JEDLIK ÁNYOS-DÍJ A MATEMATIKA ÉS A FIZIKA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "JEDLIK ÁNYOS-DÍJ A MATEMATIKA ÉS A FIZIKA"

Átírás

1 JEDLIK ÁNYOS-DÍJ A MATEMATIKA ÉS A FIZIKA TEHETSÉGEINEK GONDOZÁSÁÉRT matematika- és fizikatanárok elismerésére A Jedlik-díj a matematika és fizika tehetségeinek gondozásáért kitüntetést a Jedlik Ányos országos (össznemzeti) fizikaverseny szervezőjének kezdeményezésére a Jedlik Ányos Társaság és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Pedagógiai, Közművelődési és Képzési Intézet közösen alapította 2009-ben általános-, vagy középiskolásokat tanító tanároknak, melyet a MTA tagjáról, bencés szerzetes természettudós feltalálóról, a kísérleti fizika kiváló művelőjéről JEDLIK ÁNYOS-DÍJNAK nevezett el. A szakmai díj a kimagaslóan sikeres tehetséggondozó tevékenység elismerését szolgálja. A kitüntetettek adományozást igazoló oklevelet, érmet és ajándéktárgyat kapnak. Az érem előlapját Jedlik Ányos arcképe díszíti Jedlik Ányos körfelirattal, hátlapján Jedlik-díj <név> a fizika tehetségeinek gondozásáért <évszám> felirattal. A Jedlik-portrét Szunyogh László szobrászművész tervezte. A díj átadására évente egyszeri alkalommal kerül sor Nyíregyházán, a Jedlik-fizikaverseny országos döntőjén. Annak a tanárnak ítélhető oda, akinek a tanítványai az országos felfutású fizikaversenyeken több éven át sikeresen szerepelnek. Előnyben részesülnek azok a tanárok, akiknek legalább 15 tanítványa bejutott országos fizikaversenyek (Jedlik, Öveges, Mikola-verseny stb.) döntőjébe, több éven át részt vesznek a zsűri munkájában, a regionális versenyek szervezésében, lebonyolításában. Nyíregyháza, május 4. Varga István - Maráz Lászlóné Dr. Kanyuk Jánosné Bülgözdi László

2 A Jedlik-díj kitüntetettjei 2009 Bülgözdi László, Szigetszentmiklós, Batthyány Kázmér Gimnázium Eredményei: 1) Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos döntősök száma: 73 Legjobb eredmények: 13 bronz, 2 ezüst, 2 aranyérem 2) Öveges József Fizikaverseny Országos döntősök száma: 7 Legjobb eredmények: 2 harmadik helyezés 3) Hatvani István Fizikaverseny Országos döntősök száma: 10 Legjobb eredmények: 1 első helyezett, 2 harmadik helyezés 4) Mikola Sándor Tehetségkutató Fizikaverseny Országos döntősök száma: 6 Legjobb eredmények: 1 harmadik helyezés 5) Szilárd Leó Atomfizika Verseny Országos döntősök száma: 12 Legjobb eredmények: 1 első, 1 ezüstérem, 1 ötödik helyezés 6) Vermes Miklós Nemzetközi Fizikaverseny Döntősök száma: 15 Legjobb eredmények: 1 első, 2 második, 3 harmadik helyezés 7) Fizika OKTV Országos döntősök száma: 1 Eredménye: 15. helyezés Egy volt tanítvány gondolatai: Bülgözdi László gimnáziumi fizikatanárom volt. Bár nyelvszakos gimnáziumom csak viszonylag későn kezdte a tanterv szerinti fizikaoktatást, Bülgözdi tanár úr már egyből felvételemet követően felfigyelt a matematika iránti fogékonyságomra. Már 10 éves koromban elhívott fizika szakköreire, majd 8 éven keresztül figyelte és segítette fejlődésemet de nem én voltam az egyetlen diák, akivel ilyen módon foglalkozott. Mindvégig őszintén és szívből lelkesen, szabadidejét nem kímélve foglalkozott velünk: kora reggel, késő este, hétvégeken keresztül ültünk a fizikaszertárban, tanulva a fizikát, vagy épp versenyekre készülve. Az évek során lelkes és fáradthatatlan munkája nyomán kristályosodott ki bennem, hogy a fizikusi pályát válasszam, melyre az általa proponált Szilárd Leó fizikaversenyen elért országos második helyem felvételi-mentességet is biztosított. (Ma már versenybizottsági tag vagyok ugyanezen a versenyen.) Fizika iránti szeretete és lelkesedése átragadt rám, és végigkísért az egyetemi éveim alatt. 19 évesen publikáltam az első, elsőszerzős nemzetközi tudományos közleményemet. 24 éves koromra már 10 tudományos közleménnyel és számtalan konferencia-

3 előadással büszkélkedhetek, mialatt egyszerre két egyetemen (BME, Chalmers [Göteborg, Svédország]) vagyok ösztöndíjas PhD hallgató. Másodéves koromban TDK-t nyertem, az évek során pedig összesen 4-szer voltam TDK, 2-szer OTDK díjazott. 2-szer voltam köztársasági ösztöndíjas és 2-szer a BME Természettudományi Kar Kiváló Hallgatója. 22 éves koromban nyertem első nemzetközi konferencia különdíjamat és szintén 22 évesen kiválasztott résztvevője voltam a lindaui Nobel-találkozónak. Eddigi munkásságom eredményeként ben megkaptam a Pro Scientia Aranyérem kitüntetést. Szívemből hálás vagyok Bülgözdi Tanár Úrnak, mert lelkesedése és buzdítása nélkül nem választottam volna ezt a pályát, amit most boldogan és büszkén művelek. Mindaz a tudomány iránti szeretet és kitartás átragadt rám, amit ő az évek során nekünk mutatott. Az idei évben pedig már Tanár úr egy 18 éves volt diákja kezdte meg kutatócsoportunkban a komoly tudományos munkát, mint elsőéves fizikus hallgató. Bülgözdi László munkássága egész életemet döntően befolyásolta. Tette, teszi ezt a mai napig töretlen lelkesedéssel mind velem, mind társaimmal. Tehetséggondozó munkája a környéken teljesen egyedülálló. Budapest, Papp Gergely, s.k. Dr. Kanyuk Jánosné, Nyíregyháza, Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskola Eredményei: 1) Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos döntősök száma: 40 Legjobb eredmények: 5 arany, 7 ezüst, 14 bronzérem 2) Öveges József Fizikaverseny Országos döntősök száma: 3 Legjobb eredmények: 2 harmadik díj Dr. Kanyuk Jánosné az Apáczai Gyakorlóiskola és a Nyíregyházi Főiskola közoktatási és felsőoktatási feladatainak megoldásával, a tehetséggondozásban elért eredményességével, a fizika oktatásának módszertani kultúrájának fejlesztésében nyújtott tevékenységével, a tehetséggondozásban mintául szolgáló és rendkívüli eredményességével meghatározó pedagógus egyénisége országos szinten is matematika- és fizikatanításunknak. A Jedlik, Öveges, Zrínyi Ilona, Bereznai, Ambrózy, Kalmár, Kenguru, Bolyai versenyek országos döntőibe mintegy félszáz tanítványa jutott, ahol sok első, második és harmadik helyezést értek el. Folyamatosan olyan újszerű, a mai kor kihívásának megfelelő, innovatív oktatási módszereket és eszközöket alkalmaz tanítási óráin, mellyel még eredményesebben hozhatja közelebb tanítványaihoz a fizika és a matematika szépségeit. Munkáját a tanulók, a szülők és a munkatársak elismerése övezi.

4 Varga István, Ajak, ÁMK 1987-től Ajakon dolgozik matematika-fizika-technika szakos tanárként. A Jedlik Ányos országos fizikaverseny első 11 éve alatt összesen 37 tanítványa jutott az országos döntőbe. Rendszeresen részt vesz a versenybizottság munkájában. Évek óta ő tartja a verseny napján az esti kísérleti bemutatót. A Fizikatanári ankét és eszközkiállításokon saját készítésű eszközeivel több alkalommal I. helyezést ért el. Az Öveges József fizikaversenyen 4 alkalommal jutott tanítványa az országos döntőbe ben és 2004-ben országos I. helyezést ért el az általa felkészített tanuló. Maráz Lászlóné, Tata A Pécsi Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát 1969-ben, majd a Kossuth Lajos Tudományegyetemen 1973-ban től a tatai Vaszary János Általános Iskolában tanított nyugdíjazásáig. Közben szakfelügyelő, szaktanácsadó és igazgatóhelyettes is volt. Óráin az ismeretszerzést a tanári és tanulói kísérletezésre alapozta. A versenyzési lehetőségeket maximálisan kihasználta: megyei Ifjú Fizikus, Öveges, Jedlik, Apáczai Kiadó versenye stb től 30 tanítványa jutott a Jedlik-döntőbe. A Jedlik- és Öveges-versenyen több I. II. és III. helyezést értek el. Nyugdíjasként a 4. évfolyamon szervezett természettudományi szakkört, melyet a Jedlik-versenyre épített fel.

5 Tisztelt Szervezők! Foki Veronika, a tatai Vaszary János Általános Iskola 4. b) osztályos tanulója vagyok. Év elején Klári néni bejött az osztályunkba és elmesélte, hogy új matematika szakkört szeretne indítani. Nagyon sokan jelentkeztünk, és nagy élvezettel járunk a szakkörre. Minden alkalommal érdekes kísérleteket, méréseket végzünk, és Klári nénivel közösen összegezzük tapasztalatainkat. Nagyon örülök, hogy részt vehetek ezen a szakkörön és a Jedlik-versenyen. Gyermeklogika Jedlik Ányos versenyen A fizikán töröm a fejem. Matematika az alapja, Sokat gondolkodom rajta. Elő centi, mérőszalag, Pontosan rögzítem az adatokat. Sok kísérlet, mind megannyi csoda, Tátott szájjal csodálkozom rajta. Klári néni mutatja és magyarázza, Együtt jövünk rá a titkára. Kis füzetben sok-sok példa, a jó megoldás jutalma Nyíregyháza. Ott megmutathatja minden gyermek, Ebben az évben mennyi tudást szerzett. A legjobbak jutalma érem lesz, Bár a tudás megszerzésével mindenki nyertes lett. Foki Veronika, Tata Honoris causa Jedlik-díjban részesült 2009-ben Dr. Radnai Gyula zsűrielnök, ELTE Honoris causa Jedlik-díjban részesült 2009-ben Poórné Tassi Ildikó, Karcag, Gábor Áron Gimnázium Honoris causa Jedlik-díjban részesült 2009-ben Pápai Gyuláné, Fertőd

6 A Jedlik-díj kitüntetettjei 2010 Tófalusi Péter Mihalkó Istvánné Ábrám László Megyeriné B. Éva Nemoda József Tófalusi Péter, Dóczy Gimnázium, Debrecen A pedagógus lelkes híve a tehetséggondozásnak, a jó termőtalaj gondozásának. - A KÖMAL - Az ABACUS - Az Öveges József - A Jedlik Ányos - A Vermes Miklós - A Budó Ágoston - A Mikola Sándor - Az OKTV - Az Eötvös-versenyen - A Kunfalvi Rezső Olimpiai válogató versenyen - A Román-Magyar Előolimpián - A Nemzetközi Fizikai Diákolimpián elért eredményeket hosszan sorolhatnánk.

7 Én, Nyíri Dávid, mint az egyik diákja, közelről láttam a munkáját, saját bőrömön tapasztaltam meg, mit is jelent az ő keze alá tartozni. Három éve találkoztam vele először. Azelőtt nem tanultam még fizikát, de mivel a matematika a kedvenc tárgyam volt, úgy döntöttem megpróbálkozok azzal a versennyel, melyet ő hirdetett meg. Ezután kezdődött meg a felkészítés a versenyre. Szakköröket tartott délutánonként, melyen sorba vettük a problémás feladatokat, és új trükköket tanultunk tőle, melyekkel minden leegyszerűsödött. Megkövetelte tőlünk a munkát, de ő is fáradhatatlan volt. Együtt élt a feladatokkal, bevezetett minket a fizikába. Rácsodálkoztunk a megoldásaira, arra, hogy milyen elegánsan tudott felülkerekedni a feladat nehézségein, és azon, hogy egy példát három-négyféleképpen is képes volt megoldani. Rendkívül igényesek voltak a levezetései, átláthatóak voltak, precízek, szinte tökéletesek. Ezt az alaposságot próbálta belénk nevelni, erre próbált rászoktatni egy példa megoldása során. Mindezek ellenére, mint minden fizikus, eléggé szétszórt ember, de ebben az egy dologban kínosan pontos. Először leírta a fizikai gondolatot, aztán alá az abból következő egyenletet, majd a következő gondolat, következő egyenlet, míg el nem jutott a végeredményig. Ezek a szakkörök nem voltak rendszeresek, de ha szükség volt rá, például egy verseny előtt, mindig összegyűjtötte a csapatot, előkerültek az előző évek versenypéldái. Rengeteg feladat van nála mindig, és nagy százalékának a megoldásai is, úgyhogy akármilyen versenyről legyen szó, mindig tudunk készülni rá az előző évek feladataiból. Fokozatosan ad új tanácsokat, ötleteket, fokozatosan mutat új módszereket. Versenyek előtt minden pillanatot kihasznál arra, hogy tanácsokat adjon nekünk, hogy önbizalmat, erőt öntsön belénk. Szinte minden tőle telhetőt megtesz értünk. Egyszer hosszú telefonálás árán elérte, hogy Budó Ágoston fizikaversenyt a mi iskolánkban is rendezzék. Versenyek előtt órákon keresztül foglalkozik velünk, és mindent megtesz azért, hogy továbbjussunk, vagy jó helyezést érjünk el, hiszen őt is és minket a sikerélmény tarthat életben. Ha szükséges, képes este nyolc óráig ülni a tanteremben, és magyarázni nekünk a példákat úgy, hogy a portás unszolására hagytuk abba. Ha vészhelyzet van, a saját lakásásra hív minket, hogy ott készítsen fel, sőt a legutóbbi versenyre úgy kísért el engem, hogy beteg volt. Alapvetően vidám embernek ismertem meg a három év alatt, aki szeret poénkodni, viccelődni akár óra közben is. A fizika a mindene. A fizikának él. Kevés tanáról mondható el, hogy fanatikus, de ő az. Ezzel a fanatizmusával szerettette meg velünk a tantárgyát. Mindenben meglátja a fizikai gondolatot, és minket is ilyen gondolkodásra nevel. Fontosnak tartja saját magának a továbbképzését, rendszeresen látogatja a tanári ankétokat, hogy más tanárokkal cseréljen tapasztalatokat. Hatosztályos gimnázium révén már hetedik osztálytól fogva viszi versenyre a diákjait, akiket tehetségesnek tart, majd megpróbálja minél tovább megtartani őket. A diákok szívesen járnak hozzá szakköre, fakultációra. Alapos tudást ad a keze alá kerülő diákoknak, akikkel foglalkozik. Eredményeit tekintve nyugodtan mondhatom, hogy iskolánk, a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumának legeredményesebb versenyre felkészítő tanára. Évzárón a legtöbb felolvasott versenyeredmény fizikából született, ami egyértelműen a tanárt dicséri. Rendszeresen jutnak be tanulók a Jedlik Ányos, az Öveges József, illetve a Mikola Sándor fizikaversenyek országos döntőibe, ahol szép eredményeket érnek el. A KöMal fizikai pontversenyét is rendszeresen küldeti 3 diákkal, akik az ő felügyelete mellet előkelő helyen állnak a pontversenyben. E sorokat mindazért a szeretetért, feláldozott időért és energiáért írtam, amit belénk, belém fektetett. Tófalusi Péter 2004-ben megkapta a tehetséggondozó tanárokat kitüntető Ericsson-díjat, majd 2005-ben Vermes-díjjal jutalmazták munkáját ben a Jedlik-díjat vehette át. Ábrám László, Városmajori Gimnázium, Budapest Ábrám László tanár urat Anna lányunk tanáraként ismertük meg öt évvel ezelőtt a Városmajori Gimnáziumban. Az eltelt évek alatt megtapasztalhattuk a Tanár Úr lelkesedését, kiemelkedő szakmai tudását a fizika oktatásában. Kiváló pedagógiai érzékkel szeretteti meg diákjaival ezt a szép, lebilincselő tárgyat. Lányunk sikeres versenyszereplésein felbuzdulva a Tanár Úr felajánlotta, hogy Dániel fiunkkal is megszeretteti a fizikát és felkészíti őt is a versenyekre, annak ellenére, hogy fiunk még nem a Gimnázium diákja. Így Dániel elkezdett heti rendszerességgel a Tanár Úr felkészítő szakkörére járni. Bennünk ez a fajta

8 elkötelezettség és lelkesedés nagy tiszteletet ébresztett a Tanár Úr iránt. A tehetséges gyermekek ilyen módon történő felkarolása és támogatása példaértékű és követendő. Szülőként nagyon fontosnak tartjuk, hogy ez a példamutatás nemcsak más tanároknak állít mércét, hanem gyermekeink számára is nagyon fontos jellemformáló erővel bír. A Tanár Úr iránymutatása és bátorítása mellett gyermekeink komoly sikereket értek el a különböző helyi és országos fizikaversenyeken. Szülőként őszinte örömmel töltene el bennünket, ha Tanár Úr kiemelkedő munkájáért a Jedlik-díjban részesülne, az értéket teremtő pedagógiai munka elismeréseként. Budapest, december 16. Illés Péter & Megyeri Marianna, szülők Mihalkó Istvánné, Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza Mihalkó Istvánné 5. osztály óta a matematika, 7. osztálytól a fizikatanárunk. Mosolygós, segítőkész, megértő tanár. Az osztály legrosszabb gyerekeit is meg tudja szelídíteni kedves szavaival. Az a célja, hogy minden tanítványa felfedezze a matematika és a fizika szépségeit. Ha valamit nem értünk, türelmesen, készségesen magyarázza el újra és újra, példákkal, kísérletekkel próbálja megértetni. Ha az osztály hangoskodik, egyre halkabban magyaráz, erre aztán mindenki elcsendesedik. Ha betegség vagy családi okok miatt nem készülünk az órájára, kicsit ráncolja szemöldökét, de valójában nem haragszik. Pótold be! - mondja ilyenkor, s ha tényleg megcsináljuk, nincs semmi gond. De ha lustaságból vagy feledékenységből nem készülünk, akkor igazán haragszik. Következetes, a szabályait szigorúan be kell tartanunk. Geometria órára kölcsönözhetjük Éva nénitől a körzőt. Órán figyelni kell, a házi feladatot el kell készíteni. Sokszor nehezünkre esik mindezt betartani, de ha jól belegondolok, ez a mi érdekünket szolgálja. Nemsokára középiskolás leszek, de úgy érzem, soha nem fogom elfelejteni Éva néni magyarázatait, kedves mosolyát. Megyeriné Borsó Éva, Pápa Pásztor Anna, 7. b) tól fizika szakkört tart az iskolában heti 2-3 órában, melyből az iskola finanszírozása heti 1 óra től minden évben bemutató órákat tartott az Apáczai Tankönyvkiadó szervezésében a város és a város környéki fizika szakos kollégáknak. Molnár László tankönyvszerzőt több alkalommal meghívta kísérletet bemutató előadásokra, melyekre a városi iskolák tanárait és tanulóit is meghívták. A diáknap keretében a szakkörös tanítványaival közösen érdekes kísérletekkel

9 ismertették meg iskolájuk érdeklődő tanulóit. A fizika szakkörösökkel minden évben kirándulásokon vettek részt, melynek helyszínei a fizikával kapcsolatosak voltak. Így többször jártak a Csodák Palotájában, az Elektrotechnikai Múzeumban, a Közlekedési Múzeumban, a győri Bencés Gimnázium Jedlik termében, Jedlik Ányos szülőfalujában Szimőn, szélerőműparkban Nagyigmándon, a bősi erőműnél, a Ság hegyen az Eötvös emlékeknél, s csillagászati előadáson vettek részt között helyi fizikaversenyt szervezett Csekő Árpád tanár emlékére. Sajnos a 3. évben az érdeklődés hiánya miatt kénytelen volt feladni az álmait, vagyis azt, hogy más iskolák gyermekeit és tanárait is megnyerje a fizikával való hatékonyabb foglalatoskodásnak. A tavalyi évben saját diákjai részére versenyt hirdetett Power Point-os bemutató készítésére a fizika valamelyik témaköréből. Az első évben meghirdetett versenyen 15 tanuló vett részt, s jó néhányuk elkészített munkája nagyon színvonalas lett. Minden tanórán próbálja a tananyagot a gyakorlat felől megközelíteni, ezért sokat kísérleteznek, melyhez az eszközök egy részét maga készíti. Minden évfolyamon, minden általa tanított osztályban projektmunka keretében dolgozzák fel az energiatakarékosság témáját, és a záró foglalkozásokon egy kiállítással egybekötött délután keretében mutatják be a tapasztalataikat az érdeklődő kollégák, diákok és szülők számára. Többször írt dolgozatot az Apáczai Kiadó által meghirdetett Így dolgoztam az Apáczai Kiadó taneszközeivel című pályázatra. Minden alkalommal pozitív elbírálásban részesült.

10 Nemoda József, Arany J. Gyakorló Általános Iskola, Debrecen Nemoda József, vagy ahogy mi emlegettük, Joe bá' hívta fel a figyelmemet először erre a versenyre, még amikor 7. osztályos voltam. Sajnos abban az évben nem sikerült jól, de 8.-ban aztán részt vehettem az országos döntőn. Ekkor jöttem rá, hogy én tulajdonképpen szeretek feladatot megoldani, és jó érzés, amikor az ember hosszú gondolkodás után végre rájön egy probléma megoldására. Tulajdonképpen ezért is jelentkeztem a Tóth Árpád Gimnázium matek-fizika-informatika tagozatára, ahonnan idén érettségizem. Természetesen 8.-os fejjel teljesen másképp láttam a világot, s így a fizikát is, mint most. Ennek ellenére máig úgy gondolom, hogy Joe bának köszönhetem, hogy elindított a fizika irányába. Hálás szívvel emlékezem a versenyre való készüléssel eltöltött órákra. Mindig problémám volt az ablakon kiejtett testek sebességével és az általuk megtett úttal kapcsolatban. Valahogy nem akartam megérteni a gyorsulással való kapcsolatot. Ő viszont minden alklaommal türelmesen elmagyarázta, hogy ha egy másodpercig esik a test, akkor 5 métert tesz meg, és 10 m/s a sebessége, és így tovább. A végén készítettem magamnak egy táblázatot az első 30 másodpercre. Persze ma már megmosolyogtató a dolog, de akkor így tűnt logikusnak. Amikor tavaly tavasszal egy volt osztálytársammal rendhagyó fizikaórát tartottunk Joe bá osztályában, s utána még ott maradtunk, kicsit meghatódva figyeltem, ahogy ugyanúgy magyaráza ezt egy kis hetedikesnek, mint anno nekem. Jó tudni, hogy bár diákok jönnek, s diákok mennek, ha visszatérünk az alma materba, a tanáraink örömmel fogadnak minket. Minden volt tanárom közül az egyik legkedvesebb számomra Joe bá utánozhatatlan hosszú szakállával, amit már távolról felismerek a városban. Ő volt az egyik, aki elindított az utamon, s ezért mindig örömmel emlékezek rá. Bényei Dániel Józsi bácsi a tanárom Józsi bácsi a tanárom, Akarta, hogy minden áron Menjek el a Jedlikre, Jedlik Ányos versenyre. Benne a sok feladat: Valósággal elragad. Nehéz-könnyű keverve, Én meg belemélyülve. Sok-sok példa, szinte mondják: Arra várnak, hogy megoldják, És én ilyet csinálok: Jedlik-feladatot oldok. Almási Nóra, Debrecen

11 Honoris causa posztumusz Jedlik-díjban részesült 2010-ben Mayer Farkas OSB, Pannonhalma. Mayer Farkas az az ember, akinek életét nemcsak halálon innen, hanem halálon túl is számon tartjuk. Nem világhírű feltaláló volt Ő, hanem úgymond magunkfajta. Kevesen ismerték közülünk személyesen, pedig tavaly készült ide közénk, a Jedlik-döntőre, meg volt szervezve idejövetele, sajnos betegsége már akadályozta, hogy ilyen hosszú útra elinduljon Pannonhalmáról. Nekem megadatott, hogy néhányszor személyesen is találkozhattam vele, s a Jedlik Ányos nevét viselő versenyen kötelességemnek érzem, hogy megemlékezzünk róla. Ki volt ez a visszavonultan élő és dolgozó fizikatörténész, tanítványai által szeretve tisztelt pannonhalmi bencés fizikatanár? Budapesten született, november 10-én. A bencés szerzetesi ruhát augusztus 6- án öltötte magára, s a legkeményebb években végezte teológiai tanulmányait Pannonhalmán. (A kommunista rendszer célkitűzéseinek egyike a vallás kiirtása volt.) Őt pedig 1953 nyarán szentelték pappá, ez év őszén iratkozott be az ELTE-re, kémia-fizika tanári szakra. Az egyetem elvégzése után a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban kezdett fizikát tanítani. Szabad idejét demonstrációs kísérletek összeállításával, saját tervezésű kísérleti eszközök készítésével töltötte. Négy év kivételével, amikor is Győrött tanított fizikát a Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban, 1994-es nyugdíjba vonulásáig Pannonhalmán működött. Tanított kémiát, sőt még földrajzot is, ha arra volt szükség. A természettudomány minden ágára kiterjedő érdeklődése mellett a számítógéppel is hamar megbarátkozott. Tanítványai tiszteletét széles körű tudásával vívta ki, szeretetüket emberséges magatartásával szerezte meg. Az 1993-ban alakult Jedlik Ányos Társaság alapító tagja volt, levéltári kutatásait még sokáig használni fogja a hazai fizikatörténet-írás november 17-én a Magyar Tudományos Akadémián két fizikatanár vehetett át Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Egyikük a 80 éves Mayer Farkas bencés volt. Egy hónappal később találkoztunk az Akadémián, s végig a kezemet fogva elmesélte, hogy készült egy kis beszéddel is, de nem kérték rá, hát nem erőltette a dolgot. Pedig Eötvös Lorándot idézte volna, néhány mondatot a Jedlik Ányosról mondott akadémiai emlékbeszédből, majd így folytatta volna: Megértettem Eötvös szavaiból, hogy nem a sokat beszélők, szavalók viszik előre a haza, az ország, a világ sorsát, hanem akik kitartóan, csendben dolgoznak Ez a díj nemcsak engem illet, hanem azt a sok tanárt is, akik a háttérben maradva teszik a dolgukat, és viszik előre az országot. Csak így, hogy lélekben ők is itt állnak mellettem, fogadhatom el a díjat. Önöket, a jelenlévő diákokat felkészítő fizikatanárokat érezte maga mellett. Ekkor a betegség már megtörte fizikai erejét, szellemileg még mindig frissen és lelkesen beszélt Jedlik Ányossal kapcsolatos legújabb kutatásairól. Kéziratából, melynek összeszerkesztésében már nem tudott részt venni, könyvet jelentetett meg a Jedlik Ányos Társaság, ezt vehették át ott a megjelentek. Ezt vehetik át a most Jedlik-díjban részesülő, csendben dolgozó fizikatanárok. De Mayer Atya részére is kiállítottunk egy oklevelet, hogy mint tiszteleti Jedlik-díjast tudva magunk között, erőt adjon további munkánkhoz. Biztos vagyok benne, hogy Ő szeretettel fogadja odaát. JT

JEDLIK ÁNYOS-DÍJ A MATEMATIKA ÉS A FIZIKA

JEDLIK ÁNYOS-DÍJ A MATEMATIKA ÉS A FIZIKA JEDLIK ÁNYOS-DÍJ A MATEMATIKA ÉS A FIZIKA TEHETSÉGEINEK GONDOZÁSÁÉRT matematika- és fizikatanárok elismerésére A Jedlik-díj a matematika és fizika tehetségeinek gondozásáért kitüntetést a Jedlik Ányos

Részletesebben

JEDLIK ÁNYOS-DÍJ A MATEMATIKA ÉS A FIZIKA. TEHETSÉGEINEK GONDOZÁSÁÉRT matematika- és fizikatanárok elismerésére

JEDLIK ÁNYOS-DÍJ A MATEMATIKA ÉS A FIZIKA. TEHETSÉGEINEK GONDOZÁSÁÉRT matematika- és fizikatanárok elismerésére JEDLIK ÁNYOS-DÍJ A MATEMATIKA ÉS A FIZIKA TEHETSÉGEINEK GONDOZÁSÁÉRT matematika- és fizikatanárok elismerésére A Jedlik-díj a matematika és fizika tehetségeinek gondozásáért kitüntetést a Jedlik Ányos

Részletesebben

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító)

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító) (Gönczy Barnabásné tanító) Diplomáját 1977-ben vette át a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Pályakezdőként Nyírbátorban helyezkedett el. Az elmúlt 40 év során, ha iskolát váltott is, de

Részletesebben

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Az előző tanévben is sikert sikerre halmoztak iskolánk tanárai és tanulói, amelyekről örömmel adunk hírt. Élmezőnyben az OKTV-n Évek óta kiemelkedően szerepelnek

Részletesebben

A MATEMATIKA FIZIKA INFORMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE A TANÉVRE

A MATEMATIKA FIZIKA INFORMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE A TANÉVRE A MATEMATIKA FIZIKA INFORMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE A 2012 2013. TANÉVRE A személyi feltételekben fontos változás, hogy Kissné Szucsich Éva tanárnő nyugdíjba vonulása után az iskola nem alkalmazott

Részletesebben

A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája

A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája 1999-től kezdődően 13. alkalommal rendeztük meg a Jedlik Ányos fizikaversenyt, nyíregyházi országos döntővel. A 13 év alatt kb. 21

Részletesebben

Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei

Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Európai Uniós Természettudományos Diákolimpia (EUSO) Megszerveztem a magyar csapat részvételét, 2008-ban megfigyelő voltam a versenyen. 2009-től a fizikus csapattagok

Részletesebben

Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Európai Uniós Természettudományos Diákolimpia (EUSO)

Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Európai Uniós Természettudományos Diákolimpia (EUSO) Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Európai Uniós Természettudományos Diákolimpia (EUSO) Megszerveztem a magyar csapat részvételét, 2008-ban megfigyelő voltam a versenyen. 2009-től a fizikus csapattagok

Részletesebben

Eredményes iskola, eredményes tanulók: Iskolánk fennállása óta nagy hangsúlyt fektet a tanulmányi versenyekre. Pedagógiai hitvallásunk szerint nagyon

Eredményes iskola, eredményes tanulók: Iskolánk fennállása óta nagy hangsúlyt fektet a tanulmányi versenyekre. Pedagógiai hitvallásunk szerint nagyon Eredményes iskola, eredményes tanulók: Iskolánk fennállása óta nagy hangsúlyt fektet a tanulmányi versenyekre. Pedagógiai hitvallásunk szerint nagyon fontos tanítói, tanári feladatunk, hogy segítjük, támogatjuk

Részletesebben

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.

Részletesebben

Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2017/2018.tanévben NTP-TMV

Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2017/2018.tanévben NTP-TMV Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2017/2018.tanévben NTP-TMV-17-0033. 1. A verseny meghirdetője: ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató

Részletesebben

Továbbhaladási szabályzat a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájában a 4 és a 1+4 évfolyamos gimnáziumi képzésben

Továbbhaladási szabályzat a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájában a 4 és a 1+4 évfolyamos gimnáziumi képzésben Továbbhaladási szabályzat a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájában a 4 és a 1+4 évfolyamos gimnáziumi képzésben Érvényes: a 2018-2019-es tanévben történő továbbhaladásra,

Részletesebben

Lezajlott a X. Ribár Béla emlékverseny fizikából

Lezajlott a X. Ribár Béla emlékverseny fizikából Lezajlott a X. Ribár Béla emlékverseny fizikából Muhi Béla összefoglalója A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete a GENIUS tehetséggondozó mozgalom keretében tizedik alkalommal rendezte meg a Ribár Béla

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

25 éve a tehetséggondozás szolgálatában - Öveges József fizikaverseny. NPK EMBER ÉS TERMÉSZET SZAKMAI MŰHELY, Veszprém, 2015.09.10.

25 éve a tehetséggondozás szolgálatában - Öveges József fizikaverseny. NPK EMBER ÉS TERMÉSZET SZAKMAI MŰHELY, Veszprém, 2015.09.10. 25 éve a tehetséggondozás szolgálatában - Öveges József fizikaverseny NPK EMBER ÉS TERMÉSZET SZAKMAI MŰHELY, Veszprém, 2015.09.10. Tartalom O Indulás, történeti áttekintés O Változások O Statisztikák O

Részletesebben

Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán

Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán Miért? Alapvető fontosságúnak tartjuk, hogy az itt élő, illetve Tatán tanuló fiatalok megismerkedjenek az őket körülvevő környezettel, a város történetével és nevezetességeivel.

Részletesebben

Tehetséggondozás a felsőoktatásban

Tehetséggondozás a felsőoktatásban Tehetséggondozás a felsőoktatásban 2010. március 29. Dr. Hudecz Ferenc, az ELTE rektora A felsőoktatás hosszútávú céljai Magas színvonalú és versenyképes tudás elérhetővé tétele az egyén számára. A kiművelt

Részletesebben

A Neumann János Középiskola és Kollégium a 2014/2015. tanévet is sikerrel zárta

A Neumann János Középiskola és Kollégium a 2014/2015. tanévet is sikerrel zárta A János Középiskola és Kollégium a 2014/2015. tanévet is sikerrel zárta A fenntartói értékelés témái: Tanulmányi eredmények Érettségi vizsgákról János Középiskola és Kollégium nyelvvizsga eredményei Továbbtanulás

Részletesebben

Csoportprofil A 4.B OSZTÁLY KIEMELKEDŐ KÉPESSÉGŰ TANULÓIRÓL. Tarné Éder Marianna ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

Csoportprofil A 4.B OSZTÁLY KIEMELKEDŐ KÉPESSÉGŰ TANULÓIRÓL. Tarné Éder Marianna ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM Csoportprofil A 4.B OSZTÁLY KIEMELKEDŐ KÉPESSÉGŰ TANULÓIRÓL Tarné Éder Marianna ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM TARTALOM A 4.B OSZTÁLY KIEMELKEDŐ KÉPESSÉGŰ TANULÓI... 2 MEGKÜLÖNBÖZTETŐ

Részletesebben

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT Csapatnév Vörösmarty-Fröccs Település Pincehely Interjúalany Spacérné Szili Zsuzsanna INTERJÚALANY: SPACÉRNÉ SZILI ZSUZSANNA CSAPAT NEVE: VÖRÖSMARTY-FRÖCCS 1/1

Részletesebben

TÁMOP programok a Zrínyi Miklós Gimnáziumban

TÁMOP programok a Zrínyi Miklós Gimnáziumban TÁMOP programok a Zrínyi Miklós Gimnáziumban TÁMOP programok a Zrínyi Miklós Gimnáziumban A pályázat kedvezményezettje: Zrínyi Miklós Gimnázium 8900 Zalaegerszeg, Rákóczi út 30. E-mail: horvatha@zmgzeg.sulinet.hu

Részletesebben

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés Képzési formák Hatosztályos gimnázium Négyosztályos gimnázium Szakközépiskolai képzés (kertész- és növényvédelmi technikus, bor és pezsgőgyártó technikus 4+1 év) A gimnáziumi képzés eredményei Célja, hogy

Részletesebben

A Szilárd Leó Tehetséggondozó Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2010. évről

A Szilárd Leó Tehetséggondozó Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2010. évről Szilárd Leó Tehetséggondozó Alapítvány 7030 Paks, Dózsa Gy. u. 95. Tel.: 75/519-300 Fax.: 75/ 414-282 Honlap: www.szilardverseny.hu A Szilárd Leó Tehetséggondozó Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2010.

Részletesebben

Összefoglaló a XXI. Tornyai Sándor Országos Fizikai Feladatmegoldó Versenyről

Összefoglaló a XXI. Tornyai Sándor Országos Fizikai Feladatmegoldó Versenyről Összefoglaló a XXI. Tornyai Sándor Országos Fizikai Feladatmegoldó Versenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2017. március 24-25. rendező intézményének neve: Bethlen Gábor Református és Szathmáry

Részletesebben

MATEMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2013-2014 TANÉV

MATEMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2013-2014 TANÉV MATEMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2013-2014 TANÉV A Természet nagy könyve csak azok el tt áll nyitva, akik ismerik a nyelvet, amelyen írva van: a matematika nyelvét. Galileo Galilei Zalaszentgrót, 2013.

Részletesebben

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM MEGHÍVÓ MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI OKTATÁS MUNKACSOPORT BESZÁMOLÓ KONFERENCIA MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI

Részletesebben

Összefoglaló a XX. Tornyai Sándor Országos Fizikai Feladatmegoldó Versenyről

Összefoglaló a XX. Tornyai Sándor Országos Fizikai Feladatmegoldó Versenyről Összefoglaló a XX. Tornyai Sándor Országos Fizikai Feladatmegoldó Versenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2016. március 18-20. rendező intézményének neve: Bethlen Gábor Református és Szathmáry

Részletesebben

MOTIVÁCIÓ A HILDBEN. avagy egy néha göröngyös út az eredményekhez. Göggené Somfai Zsuzsa igazgató Budapest, november 29.

MOTIVÁCIÓ A HILDBEN. avagy egy néha göröngyös út az eredményekhez. Göggené Somfai Zsuzsa igazgató Budapest, november 29. MOTIVÁCIÓ A BEN avagy egy néha göröngyös út az eredményekhez Göggené Somfai Zsuzsa igazgató Budapest, 2017. november 29. HITVALLÁS Félig sem oly fontos az, amit tanítunk gyermekeinknek, mint az, hogy tanítjuk.

Részletesebben

Országos Tudományos Diákköri Tanács Helyzet és Jövőkép

Országos Tudományos Diákköri Tanács Helyzet és Jövőkép Országos Tudományos Diákköri Tanács Helyzet és Jövőkép Minőségfejlesztés a felsőoktatásban TÁMOP-4.1.4-08/1-2009-0002 A tudományos diákköri tevékenység A tudományos és művészeti diákkör a kötelező tananyaggal

Részletesebben

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve (2018/2019. tanév) Készítette:.. Horváth Lászlóné tanár Jóváhagyta:.. Szántó Zoltán intézményvezető Fertőszentmiklós,

Részletesebben

Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2015/2016.tanévben NTP-TV

Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2015/2016.tanévben NTP-TV Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2015/2016.tanévben NTP-TV-15-0004. 1. A verseny meghirdetője: Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév

VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév Magyar nye lv és irod alom VERSENYEREDMÉNYEK 2009/2010. tanév Szabó Szilvia 13.b osztályos tanuló magyar nyelv tárgyból OKTV 19. helyezett. Mihály Klaudia 13.b osztályos tanuló az országos Szép Magyar

Részletesebben

NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG

NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG 2018 A spanyol mint idegen nyelv Magyarországon Magyarországon egy többen érdeklődnek a spanyol nyelvtanulás iránt. Általában második vagy harmadik idegen nyelvként

Részletesebben

Beszámoló a Lóczy Lajos Országos Földrajzversenyről 2015

Beszámoló a Lóczy Lajos Országos Földrajzversenyről 2015 Beszámoló a Lóczy Lajos Országos Földrajzversenyről 2015 A 2014 októberében meghirdetett versenykiírás alapján február 5-ig 65 iskola regisztrált az ország minden részéből, ahonnan összesen 630 versenyző

Részletesebben

INTÉZMÉNYÜNKBEN FOLYÓ KÉPZÉSEK

INTÉZMÉNYÜNKBEN FOLYÓ KÉPZÉSEK INTÉZMÉNYÜNKBEN FOLYÓ KÉPZÉSEK A 4 évfolyamos gimnáziumi osztályaink Emelt idegen nyelvi képzések Intézményünkben nagy hagyományai vannak az emelt szintű angol és német nyelvoktatásnak. A nyelvi tagozaton

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Felvételi tájékoztató Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium (OM azonosító: 035282) Györgyi Albert) Az iskola dolga, hogy megtanítsa vélünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti

Részletesebben

Egyéves Miniszterelnöki Ösztöndíjban részesül a 2014. évi nemzetközi diákolimpián elért

Egyéves Miniszterelnöki Ösztöndíjban részesül a 2014. évi nemzetközi diákolimpián elért Egyéves Miniszterelnöki Ösztöndíjban részesül a 2014. évi nemzetközi diákolimpián elért Biológia bronzérme elismeréseként Hegedűs Barnabás egyetemi hallgató, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium

Részletesebben

2018-ban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Csongrád Megyei Területi Szervezet Szakmai Kiválóságért díjában részesült:

2018-ban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Csongrád Megyei Területi Szervezet Szakmai Kiválóságért díjában részesült: 2018-ban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Csongrád Megyei Területi Szervezet Szakmai Kiválóságért díjában részesült: Bencsura Katalin Bencsura Katalin 1978-ban szerezte meg a gyógytornász képesítést

Részletesebben

A megyei angol szavalóversenyen Fehér Anna (8/7) első helyezést ért el. ( felkészítő tanár : Medvéné Kendi Tímea )

A megyei angol szavalóversenyen Fehér Anna (8/7) első helyezést ért el. ( felkészítő tanár : Medvéné Kendi Tímea ) Idegen nyelvek oktatásának szerepe és eredményessége Az elmúlt évtizedben a nyelvtudás társadalmi értéke radikálisan megváltozott. A használható nyelvtudás számos területen a munkahely megszerzésének és

Részletesebben

Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium?

Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium? Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium? Helytálljunk, mégis szabadon szaladjunk (Illyés Gyula) Az I. Béla Gimnázium Tehetséggondozó Középiskola Tehetségpont Ökoiskola, Madárbarát Iskola, Pénziránytű

Részletesebben

A TEHETSÉGEK BEAZONOSÍTÁSA, A TEHETSÉGEK GONDOZÁSA

A TEHETSÉGEK BEAZONOSÍTÁSA, A TEHETSÉGEK GONDOZÁSA A TEHETSÉGEK BEAZONOSÍTÁSA, A TEHETSÉGEK GONDOZÁSA JÓ GYAKORLAT A BERETTYÓÚJFALUI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA és ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLÁBAN MOTTÓNK: Hinnünk kell, hogy tehetségesek vagyunk valamiben,

Részletesebben

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve (2017/2018. tanév) Készítette:.. Horváth Judit tanár Jóváhagyta:.. Szántó Zoltán intézményvezető Fertőszentmiklós,

Részletesebben

Ha az akadályozott gyermeknek nem segítünk abban, hogy a képességeit kibontakoztassa, az egyéni tragédia. Tragédia neki és családjának.

Ha az akadályozott gyermeknek nem segítünk abban, hogy a képességeit kibontakoztassa, az egyéni tragédia. Tragédia neki és családjának. A debreceni példa Ha az akadályozott gyermeknek nem segítünk abban, hogy a képességeit kibontakoztassa, az egyéni tragédia. Tragédia neki és családjának. De ha a tehetséges gyereknek nem segítünk abban,

Részletesebben

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT)

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT) HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT) Szerteágazó és színes tevékenység a tanév során: - Diákok számára élményt jelentő, igényes tantárgyi programok - Versenyfelkészítések, örvendetes

Részletesebben

Az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola 1114 Budapest XI. kerület Bartók Béla út 27.

Az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola 1114 Budapest XI. kerület Bartók Béla út 27. Az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola 1114 Budapest XI. kerület Bartók Béla út 27. 2018/2019 MAGYARORSZÁG LEGJOBB ISKOLÁI KÖZÖTT 2018-BAN IS A GÁRDONYI 2018 tavaszán jelent meg a legjobbiskola.hu oldalon

Részletesebben

ÚJGENERÁCIÓS FIZIKATANKÖNYV 7. ÉVFOLYAM

ÚJGENERÁCIÓS FIZIKATANKÖNYV 7. ÉVFOLYAM A NEMZETI ALAPTANTERVHEZ ILLESZKEDŐ TANKÖNYV, TANESZKÖZ ÉS NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL FEJLESZTÉSE TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 ÚJGENERÁCIÓS FIZIKATANKÖNYV 7. ÉVFOLYAM Készítették: A tananyagfejlesztők 2015.

Részletesebben

PÁLYÁZATI LAP a Színpadon a Természettudomány 2014 rendezvényre

PÁLYÁZATI LAP a Színpadon a Természettudomány 2014 rendezvényre PÁLYÁZATI LAP a Színpadon a Természettudomány 2014 rendezvényre Köszönjük az érdeklődését, hogy jelentkezni kíván a Színpadon a Természettudomány 2014 rendezvényre, amelyet 2014. okt. 11-én, szombaton

Részletesebben

TEHETSÉGGONDOZÁS A BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUMBAN

TEHETSÉGGONDOZÁS A BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUMBAN TEHETSÉGGONDOZÁS A BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUMBAN TÁMOP 3.1.7. pályázat Referencia területünk: tehetséggondozás Jó gyakorlataink: Gólyanapi Filmszem Német nyelvi GÓLYANAP FILMSZEM A tehetséggondozással kapcsolatos

Részletesebben

Az MTA-Rényi Felfedeztető Matematikatanítási

Az MTA-Rényi Felfedeztető Matematikatanítási Pósa-módszer minden középiskolában? Az MTA-Rényi Felfedeztető Matematikatanítási Kutatócsoport munkájáról Juhász Péter MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet Szent István Gimnázium Budapest Semesters

Részletesebben

ARANYKÖNYV. Horv{th Enikő 12.C. Az év tanulója

ARANYKÖNYV. Horv{th Enikő 12.C. Az év tanulója Horv{th Enikő 12.C Az év tanulója 2008-ban az Irinyi János Országos Középiskolai Kémia Versenyen bejutott a megyei döntőbe. 2009-ben az Irinyi János Országos Középiskolai Kémia Verseny Somogy megyei döntőjén

Részletesebben

Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk

Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk Aki válaszolt: Mika Ági néni 1. Mikor járt a sulinkba? 1976-tól 1984-ig. 2. Melyik teremben volt az osztálya? Az info. 3.

Részletesebben

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke?

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke? SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE válasz alapján Az iskola vezetősége novemberében arra kérte a szülőket, hogy e kérdőív kitöltésével segítsék az iskola fejlődését és adjanak visszajelzést arra, hogy látják az

Részletesebben

Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2013/2014.tanévben NTP-TV

Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2013/2014.tanévben NTP-TV Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2013/2014.tanévben NTP-TV-13-0001. 1. A verseny meghirdetője: Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató

Részletesebben

Tehetséggondozás Nádudvaron. Boros Lajosné november 12.

Tehetséggondozás Nádudvaron. Boros Lajosné november 12. Tehetséggondozás Nádudvaron Településünkről Hajdú-Bihar megye 9460 lakossal rendelkező városa, akik még ma is szeretnek itt élni és szeretnék, ha gyermekeik is élnének Kövy Sándor Általános Iskola A település

Részletesebben

Egy iparista életútja Az iskolapadtól a Magyar Tudományos Akadémiáig DR. SZTIPANOVITS JÁNOS

Egy iparista életútja Az iskolapadtól a Magyar Tudományos Akadémiáig DR. SZTIPANOVITS JÁNOS Egy iparista életútja Az iskolapadtól a Magyar Tudományos Akadémiáig DR. SZTIPANOVITS JÁNOS 1946-ban született Pécsett egy iparos család egyetlen gyermekeként. 1960-ban jelentkezett a Zipernowski Károly

Részletesebben

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés Képzési formák Hatosztályos gimnázium Négyosztályos gimnázium Szakközépiskolai képzés (kertész- és növényvédelmi technikus, bor és pezsgőgyártó technikus 4+1 év) A gimnáziumi képzés eredményei Célja, hogy

Részletesebben

Mit kínál az I. Béla Gimnázium?

Mit kínál az I. Béla Gimnázium? Mit kínál az I. Béla Gimnázium? Helytálljunk, mégis szabadon szaladjunk (Illyés Gyula) I. Béla Gimnázium Akkreditált Kiváló Tehetségpont, Európai Tehetségpont, kiemelt teljesítményű iskola, Pécsi Tudományegyetem

Részletesebben

HERMAN OTTÓ GIMNÁZIUM VERSENYEREDMÉNYEK 09/10. OKTV eredmények

HERMAN OTTÓ GIMNÁZIUM VERSENYEREDMÉNYEK 09/10. OKTV eredmények OKTV eredmények Verseny megnevezése Helyezés Tanuló neve Osztálya Felkészítő tanár Spanyol nyelvi OKTV I. kategória 4. Képes Zita 12/2 Baena Moreno Francisco José Fizika OKTV II. kategória 5. Kaposvári

Részletesebben

Emlékezzünk az elődökre!

Emlékezzünk az elődökre! Emlékezzünk az elődökre! Pályázók: Nagy Ottó (16 éves) Tamaskó Marcell (16 éves) Iskola neve: SZOI Vörösmarty Mihály Gimnáziuma A pályamunka befejezésének időpontja: 2012. március 29. Dolgozatunk a hagyományteremtés

Részletesebben

Kísérlettervezés a kémia tanításában a természettudományos gondolkodás fejlesztéséért

Kísérlettervezés a kémia tanításában a természettudományos gondolkodás fejlesztéséért Kísérlettervezés a kémia tanításában a természettudományos gondolkodás fejlesztéséért Kiss Edina 1, Szalay Luca 1, Tóth Zoltán 2 1 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Kémiai Intézet drkissed@gmail.com 2 Debreceni

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A Bolyai Matematika Csapatverseny Pest megyei fordulójának eredményei: V.A osztály 7. hely, (220 induló csapat) csapattagok:

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények

Részletesebben

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG

Részletesebben

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés y FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés Nagy Miklós, Berencsi Sándor, Jádi Bence, Dálnoki László, Kosdi Bálint, Pócsi Balázs, Páter Gergő, Lakatos Patrik LÁNY LABDARÚGÁS (5.oszt.) 3. helyezés Koszta

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 Felnőttképzési akkreditációs szám: 01056-2008 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: miok@mail.datanet.hu

Részletesebben

Rátz Tanár Úr Életműdíj 2014 Matematika. Békefi Zsuzsa Kubatov Antal

Rátz Tanár Úr Életműdíj 2014 Matematika. Békefi Zsuzsa Kubatov Antal Rátz Tanár Úr Életműdíj 2014 Matematika Békefi Zsuzsa Kubatov Antal BÉKEFI ZSUZSANNA 1967-ben kezdte középiskolai tanári pályáját matematika-fizika szakos tanári végzettséggel. Két évig a keszthelyi Vajda

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez

Részletesebben

A nagy bumm -tól napjaink Aha!- élményeiig avagy az élményszerű tanulás lehetőségei a természettudományokban Mészáros Péter FUTURA Interaktív

A nagy bumm -tól napjaink Aha!- élményeiig avagy az élményszerű tanulás lehetőségei a természettudományokban Mészáros Péter FUTURA Interaktív A nagy bumm -tól napjaink Aha!- élményeiig avagy az élményszerű tanulás lehetőségei a természettudományokban Mészáros Péter FUTURA Interaktív Természettudományi Élményközpont, Mosonmagyaróvár vezető demonstrátor

Részletesebben

Komplex tehetséggondozó program a szarvasi Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és Óvodában

Komplex tehetséggondozó program a szarvasi Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és Óvodában Komplex tehetséggondozó program a szarvasi Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és Óvodában Az iskola bemutatása Ahol a tehetség kiművelése a lehető legtökéletesebbre, Istenre irányul és ahol az elismerést

Részletesebben

Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban

Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Érettségi felkészítés Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Alapvető információk Az iskola az alaptantervi órákon a középszintű érettségi vizsgához nyújt képzést, a

Részletesebben

Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A pedagógusok iskolai végzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tanított tárgyak

Részletesebben

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Az iskola neve: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Az iskola OM-azonosítója: 028300

Részletesebben

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,

Részletesebben

RÁTZ TANÁR ÚR ÉLETMŰDÍJ 2015 MATEMATIKA DÍJAZOTTAK

RÁTZ TANÁR ÚR ÉLETMŰDÍJ 2015 MATEMATIKA DÍJAZOTTAK MATEMATIKA DÍJAZOTTAK Dr. Pálfalvi Józsefné 1963-ban szerzett matematika - fizika szakos középiskolai tanári diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Az egyetem elvégzése után tanított több budapesti

Részletesebben

Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén

Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén Európa legjelentősebb és legrangosabb, az Unió által évente szervezett tehetségkutató és -kiválasztó versenyét, a 25. EU Fiatal Tudósok

Részletesebben

Budaörsi 1. Számú Általános Iskola

Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Az adományozható iskolai díjak kritériumrendszere Tartalom 1. A Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Für unsere Schule, für das Ungarndeutschtum ( Iskolánkért a magyarországi

Részletesebben

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Sokorópátkán született 1942. augusztus 11-én. Apja, Vig Béla 1943. januárjában eltűnt a Don-kanyarban. Anyja Balogh Irén, hadiözvegyként egyetlen gyermekének

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: 029280

Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: 029280 Kedves Tanuló! Bizonyára nehéz feladat előtt állsz, hiszen döntened kell arról, hogy milyen iskolában akarsz tanulni az elkövetkezendő néhány évben. Tájékoztatónkkal szeretnénk számodra segítséget nyújtani,

Részletesebben

II. GYŐRI ORSZÁGOS KONFERENCIÁJA A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET

II. GYŐRI ORSZÁGOS KONFERENCIÁJA A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET ÉS A PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE TEHETSÉGGONDOZÓK ÉS VERSENYSZERVEZŐK MUNKACSOPORTJÁNAK II. GYŐRI ORSZÁGOS KONFERENCIÁJA 2005. május 18 20.

Részletesebben

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok

Részletesebben

Buda András szakmai életrajza

Buda András szakmai életrajza Buda András szakmai életrajza Tudományos fokozat 2001 PhD nevelés és sporttudomány; száma:100/2001 Szakterület didaktika, e-learning, tanárképzés Munkahely Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományok Intézete

Részletesebben

A tanév tanulója. Iskolánk tantestülete az 1997/98-as tanévben alapította a díjat, az 5-8. osztályos tanulók számára.

A tanév tanulója. Iskolánk tantestülete az 1997/98-as tanévben alapította a díjat, az 5-8. osztályos tanulók számára. A tanév tanulója Iskolánk tantestülete az 1997/98-as tanévben alapította a díjat, az 5-8. osztályos tanulók számára. Cél: a kiemelkedő tanulmányi munkát végző tanulók jutalmazása. Ezáltal az iskolánkban

Részletesebben

MATEMATIKA VERSENYEREDMÉNYEINK

MATEMATIKA VERSENYEREDMÉNYEINK MATEMATIKA VERSENYEREDMÉNYEINK VERSENY NÉV (OSZTÁLY) HELYEZÉS FELKÉSZÍTŐ TANÁR Varga Tamás Országos Varga Dániel 7.A megyei 4.helyezés Balázsfi Enikő 7.A megyei 5.helyezés Wischy Dávid 8.A megyei 2.helyezés

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére 10. számú melléklet a 11/1994 (VI.8 ) MKM rendelet alapján 1. A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége hozzárendelve a helyi

Részletesebben

Sivatagi rohamkukacok és a Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnáziumból a Rolex formáció is.

Sivatagi rohamkukacok és a Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnáziumból a Rolex formáció is. Erdélybe utazhat a természettudományos verseny győztese Szombaton Győrött rendezték meg az Integrált természettudományos verseny országos döntőjét, amit a Nemzeti Tankönyvkiadó és a győri Krúdy Gyula Középiskola

Részletesebben

A 12. a osztályfőnöke 8 éven át Nagy Judit volt, aki így foglalta össze az elmúlt éveket:

A 12. a osztályfőnöke 8 éven át Nagy Judit volt, aki így foglalta össze az elmúlt éveket: A 12. a osztályfőnöke 8 éven át Nagy Judit volt, aki így foglalta össze az elmúlt éveket: 2008. szeptember 1-jén 32 kíváncsi, izgatott és talán egy kicsit megszeppent gyerek érkezett az 5.a osztályba.

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

Bíró Éva. a vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola tanítója, intézményvezető-helyettese

Bíró Éva. a vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola tanítója, intézményvezető-helyettese Bíró Éva a vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola tanítója, intézményvezető-helyettese Bíró Éva hosszú évek óta magas színvonalú szakmai-pedagógiai munkát végez. Fontos feladatának tekinti, hogy

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

Hírek Újdonságok Mintaoldalak www.olvas.hu

Hírek Újdonságok Mintaoldalak www.olvas.hu Katalógus Bı ológı ológı a Fı zı zı ka Földra z Kémı a Hogy biztos legyen... Hírek Újdonságok Mintaoldalak www.olvas.hu 1 Bán Sándor, Barta Ágnes: 8 próbaérettségi biológiából (középszint) Csiszár Imre,

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Beszámoló a Lóczy Lajos Földrajzversenyről 2017

Beszámoló a Lóczy Lajos Földrajzversenyről 2017 Beszámoló a Lóczy Lajos Földrajzversenyről 2017 A 2016 szeptemberében meghirdetett versenykiírás alapján 2017 február 1-ig 60 iskola regisztrált az ország minden részéből, ahonnan 559 versenyző nevezett

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2012/13 TANÉV

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2012/13 TANÉV A TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2012/13 TANÉV Munkaközösség tagjai: Törökné Ofella Katalin(matematika) Nagy Péter(matematika,számítástechnika) Czeroczkiné Greman Andrea(matematika,földrajz)

Részletesebben

Előzetes információk a beiratkozásról (végleges információk április elején várhatóak) Kedves Szülők!

Előzetes információk a beiratkozásról (végleges információk április elején várhatóak) Kedves Szülők! Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. /: (27)532-115 E-mail: godinemeth@invitel.hu : www.godinemeth.hu OM: 032351 Előzetes információk a beiratkozásról

Részletesebben

Berzsenyi Dániel Gimnázium 1133 Budapest Kárpát utca

Berzsenyi Dániel Gimnázium 1133 Budapest Kárpát utca Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/1-2008-0011 Berzsenyi Dániel Gimnázium 1133 Budapest Kárpát utca 49.-53. Tartalomjegyzék 1 Az érintett tevékenység

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére 10.sz. melléklet 11/1994.(06.08.)MKM rendelethez

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére 10.sz. melléklet 11/1994.(06.08.)MKM rendelethez D Ó Z S A G Y Ö R G Y Á L T A L Á N O S I S K O L A 2400 DUNAÚJVÁROS, KÖZTÁRSASÁG U. 14. TELEFON: 25/413-035, 411-035, 410-021, FAX:25/410-021 www.dozsa-duj.sulinet.hu dozsaduj@freemail.hu Különös közzétételi

Részletesebben