TERMÉSZETVÉDELMI CÉLÚ BOTANIKAI KUTATÁS A BÜKKI NEMZETI PARKBAN ( )
|
|
- Rudolf Pap
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 TERMÉSZETVÉDELMI CÉLÚ BOTANIKAI KUTATÁS A BÜKKI NEMZETI PARKBAN ( ) DR. SIMON TIBOR Jelen beszámolómban mint koordináló a botanikai kutatás folyamatából az általam fontosabbnak tartott, új, eredménynyel biztató, ill. máris eredményeket felmutató egyes résztémái-. ból adok rövid áttekintést. A flóra-kataszter elkészítése során az összes eddig publikált és gyűjtött példányra vonatkozó adatot figyelembe veszik és friss bejárásokkal kontrollálják a korábbi adatokat, ill. újabb előfordulásokat mutatnak ki. Utóbbi főleg az eddig kevésbé kutatott virágtalan flóra (algák, gombák, zuzmók, mohák) területén történik. A virágosak terén külön figyelmet fordítanak a védendő reliktum fajok, bennszülött ritkaságok pontos előfordulásának megállapítására. A több lépcsőben emelkedő Bükiknhegység különösen a Magas-Bükk, az északkeleti középhegység (= Magyar Kárpátok") impozáns, fennsíkjaival, szurdokvölgyeivel és köveivel" magashegységi karakterű része. A második és harmadik lépcsőt zömmel egybefüggő lomberdők borítják. A harmadik, legmagasabb, tönkszerű tépcsőfok tetején a peremletörések fehérlő mészkősziklafalai jelentenek festői látványt. Geológiai-geomorfológiai struktúrája alapján az Északi Kárpátok délre előretolt takarójának, mészkőszirtes, mészkőtáblás, palás alapzatú részének, sarokbástyájának tekinthető. E jellegeivel szorosan összefügg termőhelyi változatossága, hidrológiája, pannon és kárpáti elemekben gazdag növényzete, állatvilága. Erdői, sziklai növényzete a fennsíki rétek reliktum növény- és állatfajokat, különleges, montán biocönózisokat, a természeteshez közelálló életközösségeket őriznek. Tájképi szépségeivel, természeti értékeivel ez a terület lett az egyetlen olyan nemzeti parkunk (1976), amely csaknem egész területén az eredetihez közelálló, erdős természeti tájat hivatott védeni, fenntartani a kutatás, a tanulás, a gyönyörködtetés, a pihenés számára. Bár a terepbiológiai kutatás (florisztika, faunisztika, cönológia, ökológia) igen jelentős múltra és értékes eredményekre tekinthet vissza a nemzeti park létrehozása sürgős és további feladatokat tűzött ki a tudományos kutatások számára. Ezért indult be 1980-ban, gondos tervezés után az Országos Környezet és Természetvédelmi Hivatal támogatásával és szervezésében a kifejezetten természetvédelmi célú kutató munka, a nemzeti park és különösen a fokozottan védett területek természeti értékei teljes feltárására, a védelmet és fenntartást, kezelést érintő funkcionális folyamatok (pl. hidrológiai dinamika, talajváltozási folyamatok, vegetáció-dinamikai jelenségek iránya, sebessége, befolyásolása, ökológiai és ökofiziológiai mutatók és struktúrbélyegek megállapítása az ökoszisztéma-működés értelmezésére, szupraindividuális rendszerek degradáltságának becslésére) megismerésére. Jelenleg 11 intézményhez kapcsolódó mintegy 50 kutató munkája irányul ezen feladatok megoldására, s ezáltal a BNP működésének elősegítésére.
2 A BNP fentebb körvonalazott terepbiológiai vonatkozású kutatása a Bükk teljes flóra feltárására, a teljes fauna kataszter ökológiai szemléletű feldolgozására, a fokozottan védett területek ökológiai kutatására irányuló témák keretében folyik. Az álattani vizsgálatok főleg a talajfauna, a rovarvilág és a csiga együttesek faji összetételének, állatföldrajzi értékelésének, ökológiai szerepének tisztázására irányulnak. A Növénytárban a gyűjteményből bükki adatot állítottak össze. Elkészült a rigópohár (Cypripedium calceolus) ritka, világszerte védett orchidea faj elterjedésének, cönológiai viszonyainak a felmérése. Üj előfordulását találták a Várhegy oldalában, Miskolc-Tapolcánál, Hevesaranyos közelében három lelőhelyen, Csernej és Fedémes mellett. Megállapították, hogy az előfordulások zöme leginkább északias kitettségben dolomit alapkőzeten, kalciumban és magnéziumban gazdag, üde, kissé bázikus és neutrális talajokon található, fényben gazdag, nyíltabb tölgy- és bükk-elegyes erdőkben. Elkészült, mintegy 120 irodalmi és frissen gyűjtött és feldolgozott növény adat alapján a nyúlfarkfű-fajok (Sesleria varia, S. heufleriana, S. hungarica) mint védett, hidegkori ill. glaciális reliktum fajok ponttérképe. A Nagymező fokozottan védett területén 11 ha-nyi területen részletes flórafelmérés készült. Összesen 34 faj mint értékes természetes génállomány egyedét számlálták. Ezen belül 6 ritka ill. védett faj minden egyedét térképre vitték: farkasboroszlán (Daphne mezereum), sugár' kankalin (Primula elatior), leánykökörcsin (Pulsatilla grandis), tavaszi csillagvirág (Scilla bifolia), Janka tarsóka (Thlaspi jankae) és pirosló hunyor (Helleborus purpurescens). E vizsgálatok során megállapították, hogy a fokozatosan védett terület bekerítése kedvezően befolyásolta a növénytakaró regenerálódását! Célszerű lenne a kerítést az erdészeti útig kiterjeszteni. Megkezdődött a szőrfű-gyepek mintegy 50 éves változásainak cönológiai módszerrel történő felmérése. Florisztikai és cönológiai adatokat közöltek a rekettyés mészkerülő tölgyes (Genista pilose-quercetum) erdőtárulásról. A Bükk-hegységi Teleki-virág (Telekia) populációk (Űj előfordulások!) tanulmányozásából kiindulva a faj teljes áreáján feldolgozták e ritka, védendő faj cönológiai viszonyait. A botanikai kutatást emellett koncentrálták néhány különleges területre, amelyek különösen gazdagok természeti kincsekben, még nem eléggé ismertek, vagy amelyeken zavaró hatás veszélyezteti a természeti értékeket. így került sor az Őserdő", a Nagymező" fokozottan védett területei vizsgálatára, a Csákpilis és a Jávorhegy természeti értékei feltárására, a Szilvásváradi Erdészet területén levő botanikai értékek felmérésére. Az Őserdő komplex" vizsgálata E különleges, egyedülálló, több korosztályos bükkös állományban (Aconito- Fagetum), amely a BNP fokozottan védett része, (1942 óta országos természetvédelmi terület) florisztikai, cönológiai, produkcióbiológiai, ökofiziológiai vizsgálatokat végeztek. E 26,1 ha-os terület 850 m tszf. magasságban található, viszonylag zavartalan állapotban. A gombaflóra tanulmányozása során 169 fajt mutattak ki. Ebből 163 nagygomba, 6 nyálkagomba faj. Megállapították, hogy a gombaflórában a szervesanyaglebontó fajok dominálnak: 87,6%. Ezen belül 55,1%-ot a xilofág, 32,5 o-ot az avar szaprofiton fajok képviselnek. A mikorrhiza-fajok 12,4%^kal vannak jelen. A hazai gombaflórára új fajként mutatták ki a Flammulaster riparia-t és a F. erinacea-t. Megállapították, hogy az,,őserdő"-állományban a mezo-higrofil és higrofil gombafajok vannak túlsúlyban: 73%. A rendszeres termőtestszámlálás alapján készített produkció- és
3 Bükki Nemzeti Park r a Taró-völgy és a Sinkó-bérc erdőségei, hátul a Dédesi várhegyek (Fotó: Simon T.) csapadékgörbék összehasonlítása alapján megállapították, a produkciós maximumok, a tartósan (legalább 1 hónapig tartó) csapadékos időszakokat követték. Ugyanakkor az alkalmanként hullott jelentősebb (20 mm feletti) csapadékmennyiség hatása is mérhető volt. A moha-flóra feldolgozása értékes új eredményekkel járt (Orbán 1980, 1981)! Kimutattak 65 fajt, három speciális mohatársulást, ebből kettő új a tudományágra, amelyek az élő, ill. a korhadó bükk törzseken élnek. A bükkös-,,őserdő" zuzmói 78 fajt mutattak fel. Érdekesség a mediterrán elterjedésű Verrucaria marmorea előfordulása. Az edényes flórát a területen 66 virágos és 3 páfrányfaj alkotja, ezen belül uralkodnak az eurázsiai elemek [pl. békabogyó (Actaea spicata), podagrafű (Aegopodium podagraria), szagos müge (Galium odoratum), gombaernyő (Sanicula europaea), pajzsos boglárka (Ranunculus cassubicus)], európai pl. [bogláros szellőrózsa (Anemone ranunculoides), hagymás fogasír (Dentaria bulbifera), hóvirág (Galanthus nivalis), erdei hajperje (Hordelymus europeus)]. Jellemző a keletbalkáni-dacikus pirosló hunyor (Helleborus purpurescens) előfordulása. Az életforma-csoportokból jellemző a hemikryptophita túlsúlya (61 3 /o, a geophyta 16%). Utóbbi az erdő gazdag koratavaszi aspektusát mutatja, pl. odvas keltike (Corydalis bulbosa), ujjas keltike (C. solida), hóviág (Galanthus), galambvirág (Isopyrum). A cönológiai felvételezésnél 24 mintaterületen minden egyedet megszámoltak, továbbá kilencen az A D értéket adták meg. így 33 cönológiái felvétel a társulás teljes képét adja. Fácies alkotó és egyben konstans fajok a szagos müge (Galium odoratum), erdei nenyúljhozzám (Impatiens noli-tangere), erdei madársóska (Oxalis acetosella), erdei hajperje (Hordelymus europaeus), erdei ibolya (Viola silvestris) i gombaernyő (Sanicula europaea). A bükkfa átlagosan 204 példány hektáronként, s általában három koronaszintben helyezkedik el. A kevés számú óriás fák törzsátmérője 1 1,2 m, átlagos magasságuk 47,6 m. Ezekből átlagosan 8 jut egy hektárra. A lombzáródás alacsony (20 75%),.ama. lehetővé teszi a nagyszámú újulat fejlődését. A cserje- és gyepszintben 3996 db fás szárú egyedet számláltak, s ennek 43%-a bükk! Tanulmányozták e bükkösben mint jelentős ökofiziológiai mutatót 10 bükkerdei faj fotoszintetikus aktivitását. Összehasonlítva a nyert értékeket a tölgyesben nyert hasonló adatokkal kiderült, hogy a bükkösben a produktivitás átlagosan 5%-kial magasabb, a fajok közötti különbség (ingás) a bükkös-
4 ben kicsi (2 4-szeres), a tölgyes fajoknál nagy (18-szoros). Ugyancsak összehasonlítólag vizsgálták a bükkös és a közeli sziklagyep mohái fotoszintetikus aktivitását. Megállapították, hogy a bükkösben élő mohák esetében az átlagérték magasabb, ezen belül az egyes fajok fotoszintetikus értékei közelebb állnak egymáshoz, kiegyenlítettebbek. A sziklagyepben élő mohák és zuzmók esetében az átlagérték alacsonyabb és fajonként nagyobb ingadozást mutat. Az ökológiai csoportokat tekintve a fotoszintetikus aktivitás legkisebb a xerofitonoknál és fokozatosan növekszik a mezofitonokon át a higrofitonok felé haladva. Ezen belül a zuzmók fotoszintetikus aktivitását nagyságrenddel alacsonyabbnak találták. A vizsgálatok alapján megállapították, hogy a mohák a virágos növényekhez hasonló fotoszintetikus intenzitással rendelkeznek, míg a zuzmók produktivitása ezeknél mintegy ötször alacsonyabb szinten áll. Sikerült megállapítani a mért adatok alapján, hogy a bükkfa a vegetációs időszakban 489,6 g C0 2 -ot köt meg 1 m 2 levélfelületen. Tizenhat bükkös-erdei fajnál meghatározták a szabad aminósavtartalmat és az egy órás fotoszintetikus fixálás alatt képződött aminosav mennyiségeket. Kimutatták többek között az optimálisan produkáló faj óikat [erdei szélfű (Mercurialis perennis), erdei hajperje (Hordelymus europaeus), szagos müge (Galiura odoratum)] és azt, hogy a termelődő szabad aminosavak közül az alanin és threonin mennyiségei kiemelkedően nagyok. Fenti ökofiziológiai, terepélettani vizsgálatok hazai viszonylatban úttörő jellegűnek tekinthetők az értékes eredmények több tanulmányban jelentek meg. A flórakép, a cönológiai viszonyok, az anyagforgalom jellege, és az állomány fiziognómiája, a több korosztály, a kiemelkedő óriásfák arra utalnak, hogy egyedülálló, valóban őserdő karakterű bükkös-állománnyal állunk szemben, amelynek fenntartása kiemekedő.természetvédelmi érdek. A bükkös struktúrája és funkciója kedvezőnek mondható, azonban egyes zavaró körülmények megváltoztatása szükséges! Át kell helyzeni a területen átvezető turista utat (sok az ezzel kapcsolatos szennyezés), meg kell szüntetni a közelben működő szénégetőt és ami a legfontosabb, az állomány körül véderdő gyűrűt kell kialakítani. Ez megvédené az idős, kimagasló fákat a széldöntéstől, javítaná az állomány lokál- ill. mikroklímáját. A Csákpilis-hegy kiemelkedő botanikai értékei új, eddig alig ismert fokozott védelemre érdemes területet tártak fel Felsőtárkány közelében a Csákpilis-hegy (550 m tszf. m.) déli, d.-nyugati dolomit lejtőin. A gerinc közelében több helyen kvarcit is kerül a felszínre és közelben mészköves terü- Bükki Nemzeti Park, borókás állomány az Eskerenna tanya felett (Fotó: Simon T.)
5 Bükki Nemzeti Park, Eskerenna-völgy, Bükki Nemzeti Park, Eskerenna-völgy, erdei fenyves telepítés cseres-tölgyes fiatal gyertyános-tölgyes és fenyőtelepítermőhelyen (Fotó: Simon T.) tés és tisztás (Fotó: Simon T.) letek is vannak. Az alapkőzet e változatossága a termőhelyek és biocönózisok változatos sorát hozta magával. E terület először a papucs kosbor, boldogaszszony papucsa (Cypripedium) gazdag néhány éve ismert előfordulásával vívta ki a figyelmet Mintegy tövet számoltak 1982^ben. A meredek, délies dolomit hegyoldalt a mediterrán olasz tölgy (Quercus virgíliana) állománya borítja, alatta tisztások sziklagyepjében uralkodik az endemikus, reliktum magyar nyúlfarkfű (Sesleria hungarica). E gyepben fedezték fel a pontus-mediterrán, alhavasi karakterű henye boroszlán (Daphne cneorum) rendkívül gazdag előfordulását (több mint ezer tő!), amely korábban a Bükkből csak Kisgyőr környékéről volt ismert. A dolomit xerotherm extrazonális erdejét Seslerio-Quercetum virgilianae néven közölték, amely a Bükkben csak Kisgyőr környékéről volt ismert. A dolomit xerotherm extrazonális erdő a cönológiai rendszer feltehetően új, reliktum jellegű társulása lesz! A Csákpili s északi oldalán kvarcitos területen Genisto-Quercetum Luzula albida típusú állományában a kárpáti jellegű, ritka fehérlő vánkosmoha (Leucobrium glaucum) új, bükki előfordulását mutatták ki. Részletes felvételezés alapján készül a Csákpilis-hegy mohaflórája is. Zuzmóból eddig 77 fajt azonosítottak, közülük új faj a Bükkre a dolomit törmeléken élő Toninia cinereovirens. A terület zuzmóflórájának jellegzetessége, hogy az Aspicidia, Lecanora, Caloplaca nemzetségek példányain gyakori a parazita zuzmó, amely jelenség a szubmediterrán, mediterrán területekre jellemző! Mindezek és az egyidejűleg végzett szubmediterrán és pontomediterrán faunát kimutató zoológiai vizsgálatok egyértelműen indokolják a fokozott védelem kimondását. Hasonló eredménnyel járt az Omassa feletti Jávorhegy tanulmányozása. Itt reliktum jellegű társulások (Tilio Sorbetum, Seslerio Fagetum, Aconito Fagetum) és fajok [papucs kosbor (Cypripedium), tarka nyúlfarkfű (Sesleria
6 varia), korallgyökér (Coralliorhiza trifida), zöldike (Coeloglossum viride), havasi ikravirág (Arabis alpina), zöld fodorka (Asplenium viride), kövi szeder (Rubus saxatilis), kárpáti sisakvirág (Aconitum moldavicum), karcsú sisak virág (A. variegatum ssp. gracile), enyves aszat (Cirsium erisithales), gombos varjúköröm (Phyteum orbiculare)] tenyésznek, amelyek erőteljes kárpáti hatásról tanúskodnak. Ezek esetében is indokolt a fokozott védelem mielőbbi kimondása! A BNP Igazgatósága felkérésére 1982-ben megkezdték a szilvásváradi erdészet még kevéssé ismert területei botanikai feltárását, az új üzemtervezés számára. Átvizsgálták a Bán-, Taró-, Eskerenna- Szana-völgyeket, a határos lejtőket. Üzemtervi (=véderdő) védelemre érdemesnek bizonyoultak a Bán-völgyfői forrásláp, a dédesi Kisvárhegy gazdag sziklagyep-növényzete, sziklaerdeje, a meredek palalejtők mészkerülő bükkösei (Genisto tinctoriae-quercetum), xerotherm tölgyesei (Corno-Quercetum pubescenti-petraeae), az Eskerennavögy boróka (Juniperus communis) állománya. Az Ablakoskő- és a Leány-völgyek a korábbi kutatások alapján ismertek gazdag reliktum növényvilágukról, s már eleve fokozottan védett területek! A Bélkő egyedülálló reliktum fajai a preglaciális endemikus, fokozottan védett magyarföldi husáng (Ferula Sadleriana), a melegkori, mediterrán szirti pereszlény (Calamintha thymifolia) egyetlen hazai előfordulása és az északkárpáti endemikus alhavasi korai szegfű (Dianthus plumarius ssp. praecox). Megmentésükre összefogtak a botanikai és az érintett ipari, földtani intézmények, az OKTH Észak-magyarországi Felügyelősége! A Bélkőorom kikerül a bányaterületből és védetté nyilvákiítása, a nemzeti parkhoz csatolása rövidesen megtörténik. Több éven át folyt az említett fajok magvainak gyűjtése, laboratóriumi és terepi vetése, a mesterséges körülmények között nevelt palánták kiültetése. A magyarföldi husáng (Ferula) és a szirti pereszlény (Cala-,mintha) esetében e munka sikerrel járt. Mind a két fajból több virágzott ban a Bélkőorom területén. így fennmarad az utókor számára a Bükknek csak a Bélkőn termő kiemelkedő természeti és vegetációtörténeti értékű reliktum növény együttese, különleges, függőleges helyzetűre billent sziklamaradványa! Rendkívül fontos és szükséges a biológus és erdész szakemberek közös erőfeszítése a nemzeti park természeti értékeinek megóvásában. Ez együttműködésnek voltak és vannak eredményei, a jövőben is elengedhetetlen az állandó szakmai kapcsolat, a kölcsönös odafigyelés és e tekintetben a nemzeti park igazgatóságának körültekintő koordináló munkája. A kevéssé zavart ökoszisztémák a jelen és a jövő számára egyedülálló standardok, azaz érzékeny indikátor-hátterek = természeti etalonok, amelyek nem maradnak fenn különleges' óvó, tudományos alapon kidolgozott kezelés és gondoskodás nélkül. Fennmaradásuk mindnyájunk közös érdeke! A lapban megjelent tanulmányok szerzői: Baráth László igazgatási osztályvezető. ZEFAG, Nagykanizsa; dr. Bartucz Ferenc O K T H B N P igazgató, Eger; dr. Csötönyi József főelőadó, MÉM EFH, Budapest; Dobay Pál erdőfelügyelő, Visegrád; dr. Gyulai Iván muzeológus, Miskolc; dr. Hiller István könyvtár főigazgató, EFE, Sopron; Hrotkó Lőrinc erdőfelügyelő, Baja; dr. Jakucs Pál tanszékvezető egyetemi tanár, KLTE Debrecen; Mosonyi Géza TESZÖV főmunkatárs, Pécs; Németh József erdőfelügyelő, Baja; Rakonezay Zoltán OKTH ált. elnökhelyettes, Budapest; Reményfy László erdőtervező, Eger; dr. Simon Tibor tanszékvezető egyetemi tanár. ELTE Budapest; dr. Zólyomi Bálint az MTA rendes tagja, nyugdíjas, Budapest.
A természetes vegetáció típusok megismerése hasonló egy film, könyv vagy színházi előadás megértéséhez
A természetes vegetáció típusok megismerése hasonló egy film, könyv vagy színházi előadás megértéséhez Helyszín kor történet, üzenet társadalmi viszonyok, szereplők, szereplők közötti viszonyok, előfordulás,
Gyertyános - kocsánytalan tölgyesek
Előfordulás: Hegy és dombvidékeken kb. 400 600 m tszf. magasságban zonális, alacsonyabb térszineken is előfordul zárt völgyaljakban, északi lejtőkön Termőhely: Hűvös, párás mikroklíma, üde talajok, optimálisan
5/2008. (II. 19.) KvVM rendelet. a Bél-kő természetvédelmi terület létesítéséről
5/2008. (II. 19.) KvVM rendelet a Bél-kő természetvédelmi terület létesítéséről A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 24. (1) bekezdés a) pontjában, valamint 85. b) pontjában kapott felhatalmazás
Kárpáti mészkősziklagyep (Campanulo-Festucetum pallentis) FVJ
Mészkősziklagyepek Elsősorban a kémiai mállásra (híg szénsavas víz gyengén oldja) hajlamos mészkő alapkőzeten kifejlődő sziklagyepek, amelyek fajkészletére a kontinentális klímahatás, illetve a tengerszint
Magyarország zonális növényzeti övei
Magyarország zonális növényzeti övei Klímazonális övek: 1. Montán bükkösök (800 m): Kőszeg-Szentgotthárdtól nyugatra, jegenyefenyvesbükkös, Börzsöny, Mátra, Bükk, Zempléni-hegység. 2. Szubmontán bükkösök
Vadontermő gyógynövények a hazai vegetációban
Vadontermő gyógynövények a hazai vegetációban A társulás típusát meghatározza: Klíma-zóna (makroklíma) Európai lombhullató erdők *Ezen belül (mikroklíma): Edafikus tényezők Vízellátás Domborzati tényezők
K5 Bükkösök Beech forests
Üde lomboserdők Neuhäusl & Neuhäuslová-Novotná 1968, 1972, Pallay 1961, Penksza et al. 1994, Pócs 1960, Pócs et al. 1958, 1962, Simon 1977, Simon et al. 2007, Soó 1931, 1941, 1946, 1947c, 1951, 1958, 1960a,
A Pajta-völgy fokozottan védett növénytani értéke: a magyar cifra kankalin
Készítette: László Mónika A Pajta-völgy fokozottan védett növénytani értéke: a magyar cifra kankalin Minden igaz ismeret a fajok ismeretével kezdıdik. Linne Iskolánk biológia szakkörében 2002- ben és 2003-
VÉDETT NÖVÉNYFAJOK ÚJ ELŐFORDULÁSI ADATAI A ZEMPLÉNI - HEGYSÉG NYUGATI RÉSZÉN. PATALENSZKI NORBERT norbep@freemail.hu
VÉDETT NÖVÉNYFAJOK ÚJ ELŐFORDULÁSI ADATAI A ZEMPLÉNI - HEGYSÉG NYUGATI RÉSZÉN PATALENSZKI NORBERT norbep@freemail.hu Kulcsszavak: növényfajok, edényes flóra, flóratartomány, védett fajok Összefoglalás
Mennyire határozza meg az erdők faállománya az erdei élővilágot? Ódor Péter MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete
Mennyire határozza meg az erdők faállománya az erdei élővilágot? Ódor Péter MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete Szent László Gimnázium Természettudományos Önképzőkör 2011. november 17. Ökológiai
A sziklai illatosmoha igaz története. Papp Beáta Növénytár Mohagyűjtemény
A sziklai illatosmoha igaz története Papp Beáta Növénytár Mohagyűjtemény A sziklai illatosmoha (Mannia triandra) egy telepes májmoha. Ellentétben közeli rokonával, a közönséges illatosmohával, amiről ez
Gördülő Tanösvény témakör-modulok
Gördülő Tanösvény témakör-modulok E: Élőhelyek és életközösségeik E.1. Lombhullató erdők és élőviláguk tölgyesek bükkösök E.2. Tűlevelű erdők és élőviláguk E.3. E.4. E.5. E.6. lucfenyvesek Patakvölgyi,
Magyarországi társulások Szerkesztette: Vizkievicz András
1 Magyarországi társulások Szerkesztette: Vizkievicz András Éghajlat Hazánk területén három különböző klímatípus találkozik, amelyeknek az elemei az egyes években különböző erősséggel és gyakorisággal
Ez megközelítőleg minden trofikus szinten érvényes, mivel a fogyasztók általában a felvett energia legfeljebb 5 20 %-át képesek szervezetükbe
ÉLŐ RENDSZEREK ENERGIAFORGALMA Az egyes táplálkozási (trofikus) szinteket elérő energiamennyiség nemcsak a termelők által megkötött energiától függ, hanem a fogyasztók energiaátalakítási hatékonyságától
Az Erdei élőhelyek monitorozási módszerének fejlesztése és bevezetése (WP 2.3) feladat keretében elkészített
NATURA 2000 ERDŐK STR/FNK MONITOROZÁSA V3.0 Az Erdei élőhelyek monitorozási módszerének fejlesztése és bevezetése (WP 2.3) feladat keretében elkészített NATURA 2000 ERDŐS ÉLŐHELYEK STRUKTÚRA és FUNKCIÓ
Termőhely-térképezés a Várhegy-erdőrezervátum területén
Termőhely-térképezés a Várhegy-erdőrezervátum területén Készítette: Juhász Péter erdőmérnök jelölt Konzulens: dr. Kovács Gábor egyetemi docens Diplomavédés Sopron, 2006 A kutatás céljai: Termőhelyi jellemzők
Erdőfejlődés rekonstrukció régészeti geológiai módszerekkel
Náfrádi Katalin Erdőfejlődés rekonstrukció régészeti geológiai módszerekkel Szeged, 2016. december 7. www.meetthescientist.hu 1 26 Harvard Forest Fulbright kutatói ösztöndíj, 3 hónap www.meetthescientist.hu
Ökológiai élőlényismeret I. Szárazföldi növények 4. előadás SZIKLAGYEPEK
Ökológiai élőlényismeret I. Szárazföldi növények 4. előadás SZIKLAGYEPEK A SZIKLAGYEPEK JELLEMZŐI Pionír társulások szilárd alapkőzeten; a kőzet nagy foltokban a felszínen van Csekély talajborítottság,
Kosborok az erdőkben Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (
A trópusokon fák ágain és kérgén megtelepedő és talajlakó fajaik egyaránt vannak, a mérsékelt övben csak utóbbiak. A legtöbb faj élőhelyigénye igen jellegzetes. A különböző gyepeknek, lápoknak is megvannak
FEJLESZTŐ FELADATOK TANULÓI PÉLDÁNY. 10. évfolyam
FEJLESZTŐ FELADATOK TANULÓI PÉLDÁNY BIIOLÓGIIA 10. évfolyam A feladatsorok összeállításában közreműködtek: Both Mária Fazakas Andrea Gadóné Kézdy Edit Holzgethán Katalin Kecskés Ferenc Kerényi Zoltán Lászlóné
K2 Gyertyános-kocsánytalan tölgyesek Sessile oak-hornbeam forests
K2 Gyertyános-kocsánytalan tölgyesek Sessile oak-hornbeam forests Natura 2000: 91G0 * Pannonic woods with Quercus petraea and Carpinus betulus, 91L0 Illyrian oakhornbeam forests (Erythronio-Carpinion)
Tervezet. az Abaújkéri Aranyos-völgy természetvédelmi terület létesítéséről. (közigazgatási egyeztetés)
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1363/2007. Tervezet az Abaújkéri Aranyos-völgy természetvédelmi terület létesítéséről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2007. július I. A döntési javaslat
Erdőgazdálkodás. Dr. Varga Csaba
Erdőgazdálkodás Dr. Varga Csaba Erdő fogalma a Föld felületének fás növényekkel borított része, nyitott és mégis természetes önszabályozással rendelkező ökoszisztéma, amelyben egymásra is tartós hatást
A Kárpát-medence és a Balkán álkérész-faunája (Plecoptera) (Murányi Dávid, Kovács Tibor, Orci Kirill)
A Kárpát-medence és a Balkán álkérész-faunája (Plecoptera) (Murányi Dávid, Kovács Tibor, Orci Kirill) A Kárpátok, de főleg a Balkán álkérész-faunája Európa más részeihez képest igen gazdag, a balkáni fauna
A KÖZÖSSÉGI JELENTŐSÉGŰ ERDŐS ÉLŐHELYTÍPUSOK FENNTARTÁSÁNAK KÉRDÉSEI
Dr. Szmorad Ferenc erdőmérnök, természetvédelmi szakértői tevékenységet végző egyéni vállalkozó A KÖZÖSSÉGI JELENTŐSÉGŰ ERDŐS ÉLŐHELYTÍPUSOK FENNTARTÁSÁNAK KÉRDÉSEI ÉLŐ ERDŐ KONFERENCIA 2017. MÁRCIUS 21-22.
Tímár Gábor. Kenderes Kata. Állami Erdészeti Szolgálat Egri Igazgatóság. Eötvös Loránd Tudományegyetem
Tímár Gábor Állami Erdészeti Szolgálat Egri Igazgatóság Kenderes Kata Eötvös Loránd Tudományegyetem A kritériumok szerepe a természetesség alakulásában avagy Mi rejtőzik az átlagok mögött? Célok, kérdések
ERDÉSZET EMLÉKEZTETŐ: Erdőművelés Erdőhasználat Erdőtervezés. Termőhely klíma hidrológiai viszonyok talaj kölcsönhatás az erdővel
1. Erdészet, erdőgazdálkodás 1.1 Története 1.2 Szervezetek, jog 2. Erdőgazdálkodás alapjai 2.1. Szakterületek, fogalmak 2.2. Termőhely, fafajok 2.3. Erdőtársulások 2.4. Erdődinamika 3.) Erdőgazdálkodás
LIFEINFORESTS - ÉLET AZ ERDŐBEN KOMMUNIKÁCIÓS PROGRAM
Duska József Erdőgazdálkodási szakértő Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége LIFEINFORESTS - ÉLET AZ ERDŐBEN KOMMUNIKÁCIÓS PROGRAM NATURA 2000 ERDŐK Az ország teljes területének közel
Magyarorsza gi Nemzeti Parkok
Magyarorsza gi Nemzeti Parkok Név: Kvaszingerné Prantner Csilla Szak: Informatika Évfolyam: III. Tartalomjegyzék Az Aggteleki Nemzeti Park szövegrésze... 3 A Balaton-felvidéki Nemzeti Park... 3 Tihany...
Zuzmóflorisztikai kutatások a Balkánon (Lőkös László)
Zuzmóflorisztikai kutatások a Balkánon (Lőkös László) Az elmúlt 10 15 évben számos közös briológiai-lichenológiai expedíción jártunk a Balkánfélszigeten, többek között Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária,
Erdőgazdálkodás. Nemzetközi és hazai kitekintés
Erdőgazdálkodás Nemzetközi és hazai kitekintés Az erdő: a világ egyik legösszetettebb életközössége, amely magában foglalja - a talajban élő mikroorganizmusokat, - a földfelszínen élő mohákat, gombákat,
A 2015. év agrometeorológiai sajátosságai
A 2015. év agrometeorológiai sajátosságai A. Globális áttekintés (az alábbi fejezet az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján közzétett információk, tanulmányok alapján került összeállításra) A 2015-ös
6.1.3. BOTANIKAI ÉRTÉKEK ÉS ELİFORDULÁSUK KESZTHELY KÜLTERÜLETEIN ÉS A
6.1.3. BOTANIKAI ÉRTÉKEK ÉS ELİFORDULÁSUK KESZTHELY KÜLTERÜLETEIN ÉS A TÉRSÉGBEN (FEHÉR UTÁN 2001) Boglárkafélék családja - Ranunculaceae Erdei szellırózsa - Anemone sylvestris: Mészkedvelı faj, mészkedvelı
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1313/2008. Tervezet a Tállyai Patócs-hegy természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2008. november
Magyarország növényvilága. Tóth Zoltán Déli Tömb VII. emelet szoba /1718 mellék
Magyarország növényvilága Tóth Zoltán Déli Tömb VII. emelet 7-608 szoba 20-90-555/1718 mellék tothz9@ludens.elte.hu zonalitás - a klímazónák kialakításáért felelős éghajlat meghatározó tényezői (hőellátottság,
COJJEPJKAHHE CONTENTS
T A R T A L O M Rakonezay Zoltán: Az erdő és a természetvédelem 2S8 Erdőgazdálkodás és természetvédelem a Bükkben (Dr. Bartucz Ferenc) 241 Rendhagyó tanulmány-ismertetés (Dr. Csötönyi József) 244 Dr. Zólyomi
Természetvédelmi tervezést támogató erdőállapot-felmérési program: célok, választott módszerek, minőségbiztosítás
Természetvédelmi tervezést támogató erdőállapot-felmérési program: célok, választott módszerek, minőségbiztosítás Standovár Tibor¹, Kelemen Kristóf¹, Kovács Bence¹, Kozák Csaba², Pataki Zsolt³ és Szmorad
A folyamatos erdőborítás kutatása Magyarországon
A folyamatos erdőborítás kutatása Magyarországon BARTHA DÉNES Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Növénytani és Természetvédelmi Intézet 2015. július 8. Az előadás vázlata 1. Mi is az a folyamatos
Nagyvisnyó Sporttábor
Nagyvisnyó Sporttábor Augusztus 17. Indulás: I. csoport 9.00 II. csoport 10.30 Tisza tavi hajókirándulás-poroszló Közös túra a Dédesi várromhoz 5 600 m (oda-vissza) kb. 2,5 óra Augusztus 18. A túra hossza:
2011.03.10. BÜKKI NEMZETI PARK A NEMZETI PARK ÁLTALÁNOS BEMUTATÁSA A NEMZETI PARK LOGÓJA FÖLDTANI ÉRTÉKEK FÖLDTANI ÉRTÉKEK
BÜKKI NEMZETI PARK http://www.bnpi.hu/index.php?m=cikk_galeria&gal_id=10 http://www.hik.hu/tankonyvtar/site/books/b10103/ch04s04s07s01.html, http://www.ceglokator.hu/map.php A NEMZETI PARK ÁLTALÁNOS BEMUTATÁSA
ERDÉSZET EMLÉKEZTETŐ: Történet Tartamos erdőgazdálkodás Fenntartható fejlődés
1. Erdészet, erdőgazdálkodás 1.1 Története 1.2 Szervezetek, jog 2. Erdőgazdálkodás alapjai 2.1. Szakterületek, fogalmak 2.2. Termőhely, fafajok 2.3. Erdőtársulások 2.4. Erdődinamika 3.) Erdőgazdálkodás
J_ 02.. számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló
J_ 02.. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Felsőrákosi-rétek helyi jelentőségű természetvédelmi területének
Élőhelyvédelem. Gyepek védelme
Élőhelyvédelem Gyepek védelme A gyeptársulások helye a magyarországi vegetációban legszárazabb gyeptársulások üde gyeptársulások természetes gyepek antropogén eredetű gyepek legnedvesebb gyeptársulások
Vermek-dombja földtani alapszelvény (Pz-36) - természeti emlék természetvédelmi kezelési tervdokumentációja
Vermek-dombja földtani alapszelvény (Pz-36) - természeti emlék természetvédelmi kezelési tervdokumentációja Megalapozó dokumentáció 1. Általános adatok 1.1. A tervezési terület azonosító adatai a) Közigazgatási
Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt
Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből 2003 2009 A kötetet szerkesztette: Molnár Csaba Molnár Zsolt Varga Anna MTA Ökológiai
Natura 2000 célok megvalósítása erdőterületeken
Király Gergely Soproni Egyetem, Erdőmérnöki Kar Natura 2000 célok megvalósítása erdőterületeken ÉLŐ ERDŐ KONFERENCIA 2017. MÁRCIUS 21-22. SOPRON, MAGYARORSZÁG A Natura 2000 hálózat kijelölésnek szempontjai
A mészkőbányászat által roncsolt táj erdősítése az erdőmérnök kihívása
A mészkőbányászat által roncsolt táj erdősítése az erdőmérnök kihívása Készítette: Ádám Dénes Okl. erdőmérnök Igazságügyi szakértő www.erdoszakerto.hu Tartalom Helyszín Domborzat Termőhely Erdőállomány
KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS Az ember és környezete, ökoszisztémák. Dr. Géczi Gábor egyetemi docens
KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS Az ember és környezete, ökoszisztémák. Dr. Géczi Gábor egyetemi docens Ember és környezete az idő függvényében Barótfi, 2008 Ember és környezete az idő függvényében Barótfi, 2008 Nooszféra
Zselici bükkös erdőtársulás időbeli változásának összehasonlító cönológiai vizsgálata
Natura Somogyiensis 19 17-24 Ka pos vár, 2011 Zselici bükkös erdőtársulás időbeli változásának összehasonlító cönológiai vizsgálata Somogyi Zoltán H-6347 Érsekcsanád, Újsor 22., Hungary, e-mail: somogyi.t.zoltan@gmail.com
15. Az élőhelyek, mint természetvédelmi egységek. Erdei élőhelyek. Az erdők kezelése és védelme. Erdőrezervátum program.
15. Az élőhelyek, mint természetvédelmi egységek. Erdei élőhelyek. Az erdők kezelése és védelme. Erdőrezervátum program. Erdőssztyepek Magyarországon. Formációk a Föld vegetációzónái legnagyobb klimatikus
KÖZÉRTHETŐ ÖSSZEFOGLALÓ
Pannon-Connection Bt. Víz és Környezet Mérnökiroda 9023 Győr, Álmos u. 2. Tel. fax: 96-425-713, mobil: 30-9949-826 E-mail: pannonrovacs@gmail.com GYŐR SZOL GYŐRI KÖZSZOLGÁLTATÓ ÉS VAGYONGAZDÁLKODÓ Zrt.
Egy élőhelyen azok a populációk élhetnek egymás mellett, amelyeknek hasonlóak a környezeti igényeik. A populációk elterjedését alapvetően az
Társulás fogalma Egy adott helyen egy időben létező, együtt élő és összehangoltan működő növény- és állatpopulációk együttese. Az életközösségek többféle növény- és többféle állatpopulációból állnak. A
Tartalom. Ember, növény, állat. Elõszó / 15. Flóra, fauna, vegetáció a Kárpát-medencében. Történet, elterjedés, egyediség / 19.
Tartalom Ember, növény, állat. Elõszó / 15 Flóra, fauna, vegetáció a Kárpát-medencében. Történet, elterjedés, egyediség / 19 Bevezetés / 19 Vegetációnk története az utolsó jégkorszaktól / 23 Magyarország
Fontos társulástani fogalmak
Fontos társulástani fogalmak Növényzet (növénytakaró, vegetáció) Az ideális növénytársulás olyan növényközösség, amely - térben és idıben ismétlıdik, - fajkészlete hasonló, - meghatározott termıhelyi körülmények
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/86/2009. Tervezet a Bodrogszegi Várhegy természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2009. május A
LY2 Törmeléklejtő-erdők Mixed forests of slopes and screes
károsodott: a specialisták eltűntek (vagy látványosan visszaszorultak), az erdei gyomok nagyobb mértékben elszaporodtak (pl. tömegesen lép fel a Parietaria officinalis, Urtica dioica, Impatiens parviflora).
Kedves Természetjárók!
A túra időpontja: 2018.01.06 szombat A tervezett indulás: Kedves Természetjárók! Találkozó: 2018.01.06. 8.45 Buszpályaudvar Veszprém A menetjegy ára: 50 %-os 280 HUF oda vissza pedig 325; Összesen: 605
ELŐADÁS ÁTTEKINTÉSE. Száraz sziklagyep társulások főbb növény- és állatfajai, veszélyeztetettsége, természetvédelmi szempontú kezelésük főbb kérdései.
ELŐADÁS ÁTTEKINTÉSE Száraz sziklagyep társulások főbb növény- és állatfajai, veszélyeztetettsége, természetvédelmi szempontú kezelésük főbb kérdései. A száraz sziklagyepek általános jellemzői Hegységeink
Kirándulás a Károly-kilátóhoz A MEDVETALP TÚRACSOPORTTAL!
Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola pályázata az innovatív iskolák fejlesztése című konstrukcióra TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0821 Kirándulás a Károly-kilátóhoz A MEDVETALP TÚRACSOPORTTAL! Kirándulás
VAGYONKEZELÉSI KONCEPCIÓ
VAGYONKEZELÉSI KONCEPCIÓ BALATONI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG 2007. I. HELYZETELEMZÉS A Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság mőködési területén a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkon kívül 3 Tájvédelmi Körzet, 26
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM. Tervezet. az Erdőtelki égerláp természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/267/2008. Tervezet az Erdőtelki égerláp természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2008. február
30 év a természetért - a Bükki Nemzeti Park és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. Eger, 2011. 02. 10. Dudás György BNPI
30 év a természetért - a Bükki Nemzeti Park és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Eger, 2011. 02. 10. Dudás György BNPI Védett természeti területek kiterjedése 126 438 hektár. Ebből fokozottan védett: 14
A Rádi Csekei-rét Helyi Jelentőségű Természetvédelmi Terület természetvédelmi kezelési terve
A Rádi Csekei-rét Helyi Jelentőségű Természetvédelmi Terület természetvédelmi kezelési terve fotó: Richard Wesley Nagy Gergő Gábor 1 Rottenhoffer István 2,3 2012. 1 Budapesti Corvinus Egyetem, Tájépítészeti
Bálványfa - egy sikeres kezelési tevékenység rövid története, konklúziók
Bálványfa - egy sikeres kezelési tevékenység rövid története, konklúziók Bálványfairtás a Fóti Somlyó Természetvédelmi Területen (1996-2006) Ronkayné Tóth Mária Biológus toth.maria@gmail.com A fóti Somlyó-hegy
Szőlőtelepítés Tokaj-Hegyalja Natura 2000-es természeti területein. Zsólyomi Tamás Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság ökológiai szakreferens
Szőlőtelepítés Tokaj-Hegyalja Natura 2000-es természeti területein Zsólyomi Tamás Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság ökológiai szakreferens Mit védünk? A szőlőtelepítések által érintett védett természeti
II. hazánk élôvilága. 1. Ökológiai alapismeretek. A szén körforgása. populáció
II. hazánk élôvilága 1. Ökológiai alapismeretek A szén körforgása A növényeket azért hívjuk termelőknek, mert képesek a fotoszintézis folyamata során a légkörből vett szervetlen szén-dioxidból saját szerves
Nagycenk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2007. (XI. 25.) számú rendelete A helyi jelentőségű természeti értékek védelméről
Nagycenk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2007. (XI. 25.) számú rendelete A helyi jelentőségű természeti értékek védelméről Egységes szerkezet! Lezárva: 2012. 06. 07. Nagycenk Község Önkormányzat
HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYÉBEN
HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYÉBEN Barati Sándor (Zöld Akció Egyesület) Hudák Katalin (Miskolc Megyei Jogú város Polgármesteri Hivatala) Pannónia Szálló, 2014. febr.
MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT SZERENCS VÁROS INTEGRTÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁHOZ
MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT SZERENCS VÁROS INTEGRTÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁHOZ 2015 Projekt azonosító: ÉMOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Észak-Magyarországi Operatív Program Fenntartható településfejlesztés
Miért kell az erdők természetességével foglalkozni?
Miért kell az erdők természetességével foglalkozni? Standovár Tibor Eötvös Loránd Tudományegyetem Növényrendszertani és Ökológiai Tanszék Előadás tartalma I. Miért kell foglalkozni a természetesség mérésével?
Természetvédelem. Nagy Gábor. területi osztályvezető
Természetvédelem Nagy Gábor területi osztályvezető Alapfogalmak: A természetvédelem fogalma: szűkebb értelmezés: Tudományos és kulturáli s szempontból ki emelkedő jelentőségű termés zeti értékek m egőr
7/1990. (IV. 23.) KVM rendelet
7/1990. (IV. 23.) KVM rendelet egyes természeti területek védetté, valamint helyi jelentőségű természetvédelmi területek országos jelentőségűvé nyilvánításáról, továbbá természetvédelmi területek határának
19/2007. (VI. 1.) KvVM rendelet. a Márkházapusztai fás legelő természetvédelmi terület létesítéséről
19/2007. (VI. 1.) KvVM rendelet a Márkházapusztai fás legelő természetvédelmi terület létesítéséről A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 24. (1) bekezdés a) pontjában, valamint 85. b) pontjában
Brachydesmus troglobius Daday, 1889, az Abaligeti-barlang jellegzetes karimás ikerszelvényes faja. (fotó: Korsós Z.)
A Nyugat-Mecsek barlangjaiban élő ritka és endemikus eutroglofil és troglobiont makrogerinctelen fajok elterjedésének vizsgálata és integratív taxonómiai revíziója A Mecsek hegység két barlangjában (Abaligeti-barlang
TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI TERV
TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI TERV SAJÓECSEG KÖZSÉG SAJÓPÁLFALA KÖZSÉG SAJÓSENYE KÖZSÉG SAJÓVÁMOS KÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI TERV SAJÓECSEG KÖZSÉG SAJÓPÁLFALA KÖZSÉG SAJÓSENYE KÖZSÉG SAJÓVÁMOS
12. A természetvédelem nemzetközi és európai vonatkozásai a növényvilág oldaláról. Vörös listák.
12. A természetvédelem nemzetközi és európai vonatkozásai a növényvilág oldaláról. Vörös listák. A flóra és fauna szegényedése: világjelenség Mérsékléséhez európai ill. világprogramok szükségesek 1971
Látvány elemek koncepció terve
Látvány elemek koncepció terve A A Modern Városok Program keretében megvalósuló Pangea Ökocentrum (Sóstói Többfunkciós Oktatási Központ) Építési Kivitelezési Tervdokumentációjához Építtető: Nyíregyházi
Jelentés az Ali Baba-barlangban a évben végzett kutató munkáról
GBTE-13/2011. Jelentés az Ali Baba-barlangban a 2010. évben végzett kutató munkáról Kapja: Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (9021 Győr, Árpád u. 28-32.) Duna-Ipoly
A főváros természeti értékeinek kezelése, valamint hazai és nemzetközi jelentősége. Előadó: Bajor Zoltán Főkert Nonprofit Zrt.
A főváros természeti értékeinek kezelése, valamint hazai és nemzetközi jelentősége Előadó: Bajor Zoltán Főkert Nonprofit Zrt. A fővárosban található természeti értékek csoportosítása: Országos jelentőségű
Dr. Gánti Tibor Természetismeret Verseny I. forduló. Boronkay György Műszaki Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium
Dr. Gánti Tibor Természetismeret Verseny I. forduló Boronkay György Műszaki Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium INFORMÁCIÓ Kedves Versenyzők! Köszöntelek benneteket a Boronkay György Műszaki Szakközépiskola
[különleges beépítésre nem szánt területek, ezen belül] c) egyéb különleges terület Ke
Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2013. (X.31.) önkormányzati rendelete az Ózd Város Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 14/2011. (V.20.) önkormányzati rendelet
Szikladomborzatú erdők - Szurdokerdők
Szikladomborzatú erdők - Szurdokerdők Előfordulás: Bükkösök és gyertyános tölgyesek zónájában fordulnak elő hegy és dombvidéken Termőhely: Mély, keskeny völgyek aljában és alsó lejtőjén jelennek meg, mikroklímájuk
Látnivalók a tanösvény állomásain
Baradla Tanösvény Jelzése: Helye: Hossza: Időtartam: Jellege: sárga sáv (turistajelzés) Aggteleki Nemzeti Park (Aggtelek Jósvafő) 7,5 km kb. 3 óra földtan, karsztmorfológia, növénytan, állattan Az Aggteleki
Jászói szikla tanösvény
Jászói szikla tanösvény Nehézségi fok: A tanösvény a Jászói Tölgyesek Nemzeti Termzeti Rezervátum (35,10 ha) keleti rzén halad. A tanösvény első szakasza a premontrei rend temetője melletti emelkedőn a
Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt
Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből 2003 2009 A kötetet szerkesztette: Molnár Csaba Molnár Zsolt Varga Anna MTA Ökológiai
KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG
KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 42071-38/2010. Tárgy: Szentendre nyugati tehermentesítő út
Vadgazdálkodás és természetvédelem kapcsolata és lakossági megítélése a Pilisi Parkerdő Zrt területén
Vadgazdálkodás és természetvédelem kapcsolata és lakossági megítélése a Pilisi Parkerdő Zrt területén Csépányi Péter termelési és természetvédelmi főmérnök Szereplők, érdekcsoportok A problémákat csak
A földtulajdon és a földhasználat alakulása Tolna megyében
A földtulajdon és a földhasználat alakulása Tolna megyében Tóth Orsolya V. évfolyam, gazdasági agrármérnök szak Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Kar, Kaposvár Vállalatgazdasági és Szervezési Tanszék
Természetközeli erdőnevelési eljárások faterméstani alapjainak kidolgozása
Zárójelentés Természetközeli erdőnevelési eljárások faterméstani alapjainak kidolgozása A kutatás időtartama: 22 25. A jelen pályázat keretében végzendő kutatás célja: A természetközeli erdőnevelési eljárások
A madárvédelmi irányelv végrehajtása a közoktatási intézmények bevonása az irányelv magyarországi alkalmazásába
A madárvédelmi irányelv végrehajtása a közoktatási intézmények bevonása az irányelv magyarországi alkalmazásába Készítette: Gombos Erzsébet V. éves biológia környezettan szakos hallgató Témavezető: Schmidt
5. Florisztikai növényföldrajz. Elterjedési területek, flóraelemek. A magyar flóra spektruma.
5. Florisztikai növényföldrajz. Elterjedési területek, flóraelemek. A magyar flóra spektruma. 6. Magyarország florisztikai beosztása. A jellemző klímahatások. Az egyes flóravidékek jellemző vegetáció típusai.
17. melléklet a VM/JF/2070/2011. számú előterjesztéshez A vidékfejlesztési miniszter.../2011. (...) VM rendelete a Tétényi-fennsík természetvédelmi
17. melléklet a VM/JF/2070/2011. számú előterjesztéshez A vidékfejlesztési miniszter.../2011. (......) VM rendelete a Tétényi-fennsík természetvédelmi terület létesítéséről A természet védelméről szóló
13. A magyar flóra veszélyeztetettsége. Veszélyeztető tényezők. Természetes veszélyeztetettség. Az emberi civilizáció káros hatásai.
13. A magyar flóra veszélyeztetettsége. Veszélyeztető tényezők. Természetes veszélyeztetettség. Az emberi civilizáció káros hatásai. Területi igénybevétel. Termőhelyi viszonyokat megváltoztató tényezők.
A HOMOKI ERDŐSSZTYEPP MINTÁZATAI, ÉRTÉKEI ÉS FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI A DUNA-TISZA KÖZÉN
Dr. Vadász Csaba Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság A HOMOKI ERDŐSSZTYEPP MINTÁZATAI, ÉRTÉKEI ÉS FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI A DUNA-TISZA KÖZÉN ÉLŐ ERDŐ KONFERENCIA 2017. MÁRCIUS 21-22. SOPRON, MAGYARORSZÁG
Tájékozódási futás és természetvédelem. Vajda Zoltán Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság biológus osztályvezető
Tájékozódási futás és természetvédelem Vajda Zoltán Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság biológus osztályvezető Miért van szükség védett területekre? Élőhelyek pusztulása Klímaváltozás Lecsapolás Beruházások
Erdei életközösségek védelmét megalapozó többcélú állapotértékelés a magyar Kárpátokban
Erdei életközösségek védelmét megalapozó többcélú állapotértékelés a magyar Kárpátokban SH-4/13 Svájci-Magyar Együttműködési Program Jamniczky Zoltán (DINPI) Kelemen Kristóf (ELTE) Természetvédelmi tervezést
Pannon löszgyep ökológiai viselkedése jövőbeli klimatikus viszonyok mellett
Pannon löszgyep ökológiai viselkedése jövőbeli klimatikus viszonyok mellett Cserhalmi Dóra (környezettudomány szak) Témavezető: Balogh János (MTA-SZIE, Növényökológiai Kutatócsoport) Külső konzulens: Prof.
A természetismeret II. kurzus teljesítésének követelményei
A természetismeret II. kurzus teljesítésének követelményei Oktató Dávid János főiskolai docens Elérhetőségek: E-mail: davidjanos@gmail.com Tel.: 82/505-844 belső mellék: 5706 Szoba: Új tanügyi épület 126.
A Nyugat-Mecsek bükkösei Beech woods in the Western Mecsek Hills [Helleboro odori-fagetum (A. O. Horvát 1959) Soó & Borhidi in Soó 1960]
e A c t a N a t u r a l i a Pa n n o n i c a e-acta Nat. Pannon. 5: 11 32. (2013) 11 A Nyugat-Mecsek bükkösei Beech woods in the Western Mecsek Hills [Helleboro odori-fagetum (A. O. Horvát 1959) Soó &
A Székelyföld geográfiája dióhéjban
Hankó Vilmos Dr. A Székelyföld geográfiája dióhéjban Az erdélyi felföld keleti részén nagy kiterjedésű, hegyekkel sűrűn behálózott hegyes vidék emelkedik. A hegyek hatalmas tömegéből különösen két hegylánc