MEGÁLLAPODÁS Háziorvosi feladatok ellátására

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MEGÁLLAPODÁS Háziorvosi feladatok ellátására"

Átírás

1 Melléklet MEGÁLLAPODÁS Háziorvosi feladatok ellátására mely létrejött egyrészről Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (képviseli: Kósa Lajos polgármester 4024 Debrecen, Piac u. 20.), mint az egészségügyi közszolgáltatásért felelős szerv (a továbbiakban: Önkormányzat), másrészről: Dual- Praxis Egészségügyi Korlátolt Felelősségű Társaság (képviseli: Dr. Bednárszky Ildikó székhely: 4033 Debrecen, Kádas u. 4.) mint egészségügyi szolgáltató (a továbbiakban: Egészségügyi szolgáltató) között a mai napon az alábbi feltételek szerint: 1) Az önkormányzat az évi LXV. törvény 8. (4) bekezdésében és az évi CLIV. törvény 152. (1) bekezdés a) pontjában meghatározott kötelező feladatának ellátása érdekében, a évi II. törvény, a 18/2000. (II. 25.) Korm. rendelet, továbbá a 4/2000. (II.25.) EüM rendelet, valamint a 43/1999. (III.3.) Korm. rendeletben foglaltaknak megfelelően megbízza, az Egészségügyi szolgáltató pedig elvállalja az 45. számú háziorvosi körzet felnőtt lakosainak gyógyító-megelőző alapellátását a hivatkozott jogszabályoknak megfelelő folyamatos területi ellátási kötelezettséggel. Jelen szerződés mellékletét képezi a területi ellátási kötelezettség pontos megjelölése. 2) Jelen szerződés május 1. napján lép hatályba, és határozatlan időtartamra szól. 3) Az Egészségügyi szolgáltató kötelezettséget vállal arra, hogy az Önkormányzat ellátási kötelezettségébe tartozó közszolgáltatások közül a jelen szerződésben meghatározott szolgáltatásokat folyamatosan, a jogszabályokban és az egészségügyi szakmai szabályokban előírt szakmai színvonalon, területi ellátási kötelezettséggel nyújtja. 4.1.) Az Egészségügyi szolgáltató köteles az ellátási területén lakó felnőtt korú biztosítottak kártyáját elfogadni, az ellátási területén kívül lakó biztosítottak kártyáját pedig a szabad orvosválasztás elvét figyelembe véve elfogadhatja. Az Egészségügyi szolgáltató a lakosság gyógyító-megelőző alapellátását végzi. Feladatkörébe tartozik különösen az egészséges lakosság részére nyújtott tanácsadás és szűrés, a beteg vizsgálata, gyógykezelése, egészségi állapotának ellenőrzése, orvosi rehabilitációja, illetve szükség esetén szakorvosi vagy fekvőbeteg-gyógyintézeti vizsgálatra, gyógykezelésre való utalása. 4.2.) Az Egészségügyi szolgáltató feladatkörébe tartozik továbbá: a) a terhesgondozásban való közreműködés, b) a közegészségügyi-járványügyi feladatok ellátása a 4/2000. (II.25.) EüM rendelet 5. -a alapján, melynek keretében minden olyan közegészségügyi, járványügyi intézkedést megtesz, amely a lakosság egészségének megóvása érdekében szükséges: - védőoltás és azzal kapcsolatos tennivaló, - fertőző betegségek és fertőző betegségekre gyanús személyekkel kapcsolatos tevékenységek, - kórokozók- hordozókkal kapcsolatos tennivalók, - ételmérgezések esetén szükséges teendők. Az Egészségügyi szolgáltató az észlelt közegészségügyi, járványügyi és egészségügyi hiányosságokról és az általa megtett intézkedésről értesíti az ÁNTSZ Debreceni Kistérségi Intézetét.

2 c) az egészségnevelésben és az egészségügyi felvilágosításban való részvétel, d) az életkorhoz kötött szűrővizsgálatok elvégzése, e) az ügyeleti szolgálatban való részvétel, f) külön engedély alapján a kézi gyógyszertár kezelése, g) külön jogszabályban meghatározott orvosi, orvosszakértői feladatok, h) külön jogszabályban foglaltak szerinti halottvizsgálat ellátása. 4.3.) Az Egészségügyi szolgáltató a folyamatos ellátást a 43/1999. (III.3.) Korm. rendelet 7. (2) bekezdésében foglaltak szerint végzi. Folyamatos az ellátás, ha a) a háziorvosi szolgálat orvosa a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM. rendeletben a meghatározott rendelési időben rendelőjében háziorvosi tevékenységet végez; b) munkanaponként a háziorvosi szolgálat orvosa 8 órában az őt választó biztosítottak számára rendelkezésre áll, ide nem értve a keresőképtelenség, a hivatalos távollét, illetve a szabadság miatt szükségessé váló helyettesítés eseteit; A háziorvosok folyamatos ellátási kötelezettsége óráig, illetve óráig tart (4 óra törzsidő a rendelőben + 4 óra rendelkezésre állás). c) munkanaponként a háziorvosi szolgálat által alkalmazott ápoló (gyermekápoló, asszisztens) 8 órában a biztosítottak számára rendelkezésre áll, ide nem értve a keresőképtelenség, a hivatalos távollét, illetve a szabadság miatt szükségessé váló helyettesítés eseteit. 5) Az Egészségügyi szolgáltató az Önkormányzat által módosított körzethatárral összefüggő változásokat köteles a szolgáltatást igénybevevőkkel külön-külön megismertetni. 6) Az Egészségügyi szolgáltató a jelen szerződésben foglalt háziorvosi alapellátást a 4028 Debrecen, Apafi u. 30. szám alatti rendelőben köteles biztosítani, saját tulajdonú eszközeivel. Amennyiben DMJV Önkormányzata az önkormányzati tulajdonú háziorvosi rendelőül szolgáló ingatlant értékesíteni kívánja, abban az esetben az egészségügyi szolgáltató kötelessége gondoskodni az alapellátáshoz szükséges telephelyről.az eszközök működőképes rendelkezésre állásáról saját felelősségi körében gondoskodik. A minőségi háziorvosi alapellátás folyamatos biztosítása érdekében gondoskodik a gép-, műszer, valamint egyéb állóeszközök fenntartásáról, felújításáról. 7) Az Egészségügyi szolgáltató a használatában lévő rendelő és helyiségei fenntartásával járó költségeket saját maga viseli. 8) Az Egészségügyi szolgáltató az 1. pontban részletezett feladatok ellátásához szükséges fedezetet az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral kötött finanszírozási szerződés alapján folyósított összegből biztosítja. A finanszírozási szerződés megkötéséhez az Önkormányzat jelen szerződés aláírásával hozzájárul azzal, hogy a megbízás teljesítése másra át nem ruházható, az Egészségügyi szolgáltatót személyes szolgáltatás-nyújtási kötelezettség terheli. A praxisban személyesen közreműködő háziorvos adatai: Név: Dr. Bednárszky Ildikó Háziorvosi szakgyakorlat folytatására jogosító bizonyítvány száma, kelte: 74/2008-R26.Cso. Diplomájának száma, kelte: 65-44/1997OTE sz. Orvosok működési nyilvántartási száma: 56149

3 Működtetési jog engedélyének száma, kelte: 9) Az Egészségügyi szolgáltató helyett a helyettesítés esetét kivéve más, csak az Önkormányzat előzetes írásbeli hozzájárulásával láthatja el az alapellátás feladatait. Hozzájárulás nélkül az Egészségügyi szolgáltató személyének változása felmondásra okot adó magatartás. A háziorvos távolléte idejére megfelelő szakmai helyettesítésről saját költségére köteles gondoskodni. Az Egészségügyi szolgáltató ellátási zavar esetén haladéktalanul, legkésőbb 24 órán belül köteles írásban tájékoztatni az Egészségügyi közszolgáltatásról gondoskodó szerv képviselőjét (DMJV Polgármesteri Hivatal Családvédelmi Osztály vezetőjét) és a VESZ Egészségügyi Kht-t. Az előre nem tervezhető eseményeket, azok észlelését követő 5 munkanapon belül kell írásban bejelenteni. 10) Az Egészségügyi szolgáltató köteles az ellátásban részesített személyekről és a nyújtott ellátásról a hatályos jogszabályokban foglaltaknak megfelelő orvosi dokumentációt, valamint nyilvántartást vezetni, és arról az arra jogosultaknak felvilágosítást adni. Az Egészségügyi szolgáltató személyének változása esetén a praxisban nyilvántartott minden beteg dokumentációját köteles az új Egészségügyi szolgáltató számára átadni. 11) Amennyiben az Egészségügyi szolgáltató akkreditált rezidensképzésben vesz részt, úgy köteles az Önkormányzatnak azt bejelenteni. Ez esetben köteles mindenkor biztosítani a rezidens háziorvos személyes, folyamatos szakorvosi felügyeletét. 12) Az Egészségügyi szolgáltató területi ellátási kötelezettségét az általa foglalkoztatott személy/ek közreműködésével látja el - a hatályos munkajogi jogszabályoknak megfelelően. 13) Az Egészségügyi szolgáltató az ÁNTSZ által kiadott működési engedélyben meghatározott időrendben köteles rendelni, és azt a szolgáltatást igénybevevőkkel, valamint az Önkormányzattal köteles közölni. A rendelési időt és az elérhetőséget (telefonszám) a rendelőhelyiség bejáratára közérthetően és jól látható helyen ki kell függeszteni. 14) Az Önkormányzat ellenőrzi a jelen szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítését: Ennek keretében az Egészségügyi szolgáltató: - rendelkezésre bocsátja az ellenőrzéshez szükséges adatokat, információkat, biztosítja az iratokba való betekintést. 15) Debrecen város felnőtt korú lakosságának ügyeleti ellátásában az Egészségügyi szolgáltató köteles részt venni, kivéve, ha az ügyelet ellátásával megbízott VESZ Egészségügyi Kht. a feladat ellátásáról más módon gondoskodik. Amennyiben a VESZ Egészségügyi Kht. által biztosított ügyeleti ellátás megszűnik, a háziorvos köteles azonnal rendelkezésre állni az ügyelet ellátásának céljából. 16) A szerződő felek az 1. pontban meghatározott feladatok színvonalát mérő mutatóknak tekintik az egészségügyről szóló évi CLIV. törvény V. fejezetében foglaltakat, különösen a szakmai követelmények betartását és a belső minőségügyi rendszer kiépítését. A cél elérése érdekében a belső minőségügyi rendszer magában foglalja a minőségi követelmények meghatározását, ezek teljesítésének ellenőrzését, értékelését, szükség szerint tanúsítását és a folyamatos minőségfejlesztést. A megfelelőség tanúsítás az Egészségügyi szolgáltató belső minőségügyi rendszerének, valamint ezáltal az Egészségügyi szolgáltató által nyújtott ellátások minőségügyi rendszerének felülvizsgálata és elismerése. A szolgáltatók a megfelelőség tanúsítást az általa önkéntesen teljesített, az ellátás színvonalát emelő és szakmai tartalmát bővítő szolgáltatás minősége megfelelőségének elismerése érdekében kezdeményezheti.

4 17) Felek jelen szerződést a másik félhez írásban intézett felmondással megszüntethetik. Az Önkormányzat jelen szerződést felmondhatja, ha - saját ellenőrzése, az egészségügyi hatóság, a betegjogi képviselő vagy a betegek érdekképviseleti szerveinek jelzése alapján megállapítható, hogy az egészségügyi szolgáltatás szakmai színvonala csökkent, és e szakmai színvonal csökkenést az egészségügyi hatóságnak az Önkormányzat felkérésére lefolytatott célellenőrzése is igazolja, - az Egészségügyi szolgáltató a területi ellátási kötelezettségét folytonosan, súlyosan megszegi, - a MEP jelzése alapján az Egészségügyi szolgáltató súlyosan megszegte a közszolgáltatás finanszírozására vonatkozó szerződést, és emiatt fennáll a finanszírozási szerződés azonnali hatályú felmondásának veszélye. Jelen szerződés csak olyan határidővel mondható fel, amely alatt biztosítható az ellátás folyamatossága. A felmondási idő alatt az Egészségügyi szolgáltató köteles a szerződésben vállalt közszolgáltatást folyamatosan teljesíteni, melyet az Önkormányzat ellenőre útján ellenőrizhet. 18) Az Önkormányzat jelen szerződést azonnali hatállyal felmondja, ha - az Egészségügyi szolgáltató működési engedélyét, illetőleg az egyéni egészségügyi vállalkozó vállalkozói igazolványát visszavonták, - az Egészségügyi szolgáltató súlyosan megszegte a közszolgáltatás finanszírozására vonatkozó szerződést, és emiatt a finanszírozási szerződést felmondták, - a háziorvostan szakorvosi szakképesítést a személyesen közreműködő háziorvos február 27-ig nem szerzi meg. 19) A működéssel kapcsolatosan az Egészségügyi szolgáltató felel az általa harmadik személynek okozott kárért, az Önkormányzat ezzel kapcsolatos felelősségét kizárja. 20) Az Egészségügyi szolgáltató kötelezettséget vállal arra, hogy az 1. pontban leírt feladatokat a mindenkori szakmai követelményeknek megfelelő működési engedély és kötelező felelősség biztosítás birtokában látja el. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendeletben foglaltakat, valamint a Ptk. és az egészségügyi ellátásra irányadó hatályos jogszabályok rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. A szerződő felek a szerződést elolvasták, s mint akaratukkal mindenben megegyezőt helybenhagyólag aláírják. D e b r e c e n, DMJV Önkormányzata Dual-Praxis Egészségügyi Kft. képviseli: 4033 Debrecen, Kádas u. 4. Kósa Lajos polgármester képviseli: Dr. Bednárszky Ildikó

5

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. március 08-i rendkívüli üléséről.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. március 08-i rendkívüli üléséről. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 2-5/2010/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. március 08-i rendkívüli üléséről.

Részletesebben

3. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a 2. pont szerinti megállapodás aláírására.

3. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a 2. pont szerinti megállapodás aláírására. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 001/1-10/2009. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. március 26-i üléséről. Napirend:

Részletesebben

Abony Városi Önkormányzat

Abony Városi Önkormányzat Abony Városi Önkormányzat Szociális és Egészségügyi Bizottságától H-2740 Abony, Kossuth tér 1. 001/1272/2009. Az előterjesztést készítette: Humán Közszolgáltatások és Munkaügyi Osztály Az előterjesztést

Részletesebben

2 a szerződés megkötését követő 15 napon belül köteles a házi gyermekorvos Lajosmizse Város Önkormányzata felé benyújtani. 4.) A szerződő felek rögzít

2 a szerződés megkötését követő 15 napon belül köteles a házi gyermekorvos Lajosmizse Város Önkormányzata felé benyújtani. 4.) A szerződő felek rögzít EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (képviselő: Zsigó Viktor polgármester), székhelye: Lajosmizse, Városház tér 1. (a továbbiakban:

Részletesebben

Megbízási szerződés minta (gazdasági társaság, önkormányzati tulajdonú rendelő) Megbízási szerződés önálló orvosi tevékenység végzéséről

Megbízási szerződés minta (gazdasági társaság, önkormányzati tulajdonú rendelő) Megbízási szerződés önálló orvosi tevékenység végzéséről Szám: 07-7/ /200_.. Megbízási szerződés minta (gazdasági társaság, önkormányzati tulajdonú rendelő) Megbízási szerződés önálló orvosi tevékenység végzéséről 1. számú melléklet amely létrejött egyrészről

Részletesebben

Feladat-ellátási szerződés a 6. számú házi gyermekorvosi körzet ellátásáról

Feladat-ellátási szerződés a 6. számú házi gyermekorvosi körzet ellátásáról Ügyszám: 07-7/1530-2/2015. Feladat-ellátási szerződés a 6. számú házi gyermekorvosi körzet ellátásáról amely létrejött egyrészről Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (7621 Pécs, Széchenyi tér 1.) képviseletében

Részletesebben

Egészségügyi ellátási szerződés önálló orvosi tevékenység végzéséről

Egészségügyi ellátási szerződés önálló orvosi tevékenység végzéséről Szám: 07-7/426-3/2011. Egészségügyi ellátási szerződés önálló orvosi tevékenység végzéséről amely létrejött egyrészről Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (7601 Pécs, Széchenyi tér 1.) képviseletében

Részletesebben

1. sz.melléklet az előterjesztéshez SZERZŐDÉS HÁZIORVOSI TEVÉKENYSÉG ELLÁTÁSÁRA

1. sz.melléklet az előterjesztéshez SZERZŐDÉS HÁZIORVOSI TEVÉKENYSÉG ELLÁTÁSÁRA 1. sz.melléklet az előterjesztéshez SZERZŐDÉS HÁZIORVOSI TEVÉKENYSÉG ELLÁTÁSÁRA amely létrejött egyrészről Várpalota Város Önkormányzata (8100 Várpalota, Gárdonyi G. u. 39., Képviseli: Campanari-Talabér

Részletesebben

Erről értesül: 1. Nagy Szilárd polgármester 2. Dr Fekete Nóra jegyző 3. Csató Ferenc és Csató Ferencné Kengyel, Kossuth út Irattár. K.m.f.

Erről értesül: 1. Nagy Szilárd polgármester 2. Dr Fekete Nóra jegyző 3. Csató Ferenc és Csató Ferencné Kengyel, Kossuth út Irattár. K.m.f. rendkívüli ZÁRT ülés könyvéből. 72/2015.(VI.22.) Kt. Az önkormányzat 23/2015.(II.26.) határozatának módosításáról Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a 23/2015.(II.26.) Kt határozatát az alábbiak

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. február 12.-i ülésére Tárgy: Háziorvosi szerződések felülvizsgálata Előterjesztés tartalma: határozati javaslat Előadó: Vörös

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 31-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 31-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Tiszacsege Város Önkormányzata K I V O N A T Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 31-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 43/2015.(III. 31.) KT. számú HATÁROZAT: Tiszacsege

Részletesebben

Feladat-ellátási szerződés a 48. számú háziorvosi körzet ellátásáról

Feladat-ellátási szerződés a 48. számú háziorvosi körzet ellátásáról Szám: 07-7/470-3/2012. Feladat-ellátási szerződés a 48. számú háziorvosi körzet ellátásáról amely létrejött egyrészről Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (7621 Pécs, Széchenyi tér 1.) képviseletében

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Előterjesztő: Tárgy: Iktatószám: Ügyintéző: Feladatot jelent: Véleményező bizottságok: Törvényességi véleményezés ideje: Törvényességi ellenőrzést végezte: Intézményfelügyeleti

Részletesebben

DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának K Ö Z L Ö N Y E A Polgármesteri Hivatal lapja

DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának K Ö Z L Ö N Y E A Polgármesteri Hivatal lapja DMJV Önkormányzat 2004. évi 6. számú Közlönye file://g:\kozl\6szkoz~1\6szkzl~1\6szkzl~1.htm 1. oldal, összesen: 47 DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának K Ö Z L Ö N Y E A Polgármesteri Hivatal lapja

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: 1/458-1/2011/I. Tárgy: VII. számú fogorvosi körzet működtetése Üi.: Csomor Ágnes Melléklet: 2 db megbízási szerződés tervezet,

Részletesebben

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU E l ő t e r j e s z t é s Dorog Város Képviselő-testületének 2015. május 29-i ülésére

Részletesebben

16. NAPIREND Ügyiratszám: 2/2449/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. november 23-i nyilvános ülésére

16. NAPIREND Ügyiratszám: 2/2449/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. november 23-i nyilvános ülésére 16. NAPIREND Ügyiratszám: 2/2449/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. november 23-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívott: A háziorvosokkal

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület február 26-i ülésére. A II. számú háziorvosi körzet praxisjogának ingyenes átadásáról

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület február 26-i ülésére. A II. számú háziorvosi körzet praxisjogának ingyenes átadásáról ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2019. február 26-i ülésére A II. számú háziorvosi körzet praxisjogának ingyenes átadásáról Tisztelt Képviselő-testület! Az önkormányzat 10/2019(II.19.) Kt határozatában

Részletesebben

Feladat-ellátási szerződés a 32. számú fogorvosi körzet ellátásáról

Feladat-ellátási szerződés a 32. számú fogorvosi körzet ellátásáról Ügyszám: 07-7/1460-2/2016. Feladat-ellátási szerződés a 32. számú fogorvosi körzet ellátásáról amely létrejött egyrészről Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (7621 Pécs, Széchenyi tér 1.) képviseletében

Részletesebben

FELADAT-ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS - TERVEZET

FELADAT-ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS - TERVEZET FELADAT-ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS - TERVEZET amely létrejött egyrészről SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA (továbbiakban: Önkormányzat, képviseli: Kiss Tibor polgármester) másrészről, IUR-MED 2012 Egészségügyi

Részletesebben

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést megvitatni és a határozati javaslatot elfogadni szíveskedjen!

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést megvitatni és a határozati javaslatot elfogadni szíveskedjen! H ALIMB A K Ö ZS É G Ö N K O R MÁ N Y ZAT A P O L G Á R M E S T E R 8452 HALIMBA, Petőfi u. 16. (88) 503-420 fax:(88) 237-003 e-mail:halimba@vazsonykom.hu Ügyszám: 11/928/2014. Készítette: Bálint Attiláné

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGYI FELADAT-ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS

EGÉSZSÉGÜGYI FELADAT-ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS EGÉSZSÉGÜGYI FELADAT-ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS 6577-2/2012. mely létrejött egyrészről Kerekegyháza Város Önkormányzata (képviseli: dr. Kelemen Márk polgármester) székhelye: Kerekegyháza, Fő u. 47/a ( továbbiakban:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. feladat-ellátási szerződések módosításáról

E L Ő T E R J E S Z T É S. feladat-ellátási szerződések módosításáról Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S feladat-ellátási szerződések módosításáról Tisztelt Képviselő-testület! 2012. január 1-jével lépett hatályba

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2015. (V.28.) KT. sz.

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. az Önkormányzat és a GYARD 65 Kft között kötendő szerződések tárgyában

E l ő t e r j e s z t é s. az Önkormányzat és a GYARD 65 Kft között kötendő szerződések tárgyában Kunfehértó Község Polgármesterétől E l ő t e r j e s z t é s az Önkormányzat és a GYARD 65 Kft között kötendő szerződések tárgyában (Képviselő-testület 2014. november 26-i ülésére) Kunfehértó Község Önkormányzata

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Képviselő-testület 2006. november 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Képviselő-testület 2006. november 23-i ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE E L Ő T E R J E S Z T É S Képviselő-testület 2006. november 23-i ülésére Tárgy: Javaslat a PEDALL Egészségügyi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társasággal kötendő szerződés

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS

EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS 4. sz. melléklet amely létrejött egyrészről a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat, mint az egészségügyi közszolgáltatásról gondoskodó szerv székhely:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 10-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 10-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

E L Ő T E R J E SZ T É S. A Képviselő-testület november 27-i ülésére

E L Ő T E R J E SZ T É S. A Képviselő-testület november 27-i ülésére BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám: 1/205- /2013. E L Ő T E R J E SZ T É S A Képviselő-testület 2013. november 27-i ülésére Tárgy: A gyermek háziorvosi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. június 24-i ülésére Tárgy: Országos Egészségbiztosítási Pénztár ( OEP) által finanszírozott fogszabályzás támogatása Előadó:

Részletesebben

KIVONAT. H a t á r o z a t

KIVONAT. H a t á r o z a t KIVONAT A Képviselő-testület 2017. március 30-án megtartott üléséről készült jegyzőkönyvből 87/2017. Kth. Megbízási szerződés kötés a kiskunhalasi 6. számú gyermek háziorvosi körzet tartós helyettesítés

Részletesebben

FELADAT-ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS

FELADAT-ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS FELADAT-ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS mely létrejött egyrészről: Hosszúpályi Nagyközség Önkormányzata (4274 Hosszúpályi, Szabadság tér 6. sz.) Berényi András polgármester, (a továbbiakban: Önkormányzat) másrészről:

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 21/2013. (I. 30.) számú. h a t á r o z a t a

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 21/2013. (I. 30.) számú. h a t á r o z a t a ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata

Részletesebben

1. sz. melléklet MEGÁLLAPODÁS

1. sz. melléklet MEGÁLLAPODÁS MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata (2800 Tatabánya, Fő tér 6., bankszámlaszám: OTP Komárom-Esztergom Megyei Igazgatósága 11740009-15384481-00000000, adószám:

Részletesebben

M E G B Í Z Á S I S Z E R Z Ő D É S

M E G B Í Z Á S I S Z E R Z Ő D É S M E G B Í Z Á S I S Z E R Z Ő D É S amely létrejött egyrészről Dunavarsány Város Önkormányzata, mint Megbízó (továbbiakban: Megbízó) - képviselője: Bóna Zoltán polgármester; székhelye: 2336 Dunavarsány,

Részletesebben

FELADATELLÁTÁSI MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS

FELADATELLÁTÁSI MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS FELADATELLÁTÁSI MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS Amely létrejött egyrészről: Marcali Város Önkormányzata (8700 Marcali, Rákóczi u. 11., képviselő Dr. Sütő László polgármester, a továbbiakban: önkormányzat), mint Megbízó,

Részletesebben

2011.11.24. Képviselő-testület nyilvános ülésének 15/ Napirendi pontja

2011.11.24. Képviselő-testület nyilvános ülésének 15/ Napirendi pontja 2011.11.24. Képviselő-testület nyilvános ülésének 15/ Napirendi pontja dr.horváth Magdolna házi gyermekorvos ellátási szerződésének módosítása. HATÁROZATI JAVASLAT Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Előterjesztés Prevenció K.B. Bt sz. felnőtt háziorvosi körzet - feladat-ellátás felmondásáról

Előterjesztés Prevenció K.B. Bt sz. felnőtt háziorvosi körzet - feladat-ellátás felmondásáról Előterjesztés Prevenció K.B. Bt. - 3. sz. felnőtt háziorvosi körzet - feladat-ellátás felmondásáról 1. előterjesztés száma: 248/2018. 2. előterjesztést készítő személy neve: Bajtekné Halász Ildikó 3. előterjesztést

Részletesebben

K I V O N A T. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 29-én megtartott rendkívüli ülése jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 29-én megtartott rendkívüli ülése jegyzőkönyvéből Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete K I V O N A T Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 29-én megtartott rendkívüli ülése jegyzőkönyvéből Kihagyva a kihagyandókat!

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. december 12-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. december 12-i ülésére Tárgy: Előkészítette: Előkészítésben részt vesz: Egészségügyi feladat-ellátási szerződések felülvizsgálata Tárnok Lászlóné jegyző dr. Farkas László aljegyző, dr. Bimbó Mária osztályvezető, Igazgatási Osztály

Részletesebben

Erről értesül: 1. Nagy Szilárd polgármester 2. Dr. Fekete Nóra jegyző 3. JNSZ Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve 4.

Erről értesül: 1. Nagy Szilárd polgármester 2. Dr. Fekete Nóra jegyző 3. JNSZ Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve 4. K i v o n a t a Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. november 27. napján megtartott rendes ZÁRT ülés jegyzőkönyvéből. 134/2014.(XI.27.) Kt. H a t á r o z a t a II. számú háziorvosi körzetben

Részletesebben

Előterjesztés. Dr. Halmos László kérelméről

Előterjesztés. Dr. Halmos László kérelméről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Dr. Halmos László

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S megüresedett házi gyermekorvosi körzet betöltésére irányuló pályázat kiírására

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2008. április 30-án tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2008. április 30-án tartandó ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. április 30-án tartandó ülésére Tárgy: Hozzájárulás Dr. Balsainé Dr. Pap Zsuzsanna fogszakorvos által ellátott fogorvosi

Részletesebben

Egészségügyi feladat-ellátási szerződés

Egészségügyi feladat-ellátási szerződés Egészségügyi feladat-ellátási szerződés mely létrejött egyrészről Hajdúhadház Városi Önkormányzat (4242 Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz.) képviseletében Csáfordi Dénes polgármester, mint megbízó, másrészről

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 10-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 10-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Háziorvosi szerződések jóváhagyása

Háziorvosi szerződések jóváhagyása KAPUVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9330 KAPUVÁR, Fő tér 1. GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE : 96/596-001, Fax: 96/596-005 E-mail: polgarmester@kapuvar.hu.. napirendi pont: Képviselő-testületi döntést, jóváhagyást igénylő

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Határozati javaslat

ELŐTERJESZTÉS. Határozati javaslat Marcali Kistérségi Többcélú Társulás 8700 Marcali Rákóczi u. 11. 85/501-001 / 85/501-055 www.marcalikisterseg.hu Ügyiratszám:./2018. 1.sz. előterjesztés ELŐTERJESZTÉS A Marcali Kistérségi Többcélú Társulás

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete január 31-i ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete január 31-i ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. január 31-i ülésének jegyzőkönyvéből 2/2013. (I. 31.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Egészségügyi feladat-ellátási előszerződés

Egészségügyi feladat-ellátási előszerződés Egészségügyi feladat-ellátási előszerződés mely létrejött egyrészről, Hajdúhadház Városi Önkormányzat (4242 Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz.) képviseletében Csáfordi Dénes polgármester, mint megbízó, másrészről

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt. sz.:1/349-1/2014/i. Üi: Csomor Ágnes E l ő t e r j e s z t é s Tárgy: IX. számú fogorvosi körzet működtetése. Melléklet: Feladat-ellátási szerződés

Részletesebben

2006. évi 2. szám 2006. február 3. T A R T A L O M J E G Y Z É K. Szám Tárgy Oldal A KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI

2006. évi 2. szám 2006. február 3. T A R T A L O M J E G Y Z É K. Szám Tárgy Oldal A KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának K Ö Z L Ö N Y E 2006. évi 2. szám 2006. február 3. T A R T A L O M J E G Y Z É K Szám Tárgy Oldal A KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI 1/2006. (I. 19.) Ö.h. Közterületek

Részletesebben

SZERZŐDÉS FOGORVOSI TEVÉKENYSÉG ELLÁTÁSÁRA

SZERZŐDÉS FOGORVOSI TEVÉKENYSÉG ELLÁTÁSÁRA 302/2014. (XI. 20.) Kt. határozat melléklete SZERZŐDÉS FOGORVOSI TEVÉKENYSÉG ELLÁTÁSÁRA amely létrejött egyrészről Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata (1173 Budapest, Pesti út 165.,

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS A fogorvosi tevékenység vállalkozási formában történő ellátásáról amely létrejött egyrészről Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (képviselő: Zsigó Viktor

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. áprilisi ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

ELŐTERJESZTÉS. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. áprilisi ülésére. Tisztelt Képviselő-testület! Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesterétől Csanytelek Község Önkormányzata J e g y z ő j é t ő l 6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu,

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesterétől J e g y z ő j é t ő l ELŐTERJESZTÉS

Csanytelek Község Önkormányzata Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesterétől J e g y z ő j é t ő l ELŐTERJESZTÉS Csanytelek Község Önkormányzata Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesterétől J e g y z ő j é t ő l * 6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz.( 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu,

Részletesebben

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S háziorvosi körzet működtetéséről Tisztelt Képviselő-Testület! Püspökladány Város Önkormányzata a 83/1996.

Részletesebben

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: majoshaza@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

4/2000. (II. 25.) EüM rendelet. a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről

4/2000. (II. 25.) EüM rendelet. a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről 4/2000. (II. 25.) EüM rendelet a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről Az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény 3. -a (7) bekezdésének b) pontjában és az egészségügyről

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS

SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS Javaslat Dr. (Név) felnőtt

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 199/2016. (XI. 15.) számú. h a t á r o z a t a

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 199/2016. (XI. 15.) számú. h a t á r o z a t a ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

polgármester főtanácsos

polgármester főtanácsos 1 Előterjesztő: Készítette: Szabóné Zsuponyó Ágnes főtanácsos Tárgy: Javaslat megállapodás megkötésére a Kazincbarcika, Alsóvárosi körút 39/A. szám alatt működő Tompa Mihály Református Általános Iskola

Részletesebben

polgármester főtanácsos

polgármester főtanácsos 1 Előterjesztő: Készítette: Szabóné Zsuponyó Ágnes főtanácsos Tárgy: Javaslat megállapodás megkötésére a Kazincbarcika, Alsóvárosi körút 39/A. szám alatt működő Tompa Mihály Református Általános Iskola

Részletesebben

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: majoshaza@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S a Késmárki Háziorvosi B-vel iskola- és ifjúságorvoslás, valamint házi gyermekorvosi egészségügyi szolgáltatásra vonatkozó megbízási feladat-ellátási szerződés módosításáról Készült:

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) Fax: (06-32)

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) Fax: (06-32) PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Testületi napirend sorsz.: Bizottsági napirend sorsz.: Szám: 1-110 /2017. Megtárgyalás

Részletesebben

Buj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 223/2018. (VI.12.) határozata

Buj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 223/2018. (VI.12.) határozata Buj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 223/2018. (VI.12.) határozata Buj Község Önkormányzata Képviselő-testülete a Nyír-Doki Kft-vel ((Nyíregyháza Víz utca 2. fsz/1. Adószám: 22748623-1-15 képviseli:

Részletesebben

polgármester Iktatószám: 01/ /2010.

polgármester Iktatószám: 01/ /2010. Előterjesztő: polgármester Iktatószám: 01/16546-23/2010. Tárgy: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szegedi Tudományegyetem között a fogászati ügyelet tárgyában létrejött jogviszony meghosszabbítása

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (képviselő: Zsigó Viktor polgármester), székhelye: Lajosmizse, Városház tér 1. (a továbbiakban:

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS

SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS Javaslat Dr. (név) felnőtt

Részletesebben

K i v o n a t a Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 14. napján megtartott rendes ZÁRT ülés jegyzőkönyvéből.

K i v o n a t a Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 14. napján megtartott rendes ZÁRT ülés jegyzőkönyvéből. K i v o n a t a Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 14. napján megtartott rendes ZÁRT ülés jegyzőkönyvéből. 19/2013.(II.14.) Kt. H a t á r o z a t A háziorvosi és a házi gyermekorvosi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 30-i rendes ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 30-i rendes ülésére Ikt.szám: 5673-1/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 30-i rendes ülésére Tárgy: Háziorvosi feladat-ellátási szerződés felmondása Előterjesztő:

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s 1 Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testület 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660. Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: várpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s z t é s Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

FELADAT-ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS (1. számú módosítása egységes szerkezetben)

FELADAT-ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS (1. számú módosítása egységes szerkezetben) FELADAT-ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS (1. számú módosítása egységes szerkezetben) Amely létrejött egyrészről Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata (7100 Szekszárd, Béla király tér 8., törzsszám: 733568, adószám:

Részletesebben

Az előterjesztés száma: 4/2017.

Az előterjesztés száma: 4/2017. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Az előterjesztés nyílt ülésen tárgyalható. Az előterjesztés száma: 4/2017. Decs Nagyközség Képviselő-testületének 2017. január 12. napján

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Tisztelt Társulási Tanács!

ELŐTERJESZTÉS. Tisztelt Társulási Tanács! Marcali Kistérségi Többcélú Társulás 8700 Marcali Rákóczi u. 11. 85/501-001 / 85/501-055 www.marcalikisterseg.hu Ügyiratszám: 1019/9/2016 3. számú előterjesztés ELŐTERJESZTÉS A Marcali Kistérségi Többcélú

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2012. június havi rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2012. június havi rendkívüli ülésére Siófok Város Gondozási Központja 8600 Siófok, Korányi S. u. 1/a Telefon: 84-311-013 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő.. Dr. Pavlek Tünde jegyző ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2012.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2014. március 25. Dr. Pavlek Tünde

Részletesebben

FELADAT-ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS Fogászati szolgálat ellátására

FELADAT-ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS Fogászati szolgálat ellátására Iktatószám: IV/A/./2018. FELADAT-ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS Fogászati szolgálat ellátására amely létrejött egyrészről Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata (7100 Szekszárd, Béla király tér 8.) képviselője:

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/1077-1/2012/I. Tárgy: Háziorvosok, házi gyermekorvosok, Üi.: Csomor Ágnes fogorvosok feladatellátási szerződéseinek módosítása Melléklet: szerződés-tervezetek

Részletesebben

Előterjesztés a évre vonatkozó háziorvosi feladatellátási szerződésről

Előterjesztés a évre vonatkozó háziorvosi feladatellátási szerződésről Előterjesztés a 2019. évre vonatkozó háziorvosi feladatellátási szerződésről 1. előterjesztés száma: 361/2018. 2. előterjesztést készítő személy neve: Bajtekné Halász Ildikó 3. előterjesztést készítésében

Részletesebben

a földesi házi gyermekorvosi praxis betöltéséhez szükséges döntések meghozatalára

a földesi házi gyermekorvosi praxis betöltéséhez szükséges döntések meghozatalára FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5./Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2914-5/2016. 2. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a földesi

Részletesebben

Kivonat. Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 13-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat. Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 13-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. DEMECSER VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 4516. Demecser, Kétezer-egy tér 1. Telefon: 42/533-500; Fax:42/533-509 E-mail: onkormanyzat@demecser.hu web: www.demecser.hu Kivonat Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2004. december 20-i ülésére.

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2004. december 20-i ülésére. E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. december 20-i ülésére. Tárgy: Fogorvosi szolgálatok működésével kapcsolatos szerződések. Előadó: dr. Horváth Sándor bizottsági

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 31-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 31-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 0 K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. január 31-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Város Önkormányzat és

Részletesebben

Marcali, december 14. Dr. Sütő László s.k. polgármester. Határozati javaslat

Marcali, december 14. Dr. Sütő László s.k. polgármester. Határozati javaslat Marcali Város Önkormányzatának Polgármestere 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 Ügyiratszám: 1365/ /2015. Ügyintéző: Pápainé dr Káplár Orsolya Csilla Tel.: 85/501-018 Email: kaplar.orsolya@marcali.hu

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag. RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjeszti: Vargáné Fodor Rita mb.jegyző

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 9-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 9-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

M E G H Í V Ó május 18. napjára (hétfő) 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

M E G H Í V Ó május 18. napjára (hétfő) 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján

Részletesebben

S Z E R Z Ő D É S HÁZIORVOSI TEVÉKENYSÉG ELLÁTÁSÁRA

S Z E R Z Ő D É S HÁZIORVOSI TEVÉKENYSÉG ELLÁTÁSÁRA S Z E R Z Ő D É S HÁZIORVOSI TEVÉKENYSÉG ELLÁTÁSÁRA amely létrejött egyrészről Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata (1173 Budapest, Pesti út 165., képviseli: Riz Levente polgármester),

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGYI FELADAT-ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS

EGÉSZSÉGÜGYI FELADAT-ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS EGÉSZSÉGÜGYI FELADAT-ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS 6577-2/2012. mely létrejött egyrészről Kerekegyháza Város Önkormányzata (képviseli: dr. Kelemen Márk polgármester) székhelye: Kerekegyháza, Fő u. 47/a ( továbbiakban:

Részletesebben

Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23

Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/142, 144 www.biatorbagy.hu Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágyon működő egészségügyi

Részletesebben

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS JÓVÁHAGYÁSA (ASSZISZTENSI FELADATOKRA)

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS JÓVÁHAGYÁSA (ASSZISZTENSI FELADATOKRA) RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc

Részletesebben

Az előterjesztés száma: 136/2018.

Az előterjesztés száma: 136/2018. Az előterjesztés száma: 136/2018. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges, az előterjesztés nyilvános ülésen tárgyalható.! Decs nagyközség képviselő-testületének 2018. október 31.

Részletesebben

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS iskola-egészségügyi feladatok ellátására

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS iskola-egészségügyi feladatok ellátására MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS iskola-egészségügyi feladatok ellátására Melléklet a 31/2015. (II. 27.) határozathoz Megbízó megnevezése és címe: Kazincbarcika Város Önkormányzata Szitka Péter polgármester 3700 Kazincbarcika,

Részletesebben

Előterjesztés. Dr. Hadnagy Réka háziorvos - házi gyermekorvosi feladatellátási szerződésének jóváhagyásáról

Előterjesztés. Dr. Hadnagy Réka háziorvos - házi gyermekorvosi feladatellátási szerződésének jóváhagyásáról Előterjesztés Dr. Hadnagy Réka háziorvos - házi gyermekorvosi feladatellátási szerződésének jóváhagyásáról 1. előterjesztés száma: 26/2017 2. előterjesztést készítő személy neve: Bajtekné Halász Ildikó

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 30-i ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 30-i ülésére 7. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 30-i ülésére Tárgy: Az alapellátásban dolgozó orvosok szakmai beszámolójának megvitatása Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

Lőrinci Város Önkormányzat Képviselő-testülete 47/2014.(III.18.) önkormányzati határozata

Lőrinci Város Önkormányzat Képviselő-testülete 47/2014.(III.18.) önkormányzati határozata Lőrinci Város Önkormányzat Képviselő-testülete 47/2014.(III.18.) önkormányzati határozata Erőműi körzet háziorvosi ellátása Lőrinci Város Képviselő-testülete úgy dönt, hogy 1. felhatalmazza a polgármestert

Részletesebben

K I V O N A T. Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 27-én megtartott rendkívüli zárt ülésén készült jegyzőkönyvből

K I V O N A T. Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 27-én megtartott rendkívüli zárt ülésén készült jegyzőkönyvből BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETE Szám: 6/2014 K I V O N A T Készült: Tárgy: Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott rendkívüli zárt ülésén készült

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. februári ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. februári ülésére Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesterétől Csanytelek Község Önkormányzata J e g y z ő j é t ő l 6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu,

Részletesebben