Az EUMC Muszlimok az Európai Unióban: diszkrimináció és iszlamofóbia című jelentésének kiemelt témái
|
|
- Erika Eszter Mészáros
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Az EUMC Muszlimok az Európai Unióban: diszkrimináció és iszlamofóbia című jelentésének kiemelt témái Ezen összefoglaló az EU valamennyi nyelvén rendelkezésre bocsátott fordítása csupán a tájékoztatást szolgálja. Az angol változat az irányadó. A Muszlimok az Európai Unióban: diszkrimináció és iszlamofóbia című dokumentum a Rasszizmus és Idegengyűlölet Európai Megfigyelőközpontjának (EUMC) az Európai Unió tagállamaiban élő muszlimok helyzetéről szóló jelentése. Ez a jelentés az iszlamofób incidensek és a muszlimok elleni diszkrimináció mértékével és jellegével kapcsolatban rendelkezésre álló adatokat és információkat vizsgálja. Ezeket a cselekményeket továbbra is elégtelenül dokumentálják, és a róluk szóló jelentések száma sem kielégítő. A jelentés az egyes tagállamokban bevezetett helyes gyakorlatok példáival is szolgál, valamint javaslatot tesz a diszkrimináció és a rasszizmus leküzdését célzó, illetve az integráció ösztönzését szolgáló fellépésekre. A legfontosabb eredmények és következtetések Etnikai hátterüktől és/vagy a vallással való viszonyuktól függetlenül számos európai muszlimot ér diszkrimináció a foglalkoztatás, az oktatás és a lakhatás területén. A muszlimok elleni diszkrimináció egyaránt eredeztethető iszlamofób magatartásból és rasszista, idegengyűlölő jellegű ellenérzésből, mivel ezek az elemek gyakran összefonódnak. Ezért muszlimok iránti ellenséges fellépést a bevándorlók és kisebbségek irányában mutatkozó idegengyűlölet és rasszizmus általánosabb összefüggésében kell vizsgálni. Tény, hogy a muszlimokat iszlamofób, a verbális fenyegetéstől a fizikai támadásig terjedő cselekmények érik, bár a vallási jelleggel súlyosbított incidensekre vonatkozó adatokat csak korlátozott mértékben gyűjtik. A diszkrimináció áldozataira vonatkozó adatok szerint az európai muszlimok gyakran aránytalanul nagy számban élnek szerényebb lakhatási feltételeket nyújtó területeken, míg az oktatási rendszerben elért eredményeik az átlagos szint alatt maradnak, és a munkanélküliség aránya körükben magasabb az átlagosnál. A muszlimokat gyakran alacsonyabb szintű képzettséget igénylő munkakörökben alkalmazzák. Társadalmi csoportként túlreprezentáltak a gazdaság alacsony jövedelmet biztosító szektoraiban. Az európai muszlimok különösen a fiatalok társadalmi felemelkedését sok esetben akadályok nehezítik. Ez a reménytelenség és a társadalmi kirekesztettség érzésének kialakulását eredményezheti. A rasszizmus, a diszkrimináció és a társadalmi marginalizáció súlyos fenyegetést jelent az integrációra és a közösség összetartó erőire nézve. 1
2 Az európai muszlimok elleni diszkrimináció bizonyítékai Foglalkoztatás Néhány tagállamban jellemzően a muszlimok magas munkanélküliségi aránya figyelhető meg. Például az Egyesült Királyságban a muszlimok munkanélküliségi rátái magasabbak, mint a bármely egyéb valláshoz tartozó férfiaké és nőké együttvéve. Írországban a évi népszámlálás rávilágított, hogy a muszlimok 11 százaléka munkanélküli, szemben a 4 százalékos országos átlaggal. A diszkrimináció-vizsgálat megmutatja, hogy a muszlimokat diszkrimináció éri, és csupán korlátozott foglalkoztatási lehetőségekre számíthatnak. Például az Egyesült Királyságban a BBC egy 2004-ben készített rádióadásának vezetői 50 vállalathoz hat, erősen brit, afrikai vagy muszlim hátteret sejtető nevekkel azonosított, képzeletbeli álláskereső jelentkezését juttatták el. A fehér jelentkezőket nagyobb (25 százalékos) valószínűséggel hívták be felvételi elbeszélgetésre, mint a fekete álláskeresőket (13 százalék), a muszlim névvel jelentkezőket pedig még ennél is kisebb (9 százalék) arányban keresték. Franciaországban a Párizsi Egyetem 2004-ben 258, értékesítőket kereső álláshirdetésre válaszul olyan standard önéletrajzokat küldött, melyekből azonosítható volt a jelentkezők etnikai hovatartozása. Az eredmények azt mutatták, hogy egy Észak-Afrikából származó személynek ötször kisebb esélye volt arra, hogy pozitív választ kapjon. Oktatás Az oktatási rendszerben elért szerény eredmények szintén az európai muszlimokat sújtó diszkrimináció részét képezik. Számos tagállamban, ahol a bevándorló lakosság jelentős részét muszlimok alkotják (pl. Dánia, Németország és Franciaország), a harmadik országokból származó bevándorlókat és ezek leszármazottait alacsonyabb iskolázottsági arányok jellemzik és átlagosan alacsonyabb szintű képzettséggel rendelkeznek, mint a többségi lakosság. Az OECD PISA vizsgálatai, melyek a bevándorló tanulók teljesítményét követik nyomon, azt mutatják, hogy a nem a vizsgált országban született diákok írási és olvasási eredményei jóval a belföldi diákokéi alatt maradnak. Különösen azokban az országokban, ahol a bevándorló számos esetben muszlim gyökerű családok oktatási és társadalmi-gazdasági státusza viszonylag alacsony, a bevándorlói hátterű és az ilyen háttérrel nem rendelkező tanulók teljesítménye között jellemzően nagyobb különbség fedezhető fel. Ami a vallási oktatás biztosítását illeti, a tagállamok különféle megoldásokat alkalmaznak. Ezek közt megtalálható a hivatalos világi vallási oktatás, az Iszlám integrált tárgyként való tanítása, az állami iskolai kereteken belül vagy kívül nyújtott, ettől elkülönülő iszlámoktatás. A iszlám vallással kapcsolatban a muszlim közösségek is biztosítanak kiegészítő jellegű képzést, de aggodalomra ad okot az a gyakorlat, hogy hivatalos képzettséggel nem rendelkező, a helyi társadalmi és kulturális összefüggésekben jobbára járatlan, harmadik országbeli imámokat hívnak meg tanítónak. Lakhatás Általában elmondható, hogy a bevándorlókat beleértve a túlnyomórészt muszlim országokból származókat is általában szerényebb lakhatási körülmények, és lakhatási 2
3 helyzetük viszonylag nagyobb sebezhetősége és bizonytalansága jellemzi. A lakhatási viszonyok mintáiban észlelhető ugyan némi javulás, a lakásviszonyok terén tapasztalható egyenlőtlenségekért azonban továbbra is főleg az alacsony jövedelmű csoportok pl. a bevándorlók vagy a bevándorlók leszármazottai részére biztosítható szociális lakások elégtelen száma okolható. Az iszlamofób incidensek bizonyítékai A vallásilag motivált vagy súlyosbított bűncselekmények azonosításához a rendelkezésre álló hivatalos adatok megerősítésére van szükség. Jelenleg csak az Egyesült Királyság és Finnország rendelkezik olyan hivatalos bűnügyi és igazságügyi adatgyűjtési mechanizmussal, amely a rasszista indíttatású bűncselekmények áldozatainak etnikai hovatartozását is feltünteti. Egyedül az Egyesült Királyság különbözteti meg az általa közölt bűnügyi és igazságügyi információkban a muszlimok sérelmére elkövetett, gyűlöletből fakadó bűncselekményeket. Mindazonáltal a hivatalos adatok és a nem kormányzati szervezetek által nyújtott, nem hivatalos információk együttesen azt mutatják, hogy több uniós tagállamból is jelentenek iszlamofób incidenseket. Ezek az incidensek a szóbeli fenyegetésektől egészen a személyek és vagyon elleni erőszakos támadásokig terjednek. Az EUMC az iszlamofóbiát és annak megnyilvánulásait a rasszizmusra vonatkozó nemzetközileg elfogadott normák és az Európai Tanács illetve az Egyesült Nemzetek folyamatban lévő tevékenysége alapján azonosítja. Tények az Európai Unióban található muszlim közösségekről A meglévő demográfiai statisztikák csak becslésekkel szolgálnak az Európai Unióban élő muszlimok számával kapcsolatban. A nem kormányzati szervek becslésein és a hivatalos számításokon alapuló, legóvatosabb közelítések szerint 13 millóan vannak, ami az EU összlakosságának 3,5 százaléka. Az EU többvallású társadalmában a muszlimok a második legnagyobb vallási csoportot alkotják. Az EU-ban élő muszlimokat a különféle etnikumok, nyelvek, laikus és vallási irányzatok, kulturális hagyományok és politikai meggyőződések nagymértékű keveredése jellemzi. Az Európai Unió muszlim lakosságán belül a Törökországból, Észak-Afrikából, a Közel- Keletről, Pakisztánból, Bangladesből és a volt Jugoszláviából származó muszlimok vannak többségben. Jelentős részük az EU állampolgára. Az EU-ban tartózkodó muszlimok egy része esetében hosszú történelmi jelenlét mutatható ki azokban az országokban, ahol élnek. Az EUMC különösen az alábbi törvényhozási és politikai válaszlépések megtételére szólít fel: Az EUMC úgy véli, hogy a diszkrimináció és a társadalmi marginalizáció kezelésére irányuló intézkedéseknek és gyakorlatoknak politikai elsőbbséget kell kapniuk. A politikai válaszokban el kell ismerni azt a tényt, hogy az EU-ban élő muszlimokat diszkrimináció éri, ami kihat a foglalkoztatási lehetőségekre és az oktatási normákra, és ily módon társadalmi marginalizációt eredményez. 3
4 Végrehajtási jogszabályok: A tagállamoknak teljes mértékben alkalmazniuk kell a diszkrimináció ellenes irányelveket (a faji egyenlőségről szóló 2000/43/EK irányelv és a foglalkoztatási egyenlőségről szóló 2000/78/EK irányelv), és az egyenlőség megteremtésének ösztönzése céljából teljesebb mértékben érvényesíteniük kell ezek rendelkezéseit, beleértve az egyedi intézkedéseket is. A tagállamoknak fontolóra kell venniük azt is, hogy az irányelv által megszabott minimális jogi követelményeken túllépve gondoskodjanak arról, hogy a diszkriminációnak kitett csoportok tisztában legyenek jogaikkal, és rendelkezésükre álljanak azok az eszközök, amelyekkel ezeket a jogokat érvényesíthetik. Az iszlamofób incidensek nyilvántartása: A tagállamokat arra ösztönözzük, hogy hozzanak létre a rasszista indíttatású incidensek összességének nyilvántartására szolgáló mechanizmusokat, e statisztikák a különböző sértetti csoportokat, köztük a muszlimokat is érintő incidensek szerinti lebontása céljából. A tagállamokat arra ösztönözzük, hogy rendvédelmi erőik kiképzési programjába építsék be a rasszizmus elleni és a sokféleség kezelésére felkészítő képzéseket. A bevándorlók és kisebbségek társadalmi integrációja és a rájuk irányuló integrációs politikák végrehajtása: A tagállamokat arra ösztönözzük, hogy alkalmazzanak a bevándorlókat és kisebbségeket, köztük a muszlimokat támogató intézkedéseket abból a célból, hogy egyenlő esélyeket teremtsenek számukra, és marginalizációjukat megakadályozzák. A kisebbségeket be kell vonni a társadalmi integrációt célzó politikák kialakításába. A foglalkoztatással kapcsolatos intézkedések ösztönzése: A tagállamokat arra ösztönözzük, hogy fokozzák a foglalkoztatási lehetőségek létrehozására irányuló erőfeszítéseiket, különösen ami kisebbségi fiatalokat beleértve a muszlimokat illeti. A nemzeti és helyi hatóságok vezető szerepet tölthetnének be az egyenlő munkavállalási esélyek előmozdításában. Az oktatási és képzési intézkedések ösztönzése: A tagállamokat arra ösztönözzük, hogy vizsgálják meg a tudásszintben tapasztalt eltérések okait. A tagállamoknak el kell kerülniük a kisebbségi tanulók külön osztályokba szervezését. A tagállamoknak felül kell vizsgálniuk az iskolai tankönyveket, hogy azok a kisebbségi csoportok történelmét pontosan jelenítsék meg. A rasszizmusról, idegengyűlöletről, antiszemitizmusról és iszlamofóbiáról szóló beszélgetéseknek a hivatalos tanrend részét kell képezniük. A politikai pártok bevonása: Valamennyi európai politikai pártot arra ösztönzünk, hogy írja alá és alkalmazza az Európai Politikai Pártok Rasszizmus-mentes Társadalomért Chartáját 11. Részvétel: Az európai muszlimokat a közéletben való aktívabb részvételre kell ösztönözni (pl. politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális intézményekben és folyamatokban). A média: A médiának biztosítania kell, hogy az ezekkel a témákkal kapcsolatos közvetítései pontosak és átfogóak legyenek. A médiát arra ösztönözzük, hogy az újságírók esetében olyan felvételi és képzési eljárásokat vezessen be, amelyek jobban tükrözik az EU-n belüli sokféleséget. A tagállamokat arra ösztönözzük, hogy az Elektronikus kereskedelemről szóló (2000/31/EK) irányelv 14. cikkének megfelelően 1 d=3ef bb5 4
5 hozzanak az internet szolgáltatókról szóló jogszabályokat és érvényesítsék azokat a tiltott rasszista anyagok terjesztésének megakadályozása céljából. Gyakorlati kezdeményezések az iszlamofóbia leküzdésére és a kohézió ösztönzésére Az EUMC arra ösztönzi a tagállamokat, hogy használják fel az EU-szerte létező gyakorlati kezdeményezéseket, melyek nagy számban szerepelnek ebben a jelentésben. Az EUMC úgy véli, hogy az integráció egy kétirányú folyamat. Az európai muszlimok közül sokan elismerik, hogy maguknak is többet kell tenniük a társadalomba való integrálódás érdekében. Ugyanakkor Európa politikai vezetőinek nagyobb erőfeszítést kell tenniük a valódi jelentőséggel bíró, kultúrák közti párbeszéd előmozdítása, valamint a rasszizmus, a diszkrimináció és a marginalizáció hatékonyabb kezelése érdekében. A legnagyobb kihívás jelenleg az európai társadalmak kohéziójának erősítése. Ez pedig nem jelent mást, mint a sokféleség elfogadását, az alapvető jogok megvédését, és az egyenlő esélyek biztosítását mindenki számára. Kezdeményezések az oktatás területén Luxemburgban az Oktatási Minisztérium úgy határozott, hogy az utolsó évfolyamok diákjai számára bevezetik a vallási és erkölcsi oktatás című tárgyat, mely a vallások közti párbeszédre összpontosít, és megismertet a nem keresztény vallások által hirdetett értékekkel. Vallások közti párbeszéd Németországban számos Iszlám fórumot hoztak létre, kimondottan azzal a céllal, hogy csökkentsék a muszlim közösség irányában megnyilvánuló előítéleteket és az azokkal kapcsolatos félelmeket, és kritikai vitát kezdeményezzenek a muszlim szervezetek és a többségi társadalom képviselői között. A fórumokat egy nem kormányzati szervezet hozta létre, és nincsen hivatalos státuszuk. Az Egyesült Királyságban a muszlim, zsidó és keresztény vallások vezetői létrehozták a Három vallás fórumát, amely konferenciákat, szemináriumokat és találkozókat szervez a nemzeti és helyi politikusokkal. Önkormányzati szintű kezdeményezések Rotterdamban a városi önkormányzat támogatást biztosít a SPIOR, egy iszlám szervezeteket tömörítő platform részére. Az 1990-ben alapított szervezet a muszlimok érdekvédelmét látja el, és 42 szervezetet képvisel, melyek nyolc etnikai közösséget, illetve ifjúsági és nőszervezeteket is magukban foglalnak. A közelmúlt egyik fontos feladata a muszlimok és nem muszlimok közti jobb megértés elősegítése volt. A rotterdami városi önkormányzat 2005 áprilisa és februárja közt kilenc Iszlám vitát szervezett. E viták során számos, az iszlámmal kapcsolatos kérdést vitattak meg, melyek az új mecsetek minaretjeinek magasságától az oktatás és a gazdaság helyzetéig számos témát öleltek fel. Az Egyesült Királyságban számos helyi önkormányzati hatóság írásos irányelvek formájában határozta meg a muszlim tanulók lelki, vallási és kulturális igényeinek kielégítését célzó intézkedéseket. Az egyik legrészletesebb és leghasznosabb szabályozást Birmingham-ben dolgozták ki a Birminghami Központi Mecsettel való együttműködésben. A helyi hatóságok kidolgozták az iszlamofóbia kezelésével és az 5
6 ellene való fellépés lehetőségeivel kapcsolatos helyes gyakorlatokat, és szakpolitikai dokumentumaikban tárgyalják a vallási ellenségeskedés és az iszlamofóbia témáját. Rendőrségi kezdeményezések Az Egyesült Királyságban a Londoni Fővárosi Rendőrségi Szolgálat (MET) széles körben együttműködött az FAIR (Iszlamofóbia és rasszizmus elleni fórum) nem kormányzati szervezettel és egyéb kulcsfontosságú szervezetekkel az Iszlamofóbia ne tűrd szó nélkül! című kampány során. Ez egy, 2004-ben a MET által indított, nagyszabású országos kampány volt, melynek célja a muszlimok elleni bűncselekmények leküzdése, az iszlamofóbia áldozatai számára biztosított segítségnyújtás, a MET hatékonyságának növelése az iszlamofóbia nyomon követésében, illetve a rendőrség és a muszlim közösségek közti kapcsolatok javítása. Ezt a jelentést egy, a A diszkrimináció és az iszlamofóbia percepciói című tanulmány követi, mely tíz EU tagállam muszlim közösségeinek tagjaival készített mélyinterjúkon alapul. A tanulmány betekintést nyújt az Európai Unióban élő muszlimok nagy része által osztott véleményekbe, érzéseikbe, félelmeikbe, frusztrációikba, csakúgy, mint a jövővel kapcsolatos reményeikbe. 6
Romák az Unióban és tagállamaiban
Romák az Unióban és tagállamaiban Az Unió legnagyobb etnikai kisebbsége 10-12 millió között feltételezik létszámukat Minden országban hasonló problémákkal küzdenek Diszkrimináció a lakhatás, oktatás, egészségügy,
7655/14 ek/agh 1 DG B 4A
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. március 12. (14.03) (OR. en) 7655/14 SOC 194 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága a delegációk A szociális helyzet az EU-ban A Tanács következtetései
Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 2013-2016
Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 2013-2016 A támogató és a lebonyolítók Forrás EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmus Lebonyolítók Ökotárs Alapítvány Autonómia Alapítvány Demokratikus Jogok Fejlesztéséért
***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA
Európai Parlament 2014-2019 Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 13.6.2017 EP-PE_TC1-COD(2016)0186 ***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA amely első olvasatban 2017. június 13-án került elfogadásra
HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0307/2. Módosítás. Thomas Händel a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság nevében
21.10.2015 A8-0307/2 2 3 a bekezdés (új) 3a. sajnálatosnak tartja, hogy nem történt általános utalás az Európa 2020 stratégia intelligens, fenntartható és inkluzív növekedéssel kapcsolatos célkitűzésére;
15312/16 gu/ia 1 DGD 1B
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. december 9. (OR. en) 15312/16 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2016. december 9. Címzett: a delegációk MIGR 214 EDUC 419 JEUN 107 SPORT 87
Egység a sokféleségben beszélgetés Ján Figel európai biztossal
23. Egység a sokféleségben beszélgetés Ján Figel európai biztossal Egység a sokféleségben - 2008 a Kultúrák Közötti Párbeszéd Európai Éve A KultúrPont Iroda munkatársa a 2008: a Kultúrák Közötti Párbeszéd
VÉLEMÉNY. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2010/2311(INI) 27.5.2011. a Külügyi Bizottság részéről
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Külügyi Bizottság 27.5.2011 2010/2311(INI) VÉLEMÉNY a Külügyi Bizottság részéről az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság részére az EU terrorizmus elleni politikájáról:
EURÓPA A POLGÁROKÉRT
A program áttekintése Legfontosabb változások, újdonságok A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 Információs nap Budapest, 2015.01.13. A program célja a polgárok ismereteinek javítása az
NEMZETI PARLAMENT INDOKOLÁSSAL ELLÁTOTT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Jogi Bizottság 2.7.2014 NEMZETI PARLAMENT INDOKOLÁSSAL ELLÁTOTT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL Tárgy: a brit alsóháznak indokolással ellátott véleménye a be nem jelentett munkavégzés
PUBLIC /14 hk/kn/kz 1 DG E1C LIMITE HU. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, december 18. (OR. en) 16888/14 LIMITE
Conseil UE Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2014. december 18. (OR. en) 16888/14 LIMITE PUBLIC PV/CONS 70 EDUC 350 JEUN 122 CULT 141 SPORT 62 TERVEZET JEGYZŐKÖNYV 1 Tárgy: Az Európai Unió Tanácsának (OKTATÁS,
ÁLLÁSFOGLALÁSI INDÍTVÁNY
Európai Parlament 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum B8-0383/2017 29.5.2017 ÁLLÁSFOGLALÁSI INDÍTVÁNY benyújtva a Tanács és a Bizottság nyilatkozatait követően az eljárási szabályzat 123. cikkének (2) bekezdése
Nemzetpolitikai továbbképzés 2014. október 16.
Nemzetpolitikai továbbképzés 2014. október 16. A definíció hiánya Dilemma: - a szuverén állam ismeri/dönti el - az identitásválasztás szabadsága Az ET Parlamenti Közgyűlésének 1201 (1993) sz. ajánlása:
A8-0061/19 AZ EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁSAI * a Bizottság javaslatához
8.6.2017 A8-0061/19 Módosítás 19 Petra Kammerevert a Kulturális és Oktatási Bizottság nevében Jelentés Santiago Fisas Ayxelà Az Európa kulturális fővárosai kezdeményezés 2020 2033. évekre COM(2016)0400
10449/16 tk/kb 1 DG B 3A
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. június 17. (OR. en) 10449/16 SOC 421 EMPL 280 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: Címzett: a Tanács Főtitkársága a delegációk Előző dok. sz.: 9891/16 SOC 384 EMPL 259 Tárgy:
AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG ÉS AZ UNIÓ KÜLÜGYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI FŐKÉPVISELŐJÉNEK KÖZÖS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG AZ UNIÓ KÜLÜGYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI FŐKÉPVISELŐJE Brüsszel, 2015.8.27. JOIN(2015) 32 final AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG ÉS AZ UNIÓ KÜLÜGYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI FŐKÉPVISELŐJÉNEK KÖZÖS HATÁROZATA
3. Társadalmi egyenlőtlenségek, társadalmi kirekesztés, társadalmi befogadás
3. Társadalmi egyenlőtlenségek, társadalmi kirekesztés, társadalmi befogadás 1. Társadalmi egyenlőtlenségek Fogalma: az egyének, családok és más társadalmi kategóriák helyzete a társadalomban jelentős
HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN
HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN DR. CZOMBA SÁNDOR államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 76,3 74,1 72,9 71,4 71,0 Forrás: Eurostat TARTÓS LEMARADÁS
AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS PARTNEREK 2012-2014-ES MUNKAPROGRAMJA
AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS PARTNEREK 2012-2014-ES MUNKAPROGRAMJA MEGKÖZELÍTÉSÜNK Az Európai Unió eddigi történetének legsúlyosabb válságát éli. A 2008-ban kirobbant pénzügyi krízist követően mélyreható válság
42. Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon?
42. Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon? Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon? 2000. óta létezik az Európai Unió egységes kultúratámogató programja. A korábbi
MELLÉKLET. a következőhöz:
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.3.23. COM(2017) 134 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK
SZABADSÁG, BIZTONSÁG ÉS JOGÉRVÉNYESÜLÉS: MI A JÖVŐJÜK? NYÍLT ÉS NYILVÁNOS KONZULTÁCIÓ HOL TARTUNK MA?
SZABADSÁG, BIZTONSÁG ÉS JOGÉRVÉNYESÜLÉS: MI A JÖVŐJÜK? NYÍLT ÉS NYILVÁNOS KONZULTÁCIÓ HOL TARTUNK MA? Az Európai Unió egyik alapvető célja, hogy belső határok nélküli, a szabadságon, a biztonságon és a
valamint AZ EURÓPAI UNIÓ ALAPJOGI ÜGYNÖKSÉGE
A NEMEK KÖZÖTTI EGYENLŐSÉG EURÓPAI INTÉZETE valamint AZ EURÓPAI UNIÓ ALAPJOGI ÜGYNÖKSÉGE között létrejött együttműködési megállapodás Preambulum Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) és a Nemek Közötti
A munkahelyi biztonság és egészségvédelem mindenkit érint. Jó Önnek. Jó a vállalkozásoknak.
Egészséges munkahelyek Kezeljük a stresszt! A munkahelyi stressz és a pszichoszociális kockázatok kezelése Balogh Katalin EU-OSHA Nemzeti Fókuszpont Stressz-M Kutatási tájékoztató Budapest BME Q 2015.
Jogalkotási tanácskozások (Nyilvános tanácskozás az Európai Unióról szóló szerződés 16. cikkének (8) bekezdése alapján)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. december 4. (OR. fr) 14689/15 TERVEZETT NAPIREND Tárgy: OJ CONS 71 SOC 693 EMPL 452 SAN 408 CONSOM 206 Az EURÓPAI UNIÓ TANÁCSÁNAK 3434. ülése (Foglalkoztatás, Szociálpolitika,
HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0024/1. Módosítás. Eleonora Evi, Rosa D Amato, Rolandas Paksas az EFDD képviselőcsoport nevében
6.2.2019 A8-0024/1 1 B preambulumbekezdés B. mivel a petíciós jog jóvoltából az Európai Parlament fogékonyabb az európai uniós polgárok és lakosok felvetéseire; B. mivel a petíciós jogot meg kell erősíteni
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EAC/S19/2019
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EAC/S19/2019 A radikalizálódás kockázatának kitett fiatalok sportprojektek keretében történő nyomon követése és segítése Ez a pályázati felhívás a 2019. évi munkaprogramnak a 2019. március
Tények a rasszizmusról - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Alapvetések Az Európa Tanács 47 tagállamában 800 millió ember lakik, közülük számosan valamilyen etnikai vagy nemzeti kisebbséghez tartoznak. Az elmúlt évtizedek során a kontinensek, valamint az európai
TANÁRKÉPZÉS: AZ ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANÁROK KÉPZÉSÉNEK HELYZETE ÉS KILÁTÁSAI EURÓPÁBAN
EURÓPAI PARLAMENT BELSŐ POLITIKÁK FŐIGAZGATÓSÁGA B. TEMATIKUS OSZTÁLY: STRUKTURÁLIS ÉS KOHÉZIÓS POLITIKÁK KULTÚRA ÉS OKTATÁS TANÁRKÉPZÉS: AZ ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANÁROK KÉPZÉSÉNEK HELYZETE ÉS KILÁTÁSAI EURÓPÁBAN
Iskolai konfliktusok, erőszak, zaklatás hatékony megelőzése és kezelése
Iskolai konfliktusok, erőszak, zaklatás hatékony megelőzése és kezelése Magyarország közoktatási intézményeinek fenntartói részére A program az Európai Unió programja finanszírozásával valósult meg A következő
III. MELLÉKLET A RENDES JOGALKOTÁSI ELJÁRÁS JOGALAPJAI
III. MELLÉKLET A RENDES JOGALKOTÁSI ELJÁRÁS JOGALAPJAI 1 Jogalap Leírás Eljárási szabályok 1 14. cikk Általános gazdasági érdekű szolgáltatások 15. cikk (3) Hozzáférés az uniós intézmények dokumentumaihoz
Horizontális szempontok: környezeti fenntarthatóság esélyegyenlőség
Horizontális szempontok: környezeti fenntarthatóság esélyegyenlőség Czippán Katalin 2004. június 24. Európai Tanács 1260/1999 rendelete preambuluma: Mivel a Közösség gazdasági és szociális kohézió erősítését
A TANÁCSHOZ INTÉZETT AJÁNLÁSRA IRÁNYULÓ JAVASLAT
Európai Parlament 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum B8-1365/2016 9.12.2016 A TANÁCSHOZ INTÉZETT AJÁNLÁSRA IRÁNYULÓ JAVASLAT az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján az Európai Unió prioritásairól
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ ÉS/VAGY A FOGYATÉKKAL ÉLŐ TANULÓK RÉSZVÉTELE A SZAKKÉPZÉSBEN SZAKPOLITIKAI TÁJÉKOZTATÓ
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ ÉS/VAGY A FOGYATÉKKAL ÉLŐ TANULÓK RÉSZVÉTELE A SZAKKÉPZÉSBEN SZAKPOLITIKAI TÁJÉKOZTATÓ Szakpolitikai kontextus A nemzetközi adatok azt mutatják, hogy a fogyatékkal élő, valamint
emlékeztetve az Európa Tanács tagállamai állam- és kormányfőinek 1993. október 8 9-én Bécsben megtartott csúcstalálkozóján elfogadott Nyilatkozatra;
A Rasszizmus és Intolerancia Elleni Európai Bizottság 2. sz. általános ajánlása: A rasszizmus, az idegengyűlölet, az antiszemitizmus és az intolerancia elleni küzdelemben részt vevő szakosított nemzeti
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, március 10. (OR. en)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. március 10. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2014/0258 (NLE) 6731/15 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: SOC 149 EMPL 76 MIGR 12 JAI 148 A TANÁCS
Éves jelentés a rasszizmus és az idegengyűlölet helyzetéről az EU tagállamaiban
Éves jelentés a rasszizmus és az idegengyűlölet helyzetéről az EU tagállamaiban EUMC, 2006 ÖSSZEFOGLALÓ Előszó a 2006-os éves jelentéshez Ez a 2005-ről szóló éves jelentés az első, teljes évre kiterjedő
A Régiók Bizottsága véleménye az európai közigazgatások közötti átjárhatósági eszközök (ISA) (2009/C 200/11)
C 200/58 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2009.8.25. A Régiók Bizottsága véleménye az európai közigazgatások közötti átjárhatósági eszközök (ISA) (2009/C 200/11) A RÉGIÓK BIZOTTSÁGA üdvözli az előző programoknak
106. plenáris ülés április 2 3. A Régiók Bizottsága ÁLLÁSFOGLALÁSA
106. plenáris ülés 2014. április 2 3. RESOL-V-012 A Régiók Bizottsága ÁLLÁSFOGLALÁSA A TÖBBSZINTŰ KORMÁNYZÁSRÓL SZÓLÓ EURÓPAI CHARTÁRÓL Rue Belliard/Belliardstraat 101 1040 Bruxelles/Brussel BELGIQUE/BELGIË
15. szakbizottsági ülés szeptember 24. Az Uniós polgárság, kormányzás, intézményi és külügyek szakbizottság MUNKADOKUMENTUMA
15. szakbizottsági ülés - 2012. szeptember 24. CIVEX-V-036 Az Uniós polgárság, kormányzás, intézményi és külügyek szakbizottság MUNKADOKUMENTUMA AZ UNIÓS POLGÁRSÁG ERŐSÍTÉSE: AZ UNIÓS POLGÁROK VÁLASZTÓJOGÁNAK
KIK VAGYUNK? Tudj meg többet az Amnesty International Magyarország kampányairól!
KIK VAGYUNK? Az Amnesty International kormányoktól, pártoktól és egyházaktól független civil szervezet, amely világszerte 150 országban, több mint 3 millió taggal és aktivistáival küzd az emberi jogokért.
Készítette: dr. Lukács Andrea közbeszerzési tanácsadó, szakértő, Közbeszerzési Tanácsadók Országos Szövetsége, alelnök
Készítette: dr. Lukács Andrea közbeszerzési tanácsadó, szakértő, Közbeszerzési Tanácsadók Országos Szövetsége, alelnök 2013.12.20. dr. Lukács Andrea, 1 A közbeszerzési irányelvek lehetőséget adnak a szociális
Bérkülönbségtől a szerepelvárásokig: mik a magyar nők és férfiak problémái?
Bérkülönbségtől a szerepelvárásokig: mik a magyar nők és férfiak problémái? Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló A nemek közti bérkülönbséget tartja a legnagyobb egyenlőtlenségi problémának a magyar
KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Petíciós Bizottság 18.7.2011 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: Riccarda Nissen és Angelika Dahlin, német állampolgárok által a Netzwerk Rafael e.v. és a Terre des Femmes
PHR Egészségjelentések szakpolitikai döntéshozatalra gyakorolt hatásának felmérésre című Európai Uniós projekt előzetes eredményei
PIA-PHR PHR Egészségjelentések szakpolitikai döntéshozatalra gyakorolt hatásának felmérésre című Európai Uniós projekt előzetes eredményei Kaposvári Csilla TÁRKI HÁTTÉR Előzmény EU Népegészségügyi Akcióprogram
Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága
Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága Kincses (2003): Az egészség az egyén biológiai működése, valamint a kora és neme szerint elérhető és/vagy
Trends in International Migration: SOPEMI 2004 Edition. Nemzetközi migrációs trendek: SOPEMI évi kiadás ÁLTALÁNOS BEVEZETÉS
Trends in International Migration: SOPEMI 2004 Edition Summary in Hungarian Nemzetközi migrációs trendek: SOPEMI 2004. évi kiadás Összefoglalás magyarul ÁLTALÁNOS BEVEZETÉS John P. Martin foglalkoztatási,
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA
HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 2007/VIII/21 B(2007) 3926 végleges A BIZOTTSÁG HATÁROZATA 2007/VIII/21 A 435/2007/EK tanácsi határozatnak a 2007-től 2013-ig terjedő időszakra vonatkozó
Kormányzati CSR Prioritások és Cselekvési Terv Magyarországon Amit mérünk javulni fog MAF Konferencia, október 02.
Kormányzati CSR Prioritások és Cselekvési Terv Magyarországon Amit mérünk javulni fog MAF Konferencia, 2014. október 02. Tölgyes Gabriella Vezető főtanácsos, CSR koordinátor Nemzetgazdasági Minisztérium
2010. FEBRUÁR 11-12., SEVILLA A TANÁCSADÓ FÓRUM NYILATKOZATA AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉSRŐL
2010. FEBRUÁR 11-12., SEVILLA A TANÁCSADÓ FÓRUM NYILATKOZATA AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉSRŐL MI SZEREPEL AZ ÉTLAPON EURÓPÁBAN? AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉS
Migrációs kihívások a multikulturalizmus vége?
Migrációs kihívások a multikulturalizmus vége? Glied Viktor egyetemi oktató / kutató Pécsi Tudományegyetem IDResearch Szolnok, 2012. december 4. A migráció 220-230 millió migráns (40-50 millió illegális
Belső piaci eredménytábla
Belső piaci eredménytábla A tagállamok teljesítménye Magyarország (Vizsgált időszak: 2015) A jogszabályok nemzeti jogba történő átültetése Átültetési deficit: 0,4% (az előző jelentés idején: 0,8%) Magyarországnak
A8-0252/ Rendeleti javaslat (COM(2014)0715 C8-0280/ /0339(COD)) AZ EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁSAI *
9..205 A8-0252/ 00-00 MÓDOSÍTÁSOK 00-00 előterjesztette: Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság Jelentés Claude Moraes A8-0252/205 A büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés
A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai és hazai szemmel
A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai és hazai szemmel A szociális védelemről és társadalmi befogadásról szóló 2008. évi Közös Jelentés A szegénység 78 millió embert, köztük
Felkérjük a Tanácsot, hogy vizsgálja meg a szöveget annak érdekében, hogy általános megközelítést lehessen elérni a határozati javaslatról.
Conseil UE Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. november 10. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0186 (COD) 13660/16 LIMITE FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: az Állandó Képviselők Bizottsága (I. rész)
Európában továbbra is kihívást jelent a matematikában és a természettudományokban nyújtott gyenge teljesítmény javítása
EURÓPAI BIZOTTSÁG SAJTÓKÖZLEMÉNY Európában továbbra is kihívást jelent a matematikában és a természettudományokban nyújtott gyenge teljesítmény javítása Brüsszel, 2011. november 16. Két ma közzétett bizottsági
12606/16 eh/zv/zv/eh/ju 1 DG B 1C
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. szeptember 27. (OR. en) 12606/16 SOC 565 EMPL 375 ECOFIN 837 EDUC 302 FEDŐLAP Küldi: Címzett: Tárgy: a szociális védelemmel foglalkozó bizottság az Állandó Képviselők
A harmadik országbeli állampolgárok munkaerő-piaci helyzetére és beilleszkedésre vonatkozó II. negyedéves KSH adatgyűjtés
A harmadik országbeli állampolgárok munkaerő-piaci helyzetére és beilleszkedésre vonatkozó 2014. II. negyedéves KSH adatgyűjtés 2016. március 18. Szikráné Lindner Zsófia Központi Statisztikai Hivatal 1.
156. sz. Egyezmény. a férfi és női munkavállalók egyenlő esélyeiről és egyenlő elbírálásáról: a családi kötelezettségekkel bíró munkavállalókról
156. sz. Egyezmény a férfi és női munkavállalók egyenlő esélyeiről és egyenlő elbírálásáról: a családi kötelezettségekkel bíró munkavállalókról A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája,
KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Petíciós Bizottság 25.3.2010 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: A Teresa Hayes, ír állampolgár és 12 további személy által benyújtott 0840/2007. számú petíció az ír kormány
10005/16 it/agh 1 DGD 2C
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. június 9. (OR. en) 10005/16 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2016. június 9. Címzett: a delegációk Előző dok. sz.: 8946/16, 9455/16 Tárgy:
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, május 20. (25.05) (OR. en) 9947/10 SAN 120 SOC 355
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2010. május 20. (25.05) (OR. en) 9947/10 SAN 120 SOC 355 FELJEGYZÉS Küldi: az Állandó Képviselők Bizottsága (I. rész) Címzett: a Tanács Előző dok. sz.: 9663/1/10 REV 1
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013 Nem-formális tanulás? Informális tanulás Formális tanulás Nem-formális tanulás 2 Fiatalok Lendületben Program számokban Elızmény: Ifjúság 2000-2006 Program Idıtartam:
HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0079/160. Módosítás. Isabella Adinolfi, Rosa D'Amato az EFDD képviselőcsoport nevében
6.3.2019 A8-0079/160 160 2 preambulumbekezdés (2) Az Unió helyzetéről szóló, 2016. szeptember 14-i beszédben a Bizottság felhívta a figyelmet a fiatalokba való befektetés szükségességére, továbbá bejelentette
A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT
A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 A program célja a polgárok ismereteinek javítása az EU történelméről & sokszínűségéről az európai polgárság megerősítése az uniós
NEMEK KÖZÖTTI EGYENLŐSÉG AZ ÁRUK ÉS SZOLGÁLTATÁSOK TEKINTETÉBEN
NEMEK KÖZÖTTI EGYENLŐSÉG AZ ÁRUK ÉS SZOLGÁLTATÁSOK TEKINTETÉBEN ERA SZEMINÁRIUM, A NEMEK KÖZÖTTI EGYENLŐSÉGRE VONATKOZÓ UNIÓS JOG Katrine Steinfeld szakpolitikai tisztviselő (nemek közötti egyenlőség)
Integrációtörténeti áttekintés. Az Európai Unió közjogi alapjai (INITB220)
Integrációtörténeti áttekintés Az Európai Unió közjogi alapjai (INITB220) Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) Robert Schuman francia külügyminiszter és Jean Monnet - 1950 május 9. Schuman-terv Szén-és
Az Európai Szociális Párbeszéd legutóbbi eredményei
Az Európai Szociális Párbeszéd legutóbbi eredményei Szeminárium: "Hogyan alkalmazható a sikeresebb szociális párbeszéd rendszerek "bevált gyakorlata?" Magyarország, 2016.ápr.21. Ruairi Fitzgerald, ESZSZ
MELLÉKLET. a következőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI TANÁCSNAK, A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI BERUHÁZÁSI BANKNAK
ÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.6.7. COM(2016) 385 final ANNEX 3 MELLÉKLET a következőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ ÓPAI PARLAMENTNEK, AZ ÓPAI TANÁCSNAK, A TANÁCSNAK ÉS AZ ÓPAI BERUHÁZÁSI BANKNAK Az európai
Szüntessük meg a nık és a férfiak közötti bérszakadékot.
Szüntessük meg a nık és a férfiak közötti bérszakadékot Összefoglaló Mi a nık és a férfiak közötti bérszakadék? Miért marad fenn a nık és a férfiak közötti bérszakadék? Milyen intézkedést tett az EU? Mit
A SZEGÉNYSÉG, A TÁRSADALMI KIREKESZTÉS ÉS A MEGKÜLÖNBÖZTETÉS ELLENI KÜZDELEM
A SZEGÉNYSÉG, A TÁRSADALMI KIREKESZTÉS ÉS A MEGKÜLÖNBÖZTETÉS ELLENI KÜZDELEM A szegénység, a társadalmi kirekesztés és a megkülönböztetés elleni küzdelem terén a tagállamoknak nyújtott támogatás révén
Barcelonai Folyamat 10.
Az Euro-mediterrán Partnerség és a kultúra 40. Kultúrák közötti párbeszéd vagy a gazdasági érdekek újabb fajta megnyilvánulása? - az Euro-mediterrán Partnerség és a kultúra A mediterrán régió nagy és kiegészítő
EU / UNDP projekt a vállalatok társadalmi felelősségvállalásának, mint a harmonizáció, versenyképesség és szociális kohézió eszköze, felgyorsítása az EU hat új tagállamában és két tagjelölt országban 2007.
Európa Tanács. Parlamenti Közgyűlés. 1582 (2002) 1 számú Ajánlás. Nők elleni családon belüli erőszak
Európa Tanács Parlamenti Közgyűlés 1582 (2002) 1 számú Ajánlás Nők elleni családon belüli erőszak 1. A családon belüli erőszak a nők elleni erőszak legelterjedtebb formája, melynek következményei az áldozatok
Az EPSCO Tanács június 15-i ülésére figyelemmel mellékelten továbbítjuk a delegációknak a fent említett véleményt.
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. június 2. (OR. en) 9258/17 SOC 365 EMPL 280 JAI 458 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: Tárgy: Foglalkoztatási Bizottság az Állandó Képviselők Bizottsága/a Tanács A Foglalkoztatási
Új szabvány a társadalmi felelősségvállalás fejlődéséért: ISO 26000 ÉMI-TÜV SÜD kerekasztal-beszélgetés
Új szabvány a társadalmi felelősségvállalás fejlődéséért: ISO 26000 ÉMI-TÜV SÜD kerekasztal-beszélgetés 2012.04.26. ÉMI-TÜV SÜD Kft. 1 7 May 2012 Az RTG Vállalati Felelősség Tanácsadó Kft. és az ISO 26000
Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában. Fábián Zsófia KSH
Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában Fábián Zsófia KSH A vizsgálat célja Európa egyes térségei eltérő természeti, társadalmi és gazdasági adottságokkal rendelkeznek. Különböző történelmi
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, április 28. (OR. en)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. április 28. (OR. en) 7281/1/17 REV 1 ENFOPOL 121 JAI 239 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA a Dán Királyság és az Európai
Európa a polgárokért pályázatíró szeminárium. Budapest, 2015.01.30. és 2015.02.04.
Európa a polgárokért pályázatíró szeminárium Budapest, 2015.01.30. és 2015.02.04. A program áttekintése Legfontosabb változások, újdonságok A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 A program
AZ EURÓPA TANÁCS AZ EMBERI JOGOK VÉDELMEZŐJE ÖSSZEFOGLALÁS
AZ EURÓPA TANÁCS AZ EMBERI JOGOK VÉDELMEZŐJE ÖSSZEFOGLALÁS Nem tagja az Európa Tanácsnak (Belarusz) TAGÁLLAMOK SZÉKHELY ÉS IRODÁK KÖLTSÉGVETÉS Albánia, Andorra, Ausztria, Azerbajdzsán, Belgium, Bosznia
Az EU Alapjogi Ügynöksége:
Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) FELJEGYZÉS / 2009. november 9. Az EU Alapjogi Ügynöksége: A más tagállamokban élő, roma származású uniós polgárok helyzete Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége
SP, ISZEF??? Mutass utat! Pillók Péter
SP, ISZEF??? eszköz, véleménynyilvánítás, csatorna, esély 2009 óta, előzményei: Ifjúságról szóló fehér könyv, 2001. Európai ifjúsági paktum, 2005. a Nemzeti Munkacsoport működése Nemzeti Ifjúsági Stratégia
Küzdelem a gyűlölet-bűncselekmények visszaszorításáért. Ivány Borbála és Udvari Márton 2014. november 19. ORFK
Küzdelem a gyűlölet-bűncselekmények visszaszorításáért Ivány Borbála és Udvari Márton 2014. november 19. ORFK KIK VAGYUNK? civil szervezetek és 3 egyéni szakember (MTA JTI, ELTE Á JK) MIT CSINÁLUNK ÁLTALÁBAN?
Az Európa Tanács chartája a demokratikus állampolgárságra nevelésről és emberi jogi nevelésről
Peti Wiskemann Az Európa Tanács chartája a demokratikus állampolgárságra nevelésről és emberi jogi nevelésről Az Európa Tanács chartája a demokratikus állampolgárságra nevelésről és emberi jogi nevelésről
Rasszizmus és idegengyűlölet az EU tagállamaiban tendenciák, eredmények és a helyes gyakorlat
Rasszizmus és idegengyűlölet az EU tagállamaiban tendenciák, eredmények és a helyes gyakorlat EUMC Éves jelentés, 2005 Összefoglaló 1 Tartalom Előszó 3 Bevezetés 5 1. Jogszabályi és intézményi kezdeményezések
Európai Helyes Gyakorlat Díjak
A munkahelyi biztonság és egészségvédelem mindenkit érint. Jó Önnek. Jó a vállalkozásoknak. Egészséges munkahelyek Együtt a kockázatok megelőzéséért www.healthy-workplaces.eu NEVEZÉSI FELHÍVÁS Európai
Észrevételek ( 1 ) Részletes vélemények ( 2 ) EFTA ( 3 ) TR ( 4 ) Belgium Bulgária Cseh Közt.
2010.6.24. Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 164/3 A Bizottság által közölt tájékoztatás az Európai Parlament és a Tanács műszaki szabványok és szabályok, valamint az információs társadalom szolgáltatásaira
Jelentés az Európai Unióban élő roma nők helyzetéről ( 2005/2164(INI)
Jelentés az Európai Unióban élő roma nők helyzetéről ( 2005/2164(INI) Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság Előadó: Járóka Lívia Végleges verzió-rövidített összefoglaló ( megjegyzés:eredeti EN) -----------------------------------------------------------------------------------------------
A Postás Szakszervezet Női Tagozatának Szervezeti és Működési Szabályzata
A Postás Szakszervezet Női Tagozatának Szervezeti és Működési Szabályzata A Női Tagozat a Postás Szakszervezet (továbbiakban PSZ) Alapszabályának 9. -a alapján az egyenlő bánásmód, de elsősorban a munkavállaló
A Rasszizmus és Intolerancia Elleni Európai Bizottság 9. sz. általános ajánlása: az antiszemitizmus elleni küzdelemről *
A Rasszizmus és Intolerancia Elleni Európai Bizottság 9. sz. általános ajánlása: az antiszemitizmus elleni küzdelemről * A Rasszizmus és Intolerancia Elleni Európai Bizottság (ECRI), tekintetbe véve az
tekintetbe véve a Miniszteri Bizottság tagállamokhoz intézett (2002)12 sz. ajánlását a
A Rasszizmus és Intolerancia Elleni Európai Bizottság 10. sz. általános ajánlása: a rasszizmus és a faji megkülönböztetés elleni küzdelemről az iskolai oktatásban* A Rasszizmus és Intolerancia Elleni Európai
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, december 3. (03.12) (OR. fr) 17142/10 OJ CONS 68 SOC 810 SAN 281 CONSOM 114
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2010. december 3. (03.12) (OR. fr) 17142/10 OJ CONS 68 SOC 810 SAN 281 CONSOM 114 TERVEZETT NAPIREND Ülés: AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSÁNAK 3053. ülése (FOGLALKOZTATÁS, SZOCIÁLPOLITIKA,
A szakképzés átalakítása
A szakképzés átalakítása Kihívások és válaszok Dr. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium Kihívások 2 A munkaerőpiac Foglalkoztatottság Foglalkoztatási
EDC BROSSÚRA. Mi a Demokratikus Állampolgárságra Nevelés
EDC BROSSÚRA Mi a Demokratikus Állampolgárságra Nevelés A Demokratikus Állampolgárságra Nevelés (EDC, Education for Democratic Citizenship, Éducation à la citoyenneté démocratique) olyan gyakorlatok és
Szakpolitikai válaszok és a legutóbbi magyarországi reformok. 2014. Október 13.
Beruházások a gyermekek érdekében Magyarországon: EU eszközök és támogatási lehetőségek Szakpolitikai válaszok és a legutóbbi magyarországi reformok SZEMINÁRIUM 2014. Október 13. Iván Sörös Osztályvezető,
MELLÉKLETEK. a következőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.7.23. COM(2014) 520 final ANNEXES 1 to 3 MELLÉKLETEK a következőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK Az energiahatékonyságról, és annak az
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK. az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (6) bekezdése alapján
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.4.5. COM(2016) 184 final 2013/0081 (COD) A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (6) bekezdése alapján
FOGLALKOZTATÁSI PROGRAMOK AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁMOGATÁSÁVAL LEHETŐSÉGEK ÉS ELSŐ EREDMÉNYEK
FOGLALKOZTATÁSI PROGRAMOK AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁMOGATÁSÁVAL LEHETŐSÉGEK ÉS ELSŐ EREDMÉNYEK Cseresnyés Péter Munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium Tartalom
12671/17 ol/zv/eo 1 DGD 2C
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. szeptember 29. (OR. en) 12671/17 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: az elnökség Előző dok. sz.: 12112/17 az Állandó Képviselők Bizottsága/a Tanács FREMP 99 JAI 847 COHOM
AKCS-EU KÖZÖS PARLAMENTI KÖZGYŰLÉS. Politikai Bizottság MUNKADOKUMENTUM
AKCS-EU KÖZÖS PARLAMENTI KÖZGYŰLÉS Politikai Bizottság 27.10.2008 MUNKADOKUMENTUM az AKCS- és az EU-országokban az etnikai, kulturális és vallási sokszínűség demokratikus kezelésével kapcsolatos kihívásokról