Vályogépítés története

Átírás

1 Vályogépítés története A földépítészet a földművelő emberiség történetével egyidős. A klímakutatók szerint 15 ezer évvel ezelőtt jelentős felmelegedés következett be a Föld életében és a világ minden táján mezőgazdasági kultúrát végző embercsoportok jelentek meg. Ez után a letelepedett életformához az embereknek és jószágaiknak állandó lakhely vált szükségessé, melynek alapvető építőanyaga volt a föld. Az emberiség bölcsőjeként ismert helyek mindegyikén találhatók régészeti nyomok, melyek bizonyítják, hogy 8-10 ezer évvel ezelőtt az adott hely klimatikus adottságaihoz, természeti erőforrásaihoz alkalmazkodva a letelepült emberek épületeik megépítésekor használták a földet, mint építőanyagot. A történelmi Magyarországon a középkorban és az újkorban is virágzott a földépítés. A honfoglalás kori földvárak, majd a tatárjárás után, illetve a török hódítás ellen épült várrendszer fontos kitöltő eleme volt a föld, azonban legmarkánsabban a lakó- és gazdasági épületek építőanyagaként volt használatos. Az 1900-as évekre Magyarország Európa egyik földépítési központjává alakult, ahol az épületek döntő többsége - főként vidéken - földből készült, különböző technológiák alkalmazásával. A három legelterjedtebb építési mód a vert fal, a vályog és a rakott fal technológiák voltak. Vályog, mint építőanyag A föld és vályogépítés elsődleges alapanyaga az úgynevezett vályogtalaj, amely alapvetően agyag, homok, kisebb kavicsok és iszap elegye, amihez színező és minőségjavító adalékok társulnak. Adalékként a különböző technológiák függvényében organikus anyagokat (hosszú, vagy rövid szálú szalmát, faaprítékot, fűrészport, stb.), vagy ásványi adalékokat (kavics, liapor, stb.) is keverhetnek az építési vályoghoz. A szilárdság fokozása céljából az agyag mellett kötőanyagként cementet, meszet, bitument keverhetnek a vályoghoz. A vályogtalaj, illetve az adalékokkal és kötőanyaggal kevert keverékek építési célra való alkalmazását egyszerűsített és laboratóriumi vizsgálatokkal is meg lehet határozni. Az egyszerűsített vizsgálatok során a követkető módszerekkel, a következő tulajdonságokat kell vizsgálni: Minta nedvességtartalmának meghatározása A helyszíni mintavétel fontos eleme az anyag nedvességtartalmának durva meghatározása. Az

2 építőiparban bevett kategóriákat a következőképpen definiálhatjuk a helyszínen: A földnedves anyag marokkal összeszorítva összeáll, de felületén víz nem képződik. A kissé képlékeny anyag még kézbe fogható, de markunk összeszorítása nyomán ujjaink közül kitüremkedik, felületén nedvesség jelentkezik. A képlékeny anyag markunkból teljesen kitüremkedik, kezünkre az anyag ráragad. Az erősen képlékeny anyagot már nem tudjuk megmarkolni, kezünkből kifolyik. Humusz jelenlétének vizsgálata A minta sötétebb részeket tartalmaz, és megszagolva rohadt szagú. A próbatest szaga különösen erősé válik a minta hevítése révén. A humusztartalmú vályogot beépíteni nem szabad. Anyagösszetétel vizsgálata Szemeloszlás szemrevételezése A földnedves, vagy száraz anyag morzsolásával a tenyerünkben szemrevételezzük a mintát. A homokszemcsék szabadszemmel is láthatók (2 mm-nél kisebb, még látható részek). Az iszap és az agyagrészecskék szabad szemmel nem láthatók. Az iszapszemcsék nyelvünkkel érzékelhetők, az agyagrészecskék a minta megnedvesítésével szaglással értékelhetők (enyhe dióillat). Agyag jelenlétének meghatározása A földnedves mintát kissé össze kell gyúrni, majd éles késsel el kell vágni. Az agyagos minta felülete csillog, míg az iszapos minta matt felületű. Építési célra a nem tisztán agyagos, minél kisebb méretű homokszemcséket illetve iszapot tartalmazó talaj a leginkább alkalmas. Kötőerő vizsgálata A kötőerő egyikvizsgálati módszere, hogy a mintából maroknyi golyókat formálunk, és azokat száradás után cca. 1 m magasságból sima felületre ejtjük. Ha a minta homokos darabokra esik szét, az anyagban kevés agyag található és építésre önállóan nem alkalmas. Ha több nagyobb darabra esik szét építési célra kiválóan alkalmas. Amennyiben a minta egyben marad, az túl agyagos, mely kötőerő szempontjából kedvező, azonban a bedolgozhatóság és a száradási zsugorodás miatt homokos anyaggal keverendő. Képlékenység vizsgálata A bedolgozhatóság miatt fontos tulajdonságot úgy vizsgálhatjuk, hogy maroknyi mintát megnedvesítünk, és golyót, majd a golyóból rudat próbálunk formálni. A homokos talajokból golyó se formálható, a vályogtalajból rúd formálható, azonban az perec formára repedés nélkül nem hajlítható, az agyagos talajokat pedig repedés nélkül lehet perec formára hajlítani. A zsugorodás vizsgálata A zsugorodás és a duzzadás kérdése, illetve az ezzel járó nem kívánt repedések alapvetően a minta agyagtartalmától függ. A kötőerőhöz képest azonban ellentétes előjellel, azaz minél több agyag van a mintában annál inkább hajlamos a zsugorodásra. Egyszerű vizsgálata, hogy cca. 10x10x7 cm-es mintát készítsünk az anyag megnedvesítésével, és 50 C-os mesterséges, vagy árnyékos, szellős, meleg helyen történő természetes száradás után szemrevételezzük a próbatestek felületét. A gyenge hajszálrepedésekkel még alkalmas az anyag építési célra, de erős repedések esetén a vályogépítés jelenlegi technikáira a minta nem alkalmas.

3 Mésztartalom vizsgálata Az agyagmintában lévő mésztartalom 2-3 % fölötti aránya általában jelentősen csökkenti az anyag kötőerejét. A mintára 20 %-os sósavat csöppentve a pezsgés intenzitásából következtethetünk a mésztartalomra. Ha a mésztartalom 1 % alatt van, nem tapasztalható pezsgés. 1-2 % mésztartalom esetén gyenge, 2-4 % között jelentős de nem tartós, 5 % fölött jelentős és tartós pezsgés tapasztalható. Nagyobb mennyiségű gyártás és közben mindenképpen laborvizsgálatok javasoltak. Vályogépítés szerkezetei Falszerkezetek A vályogépítés legjellemzőbb szerkezete a falszerkezet. A számos variációban gyártható falszerkezetek közül csak a manapság még alkalmazott tradicionális, ileltve korszerű technológiákat mutatjuk be vázlatosan: 1) Vert fal A vert fal tradicionális építési technika, mellyel kg/m 3 száraz sűrűségű fal építhető zsaluzat közé döngölt anyagból. Előnye, hogy nagy szilárdságú falszerkezetet viszonylag rövid idő alatt lehet felépíteni. Hátránya, hogy a falszerkezet száradása időigényes és a kész szerkezeten lejátszódó zsugorodások jelentősek. További hátrány, hogy hőszigetelő képessége nagyon alacsony, a kivitelezése időjárási körülmények függvénye és a nyílászárók beépítése körülményes. Kiegészítő hőszigetelés nélkül a hazai klímán kizárólag nyáron használt épületek építésére javasolt. További javasolt alkalmazási terület a művészeti alkalmazás lehetősége. 2) Rakott fal A rakott fal tradicionális építési technika, mellyel kg/m 3 száraz sűrűségű fal építhető zsaluzat nélkül készülő agyag és szalma keverékéből. Előnye, hogy tradicionális szerkezetekhez képest nagyon jó hőszigetelő képességű fal építhető. Hátránya, hogy a falszerkezet száradása időigényes és a kész szerkezeten lejátszódó zsugorodások jelentősek. További hátrány lehet a vastag falszerkezetet, a kivitelezése időjárási körülmények függvénye és a nyílászárók beépítése körülményes. Egykor gyakori falazási technológia volt Magyarországon, azonban a jövőben széleskörű hazai elterjedése nem prognosztizálható. 3) Vetett és préselt föld-, és vályogtéglák A tradicionális vetett téglák gyártástechnológiájának továbbfejlesztésével, a gépesítés különböző szintű megoldásával dolgozták ki a préseléses gyártástechnológiát. A préseléshez kézi vályogpréseket és köztes technológiájú vályogpréseket használnak.

4 Az elemes építőanyag száraz sűrűsége kg/m 3 között változik. Előnye, hogy nagy tömörségű és nagy nyomószilárdságú, méretpontos építőanyag állítható elő. A száradási idő - mivel az elemek lényegesen kisebbek, mint például a vert fal - rövid, a gyártás az építési helytől független is megoldható. A technológia nagy előnye, hogy a korszerű építési technikákkal kompatíbilis, a fal készítését a hagyományos falazás technológiája szerint kell elvégezni. Hátránya, hogy a préselt téglákból készített fal hőszigetelése csekély. Kiegészítő hőszigeteléssel családi házak és kisebb közösségi épületek építésére ajánlható. 4) Könnyűvályog monolit falak és -téglák A könnyűvályog technológiát Németországban fejlesztették ki, azzal a céllal, hogy a vályogfalak hőszigetelő képességét javítsák. A technológia jellegzetessége, hogy az elkészített fal száraz testsűrűsége kg/m 3 érték között változik. Előnye, hogy a falazat hőszigetelő képessége jelentősen megnő. A monolitikusan készített könnyűvályog szerkezetek hátránya, hogy száradási időigénye jelentős, és csak kitöltő szerkezetként nem teherhordó elemként lehet alkalmazni. A könnyűvályog tégláknak az kg/m 3 testsűrűségű égetés nélkül szárított vályog építőelemeket nevezzük. Előnye, hogy a falazat hőszigetelő képessége hagyományos technológiákhoz képest jelentősen megnő. A monolitikusan készített könnyűvályog szerkezetekhez képest további előny, hogy az elemek száradási ideje jelentősen lecsökken. Hátránya, hogy csak kitöltő szerkezetként, nem teherhordó elemként lehet alkalmazni. Kiegészítő hőszigetelés nélkül is alkalmazhatók állandóan használt épületek esetén is. Födémszerkezetek A vályog húzási szilárdsága minimális, ezért önállóan födémszerkezetként nem alkalmazható. Tradicionálisan, és a korszerű vályogépítés során is számos esetben alkalmazzák azonban a vályogot födémszerkezetekben. 1) Vályogtapasztás Tradicionálisan a vályogfalú házak födémszerkezete fagerendás födémként lett kialakítva. A fagerendák tetejére borított deszkaborítás került és erre cca 10 cm vastagságban hordtak fel több rétegben vályogtapasztást, mely tűz elleni védelemként és hőszigetelésként is funkcionált. 2) Polyvás födém A tradícionális technológiát még ma is alkalmazzák egyes helyeken. A fa tartógerendák közé nútba, vagy segédtartóra fektetve nedves, vályogos szalmába "bepólyált" keményfa rúdakat tettek sűrűn egymás mellé. E szerkezet kiváltotta a gerendákra fektetett deszkaterítést is, és a vályogtapasztáshoz hasonlóan némi tűzvégelmi, illetve hőszigetelő funkciója volt. 3) Könnyűvályog béléstestes födém A korszerű vályogépítés egyik födémszerkezete, amikor a fagerendákat alulról látszó, vagy vakolt deszkaterítéssel borítják. A gerendák közötti tálcákba kiporlásgátló nátronpapírt

5 helyeznek, majd könnyűvályog téglákkal, vagy béléstestekkel töltik ki a födémgerendák közét. A födém burkolataként hanglágy anyaggal elválasztott faburkolat, vagy igény esetén könnyűbetonra fektetett kerámiaburkolat is helyezhető. A könnyűvályog ebben az esetben hőtároló és hangszigetelő anyagként funkcionál. Vakolatok A vályogépítés egyik legkényesebb kérdése a vakolatok témaköre. A vályogból készített falszerkezeteket jellemzően vakolattal burkolják, azonban a nem megfelelően megválasztott vakolat számos építési hibát eredményezhet. 1) Tradicionális vályogtapasztás A tradicionális falszerkezeteket (vert fal, rakott fal, vályogfal) kívül-belül vályogos anyaggal tapsztották. Az építési vályoghoz organikus adalékokat (törek, pelyva) valamint állati kötésjavítókat (lótrágya) kevertek, és kézzel hordták fel a tapasztást a falszerkezetre. A mai kivitelezési gyakorlatban ezen technológia már nehezen felvállalható. A tapsztás további hátránya, hogy jelentős karbantartást igényel, hiszen minden éveben - elsősorban a külső oldalon - a vakolat hibáit ki kell javítani. 2) Vályogvakolat helyi építési anyagból A tradicionális technológiák és az általános építőipari kivitelezés ötvözete, amikor az építési vályoghoz homokot, és organikus adalékokat (törek, fűrészpor) kevernek. Ezen keverék hagyományos betonkeverőben összekeverhető, és hagyományos kőműves technológiával (vakolókanál, stb.), minimum két rétegben felhordható a falszerkezetre. 3) Zsákolt vályogvakolat A kórszerű építőipari kivitelelzés minden igényét kielégítő vályogvakolatok kaphatók elsősorban német és osztrák gyártóktól. A zsákolt anyagot csupán víz hozzáadásával lehet előkészíteni, és akár gépi szórással is fel lehet hordani a felületre. A hagyományos adalékanyagokhoz képest jutta és egyéb nem szokásos adalékanyagok is megtalálhatók a zsákolt földkeverékben. Nem a vályogvakolatok témakörébe tartozik, de feltétlenül hangsúlyozandó, hogy a hagyományos cementes vakolatok mind külső, mind belső oldalon nem javasoltak vályog falazatokra. Belső oldalon a fal páragazdálkodási képességét csökkentik, külső oldalon párafékező rétegként működnek, és megfelelő erősítés nélkül óhatatlanul levállnak a falszerkezetről. Vályogépületek A XIX. sz. és a mai idők lakhatási igényei, építési körülményei között fényévnyi távolságok vannak. Ezen különbségek igen komoly kihívásként jelentkeznek a mai földépítészet számára. Új épületek tervezésekor mindenképpen tekintettel kell lenni a telepítés kérédésére. Javasolt, hogy az épületek a terep adottságait tekintve magaslati ponton kerüljenek elhelyezésre, a

6 vályogépületek legnagyobb "ellenségének" a nagy mennyiságű és tartós vagy rendszeres vízek elkerülése céljából. Vályogfalak esetén erősen javasolt földből legalább 30 cm-re kiemelt alaptest alkalmazása. Az alapozást természetesen úgy kell méretezni, hogy a teherátadás megoldott, az egyenlőtlen teherátadás kiküszöbölhető legyen. Az alapozás elvben elképzelhető cementbe, vagy akár sárba rakott kövekből, vagy fagyálló bontott téglából, azonban manapság az élőmunka ára miatt ezen megoldások sok esetben drágább, és kis mértékben bizonytalanabb megoldást eredményeznek. Akármilyen alaptestet is készítünk, a falak és a talajon fekvő padló teljes egésze alatt talajnedvesség ellen védő szigetelést kell készíteni. Sokszor felmerül az a kérdés, hogy a régi vályogépületek azért nem voltak szigetelve alulról, hogy a falak természetesen nedvességhez jussanak, és amennyiben leszigeteljük a falak alatti részeket túl száraz lesz a fal és kiporlik. A hazai és nemzetközi tapasztalat azonban egyértelműen igazolja, hogy a falak a levegőből kellő mennyiségű nedvességet tudnak felvenni, míg a belvizek miatt megemelkedő, a falakat elérő talajnedvesség teljesen romba tudja dönteni a házakat. Külső-beslő felületképzésként a tradicionális házaknál a föld és vályogfalak jellemzően vályogtapasztást után legalább 3 réteg meszeléssel lettek bevonva. A külső homlokzat esetleges sérüléseit évente kijavították, és az egész felületet újra meszelték, míg a belső meszelést is 2-3 évente frissítették. Manapság a házzal való ilyen alapos gondoskodás csak kevesektől várható el, ezért a külső és belső felületkezelésre is új megoldások születtek, azonban minden új technológiánál fontos betartani, hogy a falak lélegző, páraáteresztő képessége megmaradjon, hogy a falak nedvességtartalma akadálytalanul eltávozhasson. Belső oldali vakolatoknál föld és vályogfalakra feltétlenül vályogos vakolat javasolt. A bedolgozás technológiája szerint különböző anyagösszetétellel készíthetők vakolatok. Általában elmondható, hogy minden rabicolás nélkül a vályogfalakra függőleges és ferde felületre is alkalmazhatók belső oldali vályogvakolatok, míg vízszintes szerkezetekre (födémek alsó felületének vakolása) javasolt egy, vagy két réteg stukatúr nád beépítése. A vakolatot a hagyományos vakolatokhoz hasonlóan két rétegben kell felhordani. Az első rétegben jobb kötési képességgel rendelkező, de durvább anyagösszetételt kell biztosítani, míg a második rétegbe finomabb összetevőkből kevert a anyagot kell felhordani. A vakolatokat a hagyományos kőművesmunkák segédeszközeivel (betonkeverő, vakolókanál, spakli, simító) lehet előkészíteni és bedolgozni, míg Németországban előkevert zsákos kiszerelésű anyagokat is lehet kapni, melyekkel akár a gépi vakolás is megoldható. A belső vakolatok felületkezelésére elsősorban meszelés javasolt, mely nem gátolja a falak páragazdálkodását, és jól karbantartató, könnyen javítható esztétikus felületet képez. A meszelést három, egyre sűrűbb rétegben kell felhordani. Lehetőség van mészfestékekkel különböző színű és mintázatú felületek létrehozására, amikor is az utolsó rétegben kell a színvakolatot felhordani. Belső felületek esetén lehetséges, és jól bevált a vakolatok natúr felületként, saját színében történő megmutatása. Ez esetben az utolsó vakolati réteget nagyon pontosan kell kivitelezni. A vályogvakolatok - főként az állandóan túlfűtött, kiszárított

7 lakásokban - hajlamosak a túlzott kiszáradásra, amikor is jobban porzanak, könnyebben kiszáradnak. A mai higéniai igényeket teljesen kielégíti, ha a natúr vakolt felületet vízüveggel, vagy cellulózos oldattal (tapétaragasztó) vonjuk be, mely továbbra is láttatja a vályog csodálatos natúr felületét, ugyanakkor erősebb felületet biztosít. A külső oldali vakolatoknál az időjárásnak ellenálló, ugyanakkor páraáteresztő felületet kell létrehozni. A külső vakolatokat legalább három rétegben kell felhordani: Az első réteg egy általános vakoláshoz hasonló, de vályogiszapos, szalmás gúzolás a portalanított felületre. Ezt a réteget fel lehet hordani bármilyen vályogfalra közvetlenül, de javasolt vízszintesen futó stukatúr nádra történő felhordás, mely rabichálóként megakadályozza a vakolat esetleges repedéseit. A stukatúr nád szegezéssel és drótozással rögzíthető a falszerkezethez. A vakolat második rétege szalmavályog habarcs, amely vályog, homok, és törek 1:1:1 térfogatarányú keveréke. A vakolatot a meghúzott gúzolásra kell felhordani, melyre 1 nap száradás után kerülhet fel a vakolat harmadik, záró rétege. A vakolat harmadik rétegeként egy vagy két réteg mészhabarcs, vagy javított mészhabarcs hordható fel. Hagyományos cementes vakolatokat nem lehet vályogfalakra közvetlenül felhordani, mert az eltérő anyagtulajdonságok, és páradiffúziós problémák miatt 1-2 év alatt leválnak a falról. Stukatúr náddal erősített felületre felhordható cementes vakolat, azonban a cement jelentős párafékező hatása miatt nagymértékben csökkenti a fal lélegző képességét. Alkalmazásuk csak az esetben javasolt, ha többrétegű szerkezetként a vályogfal és a vakolat közé olyan hőszigetelés kerül beépítésre (pl. nád), mely anyagszerkezete révén képes a belülről kifelé haladó pára elvezetésére. Az épületgépészeti rendszerek tervezése terén manapság szinte követelmény a központi, szabályozott, egyenletes fűtést biztosító rendszerek beépítése. Ezen rendszerek általános sajátossága, hogy csővezetékeken juttatják el a hőt a lakás minden kívánt részére. A melegvízes-fűtőtestes fűtési rendszerek vályogépületekben jelentkező problémája, hogy a fűtés vezetékelését, a vízvezetékekhez hasonlóan, teherhordó vályogfalakba vésve nem tanácsos kivitelezni. Ugyan a fűtési rendszerben csak pár liter víz kering, ezért a vezeték esetleges meghibásodása nem jár katasztrofális következményekkel, azonban a hiba megtalálásáig és kijavításáig esetleg többször fel kell tölteni a rendszert, ami a hiba helyszínén nehezen kiszáríthatóan eláztathatja a falakat. Melegvízes rendszereknél javasolt a fűtési csövek falon kívül, vezetékcsatornában történő vezetése. A melegvízes fűtési rendszer speciális változata a padlófűtés, vagy a falfűtés alkalmazása. Vályogfalak esetén mind a két rendszer gond nélkül telepíthető - falfűtés esetén akár teherhordó falra rögzítve a fűtési csővezetéket. Elképzelhető megoldás légfűtéses rendszer kiépítése. Ez a Magyarországon kevésbé elterjedt fűtési megoldás, mivel nagyon rugalmas szabályozást tesz lehetővé, nagyon jól alkalmazható, ha az épület a Nap hőnyereségeit is intenzíven hasznosítani kívánja. Alkalmazása föld és vályogépületekben az általános épületekben megszokott módon történhet.

8 Amint azt minden szakirodalomból megtudható, a föld- és vályogfalak rendkívül érzékenyek a nedvesedésre. Hagyományosan a fürdőszoba nélküli tradicionális házakban ez a probléma nem jelentkezett, azonban a mai házakban alapkövetelmény. A víz a falak állékonyságát nagyban veszélyezteti, ezért a teherhordó falakban vízvezetéket bevésve vezetni nem szabad. Bevált és jó megoldás a fürdőszobában 10 cm-es válaszfaltéglából épített vendégfal építése, melyben a vízvezetékek biztonságosan elvezethetők. Ennek a megoldásnak további előnye, hogy a mai gyakorlatban általános belső falburkolatok az általános technológiákkal beépíthetők. A vizes helyiségek kialakításának további lehetséges módja, hogy a vízvezetékeket falon kívül, nyíltan vezetve, vagy faburkolat mögé rejtve alakítjuk ki. A fürdőszoba magas nedvességtartama miatt falburkolatnak nedvességre ellenálló fafajok (pl. vörösfenyő) ajánlható. A ház tervezésekor feltétlenül ügyelni kell a vizes helyiségek tömbösítésére, egy csoportba szervezésére. A tradicionális föld és vályogépületekkel ellentétben manapság általános igény az épületek elektromos-, telekommunikációs-, esetleg épületfelügyeleti rendszerekkel való ellátása. Ez az igény az általános technológiákkal kielégíthető. A falak megvésésével kialakított horonyban, vezetékdobozban, vagy szerelőrétegben vezetve kialakíthatók a védőcsőben vezetett vezetékek, míg a kapcsolódobozok gipszes-vályogos habarcspogácsákba rögzíthetők. Vályogépítés gépesítése A vályogtéglák gyártásának egyik legfontosabb kérdése, a nehéz fizikai munkát igénylő anyagkeverés, és sajtolás-vetés folyamatának gépesítési lehetősége. Magyarországon és szerte a világban több olyan gépet fejlesztettek ki, mely ezt a nehéz fizikai munkát megkönnyíti. A földtégla előállítás legegyszerűbb, elektromos áramtól függetlenül alkalmazható eszköze a kézi vályogprés. Ebbe az öntött acélszerkezetű elemekből álló gépbe szervesanyag-mentes, földnedves anyagot kell bedolgozni. A kellő magasságig rakott vályogtalajt kézi erővel, emelőkar elvén kell mechanikus erővel összenyomni, melynek eredményeként azonnal gúlába rakható, két vízszintes méretére nézve teljesen azonos, függőleges méretére nézve kis méretkülönbségű téglák nyerhetők. Hasonló elven, de hidraulikus elven működő tömörítéssel működik a cementtel stabilizált BIOECO, illetve a szalmával könnyített Naturbau, vagy a tömörvályog téglát gyártó Szlyúkaféle vályogtéglák gyártása. A kisüzemi méretben gyártó gépsorokhoz az anyag bekeveréséhez jellemzően mezőgazdasági gépeket, illetve speciális kényszerkeverőt alkalmaznak, és egy préseléssel 1-4 téglát gyártanak. A hazai gépesítés talán legérdekesebb szerkezete a Farkas-féle vályogprés, mely hidraulikus sajtolással egy ütemben lyukasztással zárt légcellákat alakít ki a téglában, mellyel egyedülállóan jó hőtani-szilárdságtani tulajdonságai lesznek a téglának. A vályogtégla gyártás kis és közepes léptékű eszközei mellett érdemes szót ejteni a vályoghabarcs és vályogvakolat előkészítésének, felhordásának gépi segédeszközeiről. A helyszínen előállított habarcs és vakolat előkészítés első lépcsője, hogy a vályogos földet eliszapolják. Ehhez a mészoltáshoz is alkalmazott fém oltókádba teszik az anyagot, és

9 legalább egy napig vízzel teljesen elborítottan áztatják. A vályogos talajban esetlegesen fel nem oldódott rögöket, illetve kavicsdarabokat szűrőrácson keresztül kell átszűrni, és az így homogenizált vályogiszapot hagyományos, kényszerkeverős betonkeverőbe, vagy speciális habarcskeverőbe kell tenni, ahol az egyéb adalékokkal (homok, törek, fűrészpor) kell egyenletesen elkeverni. A vakolatok felhordása történhet hagyományos kőműves eszközökkel, vagy a zsákolt, ellenőrzötten homogén anyag felhordható gépi vakolatszórással. Műszaki táblázatok vályog építőanyagokról Németországban a Dachverband Lehm e.v. szakmai szövetség mintegy szabvány előkészítésként Lehmbau Regeln címmel szabályozást jelentett meg vályog építésről. A követekző táblázatok ezen kötetben ismertetett, nemzetközileg elismert adatokat tartalmazzák: Vályog építési agyagok sűrűsége alsó határ (kg/m 3 ) felső határ (kg/m 3 ) Vert vályog Rakott fal Szalmás vályog / (szálas vályog) Könnyűvályog Ömlesztett árú vályog ömlesztett árú könnyűvályog ömlesztett árú Elemek-téglák vályogtégla könnyűvályog tégla natúr téglák (ki nem égetett) tömör üreges Építőlemezek vályog építőlemezek könnyűvályog építőlemezek Habarcsok vályog falazóhabarcs könnyűvályog falazóhabarcs vályog vakolóhabarcs könnyűvályog vakolóhabarcs vályog gépi vakolat A vályog építőanyagok nyomószilárdsága

10 tapasztalati értékek Építőanyag sűrűségi osztály (kg/m 3 ) nyomószilárdság (N/mm 2 ) Vert vályog kavicsos 2,0-2,2 3-5 szalmás 1,7-2,0 2-3 Vályogtégla 1,6-2,2 2-4 Natúr téglák (ki nem égetett) 1,9-2,2 2-4 Vályog építőanyagok hővezetési ellenállásának számítási értékei 1) Sűrűség (kg/m 3 ) 2) Hővezetési ellenállás - λ (W/mK) , , , , , , , , , , , , ,12 1) Az adatok a korábbi normákban és irodalmi adatokban szereplő értékek kedvezőtlenebb értékei. 2) Üreges építőelemeknél az agyagos térfogatsúly van megnevezve, azaz a légtérfogat nincs figyelembe véve. Vályogszerkezetek páradiffúziós ellenállása (μ) Sűrűség (kg/m 3 ) μ (-) Adalék szerves ásványi

11 /5 5/ /10 5/10 A vályog épületszerkezetek szükséges száradási időtartama tapasztalati értékek hónap vertfal 40 cm 4-6 rakott fal 12 falazott szerkezet vályoghabarcsba falazva vályogtéglából, 25 cm vastagságban 0,25-1 könnyűvályog téglából, 25 cm vastagságban 0,25-1 nedvesen épített falak szalmás könnyűvályogból, 30 cm vastagságban 2-4 faadakékos könnyűvályogból 30 cm vastagságban 2-3 ásványi adalékos könnyűvályogból, 30 cm vastagságban 1-3 szalmás vályogból, 15 cm vastagságban 0,5-2 vályogfeltöltések födémben, 10 cm vastagságban 0,5-3 polyvás födém 10 cm vastagságban 0,5-2 belső vályogvakolat 1 cm vastagságban 0,25-1 Vályog építőanyagok tűzállósága Összeállítás a DIN szabályozása és kísérleti eredmények alapján. Nem éghető kategóriába soroltak Adalék sűrűség (kg/m 3 ) Vályog (és vályog építőelemek) ásványi adalékokkal, mint homok, kavics, ásványi könnyű adalékok 1) Vályog építőanyagok, melyekbe növényi szálas anyagokat kevertek a vályogépítés szabályai szerint, és sűrűségük nagyobb, mint 1700 kg/m 3 2) Vályog építőanyagok, a következő növényi adalékokkal 3) szalma > 1200 faapríték >1400 faforgács > 1600 fűrészpor > 2000 Nehezen éghető kategóriába soroltak Vályog építőanyagok, a következő növényi adalékokkal 3) szalma > 600 kender, len > 600

12 faapríték > 800 1) lásd DIN 4102 T4 (3/1994) 2) lásd DIN Bl. 1(1/1951) 3) Az MFPA Leipzig egy diplomamunkája és a DIN 4102 T1 részletezett vizsgálatai alapján a vályog építőanyagok tűzállóságának megbecslésével. Linkek A vályogépítéshez kapcsolódó hazai és külföldi linkek ismertetőkkel: magyar nyelvű honlapok: o valyog.lap.hu o vályogházak-parasztházak o Építészeti Adatbázis Hallgatóknak o Szentendrei Néprajzi Múzeum német nyelvű honlapok: o Dachverband Lehm e.v. Irodalomjegyzék A cikk elkészítéséhez a következő forrásokat használtuk fel: Medgyasszay, Péter; Novák, Ágnes: Föld-, és szalmaépítészet, kézirat. Minke, Gernot, Dr.: Lehmbau Handbuch Szűcs, Miklós, Dr.: Föld és vályogfalú házak építése és felújítása Volhard, Franz (et. al.): Lehmbau Regeln