Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka"

Átírás

1

2 Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Sokorópátkán született augusztus 11-én. Apja, Vig Béla januárjában eltűnt a Don-kanyarban. Anyja Balogh Irén, hadiözvegyként egyetlen gyermekének szentelte életét. Postahivatal vezető volt. Sokorópátka, Fő utca 32. szám alatt éltek. Vig Zoltán 1948-tól 1956-ig járt a Sokorópátkai Általános Iskolába. Középiskolai tanulmányait a győri Révai Miklós Gimnáziumban végezte ben a budapesti Műszaki Egyetemen építőmérnöki Vig Zoltán ( ) diplomát szerzett. Ezután az Északi- dunántúli Vízügyi Igazgatóságnál helyezkedett el, ahol 30 évig dolgozott. Tagja volt a Magyar Hidrológiai Társaságnak. Szerelmese volt a Szigetköznek, szívén viselte a vízpótlás megoldását, valamint a főmeder és a mellékágrendszer közötti élő kapcsolat megteremtését. Főbb munkái, melyeknek a tervezését és a kivitelezést végezte: - tatai Öreg tó zsiliprendszere, - Ikervár: a Rába folyó árvízi-védőrendszere, - Bősi vízi-erőmű és vízlépcső, - fenékküszöb Dunakilitnél, - a Mosoni Duna vízpótlását biztosító 6-os zsilip, a Vig Zsilip. Tata Vecseri zsilip, épült évben Vig zsilip Dunakiliti, épült évben Szakmai elismerései: Lamp Hugó Díj, Vitális Sándor Szakirodalmi Nívódíj május 18-án halt meg Budapesten. Nyughelye : Győr szentlélek templom altemploma. 2

3 Az Alapítvány létrehozása: Vig Béláné attól a céltól vezérelve, hogy fia emlékét méltóképpen megörökítse, a Sokorópátkai Általános Iskola tanulóinak támogatását határozta el. Az alapító tartós közérdekű célra alapítványt hozott létre. Az Alapítvány óta működik. Célja a Sokorópátkai Általános Iskola kiemelkedően tehetséges, vagy arra rászoruló tanulóinak támogatása. Sokorópátkai Általános Iskola Az alapítványhoz támogatóként csatlakozott többek között Sokorópátka Község Önkormányzata, a győri Kultúrmérnök Kft., a győri Éduvíz Kft., Vig István svájci lakos. Kértük és továbbra is kérjük a szimpatizánsokat, hogy támogassák személyi jövedelemadójuk 1%-ával alapítványunkat. Adószámunk: Ezúton is megköszönjük az évek során tett közel 700 ezer forint felajánlást. A kuratórium működése során eddig összesen 281 általános iskolás tanulót részesített támogatásban, nevük a honlapon olvasható. Különös figyelmet fordítottunk a gyermekek beiskolázási és ballagási segélyezésére. Az alapítvány keretein belül támogatni tudjuk a sokorópátkai lakhellyel nem rendelkező diákokat is. Célunk a tehetség gondozás és az esélyegyenlőség megteremtése. 3

4 Kiemelkedően tehetséges tanulók, díjazottak, A kiemelkedően tehetséges tanulók részére az elismerést nagy nyilvánosság előtt adjuk át minden évben a tanévzáró ünnepélyen. A 8. osztályos tanulók a ballagáson vehetik át az oklevelet, pénzjutalmat, Ezzel segítjük a középiskolába indulással járó nehézségek leküzdését. Az első osztályba beíratottak közül több gyermeket is iskolakezdési támogatásban részesítünk. Vig Zoltán Emléknap, március 8. 4

5 Vig Zoltán Emléknap, március március 8-án a kultúrházban 150 fő résztvevővel megtartottuk a Vig Zoltán Emléknapot. Pénz- és tárgyjutalomban részesültek azok a tanulók, akik a Ki tud többet Vig Zoltánról? felhívásra pályáztak. A tárgyjutalmakat (táska, toll, vonalzó, sapka, esernyő, naptár stb) a Vig Zoltán Emlék - Alapítvány logója díszítette. Az iskolaigazgató, a tanárok, a szülők segítették a gyermekeket a pályázat elkészítésében. Vig Zoltán rokonsága adatot szolgáltatott és összegyűjtötték a tárgyi emlékeket, jelenlétükkel emelték a rendezvény színvonalát. Ki tud többet Vig Zoltánról? pályázat díjazottjai 5

6 Kiállítást nyitottunk Vig Zoltán emléktárgyaiból az Emléknapon. Fő szervező Balogh Dezsőné nyugdíjas pedagógus, a névadó rokona volt. A szervezésben segítettek a tanárok, a közművelődési intézmény vezetője, polgármesteri hivatal és az óvoda dolgozói. Fényképek, a nyertesek és támogatók listája látható a honlapon. A Kisalföld című napilap március 7-i számában a programajánló rovatban megjelent rendezvényünk. Inotayné Pécsi Mária és Balogh Dezsőné a kiállítás megnyitóján Vig Zoltán felmenői Kiállítás Vig Zoltán tárgyaiból 6

7 Kirándulást szerveztünk Dunakilitibe a Vig zsiliphez, melyen 40 kiemelkedően tehetséges és szociálisan rászoruló tanuló vett részt. Kenuzással tettük emlékezetessé a napot. Vig Zoltán emlékmű Dunakiliti Szigetközi túra,

8 Az alapítvány kuratóriumában hárman tevékenykedünk, Vehrer Ferencné, valamint Vig Zoltán munkatársai és barátai Écsi Jenő, továbbá Nagy Gábor. Nagy Gábor, Vehrer Ferencné, Écsi Jenő kuratóriumi tagok Elérhetőségünk: Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka, Öreg utca 1. Telefon: Web: vig-zoltan-emlekalapitvany és a sokoropatka_klub_hirei vigzoltanalapitvany@sokoropatka.hu Adószámunk: Bankszámlaszámunk: Szerkesztette: Dr. Vehrer Adél Kiadja: Vig Zoltán Emlék-Alapítány Sokorópátka Felelős kiadó: Vehrer Ferencné kuratóriumi elnök A kiadást támogatja: Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Budapest. Kivitelezés: 8

Dunakeszi Szent István Általános Iskoláért Alapítvány 2120 Dunakeszi, Táncsics u. 4.

Dunakeszi Szent István Általános Iskoláért Alapítvány 2120 Dunakeszi, Táncsics u. 4. Dunakeszi Szent István Általános Iskoláért Alapítvány 2120 Dunakeszi, Táncsics u. 4. 2012. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE Dunakeszi, 2013. május 21. Tyimofejevné Iványi Réka a kuratórium elnöke Az alapítvány

Részletesebben

Tartalmi beszámoló. a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2008. évi működéséről

Tartalmi beszámoló. a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2008. évi működéséről Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2008. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2008-ban is az alapító okiratban foglaltak szerint végezte tevékenységét. Az alapítványnak köztartozása

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés Szöveges beszámoló. A MOHÁCSI JUNIOR ART ALAPÍTVÁNY évi tevékenységéről

Közhasznúsági jelentés Szöveges beszámoló. A MOHÁCSI JUNIOR ART ALAPÍTVÁNY évi tevékenységéről Közhasznúsági jelentés Szöveges beszámoló A MOHÁCSI JUNIOR ART ALAPÍTVÁNY 2014. évi tevékenységéről A Junior Art Alapítvány 2014. évben az alapító okiratában foglaltak szerint törvényesen és rendeltetésszerűen

Részletesebben

2015. évi Közhasznúsági jelentés

2015. évi Közhasznúsági jelentés 2015. évi Közhasznúsági jelentés Budapest, 2016. április 5. Popp Judit elnök 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Mező Tandem Egyesület a 2015. évben gazdálkodásáról a Számviteli törvénynek és a kapcsolódó előírásoknak

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉVRŐL. GYERMEKEINK A JÖVŐ ALAPÍTVÁNY 7530 KADARKÚT, FŐ u. 1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉVRŐL. GYERMEKEINK A JÖVŐ ALAPÍTVÁNY 7530 KADARKÚT, FŐ u. 1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2017. ÉVRŐL GYERMEKEINK A JÖVŐ ALAPÍTVÁNY 7530 KADARKÚT, FŐ u. 1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2017. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2017-ben

Részletesebben

Nyitott Vilá g Iskolá Alápí tvá ny

Nyitott Vilá g Iskolá Alápí tvá ny Nyitott Vilá g Iskolá Alápí tvá ny EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2014 Tartalom BEVEZETÉS... 2 1.1 Az 1%-os kampány és eredménye... 3 1.2 Rendezvények 2014-ben... 3 2. Az Alapítvány működési feltételei

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 GENIUS TEHETSÉGGONDOZÓ ALAPÍTVÁNY Budapest, 2013. április 30. TARTALOM 1. Egyszerűsített éves beszámoló 2. Kiegészítő melléklet 3. Közhasznúsági melléklet KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET

Részletesebben

A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI

A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI A 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelet a 2015/2016. tanév rendjéről alapján. 1. A TANÉV A tanítási év első tanítási napja 2015. szeptember 1. A tanítási év első féléve

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2009. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2009. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2009. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2009-ben

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. ÉVRŐL

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. ÉVRŐL KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. ÉVRŐL GYERMEKEINK A JÖVŐ ALAPÍTVÁNY 7530 KADARKÚT, FŐ U. 1. Tartalmi beszámoló A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2104. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2014-ben

Részletesebben

Jáky Alapítvány. Tisztelt Támogatónk!

Jáky Alapítvány. Tisztelt Támogatónk! Jáky Alapítvány Tisztelt Támogatónk! A Jáky Alapítvány az iskolai élet több területén megpróbálja a jelenlegi viszonyok között is támogatni az intézmény hagyományait. Ezek különkülön nem jelentenek jelentős

Részletesebben

Az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola 1114 Budapest XI. kerület Bartók Béla út 27.

Az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola 1114 Budapest XI. kerület Bartók Béla út 27. Az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola 1114 Budapest XI. kerület Bartók Béla út 27. 2018/2019 MAGYARORSZÁG LEGJOBB ISKOLÁI KÖZÖTT 2018-BAN IS A GÁRDONYI 2018 tavaszán jelent meg a legjobbiskola.hu oldalon

Részletesebben

Nyitott Vilá g Iskolá Alápí tvá ny

Nyitott Vilá g Iskolá Alápí tvá ny Nyitott Vilá g Iskolá Alápí tvá ny EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2010 Tartalom BEVEZETÉS... 2 1.1 Az 1%-os kampány és eredménye... 3 1.2 Rendezvények 2010-ben... 3 2. Az Alapítvány működési feltételei

Részletesebben

2012. évi. Közhasznúsági jelentése

2012. évi. Közhasznúsági jelentése TEHETSÉGES TANULÓKÉRT Alapítvány 5435 Martfű, Május 1. út 2. 2012. évi Közhasznúsági jelentése ( A közzétett adatok könyvvizsgálattal nincsenek alátámasztva. ) Martfű, 2013. május 04. Az alapítvány vezetője

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Adószám: 18954887-1-20 Bejegyző szerv: Zala Megyei Bíróság Regisztrációs szám: Apk.60.065/1995/4 Nagykapornaki Iskoláért és Óvodáért Közhasznú Alapítvány 8935 Nagykapornak Kisfaludy u.2. KÖZHASZNÚSÁGI

Részletesebben

Felső-Dunai térség KEHOP támogatással megvalósuló fejlesztései

Felső-Dunai térség KEHOP támogatással megvalósuló fejlesztései SZIGETKÖZ FELSŐ-DUNA MENTE TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS ÁSVÁNYRÁRÓ 2017. 05.19. Felső-Dunai térség KEHOP támogatással megvalósuló fejlesztései Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Németh József igazgató Rába-völgy

Részletesebben

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár 1 Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola 2018/2019-es tanév Eseménynaptár Tanítás nélküli munkanap Időpontja Felelőse Diákönkormányzati nap 2018. december 1. szombat diákönkormányzat Szakmai nap

Részletesebben

Jelky Szakközépiskola Alapítvány 1084 Budapest, Rákóczi tér 4. Adószám:

Jelky Szakközépiskola Alapítvány 1084 Budapest, Rákóczi tér 4. Adószám: Beszámoló a 2015 évben végzett munkáról A Jelky Szakközépiskola Alapítvány 2011-ben jött létre az alábbi célokkal: az iskola hagyományainak ápolása, hírnevének megerősítése, az oktatás színvonalának emelése,

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

TEHETSÉGES TANULÓKÉRT

TEHETSÉGES TANULÓKÉRT Közhasznúsági jelentés 2011. év TEHETSÉGES TANULÓKÉRT Alapítvány Tartalomjegyzék 1. Éves számviteli beszámoló 2. Költségvetési támogatás felhasználása 3. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás

Részletesebben

Az ÉV PROJEKTMENEDZSERE díjpályázat kiírási rendszere

Az ÉV PROJEKTMENEDZSERE díjpályázat kiírási rendszere Az ÉV PROJEKTMENEDZSERE díjpályázat kiírási rendszere A, a magyar projektmenedzsment szervezetek által létrehozott közösség, amely évente a Projektmenedzsment világnapján ÉV PROJEKTMENEDZSERE díjat adományoz.

Részletesebben

A Világ Legnagyobb Tanórája. Emberi Erőforrások Minisztériuma - PontVelem Okos Program

A Világ Legnagyobb Tanórája. Emberi Erőforrások Minisztériuma - PontVelem Okos Program A Világ Legnagyobb Tanórája 2015 Emberi Erőforrások Minisztériuma - PontVelem Okos Program Projekt áttekintés A PontVelem Okos Program bemutatása A Világ Legnagyobb Tanórájának ismertetése Hazai kezdeményezés

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 97/2013. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Tájékoztató a Ferencvárosi deák

Részletesebben

BEMUTATKOZÓ ANYAG ÉS MÉDIAAJÁNLAT

BEMUTATKOZÓ ANYAG ÉS MÉDIAAJÁNLAT BEMUTATKOZÓ ANYAG ÉS MÉDIAAJÁNLAT 2017 KÖZÉP-KELET EURÓPA LEGNAGYOBB GAMER ÉS IT RENDEZVÉNYE PLAYIT SHOW A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a PlayIT A 2015-ben Superbrands oklevéllel jutalmazott

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2011

Közhasznúsági jelentés 2011 Adószám: 19010148-2-42 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: 108/1990.04.09 1087 Budapest, Delej utca 24-26. 2011 Fordulónap: 2011. december 31. Beszámolási időszak: 2011. január 01. - 2011.

Részletesebben

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője 1980-as évek: a tömegoktatás következménye a tehetségvédelem újraéledése (nemzetközi, hazai) Megalakul a Tehetség Világtanács (1975), majd az Európai

Részletesebben

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Az előző tanévben is sikert sikerre halmoztak iskolánk tanárai és tanulói, amelyekről örömmel adunk hírt. Élmezőnyben az OKTV-n Évek óta kiemelkedően szerepelnek

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

42/ ( I I ) H É B H A T Á R O Z A T A L A P J Á N LITÉR KÖZSÉG ÖN KOR MÁ NYZA TÁNAK. támogatása Litér, Álmos u. 37.

42/ ( I I ) H É B H A T Á R O Z A T A L A P J Á N LITÉR KÖZSÉG ÖN KOR MÁ NYZA TÁNAK. támogatása Litér, Álmos u. 37. 42/ 2 0 1 6. ( I I. 1 7. ) H É B H A T Á R O Z A T A L A P J Á N LITÉR KÖZSÉG ÖN KOR MÁ NYZA TÁNAK P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S A Civil szervezetek programjainak támogatása 2016. L I T É R K Ö Z S

Részletesebben

K I V O N A T HATÁROZAT

K I V O N A T HATÁROZAT Deszk Község Közoktatásáért Közalapítvány Kuratóriumának 2014. február 4-én a Zoltánfy István Általános Iskola_termében megtartott kuratóriumi ülés jegyzőkönyvéből. 1/2014. (02.04) Kuratóriumi h. Tárgy:

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

K ÖLKED K ÖZSÉG P OLGÁRMESTERÉTŐL 7717 Kölked, II. Lajos u. 12. Tel.: 69/ MEGHÍVÓ

K ÖLKED K ÖZSÉG P OLGÁRMESTERÉTŐL 7717 Kölked, II. Lajos u. 12. Tel.: 69/ MEGHÍVÓ K ÖLKED K ÖZSÉG P OLGÁRMESTERÉTŐL 7717 Kölked, II. Lajos u. 12. Tel.: 69/384-181 MEGHÍVÓ Kölked Község Képviselő testülete 2017. június 26-án (hétfőn) 16 00 órai kezdettel tartja nyilvános ülését, melyre

Részletesebben

Beszámoló a évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről

Beszámoló a évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről Beszámoló a 2017. évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről 2017-ben kilencedik alkalommal rendeztük meg az Eötvös József országos középiskolai szónokversenyt az ELTE Bölcsészettudományi

Részletesebben

Mikszáth Kálmán Líceum. Diákteljesítmény Elismerésének Szabályzata

Mikszáth Kálmán Líceum. Diákteljesítmény Elismerésének Szabályzata Mikszáth Kálmán Líceum Diákteljesítmény Elismerésének Szabályzata 2015 1. A végzős tanulók teljesítményének elismerése 1.1. A Mikszáth-aranygyűrű elnyerésének feltételei 1. A végzős tanuló a középiskolai

Részletesebben

Hullámtéri és mentett oldali vízpótlás a Szigetközben módszerek és eredmények

Hullámtéri és mentett oldali vízpótlás a Szigetközben módszerek és eredmények Hullámtéri és mentett oldali vízpótlás a Szigetközben módszerek és eredmények Maller Márton Árvízvédelmi előadó ÉDUVIZIG Árvízvédelmi és Folyógazdálkodási Osztály Magyar Hidrológiai Társaság XXXIV. Országos

Részletesebben

Települési Rendezvény Naptár 2009.

Települési Rendezvény Naptár 2009. Települési Rendezvény Naptár Időpont Rendezvény megnevezése A rendezvény helyszíne február 14. február 21. március 15. 18 órakor március 21. április 4. 10 órától Iskolai farsangi bál A rendezvényszervező

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 23. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez Hátrányos Helyzetű tanulók

Részletesebben

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens ÖREGLAK KÖZSÉG 2010. ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERVE Készítette: Buzsáki Mónika Készült a 2009. november 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésre 2010. évi Közművelődési munkaterv 2 Öreglak község 2010.

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a A Kandó Szakközépiskoláért Alapítvány 2014. évi tevékenységéről és támogatásairól

BESZÁMOLÓ a A Kandó Szakközépiskoláért Alapítvány 2014. évi tevékenységéről és támogatásairól BESZÁMOLÓ a A Kandó Szakközépiskoláért Alapítvány 2014. évi tevékenységéről és támogatásairól Beszámoló A Kandó Szakközépiskoláért Alapítványunk 2013 novemberében vállalkozási szerződést kötött az Innolibre

Részletesebben

Tisztelt Aljegyző Asszony!

Tisztelt Aljegyző Asszony! Felsőpakony Nagyközség Polgármesteri Hivatala 2363 Felsőpakony Petőfi S. u. 9. Itsz.: III 243 / 2015. Ügyintéző: Matisz Zsolt kuratóriumi elnök Langné Malecz Andrea aljegyző részére Tárgy: beszámoló az

Részletesebben

KOSSUTH ISKOLA GYŐR A KORSZERŰ SZAKKÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNY 9025 Győr, Kossuth Lajos u. 7. 2009. évi közhasznúsági jelentése

KOSSUTH ISKOLA GYŐR A KORSZERŰ SZAKKÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNY 9025 Győr, Kossuth Lajos u. 7. 2009. évi közhasznúsági jelentése KOSSUTH ISKOLA GYŐR A KORSZERŰ SZAKKÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNY 9025 Győr, Kossuth Lajos u. 7. 2009. évi közhasznúsági jelentése Tartalom 1. A SZERVEZET ALAPADATAI... 2 2. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ... 3 3. KIMUTATÁS

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az ösztöndíjpályázat benyújtásának határideje: 2014. szeptember 15.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az ösztöndíjpályázat benyújtásának határideje: 2014. szeptember 15. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Szigetszentmiklós Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 312/2014. (VIII. 27.)sz. Önkormányzati Határozatával ösztöndíjpályázatot hirdet a 2014/2015-ös tanévre azzal a céllal,

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP MAGÁNSZEMÉLYEKNEK a Győri Lions Alapítvány által kiírt 2015. szeptemberi Pályázati felhívás -hoz

PÁLYÁZATI ADATLAP MAGÁNSZEMÉLYEKNEK a Győri Lions Alapítvány által kiírt 2015. szeptemberi Pályázati felhívás -hoz PÁLYÁZATI ADATLAP MAGÁNSZEMÉLYEKNEK a Győri Lions Alapítvány által kiírt 2015. szeptemberi Pályázati felhívás -hoz BEADÁSI HATÁRIDŐ: 2015. október 31. Csak a pályázati felhívásnak megfelelő, pontosan kitöltött,

Részletesebben

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016 PRO PATRIA ET LIBERTATE Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője Beszámoló 2016 2016. április 9-én ötödször rendezhettük meg az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Versenyt.

Részletesebben

BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL ÉV

BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL ÉV BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL 2017. ÉV VitaFutura az életért, a jövőért Közhasznú Alapítvány 1139 Budapest, Teve u. 9/c 3/15. Budapest, 2018. május 28... képviselő www.vitafutura.hu * info@vitafutura.hu * Tel.:

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Adószám: Bejegyző szerv: Regisztrációs szám: 18160525-1-42 FŐVÁROSI BÍRÓSÁG PK.60.991/1997 BOKOR, HAZAI RÁSZORULÓK ALAPÍTVÁNY 1163 Budapest, GORDONKA utca 7. 2011 Fordulónap: Beszámolási időszak: 2011.

Részletesebben

I.Fejezet DÍSZPOLGÁRI CÍM l..

I.Fejezet DÍSZPOLGÁRI CÍM l.. Murakeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 20/2002. (XI. 29.) számú rendelete a díszpolgári cím, valamint kitüntető díj alapításáról és adományozásáról Murakeresztúr Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Alulírott alapítók a PTK-ban meghatározottak szerint tartós közérdekû célra ALAPÍTVÁNYT hozunk létre az alábbi feltételek szerint:

ALAPÍTÓ OKIRAT. Alulírott alapítók a PTK-ban meghatározottak szerint tartós közérdekû célra ALAPÍTVÁNYT hozunk létre az alábbi feltételek szerint: ALAPÍTÓ OKIRAT Alulírott alapítók a PTK-ban meghatározottak szerint tartós közérdekû célra ALAPÍTVÁNYT hozunk létre az alábbi feltételek szerint: 1. Az alapítvány neve: Simonyi Károly Szakközépiskola és

Részletesebben

A GÉNIUSZ ÉS SIKERÉLMÉNY ALAPÍTVÁNY ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE

A GÉNIUSZ ÉS SIKERÉLMÉNY ALAPÍTVÁNY ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A GÉNIUSZ ÉS SIKERÉLMÉNY ALAPÍTVÁNY 2013. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE I. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Az egyszerűsített

Részletesebben

Dévaványa Város Önkormányzat. az Önkormányzat által adományozható kitüntetésekről és elismerő címekről

Dévaványa Város Önkormányzat. az Önkormányzat által adományozható kitüntetésekről és elismerő címekről Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014.(I.31.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által adományozható kitüntetésekről és elismerő címekről (módosításokkal egységes szerkezetben)

Részletesebben

Melléklet a 350/2011. (XII. 30.) Korm. rendelethez 6. Közhasznúsági melléklet 2014.év

Melléklet a 350/2011. (XII. 30.) Korm. rendelethez 6. Közhasznúsági melléklet 2014.év Melléklet a 350/2011. (XII. 30.) Korm. rendelethez 6 Közhasznúsági melléklet 2014.év 1. A szervezet azonosító adatai név: JÁSZKISÉR GYERMEKEIÉRT ALAPÍTVÁNY székhely: 5137. JÁSZKISÉR, FŐ ÚT 4. bejegyző

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés. 2011. év

Közhasznúsági jelentés. 2011. év Közhasznúsági jelentés 2011. év Tehetséges Tanulókért Alapítvány 5435 Martfű, Május 1. út 2. Martfű, 2012. május 06. Az alapítvány vezetője 1. Tartalomjegyzék 1. A szervezet bemutatása, felépítése 2. Éves

Részletesebben

SZÖVEGES BESZÁMOLÓ A 2009. évi KÖZHASZNÚSÁGI TEVÉKENYSÉGRŐL

SZÖVEGES BESZÁMOLÓ A 2009. évi KÖZHASZNÚSÁGI TEVÉKENYSÉGRŐL . SZÖVEGES BESZÁMOLÓ A 2009. évi KÖZHASZNÚSÁGI TEVÉKENYSÉGRŐL TARTALOMJEGYZÉK I. A SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ 4 II. KÖLTSÉGVETÉSI NORMATÍV TÁMOGATÁST A SZERVEZET NEM KAPOTT.4 III. KIMUTATÁS A VAGYON FELHASZNÁLÁSORÓL...4

Részletesebben

Az alapítás éve: Cégbírósági bejegyzés száma: Az Alapítvány székhelye: Alapítók:

Az alapítás éve: Cégbírósági bejegyzés száma: Az Alapítvány székhelye: Alapítók: A Boldog Diákévekért alapítványt az alapítók a Ptk. 74/A-F -aiban meghatározottak figyelembe vételével tartós közérdekű célra hozták létre. Az alapítók gyermekei az 1995/96. tanévben a Petőfi Sándor Általános

Részletesebben

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30.

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Pályázat száma: HAT-14-01-0643 A pályázat címe: Kastélydombi gyerekek a Felvidéken A pályázaton nyert összeg: 1 022 700Ft Az felvidéki utazáson harminckét

Részletesebben

Tisztelt Képviselő- Testület!

Tisztelt Képviselő- Testület! Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság Tárgy: Beszámoló a Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság 2011. évi munkájáról Tisztelt Képviselő-

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2010. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u. 1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2010. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u. 1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u. 1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2010. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2010-ben

Részletesebben

A TANÉV RENDJE, FELADATAI

A TANÉV RENDJE, FELADATAI A TANÉV RENDJE, FELADATAI A 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján. 1. A TANÉV A tanítási év első tanítási napja 2016. szeptember 1. A tanítási év első féléve 2017. január

Részletesebben

Berzsenyi Dániel Gimnázium 1133 Budapest Kárpát utca

Berzsenyi Dániel Gimnázium 1133 Budapest Kárpát utca Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/1-2008-0011 Berzsenyi Dániel Gimnázium 1133 Budapest Kárpát utca 49.-53. Tartalomjegyzék 1 Az érintett tevékenység

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

Beszámoló a évi Eötvös József Kárpát-medencei középiskolai szónokversenyről

Beszámoló a évi Eötvös József Kárpát-medencei középiskolai szónokversenyről Beszámoló a 2019. évi Eötvös József Kárpát-medencei középiskolai szónokversenyről 2019-ben tizenegyedik alkalommal rendeztük meg az Eötvös József középiskolai szónokversenyt az ELTE Bölcsészettudományi

Részletesebben

Inárcs Község Önkormányzata 22/2007. (XII. 20.) rendelete a helyi szervezetek támogatásáról

Inárcs Község Önkormányzata 22/2007. (XII. 20.) rendelete a helyi szervezetek támogatásáról Inárcs Község Önkormányzata 22/2007. (XII. 20.) rendelete a helyi szervezetek támogatásáról (Egységes szerkezetben a 18/2013. (XI. 28.) önkormányzati rendelettel.) Inárcs Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Bálint Gyula Gyermekvédelmi Alapítvány évi közhasznúsági jelentése

Bálint Gyula Gyermekvédelmi Alapítvány évi közhasznúsági jelentése Bálint Gyula Gyermekvédelmi Alapítvány 2014. évi közhasznúsági jelentése Az alapítvány 2014. évben is az alapító okiratban kitűzött célok és feladatok szem előtt tartásával végezte tevékenységét. Az alapítvány

Részletesebben

ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK. 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu

ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK. 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu Kiadja az Általános Vállalkozási Fõiskola Felelõs kiadó: Antal János fõigazgató Szerkesztette: Karcsics Éva Tördelõ

Részletesebben

ADATLAP a Nemzeti Tehetség program

ADATLAP a Nemzeti Tehetség program Regisztrációs szám:. Pályázat kiírói töltik ki! ADATLAP a Nemzeti Tehetség program Ady Endre-ösztöndíj a külhoni magyar nyelvű oktatásban résztvevő, kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2016. ÉVRŐL Alapítványunk alapvető célja a Császártöltési Bánáti Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen fontosnak

Részletesebben

Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2014. (IX. 5.) önkormányzati rendelete a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról

Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2014. (IX. 5.) önkormányzati rendelete a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2014. (IX. 5.) önkormányzati rendelete a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról Ötvöskónyi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA A Közbeszerzési Hatóság a kiemelkedő színvonalú közbeszerzési szakmai

Részletesebben

AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK:

AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK: AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK: Tanítási napok száma: 180 Első tanítási nap: 2017. szeptember 1. (péntek) Utolsó tanítási nap: 2018. június 15. (péntek) Az első félév 2018. január 26-ig

Részletesebben

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ Ösztöndíj kiíró A Kis Példaképünk Ösztöndíjat az EFOP-1.5.2.-16-2017-00029 Egységben a jövőnk Humán szolgáltatások fejlesztése a Sármellék térségében elnevezésű projekt keretében

Részletesebben

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma:

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma: KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV Tartalma: Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény kimutatás) A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás Célszerinti kifizetések kimutatása Támogatások kimutatása A közhasznúsági

Részletesebben

RENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA

RENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA RENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA KÉSZÍTETTE: KOVÁCS JUDIT 2017/2018 FEKETE ISTVÁN - VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM AJKA SZEPTEMBER Tanévnyitó ünnepély augusztus 31. Némethné Horváth Andrea Némethné

Részletesebben

Adonyi Gyermekekért Közalapítvány 2457 Adony Rákóczi u. 39. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány BESZÁMOLÓ. a közalapítvány 2008. évi tevékenységéről

Adonyi Gyermekekért Közalapítvány 2457 Adony Rákóczi u. 39. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány BESZÁMOLÓ. a közalapítvány 2008. évi tevékenységéről Adonyi Gyermekekért Közalapítvány BESZÁMOLÓ a közalapítvány 2008. évi tevékenységéről Az Adonyi Gyermekekért Közalapítvány 1998. májusában jött létre az adonyi gyermekek nevelésének és oktatásának segítésére:

Részletesebben

POGÁNYÉRT ALAPÍTVÁNY. 2010. évről

POGÁNYÉRT ALAPÍTVÁNY. 2010. évről POGÁNYÉRT ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. évről Pogány, 2011. február 25. 2 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. A Pogányért Alapítvány Számviteli beszámolója 3. Kimutatás a költségvetési támogatás

Részletesebben

Projektmenedzsment Kiválóság Tábla

Projektmenedzsment Kiválóság Tábla Az ÉV Projektmenedzsere Díj kiírási rendszere A Projektmenedzsment Kiválóság Tábla, a magyar projektmenedzsment szervezetek által létrehozott közösség, amely évente a Projektmenedzsment világnapján Év

Részletesebben

AKTUÁLIS FEJLESZTÉSI FELADATOK A VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG TERÜLETÉN

AKTUÁLIS FEJLESZTÉSI FELADATOK A VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG TERÜLETÉN KVASSAY JENŐ TERV 2015 A NEMZETI VÍZSTRATÉGIA BEMUTATÁSA ÉS TÁRSADALMI VÉLEMÉNYEZÉSE AZ ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG ÉS AZ ÉSZAK- DUNÁNTÚLI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG FÓRUMA AKTUÁLIS FEJLESZTÉSI FELADATOK A

Részletesebben

1/10/2012. számú pályázati kiírás

1/10/2012. számú pályázati kiírás 1/10/2012. számú pályázati kiírás A Juventas a rászorulókért Alapítvány 1/10/2012 számon nyílt pályázatot hirdet 18 év alatti súlyos vagy krónikus betegségben szenvedő, fogyatékossággal élő, illetve mindezen

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA OKTATÁSI, MŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKÉTŐL

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA OKTATÁSI, MŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKÉTŐL HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA OKTATÁSI, MŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS Hajdúhadház Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. május 24-én tartandó zárt - ülésére

Részletesebben

A Mátészalkai Gépészeti Szakközépiskola és Kollégium Diákjaiért Alapítvány 2014. évi munkaterve

A Mátészalkai Gépészeti Szakközépiskola és Kollégium Diákjaiért Alapítvány 2014. évi munkaterve Bejegyezte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Bíróság Pk.60.214/1999. számú végzésével 821.sorszám alatt. Adószám: 18 80 41 77-1-15 Bankszámlaszám: OTP Bank Mátészalka, 11 74 40 41-20 09 05 08 Levélcím:4700

Részletesebben

2018. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

2018. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2018. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 1. A pályázat kiírója Név: Zarnócz András Alapítvány Székhely: 6000 Kecskemét, Budai utca 29. Nyilvántartási szám: Pk. 60225/2006., Kecskeméti Törvényszék Adószám: 18369779103

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. középiskolai megemlékezés hétfő Pedagógusnap Szent Gellért ünnepe

PROGRAMNAPTÁR. középiskolai megemlékezés hétfő Pedagógusnap Szent Gellért ünnepe PROGRAMNAPTÁR 2018. szeptember 09.03. hétfő Tanévnyitó VeniSancte iskolai 09.03- Befogadás, (csoportszintű) mérése (folyamatosan) 09.05. Tanévnyitó Mocorgó mise VeniSancte 09.06. Szülői értekezlet 1. osztály

Részletesebben

Jegyzőkönyv Szerencs Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 16-án tartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv Szerencs Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 16-án tartott rendkívüli üléséről Szerencs Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat Jegyzőkönyv Szerencs Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 16-án tartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Csikja Sándorné,

Részletesebben

A Bárdos-díj odaítélésének szabályzata

A Bárdos-díj odaítélésének szabályzata 6. sz. melléklet A Bárdos-díj odaítélésének szabályzata A jelölést és a választást a gimnázium intézményvezetője által megbízott háromtagú bizottság irányítja, amelynek tagjai: egy fő az iskolavezetés

Részletesebben

(Tervezet) Ecsegfalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének. /2011. (.) önkormányzati rendelete

(Tervezet) Ecsegfalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének. /2011. (.) önkormányzati rendelete (Tervezet) Ecsegfalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2011. (.) önkormányzati rendelete a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj pályázat helyi szabályairól Ecsegfalva Község

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2.) A szociális ellátásokról szóló helyi rendelet módosítása Előadó: Horváth Zoltán polgármester

M E G H Í V Ó. 2.) A szociális ellátásokról szóló helyi rendelet módosítása Előadó: Horváth Zoltán polgármester Magyarszentmiklós község Polgármestere M E G H Í V Ó Tisztelettel értesítem, hogy a Települési Képviselők ülését 2009. július 29-én (szerdán) 18,00 órára összehívom. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali

Részletesebben

A projekt rövid áttekintése. 1. Előzmények

A projekt rövid áttekintése. 1. Előzmények A projekt rövid áttekintése 1. Előzmények Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008-ban elkészítette a közoktatási intézményeire vonatkozó esélyegyenlőségi helyzetelemzésen alapuló Esélyegyenlőségi Tervét.

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés Készítette: január 30.

Közhasznúsági jelentés Készítette: január 30. Közhasznúsági jelentés Készítette: 2012. január 30. dr. Csanaki Vida és Balogh Marianna Gyermekeinkért, a jövőért Alapítvány 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. 2011. évi Közhasznúsági jelentése Gönyű, 2012.

Részletesebben

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik.

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik. Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 5/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete Doboz Nagyközség Ifjú Reménysége cím alapításáról, támogatásának rendjéről Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Hallássérült Tanulók Országos Szabóky Adolf Informatika és Sportversenye. Versenyszabályzat

Hallássérült Tanulók Országos Szabóky Adolf Informatika és Sportversenye. Versenyszabályzat 1204 Budapest, Török Flóris u. 89. és fax: 283-0624 283-0858 www.eotvos-szki.sulinet.hu Hallássérült Tanulók Országos Szabóky Adolf Informatika és Sportversenye Versenyszabályzat A verseny kiírója: Eötvös

Részletesebben

A 2018/2019-es tanév rendje

A 2018/2019-es tanév rendje A 2018/2019-es tanév rendje Szorgalmi idő A 2018/19. tanévben a szorgalmi idő első napja 2018. szeptember 3. (hétfő), utolsó tanítási nap 2018. június 14. (péntek). A tanítási napok száma 181 nap + 6 tanítás

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Herceghalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013.szeptember 24-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS Herceghalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013.szeptember 24-én tartandó ülésére ELŐTERJESZTÉS Herceghalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013.szeptember 24-én tartandó ülésére Tárgy: A Herceghalom Gyermekeiért Alapítvány tevékenységéről szóló tájékoztató Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Nem pályázhat, aki évben XV. kerületi Élen a tanulásban, élen a sportban díjban részesült.

Nem pályázhat, aki évben XV. kerületi Élen a tanulásban, élen a sportban díjban részesült. Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Köznevelési, Kulturális, Közművelődési, Rendezvényszervezési, Ifjúsági és Sport Bizottság pályázati felhívása a 280/2016. (VIII.30.) sz. határozata alapján, a

Részletesebben

Vácduka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010 (V.17.) számú rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról

Vácduka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010 (V.17.) számú rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Vácduka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010 (V.17.) számú rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Vácduka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

A Tolnai Szent István Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskolája 2016/2017. évi jelentősebb eseményei az éves munkaterv alapján

A Tolnai Szent István Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskolája 2016/2017. évi jelentősebb eseményei az éves munkaterv alapján A Tolnai Szent István Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskolája 2016/ évi jelentősebb eseményei az éves munkaterv alapján 1. Tanítási napok szünetek: Tanítási napok száma: A tanítási napok száma

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

4. A tanév helyi rendje 2015/2016.

4. A tanév helyi rendje 2015/2016. 4. A tanév helyi rendje 2015/2016. Szeptember 1. Tanévnyitó ünnepély 8.00 1. évfolyam szülői értekezletek 17.00 3. Tűzriadó próba 2. óra 4. Bombariadó próba 2. óra 7-10. Szülői értekezletek 2-4. és 5-8.

Részletesebben

POLGÁRMESTERI HIVATAL 8164. Balatonfőkajár, Kossuth L. u. 8. Tel./fax: 88/ 483-181 e-mail: bfkpolghiv@vnet.hu K I V O N A T

POLGÁRMESTERI HIVATAL 8164. Balatonfőkajár, Kossuth L. u. 8. Tel./fax: 88/ 483-181 e-mail: bfkpolghiv@vnet.hu K I V O N A T napján megtartott ülésének könyvéből: 23/2012. (VIII.23.) sz. önkormányzati határozat Balatonfőkajár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 87. -ában

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés. A 2005. évről

Közhasznúsági jelentés. A 2005. évről Statisztikai számjel 1965480391993310 Adószám 19654803 2-42 Közhasznúsági jelentés A 2005. évről A Magyar Fotográfiai Alapítvány alapítói: FÉNYSZÖV Budapesti Fényképész Szövetkezet (1065 Budapest, Bajcsy

Részletesebben

Előterjesztés. Tárgy: Fenntartói támogató nyilatkozat a Zöld Óvoda / Örökös Zöld Óvoda cím elnyerésére kiírt pályázaton való részvételhez

Előterjesztés. Tárgy: Fenntartói támogató nyilatkozat a Zöld Óvoda / Örökös Zöld Óvoda cím elnyerésére kiírt pályázaton való részvételhez 2. Előterjesztés Társulási Tanácsának 2015. augusztus 13-i rendkívüli ülésére Tárgy: Fenntartói támogató nyilatkozat a Zöld Óvoda / Örökös Zöld Óvoda cím elnyerésére kiírt pályázaton való részvételhez

Részletesebben

GÖNYŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

GÖNYŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE GÖNYŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MUNKATERV 2019. 1/10 Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2019. évi rendes üléseinek tervezett időpontjai: 2019. február 7. (csütörtök) 16:00

Részletesebben