Erasmus+Mobilitasi program Franciaországi munkanapló,beszámoló
|
|
- Gyula Péter
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Erasmus+Mobilitasi program Franciaországi munkanapló,beszámoló A program keretében lehetőségem nyílt Franciaországban, Bretagne-ban négy hét szakmai gyakorlatot tölteni, és megismerni az ottani egészségügyi és bölcsődei rendszert. Miután elnyertük a pályázatot, nyelvi felkészítőn vettünk részt, amely két részből állt: alapfokon francia nyelvet tanultunk főleg szavakat, kifejezéseket és fejlesztettük az angoltudásunkat is szakmai angollal április 17-én, vasárnap indultunk Budapestről repülővel Párizsba. Itt a Charles de Gaulle repülőtérről busszal mentünk át egy másik repülőtérre, Orlyra. Itt egy újabb repülőút várt minket amivel Quimperbe jutottunk. Innen már autóval vittek el Douarnenezbe, a gyakorlat helyszínét adó városba. Az első vacsoránkat, a partner iskola igazgatónőjének, Yvette Olier házában költöttük el, ami a szállásunk szomszédságában volt található. Másnap megismerkedtünk a társiskolával, valamint megismerkedtünk a gyakorlataink helyszínével, a bölcsődékkel. Mind a hárman különböző helyen voltunk, sőt egyikünk még másik városban is volt Poullan Sur Merben. Mint megtudtuk a bölcsőde és óvoda egy intézmény mivel a gyerekek 2 és 6 év között járnak ide, és mindenki egy csoportban van. Nincs életkor szerinti megkülönböztetés, ahogy Magyarországon. Én egy Ecole de Saint Anges nevű magániskolában voltam, a bölcsőde- óvodai részen. A balesetvédelmi oktatás és az intézmény bemutatása után megismertük a beosztásunkat: fél kilenctől tartott a gyakorlat háromnegyed ötig. A gyerekek nevelési / gondozási programja eléggé szigorú időbeosztás szerint történt. Már az első héten észrevettem, hogy ez egyfajta felkészítés az iskolára. A gyerekek általában fél kilenc előtt pár perccel érkeztek, és mindenkit szülő hozott. Amelyik szülő nem tudta megvárni a tanárt (ott gondozó és óvónő helyett tanár van), az gyermekét egy gyűjtőcsoportba adta ahonnan fél kilenckor kijöhetett saját osztályába. Érkezésnél, névtáblával jelezték, hogy ki szeretne a menzán ebédelni, és azt is, hogy ki van jelen. Fél kilenc és fél tíz között általában szabad foglalkozás volt, de egy táblán jelezniük kellett, hogy a csoporton
2 belül hol szeretnének játszani, ezt saját névtáblájukkal tehették meg. Egyedül a mászókánál használtak váltócipőt, és azt is levették a gyülekező előtt. Ez a gyülekező fél tízkor történt. Először elmentünk velük a mosdóba. A sárgák kezdtek, ők voltak a legkisebbek: 2 évesek, aztán a zöldek következtek: ők három és négy évesek voltak,és utoljára maradtak pirosak, akik a legidősebbek voltak 5 évesek. A mosdó után minden alkalommal a névsor felolvasása következett majd a pontos dátum megnevezése, amit egy falra erősített rajzolt naptáron és egy táblán jelöltek. Ha ez megtörtént, akkor a kisebbek és a nagyobbak is feladatokat kaptak: a nagyobbak például számítógépen tanulta írni vagy neveket szótagoltak, vagy ehhez hasonló feladatokat kaptak. A középsők általában valamilyen rajzos feladatot végeztek például számmintát kellett átrajzolniuk, vagy pedig logikai fejlesztő játékokat csináltak. A legkisebbek általában nem kaptak nehéz feladatot, festettek vagy ötig tanultak számolni. Én általában itt segítettem rajzolni,az ecsetkezelésben, koordinációjuk fejlesztésében. A feladatok teljesítése után a délelőttös dajkával, Marionnal, segítettünk a gyerekeknek felöltözni és kikísértük őket az udvarra. Itt körülbelül 1 órát töltöttek, amikor nekem figyelni, segíteni kellett, illetve játékokat tanítottam nekik.majd ebédeltetés következett. Az ebéd során mindig három fogás volt és a gyerekek mind a hármat önállóan segítség nélkül
3 fogyasztották el. Nagy hangsúlyt fektettek a zöldségek fogyasztására, és számomra meglepő volt, hogy a gyerekek igényelték is azt. Ebéd után ismét toalett használat következett, majd mindenki aludni ment. Az alvás idő alatt általában két személy tartózkodott a teremben egy tanár, és egy dajka, viszont a dajka csak fél háromig volt ott. Ezután már egy délutános dajka jött a csoportba Martha, aki a gyerekek öltözködésében segített az ébredésük után. Nekem is ez volt a feladatom. Ilyenkor volt egy kis szabad idejük a gyerekeknek és szintén játszhattak, de később ismét feladatokra kaptak. Amikor mindenki felébredt, kimentünk az udvarra és fél ötig játszottunk még akkor is, ha esős volt az idő. Amikor a szülők megérkeztek, röviden beszámoltunk a kicsik napjáról. Amíg a gyerekek az udvaron voltak, a délutános dajkával Marthával a termeket is kitakarítottuk. A napi beosztásukat körülbelül egy hét alatt tanultam meg, és ezután már feladataik elvégzésében is segítettem. Természetesen apróbb változások voltak a napirendben. Például az első héten az egyik kislánynak, Maina-nak születésnapja volt, azért az udvaron töltött utolsó negyed órában őt köszöntötték fel, és engem is megkértek, hogy énekeljem el neki magyarul a Boldog születésnapot c. dalt. Második héten a gyerekek már igényelték a segítségemet, és már megszokták a jelenlétemet, előszeretettel meséltek nekem, és bár nem értettem mivel franciául meséltek, de nagyon örültem, hogy megnyílnak nekem. Körjátékokat játszottunk, magyar mondókákat, énekeket tanítottam nekik. A második héten kiderült, hogy a két magániskola között ahol Somogyi Mónika töltötte gyakorlatát, kapcsolat van és az én csoportomból a gyerekek meglátogatták a Saint Lycée-t. Közös programjuk alatt a gyerekek együtt játszottak, és csoportos feladatokat végeztek el. Már jól ismerték egymást ezért a gyerekek nem voltak feszültek, bátran szaladgáltak az udvaron a másik iskola gyermekeivel. Szintén ezen a héten egy fogászati előadást hallgattak végig a gyerekek, egy mesén keresztül, majd mondókákon és játékokon keresztül megértették velük a helyes táplálkozás és a fogmosás fontosságát. A gyerekek ennek a napnak az emlékéül kaptak fogkeféket, fogkrémeket, valamint színezőket is. A harmadik héten már szinte mindenben tudtam segíteni, etetésnél, altatásnál nagyon sok gyerek igényelte a jelenlétemet és a délelőtti, délutáni feladatok elvégzésénél már sokszor előfordult, hogy az én segítségemet kérték és nem a tanár, Marie segítség. A hét közepén egy olyan programban vettek részt, amiben három korosztályt kötöttek össze: a gyerekeket, a tinédzsereket és az időseket. Érdekes volt megfigyelni, hogyan alkalmazkodnak a kicsik a többi korosztályhoz. Volt aki figyelmesen szemlélődött, volt aki megrémült, volt aki oldottan közvetlenül, barátságosan ment oda a felnőttekhez.
4 A gyerekek egy középiskolás csoporttal ellátogattak egy szociális otthonba, ahol az idősekkel együtt festettek, színeztek,és ebédeltek. Ez is a szocializáció tanításának a része, nekem nagyon tetszett, hogy szinte természetes volt mindenkinek, hogy együtt dolgoznak. Marie, a tanár elmagyarázta nekem hogy ez már nem az első ilyen alkalom, és hogy közös témaként az óceánt választották. Ehhez egész héten óceáni élőlényeket, hajókat és rajzokat készítettek elő. Ebben én is segítettem, és azt tapasztaltam, hogy a projektmunka egyrészt észrevétlenül tanít, másrészt a résztvevők alkalmazkodóképességét, együtt gondolkodását fejleszti. Az idősek és középiskolások, valamint a gyerekek egy asztalnál ülve fejezték be a rajzokat, és közben beszélgettek. A másik megfigyelésem ezen a héten az ünnepre való készülődés. Már a 2 éves gyerekeket is az ünnep fontosságára tanítják, rajzokkal, a terem díszítésével készültek.
5 Kórházi látogatáson is részt vettünk.felmérhettük a magyarországi és egy európai kórház felszereltsége,és személyzete közötti különbséget. A kórházakban a dolgozók hét órás ciklusokban dolgoztak heti két szabadnappal és a nővérek számára nem kötelező az éjszakai műszak. Megdöbbentő volt számomra hogy mindenki sokkal nyugodtabb, nincs rohanás, kapkodás. A kórház falai színesek és egy- egy helyen még festmények is voltak. Maga a kórházi ágy ugyanolyan volt, viszont maximum kétfős szobák voltak, és az egész épület inkább hasonlított egy szállodára, mint egy kórházra. Számomra meglepő volt, amikor elmesélték nekünk, hogy nővér és orvos hiány van mivel az egészségügyi személyzet nagyobb városokba, vagy külföldre megy a jobb fizetés miatt. A gyakorlatban töltött negyedik héten már a legmakacsabb kisfiú Gatien is elfogadta a segítségemet. Sajnos az utolsó hét elég fárasztó volt a gyerekeknek, sűrű programjuk volt: piknik más iskolával, mozi, angol nyelvleckék a délutános dajkával, Marthaval. A sűrű program miatt gyakran előfordult, hogy a kicsik összevesztek és sírás lett a vége,hisz nagyon elfáradtak. A fegyelmezés nem volt szigorú, de aki rosszalkodott egy külön székre kellett ülnie, messze a csoport többi tagjától. Ezen a héten történt egy örömteli esemény is. Az egyik nagyobb csoport tanárjának a felesége épp szülni készült, ezért a nagyobbak csoportja is csatlakozott hozzánk. Mivel Marie nem tudta, hogy ők mit szoktak csinálni, ezért konkrét feladatokat nem kaptak, csak többnyire rajzoltak vagy színeztek. Viszont ebben a nagyobb csoportban lévő gyerekek már nem
6 aludtak, ezért alvási idő alatt is szükségük volt felügyeletre. Ez a felügyelő vagy én voltam, vagy pedig Marie. Az utolsó napon búcsúzásképpen magyar sós- sajtos pogácsát sütöttem és megvendégeltem mindenkit. Örömmel tapasztaltam, hogy minden gyereknek nagyon ízlik. Meséltem Szegedről, Dusnokról, ahol én lakom. Búcsúzásként egy csoportképet készítettünk a gyerekekkel, Marie-val valamint Marionnal. Természetesen szabadidőnkben sok kulturális helyet meglátogattunk, hiszen először voltunk egy olyan országban, amely az óceán partján van. Engem ezen kívül nagyon érdekeltek a második világháborús emlékhelyek. Meglátogattuk Point de Vant, Franciaország legnyugatibb pontját, amiről régen azt hitték, hogy ez a világvége. Erről a pontról ugyanis csak az óceán látszódik,és semmilyen másik szárazföld.
7 mint Point de Penmarc h, ahol a breton ellenállók emlékművét is láttuk. Több máso dik világ hábor úhoz kapcs olódó helys zint is megn éztün k, Meglátogattuk a Charles De Gaulle emlékművet, és megtudtuk hogy ő volt a francia ellenállás vezetője, majd később köztársasági elnök volt. Voltunk német bunkerben, amit a partraszálláskor
8 foglaltak el a szövetségesek. A városon belüli látványosság volt az Ile detristan. Ez a sziget Tristán és Izolda legendájához fűződik. Érdekessége az volt, hogy csak apálynál lehetett átmenni egy keskeny földsávon, és dagály előtt egy harang megszólaltatásával jelezték azt, hogy mikor kell visszajönni a szigetről. Ez a sziget egy természetvédelmi terület, és több olyan növény is megtalálható, ami sehol máshol nem a az északi részen. Hétvégente Finister megye hírességeivel ismerkedtünk, láttunk prehisztorikus megalitokat, középkori városokat(pl. Locronan, ahol sok filmet készítettek), voltunk középkori kikötőkben, erődítményekben, vagy csak egyszerűen lementünk valamelyik közeli öbölbe gyönyörködni a tengerben, nézni, hogy tanulnak a gyerekek vitorlázni, szörfözni. Csodálatos 4 hetünk volt és a hazaút körüli gondok sem árnyékolták be. Sajnos törölték a járatunkat, átirányítottak Brestbe, onnan repültünk Párizsba. Ez extra kiadást jelentett, még szerencse, hogy a megélhetési pénzből tartalékoltunk. Örök emlék marad és sok tapasztalatot gyűjtöttem, ami az Erasmus+-nak köszönhető. Bátrabb lettem, jól tudok bánni a kicsikkel(tanítás, kommunikáció, mesélés, stb). Jó lenne ismét elmenni Bretagne-ba!Köszönöm a lehetőséget!
Erasmus+2017 Franciaországi beszámoló készítette Király Renáta
Erasmus+2017 Franciaországi beszámoló készítette Király Renáta 2016 nyarán megpályáztam a bretagnei Erasmus+ösztöndíjat, amit szerencsére megnyertem. A franciaországi utat egy nyelvi felkészítő előzte
Erasmus+ program, Franciaország, beszámoló Készítette: Juhász Orsolya, gyógymasszőr tanuló
Erasmus+ program, Franciaország, beszámoló Készítette: Juhász Orsolya, gyógymasszőr tanuló 2017.04.22-05.20.-ig lehetőségem volt szakmai gyakorlaton részt venni külföldön, Franciaországban, az Erasmus+
Erasmus+ Mobilitasi program Franciaországi beszámoló
Erasmus+ Mobilitasi program Franciaországi beszámoló Készítette: Kókai Kata Panna, 13. évf. 2017.04.22-én három társammal kiutaztunk Franciaországba Bretagne-ba. Szegedről hajnali 2 órakor indultunk, majd
A Baross az Erasmus+ programjában
A Baross az Erasmus+ programjában Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz? Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk
A nagy utazás. Dánia 2013-04-06-2013-05-04
A nagy utazás Dánia 2013-04-06-2013-05-04 Kezdetek - Az utazás 2013.04.06-án indultunk Szegedről transzferrel a bécsi repülőtérre éjfélkor. Nagyon izgatott voltam, mivel ez volt életem első repülő útja.
KATICA CSOPORT. Kedves Szülők!
KATICA CSOPORT Kedves Szülők! Május legelején az Anyák Napi ünnepségünk került megrendezésre, melyre a csoport nagy örömmel készült az idei évben is, sok-sok szép verssel, dallal és alkotással. Reméljük
Svájci tanulmányút. Basel
Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor
Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien
Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien 1. nap (aug. 11.) Vasárnap hajnalban, 4:15-kor gyülekeztünk az iskola előtt. Amikor az iskolához értünk már majdnem
Németország ( )
Németország (2018.11.18-2018.11.27.) A programról röviden: A Generation Europe által szervezett program olyan projekt, ahol velünk egykorú fiatalok tanulhatnak a demokráciáról, emberi jogokról és az aktív
Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31.
Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31. Készítette: Puskás Péter 2013.08.11. (vasárnap) Reggel negyed öt és fél öt között gyülekeztünk a Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola
1. Nap. 2. Nap. 3. Nap
1. Nap Életem első repülése volt, nagyon élveztem. Este érkeztünk meg a szállásra, ami nagyon szép helyen van. Aztán elmentünk vacsorázni egy étterembe. 2. Nap Reggeliztünk a szállón. Reggelire zsömle
Alkotóházzá alakult át a Bácsalmás 2. lakás
Alkotóházzá alakult át a Bácsalmás 2. lakás Végre itt a jó idő, melegszik a levegő, így egyre többször alkalmunk nyílt a hónapban a szabadban szervezett programokra. Ismét sok színes közös programon vehettek
Erasmus+ Lengyelország
Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,
Beszámoló Szabó Letícia
Beszámoló Szabó Letícia A küldő iskola neve: BVHSZC Kanizsay Dorottya Szakképző iskolája A szakma neve: Szociális gondozó és ápoló A projekt neve: Erasmus+ program, M.I.T.O. - Mobilitá in Toscana - Ápoló
1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb.
Munkanapló-Vécsi Dóra 1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb. 2. Nap: Megbeszéltük a házirendet és beosztottuk,
Nemzetiségi nap az első osztályban
Nemzetiségi nap az első osztályban November 10-én ismét nemzetiségi napot tartottunk az alsó tagozaton. Az első osztályosok közös programot szerveztek. Két vendéget hívtunk. A nap mesehallgatással kezdődött.
Erasmus beszámoló Franciaország Caen
ERASMUS beszámoló Sashalmi Júliának hívnak, negyedéves turizmus vendéglátás szakos hallgató vagyok. 3 hónapot töltöttem Franciaországban, Caenban az Erasmus tanulmányi ösztöndíj által, 2 másik magyar hallgatóval
Erasmus+ : Lengyelország
Erasmus+ : Lengyelország 1.nap 2017 Reggel fél 6-ra házhoz jött az autó és miután mindenkit összeszedett, indultunk Budapestre. 2 órás autózás után a Keleti pályaudvarnál álltunk meg és már szálltunk is
Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a
Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az
Kelemen Szandra Hämeenlinna, Finnország
Kelemen Szandra Erasmus+ mobilitási program 2016. 04. 23.- 2016. 05. 21. Hämeenlinna, Finnország 1. hét: 2016. április 23-án szombat délután érkeztünk meg Helsinkibe, ahol már Marita várt minket és a suli
1. Mit tart az óvoda legfontosabb feladatának (3 választ húzzon alá)?
1. Mit tart az óvoda legfontosabb feladatának (3 választ húzzon alá)? a) a gyermekem sok verset, éneket tanuljon 0 0,0% b) érezze jól magát az óvodában 19 70,4% c) minél többet játsszon 11 40,7% d) barátokat,
A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba
A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba Szeptember 20-án, csütörtökön korán reggel indultunk busszal Szentendrére. Időben megérkeztünk a városba, kényelmesen sétálva bementünk a város központjába, a Czóbelmúzeumba.
Szülői igények A logopédiai foglalkozások az óvodában történjenek. Több fakultatív program ( pld. ovi foci ) beépítése délelőtt időszakba.
Az elmúlt 10 év Nevelési cél Ami jól működik: - Óvodai szokásrendszer kialakítása, megtartása (4,8 4,9). - Gyermekem gondozottsága (gondozási feladatok végzése, alakítása (4,8-4,9) - Az óvodában kínált
Kubik Adrienn Beszámoló
Kubik Adrienn Beszámoló A küldő iskola neve: BVHSZC Kanizsay Dorottya Szakképző iskolája A szakma neve: Szociális gondozó és ápoló A projekt neve: Erasmus+ program, M.I.T.O. - Mobilitá in Toscana - Ápoló
ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM APÁCZAI CSERE JÁNOS KAR ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ Gyakorlati hely: Park Hotel Le Sorgenti Gyakorlat időtartama: 2012. május 01.-augusztus 01. Készítette: Szabó Alexandra
Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma: HU01-KA
Munkanapló Külföldi szakmai gyakorlatról Projekt száma: 2017-1-HU01-KA102-035318 Célország: Törökország Mobilitás időpontja: 2018. március 18 április 7. Szakma: Faipari technikus Résztvevő neve: Juhász
Nyári szakmai gyakorlat beszámoló
Nyári szakmai gyakorlat beszámoló Széll Dávid Csanád OE-KGK MM 2017 Málta Cég: S.trek Logistics and Distribution Szakmai gyakorlat ideje: 2017.07.04-2017.09.08. Készülődés Miután jelentkeztem, és leadtam
Képek a Gondozási Központ életéből
2010. május 5 Képek a Gondozási Központ életéből Várják az ebédet! Mini ló - mini lovas A gyerekek táncoltak az időseknek A Népdalkör Anyák Napi műsora MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt 2010. május 30-án
Vár-Lak, azaz a Bácsalmás 3. lakás névadója és más programok
Vár-Lak, azaz a Bácsalmás 3. lakás névadója és más programok Január hónap eleje csendesen telt, mindenki igyekezett visszarázódni a hétköznapokba, az iskolások felvették táskáikat, elkezdték az újévet
Nyitra Utcai Általános Iskola Erzsébet tábor II. turnus
Nyitra Utcai Általános Iskola Erzsébet tábor II. turnus 2018. 05. 25.-29. Hétfő: A tábor reggel 8-kor indult, névsorellenőrzéssel és gyors programismertetővel. Reggeliztünk, majd három csoportra osztottuk
Bemutatkozási lap. Nyugodt vagy nyugtalan kisbaba volt? Hogyan lehetett megnyugtatni? Mennyi ideig szopott? Hogyan alakult a hozzátáplálás?
Bemutatkozási lap Gyermekem fejlődése Váratlan vagy tervezett volt-e gyermekük érkezése? Milyen volt a terhesség lefolyása, hogyan élte meg a család ezt az időszakot, a várakozást? Időre született-e és
Portfólió. Név: Szklenár Bence. Dátum: szeptember
Portfólió Név: Szklenár Bence Dátum:. szeptember 1 A mobilitás adatai: A kiutazó neve, évfolyama: Szklenár Bence 1/13log. A küldő intézmény neve: Salgótarjáni Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziuma
Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium
Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után
Angliai. útinaplóm. 2014. november 4. - november 27. Készítette: Bacsa Viktor Krisztián
Angliai útinaplóm 2014. november 4. - november 27. Készítette: Bacsa Viktor Krisztián --------------------------------------------------------------- A 2014-1-HU01-KA102-000149 Erasmus+ mobilitási projekt
Beszámoló Áfra Botond 2/14Pt/2 Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci alprogram Küldő intézmény: Magyar Gyula Kertészeti
Beszámoló Áfra Botond 2/14Pt/2 Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci alprogram Küldő intézmény: Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola és Szakiskola Budapest Fogadó intézmény: Ecole
Rodosz. Készítette: Horváth Erzsébet 2016.
Rodosz Készítette: Horváth Erzsébet 2016. Az utazás elött pár nappal már elkezdtem minden szükséges dolgot beszerezni, ami az induláshoz kell. Nagyon vártam már az indulást, mert még sosem utaztam repülőgépen.
Hollandia (2010. márc máj. 03.)
Hollandia (2010. márc.29-2010. máj. 03.) Az első napunk utazással telt. Hajnal ötkor találkoztunk és indultunk útnak. Este kilenc és tíz között érkeztünk és foglaltuk el a szállást. Cees, aki kinti dolgainkat
Nyári gyakorlat beszámoló
Nyári gyakorlat beszámoló Készítette: Vándor Lilla Mikor megtudtam az iskolában, hogy van lehetőségünk külföldön gyakorlatozni, nem is hezitáltam, ahogy lehetett jelentkeztem a programra. El sem hittem,
Bocskor Bill Turner. Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során.
Bocskor Bill Turner nov. 7 Péntek Utazás: Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során. Szállás: Komfortos,tiszta,kényelmes és nagyon bejövös
Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája
Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája 2007-2008-as nevelési év értékelése Készítette: Ceglédiné Csősz Erzsébet Tagintézmény vezető 1 Gyermeklétszám: 2007. évi statisztika szerint: 21 fő, köztük: 10 fiú, 11
Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység
Projektnapló Előkészítő tevékenység A Kardos László Általános Iskola diákjaiként nagyon megörültünk, mikor tanév végén meghallottuk a jó hírt: pályázati munkánk sikeresnek bizonyult a Bethlen Gábor Alapkezelő
Budapesti Innovatív Gimnázium és Szakgimnázium Erasmus+ Beszámoló
Budapesti Innovatív Gimnázium és Szakgimnázium Erasmus+ Beszámoló Oravecz Evelin Gennadi, Rhodes 2016 Beszámoló az Erasmus+ programban való részvételemről A nevem Oravecz Evelin a Budapesti Innovatív Gimnázium
HALLGATÓI ÚTMUTATÓ NAPPALI TAGOZATON. Területi szakmai gyakorlathoz óvodapedagógia szakon a 2013/2014-es tanévre
HALLGATÓI ÚTMUTATÓ NAPPALI TAGOZATON Területi szakmai gyakorlathoz óvodapedagógia szakon a 2013/2014-es tanévre A Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának BA képzésű tanterve alapján
Fotó és művészetterápiás tábor
Fotó és művészetterápiás tábor Második alkalommal rendeztük meg Fotó és művészetterápiás kurzusunk lezáró eseményét egy hetes táborozás formájában. A hét elején hétfőtől szerdáig a felnőtt résztvevőkkel,
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ
SZAKMAI BESZÁMOLÓ A innovatív pedagógiai-módszertani megújulása megnevezésű, TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0439 azonosítószámú projekt pályázati programjának Köznevelési intézményekben nevelési-pedagógiai tevékenységek
Óvodapedagógusok iskolai végzettsége: Felsőfokú óvónőképző Főiskola
Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde 8124 Káloz, Óvoda u. 2. Tel.: 25-506-405 OM azonosító: 029998 Különös közzétételi lista: Bölcsődei gondozók: 2 fő Bölcsődei kisegítő: 1 fő Óvodapedagógusok száma: 9 fő
EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.)
EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.) Egy csodálatos helyen, fantasztikus környezetben, nagyszerű emberek között, négy hétig. Először is ott kezdeném, hogy Velence leírhatatlanul szép.
A Lakatos Család 2006 Évi Fényképes Krónikái
A Lakatos Család 2006 Évi Fényképes Krónikái még gőzünk sincs hogy hova és mikor, valószínű 2008 nyara lenne leghamarabb. Üdvözlet Denver-ből, a nagy Atlanti kacsaúsztató másik partjáról. Sok szeretettel
Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián
Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál
Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Imánnak.
Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Imánnak. 1 2 'Abdu'l-Bahá sok évet töltött a Szentföldön, Akkó városában. Éveken keresztül fogoly volt, és
Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló
Szántó Gerda Tabajdi Gábor Beszámoló Az Erasmus oldal hosszas böngészése után végre sikerült eldönteni, hogy melyik országokat is jelöljük meg. Miután már minden kitöltendő papíron és egy angol szóbeli
Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma:
Munkanapló Külföldi szakmai gyakorlatról Projekt száma: Célország: 2017-1-HU01-KA102-035318 Törökország Mobilitás időpontja: 2018. március 18 április 7. Szakma: Szállítmányozási ügyintéző Résztvevő neve:
A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap
A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon
kapcsolattartásban való segítségnyújtásban merült ki, ezért nem is untatnék senkit a részletekkel. Minden nap 8 óra tartamban végeztünk munkát a cégné
A diplomaszerzést követően az Erasmus+ szakmai gyakorlati ösztöndíj posztgraduális programjával utaztunk ki Hollandiába a barátnőmmel 2017 augusztusában. A szakmai gyakorlatot a werkendami székhellyel
A programról az iskolában hallottam Túri Tibor tanár úrtól, aki szólt a lehetőségről mivel már korábban is helyt álltam Németországban.
2017 évi Erasmus program Pálfi Ilona vagyok (1997.07.31.) a Toldi Miklós Él. iskola tanulója. A programról az iskolában hallottam Túri Tibor tanár úrtól, aki szólt a lehetőségről mivel már korábban is
Határtalanul program Erdély május 3-6.
Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán
Hitéleti alkalmaink a as tanévben
Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)
Szombathely. Utazás. Vasárnap
Szombathely Utazás Élmény ország kapuja megnyílt előttünk, amikor 2016.03.04-én elindultunk Szombathely fele. Mindenki hatalmas energiákkal és jó kedvel indult az útnak, akkor még senki sem számította
A program leírása: A program célja:
A program leírása: Az EKMK Vitkovics Alkotóház ART AKTÍV néven művészeti műhelyeket szervez, tavasztól az anyaintézményünk legkisebbeknek szóló, Szivárvány alkotóköre is itt dolgozik. Évközben, heti rendszerességgel
HALLGATÓI ÚTMUTATÓ LEVELEZŐ TAGOZATON. Területi szakmai gyakorlathoz, óvodapedagógia szakon a 2014/2015-ös tanévre
HALLGATÓI ÚTMUTATÓ LEVELEZŐ TAGOZATON Területi szakmai gyakorlathoz, óvodapedagógia szakon a 2014/2015-ös tanévre A Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának BA képzésű tanterve alapján
MALDÍV-szigetek: HOLIDAY ISLAND
MALDÍV-szigetek: HOLIDAY ISLAND 3 csillagos, 700m x 140m, zátony: 350-400 m, 35 perc belső járattal Malé reptértől+ 5 perc hajóval: PADI búvárközponttal rendelkezik! Talán a legkedvezőbb áru sziget! A
KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. - Minden olyan tevékenység, amellyel a fiatal a saját, helyi közösségének javára tehet
Közösségi szolgálat Szt.Benedek Iskolaközpont KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT Mi számít közösségi szolgálatnak? - Minden olyan tevékenység, amellyel a fiatal a saját, helyi közösségének javára tehet - Ha ez a tevékenység
Szakmai gyakorlat Hollandiában
Szakmai gyakorlat Hollandiában 2014. November 02. - 2014. November 30. Készítette: Palátsik Nikoletta Kisgyermekgondozó,-nevelı 1 Felkészülés Az utazás elıtti hónapban, októberben angol nyelvi és kulturális
Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.
Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!
--------------------------------------------------------- Óvoda hosszú bélyegzője ÓVODAI CSOPORTNAPLÓ. ---------- csoport részére
--------------------------------------------------------- Óvoda hosszú bélyegzője ÓVODAI CSOPORTNAPLÓ 0kksa09 ---------- csoport részére a 2015/2016-os nevelési évre ---------------------------------------------
Élménybeszámoló Juillé, 2011.
Élménybeszámoló Juillé, 2011. Augusztus elején négyen nekivágtunk a nagy útnak, elindultunk Franciaország felé. Párizsig repülővel utaztunk, de mivel Juillé nevű falu Poitou Charante régióban van, Közép
Jecsmenik Arnold beszámolója
Jecsmenik Arnold beszámolója Augusztus 3-án (pénteken) reggel repültünk Skócia felé. Én már ültem egy párszor repülőn, de mint máskor, most is nagyon élveztem. A repülőn alig vártam már, hogy megérkezzünk
Spanyolországi beszámoló
Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy
BIZTOS KEZDET MOCORGÓ GYEREKHÁZ évi SZAKMAI ÉS PÉNZÜGYI BESZÁMOLÓJA NYÍRMADA
BIZTOS KEZDET MOCORGÓ GYEREKHÁZ 2017. évi SZAKMAI ÉS PÉNZÜGYI BESZÁMOLÓJA NYÍRMADA Készítette: Buza Andrea gyerekház vezető 1 Bevezetés A Biztos Kezdet program célcsoportja a hátrányos helyzetű családokban
FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM
FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM 2014. november 13. 2014. december 05. Készítette: Horváth Barbara Ilona az LdV-HU-09-TAN-1044-1073-1087-1088 2014 1 HU 01 KA 102 000149 számú Erasmus + Európai Mobilitási projekt
SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL
SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi
Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt
Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2015-2016 Készítette: Csiki Zsolt Pályáztunk Intézményünk sikerrel pályázott és a 2016. január 1. - 2018. december 31. közötti időszakra elnyerte
Ez volt életem legszebb, legjobb hat hete, amit soha nem fogok elfelejteni. Hálás vagyok, hogy az Erasmus + ilyen lehetőséggel ajándékozott meg
Rodosz Rodosz egy kis sziget Görögországban, ahol 6-an voltunk 6 hétig szakmai gyakorlaton. Májusban, amikor jelentkeztünk még merni se gondoltam volna, hogy én oda kijutok valamikor is, túl szép volt,
tanegységek: 1. Bölcsődei, óvodai tájékozódás (egyéni szakmai gyakorlat) 2. Óvodai megfigyelés (csoportos szakmai gyakorlat) 1.
SZAKMAI GYAKORLATOK SZERVEZÉSE COMENIUS KAR M E L L É K L E T AZ ÚTMUTATÓHOZ ÓVODAPEDAGÓGUS SZAKOS HALLGATÓK RÉSZÉRE tanegységek: 1. Bölcsődei, óvodai tájékozódás (egyéni szakmai gyakorlat) 2. Óvodai megfigyelés
2015. augusztus augusztus 12-13
2015. augusztus 11. Visszatért a 20-25 csomós szél. Partra szálltunk, hogy bejelentkezzünk a rendőrségen, mert bár már majdnem két hete az országban vagyunk, településen még nem jártunk. A jó hír az, hogy
Utca, házszám, emelet, ajtó: 5. Fogadóintézmény vagy fogadó szervezet pontos neve: Jardí Botánic Universitat de Valéncia
TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ részképzés* Erasmus+ szakmai gyakorlat* (*Kérjük a megfelelő szöveget hagyja meg, a másikat törölje) Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus
Tevékenységek Felelős Részt vevő Helyszín Eszköz Idő
9.5.2. Multikulturális témahét eladatok Lépéssor - eladatterv evékenységek elelős észt vevő Helyszín szköz Idő - Látogatás a község könyvtárába. Néprajzi könyvek keresése, öltözködés, ékszerek, kismesterségek.
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete
Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A
CSOPORTNAPLÓ. a projektszemléletû óvodai élethez.... csoport.../... nevelési év
CSOPORTNAPLÓ a projektszemléletû óvodai élethez... csoport.../... nevelési év Tartalom: A csoportnapló törvényi háttere..................................................... 2 A csoportnapló megnyitása
2012. november 22 december 9.
2012. november 22 december 9. Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci alprogram Küldő intézmény: Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola és Szakiskola Budapest Fogadó intézmény: Ecole du
Erasmus Tanulmányi Beszámoló HOCHSCHULE ULM
Erasmus Tanulmányi Beszámoló HOCHSCHULE ULM Nagy Tamás Endre tamas.nagy.endre@gmail.com IMEP 2015/16 téli szemeszter Utazás KIÚTAZÁS A kiútazást Eurolines-szos busszal oldottam meg. Kicsit hosszú, körübelül
NT ERKÖLCSTAN 1. osztály TANMENETJAVASLAT. Készítette: Báder Ilona
NT-11144 ERKÖLCSTAN 1. osztály TANMENETJAVASLAT Készítette: Báder Ilona Az én világom Nevelési fejlesztési cél: Az énkép, az önkifejezés és az önbizalom fejlesztése. A saját környezet elemeihez való viszonyulás
A kompetencia alapú oktatás tapasztalatai Éves beszámoló
A kompetencia alapú oktatás tapasztalatai Éves beszámoló INTÉZMÉNY Brunszvik Teréz Napközi Otthonos Óvoda Egregyi Tagintézménye, Hévíz, Zrínyi út 151 IDŐPONT 2011-2012 tanév, 2012. 08. 31. Az idei tanévben
KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE
KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT Csapatnév Vörösmarty-Fröccs Település Pincehely Interjúalany Spacérné Szili Zsuzsanna INTERJÚALANY: SPACÉRNÉ SZILI ZSUZSANNA CSAPAT NEVE: VÖRÖSMARTY-FRÖCCS 1/1
TÁJÉKOZTATÓ A KÉKMADÁR ÓVODA HÁZIRENDJÉRŐL 2014/2015
TÁJÉKOZTATÓ A KÉKMADÁR ÓVODA HÁZIRENDJÉRŐL 2014/2015 Címek telefonszámok: 1152 Budapest, Beller Imre u. 19. Telefon: Óvóda: +36 1 26601 88, Vezető: +36 20 573 9300 Honlap: aktualizálás alatt E-mail: aktualizálás
Óvodánk ökológiai jelszava
Óvodánk ökológiai jelszava Egyesült erővel meg akarjuk menteni a FÖLDET! FELNŐTTEK FIGYELEM! A FÖLDNEK, AKÁRCSAK A GYEREKEKNEK, VÉDELEMRE ÉS TÖRŐDÉSRE VAN SZÜKSÉGE! Az Öko-Iskola nevelési program fő céljai:
VI. GONDOZÓOTTHONOK. Otthonaink által nyújtott szolgáltatások
VI. GONDOZÓOTTHONOK A gondozóotthon kifejezés mindegyikünk számára mást jelent. Annak ellenére, hogy a mai világban a gondozóotthonok jelenléte egyre megszokottabbá válik, sokak viszonyulását a csak otthonba
Erasmus beszámoló. Finnország, Helsinki december 30-tól május 27-ig
Erasmus beszámoló Finnország, Helsinki 2013. december 30-tól 2014. május 27-ig 2013 őszi félévben fogalmazódott meg bennem a végső gondolat egy, az egyetemen tartott bemutató előadás során, ahol vendégelőadók
A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola
A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola Iskolánk harmadikos és hatodikos tanulói szeptember végén idén is erdei iskola projekt keretében természet közelben tanultak öt-öt napig.
Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018
Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018 Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek.
Kérjük, aláhúzással jelezze, hogy Óvodánk melyik csoportjába jelentkezik és hogy egész napos vagy fél napos elhelyezést igényel-e!
JELENTKEZÉSI LAP JELENTKEZÉS: A FENTI POSTACÍMEN VAGY SZEMÉLYES LEADÁSSAL JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2017. FEBRUÁR 16. Kérjük, aláhúzással jelezze, hogy Óvodánk melyik csoportjába jelentkezik és hogy egész
Sport az életünkben, küzdelem a mindennapokban
Sport az életünkben, küzdelem a mindennapokban A SIÓFOKI VAK BOTTYÁN JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS AMI 5. ÉVFOLYAMOS TANULÓI RÉSZÉRE 2016.09.05-09 KÖZÖTT SZERVEZETT ERDEI ISKOLAI PROGRAM DOKUMENTÁCIÓJA Palkó
OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában
OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY 2014-2015-ös tanév Tanító: Csáka Mária 2014. szeptember 15: Első nap az iskolában Gyülekeztünk az iskola udvarán. Az V. osztályosok kézen fogtak és bevezettek minket a templomba
LOVAGLÁS. A TÁMOP 3.1.4. pályázat elnyerésével iskolánknak lehetősége nyílt lovaglás oktatás megszervezésére.
LOVAGLÁS Helyszín: Felsőtárkány, Karap lovastanya Oktató: Karap Péter lovasedző Bevont tanulók: 20 tanuló, 3. és 4. osztályosok 20 alkalom: május 12., 14., 19., 21., 26., 28., június 2., 4., 11., 16.,
Csernela Zsófia PTE-ÁOK, általános orvos szak, VI. évfolyam 2016/2017 Belgium, Leuven Catholic University of Leuven
Az Erasmus programról csoporttársaimtól hallottam, akik régóta tervezték, hogy hatodéves gyakorlataink közül néhányat külföldön fognak végezni. Szerettem volna én is kipróbálni magam, hogyan tudok helyt
A Lakatos Család 2008-2009 Évi Fényképes Krónikái
A Lakatos Család 2008-2009 Évi Fényképes Krónikái Üdvözlet Denver-ből. Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kíván Norbi, Rachel, Josiah, Joshi és Anna. Röviden szeretnék beszámolni hogy mi is
JÁTÉKTAN. főiskolai jegyzet egy ma még nem létező tantárgyhoz
JÁTÉKTAN főiskolai jegyzet egy ma még nem létező tantárgyhoz pedagógushallgatóknak gyakorló pedagógusoknak gyerekekkel foglalkozóknak tehetség-gondozóknak Az Elmetorna kurzus blokk, egy 19 részes (szándék
Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus
Sávoly Község Önkormányzatának információs lapja XI. évfolyam III. szám 2018. szeptemberi szám melléklete Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus 13-21. Augusztusban immáron
Csóka Boglárka beszámolója Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium 2014.11.22.-szombat Tallin
Csóka Boglárka beszámolója Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium 2014.11.22.-szombat 11:30- kor indultunk a ferihegyi repülőtérről, Budapestről. Helsinkiben átszálltunk és kb, fél 7 kor
VÍZ VILÁGNAPJA az alsó tagozaton március 22. Az alsós gyerekek különböző érdekes programokon vettek részt délelőtt és délután is.
VÍZ VILÁGNAPJA az alsó tagozaton 2017. március 22. Az alsós gyerekek különböző érdekes programokon vettek részt délelőtt és délután is. Az 1. a osztály feldolgozta a Litty-lotty pitty-potty című mesét