A TÁLIBOK VISSZATÉRÉSE?

Átírás

1 Dr. Katona Magda A TÁLIBOK VISSZATÉRÉSE? Öt évvel a tálib rezsim megdöntését követően Afganisztánban az utóbbi időben a biztonsági helyzet drámai romlása tapasztalható ban mintegy négyezer áldozata volt az afganisztáni új erőszakhullámnak, vagyis az előző évi négyszerese. Különösen feltűnő az öngyilkos merényletek számának növekedése, ami a 2005 évi 23-ról 119-re emelkedett, tehát megötszöröződött. Sok afgán szemében ma az élet minősége gyatrább, mint öt évvel ezelőtt; rosszabb a közbiztonság, drágább az élet, nincs infrastruktúra. Az 1990-es évek közepén a tálibok hatalomra jutása nem a fegyverek erejében, s nem széleskörű népi támogatásban rejlett, hanem abban, hogy békét és stabilitást kínáltak a véres káosztól, zűrzavaros viszonyoktól és a széteső korrupt államtól megcsömörlött, kriminalizált helyi vezetőiből kiábrándult lakosság számára. A biztonsági helyzet romlásának sem a tálibok, sem külföldi támogatóik nem okai csak okozatai. Visszatérésük oka mindenekelőtt a rossz, gyenge kormányzás. A probléma legalább 50 %-ban belföldi, és csak a fennmaradó részben tudható be a térségben vetélkedő országok beavatkozásának. Irakból Iránon át jöhetnek az öngyilkos merénylők, immár nemcsak az al-kaida, de a tálibok soraiba is Pakisztán területét használva hátországul. Az emberek nem akarják feltétlenül vissza a tálibokat, de egyre nagyobb arányban vélik úgy, hogy a jelenlegi kormány semmi mást nem hozott számukra, mint bizonytalanságot. Nem várnak mást a táliboktól, mint némi stabilitást és azt, hogy vessenek véget a korrupciónak. A felkelők az iraki gerillaháború sikereiből tanulva olyan agresszív offenzívát folytattak 2006 tavaszán-nyarán, hogy őszre már Kabulban a tálibok visszatérésének esélyeit latolgatták. Az egyre gyakoribb, nagyobb volumenű, egyre brutálisabb öngyilkos merényletek már olyan rettegéssel töltik el a főváros lakóit, hogy nem mernek kimenni az utcára. Ma már nem lehet csupán az ujjászerveződő tálibok visszatéréséről beszélni, hanem a kormányellenes erők széles kombinációjáról. Vallási szélsőségesek különböző csoportjairól, drog kartellek, nemzetközi bűnözői szindikátusok, és a különböző okokból elégedetlen lakosság igen változatos és egyre szélesedő rétegeiről, amelyek harca gerillaháborúból népfelkeléssé terebélyesedik, s nyomukban viszszasettenkednek az újjászervezkedő tálibok. Afganisztán kritikus ponton van, ahonnan ismét káoszba süllyedhet. A tálibok nemcsak Afganisztán déli részén, de az ország belsejében is intenzifikálták támadásaikat, olyan forró 47

2 helyzetet teremtve a NATO erőknek, hogy a brit vezérkari főnök a brit csapatok kivonását követelte, Kanada megtagadta Afganisztában lévő katonái létszámának növelését, a németek nem hajlandók az ország déli részére küldeni katonáikat, s a franciák, olaszok, törökök sem hajlandók délre menni. Utóbbiak nem hajlandók Kabulon kívül, harci övezetben elhelyezni csapataikat. Öt ország NATO parancsnoka azzal fordult kormányához, hogy ha el akarják érni, hogy béke legyen Afganisztánban, keményebben kell fellépniük Pakisztánnal szemben. A TÁLIBOK VISSZATÉRÉSÉNEK KÜLSŐ OKAI A tálibok visszatérésének leglényegesebb külső okai: a bonni konferencia visszásságai, a nemzetközi terrorizmus elleni harc ellentmondásai, a Nagy Játszma intenzifikálódása, multipoláris játéktér, a szomszédok beavatkozása. A bonni konferencia visszásságai A bonni konferencián nem vettek részt az országban szignifikáns támogatottságú, megfelelő politikai tapasztalattal és szakértelemmel rendelkező erők. Sem a baloldali rezsimek képviselői, sem a tálibok, csak négy kis dzsihádi csoport, három jelentéktelen emigráns szervezet, valamint a tálibok által már az ország területének alig 5 %-ára visszaszorított Északi Szövetség. A gyors, olcsó háború utáni vágyat a gyors, olcsó béke iránti vágy követte, s ez hozta Afganisztánt a jelenlegi, egyre veszélyesebb helyzetbe. -- áll az International Crisis Group novemberi jelentésében. A nemzetközi terrorizmus elleni harc ellentmondásai A külső okok nagy része is, akárcsak a belső okok, a terrorizmus elleni háború visszásságaiból, valamint a bonni folyamat ellentmondásaiból erednek. A többszereplős játéktér kialakulása természetesen más okokra is visszavezethető, a külső okoknál ezekre visszatérünk. Félő hogy Afganisztán ismét működésképtelen állam lesz, ahol a kábítószer-kereskedelem, a korrupció, a hozzá-nem értés és a bűnszövetkezetekkel való kapcsolat megbénítja az öszszes működési funkciót. Csak érdekességként ismertetjük, hogy az afgán parlament a drámaian romló biztonsági helyzet okainak elemzésénél a kereskedelmi televíziókat, a szappanoperákat és a megfelelő hitoktatás hiányát is felsorakoztatta szeptember 30-ai jelentésében. Az iraki háború egyre inkább az amerikai kormány szerencsétlen, kudarcba fúló kalandjának tűnik, amelybe nem sokkal a tálibok 2001-es kiűzetését 48

3 követően felelőtlenül belebonyolódott. Mások az európai NATOtagállamokat hibáztatják, miszerint az európaiak bátortalanok és önzők ahhoz, hogy távoli földrészeken háborúkat vívjanak, még akkor sem, ha javukat szolgálná. Az Egyesült Államok regionális politikája a Bush-adminisztráció alatt negligálta a nemzetépítést, és Washington korántsem volt hajlandó megközelítőleg sem annyi pénzügyi forrást fordítani az afganisztáni újjáépítésre, mint akár Kelet-Timorra, vagy Bosznia-Hercegovinára. Míg Koszovóban egy békefenntartó jut ötven lakosra, addig Afganisztánban 120,000 főre. Szabadon átjárva a határon, Pakisztánt hátországul és menedékül használva, a táliboknak olyan erős gerillaerő gyanánt sikerült visszatérniük, amely hosszú távon képes győzelmet elérni. Az Egyesült Államoknak egyszerűen nem sikerült hatékony politikai és katonai stratégiát kialakítania Afganisztánban. Összehasonlítva a sikeres balkáni békefenntartó akciókkal, Wesley Clark tábornok, a NATO korábbi főparancsnoka a következőket írta a Newsweek október 2-i számában: A győzelem érdekében, tanulnunk kell azokból a leckékből, és alkalmaznunk kell azt a gyakorlatot, amit oly fájdalmasan sajátítottunk el a Balkánon. A feladat nagyságának tudatában kell lennünk, és azt a nemzetközi közösség teljes erejével végre kell hajtanunk. A NATO sokkal többre képes katonák küldésénél. Ez a nemzetépítés feladata'. Ám a Bush adminisztráció sajnálatosan nem a megfelelő szakértő erőkbe helyezte bizalmát, és nem fektetett kellő súlyt a nemzetépítési folyamatokra. Washington úgy vélte, hogy csak egy látványos hadművelet nyugtatja meg a szeptember 11-ei támadások miatt felbolydult közvéleményt és meggyőzi arról, hogy a Fehér Ház vezetői a nemzet biztonságának hatékony védelmezői. A Bush adminisztráció Afganisztánt mindenekelőtt olyan laboratóriumnak tekintette, ahol Washington kikísérletezheti a megelőző csapás katonai doktrínáját, az egyöntetű akarat koalícióját, az unilateralizmust stb. olyan doktrínákat, amelyeket Irak soron következő inváziójának politikai aláfestése megkövetelt. Washington úgy mérte fel, hogy rövid afganisztáni katonai jelenlét elég lesz egy kliens rezsim beiktatásához Kabulban, s ahhoz, hogy az Egyesült Államok képes legyen eltávolítani más regionális hatalmakat az afgán sakktábláról, globális stratégiája gyanánt átrendezze a térség geopolitikáját, s katonai jelenlétre tegyen szert Közép-Ázsiában. Az amerikai katonai jelenlét következésképpen kikövezte az utat, hogy NATO bázisokat létesítsenek a térségben. Kétséges, hogy további katonával a NATO képesnek bizonyul-e a tálibok legyőzésére. Többek közt azért sem, mert a tálibok széles társadalmi támogatottsággal rendelkeznek. 49

4 Ehhez járulnak a lefegyverzési programok visszásságai: ideológiai, politikai okokból eltávolították a maradék jó szakembereket a fegyveres erőkből, a hadurakat pedig a DDR és DIAG programokkal gyakorlatilag lekenyerezték, hogy amortizálódott, rossz fegyverzetüket leadják, ám újakat tudtak beszerezni a kompenzáció vagy harcosaik életbe indítási segélyei gyanánt bőven kapott pénzből. Ezeket a mudzsahedeknek tüstént le kellett adniuk (had)uraiknak. Felhasználásukra, vállalkozásaik működtetésének ellenőrzésére nem dolgoztak ki hatékony mechanizmust. Másodszor pedig, a tálibok azonossá váltak az afgán ellenállással. A koalíciós erők bombázásai sok civil áldozattal jártak, szárazföldi hadműveleteik során pedig folyamatosan megsértették az afgán becsületkódexet. Mindez széleskörű ellenérzést váltott ki az afgán emberek körében. Harmadszor, ha nem tartják ellenőrzés alatt, a tálib felkelés átterjedhet a keleti, északi és nyugati régió nem-pastun etnikai csoportjaira, akik mint arra már számos jel utal, ugyancsak szervezkedni kezdenek. Ha ez történik, a NATO csapatok egykönnyen különböző harcoló etnikai csoportok kereszttüzében találhatják magukat. Negyedik, egy bizonyos ponton a regionális hatalmak beavatkoznak a küzdelembe. A legszámottevőbb afgán etnikai csoportok mindegyike átnyúlik a szomszéd országok területére. A regionális hatalmak meggyőződése, hogy Washington a hagyományosan semleges Afganisztánt be akarja tagosítani a NATO-ba. A NATO-nak semmiféle jótékony gesztusa nem képes ellensúlyozni azokat a geopolitikai benyomásokat, miszerint a nyugati szövetség az európai kontinenstől messze megszállt egy stratégiai fontosságú országot, amely olyan hatalmas régiók keresztútján található, melyek a globális befolyásért vívott harc küzdőterévé válnak. Az Egyesült Államok befolyásának csökkenése együtt jár azokkal az aggodalmakkal, hogy a NATO és az EU szerepe is csökken a térségben. Ezt látszik igazolni az a jelenség, hogy Németország és más országok csapataik délre küldésével megszüntetik rekonstrukciós erőfeszítéseiket északon. A Nagy Játszma intenzifikálódása, multipoláris játéktér, a szomszédok beavatkozása Egy évvel az afganisztáni választásokat követően az országban és a régióban mind a regionális, mind a belső dinamika jelentős mérvű átstrukturálódása tapasztalható. Afganisztán újra egy többpólusúvá váló világ különböző felei vetélkedésének színterévé vált. Ennek ismertetése külön tanulmányt igényel, ezúttal csupán a tálib jelenség szempontjából legrelevánsabb elemeket emeljük ki. 50

5 A tálib felkelők átjárnak az afgán-pakisztáni, rendezetlen jogállású határon és legújabban Iránon is. Új jelenség a pakisztáni tálibok, akik párhuzamos közigazgatást működtetnek a vazirisztáni törzsi ügynökségeken. A pakisztáni hatóságok és a helyi tálibok szeptember 5-ei észak-vazirisztáni megállapodása a tálibokat támogató törzsi harcosokkal alapjául szolgálhat a felkelésnek véget vető és a tálibokat a kabuli kormányzatba kooptáló megállapodásnak, ám Iszlámábád egyedül nem viheti azt keresztül a pastun nacionalizmus fellángolásának kiszámíthatatlan hatásaival fenyegetőzve. A tálib ellenállást pastun nemzeti felkelés gyanánt bemutatni sem helyénvaló. Ámbár a tálibok is pastunok, de közvetlenül sohasem rendelkeztek pastun nacionalista ideológiával. Harcuk nem nacionalista küzdelem, csak a 'szent háború' viselésének szándéka. Noha az egyezmény szerint elejét kell venni a határon való átszivárgásnak, a katonai tevékenység megháromszázszorozódott a határövezetben. A pakisztáni hatóságok megfelelő nemzetközi jogi háttér nélkül hozzányúltak a brit-indiai gyarmati struktúrákhoz, felszámolták a törzsi ügynökségeket. A korábban szövetségi irányítású törzsi területeket, vagyis a hét pastun törzsi ügynökséget és az Északnyugati Határtartományt egyesített polgári kormányzás és katonai parancsnokság alá vonták. Ami a pakisztáni-amerikai hírszerzési együttműködést illeti, nem volt nézetkülönbség közöttük az al- Kaidának a városokból történő kifüstölése terén, ám ilyen tisztogató akciók nem voltak lehetségesek a törzsi területeken a nehéz terepviszonyok, valamint a magas szinten integrált törzsi struktúrák miatt. A szövetséges erők parancsnokai kénytelenek bevallani, hogy az átjárható afgán-pakisztáni határon a rések betömése évtizedeket vesz igénybe augusztus 24-én Kabulban a NATO, az afgán és pakisztáni kormányok képviselőinek trilaterális tanácskozását követően Musarraf elnök washingtoni látogatásán nyomást gyakoroltak rá, hogy nagyobb szerepet vállaljon az Egyesült Államok vezette terrorizmus elleni háborúban. Hamarosan Musarraf hazatértét követően, az afganisztáni brit NATO csapatok parancsnoka, David Richards vezérőrnagy Iszlámábádba látogatott. Ezt követően került sor a Badzsaur törzsi ügynökségben október 30-án légi csapásra egy al-káidás kiképzést nyújtó madrasza ellen. November elején a pakisztáni Jacobabad és Kohat légibázisain amerikai csapatmozgások voltak megfigyelhetők. Az iszlámábádi radikálisok válasza a beludzsisztáni események tetőzésére Akbar Bugtí meggyilkolása volt. A NATO által a szövetségi erők összesített parancsnokságának átvállalására, missziójának az ország déli zónájára való kiterjesztésére adott reakció pedig az ujjászerveződő tálibok és más felkelők hozzásegítése volt, hogy egész járásokat kivonjanak legalább egy időre a kormány ellenőrzése alól a 51

6 Beludzsisztánnal határos, érzékeny déli stratégiai karéjban. Szeptemberben a felkelők kezére került a beludzsok által lakott Nímróz tartományban az iráni és pakisztáni határ érzékeny háromszögében Delaram járás, a korábban szintén nyugodt Farah tartományban Gulisztán járás, a nyugtalan Helmand tartományban Músza Qala, Garmszír és Giro járások, s a kandahári járás határán Miánnisín járás. Iszlámábád már több mint katonát állomásoztat az afgán határ mentén, arról igyekezvén meggyőzni a nyugati szövetségeseket, hogy vonják vissza erőiket Afganisztánból. Mindez lehetővé teszi, hogy egyezséget közvetítsen a tálibokkal, amely biztosítja számára a stratégiai mélységet. Legalább hat afganisztáni tartományban Kandahár, Helmand, Zábul, Paktia, és Nangarhár tartományokban maga szeretne kormányozni a tálibok révén. Amikor a Karzaí-kormány tárgyalásokba bocsátkozott a tálibokkal, közölték, ha megkapják az ellenőrzést e hat tartomány felett, egy lövés sem fog eldördülni. Ebbe Kabul nem egyezett bele, átlátván azon az iszlámábádi játszmán, hogy ezt követően további három tartományt, Khosztot, Kunart és Badakhsánt követeli majd a Hekmatjár-féle Hezb-i Iszlámí révén. Ez Pakisztánnak teljes ellenőrzést biztosítana az ásványkincsekben gazdag közép-ázsiai köztársaságokhoz vezető országút nagy részén, ahol a kőolaj- és gázvezetékek majd keresztül vezetnek. Pakisztánnak ugyancsak fontos a Kabul és Kunar folyók vízgyűjtő területe feletti ellenőrzés megszerzése. Akut vízhiánnyal küzd és vízmegosztó egyezményt kényszerítene ki a kabuli kormányzattól. Karzaí afgán elnök kandahári látogatása újabb mérföldkövet jelentett az egyre élesedő afgán-pakisztáni kölcsönös vádaskodások történetében, miután a december 7-én Kabulba látogató pakisztáni külügyminiszterrel nem sikerült zöldágra vergődni a határmenti békedzsirgák tekintetében. Ha Pakisztánnak sikerül megegyezni, a tálib kérdés magától megoldódik... Nem a tálib felkelés az igazi probléma, hanem a Durand-vonal tette hozzá december végén, élesen reagálva az afgán-pakisztáni határ körülkerítésének és aknazárral ellátásának szándékát bejelentő pakisztáni közleményekre. A TÁLIBOK VISSZATÉRÉSÉNEK BELSŐ OKAI A tálibok visszatérésének leglényegesebb belső okai az alábbiakban foglalhatók össze: A legitimitás problémája, vagyis a tálibok megdöntését követően nem a megfelelő, kormányzásra alkalmas és legitim politikai erők kezébe került a hatalom, nem történt tényleges rekonstrukció és nem indultak be a tényleges nemzetépítési folyamatok. A tálibok elleni szárazföldi hadművele- 52

7 tek elvégzése fejében ismét megengedték az ismét hatalomba segített, de egyszer már kormányzásképtelennek bizonyult dzsihádi tanzímoknak a kábítószer-kereskedelmet, ami azt jelenti, hogy narko-állam van kialakulóban. Ezeknek a kérdéseknek a következő fejezetcímeket adtuk: A tálibok megdöntését követően az államhatalomnak a nem megfelelő kezekbe juttatásával vagyis a bonni folyamat problémáival, valamint a rekonstrukció visszásságaival e tanulmányunk keretein belül nem foglalkozunk, s a bukott állam ismérveit sem elemezzük. Új elem az is, miszerint a narko-állam szindrómái közvetlenül a tálibok harcát finanszírozzák, ezért a 2006-os kábítószer-helyzet áttekintését ide kívánkozónak tartjuk. Újabb lépés a narko-állam felé Az ópium felemészti az afgán állam erejét, és minden kábítószer-ellenes művelet kudarcra van ítélve. A kábítószer-kereskedelem és a korrupció szorosan összefügg, megbénítva az állam működését. E diszfunkciós zavarok, illetve hogy a kormányhatalom nem terjed ki a távoli vidékekre, vagyis a jól szervezett és tiszta központi hatalom hiánya a narko-állam révén a bukott állam szindrómájának kialakulásához vezet. A drog-kartellek beépültek, és jelen vannak a hatalmi struktúrákon belül a Karzaí-kormányban is.(az ország legnagyobb kábítószer-csempésze Karim Brahuí törzsi ügyi miniszter, egy volt mudzsahed parancsnok, aki az iráni narko-maffiával tart fenn szoros kapcsolatot, Nímróz tartomány Csahar Burdzsak járásának korlátlan ura). A 34 tartomány legtöbb kormányzója ugyancsak a helyi kábítószer-kereskedelem aktív irányítója, vagy a drogkartellek túsza. A legismertebb Gul Aqa Sérzaí, akit a kandahári tartományból neveztek ki nangarhári kormányzónak. Az afgán parlamentben legalább 80 képviselő közvetlenül kapcsolódik a nemzetközi kábítószerkereskedelemhez, a tartományi tanácsokban pedig a képviselőknek mintegy fele (kb. 200 fő). Míg korábban a tálib rezsim volt az egyetlen olyan hatalmi szervezet, amelynek 1999-ben Afganisztánban majdnem teljesen sikerült kiirtania a kábítószer-termelést, ma már igen fontos körülmény, hogy a tálibok a drogjövedelmekből finanszírozzák háborújukat. Ezért a narko-állam szindrómának nem a kábítószer-kereskedelemmel összefonódott, velejéig korrupt és szakértelem híján lévő, szakadék szélére sodródó Karzaí-adminisztráció, hanem a tálibok az igazi haszonélvezői. Mindezeknek egyenes következménye, hogy a kábítószer-termelést nemcsak nem sikerült visszaszorítani, de a 2006-os évben további drámai növekedését tapasztalhattuk ban a korábbi esztendőhöz képest a mákterme- 53

8 lés 60 %-kal, az ópiumtermelés 49%-kal nőtt. Az ópiumkereskedelem Afganisztánban összefonódik a ma ismét növekedő embercsempészettel. Az UNODC által kiadott Afghanistan Opium Survey 2006 szerint az ópiumtermelés elérte a legmagasabb szintet, 2006-ban 165,000 hektár megművelt területtel a 2005-ös 104,000 hektárhoz képest. Ez 59%-os növekedést mutat. A teljes termelést mintegy 6,100 tonnára becsülték, ami a 2005-ös 4,100 tonnához képest 49%-os emelkedést mutat, de most már nyilvánvalóan mintegy ötszáz tonnával több lett. Ezen a szinten Afganisztán adja a világ termelésének 92%-át, ami 6,629 tonnával 1990 óta a tetőpontot jelenti. A drámai növekedés elsősorban Helmand tartományból származik, ahol a máktermő terület 2005-ös 26,500 hektárról 2006-ra 69,324 hektárra gyarapodott, s így 162%-os növekedést tanúsított. Ezáltal Helmand adja az összes ópiummákkal bevetett terület 42%-át. Másutt az országban vegyes a kép. 19 tartományban nőtt, 10-ben viszont csökkent a termelés. Egyáltalán nem termeltek ópiumot Paktika, Paktia, Vardak, Logar, Ghazni és Pandzssír tartományokban. Azok közül a tartományok közül, ahol nőtt a termelés, tíz a 2005-ben még csökkenő tendenciát mutatott a 2004 évihez képest. Ezek közül Nangarhar mutatta a legkisebb mérvű csökkenést, de mivel hagyományosan nagy termelő, ez a tartomány abszolút számokban az egyik legnagyobb mérvű növekedést produkálta. Uruzgan, Badakhsán és Daikundi tartományokkal és természetesen Helmanddal egyetemben. Mindössze négy tartomány tanúsított 2004 óta folyamatos növekedést ban 13 tartományban folyt nagyobb termelés, mint 2004-ben. A Hezb-i Iszlámí északi parancsnokai megegyeztek a Dzsamí'át parancsnokaival és a tálibokkal, hogy az előbbiek, félretéve korábbi ellentéteiket, együttesen ellenőrzik a Hindukustól északra fekvő területeken át Tádzsikisztánba vezető kábítószer útvonalakat. Ehhez a megegyezéshez más északi parancsnokok is csatlakoztak, minek következtében Baghlán tartományban amely ezen útvonal mentén fekszik is nőtt a kábítószer termelés és 2006-ban itt is megjelentek a tálibok. Hat tartományban a közötti növekedést követően csökkenés következett be. Ezek többnyire északon helyezkednek el Kandahár kivételével, ahol hirtelen volt a zuhanás. Négy tartományban 2004 óta folyamatos csökkenés tapasztalható. A legnagyobb termelők: Helmand (42%), Badakhsán (8%), Kandahár (8%), Uruzgan (6%), Farah (5%), Balkh (4%) and Daikundi (4%). Helmand, Kandahár, Uruzgan, Farah and Daikundi tartományokban összefüggő területen található a mákültetvények 65%/a. Az ópiumkereskedelem gazdaságkapu értéke 755 millió dollár, folytatólagosan a GDP 11% -át képviseli. Utóbbi 29%-kal 5.2 milliárdról dollárról

9 milliárdra nőtt. Ez 8%-os csökkenést mutat az átlag gazdasági kapu árakban. Az ópium gazdaságkapu értéke megkülönböztetendő a kábítószergazdaság teljes értékétől, így a csempészettől is. Utóbbit 2005-ben 2.7 milliárd dollárra becsülték. A rossz biztonsági helyzet és az ópiumtermesztés között igen magas a korreláció, ám a legszegényebb régiók és az ópiumtermesztés között alacsony összefüggés tapasztalható. Míg több, igen elszegényedett területen alig termesztenek ópiumot, kétségtelen, hogy számos esetben azokon a területeken, ahol ópiumot termesztenek, igen mostohák a körülmények. A kiirtott terület 15,300 hektár volt 2006-ban, a megművelt területnek alig 10 %-a. Ez 2005-ben 5,000 hektár volt. Csak hat tartományban történt tényleges termésterület csökkenés azok közül, ahol irtották a mákültetvényeket. A brit hadvezetés élesen bírálja az amerikaiak terveit, hogy vegyszeres permetezéssel irtanák a mákültetvényeket, azzal érvelve, hogy az a legitim növényeket is kipusztítja és tovább dühíti a parasztokat. A TÁLIBOK VISSZATÉRÉSE Fenti külső és belső okoknak köszönhetően az ujjászerveződő tálibok nemcsak visszatérhettek Afganisztánba, de jelentős átalakuláson mentek keresztül. A felkelés természete A 2006 tavaszán-nyarán a sikeres iraki tapasztalatokból tanulva népfelkeléssé szélesedő gerillaháború átlépte kezdeti szakaszát, és döntő időszakába jutott. A tálibok 2007 tavaszán döntő offenzívába kezdenek. Taktikájuk bázisterületek kialakítása saját közigazgatással, ahonnan szélesíthetik befolyásukat, valamint támadásaik actio radiusát. Ugyancsak taktikájukhoz tartozik egyes területek, sőt egész járások időszakos elfoglalása. Ezeket egyelőre még huzamosabb ideig nem képesek megtartani. Ám az ország területének legalább 20 %-án, délen és keleten számos járásban árnyékkormányzatot működtetnek. A tálibok koncentrikus körökben bővítik bázisterületeikről az általuk irányított területeket, s 2010-re vetítik elő az ország egész területe feletti állandó ellenőrzés megszerzését. Nyilvánvalóan ma még nem tartozik a realitás világába az a Dádullah molla új tálib főparancsnoknak tulajdonított kijelentés, miszerint erőink képesek offenzívát indítani Kabul ellen, s talán annak elfoglalására is. De megtartani még nem tudnánk. Tavasszal a tálibok bázisterületeikről, hegyeikből lejőve elvegyülnének a polgári lakossággal. 55

10 Afganisztánban tradicionálisan minden felkelés akkor válik erőssé, amikor az ellenállás eléri a keleti területeket, különösen a stratégiai fontosságú Dzsalálábádot. A tálibok vezető helyettese, Dzsaláluddín Haqqání elhagyta korábbi, pakisztáni területen észak-vazirisztáni rejtekhelyét és jelenleg a keleti zónában, feltehetően Dzsalálábádban tartózkodik, s együttműködésről tárgyal a törzsfőkkel. A népfelkelés felé irányuló első lépés 2006-ban az észak-vazirisztáni iszlám állam kikiáltása volt. Ez a helyi fragmentált csoportokat egységes tálib parancsnokság alá hozta, és a tálibok 2006-os afganisztáni offenzívájának kiindulópontjául szolgált. A 2007-es tavaszi offenzíva központja viszont az iráni koordináció jegyében nyugati bázisuk, Helmand tartomány északi részén Bahran járás lesz. Ez a pastun lakta területek északi határán van, ahonnan már felvették a kapcsolatot Ghór tartomány tadzsik nemzetiségű mudzsahed parancsnokaival. Noha a felkelés hagyományosan pakisztáni támogatottságú, új motívum, miszerint a felkelés támogatásának új áramlata Iránból érkezik. Az iráni szervek különösen aktívak Helmand térségében. Ennek tudható be a rekord kábítószer-termelés és délnyugaton a felkelés eszkalációja. Egyre szélesedik a felkelés nyugaton és a Karzaí-kormány álságos szövetségesei, az északi parancsnokok hamarosan félreteszik a tálibokkal szembeni korábbi katonai és politikai szembenállás emlékét, az etnikai és vallási ellentéteket s mind helyi, mind országos szinten megegyeznek. A tálibok már egyezményt kötöttek az északi hadurakkal. Másfél évvel ezelőtt felvették a kapcsolatot az északi parancsnokokkal, és számos északi csoport ugyancsak kapcsolatba lépett a tálib erőkkel. Az Anszár Ul-Iszlám kiképzésében iraki tapasztalatokat szerzett Haqjár mollah nyerte a megbízást, hogy fűzze szorosabbra a kapcsolatot az Északi Szövetséggel. Első tanácskozásukat már megtartották Észak-- Afganisztánban. Országszerte kisebb-nagyobb szervezetek hálózatát hozták létre. A tálibok, majd nyomukban az al-kaida is visszatértek az országba. Az al-kaida és a tálibok együttműködése ismét szorosabb. Az al-kaida ugyanazokat a vasútvonalakat használja illegálisan iraki bombagyártók és tálib harcosok kiképzőinek Irakból Afganisztánba juttatására Iránon és részben Pakisztánon át. Az al-kaida több mint száz szakértővel segíti a tálib erőket Afganisztánban. Nagy al-kaida és tálib jelenlét épül ki mind Afganisztánban, mind Pakisztánban a 2007-es nagy offenzívára készülve. Ezek a csoportok de facto menedékre leltek Pakisztánban. Erőteljes jelenlétük Afganisztán déli és keleti részén, de intenzíven nő nyugaton is. Új motívum a tálibok nemzetköziesítése. Míg afganisztáni uralmuk idején a nemzetközi harcosok szervezeti egységei elkülönültek a tálibokétól, ma már azonos kötelékekben 56

11 vannak a külföldi harcosokkal. A korábban helyi mozgalom ma már kapcsolatban áll az iraki, és a világ más tájainak ellenállási szervezeteivel. Júnusz Khálisz fiával és Hekmatjár erőivel koordinált stratégia keretein belül harcolnak együtt. A tálibok és szövetségeseik politikai és katonai taktikája eltér. Míg a tálibok elutasítják a tárgyalást a Karzaí-kormánnyal, négy keményvonalas képviselőjük 2005-ben bejutott az afgán parlamentbe, ám a választásokon az amerikai börtönben megdolgozott, vagy puha tálibok csúfos vereséget szenvedtek. Hekmatjár a táliboknak nemcsak szövetségese, de egyben riválisa is. Lényeges ideológiai különbség, hogy a tálibok elutasítják a választásokat, míg Hekmatjárnak nemcsak politikai eszményképe az iráni mintájú modern iszlám köztársaság választott kormánnyal, parlamenttel, korszerűen felépített pártstruktúrával, de mint láttuk, ügyesen képes kihasználni a demokratikus politikai intézményeket céljai elérésére. Pártja, a Hezb-i Iszlámí emberei nem párhuzamos államot működtetnek, hanem beépülnek a Karzaí-kormányba. Hekmatjár ujjászervezte embereit a parlamenttől a hegyekig (mintegy negyven embere jutott be a parlamentbe és ennél jóval több a tartományi tanácsokba). Délkelet Afganisztánban Paktia, Paktika, Khoszt, Nangarhár, Kunar, Logar és Ghazni tartományokban a közigazgatás túlnyomó többségben volt vagy jelenlegi Hezb-i Iszlámí tagokból áll, akik továbbra is kapcsolatban állnak Hekmatjárral. Jelentős a szerepük az északi pastun enklávékban is (Kunduz, Badakhsán, és Baghlán tartományokban). Több tartománykormányzó is az ő embere, másokkal mint Gul Agha Sérzaí nangarhári kormányzóval szintén együttműködik. Hekmatjár és a tálibok kapcsolata inkább taktikai, mintsem stratégiai. Ezzel egyidőben, gerillái sikereket érnek el Nangarhár, Khoszt, Kunar és Paktia tartományokban. Ám a vezetés szintjén nincs közöttük koordináció. Ennek oka nemcsak Hekmatjár ambícióiban keresendő, amely a pakisztáni-iráni regionális vetélkedést is kihasználja. A Hezb-i Iszlámí segítene a külföldi erőknek, hogy sértetlenül kivonuljanak Afganisztánból, melynek fejében Hekmatjár akar bevonulni Kabulba Omár molla csapatai helyett. Haqqání, a tálibok volt törzsi miniszterének viszont törzsi politikája tér el a tálibokétól. Ő már levonta a következtetést, hogy saját pátriájában, Khosztban elkövetett rémtettei elidegenítették a helyi törzseket (s a marxista jelölt Gulabzoít segítették a 2005-ös választásokon győzelemre), akárcsak a törzsi struktúrák kiirtása a törzsi ügynökségeken a pakisztáni oldalon, s inkább a Músza Qala-i megoldást, tehát a helyi törzsfőkkel való megegyezést favorizálja. Fáradhatatlanul járja a délkeleti törzseket és fűt-fát ígér nekik. Tavasszal kezdődött, váratlanul kemény és elhúzódó offenzívájuk súlyos aggodalommal tölti el a NATO tagjait, hogy komoly népfelkeléssel szembesülnek, amit a kábítószer-kereskedelem és a Karzaí-kormánnyal szembeni 57

12 egyre növekedő elégedetlenség szít. A NATO erők helyettesítő háborúba bonyolódtak olyan harcosok ellen, akik egy szomszéd országból kapják az instrukciókat. Az állam erodálódása, illetve az ellenállás népfelkelés jellege emlékeztet a Nadzsibullah-rezsim végnapjaira. Ez az ellenállás azonban más, mint a szovjetek elleni dzsihád volt. Annak vezetői külföldre menekültek és külső segítséggel szervezték meg a belső ellenállást. Ez esetben azonban a népfelkelés korábban elkezdődött az országon belül, és azt követte a vezetői struktúra kialakulása külföldön. A tálibok, az idei nyári offenzívájuk sikerén felbuzdulva, megvetették a jövő évi iszlám intifáda alapjait Afganisztánban nemzeti felkelés, valamint ellenállásuk nemzetközivé válása formájában. A városok ellen egyaránt terveznek gerillatámadásokat és nagyobb támadásokat Társadalmi támogatottságuk okai A tálibok népfelkeléssé eszkalálódó gerillaháborújában az elégedetlenek változatosan széles skálája vesz részt. Az össznépi elégedetlenséget kiváltó főbb tényezők a következők: A dzsihádi elemek a Karzaí-kormány külső- és belső ellenzékét egyaránt alkotják. A kiszorítástól félő hadurak destruktívan őrzik pozícióikat, hozzá nem értésükkel, vagy szándékos obstrukcióval bénítva meg az állam működését. A dzsihádi elemek, drog kartellek és nemzetközi bűnöző szindikátusok összefonódása a hatalmi struktúrákon belül, a gerillaháború népfelkeléssé szélesedésének szítója és finanszírozója is. A rekonstrukció teljes kudarca. A bonni folyamatba csak négy dzsihádi csoport került bevonásra, ám a Nadzsibullah-rezsim szakemberei nem, akik még mindig a közigazgatás és a védelmi erők gerincét alkotják. Az állami funkciók erodálódása, a mindent átható korrupció ellenében a tálibok tiszta kezű közigazgatást szolgáltatnak a kormány kezéből kieső területeken. A gyatra állami funkciókat pedig tovább bénítják. Sohasem látott méretet öltöttek az öngyilkos merényletek, az útszéli bombák. Fő céljuk a nemzetközi közösség távozásra késztetése, a közigazgatási, főleg az oktatási infrastruktúra lerombolása. Afganisztán legnagyobb problémája az erős intézmények hiánya. E tény, összefonódva az elharapózó korrupcióval, valamint az állam egyre inkább narko-állam jellege a felkelés kezére játszó társadalmi elégedetlenség további szítója. Barnett Rubin megfogalmazása szerint: A kormány kétes legitimációja és gyengesége eredménye gyanánt, a nemzetközi katonai jelenlét egyre 58

13 inkább hasonlít idegen megszállásra, s az afgánok a végsőkig elutasítják az idegen megszállást. A tálibok szervezetének változásai A tálibok vezetési és szervezeti struktúrája egyaránt nagy átalakuláson ment keresztül: A tálibok tízfős vezetői tanáccsal rendelkeznek. Ezen belül a belső tanácsot Omár molla, Dádullah molla, Dzsaláluddín Haqqání egykori dzsihádi parancsnok, a khoszti mészáros, majd a tálib kormány törzsi és határügyi minisztere, valamint Gul Mohamed Dzsangví molla alkotják áprilisában hozták létre a főparancsnoki tisztet, amikor a hadműveletek irányítását egy nem-tálibra, Dzsaláluddín Haqqání veterán mudzsahed parancsnok, keleti frontparancsnokra bízták, aki sikeresen koordinálta a lelkes, ám tapasztalatlan tálib parancsnokok tevékenységét. Miután a nyugati front parancsnoka, Akhtár Mohamed Oszmání molla Helmand tartományban dcember 19-én szövetséges bombázások áldozata lett, 21-e óta Dádullah molla viseli az újonnan kreált katonai főparancsnok tisztét. Szervezetük és harci cselekményeik egyre koordináltabbak. Ezek már nem a deobandi madraszák tanulóiból verbuvált, szedett-vedett, alacsony harci kapacitású gerillacsapat, s már nem a közép-ázsiai olajkutak olcsó előőrsei, hanem jól szervezett, kiképzett többtízezres hadsereg. Koordinátoraik és kiképzőtáboraik a pakisztáni Kvetta térségében találhatók. Bázisok hálózatát hozták létre a pastun törzsi sávon mind az afgán, mind a pakisztáni oldalon. Az afgán oldalon mozgó táboraik is vannak, bár még mindig erős logisztikai függésben vannak a pakisztáni oldaltól. Maga Omár molla is Kvettában lakik. Júliusban Beludzsisztánban a pakisztáni hatóságok kétszáz afgánt tartóztattak le azzal a gyanúval, hogy tálibok. Egyes tálib vezetők ISI rendszámtáblás autókon járnak. Az ISI Afganisztán hat tartományában rendelkezik rezidentúrával (a hetedikben Khosztban i s felfedezték), s 55 helységében képviselettel. Ma már a tálibok soraiban is találhatók idegen harcosok, csecsenek, arabok, pakisztániak, bangladesiek és közép-ázsiaiak. Ezeket pakisztáni madraszákban képzik ki. Brit-pakisztániak is beléptek közéjük, hogy Dél- Afganisztánban harcoljanak a britek ellen. Nincsenek tálib parancsnokság alatt, külön irányítással és logisztikával rendelkeznek, többek között Zábul tartományban. A tálibok is szereznek külföldi tapasztalatokat, Irakban részt vettek az Anszár Ul-Iszlám kiképzésében, ahova Iránból találták meg az utat. Afganisztán Nímróz és Helmand tartományában is uszítanak iráni ügynökök. Az al-kaida afganisztáni útjai szintén újra átjárhatóak. 59

14 Míg 2001 decemberében, afganisztáni kiűzetésüket követően úgy becsülték, hogy mintegy tálib maradt, ma már 6000 és több tízezer közé teszik harcosaik számát. Szerintünk a res szám áll a valósághoz a legközelebb. A tálibok újonnan katonai főparancsnokává kinevezett, kegyetlenségéről hírhedt féllábú Dádullah molla azt állítja, hogy tizenkétezer tálib harcos áll közvetlen parancsnoksága alatt, de ötvenezer harcost képes mozgósítani. A nemzeti ellenállás mudzsahedjei gyanánt írják alá éjszakai leveleiket, nem mint tálibok, jelezvén azt a tényt, hogy ma már az ellenállásban nem csak tálibok vesznek részt. Az újonnan használt népi mudzsahed elnevezésnek egy másik előzménye is van: Augusztus 28-án a Mudzsahedek Titkos Hadserege azt állította, hogy Hekmatjár erőivel egyesítették soraikat. Hekmatjár még 2004-ben határozta el, hogy Mudzsahedek Titkos Hadserege néven toboroz új harcosokat, hogy támadásokat intézzenek Afganisztánban a külföldi csapatok ellen ben a törvényhozási választások idején jelöltek meggyilkolásával fenyegetőzött. Ez a szervezet vállalt felelősséget 2006 nyarán Észak-Afganisztánban egy bangladesi NGO ellen intézett robbantásos merényletért. Maga Hekmatjár, akárcsak Bin Laden, nem Vazirisztánban, hanem Csitrálban bújkál. Hekmatjár onnan jár át az afganisztáni Kunár és Núrisztán tartományokba. E szervezet egyike azoknak az egyre szaporodó neo-tálib csoportoknak, amelyek önmaguk azonosítására egyre inkább a mudzsahedek elnevezést használják. Egy website Afganisztáni Iszlám Emirátus veboldalának nevezi magát és mudzsahednek mondja azt a kandahári, Mohammad Daúd nevü öngyilkos merénylőt, aki augusztus 29-én a kandahári tartományban felrobbantotta magát egy kanadai katonai konvoj mellett, tönkretéve egy tankot és meggyilkolva négy kanadai katonát. Míg a régi tálibok elítélték, a neotálibok nyíltan vállalják az öngyilkos merényleteket. Immár külföldiek is csatlakoztak a tálibokhoz. Elősör csecsenek, de már arabokat, pakisztániakat,bangladesieket és közép-ázsiaiakat is találhatunk soraikban, ezeket pakisztáni madraszákban képzik ki. Brit-pakisztániak is beléptek közéjük, hogy Dél- Afganisztánban harcoljanak a britek ellen. Ezek nincsenek tálib parancsnokság alatt, külön irányítással és logisztikával rendelkeznek, többek között Zábul tartományban Jól kiképzettek, erősen motiváltak, s ami a legfontosabb, széles népi támogatással rendelkeznek. Független mudzsahed csoportok tevékenykednek, mint Reza Baccsa Helmandban, vagy a Zábul és Helmand tartományok határán hadműveleteket végző, eredetileg farahi Obaidullah molla. A tálib vezetés aggódik a független parancsnokok gombamód szaporodása miatt, ezek nem a tálib vezetéstől, hanem közvetlenül Pakisztánból, esetleg más országokból kapják az utasítá- 60

15 sokat. Iszlámábád célja a pastunok körében megszilárdítani befolyását, de ezúttal nem a tálibokon, hanem egy új erőn keresztül, amely teljes mértékben pakisztáni ellenőrzés alatt van. A tálib rezsim megdöntését követően Pakisztánban több 'jó', 'együttműködő' tálib szervezetet hoztak létre. Pesávarban pusztán megélhetési menekült alacsonyabb szintű papokból szervezték meg Dzsamiát Ul Khuddam Ul-Qurán társaságát. Tagjai sohasem tartoztak sem a tálibok politikai vezetéséhez, sem harci erejéhez. Elutasítják Omár mollát, amiért Bin Ladennek és dzsihádista kiképzőközpontjainak otthont ad. A Dzsausul Muszlimínt hasonlóan azért hozta létre az ISI, hogy megtörje Omár molla erőskezü irányítását. Ez a szervezet kiterjedt hálózatot épített ki Afganisztánban. A pastunok lakta pakisztáni tartományhoz és a pastun törzsi ügynökségekhez valamint Afganisztánhoz hasonlóan a beludzsisztáni Kvettában is megszervezték a 'jó tálibok' csoportját akiknek táborai Csaman- Szpin Boldak térségében találhatók. Abdul Razzaq molla vezetésével volt tálib vezetők e csoportja első ízben tárgyal az amerikaiakkal. Ezek az új parancsokok Irán és Pakisztán támogatásával külön mozgalmat hozhatnak létre, esetleg beolvadnak a tálibokba. Új harci módszerek Új taktikájuk a helyi lakosságot bevonni a harcukba. Egyes helységeket, sőt járásokat elfoglalják, majd visszaadják, ismét elfoglalják, egyre hosszabb időre, míg egyszer csak nemcsak éjjel, de nappal is ők lesznek az urak. Helmand tartomány Bahran járása már végérvényesen az övék, ahová október végén az ifjú Motiullah Aghát nevezték ki tálib járáskormányzónak. Tesztelik a kormány hatékonyságát és a NATO türelmét, s a végén ők szolgáltatnak közigazgatást. Jól felszereltek, hatékony harci kapacitással, gyors, hatékony kommunikációs rendszerrel rendelkeznek. Harci taktikájuk körkörös bázisterületek kialakításával elfoglalni járásokat, ezáltal elszigetelni a tartományközpontokat. Mintegy koncentrikus körökként tágítják fokozatosan hatósugarukat. Helmand tartományban délen Szangín, Músza Qala és Gamszír járások, északon Baghran járás elfoglalásával akarták Laskargah tartományi székhelyt és a giriski brit PRT-t elszigetelni. A kandahári tartományban ugyanezt a taktikát alkalmazták. A pandzsváíi csata Kandahár város elszigetelése végett folyt. A 2006 őszi offenzívát csak kemény légicsapásokkal sikerült meghátrálásra késztetni, melyben számos tálib harcos meghalt (csak Pandzsváínál a Medusa hadművelet során 900, a 2006-os tálib veszteségeknek mintegy 40 %-a). Ám a légicsapásokat nem 61

16 követte számottevő eredmény a szárazföldön, s azóta a tálibok a legtöbb helyre visszaszivárogtak. Az ópiumkereskedelemnek köszönhetően, a tálib vezetés prosperál és napi 5-9 dollárt tud fizetni harcosainak, amikor egy afgán köztisztviselő fizetése dollár havonta. Új, szofisztikált fegyverekkel és technikákkal rendelkeznek, már a repülők ellen is vannak fegyvereik, hála a drogpénznek. Kitűnő kapcsolatokat építettek ki a nemzetközi fegyver feketekereskedelemmel. Új harci módszerek: az aszimmetrikus és gerilla hadviselés mellett már kemény csatákba bocsátkoznak az amerikai és NATO csapatokkal és nem mindig ők a vesztesek. A NATO-nak a tálibokkal kapcsolatos paradigmaváltása Az atlanti szövetség történelme során a legnagyobb és legöldöklőbb szárazföldi háborúba keveredett, amikor az amerikaiak átvették október ötödikén a keleti zóna ISAF parancsnokságát és a kanadai, brit és holland csapatok ezt megelőzően a déli zónát. Amióta átvette a déli parancsnokságot, a NATO afganisztáni missziója átalakult a kezdeti mintegy hétezer fős, főleg a viszonylag nyugodt északon járőröző békefenntartó erőből 30,000 fős, heves harcokba bocsátkozó haderővé változott. Szeptember 10-én Condoleeza Rice, az Egyesült Államok külügyminisztere a Fox TV-nek adott nyilatkozatában közölte, hogy Washingtont meglepte a tálib milícia ereje, 'sokkal szervezettebben és jobb harci képességekel tértek vissza annál, mint amire számítottunk.' Két nappal később Ed Butler dandártábornok, a brit erők parancsnoka tudatta, hogy az ISAF erők és a tálibok közötti harcok az elmúlt hetekben 'rendkívül intenzívek voltak', és 'a harcok intenzitása nagyobb mint Irakban'. A brit védelmi miniszter szeptember 19-én kijelentette, hogy 'a tálibok ellenálló képessége a súlyos veszteségekkel szemben meglepetés, ami jobban leköti erőinket, mint számítottunk rá, és elvonja a rekonstrukciótól.' 'Ha nem tudjuk meggyőzni őket, hogy tegyék le a fegyvert, harcolnunk kell és nagy a veszélye, hogy haláluk motivál másokat, hogy csatlakozzanak a harcolókhoz és minőségében megváltoztassák ezt a konfliktust.' Az ENSZ főtitkára hasonlóan nyilatkozott, amikor szeptember 21-én előterjesztette beszámolóját a Biztonsági Tanácsnak, az afganisztáni biztonsági helyzet hirtelen és drámai romlásáról beszélve, kijelentve, hogy az erőszak mostani hulláma vízválasztó, és 2001, a tálibok bukása óta az afganisztáni átalakulás sohasem volt ily veszélyben. Az ország egyharmadát a felkelés erőszak hulláma öntötte el. Délen, délkeleten és keleten a helyzet javulása nem várható és nem zárható ki további romlás. Noha a harcok zömében afgá- 62

17 nok vesznek részt az országhatárokon belül, ám a felkelés vezetői 'erősen támaszkodnak határon kívüli harcosokra, többen közülük afgánok a határmenti menekülttáborokból és radikális pakisztáni szemináriumokból.' Dialógusra szólított fel az összes fél között, hangsúlyozva, hogy külön kell választani a harcosok tömegét a felkelés vezetőitől. Míg megállapította, hogy 'a tálibok és más kormányellenes erők folytatólagosan semmibe veszik az emberi élet értékét', figyelmeztetett, hogy 'az afgán biztonsági erők és nemzetközi partnereik sem használják ürügyül a biztonsági helyzetet az emberi jogok elnyomására.' Eikenberry tábornok, az amerikai vezetésű koalíciós erők vezetője pedig azon véleményének adott hangot, hogy a felkelők elleni hadműveletek sikere 'a politikai megoldáson múlik.', hatékonyabb kormányt sürgetett, hozzátéve, hogy elérkeztünk Az ISAF erők szeptember elején nagy offenzívát indítottak a tálib harcosok kifüstölésére Kandahártól 30 kilométerre nyugatra Pandzsváí és Zsáre Dast járásokból, ahol úgy nézett ki, hogy várhatóan hónapokig le lesznek kötve. Ezzel szemben szeptember 16-án váratlanul bejelentették, hogy a művelet sikeresen befejeződött Azt is közölték, hogy a járások annyi kárt szenvedtek, hogy külön meg kell tervezni újjáépítésüket. E hadműveletek következtében júliusban 80-90,000-ren menekültek el otthonaikból. Az ostromlott brit parancsnok, Richards vezérőrnagy nemrég figyelmeztetett: Fel kell ismernünk, hogy itt veszíthetünk. Azokra a nehézségekre reagálva, amelyekkel az ISAF erői szembesülnek, a NATO főtitkára felszólította a tagországokat, hogy adjanak további 2,500 katonát, támadó és szállító helikoptereket. Ám a hónap nagyköveti, külügyminiszteri és védelmi miniszteri tanácskozásain egyik nyugat-európai ország sem ajánlott fel többet, Lengyelországot nyomás alatt hagyták, hogy februárra valóban elküldje a megígért további ezer katonát. A védelmi miniszterek szeptember 29-i ülésén megállapodtak, hogy október 5-én átveszi a NATO a koalíciós erők hadműveletei felett a parancsnokságot. Az összes Afganisztánban tevékenykedő nemzetközi erő ISAF mandátum alá kerül, annak a 8,000 amerikai katonának a kivételével, akik különleges terrorista célpontokat kutatnak fel légi támogatással. Ez a transzfer, amelyet eredetileg az év végére terveztek, az erők rugalmasabb elhelyezését teszi lehetővé. Egyre erősödik az a felismerés, hogy itt veszteni is lehet. Des Brown védelmi államtitkár szerint el kell fogadnunk, hogy nehezebb a feladat, mint korábban véltük. Tony Blair brit miniszterelnök szavai szerint a NATO hitelessége forog veszélyben. Helmuth Schmidt volt német kancellár is figyelmeztetett, hogy a NATO vereséget szenvedhet Afganisztánban. Míg Kanadában a súlyos harcok és veszteségek hatására egyes politikai erők, így az NDP 63

18 csapataik azonnali kivonását követelik Afganisztánból. Az afganisztáni miszsziót korábban támogató liberálisok is 180 fokos fordulatot tettek, amikor új vezetőjük kijelentette, hogy 2009-ig ki kell dolgozni a méltósággal kivonulás taktikáját. Washington a NATO csapatok elleni heves támadásokat arra használta fel, hogy a NATO november 25-i rigai tanácskozásán több katonát kérjen az afganisztáni misszióhoz a tagországoktól, fős gyorsreagálású erő felállítását valamint alapszabály módosítást. Bush elnök rigai beszédében a következőképpen fogalmazott: A tálib radikálisok azt, hogy az amerikaiak átadták a parancsnokságot a NATO-nak, lehetőségnek tekintik, hogy megtörjék a szövetség akaratát. Ez a NATO legfontosabb missziója az emberiség szabadságának védelmében. Ez fordulatot jelent a korábbi amerikai szemlélethez képest, amely a nemzetközi terrorizmus elleni harc fókuszát Irakban látta. Tony Blair novemberben Helmand tartományban úgy fogalmazott Camp Bastionban a katonák előtt tartott beszédében, hogy e sivatagos helyen dől el a XXI.század elején az emberiség jövője. Ám jelentősek a politikai és műveleti nézeteltérések az észak-atlanti szövetség legrégibb tagjai között az afganisztáni feladatokat illetően. Nemcsak a harc, illetve a mákültetvények megsemmisítése tekintetében, de a NATO humanitárius feladatai és az ENSZ szakosított szervezeteinek tevékenysége közötti párhuzamosságot illető francia bírálat, illetve Pakisztán szerepének megítélése, illetve a Músza Qala-i egyezmény tekintetében. Míg Washington továbbra is hinni szeretne benne, hogy Musarrafnak, mint térségbeli szövetségesnek nincs alternatívája, a brit védelmi minisztérium jelentése rámutatott, hogy a pakisztáni titkosszolgálat az ISI továbbra is intenzíven támogatja a tálibokat. Hasonló következtetésre jutott a NATO főparancsnoka, a brüsszeli székhelyű International Crisis Group és a New York Times is. Ami a Músza Qala-i egyezményt illeti, ebben az esetben viszont a briteket illeti éles amerikai bírálat. A tálibok irakizációja Az iraki konfliktus a dzsihádisták számára cause celebre lett. Ez a fajta, az afgán harci kultúrától idegen, névtelen és arctalan erőszak azt a benyomást kelti, hogy Irak kétezer kilométerre keletebbre költözött és öt évvel a tálib rezsim megdöntését követően meggyökeresedett Afganisztánban. Akárcsak az iraki ellenállók, ma már az afganisztáni tálibok is videóra veszik támadásaikat, és felteszik őket az internetre. Jellemző a terrortámadások iraki jelleg, azon belül is új motívum az öngyilkos merényletek számának és volumenének drámai növekedése, a távirányításos bombák használata, emberrablások, túszejtések, lefejezések. A kézifegyverekkel végrehajtott közvet- 64

19 len támadások a 2005-ös 1,558-ról 4,542-re emelkedtek, a távirányításos út menti bombákkal elkövetett merényletek a 2005-ös 783-ról 1,677-re, az öngyilkos merényletek száma pedig 2006-ban 136 volt a 2005-ös 27-hez képest. Új elem a középületek bejáratánál végrehajtott nagyszámú civil áldozattal járó merényletek. Célpontjaik a kormányintézmények (köztük az iskolák), kormánytisztviselők, afgán biztonsági erők, a nemzetközi erők és segélyszervezetek. Terrorcselekmények A terrorista merényletek célja az amerikaiak által vezetett nemzetépítő folyamathoz kapcsolódó személyek, kormánytisztviselők, a nemzetközi erők, és az újjáépítési folyamatokban részvevő személyek elleni támadások. Új, nyugtalanító jelenség, hogy egyre nagyobb számban válnak áldozatul civilek kormányhivatalok bejáratánál. Háromszázan haltak meg merénylet, ebből 230-an öngyilkos merényletek következtében szeptember végéig. Úgy tűnik, hogy a tálib mozgalmon belül is ellentétek merültek fel az öngyilkos merényletek megítélésével kapcsolatosan. Vannak, akik csak a nemzetközi erőkkel vívott fegyveres összecsapást tartják a harc etikus formájának és morálisan elítélik az öngyilkosságot (amit az iszlám vallás tilt) és aggasztja őket az ártatlan civil áldozatok magas száma. Az öngyilkos merénylők külföldi önkéntesek. Öngyilkos merényletek Az öngyilkos merénylet olyan stratégiai fegyver, amely képes csökkenteni a szembenálló felek aszimmetriáját. Átmenet a korlátozott erőszakból a népi ellenállásba. Célja félelemkeltés, az életkörülmények befolyásolása, az élet elviselhetetlenné tétele, bosszú, befolyás a döntéshozatalra, a békefolyamat aláásása ban 300-an haltak meg terrorcselekmény következtében, ebből 230- an öngyilkos merénylők áldozatai voltak. Új motívum az öngyilkos merényletek megjelenése, amely nem honos az afgán kultúrában. Végrehajtói ma is többnyire külföldiek ben már tapasztalható volt ezen típusú merényletek emelkedése, ám 2006-ban sohasem tapasztalt mértéket értek el. Az afganisztáni öngyilkos merényletek elsődleges szervezője Észak- és Dél-Vazirisztán. Az öngyilkos merényletek afganisztáni 2006 szeptemberi csúcsának oka, hogy már szinte lehetetlen Pakisztánba visszavonulniuk. A vallási szélsőségesség és a több évtizedes háború, az írástudatlanság, a mérhetetlen nyomorúság, a munkanélküliség, a kilátástalanság által teremtett jelenség az egyetlen életcél. Nem elfelejtendő, hogy az öngyilkos merénylők Irakból érkeztek a térségbe Iránon át. 65

20 Az öngyilkos merényletek a tálib arzenál részévé váltak, akárcsak a távirányítású merényletek, a halálozási ráta drasztikus növekedését eredményezve. Míg 2005-ben mindössze huszonhárom öngyilkos merényletet követtek el, szeptember 30-ig 67, október 7-ig 78-at, október 23-ig már 90-et, december 31-ig 119-et október 7-ig 142, december 31-ig 180 afgán civil, az afgán biztonsági erők negyven tagja, és tizenhárom NATO katona esett áldozatul, október 23-ra számuk már meghaladta a kétszázat. Dádullah molla tálib vezető szerint 500 öngyilkos merénylő került bevetésre Afganisztánban. A szeptember 30-i borzalmas merényletet követően, amelyet követően az afgán fővároson úrrá lett a rettegés, és az emberek nem mertek kimenni az utcára, tíz öngyilkos-jelöltet a NATO, tizenhetet pedig az afgán biztonsági erők tartóztattak le. Október 20-án a paktiai Barmalban pakisztáni, csecsen, török és jemeni harcosokat fogtak el, akik bevallották, hogy pakisztáni madraszákban toborozták őket azzal, hogy Afganisztán hitetlen, ismét brit megszállás alatt van. Szaifullah molla, tálib vezető irányította őket Miránsáhból az afganisztáni Barmalba. Úgy tűnik, hogy a tálib mozgalmon belül is ellentétek merültek fel az öngyilkos merényletek megítélésével kapcsolatosan. Vannak, akik csak a nemzetközi erőkkel vívott fegyveres összecsapást tartják a harc etikus formájának és morálisan elítélik az öngyilkosságot (amit az iszlám vallás tilt) és aggasztja őket az ártatlan civil áldozatok magas száma. December 29-én Omár molla a mekkai zarándoklatot lezáró ünnep alkalmából kibocsátott beszédében a polgári lakosság kímélésére szólította fel harcosait. Az öngyilkos merényletek közül a legjelentősebbek krónikáját a teljesség igénye nélkül vázoljuk fel. December 22-én egy öngyilkos merénylő Padsah Khán Zadrán paktiai parlamenti képviselő kabuli Kart-i Nou-i házából kikanyarodó autója előtt robbantotta fel magát, megsebesítve Zadrán sofőrjét, testőrét és öt járókelőt, akik közül az egyik később belehalt sérüléseibe. A kocsiban a képviselő fia és unokája utazott. Ez volt az első öngyilkos merénylet közel kéthavi szünet után az afgán fővárosban. December 14-én a Zábul tartománybeli Qalatban egy rendőrkonvoj mellett robbantotta fel magát egy öngyilkos meerénylő, tizenöt perccelt azt követően, hogy Karzaí elnök Kandahárból a fővárosba visszatérő testőrei elhaladtak az úton. December 12-én hatan életüket vesztették, nyolcan megsebesültek Laskargáhban, a helmandi kormányzó hivatalában, amikor egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát. 66