HATÁSALAPÚ INFORMÁCIÓS MŰVELETEK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HATÁSALAPÚ INFORMÁCIÓS MŰVELETEK"

Átírás

1 GEORGE SEIFERTH ezredes 1 HATÁSALAPÚ INFORMÁCIÓS MŰVELETEK az információ teszi lehetővé a bölcs hadvezérnek és a jó tábornoknak, hogy támadjon és hódítson, és az átlagemberen felül teljesítsen. Sun Tzu Az ellenség hatékonysága vagy harcképessége értékelésének a funkciója mindig is szándékának, képességének megértése volt, és lesz is. Az információs műveletek az ellenség szándék- és helyzetmegértése befolyásolására, és ezáltal azoknak a képességeknek a megváltoztatására összpontosítanak, amelyek közvetlenül lehetővé teszik a döntéshozatalt, a csapatok vezetését és irányítását. Ezeknek az információs műveleti képességeknek a használatán keresztül támadjuk a szándékot és a szándék végrehajtásának képességét. A műveletekben a győzelmet ritkán érik el pusztán az ellenség fizikai képességének, embereinek és felszerelésének elpusztításával, el kell pusztítani az ellenség harci szándékát is. Az idők folyamán ezt minden vezető katonai gondolkodó felismerte. Ennek egy példája Bonaparte Napóleontól származik, amikor azt mondta, hogy a morál és a fizikai erő aránya három az egyhez. Sir Basil Liddel-Hart azt mondta, hogy A háborúban az igazi célpont az ellenség parancsnokának elméje, nem pedig csapattestei. A modern konfliktusok egyre összetettebbek. Az államok közötti konfliktusokat, amelyeket nemzeti erők vívnak egy meghatározott és földrajzilag szomszédos területen belül ilyen volt például az első Öböl háború mindinkább felváltják az államon belüli konfliktusok, vagy a határokon átnyúló etnikai csoportok aszimmetrikus tevékenységei. Ezek gyakran változatos szereplőkkel és felekkel zajlanak, gyakran laza, vagy alkalmi szövetségekkel, és rendszeresen a nemzetek fizikai határaihoz képest viszonyítva, úgymond földrajzi területen kívül működnek. A konfliktusok okai ugyanennyire összetettek: vallási, etnikai, politikai, szegénység és a felismert elnyomás. A katonai tevékenységek önmagukban nem tudják megoldani ezeket a helyzeteket, de létrehozhatják a feltételeket a más szereplők általi megoldáshoz. Nagy változás van az ipari korszakban alkalmazott katonai erő pusztító szerepétől az információs korszak célpont alakító és manipuláló szerepéig. A 1 HQ ARRC, Információs Műveletek főnöke. 17

2 NEMZETVÉDELMI EGYETEMI KÖZLEMÉNYEK hangsúly a hatásalapú támadás elérésén van, nem pedig a célpont alapú támadás elvén. Ma a krízisek a nemzetközi média reflektorfényében zajlanak. A demokratikusnak számító kormányok számára alapvetően fontos az emberek támogatásának megszerzése és megtartása. A tömegek szimpátiájának birtoklása hatással van a kormányok által választható lehetőségekre, beleértve a katonai tevékenységeket is. A köztámogatás kialakítása és megtartása érdekében a kormányok tevékenységeit bizonyos fokon átláthatóvá kell tenni, és a tevékenységeknek következetesen alkalmazniuk kell az elfogadott etikát és a nemzetközi törvényeket. A regionális és a nemzetközi médiához való hozzáférés globalizálódásával média befolyása megnőtt. Ebből következően, szükséges előre biztosítani a tevékenységeink pozitív bemutatását, ugyanakkor ellensúlyoznunk kell az ellenség vagy a becsmérlők próbálkozásait a köztámogatásunk aláaknázására. A technológiának a médiához való egyre növekvő hozzáférésben játszott szerepe mellett ott van még az információs technológiától való növekvő függés, amit részben ki lehet használni, és ugyanakkor új sebezhető pontok keletkeztek, amelyeket meg kell óvni. Ma már sok ember az Internetről közvetlenül hozzáférhet az információhoz, és szükségszerűen elhiszik igazságtartalmát anélkül, hogy ismernék az információ keletkezését vagy a forrását. Ez különösen igaz a szabad sajtó nélküli társadalmakban. Az Internet használható az információ vagy a vélemények közzétételére és terjesztésére, beleértve a rémhíreket is, mindez olyan sebességgel történik, ami néhány évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt. A jelenkor négydimenziós hadszínterét (levegő, szárazföld, víz és űr) az információs terület kapcsolja össze. Az információs terület dominanciája teszi lehetővé, hogy a haderő jobb rálátással rendelkezzen a műveletekre, és hatékonyabban cselekedjen. Ez az információs terület mindig is meg volt, de az információs korszakban vált fontosabbá. Az információs technológia gyors fejlődése megnövelte az információhoz való hozzáférést és a híradás sebességét. Az információ gyors kihasználása lehetővé teszi a helyzet részletes és pontos ismeretét és megértését, valamint a tevékenységek ellenségénél gyorsabb végrehajtásának az ütemét. Ha az egyik félnek egyre gyorsabban és pontosabban van lehetősége folyamatos információáramlással az adatok gyűjtésére, feldolgozására és terjesztésére, miközben kihasználja, vagy megakadályozza az ellenség képességét ennek megtételére, akkor birtokolja az információs területet. A jobb információval rendelkező, és azt az információt a megértéshez hatékonyabban felhasználó félnek nagy előnye van az ellenséggel szemben információs fölénnyel rendelkezik. Ennek elérése érdekében a parancsnokoknak az információ összehangolását és célba juttatását pont olyan komolyan kell venniük, mint a tüzek és manőverek tervezését és vezetését. 18

3 A NATO doktrína bemutatja az információs fölény megszerzésének fontosságát az információs műveletek definíciójában: Az információs műveletek a Szövetség összes [politikai és katonai] célkitűzésének támogatása érdekében, az ellenség döntéshozatalát szolgáló információra, az információ alapú folyamatokra és rendszerekre gyakorolt hatással, valamint a saját rendszerek kihasználását és megóvását befolyásoló, többszörösen koordinált tevékenységek. 2 Ennek elérése érdekében az információs műveletek a helyzet befolyásolására bármilyen szinten képes közönségre összpontosítanak, legyen az ellenség, saját, vagy semleges erő. A műveletek során célba veszik az ellenséget, hogy befolyásolják az észlelését és a szándékát, aláaknázzák az összetartást és a saját erők számára kedvezően alakítják a hadszínteret. Erre egy példa, ha megkérdőjelezzük az ellenség vezetésének legitimitását, aláaknázzuk morális alapjait, elkülönítjük a vezetőket a politikai, katonai vagy lakossági támogatóiktól. Az információs műveletekkel társított képességek segíthetnek megerősíteni a szövetségeseink szándékát a megoldás megadásával és az ellenség aláaknázási próbálkozásainak ellensúlyozásával, annak érdekében, hogy fenntartsuk az egységességet és biztosítsuk a cselekvési szabadságot. Használhatóak még a semleges erők befolyásolására, valamint a hozzáállásuk saját javunkra történő módosítására. A harcérintkezés szabályain és a jogi megkötéseken belül az információs műveletek megpróbálják az olyan képességeket, mint például az ellenség vezetésének, irányításának, híradásának, számítógépei és hírszerzése infrastruktúrájának(c4i) folyamatait befolyásolni, amelyek lehetővé teszik a döntéshozó számára, hogy végrehajtsa és elérje szándékát. Mind emellett meg kell óvniuk a saját C4I rendszereinket is. Ne feledjék, hogy az információs műveletek elsősorban és mindenekelőtt a döntéshozatalról és a döntéshozók befolyásolásáról szólnak. A háborúkat nem a hadszíntéren nyerik meg vagy veszítik el, hanem a politikai vezetők, de még inkább a közvélemény szívében és elméjében. 3. Annak felismerése, hogy az időbeni, pontos adatok életbevágóan fontosak a döntéshozók számára, nem egy új megállapítás, hanem az a tény a legfontosabb, hogy az információ és az információ alapú folyamatok a rendszerek támadásában már célba vehető súlypontok! Megpróbáljuk befolyásolni a viselkedést, amit aztán kihasználhatunk az ellenség összetartásának megtámadására, a sajátunk megóvására. Minden katonai tevékenységet igénybe vehetünk, hogy hatással legyünk a vezetők szándékának megvalósulására, valamint a képességek alkalmazására. Az információs műveleteket a katonai képességek szélesebb körével integrálhatjuk, mint pél- 2 Javított NATO Doktrína MC 422/1. Szeptember 2. 3 Sir Hart, Basil Liddell százados: Gondolatok a háborúról

4 NEMZETVÉDELMI EGYETEMI KÖZLEMÉNYEK dául az egységes tűzerővel, annak biztosítása érdekében, hogy a kívánt átfogó hatást következetesen érjük el. Az információs műveletek két fő tényezője: a tevékenység befolyásolása, ami a szándék alakításának elsődleges eszköze, és a vezetés elleni tevékenység, ami a képességet támadja. Mindazonáltal mindegyiknek hatása van a másikra, és egyik sem tekinthető kizárólagosnak. Ezek a tevékenységek a jó, pontos információtól függnek, amit az információs tevékenység támogat és véd. A befolyásoló tevékenységek közé tartozik például, a lélektani műveletek során történő röplapszórás, a megtévesztés, valamint a katonai erődemonstráció. Az információs műveletektől különálló, de azokhoz kapcsolódó egységes képességek közé tartozik a köztájékoztatás és a civil-katonai együttműködés, azaz a CIMIC. A köztájékoztatás célja természetesen a katonai műveletek széleskörű megértésének és támogatásának elősegítése, a saját műveleti biztonságunk 4 fenntartása. A köztájékoztatás elsődlegesen a hazai köztámogatás megtartására összpontosít és így hatása sokkal nagyobb a cselekvési szabadságra. A köztájékoztatásnak hatása van az ellenségre, a szövetségesekre, és a semlegesekre is. Míg létfontosságú, hogy a média semmilyen módon ne tűnjön manipuláltnak, a köztájékoztatás és az információs műveletek együtt tevékenykednek a küldetés elérése során. A CIMIC szerepe, hogy lehetővé tegye a katonai és nem katonai felek közötti kapcsolatok kialakulását annak érdekében, hogy növeljük az erőfeszítések egységességét. Ezek a kapcsolatok értékes lehetőségeket biztosítanak a tevékenységet befolyásoló üzenetek eljuttatására, megerősítésére. Ezt a munkát valódi tevékenységekkel kell támogatni, és információt kell gyűjteni a megfigyelésekről és azok hatékonyságáról. A pontos és időben végrehajtott szívek és elmék projektek nagy hihetőséget adhatnak az információs műveletek üzeneteinek. Oda kell azonban figyelni arra is, hogy a nem katonai felek, amilyenek például a nemzetközi segélyszervezetek és a civil szervezetek, észrevegyék, hogy a haderő használja őket. A CIMIC-nek ezért meg kell maradnia a kölcsönös bizalom és megértés légkörében. A remény elvesztése, nem pedig az élet elvesztése az a tényező, ami igazából eldönti a háborúkat, csatákat, és még a legkisebb harcot is. A háború mindenkori gyakorlata azt mutatja, hogy amikor az emberek elérnek arra a pontra, ahol látják, érzik, hogy a további erőfeszítések és áldozatok már csak elodázhatják a véget, általában elvesztik a szándékukat, hogy tovább húzzák a harcot, és meghajolnak az elkerülhetetlen előtt. 5 A vezetés elleni tevékenységek megzavarják, gyengítik, megakadályozzák, megtévesztik, vagy elpusztítják az ellenség információs, vezetési és ezekkel 4 Operational Security OPSEC. 5 Sir Hart, Basil Liddell százados: Gondolatok a háborúról

5 társított rendszereit, folyamatait és hálózatait. Ezek a fizikai OPSEC intézkedésektől az elektronikus hadviselésig 6 és a számítógépes hálózati műveletekig 7 terjednek. A vezetés elleni tevékenység, vagy a vezetési és irányítási hadviselés különböző formákban és funkciókkal már régóta létezik. Semmi újat nem találtunk fel, csak a tanultakat alkalmazzuk a műveleti eljárásainkban és ezeket a harcászat egyetlen közös megközelítése alá vonjuk, ahol a harcászati eljárásokat természetesen integráljuk az új technológiával. Az információs műveletek egy integráló stratégia és nem képesség. Nem irányít egyetlen katonai képességet sem, hanem a tevékenységek széles körét vezényli és hangolja össze, hogy segítsen elérni a küldetést és a parancsnok szándékát. Képesnek kell lennie arra, hogy használni tudjon minden olyan képességet, ami hozzájárul a kívánt hatások eléréséhez. Kihasználja továbbá a szándék befolyásolásának minden eszközét, és olyan módon befolyásolja a képességeket, hogy lehetővé teszi a szándék átalakítását tevékenységgé. Gyakran maga a parancsnok a legerősebb képesség. Ez az egész küldetés az információs műveletekről szól. Gondoljanak rám úgy, mint a saját nagypontosságú irányított lövedékükre. Töltsenek be, irányítsanak a célpontra, és lőjenek ki. 8 Hillier altábornagy megértette azt az elgondolást, hogy ő, mint parancsnok, a legerősebb elérhető képesség az üzenet vagy a hatás elérésére, és használta akkor és később is, amikor ISAF V parancsnokként szolgált. Az információs műveletek azokat a tevékenységeket alakítják, amelyek keresztülhatolnak a hadviselés szintjein, az átfogó hadműveleti elgondolástól a katonai és műveleti hadászaton keresztül egészen a harcászati szintig. A harcászati tevékenységeknek gyakran komoly hatásuk lehet hadműveleti szinten az észlelés és a befolyásolás tekintetében. Ezek kritikusak a konfliktus minden területén és a katonai műveletek körében, különösen most, a háromoldalú hadviselés idején, ahogyan C. C. Krulak tábornok, az Egyesült Államok Tengerészgyalogságának parancsnoka mondta 2000-ben: Az egyik pillanatban fegyvernemünk tagjai etetni és ruházni fogják a kitelepített menekülteket humanitárius segítséget fognak biztosítani nekik. A következő pillanatban pedig két háborúzó törzs közé állnak békefenntartók lesznek. Végül, harcolni fognak egy halálos, közepes intenzitású ütközetben. Mindezt egy nap alatt, egy város három háztömbnyi területén. Egyre több és több példát látunk a háromoldalú háborúra, amelyben nincs egyértelmű meghatározás arra, ami adható például egy krízishelyzetben vagy konfrontációban, humanitárius segítséget, békefenntartást kell-e végezni, vagy harcolni kell-e egy közepes intenzitású csatában. 6 Electronic Warfare EW. 7 Computer Network Operations CNO. 8 Rick Hillier altábornagy, COMISAF V, az INFO OPS osztályához intézett beszédében. 21

6 NEMZETVÉDELMI EGYETEMI KÖZLEMÉNYEK Most vizsgáljuk meg az információs műveletek vezetését a hatásalapú tervezés szemszögéből. Először is, egy információs műveleti terv alapvetően azon képességek halmazának integrációja, amelyek függetlenül, külön-külön, vagy egymással összekapcsolva használhatóak a parancsnok hadműveleti céljának elérése érdekében. A célok meghatározása érdekében, az egység hírszerző tisztje vagy G2-je által végzett nagy mennyiségű részletes információ feldolgozás alapján, egy csomóponti elemzést (ONA) kell készíteni. A meghatározott döntési pontoknak megfelelően lehet a tevékenységeket, a ki és mikor azonosításával, kialakítani. A végrehajtás során a hatékonyság mérése 9 visszacsatolást biztosít a tervezők számára az információs művelet hadműveleti sikeréről. Az elemzés alapján közbenső módosítások és igazítások is végrehajthatóak. A krízis vagy a konfliktus helyzet alapos megértése létfontosságú. A vezetés elleni tevékenység részeként ez a megértés teszi lehetővé a célközönség és a befolyásoló tevékenységek témájának azonosítását, valamint a rögzített létesítmények hatékony célba vételét. A hadszíntér vagy a környezet információval kapcsolatos alapos felderítő előkészítésének 10 tartalmaznia kell egy elemzést a kulcsfontosságú döntéshozókról, a döntéshozatali eljárásról, az információs szerkezetekről és kultúráról. Az alapos csomóponti elemzés lehetővé teszi, hogy a megfelelő célpontot a megfelelő eszközzel, módszerrel a megfelelő helyen és időben támadjuk. A felderítés segítheti még a hatékonyság értékelését is. Könnyebb egy célpontot közvetetten megtámadni a sebezhető pontján, mint közvetlenül megtámadni olyan helyen, ahol megfoghatatlan vagy jól védett. A célpont C4I infrastruktúrájának és a befolyásolási hálózatának sebezhető pontjai azonosításával az információs műveletek többféle eszközt irányíthatnak a hatás elérése érdekében. A konfliktus utáni helyzetekben, és különösen a lázadás elleni helyzetekben, a C4I ismerete nem elég. A hatékonyság eléréséhez létfontosságú, hogy ne csak a szereplők képességeit ismerjük, hanem a konfliktus hátterét, a résztvevő feleket, és a legfontosabb, hogy a kultúrájukat is. Az emberi tényező elemzése az ellenség, a szövetségesek, a koalíciós partnerek, és a fontosabb semleges felek szándékait fogalmazza meg. Elemzi az értékrendjüket annak érdekében, hogy meghatározza gondolkodásmódjukat, beállítottságukat, motivációikat, alapértékeiket, kulturális és társadalmi szokásaikat. Ez az elemzés elvezet a beállítottság azon gyenge pontjainak azonosításához, amelyek lehetséges támadási felületté válhatnak, vagy az elkerülendő, kijátszandó erős pontokhoz, vagy a szövetségesek és a semlegesek esetében a hasznosítható és kihasználható esetleg megóvni való dolgokhoz. El kell kerül- 9 Measures of Effectiveness MOE. 10 Intelligence Preparation of the Battlefield IPB. 22

7 ni azt a hibát, hogy a nyugati logikát és megközelítést alkalmazzuk olyan helyzetekben, amelyekben ezek nagyon könnyen negatív hatást érhetnek el. Anthony Zinni tábornok, az Egyesült Államok Központi Parancsnokságának parancsnoka azt mondta 2001-ben: Szükségünk volt a kulturális hírszerzés bevezetésére. Meg kellett értenünk, hogy a kultúrák hogyan működnek, ki hozza a döntéseket, mely dolgok tabuk, melyek elfogadhatóak. Odamegyünk, a nyugati logikát és a nyugati megközelítést alkalmazzuk, és mindig elhibázzuk. Tisztában kell lennünk azzal, hogyan működjünk a kereteiken belül, és meg kell értenünk, hogy ők hogyan működnek. Általános értelemben, ha felépítettünk egy jó információs alapot és azonosítottuk az elérendő hatásokat a kívánt viselkedés tekintetében, akkor elértük azt a helyzetet, ahol azonosítani tudjuk a csomópontokat és a célokat. Ezekből el lehet dönteni a hatás eléréséhez szükséges megfelelő tevékenységeket, és ki lehet választani a végrehajtásukhoz szükséges megfelelő eszközöket. Ez a hatásalapú megközelítés lényege, egyértelműen ellenőrizhető úttal a kívánt hatástól a tevékenységig. Egyre növekvő szerepe lesz a hatásalapú műveletekben, különös tekintettel a kognitív 11 hatások elérésére. Ez nem csak egy képesség, ez egy integráló stratégia, ami megpróbálja befolyásolni az azonosított döntéshozók és a célközönség szándékát és képességét. Az információs műveletek a konfliktus teljes spektrumán alkalmazhatók, és a hatások nemcsak a lehetséges ellenségekre, hanem a fő regionális szereplőkre is hatnak. Azt is szem előtt kell tartanunk, hogy az információs műveletek nem ezüst töltények és nem is sötét mágia. A nagyobb mértékű megértés elérésének folyamatos szükséglete és a vezetési lánc működtetése alapvető fontosságú. A vezetés minden műveleti vonalon megköveteli a politika integráló szerepét és nem tekinthető különálló és kiegészítő tartozéknak. Az információs műveleteknek többnek kell lenniük egyszerű megbeszéléseknél vagy kreatív ötleteknél; alapos hírszerzési előkészítésre kell építeni, megfelelően kell támogatni, végrehajtani és értékelni. Az információs hadviselés lesz a legösszetettebb típusú hadviselés a 21. században, és az információ fogja eldönteni, hogy ki nyeri meg és ki veszíti el a harcot Kognitív megismerő, megismerési. 12 Mengxiong, Chang: Kínai nézetek a jövő háborújáról. Negyedik rész: A 21. század katonai harci fegyvereinek forradalma. 23

A SAKK ÉS A HADMŰVELETI MŰVÉSZET KAPCSOLATA

A SAKK ÉS A HADMŰVELETI MŰVÉSZET KAPCSOLATA "A sakkjáték a hadvezérek gyakorló terepe Kállai Gábor Nemzetközi nagymester A SAKK ÉS A HADMŰVELETI MŰVÉSZET KAPCSOLATA Előadó: Juhász István vezérőrnagy HM Hadműveleti és Kiképzési Főosztály főosztályvezető

Részletesebben

A FELDERÍTÉS ÁLTAL BIZTOSÍTOTT ADATOK A TERVEZÉS ÉS A VÉGREHAJTÁS KÜLÖNBÖZŐ FÁZISAIBAN

A FELDERÍTÉS ÁLTAL BIZTOSÍTOTT ADATOK A TERVEZÉS ÉS A VÉGREHAJTÁS KÜLÖNBÖZŐ FÁZISAIBAN NEMZETVÉDELMI EGYETEMI KÖZLEMÉNYEK D. HÉJJ ISTVN nyá. ezredes 1 FELDEÍTÉS LTL BIZTOSÍTOTT DTOK TEVEZÉS ÉS VÉGEHJTS KÜLÖNBÖZŐ FZISIBN katonai felderítés feladata a terepről, az időjárásról, illetve a szembenálló

Részletesebben

Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU

Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU Dr. Benkő Tibor vezérezredes Honvéd Vezérkar főnök 2013. szeptember 26. Tartalom Magyarország biztonságának és a nemzetközi szervezetek válságkezelési

Részletesebben

Vidék Akadémia a vidék jövőjéért 2012. október 16-18., Mezőtúr. Közösségi tervezés

Vidék Akadémia a vidék jövőjéért 2012. október 16-18., Mezőtúr. Közösségi tervezés Vidék Akadémia a vidék jövőjéért 2012. október 16-18., Mezőtúr Közösségi tervezés Sain Mátyás VÁTI Nonprofit Kft. Területi Információszolgáltatási és Tervezési Igazgatóság Területfejlesztési és Urbanisztikai

Részletesebben

KOHÉZIÓS POLITIKA 2014 ÉS 2020 KÖZÖTT

KOHÉZIÓS POLITIKA 2014 ÉS 2020 KÖZÖTT INTEGRÁLT TERÜLETI BEFEKTETÉS KOHÉZIÓS POLITIKA 2014 ÉS 2020 KÖZÖTT Az EU kohéziós politikájának következő, 2014 és 2020 közötti időszakával kapcsolatos új szabályokat és jogszabályokat 2013 decemberében

Részletesebben

2013.09.19. Master of Arts. International Hotel Management and Hotel Companies management. Stratégiai gondolkodás fejlődése

2013.09.19. Master of Arts. International Hotel Management and Hotel Companies management. Stratégiai gondolkodás fejlődése Master of Arts International Hotel Management and Hotel Companies management Stratégiai gondolkodás fejlődése Szükség van-e stratégiai menedzsmentre? Peter Lorange kritikus alapkérdései Gyorsan változó

Részletesebben

ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek

ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek BUSINESS ASSURANCE ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek XXII. Nemzeti Minőségügyi Konferencia jzr SAFER, SMARTER, GREENER DNV GL A jövőre összpontosít A holnap sikeres vállalkozásai

Részletesebben

Hiánypótló kiadvány az aszimmetrikus hadviselésről

Hiánypótló kiadvány az aszimmetrikus hadviselésről Hiánypótló kiadvány az aszimmetrikus hadviselésről A negyedik generációs hadviselésről szól az a kötet, amelyet április 20-án mutattak be a Stefánia Palotában. Dr. Kiss Álmos Péter Háború a nép között

Részletesebben

ÁLLAMÉPÍTÉS, BÉKEFENNTARTÁS, TULAJDON BUDAPEST 2014.11.28. DR. BOLDIZSÁR GÁBOR EZREDES NKE HHK-DÉKÁN.

ÁLLAMÉPÍTÉS, BÉKEFENNTARTÁS, TULAJDON BUDAPEST 2014.11.28. DR. BOLDIZSÁR GÁBOR EZREDES NKE HHK-DÉKÁN. ÁLLAMÉPÍTÉS, BÉKEFENNTARTÁS, TULAJDON BUDAPEST 2014.11.28. DR. BOLDIZSÁR GÁBOR EZREDES NKE HHK-DÉKÁN. TARTALOM 1, AZ ÁLLAM 2, ÁLLAMÉPÍTÉS HADERŐ SPECIALITÁSA KOMPLEXITÁS MAGYAR BÉKEMŰVELETEK FEJLŐDÉSE

Részletesebben

ELITE YOUTH. fejlesztése az utánpótlás futballban. Készítette: Szalai László MLSZ Edzőképző Központ Igazgató

ELITE YOUTH. fejlesztése az utánpótlás futballban. Készítette: Szalai László MLSZ Edzőképző Központ Igazgató fejlesztése az utánpótlás futballban Készítette: Szalai László MLSZ Edzőképző Központ Igazgató az utánpótlás futballban a személyiségtulajdonságok, gondolati- és gyakorlati-cselekvéses képességek sajátos

Részletesebben

Európa a polgárokért pályázatíró szeminárium. Budapest, 2015.01.30. és 2015.02.04.

Európa a polgárokért pályázatíró szeminárium. Budapest, 2015.01.30. és 2015.02.04. Európa a polgárokért pályázatíró szeminárium Budapest, 2015.01.30. és 2015.02.04. A program áttekintése Legfontosabb változások, újdonságok A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 A program

Részletesebben

ÉLELMISZERLÁNC-BIZTONSÁGI STRATÉGIA

ÉLELMISZERLÁNC-BIZTONSÁGI STRATÉGIA ÉLELMISZERLÁNC-BIZTONSÁGI STRATÉGIA Jordán László elnökhelyettes 2015. január 5. A növényvédelem helye az élelmiszerláncban Élelmiszer-biztonság egészség Élelmiszerlánc-biztonság Egészség gazdaság - környezet

Részletesebben

EURÓPA A POLGÁROKÉRT

EURÓPA A POLGÁROKÉRT A program áttekintése Legfontosabb változások, újdonságok A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 Információs nap Budapest, 2015.01.13. A program célja a polgárok ismereteinek javítása az

Részletesebben

Ajánlások. az 50 év feletti potenciális önkénteseket célzó általános képzések kidolgozásához

Ajánlások. az 50 év feletti potenciális önkénteseket célzó általános képzések kidolgozásához Ajánlások az 50 év feletti potenciális önkénteseket célzó általános képzések kidolgozásához Ways to enhance active aging through volunteering WEActiveVol Erasmus+ Strategic Partnership 2016-1-PL01-KA204-026166

Részletesebben

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja?

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja? ÉLETMŰHELY Mi a program célja? A kreatív gondolkodás és a kreatív cselekvés fejlesztése, a személyes hatékonyság növelése a fiatalok és fiatal felnőttek körében, hogy megtalálják helyüket a világban, életük

Részletesebben

Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA

Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA 11. Előadás Az üzleti terv tartalmi követelményei Az üzleti terv tartalmi követelményei

Részletesebben

A MAGYAR PUBLIC RELATIONS SZÖVETSÉG SZAKMAFEJLESZTŐ BIZOTTSÁGÁNAK I. számú ÚTMUTATÓ ÁLLÁSFOGLALÁSA.

A MAGYAR PUBLIC RELATIONS SZÖVETSÉG SZAKMAFEJLESZTŐ BIZOTTSÁGÁNAK I. számú ÚTMUTATÓ ÁLLÁSFOGLALÁSA. A MAGYAR PUBLIC RELATIONS SZÖVETSÉG SZAKMAFEJLESZTŐ BIZOTTSÁGÁNAK I. számú ÚTMUTATÓ ÁLLÁSFOGLALÁSA. A public relations tevékenység struktúrájával kapcsolatos szakmai kifejezések tartalmának értelmezése:

Részletesebben

A STRATOSZ közhasznú társadalmi szervezet évi közhasznúsági jelentése

A STRATOSZ közhasznú társadalmi szervezet évi közhasznúsági jelentése A STRATOSZ közhasznú társadalmi szervezet 2008. évi közhasznúsági jelentése 1) Számviteli beszámoló A jelentés részét képező, ahhoz mellékelt számviteli beszámolót, amely a hatályos számviteli,- és adójogszabályoknak

Részletesebben

A MAGYAR HONVÉDSÉG LÉGIERŐ HADERŐNEM HELYE ÉS SZEREPE A MAGYAR HONVÉDSÉG TŰZTÁMOGATÁSÁBAN A HADERŐNEM ALAPFELADATAI. BALOGH IMRE vezérőrnagy 1

A MAGYAR HONVÉDSÉG LÉGIERŐ HADERŐNEM HELYE ÉS SZEREPE A MAGYAR HONVÉDSÉG TŰZTÁMOGATÁSÁBAN A HADERŐNEM ALAPFELADATAI. BALOGH IMRE vezérőrnagy 1 BALOGH IMRE vezérőrnagy 1 A MAGYAR HONVÉDSÉG LÉGIERŐ HADERŐNEM HELYE ÉS SZEREPE A MAGYAR HONVÉDSÉG TŰZTÁMOGATÁSÁBAN A HADERŐNEM ALAPFELADATAI A Magyar Honvédség légierő feladatait a 61/2000. (VI. 21.)

Részletesebben

Értékesítések (összes, geográfiai -, ügyfelenkénti-, termékenkénti megoszlás)

Értékesítések (összes, geográfiai -, ügyfelenkénti-, termékenkénti megoszlás) Saját vállalkozás Értékesítések (összes, geográfiai -, ügyfelenkénti-, termékenkénti megoszlás) Piaci részesedés Haszonkulcs Marketing folyamatok Marketing szervezet Értékesítési/marketing kontrol adatok

Részletesebben

AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM INFORMÁCIÓ- BIZTONSÁGA

AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM INFORMÁCIÓ- BIZTONSÁGA Dr. Haig Zsolt mk. alezredes egyetemi docens ZMNE BJKMK Információs Műveletek és Elektronikai Hadviselés Tanszék haig.zsolt@zmne.hu AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM INFORMÁCIÓ- BIZTONSÁGA Az előadás az MTA Bolyai

Részletesebben

Fejlesztési Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság részére

Fejlesztési Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság részére EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Fejlesztési Bizottság 21.8.2012 2011/0461(COD) VÉLEMÉNYTERVEZET a Fejlesztési Bizottság részéről a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság részére

Részletesebben

A munkahelyi biztonság és egészségvédelem beépítése az oktatásba

A munkahelyi biztonság és egészségvédelem beépítése az oktatásba MUNKAVÉDELEM 1.2 A munkahelyi biztonság és egészségvédelem beépítése az oktatásba Tárgyszavak: munkavédelem; egészségvédelem; oktatás; képzés; esettanulmány; biztonság; tájékoztatás. Az Európai Unió munkavédelmi

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI PARANCSNOKSÁG SZOLNOK Tömböl László mérnök altábornagy

MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI PARANCSNOKSÁG SZOLNOK Tömböl László mérnök altábornagy MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI PARANCSNOKSÁG 2008.04.11. SZOLNOK Tömböl László mérnök altábornagy 1 A KÖZELMÚLT 20 ÉVE 1987.07.01- től. 1991.11. 01-től. 1997.09. 01-től. 2007.01. 01-től. MN LÉRE PSÁG

Részletesebben

Bevezető 12 Előszó 26 Értesítés 31 A szerző előszava 35

Bevezető 12 Előszó 26 Értesítés 31 A szerző előszava 35 Tartalom Bevezető 12 Előszó 26 Értesítés 31 A szerző előszava 35 Első könyv: A háború természetéről 37 Mi a háború? 39 Cél és eszköz a háborúban 57 A háborús géniusz 71 A veszélyről a háborúban 89 A testi

Részletesebben

A TÜZÉR FEGYVERNEMI VEZETŐ HELYE A FRANCIA HADERŐBEN 2

A TÜZÉR FEGYVERNEMI VEZETŐ HELYE A FRANCIA HADERŐBEN 2 NEMZETVÉDELMI EGYETEMI KÖZLEMÉNYEK BERNARD BOURHY alezredes 1 A TÜZÉR FEGYVERNEMI VEZETŐ HELYE A FRANCIA HADERŐBEN 2 Tisztelt Tüzér Tudományos Konferencia! Örömmel teszek eleget a konferencia szervező

Részletesebben

A válság és a különleges jogrend kapcsolata, különös tekintettel a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszerre

A válság és a különleges jogrend kapcsolata, különös tekintettel a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszerre A válság és a különleges jogrend kapcsolata, különös tekintettel a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszerre dr. Keszely László ezds. Karl Marx: A történelem ismétli

Részletesebben

Kossa György elnök-vezérigazgató címzetes egyetemi docens Az OKF Iparbiztonsági Tanácsadó Testület Elnöke

Kossa György elnök-vezérigazgató címzetes egyetemi docens Az OKF Iparbiztonsági Tanácsadó Testület Elnöke 1045 Budapest, Istvántelki út 8. Tel.: +36 1 422 1650 Fax: +36 1 422 1651 Kritikus infrastruktúra védelem új kihívásai Kritikus infrastruktúra védelem E-mail: info@intertanker.hu www.intertanker.hu Az

Részletesebben

Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János

Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés április 18, 2011 Végezte Innermetrix Hungary Copyright Innermetrix, Inc. 2008 1 IMX Szervezeti Egészség Felmérés Üdvözöljük az Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérésén!

Részletesebben

Képzés hatékonyságának növelése. felnőttképzést kiegészítő tevékenység. Tematikai vázlat - 16 óra

Képzés hatékonyságának növelése. felnőttképzést kiegészítő tevékenység. Tematikai vázlat - 16 óra Képzés hatékonyságának növelése felnőttképzést kiegészítő tevékenység Tematikai vázlat - 16 óra A felnőttképzést kiegészítő tevékenység célja:a közfoglalkoztatásból való kivezetés támogatása, a képzés

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019. Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET

EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019. Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság 2014/2204(INI) 5.1.2015 VÉLEMÉNYTERVEZET a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság

Részletesebben

Aktualitások a minőségirányításban

Aktualitások a minőségirányításban BUSINESS ASSURANCE Aktualitások a minőségirányításban Auditok változásai ZRUPKÓ János 1 SAFER, SMARTER, GREENER Új távlatok Biztosítani, hogy a minőségirányítás többet jelentsen egy tanúsításnál és amely

Részletesebben

Kommunikációs fogalomtár. Kommunikációs felmérés 2010.

Kommunikációs fogalomtár. Kommunikációs felmérés 2010. Kommunikációs fogalomtár Kommunikációs felmérés 2010. Blog A blog az angol "web log", vagyis netes bejegyzés kifejezésből származik, magyarra az internetes napló kifejezéssel fordítható. A blog jellemzője,

Részletesebben

hatályos:

hatályos: 1886/2016. (XII. 28.) Korm. határozat az Egészséges Magyarország 2014 2020 Egészségügyi Ágazati Stratégia 2017 2018 évekre vonatkozó cselekvési tervéről A Kormány hatályos: 2016.12.28 - a) elfogadja az

Részletesebben

STAKEHOLDER (ÉRINTETT) ELEMZÉS EGYSZERŰSÍTETT MÓDSZERTANI ÚTMUTATÓ

STAKEHOLDER (ÉRINTETT) ELEMZÉS EGYSZERŰSÍTETT MÓDSZERTANI ÚTMUTATÓ STAKEHOLDER (ÉRINTETT) ELEMZÉS EGYSZERŰSÍTETT MÓDSZERTANI ÚTMUTATÓ Dunaújváros MJV Önkormányzata Polgármesteri Hivatala részére ÁROP szervezetfejlesztési projekt 2010. 09.22. 2 / 11 Tartalomjegyzék 1.

Részletesebben

Prax, Jean Christophe (Guyotville, 1955 ) A védés időpontja: 2001 PhD-értekezés címe: A francia haderő átalakításának logisztikai tapasztalatai és

Prax, Jean Christophe (Guyotville, 1955 ) A védés időpontja: 2001 PhD-értekezés címe: A francia haderő átalakításának logisztikai tapasztalatai és Prax, Jean Christophe (Guyotville, 1955 ) A védés időpontja: 2001 PhD-értekezés címe: A francia haderő átalakításának logisztikai tapasztalatai és ennek adaptációs, illetve hasznosítási lehetőségei a magyar

Részletesebben

Az adatvédelmi rendelet marketinget érintő legfontosabb elemei. dr. Osztopáni Krisztián

Az adatvédelmi rendelet  marketinget érintő legfontosabb elemei. dr. Osztopáni Krisztián Az adatvédelmi rendelet e-mail marketinget érintő legfontosabb elemei dr. Osztopáni Krisztián #1 Magyar törvény helyett EU rendelet Törvény helyett EU rendelet Az információs önrendelkezési jogról és az

Részletesebben

INFORMÁCIÓS MŰVELETEK

INFORMÁCIÓS MŰVELETEK NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM HADTUDOMÁNYI ÉS HONVÉDTISZTKÉPZŐ KAR Informatikai és Elektronikai Hadviselés Tanszék INFORMÁCIÓS MŰVELETEK Prof. dr. Haig Zsolt mk. ezredes, egyetemi tanár HM 29-343 haig.zsolt@uni-nke.hu

Részletesebben

A TANÁCSHOZ INTÉZETT AJÁNLÁSRA IRÁNYULÓ JAVASLAT

A TANÁCSHOZ INTÉZETT AJÁNLÁSRA IRÁNYULÓ JAVASLAT Európai Parlament 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum B8-1365/2016 9.12.2016 A TANÁCSHOZ INTÉZETT AJÁNLÁSRA IRÁNYULÓ JAVASLAT az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján az Európai Unió prioritásairól

Részletesebben

Az információs mûveletek helye és szerepe a mûvelettervezésben

Az információs mûveletek helye és szerepe a mûvelettervezésben Pozderka Zoltán Az információs mûveletek helye és szerepe a mûvelettervezésben DOI 10.17047/HADTUD.2016.26.K.131 Az információs mûveletek, a többi szakterülethez hasonlóan, fontos szerepet játszanak mûvelettervezés

Részletesebben

Dr. FEHÉR PÉTER Magyarországi szervezetek digitális transzformációja számokban - Tények és 1trendek

Dr. FEHÉR PÉTER Magyarországi szervezetek digitális transzformációja számokban - Tények és 1trendek Dr. FEHÉR PÉTER Magyarországi szervezetek digitális transzformációja számokban - Tények és 1trendek 2 Változás sebessége A gazdasági átalakulás nehezen követi a technológiai fejlődést Technológiai változás

Részletesebben

HR Business Partner kutatás 3. szekció: Az Ulrich modell értékajánlata és hazai megvalósítási gyakorlatok

HR Business Partner kutatás 3. szekció: Az Ulrich modell értékajánlata és hazai megvalósítási gyakorlatok HR Business Partner kutatás 3. szekció: Az Ulrich modell értékajánlata és hazai megvalósítási gyakorlatok Széni Zoltán - EY (Ernst & Young), Europe, Middle East, India and Africa (EMEIA) HR Igazgató Farkas

Részletesebben

Hogyan tudom soros eszközeimet pillanatok alatt hálózatba kötni?

Hogyan tudom soros eszközeimet pillanatok alatt hálózatba kötni? Hogyan tudom soros eszközeimet pillanatok alatt hálózatba kötni? Kritikus pontok Ethernet interfész soros eszközbe ágyazásakor Az ipari Ethernet technológia az alacsony költségeinek és jelentős hálózati

Részletesebben

participatív tervezés

participatív tervezés Stake holder analysis és participatív tervezés Mi az érdekhordozó elemzés? Az Ée elemzés egy folyamat, amely során szisztematikusan összegyűjtjük és elemezzük azokat a lényegi információkat, amely alapján

Részletesebben

Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár (2008. február)

Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár (2008. február) Dr. Für Gáspár egyetemi docens Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Összhaderőnemi Műveleti Intézet Geoinformációs Tanszék mb. tanszékvezető Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár

Részletesebben

ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában

ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában A félszigeti háború, ahogy a későbbiekben a történészek elnevezték, a napóleoni háborúk egy jelentős részét képezte. A francia hadsereg folyamatosan

Részletesebben

A visegrádi országok vállalati információs rendszerek használati szokásainak elemzése és értékelése

A visegrádi országok vállalati információs rendszerek használati szokásainak elemzése és értékelése A visegrádi országok vállalati információs rendszerek használati szokásainak elemzése és értékelése KRIDLOVÁ Anita Miskolci Egyetem, Miskolc anitacska84@freemail.hu A vállalkozások számára ahhoz, hogy

Részletesebben

Alkohol-megelőzés a munkahelyi politikákban OAC-projektek tapasztalatai

Alkohol-megelőzés a munkahelyi politikákban OAC-projektek tapasztalatai Alkohol-megelőzés a munkahelyi politikákban OAC-projektek tapasztalatai Kerek Judit EMEGY Alcím mintájának szerkesztése www.emegy.hu Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület Célunk: Elősegíteni, hogy a dolgozók

Részletesebben

A Régiók Bizottsága véleménye az európai közigazgatások közötti átjárhatósági eszközök (ISA) (2009/C 200/11)

A Régiók Bizottsága véleménye az európai közigazgatások közötti átjárhatósági eszközök (ISA) (2009/C 200/11) C 200/58 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2009.8.25. A Régiók Bizottsága véleménye az európai közigazgatások közötti átjárhatósági eszközök (ISA) (2009/C 200/11) A RÉGIÓK BIZOTTSÁGA üdvözli az előző programoknak

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK 1.1. A MÓDSZERTANI ÚTMUTATÓ CÉLJAC A STAKEHOLDER (ÉRINTETT) ÉS A STAKEHOLDER ELEMZÉS FOGALMA A STAKEHOLDER (ÉRINTE

TARTALOMJEGYZÉK 1.1. A MÓDSZERTANI ÚTMUTATÓ CÉLJAC A STAKEHOLDER (ÉRINTETT) ÉS A STAKEHOLDER ELEMZÉS FOGALMA A STAKEHOLDER (ÉRINTE Stakeholder (érintett ) elemzés Egyszer gyszerűsített sített módszertani i útmutató tató Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Polgármesteri Hivatala részére 2010-01-29 TARTALOMJEGYZÉK 1.1.

Részletesebben

Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév

Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév 1. Mit értünk biztonságpolitika alatt? 2. Hogyan változott meg a biztonságnak, mint fogalomnak a tartalmi háttere az elmúlt 16

Részletesebben

INEXTEX. textilhagyományainak és örökségének felhasználásával.

INEXTEX. textilhagyományainak és örökségének felhasználásával. A projekt célja új tanulási módszerek kidolgozása, felhasználva a saját és más kultúrák összegyűjtött textilörökségét az inspirációhoz és napjaink társadalmára való alakításához. A projekt új, innovatív

Részletesebben

2013. évi L. törvény ismertetése. Péter Szabolcs

2013. évi L. törvény ismertetése. Péter Szabolcs 2013. évi L. törvény ismertetése Péter Szabolcs Szudán Csád Nigéria Szomália Krím - Ukrajna Irak Szíria Kiber hadviselés Társadalmi, gazdasági, jogi folyamatok információs hálózatokon mennek végbe, ez

Részletesebben

KATONAI ALAPISMERETEK

KATONAI ALAPISMERETEK Katonai alapismeretek középszint 1111 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 23. KATONAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Azoknál a

Részletesebben

Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság

Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály Vidékfejlesztési Minisztérium Kontextus Európa 2020 Stratégia:

Részletesebben

A SZEMÉLYES ADATOK VÉDELME. Adatvédelem és adatkezelés a cégek mindennapi ügyvitelében

A SZEMÉLYES ADATOK VÉDELME. Adatvédelem és adatkezelés a cégek mindennapi ügyvitelében A SZEMÉLYES ADATOK VÉDELME Adatvédelem és adatkezelés a cégek mindennapi ügyvitelében Érintett területek Az adatkezeléssel érintett területek: A munkavállalók személyes adatainak kezelése Üzleti partnerek

Részletesebben

Beszámoló IKT fejlesztésről

Beszámoló IKT fejlesztésről Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0010 Beszámoló IKT fejlesztésről Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Kecskemét Tartalomjegyzék

Részletesebben

Közös Kül és Biztonságpolitika (CFSP)

Közös Kül és Biztonságpolitika (CFSP) Közös Kül és Biztonságpolitika (CFSP) AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA AZ EU arra törekszik, hogy elősegítse a biztonságot, a békét, a nemzetközi együttműködést, a demokráciát, a

Részletesebben

Néhány gondolat a projekt menedzsment kommunikációjához

Néhány gondolat a projekt menedzsment kommunikációjához Néhány gondolat a projekt menedzsment kommunikációjához avagy amiről a módszertanok nem írnak dr. Prónay Gábor 6. Távközlési és Informatikai Projekt Menedzsment Fórum 2003. április 10. AZ ELŐADÁS CÉLJA

Részletesebben

L 342/20 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2005.12.24.

L 342/20 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2005.12.24. L 342/20 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2005.12.24. A BIZOTTSÁG 2150/2005/EK RENDELETE (2005. december 23.) a rugalmas légtérfelhasználásra vonatkozó közös szabályok megállapításáról (EGT vonatkozású

Részletesebben

Szerkesztő Bizottság 1. Lektori Bizottság. Szerkesztőség. Felelős Kiadó: HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség

Szerkesztő Bizottság 1. Lektori Bizottság. Szerkesztőség. Felelős Kiadó: HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség Szerkesztő Bizottság 1 Elnök Gáspár Tibor Tagok Baráth István, Báthy Sándor, Csák Gábor, Gyömbér József, Gilányi Zsolt, Havasi Imre, Hazuga Károly, Horváth Ferenc, Jároscsák Miklós, Kádár Róbert, Németh

Részletesebben

A gyártási rendszerek áttekintése

A gyártási rendszerek áttekintése SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM GYŐR Gyártócellák (NGB_AJ018_1) A gyártási rendszerek áttekintése Bevezetés A tantárgy célja A gyártócellák c. tárgy átfogóan foglalkozik a gyártás automatizálás eszközeivel, ezen

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz:

MELLÉKLET. a következőhöz: EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.3.23. COM(2017) 134 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK

Részletesebben

Versenyelőnyszerzés az intelligens megoldások korában. Rehus Péter, SWG CEE, IS brand igazgató November 5.

Versenyelőnyszerzés az intelligens megoldások korában. Rehus Péter, SWG CEE, IS brand igazgató November 5. Versenyelőnyszerzés az intelligens megoldások korában Rehus Péter, SWG CEE, IS brand igazgató 2013. November 5. Az új korszak átformálja a üzleti folyamatokat Big Data, közösség, mobil és felhőalapú e-business

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT JELENTÉSTERVEZET. Külügyi Bizottság 2008/2003(INI) 31.1.2008

EURÓPAI PARLAMENT JELENTÉSTERVEZET. Külügyi Bizottság 2008/2003(INI) 31.1.2008 EURÓPAI PARLAMENT 2004 Külügyi Bizottság 2009 2008/2003(INI) 31.1.2008 JELENTÉSTERVEZET az európai biztonsági stratégia és az EBVP végrehajtásáról (2008/2003(INI)) Külügyi Bizottság Előadó: Helmut Kuhne

Részletesebben

Az Európa Tanács chartája a demokratikus állampolgárságra nevelésről és emberi jogi nevelésről

Az Európa Tanács chartája a demokratikus állampolgárságra nevelésről és emberi jogi nevelésről Peti Wiskemann Az Európa Tanács chartája a demokratikus állampolgárságra nevelésről és emberi jogi nevelésről Az Európa Tanács chartája a demokratikus állampolgárságra nevelésről és emberi jogi nevelésről

Részletesebben

VigilancePro. All Rights Reserved, Copyright 2005 Hitachi Europe Ltd.

VigilancePro. All Rights Reserved, Copyright 2005 Hitachi Europe Ltd. Reseller Lengyelországban: VigilancePro All Rights Reserved, Copyright 2005 Hitachi Europe Ltd. Bevezetés Vigilance Pro Hálózati elemzés valós időben A Vigilance Pro szoftver egy egyedi megoldás, amely

Részletesebben

Impact fókusz hogyan változik valójában az érintettek élete a hétköznapokban? Theory of change

Impact fókusz hogyan változik valójában az érintettek élete a hétköznapokban? Theory of change Impact fókusz hogyan változik valójában az érintettek élete a hétköznapokban? Theory of change Civil Support Nonprofit Kft. Társadalmi vállalkozásként civilek, társadalmi vállalkozások hatásnövelésén dolgozunk

Részletesebben

2651. 1. Tételsor 1. tétel

2651. 1. Tételsor 1. tétel 2651. 1. Tételsor 1. tétel Ön egy kft. logisztikai alkalmazottja. Ez a cég új logisztikai ügyviteli fogalmakat kíván bevezetni az operatív és stratégiai működésben. A munkafolyamat célja a hatékony készletgazdálkodás

Részletesebben

A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ ÉS/VAGY A FOGYATÉKKAL ÉLŐ TANULÓK RÉSZVÉTELE A SZAKKÉPZÉSBEN SZAKPOLITIKAI TÁJÉKOZTATÓ

A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ ÉS/VAGY A FOGYATÉKKAL ÉLŐ TANULÓK RÉSZVÉTELE A SZAKKÉPZÉSBEN SZAKPOLITIKAI TÁJÉKOZTATÓ A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ ÉS/VAGY A FOGYATÉKKAL ÉLŐ TANULÓK RÉSZVÉTELE A SZAKKÉPZÉSBEN SZAKPOLITIKAI TÁJÉKOZTATÓ Szakpolitikai kontextus A nemzetközi adatok azt mutatják, hogy a fogyatékkal élő, valamint

Részletesebben

Sérülékenység kezelés. Komli József project manager PTA CERT-Hungary Központ

Sérülékenység kezelés. Komli József project manager PTA CERT-Hungary Központ Sérülékenység kezelés Komli József project manager PTA CERT-Hungary Központ 1 A biztonságérzet a veszély érzékelésének hiánya 2 Mi a sérülékenység? Sérülékenység: Az IT biztonság területén a sérülékenység

Részletesebben

A tanuló személyiségének fejlesztése, az egyéni bánásmód érvényesítése

A tanuló személyiségének fejlesztése, az egyéni bánásmód érvényesítése Kaposi József A szempontok felsorolása a 8/2013. (I. 30.) EMMI rendelet( a tanári felkészítés közös követelményeiről és az egyes tanárszakok képzési és kimeneti követelményeiről) 2. számú mellékletéből

Részletesebben

Népszámlálás kommunikációs program

Népszámlálás kommunikációs program Népszámlálás kommunikációs program Sikeres kommunikáció=eredményes összeírás Népszámlálás az egyetlen teljeskörű összeírás. Legmélyebb területi szintű adatok megszerzése. (kistérség, városrész). Tetszőleges

Részletesebben

A PROGRAMÉRTÉKELÉS SZEREPE A KOHÉZIÓS POLITIKÁBAN

A PROGRAMÉRTÉKELÉS SZEREPE A KOHÉZIÓS POLITIKÁBAN A PROGRAMÉRTÉKELÉS SZEREPE A KOHÉZIÓS POLITIKÁBAN MARJÁNOVITY ANNA OSZTÁLYVEZETŐ MONITORING ÉS ÉRTÉKELÉSI FŐOSZTÁLY ÚJ MŰKÖDÉSI MECHANIZMUS AZ ÉRTÉKELÉS HELYE Programozás Stratégia Monitoring és értékelés

Részletesebben

A KATONAI REPÜLŐTEREK BIZTONSÁGÁNAK RÉSZE A TŰZVÉDELEM

A KATONAI REPÜLŐTEREK BIZTONSÁGÁNAK RÉSZE A TŰZVÉDELEM A KATONAI REPÜLŐTEREK BIZTONSÁGÁNAK RÉSZE A TŰZVÉDELEM A repülőtér kezdetben a fel- és leszállópályát jelentette. Az első repülőeszközök valójában nem igényeltek repülőteret. Elég volt egy viszonylag nagyobb

Részletesebben

Schindler Útmutató A cél meghatározása. Az út kijelölése. Stratégiai iránymutatás a felvonó és mozgólépcső piacon való siker eléréséhez.

Schindler Útmutató A cél meghatározása. Az út kijelölése. Stratégiai iránymutatás a felvonó és mozgólépcső piacon való siker eléréséhez. Schindler Útmutató A cél meghatározása. Az út kijelölése. Stratégiai iránymutatás a felvonó és mozgólépcső piacon való siker eléréséhez. 2 l Schindler Útmutató Kötelezettségvállalásunk Kedves Kollégák,

Részletesebben

VINÇOTTE HUNGARY. ISO Üzleti kockázatok kezelése és csökkentése Péter Lajos, vezető auditor,

VINÇOTTE HUNGARY. ISO Üzleti kockázatok kezelése és csökkentése Péter Lajos, vezető auditor, VINÇOTTE HUNGARY ISO 31000 2015 Üzleti kockázatok kezelése és csökkentése Péter Lajos, vezető auditor, peter.lajos@vincotte.hu Safety, quality & environmental services Ha valamit nem tudsz egyszerűen elmagyarázni,

Részletesebben

Építs teljesítmény-központú kultúrát!

Építs teljesítmény-központú kultúrát! Építs teljesítmény-központú kultúrát! A Terra Nova egy interaktív, saját élményű szimulációs játék, amely valós szervezetek működését modellezi. A szimuláció minimum tíz, de akár több száz fős csoportoknak

Részletesebben

Az Internet jövője Internet of Things

Az Internet jövője Internet of Things Az Internet jövője Dr. Bakonyi Péter c. docens 2011.01.24. 2 2011.01.24. 3 2011.01.24. 4 2011.01.24. 5 2011.01.24. 6 1 Az ( IoT ) egy világméretű számítógéphálózaton ( Internet ) szabványos protokollok

Részletesebben

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 037326 Intézményvezető neve: Takácsné Tóth Alice Noémi Intézményvezető oktatási azonosítója: 76215132822

Részletesebben

Tájékoztatás a SPARK programról

Tájékoztatás a SPARK programról Hoippj^j Bnln jjjjkkk Társadalompolitikai Programok Értékelésének Támogatása Európában Tájékoztatás a SPARK programról Scharle Ágota/Váradi Balázs Vezető kutató, Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet Hélène

Részletesebben

Katonai antropológia?

Katonai antropológia? Katonai antropológia? Harmadik alkalommal találkoztak egymással konferencián a kulturális antropológia és a hadtudomány képviselői. A TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0001 Tudományos képzés műhelyeinek támogatása,

Részletesebben

SZOLGÁLTATÁS MENEDZSMENT

SZOLGÁLTATÁS MENEDZSMENT 1. óra SZOLGÁLTATÁS MENEDZSMENT Tárgy: Szolgáltatás menedzsment Kód: NIRSM1MMEM Kredit: 5 Szak: Mérnök Informatikus MSc (esti) Óraszám: Előadás: 2/hét Laborgyakorlat: 2/hét Számonkérés: Vizsga, (félévi

Részletesebben

A településfejlesztés eszköztára bár látszatra távol áll a politikától, mégis jól alkalmazható

A településfejlesztés eszköztára bár látszatra távol áll a politikától, mégis jól alkalmazható A településfejlesztés eszköztára bár látszatra távol áll a politikától, mégis jól alkalmazható Politikusi imázs 8 a politikai kommunikáció világában. A társadalmasítás, azaz a fogyasztói oldal véleményének

Részletesebben

EUGA. EU Pályázati Tanácsadó (EU Grants Advisor) Vicze Gábor EU Üzletfejlesztési tanácsadó v-gaborv@microsoft.com www.microsoft.

EUGA. EU Pályázati Tanácsadó (EU Grants Advisor) Vicze Gábor EU Üzletfejlesztési tanácsadó v-gaborv@microsoft.com www.microsoft. EUGA EU Pályázati Tanácsadó (EU Grants Advisor) Vicze Gábor EU Üzletfejlesztési tanácsadó v-gaborv@microsoft.com www.microsoft.com/hun/euga EUGA projekt háttere Lisszaboni program Az EU 2010-re a világ

Részletesebben

TÍZ ÁLLÍTÁS A LÉGIERŐVEL KAPCSOLATBAN. Philippe S. Meilinger ny. ezredes Tíz állítás a légierővel kapcsolatban című könyve alapján

TÍZ ÁLLÍTÁS A LÉGIERŐVEL KAPCSOLATBAN. Philippe S. Meilinger ny. ezredes Tíz állítás a légierővel kapcsolatban című könyve alapján TÍZ ÁLLÍTÁS A LÉGIERŐVEL KAPCSOLATBAN Philippe S. Meilinger ny. ezredes Tíz állítás a légierővel kapcsolatban című könyve alapján Philippe S. Meilinger ny. ezredes Air power is more complex entity which

Részletesebben

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,

Részletesebben

A csapatok tevékenységeinek felosztása

A csapatok tevékenységeinek felosztása 60 NEMZET ÉS BIZTONSÁG 2009. JANUÁR Juhász József A csapatok tevékenységeinek felosztása Jelen írás közlésével szerkesztõségünk folytatja azon cikkek publikálását, amelyek egy-egy szûken vett szakterület

Részletesebben

Az emlőszűrés helye a Szűrőprogramok Országos Kommunikációja című kiemelt projektben, a projekt bemutatója az emlőszűrés vonatkozásában

Az emlőszűrés helye a Szűrőprogramok Országos Kommunikációja című kiemelt projektben, a projekt bemutatója az emlőszűrés vonatkozásában Az emlőszűrés helye a Szűrőprogramok Országos Kommunikációja című kiemelt projektben, a projekt bemutatója az emlőszűrés vonatkozásában Kedvezményezett: Országos Tisztifőorvosi Hivatal Dr. Bicsák Krisztina

Részletesebben

NATO ERŐKET INTEGRÁLÓ ELEM MAGYARORSZÁG

NATO ERŐKET INTEGRÁLÓ ELEM MAGYARORSZÁG NATO ERŐKET INTEGRÁLÓ ELEM MAGYARORSZÁG A Magyar Honvédség NATO feladatai TOPOR István ezredes parancsnok 1 Topor István ezredes Személyi információk: Születési hely, idő: Körmend, 1965. 04. 04. Családi

Részletesebben

Végső változat, 2010 Szeptember Integrált Irányítási Rendszer (IIR) a helyi és regionális szintű fenntartható fejlődésért

Végső változat, 2010 Szeptember Integrált Irányítási Rendszer (IIR) a helyi és regionális szintű fenntartható fejlődésért Végső változat, 2010 Szeptember Integrált Irányítási Rendszer (IIR) a helyi és regionális szintű fenntartható fejlődésért Hatókör Folyamatos kiterjesztés földrajzi és tartalmi értelemben: Adott helyszíntől

Részletesebben

A CRM alapelvei. Modul 1 - Mellékletek INCREASE Képzési Tantervet Szellemi termék 2 Projekt szám: AT02-KA M1-A13

A CRM alapelvei. Modul 1 - Mellékletek INCREASE Képzési Tantervet Szellemi termék 2 Projekt szám: AT02-KA M1-A13 A CRM alapelvei Forrás: Nickson, Ch (2016, May 27): Crisis Resource Management (CRM) retrieved from http://lifeinthefastlane.com/ccc/crisis-resource-management-crm/ on 07/07/2016 1. Ismerd a környezeted

Részletesebben

MARKETING- KOMMUNIKÁCIÓ

MARKETING- KOMMUNIKÁCIÓ MARKETING- KOMMUNIKÁCIÓ Az előadás témái 1./ A marketingkommunikációs mix tartalma 2./ Reklám 3./ Eladásösztönzés 4./ Személyes eladás 5./ PR Kommunikációs mix Reklám Eladásösztönzés Public Relations Személyes

Részletesebben

A K o r m á n y. r e n d e l e t e. a befogadó nemzeti támogatás részletes kormányzati feladatairól

A K o r m á n y. r e n d e l e t e. a befogadó nemzeti támogatás részletes kormányzati feladatairól A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI A K o r m á n y 1. melléklet a kormány-előterjesztéshez TERVEZET 2009. 12. 01. /2010. ( ) Korm. r e n d e l e t e a befogadó nemzeti támogatás

Részletesebben

ELEKTRONIKAI HADVISELÉS

ELEKTRONIKAI HADVISELÉS Haig Zsolt Kovács László Ványa László Vass Sándor ELEKTRONIKAI HADVISELÉS ÁROP 2.2.21 Tudásalapú közszolgálati előmenetel Haig Zsolt Kovács László Ványa László Vass Sándor ELEKTRONIKAI HADVISELÉS Nemzeti

Részletesebben

VÉDELMI ELEKTRONIKA, INFORMATIKA ÉS KOMMUNIKÁCIÓ TUDOMÁNYSZAK

VÉDELMI ELEKTRONIKA, INFORMATIKA ÉS KOMMUNIKÁCIÓ TUDOMÁNYSZAK VÉDELMI ELEKTRONIKA, INFORMATIKA ÉS KOMMUNIKÁCIÓ TUDOMÁNYSZAK http://www.zmne.hu/kmdi/index.html TUDOMÁNYSZAKVEZETŐ Dr. Haig Zsolt mk. alezredes, egyetemi docens 29-343 haig.zsolt@zmne.hu http://www.zmne.hu/tanszekek/ehc/indul.htm

Részletesebben

SZERETETTEL ÜDVÖZÖLJÜK AZ ISOFÓRUM TAVASZ KONFERENCIA RÉSZTVEVŐIT!

SZERETETTEL ÜDVÖZÖLJÜK AZ ISOFÓRUM TAVASZ KONFERENCIA RÉSZTVEVŐIT! ISO EGYESÜLET SZERETETTEL ÜDVÖZÖLJÜK AZ ISO TAVASZ KONFERENCIA RÉSZTVEVŐIT! ISO Elnökség ISO Tavasz * 2018. ápr. 20. 1 ÉRTÉKRENDÜNK Közhasznú tevékenységet végző civil egyesület Jogszerűen és a tagság

Részletesebben

Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai

Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Terület Szempont Az értékelés alapját képező általános elvárások Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik. Kísérje figyelemmel

Részletesebben

SEAP- Fenntartható Energetikai Akciótervek fontossága, szerepe a települési energiagazdálkodásban

SEAP- Fenntartható Energetikai Akciótervek fontossága, szerepe a települési energiagazdálkodásban SEAP- Fenntartható Energetikai Akciótervek fontossága, szerepe a települési energiagazdálkodásban III. Észak-Alföldi Önkormányzati Energia Nap Nyíregyháza, 2012. június 19. Szabados Krisztián gazdasági

Részletesebben

A kínai haderő a 21. században: a reformok és modernizáció útján

A kínai haderő a 21. században: a reformok és modernizáció útján A kínai haderő a 21. században: a reformok és modernizáció útján Nemzeti biztonsági stratégia Globalizáció, multipoláris világrend, de katonai versengés folytatódik Kína célja a béke megőrzése Defenzív

Részletesebben