gacsos párhuzamos Hátsó láb mozgásban 1.5 Körömszög 0.8 lapos meredek Első tőgyfél illesztés 0.9 laza feszes Hátsó tőgyfél magasság 1.5 alacsony magas Tőgyfüggesztés 1.8 gyenge erős Tőgymélység 1.9 mély sekély Első bimbó helyeződés 0.2 szélen közel Hátsó bimbó helyeződés 0.5 szélen közel Bimbó hossz 0.2 rövid hosszú

15 Megbízhatóság Megbízhatóság Okendo / Bormio Negundo / Aaron / Manfred VIVO BREIZ VOIRON NG Lány 79 Tenyészet Megbízhatóság Keresztcsonti magasság -0.5 alacsony magas Erősség -0.2 gyenge erős Törzsmélység -1.4 sekély mély Élesség -1.2 burkolt éles Farlejtés 0.9 tornyos csapott Farszélesség 0.6 szűk széles Hátsó láb oldalnézet -0.1 nyitott kardos Hátsó láb hátulnézet 0.2 gacsos párhuzamos Hátsó láb mozgásban 0.1 Körömszög 0.1 lapos meredek Első tőgyfél illesztés 0.6 laza feszes Hátsó tőgyfél magasság 2.5 alacsony magas Tőgyfüggesztés 1.5 gyenge erős Tőgymélység 1.1 mély sekély Első bimbó helyeződés -0.3 szélen közel Hátsó bimbó helyeződés -0.1 szélen közel Bimbó hossz 0 rövid hosszú 41 Lány 40 Tenyészet Megbízhatóság Keresztcsonti magasság 1.6 alacsony magas Erősség 0.8 gyenge erős Törzsmélység 1.3 sekély mély Élesség 0.9 burkolt éles Farlejtés -0.4 tornyos csapott Farszélesség 1.6 szűk széles Hátsó láb oldalnézet -0.6 nyitott kardos Hátsó láb hátulnézet 1.5 gacsos párhuzamos Hátsó láb mozgásban 1.4 Körömszög 0.2 lapos meredek Első tőgyfél illesztés 0.9 laza feszes Hátsó tőgyfél magasság 2.1 alacsony magas Tőgyfüggesztés 2 gyenge erős Tőgymélység 1.5 mély sekély Első bimbó helyeződés 1.3 szélen közel Hátsó bimbó helyeződés 1.5 szélen közel Bimbó hossz -0.1 rövid hosszú Megbízhatóság Dawson / Jocko Besne 15 VOLTRON Lány 72 Tenyészet Megbízhatóság Keresztcsonti magasság 1.1 alacsony magas Erősség 0.7 gyenge erős Törzsmélység 0.8 sekély mély Élesség 0.8 burkolt éles Farlejtés 1.6 tornyos csapott Farszélesség 0.9 szűk széles Hátsó láb oldalnézet -0.9 nyitott kardos Hátsó láb hátulnézet -0.6 gacsos párhuzamos Hátsó láb mozgásban -0.4 Körömszög 0.7 lapos meredek Első tőgyfél illesztés 0.3 laza feszes Hátsó tőgyfél magasság 1.4 alacsony magas Tőgyfüggesztés 0.2 gyenge erős Tőgymélység 0.6 mély sekély Első bimbó helyeződés 0.1 szélen közel Hátsó bimbó helyeződés 0.2 szélen közel Bimbó hossz 0.3 rövid hosszú

16 Ranglisták VOSAC MAN 169 STOL JOC 167 AGENI PEG 165 VOLADI MAN 165 BERGER 162 BISNESS 162 BAMBI SHO 162 AVIC SHO 161 BACHY FBI 161 ABRIBUS 160 TROLLY TR 2351 BISHOP 1636 VOLADI MAN 1448 BACHY FBI 1398 ROOTER 1357 STOL JOC 1222 ABRIBUS 1200 ATALY 1124 BISNESS 1105 TARTARE 1074 Küllem BOHEME SHO 3.3 UMANOIR 3 ABRIBUS 2.9 AVIC SHO 2.9 AMITY FREE 2.8 VOIRON NG 2.7 ATALI TITA 2.7 BALTIK SHO 2.6 VOSAC MAN 2.5 BISNESS 2.4 tőgy ABRIBUS 2.7 BOHEME SHO 2.6 VOSAC MAN 2.6 AMITY FREE 2.3 AVIC SHO 2.3 BISNESS 2.2 UMANOIR 2.1 ATALI TITA 2.1 VOIRON NG 2 URION DRI 2 BADGE 0.28 AMAZON PJP 0.26 VOLTRON 0.22 VOSAC MAN 0.18 BALTIK SHO 0.18 STOL JOC 0.15 ULIER CHAM 0.14 BAMBI SHO 0.13 ATALY 0.12 BERIX MCOL

17 zsír BALTIK SHO 0.53 BAMBI SHO 0.52 AMITY FREE 0.44 BERIX MCOL 0.42 AMAZON PJP 0.32 BERGER 0.16 BIJAN OFF 0.15 ULIER CHAM 0.14 BADGE 0.13 BLAIN GLD 0.13 BEETLE 2 ABRIBUS 1.9 VOSAC MAN 1.6 BAMBI SHO 1.6 SEZIAT MH 1.6 AVIC SHO 1.5 BOHEME SHO 1.4 VOLADI MAN 1.4 AGENI PEG 1.3 TARTARE 1 Testkapacitás BISHOP 3.3 BALTIK SHO 2.9 BIJAN OFF 2.7 UMANOIR 2.7 TROLLY TR 2.6 ULIER CHAM 2.6 BEETLE 2.4 STOL JOC 2.1 ROOTER 2.1 BACHY FBI 2.1 BRILLANT 2.1 láb RONLY 2.5 STOL JOC 2.4 BERIX MCOL 1.9 BERGER 1.7 BOHEME SHO 1.7 BIJAN OFF 1.6 BACHY FBI 1.6 AKE MERI 1.5 BADGE 1.5 UMANOIR 1.5 BRILLANT 1.5 hasznos BOHEME SHO 2.4 AVIC SHO 2.1 ABRIBUS 2 VOLADI MAN 1.9 BALTIK SHO 1.8 BEETLE 1.7 RONLY 1.6 BAMBI SHO 1.5 BLAIN GLD 1.3 BERGER 1.2 BIJAN OFF 1.2 TROLLY TR

18 A Sersia Frarm Kft es ajánlata NÉV PEDIGRÉ APA ANYAI N.APA Mb. Leány Gazd. INEL TERMELÉSI INDEXEK ABRIBUS SHOTTLE MONTU AGENI PEG PEGASE MERDRIGNAC AKE MERI MERINIT MORTY AMAZON PJP DAWSON MAGNA AMITY FREE FREELANCE JESTHER ATALI TITA TITANIC HT MARSH MARA ATALY PATUR AD MORTY AVIC SHO SHOTTLE NEGUNDO BACHY FBI FBI VITUS BADGE MASCOL GARTER BALTIK SHO SHOTTLE CAPRI BAMBI SHO SHOTTLE SATURN BEETLE FBI DURHAM BERGER MASCOL GARTER BERIX MCOL MASCOL LANCELOT BIJAN OFF OFFROAD FORD BISHOP MARION O-MAN JUST BISNESS MASCOL RUSKENN BLAIN GLD GOLDWYN CHAMPION BOHEME SHO SHOTTLE JESTHER BRILLANT RESTELL MEETING RONLY JOCKO BESN CORKY ROOTER CONVINCER CORKY SEZIAT MH MARSHALL BELLWOOD STOL JOC JOCKO BESN MANFRED TARTARE DUTCH BOY CONVINCER TITOS DRI MERDRIGNAC JOCKO BESN TROLLY TR TRENT ADDISON ULIER CHAM CHAMPION JOCKO BESN UMANOIR NEGUNDO AARON URION DRI MERDRIGNAC JOCKO BESN URKY JOIN JOINTIF BE CORKY VALEK FREE FREELANCE FORD VIVO BREIZ OKENDO BORMIO VOIRON NG NEGUNDO AARON VOLADI MAN O-MAN JUST HERSHEL VOLTRON DAWSON JOCKO BESN VOSAC MAN O-MAN JUST JOCKO BESN Feh Küllem Mb. Leány Gazd. 18

19 Tőgy komp. TŐGYPONTSZÁMOK Tfügg. Tmély. Etfi. Htfm. Ebimbh. Hátsó bimbh. Bimbho. Tkap. Láb Szom HÉT FUNKCIONÁLIS INDEXEK teh Ü. Szül. Ellés Fej. seb Ár Ft/adag 19

20 S e r s i a F a r m Sersia Farm Kft Pilisszentlászló Béla király u. 2. Tel.: 06 26/ sersiafarm@invitel.hu

SEMEX PK BB. Avalon Ninny AVALON. www.semexpkbb.com

SEMEX PK BB. Avalon Ninny AVALON. www.semexpkbb.com SEMEX PK BB 2013 FUTURE STAR genom vizsgált bikák. A fiatal bikák genetikai anyagának vizsgálata (DNK) és a tradícionális tenyészérték becslés kombinációjával olyan eredményeket (teszteket) kapunk amelyek

Részletesebben

HOLSTEIN-FRÍZ KERESZTEZETT TEHÉNÁLLOMÁNYOK KÜLLEMI TULAJDONSÁGAINAK ALAKULÁSA

HOLSTEIN-FRÍZ KERESZTEZETT TEHÉNÁLLOMÁNYOK KÜLLEMI TULAJDONSÁGAINAK ALAKULÁSA Holstein-fríz keresztezett tehénállományok küllemi tulajdonságainak alakulása 1(6) HOLSTEIN-FRÍZ KERESZTEZETT TEHÉNÁLLOMÁNYOK KÜLLEMI TULAJDONSÁGAINAK ALAKULÁSA BÁDER P. 1 - BÁDER E. 1 BARTYIK J 2.- PORVAY

Részletesebben

Holstein-fríz tehénállomány küllemi tulajdonságainak (törzs, far) változása a laktációk előrehaladtával

Holstein-fríz tehénállomány küllemi tulajdonságainak (törzs, far) változása a laktációk előrehaladtával Holstein-fríz tehénállomány küllemi tulajdonságainak (törzs, far) változása a laktációk előrehaladtával 1 (14) Holstein-fríz tehénállomány küllemi tulajdonságainak (törzs, far) változása a laktációk előrehaladtával

Részletesebben

A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉS AKTUALITÁS HELYZETE, JÖVŐKÉP

A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉS AKTUALITÁS HELYZETE, JÖVŐKÉP A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉS AKTUALITÁS HELYZETE, JÖVŐKÉP Dr. HÚTH Balázs tenyésztés- és marketingvezető Magyartarka Tenyésztők Egyesülete Regionális közgyűlések 22168 Kocséri Hortobágy Hofgut 2016. február

Részletesebben

Hazai TÉB 2015. augusztus

Hazai TÉB 2015. augusztus Hazai TÉB 2015. augusztus Az augusztusi értékelés során a Top 100-as listán a Génbank-Semex Magyarország Kft. 51, a Bos-Genetic Kft 36, az OMT ZRt. indításában 13, míg a forgalmazható 40-es listán a Génbank

Részletesebben

EMBRIÓ DONOR KATALÓGUS

EMBRIÓ DONOR KATALÓGUS EMBRIÓ DONOR KATALÓGUS Tisztelt Tenyésztő! Napjainkban egy - az élet valamennyi területén - felgyorsult világban élünk. Tapasztaljuk ezt úgy a munkánk során, mint a hétköznapok egyéb területein. Az utóbbi

Részletesebben

Szimentáli fajta 2015.-ös katalógus

Szimentáli fajta 2015.-ös katalógus www.semexpkbb.com Szimentáli fajta 2015.-ös katalógus WITZBOLD PK BB - BEOGRAD Utasíttás a katalógus használatához Bika neve A GZW (gesamtzuchtwert) vagy TMI (total merit index) az összesített tenyészérték

Részletesebben

FLECKSCORE LinEáRiS KüLLEmi bírálati REndSzER

FLECKSCORE LinEáRiS KüLLEmi bírálati REndSzER FLECKSCORE Lineáris küllemi bírálati rendszer Közreműködtek WSFF Szimentáli Világszövetség www.wsff.info EVF Európai Hegyitarka Tenyésztők Szövetsége www.wsff.info AGÖF Osztráktarka Tenyésztők Szövetsége

Részletesebben

A HÚSHASZNOSÍTÁSÚ MAGYARTARKA. magyartarka tenyésztők egyesülete

A HÚSHASZNOSÍTÁSÚ MAGYARTARKA. magyartarka tenyésztők egyesülete A HÚSHASZNOSÍTÁSÚ MAGYARTARKA KÜLLEMI BÍRÁLATI SZABÁLYZATA magyartarka tenyésztők egyesülete MAGYARTARKA TENYÉSZTŐK EGYESÜLETE Készítette: dr. Húth Balázs tenyésztésvezető Jóváhagyta: Elnökség és Szakbizottság

Részletesebben

25 év a magyartarka tenyésztésben

25 év a magyartarka tenyésztésben 25 év a magyartarka tenyésztésben Regionális közgyűlések 2014. február 25. - március 6. Dr. Füller Imre ügyvezető igazgató Az egyesület megalakulása és főbb állomásai 1989. június 16. Bonyhád, megalakult

Részletesebben

A világ legnagyobb mesterséges állomásának magyarországi kínálata. 2013. december

A világ legnagyobb mesterséges állomásának magyarországi kínálata. 2013. december Holstein-fríz szaporítóanyag Hollandiából, a Holstein-fríz hazájából! A világ legnagyobb mesterséges állomásának magyarországi kínálata Legmagasabb hasznos éle artam Gazdaságos tejtermelés Kimagasló beltartalom

Részletesebben

RÉGI FAJTA NAPJAINKBAN JELEN ÉS JÖVŐ A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉSÉBEN

RÉGI FAJTA NAPJAINKBAN JELEN ÉS JÖVŐ A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉSÉBEN RÉGI FAJTA NAPJAINKBAN JELEN ÉS JÖVŐ A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉSÉBEN Dr. HÚTH Balázs tenyésztés- és marketingvezető Magyartarka Tenyésztők Egyesülete Szakmai Nap ÖNPI Őriszentpéter 22168 Kocséri Hortobágy

Részletesebben

MAGYARTARKA TENYÉSZTŐK EGYESÜLETE 25 ÉV TENYÉSZTŐI MUNKÁJA

MAGYARTARKA TENYÉSZTŐK EGYESÜLETE 25 ÉV TENYÉSZTŐI MUNKÁJA MAGYARTARKA TENYÉSZTŐK EGYESÜLETE 25 ÉV TENYÉSZTŐI MUNKÁJA Dr. HÚTH Balázs tenyésztés- és marketingvezető Magyartarka Tenyésztők Egyesülete 11594 Hites Sack Jubileumi Szakmai Nap 2014. június 19., Bonyhád

Részletesebben

A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉS AKTUALITÁS HELYZETE, JÖVŐKÉP

A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉS AKTUALITÁS HELYZETE, JÖVŐKÉP A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉS AKTUALITÁS HELYZETE, JÖVŐKÉP Dr. HÚTH Balázs tenyésztés- és marketingvezető Magyartarka Tenyésztők Egyesülete 11594 Hites Sack Regionális közgyűlések 2015. február 24. - március

Részletesebben

A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉS AKTUÁLIS HELYZETE, JÖVŐKÉP

A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉS AKTUÁLIS HELYZETE, JÖVŐKÉP A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉS AKTUÁLIS HELYZETE, JÖVŐKÉP Dr. HÚTH Balázs tenyésztés- és marketingvezető Magyartarka Tenyésztők Egyesülete Regionális közgyűlések 2013. február 26. március 8. 19300 Bonyhádi Érmes

Részletesebben

TENYÉSZBIKA TELJESÍTMÉNY ÖSSZESÍTŐ HUNGARIAN SIRE SUMMARIES december

TENYÉSZBIKA TELJESÍTMÉNY ÖSSZESÍTŐ HUNGARIAN SIRE SUMMARIES december TENYÉSZBIKA TELJESÍTMÉNY ÖSSZESÍTŐ HUNGARIAN SIRE SUMMARIES 2014. december ISO 9001 Tanúsított cég Tisztelt Tenyésztőink! Katalógusunk legújabb kiadása tartalmazza a magyar holstein-fríz tenyészbika populáció

Részletesebben

Kiváló életteljesítményű tehenek származásának és küllemének elemzése

Kiváló életteljesítményű tehenek származásának és küllemének elemzése Kiváló életteljesítményű tehenek származásának és küllemének elemzése Berta Attila Béri Béla Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Mezőgazdaságtudományi Kar, Állattenyésztés- és Takarmányozástani Tanszék,

Részletesebben

A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉS AKTUÁLIS HELYZETE, JÖVŐKÉP

A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉS AKTUÁLIS HELYZETE, JÖVŐKÉP A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉS AKTUÁLIS HELYZETE, JÖVŐKÉP Dr. HÚTH Balázs tenyésztés- és marketingvezető Magyartarka Tenyésztők Egyesülete Regionális közgyűlések 27755 Vasvári Nadap Tyson 2018. február 27- március

Részletesebben

A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉS AKTUÁLIS HELYZETE, JÖVŐKÉP

A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉS AKTUÁLIS HELYZETE, JÖVŐKÉP A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉS AKTUÁLIS HELYZETE, JÖVŐKÉP Dr. HÚTH Balázs tenyésztés- és marketingvezető Magyartarka Tenyésztők Egyesülete Regionális közgyűlések 22168 Kocséri Hortobágy Hofgut 2017. február

Részletesebben

RÉGI FAJTA ÚJ ERÉNYEKKEL A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉS EREDMÉNYEI

RÉGI FAJTA ÚJ ERÉNYEKKEL A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉS EREDMÉNYEI RÉGI FAJTA ÚJ ERÉNYEKKEL A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉS EREDMÉNYEI Dr. HÚTH Balázs tenyésztés- és marketingvezető Tarka Marhafesztivál Bonyhád 2012. augusztus 10-11. A fajta szerepe a hazai mezőgazdaságban A

Részletesebben

Hortobágyon nevelkedett bikák. Hortobágyi Nonprofit Kft. 4071. Hortobágy, Czinege J. u. 1.

Hortobágyon nevelkedett bikák. Hortobágyi Nonprofit Kft. 4071. Hortobágy, Czinege J. u. 1. Hortobágyon nevelkedett bikák Hortobágyi Nonprofit Kft. 4071. Hortobágy, Czinege J. u. 1. Vételi szándék esetén Bodnár Dánielnél lehet érdeklődni Telefon: 06 / 30 / 304 05 78 11. oldal Hortobágyon nevelkedett

Részletesebben

A KETTŐSHASZNOSÍTÁS NEM ZSÁKUTCA VÁLASZOK A JÖVŐ KIHÍVÁSAIRA

A KETTŐSHASZNOSÍTÁS NEM ZSÁKUTCA VÁLASZOK A JÖVŐ KIHÍVÁSAIRA A KETTŐSHASZNOSÍTÁS NEM ZSÁKUTCA VÁLASZOK A JÖVŐ KIHÍVÁSAIRA Dr. HÚTH Balázs tenyésztés- és marketingvezető Magyartarka Tenyésztők Egyesülete Magyartarka Szakmai Nap 22168 Kocséri Hortobágy Hofgut 2017.

Részletesebben

2013 Szeptember. GPS készülékek. Air Liquide konténer. Talicska 360 literes. Taylor Wharton konténer

2013 Szeptember. GPS készülékek. Air Liquide konténer. Talicska 360 literes. Taylor Wharton konténer BIKA Bika Katalógus katalógus 2013 Szeptember GPS készülékek Talicska 360 literes Air Liquide konténer Taylor Wharton konténer Hazai ajánlatunk: HUN 2013.augusztus 2013. augusztusi holstein-fríz szaporítóanyag

Részletesebben

A HASZNOS ÉLETTARTAM ÉS A KÜLLEM KAPCSOLATÁNAK ELEMZÉSE HOLSTEIN-FRÍZ TEHENEKNÉL

A HASZNOS ÉLETTARTAM ÉS A KÜLLEM KAPCSOLATÁNAK ELEMZÉSE HOLSTEIN-FRÍZ TEHENEKNÉL ÁLLATTENYÉSZTÉS ÉS TAKARMÁNYOZÁS, 2011. 60. 1. 47 55. 47 A HASZNOS ÉLETTARTAM ÉS A KÜLLEM KAPCSOLATÁNAK ELEMZÉSE HOLSTEIN-FRÍZ TEHENEKNÉL BERTA ATTILA BÉRI BÉLA ÖSSZEFOGLALÁS A szerzôk a Szarvasmarha Információs

Részletesebben

Genomvizsgálat és rokontenyésztettség. Az USA-ban regisztrált holstein-fríz bikák száma

Genomvizsgálat és rokontenyésztettség. Az USA-ban regisztrált holstein-fríz bikák száma Genomvizsgálat és rokontenyésztettség A genomvizsgálat 28-as megjelenése után számos mellette és ellene szóló érvet hallhattunk, olvashattunk. A viták bár halkultak, de a mai napig nem szűntek meg teljesen,

Részletesebben

"#$ %&'() * %+,'() * 3. . / -5/.5/ -5/

#$ %&'() * %+,'() * 3. . / -5/.5/ -5/ 1. Külső testalakulás A juh külső testalakulása, hasznosítási típusok Szervezeti szilárdságra utal: törzsmélység mellkas mélység Hús- és gyapjútermelésre utal: hát és far terjedelme Járóképességre utal:

Részletesebben

Regancrest S Chassity Siker a tenyésztésben elsősorban fiain és lányain keresztül

Regancrest S Chassity Siker a tenyésztésben elsősorban fiain és lányain keresztül Regancrest S Chassity Siker a tenyésztésben elsősorban fiain és lányain keresztül Általában a világhírű Shottle egyik legjobb lányaként említik saját megjelenése és hihetetlen tenyésztési sikerei alapján.

Részletesebben

Sarródon nevelkedett bikák

Sarródon nevelkedett bikák Sarródon nevelkedett bikák Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatósága 9435. Sarród-Rév, Kócsagvár, Pf.: 4. Vételi szándékát dr. Jakál Lászlóné-nak kell bejelenteni. Telefon: 06 / 30 / 257-55-74 119. oldal

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Budapest Kőrösi Zsolt HFTE

Szakmai beszámoló. Budapest Kőrösi Zsolt HFTE Szakmai beszámoló Budapest Kőrösi Zsolt HFTE Küldöttgyűlés 2016. Regionális rendezvények 5 helyszínen Május 4. Budapest Küldöttgyűlés Egyesülete 2 000 Tehénlétszám-tenyészetek alakulása 1000 000 900 800

Részletesebben

A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉS AKTUÁLIS HELYZETE, JÖVŐKÉP

A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉS AKTUÁLIS HELYZETE, JÖVŐKÉP A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉS AKTUÁLIS HELYZETE, JÖVŐKÉP Dr. HÚTH Balázs tenyésztés- és marketingvezető Magyartarka Tenyésztők Egyesülete Regionális közgyűlések 27755 Vasvári Nadap Tyson 2019. március 5. -

Részletesebben

Holstein fajta ös katalógus

Holstein fajta ös katalógus www.semexpkbb.com Holstein fajta 2015.-ös katalógus AltaMOXIE PK BB - BEOGRAD Utasíttás a katalógus használatához Bika neve A mag átlagon felüli termékenyítő képessége CALIBER 2009. évben született Tej

Részletesebben

A SIMENTÁLI és HÍZÓ fajták katalógusa

A SIMENTÁLI és HÍZÓ fajták katalógusa PK BB - BEOGRAD www.semexpkbb.com A SIMENTÁLI és HÍZÓ fajták katalógusa Risto 2016 Utasíttás a katalógus használatához Bika neve A GZW (gesamtzuchtwert) vagy TMI (total merit index) az összesített tenyészérték

Részletesebben

Tejhasznosítású tehenek küllemének szerepe a hasznos élettartamban

Tejhasznosítású tehenek küllemének szerepe a hasznos élettartamban Tejhasznosítású tehenek küllemének szerepe a hasznos élettartamban Berta Attila Béri Béla Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Mezőgazdaságtudományi Kar, Állattenyésztés- és Takarmányozástani Tanszék,

Részletesebben

JELMAGYARÁZAT közepes kiváló. A referenciaállomány minőségi osztálya, amelyben az érték található

JELMAGYARÁZAT közepes kiváló. A referenciaállomány minőségi osztálya, amelyben az érték található JELMAGYARÁZAT Genomikai pontok: 1 gyenge 2 3 4 5 közepes 9 1 kiváló A referenciaállomány minőségi osztálya, amelyben az érték található 11 (1+) A referenciaállomány legjobb 5%-ban található az érték 12

Részletesebben

alapítva 1960 Bikakatalógus - VetPoint Minden ami Állat Fejőgépek Villanypásztor Sperma tároló konténerek Állattartás eszközei

alapítva 1960 Bikakatalógus - VetPoint Minden ami Állat   Fejőgépek Villanypásztor Sperma tároló konténerek Állattartás eszközei Bikakatalógus BIKAKatalógus 2018 AUGUSZTUS alapítva 1960 - VetPoint Minden ami Állat www.omtshop.hu Villanypásztor Állattartás eszközei Sperma tároló konténerek Fejőgépek Hazai ajánlatunk: HUN 2018.augusztus

Részletesebben

Termék k kat a a T lógus 2013 április

Termék k kat a a T lógus 2013 április Termék Katalógus katalógus 2013 április Hazai ajánlatunk: HUN 2013.április 2013. áprilisi holstein-fríz szaporítóanyag ajánlat Kplsz Név Pedigré HGI Lány Teny. Megb Fehérje Fehérje Lány Teny Küllem SCS

Részletesebben

1. számú melléklet. 100 pontos küllemi bírálat

1. számú melléklet. 100 pontos küllemi bírálat . számú melléklet 0 pontos küllemi bírálat 2. számú melléklet LINEÁRIS KÜLLEMI BÍRÁLAT Vizsga típusa:... időpontja:... helye:... Törzskönyvi száma, neve: Szül. éve: Fajtája: Neme: Vizsgált tulaj Adható

Részletesebben

alapítva 1960 Bika BIKA katalógus GPS készülékek Talicskák 360 literes Air Liquide konténerek Taylor Wharton konténerek

alapítva 1960 Bika BIKA katalógus GPS készülékek Talicskák 360 literes Air Liquide konténerek Taylor Wharton konténerek Bika BIKA katalógus Katalógus 2014 ÁPRILIS GPS készülékek Talicskák 360 literes Air Liquide konténerek Taylor Wharton konténerek Hazai ajánlatunk: HUN 2014.április 2014. áprilisi holstein-fríz szaporítóanyag

Részletesebben

Régi új csúcstenyészérték a magyartarka fajtában

Régi új csúcstenyészérték a magyartarka fajtában Régi új csúcstenyészérték a magyartarka fajtában - új tulajdonságokkal bővült a Kettőshasznú Termelési Index (KTI) - A kettőshasznosítású fajták tenyésztésének koncepciója A kettőshasznosítású fajták tenyésztésében

Részletesebben

A MAGYAR CHAROLAIS TENYÉSZTŐK EGYESÜLETE

A MAGYAR CHAROLAIS TENYÉSZTŐK EGYESÜLETE REGIONÁLIS SZAKMAI NAP Szikszó, 2018. október 10. A MAGYAR CHAROLAIS TENYÉSZTŐK EGYESÜLETE TEVÉKENYSÉGE, TENYÉSZTÉSI PROGRAMJA VÁRHATÓ VÁLTOZÁSAI Dr. Domokos Zoltán ügyvezető A MAGYAR CHAROLAIS TENYÉSZTŐK

Részletesebben

A GENOMIKUS TENYÉSZÉRTÉKEK ALKALMAZÁSA A HAZAI LIMOUSIN TENYÉSZTÉSBEN

A GENOMIKUS TENYÉSZÉRTÉKEK ALKALMAZÁSA A HAZAI LIMOUSIN TENYÉSZTÉSBEN A GENOMIKUS TENYÉSZÉRTÉKEK ALKALMAZÁSA A HAZAI LIMOUSIN TENYÉSZTÉSBEN Mottó: A GENOMIKA A LEGNAGYOBB HATÁSÚ FEJLESZTÉS A MÉLYHŰTÖTT SZAPORÍTÓANYAG BEVEZETÉSE ÓTA PIERRE LALIBERTÉ A SEMEX- ALLIANCE ALELNÖKE

Részletesebben

GERMAN OPEN 2008 - OSNABRÜCK-Halle Gartlage (Juhász Zoltán)

GERMAN OPEN 2008 - OSNABRÜCK-Halle Gartlage (Juhász Zoltán) GERMAN OPEN 2008 - OSNABRÜCK-Halle Gartlage (Juhász Zoltán) Saját hazájában senki sem lehet próféta - tartja az örökérvényű mondás, amely a Német tenyésztőkre is határozottan érvényes! Ez jutott eszembe,

Részletesebben

Teljesítményvizsgálatok és tenyészkiválasztás II.

Teljesítményvizsgálatok és tenyészkiválasztás II. Teljesítményvizsgálatok és tenyészkiválasztás II. Többlépcsıs tenyészértékbecslés Tenyésztési program (dán vörös) Bika-elıállító apák spermája sperma 70 % x 1500000 adag sperma Bika-elıállító tehenek (500)

Részletesebben

ELTÉRŐ TARTÁSTECHNOLÓGIÁK HATÁSA A TEJELŐ TEHÉNÁLLOMÁNYOK ÉLETTARTAMÁRA. Báder Ernő - Kertész Tamás Kertészné, Győrffy Eszter- Kovács Anita

ELTÉRŐ TARTÁSTECHNOLÓGIÁK HATÁSA A TEJELŐ TEHÉNÁLLOMÁNYOK ÉLETTARTAMÁRA. Báder Ernő - Kertész Tamás Kertészné, Győrffy Eszter- Kovács Anita Eltérő tartástechnológiák hatása a tejelő tehénállományok élettartamára 1 (6) ELTÉRŐ TARTÁSTECHNOLÓGIÁK HATÁSA A TEJELŐ TEHÉNÁLLOMÁNYOK ÉLETTARTAMÁRA Báder Ernő - Kertész Tamás Kertészné, Győrffy Eszter-

Részletesebben

Bírálat tárgya Kívánatos Elfogadható Nem kívánatos. Testtömeggel arányos nagyságú, karakteres, de nem túl durva félkosvagy

Bírálat tárgya Kívánatos Elfogadható Nem kívánatos. Testtömeggel arányos nagyságú, karakteres, de nem túl durva félkosvagy 1. számú melléklet 2. számú melléklet 3. számú melléklet 4. számú melléklet NÓNIUSZ FAJTASTANDARD Bírálat tárgya Kívánatos Elfogadható Nem kívánatos Összbenyomás Fej Nyak Mar Hát Ágyék Far Szügy Mellkas

Részletesebben

A MAGYARTARKA TENYÉSZT

A MAGYARTARKA TENYÉSZT A MAGYARTARKA TENYÉSZT SZTÉS S AKTUÁLIS HELYZETE, JÖVŐKÉPJ Dr. HÚTH H Balázs tenyészt sztés- és s marketingvezető Magyartarka Tenyészt sztők k Egyesülete Regionális közgyűlések 2012. február 28. március

Részletesebben

XXIV. ALFÖLDI ÁLLATTENYÉSZTÉSI ÉS MEZŐGAZDA NAPOK. Holstein-fríz showbírálat eredményei május 4.

XXIV. ALFÖLDI ÁLLATTENYÉSZTÉSI ÉS MEZŐGAZDA NAPOK. Holstein-fríz showbírálat eredményei május 4. XXIV. ALFÖLDI ÁLLATTENYÉSZTÉSI ÉS MEZŐGAZDA NAPOK Holstein-fríz showbírálat eredményei 2017. május 1/A KATEGÓRIA 1. JUNIOR RESERVE CHAMPION 103 33167 5109-7 BEGÓNIA Szül.idő: 2016.07.19. Küllem: 3316720097

Részletesebben

MS 33-E Babaápolási baba (F)

MS 33-E Babaápolási baba (F) MS 33-E Babaápolási baba (F) SOMSO-műanyagból. A fej, a kezek, a lábak, könnyen mozgathatóak a gömbcsuklós szerkezet miatt. Nyitott végbélnyílás. Tökéletes oktatómodell fürdetéshez, öltöztetéshez, és gondozási

Részletesebben

Második díjat nyert a BI 902-es katalógus számú a Hortobágyi Nonprofit Kft Fácán nevű bivaly ökre

Második díjat nyert a BI 902-es katalógus számú a Hortobágyi Nonprofit Kft Fácán nevű bivaly ökre ŐSHONOS FAJTÁK DÍJAI: Első díjat nyert MSz 521-es katalógus számú a Hortobágyi Nonprofit Kft Dóra nevű szürkemarha anyatehene Első díjat nyert a KB 331-es katalógus számú a Polyán Egyesület Zsuzsi nevű

Részletesebben

A BREEDPLAN-t a nagy húsmarhatenyésztı országok széles körben használják Magyarország

A BREEDPLAN-t a nagy húsmarhatenyésztı országok széles körben használják Magyarország BSI.1 1 A BREEDPLAN-t a nagy húsmarhatenyésztı országok széles körben használják Magyarország BSI.2 2 MI A TENYÉSZÉRTÉK? Egy állat GENETIKAI ÉRTÉKÉNEK becslése egy adott tulajdonságban pl. 400-napos súlyban,

Részletesebben

PÁROSÍTÁS SZIMULÁCIÓJA NAGY POPULÁCIÓBAN. Komlósi István DE ATC MTK, Állattenyésztés- és Takarmányozástani Tanszék, Debrecen

PÁROSÍTÁS SZIMULÁCIÓJA NAGY POPULÁCIÓBAN. Komlósi István DE ATC MTK, Állattenyésztés- és Takarmányozástani Tanszék, Debrecen PÁROSÍTÁS SZIMULÁCIÓJA NAGY POPULÁCIÓBAN Komlósi István DE ATC MTK, Állattenyésztés- és Takarmányozástani Tanszék, Debrecen Összefoglalás A szerző a szimulált tehénállományt és valós bikaállományt klaszteranalízissel

Részletesebben

Termékkatalógus 2011 Május

Termékkatalógus 2011 Május Termékkatalógus 2011 Május 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 HÚSHASZNÚ AJÁNLATUNK CHAROLAIS * Kplsz Név apa x anyai nagyapa Gyarapodás STV-ben STV gyarapodási index Élősúly termelés Élősúly termelés index Izomfejlettség

Részletesebben

HOL TART A MAGYARTARKA TENYÉSZT ÉS

HOL TART A MAGYARTARKA TENYÉSZT ÉS HOL TART A MAGYARTARKA TENYÉSZT SZTÉS, S, ERŐSS SSÉGEK, FEJLESZTÉSI SI IRÁNYOK ÉS PERSPEKTÍVÁK Dr. HÚTH H Balázs tenyészt sztés- és s marketingvezető Magyartarka Tenyészt sztők k Egyesülete Regionális

Részletesebben

Vigh Zoltán 1 Húth Balázs 2 Bene Szabolcs 3 Polgár J. Péter 4

Vigh Zoltán 1 Húth Balázs 2 Bene Szabolcs 3 Polgár J. Péter 4 Vigh Zoltán 1 Húth Balázs 2 Bene Szabolcs 3 Polgár J. Péter 4 A húshasznú magyar tarka tehenek új küllemi bírálati rendszerének vizsgálata Monitoring the new system for the evaluation of conformation of

Részletesebben

alapítva 1960 Bikakatalógus - VetPoint Minden ami Állat Fejőgépek Villanypásztor Sperma tároló konténerek Állattartás eszközei

alapítva 1960 Bikakatalógus - VetPoint Minden ami Állat   Fejőgépek Villanypásztor Sperma tároló konténerek Állattartás eszközei BIKAKatalógus Bikakatalógus 2015 ÁPRILIS - VetPoint Minden ami Állat www.omtshop.hu Villanypásztor Állattartás eszközei Sperma tároló konténerek Fejőgépek Hazai ajánlatunk: HUN 2015.április 2015. áprilisi

Részletesebben

Teljesítményvizsgálatok és tenyészkiválasztás II. Többlépcsős tenyészértékbecslés Tenyésztési program (dán vörös) Bika-előállító apák spermája sperma 70 % x 1500000 adag sperma Bika-előállító tehenek (500)

Részletesebben

Tenyésztési eljárások a szarvasmarha-tenyésztésben

Tenyésztési eljárások a szarvasmarha-tenyésztésben Tenyésztési eljárások a szarvasmarha-tenyésztésben Tenyésztési cél megválasztása Tenyésztési cél fogalma Tulajdonságok kiválasztása Tenyésztési eljárások Additív génhatásokat kihasználó Nem additív génhatásokat

Részletesebben

TENYÉSZTÉSI PROGRAM. D e b r e c e n 2013.

TENYÉSZTÉSI PROGRAM. D e b r e c e n 2013. KONCENTRÁLT TEJŰ FAJTÁK TENYÉSZTŐ EGYESÜLETE 4032. Debrecen, Böszörményi út 138. 52/508-437 Fax: 52/486-285, beri@agr.unideb.hu TENYÉSZTÉSI PROGRAM D e b r e c e n 2013. 2 1. BEVEZETÉS 1.1. A koncentrált

Részletesebben

Bírálat tárgya Kívánatos Elfogadható Nem kívánatos. Testtömeggel arányos nagyságú, karakteres, de nem túl durva félkosvagy

Bírálat tárgya Kívánatos Elfogadható Nem kívánatos. Testtömeggel arányos nagyságú, karakteres, de nem túl durva félkosvagy 1. számú melléklet NÓNIUSZ FAJTASTANDARD Bírálat tárgya Kívánatos Elfogadható Nem kívánatos Összbenyomás Fej Nyak Mar Hát Ágyék Far Szügy Mellkas Nemi szervek Lapocka, felkar Erőteljes, szilárd szervezetű,

Részletesebben

- VetPoint. Bikakatalógus 2015 SZEPTEMBER. Minden ami Állat. alapítva Fejőgépek. Villanypásztor. Sperma tároló konténerek

- VetPoint. Bikakatalógus 2015 SZEPTEMBER. Minden ami Állat. alapítva Fejőgépek. Villanypásztor. Sperma tároló konténerek BIKAKatalógus Bikakatalógus 2015 SZEPTEMBER alapítva 1960 - VetPoint Minden ami Állat www.omtshop.hu Villanypásztor Állattartás eszközei Sperma tároló konténerek Fejőgépek Hazai ajánlatunk: HUN 2015.augusztus

Részletesebben

Gewiss kód. GW 44 204 100 x 100 x 50 100 GW 44 205 120 x 80 x 50 29 GW 44 206 150 x 110 x 70 50 GW 44 207 190 x 140 x 70 4. GW 44 209 300 x 220 x 120

Gewiss kód. GW 44 204 100 x 100 x 50 100 GW 44 205 120 x 80 x 50 29 GW 44 206 150 x 110 x 70 50 GW 44 207 190 x 140 x 70 4. GW 44 209 300 x 220 x 120 Egyszerûen rögzíthetô készülékek, sorozatkapcsok, és szerelôlapok a hornyolt rögzítôsínek révén. Könnyen szerelhetô, hamisítás-biztos plombálás a szigetelô plombálható ok segítségével Nagyfelületû oldalfalak,

Részletesebben

Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete BIKAKATALÓGUS. A legjobb szaporítóanyaggal rendelkező magyarországi tenyészbikák 2014.

Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete BIKAKATALÓGUS. A legjobb szaporítóanyaggal rendelkező magyarországi tenyészbikák 2014. Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete BIKAKATALÓGUS A legjobb szaporítóanyaggal rendelkező magyarországi tenyészbikák 2014. Tisztelt Felhasználó! 16136 PALIO A charolais fajta gazdasági célú tenyésztése

Részletesebben

Fajtabemutató-Standard Módosítás: 2009. február 04. szerda, 14:59

Fajtabemutató-Standard Módosítás: 2009. február 04. szerda, 14:59 A kaukázusi juhászkutya ősi hazája Közép-Ázsia, Kaukázus, Azerbajdzsán, Örményország, Grúzia, Dagesztán, Csecsenföld, Észak-Oszétia és a környező kisebb köztársaságok. Nagyon nagy számban fordul elő Oroszország

Részletesebben

ISMÉT ÁTTÖRŐ EREDMÉNY A LIMAGRAIN SILÓKONFERENCIÁN

ISMÉT ÁTTÖRŐ EREDMÉNY A LIMAGRAIN SILÓKONFERENCIÁN ISMÉT ÁTTÖRŐ EREDMÉNY A LIMAGRAIN SILÓKONFERENCIÁN A Limagrain Central Europe SE Magyarországi Fióktelepe hagyomány teremtő célzattal, másodszor rendezte meg silókonferenciáját október 16.- án Herceghalomban

Részletesebben

Tisztelt Tenyésztők, Kollégák!

Tisztelt Tenyésztők, Kollégák! Tisztelt Tenyésztők, Kollégák! 2012. január 1-től a régi összetételű (1 x Tej kg TÉ+1 x Zsír kg TÉ+2 x Fehérje kg TÉ) Kettőshasznú Termelési Index (KTI), Tej Tenyészérték Index (TTI) elnevezést kap. Ezzel

Részletesebben

KULCS_GÉPELEMEKBŐL III.

KULCS_GÉPELEMEKBŐL III. KULCS_GÉPELEMEKBŐL III. 1.Tűréseknek nevezzük: 2 a) az anyagkiválasztás és a megmunkálási eljárások előírásait b) a gépelemek nagyságának és alakjának előírásai c) a megengedett eltéréseket az adott mérettől

Részletesebben

MAGYARTARKA TENYÉSZBIKA ISMERTETŐ JANUÁR. Kedvezményezett: Magyartarka Tenyésztők Egyesülete

MAGYARTARKA TENYÉSZBIKA ISMERTETŐ JANUÁR. Kedvezményezett: Magyartarka Tenyésztők Egyesülete MAGYARTARKA TENYÉSZBIKA ISMERTETŐ 2017. JANUÁR Kedvezményezett: Magyartarka Tenyésztők Egyesülete Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap a vidéki területekbe beruházó Európa Tisztelt Tenyésztők, Kollégák!

Részletesebben

GYERMEKEK FIZIKAI FEJLŐDÉSE. Százalékos adatok és görbék. Fiúk Lányok Fiúk Lányok 1 72 76 81 69 74 79 8,8 10,5 12,6 8,1 9,7 11,6

GYERMEKEK FIZIKAI FEJLŐDÉSE. Százalékos adatok és görbék. Fiúk Lányok Fiúk Lányok 1 72 76 81 69 74 79 8,8 10,5 12,6 8,1 9,7 11,6 MAGASSÁG (cm) SÚLY (kg) Fiúk Lányok Fiúk Lányok min átlag max min átlag max min átlag max min átlag max 0 46 50 54 46 49 54 2,5 3,5 4,3 2,5 3,4 4,2 0,5 64 68 73 62 66 70 6,7 8,2 9,9 6,1 7,5 9,0 1 72 76

Részletesebben

Fajtatani ismeretek, típus kérdés 2. előadás Fontosabb fogalmak: Háziasítás és szakaszai Faj értelmezése Fajta értelmezése Az ún. rög szerepe Fajták csoportosítása Hasznosítási irány Színezet Szarv-szarvatlan

Részletesebben

HOLSTEIN-FRÍZ TENYÉSZTŐK EGYESÜLETE

HOLSTEIN-FRÍZ TENYÉSZTŐK EGYESÜLETE HOLSTEIN-FRÍZ TENYÉSZTŐK EGYESÜLETE A MAGYAR HOLSTEIN-FRÍZ FAJTA TENYÉSZTÉSI PROGRAMJA 2011. - 1 - 1. BEVEZETÉS A holstein-fríz fajta meghatározó jelentőségű a hazai tejtermelésben. Az Egyesület az 1993.

Részletesebben

KIEMELTEN AJÁNLOTT AJÁNLOTT ENGEDÉLYEZETT

KIEMELTEN AJÁNLOTT AJÁNLOTT ENGEDÉLYEZETT 39 B VONAL KIEMELTEN AJÁNLOTT AJÁNLOTT ENGEDÉLYEZETT 40 NONIUS VIII (3672 Nonius XL 32) 41 Nonius XL 198 Mezőhegyes 2 Ilike Nonius 16 401 Nonius LXX 56 Nonius VI 179 Aldato Nonius 134 Iglice Nonius 5 351

Részletesebben

Fajtatani ismeretek, típus kérdés

Fajtatani ismeretek, típus kérdés Fajtatani ismeretek, típus kérdés 2. elıadás B.Sc. Fontosabb fogalmak: Háziasítás és szakaszai Faj értelmezése Fajta értelmezése Az ún. rög szerepe Fajták csoportosítása Hasznosítási irány Színezet Szarv-szarvatlan

Részletesebben

A bioüzemanyag-gyártás melléktermékeinek felhasználása, a tejtermelő tehenek takarmányozásában

A bioüzemanyag-gyártás melléktermékeinek felhasználása, a tejtermelő tehenek takarmányozásában A bioüzemanyag-gyártás melléktermékeinek felhasználása, a tejtermelő tehenek takarmányozásában Dr. Gergácz Zoltán Ügyvezető igazgató Agárdi Farm Kft. Seregélyes-Elzamajor Agárdi Farm Kft. Tehenészete Seregélyes-Elzamajor

Részletesebben

KIEMELTEN AJÁNLOTT AJÁNLOTT ENGEDÉLYEZETT

KIEMELTEN AJÁNLOTT AJÁNLOTT ENGEDÉLYEZETT 63 D VONAL KIEMELTEN AJÁNLOTT AJÁNLOTT ENGEDÉLYEZETT 64 NONIUS II (3451 Nonius XXVI 3) 65 Nonius XXVI (1986) 235 Nonius IX 169 Cúgos (1989) Nonius XII 133 Nonius C XXX 10 Tercsi Nonius IX 197 Nonius VI

Részletesebben

VÍZELVEZETÉSI RENDSZEREK. az SW-vel más mederben folyik a munka

VÍZELVEZETÉSI RENDSZEREK. az SW-vel más mederben folyik a munka VÍZELVEZETÉSI RENDSZEREK az SW-vel más mederben folyik a munka VÍZELVEZETÉSI RENDSZEREK VÍZÉPÍTÉSI ELEMEK Az egyre szélsőségesebb időjárási viszonyok szükségessé teszik a nagy csapadékvíz hozam miatt megrongálódott

Részletesebben

GAZDA ÁLLATTARTÁS II. 13. JELLEMEZZE A FELSOROLT SZARVASMARHA FAJTÁK SZÁRMAZÁSÁT, KÜLLEMÉT, BELSŐ ÉRTÉKMÉRŐIT ÉS HASZNOSÍTÁSÁTÁS!

GAZDA ÁLLATTARTÁS II. 13. JELLEMEZZE A FELSOROLT SZARVASMARHA FAJTÁK SZÁRMAZÁSÁT, KÜLLEMÉT, BELSŐ ÉRTÉKMÉRŐIT ÉS HASZNOSÍTÁSÁTÁS! GAZDA ÁLLATTARTÁS II. 13. JELLEMEZZE A FELSOROLT SZARVASMARHA FAJTÁK SZÁRMAZÁSÁT, KÜLLEMÉT, BELSŐ ÉRTÉKMÉRŐIT ÉS HASZNOSÍTÁSÁTÁS! Magyar szürke szarvasmarha Magyar szürke szarvasmarha Őshonos magyar fajta

Részletesebben

ROYO FÜRDŐSZOBABÚTOROK 2018

ROYO FÜRDŐSZOBABÚTOROK 2018 ROYO FÜRDŐSZOBABÚTOROK 2018 Az újház Centrum 20 éve kiemelkedő szereplője a magyar építőanyag kereskedelemnek. Meghatározó, magyar tulajdonú, országos építőanyag kereskedelmi hálózatként széles választékkal

Részletesebben

XII. évfolyam, 4. szám 2012. tél. A Magyartarka Tenyésztők Egyesületének információs lapja. Pannónia Mezőgazdasági Zrt., Bonyhád Fotó: Dr.

XII. évfolyam, 4. szám 2012. tél. A Magyartarka Tenyésztők Egyesületének információs lapja. Pannónia Mezőgazdasági Zrt., Bonyhád Fotó: Dr. XII. évfolyam, 4. szám 2012. tél A Magyartarka Tenyésztők Egyesületének információs lapja Pannónia Mezőgazdasági Zrt., Bonyhád Fotó: Dr. Húth Balázs VI. Kaposvári Állattenyé sztési Napok 2012. szeptember

Részletesebben

Az öröklődés legfontosabb alapfogalmai Genotípus X környezet interakció. A környezet meghatározó. Genetika & szelekció a vadgazdálkodásban

Az öröklődés legfontosabb alapfogalmai Genotípus X környezet interakció. A környezet meghatározó. Genetika & szelekció a vadgazdálkodásban a vadgazdálkodásban A genetika a vadászok számára misztikus Német tradiciók az agancs nagysága genetikailag determinált a gyenge egyedek selejtezésével az agancs javítható Selejtezés = válogatás = válogató

Részletesebben

Kimutatás a hazai termelő lányai alapján becsült és Interbull által számított tenyészértékek közötti különbségekről

Kimutatás a hazai termelő lányai alapján becsült és Interbull által számított tenyészértékek közötti különbségekről Kimutatás a hazai termelő lányai alapján becsült és Interbull által számított tenyészértékek közötti ekről Interbull HGI Interbull Interbull Interbull Interbull Interbull H a z a i 20359 WOODMARSCH CONFORMER-ET

Részletesebben

alapítva 1960 Bikakatalógus - VetPoint Minden ami Állat Fejőgépek Villanypásztor Sperma tároló konténerek Állattartás eszközei

alapítva 1960 Bikakatalógus - VetPoint Minden ami Állat  Fejőgépek Villanypásztor Sperma tároló konténerek Állattartás eszközei Bikakatalógus BIKAKatalógus 2016 AUGUSZTUS alapítva 1960 - VetPoint Minden ami Állat www.omtshop.hu Villanypásztor Állattartás eszközei Sperma tároló konténerek Fejőgépek Tisztelt Tenyésztők! Cégünk 1960-ban

Részletesebben

- VetPoint. Bika BIKA katalógus 2014 szeptember. alapítva Minden ami Állat. Fejőgépek. Villanypásztor. Sperma tároló konténerek

- VetPoint. Bika BIKA katalógus 2014 szeptember. alapítva Minden ami Állat.  Fejőgépek. Villanypásztor. Sperma tároló konténerek Bika BIKA katalógus Katalógus 2014 szeptember Szeptember - VetPoint Minden ami Állat www.omtshop.hu Villanypásztor Állattartás eszközei Sperma tároló konténerek Fejőgépek Hazai ajánlatunk: HUN 2014.szeptember

Részletesebben

DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI

DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI KAPOSVÁRI EGYETEM AGRÁR- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR Állattudományi Intézet A doktori iskola vezetője: PROF. DR. KOVÁCS MELINDA MTA levelező tagja Témavezető: PROF. DR. STEFLER

Részletesebben

TENYÉSZTÉSSZERVEZÉS. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A

TENYÉSZTÉSSZERVEZÉS. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A TENYÉSZTÉSSZERVEZÉS Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A tenyésztési hatóság felülvizsgálati tevékenysége Előadás áttekintése Az állattenyésztési törvény és a különböző

Részletesebben

Műanyag ipari rögzítőelem szín fej Ø csap Ø teljes hossz kiszerelés AP szám (mm) (mm) (mm) db/csomag fekete 15,3 6,5 20 25 180 001

Műanyag ipari rögzítőelem szín fej Ø csap Ø teljes hossz kiszerelés AP szám (mm) (mm) (mm) db/csomag fekete 15,3 6,5 20 25 180 001 fekete 15,3 6,5 20 25 180 001 szürke 18 8 24,5 25 180 135 fekete 24,3 8 19,2 25 180 134 fekete 18,4 7 25,8 25 186 500 fekete 19 8 32 25 187 454 fekete 22 8 23 50 180 017 szürke 22 8 23 50 180 170 fehér

Részletesebben

KÉRDÉSEK_GÉPELEMEKBŐL_TKK_2016.

KÉRDÉSEK_GÉPELEMEKBŐL_TKK_2016. KÉRDÉSEK_GÉPELEMEKBŐL_TKK_2016. 1.Tűréseknek nevezzük: 2 a) az anyagkiválasztás és a megmunkálási eljárások előírásait b) a gépelemek nagyságának és alakjának előírásai c) a megengedett eltéréseket az

Részletesebben

Beszámoló feltöltése (zárójelentés)

Beszámoló feltöltése (zárójelentés) Beszámoló feltöltése (zárójelentés) Az OTKA kutatási feladat keretében született eredményeket folyamatosan publikáltuk, ezért e helyen a beszámolási útmutató szerint az elvégzett munkát csupán röviden

Részletesebben

Kennelkönyv. ami tartalmazza:

Kennelkönyv. ami tartalmazza: a kutya tenyésztõk és fedezõkan tulajdonosok számára ami tartalmazza: " tenyészszukák nyilvántartása (egyéni lap + összesítő) " ellések nyilvántartása - ellési ló " kölykök listája " fedezõkanok listája

Részletesebben

Jubíleumi Szakmai Nap

Jubíleumi Szakmai Nap Jubíleumi Szakmai Nap Bonyhád, 2014. június 19. Fél évszázad a magyartarka tenyésztés szolgálatában Friebert Anikó Pannóna-Állattenyésztő Kft. ügyvezető A fajta meghonosodása Tolna vármegyében A magyartarka

Részletesebben

Tisztelt Tenyésztők, Kollégák!

Tisztelt Tenyésztők, Kollégák! Tisztelt Tenyésztők, Kollégák! 2012. január 1-től a régi összetételű (1 x TÉ+1 x TÉ+2 x TÉ) Kettőshasznú Termelési Index (KTI), Tej Tenyészérték Index (TTI) elnevezést kap. Ezzel együtt a KTI tartalma

Részletesebben

MAGYAR DÍSZPOSTA. Fajtaleírás (UNGARISCHE SCHAUTAUBEN) Polgár Béla szakelőadó

MAGYAR DÍSZPOSTA. Fajtaleírás (UNGARISCHE SCHAUTAUBEN) Polgár Béla szakelőadó MAGYAR DÍSZPOSTA (UNGARISCHE SCHAUTAUBEN) Fajtaleírás Magyar Díszposta Fajtaklub Polgár Béla szakelőadó Magyar díszposta fajtaleírás (EE Standard Modell) A STANDARDOT MEGHATÁROZÓ FÓRUM: A fajtát a Magyar

Részletesebben

ROYO FÜRDŐSZOBABÚTOROK 2018

ROYO FÜRDŐSZOBABÚTOROK 2018 ROYO FÜRDŐSZOBABÚTOROK 2018 Az újház Centrum 20 éve kiemelkedő szereplője a magyar építőanyag kereskedelemnek. Meghatározó, magyar tulajdonú, országos építőanyag kereskedelmi hálózatként széles választékkal

Részletesebben

Az egyetlen automatizált állományelemző program.

Az egyetlen automatizált állományelemző program. Az egyetlen automatizált állományelemző program. Bemutatkozás Peter van Beek, MSc Key Account Manager, Európa és Közel- Kelet Holland tenyésztői családból származom A Wageningen Egyetemen szereztem meg

Részletesebben

melléklete június ISO 9001 Tanúsított cég

melléklete június ISO 9001 Tanúsított cég A melléklete 2013. június ISO 9001 Tanúsított cég Tizenkét éve kapta meg az idén 20. jubileumi évébe lépő Alföldi Állattenyésztési Napok kiállítás show-bírálata a Nemzeti Holstein Show rangját. A dél-alföldi

Részletesebben

1. KATEGÓRIA NAP KÖZÖTTI ÉLETKORÚ NÖVENDÉK ÜSZŐK

1. KATEGÓRIA NAP KÖZÖTTI ÉLETKORÚ NÖVENDÉK ÜSZŐK 113 34084 2414-2 BIZÁNC KATEGÓRIA 270-365 NAP KÖZÖTTI ÉLETKORÚ NÖVENDÉK ÜSZŐK 1/A Szül.idő: 2017.06.28. Küllem: 3308297033 BIZÁNC Küllem: 81-79-78-78-79 28388 EDG RUBICON-ET 1677 HGI BIZÁNC 24799 CHARTROISE

Részletesebben

A HAZAI SZÉLKLÍMA REGIONÁLIS TENDENCIÁI A SZÉLENERGIA-HASZNOSÍTÁS TÜKRÉBEN

A HAZAI SZÉLKLÍMA REGIONÁLIS TENDENCIÁI A SZÉLENERGIA-HASZNOSÍTÁS TÜKRÉBEN A HAZAI SZÉLKLÍMA REGIONÁLIS TENDENCIÁI A SZÉLENERGIA-HASZNOSÍTÁS TÜKRÉBEN Radics Kornélia 1,2, Péliné Németh Csilla 1,2, Bartholy Judit 2 1 MH Geoinformációs Szolgálat 2 ELTE Meteorológiai Tanszék Vázlat

Részletesebben

AMERIKAI ÉRTÉKELÉSŰ TENYÉSZBIKÁINK

AMERIKAI ÉRTÉKELÉSŰ TENYÉSZBIKÁINK AMERIKAI ÉRTÉKELÉSŰ TENYÉSZBIKÁINK 50 Született 2006.03.19 Tenyészetek 76 Tej Lányok 138 Zsír Megbízhatóság 93% Fehérje +1103 lbs 000007789679 KOEPON-I SHOTPUT PICSTON SHOTTLE-ET x JESTHER +57 lbs +30

Részletesebben

Topigs Norsvin Az első 25 év. 21. Szeptember 2017

Topigs Norsvin Az első 25 év. 21. Szeptember 2017 Topigs Norsvin Az első 25 év 21. Szeptember 2017 ENCEBE képviseleti iroda 1991 Exportcentrale: Daniel Cohen 1992 Április Veecentrale: Simon Gyula Üzleti tevékenységet saját néven nem végezhetett Segítette

Részletesebben

Magyartarka Tenyésztők Egyesülete

Magyartarka Tenyésztők Egyesülete Magyartarka Tenyésztők Egyesülete Munkabeszámoló az Egyesület 2016. évi tevékenységéről REGIONÁLIS KÖZGYŰLÉS 2017. február 21. - március 2. Dr. Füller Imre ügyvezető igazgató Régiók tenyészetszáma és tehénlétszáma

Részletesebben