Tájékoztatásul valamennyi egészségügyi szolgáltató részére
|
|
- Klaudia Fülöpné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Tájékoztatásul valamennyi egészségügyi szolgáltató részére Tisztelt Kolléganők és Kollégák! január 1-től szétváltak a mentési és a betegszállítási feladatok 1. Annak eldöntése, hogy mentési készenlétet igénylő őrzött szállításra, mentőszállításra vagy betegszállításra van szükség, az elrendelő orvos joga és felelőssége. Mentés Mostantól a mentési feladatokat kizárólag az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), illetve más, erre a feladatra működési engedéllyel rendelkező szolgáltatók (pl. koraszülött mentők) végzik. 2 Mentési készenlétet igénylő őrzött szállítás: az a szállítás, amelynek során - orvosi elrendelés alapján - a beteget orvosi, mentőtiszti vagy mentőápolói, illetve neonatológiai szállítás esetén neonatológiai szakorvosi, illetve gyermek intenzív terápiás szakápolói felügyelet mellett gyógyintézetből gyógyintézetbe szállítják. Jelentős változás: - Őrzött szállítás történhet mentőápolói kísérettel is, de csak gyógyintézetből gyógyintézetbe irányulhat. - A beteg állapota miatt, mind a küldő intézményben, a szállítás alatt, valamint a fogadó intézetben megfelelő felügyeletet kell biztosítani. A mentési feladat a mentési készenlétet igénylő őrzött szállítás esetén 2 órán túli mentési feladat is lehet pl. gyógyintézetből gyógyintézetbe történő kontroll diagnosztikus vizsgálat mentőápolói szakkísérettel 3. Mentőszállítás: az a mentőfeladat, amely során a beteget orvos megrendelésére legalább mentőápolói felügyelettel azonnal, illetve legfeljebb 2 órán belül - feltalálási helyéről egészségügyi intézménybe szállítják. Jelentős változás: - azonnali, illetve maximum 2 órán belül teljesítendő feladat, amelyet az elrendelő orvos határoz meg, valamint - feltalálási helyről gyógyintézetbe irányuló feladat. A mentést kezdeményező orvos a mentés általa meghatározott szintjének megfelelő felügyeletet köteles biztosítani a helyszínen a mentőegység megérkezéséig és a helyszínre érkező mentőegységnek átadja a 4. számú melléklet szerinti kitöltött - Mentési utalványt. 4 A rendelet 4. sz. mellékletében meghatározott Mentési utalvány (1. számú melléklet) - alkalmazott terápia -, - szállítás alatti ellátási igény rovatokat is minden esetben ki kell tölteni. 1 Hatályba lépett a mentésről szóló 5/2006. (II. 7) EüM rendeletet módosító 61/2007. (XII. 29.) EüM rendelet, valamint a betegszállításról szóló 19/1998. (VI. 3.) NM rendeletet módosító 60/2007. (XII. 29.) EüM rendelet. 2 az 5/2006. EüM rendelet 2. b) pontja szerint 3 3. (1) bekezdés c) pontja szerint 4 5. (2) bekezdés 1
2 A mentést kezdeményező orvos a megrendeléskor közli a mentésirányítás felé 5 : a) a beteg nevét és tartózkodási helyét, - a mentés sürgősségét, illetve a mentési készenlétet igénylő őrzött szállítás időpontját, valamint a szükséges mentőegység szintjét, - a mentést indokoló, illetve a szállítás közbeni ellátás szempontjából lényeges kórismét, - a mentéssel kapcsolatos különleges igényeket (vákuummatracban vagy inkubátorban történő szállítás, lélegeztetés szükségessége, folyamatos monitorozás igénye, egyéb), - egészségügyi intézménybe utalás esetén a célintézet nevét és a helybiztosítás megtörténtét, illetve a fogadó orvos nevét, - saját nevét és orvosi bélyegzőjének számát. Betegszállítás Betegszállítási tevékenységet végző szervezet: az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat által külön jogszabály szerint kiadott működési engedéllyel rendelkező betegszállításra feljogosított szervezet 6. Az OEP finanszírozási szerződéssel rendelkező betegszállító szervezetek elérhetőségei megyei, illetve regionális bontásban az OEP honlapján ( megtalálhatók, illetve a DRINFO rendszer ad felvilágosítást az alábbi telefonszámon: Az országos és regionális betegszállító irányító szervezetek elérhetőségeit a 3. számú melléklet tartalmazza. Betegszállítás: a beteg személy egészségügyi szolgáltatóhoz, illetve az egészségügyi szolgáltatótól otthonába történő szállítása. A beteg otthona: ahol a beteg életvitelszerűen tartózkodik, továbbá amennyiben az egészségügyi szolgáltatótól történő elbocsátásakor a kezelőorvos szakvéleménye szerint a beteg otthonában történő gondozása vagy felügyelete szükséges, a gondozást, illetve felügyeletet vállaló személy lakóhelye, illetve az ezt végző intézmény. Éjszakai betegszállítás: a beteg - nem mentési céllal - 22 óra és 6 óra között egészségügyi ellátásra szállítása, illetve ellátás utáni visszaszállítása (pl. különösen művese-kezelésre, 24 órán át üzemelő diagnosztikai vizsgálatra - CT, MRI stb. -, illetve innen vagy sürgősségi ellátását követően gyógyintézetből otthonába történő betegszállítás az éjszakai időszakban). A betegszállítás a végrehajtás módja szerint lehet egyedi vagy más betegekkel együttes szállítás és megvalósulhat ülőbeteg-szállító, fekvőbeteg-szállító kocsival, valamint betegszállító szervezetek által működtetett mentőkocsival. A betegszállítás a sürgősség igénye szerint lehet a) a) 6 órán belüli, b) b) 24 órán belüli, c) c) meghatározott időpontra kért, illetve tervezett időpontokban történő ismétlődő betegszállítás. A betegszállítás a kíséret igénye szerint lehet a) betegkísérő közreműködését igénylő, b) kíséretet nem igénylő betegszállító járművel teljesítendő betegszállítás. 5 5/2006. (II. 7.) EüM rendelet 5. (1) bekezdés a-f) pontjai 6 a 19/1998. NM rendelet 2. c) pontja szerint 2
3 Módosult a Betegszállítási utalvány, melyet a 2. számú melléklet tartalmaz. A rendelet hatálya alá tartozó, kötelező egészségbiztosítás keretében igénybe vehető betegszállítás a beutalásra jogosult orvos elrendelése alapján teljesíthető, melyet az orvos vagy az általa kijelölt egészségügyi dolgozó rendelhet meg 7. A betegszállítást az orvos vagy az általa kijelölt egészségügyi dolgozó rendeli meg. A megrendeléskor közölni kell 8 : a) a beteg nevét, életkorát, b) 14 éven aluli beteg esetén a szülői (gondozói) kíséret igényét, c) a szállítást indokoló, illetve a szállítás szempontjából lényeges kórismét, valamint a betegszállítás megkezdésének e rendelet 4. (1) bekezdése szerinti idejét és körülményeit (ülve, fekve stb.), valamint azt, hogy a betegszállítás mentő(szak)ápolói kíséretet nem igényel, d) a betegfelvétel és a betegátadás helyét, e) saját nevét, telefonszámát és a megrendelő orvos nevét és orvosi bélyegzőszámát. Felhívjuk a figyelmet a betegszállítás indokolt igénybevételének jogi szabályozására: Az egészségügyről szóló évi CLIV. törvény szerint: 97. (1) A betegszállítás célja, hogy az orvos rendelése alapján biztosítsa az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést abban az esetben, ha az egészségügyi ellátás elérhetősége másként nem biztosítható, így különösen, ha a beteg a) csak speciális testhelyzetben szállítható; b) betegsége miatt szállítása közben felügyeletet igényel; c) mozgásában korlátozott, járóképtelen, vagy egészségi állapota kizárja a szokványos közlekedési eszközök használatát; d) fertőzésveszély vagy kóros magatartása miatt közforgalmú járművet nem vehet igénybe; e) ellátásának eredményességét a szokványos közlekedési eszközök igénybevételéből eredő késedelem vagy más tényező veszélyeztetné. (2) A betegszállítás az (1) bekezdésben foglaltakon túl a gyógyintézetből elbocsátott beteg otthonába történő szállításakor is igénybe vehető, amennyiben a) a beteg a (1) bekezdés a)-c) pontjai szerinti okok miatt a gyógyintézetet nem tudja elhagyni, vagy b) tömegközlekedési eszköz az adott időben nem áll a beteg rendelkezésére. A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló évi LXXXIII. törvény szerint: 17. (1) A biztosított - beutalás szerinti intézményben végzendő - orvosi vizsgálata vagy gyógykezelése, illetve egészségügyi intézményből tartózkodási helyére történő elbocsátása céljából jogosult betegszállításra, a) amennyiben egészségi állapota miatt szállítása másként nem oldható meg, és a szállításra beutalásra jogosult orvos rendelése alapján kerül sor, b) a szállítás külön jogszabályban foglalt kúraszerű kezelés céljából történik. 7 a 6. (1) és (2) bekezdése értelmében 8 A betegszállításról szóló 19/1998. (VI. 3.) NM rendelet 6. (2) bekezdés a-e) pontjai 3
4 További fontos változás január 1-étől: - A betegszállító szolgáltatók saját maguk, vagy megbízottjuk útján napi 24, heti 168 órában kötelesek a biztosítottak számára rendelkezésre állni. - A betegszállítás megrendelője a betegszállítás nem teljesítését, illetve olyan késedelmes teljesítését, mely a beteg állapotának olyan mértékű rosszabbodásához vezetett, hogy ennek következtében a betegszállítás már mentési feladatnak minősült, haladéktalanul köteles írásban jelenteni a MEP felé 9. Néhány gyakorlati példa 1. Intézetből elbocsátott beteg otthonába történő szállítása betegszállításnak minősül (pl. kezelt fertőző beteg, kezelt pszichiátriai beteg szállítása is). 2. Krónikus betegsége miatt kezelt beteg szállítása, vagy a beteg kontrollra történő szállítása akár otthonából gyógyintézetbe, akár gyógyintézetből otthonába irányul, betegszállításnak minősül (pl. művese kezelt, katétercsere, sugárkezelés stb.). 3. Szakrendelésre, gondozásra, nem sürgős gyógyintézeti felvételre történő szállítások betegszállításnak minősülnek. 4. Mentőszállítást háziorvos, ügyeletes orvos rendelhet, legalább mentőápolói felügyeletet igénylő, akut egészségkárosodás esetén, valamint amikor a transzport alatt egészségügyi beavatkozás igénye merül fel és a feladatot azonnal vagy maximum 2 órán belül végre kell hajtani (feltalálási helyről intézetbe). 5. Amennyiben a feladat végrehajtása során a beteg állapota olyan eszközt kíván meg, amely csak mentőkocsiban rendszeresített, akkor a feladat mentőszállításnak minősíthető (pl.: oxigén terápia a beteg hazaszállítása közben, ha otthonában is oxigén terápiában részesül, vagy súlyos osteoporosisos beteg vákuum-matracban történő szállítása). 6. Őrzött szállítást a gyógyintézet orvosa rendelhet el, amennyiben orvosi, mentőtiszti, mentőápolói felügyelet szükséges a beteg más gyógyintézetbe történő juttatása során. Amennyiben a beteg mellé a fentiekben felsorolt felügyelet nem szükséges betegszállító szolgáltatót kell igénybe venni. A betegszállítást végző személy azonnal köteles értesíti az OMSZ mentésirányítását, amennyiben a beteg állapotának szállítás közbeni rosszabbodása miatt mentés szükségességét vélelmezi. A segítség megérkezéséig köteles a tőle elvárható beavatkozásokat megtenni, majd a mentőegység vezetőjének utasításai szerint eljárni. 9 az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosítása alapján 4
5 1. számú melléklet Mentési utalvány Beteg neve: Született: év: hó: nap: TAJ szám: Lakcím: (település) (utca) (hsz.) Iránydiagnózis: BNO kód: Alkalmazott terápia: Szállítás alatti ellátási igény: Honnan szállítandó: Hova szállítandó: Helybiztosítás: nincs van: Sürgősség: Azonnal 2 órán belül őrzött szállítás Időre kért szállításnál a teljesítés időpontja: év hó nap óra perc Teljesítés módja: mentőkocsi esetkocsi rohamkocsi neonatológiai kocsi Kíséret igénye: mentőápoló mentőtiszt mentőorvos Megrendelő orvos bélyegzőszáma: Szolgáltató neve, OEP-kódja: A megrendelés időpontja: év hó nap óra perc 5 megrendelő orvos aláírása és bélyegzője
6 2. számú melléklet Betegszállítási utalvány Beteg neve: Született év: hó: nap: TAJ szám: Lakcím: (település) (utca) (hsz.) Költségviselő: OEP A beteg kérésére történő fizetésköteles szállítás Egyéb : Név: Cím: Térítési kategória magyar biztosítás alapján végzett ellátás magyar biztosítással nem rendelkező menekült ellátása államközi szerződés alapján végzett ellátás egyéb, magyar biztosítással nem rendelkező vagy más hatályos rendelkezés alapján magyar eü. ellátásra nem jogosult személyek térítésköteles ellátása magyar biztosítással nem rendelkező menedékes ellátása külföldön élő magyarok közp.-i költségvetésből támogatott ellátása (Segítő Jobb) befogadott külföldi állampolgár menekült, menedékes státuszt kérelmező elszámolásra vonatkozó nemzetközi szerződés/közösségi szabály alapján történő ellátás A szállítás indoka: a beteg csak speciális testhelyzetben szállítható egészségi állapota kizárja a szokványos közlekedési eszközök használatát mozgásában korlátozott, járóképtelen fertőzésveszély ellátásának eredményességét a szokványos közlekedési eszközök igénybevételéből eredő késedelem vagy más tényező veszélyeztetné Diagnózis: BNO kód: Honnan szállítandó: Hova szállítandó: Helybiztosítás: nincs van: 6
7 Sürgősség: 6 órán belül 24 órán belül időre kért szállítás Időre kért szállításnál a beérkezés időpontja: Teljesítés év időpontja: hó nap ór per Teljesítés módja: ülve fekve egyedileg más beteggel együtt a c Kíséret igénye: nem szükséges betegkísérő Megrendelő orvos bélyegzőszáma: Szolgáltató neve, OEP-kódja: A megrendelés időpontja: év hó nap ór a per c megrendelő orvos aláírása és bélyegzője 7
8 3. számú melléklet Országos Betegszállító Szolgálat Tagszervezet neve Szolgálatvezetés Koordinációs telefonszám Országos Irányító Szervezet San-At Kft., Pécsvárad Közép-magyarországi Regionális Irányító Szervezet Sanamed Kht., Abony Közép-dunántúli Regionális Irányító Szervezet Szent Kristóf 2002 Kft., Zirc Nyugat-dunántúli Regionális Irányító Szervezet Human Transit Kft., Zalaegerszerg Dél-dunántúli Regionális Irányító Szervezt Pannon Mentő Kht., Kaposvár Észak-magyarországi Regionális Irányító Szervezet Borsod Mentő Szolgálat Kft., Miskolc Észak-alföldi Regionális Irányító Szervezet Keleti Sanitas Kft., Mátészalka Dél-alföldi Regionális Irányító Szervezet Gól-Diatrans Kft., Kecskemét
E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat.
Tisztelt Látogató! E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat. Kérjük, hogy a dokumentumra való hivatkozást megelőzően az ÁNTSZ központi (www.antsz.hu),
60/2007. (XII. 29.) EüM rendelet. a betegszállításról szóló 19/1998. (VI. 3.) NM rendelet módosításáról
60/2007. (XII. 29.) EüM rendelet a betegszállításról szóló 19/1998. (VI. 3.) NM rendelet módosításáról Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. -a (2) bekezdésének f) és g) pont ga) alpontjában
1. oldal, összesen: 7. 19/1998. (VI. 3.) NM rendelet. a betegszállításról
1. oldal, összesen: 7 A jogszabály mai napon hatályos állapota 19/1998. (VI. 3.) NM rendelet a betegszállításról Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) 247. -a (2) bekezdésének
MUNKAANYAG, A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM 22867- /2007-0004JKF A mentésről szóló 5/2006. (II. 7.) EüM rendelet módosításáról szóló EüM rendelet tervezete Budapest, 2007. Indokolás I. A tervezet tartalma A mentőszolgálat
2. oldal h)1 betegszállító gépjármű: Az 5. számú melléklet szerinti, a betegszállító tevékenységre utaló, sorszámozott emblémával (a továbbiakban: emb
1. oldal 19/1998. (VI. 3.) NM rendelet a betegszállításról Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) 247. -a (2) bekezdésének g) és f) pontjában foglalt felhatalmazás alapján
HAVI BETEGSZÁLLITÁSI TELJESITMÉNYJELENTÉS REKORDKÉPE
HAVI BETEGSZÁLLITÁSI TELJESITMÉNYJELENTÉS REKORDKÉPE Érvényes: 2016.01.01-től MB...dbf állomány rekordképe Mező neve Típus Hossz Tizedes Leírás IDOSZAK C 6 teljesítés időszaka (ÉÉÉÉHH formában) MKOD C
HAVI BETEGSZÁLLITÁSI TELJESITMÉNYJELENTÉS REKORDKÉPE
HAVI BETEGSZÁLLITÁSI TELJESITMÉNYJELENTÉS REKORDKÉPE MB...dbf, rekordképe Mező neve típus Hossz tizedes leírás IDOSZAK C 6 jelentési időszak (ÉÉÉÉHH formában) MKOD C 2 megye OEP kódja INTKOD C 4 szolgáltató
Dia-Speed Egészségügyi és Szolgáltató Kft.
Dia-Speed Egészségügyi és Szolgáltató Kft. Kategóriája szerint, fő tevékenysége a betegszállítás A társaság 1998 óta foglalkozik betegszállítással Heves megye és Nógrád területén, ill. távolsági szállításokat
3. (vasúti személyszállítás, (helyi közúti és kötöttpályás közlekedés)
Az utazási költségtérítést, az arra való jogosultság megállapításának, igazolásának módját több jogszabály együttesen határozza meg. Az alábbiak az igénybe vett közlekedési mód - közforgalmú személyszállítás
I. Betegfogadási lista
Tisztelt Betegünk! BETEGTÁJÉKOZTATÓ Bizonyára az Ön számára is ismeretes, hogy 2007. január 01 től betegeink egészségügyi ellátásával kapcsolatosan rendszeresen jelentős új rendeletek és szabályok léptek
A BETEGSZÁLLÍTÁS ÉS AZ ELSŐSEGÉLYNYÚJTÁS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI, JOGI, ETIKAI ÉS MUNKAVÉDELMI VONATKOZÁSAI
MODULFÜZET Betegszállító felnőttképzési program 1. modul A BETEGSZÁLLÍTÁS ÉS AZ ELSŐSEGÉLYNYÚJTÁS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI, JOGI, ETIKAI ÉS MUNKAVÉDELMI VONATKOZÁSAI Írta: Sonkoly Zoltán Miklósik Zoltán Lektorálta:
Migráció egészségügyi, közegészségügyi, járványügyi problémák
Migráció egészségügyi, közegészségügyi, járványügyi problémák Dr. Paller Judit mb. országos tisztifőorvos XXII. Magyarországi Egészségügyi Napok, Debrecen 2015. október 7-9. Irányadó jogszabályok - Az
A SÜRGŐSSÉGI OSZTÁLYOK TEHERMENTESÍTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI
A SÜRGŐSSÉGI OSZTÁLYOK TEHERMENTESÍTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI BERÉNYI TAMÁS MEDICINA 2000 Balatonfüred, 2017. szeptember 20-22. NOFINANCIALCONFLICT OFINTEREST DISCLOSURE: I AM AN EMERGENCY PHYSICIAN BERÉNYI TAMÁS
STATISZTIKAI JELENTÉS A MENTŐSZOLGÁLATOK TEVÉKENYSÉGÉRŐL ÉS A BETEGSZÁLLÍTÁSRÓL 2014
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1017 STATISZTIKAI JELENTÉS A MENTŐSZOLGÁLATOK
B/1.) Kérelem a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás igénybevételére
B/1.) Kérelem a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás igénybevételére 1. Az ellátást igénybevevő adatai Név: Születési neve: Anyja neve Születési helye Születési időpontja Lakóhelye Tartózkodási helye Állampolgársága
HUNGARY AMBULANCE. MENTÉSI TERV Egészségügyi biztosításra (fajtája: mozgóőrség)
HUNGARY AMBULANCE MENTÉSI TERV Egészségügyi biztosításra (fajtája: mozgóőrség) www.hunambulance.hu Az egészségügyi biztosítás, mozgóőrségi tevékenység kereteit az 5/2006. (II. 7.) EüM rendelet a mentésről
Kérelem. a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez. 1./ Az ellátást igénybe vevő természetes adatai:
Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez 1./ Az ellátást igénybe vevő természetes adatai: Név:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési helye, ideje:... Lakóhelye:...
BAJAI SZENT RÓKUS KÓRHÁZ 6500 Baja, Rókus u. 10. Tel.: 79/ , Fax: 79/ BEUTALÁSI SZABÁLYZAT
6500 Baja, Rókus u. 10. Tel.: 79/422-233, Fax: 79/425-575 MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT A működési szabályzat a BAJAI tulajdona. MÁSOLÁSA NEM MEGENGEDETT. NYOMTATÁSBAN TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰ! Oldal: 1/10 TARTALOM CÍM
59/2007. (XII. 29.) EüM rendelet
59/2007. (XII. 29.) EüM rendelet a határon túli magyarok magyarországi egészségügyi ellátásának támogatásáról A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban:
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény
KÉRELEM a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás nappali ellátás - igénybevételéhez
KÉRELEM a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás nappali ellátás - igénybevételéhez 1. Az ellátást kérelmező adatai: Név:. Születési név: Anyja neve:. Születési helye, időpontja:.. Lakóhelye:..
A BETEGEK JOGAI A PSZICHIÁTRIAI KEZELÉS SORÁN
A BETEGEK JOGAI A PSZICHIÁTRIAI KEZELÉS SORÁN 1998. július elsejétõl új egészségügyi törvény szabályozza a betegjogokat. Fõbb rendelkezései meghatározzák, milyen jogok illetnek meg minket a gyógykezelésünk
Kérelem idősek bentlakásos ellátása igénybevételéhez
MEZŐBERÉNYI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG által fenntartott MEZŐBERÉNYI REFORMÁTUS SZERETETOTTHON Székhely: 5650 Mezőberény, Kálvin János tér 8. 66/554-600 Fax: 66/554-638 20/243-5650 E-mail cím: mezoberenyotthon@reformatus.hu
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény
HAVI HALOTTSZÁLLÍTÁS TELJESITMÉNYJELENTÉS REKORDKÉPE
HAVI HALOTTSZÁLLÍTÁS TELJESITMÉNYJELENTÉS REKORDKÉPE Érvényes: 2016.01.01-től K..dbf állomány rekordképe Mező neve Típus Hossz Tizedes Leírás IDOSZAK C 6 teljesítés időszaka (ÉÉÉÉHH formában) MKOD C 2
5/2006. (II. 7.) EüM rendelet. a mentésről
Hatály: 2015.III.31. - 2015.IV.28. 5/2006. (II. 7.) EüM rendelet a mentésről Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) 247. -a (2) bekezdésének f) pontjában és g) pontjának
Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéhez
1 Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéhez 1. Az ellátást igénybe vevő adatai: Név:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési helye, időpontja:... Lakóhelye:...
Egészségügyi technológiák és szakellátások befogadása
Egészségügyi technológiák és szakellátások befogadása Kasik Dávid Osztályvezető Általános Finanszírozási Főosztály Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete, 2014. május 16. Egészségügyi technológiák befogadása
Országos Egészségbiztosítási Pénztár tájékoztatója az élő donor szerv-, illetve szövetadományozásával kapcsolatos költségek megtérítéséről
Országos Egészségbiztosítási Pénztár tájékoztatója az élő donor szerv-, illetve szövetadományozásával kapcsolatos költségek megtérítéséről Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 207. -ának (2)
Egészségügyi dolgozók munkaköri alkalmassági véleményezésének jogszabályi háttere
Egészségügyi dolgozók munkaköri alkalmassági véleményezésének jogszabályi háttere dr. Nagy Károly főosztályvezető Munkahigiénés Főosztály OMFI 2003. évi LXXXIV. törvény az egészségügyi tevékenység végzésének
4) Idősotthoni ellátás esetében a gondozási szükségletet megalapozó egyéb körülmények a következők:
I. A gondozási szükséglet, valamint az egészségi állapoton alapuló szociális rászorultság vizsgálatának és igazolásának részletes szabályairól szóló 36/2007. (XII.22.) SZMM rendelet főbb rendelkezései:
8/2008. (I. 23.) Korm. rendelet a várólista alapján nyújtható ellátások részletes szabályairól szóló 287/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról
8/2008. (I. 23.) Korm. rendelet a várólista alapján nyújtható ellátások részletes szabályairól szóló 287/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról 8/2008. (I. 23.) Korm. rendelet a várólista alapján
215/2004. (VII. 13.) Korm. rendelet a sportorvoslás szabályairól és a sportegészségügyi hálózatról
215/2004. (VII. 13.) Korm. rendelet a sportorvoslás szabályairól és a sportegészségügyi hálózatról A sportrendezvényekkel és a szabadidősport eseményekkel kapcsolatos sportegészségügyi és sürgősségi feladatokról
Szent Erzsébet Idősek Otthona 2660 Balassagyarmat, Markusovszky u.1. Tel.: 35/300-977 e-mail: idosekotthonabgy@gmail.com www.szenterzsebetbgy.
KÉRELEM Kérelem beadása: Iktatószám: Az ellátást igénybevevő adatai: Név:. Születési/leánykori/ neve:... Születési helye:..ideje:.. Anyja neve:...apja neve. Lakóhelye: Tartózkodási helye:.. Személyi ig.sz.:.személyi
Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2501-06 Logisztikai eljárások, betegszállítás követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai
1. feladat Tanulmányút keretében külföldi mentőápoló hallgatók érkeznek a mentőállomásra. Tájékoztassa őket a sürgősségi betegellátás történetéről, magyarországi rendszeréről, a progresszív ellátás elméletéről!
SZAKÉRTŐI BIZOTTSÁGI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM. ... település,... irányító sz. (Előző név, ha van:. ) Születési hely:..., év: hó:. nap:.. Anyja neve:.
A kérelmező intézmény neve: A kérelmező intézmény címe:.... település,... irányító sz.... utca, hsz., Tel.: Fax.:.. E-mail cím:. Tisztelt Bizottság! Kérem, hogy a nevű igénybe vevő (Előző név, ha van:.
Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez: fogyatékos emberek nappali intézményi ellátásához
Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete 7400 Kaposvár Béke u. 47. NSZSZK-N 001 Napsugár Szociális Szolgáltató Központ - Nappali Intézmény 7400 Kaposvár Béke u. 47. Kérelem a személyes gondoskodást
Tájékoztató a szakellátásra történő beutalás szabályairól
Tájékoztató a szakellátásra történő beutalás szabályairól Jogszabályi háttér: - a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. Törvény (a továbbiakban: Ebtv.) és a végrehajtására kiadott
Sürgősségi lánc felépítése és működése
Sürgősségi lánc felépítése és működése Konstantin-kereszt A mentés "Az Egészségügyi Törvény 94. -a szerint: ( 1 ) A mentés az azonnali egészségügyi ellátásra szoruló betegnek a feltalálási helyén, mentésre
Kérjük, hogy a felvételhez hozza magával a következő dokumentumokat:
Kérjük, hogy a felvételhez hozza magával a következő dokumentumokat: - FOT (fogyatékossági támogatás) vagy emelt családi pótlék határozat - rendszeres havi jövedelem igazolás - TAJ kártya fénymásolata
KÉRELEM a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez
1. számú melléklet a 9/1999. (XI. 24.) SzCsM rendelethez KÉRELEM a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez (A formanyomtatvány az igényelt szociális ellátás típusának megfelelő
On-line betegszállítás megrendelő és nyilvántartó rendszer (v ) Felhasználói leírás On-line megrendelő és nyilvántartó rendszer Kliens modul
Felhasználói leírás On-line megrendelő és nyilvántartó rendszer Kliens modul 1 Szolgáltatóspecifikus felület A fejléc Főoldal Egyedi betegszállítás-rendelés A megrendelő orvosra vonatkozó adatok A szállítandó
Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez
Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez (A formanyomtatvány az igényelt szociális ellátás típusának megfelelő adatok figyelembevételével töltendő ki.) 1. Az ellátást
KÉRELEM az ápolási díj megállapítására
KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve 1.1.2. Születési neve:... 1.1.3. Anyja neve:..... 1.1.4. Születési hely, idő (év,
Egyéni vállalkozó orvosok/egészségügyi dolgozók alkalmassági vizsgálata
Egyéni vállalkozó orvosok/egészségügyi dolgozók alkalmassági vizsgálata dr. Nagy Károly osztályvezető Munkahigiénés Osztály Nemzeti Munkaügyi Hivatal 2003. évi LXXXIV. törvény az egészségügyi tevékenység
Kérelem a Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás igénybevételéhez A.) Adatlap. neve: lakóhelye: telefonszám a: neve: lakóhelye: telefonszám a:
VESZPRÉM MEGYEI IDŐSEK OTTHONAINAK EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYE 8596 Pápakovácsi, Attyapuszta 4. Tel/Fax: 89/351-001 E-mail: iopkov@iopkov.hu Igazgató: igazgato@iopkov.hu Honlap: www.iopkov.hu Kérelem
IV. Fejezet AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSOK RENDSZERE. 1. Cím. Működési elvek
IV. Fejezet AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSOK RENDSZERE 1. Cím Működési elvek 75. (1) Az egészségügyi ellátások rendszere az egészségügyi szolgáltatások biztosítását és a népegészségügyi célok megvalósulását összehangoltan
érvénytelenítéséről Nyilvántartási Főosztály
Az EGT tagállamokban biztosítottak TAJ kártya érvénytelenítéséről Dr. Farkasinszki Ildikó Nyilvántartási Főosztály Országos Egészségbiztosítási Pénztár 2009. szeptember 12. Balatonfüred Jogszabályi háttér
VIZITDÍJ ÉS KÓRHÁZI NAPIDÍJ MÉRTÉKEK
Kedves Betegeink! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a hatályos jogi szabályozás szerint Önöknek a járó-beteg ellátás igénybevételekor VIZITDÍJAT, fekvő betegként történő ellátásukkor KÓRHÁZI NAPIDÍJAT
Lemondhat-e egy SBO? Dr. Hőnyi Péter. főosztályvezető Országos Mentőszolgálat Operatív Főosztály. MSOTKE, Siófok, november 8.
Lemondhat-e egy SBO? Dr. Hőnyi Péter főosztályvezető Országos Mentőszolgálat Operatív Főosztály MSOTKE, Siófok, 2018. november 8. KÁNY-SBKO-(MSZO)-SZFSZO 2014. január 1. óta az OMSZ szervezeti egysége
X. Fejezet PSZICHIÁTRIAI BETEGEK GYÓGYKEZELÉSE ÉS GONDOZÁSA
X. Fejezet PSZICHIÁTRIAI BETEGEK GYÓGYKEZELÉSE ÉS GONDOZÁSA 188. E fejezet alkalmazásában a) pszichiátriai intézet: minden olyan egészségügyi szolgáltatást vagy azt is nyújtó ellátóhely, amely pszichiátriai
Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez
Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez 1. Az ellátást igénybe vevő adatai: Név: Születési neve: Anyja neve: Születési helye, időpontja:. Lakóhelye: Tartózkodási helye:..
A beutalás nélkül igénybe vehető ellátások és a beutalásra jogosult orvosok
közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. (9) A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény
Kartal Nagyközségi Önkormányzat 20/2004. /XII.15./ KT rendelete. a személyes gondoskodást nyújtó alapellátásokról.
Mód: 6/2015; 6/2017; Kartal Nagyközségi Önkormányzat 20/2004. /XII.15./ KT rendelete a személyes gondoskodást nyújtó alapellátásokról. Kartal Nagyközség Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló
Módszertani megjegyzések, fogalmak, definíciók
Módszertani megjegyzések, fogalmak, definíciók Az egészségügyi szolgáltatások körét a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. tv. (továbbiakban Ebtv.) és a végrehajtásáról rendelkező
KÉRELEM A SZEMÉLYES GONDOSKODÁST NYÚJTÓ SZOCIÁLIS ELLÁTÁS IGÉNYBEVÉTELÉHEZ
Piroska-Liget Átmeneti Gondozóház 1106 Budapest, X. ker., Jászberényi út 24-36. Intézményvezető: 70/503-9146 Gazdasági iroda: 70/408-1879 e-mail: info@piroskaliget.hu www.piroskaliget.hu KÉRELEM A SZEMÉLYES
Kérelem. a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez
Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez A (A formanyomtatvány az igényelt szociális ellátás típusának megfelelő adatok figyelembevételével töltendő ki.) 1. Az ellátást
MEGÁLLAPODÁS Háziorvosi feladatok ellátására
Melléklet MEGÁLLAPODÁS Háziorvosi feladatok ellátására mely létrejött egyrészről Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (képviseli: Kósa Lajos polgármester 4024 Debrecen, Piac u. 20.), mint az egészségügyi
Koppány-völgyi Alapszolgáltatási Központ 8660 Tab, Petőfi Sándor u. 4.,Tel/fax: 84/ ,
Koppány-völgyi Alapszolgáltatási Központ 8660 Tab, Petőfi Sándor u. 4.,Tel/fax: 84/525-018, e-mail: iroda@kvtktm.t-online.hu KÉRELEM a házi segítségnyújtás, étkeztetés, idősek nappali ellátása esetén 1.
Sárvíz Kistérségi Járóbeteg Szakellátó és Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. Adatkezelési tájékoztató
Sárvíz Kistérségi Járóbeteg Szakellátó és Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. Adatkezelési tájékoztató Az egészségügyi ellátást igénybe vevők részére Sárvíz Kistérségi Járóbeteg Szakellátó
OTTHONI SZAKÁPOLÁS ÉS HOSPICE ELLÁTÁS
OTTHONI SZAKÁPOLÁS ÉS HOSPICE ELLÁTÁS Dr. Türk Bernadett Észak-alföldi Területi Hivatal Nyíregyháza 2013. május 16. 1997. évi LXXXIII. törvény (Ebtv.) a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól 14. (3.)
Az utasítás hatálya. 1. Az utasítás hatálya a Pécsi Tudományegyetem valamennyi, egészségügyi szakellátásban részt vevő szervezeti egységére kiterjed.
6/2012. sz. Klinikai Főigazgatói Utasítás az 5./2009. sz. Klinikai Főigazgatói Utasítás módosításával egységes szerkezetben a külföldi személyek, illetve egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságot
a) neve:. b) lakóhelye:. Telefonszáma:. c) telefonszáma:..
Kérelem időskorúak és demens személyek nappali ellátásának igénybevételéhez Az ellátást igénybe vevő adatai: Név: Születési neve: Anyja neve:. Születési helye, időpontja:.. Lakóhelye:.. Tartózkodási helye:
KÉRELEM gyógyszer-kiadási támogatás. 1.1. Neve: 1.2. Születési neve:. 1.3. Anyja neve:.. 1.4. Születési helye, ideje (év, hó, nap):..
KÉRELEM gyógyszer-kiadási támogatás 1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok: 1.1. Neve: 1.2. Születési neve:. 1.3. Anyja neve:.. 1.4. Születési helye, ideje (év, hó, nap):.. 1.5. Lakóhelye:... 1.6. Tartózkodási
ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR. Adatlap eszközt nem igénylő* új eljárás előzetes befogadási kérelméhez
ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR Adatlap eszközt nem igénylő* új eljárás előzetes befogadási kérelméhez *az új eljárás nem igényli az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről
Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez: fogyatékos emberek nappali intézményi ellátásához
Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete 7400 Kaposvár Béke u. 47. Napsugár Integrált Szociális Intézmény Fogyatékos Emberek Nappali Intézménye 7400 Kaposvár Rezeda u. 60. Tel.: 82/510-836, 82/510-837
Postai (Az I.2) szakaszból szükség esetén több példány használható)
8. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Szegedi
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 25/2014. (VI.30.) Ör, a 15/2015.(III.26.) Ör, a 23/2015. (V.28.) Ör, a 33/2015. (X.29.) Ör., az 5/2016. (II.25.) Ör., a 7/2017. (II.23.) a 7/2018.
Név: 2. Milyen típusú ellátás igénybevételét kéri. 1. Az ellátást igénybe vevő adatai:
1. számú melléklet a 9/1999. (XI. 24.) SzCsM rendelethez Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez A (A formanyomtatvány az igényelt szociális ellátás típusának megfelelő
1.8. Állampolgársága: 1.9. Telefonszám (nem kötelező megadni):
3. melléklet a 11/2008. (II. 29.) önkormányzati rendelethez 1 KÉRELEM gyógyszer-kiadási támogatás 1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok: 1.1. Neve: 1.2. Születési neve: 1.3. Anyja neve:.. 1.4. Születési
(4) A menekült köteles b) jogszabály vagy az egészségügyi hatóság elrendelése alapján magát egészségügyi
2007. évi LXXX. Törvény a menedékjogról http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=a0700080.tv II. Fejezet AZ ELISMERÉSÉT KÉRŐ SZEMÉLY JOGÁLLÁSA 5. (2) Az elismerését kérő köteles d) jogszabály vagy
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 25/2014. (VI.30.) Ör, a 15/2015.(III.26.) Ör, a 23/2015. (V.28.) Ör, a 33/2015. (X.29.) Ör., az 5/2016. (II.25.) Ör., a 7/2017. (II.23.) a 7/2018.
A JÁNLÁS A betegszállítási Szakértői Bizottsághoz benyújtandó kérelmek elkészítéséhez
A JÁNLÁS A betegszállítási Szakértői Bizottsághoz benyújtandó kérelmek elkészítéséhez A hatályos 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet (továbbiakban Korm. rendelet) 33. (6) bekezdésében meghatározott Szakértői
Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez
Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez 1. Az ellátást igénybevevő adatai: Név:, Születési név.. Anyja neve:, Születés helye, ideje:. Lakóhelye:... Tartózkodási helye:.
Készítette: Ellenőrizte: Jóváhagyta:
1075 Budapest, Madách tér 3-4. IV. emelet száma Készítette: Ellenőrizte: Jóváhagyta: PROTOKOLL Betegjogi képviselő tevékenységei önkéntes, sürgősségi és kötelező gyógykezelés esetén. 1. PROTOKOLL CÉLJA
KÉRELEM a gyermekek otthongondozási díjának megállapítására
KÉRELEM a gyermekek otthongondozási díjának megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve:. 1.1.2. Születési neve:.. 1.1.3. Anyja neve:... 1.1.4. Születési
Háziorvosi Reumatológiai Esték 2. Egészségbiztosítási szervek új struktúrája Egészségbiztosítási szervek új struktúrája
Háziorvosi Reumatológiai Esték 2. Egészségbiztosítási szervek új struktúrája Egészségbiztosítási szervek új struktúrája OEP Észak-alföldi Területi Hivatala eath@oep.hu Észak-alföldi Regionális Egészségbiztosítási
Termékismertető Csoportos személybiztosítás
www.allianz.hu Termékismertető Csoportos személybiztosítás Allianz Hungária Zrt. Biztosítási tartam A biztosítási tartam 1 év, mely évente, további 1 évvel automatikusan meghoszszabbodik, vagy egy évnél
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Kecskemét, Nyíri út 77/a 76/
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Ő s z i r ó z s a I d ő s k o r ú a k G o n d o z ó h á z a 6000 Kecskemét, Nyíri út 77/a 76/ 506-012 e-mail: oszirozsa@alapellatas.hu K É R E L E M IDŐSEK ÁTMENETI
217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet. Általános rendelkezések
A jogszabály 2010. április 2. napon hatályos állapota 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet a kötelezı egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról A kötelezı egészségbiztosítás
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)
ŐSZI FÉNY IDŐSEK OTTHONA EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY
ŐSZI FÉNY IDŐSEK OTTHONA EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez A (A formanyomtatvány az igényelt szociális ellátás típusának megfelelő
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 216. évi CLV. törvény
Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez: fogyatékos személyek lakóotthoni ellátásához
Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete 7400 Kaposvár Béke u. 47. Napsugár Integrált Szociális Intézmény Fészek Szociális Szolgáltató Központ 7500 Dózsa Gy. u. 6. Tel.: 82/450-043 Kérelem a személyes
KÉRELEM a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás - szociális étkeztetés - igénybevételéhez
KÉRELEM a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás - szociális étkeztetés - igénybevételéhez 1. Az ellátást kérelmező adatai: Név:. Születési név: Anyja neve:. Születési helye, időpontja:.. Lakóhelye:..
A labordiagnosztika finanszírozása és a tervezett változtatások
A labordiagnosztika finanszírozása és a tervezett változtatások Molnár Attila OEP GYMEF főosztályvezető helyettes molnarat@oep.hu Szeged, 2005 május 25. Az érdekrendszerek szorításában Laborszakmai érdekek
1. Az ellátást igénybe vevő adatai: Név:... Születési név:... Anyja neve:... Születési hely, idő:... Lakóhelye:... Tartózkodási helye:...
Harmónia Rehabilitációs Intézet és Ápoló Gondozó Otthon 2687 Bercel, Petőfi út 2. Tel: 35/384-011. Tel/fax: 35/384-219 bercelrehab@nograd.hu www.bercelrehab.hu Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális
Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez
12. számú melléklet a 5/2010. (II. 17.) SKKT. rendelethez Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez A (A formanyomtatvány az igényelt szociális ellátás típusának megfelelő
Megbízási szerződés minta (gazdasági társaság, önkormányzati tulajdonú rendelő) Megbízási szerződés önálló orvosi tevékenység végzéséről
Szám: 07-7/ /200_.. Megbízási szerződés minta (gazdasági társaság, önkormányzati tulajdonú rendelő) Megbízási szerződés önálló orvosi tevékenység végzéséről 1. számú melléklet amely létrejött egyrészről
KÉRELEM ÉS ADATLAP. Az átmeneti és tartós bentlakásos elhelyezést nyújtó intézménybe történő felvételhez I. SZEMÉLYI ADATOK. /Leánykori név:/...
Pannon Mentő Nonprofit Közhasznú Kft. 7400 Kaposvár, Füredi u. 53. Érdeklődni: 82/414-778 (130 vagy 134 mellék) KÉRELEM ÉS ADATLAP Az átmeneti és tartós bentlakásos elhelyezést nyújtó intézménybe történő
Kérelem a szociális szolgáltatás igénybevételéhez
1.sz. melléklet Kérelem a szociális szolgáltatás igénybevételéhez Alulírott (születési név:..., anyja neve:.., lakcím:.., Szem.ig.szám:, születési hely, idő: ) És / vagy Törvényes képviselője: (cselekvőképesség
1. számú melléklet a 9/1999. (XI. 24.) SzCsM rendelethez I. EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTRA VONATKOZÓ IGAZOLÁS. (a háziorvos, kezelőorvos tölti ki)
1. számú melléklet a 9/1999. (XI. 24.) SzCsM rendelethez I. EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTRA VONATKOZÓ IGAZOLÁS (a háziorvos, kezelőorvos tölti ki) I. EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTRA VONATKOZÓ IGAZOLÁS (a háziorvos, kezelőorvos
Nyilvántartási szám:... (az intézmény tölti ki) Kérelem. szociális intézményi ellátás igényléséhez. Név:... Születési név:...
Nyilvántartási szám:... (az intézmény tölti ki) Kérelem szociális intézményi ellátás igényléséhez 1. Az ellátást igénylő adatai Anyja születési neve:... Születési hely:... Születési idő:... TAJ száma:...
SZENT FERENC EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY Telefon: 57/411-504 Fax: 57/404-875 5100 Jászberény, Hatvani út 35. e-mail: jb.egyszoci@pr.
Kérelem jelzőrendszeres házi segítségnyújtás igénybevételéhez Az ellátást igénybe vevő adatai: Név: Születési neve: Anyja neve:. Születési helye, időpontja:. Lakóhelye:.. Tartózkodási helye: Állampolgársága:
Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez A Az ellátást igénybe vevő adatai:
1. számú melléklet a 9/1999. (XI. 24.) SzCsM rendelethez Normafa Idősek Otthona Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez A Az ellátást igénybe vevő adatai: Név:. Születési
Boros Erzsébet dr és Bódi Mariann
Boros Erzsébet dr és Bódi Mariann e.boros@rehabint.hu FESZ kongresszus 2012. szept. 28-30. Velence Téma fontossága Rehabilitáció folyamat Ellátás minősége folyamatosság, egyenletes színvonal Gazdaságosság
Tájékoztató az egészségügyben dolgozókat érintő szabályozások gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban Az elmúlt hónapokban több olyan új szabályozás jelent meg, amely nagymértékben megváltoztatja az egészségügyben
KÉRELEM a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás - szociális étkeztetés - igénybevételéhez
KÉRELEM a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás - szociális étkeztetés - igénybevételéhez 1. Az ellátást kérelmező adatai: Név:. Születési név: Anyja neve:. Születési helye, időpontja:.. Lakóhelye:..
A sürgősségi ellátás. Med-Econ Kft.
MSOTKE Konferencia 2010. november 5. A sürgősségi ellátás költségei Dózsa Csaba Med-Econ Kft. Az előadás vázlata A. A sürgősségi ellátás és mentés makroszintű költségei B. A sürgősségi ellátás intézményi
Polgári védelmi szervezetek alapképzése. Beosztotti jogok, kötelezettségek
Polgári védelmi szervezetek alapképzése Beosztotti jogok, kötelezettségek Polgári védelmi kötelezettség A polgári védelmi kötelezettség személyes kötelezettség az emberi élet és a létfenntartáshoz szükséges