Kalmárút és hőség Megjegyzések Schein Gábor és Paul Celan költészetének rokon vonásait illetően
|
|
- Borbála Faragó
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 KÁNTÁS BALÁZS Kalmárút és hőség Megjegyzések Schein Gábor és Paul Celan költészetének rokon vonásait illetően Paul Celan és Schein Gábor lírája mindenképpen rokon vonásokat mutat, hiszen mindkét alkotó a hermetizmus hagyományában helyezhető el. Schein Gábor, a kortárs magyar költői középnemzedék kiemelkedő alkotója, nem mellékesen megbecsült irodalomtudós lírája Celan magyarországi hatástörténetének szempontjából talán azért is lehet kifejezetten érdekes, mivel maga Schein mind elemzőként, mind műfordítóként aktívan hozzájárult a magyarországi Celan-recepció gyarapodásához. A Celan-recepcióhoz való aktív hozzájárulásából kifolyólag Schein költészetében minden bizonnyal erős Celan-hatás mutatható ki ennek prezentálására a jelen szűkös keretek között mindössze egyetlen, ámvéleményem szerint mindenképp reprezentatív költeményt kívánok idézni: (kalmárút) Egyik színről a másikra lép. Görbe penge a lenti nap. Körbe-körbe egy árnyéktevén baktat vakon az ív alatt, mintha hullhatna még homok és kő, törhetne a tükörsivatag, és indulhatna Damaszkusz felé a holtan fölkerekedő, hogy adja, vehesse a színeket, de nem tud lehunyni a kard, baktat körbe az árnyéktevén zöld, piros, sárga, kék. 1 1 SCHEIN Gábor: Üveghal. Magvető Kiadó, Budapest,
2 A fenti vers dekódolása, interpretációja nyilvánvalóan nem egyszerű olvasói feladat, ebből kifolyólag talán állítható, hogy a vers a Celan kései költészethez hasonlóan hermetikus, azaz az olvasás, a befogadás, az értelmezés elől elzárkózó, tömör, a lényegre szorítkozó, a befogadónak pusztán irányt mutató, de explicit üzenetet nem közlő költemény. A hermetizmus hagyományának kialakulása egyébként a XIX. század végi, XX. század eleji olasz irodalomban indult meg, s többek között maga Schein Gábor az, aki elemzőként magyar nyelvterületen jelentős tanulmányt szentelt a fogalom tisztázásának. 2 A hermetizmus definíciója abból a szempontból nyilván a mai napig egységes, hogy a hermetikus költemény képalkotása szubjektív, a valóságra való referenciája kérdéses, sokkal inkább önreferenciális, önmagára utaló szöveg, ugyanakkor Schein is kitér rá, hogy a hermetizmus másfelől a mai napig egy kialakítandó esztétikai kategóriaként is értelmezhető, s használatakor nem árt tisztázni, melyik szerző pontosan mit is ért alatta. A képalkotásra a fenti versben is meglehetősen erős szubjektivitás jellemző, így bizonyos képek talán csak maga a lírai alany számára érthetőek. A vers egyes szám harmadik személyű költői alanyának kiléte nem igazán körülhatárolható, ily módon hasonlónak tűnik Celan én és te névmásainak sokat elemzett, szinte meghatározhatatlan referenciáihoz. 3 Én és te Paul Celan költészetében utalhatnak férfi és nő klasszikus szerelimi viszonyára, a költő és az olvasó párbeszédére, illetve mind az én, mind a te utalhat magára a költőre, aki helyenként pusztán önmagát szólítja meg. Itt talán szintén hasonló lírai alapszituációval állunk szemben a kimondatlan én és az egyes szám harmadik szermélyű ő referenciája tisztázatlan marad, az olvasónak pedig több választási lehetőség is kínálkozik. A költeményben továbbá három bizarr, szokatlan szóösszetétel is megjelenik kalmárút, árnyékteve, tükörsivatag, mely összetételek úgy gondolom, valamennyire tükrözhetik akár a Celan-hatást is, habár a költői neologizmusok bevezetése nyilvánvalóan nem pusztán Celan költészetének kizárólagos jellegzetessége. A szokatlan szóösszetételek célja mind Celannál, mint Scheinnél elsősorban a tömörítés, illetve a váratlan költői asszociációk megvalósítása, beindítása. Celan verseiben olykor egymástól látszólag távoli nominális elemeket ránt össze neologizmussá, ezáltal pedig fenntartja egy teljesen új, a mindenkori beszélt nyelvtől eltérő 2 SCHEIN Gábor: A hermetizmus fogalmáról és poétikájáról, Literatúra, 1995/2, Az én és te meghatározatlan / meghatározatlan kapcsolata többek között Paul Celan költészetének is egyik alapvető motívuma. Példának okáért egy meghatározatlan én és egy meghatározatlan te párbeszédére épül a költő ismert Atemkristall Lélegzetkristály című versciklusa, melyről Hans-Georg Gadamer írt kötetnyi elemző tanulmányt. Lásd: Hans-Georg GADAMER: Wer bin ich und wer bist du?, in uő, Ästhetik und Poetik II. Hermeneutik im Vollzug. Gesammelte Werke, 9. k. J. C. B. Mohr (Paul Siebeck) Verlag,
3 költői nyelv megalkotásának lehetőségét. 4 Schein Gábor, habár korántsem olyan radikálisan, mint Celan, de a fent idézett versében hasonló mindenképpen hasonló tendenciákat mutat, s meghökkentő összetételei révén szintén egy új költői nyelv kialakításának igényével lép fel. További hasonlóság lehet Celan költészete és Schein versei között, hogy a fent idézett költemény Damaszkuszt, a közel-kelet egyik biblkus helyszínét említi nevezetesen Szent Pál apostol megtérésének színhelye, s az egész vers helyszínévé a sivatag válik. Valahol a közel-keleten, talán éppen bibliai tájon, mely által akarva-akaratlanul megidéződik a zsidókeresztény hagyomány, melyet Celan ugyancsak igen gyakran idéz meg verseiben. A közelkelet és a bibliai tájak Habár a valóságreferencia hermetikus költészet esetén nyilván kérdéses lehet, olybá tűnik, a szöveg ez esetben önmagán kívül valamilyen formában utal a kulső valóságra is. Ha mást nem, egy olyan ismert szövegre, a Bibliára való utalással, mely maga helyszíneit illetően már mindenképpen bír valóságreferenciával. Celan költészetében ugyancsak erősen jelen vannak a bibliai tájak, éppen emiatt a párhuzam miatt érdemes talán felidézni Celan alábbi versét, mely a kalmárút című Schein-szöveggel úgy vélem, mindenképpen párhuzamba állítható: A HŐSÉG összead minket szamárbőgés közepette Absalom sírjánál, akár még itt is, a Gecsemáné, amott, körbevéve, vajon ki fölé tornyosul? A legközelebbi kapunál nem tárul fel semmi, magadon keresztül, kiválasztott, magamhoz emellek. 5 4 Paul Celan szokatlan szóösszetételeit sokan vizsgálták a Celan-recepció eddigi hosszú története során. Magyar nyelvterületről talán Danyi Magdolna kötetnyi tanulmányát érdemes idézni a témában. Lásd: DANYI Magdolna: Paul Celan (metaforikus) főnévi szóösszetételeinek értelmezéséhez. A Magyar Nyelv és Irodalom Hungarológiai Kutatások Intézete, Újvidék, A verset saját fordításomban közlöm. (K. B.) A vers eredeti német szövege az összevethetőség kedvéért: 3
4 A fenti vers három konkrét biblai helyszínt is megemlít Absalom sírját, a Gecsemáné kertet, ahol Jézust elfogták a keresztrefeszítés előtt, és az utolsó kaput, melyekről tudható, hogy Jeruzsálemben találhatóak, a mai Izrael állam területén. Mindkét mű sivatagi, bibliai tájra helyezi költői színhelyét, mindkettő enigmatikus, a bennük megjelenő alanyok referenciái tisztázatlanok és tisztázhatatlanok, ugyanakkor mindkét szöveg explicit módon utal a bibliai hagyományra és a zsidó-keresztény kultúrkörre. Schein verse emellett még három olyan költői szóalkotást is tartalmaz, mely egyébként Celan költészetére halmozottan jellemző, habár a fent idézett és a Schein-szöveggel párhuzamba állított Celan-vers épp nem tartalmaz ilyen szokatlan költői szóösszetételt, már amennyiben az Eselschrei szamárbőgés összetételt, mely ugyan összetett főnév, de nem neologizmus, nem vesszük figyelembe. További hasonlóságok mutathatóak ki Schein és Celan költészete között a fentebb idézett Schein-vers motívumainak vizsgálatakor. A homok és a kő Celan lírájában is felettébb gyakran előforduló szavak, csak úgy, mint Schein egyik összetételének, az árnyéktevének előtagja, az árnyék. Schein árnyéktevéje Celan árnyékot tartalmazó összetételeihez hasonlóan minden bizonnyal arra utal, hogy az említett teve nem valóságos, csupán látszólagos létező, mely nem más, mint árnyék, szemfényvesztés. Celan egyes verseinek összetételei között többek között szerepelnek például a Wortschatten szóárny, Herzschatten szívárny, Ringschatten gyűrűárny szavak, mely összetételekben az árnyék szinte mindenesetben a hozzá társított létező látszatvoltára, árny jellegére utal. Az árnyéktevének pusztán a körvonalait láthatjuk, ám mivel pusztán egy valódi teve látszata, kétdimenziós lenyomata, nem valóságos létező, teljes fizikális valójában nem észlelhető, tapintható. Talán mind Celan, mind Schein arra utal e szavakon keresztül, hogy a világ nem más, mint szimulakrumok, DIE GLUT zählt uns zusammen, im Eselschrei vor Absoloms Grab, auch hier, Gethsemane, drüben, das umgangene, wen überhäufts? Am nächsten der Tore tut sich nichts auf, über dich, Offene, trag ich zu mir. A vers eredetileg az alábbi kötetben került publikálásra: Paul CELAN: Zeitgehöft. 4
5 látszatentitások tömkelege, a költészet feladata pedig az lenne, hogy a tapasztalható világ látszatlétezőin túllépve megmutassa azt, ami valójában lényeges, az érzékelhető tartományon túli metafizikus valóságot. A műalkotás, ezen belül pedig talán a költészet képes láthatóvá tenni az igazságot, mely természetszerűleg elrejtőzik az ember elől. 6 Mind Celan, mind pedig Schein poétikája olyan lírai beszédmódot használ, mely megítélésem szerint törekszik a felettes, csak a művészet nyelvén kifejezhető igazságok kifejezésére. Schein költeményének meghatározatlan alanya is körbe-körbe jár egy árnyéktevén a sivatagban, ahol a nap sosem megy le, s e meghatározatlan alany ráadásul kufárkodik a színekkel ám mindez pusztán szemfényvesztés, látszatlétezés, mely egyúttal körkörös, ciklikus folyamat is, kitörni belőle tehát szinte lehetetlen, mindenesetre semmiképp sem könnyű feladat. Az árnyékteve csak akkor válhat valódi létezővé, s létezhet nem pusztán önmaga árnyékaként, amennyiben a költői beszéd képes lesz a világ mögötti világot, a valóság mögötti valóságot megláttatni, de legalábbis sejtetni azt. A másik érdekes összetétel Scheinnél a tükörsivatag, mely feltehetőleg egy olyan sivatagra utal, amely valamit visszatükröz, esetleg pusztán maga is tükröződés, azaz látszat. Az árnyékhoz hasonlóan a tükröződés, tükörkép is kettős létező, hiszen egyrészt sejteti valami rajta túl lévő, kiterjedéssel bíró létező jelenlétét, mely önnön tükörképe által félig-meddig jelen van, ám a tükörkép mégis voltaképp a létező hiányára utal, tehát mégsincs egészen jelen. Úgy vélem, Celan és Schein költészetének egyik lényegi, egyben rokonítható vonása, hogy mindkét költő túl akar lépni a referenciális valóság korlátain, olyan tartományokat megnyitva a költészet által, mely tartományokat a mindennapok természetes nyelve sosem érhet el. A hermetikus költészet esetében a referencialitás nyilván problematikus, hiszen a szöveg elsősorban önmagára referál, önreferenciája által azonban olyan világot képes létrehozni, mely kívül helyezi magát a külső, nem-textuális valóságon, ezáltal egy saját, alternatív univerzumot hozva létre. A költészet az a beszédmód, mely végső lépésként kívül helyezi magát mindenen, s amennyiben ez lehetséges, új horizontokat, új jelentéstartamokat kíván elérni és szavakba önteni, folyamatosan tendálva a mindennapok materializálódó valósága által immár szinte teljesen elfelejtett transzcendens felé. Erre szolgálhatnak mind Schein, mind Celan költészetében a költői neologizmusok, a különböző nagy kultúrákra való visszautalások és a más szerzők életművével dialógust teremtő intertextuális referenciák. A befogadó előtt nyitva áll a transzcendensbe vezető ajtó pusztán rajta múlik, hogy be kíván-e rajta lépni, használja-e ama bizonyos ajtót. 6 Vö. Martin HEIDEGGER, A műalkotás eredete, in uő, Rejtekutak, Budapest, Osiris Kiadó, 2006,
6 A hasonló lényegi vonások mellett persze mindenképpen szót érdemelnek Celan és Schein lírájának bizonyos különbségei is. Először is, amíg Schein, habár hermetikus költő és a metafizikus valóság megragadásának lehetősége foglalkoztatja, illetve néhol alkalmaz Celanhoz hasonló, talán a hatástörténeti folyamatból származó szokatlan költői szóösszetételeket, a versbeszéd szintjén legtöbbször mégis megmarad a hagyományos beszéd szabályos grammatikai keretei között, ellentétben Celan költői nyelvének radikális szerkesztési szabálytalanságaival és a hagyományos grammatikai kategóriák szándékolt, módszeres összezúzásával. Habár mindkét alkotó tudatosan alkalmazza a különböző hagyományokra való utalásokat, Schein mintha konvencionálisabban illeszkedne bizonyos, főként magyar irodalmi tradíciókba, míg Celan, jóllehet többféle hagyományt ötvöz és felhasznál verseiben, de ugyancsak radikálisan elhatárolódik attól, hogy valamilyen konkrét irodalmi tradícióba, skatulyába illesszék, mint afféle konvencionális költőt. Végezetül míg Schein Gábor egyes verseinek költői atmoszférája inkább sejtelmesnek, de ugyanakkor nyugodtnak, kevésbé borzalmasnak nevezhető, addig Celan kései költészetének szinte minden darabjában ott lappangana valami kimondatlan borzalom, ami a versek világát nyomasztóvá, szinte fojtogatóvá teszi. Ez nyilvánvalóan abból is fakad, hogy míg Celan lírájának alapélménye a második világháború és a holokauszt, melyet a költő személyesen is átélt és túlélt, addig Schein esetében ez az alapélmény közvetlenül nyilván nem áll, nem állhat fenn, költészete legfeljebb folytatja a többek között Pilinszky által megkezdett lírai hagyományt. Celan beszélőjét persze nem szükséges naiv módon az életrajzi szerzővel azonosítani habár nyilvánvalóan elválaszthatatlan tőle, Celan lírai beszélője inkább egyfajta kreatúra, aki az átélt borzalmakat egyfajta kollektív, általános nézőpontból közvetítiti felénk, mintha mindenki hangjaként szólna, aki a szövegen kívüli valóságban már nem szólhat hozzánk. Míg Schein beszélője valahol nyugodtabban keresi a metafizikai valóságot, a tapasztalható világon túli igazságot, addig Celan beszélője történelmi tapasztalatot is közvetít, s e tapasztalat nyilván az idézett versben is jelen van. Celannál a szavak mélyén borzalom nyugszik, s a beszélő bármilyen kevés szóval, bármilyen homályosan is nyilatkozik meg, megnyilatkozása voltaképpen elfojtott kiáltás. E kiáltás persze maga is igazságot közvetít, olyan történelmi igazságot, mely akár még kimondatlanul is igaz. Schein lírai beszélője ezzel szemben nem kiált, inkább egyfajta letisztult bölcsességgel szól az olvasóhoz, másfajta igazságot, kevesebb kétségbeesést közvetít, sokkal hagyományosabb, grammatikailag rekonstruálhatóbb versnyelven. Scheinnél már rögtön az első mondatban tradicionális alannyal és állítmánnyal találkozhatunk, a sorok is jóval hosszabbak, nem törnek meg 6
7 látszólag indokolatlanul. Schein beszélője mintha lassan, nyugodtan, bölcsen szólna, s bár a versszöveg atmoszférája itt is homályos, sejtelmes, mintha hiányozna az az űzetettség, az a mindenütt jelenlevő feszültség, amely Celan beszélőjét jellemzi. Celan szövegében már rögtön első olvasásra feltűnhet a töredékesség, a sorok mesterségesen rövidre tört volta. Celan sorai nem ott végződnek, ahol egy lélegzetvétel véget ér. Mintha a költői beszélő zihálna, s mintha minden egyes szó kimondása, napvilágra hozatala valamiféle küzdelem lenne, versenyfutás az idővel, s erről a vers tipográfiája is remekül árulkodik. Celan beszélője felsorolja a határozószókat, ám a mondat végén, az állítmányok után halmozza őket, elég megfigyelni az első mondatot: A hőség / összead minket / szamárbőgés közepette / Absolom sírjánál, akár még itt is, // a Gecsemáné, amott / körbevéve, vajon / ki fölé tornyosul?. Magyarul ez a német eredetit talán hűen tükröző, tipográfiailag mindössze egyetlen mondat úgy vélem, magáért beszél. A szórend nen jellemző a természetes nyelvre, még a számos különféle szórendet használó német nyelvben sem, a két alany pedig, a hőség és a Gecsemáné-kert pedig nem áll egymással semmiféle logikai kapcsolatban, a két mellékmondat között látszólag nem mutatható ki ok-kokozati viszony, csupán a töredékesség, a zihálás, a természetes nyelvtől való szándékos elidegenedés érzékelhető. Schein Gábor beszélője mintha valami szakrális imaszöveget mormolna, Celan beszélője ugyanakkor itt is zaklatottan, valamiféle fojtott borzalommal a torkában nyilatkozik meg. Éppen ez a beszédmódbeli markáns különbség az, amely Scheint beszélőjét afféle bölcselkedő költővé, Celanét ellenben a zaklatottság és a félelem súlya alatt megszólaló, a külső világ elől részint saját mesterséges nyelvének valóságbaá menekülő, részint pedig annak lelkileg sebesült krónikásaként megszólaló poétává teszi. Habá, miként azt a fentiek alapján is láthattuk, a párhuzam a két alkotó életműve között nyilvánvaló, a maga szintjén mind Celané, mind Scheiné önálló poétika, Schein Gábor pedig talán kevésbé a német, mint inkább a magyar irodalmi hagyományba illeszkedik, folytatva az említett Pilinszky, Nemes Nagy Ágnes és Rába György által megkezdett tradíciót. 7
VANNAK MÉG DALOK TÚL AZ EMBEREN PAUL CELAN KÖLTÉSZETE ÉS LÍRAESZTÉTIKÁJA
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI KÁNTÁS BALÁZS VANNAK MÉG DALOK TÚL AZ EMBEREN PAUL CELAN KÖLTÉSZETE ÉS LÍRAESZTÉTIKÁJA IRODALOMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA
Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A
Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A 1. Tétel: Hagyomány és újítás Petőfi Sándor költészetében 2. Tétel: Arany János a tragikus alkatú balladaköltő 3. Tétel: Látomásos szimbolizmus : Ady Endre
Tegnap úgy volt, hogy kevésbé a hideg, inkább sajnos a divat miatt vettem föl a kabátomat.
ÍRÓPORTRÉ Rovatunkban kortárs magyar írók életmûvét mutatjuk be néhány oldalnyi terjedelemben az élõ klasszikusoktól a legtehetségesebb fiatalokig. A tárgyalt alkotók kiválasztása elkerülhetetlenül szubjektív,
A hagyomány integrációja a kisiskolások olvasóvá nevelésében
G. GŐDÉNY ANDREA A hagyomány integrációja a kisiskolások olvasóvá nevelésében [ ] bármennyire önmagában egybehangzó és lekerekített világot alkosson is, a műalkotás mint valóságos, egyedivé vált objektum
PAUL CELAN NYELVSZEMLÉLETE (VÁZLAT)
KÁNTÁS BALÁZS PAUL CELAN NYELVSZEMLÉLETE (VÁZLAT) Ma már nem számít újkeletűnek, hogy Paul Celan nyelvszemlélete kettős a költő egyfelől arra vállalkozik, hogy lerombolja az addigi nyelvet, hiszen az már
Értelek, értelek... de miről beszélsz??
Biró Tamás Amszterdami Egyetem, ACLC Értelek, értelek... de miről beszélsz?? A keresztény-zsidó párbeszéd a kognitív vallástudomány perspektívájából Áttekintés: kihívások, perspektívák, válaszok Kihívások
XVI. József Attila (2.)
XVI. József Attila (2.) 1. Mit nevezünk komplex képnek? 2. Mi a szerpentin-példázat lényege? 3. Mi jellemzi az önmegszólító verstípust? 4. Mi jellemzi az időszembesítő verstípust? 5. Milyen lírai műfajokkal
Véges végtelen ISTEN-ÉLMÉNY ÉS ISTEN-HIÁNY A XX. SZÁZADI MAGYAR KÖLTÉSZETBEN
01CNfint.qxd 10/19/06 2:13 PM Page 3 Véges végtelen ISTEN-ÉLMÉNY ÉS ISTEN-HIÁNY A XX. SZÁZADI MAGYAR KÖLTÉSZETBEN Szerkesztette Finta Gábor Sipos Lajos AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST 01CNfint.qxd 10/19/06 2:13
Szemle. Kimondható és elbeszélhető tartományok. Z. Varga Zoltán, Önéletrajzi töredék, talált szöveg, Balassi Kiadó, Budapest 2014, 201 p.
Szemle Kimondható és elbeszélhető tartományok Z. Varga Zoltán, Önéletrajzi töredék, talált szöveg, Balassi Kiadó, Budapest 2014, 201 p. Az önéletrajzról szóló elméletek kidolgozása az elmúlt évszázad 70-es
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási Babeș Bolyai Tudományegyetem intézmény 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar Irodalomtudományi Intézet 1.4 Szakterület
A hömpölgyő elmúlás immár testközelben?
KÁNTÁS BALÁZS A hömpölgyő elmúlás immár testközelben? Gondolatok Géher István egy verséről,,... a víz leggonoszabb..." micsoda beszéd? fél év - s már kiárad, hömpölgyet lombkoronát, tetemet, mossa a partot,
ÓRAVÁZLAT PARTI NAGY LAJOS: LÉTBÜFÉ
ÓRAVÁZLAT PARTI NAGY LAJOS: LÉTBÜFÉ A műveltségi terület: Kortárs magyar irodalom kompetenciaterület neve: kommunikációs kompetencia és kritikai fejlesztése Az óra címe: Parti Nagy Lajos Létbüfé Az évfolyam:
A Doktori Iskola vezetője: Dr. Hargittay Emil egyetemi tanár. Témavezető: Dr. Horváth Kornélia habilitált egyetemi docens. Készítette: Varró Annamária
PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM BÖLCSÉSZET- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR IRODALOMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA A DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI TEST ÉS SZÖVEG KAPCSOLATA PILINSZKY JÁNOS LÍRÁJÁBAN ÉS A KORTÁRS MAGYAR
Át lehet-e a törni a nyelv/rácson? Kántás Balázs: Nyelv / Rács / Törés Közelítések Paul Celan költészetéhez
ZSÁVOLYA ZOLTÁN Át lehet-e a törni a nyelv/rácson? Kántás Balázs: Nyelv / Rács / Törés Közelítések Paul Celan költészetéhez A korához képest figyelemre méltó teljesítményt nyújtó fiatal irodalomtörténész,
szövegek (szubjektív, lírai) képleírások is egyben, máskor az adott alkotó művészetéről általánosságban szól a vers. (Az isten bőre esetében a szerző
Kitekintő Határterületek Jász Attila: Alvó szalmakutyák avagy áldozati ének; isten bőre Kalligram, Pozsony, 2010, 60 l.; isten bőre, Napkút, 2011, 78 l. Jász Attila utóbbi két verseskötete mintha igazából
Tartalom, elemzés, értelmezés
Franczel Richárd Tartalom, elemzés, értelmezés 2009. november 7-én a német Die Welt interjút közölt Kertész Imrével 80. születésnapja alkalmából. A Nobel-díjas író a beszélgetés során Magyarországhoz,
A fordítás váratlan fordulatai
KÁNTÁS BALÁZS A fordítás váratlan fordulatai Kappanyos András Bajuszbögre, lefordítatlan Műfordítás, adaptáció, kulturális transzfer című monográfiájáról Kappanyos András ötödik, akadémiai doktori értekezésként
Bevezetés a kommunikációelméletbe 4.
Bevezetés a kommunikációelméletbe 4. A jelek természetes jelek mesterséges jelek szimptómák szignálok szimbólumok 1 Pierce: jelfelosztás ikon Index szimbólum Pierce: jelfelosztás IKON hasonlóságon alapul:
Tartalomjegyzék. Bevezetés Az ige mondatalkotó képessége. 2. Az Objekt"-ek sorrendje főnevek, ill. névmások esetében.
Tartalomjegyzék Bevezetés 13 1. Az ige mondatalkotó képessége 15 2. Az Objekt"-ek sorrendje főnevek, ill. névmások esetében 17 18 3. Néhány gyakori, Prapositionalobjekt"-tel mondatot alkotó ige 23 4. Névmási
Művészeti kommunikáció. alapkérdések, avagy miért élnek sokáig a művészetfilozófusok? Művészeti kommunikáció 2008 tavasz
Művészeti kommunikáció alapkérdések, avagy miért élnek sokáig a művészetfilozófusok? Danto esete Hamupipőkével Danto fő kérdése, hogy - két teljesen egyforma dolog közül hogyan választjuk ki azt, amelyik
Arról, ami nincs A nemlétezés elméletei. 10. Mindaz, ami van. Meinong dzsungele: A létezéstől a fennálláson át az adva levésig november 25.
Arról, ami nincs A nemlétezés elméletei 10. Mindaz, ami van. Meinong dzsungele: A létezéstől a fennálláson át az adva levésig. 2013. november 25. Alexius Meinong ( Ritter von Handschuchsheim) 1853-1920
A magába zárt vers Paul Celan költészetének rövid összegzése
Kántás Balázs A magába zárt vers Paul Celan költészetének rövid összegzése Kevés olyan lírikus volt a XX. század folyamán, akinek életművéről annyi elemzés született, mint a Paul Antschel néven született
Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is!
A Biblia A LEGISMERTEBB IRODALMI MŰ Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is! kifejezés, szállóige
Tartalomjegyzék. Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék A főnév 11 Kis és nagy kezdőbetűk 11 A főnevek neme 12 A főnevek többes száma 13 Nem megszámlálható főnevek 15 Csak többes számban használatos főnevek 16 Foglalkozások 17 Címek, rangok,
Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL C
Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL 2015 13.C Hári Andrea (HA) Vámosné Polyák Krisztina (VPK) 2015 SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELSOR MAGYAR
Útjelző(k) a társadalomtörténet-írás dzsungelében
Figyelő Kiss Zsuzsanna Útjelző(k) a társadalomtörténet-írás dzsungelében Bódy Zsombor Ö. Kovács József (szerk.): Bevezetés a társadalomtörténetbe. Budapest, Osiris, 2003. 641 o. Nehéz a Bevezetés a társadalomtörténetbe
Vágyunk Európára, az európaiságra, de valami nem stimmel
Vágyunk Európára, az európaiságra, de valami nem stimmel Napilapcsoportunk kiadója egy EU-s pályázat keretében online kutatást végzett az Európai Unió kohéziós politikájának és úgy általában, Európának
A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA BIBLIATUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK KIADVÁNYAI. A d o r já n i Z o l t á n. Jób testamentuma
A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA BIBLIATUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK KIADVÁNYAI A d o r já n i Z o l t á n Jób testamentuma B e v e z e t é s f o r d í t á s j e g y z e t e k Adorjáni Zoltán Jób testamentuma
Használd tudatosan a Vonzás Törvényét
Használd tudatosan a Vonzás Törvényét Szerző: Koródi Sándor 2010. Hogyan teremtheted meg életedben valóban azokat a tapasztalatokat, amikre igazán a szíved mélyén vágysz? Ebből a könyvből és a hozzá tartozó
TÉMAKÖR: A MAGYAR NYELV TÖRTÉNETE 5. A NYELVMŰVELÉS ÉS NYELVTERVEZÉS JELENTŐSÉGE; SZEREPE NAPJAINKBAN
TÉMAKÖR: A MAGYAR NYELV TÖRTÉNETE 5. A NYELVMŰVELÉS ÉS NYELVTERVEZÉS JELENTŐSÉGE; SZEREPE NAPJAINKBAN 1. A nyelvművelés a nyelv életébe való tudatos beavatkozás a javítás szándékával. Ez a tevékenység
FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Filozófia középszint 1112 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 21. FILOZÓFIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA A rész (30 pont) 1. Írja a megfelelő
Verskultúrák. A líraelmélet perspektívái
R Á C I Ó 4 1 2 5 Liraelmelet_BORITO_2017-12-07.indd 1 F t Szerkesztette: Kulcsár Szabó Ernő Kulcsár-Szabó Zoltán Lénárt Tamás A kötet szerzői: Agócs Péter, Balogh Gergő, Eisemann György, Ferenczi Attila,
Érettségi témakörök és tételek magyar irodalom 12. C
Érettségi témakörök és tételek magyar irodalom 12. C 1. Tétel : Hagyomány és újítás Petőfi Sándor tájleíró költészetében 2. Tétel : Arany János a tragikus alkatú balladaköltő 3. Tétel : Látomásos szimbolizmus
Az esztétikai nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2016
Az esztétikai nevelés Dr. Nyéki Lajos 2016 Bevezetés Az esztétikai nevelés a személyiség formálásának olyan sajátos útja, amelynek során az esztétikum hatásait tudatosan érvényesítjük a nevelési céljaink
Osztályvizsga Évfolyam: 12. Írásbeli Időtartam 240p Próbaérettségi
A TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK MAGYAR IRODALOMBÓL A tanulmányok alatti vizsgák szerkezete és az értékelés elvei Osztályozóvizsga Írásbeli Szóbeli Időtartam 60p 10p Aránya az értékelésnél 70% 30% A vizsga
Nézzünk meg találomra néhány ország különböző rádióinak logóit és végül az ország zászlóját! Milyen összefüggést látunk?
Nézzünk meg találomra néhány ország különböző rádióinak logóit és végül az ország zászlóját! Milyen összefüggést látunk? És ez az alábbi, kétsornyi logó vajon melyik országra lehet jellemző? És milyen
CSALÁD. Magyar nyelv: helyesírás Szókincs: köszönési formák, családtagok megnevezése (Hallo! Tschüss! der Vater)
4. évfolyam A 4. évfolyam megkezdésekor a tanulók még nem rendelkeznek idegen nyelvi tapasztalatokkal így az általános célkitűzések az alábbiak szerint fogalmazhatók meg: 1. az idegen nyelv tanulása iránti
Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Filozófia Doktori Iskola
Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Filozófia Doktori Iskola Openness The Phenomenon of World-openness and God-openness PhD értekezés tézisfüzet Hoppál Bulcsú Kál Témavezető: Dr. Boros János
RECENZIÓK. Marosi Ernô: A romanika Magyarországon. [Budapest], Corvina, 2013. 174 p. (Stílusok korszakok)
RECENZIÓK Marosi Ernô: A romanika Magyarországon. [Budapest], Corvina, 2013. 174 p. (Stílusok korszakok) A Mûemlékvédelmi Hivatal ameddig létezett eléggé hivatalosnak tûnhetett a laikusok számára ahhoz,
Az aradi magyar színjátszás 130 éve könyvbemutató
2018/03/29 2018/03/21 Március 29-én, 17 órakor kezdődik Piroska Katalin és Piroska István az aradi színjátszást feldolgozó két részes művének második, az 1905 és1948 közötti időszakot feldolgozó kötetének
Otthon, (de csak) majdnem
KÁNTÁS BALÁZS Otthon, (de csak) majdnem Ekaterina Joszifova költészetéről magyar nyelvű válogatáskötetének ürügyén Ekaterina Joszifovának, a kortárs bolgár költészet kiemelkedő alakjának viszonylag későn
Út a szubjektum felé. Zsidai Ágnes. Hans Kelsen, Horváth Barna és Bibó István jogelméleti vitája a kényszerrôl. Hans Kelsen jogfilozófiája II.
Világosság 2005/11. Hans Kelsen jogfilozófiája II. Zsidai Ágnes Út a szubjektum felé Hans Kelsen, Horváth Barna és Bibó István jogelméleti vitája a kényszerrôl Hans Kelsen, az osztrák jogfilozófus nemcsak
Tehetséggondozás a munkahelyen
Tehetségen azt a velünk született adottságokra épülő, majd gyakorlás, céltudatos fejlesztés által kibontakozott képességet értjük, amely az emberi tevékenység egy bizonyos vagy több területén az átlagosat
Magyar nyelvtan tanmenet 4. osztály
COMENIUS ANGOL-MAGYAR KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA Magyar nyelvtan tanmenet 4. osztály 2013/2014 Tanítók: Tóth Mária, Buruncz Nóra Tankönyvcsalád: Nemzeti Tankönyvkiadó Anyanyelvünk világa 4. osztály
Kivonulás létből és szövegből Olvasói megjegyzések Nemes Nagy Ágnes utolsó verséhez
KÁNTÁS BALÁZS Kivonulás létből és szövegből Olvasói megjegyzések Nemes Nagy Ágnes utolsó verséhez A távozó Hogy visszanézett, nem volt arca már. Hogy visszanézett. Akikben itt lakott, a maszkok, földdé
Matematikai modellezés
Matematikai modellezés Bevezető A diasorozat a Döntési modellek című könyvhöz készült. Készítette: Dr. Ábrahám István Döntési folyamatok matematikai modellezése Az emberi tevékenységben meghatározó szerepe
KORA ÚJKOR Jogi jelképek és a jog művészete. Az obiter depicta mint a kormányzás víziója
KORA ÚJKOR Jogi jelképek és a jog művészete. Az obiter depicta mint a kormányzás víziója A könyv szerzője, Peter Goodrich, a New York-i Cardozo School of Law professzora számos jogi monográfiát jegyez,
Híd és ajtó. Georg Simmel. Ó z e r K a t alin fo r dí t á s a
Georg Simmel Híd és ajtó Ó z e r K a t alin fo r dí t á s a 30 A külvilág dolgainak képe számunkra azzal a kétértelműséggel bír, hogy a külső természetben minden egymáshoz kapcsolódva, ám ugyanakkor különállóként
A deixis megjelenési formái a prozódiában
A deixis megjelenési formái a prozódiában Erdős Klaudia ELTE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskola Bevezetés - deixis A deixis fogalma - ógör. deiktikos mutatás - megnyilatkozás körülményeire mutat Típusok
OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM
OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA TANTÁRGYBÓL 9-12. ÉVFOLYAM A felsorolásban megjelölt, a tankönyvben elemzett irodalmi művek (versek, novellák és regények ismerete, azok elolvasása) kötelező. A vizsga
Kommunikációs fogalomtár. Kommunikációs felmérés 2010.
Kommunikációs fogalomtár Kommunikációs felmérés 2010. Blog A blog az angol "web log", vagyis netes bejegyzés kifejezésből származik, magyarra az internetes napló kifejezéssel fordítható. A blog jellemzője,
A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap
A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon
A vágy titokzatos tárgya
Fehér Dorottya A vágy titokzatos tárgya Tallér Edina: A húsevõ. Kalligram, Pozsony, 2010 Tallér Edina könyve már a fedőlapját tekintve is figyelmet ébreszt: borítóján vérvörös harisnyába bújtatott, a talajon
JOBB KÁNON A BALKÁNON
Figyelő 1033 JOBB KÁNON A BALKÁNON Szegedy-Maszák Mihály: Irodalmi kánonok Csokonai Kiadó, Debrecen, 1998. 196 oldal, 750 Ft (Bev.) A z I r o d a l m i k á n o n o k e g y m e g f o n t o l t i r o d a
DOKTORI (PHD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI. Érfalvy Lívia. Nyelviség és textualitás: az én-konstrukció útjai Kosztolányi Dezső írásművészetében
A kutatás tárgya és feladatai DOKTORI (PHD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Érfalvy Lívia Nyelviség és textualitás: az én-konstrukció útjai Kosztolányi Dezső írásművészetében PPKE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola
Népies költemények Forradalmi versek Elbeszélő költemények Szerelmes versek Tájversek
Petőfi Sándor S tájlet jleíró költeményei Petőfi Sándor S élete 1823 jan. 1-jén született Kiskőrősön. Édesapja:Petrovics István Édesanyja:Hrúz Mária Kiskunfélegyházára költöztek. Ez verseiben a szülőfaluja.
Mint a nyomozó, rakosgatom a részleteket a fejemben
Kelemen Emese Mint a nyomozó, rakosgatom a részleteket a fejemben Tóth Krisztina: Pixel. Magvetõ Kiadó, Budapest, 2011 Az Idegen szavak és kifejezések szótára szerint a pixel jelentése elemi képpont, amelyek
Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont. Helyi tanterv. Dráma és Tánc. készült. a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. sz. melléklet 9-12./3.2.12.
1 Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Helyi tanterv Dráma és Tánc készült a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. sz. melléklet 9-12./3.2.12. alapján 9. évfolyam 2 DRÁMA ÉS TÁNC Célok és feladatok A dráma
Miért tanulod a nyelvtant?
Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk
Wolfhart Pannenberg METAFIZIKA ÉS ISTENGONDOLAT
Wolfhart Pannenberg METAFIZIKA ÉS ISTENGONDOLAT Wolfhart Pannenberg METAFIZIKA ÉS ISTENGONDOLAT AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST Fordította GÁSPÁR CSABA LÁSZLÓ Lektorálta GÖRFÖL TIBOR ISBN Kiadja az Akadémiai
Kérdésfelvetés Alapmódszer Finomítás További lehetőségek. Sass Bálint
ÉLŐ VAGY ÉLETTELEN? Sass Bálint joker@nytud.hu MTA Nyelvtudományi Intézet, Nyelvtechnológiai Osztály PPKE, Információs Technológiai Kar, MMT Doktori Iskola MSZNY2007 Szeged, 2007. december 6 7. 1 KÉRDÉSFELVETÉS
Irodalom. II. A Biblia 4. A Biblia jellemzői Szereplők és történetek a Bibliából (Bibliai kislexikon című rész a füzetből)
Témakörök a javítóvizsgára magyar nyelv és irodalom tantárgyból SZÉ 12/1/E (A kihúzott tétel (irodalom és nyelvtan) 35%-os teljesítése esetén elégséges) 9. évfolyam Irodalom I. Az antikvitás irodalma 1.
Jó befektetési lehetőség kell? - Ebben van minden, amit keresel
Jó befektetési lehetőség kell? - Ebben van minden, amit keresel 2014.11.18 14:17 Árgyelán Ágnes A jelenlegi hozamsivatagban különösen felértékelődik egy-egy jó befektetési lehetőség. A pénzpiaci- és kötvényalapok
A, B, C, D, E a vállalat vizsgált termékei
c) Vállalati versenyképesség-elemzés Az EU-felkészülésnek egyik kulcskérdése érthetô módon a versenyképesség. Minden olyan elemzési, tervezési módszer, vállalatirányítási és vezetési technika (és ennek
Analógiák és eltérések szövevénye
Thomka Beáta Irodalomtörténeti Közlemények (ItK) 117(2013) Analógiák és eltérések szövevénye Sőtér István komparatista módszeréről Az európai önismeret és a közös hagyományát őrző művelődéstörténet megbecsülése
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási Babeş Bolyai Tudományegyetem intézmény 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar Irodalomtudományi Intézet 1.4 Szakterület
Gondolatok és képek. A Bacsó Béla, Gábor György, Gyenge zoltán. Heller Ágnes: A szépség akarata. Budapest, Typotex, 2011.
BokoDy PÉter Gondolatok és képek Bacsó Béla Gábor György Gyenge zoltán Heller Ágnes: A szépség akarata. Budapest, Typotex, 2011. A Bacsó Béla, Gábor György, Gyenge zoltán és Heller Ágnes jegyezte, A szépség
Változatok: órakeret A Ábrahám története 2 óra. 1 óra. Archaikus népi imák Erdélyi Zsuzsanna gyűjtéséből
Projektterv a bibliai ismeretek és az iskolai ethos összekapcsolási lehetőségeiről a tanítási gyakorlatban Gelniczkyné Teiszler Mária Bibliai ismeretek Cél: a bizalomjáték által érzelmileg átéljék a vezető
Elvek a színek használatához
Elvek a színek használatához Starkné dr. Werner Ágnes A színek szerepe A színesen közölt információt könnyebben meg tudjuk jegyezni. A színek használhatók megkülönböztetésre, kódolásra, vagy esztétikai
1 STÍLUS ÉS JELENTÉS
STÍLUS ÉS JELENTÉS 1 2 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ XXXI. STÍLUS ÉS JELENTÉS Tanulmányok Krúdy stílusáról Szerkesztette JENEI TERÉZ és PETHÕ JÓZSEF TINTA KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2004 4 KÖNYVEM
SAJTÓSZABADSÁG-INDEX 2012 AZ ÚJSÁGÍRÓK, A MÉDIAVÁLLALKOZÁSOK ÉS A KÖZÖNSÉG VÉLEMÉNYE A SAJTÓSZABADSÁG HELYZETÉRŐL. Vezetői összefoglaló
SAJTÓSZABADSÁG-INDEX 2012 AZ ÚJSÁGÍRÓK, A MÉDIAVÁLLALKOZÁSOK ÉS A KÖZÖNSÉG VÉLEMÉNYE A SAJTÓSZABADSÁG HELYZETÉRŐL Vezetői összefoglaló A Mérték Médiaelemző Műhely arra vállalkozott, hogy feltárja a 2010-ben
CSALÁD. Magyar nyelv: helyesírás Szókincs: köszönési formák, családtagok megnevezése (Hallo! Tschüss! der Vater)
3. évfolyam A 3. évfolyam megkezdésekor a tanulók már rendelkeznek idegen nyelvi tapasztalatokkal így az általános célkitűzések az alábbiak szerint fogalmazhatók meg: 1. az idegen nyelv tanulása iránti
Opponensi vélemény Wilhelm Gábor: Antropológiai tárgyelmélet című doktori disszertációjáról
Opponensi vélemény Wilhelm Gábor: Antropológiai tárgyelmélet című doktori disszertációjáról Az előttünk fekvő disszertáció szerzője korábbi munkáival már egyértelműen bizonyította kiemelkedő kvalitásait,
Beltéri mûalkotás megalkotása az aula fõtengelyében álló vasbeton falra
Beltéri mûalkotás megalkotása az aula fõtengelyében álló vasbeton falra Pályázatunk három fõ területre ad választ: Elsõdlegesen a fõfalra adtunk megoldást, de fontosnak tartottuk a világítás és a leülési
Társalgási (magánéleti) stílus
Társalgási (magánéleti) stílus Meghatározás kötetlen társas érintkezésben használt nyelvi formák Általános jellemzők, elvárások közvetlen, Könnyen érthető, Személyiség kifejezése Kommunikációs funkciók
A modern menedzsment problémáiról
Takáts Péter A modern menedzsment problémáiról Ma a vezetők jelentős része két nagy problémával küzd, és ezekre még a modern a természettudományos gondolkodáson alapuló - menedzsment és HR elméletek sem
V. LEGERE IRODALMI VERSENY JÓZSEF ATTILA ÉLETMŰVE 2. TESZTLAP
V. LEGERE IRODALMI VERSENY JÓZSEF ATTILA ÉLETMŰVE 2. TESZTLAP I. CÍMTORZÓK Az alábbiakban kissé módosultak a József Attila-verscímek. Írjátok fel az eredeti címeket! a) Kérővel jöttél... b) Tavaszi virradat...
Tantárgyi követelmények. Német nyelv. 9. oszt.
Tantárgyi követelmények Német nyelv 9. oszt. Témakörök: Bemutatkozás Az én családom Az én barátom Az én házam/lakásom Az én szobám Az én iskolám Lakóhely bemutatása Napirend Étkezési szokások Szabadidő
Bevezetés a nyelvtudományba Mondattan (szintaxis) Kiegészítés
Bevezetés a nyelvtudományba Mondattan (szintaxis) Kiegészítés Az egyszerű mondat szerkezete (É. Kiss 1992) a fő összetevők lehetséges sorrendje: Imre ismeri Erzsit. Erzsit ismeri Imre. Imre Erzsit ismeri.
Pedagógiai Program. Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium. Deutsches Nationalitätengymnasium und Schülerwohnheim
Pedagógiai Program Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium Deutsches Nationalitätengymnasium und Schülerwohnheim 2013 1. Bevezetés... 6 1.1. Az intézmény bemutatása... 6 1.2. Az intézmény környezete...
Települési önkormányzatok lehetőségei a zaj elleni küzdelemben
EMLA KÖRNYEZETI MANAGEMENT ÉS JOG EGYESÜLET Települési önkormányzatok lehetőségei a zaj elleni küzdelemben A helyi rendelet-alkotás keretei 2011 TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK LEHETŐSÉGEI A ZAJ ELLENI KÜZDELEMBEN
A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja
A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja Mély levegő címmel irodalmi találkozót tartottunk iskolánkban A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja november 9. és 11. között került megrendezésre. A rendezvényt,
Ká és Bá. El Kazovszkij emlékműve. Kalligram, Pozsony, 2015.
Ká és Bá. El Kazovszkij emlékműve. Kalligram, Pozsony, 2015. (El találkozik a Ká-jával) kicsit fura kicsit nem de ez itt az életem de ez itt az állatom nem tudom csak állítom de talán így is megáll mint
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S mely készült Ordacsehi Község Önkormányzatának 2011 június 29 - i testületi ülésére a 1. sz. napirendi ponthoz. Tárgy: Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
Syllabus. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Magyar nyelv és irodalom
I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése Syllabus Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Magyar nyelv és irodalom Mai magyar nyelv V. (Mondattan) A tantárgy típusa DF DD
SYLLABUS. DF DD DS DC megnevezése X II. Tantárgy felépítése (heti óraszám) Szemeszter
SYLLABUS I. Intézmény neve Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Kar Bölcsészettudományi Kar Szak Német nyelv és irodalom Német nyelv és irodalom Magyar nyelv és irodalom Angol nyelv és irodalom Német/román
Bakos Gergely OSB (szerk.) Teória és praxis között, avagy a filozófia gyakorlati arcáról. L'Harmattan - Sapientia
Bakos Gergely OSB (szerk.) Teória és praxis között, avagy a filozófia gyakorlati arcáról L'Harmattan - Sapientia SCINTILLAE SAPIENTIAE A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Filozófia Tanszékének
A KET. JOGORVOSLATOKRA VONATKOZÓ SZABÁLYAINAK ALKALMAZHATÓSÁGA AZ EGYES HATÓSÁGI ELJÁRÁSOKBAN TURKOVICS ISTVÁN
Publicationes Universitatis Miskolcinensis Sectio Juridica et Politica, Tomus XXX/2. (2012), pp. 383 387. A KET. JOGORVOSLATOKRA VONATKOZÓ SZABÁLYAINAK ALKALMAZHATÓSÁGA AZ EGYES HATÓSÁGI ELJÁRÁSOKBAN TURKOVICS
Ezüst hajú, fehér szakállú, hórihorgas kisgyerek. Gondolatok Maurits Ferencről
Ezüst hajú, fehér szakállú, hórihorgas kisgyerek Gondolatok Maurits Ferencről Bevezető Skiccek, rajzok, pálcikababák, kusza vonalkák. Ha rákérdezünk a gyermekkép alkotójára, hogy ez épp most mit ábrázol,
Fazakas Emese Teret hódító igekötőink és a nyelvművelés
Fazakas Emese Teret hódító igekötőink és a nyelvművelés Arra az évtizedek óta állandóan felmerülő kérdésre, hogy szükségünk van-e a magyar nyelv ápolására, művelésére, háromféle választ adhatunk: egyáltalán
Tartalomjegyzék. Bevezetés a 3. részhez: Jézus természete és céljai 113 14. Csodálatos Tanácsadó 115 15. Békesség Fejedelme 119
Tartalomjegyzék Előszó 5 i. rész: A neveiben föltárulkozó Isten Bevezetés az 1. részhez: Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem 9 1. Elóhim 15 2. Jehova vagy Jahve 21 3. Ő, Aki gondot visel 27
Láthatósági kérdések
Láthatósági kérdések Láthatósági algoritmusok Adott térbeli objektum és adott nézőpont esetén el kell döntenünk, hogy mi látható az adott alakzatból a nézőpontból, vagy irányából nézve. Az algoritmusok
OTTHONOS OTTHONTALANSÁG
SZÉNÁSI ZOLTÁN OTTHONOS OTTHONTALANSÁG Fehér Renátó: Garázsmenet Hatvany Lajos az egész háború utáni nemzedék dokumentumának nyilvánította nem egy ízben»a kései korok számára«" - írta József Attila nevezetes
Az alternativitás kérdése a neveléstudományban 1
MAGYAR PEDAGÓGIA 94. évf. 3 4. szám 349 353. (1994) Az alternativitás kérdése a neveléstudományban 1 Vastagh Zoltán Janus Pannonius Tudományegyetem és Főiskola Az alternatív szó eredeti értelmében azt
Kép a versben. Bányai János. Lator László festményverseirõl
Bányai János Kép a versben Lator László festményverseirõl Lator László új (és régi) verseket tartalmazó kötete 1 Prológusában a Váli Dezső képére készült Szürke műterem, Epilógusában pedig A szobrász című
Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola
Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola Tankönyv: Apáczai Kiadó Rajz és vizuális kultúra Minimum követelmények 1. évfolyam Képzelőerő, belső képalkotás fejlődése. Az életkornak megfelelő, felismerhető ábrázolás
Braudel a Börzsönyben avagy hosszú idõtartamú meghatározottságok és rövid idõtartamú változások a nógrádi málnatermelõk életvilágában
270 Braudel a Börzsönyben avagy hosszú idõtartamú meghatározottságok és rövid idõtartamú változások a nógrádi málnatermelõk életvilágában Bali János: A Börzsöny-vidéki málnatermelõ táj gazdaságnéprajza.
A (szak)képzés hazai rendszere, működési zavarai és megújítása
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola Iskolavezető: Dr. Buday-Sántha Attila A (szak)képzés hazai rendszere, működési zavarai és megújítása Doktori
Az Ószövetség másik fele
A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA BIBLIATUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK KIADVÁNYAI K a r a s s z o n Is t v á n Az Ószövetség másik fele A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Bibliatudomány Tanszékének