RÁTZ TANÁR ÚR ÉLETMŰDÍJ 2015 MATEMATIKA DÍJAZOTTAK
|
|
- Balázs Kozma
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 MATEMATIKA DÍJAZOTTAK Dr. Pálfalvi Józsefné 1963-ban szerzett matematika - fizika szakos középiskolai tanári diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Az egyetem elvégzése után tanított több budapesti gimnáziumban, hosszabb ideig a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban és Veres Pálné Gimnáziumban től az ELTE Tanárképző Főiskola Matematikai Tanszékének adjunktusa, főiskola docense, 1989-től 2005-ig a matematikai tanszék vezetője. A főiskolai oktatás mellett továbbra is tanított középiskolákban főállásban vagy óraadóként, összesen 32 évet. Több évtizedes szakmai életútjának minden állomását Varga Tamás koncepciójának átörökítése jellemzi, doktori disszertációja is a felfedeztető tanulás lehetőségeiről szól. Egyetemi tanárként és tanszékvezetőként a matematikatanárok szakmai-módszertani felkészítésében is Varga Tamás szellemi örökségének továbbadása jellemzi óta ő szervezi és vezeti az évente hagyományosan megrendezett Varga Tamás Módszertani Napok Konferenciát, neves hazai és külföldi szakemberek előadásaival. Oktatói tevékenysége mellett előadásokat, továbbképzéseket tart, számos szakcikket jelentetett meg, tankönyveket, tanterveket, tanulmányokat lektorált. Rendszeres résztvevője a Rátz László Vándorgyűlésnek, ahol több alkalommal tartott előadásokat, vezetett feladatmegoldó szemináriumokat. Több tanítványa ért el kiváló eredményt az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen, az Arany Dániel Matematikaversenyen. Nem elhanyagolható, hogy 4 unokája közül 3 rendszeres résztvevője volt a Bátaszéki, Zrínyi, Kalmár, Kenguru általános iskolás matematikaversenyek országos döntőinek, akik több alkalommal is első helyezést értek el. Eddigi munkáját több kitüntetéssel ismerték el, többek között 1978-ban Beke Manó - díj 2. fokozatát, 2005-ben az 1. fokozatát kapta meg. Dr. Pálfalvi Józsefné a magyar matematikatanítás kiemelkedő alakja. A munkatársai által tisztelt és elismert, nagy felkészültségű, rendkívül szerény kolléganő nagy ívű szakmai munkájának méltó elismerése a Rátz Tanár Úr Életműdíj.
2 MATEMATIKA DÍJAZOTTAK Mike János a szegedi József Attila Tudományegyetemen szerzett matematika - fizika - számítástechnika szakos tanári diplomát. Az egyetem elvégzése óta, 1986-tól a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium tanára. A közoktatásban végzett 29 éves munkája során mindvégig következetes, diákjaival szemben igényes pedagógus, aki tudását folyamatosan a legaktuálisabb ismeretekkel bővíti. Tanítási óráit, módszereit sokoldalúság, sokszínűség jellemzi. Olyan módszereket, alapvető stratégiákat ad át tanítványainak, amelyekkel a matematikai problémák érthetőbbekké válnak. Nagy empátiakészsége, tudása lehetővé teszi, hogy a legfiatalabb korosztálytól a legidősebbekig megszeressék a matematikát. Óráin olyan lendület és szeretet árad belőle, hogy tanítványai a találkozás első pillanatától kezdve érzik: a legjobb helyre kerültek és a legkiválóbb kezekben vannak. Tiszteli és elismeri tanártársai és diákjai eredményeit, sikereiknek velük együtt örül. Több nagy sikerű matematika feladatgyűjtemény társszerzője. Könyvei az általános iskolai, és a középiskolai oktatásban is kedveltek és elfogadottak. Tehetséggondozói tevékenysége mintaértékű és kimagasló. Ezt igazolják tanítványai külföldi és hazai versenyeken elért kiváló eredményei. Több tanítványa a Nemzetközi Matematikai Diákolimpián és a Közép-Európai Matematikai Diákolimpián ért el érmes helyezést. A hazai versenyek közül diákjai a Kürschák József Matematikai Emlékversenyen, az Országos Középiskolai Tanulmányi versenyen, valamint az Arany Dániel és a Varga Tamás versenyeken magas helyezéseikkel igazolták tehetségüket. Tanulói rendszeres résztvevői a Középiskolai Matematikai Lapok pontversenyeinek. Eddigi munkáját több kitüntetéssel ismerték el, többek között 2004-ben Ericsson-díjat, ban Beke Manó díjat, 1999-ben és 2008-ban Graphisoft-díjat kapott. Mike János emberi tulajdonságai, szakmai munkája, kiváló tehetséggondozói tevékenysége alapján méltó a Rátz Tanár Úr Életműdíj elnyerésére.
3 FIZIKA DÍJAZOTTAK Dr. Honyek Gyula fizikus diplomájának megszerzése után 1975-től az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett oktatói, kutatói munkát. A kiegészítő tanári szak elvégzése után 1985-től, először az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskolában, majd az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolában végezte tanítói hivatását. Irigylésre méltó életművel rendelkezik, tevékenysége sokszínű és szerteágazó. Tanári munkájában kezdettől fogva kereste a tanulókkal való foglalkozás, együttműködés különböző formáit. Sikeres kutató fizikus: több mint 20 cikk szerzője a kísérleti fémfizika területéről. Komoly szaktudásával példát mutatva és színvonalas, következetes oktató munkájával diákok százaival szerettette meg a fizikát. Termékeny tankönyvíró, társszerzője a Sulikomp 3 kötetes és a Calibra Könyvek 4 kötetes fizika tankönyvsorozatnak, valamint a 123 Furfangos Fizika Feladat példatárnak is. Idegen nyelvű kiadványa a 200 Puzzling Physics Problems, japán, kínai, orosz fordításban is megjelent. A közelmúltban adták ki 333 Furfangos Feladat Fizikából című gyűjteményét. Igényes feladatkitűző, feladatai az országos fizikaversenyeken többek között a Mikola- és Eötvös-versenyen, OKTV-n is megmérették a diákokat. Számos publikációja jelent meg a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapokban. Tanítványai minden évben fényesen szerepeltek a legkülönbözőbb tanulmányi és tehetségkutató megmérettetésekben. Közülük is kiemelkedett Halász Gábor, aki 2005-ben és 2006-ban aranyérmes volt a Nemzetközi Fizikai Diákolimpián, az egyik évben abszolút első, a másikban a világ második legjobb versenyzőjeként. Honyek tanár urat a tanítványok eredményei az ország legjobb fizikatanárai közé emelik. Pontossága, rendszeretete, igényessége kiemelkedő. Munkáját egyaránt a felelősségtudat, a tudomány az iskola iránti elkötelezettség jellemzi. Dr. Honyek Gyula tevékenységének méltó elismerése a Rátz Tanár Úr Életműdíj.
4 FIZIKA DÍJAZOTTAK Dr. Mező Tamás a József Attila Tudományegyetem Természettudományi Karának kémiafizika tanári szakán szerezte meg egyetemi diplomáját, majd nyolc éven át a Szegedi Orvostudományi Egyetem Radiológiai Klinikáján fizikusként dolgozott. Az egyetemi doktori diplomát biofizikából, illetve radiológiából szerezte augusztusától került a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium és Általános Iskola tanári karába. Munkáját szakmai és pedagógiai feladataival kapcsolatosan is nagy lelkesedéssel végzi. Segítőkészsége, lelkiismeretes, odaadó munkája eredményeként kollégái érdekképviseletükkel bízták meg. Szívesen gondozza a pályakezdő pedagógusok útkeresését, tanácsaival, példamutatásával segítve őket a szakma elsajátításában. Felkészültsége és emberi tulajdonságai alapján nem véletlen, hogy pedagógiai, nevelő-oktató munkájának az eredményessége nemcsak a gimnáziumon belül, de országos szinten is jelentős. Az elmúlt években egyik legeredményesebb felkészítő tanára a Szegedi Tudományegyetem által országosan meghirdetett Budó Ágoston fizikaversenynek. Hosszú évek óta nagyszámú tanítványa sikeres a Nemzetközi Fizikai Diákolimpiákon, a Nemzetközi Junior Természettudományos Olimpiákon, az Eötvös- és Mikola versenyeken, az Öveges József Emlékversenyeken, valamint az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyeken. Diákjai szép eredményeket elérve folyamatosan részt vesznek a KöMaL különböző pontversenyeiben is óta tagja a Mikola Sándor és a Vermes Miklós Tanulmányi Versenyek szervezőbizottságának. Színvonalas tevékenységének köszönhetően harmadik éve ő állítja össze a Vermes Miklós verseny mechanika feladatsorát. Tankönyvszerzőként is aktív tevékenységet folytat. Megjelent sorozata Út a tudáshoz tankönyvcsalád, valamint a Mindennapok tudománya, FIZIKA tankönyv az új kerettantervnek megfelelőn. Dr. Mező Tamás aki az idei évtől mestertanár nemcsak szűkebb környezete, de az ország szakmai közössége szerint is hazánk egyik legkiválóbb pedagógusa, fizikatanára. Munkája méltó jutalma a Rátz Tanár Úr Életműdíj.
5 KÉMIA DÍJAZOTTAK Balázs Katalin 1984-ben szerzett az ELTE-n biológia-kémia szakos tanári diplomát. Az egyetem befejezése óta az ELTE Radnóti Miklós Általános Iskola és Gimnázium tanára, majd 1995-től kémia vezetőtanára, 2015-től mestertanár. Kreatív és innovatív tanáregyéniség, aki nyitott a tartalmi és módszertani változásokra. A kémia tantárgy iránti elkötelezettségét jelzik az általa írt tankönyvek, tanítási segédletek, amelyek tanárnak és diáknak taníthatóvá, illetve tanulhatóvá teszik a kémia ismeretanyagát. Tananyagfejlesztő munkájában szem előtt tartja, hogy a létrehozott eszköztár szakmailag igényes, de a tanítványok életkorának megfelelő legyen. Számos publikációja bizonyítja hivatástudatát, naprakész tudását, és annak alkalmazhatóságát. Publikációs tevékenységében a kémia tantárgyhoz kötődő mesekönyvtől, az általános iskolás korosztálynak íródott tankönyveken keresztül, a középiskolásoknak szóló rendszerező kiadványig minden megtalálható. Digitális tananyagokat és fejlesztő feladatokat is kidolgozott. A 7-8. osztályos tankönyvéhez készített interaktív tananyaga Magyar Termék Nagydíjat kapott óta szervez iskolájában természetkutató táborokat, ahol a tanév során elsajátított ismeretek szintetizálása történik. Tanári munkájának színvonalát jelzi a tanárjelöltekkel való alapos és eredményes foglalkozás. Diákjai az Irinyi Országos Középiskolai Kémiaversenyeken, valamint OKTV versenyeken, a veszprémi Nemzetközi Környezettudományi Diákkonferenciákon az élmezőnyben végeznek. Egyik meghatározó egyénisége az iskolában zajló tehetséggondozó munkának. Mindezek mellett saját szakmai és módszertani felkészültségét is folyamatosan fejleszti. Szakmai aktivitását jelzi, hogy szerepel a szakértői és az Országos Vizsgaelnöki Névjegyzéken, pedagógiai fejlesztőként az OFI kémia munkacsoportjában dolgozik, illetve a Pázmány Péter Katolikus Egyetem elsőéves hallgatói számára is tartott előadásokat. Színvonalas tanári hivatása méltó elismerése a Rátz Tanár Úr Életműdíj.
6 KÉMIA DÍJAZOTTAK Sipos István 1957-től negyven éven át nyugdíjba vonulásáig a Sárospataki Református Gimnázium kémia tanára volt. Sipos István tanár úr életműve a nagy múltú Sárospataki Református Kollégium híres Pataki tudós tanárai munkásságának, a pataki hagyományoknak egyenes folytatása. A kémia oktatása évtizedeken át szívügye volt. A kémiaszertár fejlesztése, tanulóinak a kémia tanulmányi versenyekre való sikeres felkészítése, a kémia tantárgy megszerettetése fontos feladata volt. Nevelő-oktató tevékenysége, közéleti, valamint szervező munkássága példát adott tanártársainak is. Tanítványainak nem csupán kimagasló szaktárgyi tudásával, hanem emberi értékrendszerével is utat mutatott, sokuknak követendő példát jelentett. Diákjai, személyében kiváló pedagógust, egyben ragyogó embert ismerhettek meg. Több generáción keresztül követte a tehetséges tanulókat, esetenként a gyermekeiket is. Egykori tanítványai közül ma többen vezetőtanárok, egyetemi oktatók, kutatók, vállalatvezetők. A kezdetektől a Sárospataki Diákvegyész Napok társszervezője. Ez a rendezvény azóta országos diákkonferenciává nőtte ki magát, amelyen a határon túli magyar (erdélyi, felvidéki, vajdasági és kárpátaljai) középiskolák diákjai is részt vesznek. Legutóbb 2014-ben volt Sárospatakon a XV. Országos Diákvegyész Napok a Sárospataki Református Általános Iskola és Gimnázium rendezésében. A diákkonferencián a tanulók tízperces, laboratóriumi kísérletekkel is szemléltetett előadásokban mutathatják be a tehetséggondozó kémia szakkörökön végzett kutatómunkájuk eredményeit. A diákok teljesítményét a hazai vegyésztársadalom kiemelkedő szaktekintélyei bírálják el. Sipos tanár úr máig aktív résztvevője az Országos Diákvegyész Napokkal kapcsolatos szervezőmunkának, a sárospataki gimnazisták felkészítésének és a versenyek lebonyolításának. Évtizedeken át folytatott önzetlen és eredményes szervező és tehetséggondozó munkája méltó elismerése a Rátz Tanár Úr Életműdíj.
7 BIOLÓGIA DÍJAZOTTAK Nagyné Horváth Emília 1975-ben szerzett az ELTE-n biológia-kémia szakos tanári diplomát. Az egyetem elvégzése után kisebb kitérőtől eltekintve a budapesti Bem József Általános Iskola tanára lett, ahol ma is óraadóként dolgozik. Energiája, lendülete kifogyhatatlan, nagyszerű kapcsolatot teremt diákkal, szülővel, kollégával egyaránt. Kiemelkedő munkásságának további különlegessége, hogy kémiából és biológiából példaértékű életpályát tudhat magáénak. Oktatói és nevelői tevékenységét magas színvonalon végzi. Szaktanári munkájában igen aktív, példamutatóan és önzetlenül dolgozik a szorosan vett tanrenden kívül is. Magas szintű oktató, nevelő munkája mellett évről-évre eredményesen készíti fel diákjait a megyei és országos versenyekre. Különös figyelmet szentel a differenciált képességfejlesztésre és tehetséggondozásra. Szabadidejét nem kímélve éveken keresztül környezetvédelmi szaktáborokat, kirándulásokat vezetett. Nagy érdeme, hogy iskolájában a környezet és egészségvédelem kiemelt nevelési területnek számít. Tankönyvszerzőként is ismert. Az Apáczai Kiadónál tankönyvet, munkafüzetet és interaktív tananyagot is szerkeszt és szerkesztett. Szakmai lapokban publikál. Tanítás mellet ma is állandó résztvevője továbbképzéseknek, szakmai találkozóknak, konferenciáknak. A szakma iránti szeretete, alázata, elkötelezettsége évtizedek óta töretlen. A tantestületben mindenki számíthat segítségére, együttműködésére, tanácsaira. A közösség aktív építő eleme. Személyisége, szakmaisága is hatott tanítványaira, így közülük sokan folytatták tanulmányaikat orvosi egyetemen, vegyészként vagy akár környezetmérnökként, illetve kutatói pályákon. Tevékenységét több ízben is jutalmazták ben A Magyar Kémiaoktatásért-díjat, ben Juhász Nagy Pál Emlékérmet, 2005-ben Gorka Sándor Emlékérmet, 2010-ben Kajtár Márton-díjat nyerte el ben megkapta a Pro Natura Emlékplakettet. Nagyné Horváth Emília egész eddigi életpályája alapján méltó a Rátz Tanár Úr Életműdíjra.
8 BIOLÓGIA DÍJAZOTTAK Dr. Tóth Albert József 50 éve szerzett földrajz-biológia szakos diplomát a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Az egyetem elvégzése után három évtizeden keresztül egykori iskolájában, a kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnáziumban tanított. Középiskolában szerzett tapasztalatait felhasználva a mezőtúri GATE Mezőgazdasági Főiskolai Kar főiskolai tanáraként tevékenykedett. Jelenleg a Szolnoki Főiskola professzor emirátusa. Elsőrendű feladatának tekinti a tananyag tanításán túl diákjai szemléletének, világképének formálást. Nézete szerint a kötelező megtanulása után fontos az élmény, megfigyelés együttes hatása. Munkásságában kiemelkedő helyett foglal el tanítványai tehetséggondozása, amiben jelentős feladatokat vállal. Számos tanulmányi verseny alapítója és gondozója. Egyik kigondolója a Herman Ottó Országos Biológiai Versenynek és a Kaán Károly Országos Természetismereti Versenynek is. A Kitaibel Pál verseny megvalósulásának aktív közreműködője. Érdemei közé sorolhatók tanítványai fényes eredményei a legkülönbözőbb tanulmányi és tehetségkutató megmérettetésekben. A szakköri munkát a versenyek mellett a tehetséggondozás legfontosabb műhelymunkájának tartja. Vezetett biológiai és pedagógiai szakkört, szervezte a Hortobágyi Természetvédelmi Kutatótábort. Számos szakmai díj megálmodója és megvalósítója. A Less Nándor Országos Földrajzverseny díjazására saját költségen alapított díjat. A Boros Ádám-díj, a Jermy Gusztáv-díj és a Balogh János-díj alapítása is nevéhez kötődik. Általános iskolai tanulók, középiskolások, főiskolai és egyetemi hallgatók, valamint neves kutatók részvételével tíz éve szervezi a Nagykunsági-Nagysárréti Tájökológiai Konferenciát. A TermészetBúvár, ökológiai magazin szerkesztőségének nélkülözhetetlen támasza. Dr. Tóth Albertet munkássága, a biológia oktatása terén elért eredményei, a tehetséggondozásban kifejtett tevékenysége és legendás táborainak szervezése kapcsán méltó a Rátz Tanár Úr Életműdíj elnyerésére.
PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító)
(Gönczy Barnabásné tanító) Diplomáját 1977-ben vette át a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Pályakezdőként Nyírbátorban helyezkedett el. Az elmúlt 40 év során, ha iskolát váltott is, de
Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat
Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Az előző tanévben is sikert sikerre halmoztak iskolánk tanárai és tanulói, amelyekről örömmel adunk hírt. Élmezőnyben az OKTV-n Évek óta kiemelkedően szerepelnek
MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM
MEGHÍVÓ MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI OKTATÁS MUNKACSOPORT BESZÁMOLÓ KONFERENCIA MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI
Rátz Tanár Úr Életműdíj 2014 Matematika. Békefi Zsuzsa Kubatov Antal
Rátz Tanár Úr Életműdíj 2014 Matematika Békefi Zsuzsa Kubatov Antal BÉKEFI ZSUZSANNA 1967-ben kezdte középiskolai tanári pályáját matematika-fizika szakos tanári végzettséggel. Két évig a keszthelyi Vajda
Eredményes iskola, eredményes tanulók: Iskolánk fennállása óta nagy hangsúlyt fektet a tanulmányi versenyekre. Pedagógiai hitvallásunk szerint nagyon
Eredményes iskola, eredményes tanulók: Iskolánk fennállása óta nagy hangsúlyt fektet a tanulmányi versenyekre. Pedagógiai hitvallásunk szerint nagyon fontos tanítói, tanári feladatunk, hogy segítjük, támogatjuk
Bordáné Csököly Éva a Ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda matematika-fizika szakos tanára
Tóth Czifra Mihály Emlékdíj, általános iskolai kategória: Bordáné Csököly Éva a Ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda matematika-fizika szakos tanára Bordáné Csököly Éva 1979-ben diplomázott Szegeden
A MATEMATIKA FIZIKA INFORMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE A TANÉVRE
A MATEMATIKA FIZIKA INFORMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE A 2012 2013. TANÉVRE A személyi feltételekben fontos változás, hogy Kissné Szucsich Éva tanárnő nyugdíjba vonulása után az iskola nem alkalmazott
Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista
Oktatási intézmény ; Eötvös Lóránd Tudományegyetem képző Főiskolai Kar; Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar; Budapesti Műszaki Egyetem- és Társadalomtudományi Kar; Pázmány Péter Katolikus
A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve
A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve (2018/2019. tanév) Készítette:.. Horváth Lászlóné tanár Jóváhagyta:.. Szántó Zoltán intézményvezető Fertőszentmiklós,
NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG
NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG 2018 A spanyol mint idegen nyelv Magyarországon Magyarországon egy többen érdeklődnek a spanyol nyelvtanulás iránt. Általában második vagy harmadik idegen nyelvként
Bíró Éva. a vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola tanítója, intézményvezető-helyettese
Bíró Éva a vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola tanítója, intézményvezető-helyettese Bíró Éva hosszú évek óta magas színvonalú szakmai-pedagógiai munkát végez. Fontos feladatának tekinti, hogy
2018-ban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Csongrád Megyei Területi Szervezet Szakmai Kiválóságért díjában részesült:
2018-ban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Csongrád Megyei Területi Szervezet Szakmai Kiválóságért díjában részesült: Bencsura Katalin Bencsura Katalin 1978-ban szerezte meg a gyógytornász képesítést
Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2017/2018.tanévben NTP-TMV
Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2017/2018.tanévben NTP-TMV-17-0033. 1. A verseny meghirdetője: ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató
TEHETSÉGGONDOZÁS A BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUMBAN
TEHETSÉGGONDOZÁS A BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUMBAN TÁMOP 3.1.7. pályázat Referencia területünk: tehetséggondozás Jó gyakorlataink: Gólyanapi Filmszem Német nyelvi GÓLYANAP FILMSZEM A tehetséggondozással kapcsolatos
Az ERICSSON a matematika és fizika tehetségeinek gondozásáért évi díjára, matematikából:
A MATFUND Alapítvány kuratóriumának döntése: Az ERICSSON a matematika és fizika tehetségeinek gondozásáért 2013. évi díjára, matematikából: - Árokszállási Eszter, Paks, Vak Bottyán Gimnázium Árokszállási
Összefoglaló a XXI. Tornyai Sándor Országos Fizikai Feladatmegoldó Versenyről
Összefoglaló a XXI. Tornyai Sándor Országos Fizikai Feladatmegoldó Versenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2017. március 24-25. rendező intézményének neve: Bethlen Gábor Református és Szathmáry
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem tiszteletbeli tanára címet adományozta Dr. Kovácsy Zsombor, a Jogi Továbbképző Intézet oktatója részére.
EGYETEMI ÉS KARI KITÜNTETÉSBEN, ELISMERÉSBEN RÉSZESÜLŐK NÉVSORA (2015) I. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karon, illetve a Karért hosszú időn át végzett kiemelkedően színvonalas tevékenységének egyetemi
Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai 2015-2016-os tanév
Iskolánk tantestületének és oktatástnevelést dolgozóinak adatai 20152016os tanév 1. Pedagógus1 Bessenyei György 2. Pedagógus2 Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola 3. Pedagógus3 Eötvös József
101 éves az FPI november Fővárosi Pedagógiai Napok Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
101 éves az FPI A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai Intézet ez évben 2013. november 26-28. között rendezi meg a Fővárosi Pedagógiai Napok több évtizedes múltú programsorozatát, melyre tisztelettel meghívja
Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója
Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG
Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A pedagógusok iskolai végzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tanított tárgyak
A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója
A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Az iskola neve: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Az iskola OM-azonosítója: 028300
Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai es tanév
Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai 2016-2017-es tanév 1. Pedagógus 1. Eszterházy Károly Főiskola Eger Sorsz Név Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanár
Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége
tanító 19 fő Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége Munkakör Iskolai végzettség Intézmény neve általános iskolai tanító angol nyelv társadalomtudományi és gazdasági szakfordító Diploma szerzési
Jelentés a 2010. évi Beke Manó emlékdíjak odaítéléséről
Jelentés a 2010. évi Beke Manó emlékdíjak odaítéléséről A 2010. évi Beke Manó Emlékdíj bizottság határozatot hozta: körültekintő mérlegelés után az alábbi A Beke Manó díj első fokozatában részesül Oláh
Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista
Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista 1. Pedagógusok végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Oktatási intézmény Megszerzett szakképzettség ; Eötvös Lóránd
Prof. Dr. Maróti Mihály ( )
Prof. Dr. Maróti Mihály (1917-2009) DR. MARÓTI MIHÁLY EMLÉKÜLÉS 2017. április 21. BUDAPEST Szervezők: Magyar Növény-Mikroszaporítók Egyesülete Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar, Dísznövénytermesztési
Készítette Horváth Lucia laborvezető I. LABORATÓRIUM ÜZEMELTETÉSE és a projekt működési időszakában elkészített taneszközök használata
Összefoglaló TÁMOP 3.1.3. A BERZSENYI DÁNIEL EVANGÉLIKUS LÍCEUM ÉS PARTNERISKOLÁI TERMÉSZETTUDOMÁNYOS OKTATÁSÁNAK FEJLESZTÉSE nevű projekt 2017-2018. tanévi tevékenységéről Készítette Horváth Lucia laborvezető
A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve
A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve (2017/2018. tanév) Készítette:.. Horváth Judit tanár Jóváhagyta:.. Szántó Zoltán intézményvezető Fertőszentmiklós,
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA OKTATÁSI, MŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKÉTŐL
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA OKTATÁSI, MŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS Hajdúhadház Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. május 24-én tartandó zárt - ülésére
Komplex tehetséggondozó program a szarvasi Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és Óvodában
Komplex tehetséggondozó program a szarvasi Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és Óvodában Az iskola bemutatása Ahol a tehetség kiművelése a lehető legtökéletesebbre, Istenre irányul és ahol az elismerést
JEDLIK ÁNYOS-DÍJ A MATEMATIKA ÉS A FIZIKA
JEDLIK ÁNYOS-DÍJ A MATEMATIKA ÉS A FIZIKA TEHETSÉGEINEK GONDOZÁSÁÉRT matematika- és fizikatanárok elismerésére A Jedlik-díj a matematika és fizika tehetségeinek gondozásáért kitüntetést a Jedlik Ányos
A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola reál munkaközösségének éves munkaterve
A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola reál munkaközösségének éves munkaterve (2016/2017. tanév) Készítette:.. Horváth Bernadett tanár Jóváhagyta:.. Szántó Zoltán intézményvezető Fertőszentmiklós,
Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei
Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Európai Uniós Természettudományos Diákolimpia (EUSO) Megszerveztem a magyar csapat részvételét, 2008-ban megfigyelő voltam a versenyen. 2009-től a fizikus csapattagok
Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Európai Uniós Természettudományos Diákolimpia (EUSO)
Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Európai Uniós Természettudományos Diákolimpia (EUSO) Megszerveztem a magyar csapat részvételét, 2008-ban megfigyelő voltam a versenyen. 2009-től a fizikus csapattagok
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A nevelő
MATEMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2013-2014 TANÉV
MATEMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2013-2014 TANÉV A Természet nagy könyve csak azok el tt áll nyitva, akik ismerik a nyelvet, amelyen írva van: a matematika nyelvét. Galileo Galilei Zalaszentgrót, 2013.
Ha az akadályozott gyermeknek nem segítünk abban, hogy a képességeit kibontakoztassa, az egyéni tragédia. Tragédia neki és családjának.
A debreceni példa Ha az akadályozott gyermeknek nem segítünk abban, hogy a képességeit kibontakoztassa, az egyéni tragédia. Tragédia neki és családjának. De ha a tehetséges gyereknek nem segítünk abban,
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER T E R V E Z E T
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER T E R V E Z E T Tárgy: A 2006/2007. tanév rendjéről szóló 4/2006. (II.24.) OM rendelet módosítása Budapest, 2006. június TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A 2006/2007. tanév rendjéről
Berzsenyi Dániel Gimnázium 1133 Budapest Kárpát utca
Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/1-2008-0011 Berzsenyi Dániel Gimnázium 1133 Budapest Kárpát utca 49.-53. Tartalomjegyzék 1 Az érintett tevékenység
Hírek Újdonságok Mintaoldalak www.olvas.hu
Katalógus Bı ológı ológı a Fı zı zı ka Földra z Kémı a Hogy biztos legyen... Hírek Újdonságok Mintaoldalak www.olvas.hu 1 Bán Sándor, Barta Ágnes: 8 próbaérettségi biológiából (középszint) Csiszár Imre,
Az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában működő Minősített Tehetséggondozó Műhely 2017/2018-as tanévi tevékenységei
Az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában működő Minősített Tehetséggondozó Műhely 2017/2018-as tanévi tevékenységei Az Új Nemzedék Központ (UNK) a Tehetségek Magyarországa című EFOP 3.2.1-15-2016-00001
EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA
EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények
Továbbhaladási szabályzat a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájában a 4 és a 1+4 évfolyamos gimnáziumi képzésben
Továbbhaladási szabályzat a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájában a 4 és a 1+4 évfolyamos gimnáziumi képzésben Érvényes: a 2018-2019-es tanévben történő továbbhaladásra,
II. GYŐRI ORSZÁGOS KONFERENCIÁJA A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET
A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET ÉS A PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE TEHETSÉGGONDOZÓK ÉS VERSENYSZERVEZŐK MUNKACSOPORTJÁNAK II. GYŐRI ORSZÁGOS KONFERENCIÁJA 2005. május 18 20.
Az ökoiskolai munkatervünk 2017/2018
Az munkatervünk 2017/2018 Tevékenységek, feladatok Határidő Felelősök A/ Alapdokumentumok Az iskola pedagógiai programjában, helyi tantervében kiemelten képviseli a fenntarthatóság pedagógiájának törekvéseit.
Önéletrajz. Személyi adatok. Foglalkozási terület. Szakmai tapasztalat. Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán
Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán Cím(ek) Mikecz Kálmán utca 19/b, 4400 Nyíregyháza (Magyarország) Mobil +36 30 205 7047 E-mail(ek) bazoli@freemail.hu Állampolgárság
A REÁL munkaközösség tervezete 2016/2017 tanév
A REÁL munkaközösség tervezete 2016/2017 tanév Készítette: Orbán Noémi Jóváhagyta: Horváthné Páter Beatrix Igazgató Herend, 2016. szeptember 15. A munkaközösség tagjai, a tantárgyakat tanító tanárok, tanítók
Felvételi tájékoztató
Felvételi tájékoztató Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium (OM azonosító: 035282) Györgyi Albert) Az iskola dolga, hogy megtanítsa vélünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti
A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN
A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A Bolyai Matematika Csapatverseny Pest megyei fordulójának eredményei: V.A osztály 7. hely, (220 induló csapat) csapattagok:
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Nevelési-Oktatási Központ Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi
Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője
Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője 1980-as évek: a tömegoktatás következménye a tehetségvédelem újraéledése (nemzetközi, hazai) Megalakul a Tehetség Világtanács (1975), majd az Európai
Békéscsabai Szent László Utcai Általános Iskola 5600 Békéscsaba, Szent László utca január :00-16:30. Szakmai Konferencia
Dátum Rendezvény megnevezése Helyszín Az iskolai lemorzsolódás megelőzését célzó komplex intézményfejlesztés támogatása az intézményi partnerkapcsolatok fejlesztésével 2019. január 08. 5600 Békéscsaba,
HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT)
HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT) Szerteágazó és színes tevékenység a tanév során: - Diákok számára élményt jelentő, igényes tantárgyi programok - Versenyfelkészítések, örvendetes
MOTIVÁCIÓ A HILDBEN. avagy egy néha göröngyös út az eredményekhez. Göggené Somfai Zsuzsa igazgató Budapest, november 29.
MOTIVÁCIÓ A BEN avagy egy néha göröngyös út az eredményekhez Göggené Somfai Zsuzsa igazgató Budapest, 2017. november 29. HITVALLÁS Félig sem oly fontos az, amit tanítunk gyermekeinknek, mint az, hogy tanítjuk.
Idegen nyelvi mérés eredményei év
Idegen i mérés eredményei - 2017. év srsz. Mérési azonosító Évfolyam Idegen Mérési eredmény (százalék) 1. X443-W859 6 angol 70% 2. J147-U624 6 angol 76% 3. U159-A876 6 angol 56% 4. F393-P633 6 angol 100%
Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán
Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán Miért? Alapvető fontosságúnak tartjuk, hogy az itt élő, illetve Tatán tanuló fiatalok megismerkedjenek az őket körülvevő környezettel, a város történetével és nevezetességeivel.
Az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola 1114 Budapest XI. kerület Bartók Béla út 27.
Az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola 1114 Budapest XI. kerület Bartók Béla út 27. 2018/2019 MAGYARORSZÁG LEGJOBB ISKOLÁI KÖZÖTT 2018-BAN IS A GÁRDONYI 2018 tavaszán jelent meg a legjobbiskola.hu oldalon
Sorszám. református hitoktató, általános iskolai tanító művelődésszervező szakkollégiumi képzéssel
Sorszám Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai 2017-2018-as tanév Végzettség szintje Besorolási kategória Tantárgy Szakképzettségek Pedagógus szakvizsgák 1. főiskola Pedagógus
A pedagógus önértékelő kérdőíve
A pedagógus önértékelő kérdőíve Kérjük, gondolja végig és értékelje, hogy a felsorolt állítások közül melyik milyen mértékben igaz. A legördülő menü segítségével válassza a véleményét tükröző értéket 0
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE
JUHÁSZ GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2600 Vác Báthori u. 17-19 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE A 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008 (XI.24.) OKM rendelet alapján JUHÁSZ
sorszám végzettség végzettség szintje tanított tantárgy 1. horvát, orosz főiskola horvát 2. horvát, orosz főiskola horvát
A pedagógusok iskolai végzettsége és az általuk tanított tantárgyak a 2016/2017-es tanévben: sorszám végzettség végzettség szintje tanított tantárgy 1. horvát, orosz horvát 2. horvát, orosz horvát 3. tanító
Szakmai önéletrajz. Végzettség: 2002 PhD (ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola) 1980 ELTE Bölcsészettudományi kar könyvtármagyar
Szakmai önéletrajz Név: Győri János Születési hely: Budapest, Magyarország Születési idő: 1956. 04. 01. Állampolgárság: magyar Jelenlegi munkahely: ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolája Jelenlegi beosztása:
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége
EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA
EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények
Egyéves Miniszterelnöki Ösztöndíjban részesül a 2014. évi nemzetközi diákolimpián elért
Egyéves Miniszterelnöki Ösztöndíjban részesül a 2014. évi nemzetközi diákolimpián elért Biológia bronzérme elismeréseként Hegedűs Barnabás egyetemi hallgató, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium
A Szilárd Leó Tehetséggondozó Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2010. évről
Szilárd Leó Tehetséggondozó Alapítvány 7030 Paks, Dózsa Gy. u. 95. Tel.: 75/519-300 Fax.: 75/ 414-282 Honlap: www.szilardverseny.hu A Szilárd Leó Tehetséggondozó Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2010.
A Neumann János Középiskola és Kollégium a 2014/2015. tanévet is sikerrel zárta
A János Középiskola és Kollégium a 2014/2015. tanévet is sikerrel zárta A fenntartói értékelés témái: Tanulmányi eredmények Érettségi vizsgákról János Középiskola és Kollégium nyelvvizsga eredményei Továbbtanulás
Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság díjai 2016
A Jendrassik Lóránd Emlékérme Fokozatai Bronz: magyar, külföldi Ezüst: magyar 1984 (1983. Október 10., alapítás dátuma) Elnyerés feltételei Bronz fokozat: Elismerésben részesíthető olyan magyar, feddhetetlen
ELTE Emlékérmet adományozott Dr. Menyhárd Attila, a Polgári Jogi Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, a Kar leköszönő dékánja részére;
EGYETEMI ÉS KARI KITÜNTETÉSBEN, ELISMERÉSBEN RÉSZESÜLŐK NÉVSORA (2019) I. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karon, illetve a Karért hosszú időn át végzett kiemelkedően színvonalas tevékenységének egyetemi
TEHETSÉGPROGRAM HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ
TEHETSÉGPROGRAM HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ 2010. A magyar iskolai tehetséggondozásnak jelentős értékei vannak, ezzel Európa élvonalában vagyunk a nemzetközi értékelések alapján, de ahhoz, hogy
A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre
A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet ideje: 2017. augusztus 21. /hétfő/ 9 óra A tanévnyitó
Görög Tímea Pedagógiai szakértő PORTFÓLIÓ VÉDÉS
Görög Tímea Pedagógiai szakértő PORTFÓLIÓ VÉDÉS HITVALLÁSOM Én azt hiszem, annál nincs nagyobb öröm, mint valakit megtanítani valamire, amit nem tud, és nagyobb jótétemény sem. Móricz Zsigmond Hálát adok
Beszámoló a XXI. Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjéről
Beszámoló a XXI. Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjéről A Magyar Nyelvtudományi Társaság az ELTE BTK szakmai támogatásával 2018. május 25. és 27. között rendezte meg a XXI. Simonyi
TOVÁBBKÉPZÉSI TERV 2015-2016-OS TANÉV
Szolnoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 5000 Szolnok, Rákóczi út 45. TOVÁBBKÉPZÉSI TERV 2015-2016-OS TANÉV 1 S.sz. Pedagógus neve, munkaköre, lakcíme végzettsége Továbbképzést biztosító intézmény
Palonai Magyar Bálint Általános Iskola
Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok
Mit kínál az I. Béla Gimnázium?
Mit kínál az I. Béla Gimnázium? Helytálljunk, mégis szabadon szaladjunk (Illyés Gyula) I. Béla Gimnázium Akkreditált Kiváló Tehetségpont, Európai Tehetségpont, kiemelt teljesítményű iskola, Pécsi Tudományegyetem
Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2015/2016.tanévben NTP-TV
Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2015/2016.tanévben NTP-TV-15-0004. 1. A verseny meghirdetője: Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató
25 éve a tehetséggondozás szolgálatában - Öveges József fizikaverseny. NPK EMBER ÉS TERMÉSZET SZAKMAI MŰHELY, Veszprém, 2015.09.10.
25 éve a tehetséggondozás szolgálatában - Öveges József fizikaverseny NPK EMBER ÉS TERMÉSZET SZAKMAI MŰHELY, Veszprém, 2015.09.10. Tartalom O Indulás, történeti áttekintés O Változások O Statisztikák O
A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai
A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány 2007. évi ösztöndíjasai A Szegedi Tudományegyetem Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítványa 2001. január 2- án jött létre, és eddig 4 millió forint
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Jászboldogházi
Nagyon fontos a kísérletek és mérések szerepe a fizikaversenyekben, a tanulmányok, a tudás megszerzésében, és elmélyítésében.
Természettudományos Versenyfelkészítő Szakkör A pályázat 2013. március 8-án indult. Tíz foglalkozást tartottunk. Az program 2013. június 6- án zárult. Csütörtöki napokon 14 óra 30 perctől 17 óráig tartott.
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KASZAP NAGY ISTVÁN REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA OM: 035917 5420 TÚRKEVE, KOSSUTH L. U. 15. Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez
A tanári munkák elismeréséről döntő bizottság AZ ÉV VERSENYFELKÉSZÍTŐJE díjjal jutalmazza
AZ ÉV TANÁRA kitüntető címet iskolánk 1998-ban alapította, és azóta minden évben elismeri vele az intézményben folyó tanulmányi versenyfelkészítést és a példaértékű oktató-nevelő munkát. Minden évben nehéz
K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:
K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről,
reál munkaközösségének munkaterve 2012/2013
A Batthyány József Általános Iskola reál munkaközösségének munkaterve 2012/2013 Pintér Sándor mkv. TANTÁRGYI KÖR Biológia Fizika Földrajz Kémia Matematika Technika Természetismeret MUNKAKÖZÖSSÉGÜNK TAGJAI:
A Vaszary János Általános Iskola pedagógusainak adatai
Pedagógus 01 felsőfokú egyetem matematika, számítástechnika Pedagógus 02 felsőfokú főiskola magyar, orosz szakos általános iskolai gyógypedagógus, tanulásban akadályozottak pedagógiája Pedagógus 03 felsőfokú
TÁMOP programok a Zrínyi Miklós Gimnáziumban
TÁMOP programok a Zrínyi Miklós Gimnáziumban TÁMOP programok a Zrínyi Miklós Gimnáziumban A pályázat kedvezményezettje: Zrínyi Miklós Gimnázium 8900 Zalaegerszeg, Rákóczi út 30. E-mail: horvatha@zmgzeg.sulinet.hu
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez
Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium?
Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium? Helytálljunk, mégis szabadon szaladjunk (Illyés Gyula) Szekszárdi I. Béla Gimnázium Akkreditált Kiváló Tehetségpont Ökoiskola, Madárbarát Iskola, Mentoráló intézmény
Közzétételi lista. Szakképzettségek
Közzétételi lista I. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató Lásd: Pedagógiai program 1.11 Az iskolába jelentkező tanulók felvételének és átvételének elvei + Nkt. 50, 51. II. III. IV. Beiratkozásra
A TIT 46. Kalmár László Matematika Versenyének döntője
A TIT 46. Kalmár László Matematika Versenyének döntője 2017. május 19 20. Tudományos Ismeretterjesztő Társulat A tevékenységének fontos területe a tehetséggondozás. A TIT szervezésében alakult meg a múlt
Különös közzétételi lista. a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete alapján
Különös közzétételi lista a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete alapján 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A
Tankönyvkiadók konferenciája Fizika
Tankönyvkiadók konferenciája Fizika Általános iskola, felső tagozat Dr. Koreczné Kazinczi Ilona vezető szerkesztő 2014. 08. 21. Szombathely Magyar nyelv FELSŐ TAGOZAT Matematika Magyar nyelv Kalandozások
(A pályázat kódja: NTP-TDK-14) DÖNTÉSI LISTA
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács által elismert TDK-műhelyek 1. NTP-TDK-14-0001 Gazdaságés Társadalomtudományi Elmélet és gyakorlat - az Európai Unió kiemelt ügyei a hallgatók kutatásaiban 1 2. NTP-TDK-14-0002
Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központ és TÁMOP Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című projekt. Konferencia-program
Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központ és TÁMOP Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című projekt Tudós tanárok tanár tudósok Konferencia a minőségi tanárképzésről és Ember
A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre
A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet Ideje: 2015. augusztus 24. /hétfő / 9 óra A tankerületi
Köszöntő az iskola honlapjáról
fontosabb ügyünk nincs, mint hogy mívelődésünkön dolgozzunk, s ez kizárólag nemzeti ügyünk, mert e nemzet jövője ettől függ. Eötvös József: Naplójegyzetek Köszöntő az iskola honlapjáról Nehéz feladat egy
~~~r~~~~ Hagymási Gyula az előterjesztés szakmai
NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-545 Fax: (42) 524-546 E-maii: gazdalpolg@nyiregyhaza.hu Ügyiratszám:..../20 12/XIV. Ügyintéző:
A portfólió szerepe a pedagógusok minősítési rendszerében
A portfólió szerepe a pedagógusok minősítési rendszerében 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény