A VÉGREHAJTÓI IRODA KÁRTÉRÍTÉSI FELELŐSSÉGE
|
|
- Bertalan Tóth
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A VÉGREHAJTÓI IRODA KÁRTÉRÍTÉSI FELELŐSSÉGE A végrehajtó működése körében illetőleg az eljárása során okozott kár megtérítéséért a kártérítési felelősség minden esetben - így akkor is, ha végrehajtói iroda tagjaként fejti ki tevékenységét a végrehajtót terheli /Vht.236. (1) bekezés, Ptk.349. (1) bekezdés/. A felperes a végrehajtó irodával szemben fenntartott pontosított keresetében elsődlegesen közigazgatási jogkörben okozott kár, másodlagosan jogalap nélküli gazdagodás, harmadlagosan tartozás jogcímén kérte az alperes Ft és járulékai megfizetésére kötelezését. Követelését arra alapította, hogy a folyamatban volt végrehajtási eljárás során a végrehajtó a végrehajtási ügyérték mértékét jogszabálysértően határozta meg, a végrehajtási jutalék felszámításának jogszabályi feltételei nem álltak fenn, továbbá jogsértően alkalmazott a felperessel szemben azonnali beszedési megbízást a törvényben rögzített bírósági út igénybevétele helyett. Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Elsődlegesen arra hivatkozott, hogy nem a végrehajtó iroda, hanem a végrehajtó rendelkezik passzív perbeli legitimációval a kártérítési követelés esetében. Utalt arra, hogy a felperes a rendes jogorvoslatot nem vette igénybe, a jutalékkal kapcsolatosan kifejtette, hogy nem végrehajtási eljáráson kívül szűnt meg a követelés, a végrehajtó tevékenységével kapcsolatosan pedig kizárólag kártérítés jogcímén lehet igényt érvényesíteni, a másodlagos jogcímek erre nem teremtenek lehetőséget. Az elsőfokú bíróság a fellebbezéssel támadott ítéletével a keresetet elutasította. Határozata indokolásában megállapította, hogy a felperes a kötelmi adóssal szembeni kölcsöntartozás érvényesítése érdekében végrehajtási záradék útján mind az adós, mind pedig a zálogkötelezettekkel szemben végrehajtási eljárást kezdeményezett, a végrehajtás elrendelésére szeptember 5-én került sor. A felperesnek a zálogtárgyakon vételi joga állt fenn, annak gyakorlására ellenérték fejében harmadik személyt jelölt ki, aki a vételi jogával élve meg is szerezte az ingatlanok tulajdonjogát. A felperes követelésének megszűntével a végrehajtó díjjegyzékeket állított ki, megállapítva az ügyértéket, a munkadíjat, a költségátalányt, a behajtási jutalékot, az egyéb költségeket. A díjjegyzékeket kézbesítette a felperesnek, majd jegyzőkönyvben állapította meg azok jogerőre emelkedését. A Tatai Városi Bíróság a felperes díjjegyzékkel és jegyzőkönyvekkel kapcsolatos végrehajtási kifogását elkésettségre hivatkozással elutasította, a határozatokat a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság helybenhagyta. A díjjegyzékek jogerőre emelkedését megállapító jegyzőkönyvbe foglalt fizetési felhívásnak a felperes nem tett eleget, így a bírósági végrehajtó a Ft tartozást azonnali beszedési megbízással hajtotta be a felperestől. Az elsőfokú bíróság a Vht.236. (1) bekezdésére, valamint a 254/A. (1) bekezdésére hivatkozással úgy foglalt állást, hogy a végrehajtó irodának a felperesi követelés tekintetében nincs alperesi perbeli legitimációja, a működési körében, illetőleg eljárása során okozott kár megtérítéséért ugyanis nem a végrehajtó iroda, hanem a végrehajtó felel. Az iroda csupán a végrehajtói tevékenység elősegítésére létrehozott szervezet.
2 Mindemellett rámutatott arra is, hogy a kártérítési felelősségnek a Ptk.349. (1) bekezdésében foglalt feltételei sem állnak fenn, hiszen az elkésettség miatt elutasításra került végrehajtási kifogásokat úgy kell értékelni, hogy a végrehajtó intézkedése elleni rendes - a kár elhárítására alkalmas - jogorvoslatot a felperes nem vette igénybe, kifogást nem terjesztett elő. A végrehajtási kifogás jelentette volna a rendes és egyben egyetlen jogorvoslati lehetőséget a végrehajtó intézkedésével szemben. Rendes jogorvoslat hiányában a végrehajtási költség visszafizetését jogszerűen a felperes sem elszámolásra irányuló perben, sem kártérítés jogcímén, sem jogalap nélküli gazdagodás jogcímén nem érvényesítheti (EBH.1999, Legfelsőbb Bíróság Pk.42. állásfoglalás, G.1789/2008. elvi határozat.) Ugyancsak alaptalannak ítélte a felperesi keresetet a Ptk ban foglalt feltételek hiányára figyelemmel is, megállapítva, hogy a végrehajtó a Vht. és a díjszabásról szóló rendelet szabályait betartva járt el. A Vht.254. (4) bekezdése szerint jár a jutalék a végrehajtónak függetlenül attól, hogy a teljesítés a végrehajtóhoz vagy a végrehajtást kérőhöz, pénzben vagy természetben történt. A 14/1994.(IX.08.) IM. rendelet 1. (1) bekezdése és 18. -a szerint is jár a jutalék a végrehajtónak. A perbeli végrehajtási eljárások azzal, hogy a felperes az opciós jogával élt, megszűntek. A végrehajtó jogszerűen állította ki a díjjegyzéket, melyet a végrehajtást kérő részére kézbesített. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felperes alaptalanul hivatkozott a Vht.41. (1) bekezdésére, ugyanis a perbeli esetben legfeljebb a 40. (1) bekezdése, ily módon a 34. (5) bekezdése alkalmazandó. A Vht.41. (1), (2) és (3) bekezdésében foglalt eljárás fel sem merült a perbeli esetben, hisz az adósok nem valószínűsítették okirattal, hogy a követelés alaptalan, azt már teljesítették vagy egyébként megszűnt, így a végrehajtó a 34. (5) és 40. (1) bekezdése alapján jogszerűen érvényesítette azonnali beszedés útján a jogerős díjjegyzékben foglalt és a felperes által felhívás ellenére meg nem fizetett végrehajtási költséget. A felperes fellebbezésében elsődlegesen az ítélet kereset szerinti megváltoztatását, másodlagosan a hatályon kívül helyezését kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat és az irányadó jogszabályokat tévesen értelmezte. Téves az az ítéleti álláspont, hogy az alperes perbeli legitimációja a felperesi követelések tekintetében hiányzik. A Vht ban meghatározott felelősség ugyanis az önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezetet terheli. Utalt arra, hogy a végrehajtási eljárás költségei is a végrehajtó iroda számlájára folynak be. Végrehajtó iroda létesítése esetén a Vht ában meghatározott kártérítési felelősség az irodát terheli csakúgy, mint a jogalap nélküli gazdagodás visszatérítése iránti másodlagos igény. Ez is csak a ténylegesen gazdagodó irodával szemben érvényesíthető. A felperes kiemelte, hogy a Vht.34. (5) bekezdése, a 40. (1) bekezdése, valamint a 41. (3) bekezdése rendelkezései kizárólag egymásra tekintettel alkalmazhatóak. A 40. (1) bekezdése értelmében a végrehajtást kérő köteles a követelés megszűnését és csökkenését bejelenteni a végrehajtónak és köteles a végrehajtó felhívásának megfelelően a 34. (5) bekezdése szerinti költségeket megfizetni. A Vht.41. (3) bekezdése értelmében ha a végrehajtást kérő elmulasztotta a nyilatkozatot vagy az adós állítását elismerte, de a felhívásban megjelölt összegeket nem fizette meg, úgy a végrehajtó az ügyet a végrehajtást foganatosító bírósághoz terjeszti be. Ezután a
3 bíróság végzéssel kötelezi a végrehajtást kérőt a 34. (5) bekezdésében említett összegek megfizetésére. Megállapítható tehát, hogy a végrehajtónak az ügyet be kellett volna terjesztenie a foganatosító bíróság részére és kizárólag a bíróság lett volna jogosult arra, hogy a végrehajtási költségek megfizetésére kötelezze a végrehajtást kérőt. Csupán ezen jogerős végzés alapján lett volna köteles a költségek megfizetésére a végrehajtást kérő, a végrehajtó pedig csak ezután lett volna jogosult a végrehajtást kérővel szemben végrehajtási cselekményt foganatosítani. A végrehajtó nem terjesztett elő a költségviselés megállapítására irányuló kérelmet a bíróságnál, emiatt a bíróság e tárgyban alakszerű határozatot nem hozhatott, így a felperes elesett az esetleges jogsértő végzéssel szembeni jogorvoslati jog gyakorlásának lehetőségétől. Az elsőfokú ítéletben írtakkal szemben a végrehajtást kérőnek nem kizárólagosan a díjjegyzékkel szembeni végrehajtási kifogás, hanem a foganatosító bíróság végzésével szembeni fellebbezés is jogorvoslati lehetőségként áll rendelkezésére. Ezzel azonban az alperes törvénysértő intézkedése miatt nem élhetett. Ennek hiányát azonban a felperesre nem lehet terhelni. Kifejtette azt is, hogy a Ptk.349. (1) bekezdésében hivatkozott jogorvoslat csak bekövetkezett kár esetén értelmezhető. A kár bekövetkezte ugyanakkor nem a díjjegyzékek közléséhez, hanem a követelés felperessel szemben való tényleges érvényesítéséhez kapcsolódott. A bíróság által hivatkozott jogesetek csupán akkor lennének irányadók, ha a felperest nem korlátozta volna az alperes a jogorvoslati jogosultságában. Ezen túlmenően a felperes fenntartotta azon álláspontját, hogy amennyiben az államigazgatási jogkörben okozott kár iránti kérelme nem állna fenn, úgy a jogalap nélküli gazdagodás jogcímén megállapítható az alperes felelőssége, ugyanis az alperesnek csupán a jogszabályban meghatározott módon megállapított és annak megfelelő mértékű végrehajtási költségekre vonatkozóan volt jogalapja, ezt meghaladóan nem. Önmagában a jogerős díjjegyzék nem szolgált a vagyoni előny érvényesítésének jogalapjául. Az alperes a végrehajtási ügyértéket jogsértően, nem a Vht.31/E. (4) bekezdése alapján határozta meg, a Vht.41. (3) bekezdésében foglaltak mellőzésével alkalmazott azonnali beszedési megbízást, ezáltal a felperes jogorvoslati jogát korlátozta, továbbá a Vht.254. (4) bekezdését sértve számított fel végrehajtási jutalékot, holott a végrehajtási eljárás befejezése sem egészben, sem részben nem tekinthető eredményesnek, a követelés megszűnése nem hozható összefüggésbe a végrehajtási eljárással. A megtérülés a végrehajtási eljárástól függetlenül, azon kívül következett be, mégpedig a felperest megillető opciós jog révén. Tehát az adós és a végrehajtó személyétől függetlenül került sor a követelés megtérülésére. Utalt arra, hogy ugyanezen jogértelmezést foglalt el egy másik végrehajtási ügyben dr. Kovássy Szabolcs önálló bírósági végrehajtó az ugyanezen követelés iránt folytatott másik eljárása során. Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az ítélet helyes indokai alapján való helybenhagyását kérte. Mindenben fenntartotta az elsőfokú eljárás során részletesen kifejtett jogi álláspontját.
4 A felperes fellebbezése az alábbiak szerint nem megalapozott. A végrehajtó törvénysértő intézkedésére, eljárására hivatkozva a Ptk ára alapított kártérítés iránti kereseti kérelem elbírálása során mindenekelőtt a bíróságnak a perben a felperes által alperesként megjelölt végrehajtói iroda passzív perbeli legitimációjának kérdésében kellett határoznia. Az e körben elfoglalt elsőfokú ítéleti álláspont maradéktalanul helytálló és az általa felhívott jogszabályi rendelkezések helyes alkalmazásán alapszik. A Vht.236. (1) bekezdése értelmében a Ptk.349. (1) bekezdése alapján előterjesztett kártérítési követelés a végrehajtóval szemben érvényesíthető. A végrehajtói iroda a Vht.254/A. (1) bekezdése értelmében csupán az önálló bírósági végrehajtói tevékenység végzésének elősegítésére alapított, mégpedig jogi személyiséggel rendelkező szervezet. A végrehajtói irodát, mint jogintézményt a jelenlegi magyar jogrendszerben a évi CXXXVI. törvény a vezette be. A törvény ezen -ához fűződő miniszteri indokolás szerint a társas formában történő működés természetesen nem érinti a végrehajtói tevékenység mint állami jogalkalmazó tevékenység hatósági jellegét és ennek megfelelően a végrehajtóknak az általuk lefolytatott eljárással kapcsolatos személyes fegyelmi és kártérítési felelősségét. A jogalkotói szándékot tükröző miniszteri indokolás és Vht.236. (1) bekezdésének elsődleges nyelvtani jelentése kétséget kizáróan megalapozza az elsőfokú bíróság jogi álláspontját: a végrehajtó működése körében, illetőleg az eljárása során okozott kár megtérítéséért a Ptk.349. (1) bekezdés szerinti kártérítési felelősség minden esetben - így akkor is, ha végrehajtói iroda tagjaként fejti ki tevékenységét a végrehajtót terheli. Ettől eltérő jogértelmezésre alappal csupán az szolgálhatna, ha a Vht. (vagy más jogszabály) kifejezetten a végrehajtói iroda felelősségéről rendelkezne. A kifejtettekre figyelemmel az elsőfokú bíróság a felperes téves jogi álláspontjával szemben helytállóan foglalt állást akként, hogy a perben az alperesnek a felperes kártérítési követelése tekintetében nincs passzív perbeli legitimációja. Ez a körülmény a kártérítési kereset ítélettel való elutasítását önmagában megalapozza. Helytálló az az elsőfokú bíróság által elfoglalt jogi álláspont, mely szerint a felperes által a perben érvényesített követelés a végrehajtói irodával szemben sem jogalap nélküli gazdagodás, sem pedig egyéb kötelmi jogcímen, azaz tartozás elszámolására hivatkozással sem érvényesíthető alappal. A végrehajtó a végrehajtási eljárás során az irányadó jogszabályi rendelkezések keretei között, az azok által meghatározott módon és eljárási rendben köteles eljárni. A felperes által sérelmezett végrehajtói magatartás, tevékenység (díjjegyzék nem megfelelő kiállítása, az abban foglalt követelés azonnali beszedési megbízás útján való érvényesítése, a költségek viselésére irányuló döntés meghozatalának módja) közhatalom gyakorlása során kifejtett szervező-intézkedő tevékenységnek vagy mulasztásnak (PK.42. számú állásfoglalás), az állami jogalkalmazó tevékenység keretei között kifejtett magatartásnak minősül. Az ilyen jellegű, tehát hatósági tevékenység keretei közé tartozó végrehajtói intézkedésekre alapított, jogsértésre hivatkozással érvényesített követelés érvényesítésének feltételeit a Ptk ában és a ában foglalt rendelkezések együttesen teremtik meg. A végrehajtó által a közhatalmi tevékenysége során kifejtett jogsértő magatartásra, mint
5 ténybeli alapra hivatkozással más jogcímen (sem a jogalap nélküli gazdagodás, sem pedig tartozás, illetve elszámolás jogcímén) nem lehet követelést érvényesíteni. Erre figyelemmel nem megalapozott a felperesnek a végrehajtói irodával szemben de a végrehajtó jogsértő hatósági eljárására hivatkozással előterjesztett másodlagos és harmadlagos jogcím alapján érvényesített keresete sem, ezért az elsőfokú bíróságnak a keresetet elutasító ítéleti döntése helyes. A kereset elbírálásához szükségtelen a kártérítési felelősség Ptk.349. (1) bekezdésében meghatározott speciális és a Ptk.339. (1) bekezdésében meghatározott általános feltételek fennállásának érdemi vizsgálata, ezért az ítélőtábla az elsőfokú ítélet indokolásának ezirányú okfejtését mellőzve, az ítéletet a Pp.253. (2) bekezdése alapján helybenhagyta. Győri Ítélőtábla Pf.III /2013/4. szám
A Fővárosi Ítélőtábla 2.Kpkf /2006/3.
A Fővárosi Ítélőtábla 2.Kpkf.50.422/2006/3. A Fővárosi Ítélőtábla a Magyar Autóklub (Budapest) felperesnek a Gazdasági Versenyhivatal (Budapest) alperes ellen versenyfelügyeleti ügyben hozott közigazgatási
TÉVESEN AZ ADÓS SZÁMJÁRÁRA UTALT ÖSSZEG - A FELSZÁMOLÓ KÖTELEZETTSÉGE
TÉVESEN AZ ADÓS SZÁMJÁRÁRA UTALT ÖSSZEG - A FELSZÁMOLÓ KÖTELEZETTSÉGE A téves átutalást nem kell hitelezői igényként bejelenteni. Az összeget, függetlenül attól, hogy a téves utalás a felszámolás kezdő
Alkalmazott jogszabályok: A Ptk (1) és (2) bekezdése, 348. (1) bekezdése
Az alperes álképviselője, a körjegyző károkozó magatartását a képviselőtestületi határozat kivonatának meghamisítását és ezáltal a felperes képviseleti jog tekintetében való megtévesztését és a szerződés
Végrehajtás korlátozása iránti kérelem
Végrehajtás korlátozása iránti kérelem Alulírott adós előadom, hogy önálló bírósági végrehajtó előtt számon végrehajtás folyik velem szemben. A végrehajtást kérő: Álláspontom szerint a végrehajtást kérő
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a személyesen eljárt.. (..) felperesnek az ORFK Gazdasági és
Kúria mint felülvizsgálati bíróság
Pfv.V.21.986/2014/3. Kúria mint felülvizsgálati bíróság A Kúria a Hámori és Soltész Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Soltész Beatrix ügyvéd) által képviselt felperesnek a személyesen eljáró alperes ellen
Győri Ítélőtábla Pf.III /2015/3. szám
A közgyűlési határozat felülvizsgálata iránt a tagot önállóan megillető keresetindítási jog több tag általi gyakorlása nem eredményez egységes pertársaságot. Alkalmazott jogszabályok: Ptk. 62. (6) bekezdés,
Alkalmazott jogszabályok: Pp , (1) bekezdés. Győri Ítélőtábla Pf.IV /2012/3.szám
Ha az elsőfokú bíróság alakszerű határozat meghozatala nélkül dönt a tárgyalás érdemi folytatása (a perújítás megengedhetősége) mellett, ezen döntésével szemben a perújítás tárgyában hozott érdemi határozat
Alkalmazott jogszabályok: Cstv. 10. (2) bekezdés, 20. (3) bekezdés, Pp (1) bekezdés f.) pont, 157. a.) pont.
A hitelező a csődeljárás kezdő időpontjában már fennálló, vagy az alatt keletkezett a moratórium hatálya alá eső határidőben be nem jelentett követelése tekintetében a nem érvényesíthetőség mint joghatás
v é g z é s t : I n d o k o l á s
A a Dr. Bencze Péter és Társa Ügyvédi Iroda (ügyintéző dr. Bencze Péter ügyvéd) által képviselt Magyar Szocialista Párt (kérelmező címe) kérelmezőnek a Megyei Területi Választási Bizottság 2014. október
í t é l e t e t: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.
A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság a dr. Mészáros Győző Ügyvédi Iroda (ügyintéző dr. Mészáros Győző, ügyvéd 1076 Budapest, Dózsa Gy. u. 68. I/5.) által képviselt Banco Primus S. A. (Portugália
Az EUIPO ELŐTT FELMERÜLT KÖLTSÉGEK ÉRVÉNYESÍTÉSE A MAGYAR BÍRÓSÁGOK ELŐTT?
ILYEN MÉG NEM VOLT! Az EUIPO ELŐTT FELMERÜLT KÖLTSÉGEK ÉRVÉNYESÍTÉSE A MAGYAR BÍRÓSÁGOK ELŐTT? MIE Konferencia, Győr 2016. november 25. dr. Klauber Zsófia Amiről szó lesz EUIPO előtti iparjogvédelmi eljárás
ítéletet: A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2.PÍ /2016/6. szám
2.PÍ.21.046/2016/6. szám A Kaposvári Törvényszék mint másodfokú bíróság a dr. Csuka Zoltán ügyvéd (7400 Kaposvár, Csokonai u. 2. III/18.) által képviselt szám alatti lakos felperesnek - dr. Fábián Bernadett
ítéletet: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja és a felperes keresetét elutasítja.
. M A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság dr. Csuka Zoltán ügyvéd (7400 Kaposvár, Csokonai u. 2.) által képviselt szám alatti ) felperesnek - Klincsik
A felperes elbirtoklás jogcímén az alperesi ingatlanok kerítés által leválasztott részeinek tulajdonjoga iránt terjesztett elő keresetet.
A FORGALOMKÉPTELENSÉG EREDETI SZERZÉSMÓD A jogszabály erejénél fogva forgalomképtelen önkormányzati törzsvagyonnak minősülő ingatlan más által eredeti szerzésmód útján sem szerezhető meg /1990. évi LXV.
í t é l e t e t : I n d o k o l á s :
Mfv.I.10.284/2008/3.szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Szőnyi Sarolta ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Szilágyi Gábor ügyvéd által képviselt alperes ellen kártérítés iránt a Gyulai
A VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐ BIZTOSÍTÉKADÁSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK MÉRTÉKE
A VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐ BIZTOSÍTÉKADÁSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK MÉRTÉKE A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően tanúsított magatartása miatt a vezető tisztségviselő felelősségének megállapítása
v é g z é s t: A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Választási Bizottság 298/2014. (X.17.) FVB számú határozatát helybenhagyja.
Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.058/2014/5. A Fővárosi Ítélőtábla a Ügyvédi Iroda (címe., ügyintéző: ügyvéd neve) által képviselt kérelmező neve (címe) kérelmezőnek, a Fővárosi Választási Bizottság 2014.
VÁLLALKOZÁSI JOGVISZONY EGYOLDALÚ MEGSZÜNTETÉSE IDŐSZAKONKÉNT NYÚJANDÓ SZOLGÁLTATÁS ESETÉN
VÁLLALKOZÁSI JOGVISZONY EGYOLDALÚ MEGSZÜNTETÉSE IDŐSZAKONKÉNT NYÚJANDÓ SZOLGÁLTATÁS ESETÉN Az olyan vállalkozási jogviszonyban, amelyekben a felek hosszabb időtartam alatt ismétlődően nyújtandó szolgáltatásokra
Kúria mint felülvizsgálati bíróság Kfv.III / 2016 /7 számú ítélete
Kúria mint felülvizsgálati bíróság Kfv.III.37.279 / 2016 /7 számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/98 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel
A jogellenesség vizsgálatának gyakorlata a közigazgatási jogkörben okozott kár. (Ptk. 349. (1) bek.) dr. Mikó Sándor
A jogellenesség vizsgálatának gyakorlata a közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránt indított perekben (Ptk. 349. (1) bek.) Szerző: dr. Mikó Sándor 2013. Alapvetések a jogellenesség vizsgálatához
Az alkalmazott jogszabályok: Pp.3. (2) bekezdése. Győri Ítélőtábla Pf.III /2012/4.szám
A bíróság a kereseti tényállásban előadottakhoz, valamint a kereset tárgyához kötve van, a kereseti kérelemhez kötöttség azonban nem jelenti azt, hogy a fél által megjelölt jogcímhez is kötve lenne. A
AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3022/2015. (I. 27.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmány bíróság tanácsa alkotmány jogi panasz tárgyában meghozta a következő.
1166 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3022/2015. (I. 27.) AB VÉGZÉSE alkotmány jogi panasz visszautasításáról Az Alkotmány bíróság tanácsa alkotmány jogi panasz tárgyában meghozta a következő végzést: Az Alkotmány
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság Mfv.II.10.034/2007/2. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróság P.T. I. rendű, H. Sz. II. rendű és
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Gyulai Munkaügyi Bíróság 3.M.491/2002/4. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Gyulai Munkaügyi Bíróság dr. Csányi Éva jogtanácsos (Független Rendőr Szakszervezet 1077 Budapest, Király u. 71., 1388 Pf.: 52.)
Dr. Tarczay Áron: A végrehajtási jog elévülésének néhány eljárási vonatkozása
Dr. Tarczay Áron: A végrehajtási jog elévülésének néhány eljárási vonatkozása A végrehajtási jog a végrehajtandó követelés elévülésével együtt elévül. 1 A követelés elévülését s így a végrehajtási jog
AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3071/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz eljárás tárgyában meghozta a következő.
3071/2015. (IV. 10.) AB végzés 1611 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3071/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz eljárás tárgyában meghozta
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA. v é g z é s t :
Kvk.V.37.869/2009/5.szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a... kérelmezőnek az Országos Választási Bizottság 2009. október 30. napján kelt 424/2009. számú
A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.II /2015/4. számú ítélete
A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.II.37.044/2015/4. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/115 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Bírósági határozat KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma:
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELE TISZTESSÉGTELENSÉGE KÖZVETLEN VÉGREHAJTHATÓSÁGOT BIZTOSÍTÓ KÖZOKIRAT
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELE TISZTESSÉGTELENSÉGE KÖZVETLEN VÉGREHAJTHATÓSÁGOT BIZTOSÍTÓ KÖZOKIRAT A közjegyző ténytanúsítványba foglalt nyilvántartás irányadóságára, elfogadására vonatkozó általános
Alkalmazott jogszabályok: Cstv. 44. (1) és (3) bek., Ptk.240.,.361. (1) bek.
A felszámolási eljárás egyezségkötéssel történı befejezését eredményezı egyezség a bejelentett hitelezıi követelések tekintetében ide érve a megállapodást ténylegesen meg nem kötı azon hitelezıket is,
AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3075/2018. (II. 26.) AB VÉGZÉSE
2018. 7. szám 359 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3075/2018. (II. 26.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő v é g z é s
Fővárosi Munkaügyi Bíróság
Fővárosi Munkaügyi Bíróság Budapest, V., Markó u. 27. 23.M.684/2003/8. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Munkaügyi Bíróság a Független Rendőr Szakszervezet (1388 Bp., Pf.: 52., eljáró képviselő:
Szigetszentmiklósi Járásbíróság 16.P /2017/13-I. szám 1
1 A Szigetszentmiklósi Járásbíróság a dr. Balla András ügyvéd (1364 Budapest, Pf.: 28. szám) által képviselt OTP Faktoring Zrt. (1066 Budapest, Mozsár u. 8. szám) felperesnek,- dr. Léhner Ügyvédi Iroda
Magyar joganyagok - BH I. Személyhez fűződő jogot sért annak valótlan állítása, hogy egy gazdálkodó szer1. oldal
Magyar joganyagok - BH2001. 110. - I. Személyhez fűződő jogot sért annak valótlan állítása, hogy egy gazdálkodó szer1. oldal BH2001. 110. I. Személyhez fűződő jogot sért annak valótlan állítása, hogy egy
í t é l e t e t : Indokolás A bíróság a peradatok, így különösen a csatolt közigazgatási iratok tartalma alapján a következő tényállást
Vagyongyarapodás bizonyítás, becslés, elévülés Békés Megyei Bíróság 7.K.23.351/2006/3.szám A megyei bíróság dr Bagdi László ügyvéd által képviselt I.rendű, II. rendű felpereseknek - APEH Hatósági Főosztály
A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság
Pfv.V.21.850/2014/7. szám A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság A Kúria a Hámori és Soltész Ügyvédi Iroda által (eljáró ügyvéd: dr. Soltész Beatrix) képviselt felperesnek, dr. Juhász Ádám ügyvéd által képviselt
Alkalmazott jogszabályok: Ptk.215..(1) bekezdés, 228. (3) bekezdés
Az ingatlan tehermentesítésének a jelzálogjog által biztosított szerződéses kötelezettségek teljesítésének és a jelzálogjog töröltetésének eladó általi vállalása nem tekinthető sem lehetetlen feltételnek,
NEM TELJESÍTÉSRE ALAPÍTOTT ELÁLLÁSI JOG - MEGÁLLAPÍTÁSI KERESET FELSZÁMOLÁS
NEM TELJESÍTÉSRE ALAPÍTOTT ELÁLLÁSI JOG - MEGÁLLAPÍTÁSI KERESET FELSZÁMOLÁS I. Amennyiben a felperes marasztalásra (birtokba adásra) irányuló keresetet terjeszthet elő az általa gyakorolt elállás jogszerűségére
Budapest Környéki Törvényszék 14.Gf /2018/5. számú ítélete
Budapest Környéki Törvényszék 14.Gf.40.005/2018/5. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/149 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Bírósági határozat KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2018.08.03.
Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.017/2014/3.
Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.017/2014/3. A Fővárosi Ítélőtábla a N G Ügyvédi Iroda (cím) által képviselt Lehet Más a Politika (cím) kérelmezőnek, a Fővárosi Választási Bizottság (1052 Budapest, Városház
Jogesetek a földhasználat köréből
FÖLDHASZNÁLAT Dr. Szentgyörgyi Ágota Jogesetek a földhasználat köréből A földhasználati nyilvántartásba vételi eljárás, és annak szabályozása lassan egy évtizedes múltra tekint vissza, azonban annak körében
í t é l e t e t: A Legfelsőbb Bíróság a Bács-Kiskun Megyei Bíróság 4.K.22.276/2009/7. számú ítéletét hatályában fenntartja.
Kfv.II.37.882/2010/8.szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Galgóczi Zoltán ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Gellérthegyi István ügyvéd által képviselt Környezetvédelmi, Természetvédelmi
Debreceni Ítélőtábla Gf.IV /2017/5. számú ítélete
Debreceni Ítélőtábla Gf.IV.30.212/2017/5. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/13 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Bírósági határozat KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2018.01.18.
v é g z é s t : I n d o k o l á s :
Debreceni Ítélőtábla Pk.II.20.680/2014/2. szám A Debreceni Ítélőtábla dr. Moskovits Károly ügyvéd ügyintézése mellett a Sipos & Moskovits Ügyvédi Iroda (cím) által képviselt... (cím) kérelmezőnek a Szabolcs-
v é g z é s t : A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyja.
Fővárosi Ítélőtábla 6.Pkf.26.585/2014/3. A Fővárosi Ítélőtábla a Fekete Ügyvédi Iroda (felperesi jogi képviselő iroda címe; ügyintéző: dr. Fekete Csaba ügyvéd) által képviselt... (felperes címe) felperesnek,
PERTÁRGYÉRTÉK SZÁMÍTÁSA LÁTSZÓLAGOS KERESETHALMAZATNÁL
PERTÁRGYÉRTÉK SZÁMÍTÁSA LÁTSZÓLAGOS KERESETHALMAZATNÁL A látszólagos keresethalmazatban álló kérelmek pertárgyának értékét is csak egyszer, a nagyobb perértékő kereseti kérelem alapján kell megállapítani.,nincs
Alkalmazott jogszabályok: A Ptk.655. (1) bekezdése, 629. (1) bekezdés b.) pont, Pp.213. (1) bekezdés
I. Puszta gondozás, gondviselés ellenében érvényesen öröklési szerződés nem köthető, a perbeli megállapodás tehát öröklési szerződésként érvénytelen. Ugyanakkor megállapítható, hogy az örökhagyó a vállalt
bekezdés, (1) bekezdés (1) bekezdés./
A MEGBÍZÁSI ÉS A SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI SZERZŐDÉS ELHATÁROLÁSA Az alperes a szerződésben csupán fuvarközvetítői tevékenységet vállalt megbízási jutalék ellenében, így sem a saját nevében sem pedig a megbízó
AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3064/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.
1572 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3064/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő végzést: Az Alkotmánybíróság
A LÁTSZATON ALAPULÓ KÉPVISELET MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK SZEMPONTJAI
A LÁTSZATON ALAPULÓ KÉPVISELET MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK SZEMPONTJAI Az ún. látszaton alapuló képviselet állapítható meg, ha a szerződéskötés (módosítás) körülményei megalapozták a vállalkozó olyan tartalmú következtetését,
DEVIZA ALAPÚ KÖLCSÖNSZERZŐDÉS A TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁS ELJÁRÁSJOGI KÖVETKEZMÉNYE
DEVIZA ALAPÚ KÖLCSÖNSZERZŐDÉS A TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁS ELJÁRÁSJOGI KÖVETKEZMÉNYE Az egyoldalú kamat-, költség, díjemelés lehetőségét a pénzügyi intézmény számára lehetővé tevő szerződéses kikötés érvénytelensége
Az alkalmazott jogszabályok :Ctv.44. (1) bek., 46. (1) bek.,.47. (1) és (/2) bek..
I. A közgyűlési jegyzőkönyv részvényesi hitelesítésének meglétét a cégbíróság a változásbejegyzési eljárásban a bekezdése alapján vizsgálni köteles. Amennyiben pedig a vizsgálat nem történt meg, és a jegyzőkönyv
V É G Z É S. a közigazgatási hatósági eljárást megszüntetem.
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG Szám: 29000-105/44197/ /2016. ált. Tárgy: alapvető jogot érintő rendőri intézkedés elleni panaszban hozott döntés V É G Z É S A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény
Í t é l e t e t. Ez ellen az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye. I n d o k o l á s
A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Pfv.V.21.950/2014/3. szám A Kúria a Hámori és Soltész Ügyvédi Iroda, ügyintéző: dr. Hámori Péter által képviselt felperesnek Dr. Kovács Kornélia ügyvéd által képviselt
AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3337/2018. (X. 26.) AB VÉGZÉSE
1898 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3337/2018. (X. 26.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3180/2015. (IX. 23.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.
3180/2015. (IX. 23.) AB végzés 2585 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3180/2015. (IX. 23.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
Győri Ítélőtábla Gf.IV /2014/4.szám
I. A készfizető kezességi szerződés megkötését illetően az adós pénzügyi helyzete lényeges körülménynek minősül. A kezességi szerződésből adódóan a szerződő feleket egymással szemben együttműködési, illetve
Kúria mint felülvizsgálati bíróság ítélete Kfv.III /2016/4
Kúria mint felülvizsgálati bíróság ítélete Kfv.III.37.353/2016/4 Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/139 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Bírósági határozat KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2016.12.02.
DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA
DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA A Debreceni Ítélőtábla a Detrekői Ügyvédi Iroda (1022 Budapest, Detrekő utca 3/A., ügyintéző: dr. Detrekői Zsuzsa ügyvéd) által képviselt Net Média Zrt. (1033 Budapest, Polgár utca
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
Az Alkotmánybíróság döntésének tájékoztató jelleggel közzétett, nem hivatalos szövege. A hivatalos közzétételre a Magyar Közlönyben, illetve az Alkotmánybíróság Határozatai című hivatalos lapban kerül
v é g z é s t: A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Választási Bizottság határozatát helybenhagyja.
A Fővárosi Ítélőtábla a Néző Gabriella Ügyvédi Iroda (cím, ügyintéző: dr. Néző Gabriella ügyvéd) által képviselt Lehet Más a Politika (cím) kérelmezőnek, a Fővárosi Választási Bizottság 2014. szeptember
Alkalmazott jogszabályok: Cstv.40. (1) bekezdés a) pont. Győri Ítélőtábla Gf.IV /2012/4.szám
A csalárd ügylet viszonylatában nincs jelentősége annak, hogy az adóstól kölcsönt kapó tag a felszámolás elrendelésének hiányában milyen mértékű osztalékot szerezhetett volna, s hogy ez megteremtette volna-e
NYÍREGYHÁZI TÖRVÉNYSZÉK 1.Gf40023/2017/6/I.számú ítélete
NYÍREGYHÁZI TÖRVÉNYSZÉK 1.Gf40023/2017/6/I.számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/231 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Bírósági határozat KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2017.12.20.
AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3088/2015. (V. 19.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.
3088/2015. (V. 19.) AB végzés 1759 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3088/2015. (V. 19.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a
Az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület március 1-én tartott ülésén elfogadott állásfoglalások
Az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület 2019. március 1-én tartott ülésén elfogadott állásfoglalások 65. Ha a bíróságnak az állítási szükséghelyzettel érintett tényállítás
A TÁRSASÁG LÉTESÍTŐ OKIRAT MÓDOSÍTÁSI KÖTELEZETTSÉGE KOGENCIA DISZPOZITIVITÁS
A TÁRSASÁG LÉTESÍTŐ OKIRAT MÓDOSÍTÁSI KÖTELEZETTSÉGE KOGENCIA DISZPOZITIVITÁS I. A hatályos törvényi szabályozás ugyan a korábbinál részletesebben határozza meg a volt tag üzletrészének értékesítését,
Alkalmazott jogszabályok: Ptk.2:43. b) pontja. Győri Ítélőtábla Pf.II /2017/10/I.szám
Az alperes azzal, hogy jogkörét túllépve betegszabadsága alatt a felperest annak lakóhelyén ellenőrizte, megsértette a felperesnek a magánélet sérthetetlenségéhez fűződő jogát. Alkalmazott jogszabályok:
V É G Z É S. a közigazgatási hatósági eljárást megszüntetem.
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG Szám: 29000-105/44197/ /2016. ált. Tárgy: alapvető jogot érintő rendőri intézkedés elleni panaszban hozott döntés V É G Z É S A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény
v é g z é s t: A Kaposvári Törvényszék 20.Pk /2016/2. szám
dr. Takács Norbert ügyvéd (..) által képviselt I.r. kérelmező neve és címe szám alatti I.r., II.r. kérelmező neve és címe szám alatti II.r., III.r. kérelmező neve és címe szám alatti III.r., IV.r. kérelmező
v é g z é s t: Az ítélőtábla a Heves Megyei Területi Választási Bizottság 98/2014.(IX.20.) számú határozatát helybenhagyja.
DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA A Debreceni Ítélőtábla Dr. Pápai Ákos ügyvéd ügyintézése mellett a Megyesi és Pápai Ügyvédi Iroda (címe) által képviselt kérelmező neve (címe) kérelmezőnek a Heves Megyei Területi
A Magyar Köztársaság nevében!
Komárom-Esztergom Megyei Bíróság 2.Mf.20.939/2009/3. A Magyar Köztársaság nevében! A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság, mint másodfokú bíróság Független Rendır Szakszervezet. által képviselt. felperesnek
Budai Központi Kerületi Bíróság 2.P.20410/2016/3. számú ítélete
Budai Központi Kerületi Bíróság 2.P.20410/2016/3. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/73 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma:
FELSZÁMOLÁS PÁLYÁZATI BIZTOSÍTÉK ELSZÁMOLÁSI KÖTELEZETTSÉG
FELSZÁMOLÁS PÁLYÁZATI BIZTOSÍTÉK ELSZÁMOLÁSI KÖTELEZETTSÉG A jogszabály alapján fizetendő pályázati biztosíték utólagos átminősítése csak a szerződő felek egymás közötti viszonyában bír jelentőséggel,
Győri Törvényszék 2.Kf /2015/4. számú ítélete
Győri Törvényszék 2.Kf.20.098/2015/4. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/38 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2015.04.01.
A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.II /2014/6. szám
A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.II.37.566/2014/6. szám Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/144 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Bírósági határozat KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2014.12.10.
í t é l e t e t : A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 11.K.30.942/2006/9. számú ítéletét hatályában fenntartja.
Vagyongyarapodás felülellenőrzés, iratmegőrzési kötelezettség Kfv.I.35.516/2006/5.szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Szűcs Viktor Géza ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Szabó Andrea
Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium
SZERZŐDÉSEK ÉRVÉNYTELENSÉGÉRE IRÁNYULÓ EGYSÉGES PEREK TAPASZTALATAI, AZ ÉRVÉNYTELENSÉG ÚJ SZABÁLYAI Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium JOGSZABÁLYI
A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.II /2014/4. számú ítélete
A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.II.38.164/2014/4. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/62 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel
v é g z é s t : I n d o k o l á s :
A 32/1969. (IX.30.) Korm.rendelet, valamint a végrehajtására kiadott 16/1969. (IX.30.) ÉVM-MÜM-PM együttes rendeletben szabályozott vásárlási jog csak önálló ingatlan, vagy önálló ingatlanná kialakítható
TÁJÉKOZTATÓ A VÉGREHAJTÁSI ELJÁRÁS KÖLTSÉGEIRŐL ÉS A JOGSZABÁLYOKBAN MEGHATÁROZOTT MINIMÁLIS VÉTELI ÁRAKRÓL
TÁJÉKOZTATÓ A VÉGREHAJTÁSI ELJÁRÁS KÖLTSÉGEIRŐL ÉS A JOGSZABÁLYOKBAN MEGHATÁROZOTT MINIMÁLIS VÉTELI ÁRAKRÓL ERSTE Lakáslízing Zrt. Székhely: 1138 Budapest, Népfürdő utca 24-26. Cégjegyzékszáma: Cg.01-10-046409
v é g z é s t : A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyja. I n d o k o l á s
17.Pkf.26.787/2014/2. A Fővárosi Ítélőtábla az Árvay és Neuberger Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Neuberger Anita) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek, a Réti, Antall és Társai Ügyvédi
Könyvek
EH 2016.10.K29 A bejegyzési kérelmet benyújtó ügyvéd nem minősül az 1997. évi CXLI. tv. 26. (7) bekezdése szerinti jogosultnak. Amennyiben az ingatlan-nyilvántartási eljárásban a jogi képviselet kötelező,
Debreceni Ítélőtábla Pf.III /2017/10.számú ítélete
Debreceni Ítélőtábla Pf.III.20.856/2017/10.számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/29 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Bírósági határozat KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2018.02.09.
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
Az Alkotmánybíróság döntésének tájékoztató jelleggel közzétett, nem hivatalos szövege. A hivatalos közzétételre a Magyar Közlönyben, illetve az Alkotmánybíróság Határozatai című hivatalos lapban kerül
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
Az Alkotmánybíróság döntésének tájékoztató jelleggel közzétett, nem hivatalos szövege. A hivatalos közzétételre a Magyar Közlönyben, illetve az Alkotmánybíróság Határozatai című hivatalos lapban kerül
AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3130/2015. (VII. 9.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.
3130/2015. (VII. 9.) AB végzés 2201 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3130/2015. (VII. 9.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
Kúria mint felülvizsgálati bíróság
Pfv.V.21.828/2014/5. Kúria mint felülvizsgálati bíróság A Kúria a Hámori és Soltész Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Soltész Beatrix ügyvéd felperesnek a Bertók Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Bertók Mihály
AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3133/2015. (VII. 9.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.
3133/2015. (VII. 9.) AB végzés 2219 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3133/2015. (VII. 9.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.22.100/2011/5.
Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.22.100/2011/5. A Fővárosi ítélőtábla a dr. Éliás Sára ügyvéd (1068 Budapest, Rippl-Rónai utca 28. II/7.) által képviselt Multimédia Stúdió Művészeti Egyesület (1370 Budapest, Planetárium)
A közigazgatási határozatok végrehajtása
A közigazgatási határozatok végrehajtása fogalma: a határozatban előírt pénzfizetési vagy egyéb magatartási kötelezettség teljesítésének kikényszerítése állami kényszer alkalmazásával, amennyiben a kötelezett
A felperes módosított keresetében Ft vállalkozói díj, annak a március 28. napjáig lejárt Ft késedelmi kamata megfizetésére k
A JÓHISZEMŰSÉG, TISZTESSÉG ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉSI KÖTELEZETTSÉG ALAPELVI SZINTŰ KÖVETELMÉNYÉT SÉRTŐ MAGATARTÁSSAL OKOZOTT KÁRÉRT FENNÁLLÓ FELELŐSSÉG A felperes azon kára, hogy az engedményezett vállalkozói
Győri Ítélőtábla Fpkf.II /2018/3. szám
I. A felszámolás elrendelése iránt benyújtott kérelem tartalmára vonatkozóan maga a törvény tartalmaz kötelező és speciális előírásokat. Egyrészt emiatt, másrészt a felszámolási eljárás sajátosságaira
AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3075/2015. (IV. 23.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.
3075/2015. (IV. 23.) AB végzés 1669 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3075/2015. (IV. 23.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
Tartozáselismerés kontra fizetési haladék a felszámolási eljárásban
Tartozáselismerés kontra fizetési haladék a felszámolási eljárásban Szerző: Dr. Bori Beáta 2013. december I. Bevezetés Gazdasági életünk jogi szabályozásának fejlődésében jelentős mérföldkőnek számított
Székesfehérvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság 3.Kf /2014/5. számú ítélete
Székesfehérvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság 3.Kf.20.515/2014/5. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/27 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája:
Pécsi Törvényszék 11.G /2013/8. számú ítélete
Pécsi Törvényszék 11.G.20.973/2013/8. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/83 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2014.07.16.
Az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület október 12-én tartott ülésén elfogadott állásfoglalások 1
Az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület 2018. október 12-én tartott ülésén elfogadott állásfoglalások 1 56. A természetes személy alperes esetében az azonosító adatok közül
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Fővárosi Munkaügyi Bíróság 12.M.1632/2006/6. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Munkaügyi Bíróság a dr. Topánka Erika jogtanácsos (a Független Rendőr Szakszervezet részéről, 1388 Budapest, Pf.: 52.)
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz eljárás tárgyában dr. Salamon László alkotmánybíró párhuzamos indokolásával meghozta a következő
Az Alkotmánybíróság döntésének tájékoztató jelleggel közzétett, nem hivatalos szövege. A hivatalos közzétételre a Magyar Közlönyben, illetve az Alkotmánybíróság Határozatai című hivatalos lapban kerül