HON- ÉS NÉPISMERET 5-6. évfolyam. A tantárgy óraszáma:18. Ennek felosztása:
|
|
- László Vörös
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 HON- ÉS NÉPISMERET 5-6. évfolyam A tantárgy óraszáma:18 Ennek felosztása: Évfolyam Összesen Műveltségterület Heti Évi Heti Évi Heti Évi Heti Évi Hon-és népismeret 0 0 0, Célok és feladatok Egyik központi rendező elv a hagyományismeret. Ennek témaköreiben részletezett példák általában a 19. század végén és a 20. század első felében élt gazdálkodó parasztcsalád életéből valók. Ezek szemléltetése a szakirodalom, a múzeumok, a szabadtéri néprajzi múzeumok és a tájházak alapján. A hagyományismeret tanításának célja: a hagyományos paraszti kultúra és értékrend megismertetése. A természetközelben élő, a természetet tisztelő, azt felhasználó és nem kihasználó paraszti életmód értékeinek bemutatása. A szűkebb szülőföld hagyományainak alaposabb ismeretén keresztül a hazaszeretet megerősítése, olyan egészséges identitástudat kialakítása, amely pátosz és túlzó romantika nélkül tanítja meg nemzeti örökségünket megbecsülni, szeretni és tisztelni Saját kultúránk megismerése mellett először a közvetlen környezetben, majd a tágabb hazában élő más hagyományú kisebbségek, nemzetiségek kultúrájának, tiszteletének megtanítása. Ösztönzés a szülőföld cselekvő felfedezésére, felkészítés a magyar kultúra egyre tágabb és egyre mélyebb megismerésére. A saját szűkebb környezet, szülőföld példáin keresztül általános kép kialakítása a hagyományos paraszti kultúra rendjéről és szokásairól. Fontos az érdeklődés felkeltése a hétköznapi történelem, a néprajz, a művelődéstörténet, a népköltészet iránt. A történelem és a néprajz forrásainak (archív fotók, filmek, múzeumi tárgyak, régi dokumentumok, családi történetek, fényképek és iratok, könyvek stb.) bemutatása. A hagyományos családi formák, a természet ismeretéhez alkalmazkodó munkarend, a paraszti erkölcs- és értékrend megismertetésén keresztül olyan biztos háttér nyújtása, amely segít eligazodni a világban, amely megvéd a fogyasztói társadalom szélsőséges megnyilvánulásaitól és az értékválságtól. Kiemelt közös követelmények Minden tanuló ismerje meg népünk kulturális örökségének sajátosságait, nemzeti kultúránk nagy múltú értékeit. Sajátítsák el azokat az ismereteket, amelyek az otthon, a lakóhely, a szülőföld, a haza, a magyarság, a határon túli magyarság megismeréséhez, megbecsüléséhez vezetnek. Ismerjék a városi és a falusi élet hagyományait, jellegzetességeit. A tanulók legyenek nyitottak a hazánkban és szomszédságunkban élő népcsoportok, nemzetiségek értékeinek és eredményeinek megismerésére, megbecsülésére. A hon- és népismeret segítse elő harmonikus kapcsolat kialakítását a természeti és társadalmi környezetben. A hagyományismeret kapjon szerepet a tanulók értelmi, érzelmi, etikai és esztétikai fejlődésében, munkára nevelésében, a felnőtté válásban, segítse elő a társadalomba való beilleszkedésüket. Alapozza meg a nemzettudatot, mélyítse el a nemzeti önismeretet és a hazaszeretetet. Ösztönözzön a szűkebb és tágabb környezet történelmi, kulturális és vallási emlékeinek, hagyományainak feltárására, ápolására. Fedezze fel a tanuló, hogy a nemzedékeken át létrehozott közösségi hagyományok összekötnek a múlttal, és segítik a jelenben való eligazodást. A hon- és népismeret tanítása és tanulása késztessen a még emlékezetből felidézhető, vagy a még élő néphagyományok gyűjtésére, a szokásgyakorlásra. Törekedni kell arra, hogy a tanulóknak minél több alkalma legyen az élményszerű megismerésre, a cselekvő és alkotó részvételre, az érzékelésen, észlelésen, érzelmi nevelésen keresztül jussanak el az elvontabb ismeretekig, a néprajz, mint tudomány megismeréséig. Fejlesztési követelmények A bemutatott példák, a tevékenységek és az olvasmányélmények alapján váljanak világossá a természeti környezet, a gazdálkodás, a társadalom, a tárgyi és a szellemi kultúra kölcsönhatásai és összefüggései. Váljon egyértelművé, hogy a hagyományismeret tárgykörben tanult, megismert tárgyak, jelenségek is változnak az
2 időben, ugyanakkor a népművészeti alkotásoknak tájankénti eltérései vannak. Azaz tudatosodjon, hogy másképpen éltek az emberek az egyes történelmi korszakokban és az egyes földrajzi tájakon. A tárgyi kultúra (a ház külseje, a szoba berendezése, a használati tárgyak, a gazdasági épületek száma és nagysága) alapján a tanuló tudja megkülönböztetni a szegény és módosabb rétegeket, valamint a szobában lévő képek és dísztárgyak alapján a katolikus és a protestáns felekezetűeket. Ismerjen néhány népművészeti motívumot, és azokat tudja térben elhelyezni, illetve ismerje azok díszítési technikáit is (szövés, hímzés, nemezelés, faragás, festés stb.). Ismerjen néhány fontos népszokást, azok vallási tartalmát és hátterét, a hozzá kapcsolódó szövegfolklórt (dramatikus játékot, kántálást, éneket stb.) és a szokáshoz kötődő hiedelmeket. Értékelés Az alapkövetelményeknek megfelelően, egyéni fejlődések nyomon követése, órai munka értékelése osztályzattal. A tananyag feldolgozása során a kimagasló hozzászólások értékelése. Az egyes témakörök lezárása után a tanulói és a tanítást-tanulást segítő eszközöknél felsorolt feladatlapok közül a megfelelő lap kitöltetése és értékelése. A témakörökhöz kiadott gyűjtőmunkák (családi fényképek, régi használati tárgyak, stb.) teljesítésének értékelése. Az aktuális jeles napokhoz tartozó élményanyag gyűjtésének értékelése. Alkalmazható tankönyvek, tanulmányi segédletek és taneszközök kiválasztásának elvei Nagyon fontos, hogy az iskolák hon-és népismeretet tanító pedagógusai vegyék fel a kapcsolatot a környezetükben lévő szabadtéri néprajzi múzeum (skanzen), néprajzi gyűjtemény, tájház munkatársaival, hiszen a néprajzkutatók által készített kiállítás-vezetők, foglalkoztató munkafüzetek, feladatlapok jól hasznosíthatóak az oktatásban, a számonkérésnél és az értékelésnél. A hon-és népismeret oktatásában leginkább a szabadtéri néprajzi gyűjtemények (skanzenek), a múzeumokban látogatható néprajzi kiállítások lehetnek a pedagógusok segítségére. Ezek pontos címét, nyitvatartását a Magyarország múzeumai című kiadvány tartalmazza (Kulturtrade Kiadó Kft. 1996, Főszerkesztő: Balassa M. Iván). A hon-és népismeret tananyagának oktatásában nagy szerepe van a szemléltetésnek, bemutatásnak. Erre a célra jól használhatók a különböző témakörökhöz kapcsolódó térképek, diasorozatok, videofilmek,
3 Szakkönyvek a tantárgyat tanító pedagógusok számára: - A magyarság néprajza I-IV. Budapest, Magyar Néprajzi Lexikon I-V. Budapest, Magyar Néprajz VII. Népszokás, néphit, népi vallásosság - Akadémiai Kiadó, Budapest, Magyar Néprajz III. Kézművesség Akadémiai Kiadó, Budapest, Magyar Néprajz IV. Életmód Akadémiai Kiadó, Budapest, Magyar Néprajz VIII. Társadalom Akadémiai Kiadó, Budapest, Magyar Néprajz II. Gazdálkodás Akadémiai Kiadó, Budapest, Balassa Iván-Ortutay Gyula: Magyar néprajz Corvina Kiadó, Budapest, Tátrai Zsuzsanna-Karácsony Molnár Erika: Jeles napok, ünnepi szokások Planétás Kiadó, Budapest, Bodnár Zsuzsanna: Évszázadok hétköznapjai, ünnepei Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Pedagógiai Intézete és Továbbképző Központja, Nyíregyháza, Páll István-Szabó Sarolta-Bodnár Zsuzsanna-Erdős Jenő-Ratkó Lujza: A megye néphagyományai Szabolcs-Szatmár-Bereg megye értékei Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Megyei Pedagógiai, Közművelődési Intézete és Továbbképző Központja, Nyíregyháza, Ágh Zsófia: Útmutató a tárgyi és szellemi néprajz tanításához Tárogató Kiadó, Budapest, Videofilmek: Néprajzi értékeink sorozat Televideo Kiadó, MTV, Budapest Örökségünk sorozat Televideo Kiadó, MTV, Budapest Hónapsoroló (Meló-Diák 6303) HON- ÉS NÉPISMERET 6. évfolyamon ÓRATERV Tanulói és tanítást-tanulást segítő taneszközök Kissné Király Piroska: Hon-és népismeret 6. osztály - tankönyv, - munkafüzet (Bíbor Kiadó) Témakör Óra A paraszti gazdálkodás és a gazdasági élet 9 szokásai Közösségi élet a faluban 6 A tavaszi és nyári ünnepkör népszokásai 3 Összesen: 18 óra Továbbhaladás feltételei tudják felsorolni, hogy mit tartottak régen, és mit tartanak ma az éléskamrában ismerjék, hogy milyen eszközöket és szerszámokat tartottak a kamrában ismerjék a legfontosabb földművelési eszközöket ismerjék a legfontosabb háziállatokat és azok hasznát tudják felsorolni az állattartás épületeit ismerjék a kaláka fogalmát, és a fontosabb kalákamunkákat
4 tudjanak felsorolni a régi időkből ismerkedési és párválasztási alkalmakat, helyeket ismerjenek, és tanári segítséggel tudjanak elkészíteni természetes anyagokból gyermekjátékokat tudják felsorolni a lakodalom legfontosabb tisztségviselőit ismerjék a húsvét régi és ma is élő népszokásait tudjanak elmondani egy hagyományos locsolóverset ismerjék a pünkösdikirály-választás szokását
5 Témakör A paraszti gazdálkodás és a gazdasági élet szokásai Óraszám: 9 óra ALTÉMÁK CÍMEI A paraszti gazdálkodás épületei, eszközei: - az éléskamra tárgyai, tárolóeszközei és az azokban tárolt élelmiszerek - a kamra tárgyai (hombár, szuszék, szénagyűjtés eszközei, terményes zsákok, véka, stb.) - a gazdasági udvar épületei - a földművelés épületei és eszközei, - az állattartás épületei és eszközei, a bennük élő háziállatok és azok haszna A paraszti munka éves rendje, a gazdálkodáshoz kapcsolódó népszokások: - a gazdasági év tavasztól őszig - gazdasági tevékenységek (szántástól a betakarításig), és a hozzájuk köthető legfontosabb jeles napok, hiedelmek - a kenderfeldolgozás legfontosabb munkafázisai, eszközei A gazdasági élet ünnepei, szokásai: - aratás, aratóünnep - szüret, szüreti mulatságok - fonó - toll-, kukoricafosztó - disznóölés, disznótor, (maskurázás) - pásztorünnepek TEVÉKENYSÉGEK Bővüljön a tanulók szókincse, fogalomismerete a paraszti gazdálkodás tárgyainak megismerésével. A gazdasági élet ünnepeinek megismerése önálló gyűjtőmunka segítségével (könyvek, szülők, nagyszülők, falusi öregek kikérdezésével). Látogassanak el egy jellegzetes paraszti portára! Minden tanuló készítsen alaprajzot, nevezze meg a rajta található épületeket! Megfigyeléssel, gyűjtőmunkával fedezzék fel a gazdaságban használt eszközöket! Készítsenek a jellegzetes tárgyakról egyszerű, magyarázó rajzokat! ISMERETEK A tanulók a témakör tanulása során ismerjék meg a következő fontosabb fogalmakat: - éléskamra, stelázsi, vakablak, rúd, lisztesputina, kukoricagóré, emeletes kástu, csűr, pajta, verem, abora, présház - eke, borona, szántás, cséplés, nyomtatás, cséphadaró, szekér, vendégrúd - aratókoszorú, Szent György nap, Péter-Pál napja, - szilaj, félszilaj, istállózó állattartás, ól, istálló, járom, zabola, billog, kolomp, tehénvakaró, patkó - aratóbál, szüreti bál, maskurázás, védőszent, baksus - nyüvés, tiló, gereben, rokka, szövőszék (esztováta)
6 Témakör Óraszám: ALTÉMÁK CÍMEI Közösségi élet a faluban 6 óra A falu közössége: - a falu társadalmi rétegződése (nemes, értelmiségi, gazdagparaszt, summás, stb.) - társasmunkák, kalákamunkák (házépítés, kaszálás, szénagyűjtés, szüret, disznóölés, stb.) - a fonó ideje, helye, az itt végzett munkák, fonóbeli szokások Családi és társadalmi kapcsolatok a falun belül: - kis-, és nagycsalád, rokonság, szomszédság - a falu önigazgatási szervei - a faluban élés a születéstől az öregkorig (gyermekek közös játékai, ismerkedés, párválasztás, stb.) - felnőtt és idősebb férfiak falubeli tisztségei, az asszonyok feladatai a közösségben - vásár és piac Az emberi élet fordulóihoz kapcsolódó szokások: - a születéshez és a keresztelőhöz kapcsolódó szokások és hiedelmek - a házasságkötés szokásai, dramaturgiája - a lakodalom tisztségviselői, vőfélyversek - egy lakodalmas (lehetőleg helyi) megismerése - a halál és a temetés szokásai, hiedelmei TEVÉKENYSÉGEK Az irodalmi, zenei élményeket (Móricz Zsigmond, Petőfi Sándor, Arany János, Kodály Zoltán) építsük be az egyes témakörök példái közé. A munkákról, az emberi kapcsolatokról tanultakhoz játsszanak el a gyerekek élethelyzeteket, munkafolyamatokat (fonóbeli játék, komatál küldés). Egy helyi lakodalmas megismerése, egyes jeleneteinek betanulása. Kulcsfogalmak értelmezésekor (ipa, napa) használják a magyar nyelvészeti-irodalmi lexikonokat, végezzenek kutatómunkát a könyvtárban! ISMERETEK A tanulók a témakör tanulása során ismerjék meg a következő fontosabb fogalmakat: - paraszt, kulák, cseléd, summás, kubikus - kaláka, csűrdöngölő, szőlőőrzés, fonóbeli játékok - kisbíró, bakter, mezőőr, harangozó, útkaparó - koma, komatál, legényjáró napok, háztűznéző - jegykendő, kézfogó, vőfély, koszorúslányok, násznép, kásapénz, kontyolás, menyasszonytánc - halottkém, koporsó, sírjel, halotti tor
7 Témakör Óraszám: ALTÉMÁK CÍMEI A tavaszi és nyári ünnepkör népszokásai 3 óra Húsvéti ünnepkör: - a húsvét eredete, időpontjának meghatározása, húsvét a nagyvilágban - a húsvéti ünnepkör népszokásai (virágvasárnapi kiszehajtás, barkaszentelés, villőzés, húsvétvasárnapi pászkaszentelés, zöldágjárás, locsolás, vesszőzés, tojásjátékok, komatál küldése) Pünkösdi ünnepkör és a nyári napforduló népszokásai: - májusfaállítás - pünkösdi népszokások (pünkösdikirály-választás, pünkösdölés, pünkösdikirályné-járás) - Szent Iván-napi tűzgyújtás és tűzugrás (egészség-, szerelemvarázslás), párosító dalok - Péter-Pál napja, aratási szokások, hiedelmek TEVÉKENYSÉGEK A tanulók gyűjtsenek környezetükből helyi szokásszövegeket, locsoló verseket. Gyűjtsenek és rajzoljanak hagyományos tojásmintákat, alkalmazzák a különféle tojásdíszítő eljárásokat! Tanuljanak húsvéti énekes szokásokat! Dramatikus játék keretében játsszák el e zöldágjárást! Sport jellegű népi játékokkal válasszanak pünkösdi királyt! ISMERETEK A tanulók a témakör tanulása során ismerjék meg a következő fontosabb fogalmakat: - nagyböjt, barkaszentelés, passiójáték, villőzés, pászka, sárgatúró, cibere, íróka, mátkálás - pünkösdi királyság, mavagyonolás, májusfaállítás - tűzimádat, tűzugrás, mágikus varázslás - aratási végzés, aratókoszorú, kepebál, aratóbál
HON- ÉS NÉPISMERET 618 HON- ÉS NÉPISMERET 6. ÉVFOLYAM
HON- ÉS NÉPISMERET 618 HON- ÉS NÉPISMERET 6. ÉVFOLYAM HON- ÉS NÉPISMERET 619 CÉLOK ÉS FELADATOK - A hagyományos paraszti kultúra és értékrend megismertetése. - A tanulók ismerjék meg nemzeti kultúránk
HON-ÉS NÉPISMERET 5. ÉVFOLYAM
HON-ÉS NÉPISMERET 5. ÉVFOLYAM Évi óraszám:36 óra, heti óraszám: 1óra Készült az 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklete 2.2.05. Hon- és népismeret az 5-8. évfolyam számára alapján. Bevezetés
HON- ÉS NÉPISMERET évfolyam. Célok és feladatok
HON- ÉS NÉPISMERET 5 6. évfolyam Célok és feladatok A modul témaköreiben részletezett példák általában a 19. század végén és a 20. század első felében élt gazdálkodó parasztcsalád életéből valók. Ezt tudjuk
Téma Óraszám Tanári bemutató Tanulói tevékenység Módszertan Óratípus Eszközök
Tartalom 5. évfolyam... 2 A ház... 2 A szoba... 2 A konyha... 3 Hétköznapok a paraszti házban és a ház körül... 4 Az ünnep... 5 Ünnep a paraszti házban... 5 A karácsonyi ünnepkör... 5 A farsang... 6 6.
Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja
Tartalomjegyzék Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja I. Előszó a felülvizsgált Pedagógiai programhoz...3 II. Bevezetés...4 1. Az intézmény múltja...8 1.1. A mérki iskola
Népművészet Alapfok 1-6. évfolyam
Célok és feladatok Népművészet Alapfok 1-6. évfolyam A népművészet tantárgy célja a hagyományos magyar népi kultúra átfogó rendszerének megismertetése, a hagyomány értékeinek bemutatásával a múlt öröksége
Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények
HELYI TANTERV Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények A különböző tantervek bevezetési ütemezése Az osítása
Modul címe: Szent Iván éj
TÁMOP-3.1.4-08/2-2009-0207 pályázat Moduláris program megszervezése EZ AZ ÉJSZAKA MÁS MINT A TÖBBI.. Modul címe: Szent Iván éj Készítette: Kiss Tamás MODUL LEÍRÁS Ajánlott korosztály Ajánlott időkeret:
KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN
Köznevelési reformok operatív megvalósítása TÁMOP-3.1.15-14-2012-0001 KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN GONDA ZSUZSA A kutatás-fejlesztés közvetlen céljai Szakmai-módszertani
HON- ÉS NÉPISMERETI HELYI TANTERV 5. évfolyam
HON- ÉS NÉPISMERETI HELYI TANTERV 5. évfolyam CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA NAGYBAJOM 2013 1 A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola Hon- és népismeret 5. évfolyam helyi tanterve az Apáczai Tantervcsalád
HON- ÉS NÉPISMERET. 5. évfolyam
HON- ÉS NÉPISMERET 5. évfolyam A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk nagy múltú elemeit, a magyar néphagyományt. Teret biztosít
Hon- és népismeret. 5. évfolyam. tantárgy 2013.
Hon- és népismeret tantárgy 5. évfolyam 2013. A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk nagy múltú elemeit, a magyar néphagyományt.
Évi óraszám:36. HON- ÉS NÉPISMERET HELYI TANTERV 5. évfolyam
HON- ÉS NÉPISMERET HELYI TANTERV 5. évfolyam Évi óraszám:36 A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk nagy múltú elemeit, a magyar
HELYI TANTERV. A választott kerettanterv megnevezése: 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.05 HON- ÉS NÉPISMERET
HELYI TANTERV A választott kerettanterv megnevezése: 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.05 HON- ÉS NÉPISMERET A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább
HON- ÉS NÉPISMERET KERETTANTERV
HON- ÉS NÉPISMERET KERETTANTERV A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk nagy múltú elemeit, a magyar néphagyományt. Teret biztosít
Makói Katolikus Általános Iskola és Óvoda OM: Makó, Návay Lajos tér 12/A Telefon: (62) HELYI TANTERV HON- ÉS NÉPISMERET
Makói Katolikus Általános Iskola és Óvoda OM: 201694 6900 Makó, Návay Lajos tér 12/A Telefon: (62)510-905 HELYI TANTERV HON- ÉS NÉPISMERET 5. ÉVFOLYAM normál tanterv 2017. Készítette: A Katolikus Pedagógiai
HON- ÉS NÉPISMERET. 5. évfolyam
HON- ÉS NÉPISMERET 5. évfolyam A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk nagy múltú elemeit, a magyar néphagyományt. Teret biztosít
HON - ÉS NÉPISMERET 5. évfolyam (heti 1 óra) 36 óra Az én világo Tematikai egység/ m I.
HON - ÉS NÉPISMERET A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk nagy múltú elemeit, a magyar néphagyományt. Teret biztosít azoknak
Körös vizinek napkeleti partján Barangolás a régi Kunszentmártonban
Körös vizinek napkeleti partján Barangolás a régi Kunszentmártonban A KUNSZENTMÁRTONI HELYTÖRTÉNETI MÚZEUM MÚZEUMPEDAGÓGIAI PROGRAMCSOMAGJA 2010. augusztus 20. 2011. augusztus 31. 1 Múzeumok és iskolák
HON- ÉS NÉPISMERET. 5. évfolyam. Az én világom I. A 19 20. század fordulóján jellemző hagyományos paraszti életmód
HON- ÉS NÉPISMERET A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk nagy múltú elemeit, a magyar néphagyományt. Teret biztosít azoknak
HON- ÉS NÉPISMERET 5. évfolyam
HON- ÉS NÉPISMERET A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk nagy múltú elemeit, a magyar néphagyományt. Teret biztosít azoknak
HON- ÉS NÉPISMERET. 6. évfolyam. Az én világom I. A 19-20. század fordulóján jellemző hagyományos paraszti életmód
HON- ÉS NÉPISMERET A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk nagy múltú elemeit, a magyar néphagyományt. Teret biztosít azoknak
NYOLC ÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM 5. ÉVFOLYAM HON- ÉS NÉPISMERET
NYOLC ÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM 5. ÉVFOLYAM HON- ÉS NÉPISMERET A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk nagy múltú elemeit, a magyar
5.24 Hon- és népismeret az 5. évfolyam számára
5.24 A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk nagy múltú elemeit, a magyar néphagyományt. Teret biztosít azoknak az élményszerű
Hon- és népismeret. 6 óra
Hon- és népismeret A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk nagy múltú elemeit, a magyar néphagyományt. Teret biztosít azoknak
5. évfolyam. 1 óra/hét. Ajánlás az éves óraszám felosztására
HON- ÉS NÉPISMERET A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk nagy múltú elemeit, a magyar néphagyományt. Teret biztosít azoknak
SZENT ISTVÁN a szövegértés- szövegalkotás kompetencia területén a harmadik osztályban
SZENT ISTVÁN a szövegértés- szövegalkotás kompetencia területén a harmadik osztályban az intézmény saját innovációjaként TÁMOP-3.1.4-08/2-2008-0010 Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Piarista Rend
A környezettudatos életvitel alapozása az egészséges életmódra neveléssel. Pedagógusok az egészségért Konferencia Budapest 2014. okt.3.
A környezettudatos életvitel alapozása az egészséges életmódra neveléssel Pedagógusok az egészségért Konferencia Budapest 2014. okt.3. 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények
Garay János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. Helyi tanterv Hon- és népismeret 5. évfolyam
Hon és népismeret Célok és feladatok A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk nagy múltú elemeit, a magyar néphagyományt. Teret
HUNYADI MÁTYÁS a szövegértés-szövegalkotás kompetencia területén a harmadik osztályban
HUNYADI MÁTYÁS a szövegértés-szövegalkotás kompetencia területén a harmadik osztályban az intézmény saját innovációjaként TÁMOP-3.1.4-08/2-2008-0010 Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Piarista Rend
5. évfolyam. Az én világom I. A 19 20. század fordulóján jellemző hagyományos paraszti életmód
HON- ÉS NÉPISMERET A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk nagy múltú elemeit, a magyar néphagyományt. Teret biztosít azoknak
HON ÉS NÉPISMERET (5. évfolyam)
HON ÉS NÉPISMERET (5. évfolyam) 973 HON- ÉS NÉPISMERET A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk nagy múltú elemeit, a magyar néphagyományt.
EGRI BALASSI BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA EGER, MALOMÁROK UTCA 1. TEL/FAX: HON- ÉS NÉPISMERET
EGRI BALASSI BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA 3300 EGER, MALOMÁROK UTCA 1. TEL/FAX: 06-36-412 464 E-mail: balassi@balassi-eger.sulinet.hu HON- ÉS NÉPISMERET HELYI TANTERV 5. OSZTÁLY 2013. HON- ÉS NÉPISMERET A hon-
5. évfolyam. Ajánlás az éves óraszám felosztására. Az én világom II. A század fordulóján jellemző
HON- ÉS NÉPISMERET A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk nagy múltú elemeit, a magyar néphagyományt. Teret biztosít azoknak
APÁCZAI KERETTANTERV HON- ÉS NÉPISMERET
APÁCZAI KERETTANTERV HON- ÉS NÉPISMERET A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk nagy múltú elemeit, a magyar néphagyományt. Teret
HON- ÉS NÉPISMERET. Célok és feladatok
HON- ÉS NÉPISMERET A hon- és tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk nagy múltú elemeit, a magyar néphagyományt. Teret biztosít azoknak az élményszerű
Ember és társadalom. műveltségterület. Hon- és népismeret. 5. évfolyam
Ember és társadalom műveltségterület Hon- és népismeret 5. évfolyam Szandaszőlősi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola 2013 Ajánlás A hon- és népismeret tanterv a Apáczai Kiadó kerettantervének kiegészített
HON- ÉS NÉPISMERET. Évfolyam Heti óraszám Éves óraszám 5. osztály évfolyam
HON- ÉS NÉPISMERET A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk nagy múltú elemeit, a magyar néphagyományt. Teret biztosít azoknak
HON ÉS NÉPISMERET 5. HELYI TANTERV HON- ÉS NÉPISMERET
HON ÉS NÉPISMERET 5. HELYI TANTERV HON- ÉS NÉPISMERET AZ EMMI kerettanterv 51/2012 (XII.21) alapján. A hon- és tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk
Az iskola könyvtár gyűjtőköri leírása
1. sz. melléklet Melykóné Tőzsér Judit iskolai könyvtári szakértő véleménye alapján módosítva 2005. jan. 5-én. Az iskola könyvtár gyűjtőköri leírása Az iskolai könyvtár gyűjtőkörének alapelvei A Könyvtár
Ember és társadalom. műveltségterület. Hon- és népismeret. 5. évfolyam
Ember és társadalom műveltségterület Hon- és népismeret 5. évfolyam Szandaszőlősi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola 2013 Ajánlás A hon- és népismeret tanterv a Apáczai Kiadó kerettantervének kiegészített
HON- ÉS NÉPISMERET. 5. évfolyam. Az én világom I. A század fordulóján jellemző hagyományos paraszti életmód. Órakeret 3 óra
HON- ÉS NÉPISMERET A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk nagy múltú elemeit, a magyar néphagyományt. Teret biztosít azoknak
HON- ÉS NÉPISMERET. 5. évfolyam. Az én világom I. A század fordulóján jellemző hagyományos paraszti életmód. Órakeret 2 óra
HON- ÉS NÉPISMERET A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk nagy múltú elemeit, a magyar néphagyományt. Teret biztosít azoknak
HON- ÉS NÉPISMERET. A tanulók értékelése
HON- ÉS NÉPISMERET A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk nagy múltú elemeit, a magyar néphagyományt. Teret biztosít azoknak
Hon és népismeret 5 HON- ÉS NÉPISMERET
Hon és népismeret 5 HON- ÉS NÉPISMERET A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk nagy múltú elemeit, a magyar néphagyományt. Teret
Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás. 2. Tantervtípusok; NAT-ok
Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás 2. Tantervtípusok; NAT-ok TANTERV: Az iskolai műveltség foglalata, közvetítő eszköz a kultúra és az iskola, a kultúra képviselői és a tanárok között (. o (Báthory
Kossuth Lajos Általános Iskola. , 2750 Nagykőrös, Kinizsi u. 4. sz. / Fax: 53/ ; 53/ OM azonosító:
Kossuth Lajos Általános Iskola, 2750 Nagykőrös, Kinizsi u. 4. sz. / Fax: 53/350 797; 53/356 430 E-mail: nkkossuthisk@gmail.com OM azonosító: 037716 HELYI TANTERV HON- ÉS NÉPISMERET 5. ÉVFOLYAM 2013. 1
NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013.
NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. Munkaközösségünk helyzete: 6 napközis csoport működik délutános műszakban. A napközis nevelők munkájába több osztálytanító is bekapcsolódik. Minden napközis
Szakmai beszámoló az Ember, Táj, Eszköz Válogatás a paraszti gazdálkodás témaköréből az Őrségben és Körmend Térségében
Szakmai beszámoló az Ember, Táj, Eszköz Válogatás a paraszti gazdálkodás témaköréből az Őrségben és Körmend Térségében című időszaki kiállításról (3506/01981) Körmend, Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum,
Kosztolányi Dezső Gimnázium
Kosztolányi Dezső Gimnázium Cím: 1012 Budapest Attila út 135-137. Tel./Fax: 375-2282 E-mail: titkarsag@kosztolanyigimnazium.hu OM azonosító: 035344 Honlap: http://kosztolanyigimnazium.hu KÉPZÉSI SZAKASZ
HALLÁSSÉRÜLT (SIKET) HON- ÉS NÉPISMERET
HALLÁSSÉRÜLT (SIKET) HON- ÉS NÉPISMERET A tanterv a központi kerettanterv alapján készült. A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk
HONISMERETI SZAKKÖR. Készítette: Rémai Lászlóné
HONISMERETI SZAKKÖR Készítette: Rémai Lászlóné Foglalkozás száma: 1-2 A foglalkozás anyaga: Alakuló foglalkozás. A szakkör célja, feladata, kapcsolódás a történelem tantárgyhoz. Anyag és eszközhasználat
Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék I. FEJEZET: AZ INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA... 1. 1. Anyagi és személyi feltételek... 1. 2. Küldetésnyilatkozat... 2. 3. A pedagógiai program jogszabályi háttere... 3. 4. Az iskola hivatalos adatai...
HON- ÉS NÉPISMERET 5. ÉVFOLYAM
HON- ÉS NÉPISMERET 5. ÉVFOLYAM A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk nagy múltú elemeit, a magyar néphagyományt. Teret biztosít
HON- ÉS NÉPISMERET. Az APÁCZAI KIADÓ tankönyve alapján
HON- ÉS NÉPISMERET Az APÁCZAI KIADÓ tankönyve alapján A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk nagy múltú elemeit, a magyar néphagyományt.
NÉPI GYERMEKJÁTÉK, NÉPTÁNCPEDAGÓGUS HAGYOMÁNYISMERET OKTATÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK
NÉPI GYERMEKJÁTÉK, NÉPTÁNCPEDAGÓGUS HAGYOMÁNYISMERET OKTATÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSEI Belépő kérdés: Ismertesse kb. 5-10 percben egy etnikai csoport/ néprajzi tájegység néprajzi
HON- ÉS NÉPISMERET. 5. évfolyam Heti 1 óra Évi órakeret : 36 óra (új anyag: 32 óra + számonkérés: 4 óra)
HON- ÉS NÉPISMERET A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk nagy múltú elemeit, a magyar néphagyományt. Teret biztosít azoknak
Bársony-Hunyadi Általános Iskola HON- ÉS NÉPISMERET HELYI TANTERV 5. OSZTÁLY. KÉSZÍTETTE: Tóth Zsuzsanna Varga Ágnes
Bársony-Hunyadi Általános Iskola HON- ÉS NÉPISMERET HELYI TANTERV 5. OSZTÁLY KÉSZÍTETTE: Tóth Zsuzsanna Varga Ágnes MISKOLC 2013 Összesített óraterv A, Évfolyam 5. 6. 7. 8. Heti 1 - - - óraszám Összóraszám
Beszámoló a Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskolában végzett nemzetiségi nevelésről-oktatásról
Beszámoló a Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskolában végzett nemzetiségi nevelésről-oktatásról Iskolánk sajátos arculatának hosszú évtizedek óta meghatározó eleme a német nemzetiségi
A Garabonciás Művészeti Iskola Pedagógiai Programja Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II. Táncművészet néptánc tánctörténet
A Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II. Táncművészet néptánc tánctörténet 1 Tartalomjegyzék TÁNCTÖRTÉNET... 3 Továbbképző évfolyamok... 3 9. évfolyam... 3 Fejlesztési feladatok... 3 Tananyag... 3 Követelmények...
Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai
Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.
Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Családunk története, a családfa. Szomszédság, rokonság. Rokoni viszonyok, elnevezések.
HON- ÉS NÉPISMERET A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk nagy múltú elemeit, a magyar néphagyományt. Teret biztosít azoknak
Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II.
A Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II. Népzene kamarazene tanszak népi kamarazene 1 A Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II. Zeneművészet Néprajz tanszak 2 Tartalomjegyzék NÉPRAJZ... 4 A néprajztanítás
Hon - és népismeret 5.o.
Vámbéry Ármin Általános Iskola Csetény Helyi tanterv Hon - és népismeret 5.o. Évi óraszám: 36 Heti óraszám: 1 Érvénybe lép: 2013/14-es tanév Tervezett tananyagfelosztás témakörönkénti bontásban Az én világom
Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II.
A Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II. Táncművészet néptánc folklórismeret 1 Tartalomjegyzék Alapfokú évfolyamok... 3 3. évfolyam... 3 Fejlesztési feladatok... 3 Tananyag... 3 Követelmények... 4 4.
Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei:
Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Helyi tanterv MELLÉKLET - 2011.évi CXC törvény nemzeti köznevelésről 6. számú Melléklete - 110/2012.(VI.4.) Kormányrendelet a Nemzeti Alaptanterv kiadásáról,
HON- ÉS NÉPISMERET (ÉVI 37 ÓRA)
HON- ÉS NÉPISMERET (ÉVI 37 ÓRA) A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk nagy múltú elemeit, a magyar néphagyományt. Teret biztosít
HON- ÉS NÉPISMERET. 5. évfolyam. Az én világom I. A század fordulóján jellemző hagyományos paraszti életmód. Órakeret 2 óra
HON- ÉS NÉPISMERET A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk nagy múltú elemeit, a magyar néphagyományt. Teret biztosít azoknak
Heti és éves óraterv
HON- ÉS NÉPISMERET TANTERV 5. A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk nagy múltú elemeit, a magyar néphagyományt. Teret biztosít
HON- ÉS NÉPISMERET. 5. évfolyam. Az én világom I. A század fordulóján jellemző hagyományos paraszti életmód
HON- ÉS NÉPISMERET A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk nagy múltú elemeit, a magyar néphagyományt. Teret biztosít azoknak
KOMPETENCIAFEJLESZTŐ PÉLDÁK, FELADATOK
5. osztály KOMPETENCIAFEJLESZTŐ PÉLDÁK, FELADATOK A SOKSZÍNŰ MATEMATIKA TANKÖNYVCSALÁD TANKÖNYVEIBEN ÉS MUNKAFÜZETEIBEN A matematikatanítás célja és feladata, hogy a tanulók az őket körülvevő világ mennyiségi
Tkt/ Szülőföld 5.osztály Tanár: Kiss Ildikó. Óraszám Témakör/Téma Tartalom Tevékenységek/Irodalom
Tkt/ Szülőföld 5.osztály Tanár: Kiss Ildikó Óraszám Témakör/Téma Tartalom Tevékenységek/Irodalom 1 2 Mi történt on akkor, amikor megszülettem? Mi történt on akkor, amikor megszülettem? Egyéni kutatás:
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Érdi Tankerület. Az Eötvös Loránd Általános Iskola Helyi tantervének 3. számú melléklete
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Érdi Tankerület Az Eötvös Loránd Általános Iskola Helyi tantervének 3. számú melléklete Idegen nyelvi kerettantervi tantárgyak, óraszámok, magasabb évfolyamba lépés
KÖNYV-ÉS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI ISMERETEK. 2017/2018 tanév
KÖNYV-ÉS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI ISMERETEK TANMENETEK 2017/2018 tanév Dobó István Általános Iskola Balatonszentgyörgy, 2017. szeptember.1. Készítette: Ottné Bene Teréz TANMENET Könyv- és könyvtárhasználati
Napközis Munkaközösség Munkaterve. 2013/2014-es tanév. 2013. szeptember 16.
Napközis Munkaközösség Munkaterve 2013/2014-es tanév 2013. szeptember 16. Munkaközösségünk helyzete A Napközis Közösség Munkaterve 2013/2014-es tanév Iskolánkban a szülők igényének megfelelően biztosítjuk
NÉMET NEMZETISÉGI HON-ÉS NÉPISMERET PROGRAM
ÁLTALÁNOS ISKOLA VOKÁNY GRUNDSCHULE WAKAN NÉMET NEMZETISÉGI HON-ÉS NÉPISMERET PROGRAM VOKÁNY 009. Német hon-és népismeret Célok és feladatok A múlt megismerésével a tanulók azonosságtudatának kialakítása
Erdei iskola nálunk. Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák. 6. évfolyam. Programcsomag: Én és a világ Ember és környezete
Erdei iskola nálunk Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák 6. évfolyam Programcsomag: Én és a világ Ember és környezete A modul szerzője: Hegymeginé Nyíry Enikő MODULLEÍRÁS Ajánlott korosztály
HALLÁSSÉRÜLT (NAGYOTHALLÓ) HON- ÉS NÉPISMERET
HALLÁSSÉRÜLT (NAGYOTHALLÓ) HON- ÉS NÉPISMERET A tanterv a központi kerettanterv alapján készült. A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti
Társadalomismeret tantárgyi követelmények. 1/9. évfolyam, szakközépiskola
Társadalomismeret tantárgyi követelmények 1/9. évfolyam, szakközépiskola A tanulók munkájának és előmenetelének értékelése folyamatos. A tantárgyból félévente legalább 3 érdemjeggyel kell rendelkezni ahhoz,
Komplex instrukciós program munkaterve 2015/2016-os tanév
Komplex instrukciós program munkaterve 2015/2016-os tanév Összeállította: Zubai Etelka Idő Tevékenység Hol? Mikor? Felelős Feltételek Eredmény Augusztus Tanmenetek áttekintése, KIP-es, órák ütemezése.
Megújult a Debreceni Református Kollégium
Megújult a Debreceni Református Kollégium Irodalmi Femekművek az Ország Iskolája" ihletője, 2012 márciusától újra látogatható a Debreceni Református Kollégium Múzeuma, amely megújult kiszolgálóterekkel
1 tanóra hetente, összesen 33 óra
Művelődési terület Tantárgy Óraszám Évfolyam Ember és társadalom Regionális nevelés 1 tanóra hetente, összesen 33 óra nyolcadik Iskolai végzettség ISCED 2 Tanítási nyelv Ez a tanmenet a Szlovák Köztársaság
Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron: Ábel a rengetegben
Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron: Ábel a rengetegben A projekt címe: HÉVÍZ A MÚLTBAN ÉS NAPJAINKBAN Intézményi innováció a Hévízi Helytörténeti Múzeum és az Illyés
Komplex instrukciós program munkaterve 2017/2018-as tanév
Komplex instrukciós program munkaterve 2017/2018-as tanév Összeállította: Zubai Etelka Idő Tevékenység Hol? Mikor? Felelős Feltételek Eredmény Augusztus Tanmenetek áttekintése, KIP-es, órák ütemezése.
HELYI TANTÁRGYI RENDSZER. TERMÉSZETISMERET Évfolyam: 5-6.
EMBER ÉS TERMÉSZET Tantárgy: (helyi) Évfolyam: 5-6. Óraszám Tantárgy Óraszám évfolyamonként 5. 6. 7. 8. Természetismeret 2 3 Éves óraszám 72 108 Célok és feladatok A környezetismeretben elsajátított alapismeretek
A Múzeum és a Duráczky József Pedagógiai Fejlesztő és Módszertani Központ partnerkapcsolatával megvalósuló foglalkozások
A Múzeum és a Duráczky József Pedagógiai Fejlesztő és Módszertani Központ partnerkapcsolatával megvalósuló foglalkozások A múzeumi foglalkozások keretében intézményünk hallássérült iskolai tagozatának
Hon- és népismeret 5. évfolyam
1. Tantárgyi címoldal Hon- és népismeret 5. évfolyam Helyi tantárgyi tanterv A tantárgy nevelési és fejlesztési célrendszere megvalósításának iskolai keretei: a hon- és népismeret tantárgy oktatása a Sarkadi
Néprajz helyi tanterv 3-4. évfolyam
Néprajz helyi tanterv 3-4. évfolyam A néprajz tantárgy tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk nagy múltú elemeit, a magyar néphagyományt. Teret biztosít
ÓRATERV. Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő tanévekben az alábbi tantervek alapján folyik az oktatás:
ÓRATERV 3.. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és a követelmények Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő
IPARMŰVÉSZETI ÁG 1 IPARM Ű VÉSZETI ÁG
IPARMŰVÉSZETI ÁG 1 IPARMŰVÉSZETI ÁG IPARMŰVÉSZETI ÁG 2 KÉZMŰVES TANSZAK IPARMŰVÉSZETI ÁG 3 ÁLTALÁNOS CÉLOK ÉS FELADATOK: A kézműves műhelymunka tanításának célja: A kézműves tevékenységek megismertetésével
Közzétételi lista. német 4 fő nemzetiségi. nemzetiségi tanító főiskola tanító-magyar, német
Közzétételi lista A Hetvehelyi Általános Iskola a 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 23. (3) bekezdése alapján nyilvánossá teszi a törvényi előírásban meghatározott adatait: I. A pedagógusok iskolai
A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér:
A PEDAGÓGIAI PROGRAM Törvényi háttér: ÁTDOLGOZÁSA 2011. évi CXC törvény a köznevelésről 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról
Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II.
A Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II. Táncművészet kortárstánc tánctörténet 1 Tartalomjegyzék TÁNCTÖRTÉNET... 3 Továbbképző évfolyamok... 3 9. évfolyam... 3 Fejlesztési feladatok... 3 Tananyag...
Tömbösített tanmenet 5.o
Tömbösített tanmenet 5.o Ciklus I. (Vizuális) nyelvi kompetencia Alkotó és kifejező képesség. Szociális és állampolgári kompetencia Ismétlés, dalok az alsó tagozatban. Himnusz, Szózat megtanulása Vizuális
A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Humán munkaközösségének éves munkaterve. (2016/2017. tanév)
A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Humán munkaközösségének éves munkaterve (2016/2017. tanév) Készítette:.. Dr. Fábiánné Balogh Edina tanár Jóváhagyta:.. Szántó Zoltán igazgató Fertőszentmiklós,
HON- ÉS NÉPISMERET 5. ÉVFOLYAM
Sportiskolai Általános Iskola 1 Hon-és népismeret 5. évf. H E L Y I T A N T E R V HON- ÉS NÉPISMERET 5. ÉVFOLYAM ÁLTALÁNOS TANTERVŰ OSZTÁLYOK RÉSZÉRE ÖSSZEÁLLÍTOTTA: SZABÓ MARGIT AZ ÉRDI BATTHYÁNY SPORTISKOLAI
A nem szakrendszerű oktatás bevezetése és gyakorlata a büki Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskolában
A nem szakrendszerű oktatás bevezetése és gyakorlata a büki Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskolában Időpont: 2010. április 9. Az iskola elérhetőségei: Helyszín: Hotel Famulus,
Történelemtanítás Online történelemdidaktikai folyóirat
Történelemtanítás Online történelemdidaktikai folyóirat (XLVII.) Új folyam III. 2012. 2-4. szám www.folyoirat.tortenelemtanitas.hu Forrás: http://www.folyoirat.tortenelemtanitas.hu/2013/01/baksa-brigitta-
Dr. Judit Kerekes AMIT 2017, New York
Dr. Judit Kerekes AMIT 2017, New York Örökségünk a magyar nyelv megőrzése megtartása A nagymama Idősebb szomszéd Családi barátok regéiből Régi kézimunkák újra használatából Magyar festmények, képek a
A projekt fő témakörét a második osztály dolgozza fel, támogatóként részt vesz benne az iskola 1-5 osztálya.
Téma: Téli ünnepkör, népszokások A projekt fő témakörét a második osztály dolgozza fel, támogatóként részt vesz benne az iskola 1-5 osztálya. A projekt időtartama: 4 hét (nov. 30. dec. 22.) A projekt résztvevői: