Ifjúkori balesetek epidemiológiai adatai

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ifjúkori balesetek epidemiológiai adatai"

Átírás

1 Ifjúkori balesetek epidemiológiai adatai Dr. Páll Gabriella gyermekorvos, allergológus, epidemiológus Országos Gyermekegészségügyi intézet

2 Vázlat Bevezetés évesek baleseti halálozása Helyzetünk Európában Baleseti piramis hazai adatok alapján Nemek Társadalmi-gazdasági helyzet Leggyakoribb balesettípusok Jellemző baleseti helyszínek Kórházi felvételek alakulása az utóbbi években Összefoglalás Páll G.

3 Palcsó Tamás súlyos balesete Utolsó módosítás: október :16 Tűzoltók a gépkocsiban utazók mentésén dolgoznak. Palcsó Tamás, a korábbi Megasztár zenei tehetségkutató műsor egyik szereplője a súlyos sérültje annak a közlekedési balesetnek, ami hajnalban történt Budapesten, a XXIII. kerületben, ahol autójuk egy útjelző oszlopnak ütközött. Az Ócsai úton a személygépkocsi - amely Dabas irányába ment - ismeretlen okból mintegy 50 métert sodródott, majd egy benzinkút melletti útjelző oszlopnak csapódott. Páll G.

4 Két 15 éves fiatal vesztette életét balesetben Elhunyt Szabó Imre környezetvédelmi miniszter fia egy balesetben Két 15 éves fiatal vesztette életét abban a balesetben, amely a hét elején történt Szentendrén - mondta el a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese csütörtökön :48, MTI Páll G.

5 Páll G. Szörnyethalt a motoros - fotók Utolsó módosítás: június :02 Életét vesztette az a motoros, aki egykerekezés közben ütközött össze egy személyautóval a főváros XVIII. kerületében - értesült a HavariaPress.

6 Páll G Súlyos közúti balesetet szenvedett Budapesten az osztrák RLM Grafenstein csapatában idegenlégiós Sulyok Balázs, aki az U19-es korosztályban az idei hosszútávú országúti verseny, az időfutam, valamint a pálya 3000 méteres szám magyar bajnoka.

7 Páll G. Halálos áramütés egy vasúti felüljárón , Halálos áramütés ért egy fiatalembert Kaposváron egy vasúti felüljárón a csütörtökre virradó éjjel. A fiatalember valószínűleg nem öngyilkossági szándékkal mászott a veszélyes helyre, hanem a társaságában lévő lányoknak akart tetszeni.

8 Páll G. A Holt-Szamosba fulladt egy 17 éves fiú :47 A Holt-Szamos vizében találtak rá egy 17 éves géberjéni fiatalember holttestére szombaton, írja az MTI. Egyelőre annyit tudni, hogy a fiatalember pénteken szórakozni volt egy közeli presszóban. A szórakozóhelytől 50 méterre találtak rá a szakképzett búvárok.

9 Páll G.

10 Páll G.

11 Páll G.

12 Páll G.

13 Életkor (év) Fiú Lány Összes Összesen Külső halálok következtében meghaltak abszolút száma Magyarországon éves korban nemenként, 2007

14 Külső halálok miatt gyermek- és fiatalkorban meghaltak, valamint csecsemőkorban meghaltak száma 2007 Fiú Lány Összes 0-24 éves, külső halálok miatt meghaltak Csecsemőhalottak Páll G.

15 Külső halálokok az Európai régióban 5-19 éves kor között (2005) Upper Forrás: WHO/Europe, European HFA Database, July Lower Not available

16 A baleseti piramis éves korban Magyarországon, haláleset 367 fő 128 kórházi felvétel fő 1135 járóbeteg szakellátás fő Forrás: KSH, OEP.

17 Nemek közötti különbség Fiúk veszélyeztetettsége a halálozásra 3,6-szoros Kórházi ápolásra 1,7-szeres Járóbeteg szakellátásra 1,8-szoros Forrás: KSH, OEP.

18 Fiúk haláloki struktúrája külső halálokok miatt , éves 184; 17% 42; 4% 20; 2% 53; 5% 15; 1% 459; 42% 319; 29% motoros járműbaleset testi sértés esés egyéb öngyilkosság fulladás, elmerülés mérgezés Forrás: KSH.

19 Lányok haláloki struktúrája Külső halálokok miatt , éves 184; 46% 12; 3% 127; 32% 3; 1% 9; 2% 18; 5% motoros járműbaleset testi sértés esés egyéb 42; 11% öngyilkosság fulladás, elmerülés mérgezés Forrás: KSH.

20 15-24 éves fiatalok külső halálok miatti halálozásának változása Magyarországon / , Halálozás/ éves fiú éves fiú éves lány éves lány Forrás: KSH

21 15-24 éves fiatalok külső ok miatti kórházi felvételének alakulása Kórházi felvételek száma Fiú éves Lány éves Fiú éves Lány éves Forrás: OEP.

22 Iskoláskorúak egészségmagatartása kutatás, 2006 WHO kollaboratív vizsgálat Országos, reprezentatív minta 4 évente kérdőíves adatfelvétel évesek Utolsó mintavétel 2006-ban Baleseti kérdések Páll G.

23 Társadalmi gazdasági helyzet Család jómódúsága Jómódúak között gyakoribb: Egészségügyi ellátást igénylő baleset Évi 3-nál több egészségügyi ellátást igénylő sérülés Elesés Sportsérülés Kerékpáros sérülés Gépjármű vezetőként Jármű utasaként Páll G.

24 Társadalmi gazdasági helyzet Anya iskolázottsága, foglalkozása Alacsony anyai SES esetén gyakoribb Iskolai sérülés Otthoni sérülés Sérülés munka közben Égés, forrázás Páll G.

25 Leggyakoribb balesettípusok N=1133 fő fiú lány Elesés Szúrás, vágás Nekidobás Égés, forrázás Állatharapás Majdnem fulladás Áramütés Mérgezés Egyéb Páll G.

26 Leggyakoribb baleseti helyszínek N=897 fő fiú lány Otthon Sportlétesítmény Utca, közterület Iskola Egyéb Páll G.

27 Összefoglalás éves korban a külső halálokok jelentik a vezető halálokot A külső halálokok a megelőzhető a halálokok közé tartoznak Minden egyes halálesetre 128 kórházi felvétel és 1135 szakorvosi ellátás jut A fiúk veszélyeztetettebbek A társadalmi gazdasági helyzet szerepe balesettípusonként különböző (expozíció) A közlekedési balesetek, az önkezűség, a testi sértések, a fulladás-alámerülés, mérgezés és esés jelentik a leggyakoribb súlyos kimenetelű külső okokat Páll G.

28 Páll G.

Gyermekegészségügyi indikátorok, morbiditás, gyermekbalesetek

Gyermekegészségügyi indikátorok, morbiditás, gyermekbalesetek Gyermekegészségügyi indikátorok, morbiditás, gyermekbalesetek Dr. Páll Gabriella Országos Gyermekegészségügyi Intézet Budapest, 2011. február 6. Vázlat Intikátorokról általában Morbiditási adatforrások

Részletesebben

Dr. Bényi Mária Egészségfejlesztés közoktatási intézményekben Budapest 2007. február 28.

Dr. Bényi Mária Egészségfejlesztés közoktatási intézményekben Budapest 2007. február 28. Baleset-megelızés gyermekkorban Dr. Bényi Mária Egészségfejlesztés közoktatási intézményekben Budapest 2007. február 28. 0 18 éves korban baleset következtében meghaltak száma 2000-2004 Halálok 0 18 éves

Részletesebben

A közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon

A közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon A közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem egyetemi tanár A közlekedésbiztonság aktuális

Részletesebben

A közúti közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon

A közúti közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon A közúti közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem egyetemi tanár Tartalom 1. A hazai közúti

Részletesebben

Rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények számának és nyomozás-eredményességének alakulása az ENyÜBS évi adatai alapján

Rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények számának és nyomozás-eredményességének alakulása az ENyÜBS évi adatai alapján 428 785 Rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények számának és nyomozás-eredményességének alakulása az ENyÜBS 21-216. évi adatai alapján 431 935 451 51 358 81 39 394 267 628 278 263 Bűncselekmények

Részletesebben

Felmentési nappal járt munkabalesetek száma

Felmentési nappal járt munkabalesetek száma Tűzoltó 2006-ban Mutnyánszki Tibor tű. főhadnagy 2006-ban 10216 napot töltöttek a sérültek betegállományban. Ebből 2006-ban a katasztrófavédelem hivatásos szervei és a hivatásos önkormányzati tűzoltóság

Részletesebben

Csupán átmeneti romlás, vagy trendváltozás?

Csupán átmeneti romlás, vagy trendváltozás? Csupán átmeneti romlás, vagy trendváltozás? Prof. Dr. habil Holló Péter Az MTA doktora KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzora Széchenyi István Egyetem egyetemi tanára Új módszerek,

Részletesebben

Gyermekotthonban nevelkedő fiatalok rizikómagatartása egy friss kutatás tükrében

Gyermekotthonban nevelkedő fiatalok rizikómagatartása egy friss kutatás tükrében Gyermekotthonban nevelkedő fiatalok rizikómagatartása egy friss kutatás tükrében Örkényi Ágota, Aszmann Anna, Balogh Ágnes, Koszonits Rita, Kökönyei Gyöngyi, Németh Ágnes, Páll Gabriella, Várnai Dóra Országos

Részletesebben

Veszélyek, balesetek, sérülések, mentés, megelőzés új módszerei

Veszélyek, balesetek, sérülések, mentés, megelőzés új módszerei Az ember és a XXI. század közlekedése Budapest, 2016. október 15. Veszélyek, balesetek, sérülések, mentés, megelőzés új módszerei X. Szeminárium, Workshop KTE Közlekedésegészségügyi Szakosztály, a KTE

Részletesebben

GYERMEKÜGYELETEK 2018

GYERMEKÜGYELETEK 2018 GYERMEKÜGYELETEK 2018 1 Miután az ügyeletei beosztásban előfordulhat változás, ezért a felesleges idegeskedés elkerülése érdekében, ha szükség van az ügyelet felkeresésére, akkor javasoljuk, hogy indulás

Részletesebben

A közlekedésbiztonság az egészségügy szemszögéből nemzetközi kitekintés

A közlekedésbiztonság az egészségügy szemszögéből nemzetközi kitekintés TÖBBMILLIÓ ÉLET MEGMENTÉSE A közlekedésbiztonság az egészségügy szemszögéből nemzetközi kitekintés CSELEKVÉSEK ÉVTIZEDE A KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGÉRT 2011-2020 Dr. Pusztai Zsófia WHO Magyarországi Iroda 2015.

Részletesebben

Tárgy: a 2006-069-5 számú vasúti esemény vizsgálatának lezárása

Tárgy: a 2006-069-5 számú vasúti esemény vizsgálatának lezárása Ügyintéző: Iktatószám: Lócsi Iván VFO/151/1/2008 Tárgy: a 2006-069-5 számú vasúti esemény vizsgálatának lezárása Eset kategóriája: vasúti baleset, ütközés közúti járművel Ideje: 2006. augusztus 30. 10

Részletesebben

Forrás: ENyÜBS. 18 d 000

Forrás: ENyÜBS. 18 d 000 Összes bűncselekmény 14 kiemelten kezelt bűncselekmény összesen 3 d 25 2 15 1 5 Felderítési eredményesség (%) 1 % 6,6 56,2 58, 51,8 51,5 55,2 56,6 47,4 41,5 26 13 22 255 27 18 23 424 18 915 16 617 14 991

Részletesebben

A es évek gyalogos és kerékpárosok részvételével bekövetkezett balesetek kutatása

A es évek gyalogos és kerékpárosok részvételével bekövetkezett balesetek kutatása A 2013-2014-es évek gyalogos és kerékpárosok részvételével bekövetkezett balesetek kutatása Előadó: Dr. habil Lakatos István PhD dékánhelyettes, tanszékvezető Széchenyi István Egyetem, Közúti és Vasúti

Részletesebben

A közúti közlekedésbiztonság aktuális kérdései

A közúti közlekedésbiztonság aktuális kérdései A közúti közlekedésbiztonság aktuális kérdései Prof. Dr. Holló Péter az MTA doktora, a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzora Tartalom 1. A közúti biztonság Magyarországon 2016-ban

Részletesebben

Erdélyi Gábor r. alezredes kapitányságvezető-helyettes február 22.

Erdélyi Gábor r. alezredes kapitányságvezető-helyettes február 22. Erdélyi Gábor r. alezredes kapitányságvezető-helyettes 217. február 22. Az Egri Rendőrkapitányság megítélése az önkormányzati felmérések alapján 5 5 4 4 3 3 2 2 1 1 3,99 4,18 4,3 214. év 215. év 216. év

Részletesebben

PROGRAM. Gyermekbiztonsági konferencia. 2011. június 15. A 3. Európai Biztonsági Konferencia szatellit rendezvénye magyar résztvevők számára

PROGRAM. Gyermekbiztonsági konferencia. 2011. június 15. A 3. Európai Biztonsági Konferencia szatellit rendezvénye magyar résztvevők számára PROGRAM Gyermekbiztonsági konferencia 2011. június 15. A 3. Európai Biztonsági Konferencia szatellit rendezvénye magyar résztvevők számára Erzsébet Királyné Szálloda GÖDÖLLŐ A rendezvényt a Közös kincsünk

Részletesebben

Indirekt kábítószer halálozás a 2016-os kábítószerrel összefüggésben bekövetkezett halálesetek tükrében

Indirekt kábítószer halálozás a 2016-os kábítószerrel összefüggésben bekövetkezett halálesetek tükrében Indirekt kábítószer halálozás a 2016-os kábítószerrel összefüggésben bekövetkezett halálesetek tükrében Dr. Almádi Zsófia Semmelweis Egyetem, Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézet Néhány szó az adatokról

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

Önkormányzat- Rendőrség kérdőíves felmérés 2015.

Önkormányzat- Rendőrség kérdőíves felmérés 2015. 1 Önkormányzat- Rendőrség kérdőíves felmérés 215. VI. Hogyan minősíti összességében a településen végzett rendőri tevékenységet? kérdésre adott válaszok megoszlása (értékelési skála 1 5) 211 2,96% 18,65%

Részletesebben

Intelligens közlekedési rendszerek hazai bevezetésének várható hatása az úthálózaton a torlódásos időszakok alakulására

Intelligens közlekedési rendszerek hazai bevezetésének várható hatása az úthálózaton a torlódásos időszakok alakulására Intelligens közlekedési rendszerek hazai bevezetésének várható hatása az úthálózaton a torlódásos időszakok alakulására ECALL WORK-SHOP 2013. NOVEMBER 12. Dr. Jankó Domokos Biztonságkutató Mérnöki Iroda

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

Baleseti helyzetkép. Stratégiai javaslat Jó gyakorlatok

Baleseti helyzetkép. Stratégiai javaslat Jó gyakorlatok Baleseti helyzetkép Jó gyakorlatok I. STRATÉGIAI JAVASLAT Szerkesztette: Dr. Bényi Mária Lektorálta: Prof. Dr. Holló Péter Kiadja: az ANTSZ Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ Egészségmonitorozás

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA 2012. I. hónap A táblázatok a Rendőrség előzetes adatait

Részletesebben

Magyarország kerékpáros nagyhatalom és Budapest minden kétséget kizáróan elbringásodott: egyre többen és egyre gyakrabban ülnek nyeregbe a fővárosban

Magyarország kerékpáros nagyhatalom és Budapest minden kétséget kizáróan elbringásodott: egyre többen és egyre gyakrabban ülnek nyeregbe a fővárosban Magyarország kerékpáros nagyhatalom és Budapest minden kétséget kizáróan elbringásodott: egyre többen és egyre gyakrabban ülnek nyeregbe a fővárosban 2014. június 30. A Magyar Kerékpárosklub legfrissebb,

Részletesebben

Gyermekegészségügyi indikátorok, morbiditás, gyermekbalesetek

Gyermekegészségügyi indikátorok, morbiditás, gyermekbalesetek Gyermekegészségügyi indikátorok, morbiditás, gyermekbalesetek Dr. Páll Gabriella Országos Gyermekegészségügyi Intézet Vázlat Intikátorokról általában Morbiditási adatforrások Morbiditási adatok Gyermekbalesetek

Részletesebben

1 32 9 658 9 924 7 962 5 82 5 139 22 958 23 591 25 763 21 21 19 639 14 891 24,9 2, 17,1 24,2 25,4 31,6 36 12 41 983 46 726 32 621 31 319 26 551 2 928 3 392 3 753 2 678 2 566 2 165 Összes bűncselekmény

Részletesebben

Páll Gabriella GYERMEKBIZTONSÁGI JELENTÉS

Páll Gabriella GYERMEKBIZTONSÁGI JELENTÉS Páll Gabriella GYERMEKBIZTONSÁGI JELENTÉS 2007-2009 Lektorálta: Dr. Bényi Mária, a WHO és az EU magyar balesetmegelőzési összekötője ISBN 978-963-88560-4-3 Készült a Közös kincsünk a gyermek Nemzeti Csecsemőés

Részletesebben

Az autót vezető 21 éves, a mellette ülő 31 éves (az autó tulajdonosa), s a hátsó ülésen helyet foglaló 18 éves férfi a helyszínen életét vesztette.

Az autót vezető 21 éves, a mellette ülő 31 éves (az autó tulajdonosa), s a hátsó ülésen helyet foglaló 18 éves férfi a helyszínen életét vesztette. Létrehozta KesztHelyi Létrehozva: 2008-12-06 22:33 [1] Három ember veszítette életét a 76-os úton Sármellék és Fenékpuszta között abban a közúti balesetben, amit hajnalban észlelt egy autós. Az áldozatok

Részletesebben

30% Nemzeti Gyermek- és Ifjúságbiztonsági Akcióterv 0-24 évesek véletlen baleseteinek megelôzési programja 2010-2019

30% Nemzeti Gyermek- és Ifjúságbiztonsági Akcióterv 0-24 évesek véletlen baleseteinek megelôzési programja 2010-2019 Nemzeti Gyermek- és Ifjúságbiztonsági Akcióterv 0-24 évesek véletlen baleseteinek megelôzési programja 2010-2019 30% Nemzeti összefogás a gyermekek és fiatalok nagyobb biztonságáért Készült a Közös kincsünk

Részletesebben

A KTE közlekedésbiztonsági tevékenysége

A KTE közlekedésbiztonsági tevékenysége A KTE közlekedésbiztonsági tevékenysége Budapest, 2019. március 19. E u r o p e a n R o a d S a f e t y C h a r t e r k o n f e r e n c i a A KTE szervezete Területi szervezetek 18 megyei területi szervezet

Részletesebben

Kerékpáros Közlekedésbiztonsági Nap

Kerékpáros Közlekedésbiztonsági Nap Kerékpáros Közlekedésbiztonsági Nap Budapesti kerékpáros balesetek elemzése 2006 2009 Kertesy Géza vezető tervező, ügyvezető A baleseti adatok változása az elmúlt 10 évben A kerékpáros balesetek számának

Részletesebben

A közutakon alkalmazott kerékpáros átvezetések a forgalomtechnikus szemével. Mocsári Tibor főmérnök

A közutakon alkalmazott kerékpáros átvezetések a forgalomtechnikus szemével. Mocsári Tibor főmérnök A közutakon alkalmazott kerékpáros átvezetések a forgalomtechnikus szemével Mocsári Tibor főmérnök 2010. szeptember Kerékpáros Vasúti ájárók Közlekedésbiztonsági forgalombiztonsága Nap - NKH - KKK, szakmai

Részletesebben

Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon

Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter, az MTA doktora KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem, Győr egyetemi

Részletesebben

Mi a haszna a folyamatosan javuló hazai közlekedésbiztonsági helyzetnek?

Mi a haszna a folyamatosan javuló hazai közlekedésbiztonsági helyzetnek? Mi a haszna a folyamatosan javuló hazai közlekedésbiztonsági helyzetnek? Prof. Dr. Holló Péter KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem egyetemi tanár Nemzeti

Részletesebben

Védőoltással megelőzhető fertőző betegségek epidemiológiai helyzete Magyarországon

Védőoltással megelőzhető fertőző betegségek epidemiológiai helyzete Magyarországon Fodor József Iskolaegészségügyi Társaság továbbképző konferenciája,,védőoltási helyzetkép napjainkban: újdonságok, tények, kérdések Védőoltással megelőzhető fertőző betegségek epidemiológiai helyzete Magyarországon

Részletesebben

A magyar lakosság egészségi állapota

A magyar lakosság egészségi állapota A -64 éves férfi és női népesség kor szerint standardizált halandóságának alakulása (Magyarország, 193/31-1999) A magyar lakosság egészségi állapota Ádány Róza, egyetemi tanár, Debreceni Egyetem OEC Népegészségügyi

Részletesebben

Kerékpárhasználati adatok

Kerékpárhasználati adatok Kerékpárhasználati adatok Tartalom 1. Mit kellene mérni? 2. Mit mérünk mi? 3. Eredmények 4. Más mérések 5. Hogyan tovább? 1. Mit kellene mérni? a közlekedési módok arányát az infrastruktúra építés hatását

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok 2010-ra vonatkozóan a Központi Statisztikai

Részletesebben

GYERMEKBIZTONSÁGI PROFIL Magyarország

GYERMEKBIZTONSÁGI PROFIL Magyarország GYERMEKBIZTONSÁGI PROFIL 2007 A 2007. évi Magyar Gyermekbiztonsági Ország-profil ráirányítja a figyelmet a gyermek- és fiatalkorúak baleseteiből származó hatalmas veszteségekre, és megvizsgálja azok társadalmi-demográfiai

Részletesebben

Melléklet. Közlekedésbiztonság - Közlekedési környezetvédelem

Melléklet. Közlekedésbiztonság - Közlekedési környezetvédelem Melléklet Közlekedésbiztonság - Közlekedési környezetvédelem 60 www.ktenet.hu 2016. december www.ktenet.hu 61 Prof. Dr. Holló Péter kutató professzor, az MTA doktora Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit

Részletesebben

A PEST MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA. törzskönyvi nyilvántartási szám: Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

A PEST MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA. törzskönyvi nyilvántartási szám: Pest Megyei Rendőr-főkapitányság A PEST MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2006. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA 1. Fejezet száma, megnevezése: XI. Belügyminisztérium 2. Költségvetési szerv a) Azonosító adatai törzskönyvi nyilvántartási szám:

Részletesebben

Összes b ncselekmény az ENyÜBS -6. évi adatai alapján Püspökladányi Rend rkapitányság 8 6 4 8 6 4 6 49 B ncselekmények száma 7. év. év. év. év 4. év. év 6. év 747 78 4 kiemelten kezelt bcs összesen az

Részletesebben

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL májusi különszám BUDAPEST

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL májusi különszám BUDAPEST Tisztelt Olvasóink! Májusi hírlevelünk különszámának hasábjain az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya által a segélyhívószámok rendeltetésszerű használatával kapcsolatos ismeretekről,

Részletesebben

Kerékpáros balesetek és a forgalom Helyzetelemzés és következtetések. László János Magyar Kerékpárosklub

Kerékpáros balesetek és a forgalom Helyzetelemzés és következtetések. László János Magyar Kerékpárosklub Kerékpáros balesetek és a forgalom Helyzetelemzés és következtetések László János Magyar Kerékpárosklub Kiindulás Országos és Budapesti adatok Tanulságok és feladatok Kiindulás Közös nevező Adatok korlátai

Részletesebben

A évi demográfiai adatok értékelése. Dr. Valek Andrea Országos Gyermekegészségügyi Intézet

A évi demográfiai adatok értékelése. Dr. Valek Andrea Országos Gyermekegészségügyi Intézet A 212. évi demográfiai adatok értékelése Dr. Valek Andrea Országos Gyermekegészségügyi Intézet Tartalom Népesség száma, megoszlása Élveszületések Magzati veszteségek Születés körüli halálozás Csecsemőhalálozás

Részletesebben

Balesetek általános és középiskolákban a 2004/2005. tanévben

Balesetek általános és középiskolákban a 2004/2005. tanévben Balesetek általános és középiskolákban a 2004/2005. tanévben Gyulai Éva 1, Dr. Bényi Mária 2, Dr. Kakucs Réka 1 1 Fodor József Országos Közegészségügyi Központ - Országos Környezetegészségügyi Intézete,

Részletesebben

102/1995. (VIII.25.) Korm. rend

102/1995. (VIII.25.) Korm. rend 102/1995. (VIII.25.) Korm. rend Statisztikai adatok 2013 évi 51 milliárd forinttal szemben idén 54 milliárd forint körüli a táppénz budget, a táppénzjogosultak száma a 2010. évi 3 millió 474 ezerről 2013-ra

Részletesebben

A halálozások haláloki jellemzői, elvesztett életévek

A halálozások haláloki jellemzői, elvesztett életévek II. évfolyam 176. szám 2008. december 17. 2008/176 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal A halálozások haláloki jellemzői, elvesztett életévek A tartalomból 1 Bevezető 1 A haláloki struktúra változásai

Részletesebben

Családfa. (szül.:?) (? 1908) Nevelőanya: R. Lipótné (szül. D. Cecília) 1886 1944. R. Lipót (1883 1944) V. Ignác (? 1944) V.

Családfa. (szül.:?) (? 1908) Nevelőanya: R. Lipótné (szül. D. Cecília) 1886 1944. R. Lipót (1883 1944) V. Ignác (? 1944) V. Családfa Apai nagyanya Apai nagyapa V. Ignác (? 1944) V. Ignácné (szül.:?) (? 1908) Nevelőanya: V. Ignácné (szül.? Éva) (? 1944) Anyai nagyapa R. Lipót (1883 1944) Anyai nagyanya R. Lipótné (szül. D. Cecília)

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

Egészséginformáció hasznosíthatósága az egészségügy különböző döntési szintjein. Dr. Kincses Gyula ESKI

Egészséginformáció hasznosíthatósága az egészségügy különböző döntési szintjein. Dr. Kincses Gyula ESKI Egészséginformáció hasznosíthatósága az egészségügy különböző döntési szintjein Dr. Kincses Gyula ESKI 80 A férfiak születéskor várható átlagos élettartama a régi és új tagállamokban 75 Magyarország 70

Részletesebben

TRIAGE KÓRHÁZI KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT

TRIAGE KÓRHÁZI KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT TRIAGE KÓRHÁZI KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT Dr. Szokoly Miklós Ph. D Orvos Igazgató Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ Dr. Aradi Petra Ph. D BME MOGI Budapest, 2015. október 17. A BK-ban

Részletesebben

Gyulai Törvényszék Tárgyalási jegyzék január január 25.

Gyulai Törvényszék Tárgyalási jegyzék január január 25. Gyulai Törvényszék Tárgyalási jegyzék 2019. január 21. - 2019. január 25. Gyulai Törvényszék 5700 Gyula, Béke sgt. 38. szám 13.B.313/2018. O. F. vádlott és társai Pénzmosás bűntette A röviden összefoglalt

Részletesebben

A MAGYAR GYERMEKEK EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTÁNAK JELLEMZŐI (2003) SZAUER ERZSÉBET

A MAGYAR GYERMEKEK EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTÁNAK JELLEMZŐI (2003) SZAUER ERZSÉBET A MAGYAR GYERMEKEK EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTÁNAK JELLEMZŐI (2003) SZAUER ERZSÉBET Az egészségmegőrzés és az egészségvédelem korunk legfontosabb feladatai közé tartozik. Az egészség a társadalom számára a legfontosabb

Részletesebben

Forrás Internet-helye: 3. A lakosság egészségi állapota

Forrás Internet-helye:   3. A lakosság egészségi állapota A svájci egészségügy statisztikai zsebkönyve 2017 egységes szerkezetben Gesundheit. Taschenstatistik 2017 Bundesamt für Statistik 14 Gesundheit, Neuchâtel 2018 (44 p.), megj. 2018. 01. 30. Forrás Internet-helye:

Részletesebben

Dr.Szederjesi János 1

Dr.Szederjesi János 1 1 Dr.Szederjesi János MIT JELENT AZ, HOGY ELSŐSEGÉLYNYÚJTÁS? MI A TEENDŐ VESZÉLYHELYZETEKBEN? ELSŐSEGÉLYKÉSZLET www.atimures.ro www.elsosegelyhely.hu 2 olyan egészségügyi beavatkozás, segítségnyújtás,

Részletesebben

A közúti közlekedés biztonsága

A közúti közlekedés biztonsága Óberling József r. ezredes rendőrségi főtanácsos ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője A közúti közlekedés biztonsága Közlekedésfejlesztés Magyarországon, aktualitások konferencia Balatonföldvár,

Részletesebben

Nemzeti Baleset-megelőzési Stratégia

Nemzeti Baleset-megelőzési Stratégia Készítették az OSZMK munkatársai: Dr Bényi Mária Dr. Hangay István Kéki Zsuzsanna Rákos-Zichy Péter Vámos Magdolna Szajkó Attila Sepa Judit 1 Tartalomjegyzék TARTALOMJEGYZÉK...2 ELŐSZÓ...4 BEVEZETÉS...5

Részletesebben

Biztonság Hete B a l e s e t - m e g e l ő z é s i é s

Biztonság Hete B a l e s e t - m e g e l ő z é s i é s Biztonság Hete B a l e s e t - m e g e l ő z é s i é s b i z t o s í t á s i t é m a h é t Baleset-megelőzési és biztosítási témahét Az ORFK-OBB és a MABISZ közös kezdeményezése European Road Safety Charter

Részletesebben

GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK

GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK 2018.10.15. 2018.10.19. 2018. 10. 15. GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK FSZT. 15. tárgyalóterem Bf.184/2018. H. A. Kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége

Részletesebben

A keresőképtelen esetek ellenőrzésének tapasztalatai

A keresőképtelen esetek ellenőrzésének tapasztalatai A keresőképtelen esetek ellenőrzésének tapasztalatai Nagy Zsanett (OEP Észak-alföldi Területi Hivatala Debrecen) Bevezetés A keresőképtelenség elbírálásáról és ellenőrzéséről jogszabály rendelkezik. A

Részletesebben

Helyváltoztatási, utazási szokások alakulása

Helyváltoztatási, utazási szokások alakulása KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON Jubileumi 20. konferencia Siófok (Balatonföldvár helyett) 2018. május 15-17. Helyváltoztatási, utazási szokások alakulása Albert Gábor központvezető Szokás: A gyakorlat

Részletesebben

QBE Insurance (Europe) Limited Magyarországi Fióktelepe

QBE Insurance (Europe) Limited Magyarországi Fióktelepe 1. ATLASZ KOMPÁNIA CSOPORTOS BIZTOSÍTÁS BÁRHOL, BÁRMIKOR BEKÖVETKEZETT BALESETI HALÁL ESETÉRE SZÓLÓ BIZTOSÍTÁS KÜLÖNÖS FELTÉTELEI 1. Biztosítási esemény: A biztosított bárhol, bármikor bekövetkezett baleseti

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország hét

Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország hét Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország 2011. 15. A 15. naptári en 24%-kal csökkent az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma az

Részletesebben

Várnai Dóra, Örkényi Ágota, Páll Gabriella. CEHAPE Konferencia, 2006. február 9. Országos Gyermekegészségügyi Intézet

Várnai Dóra, Örkényi Ágota, Páll Gabriella. CEHAPE Konferencia, 2006. február 9. Országos Gyermekegészségügyi Intézet A kortársak rsak közötti k bántalmazás, önsértés Várnai Dóra, Örkényi Ágota, Páll Gabriella CEHAPE Konferencia, 2006. február 9. Országos Gyermekegészségügyi Intézet A bullying/ / bántalmazb ntalmazás

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/70. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. február 19. 23. 2018.

Részletesebben

Versenykiírás MAGYARORSZÁG ÉVI EGYÉNI IDŐFUTAM BAJNOKSÁGA Bocskaikert, 354-es számú út, június 28. csütörtök 10:00 óra

Versenykiírás MAGYARORSZÁG ÉVI EGYÉNI IDŐFUTAM BAJNOKSÁGA Bocskaikert, 354-es számú út, június 28. csütörtök 10:00 óra Versenykiírás MAGYARORSZÁG 2018. ÉVI EGYÉNI IDŐFUTAM BAJNOKSÁGA Bocskaikert, 354-es számú út, 2018. június 28. csütörtök 10:00 óra 1. A verseny védnökei: Priczinger Péter, az MKSZ elnöke Szőllős Sándor,

Részletesebben

Néhány hasznos információ egyéni utazók részére

Néhány hasznos információ egyéni utazók részére Néhány hasznos információ egyéni utazók részére Ausztria Országúton, lakott területen kívül 100 km/h Éjjel (22-05 óra között) az A10, az A13 és az A14 autópályán azonban csak max. 110 km/h Vannak továbbá

Részletesebben

Hódmezővásárhely halálozási viszonyainak alakulása és főbb jellemzői 2000-2007 között

Hódmezővásárhely halálozási viszonyainak alakulása és főbb jellemzői 2000-2007 között Hódmezővásárhely halálozási viszonyainak alakulása és főbb jellemzői 2000-2007 között Az elemzést végezték: a Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Népegészségügyi Kar munkatársai 1 A

Részletesebben

Közúti közlekedésbiztonsági program : az intézkedések részletei

Közúti közlekedésbiztonsági program : az intézkedések részletei MEMO/10/343 Brüsszel, 2010. július 20. Közúti közlekedésbiztonsági program 2011 2020: az intézkedések részletei A Bizottság a mai napon jóváhagyta nagyratörő közúti közlekedésbiztonsági programját, melynek

Részletesebben

Közlekedésbiztonság fejlesztési lehetőségei Magyarországon. Berta Tamás

Közlekedésbiztonság fejlesztési lehetőségei Magyarországon. Berta Tamás Közlekedésbiztonság fejlesztési lehetőségei Magyarországon Berta Tamás Közlekedésbiztonságot meghatározó tényezők Az infrastruktúraelemek közlekedésbiztonsági értékelése Út SENSOR módszertan útkialakítás

Részletesebben

Pécs, 2019.május 17. Dr. Bányai Elek

Pécs, 2019.május 17. Dr. Bányai Elek Pécs, 2019.május 17. Dr. Bányai Elek Baranya adatai: 5153 db HVB lap, 795 db felülvizsgálat ( 15,4%) A hibásan kiállított HVB-k aránya: - 25. pont: kísérő betegségek, állapotok jelentősége - visszaküldés

Részletesebben

Tájékoztató a évi munkabalesetek országos alakulásáról

Tájékoztató a évi munkabalesetek országos alakulásáról Tájékoztató a 2017. évi munkabalesetek országos alakulásáról A Tájékoztató a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (Mvt.) 15. b) pontja alapján készült, és csak a munkavédelmi hatóság hatáskörébe

Részletesebben

STATISZTIKAI JELENTÉS A MENTŐSZOLGÁLATOK TEVÉKENYSÉGÉRŐL ÉS A BETEGSZÁLLÍTÁSRÓL 2014

STATISZTIKAI JELENTÉS A MENTŐSZOLGÁLATOK TEVÉKENYSÉGÉRŐL ÉS A BETEGSZÁLLÍTÁSRÓL 2014 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1017 STATISZTIKAI JELENTÉS A MENTŐSZOLGÁLATOK

Részletesebben

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2006. II. negyedév) Budapest, 2006. augusztus

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2006. II. negyedév) Budapest, 2006. augusztus ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2006. II. negyedév) Budapest, 2006. augusztus Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezetői összefoglaló TARTALOM Módszertan

Részletesebben

Fiatal gépjárművezetők balesetei: összefüggés a balesetek típusa és helye között

Fiatal gépjárművezetők balesetei: összefüggés a balesetek típusa és helye között Fiatal gépjárművezetők balesetei: összefüggés a balesetek típusa és helye között Prof: Dr. Holló Péter, a KTI Nonprofit Kft. tagozatvezetője, a Széchenyi István Egyetem professzora, az MTA doktora Az 1.

Részletesebben

VÉDŐNŐ SZEREPE A BALESETEK MEGELŐZÉSÉBEN

VÉDŐNŐ SZEREPE A BALESETEK MEGELŐZÉSÉBEN VÉDŐNŐ SZEREPE A BALESETEK MEGELŐZÉSÉBEN Szabó Noémi Ifjúsági védőnő Egészségtan tanár 2009.08.06. "Fiatalok baleseteinek megelőzése" 1 Egészségi állapot Meghatározó tényezők: Életmód Genetika Környezet

Részletesebben

A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2016.

A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2016. A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 216. Rendőri eljárásban regisztrált 1 ezer lakosra jutó bűncselekmények megoszlása országtérkép A regisztrált összes bűncselekmény számának alakulása

Részletesebben

Hogy miért a kamaszok? Szakmai háttér A történet, a csapat.

Hogy miért a kamaszok? Szakmai háttér A történet, a csapat. egészségügyi intézmények nemzeti egészségfejlesztési intézet tinivagyok.hu - 30 - Hogy miért a kamaszok? Szakmai háttér A kamaszok a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet, de a WHO nézőpontja szerint is

Részletesebben

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM. Alf Martiensen

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM. Alf Martiensen A tehergépkocsi balesetek in-depth elemzésének jelentősége Az európai áruforgalom mintegy 70 %-a a tehergépjárműveken keresztül bonyolódik. A tehergépkocsik a vasúti mennyiség mintegy 10-szeresét szállítják.

Részletesebben

Települések közlekedésbiztonsági pályázata

Települések közlekedésbiztonsági pályázata BUDAPESTI ÉS PEST MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA Települések közlekedésbiztonsági pályázata Dr. Lányi Péter NFM Közlemény Helyben is tenni kell a közúti balesetek számának csökkentéséért A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Részletesebben

Budapesti mozaik 4. Közlekedési helyzet

Budapesti mozaik 4. Közlekedési helyzet 27/1 Összeállította: Tájékoztatási fõosztály Területi tájékoztatási osztály www.ksh.hu I. évfolyam 1. szám 27. április 4. i mozaik 4. Közlekedési helyzet A tartalomból Közlekedési hálózat 1 Összefoglaló

Részletesebben

ÉLETVÉDELMI SZABÁLYOK A MUNKANAP VÉGÉN MINDENKIT HAZAVÁRNAK!

ÉLETVÉDELMI SZABÁLYOK A MUNKANAP VÉGÉN MINDENKIT HAZAVÁRNAK! ÉLETVÉDELMI SZABÁLYOK A MUNKANAP VÉGÉN MINDENKIT HAZAVÁRNAK! KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ÉS ELŐSZÓ A MOL-csoport 2014-ben 10 életvédelmi szabályt vezetett be a munkabiztonsági teljesítmény javítása érdekében.

Részletesebben

Baleseti góckutatás a Fővárosban

Baleseti góckutatás a Fővárosban Nagyobb odafigyeléssel kevesebb áldozat! 2016.09.09. Baleseti góckutatás a Fővárosban Pásti Imre Közlekedésbiztonsági szakterületi vezető BKK Zrt. Közlekedésbiztonsági góckutatás a BKK Zrt. Közlekedésbiztonsági

Részletesebben

A gyermekbántalmazás specifikumai. Dr. Krivácsy Péter OMSz

A gyermekbántalmazás specifikumai. Dr. Krivácsy Péter OMSz A gyermekbántalmazás specifikumai Dr. Krivácsy Péter OMSz Kérdések - Önök szerint Agresszíven viselkednek-e a szülők bántalmazás esetén előttünk a gyermekkel? Elárulja-e a gyermek nekünk, hogy bántalmazták?

Részletesebben

Versenykiírás MAGYARORSZÁG ÉVI EGYÉNI IDŐFUTAM BAJNOKSÁGA Debrecen-Bocskaikert, 354-es számú út, június 23. csütörtök 10:00 óra

Versenykiírás MAGYARORSZÁG ÉVI EGYÉNI IDŐFUTAM BAJNOKSÁGA Debrecen-Bocskaikert, 354-es számú út, június 23. csütörtök 10:00 óra Versenykiírás MAGYARORSZÁG 2016. ÉVI EGYÉNI IDŐFUTAM BAJNOKSÁGA Debrecen-Bocskaikert, 354-es számú út, 2016. június 23. csütörtök 10:00 óra 1. A verseny védnökei: Tasó László, közlekedéspolitikáért felelős

Részletesebben

A kerékpárosokat érintő baleseti jegyzőkönyvek felülvizsgálata. Sztaniszláv Tamás főtanácsos KKK Hálózatfejlesztési- és Döntés-előkészítési Osztály

A kerékpárosokat érintő baleseti jegyzőkönyvek felülvizsgálata. Sztaniszláv Tamás főtanácsos KKK Hálózatfejlesztési- és Döntés-előkészítési Osztály A kerékpárosokat érintő baleseti jegyzőkönyvek felülvizsgálata Sztaniszláv Tamás főtanácsos KKK Hálózatfejlesztési- és Döntés-előkészítési Osztály Miért? Célunk: a rendszeresen előforduló balesetek körülményeit

Részletesebben

DEVIANCIÁK ÉS BŰNÖZÉS MAGYARORSZÁGON. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy

DEVIANCIÁK ÉS BŰNÖZÉS MAGYARORSZÁGON. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy DEVIANCIÁK ÉS BŰNÖZÉS MAGYARORSZÁGON Dr. Szabó Henrik r. őrnagy Devianciák az átlagostól, az uralkodó normáktól, az elvárt és még tolerált magatartási formáktól eltérő viselkedések Fajtái - csavargás -

Részletesebben

A probléma-megbeszélés észlelt könnyűsége és testi-lelki tünetek gyakorisága serdülőknél

A probléma-megbeszélés észlelt könnyűsége és testi-lelki tünetek gyakorisága serdülőknél A probléma-megbeszélés észlelt könnyűsége és testi-lelki tünetek gyakorisága serdülőknél Költő András, Zsiros Emese, Simon Dávid, Arnold Petra, Huhn Zsófia, Németh Ágnes Magyar Pszichológiai Társaság XXII.

Részletesebben

Foglalkozás-egészségtan I.

Foglalkozás-egészségtan I. Foglalkozás-egészségtan I. A foglalkozás-egészségügy fogalma, felépítése. A foglalkozási betegségek és fokozott expozíció fogalma. Munkavédelem. Munkahelyi balesetek. 2015 A magyar munkavédelem története

Részletesebben

Bevezetés az egészségügyi jogi ismeretekbe I. 14. hét

Bevezetés az egészségügyi jogi ismeretekbe I. 14. hét Bevezetés az egészségügyi jogi ismeretekbe I. 14. hét SZERV- ÉS SZÖVETÁTÜLTETÉS SZERV- ÉS SZÖVETÁTÜLTETÉS szerv: az emberi test olyan része, amely szövetek meghatározott szerkezetű egysége, és amelyet

Részletesebben

XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ

XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VÁR ÁLLOTT S MOST FÖLDHALOM 2013. Októ ber XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2 2013. OKTÓBER MEGHÍVÓ Egy kicsit el kell menni világot

Részletesebben