Vörösmarty Mihály verselemzések

Átírás

1 Vörösmarty Mihály verselemzések 1. Szózat (1836) 2. Késő vágy (1839) 3. A Guttenberg-albumba (1839) 4. Gondolatok a könyvtárban (1844) 5. Az emberek (1846) 6. Előszó (1850) 7. A vén cigány (1854) 1. Szózat (1836) A reformellenzék vezetőinek bebörtönzése, felkorbácsolt közhangulat: rettegés és felháborodás közegében jött létre a vers. A cím a beszédhelyzetet jelöli meg. A vers felhívás, kiáltvány, embertömeghez szóló buzdító, lelkesítő beszéd. Az egész magyar nemzethez szól, ugyanakkor közvetlenül, egyenként is megszólítja az embereket (egyes szám 2. személyű igealakok), így a hazához való hűséget az egyén személyes ügyévé teszi. Műfaja: a közösségi óda. Felépítése: retorikus. A szónoki beszédek szokásos kompozícióját követi. Keretes szerkezet: az első két versszak variációs ismétlése az utolsó kettő. A kereten belüli rész idősíkok szerint struktúrálódik. A legfőbb gondolat, a felhívás lényege már az első sorban elhangzik, majd nyomatékosan ismétlődik meg a befejezésben: Hazádnak rendületlenül / Légy híve, oh magyar. A variációs ismétlésnek fontos kiemelő, nyomatékosító szerepe van. Szórendi cserével a mondat elejére, azaz a leghangsúlyosabb helyre kerül a felszólító módú igealak, ezáltal még erőteljesebbé válik a felhívás. A haza fogalmához a kezdet és a vég, az élet és a halál gondolata kapcsolódik. Először ezt két főnévvel (bölcső sír), azaz nominálisan, majd két igével (élned halnod), azaz verbálisan idézi fel. Az igék mozgalmassága szintén a nyomatékosítást szolgálja. Kereten belüli rész: I sor: múlt II sor: jelen III sor: a jövő alternatívája (lehetőségei). A szöveg centrumában a nemzet jövőjét lehetőségekként felvető sor áll: Egy ezredévi szenvedés / Kér éltet vagy halált!. A múlt és a jelen összevetésével próbál a vagylagos kérdésre felelni. 1

2 I. A múlt képei: párhuzamos mondatokból álló fokozással, villanásszerűen jelennek meg. Az anaforák a fokozódó indulatokat, az érvelés hevességét jelzik. Az alliterációk és az archaizálás emelkedettebbé teszi a stílust. II. Ellentétes mondat írja le a jelent. A jelen nem szemben áll a múlttal (ld. Himnusz; Magyarokhoz), hanem következménye annak. A nemzet szembeszállt a sorscsapásokkal, a veszteségek ellenére fenn tudott maradni. III. A jelen helyzetben a jövőkép nem lehet egyértelmű: egyaránt jelzi, hogy a jobb jövő képe tagadó mondatokban fogalmazódik meg. A remények beteljesedése mellett érvei nincsenek, csak kétségbeesett indulatai. A nemzethalál nem a hanyatlás következménye, hanem a küzdelmek utáni tragikus bukás. A klasszicista retorika és a romantikus képalkotás keveredése jellemzi a művet. Versformája: skót balladaforma. Nyolc és hat szótagos jambikus lejtésű sorokból áll. Rímképlete: xaxa. A félrímek, illetve a hosszabb és a rövidebb sorok váltakozása feszültséget kelt. 2. Késő vágy (1839) A titkolt Etelka-szerelem feléledő emléke a vers élményanyaga. Ez ugyanakkor háttérbe szorul, valójában a lírai én egyéni léthelyzetéről van szó. A cím feszültséget hordoz: a vágy és annak hiábavalósága állítódik szembe a jelzős szószerkezetben. Kulcsszavai: vágy remény. Ezeket a hozzájuk kapcsolódó kifejezések szerkezeti egységenként más és más jelentéstartalommal árnyalják. Szerkezet: 1 12 sor: a keserv, csalódás stb. szavak a meghiúsulás, veszteség helyzetét írják le. (A jelen idősíkja) sor: az oximoronok (édes bánat, kínba fúlt gyönyör) érzelmi kettősséget jeleznek. A vágyak egyszerre forrásai kínnak és kéjnek, ami a beteljesedés lehetőségének nyitottságából fakad. (A múlt idősíkja) sor: a veszteség véglegesnek tűnik, a lírai én a jelen sivár léthelyzetében zárul. (A jövő idősíkja). A vers tehát idő- és értékszerkezete alapján tagolódik három részre. Értékszerkezet: egy értékgazdag és egy értékszegény léthelyzetet szembesít. A vágyak és a valóság végzetes szétválása, a lehetőségek beszűkülése, a lélek kiüresedése megy végbe. Következménye a lírai én személyiségének szakadása. A teljes élet reményéről lemondó emberben szív és ész különválik. A viszonylagos nyugalomhoz az érzelmek tudatos megtagadása szükséges. ( Szeretni tilt az ész / Letűnt remény után ). Fő nyelvi eszköze: az alakzatok alkalmazása. Az ismétlések (anaforák, szerkezetismétlések), a sorátlépések nyugtalanságot, zaklatottságot érzékeltetnek. Ezen túl a folyamatosság, a nyitottság érzését keltik, soha meg nem nyugvó, kitörni kész szenvedélyekre utalnak. Versforma: szakasztagolás nélküli, egymásra torlódó kétütemű 6-os sorok, a tompa asszonáncok felfokozott érzelmi állapotot jeleznek. 2

3 (Motivikus kapcsolat: Juhász Gyula: Anna örök; Vajda János: Húsz év múlva.) 3. A Guttenberg albumba (1839) Alkalmi vers, a könyvnyomtatás feltalálásának 400 éves évfordulójára, felkérésre készült. Műfaja epigramma. A műfaj sajátossága a tömör, sűrített megfogalmazás. Emelkedettsége ünnepi komolyságot, jelentőségteljességet sugall. Versformája: disztichon. A költemény egyetlen többszörösen összetett alárendelt mondat. Felfüggesztett szerkezete feszültséget kelt, a mondanivaló csak az epigramma csattanójában hangzik el sor: időhatározói, feltételes, sajátos jelentéstartalmú mondatok sorozata sor: a lényegi állítást hordozó főmondat. Egy elképzelt, ideális jövő látomása tárul fel. A főmondat késleltetése e látomás feltételességét fejezi ki. Az időhatározói mellékmondatok a feltételeket fogalmazzák meg. A szellemi felvilágosodást, az erőszak, az egyenlőtlenség megszűnését, értelem és érzelem ellentétének feloldását, a népek megbékélését, az igazságosság megvalósulását szabja feltételül. Mind gondolati, mind képi szinten a felvilágosodás korának jellegzetes motívumai bukkannak fel. A felvilágosodás eszméi, gondolatai fogalmazódnak újra. A beteljesedés reménye, bizakodó optimizmus sugárzik. A képi szint is ezt támasztja alá: éj napfény, világosság terjed, hazug álmok, áldozni tudó szív ész stb. Kifejezésmódjában klasszicista vonások dominálnak: gondolati, formai kiegyensúlyozottság, retorikus jelleg. Romantikus jellegzetesség a prófétáló beszédhelyzet szenvedélyessége, az ellentétek sokasága, túlzó képek használata (eget ostromló hang stb.). 4. Gondolatok a könyvtárban (1844) A vers születésekor a költő világnézeti válságot él át. Eszményei (ld. Guttenberg-albumba) megkérdőjeleződnek, értéküket vesztik. Látóköre kitágul: nemcsak a nemzeti, hanem az egész emberiség sorskérdései foglalkoztatják, a történelem egészének értelmezésére törekszik. A vers konkrét háttere egy unalmas akadémiai ülés. Műfaja: rapszódia. Dialógusként indul, majd költői monológgá alakul át a szöveg. Megszólítja ( gondold meg, oh tudós ), majd elejti a tudós alakját, s a meditáció, a gondolatok hullámzása kerül előtérbe. Szerkezete: retorikus: kérdések és válaszok szigorú, logikus rendjére épül a vers. Legfontosabb kérdései: Miért e lom?; Ment-e / A könyvek által a világ elébb? ; ledöntsük, a mit ezredek / Ész napvilága mellett dolgoznának? ; Ez hát a sors és nincs vég semmiben? ; Mi dolgunk a világon? Az első részben szenteciaszerűen fogalmazódik meg a lényegi állítás, a mű alapgondolata: Míg nyomorra milliók születnek / Néhány ezernek jutna üdv a földön. A társadalmi egyenlőtlenség 3

4 problémáján túl mélyebb, metafizikai probléma, a világ ellentmondásossága, megmagyarázhatatlan igazságtalansága mondódik ki. Ezért válik kétségessé a nemes eszméket tartalmazó könyvek létezésének érvényessége. Az ideák megvalósulását, a nagyobb rész boldogságát megteremtő társadalmat keresi. A történelmet azonban fejlődés és hanyatlás megmásíthatatlan körforgásaként érzékeli. Ezek után gondolatmenete leszűkül, elejti eredeti kérdését, az egyén feladatát, szerepét próbálja inkább meghatározni. A kétszer elhangzó kérdés (Mi dolgunk a világon?) bizonytalanságot jelez. Előbb általános szinten, majd konkrétan válaszol. Magasztos magatartáseszményt fogalmaz meg, de eredeti kérdése megválaszolatlan marad. Visszatérő motívuma a könyv, a könyvtár, és amit szimbolizál: a tudás, a kultúra, a civilizáció a könyv az emberiség nagy, nemes eszméinek hordozója. A könyv helyett többször a lom és a rongy kifejezés áll. A szóhasználat értékminősítést jelez: hitványnak, értéktelennek tartja a könyveket. A könyv a világ ellentmondásosságának, kétarcúságának jelképévé válik (Világ és vakság egy hitvány lapon). A rongy metonímia a könyvben megfogalmazott nemes eszmék és a valóság durva ellentétét fejezi ki képi módon: eszmék valóság; erény zsivány; ártatlanság dühös buja; törvény hamis bírák stb. Ennek az ellentmondásnak gondolati feloldására tesz kísérletet hiába. A kifejezésmód felfokozott, expresszív. Az alakzatok (ellentétek, kérdések, felkiáltások, párhuzamos mondatszerkesztés) és a túlzó, romantikus képek a belső vívódást, csüggedést és bizakodás hullámzását jelenítik meg. Versforma: Strófatagolás nélküli, változó hosszúságú, rímtelen jambikus lejtésű sorok. A versforma követi a gondolatok rapszodikus hullámzását. 5. Az emberek (1846) A cím megjelöli a vers tárgyát, ami maga az ember (emberiség), politikai, társadalmi nézőpontból. Motívumai romantikusan szélsőségesek. A jelenségek már kozmikus méretekben lépnek be a versbe, csak nagyformátumú, határozott értékkel (nagy jó és nagy rossz) zápor: könnyzápor, szél: sóhajtás. A szellem, bűn, erény, törvény, ínség stb. a hétköznapinál hatalmasabb léptékű világot alkotnak. A versben megnyilatkozó pesszimista történelemszemléletet a keletkezés ideje magyarázza. A felütés felszólító, az embereknek az emberekről szóló beszédet a világ mondja. A beszélő a teljes rálátás és tudás pozíciójáról mond ítéletet. A törvény, a kinyilatkoztatás erejével beszél. A refrén prófétás hangvételű, teljes elkeseredettséget sugall. Szerkezet: Hét, számozással is hangsúlyozottan elkülönített szakasz alkotja a vers lényegét. A versszakok 8 sorból állnak, utolsó soruk refrén, a hetedik szakasz végén, a zárlatban kétszer ismétlődik. A refrén jelen idejű. I. Bevezető szakasz, tágas tér (természet, elemek, világ). A világméretű csenddel ill. csendet kérő rituális gesztussal indul a költemény (jelen). II IV. Történeti tabló, amely az ötödik szakaszban a belőle adódó kérdések felsorolásába vált ( sor); 4

5 VI VII. A (szállóigévé vált) tanulságok kikiáltása (jelen), értékhiány, önostorozó, szenvedélyes hang. A kétségbeesésig fokozódó tehetetlen fájdalom szólal meg a zárlatban. Forma: jambikus sorok /8 szótagszámmal. A szakaszok rímképlete: ababccdd. 6. Előszó (1850) A vers eredetileg Vörösmarty egyik kötetének, a Három regének előszavaként készült. A cím semmilyen tartalmi utalást nem rejt. A vers felől nézve viszont, mintha a beszéd emelkedettségét előlegezné, kozmikus többletet kap. A mű megírásának hátterében nyilvánvalóan ott áll a forradalom és a bukott szabadságharc. Vörösmarty személyes megrázkódtatása, a reformkor ígéreteinek elvesztése. Ugyanakkor a vers olyan nagyszabású vízió, melynek értelmezhetősége jóval túlmutat a konkrét szituáción. A költeményt romantikus pátosz, emelkedettség, nagy érzelmi töltésű metaforikus kifejezésmód jellemzi. A hangnemen kívül az elbeszélt világállapotok (béke, vész, nyomor), a föld megszemélyesítése kelti ezt a hatást. A szerkezet időszembesítő. A szöveg formailag három egységre bomlik. A hosszabb középső részt két rövidebb szakasz fogja közre (8., 10., 31. sor), de az időbeli tagolhatóság nem esik egybe az íráskép szerinti tagolása sor: múlt idejű leírás, értéktelítettség, a kozmikus tavasz képe a 17. sor zökkenése, az erőteljes átcsapás a további időbeli oszthatóság érzetét kelti. Az események részletezése, a képek halmozása, ellentétezése a hangképzetek szélsőségesen zaklatottá teszik a művet sor: a vész kitörése és tombolása, világméretűvé növesztett katasztrófa, apokaliptikus látomásosság. Ez az egység is múlt idejű sor: a jelen pillanata, középpont, megrázó hangulatiságú csúcspontja az alkotásnak. Az előző sorok jelen idejű igaalakjai előkészítették a váltást. A teljes pusztulás képének felvetítését (34. sor) újabb múlt idejű elbeszélő rész követi. Megszemélyesítésből kibomló tél metafora zárja a szakaszt sor: a zárlatban megjelenő jövőkép feltételes. A tavasz látszat ígéreteinek felvillantása után végkicsengése a teljes reményvesztettség. A zárókérdés a nagy erejű leírásoknál hatásosabban sugallja a jóvátehetetlen befejezettséget. Forma: Tíz és tizenegy szótagú, rímtelen, jambikus sorok. 7. A vén cigány (18549 A cím metaforikus. Egyik értelmezési lehetőség önmegszólító vers. Az öreg Vörösmarty utolsó verse, hosszú hallgatás után keletkezett. Szenvedélyes, szinte prófétikus hang szólal meg a versben. Modalitás tekintetében a felszólító, kérdő és felkiáltó mondatok túlsúlya érvényesül. A vers egyik alapmotívuma, akár az Előszóban, a vész. Az apokaliptikus pusztítás képzuhataga után a 6. versszakban a vihar a megtisztulás, a megújulás reményét is hordozza. A vihar kettős természetének toposza más romantikus 5

6 versekben is alapvető kompozíciós eszköz. Műfaja: rapszódia. Szerkezet: 1 2. vsz.: a beszélő címben megidézett vén cigányhoz intézi szavait. A hangnem önmardosó szenvedélyessége, pátoszának természete teszi fokozatosan nyilvánvalóvá, hogy a megszólított a beszélő ember, maga. A felszólítások nem lépnek ki a személyes keretből, a zenélésre (ének, költészet), a költői magatartásra vonatkoznak. A 16. sor váratlanul bevillantott képe: Odalett az emberek vetése kitágítja a vers nézőpontját. A 3. vsz. motívumai világméretűvé növelik a horizontot, kilépnek az első szakaszok önmegfigyelő helyzetéből. A legfelfokozottabb sorok a világ állapotára vonatkozó kijelentésbe futnak (dühöngő, pusztító zivatar). A 4. vsz. képalkotása felfokozott. A sejtelmes hangulatokat hangképzetek is erősítik. A kérdések ( sor) a víziókban megjelenő bizonytalan, pokolbeli képzetekre vonatkoznak. 5. vsz.: az egymást gyorsan követő mitologikus utalások az ember elveszettségét, kárhozottságát hangsúlyozzák. A refrén ennek a tudásnak keserűségével csap a sorokra. A 6. vsz. és a zárlat ezzel szemben, ha nem is ígéretként, de a megtisztulás reményét vagy inkább óhaját fejezi ki. A felkorbácsolt hang előbb megfárad, rezignálttá válik, ezután megcsendesedik. A világról ismét önmagára fordított figyelem megváltoztatja a vén cigánynak szóló felszólítást: Húzd, de mégse, hagyj békét a húrnak, és az újbóli megszólalás idejét a béke, az ünnep idejében jelöli meg. A zárlat a refrén variánsa, megbékélő, de nem feloldó. Forma: Hét tízsoros (6+4) szakasz. A szakaszok végén visszatérő refrén. Rímképlet: abcbddeeff. 6