Mosonmagyaróvár településrendezési eszközeinek módosítása 2016/1 Előzetes tájékoztatási dokumentáció július 8.
|
|
- Marika Török
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Mosonmagyaróvár településrendezési eszközeinek módosítása 2016/1 Előzetes tájékoztatási dokumentáció július 8.
2 Mosonmagyaróvár településrendezési eszközeinek módosítása 2016/1 Átnézeti térkép
3 ISMERTETÉS AZ EGYES KÉRELMEKRŐL Önkormányzati kezdeményezések 1. Régi Vámház tér - VÜF telephely ingatlanának átsorolása VT övezetbe Az önkormányzat régóta értékesíteni kívánja a Régi Vámház téren lévő VÜF telephelyet. A jelenlegi beépítési paraméterek miatt eddig nem volt érdemi jelentkező. Minimális változtatással az ingatlan lényegesen jobb feltételekkel építhető be, kedvezőbb településképi megjelenést biztosítva. A besorolás szerint a tömbben zártsorú a beépítés. A telekhatárokra tekintve ez meglehetősen nehéz feladat lenne. A zártsorú beépítés esetén szabadonálló beépítés is lehetséges, de ekkor a telekhatároktól el kell hagyni a megengedett épületmagasságnak megfelelő mértéket, azaz 7,50 m-t. Így az építési hely csökken jelentősen. Szabadon álló beépítésnél csak az épületmagasság felét kell elhagyni oldalkertnek, így célszerű ezt a beépítési módot választani. Az épületek tömegformálása így lehet kedvezőbb. Célszerű emellett a VT településközponti építési övezet kijelölése, ugyanis ott csak 10 % az előírt zöldfelület. A jelenlegi intézményi övezetben a be nem épített terület 50 %-át kell zöldfelületként kialakítani, azaz a megengedett 50 %-os beépítés mellett ez minimum 25 %. Egy, a belváros közepén lévő intézményi területen a nagy zöldfelület elsődleges szempont. A beépítési paraméterek (50 %, 7,50 m) nem változnak 2. Lajta töltések övezeti besorolásának felülvizsgálata A Lajta lakókertet érintő előző módosítás véleményezési eljárása során a Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság jelezte, hogy a Lajta belterületi szakaszán az árvízvédelmi területek (gátak) besorolása nem megfelelő. Feltételként előírták ennek javítását. A szabályozás ezeket jelenleg ZP zöldparknak jelöli. Felsőbb jogszabály alapján ezen állami tulajdonban lévő területek kizárólag VG vízgazdálkodási övezetbe tartozhatnak. Az Igazgatóság felé jeleztük, hogy a problémát a soron következő, átfogó felülvizsgálat során orvosoljuk. A Lajta belterületi szakasza mentén így valamennyi zöldpartnak jelölt árvízvédelmi területet át kell sorolni vízgazdálkodási területbe.
4 3. A tehermentesítő út és az elkerülő út nyomvonalának felülvizsgálata A tehermentesítő út nyomvonala már az 1980-as években is megjelent a rendezési tervekben. Akkor az elsődleges célja az volt, hogy az 1. számú főút tranzitforgalmát (az M1 autópálya a 90-es években készült el) elvezesse a belvárosokból. Nyomvonala a Barátság útnál indul, az Ipartelepen (megyei csatorna) keresztül haladva, a 86 sz. főút felüljárója alatt érkezik Mosonba. Onnan a Hild tér érintésével halad a vasút mellett a Kenyérgyári út vonaláig és köt vissza az 1. számú főútra. A tehermentesítő út az autópálya megépültével sem lett felesleges, hisz a városban míg mindig jelentős a tranzitforgalom. Az ipar folyamatos fejlődésével járó növekvő teherforgalom ma is lakóterületeken keresztül halad, élhetetlenné téve azokat. Az út elsődleges célja már az, hogy az ipari területek és az autópálya között kapcsolatot létesítsen lakóterületek érintése nélkül. Bár a tehermentesítő út nyomvonala a legtöbb helyen rendelkezésre áll, vannak kritikus pontjai. A 86. számú vasúti felüljáró alatti áthaladáshoz a felüljárót meg kellene hosszabbítani. A Kühne gyár vasút felőli oldalán több helyen beleépítettek (trafóház, raktár) az út nyomvonalába. Ezek irreálisan megnövelnék a kivitelezési költségeket. Ezen kívül a város már túlnőtt a Barátság úti csomóponton is.
5 A megoldást a nyomvonal korrekciója jelenti. A 86. számú főúttól északra eső szakasz a tervezett lehajtóról indulna, ennek területét a város már megszerezte, kialakította. A Fertő sor mellett rendelkezésre áll a külön nyomvonal helye is. A Főkaputól az út a Timföldgyári úton keresztül éri el a Mowinpark gerincútját (Éger utca), mely az 1. számú főútba torkollik. A tehermentesítő déli szakasza az Ipari park K1 jelű feltáró útja lesz, mely a leendő vasúti felüljárón át a Kenyérgyári úton köt vissza az 1. számú főútba. Ettől kezdve a jelenlegi mosoni szakasz feleslegessé válik, azt a településrendezési tervekből törölni lehet. Egyes, út céljára átadott ingatlanok visszakerülhetnek az eredeti tulajdonoshoz. A Hild tér tervezése (MÁV Zrt. terület) komplex feladat, az nem része ezen módosításnak. Az elkerülő út nyomvonala szintén része a város településrendezési és fejlesztési terveinek. A megvalósítás a volumene (14 km új út, Mosoni-Duna hidak) miatt állami feladat lenne. A város feladata a nyomvonal biztosítása. Az elkerülő út nyomvonala a 2008-ban készült közlekedési koncepcióban lett véglegesítve, körgyűrűként megálmodva. Az akkor erős közlekedési lobbi kissé öncélúan, csak a szakági előírások előtérbe helyezésével jelölte ki a nyomvonalat, elrugaszkodva a valóságtól. A tervezett déli autópálya csomóponttól induló első szakasz eltérítése a már kisajátított (állami tulajdon) és megtervezett nyomvonaltól, a Lajta zsilipre rátervezett híd, a mosonszolnoki út eltérítése, a nyugati szakaszra újabb vasúti felüljáró betervezése mind olyan tényezők, melyek a még távolabbi jövőbe tolják a remélt megvalósulást. A reálisan újragondolt nyomvonalat már a hosszasan készült és elfogadásra váró új közlekedési koncepció is tartalmazza. A keleti szakaszon csak annyi változtatás szükséges, hogy a déli autópálya csomópont és az 1. számú főút közötti szakasz visszakerül az eredeti helyére. A nyugati szakasz a jelenlegi állapotok szerint felesleges, szerepét átveheti a tehermentesítő út északi szakasza. További kézenfekvő lehetőség a mosonszolnoki útra való kikötés az Alkotmány utca folytatásában. A mosonszolnoki autópálya felüljárónál ugyanis - a meglévő benzinkutak felhasználásával - további autópálya csomópont alakítható ki két, kb. 200 m hosszú út megépítésével. Ennek megvalósítása szintén nem a város feladata. Ez a csomópont közvetlen elérést biztosítana a Mowinpark és a bevásárló centrumok felé. Az elkerülő nyomvonala a Mowinpark tengelyével szemben, az 1. számú főút túloldalán kerül új nyomvonalra. (Ez alternatívaként szerepelt a 2008 előtti tervekben!) A Lajta zsiliptől lehető legtávolabb építendő új hídon át lehet rajkai úthoz csatlakozni. A hídhoz beköthető a Lajta lakókert gyűjtőútja (Zsilip utca) is. A módosított nyomvonalak kijelölésénél figyelemmel kell lenni a meglévő állapotokra, az érdeksérelmek minimalizálására, lehetőleg az önkormányzati tulajdonban lévő földterületek igénybevételére. 4. Ipartelep területének felülvizsgálata garázsok elhelyezéséhez Az Ipartelep társasházas részein egyre égetőbb probléma a gépjárművek tárolása akár építményben, akár közterületen. A 100 éve, a tiszti és altiszti lakótelep építésekor nyilvánvalóan nem foglalkoztak azzal, hogy lakásonként hány parkolót alakítsanak ki. Az épületek úszótelken (telekhatár = épületkontúr + 1 m) találhatók, az összes köztes terület önkormányzati tulajdon. Néhány garázssor épült hivatalosan, de emellett számos, engedély nélküli garázs is rontja a településképet. A megoldást az jelentené, ha az önkormányzati területen kijelölnénk olyan területeket, ahol garázssorok építhetők, parkolók kialakíthatók. Mivel az egész iparterület helyi építészeti védelem alatt áll, az új építési helyeket csak a szigorúan szerkesztett építészeti tengelyekhez igazodva lehet kijelölni, nem zavarva a védett épületek megjelenését. A kivitelezést, értékesítést előzetes igényfelmérés alapján - a pl. a Movinnov Kft is végezheti, ezzel biztosítva az egységes megjelenést, a megfelelő építészeti kialakítást
6 5. Mowinpark területének átsorolása egyéb ipari építési övezetbe A Mowinnov Kft. kérelmezte, hogy a Mowinpark területének egy részét soroljuk át GI egyéb ipari övezetbe. Ennek oka az, hogy a még kialakítandó területrészeken az infrastruktúra kiépítéséhez csak így tudnak pályázni. A MoWinParkban lévő építési telek a hatályos szabályzat szerint egységesen GK gazdasági-kereskedelmi szolgáltató építési övezetbe tartoznak. Eltérés csupán a minimális telekméret, a beépíthető terület nagysága illetve a megengedett épületmagasság vonatkozásában van. A terület nagyobbik része már beépült. Az eredeti szándéknak megfelelően javarészt helyi vállalkozások tették át ide székhelyüket, emellett nagyobb, nem szennyező ipari vállalkozások is megtelepültek. Egyéni kérelmek 6. Mofém telep LK kisvárosi lakó építési övezet speciális előírásainak törlése Az egykori Mofém Hubertusz futballpálya megszűnését követően a területre LK kisvárosi lakó építési övezet kijelölése történt meg. Az ide vonatkozó sajátos előírások szerint egy telken legfeljebb 6 db lakás építhető, a gépjárművek tárolását az épületen belül kell megoldani. A 8 db telekből kettőn már ennek megfelelően épült társasház. A beruházó a többi telek vonatko-zásában kérelmezte e korlátozások eltörlését. A korlátozások a telkek laza beépítését, nagyobb zöldfelület kialakítását irányozták elő. A viszonylag nagyméretű (1.300 m2) telkeken kisebb engedmény esetleg tehető (lakásszám 8-10 db, parkolók fele épületben). Ez a kialakult környezetre nincs káros hatással. A teljes korlátozás eltörlést nem támogatom, mivel az nívótlan, kisméretű lakások kialakításához vezetne. 7. Mosonvár utca (volt MÉH telep) beépítési paraméterek módosítása A Mosonvár utcában lévő MÉH telepen belvárosba nem illő tevékenység megszűnik, az épületeket el kívánják bontani. A beruházó itt lakásokat kíván építeni, amely miatt kérelmezte a beépítési paraméterek módosítását. A telek intézményi övezetbe sorolt, ez nem változik, lakások építhetők. Jelenleg 30 % a megengedett beépítés, az épületmagasság maximum 4,50 m lehet. Ennek emelését kérték 40 %-ra illetve 6,50 m-re. A telek beépítése mindenképp támogatandó, de tekintettel kell lenni Moson belvárosának jellegzetes építészeti karakterére is.
7 8. Kolbai Károly utca (Flexum Thermál) tervezett útszélesítés törlése A Kolbai Károly utca szélesítésére a szabályozási terv egy kb. 5 m széles sáv közterületként való kialakítását jelöli két ingatlan rovására. Korábban ez az út teljes hosszán jelölve volt. Azt a szakaszt három éve töröltük, mivel a vonal épületen ment keresztül, kialakítására nem volt esély. A termál előtti terület gyakorlatilag most is közterületként van kialakítva, ott zöldfelület és parkolók kialakítottak. A hovatartozásnak ebből a szempontból nincs jelentősége. A kisebbik ingatlanra tervezett szálloda építésénél nem mindegy, ha az ingatlan területe csökken. A szabályozási vonal törölhető, 9. Magtár utca építési vonal javítása A Magtár utcában lévő 2445/5 helyrajzi számú ingatlan a Szent István király utca felőli hosszú telkek haránt irányú újraosztásával keletkezett. A szabályozási terv jelölte a tervezett telekhatárokat és az ezekhez igazított építési vonalat is. A telkek újraosztása azonban nem a tervezet szerint történt, ebből adódóan eltolódtak a kötelező építési vonalak is. A jelenleg üres, az elvárt 16 m helyett csak 11 m széles telekből 5,5 m széles sáv építhető be zártsorú módon. Ez orvosolni kell azzal, hogy az építési vonalat az utcafronton telek teljes hosszán jelölni kell. A beépítés így már megoldható akár zártsorú, akár oldalhatáron álló módon is. A javítás indokolt. 10. Akadémia-dűlő I. ütem építési övezet és beépítési paraméterek módosítása Az Akadémia-dűlő I. ütem Mosoni-Duna felől végén lévő - eredetileg különleges, sportcélú építési övezetbe sorolt ingatlanok az ilyen funkciójú területek iránti igény teljes hiányában korábban átkerültek LKE kertvárosi lakó építési övezetbe. Feltételként megmaradt, hogy ott a nagyméretű telkeken, alacsony intenzitású beépítés jöjjön létre igényes épületekkel. (Ennek némileg ellentmond az ingatlanok mellett haladó, tervezett elkerülő út.) A tulajdonos az ingatlanokon társasházakat építene, emiatt kérelmezte LK kisvárosi lakó építési övezet kijelölését, a beépíthető terület 40 %-ra, a megengedett épületmagasság 7,50 m-re történő emelését. A változatás abban az esetben támogatható, ha a beruházó biztosítja az ingatlanok közvetlen megközelítését új (magán)út kialakításával. Hangsúlyt kell helyezni az intenzív zöldfelület biztosítására is.
8 11. Barátság út (Wahl Hungária) építési övezet egységesítése A Wahl Hungaria Kft. a Barátság u.2. alatti telephelyén további fejlesztéseket tervez, melyhez megvásároltak két a szomszédos ingatlant. Az 5263/2 és az 5258/2 helyrajzi számú ingatlanok összevonásának akadálya hogy építési övezeti besorolásuk eltérő. Mindkét telek GK gazdasági-kereskedelmi övezetbe sorolt, eltérés csak a minimális telekméretben és a megengedett épületmagasság mértékében (9,50-10,50 m) van. Az összevonás lehetőségét azzal lehet megteremteni, hogy az 5258/2 helyrajzi számú ingatlan is a másikkal azonos övezeti besorolást kap, ehhez csak a szabályozási vonalat kell a telekhatár mentén eltolni. 12. Barátság út 20. közterület törlése, beépíthető terület növelése A Barátság u. 20. alatti ingatlan új tulajdonosa a meglévő, évek óta üresen álló üzemi épület ütemezett bővítésébe kezdett. Az ingatlant a Barátság út Timföldgyári út kereszteződésénél szabályozási vonal érintette, az ennek megfelelő telekalakítást kényszerűségből elvégezték. A túlzott méretű lesarkítás az elkerülő út nyomvonala miatt került a szabályozásba. Mivel a korábban ismertetett nyomvonal módosítás ezt a területet is érinti, felül kell vizsgálni a lesarkítás szükségességét, a feleslegessé váló területek visszacsatolását az építési telekhez. Emellett kérték a beépíthetőség megemelését 40 %-ról 50 %-ra, hogy a tervezett bővítés elférjen az ingatlanon.
9 13. Volt Lőporgyár területén a szabályozási előírások felülvizsgálata Évtizedes agónia után pozitív jelek mutatkoznak az egykori lőporgyár üzemi épületeinek sorsát illetően. Korábban két épület is visszakerült magyar kézbe, az állagmegóvást illetve felújítást megkezdték. A Greiner Bio-one Kft is megvett egy telekrészt, rajta egy védett épülettel, az egykori malomipar épületei is új gazdára találnak. A tervezett telekalakítások, fejlesztések már többször akadályba ütköztek, mivel a tömbön belül öt különböző építési övezet van megkülönböztetve, eltérő beépítési paraméterekkel. A Malomipar volt területén ráadásul minden kialakult állapotként van jelölve. Ez azt jelenti, hogy újat építeni csak az elbontott (nem védett) épületek helyett lehet. A kialakult építménymagasság nehezen értelmezhető (pl. gabonasilók) az ingatlanon belül. Az övezeti besorolást egységesíteni kellene olyan kiegészítő előírások alkalmazásával, melyek maximálisan figyelembe veszik a védelem alatt álló épületállományt (pl. védőtávolságok, építési helyek meghatározása), lehetővé teszik az ingatlanok felosztását, a telekhatárok rendezését. Felül kell vizsgálni azt is, vannak-e olyan épületek, melyek megőrzése már értelmetlen, állapotuk inkább a bontást indokolná. 14. Volt Kötöttárugyár területén jelölt kötelező zöldfelületek felülvizsgálata Az egykori Kötöttárugyár épületeinek hasznosítása is felgyorsult az utóbbi időben. Az egyik ingatlan tulajdonosa kérelmezte az ingatlanán kelölt köztelező zöldfelület lehatárolásának módosítását. Az ugyanis lehetetlenné teszi az épület bővítését, jelentősen korlátozza az építési helyet. Ilyen zöldfelületek több ingatlanon is jelöltek esetleges elrendezéssel. Ezek helyét úgy kell módosítani az eredeti terület nagyságának megtartásával hogy lehetőleg azok az építési helyen kívülre (elő-, oldal- és hátsókert) essenek. Ezzel együtt felül kell vizsgálni az Olasz kápolna környezetében jelölt, de még ki nem alakított közlekedési területek nyomvonalát. A kápolnával szomszédos ingatlanon olyan építési helyet kell kijelölni, melyen történő beépítés nem zavarja a rálátást.
10 15. Soproni u. 65. (KESZI) beépíthető terület növelése A Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény Soproni utcai ingatlanán a beépíthető terület jelenleg 25 %, az épületmagasságot kialakultként kell kezelni. Felmerült a lehetősége annak, hogy pályázati forrásból jelentős bővítést hajtsanak végre az amúgy maximáliasan kihasznált intézményben. A tervezett bővítéssel túllépnék nem csak a 25, de a 30 %-os beépítést is. Emiatt kérték a beépíthetőség növelését 40 %-ra. A kialakult épületmagasság helyett is konkrét értéket kellene meghatározni. Vonatkoznak ugyanezek a szomszédos óvoda ingatlanára is. 16. Iskola utcai tömb övezeti előírásainak egységesítése Az Iskola utcai tömb csaknem egésze már önkormányzati tulajdonban van. Az 1,1 hektáros területet egyben szükséges hasznosítani, Moson belváros építészeti karakteréhez illeszkedve. Amennyiben továbbra sem lesz beruházói igény, felmerül a lakáscélú hasznosítás, akár önkormányzati kezdeményezésben. Bár a tömb egésze VT településközponti építési övezetbe sorolt, az eltérő beépítési paraméterek miatt öt övezetre tagozódik. Ez akadályozza mind a telekalakítást, mind az elvárt beépítést. Az egész tömböt egységes építési övezetbe kell sorolni, megoldva a terület feltárását is.
1. Megyei-csatorna területének felülvizsgálata
Mosonmagyaróvár településrendezési eszközeinek módosítása 2018/1 Előzetes tájékoztatási dokumentáció 2018. július 26. 2 ÁTNÉZETI TÉRKÉP 1. Megyei csatorna területének felülvizsgálata 2. Hulladékgazdálkodási
Változtatási jegyzék
Változtatási jegyzék Fonyód Város településrendezési eszközeinek módosításához Jsz.: 50-1947/2016 VÁLTOZTATÁSI JEGYZÉK TARTALMA: 1. Fonyódi piac és vásárcsarnok fejlesztése. 2. Lakóterület fejlesztés az
Cegléd város településfejlesztési koncepciójának és településrendezési eszközeinek felülvizsgálata, módosítással érintett területek
2 Tervezett területfelhaszn álás, övezet Jelenlegi területfelhasználá s, övezet Terület mérete A termálfürdő melletti tó környékének rendezése, a tó mellett egy zöldsáv kialakítása, azután vegyes területbe
Mosonmagyaróvár településrendezési eszközeinek módosítása 2015/1
Mosonmagyaróvár településrendezési eszközeinek módosítása 2015/1 Előzetes tájékoztatási dokumentáció 2015. február 4. 2 Mosonmagyaróvár településrendezési eszközeinek módosítása 2015/1 1. Károly utca -
A TELEPÜLÉSKÖZPONT VEGYES TERÜLETEK (Vt) ÉPÍTÉSI ÖVEZETEINEK ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSAI
6. sz. melléklet Vegyes területek A TELEPÜLÉSKÖZPONT VEGYES TERÜLETEK (Vt) ÉPÍTÉSI ÖVEZETEINEK ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSAI 11. (1) A településközpont vegyes építési övezetek intézményi, kereskedelmi, szolgáltatási
HÜBNER TERVEZŐ, SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT 7621 PÉCS, JÁNOS U. 8. PÉCS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK 41. SZ. MÓDOSÍTÁSA
HÜBNER TERVEZŐ, SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT 7621 PÉCS, JÁNOS U. 8. PÉCS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK 41. SZ. MÓDOSÍTÁSA 41. SZ. MÓDOSÍTÁSI INDÍTVÁNY ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ EGYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ Pécs,
Előzetes tájékoztató. Nagymaros Város Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosításához
Előzetes tájékoztató Nagymaros Város Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosításához (készült: a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési
A rendelet megalkotásának napja: május 27.
Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2015.(V.29.) önkormányzati rendelete a Tata Építési Szabályzatáról szóló 38/2005. (XII.06.) önkormányzati rendelet módosításáról Tata Város Önkormányzat
REGIOPLAN KÓPHÁZA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEK MÓDOSÍTÁSA. VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ (314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 41. ) Győr, 2016.
REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu KÓPHÁZA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEK MÓDOSÍTÁSA (314/2012.(XI.8.) Korm.
Módosító indítvány sorszáma. Érintett szelvény. Kovács László és Valek Piroska. 5. 3f-4. Indítvány rövid tartalma, helyszíne
Módosító indítvány sorszáma Érintett szelvény 5. 3f-4 Indítványozó Kovács László és Valek Piroska átnézeti térkép Indítvány rövid tartalma, helyszíne 39287 hrsz-ú közpark területfelhasználási módjának
Mosonmagyaróvár településrendezési eszközeinek módosítása 2015/2
Mosonmagyaróvár településrendezési eszközeinek módosítása 2015/2 Előzetes tájékoztatási dokumentáció 2015. július 21. 2 Mosonmagyaróvár településrendezési eszközeinek módosítása 2015/2 1. MILÜP Ipari Park
Volt Köbtex gyár eladó építési terület
Volt Köbtex gyár eladó építési terület Tulajdonos: CANTONI KŐBÁNYAI TEXTIL KFT. Cím: 1100 Budapest X. Ker. Gyömrői út 91 94. Kapcsolat/információ: Józsa Éva mobil:+36(20) 2740679 Telekterület: 16.841 m2
Cegléd Város településrendezési eszközeinek részleges módosítása Módosítási szándékok táblázata I.
Sorszám Cegléd Város településrendezési eszközeinek részleges módosítása 2018 Módosítási szándékok táblázata I. Érintett terület Hrsz. Jelenlegi Övezeti besorolás Tervezett módosítás, indoklás Területek
SZENTPÉTERSZEG KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA
A 314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 32.. 6a) pontja szerinti állami főépítészi eljárás dokumentációja: SZENTPÉTERSZEG KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA a Helyi építési szabályzat Ipari gazdasági
AZ EGYES MÓDOSÍTÁSOK CÉLJA ÉS HATÁSA
BUGYI NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA ELŐZETES TÁJÉKOZTATÁS 1 AZ EGYES MÓDOSÍTÁSOK CÉLJA ÉS HATÁSA Bugyi község önkormányzata a hatályos Településrendezési eszközök módosítását tervezi.
A B3.2 jelű Szabályozási tervlapon a Székesfehérvár 10655/2 hrsz-ú út jelölése rajztechnikailag. A szerkezeti terv módosítását nem igényli.
1. A B3.2 jelű Szabályozási tervlapon a Székesfehérvár 10655/2 hrsz-ú út jelölése rajztechnikailag hibás volt, mivel az utca beszürkítése közlekedési célú jelölése hiányzott. (A módosítás érinti a B.3.2
(Főépítészi véleményre alapozva) a szabályozási terven más elnevezéssel szerepel a terület, az összhang megteremtése szükséges.
Önkormányzati válaszok Püspökladány város Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Építésügyi Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztályának
Tanulmányterv - Derecske TRT 2014. 1.sz. módosítás Szilágyi Lajos vállalkozó érdekében történő Településrendezési tervezési feladatok
C Í V I S T E R V VÁROSTERVEZŐ ÉS ÉPÍTÉSZ IRODA BETÉTI TÁRSASÁG Levelezési cím: 4031 Debrecen, Derék utca 245 Iroda: 4025 Debrecen, Széchenyi utca 8 sz. Tel:(30) 9818-172, Tel/fax: (52) 531-732 Email:
1. számú melléklet a 145/2017. (V. 25.) határozathoz: 1.1 Meglévő hulladékkezelő telep bővítése (1. módosítás)
1. számú melléklet a 145/. (V. 25.) határozathoz: 1.1 Meglévő hulladékkezelő telep bővítése (1. módosítás) 1a 1b 1c 1d 1.2 Benta tsz telephely felhasználásának módosítása (2. módosítás) 2 1.3 Külső Római
GYŐRSÖVÉNYHÁZ. Településrendezési terv módosítás Előzetes tájékoztatási anyag március TH
GYŐRSÖVÉNYHÁZ Településrendezési terv módosítás Előzetes tájékoztatási anyag 2016. március TH-15-02-16 2 Előzetes tájékoztatási anyag Aláírólap Felelős tervező: Németh Géza... TT-1 08-0065/2006 vezető
REGIOPLAN FERTŐD VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA PARTNERSÉGI EGYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ
REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu FERTŐD VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA
Átnézeti térkép Kivonat az érvényben lévő szabályozási tervből Kivonat az érvényben lévő szerkezeti tervből
18. 2d-2 Páfrány úti URÁN Társasgarázs A Páfrány út 543/1 hrsz-ú ingatlan beépítési %-nak növelése 70%-ra (Páfrány úti garázstelep). nem nem igen A kérést méltányolandó, az övezetben a beépítési lehetőséget
Szigliget településrendezési eszközeinek módosítása A módosítással érintett témák és területek leírása
Szigliget településrendezési eszközeinek módosítása A módosítással érintett témák és területek leírása Csak a Helyi Építési Szabályzat (HÉSZ) szövegezését érintő módosítások: - a belterületi utak mentén
7. előadás: Országos településrendezési és építési követelmények, rendezési tervek. Ingatlan más irányú hasznosíthatóságának vizsgálata
7. előadás: Országos településrendezési és építési követelmények, rendezési tervek. Ingatlan más irányú hasznosíthatóságának vizsgálata Az ingatlanok értékbecslése kapcsán gyakran felmerül egy adott ingatlan
Eresztvények A Képviselő-testület támogatja a terület egy részének visszasorolását lakó területbe 2. A Csapás területének
Tahitótfalu község településszerkezeti tervének, helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének felülvizsgálatához szükséges tájékoztatási dokumentáció A 2010-ben elfogadott településrendezési eszközök
Helyi Építési Szabályzat: BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEK ÉPÍTÉSI ÖVEZETI ELŐÍRÁSAI
LAKÓTERÜLETEK Helyi Építési Szabályzat: BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEK ÉPÍTÉSI ÖVEZETI ELŐÍRÁSAI 30. Általános előírások a lakóterületekre 43. (1) Lakóterületen az építési helyen belül a tűzvédelmi távolságok
MISKOLC DÉLI IPARI PARK
MISKOLC DÉLI IPARI PARK I. Elhelyezkedés Miskolc elhelyezkedése MISKOLC Miskolc Déli Ipari Park (MIDIP) elhelyezkedése A 93,5 hektáros Ipari Park címmel rendelkező terület Miskolc déli határában, az M30-as
E l ő t e r j e s z t é s. Püspökladány Város Szerkezeti és Szabályozási Tervének részbeni módosításáról
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Oláh Károly E l ő t e r j e s z t é s Püspökladány Város Szerkezeti és Szabályozási Tervének részbeni módosításáról
Vizslaparki út Petőfi utca sarkán lévő eladó építési terület
Vizslaparki út Petőfi utca sarkán lévő eladó építési terület Tulajdonos: Indotek Vagyonkezelő Zrt. Cím: 1148 Budapest, Kerepesi út 52. Email: indotek@indotek.hu Kapcsolat: Balázs Piri Balázs Tel:30/445
TÖBB RÉSZTERÜLETRE SZÓLÓ MÓDOSÍTÁSÁHOZ
ELŐZETES ( ELSŐKÖRÖS ) VÉLEMÉNYKÉRÉS GYÖNGYÖS VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK, VALAMINT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK TÖBB RÉSZTERÜLETRE SZÓLÓ MÓDOSÍTÁSÁHOZ CÍME: TERVEZŐ:
1. számú melléklet a 145/2017. (V. 25.) határozathoz: 1.1 Meglévő hulladékkezelő telep bővítése (1. módosítás)
1. számú melléklet a 145/. (V. 25.) határozathoz: 1.1 Meglévő hulladékkezelő telep bővítése (1. módosítás) 1a 1b 1c 1d 1.2 Benta tsz telephely felhasználásának módosítása (2. módosítás) 2 1.3 Külső Római
Mosonmagyaróvár településrendezési eszközeinek 2013. évi felülvizsgálata
Mosonmagyaróvár településrendezési eszközeinek 2013. évi felülvizsgálata Mosonmagyaróvár város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2010-ben döntött arról, hogy a településrendezési eszközök (településszerkezeti
1.) Új kereskedelmi-szolgáltató gazdasági terület kijelölése: (jelen tanulmány témája!)
C Í V I S T E R V VÁROSTERVEZŐ ÉS ÉPÍTÉSZ IRODA BETÉTI TÁRSASÁG Levelezési cím: 4031 Debrecen, Derék utca 245 Iroda: 4025 Debrecen, Széchenyi utca 8 sz. Tel:(30) 9818-172, Tel/fax: (52) 531-732 Email:
N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a
N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a - 2019 - A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 41. -a szerinti egyszerűsített
(2) A rendelet 2. (4-8) bekezdéseinek számozása (5-9)-ra módosul.
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének /2011.. rendelete a Budapest, IX. ker. VÁGÓHÍD UTCA ÉS KÖRNYÉKE Soroksári út Haller utca Nagyvárad tér Szent László Kórház
RAVAZD. Településrendezési terv módosítás Előzetes tájékoztatási dokumentáció 2015. ÁPRILIS TH-15-02-08
RAVAZD Településrendezési terv módosítás Előzetes tájékoztatási dokumentáció 2015. ÁPRILIS TH-15-02-08 2 Ravazd Község Településrendezési tervének módosítása Előzetes tájékoztatási dokumentáció Aláírólap
LŐRINCI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE
LŐRINCI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE LŐRINCI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 25/2004. (IV.29.) számú önkormányzati RENDELETTEL jóváhagyott, 23/2005. (XII.15.), 22/2006 (XI. 23.) és 8/2008.
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 27/2009.(IX.04.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: a Helyi Építési Szabályzatról Módosított rendelet azonosítója:
Komló Város településrendezési eszközeinek 2016 évi 2. számú módosítása előzetes, tájékoztatási szakasz
Komló Város településrendezési eszközeinek 2016 évi 2. számú módosítása előzetes, tájékoztatási szakasz A módosítások előzetes bemutatása szám indítványozó indítvány tartalma, helyszíne 1. Kónya Krisztián
2. számú melléklet. Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék Lakócélú ingatlanok: - Tatabánya, Szent Borbála út hrsz 2119/205. - Tatabánya, Szent Borbála út hrsz 2119/198. - Tatabánya, Baross Gábor utca hrsz 1354/14, 1354/15, 1354/17, 1354/18, 1354/19,
ŐRISZENTPÉTER VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS
ŐRISZENTPÉTER VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS Településszerkezeti terv módosítása elfogadva:./2019. (...) képviselő-testületi határozat Helyi Építési Szabályzat módosítása
Edelény Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2017. (.) önkormányzati rendelete
Edelény Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2017. (.) önkormányzati rendelete A Helyi Építési Szabályzatról szóló 34/2003. (XII.15.) önkormányzati rendelet módosításáról Edelény Város Önkormányzat
Szekszárd, 4635 hrsz-ú ingatlan bemutatása
Szekszárd, 4635 hrsz-ú ingatlan bemutatása Ingatlan-nyilvántartás adatai: Ingatlan címe: Szekszárd, Alkotmány u. 23. Helyrajzi száma: szekszárdi 4635 hrsz.; Fekvése: belterület; Területe: 242 m 2 ; Megnevezése:
Taksony Helyi Építési Szabályzatának módosítása
BAU-URB Tsz.: 59/2014. Tervező és Tanácsadó Kft. 1112.Budapest, Dayka Gábor utca 94. Tel/Fax.: 319-36-44 Taksony Helyi Építési Szabályzatának módosítása Budapest, 2015. november hó Szabályozási Terv (bel-
Dömsöd, településrendezési eszköz módosítási kérelmek 2019.
módosítási szándékok táblázata Dömsöd, településrendezési eszköz módosítási kérelmek 2019. sorszám 1 0407/63 hrsz-ú, kivett terménytároló és 0407/65 hrsz-ú, kivett vágóhíd területek átminősítése M-t (beépítést
Budaörs TSZT/HÉSZ partnerségi észrevételek és válaszok KAMARAERDŐ területén
Kamaraerdő Érdekvédelmi egyesület képviselőivel 2014. január 24-én történt főépítészi egyeztetésen elhangzottak alapján válaszaink: A terület magánterület, ahol fejlesztési szándék jelentkezett. A TK-GY/3
MAGYARPOLÁNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK RÉSZLEGES, FOLTSZERŰ MÓDOSÍTÁSA
Építészeti, településrendezési és mérnöki tervezés, épületenergetika, műszaki ellenőrzés MAGYARPOLÁNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK RÉSZLEGES, FOLTSZERŰ MÓDOSÍTÁSA Magyarpolány község településrendezési
Mezőcsát város településrendezési terveinek módosítása. Mezőcsát VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA
Mezőcsát VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA ELŐZETES EGYEZTETÉSI ELJÁRÁS TERVANYAGA Megbízó: Mezőcsát Város Önkormányzata Készítette: Sáth és Társa Építész Iroda 2017. február 23. 1 1. KÜLZETLAP
A módosítások elhelyezkedése
SZENTKIRÁLYSZABADJA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA A MÓDOSÍTÁSI IGÉNYEK BEMUTATÁSA, CÉLJA ÉS HATÁSA 9 8 5 7 6 1 3 4 2 A módosítások elhelyezkedése 1. A 638/3 hrsz-ú telket érintő módosítás Az ingatlan
PÁZMÁNDFALU. Településrendezési terv módosítás Előzetes tájékoztatási dokumentáció március TH
PÁZMÁNDFALU Településrendezési terv módosítás Előzetes tájékoztatási dokumentáció 2016. március TH-16-02-03 2 Pázmándfalu Településrendezési terv módosítás Előzetes tájékoztatási dokumentáció Aláírólap
REGIOPLAN FERTŐD VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA
REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu FERTŐD VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA
1. A R. 2. -a kiegészül az alábbi új (4) bekezdéssel, mellyel egyidejűleg a korábbi (4)-(8) bekezdéseinek számozása (5)-(9) bekezdésekre módosul:
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének /2011.. rendelete a Budapest, IX. ker. VÁGÓHÍD UTCA ÉS KÖRNYÉKE Soroksári út Haller utca Nagyvárad tér Szent László Kórház
I. TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV MÓDOSÍTÁSA
I. TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV MÓDOSÍTÁSA Polgár Város jelenleg hatályos Településszerkezeti tervét 87/2002.(X.03.) sz. határozatával hagyta jóvá az önkormányzat képviselő-testülete. Többszöri módosítást
FEKETEERDŐ. Településrendezési tervmódosítás Egyszerűsített eljárás Jóváhagyott dokumentáció 2014. szeptember TH-13-02-21
FEKETEERDŐ Településrendezési tervmódosítás Egyszerűsített eljárás Jóváhagyott dokumentáció 2014. szeptember TH-13-02-21 2 Feketeerdő településrendezési terv módosítás Jóváhagyott dokumentáció Aláírólap
ÓBVSZ 9/39b. számú melléklete. I. fejezet A Szabályozási Tervlap szabályozási elemei
69/2007. (2008.I.14.) RENDELET 2. számú melléklete ÓBVSZ 9/39b. számú melléklete Kiegészítő előírások a Budapest III. kerület Békásmegyer, Királyok útja, Hadrianus utca, Hatvany Lajos utca és Sarkadi utca
(1) A város igazgatási területe a településszerkezeti terv meghatározásainak megfelelően a következő terület felhasználási egységekre tagolódik:
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2013. (X. 17.) önkormányzati rendelete Püspökladány Város Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 7/2005. (V. 27.) önkormányzati
RAJZI SZABÁLYOZÁSI ELEMEK Nem települési döntési szint FELÜLETEK Települési döntési szint HATÁRVONALAK... polgármester I. rendű közlekedési célú közterület II. rendű közlekedési célú közterület (belterületen
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA Debrecen, Mikepércsi út (47.sz. főút) Repülőtéri déli bekötő út (481.sz.főút) Debrecen Nagykereki vasúti mellékvonal
ELŐZETES TÁJÉKOZTATÁS. Hajdúnánás Város Településrendezési tervének évi, Önkormányzat és gazdasági társaságok által kezdeményezett módosításáról
ELŐZETES TÁJÉKOZTATÁS Hajdúnánás Város Településrendezési tervének 2016. évi, Önkormányzat és gazdasági társaságok által kezdeményezett módosításáról C Í V I S T E R V VÁROSTERVEZŐ ÉS ÉPÍTÉSZ IRODA BETÉTI
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA
2016. U D Urban Dimensio Tervező és Szolgáltató Betéti Társaság ÚJFEHÉRTÓ VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA Módosítások 2016. I. KÜLZETLAP Újfehértó Város Településrendezési Tervének - módosításához
MELLÉKLET. A MOL Rt és az Alba-Seed Kft veszélyességi övezeteinek szerkezeti és szabályozási tervlapon való feltüntetése.
MELLÉKLET SZ. MÓDOSÍTÁS TÁRGYA EGYÉB MEGJEGYZÉS ÉRVÉNYBEN LÉVŐ SZERKEZETI TERV KIVÁGAT ÉRVÉNYBEN LÉVŐ SZABÁLYOZÁSI TERV KIVÁGAT 1. A MOL Rt és az Alba-Seed Kft veszélyességi övezeteinek szerkezeti és szabályozási
Törzsszám: P1/2014. Felelős tervező
PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság 4026. Debrecen Bethlen u. 36-38 Telefon: (52) 427-329, Mobil: (30) 9833-022 E-mail: cpalotas@mail.datanet.hu TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV ÉS BEÉPÍTÉSI
110/2012 (IX. 10.) sz. kt. határozat
110/2012 (IX. 10.) sz. kt. határozat Csór Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi Önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében, valamint az épített környezet alakításáról
SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Szentes, Kossuth tér 6. tel.: 63/ , 30/
SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA FŐÉPÍTÉSZ 6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 30/933-5414 Témafelelős: Wittek Krisztina főépítész Tárgy: Kiemelt fejlesztési területek Szentes
BUDAPEST, IV. KERÜLET ÚJPEST
BUDAPEST, IV. KERÜLET ÚJPEST DÉL ÚJPEST A LAKOSSÁGI FÓRUM 2018. augusztus 1. COMPART STÚDIÓ KFT. TERVEZÉSI TERÜLET: HATÁLYOS SZABÁLYOZÁSI TERVEK: BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET - ÚJPEST ÚJPEST VÁROSRENDEZÉSI
Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester
Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Polgár Beatrix jegyző E L Ő T E R J E S Z T É S Balatonakarattya Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Előzetes kiértesítés Péteri község településrendezési eszközeinek módosításához. Tartalom: Testületi határozat A módosítások tartalma, hatásterülete
Előzetes kiértesítés Péteri község településrendezési eszközeinek módosításához Tartalom: Testületi határozat A módosítások tartalma, hatásterülete A módosítások tartalma, hatás területe A Képviselő-testület
REGIOPLAN TÖLTÉSTAVA KÖZSÉG SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA PARTNERSÉGI EGYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ
REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu TÖLTÉSTAVA KÖZSÉG SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK
VEDER UTCA - VIHAR UTCA - RAKTÁR UTCA - BEREND UTCA
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 30./2003. (IX.08.) Ö.K. SZÁMÚ RENDELETE AZ ÓBVSZ-RŐL SZÓLÓ 32/2001.(XI.30) Ö.K. RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL valamint A BUDAPEST III. kerület VEDER UTCA
REGIOPLAN FERTŐD HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁS. VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ (314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 42. )
REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu FERTŐD HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁS VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ
HAJDÚNÁNÁS VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MEGHATÁROZOTT TERÜLETRE VONATKOZÓ ÉVI 3. SZ. MÓDOSÍTÁSA
Partnerségi egyeztetés dokumentációja 2018.11. Készült: a 314/2012.(XI.8.) Kr. szerinti- tárgyalásos eljáráshoz HAJDÚNÁNÁS VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MEGHATÁROZOTT TERÜLETRE VONATKOZÓ 2018. ÉVI 3. SZ.
Martonvásár város településrendezési eszközök módosítása
Martonvásár város településrendezési eszközök módosítása Véleményezési szakaszban beérkezett államigazgatási, partnerségi véleményekre és észrevételekre adott válaszok Intézmény Eljr. szerinti megnevezés
DEBRECEN, Határ úti Ipari Park HÉSZ módosítás Állami Főépítészi eljárás
DEBECEN, Határ úti Ipari Park HÉSZ módosítás Állami Főépítészi eljárás - 2017 DEBECEN MEGYEI JOGÚ VÁOS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TEVÉNEK a 39.1 vrk. Kishegyesi út Kígyóhagyma utca Varjútövis
Tata Város Polgármesterétől
Tata Város Polgármesterétől Tata, Kossuth tér 1. 2890 (+36 34) 588 611 (+36 34) 586 480 E-mail: polgarmester@tata.hu Szám: I/1-181/2012 Előterjesztés Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2012.
6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 20/9769-391 fax.:63/510-388
SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT FŐ ÉPÍTÉSZ 6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 20/9769-391 fax.:63/510-388 Témafelelős: Wittek Krisztina főépítész Iktatószám: E 20543 11
A beavatkozási pontok bemutatása: 1. beavatkozási pont:
A beavatkozási pontok bemutatása: 1. beavatkozási pont: Mátészalka város belterületén több szám szerint 19 db telektömbben a hatályos településrendezési eszközök építménymagasság növekedést/növelést terveztek.
T P. T P TALENT-PLAN Kft. 9023 Győr, Richter J.u.11. Tel: 96/418-373; Fax: 96/418-699; E-mail: talent_plan@arrabonet.hu - 2 -
T P T A L E N T P L A N Tervezõ, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 9023 Gyõr, Richter János u. 11. Tel: 96/418 373; Fax: 96/418 699; E mail: talent_plan@arrabonet.hu VÉRTESKETHELY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV
CSERKÚT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉVI MÓDOSÍTÁSA
K O K A S É S T Á R S A T E R V E Z Ő K F T. ÉPÍTÉSZ ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ IRODA Tel/Fax: (72) 324-326 Iroda: 7624 Pécs, Budai Nagy A. u. 1. Levélcím: 7627 Pécs, Havihegyi út 66. E-mail: kokasestarsa@gmail.com
HEREND VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA
HEREND VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA 100/2013.(IX.17.) SZ. ÖNK. HATÁROZATTAL ELFOGADOTT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI DÖNTÉS ALAPJÁN 314 / 2012. (XI.8.) KORM. RENDELET 41. SZERINTI EGYSZERŰSÍTETT
N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a
N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a - 2014 - A 314/2012. (XI.8.) Korm. rend. szerint egyszerűsített eljárás
FÓT VÁROS HÉSZ MÓDOSÍTÁS 2017 FÁY ANDRÁS ÁLTALÁNOS ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK
MŰ-HELY TERVEZŐ ÉS TANÁCSADÓ ZRT. 1016 Budapest, Hegyalja út 7-13. POB: 1368 BP 5. PF 215, TEL: (36-1) 312 4570 E MAIL: muhelyrt@muhelyrt.hu OBELISZK STÚDIÓ KFT. 1056 Budapest, Belgrád rakpart 12. E MAIL:
Békés Város Önkormányzata pályázat útján értékesíti a tulajdonában lévő alábbi ingatlanjait:
Békés Város Önkormányzata pályázat útján értékesíti a tulajdonában lévő alábbi ingatlanjait: 1. Békés, Jantyik u. 5. A földrészlet nagysága: 1688 m². /Helyrajzi száma: 5626/ Az épület mőemlék védettség
Salgótarján Megyei Jogú Város Főépítészétől. Szám:1757-5/ 2012 Javaslat a településrendezési terv módosítás előkészítésére
Salgótarján Megyei Jogú Város Főépítészétől Szám:1757-5/ 2012 Javaslat a településrendezési terv módosítás előkészítésére Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján Megyei Jogú Város közigazgatási területén két területegység
N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a
N Y Í R E G Y Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a - 2016 - A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet szerinti teljes eljárás keretében
Vecsés TRT módosítás Trk. 38. szerinti előzetes tájékoztatás melléklete. Sorszám Településszerkezeti terv módosítása Szabályzat módosítása
Vecsés TRT módosítás 2017. Trk. 38. szerinti előzetes tájékoztatás melléklete Sorszám Településszerkezeti terv módosítása Vecsés Építési Szabályzat módosítása Szabályozási terv módosítása 1. Vecsés, Wass
FERTŐD VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA
REGIOPLAN KÖRNYEZET ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529751, 311304 email: regioplan@regioplan.hu FERTŐD VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA
a BUDAPEST, III. KERÜLET KASZÁSDŰLŐ ÉS KÖRNYÉKE Bécsi út Bojtár utca Csillaghegyi út 19916/5 hrsz telek által határolt terület
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2002. (VII.4.) RENDELETE a BUDAPEST, III. KERÜLET KASZÁSDŰLŐ ÉS KÖRNYÉKE Bécsi út Bojtár utca Csillaghegyi út 19916/5 hrsz telek által határolt
LEVÉL. Településrendezési tervmódosítás Teljes eljárás Előzetes tájékoztatási dokumentáció március TH
LEVÉL Településrendezési tervmódosítás Teljes eljárás Előzetes tájékoztatási dokumentáció 2017. március TH 16-02-16 2 Levél településrendezési terv módosítás Előzetes tájékoztatási dokumentáció Aláírólap
RAKTÁR UTCA - VIHAR UTCA - HUNOR UTCA - HÉVÍZI ÚT - KUNIGUNDA ÚTJA
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 34/2003. (X.2.) Ö.K. SZÁMÚ RENDELETE AZ ÓBVSZ-RŐL SZÓLÓ 32/2001.(XI.30) Ö.K. RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL valamint A BUDAPEST III. kerület RAKTÁR UTCA -
GÖD VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA Göd, Jávorka utcai 4 csoportos bölcsőde elhelyezése érdekében
GÖD VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA Göd, Jávorka utcai 4 csoportos bölcsőde elhelyezése érdekében 2019. február GÖD VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA Göd, Jávorka utcai 4
TATA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA. a JÁNOS PATAK (ÁLTAL-ÉR) - MALOM PATAK ÁLTAL HATÁROLT (SZŐNYEGGYÁRI SZIGET) TERÜLETRE
TATA TELEPÜLÉSRENDEÉSI ESKÖEINEK MÓDOSÍTÁSA a JÁNOS PATAK (ÁLTAL-ÉR) - MALOM PATAK ÁLTAL HATÁROLT (SŐNYEGGYÁRI SIGET) TERÜLETRE JÓÁHAGYANDÓ DOKUMENTÁCIÓ SERKEETI TER MÓDOSÍTÁSA Határozati javaslat Tata
REGIOPLAN GÖNYŰ KÖZSÉG SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA
REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu GÖNYŰ KÖZSÉG SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA
Értékesítési Tájékoztató Siófok, Szent László u. 208. (2633/3 hrsz) és Baross u 18/A, 18/B (2633/1, 2633/2 hrsz)
Értékesítési Tájékoztató Siófok, Szent László u. 208. (2633/3 hrsz) és Baross u 18/A, 18/B (2633/1, 2633/2 hrsz) Készült: Budapest, 2010-04 Értékesítő: Budaestate Kft, Tel: +36 1 4748787, info@budaestate.hu
4. A RENDEZÉSI TERVBEN TÖRTÉNŐ VÁLTOZÁSOK LEÍRÁSA
4. A RENDEZÉSI TERVBEN TÖRTÉNŐ VÁLTOZÁSOK LEÍRÁSA 4.1 A módosítások bemutatása A módosítások településen elfoglalt helyét a mellékelt A-1 jelű átnézeti rajz tartalmazza. 1. sz módosítás A módosítandó terület
N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a
N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a - 2017 - A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 41. -a szerinti egyszerűsített
A 0115/30 helyrajzi számú terület övezeti besorolásának módosítása Eg erdőövezetről Mát általános tanyás mezőgazdasági övezetre.
Mórahalom Város TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV 2016. ÉVI RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA A város 11/1999. (VII.01.) számú Helyi Építési Szabályzata és Településszerkezeti Terve ismét módosításra szorul az elmúlt évben felmerült
TATA, szőnyeggyári sziget - Berta malom SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK
LT-PLAN BT. Tatabánya, Tátra u. 1/A Munkaszám: 6/2016. TATA, szőnyeggyári sziget - Berta malom SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA - 2016 JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK Tervező: László Tibor okl. építészmérnök
HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA. Budapest, december VÁROS ÉS HÁZ BT DECEMBER
BALATONFŰZFŐ HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA BALATONFŰZFŐ HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA (Az 1491/1-2 és az 1492/1 hrsz-ú telkekre vonatkozóan) VÉLEMÉNYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ A 314/2012.
ELŐZETES TÁJÉKOZTATÁS. Kisújszállás Város Településrendezési terv évi 2. számú módosításához
ELŐZETES TÁJÉKOZTATÁS Kisújszállás Város Településrendezési terv 2014. évi 2. számú módosításához 1.) Előzmények, tervezési feladat, a terv típusa: Kisújszállás város önkormányzata határozatot hozott a
TATA, Gábor Á. Deák F. utca sarok ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA
LT - PLA BT. 2800 Tatabánya, Tátra u. 1/A TATA, Gábor Á. Deák F. utca sarok ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA - 2018 - Tervező: LÁSZLÓ TIBOR okl. építészmérnök TT-1/11-0086 JÓVÁHAGYADÓ MUKARÉSZ Tata Város