Beszámoló a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok tevékenységéről, hálózatuk aktuális helyzetéről
|
|
- Alajos Magyar
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Beszámoló a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok tevékenységéről, hálózatuk aktuális helyzetéről A Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok és az NDI kapcsolata Az NDI feladata, hogy az országban található összes Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot összefogja, koordinálja, tanácsadással segítse, illetve pályáztassa. Az NDI munkatársai több esetben is ellátogattak a KEF ülésekre, és munkájukkal segítik a helyi stratégiák megírásában. Március 10-én e célból került megrendezésre az Országos KEF Konferencia, KEF látogatásokat pedig az évben többször is tettünk, jártunk a balatonalmádi, miskolci, debreceni, dunaújvárosi KEF-eknél. A Fórumokkal történő aktív kommunikáció része a KEF Hírlevél is, amiben tájékoztatjuk őket az NDI-ben történt nagyobb eseményekről. A TÁMOP Legyen más a szenvedélyed projekt keretén belül a Kábítószer-ellenes Világnapi programok (június 26.) megrendezésére pályázhattak a Fórumok. A KEF-ek hálózatának működését segítendő, a TÁMOP projekt keretén belül is egyik fő célcsoportunkként a helyi Fórumokat határoztuk meg. A szakértői célcsoport segítése érdekében országszerte workshopokat szervezünk már meglévő, illetve frissen alakuló KEF-eknek. Ez utóbbiaknak szakmai támogatást nyújtunk megalakulásukhoz. KAB-KEF-14-2 A Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok működési feltételeinek biztosítására kiírt évi pályázaton összesen 45 szervezet beadott programja nyert támogatást. whslgovpbs.k44adubtgyoe
2 Budapesti KEF-ek területi elhelyezkedése Budapesten, a listánk szerint 19 kerületben található Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (21 KEF-hez tartozik képviselői név, de csak 19 KEF esetében vannak meg a Fórumhoz tartozó elérhetőségek, címek is, így őket emeltem csak ki.). Vannak, akik az idei évben is kihasználták a pályázati lehetőségeket és benyújtották a KEF fenntartására igényelhető pénzösszeg elnyerésére írt pályázatukat, míg mások csak névleg működnek. Az idei KAB-KEF-14-es NCSSZI pályázatra az alábbi budapesti kerületek nyújtottak be pályázatot: - BÁRKA Kőbányai Humánszolgáltató Központ - Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata - Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat Prevenciós Központ - Budapest Főváros III. Kerületi Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat - Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata - Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat - Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ A Fővárosi KEF újjáélesztése - A Fővárosi KEF megújításának első lépései az újbóli kapcsolatfelvétel a kerületi KEFekkel. Ebben és a további feladatokban is- segítséget nyújt az NDI, mint közvetítő az újonnan megalakult Fővárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok Tanácsa és a kerületi Fórumok között. - A kapcsolatfelvételt követően szükséges az összes résztvevő meghívása egy közös tárgyalásra, ahol egyenként bemutatkozva egy rövid előadás keretén belül a KEF-ek bemutatják aktuális helyzetüket, problémáikat.
3 - A tapasztalatcsere után (lehet egy következő ülés témája is) felrajzolható lesz a budapesti kábítószerhelyzet, amelyre idővel reagálni is lehet. A feltárást követően munkacsoportok alakulhatnak, amelyek kiélezetten 1-1 területre összpontosítva látják el a feladataikat. - Ezt követően lehet megírni a Fővárosi Drog Stratégiát, ami a Nemzeti Drogellenes Stratégia alapelveire és célkitűzéseire épül, a helyi sajátosságok, erősségek és gyengeségek figyelembevételével. - A Fővárosi Drog Stratégia megalkotása után a Cselekvési Terv megírása következik. KEF-ek részvétele képzéseinken Az NDI évente akár több alkalommal is szervez képzéseket, mint például az Addiktológia, Addiktológiai prevenció, Terápiás megközelítések c. akkreditált képzés, illetve előkészít még további akkreditáció előtt álló képzéseket, mint a Pedagógusoknak szóló továbbképzés és a Nevelőotthonokban dolgozó szakembereknek szóló továbbképzés akkreditációja. (előkészítés, szükségletfelmérés.) év első felére esett a májusban megtartott Addiktológiai prevenció képzés, (május 6-7, ), amelyre 25 fő jelentkezett. Az alábbi főbb témákat tartalmazták az előadások: egészség-egyenlőtlenségek, a prevenció formái, kommunikáció szerepe a prevencióban, egészségfejlesztési projekt tervezése, a közösség szerepe az egészségfejlesztésben, aktuális pályázati rendszerek bemutatása. A képzés gyakorlati munkával végződött. TÁMOP Legyen más a szenvedélyed kiemelt projekt keretén belül KEF-ekkel kapcsolatban megvalósult programok Régiós tanácsadók és szakértő tanácsadók A projekt ideje alatt 6 fő régiós és 4 fő szakmai tanácsadó segíti munkánkat. A régiós tanácsadók egyenként 3 megye koordinálását végzik, feladatuk a KEF-ekkel való kapcsolattartás, workshopok szervezése, megtartása, új KEF-ek létrejöttének támogatása, elősegítése. A szakmai tanácsadók az NDI főbb tevékenységeiben nyújtanak segítséget, szakmai háttéranyagok írása, gyűjtése és elemzése, konferencia témakörök meghatározása a feladatuk. Szakmai rendezvények, drogprevenciós programok A projekt céljának elérése érdekében az érintett régiókban több helyi, megyei, és országos szakmai konferencia és workshop megrendezésére kerül sor. A rendezvények célja, hogy az adott földrajzi területen dolgozó szakemberek megismerjék a szakterületre vonatkozó, és ahhoz kapcsolódó stratégiai dokumentumokat, vagyis a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia, illetve a Nemzeti Ifjúsági Stratégiában foglaltakat. Az érintett korcsoportok eléréséhez a projekt keretében szakmailag kidolgozott és hatékony programok kerülnek lebonyolításra. Ezek egyike a megyei, és helyi szintű konferenciákhoz kapcsolódó, a fiatalok bevonását célzó drogprevenciós programsorozat (roadshow), valamint a különösen veszélyeztetett fiatalok elérését célzó nagyobb ifjúsági rendezvényeken való megjelenés. Ezeken a helyszíneken helyi ifjúsági, és civil szervezetek, valamint alternatív szabadidő eltöltését biztosító, megelőzési programok bemutatkozására is lehetőség nyílik. Az infokommunikációs technológiák alkalmazásával a projekt keretei között lehetőség nyílik a
4 fiatalok közvetlen megszólítására egy komplex, univerzális drogprevenciós programmal, melynek keretén belül a témához kapcsolódva kifejezhetik kreativitásukat és alkotói készségüket. Kábítószer-ellenes Világnap KEF pályázatok: június 26. A Kábítószer-ellenes Világnapi rendezvények megvalósításához a projekt keretén belül pályázat kiírására került sor. 11 KEF nyert a beadott szinopszis tervével, amiket a helyi média bevonásával sikerült megvalósítaniuk. A programok célközönsége egyezett a Legyen más a szenvedélyed fő célcsoportjával: az ifjúsági korosztály aktív résztvevője volt a programoknak, amelyekről fotókat, beszámolókat is készítettek a rendezők. Az alábbi szervezetek programját támogattuk: Forrás Lelki Segítők Egyesülete, Győriek Egészségéért Közhasznú Egyesület, VÁRDAKEF, BÁRKA Kőbányai Humánszolgáltató Központ, Gondoskodás Alapítvány Mosonmagyaróvár, ÉFOÉSZ Baranya Megyei Egyesülete, Benignus Közhasznú Egyesület Szentes, Tíz lépcső Közhasznú Alapítvány Szombathely, ÉFOÉSZ KEM Szervezete Tatabánya, Jótevők Háza Alapítvány, Alkohol-Drogsegély Ambulancia Egyesület. KEF látogatások A KEF üléseken a projekt munkatársai ismertetik az új Nemzeti Drogellenes Stratégia főbb célkitűzéseit, megvalósítási kereteit, illetve tanácsot adnak a helyi szintű célok gyakorlati megvalósításához. - Balatonalmádi: május Miskolc: június Debrecen: június Dunaújváros: július 08. Workshop A projekt további szakaszában különböző földrajzi területeken az egyes együttműködő partnerek a projekt szakmai segítségnyújtása mellett elvégzik a szükségletek feltárását, a problémák azonosítását, valamint a számukra adekvát és alkalmazható együttműködésre, programokra és módszertanra is vonatkozó jó gyakorlatok kiválasztását. A meglévő információk birtokában az együttműködő partnerek ismételt csoportmunka keretében kidolgozzák a helyi szükségletekre épülő, drogmegelőzési témájú akcióterveiket. A projekt végére várhatóan 10 db új KEF alakul és a meglévők aktivitásának növekedését várjuk.
5 2014. szeptember-december között megrendezett workshopok helyszínei whslgovpbs.k44adubtgyoe
Stratégiai célok és lehetőségek a kábítószerügyi területen
Stratégiai célok és lehetőségek a kábítószerügyi területen Müller Éva osztályvezető Budapest, 2017. december 14. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztálya Nemzeti
PR-Kód A szervezet neve Projekt címe Igényelt összeg Megítélt összeg. Eger Megyei Jogú Város LÉGY TISZTÁBAN MAGAD- DAL KAB-KEF-11-C-3616
KAB-KEF-11-C-3616 Eger Megyei Jogú Város LÉGY TISZTÁBAN MAGAD- DAL KAB-KEF-11-C-3610 KAB-KEF-11-C-3602 Miskolc Megyei Jogú Város Békéscsaba Megyei Jogú Egészségügyi Alapellátási Intézmény Nekünk fontos
A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tevékenységének gyermekvédelmi vonatkozásai
A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tevékenységének gyermekvédelmi vonatkozásai Gesztelyi Tamás Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórum A Debreceni KEF bemutatása KEF szakmai fórum 2003. óta működik Debrecenben
kapcsolatok erősítése Vácott
Közigazgatási partnerségi kapcsolatok erősítése Vácott ÁROP 1.A.6 2013 2013 0017 0017 A pályázati konstrukció A Közigazgatási partnerségi kapcsolatok erősítése elnevezésű pályázat célja a közigazgatási
A Szekszárdi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Szervezeti és Működési Szabályzata
A Szekszárdi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Szervezeti és Működési Szabályzata Szekszárd 2013. február I. A Szekszárdi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum jogállása, feladatai A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum
A projekt folytatási lehetőségei
"Függő(k) kapcsolatok - a drog területet képviselő civil szervezetek érdekképviseleti célú együttműködését fejlesztő projektje az ország három régiójában A projekt folytatási lehetőségei Gondi János Debrecen,
Civilek a Fiatalokért Egyesület bemutatása
Tisztelt Partnereink! Egyesületünk EFOP-1.2.1-15-2016-00681 pályázattal kapcsolatban a megvalósításhoz partnereket keres, kérem engedje meg, hogy részletesebben bemutassam az egyesületünk és az említett
Javaslat Kábítószerügyi Egyeztető Fórum megalakítására
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat Kábítószerügyi Egyeztető Fórum megalakítására Előterjesztő:
ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 17-ei ülésére. 4. napirend
ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. november 17-ei ülésére 4. napirend Napirend tárgya: Tájékoztató a KEF tevékenységéről Előadó: Mellékletek: Remport Csaba alpolgármester,
Humánszolgáltatási Bizottságának évi munkaterve
390/2018. (XII. 11.) HB határozat a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete Humánszolgáltatási Bizottságának 2019. évi munkatervéről (8 igen, egyhangú szavazattal) 1. A Humánszolgáltatási
A PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK SZEREPE A PROJEKTBEN
A PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK SZEREPE A PROJEKTBEN Selmeczi Zoltán FŐOSZTÁLYVEZETŐ SALGÓTARJÁNI PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONT OKTATÁSI HIVATAL PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK MIÉRT ÉPPEN A POK-ok? A nemzeti
A projekt részcéljai:
ÓVODAI ÉS ISKOLAI SZOCIÁLIS SEGÍTŐ TEVÉKENYSÉG FEJLESZTÉSE A FELHÍVÁS KÓDSZÁMA: EFOP-3.2.9-16 Magyarország Kormányának felhívása a család-és gyermekjóléti központok vagy az általuk kiszerződött feladatellátó
Fehérvári Civil Központ Székesfehérvár, Rákóczi u. 25.
2012-2014 Fehérvári Civil Központ Székesfehérvár, Rákóczi u. 25. -Iroda - Tanácsadó tér - Térítésmentesen használható számítógépes állomások - Heti 40 órában nyitva tartó szolgáltató iroda Információs
Szertelen Egyesület 2009 évi tevékenysége
Szertelen Egyesület 2009 évi tevékenysége Szervezetünk 2004 tavaszán jött létre fiatal, szenvedélybeteg-ellátás területén dolgozó szakemberek,gyógyult szenvedélybetegek és ifjúságpolitikai szakemberek
2./ Tájékoztatás a KEF évi nyertes pályázata programelemeinek megvalósulásáról Előadó: Szoboszlai Gabriella KEF titkár
Kábítószerügyi Egyeztető Fórum 3580. Tiszaújváros, Bethlen G.u.7. E M L É K E Z T E T Ő A TISZAÚJVÁROSI KÁBÍTÓSZERÜGYI EGYEZTETŐ FÓRUM 2014. június 12-i üléséről Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív
ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK AUGUSZTUS 31-EI ÜLÉSÉRE
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám: III-1778-3/2017. ELŐTERJESZTÉS
SZOCIÁLIS ÁGAZATI KONZULTÁCIÓ 2018 MEGÚJULÁS FELKÉSZÜLTSÉG MINŐSÉG
SZOCIÁLIS ÁGAZATI KONZULTÁCIÓ 2018 MEGÚJULÁS FELKÉSZÜLTSÉG MINŐSÉG Az addiktológia aktuális kihívásai Berényi András Addiktológiai Országos Szakmai Kollégium elnöke A KOLLÉGIUM MŰKÖDTETÉSÉNEK CÉLJA I.
Iskolai lemorzsolódás
Iskolai lemorzsolódás Gubáné Csánki Ágnes intézményfejlesztési vezető szaktanácsadó Oktatási Hivatal Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ Európa 2020 Stratégia A végzettség nélküli iskolaelhagyást 10
Budapest XIII. ker. Kábítószerügyi Egyeztető Fórum. Szervezeti és Működési Szabályzata
Budapest XIII. ker. Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Szervezeti és Működési Szabályzata Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések... 3 1.1.Szervezet neve... 3 1.2.Jogállása... 3 1.3.Alakulásának ideje...
ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30
ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Hátrányos helyzetű fiatalok munkaerő-piaci integrációjában szerzett svájci és magyar tapasztalatok felhasználása egy közös módszertan kidolgozásához c. projekt bemutatása
- ÁLTALÁNOS FELADATOK - 1. Beszámoló a évi feladatvégzésről felelős: Both Éva határidő: január 25.
- ÁLTALÁNOS FELADATOK - 1. Beszámoló a 2010. évi feladatvégzésről felelős: Both Éva határidő: január 25. 2. Jelentés a 2010. évi létszámadatokról és a beáramlásról felelős: Békés Zoltán, Kiss Máté határidő:
Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat. Formális és nem-formális képzési lehetőségek az ifjúsági munkában
Formális és nem-formális képzési lehetőségek az ifjúsági munkában Bencze Györgyné Hajni VIII. Országos Tranzitfoglalkoztatási Konferencia 2009. május 29. Az ifjúsági munka foglalkozásszerű vagy önkéntes
Országos KID Egyesület
Országos KID Egyesület ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Debrecen, 2012. szeptember 27. Az első KID-ek 2002-2005 A KID-típusú programok módszertanát az Országos Foglalkoztatási Közalapítvánnyal (OFA)
TÁMOP-6.1.2-11/3-2012-0001
TÁMOP-6.1.2-11/3-2012-0001 EFI kialakítása a Rétsági Kistérségben a Előzmények A magyar lakosság egészségi állapota nem tükrözi az egészségügy fejlettségét A magyar gazdaság fejlettsége nem indokolja a
A regionális hálózatépítés fejlesztési eredményei a Dél-dunántúli régióban
A regionális hálózatépítés fejlesztési eredményei a Dél-dunántúli régióban Csizmazia Sándorné szakmai vezető TÁMOP 3.2.2.Dél-dunántúli RHK Garay János Általános Iskola és AMI Záró konferencia a Dél-dunántúli
A közösségi kapcsolatépítés módszerei és eszközei a rákmegelőzés hatékonyabbá tételében
A közösségi kapcsolatépítés módszerei és eszközei a rákmegelőzés hatékonyabbá tételében Kovács Zsuzsanna 2014. február 26. OEFI TÁMOP 6.1.1 - Egészségfejlesztési szakmai hálózat létrehozása Népegészségügyi
KOMNUKICIÓS ÉS PR TERV
KOMNUKICIÓS ÉS PR TERV 1. Célok A referencia-intézmény egyedi, más intézmények számára is példaértékű, működésében koherens, gyermekközpontú pedagógiai gyakorlattal, szervezeti innovációval rendelkező
TÁMOP-5.3.8-11/A1-2012-0001 RÉV projekt
TÁMOP-5.3.8-11/A1-2012-0001 RÉV projekt Rehabilitáció - Érték - Változás (RÉV): Megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-piaci helyzetének elősegítése érdekében történő rendszerszintű képzési és
Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője
Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője 1980-as évek: a tömegoktatás következménye a tehetségvédelem újraéledése (nemzetközi, hazai) Megalakul a Tehetség Világtanács (1975), majd az Európai
TÁMOP-5.3.8-11/A1-2012-0001. Bernáth Ildikó elnök Szakmapolitikai Koordinációs Testület. 2015. szeptember 28.
Rehabilitáció - Érték - Változás (RÉV): Megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-piaci helyzetének elősegítése érdekében történő rendszerszintű képzési és szolgáltatásfejlesztési modellprogram Bernáth
SANSZ Esélyegyenlıségi kísérleti program Baranya megyében
SANSZ Esélyegyenlıségi kísérleti program Baranya megyében TÁMOP-5.5.1.A-10/1-2010-0011 Horizontális célkitűzések megvalósítását elősegítő helyi közösségi kezdeményezések, programok támogatása A projekt
A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány fejlesztései a fogyatékos emberek érdekében
A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány fejlesztései a fogyatékos emberek érdekében MEREK Guruló projekt műhely átadás Miskolc, 2010. november 17. Tartalomjegyzék 1. A Közalapítványról
Család és Gyermekjóléti Szolgálat-észlelő és jelzőrendszer. Szekszárd
Család és Gyermekjóléti Szolgálat-észlelő és jelzőrendszer Szekszárd 2018.02.22. A 2016. Január 1-től jogszabályi változások Családsegítő- Gyermekjóléti Központok/Szolgálatok 2016. január 1 előtt külön
Az Esztergár Lajos Család-és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ ezúton megküldi tájékoztatóját az EFOP pályázat kiírásának tartalmáról.
1. s z. m e l l E s z t e r g á r L a j o s C s a l á d - é s G y e r m e k j ó l é t i S z o l g á l a t é s K ö z p o n t 7 6 3 2 P é c s, An i k ó u. 5. L e v e l e z é s i c í m : 7 6 1 6 P é c s,
Oktatói önéletrajz Paksi Borbála
tudományos munkatárs Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1982-1987 BCE (akkor MKKE), Közgazdász-tanár szak
ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA
ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA I. PILLÉR: FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E-LEARNING KÉPZÉS II.
Aktuális TÁMOP közoktatás fejlesztési pályázatok. Hajdúszoboszló, 2010. október 20.
Aktuális TÁMOP közoktatás fejlesztési pályázatok Hajdúszoboszló, 2010. október 20. Aktuális pályázatok kategóriái Megjelentetésre váró közoktatási pályázati konstrukciók: 2010-ben terveink szerint 3 (TÁMOP
BŰNMEGELŐZÉSI KONCEPCIÓ / 2005-2010 /
BŰNMEGELŐZÉSI KONCEPCIÓ / 2005-2010 / BŰNMEGELŐZÉSI KONCEPCIÓ / 2005-2010 / Simontornyán, valamint Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgáltatásra társult településein. * *Aktuális helyzet, célcsoportok.
Életreval(l)ó Hajdúhadházi térségben élő hátrányos helyzetű, inaktív nők komplex önálló életvitelre való felkészítése TÁMOP-5.3.
Életreval(l)ó Hajdúhadházi térségben élő hátrányos helyzetű, inaktív nők komplex önálló életvitelre való felkészítése TÁMOP-5.3.1-C-09/2-2010-0102 PÁLYÁZÓ: Segítők Innovatív Közössége Közhasznú Egyesület
EFOP TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL
EFOP-1.3.5-16 TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL PÁLYÁZAT CÉLJA: A helyi igényekre, lehetőségekre reflektálva új formalizált vagy nem formalizált kisközösségek létrehozása
A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács
A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 2011. évi munkaterve Elfogadta: A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a 2011. február 17-i ülésén 1 Jelen dokumentum a Nyugat-dunántúli Regionális
E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2010. SZEPTEMBER 16-I ÜLÉSÉRE
E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2010. SZEPTEMBER 16-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 190-6/2010. MELLÉKLETEK: 0 DB TÁRGY: Tájékoztató a Dél-Dunántúli Regionális Drogstratégia végrehajtására
Ifjúsági védőnő szakirányú továbbképzési szak
Ifjúsági védőnő szakirányú továbbképzési szak Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar 2007. Szakirányú továbbképzés I. Képzési és kimeneti követelmények 1. A kérelmező felsőoktatási intézmény neve, címe: Debreceni
1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros
MAGYAR KÖZLÖNY 148. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 148. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. szeptember 15., péntek Tartalomjegyzék 1669/2017. (IX. 15.) Korm. határozat A Nemzeti Drogellenes Stratégia 2017 2018. évekre vonatkozó szakpolitikai
A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként
A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájában megfogalmazott célkitűzések megvalósítása
SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM
SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM Preambulum Az aláíró felek fontos feladatnak tartják a Szécsényi kistérség társadalmi-gazdasági fejlődésének támogatását a humánerőforrás fejlesztésével és a
TÁMOP-5.3.2-12/1-2012-0001
FogLak projekt2 Az utcán élő hajléktalan személyek társadalmi visszailleszkedésének, sikeres munkaerő-piaci integrációjának megalapozása TÁMOP-5.3.2-12/1-2012-0001 A projekt célja Az utcán élő hajléktalan
r;z+. számú előterjesztés
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének tagja r;z+. számú előterjesztés Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottsága részére a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2006. október 30-i ülésére Tárgy: Döntés Zirc város részvételéről a Szociális és Munkaügyi Minisztérium helyi önkormányzatok gyermek
Óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység fejlesztése Az iskolai szociális munka jelene és jövője
Óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység fejlesztése Az iskolai szociális munka jelene és jövője Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság
1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz
1. sz. melléklet Orientáló mátrix a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz Kistérség Projekt címe Összeg (mft) Baktalórántháza Játszva, tanulva, sportolva a társadalom hasznos tagjává válni Leírás
Dialógus Közigazgatási partnerségi kapcsolatok erősítése Debrecenben. című projekt. megvalósításának bemutatása
Dialógus Közigazgatási című projekt megvalósításának bemutatása A Dialógus Közigazgatási elnevezésű projekt Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, KultúrÁsz Közhasznú Egyesület, valamint a Mosolyvirág
VAS MEGYEI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM évi munkaterve
VAS MEGYEI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM 2017. évi munkaterve A munkaterv azokat a legfontosabb feladatokat tartalmazza, mely a Vas megyei Foglalkoztatási Paktum részeként megvalósul 2017-ben. A paktum menedzsment
Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai
Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai 1./ Az elnökség 2014. évi tevékenységének értékelése, évzáró. Előterjesztő: Kárpáti Zoltán megyei elnök Előterjesztés módja: írásban illetve szóban 2./ A jelenlévők
Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat
Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat IFJÚSÁGPOLITIKAI KONCEPCIÓJÁNAK Intézkedési terve (2004-2006) A kerületi gyermek és ifjúsági korosztályok fölmérése 1. A fizikai teljesítőképesség, biológiai
PREAMBULUM. 2. A Fórum feladatai. 3. A Fórum kapcsolatai
Kisújszállás Város Kábítószerügyi Egyeztető Fórumának Szervezeti és Működési Szabályzata Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadta a 113/2016. (IV. 28.) számú önkormányzati határozatával
Mátészalka Város Polgármesteri Hivatal Szervezetfejlesztése /ÁROP-1.A.2/A-2008-0084. sz./
Mátészalka Város Polgármesteri Hivatal Szervezetfejlesztése /ÁROP-1.A.2/A-2008-0084. sz./ Kivonat a Corporate Values Szervezetfejlesztési és Vezetési Tanácsadó Kft. Stratégiai műhelymunkáról szóló visszajelző
KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012.
KOMMUNIKÁCIÓS TERV Tanulj tőlünk- Tanulunk tőled! TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-140 KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. A kommunikáció tervezése része a TÁMOP 3.1.7 projekt szakmai tervezésének. A szakmai feladatok alapján
A szolgáltató neve Település Címe Telefonszám BÁCS-KISKUN. Kecskemét 6000 Kossuth tér 2. Szeged 6725 Bécsi krt. 24. Szeged 6724 Bécsi krt. 7.
A 42/2008. (XI. 14.) EüM-SZMM együttes rendeletben foglaltak alapján végzendő megelőzőfelvilágosító szolgáltatás (elterelés) területi ellátási kötelezettsége A szolgáltató neve Település Címe Telefonszám
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS RÉGIÓS PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA AZ EURÓPAI IFJÚSÁGI HÉTEN
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS RÉGIÓS PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA AZ EURÓPAI IFJÚSÁGI HÉTEN Az NCSSZI Fiatalok Lendületben Programiroda pályázatot hirdet ifjúsági és/vagy fiatalokkal foglalkozó civil szervezetek számára
Közhasznúsági jelentés 2007
Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület Közhasznúsági jelentés 2007 Nyíregyháza, 2008-05-26 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. A Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület számviteli beszámolója 3. Kimutatás a
. számú előterjesztés
.S5~{. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottság részére a Kőbányai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum működéséről szóló
Új szakmai továbbképzések a Nemzeti Művelődési Intézet képzési kínálatában
Új szakmai továbbképzések a Nemzeti Művelődési Intézet képzési kínálatában Szakmai fejlesztőhálózat a kistelepülésektől az agorákig országos projektzáró konferencia Hatvan, 2015. szeptember 3. Partnereink
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS II. FORDULÓ. Kisújszállás Város Önkormányzata által megbízott Közvetítő Szervezet
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS II. FORDULÓ Kisújszállás Város Önkormányzata által megbízott Közvetítő Szervezet pályázatot hirdet az ÉAOP-2009. 5.1.1/D-09-2f 2011 0006 számú, Kisújszállás városközpont funkcióbővítő
A Humán Szakemberek Országos Szövetsége és a Zsigmond Király Főiskola az innováció szolgálatában
A Humán Szakemberek Országos Szövetsége és a Zsigmond Király Főiskola az innováció szolgálatában Dr. Szabó Szilvia (PhD.) főiskolai docens, ZSKF elnökségi tag, HSZOSZ Humán Szakemberek Országos Szövetsége
EGYÜTTES ERŐVEL. Munkaerő-piaci reintegráció a hajléktalanellátásban. EQUAL projekt (2005. 07. 01 2007. 12. 31.)
The EQUAL Programme is funded by the European Social Fund and the Hungarian Government. Az EQUAL Programot az Európai Szociális Alap és a Magyar Kormány finanszírozza. EGYÜTTES ERŐVEL Menhely Alapítvány
Ügyelet: a célcsoport folyamatos fogadása és szükségletfelmérés. Hátrányok leküzdését célzó tevékenységek
A partnerszervezetek nevei és rövidítése: Belvárosi Tanoda Alapítvány - BTA Megálló Csoport Alapítvány Szenvedélybetegekért Belvárosi Tanoda Alapítványi Gimnázium és Szakközépiskola Leo Amici 2002 Addiktológiai
ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30
ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Hátrányos helyzetű fiatalok munkaerő-piaci integrációjában szerzett svájci és magyar tapasztalatok felhasználása egy közös módszertan kidolgozásához c. projekt bemutatása
2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM
2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM AZ ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVÉNEK CÉLKITŰZÉSEI az Unio Tanácsa 2010/37/EK döntése alapján Az Európai Unión belüli önkéntes tevékenység
Út az emberekhez - Társadalmi kommunikáció, PR
TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése Út az emberekhez - Társadalmi kommunikáció, PR Előadó: Kisanyik Tímea Éva tevékenység koordinátor
Smart City Tudásbázis
Smart City Tudásbázis Projektpartner: Vezető partner és további projektpartnerek: TINA VIENNA (Vezető partner) Esetleg Bécs város kollégái és üzlettársai a kiválasztott tématerületeken Potenciális projektpartnerek
Projektnyitó IKSZT találkozó
Projektnyitó IKSZT találkozó 2012. október 25. csütörtök 12 óra IFI PONT Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda Eger, Dobó tér 7. I. szakasz Projektnyitó IKSZT találkozó Heves megyében (2012. október)
Uniós források a települési ifjúsági munka szolgálatában
Uniós források a települési ifjúsági munka szolgálatában Batta Zsófia Család- és Ifjúságpolitikai Stratégiai és Koordinációs Főosztály Budapest, 2017. március Fiatalokat érintő, közösségfejlesztést szolgáló
bp02css@freemail.hu, 2kercsgyk@euroweb.hu 225-7956, 225-7957, 225-38-64, 225-3865 cstan.v.csao@kszki.obuda.hu (+36-1) 454-0620, 454-0621
I. ker Budavári Szolgáltatási II. ker. és III. ker Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Családok Átmeneti Otthona III. ker. Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi I. III. ker.óbudai Családi Tanácsadó
G512Q10. BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALA Sport, Ifjúsági és Civil Kapcsolatok Főosztálya
BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALA Sport, Ifjúsági és Civil Kapcsolatok Főosztálya Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése Budapest,
A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 10. SZÁMÚ MELLÉKLETE
A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 10. SZÁMÚ MELLÉKLETE A SZAKMAI MUNKAKÖZÖSSÉGEK EGYÜTTMŰKÖDÉSE, KAPCSOLATTARTÁSÁNAK RENDJE, A PEDAGÓGUSOK MUNKÁJÁNAK SEGÍTÉSÉBEN
A TANULÓI LEMORZSOLÓDÁS SZEREPE A KÖZNEVELÉSBEN
A TANULÓI LEMORZSOLÓDÁS SZEREPE A KÖZNEVELÉSBEN BRASSÓI SÁNDOR KÖZNEVELÉSI ELNÖKHELYETTES OKTATÁSI HIVATAL FOGALMAK ÉS AZ ÉRTELMEZÉSI KERETEK VÁLTOZÁSA Lemorzsolódás Korai vagy végzettség nélküli iskolaelhagyás
Iskolai konfliktusok, erőszak, zaklatás hatékony megelőzése és kezelése
Iskolai konfliktusok, erőszak, zaklatás hatékony megelőzése és kezelése Magyarország közoktatási intézményeinek fenntartói részére A program az Európai Unió programja finanszírozásával valósult meg A következő
Közhasznúsági jelentés
Közhasznúsági jelentés A Lét Teljessége Egyesület 2011. január 01-jétől 2011. december 31-éig folytatott tevékenységéről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ Alkalmazott könyvelés: egyszeres könyvvitel. Az Egyesület
Fővárosi Módszertani Gyermekvédelmi Szakszolgálat 2010. évi módszertani feladatellátásának munkaterve
1 Fővárosi Módszertani Gyermekvédelmi Szakszolgálat 2010. évi módszertani feladatellátásának munkaterve 2010. évben folyamatosan végzett feladatok: A területi gyermekvédelmi szakszolgálatok nyilvántartási
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ Projektgenerálás és pályázatok kidolgozása a határon átnyúló területi együttműködés pályázati rendszerben 2009. január 5 - április 30. Projekt kód: 2008/II/EC/32 I. A projekt célja
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület. Színestér Szenvedélybetegek Alacsonyküszöbű Ellátása
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Színestér Szenvedélybetegek Alacsonyküszöbű Ellátása Győr, Vasvári Pál u. 1/a. www.maltai.hu 2011. Február 25. Szakmai Nap Előzmények Bűnmegelőzési pályázat:kiíró
A Regionális Szociális Forrásközpont Nonprofit Kft. Szombathely és Kistérsége Integrált Támogató Szolgálata
A Regionális Szociális Forrásközpont Nonprofit Kft. Szombathely és Kistérsége Integrált Támogató Szolgálata referencia intézményi tevékenységének bemutatása Budapest, 2011. január 27. Szombathely és Kistérsége
A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) és a referensi hálózat Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tudásmegosztó nap
Székesfehérvár 2014. november 27. A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) és a referensi hálózat Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tudásmegosztó nap Csikász Gábor MNVH B.-A.-Z. megyei referense Az MNVH célja,
A VÁLLALKOZÓK ÉS MUNKÁLTATÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE (VOSZ)
A VÁLLALKOZÓK ÉS MUNKÁLTATÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE (VOSZ) TÁMOP 2.5.3.C-13/1-2013-0001 A MUNKÁÉRT! A VOSZ CÉLJAI Kedvező gazdasági környezet kialakítása Vállalkozások versenyképességének növelése Szolgáltatások
A Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Utazó gyógypedagógiai munkaterve 2016/2017-os tanév
A Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Utazó gyógypedagógiai munkaterve 2016/2017-os tanév A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Miskolci Tankerületében
Tehetségsegítő és tehetséggondozó programok a Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégiumban TÁMOP-3.4.4/B/08/1. Készítette: Szűcs Róbert, Nyíregyháza
Tehetségsegítő és tehetséggondozó programok a Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégiumban TÁMOP-3.4.4/B/08/1 Készítette: Szűcs Róbert, Nyíregyháza A pályázat előzményei, feltételek Intézmény hagyományai (tagozatos
Hit és prevenció harc a drogok ellen
Program címe: Hit és prevenció harc a drogok ellen Tanúsítvány száma: 5/2015 Tanúsítvány érvényességi ideje: 2017. május 7. Kérelmező neve: Alfamedicus Egészségügyi és Humán Szolgáltató Bt. Program rövid
Foglalkoztatási paktumok Magyarországon Kassa, július 8.
Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Foglalkoztatási paktumok Magyarországon Kassa, 2010. július 8. Előzmények EU tagállamokban kísérleti jelleggel 1997-ben foglalkoztatási paktumok létrehozása
BIZTONSÁGI TANÁCSADÓK NEMZETKÖZI SZAKMAI EGYESÜLETE
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött az ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG valamint a BIZTONSÁGI TANÁCSADÓK NEMZETKÖZI SZAKMAI EGYESÜLETE között. 2007. Budapest A katasztrófák elleni védekezés
IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA
IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA IPR gyakorlatunk: A 2003/2004-es tanévtől foglalkozunk tudatosan a HH és a HHH gyerekek fejlesztésével. Az intézményi dokumentumaink tartalmazzák az IPR elemeit. A napi
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA. Előterjesztés -a Közgyűléshez
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA Ügyiratszám: 10.880/2009.05 Ügyintéző: Tóthné Csatlós Ildikó 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-585; Fax: (42)
ReGenerál magyar szerb foglalkoztatási partnerség projektjavaslatainak megvalósítása a helyi foglalkoztatás bővítése érdekében címmel, TÁMOP
ReGenerál magyar szerb foglalkoztatási partnerség projektjavaslatainak megvalósítása a helyi foglalkoztatás bővítése érdekében címmel, TÁMOP 1.4.5-12/1-2012-0011 azonosítószámon. Kedves Olvasó! A kiadvány,
J a v a s l a t. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ó z d, 2014. augusztus 25.
J a v a s l a t Területi együttműködést segítő programok kialakítása az önkormányzatoknál a konvergencia régiókban című ÁROP-1.A.3.- 2014. pályázat benyújtására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Pályaválasztási Tanácsadási Központjának szervezeti és működési szabályzata
1653/2015.02.06. sz. szenátusi határozat A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Pályaválasztási Tanácsadási Központjának szervezeti és működési szabályzata Törvényes keretek: A Sapientia EMTE Pályaválasztási
Fenntartási tervek részvételi tervezésének tapasztalatai
Fenntartási tervek részvételi tervezésének tapasztalatai Kalóczkai Ágnes, Mihók Barbara Bodorkós Barbara, Fabók Veronika, Kelemen Eszter, Kovács Eszter, Margóczi Katalin, Pataki György SZIE KTI ESSRG AKUT
TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben
TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben 3. komponens Fiatalok prevenciós és tanácsadó programja Moravcsik-Kornyicki Ágota Szakmai
Lépésről- lépésre Munkaközösség Munkaterv
Lépésről- lépésre Munkaterv 2014/ 2015. nevelési év Készítette: pedagógus Lépésről-lépésre munkaközösség vezető Lépésről-lépésre munkaközösség munkaterv 2014/2015. nevelési év A Lépésről-lépésre munkaközösség
Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért!
Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért! TÁMOP-3.4.2/09/1. 2010. október 28. Pályázó: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Projekt menedzser: Bukovszki Andrásné