TUSKÓS TERÜLETEK TALAJ-ELŐKÉSZÍTÉSÉNEK GÉPESÍTÉS-FEJLESZTÉSE
|
|
- Krisztina Borbély
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Roth Gyula Erdészeti és Vadgazdálkodási Tudományok Doktori Iskola Erdészeti műszaki ismeretek Program TUSKÓS TERÜLETEK TALAJ-ELŐKÉSZÍTÉSÉNEK GÉPESÍTÉS-FEJLESZTÉSE Doktori (PhD) értekezés tézisei Készítette: Major Tamás okleveles erdőmérnök, mérnök-tanár Témavezető: Prof. Dr. Horváth Béla intézetigazgató, egyetemi tanár Sopron 2014.
2 TARTALOMJEGYZÉK 1. A KUTATÁSI TÉMA JELENTŐSÉGE A KUTATÁS CÉLKITŰZÉSEI A KUTATÁS MÓDSZEREI ÚJ TUDOMÁNYOS EREDMÉNYEK AZ ÉRTEKEZÉS TÉMAKÖRÉBEN KÉSZÜLT PUBLIKÁCIÓK Könyv, könyvrészlet Tudományos közlemény Tudományos előadás Poszter
3 1. A KUTATÁSI TÉMA JELENTŐSÉGE Magyarország adottságai közt eredményes erdőfelújítást végrehajtani a területek többségén csak megfelelő minőségű talaj-előkészítést követően lehet. Az erdőfelújítási technológiákon belül a két legköltségesebb művelet a terület-előkészítés és a talaj-előkészítés. (Az erdősítésekkel kapcsolatos költségeknek országos átlagban mintegy %-a esik a talaj-előkészítésre). A terület-előkészítés központi tevékenysége a tuskózás, amelyet ahol lehetséges, mellőzni szeretnénk. Ezt kívánja a természetközeli szemlélet is. Ez akkor történhet meg, ha kialakulnak a tuskós területek talajművelésének technikai megoldásai. Az elmúlt években a költségtakarékosságra törekvés érdekében egyre nagyobb hangsúlyt kapott a tuskós területek talajművelését biztosító műszaki megoldások fejlesztése. A korábban készült talajművelő szerszámok gyakorlati tapasztalatok alapján készültek, ezek vizsgálata, elméletének leírása nagyobbrészt hiányzik. Részeredmények bizonyos szerszámokra vonatkozóan születtek, de ezek nagyon szűk körűek. A mezőgazdaságban a gépvizsgálat ma már fontos része új mezőgazdasági gépek tervezési és fejlesztési munkálatainak. A vizsgálati eredmények megmutatják a gép használhatóságát, a munka minőségét az adott körülmények között, az esetleges működési hibákat és szerkesztési hiányosságokat. A kísérleti eredmények támpontul szolgálnak hasonló típusú új gépek szerkesztéséhez, és a meglévők továbbfejlesztéséhez is. Ezen vizsgálatok ugyanakkor lehetőséget biztosítanak, hogy a gépfejlesztők és üzemeltetők kellő információval rendelkezzenek, lényegesen megkönnyítve, illetve meggyorsítva ezzel a gépek működésével járó kisebb-nagyobb nehézségek megoldását (leküzdését), és alapvetően hozzájárulnak a gépek szakszerű, energiatakarékos, gazdaságos üzemeltetéséhez. Az elméleti ismeretek alapján tervezett és gyártott gépek módosítása, az adott körülményekre és viszonyokra adaptálása, csak az elméleti ismeretek birtokában lehetséges. A gépekre ható erők és igénybevételek ismerete nélkül szakszerű javítás sem képzelhető el. Cél, hogy a gépek a legnagyobb teljesítménnyel, optimális minőségi mutatókkal és ugyanakkor a legkisebb energiafelhasználással legyenek üzemeltethetők. Az elméleti alapok ismerete lehetővé teszi, hogy a gépek művelő eszközeinek, szerszámainak méreteit, elrendezését, esetleg fordulatszámát, vonó- és hajtóerő-szükségletét, teljesítményigényét és egyéb műszaki jellemzőit úgy határozzuk meg, illetve alakítsuk ki, hogy ezen kívánalmaknak megfeleljenek. 3
4 Egy új szerszámnak a megjelenését többéves szántóföldön és laboratóriumban végrehajtott kísérletek előzik meg. A szerszám és a talaj kapcsolatának modellezésével lehetővé válik a fejlesztés idejének és költségének jelentős csökkentése. A nagyteljesítményű számítógépek gyors fejlődésének és a numerikus eljárásoknak köszönhetően ma már lehetőség van ezen modellezések elvégzésére. Míg a legfontosabb mezőgazdasági gépek működésének elméleti alapjait már többnyire leírták, az erdőgazdálkodásban használt gépek többségére ilyen összefüggések nem állnak rendelkezésre. Ugyanakkor a mezőgazdaságban használt gépek nem mindig adaptálhatók az erdőgazdálkodás sajátos körülményei miatt. Természetesen a vizsgálatoknak nemcsak a gép munkájának minőségére, megbízhatóságára kell kiterjedniük, hanem a géppel kölcsönhatásban lévő talaj fizikaimechanikai tulajdonságaira is. A gépek működésének, elméleti alapjainak megismeréséhez nélkülözhetetlen a talajmechanika megfelelő ismerete, hiszen a legtöbb erdészeti és mezőgazdasági gép kapcsolatban van a talajjal: egy részük közvetlenül a talajt munkálja meg, az erőgépek pedig a talajon közlekednek. Miközben a talajművelő gépek a talaj fizikai tulajdonságait megváltoztatják, azok a munkaeszközre is visszahatnak. Megállapíthatjuk tehát, hogy a talaj-előkészítő gépek fejlesztése a talajok és azok jellemzőinek ismerete nélkül nem képzelhető el. A talaj-gép kapcsolatának modellezésénél a nehézséget elsősorban a talaj számítógépes modelljének felépítése jelenti. A talaj egy olyan összetett és bonyolult rendszer, amelynek pontos leírása nem lehetséges csupán pár egyszerű jellemző segítségével. A talajok bonyolult szerkezeti felépítése és inhomogenitása nagyon megnehezíti azok általános mechanikai törvényszerűségeinek leírását és a helyes mechanikai jellemzők kiválasztását. A jelenleg használt talajjellemzők nem írják le minden körülmények között helyesen a talajok mechanikai viselkedését. A kísérletek eredményeiből nyert összefüggések nem általánosíthatóak korlátozás nélkül. Erdőterületen további problémát okoz a gyökerek és tuskók jelenléte. A gyökerek jelenléte a talaj szilárdságát ugyanis jelentősen megnövelheti. A talajellenállás és nedvességtartalom összefüggése a tuskós területekre vonatkozóan teljesen ismeretlen, ezért fontosak az ilyen irányú vizsgálatok is. 4
5 2. A KUTATÁS CÉLKITŰZÉSEI Tuskós területek talajművelésére alapvetően speciális (hátrahajló élű) mélylazítókat, nehéztárcsákat alkalmaznak, amelyeket célirányosan erre a területre fejlesztettek. Az utóbbi időben jelentek meg a speciális tárcsalevelű hajtott tárcsák, illetve a speciális kialakítású forgó rendszerű pásztakészítő gépek. Ezekre jellemző, hogy élkialakításuk következtében képesek a tuskókon, köveken való áthaladásra a gép szerkezeti részeinek károsodása nélkül. Ugyanakkor mind tudományos alapok nélkül a gyakorlati tapasztalatokra építve kifejlesztett szerszámok, elméletük leírása hiányzik. A kutatási munka elkezdésekor a szerző ezért a következő célokat tűzte ki: a magyar erdőgazdálkodásban a tuskós területek gépesítési helyzetének felmérése; erdei talajok talajmechanikai jellemzőinek meghatározása; a gyökérzet talajellenállásra gyakorolt hatásának vizsgálata; speciális kialakítású forgórendszerű pásztázógép (BPG-600) munkaminőségének vizsgálata, mozgás- és erőtani elemzése; forgó késrendszerű talajművelő szerszámok elemzése, modellezése. 5
6 3. A KUTATÁS MÓDSZEREI A kutatási munka során a szerző tanulmányozta a vonatkozó hazai és külföldi szakirodalmat. Áttekintette a talajmechanika elméleti kérdéseivel foglalkozó és a fásszárú növények gyökereinek megismerését célzó szakirodalmakat, megismerkedett a numerikus módszerek, elsősorban a végeselem-módszer alkalmazásával. Helyszíni adatgyűjtést végzett az erdőgazdaságoknál a tuskós területek talajelőkészítésének gépesítésével kapcsolatosan, vizsgálta a gépek konstrukciós és üzemeltetési jellemzőit. Az erdei talajok mechanikai jellemzőinek megismeréséhez, az összefüggések feltárásához talajellenállás-méréseket végzett 3T System rétegindikátorral, és talajmintákat vett, melyeket teljes talajtani vizsgálatnak vetett alá. A talajellenállás-mérő műszer kézi működtetésű eszköz, amely 1 cm-es talajrétegenként összetartozóan méri a talaj nedvességtartalmát és tömörségét. A talaj nedvességtartalmát a szántóföldi vízkapacitás (pf 2,5) %-ban kifejezett részarányaként térfogat %-ban adja meg. A talaj penetrációját (tömörödöttségét) a mérőkúp (60, 12,5 mm átmérő) a talajjal szembeni behatolási ellenállás értékeként regisztrálja (kpa-ban). A mért adatokat tárolja, azok számítógépen kiértékelhetőek. A mérőberendezés alkalmazásához a mérési hely talajának agyagtartalmát ismerni kell, melynek alapján a mérőberendezésen az agyagtartalomnak megfelelő kód-értéket be kell állítani. Egy mérési helyen három fa került kiválasztásra. A kiválasztott fák körül koncentrikus körök mentén a fáktól távolodva 0,5 m-enként 3,0 m távolságig (6 körben 72 ponton) történtek a talajellenállás mérések. Hasonló adottságú, faállomány nélküli terület hiányában a három fa súlypontjában is végzett méréseket a szerző, feltételezve, hogy a gyökereknek ott már nincs befolyása. Minden mérés pontos helye meghatározásra került, így lehetőség van a mérések megismétlésére (későbbi ellenőrzésére). A mérések nyolc helyen összesen 24 faegyed körül történtek. Ezeket úgy tervezte meg a szerző, hogy a területen található fák átmérő-intervallumát lefedjék. Az elegyes állományban a mintákba csak kocsánytalan tölgyek kerültek. A kiértékelést igen nagy számú (összesen 8x3x72, azaz 1728) mérés alapján végezte a szerző, mivel a pontszerű mérések szórása igen nagy. A mérések pontosságát nagyban befolyásolja a talajban előforduló kövek és a korábbi erdőnevelési célú fakitermelések idején kitermelt fák talajban lévő, még el nem korhadt gyökereinek jelenléte. 6
7 A szerző a 3T System mérőkészülékkel mért adatokat statisztikai programcsomag (STATISTICA) segítségével dolgozta fel. A statisztikai program segítségével a mérési pontokra felületet illesztett, mely megmutatja miként változik a talaj ellenállása a fafaj, az átmérő és a fától való távolság függvényében. A teljes talajtani vizsgálat során meghatározta a talajminták porozitását, differenciál porozitását, agyagtartalmát. A forgó késrendszerű talajművelő szerszámok mozgás- és erőtani elemzésénél a pásztázógépek üzemeltetése MTZ-82 típusú erőgéppel történt. A mérőagy a kardántengely hajtómű felőli oldalán került elhelyezésre. A pásztázógépeket egy olyan tuskónál indították be, amit biztosan nem tud a gép kifordítani. A mérések alapján megállapítható a kardántengelyre eső forgatónyomaték és lengés/rezgés változásai. A gép munkaminőségének jellemzéséhez a szerző szintén a 3T System mérőkészülékkel végezett talajellenállás méréseket a traktor előtt, majd a lazított pásztában. A forgó késrendszerű pásztakészítő gép numerikus analízise során a szerszám geometriai modellje Solid Edge programmal készült, a numerikus analízis pedig az Ansys 13 végeselem programmal. A talaj szilárdságtani tulajdonságait a Drucker-Prager anyagmodellel jellemezte a szerző. A talaj-szerszám kapcsolat modellezésére VEM-SPH kapcsolt szimulációt alkalmazott. 7
8 4. ÚJ TUDOMÁNYOS EREDMÉNYEK 1. A szerző vizsgálta a tuskós területeken alkalmazott talaj-előkészítő gépek konstrukciós és üzemeltetési jellemzőit, országos felmérés alapján megállapította, hogy a tuskós területek gépesítése alacsony színvonalú, nem megoldott. 2. Próbavizsgálatokkal kialakításra került egy vizsgálati módszer, mellyel viszonylag gyorsan lehet olyan eredményekhez jutni, amelyekből következtetni lehet a gyökérzet talajellenállásra gyakorolt hatására. 3. Az erdei talajokra vonatkozóan mérési adatok alapján megállapítható, hogy a talajtömörség a felső humuszos réteg kivételével a mélység függvényében közel állandó. 4. A szerző talajellenállás-mérés adataira matematikai statisztikai módszerekkel egy felületet illesztett, mely megadja a talajellenállás-változás tendenciáját a faátmérő és a fától való távolság függvényében. Kimutatta, hogy a fák 1 1,5 m-es környezetében a gyökérzet hatása miatt nagyobb a talajellenállás. Azon fák esetében, amelyek mellmagassági átmérője 30 cm-nél kisebb, ilyen összefüggést nem lehet kimutatni. 5. A szerző vizsgálatai alapján bebizonyította, hogy erdei talajok esetében a fák közelében mérhető nagyobb talajellenállást a talajt intenzíven behálózó gyökerek okozzák, mivel gátolják a talajdeformációt és a talaj oldalirányú mozgását a talajba hatoló szerszám előtt. 6. A szerző megállapította, hogy a talajellenállás értéke erdei talajokon (24 37) x100 kpa között változik. A forgó késrendszerű pásztakészítő géppel művelt terület (12 20) x100 kpa értékkel jellemezhető. 7. Kísérlet eredményeként megállapításra került, hogy a BPG-600 típusú pásztakészítő gép forgatónyomaték maximuma: 950 Nm, a közepes forgatónyomaték pedig: Nm között változik, míg a BMP-900 esetében a maximális forgatónyomaték 1250 Nm. 8
9 8. A forgó késrendszerű pásztázógép kinematikai elemzése során meghatározásra került a kivágott talajszelvény szélessége, a barázdafenék hullámossága és a kapákon ébredő erő nagysága. 9. Kidolgozásra került egy szimulációs módszer, mely a statikus szerszámok mellett forgó szerszámok modellezésére is alkalmas. Ezen módszer kellő alapot jelent további forgó szerszám konstrukciók numerikus analízissel történő vizsgálatához. VEM-SPH kapcsolt szimuláció segítségével kétféle haladási sebesség esetén meghatározásra került a forgó szerszámra ható vízszintes irányú erő nagysága az idő függvényében. A szimulációs eredményekre illesztett függvény alapján a szerző megállapította a vízszintes irányú erő átlagos és legnagyobb értékét. Meghatározásra került továbbá a normálfeszültség eloszlása a talajban. 9
10 5. AZ ÉRTEKEZÉS TÉMAKÖRÉBEN KÉSZÜLT PUBLIKÁCIÓK 5.1 Könyv, könyvrészlet Horváth B. - Major T. (2003): Erdősítés speciális gépei. In. Horváth B. szerk. (2003): Erdészeti gépek. Szaktudás Kiadó ház, Budapest p. ISBN Horváth B. - Major T. (2003): Az erdőművelés gépei. In. Szendrő P. szerk. (2003): Géptan. Mezőgazda Kiadó, Budapest p. ISBN Tudományos közlemény Major T. (1999): ETS-2 erdészeti sorközművelő tárcsa. Gépesítési információ, 14. Soproni Egyetem, Sopron. 20 p. Dózsa G. - Major T. (2000): Tuskózás és teljes talaj-előkészítés nélküli környezet- és energiakímélő pásztás talaj-előkészítésen alapuló természetes és mesterséges erdőfelújítás. MTA Agrár-Műszaki Bizottság Kutatási és Fejlesztési Tanácskozás témáinak összefoglalói, Gödöllő. 23. Major T. - Horváth B. (2000): A számítógépes modellezés lehetőségei az erdészeti gépesítés fejlesztésében. MTA Agrár-Műszaki Bizottság Kutatási és Fejlesztési Tanácskozás témáinak összefoglalói, Gödöllő. 54. Dózsa G. - Major T. (2000): Tuskózás és teljes talaj-előkészítés nélküli környezet- és energiakímélő pásztás talaj-előkészítésen alapuló természetes és mesterséges erdőfelújítás. MTA Agrár-Műszaki Bizottság Kutatási és Fejlesztési Tanácskozásának kiadványa, Gödöllő. 1: Major T. - Horváth B. (2000): A számítógépes modellezés lehetőségei az erdészeti gépesítés fejlesztésében. MTA Agrár-Műszaki Bizottság Kutatási és Fejlesztési Tanácskozásának kiadványa, Gödöllő. 3: Major T. (2000): A talaj-előkészítés gépesítésének fejlesztése a talaj-gép kapcsolatának modellezésével. Az Alföldi Erdőkért Egyesület Kutatói Nap , Baja - Kecskemét - Sopron Major T. - Horváth B. (2000): Application of computer aided modelling in development research of forest mechanization. Hungarian Agricultural Engineering. Nr Czupy I. - Horváth B. - Major T. (2000): Hazai gyártású erdészeti gépek. Gépesítési információ, 15. Nyugat-Magyarországi Egyetem, Sopron. 96 p. Major T. - Horváth B. (2001): A gyökérzet hatása a talajellenállásra. MTA Agrár-Műszaki Bizottság Kutatási és Fejlesztési Tanácskozás témáinak összefoglalói, Gödöllő. Nr. 25:51. 10
11 Major T. - Horváth B. (2001): A gyökérzet hatása a talajellenállásra. MTA Agrár-Műszaki Bizottság Kutatási és Fejlesztési Tanácskozásának kiadványa, Gödöllő. 3: Major T. - Horváth B. (2001): The Influence of Root System on Soil Resistance. Hungarian Agricultural Engineering. Gödöllő. 14: Horváth B. - Major T. (2001): Analyse der Bodenbearbeitungswerkzeuge für Klotzflächen. Trendy Lesníckej, Drevárskej a Environmentálnej Techniky a Jej Aplikácie Vo Vyrobnom Procese, Zvolen Horváth B. - Major T. (2002): Die Entwicklung der Bodenbearbeitungswerzeuge. Tagungsbericht Treffen der Sektion Forsttechnik des Verbandes Deutscher Fortlicher Versuchsanstalten, Sopron Horváth B. - Major T. (2002): Talajművelő szerszámfejlesztések tuskós területekre. Alföldi Erdőkért Egyesület Kutatói Nap kiadványa. Gyula Major T. - Horváth B. (2003): Erdészeti talajok gépesítést befolyásoló jellemzői. MTA Agrár- Műszaki Bizottság Kutatási és Fejlesztési Tanácskozás témáinak összefoglalói, Gödöllő. Nr. 27:60. Major T. - Horváth B. (2003): Erdészeti talajok gépesítést befolyásoló jellemzői. MTA Agrár- Műszaki Bizottság Kutatási és Fejlesztési Tanácskozásának kiadványa, Gödöllő. 3. kötet: Major T. (2003): Erdészeti talajművelő szerszámok fejlesztése. Alföldi Erdőkért Egyesület Kutatói Nap kiadványa. Kecskemét Horváth B. - Major T. (2004): Erdészeti talajművelő szerszámok elemzése. MTA Agrár- Műszaki Bizottság Kutatási és Fejlesztési Tanácskozásának kiadványa, Gödöllő. 4: Horváth B. - Major T. (2004): Erdészeti talajelőkészítő gépek fejlesztése. XXX. Óvári Tudományos Napok témáinak összefoglalói, Mosonmagyaróvár Horváth B. - Major T. (2004): Erdészeti talajelőkészítő gépek fejlesztése. XXX. Óvári Tudományos Napok CD kiadványa, Mosonmagyaróvár. Major T. (2006): Talaj-előkészítés gépesítésének fejlesztése az erdőgazdálkodásban. MTA Agrár-Műszaki Bizottság Kutatási és Fejlesztési Tanácskozás témáinak összefoglalói, Gödöllő. Nr. 30:73. Major T. (2006): Talaj-előkészítés gépesítésének fejlesztése az erdőgazdálkodásban. MTA Agrár-Műszaki Bizottság Kutatási és Fejlesztési Tanácskozásának kiadványa, Gödöllő. 3: Major T. (2007): Tuskós területek talaj-előkészítő gépei. Mezőgazdasági Technika, XLVIII. évf. 2:
12 Major T. (2007): Tuskós területek talaj-előkészítésének gépesítési helyzete, fejlesztési lehetőségei. Erdészeti Lapok, CXLII. évf. 2: Major T. (2007): Talajok gépesítést befolyásoló jellemzőinek vizsgálata. Erdészeti Tudományos Konferencia a szekcióülések előadásainak és posztereinek kivonata. Sopron. 11. p. Major T. (2007): Talajok gépesítést befolyásoló jellemzőinek vizsgálata. Erdészeti, Környezettudományi, Természetvédelmi és Vadgazdálkodási Tudományos Konferencia kiadványa, Sopron Major T. (2008): Erdészeti talajok talajfizikai jellemzőinek meghatározása. MTA Agrár- Műszaki Bizottság Kutatási és Fejlesztési Tanácskozás témáinak összefoglalói, Gödöllő. Nr. 32:66. Major T. (2008): Erdészeti talajok talajfizikai jellemzőinek meghatározása. MTA Agrár- Műszaki Bizottság Kutatási és Fejlesztési Tanácskozásának kiadványa, Gödöllő. Major T. (2009): Forgó késrendszerű talajművelő szerszámok elemzése. Alföldi Erdőkért Egyesület Kutatói Napjának kiadványa. Nyíradony-Gúthpuszta Major T. (2009): Talaj-gép kapcsolat modellezése. Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar. Kari Tudományos Konferencia a konferencia előadásainak és posztereinek kivonata. Sopron. 25. p. Major T. (2009): Talaj-gép kapcsolat modellezése. Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar. Kari Tudományos Konferencia kiadványa. Sopron Major T. (2011): Talajellenállás értékek változása erdővel borított területeken. Tudományos Tanácskozás Dr. h.c. Dr. Sitkei György professzor, akadémikus 80. születésnapja alkalmából. Nyugat-magyarországi Egyetem Kiadó, Sopron ISBN: Major T. (2011): Defining Physical Properties of the Soil that Influence Mechanization in Forests. Hungarian Agricultural Engineering. Gödöllő. 23:9-12. Major T. - Szakálosné Mátyás K. - Horváth A. L. (2012): A gépesítést befolyásoló talajellenállás meghatározása erdővel borított területen "3T SYSTEM" rétegindikátorral. Erdészettudományi Közlemények 2. évf. 1: Major T. (2013): Talajművelő szerszám végeselem modellezése. Alföldi Erdőkért Egyesület Kutatói Napjának kiadványa. Lakitelek Major T. (2013): Talajművelő szerszám numerikus analízise. Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar. Kari Tudományos Konferencia a konferencia előadásainak és posztereinek kivonata. Sopron p. Major T. (2013): Talajművelő szerszám numerikus analízise. Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar. Kari Tudományos Konferencia kiadványa. (Megjelenés alatt). 12
13 5.3 Tudományos előadás Dózsa G. - Major T. (2000): Tuskózás és teljes talaj-előkészítés nélküli környezet- és energiakímélő pásztás talaj-előkészítésen alapuló természetes és mesterséges erdőfelújítás. MTA Agrár-Műszaki Bizottság Kutatási és Fejlesztési Tanácskozás. Gödöllő, január Horváth B. - Major T. (2001): Analyse der Bodenbearbeitungswerkzeuge für Klotzflächen. Trendy Lesníckej, Drevárskej a Environmentálnej Techniky a Jej Aplikácie Vo Vyrobnom Procese, Zvolen, november 4-6. Horváth B. - Major T. (2002): Die Entwicklung der Bodenbearbeitungswerzeuge. Treffen der Sektion Forsttechnik des Verbandes Deutscher Fortlicher Versuchsanstalten, Sopron, március 6-8. Horváth B. - Major T. (2002): Talajművelő szerszámfejlesztések tuskós területekre. Az Alföldi Erdőkért Egyesület Kutatónapja, Gyula, ápr. 18. Horváth B. - Major T. (2004): Erdészeti talajelőkészítő gépek fejlesztése. XXX. Óvári Tudományos Napok, Mosonmagyaróvár október 7. Major T. (2007): Talajok gépesítést befolyásoló jellemzőinek vizsgálata. Erdészeti, Környezettudományi, Természetvédelmi és Vadgazdálkodási Tudományos Konferencia, Sopron, december Poszter Major T. - Horváth B. (2000): A számítógépes modellezés lehetőségei az erdészeti gépesítés fejlesztésében. MTA Agrár-Műszaki Bizottság Kutatási és Fejlesztési Tanácskozás, Gödöllő, január Major T. - Horváth B. (2001): A gyökérzet hatása a talajellenállásra. MTA Agrár-Műszaki Bizottság Kutatási és Fejlesztési Tanácskozás, Gödöllő, január Major T. - Horváth B. (2003): Erdészeti talajok gépesítést befolyásoló jellemzői. MTA Agrár- Műszaki Bizottság Kutatási és Fejlesztési Tanácskozás, Gödöllő, január Horváth B. - Major T. (2004): Erdészeti talajművelő szerszámok elemzése. MTA Agrár- Műszaki Bizottság Kutatási és Fejlesztési Tanácskozás, Gödöllő, január Major T. (2006): Talaj-előkészítés gépesítésének fejlesztése az erdőgazdálkodásban. MTA Agrár-Műszaki Bizottság Kutatási és Fejlesztési Tanácskozás, Gödöllő, január 24. Major T. (2008): Erdészeti talajok talajfizikai jellemzőinek meghatározása. MTA Agrár- Műszaki Bizottság Kutatási és Fejlesztési Tanácskozás, Gödöllő, január
14 Major T. (2009): Talaj-gép kapcsolat modellezése. Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar. Kari Tudományos Konferencia, Sopron, október 12. Major T. (2013): Talajművelő szerszám végeselem modellezése. Alföldi Erdőkért Egyesület Kutatói Napja, Lakitelek, november 15. Major T. (2013): Talajművelő szerszám numerikus analízise. Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar. Kari Tudományos Konferencia, Sopron, december
MAJOR TAMÁS PUBLIKÁCIÓS LISTÁJA
MAJOR TAMÁS PUBLIKÁCIÓS LISTÁJA Könyv: Major T. Czupy I. Horváth B. Marosvölgyi B. (2002): Erdészeti munkagépek, gépüzemeltetés 1. Agrárszakoktatási Intézet, Budapest. Major T. Czupy I. Horváth B. Marosvölgyi
1. A KUTATÁS CÉLJA, ELŐZMÉNYE
1. A KUTATÁS CÉLJA, ELŐZMÉNYE Az erdőgazdálkodás területén számos erdőfelújítási technológia épül részleges talajelőkészítésre úgy, hogy a részleges talaj-előkészítést a tuskózás végrehajtása nélkül kell
Erdészettudományi Közlemények
Erdészettudományi Közlemények 2. évfolyam 1. szám 2012 123 134 oldal A GÉPESÍTÉST BEFOLYÁSOLÓ TALAJELLENÁLLÁS MEGHATÁROZÁSA ERDŐVEL BORÍTOTT TERÜLETEN 3T SYSTEM RÉTEGINDIKÁTORRAL Major Tamás, Szakálosné
Horváth Béla publikációs tevékenysége 1973-2008. KÖNYV 1. Horváth B. - Kosztka M. szerk. (1991): Tájékoztató az EFE Erdımérnöki Karáról. Sopron.
Horváth Béla publikációs tevékenysége 1973-2008. KÖNYV 1. Horváth B. - Kosztka M. szerk. (1991): Tájékoztató az EFE Erdımérnöki Karáról. Sopron. 201 p. 2. Horváth B. - Kosztka M. szerk. (1992): Az Erdımérnöki
DEBRECENI EGYETEM Agrártudományi Centrum Mezőgazdaságtudományi Kar Fölhasznosítási, Műszaki és Területfejlesztési Intézet Debrecen, Böszörményi út 138
A T C DEBRECENI EGYETEM Agrártudományi Centrum Mezőgazdaságtudományi Kar Fölhasznosítási, Műszaki és Területfejlesztési Intézet Debrecen, Böszörményi út 138 BALMAZ típusú mélylazító munkájának minősítése
A MÉLYMŰVELÉS SZÜKSÉGESSÉGE MÓDJA ÉS ESZKÖZEI
A MÉLYMŰVELÉS SZÜKSÉGESSÉGE MÓDJA ÉS ESZKÖZEI Mélylazítás célja és szükségessége Célja: a talaj fejlődési folyamatainak eredményeként vagy egyéb talajtani és agrotechnikai okokból a talaj mélyebb rétegeiben
VÁLTAKOZÓ ÁRAMÚ HIDRAULIKUS TUSKÓLAZÍTÓ BERENDEZÉS ELMÉLETI ÉS KONSTRUKCIÓS KÉRDÉSEI
MISKOLCI EGYETEM GÉPÉSZMÉRNÖKI KAR VÁLTAKOZÓ ÁRAMÚ HIDRAULIKUS TUSKÓLAZÍTÓ BERENDEZÉS ELMÉLETI ÉS KONSTRUKCIÓS KÉRDÉSEI Doktori (PhD) értekezés tézisei Készítette: Czupy Imre okleveles gépészmérnök SÁLYI
SZIMULÁCIÓ ÉS MODELLEZÉS AZ ANSYS ALKALMAZÁSÁVAL
SZIMULÁCIÓ ÉS MODELLEZÉS AZ ANSYS ALKALMAZÁSÁVAL MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA KONFERENCIA 2010 GÁBOR DÉNES FŐISKOLA CSUKA ANTAL TARTALOM A KÍSÉRLET ÉS MÉRÉS JELENTŐSÉGE A MÉRNÖKI GYAKORLATBAN, MECHANIKAI FESZÜLTSÉG
SZABAD FORMÁJÚ MART FELÜLETEK
SZABAD FORMÁJÚ MART FELÜLETEK MIKRO ÉS MAKRO PONTOSSÁGÁNAK VIZSGÁLATA DOKTORANDUSZOK IX. HÁZI KONFERENCIÁJA 2018. JÚNIUS 22. 1034 BUDAPEST, DOBERDÓ U. 6. TÉMAVEZETŐ: DR. MIKÓ BALÁZS Varga Bálint varga.balint@bgk.uni-obuda.hu
DETERMINATION OF SHEAR STRENGTH OF SOLID WASTES BASED ON CPT TEST RESULTS
Műszaki Földtudományi Közlemények, 83. kötet, 1. szám (2012), pp. 271 276. HULLADÉKOK TEHERBÍRÁSÁNAK MEGHATÁROZÁSA CPT-EREDMÉNYEK ALAPJÁN DETERMINATION OF SHEAR STRENGTH OF SOLID WASTES BASED ON CPT TEST
A folyamatos erdőborítás kutatása Magyarországon
A folyamatos erdőborítás kutatása Magyarországon BARTHA DÉNES Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Növénytani és Természetvédelmi Intézet 2015. július 8. Az előadás vázlata 1. Mi is az a folyamatos
Erdei élőhelyek kezelése
Erdei élőhelyek kezelése Pro Silva. Dr. Katona Krisztián SZIE VMI Út a szálalásig Szálalás úttörői a francia Adolphe Gurnaud (1825-1898) és a svájci Henri Biolley (1858 1939) voltak. Dauerwald, az örökerdő
A magyarországi termőhely-osztályozásról
A magyarországi termőhely-osztályozásról dr. Bidló András 1 dr. Heil Bálint 1 Illés Gábor 2 dr. Kovács Gábor 1 1. Nyugat-Magyarországi Egyetem, Termőhelyismerettani Tanszék 2. Erdészeti Tudományos Intézet
BIOENERGETIKA TÁRSADALOM HARMONIKUS VIDÉKFEJLŐDÉS
BIOENERGETIKA TÁRSADALOM HARMONIKUS VIDÉKFEJLŐDÉS BIOENERGETIKA TÁRSADALOM HARMONIKUS VIDÉKFEJLŐDÉS Szerkesztette Baranyi Béla Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja Debreceni Egyetem
A pedagógiai kutatás metodológiai alapjai. Dr. Nyéki Lajos 2015
A pedagógiai kutatás metodológiai alapjai Dr. Nyéki Lajos 2015 A pedagógiai kutatás jellemző sajátosságai A pedagógiai kutatás célja a személyiség fejlődése, fejlesztése során érvényesülő törvényszerűségek,
Gyenge adottságú és szárazodó termőhelyen történő fa alapanyag termelésének megalapozása VM determinációs projekt
Újabb módszerek az erdészeti termőhely minősítésben Rásó János Csiha Imre Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Erdészeti Tudományos Intézet Püspökladányi Kísérleti Állomás Gyenge adottságú és szárazodó
Ejtési teszt modellezése a tervezés fázisában
Antal Dániel, doktorandusz, Miskolci Egyetem Robert Bosch Mechatronikai Tanszék Szabó Tamás, egyetemi docens, Ph.D., Miskolci Egyetem Robert Bosch Mechatronikai Tanszék Szilágyi Attila, egyetemi adjunktus,
Korrodált acélszerkezetek vizsgálata
Korrodált acélszerkezetek vizsgálata 1. Szerkezeti példák és laboratóriumi alapkutatás Oszvald Katalin Témavezető : Dr. Dunai László Budapest, 2009.12.08. 1 Általános célkitűzések Korrózió miatt károsodott
Geoelektromos tomográfia alkalmazása a kőbányászatban
Geoelektromos tomográfia alkalmazása a kőbányászatban Dr. Baracza Mátyás Krisztián tudományos főmunkatárs Miskolci Egyetem, Alkalmazott Földtudományi Kutatóintézet 1. Bevezetés 2. Felhasznált mérési módszer
A talaj vízforgalma és hatása a mezőgazdasági termelésre
ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG Sivatagosodás és Aszály Elleni Küzdelem Világnapja 2015. június 17. A talaj vízforgalma és hatása a mezőgazdasági termelésre Koltai Gábor 1 Rajkai Kálmán 2 Schmidt Rezső
OKJ Erdészeti szakmunkás
AM KELET-MAGYARORSZÁGI AGRÁR-SZAKKÉPZŐ KÖZPONT SZAKMAI PROGRAM Mezőgazdaság szakmacsoport XXXII. Erdészet és vadgazdálkodás ágazat OKJ 34 623 01 Erdészeti szakmunkás Hatályos: 2016. szeptember 1-től ASZK
OKJ Erdészeti szakmunkás
SZAKMAI PROGRAM Mezőgazdaság szakmacsoport XXXII. Erdészet és vadgazdálkodás ágazat OKJ 34 623 01 Erdészeti szakmunkás Hatályos: 2016. szeptember 1-től ASZK PP16 SZP SZAKKÖZÉPISKOLA - ERDÉSZETI SZAKMUNKÁS
Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc A hidrológiai körfolyamat elemei; beszivárgás 9.lecke Intercepció A lehulló csapadék
Miskolci Egyetem GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR. Osztályozási fák, durva halmazok és alkalmazásaik. PhD értekezés
Miskolci Egyetem GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR Osztályozási fák, durva halmazok és alkalmazásaik PhD értekezés Készítette: Veres Laura okleveles matematikus-informatikus Hatvany József Informatikai
A MODELLALKOTÁS ELVEI ÉS MÓDSZEREI
SZENT ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ MECHANIKAI ÉS GÉPTANI INTÉZET A MODELLALKOTÁS ELVEI ÉS MÓDSZEREI Dr. M. Csizmadia Béla egyetemi tanár, az MMK Gépészeti Tagozatának elnöke Budapest 2013. október. 25. BPMK
Az alakítással bevitt energia hatása az ausztenit átalakulási hőmérsékletére
Az alakítással bevitt energia hatása az ausztenit átalakulási hőmérsékletére Csepeli Zsolt Bereczki Péter Kardos Ibolya Verő Balázs Workshop Miskolc, 2013.09.06. Előadás vázlata Bevezetés Vizsgálat célja,
Ny-D Régió szerepe az erdő- és fahasznosításban
Nyugat-Magyarországi Egyetem SOPRON Prof. Dr. Molnár Sándor dékán Ny-D Régió szerepe az erdő- és fahasznosításban Az erdő és a fa a Pannon Régió egyik legértékesebb természeti erőforrása. A faipari ágazat
OTKA NN Szabó András és Balog Kitti
Alföldön telepített erdők hatása a talaj sótartalmára és a talajvízre OTKA NN 79835 Szabó András és Balog Kitti 2013. 12. 03. Hipotézis EC max: a sófelhalmozódás maximuma GYz: gyökérzóna Tv: talajvízszint
5f!J. számú előterjesztés
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere 5f!J. számú előterjesztés Előterjeszt és a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság részére a Pilisi Parkerdő Zrt. tevékenységéről
DR. WACHTLER ISTVÁN. Egyetemi tanár / professor emeritus
SZEMÉLYI ADATOK DR. WACHTLER ISTVÁN Magyarország, 3200 Gyöngyös, Virág u 38/1 +36-37-312 916 Wachtler.istvan@uni-eszterhazy.hu Neme Férfi Születési dátum 1945.12.05. Állampolgárság Magyar POZÍCIÓ / BEOSZTÁS
Természetközeli erdő- és vadgazdálkodás az Ipoly mentén
Természetközeli erdő- és vadgazdálkodás az Ipoly mentén HUSK/1101/2.2.1/0352 sz., Közösen a természeti értékek megőrzéséért a Poľana és a Börzsöny területén" c. projekt nyitó konferencia 2012. 10.24. Társaságunkról
2006. január 24-25-én 30. alkalommal rendezi meg a Kutatási és Fejlesztési Tanácskozását.
Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztálya Agrár-Műszaki Bizottság Tisztelt Cím! Kedves Kolléga! Értesítem, hogy az MTA Agrár-Műszaki Bizottsága 2006. január 24-25-én 30. alkalommal rendezi meg
Végeselemes analízisen alapuló méretezési elvek az Eurocode 3 alapján. Dr. Dunai László egyetemi tanár BME, Hidak és Szerkezetek Tanszéke
Végeselemes analízisen alapuló méretezési elvek az Eurocode 3 alapján Dr. Dunai László egyetemi tanár BME, Hidak és Szerkezetek Tanszéke 1 Tartalom Méretezési alapelvek Numerikus modellezés Analízis és
TUSKÓS TERÜLETEK TALAJ-ELŐKÉSZÍTÉSÉNEK GÉPESÍTÉS-FEJLESZTÉSE
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Roth Gyula Erdészeti és Vadgazdálkodási Tudományok Doktori Iskola Erdészeti műszaki ismeretek Program TUSKÓS TERÜLETEK TALAJ-ELŐKÉSZÍTÉSÉNEK GÉPESÍTÉS-FEJLESZTÉSE Doktori (PhD)
Jellemezze az erdeifenyőt, a feketefenyőt, a lucfenyőt és a vörösfenyőt a kérge, hajtása, tűje, termése és faanyaga alapján!
1. Jellemezze az erdeifenyőt, a feketefenyőt, a lucfenyőt és a vörösfenyőt a kérge, hajtása, tűje, termése és faanyaga alapján! Információtartalom vázlata: - Erdeifenyő jellemzése - Feketefenyő jellemzése
MATEMATIKA - STATISZTIKA TANSZÉK
MATEMATIKA - STATISZTIKA TANSZÉK 1. A Kodolányi János Főiskolán végzett kutatások Tananyagfejlesztés A kutatási téma címe, rövid leírása Várható eredmények vagy célok; részeredmények Kutatás kezdete és
A vizsgálatok eredményei
A vizsgálatok eredményei A vizsgált vetőmagvak és műtrágyák nagy száma az eredmények táblázatos bemutatását teszi szükségessé, a legfontosabb magyarázatokkal kiegészítve. A közölt adatok a felsorolt publikációkban
1. ERDÉSZETI SZAKTERÜLETEK
1. ERDÉSZETI SZAKTERÜLETEK 1.1. Erdőmérnöki tervező (ER-T) Erdőfeltárás, erdészeti utak tervezése. Erdészeti vízgazdálkodási létesítmények tervezése. Erdészeti geomatika, erdőtérképezés. Erdészeti termőhelyfeltárás
PROF. DR. HORVÁTH BÉLA EGYETEMI TANÁR TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZA
PROF. DR. HORVÁTH BÉLA EGYETEMI TANÁR TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZA Név: Prof. Dr. Horváth Béla. Születési idő, hely: 1949. 04. 21. Völcsej. Anyja neve: Családi állapot: Gyermekek: Czupy Julianna. nős (feleség:
Trapézlemez gerincő tartók beroppanásvizsgálata
Trapézlemez gerincő tartók beroppanásvizsgálata Témavezetı: Dr. Dunai László Készítette: Kövesdi Balázs Bevezetés Korábbi eredmények rövid áttekintése Kísérletek bemutatása és értékelése Új kutatási irányok
Nyugat-Magyarországi Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 15. sz. melléklete Nyugat-Magyarországi Egyetem Egyetemi Informatikai Központ
Nyugat-Magyarországi Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 15. sz. melléklete Nyugat-Magyarországi Egyetem Egyetemi Informatikai Központ Szervezeti és Működési Szabályzata SOPRON 2003 1. Az Egyetemi
A NEMESNYÁR-TERMESZTÉS FEJLESZTÉSÉNEK
Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Doktori (PhD) értekezés tézisei A NEMESNYÁR-TERMESZTÉS FEJLESZTÉSÉNEK ÚJABB EREDMÉNYEI Írta: Bárány Gábor Sopron 2011. Doktori Iskola: Roth Gyula Erdészeti
A fák növekedésének egy modelljéről
1 A fák növekedésének egy modelljéről Az interneten nézelődve találtunk rá az [ 1 ] munkára, ahol a fák növekedésének azt a modelljét ismertették, melyet először [ 2 ] - ben írtak le. Úgy tűnik, ez az
ETL-3 ERDÉSZETI TALAJLAZÍTÓ
SOPRONI EGYETEM Erdőmérnöki Kar ERDÉSZETI GÉPTANI TANSZÉK ETL-3 ERDÉSZETI TALAJLAZÍTÓ Ez a kiadvány a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával készült. 1997. 2 SOPRONI EGYETEM Erdészeti Géptani Tanszék
Molekuláris dinamika I. 10. előadás
Molekuláris dinamika I. 10. előadás Miről is szól a MD? nagy részecskeszámú rendszerek ismerjük a törvényeket mikroszkópikus szinten minden részecske mozgását szimuláljuk? Hogyan tudjuk megérteni a folyadékok,
Témák 2014/15/1. Dr. Ruszinkó Endre, egyetemi docens
Témák 2014/15/1 Dr. Ruszinkó Endre, egyetemi docens 1. A V6 Otto motorok gyártása során fellépő hibatípusok elemzése 2. Szelepgyűrű megmunkálás optimális folyamatának kidolgozása 3. Szerszámcsere folyamatának
időpont? ütemterv számonkérés segédanyagok
időpont? ütemterv számonkérés segédanyagok 1. Bevezetés Végeselem-módszer Számítógépek alkalmazása a szerkezettervezésben: 1. a geometria megadása, tervkészítés, 2. műszaki számítások: - analitikus számítások
Szabad formájú mart felületek mikro és makro pontosságának vizsgálata
2018. Január 25-26. 1034 Budapest, Doberdó u. 6. Varga Bálint Témavezető: Dr. Mikó Balázs Szabad formájú mart felületek mikro és makro pontosságának vizsgálata AZ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA UNKP-17-3
Trelleborg Wheel Systems Abroncs és szereltkerék megoldások
Pagina 3 TWS 05-2010 Trelleborg Wheel Systems Abroncs és szereltkerék megoldások TM600 TM100 sorozatú metrikus optimális vontatási teljesítmény és terhelhetőség maximális kényelmet biztosít az úton minimális
Ipari jelölő lézergépek alkalmazása a gyógyszer- és elektronikai iparban
Gyártás 08 konferenciára 2008. november 6-7. Ipari jelölő lézergépek alkalmazása a gyógyszer- és elektronikai iparban Szerző: Varga Bernadett, okl. gépészmérnök, III. PhD hallgató a BME VIK ET Tanszékén
A pedagógia mint tudomány. Dr. Nyéki Lajos 2015
A pedagógia mint tudomány Dr. Nyéki Lajos 2015 A pedagógia tárgya, jellegzetes vonásai A neveléstudomány tárgya az ember céltudatos, tervszerű alakítása. A neveléstudomány jellegét tekintve társadalomtudomány.
ERDÉSZET EMLÉKEZTETŐ: Történet Tartamos erdőgazdálkodás Fenntartható fejlődés
1. Erdészet, erdőgazdálkodás 1.1 Története 1.2 Szervezetek, jog 2. Erdőgazdálkodás alapjai 2.1. Szakterületek, fogalmak 2.2. Termőhely, fafajok 2.3. Erdőtársulások 2.4. Erdődinamika 3.) Erdőgazdálkodás
A dohányszárítás elmélete és gyakorlata
A dohányszárítás elmélete és gyakorlata A mezôgazdaság mûszaki fejlesztésének tudományos kérdései 92. Gondozza Az MTA Agrártudományok Osztálya Agrármûszaki Bizottsága Szerkesztô Sembery Péter egyetemi
PhD DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI
Budapesti Muszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Fizikai Kémia Tanszék MTA-BME Lágy Anyagok Laboratóriuma PhD DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI Mágneses tér hatása kompozit gélek és elasztomerek rugalmasságára Készítette:
Méréselmélet MI BSc 1
Mérés és s modellezés 2008.02.15. 1 Méréselmélet - bevezetés a mérnöki problémamegoldás menete 1. A probléma kitűzése 2. A hipotézis felállítása 3. Kísérlettervezés 4. Megfigyelések elvégzése 5. Adatok
Általános mérnöki ismeretek (nappali) 1. előadás
Általános mérnöki ismeretek (nappali) 1. előadás 1 Dr. Horváth Csaba Médiatechnológiai és Könnyűipari Intézet egyetemi docens, intézetigazgató horvath.csaba@rkk-obuda.hu okl. gépészmérnök (BME) gépészeti
A II. kategória Fizika OKTV mérési feladatainak megoldása
Nyomaték (x 0 Nm) O k t a t á si Hivatal A II. kategória Fizika OKTV mérési feladatainak megoldása./ A mágnes-gyűrűket a feladatban meghatározott sorrendbe és helyre rögzítve az alábbi táblázatban feltüntetett
Tartószerkezet-rekonstrukciós Szakmérnöki Képzés
1_1. Bevezetés Végeselem-módszer Számítógépek alkalmazása a szerkezettervezésben: 1. a geometria megadása, tervkészítés, 2. mőszaki számítások: - analitikus számítások gyorsítása, az eredmények grafikus
FELSZÍN ALATTI VIZEK RADONTARTALMÁNAK VIZSGÁLATA ISASZEG TERÜLETÉN
FELSZÍN ALATTI VIZEK RADONTARTALMÁNAK VIZSGÁLATA ISASZEG TERÜLETÉN Készítette: KLINCSEK KRISZTINA környezettudomány szakos hallgató Témavezető: HORVÁTH ÁKOS egyetemi docens ELTE TTK Atomfizika Tanszék
A 12/2013 (III. 28.) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján Gépgyártástechnológiai technikus
A 12/2013 (III. 28.) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 521 03 Gépgyártástechnológiai technikus Tájékoztató A vizsgázó az első lapra írja
BPG-600 PÁSZTÁZÓGÉP 1997. SOPRONI EGYETEM Erdőmérnöki Kar ERDÉSZETI GÉPTANI TANSZÉK
SOPRONI EGYETEM Erdőmérnöki Kar ERDÉSZETI GÉPTANI TANSZÉK BPG-600 PÁSZTÁZÓGÉP Ez a kiadvány a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával készült. 1997. 2 SOPRONI EGYETEM Erdészeti Géptani Tanszék Tanszékvezető:
POLIMERTECHNIKA Laboratóriumi gyakorlat
MÉRÉSI JEGYZŐKÖNYV Polimer anyagvizsgálat Név: Neptun kód: Dátum:. Gyakorlat célja: 1. Műanyagok folyóképességének vizsgálata, fontosabb reológiai jellemzők kiszámítása 2. Műanyagok Charpy-féle ütővizsgálata
Mérés és modellezés 1
Mérés és modellezés 1 Mérés és modellezés A mérnöki tevékenység alapeleme a mérés. A mérés célja valamely jelenség megismerése, vizsgálata. A mérés tervszerűen végzett tevékenység: azaz rögzíteni kell
2010. február 2-án rendezi meg szokásos évi-, sorrendben a XXXIV. Kutatási és Fejlesztési Tanácskozását.
Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztálya Agrárműszaki Bizottság Tisztelt Cím! Kedves Kolléga! Értesítem, hogy az MTA Agrárműszaki Bizottsága 2010. február 2-án rendezi meg szokásos évi-, sorrendben
ETS-2 ERDÉSZETI SORKÖZMŰVELŐ TÁRCSA
SOPRONI EGYETEM Erdőmérnöki Kar ERDÉSZETI GÉPTANI TANSZÉK ETS-2 ERDÉSZETI SORKÖZMŰVELŐ TÁRCSA 1999. 2 SOPRONI EGYETEM Erdészeti Géptani Tanszék Tanszékvezető: Dr. Horváth Béla H-9400. Sopron, Ady E. út
8. FELADAT: AUTOMATIKUS IRÁNYÍTÁSI RENDSZEREK
8. FELADAT: AUTOMATIKUS IRÁNYÍTÁSI RENDSZEREK Felelős: -dr. dr. Fekete András, BKÁE, ÉTK, Fizika - Automatika Tanszék, Budapest - dr. Földesi István, Kovács László, FVM Mezőgazdasági Gépesítési Intézet,
Mérési metodika és a műszer bemutatása
Mérési metodika és a műszer bemutatása CPT kábelnélküli rendszer felépítése A Cone Penetration Test (kúpbehatolási vizsgálat), röviden CPT, egy olyan talajvizsgálati módszer, amely segítségével pontos
Modern Fizika Labor. 5. ESR (Elektronspin rezonancia) Fizika BSc. A mérés dátuma: okt. 25. A mérés száma és címe: Értékelés:
Modern Fizika Labor Fizika BSc A mérés dátuma: 2011. okt. 25. A mérés száma és címe: 5. ESR (Elektronspin rezonancia) Értékelés: A beadás dátuma: 2011. nov. 16. A mérést végezte: Szőke Kálmán Benjamin
Zárójelentés Egységes talajmechanikai paraméterrendszer kidolgozása terepjáró járművek számára
Zárójelentés Egységes talajmechanikai paraméterrendszer kidolgozása terepjáró járművek számára Nyilvántartási szám: T 046534 1. Bevezetés A terepjáró járművek jelentős fejlődésen mentek keresztül az utóbbi
Fotódokumentáció. Projektazonosító: KMOP-1.1.1-08/1-2008-0049
Fotódokumentáció Projektazonosító: KMOP-1.1.1-08/1-2008-0049 Laborkísérletekhez használt reaktorrendszer előkészítése A laborkísérletek elvégzéséhez szükséges volt egy kisméretű FCR (food chain reactor
Méréselmélet és mérőrendszerek
Méréselmélet és mérőrendszerek 6. ELŐADÁS KÉSZÍTETTE: DR. FÜVESI VIKTOR 2016. 10. Mai témáink o A hiba fogalma o Méréshatár és mérési tartomány M é r é s i h i b a o A hiba megadása o A hiba eredete o
Mérés és modellezés Méréstechnika VM, GM, MM 1
Mérés és modellezés 2008.02.04. 1 Mérés és modellezés A mérnöki tevékenység alapeleme a mérés. A mérés célja valamely jelenség megismerése, vizsgálata. A mérés tervszerűen végzett tevékenység: azaz rögzíteni
ERDŐSÍTÉSI MUNKÁINAK GÉPESÍTÉSE A Sztamen Dimitrov BOLGÁR NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN
LEJTŐS TERÜLETEK ERDŐSÍTÉSI MUNKÁINAK GÉPESÍTÉSE A Sztamen Dimitrov BOLGÁR NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN A BOLGÁR NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN az utóbbi 27 év alatt fontos intézkedéseket tettek az erdőgazdálkodás javítására
Csiha Imre Dr. Keserű Zsolt Kamandiné Végh Ágnes NAIK ERTI Püspökladány
Csiha Imre Dr. Keserű Zsolt Kamandiné Végh Ágnes NAIK ERTI Püspökladány Alföldi erdőterületeink jelentős része: száraz, gyenge termőképességű, kedvezőtlen vízgazdálkodású Hazai talajaink: 43%-a kedvezőtlen
Balatoni albedó(?)mérések
Környezettudományi Doktori Iskolák Konferenciája Budapest, 2012. augusztus 30-31 PE Georgikon Kar menyhart-l@georgikon.hu Eredeti célkitűzés Balaton albedójának napi és éves menete Albedó paraméterezése
Környezetkímélő talajművelési rendszerek Magyarországon 2014
Környezetkímélő talajművelési rendszerek Magyarországon 2014 elmélet és gyakorlat 1. K ö r l e v é l 2014. október 27 28. MTA CSFK Földrajztudományi Intézet Budapest Ezúton szeretnénk meghívni Önt és munkatársait
Síklapokból álló üvegoszlopok laboratóriumi. vizsgálata. Jakab András, doktorandusz. BME, Építőanyagok és Magasépítés Tanszék
Síklapokból álló üvegoszlopok laboratóriumi vizsgálata Előadó: Jakab András, doktorandusz BME, Építőanyagok és Magasépítés Tanszék Nehme Kinga, Nehme Salem Georges Szilikátipari Tudományos Egyesület Üvegipari
Méréstechnikai alapfogalmak
Méréstechnikai alapfogalmak 1 Áttekintés Tulajdonság, mennyiség Mérés célja, feladata Metrológia fogalma Mérıeszközök Mérési hibák Mérımőszerek metrológiai jellemzıi Nemzetközi mértékegységrendszer Munka
TUDOMÁNYOS ÉS SZAKMAI TEVÉKENYSÉG
TUDOMÁNYOS ÉS SZAKMAI TEVÉKENYSÉG A. Publikációk Közlemények: 1. Kosztka M. - Péterfalvi J.: Erdészeti utak fenntartási rendszere. (Az Erdőgazdálkodási munkabizottság 1989. szeptember 21-i ülésén elhangzott
7. Koordináta méréstechnika
7. Koordináta méréstechnika Coordinate Measuring Machine: CMM, 3D-s mérőgép Egyiptomi piramis kövek mérése i.e. 1440 Egyiptomi mérővonalzó, Amenphotep fáraó (i.e. 1550) alkarjának hossza: 524mm A koordináta
Szántóföldi kultivátorok
Szántóföldi kultivátorok - Magágykészítő vagy könnyű kultivátorok Feladatuk: Szántáselmunkálás, magágykészítés. Művelési mélység: 5-15 cm Művelő szerszám: rugós száron: kétoldalt ívelt művelőszerszám.
A Nyugat-magyarorsz. magyarországi gi Egyetem (NymE) könyvtk Szolgáltat. ltatások a Nyugat- magyarországi gi Egyetem (NymE)
A Nyugat-magyarorsz magyarországi gi Egyetem (NymE) könyvtk nyvtári hálózatah Szolgáltat ltatások a Nyugat- magyarországi gi Egyetem (NymE) Központi KönyvtK nyvtárában Tompa Mónika Informatikus könyvtáros
Rugalmas állandók mérése
Rugalmas állandók mérése (Mérési jegyzőkönyv) Hagymási Imre 2007. április 23. (hétfő délelőtti csoport) 1. Young-modulus mérése behajlásból 1.1. A mérés menete A mérés elméleti háttere megtalálható a jegyzetben
BME Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszék. Tartószerkezet-rekonstrukciós Szakmérnöki Képzés. Dr. Móczár Balázs
Dr. Móczár Balázs 1 Az előadás célja MSZ EN 1997 1 szabvány 6. fejezetében és egyes mellékleteiben leírt síkalapozással kapcsolatos előírások lényegesebb elemeinek, a szabvány elveinek bemutatása Az eddig
V É G E S E L E M M Ó D S Z E R M É R N Ö K I M E C H A N I K A I A L K A LM A Z Á S A I
ALKALMAZOTT MECHANIKA TANSZÉK V É G E S E L E M M Ó D S Z E R M É R N Ö K I M E C H A N I K A I A L K A LM A Z Á S A I Előadásvázlat a Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskola hallgatói számára
Méréselmélet és mérőrendszerek 2. ELŐADÁS (1. RÉSZ)
Méréselmélet és mérőrendszerek 2. ELŐADÁS (1. RÉSZ) KÉSZÍTETTE: DR. FÜVESI VIKTOR 2016. 10. Mai témáink o A hiba fogalma o Méréshatár és mérési tartomány M é r é s i h i b a o A hiba megadása o A hiba
FRÖCCSÖNTÉS SZIMULÁCIÓ A SZERKEZETI ANALÍZIS SZOLGÁLATÁBAN
Moldex3D I2 FRÖCCSÖNTÉS SZIMULÁCIÓ A SZERKEZETI ANALÍZIS SZOLGÁLATÁBAN Készítette: Polyvás Péter peter.polyvas@econengineering.com econengineering Kft. www.econengineering.com 2010.04.28. Moldex3D Vezető
Földstatikai feladatok megoldási módszerei
Földstatikai feladatok megoldási módszerei Földstatikai alapfeladatok Földnyomások számítása Általános állékonyság vizsgálata Alaptörés parciális terhelés alatt Süllyedésszámítások Komplex terhelési esetek
FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet)
verzió szám: 1.0 FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet) 20 /20 tanév Erdésztechnikus szakma i képzéséhez OKJ szám: 54 623 02 Évfolyam: 1/13. évfolyam Gazdálkodó szervezet neve: Képzőhely neve, címe: Gyakorlati
Az Agridiag-Dialecte rendszer használata során szerzett tapasztalataim és a továbbfejlesztés lehetőségei
Az Agridiag-Dialecte rendszer használata során szerzett tapasztalataim és a továbbfejlesztés lehetőségei Gyuricza Gyuláné Nedelkovics Judit Agrár-környezeti auditor próbaképzés-gödöllő 2014. április 15-16.
Felhasználói kézikönyv
Felhasználói kézikönyv 5040 Lézeres távolságmérő TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés... 2 2. Az elemek cseréje... 2 3. A készülék felépítése... 2 4. Műszaki jellemzők... 3 5. A lézeres távolságmérő bekapcsolása...
NYÍRÓSZILÁRDSÁG MEGHATÁROZÁSA KÖZVETLEN NYÍRÁSSAL (kis dobozos nyírókészülékben) Közvetlen nyíróvizsgálat MSZE CEN ISO/TS BEÁLLÍTÁSI ADATOK
BEÁLLÍTÁSI ADATOK Fúrás száma 6F Minta típusa Tömörített kohéziómentes Minta száma 6F/6.0 m Minta leírása Sárgásszürke homokos agyagos iszap Részecske sűrűség (Mg/m³) 2.70 Feltételezett/Mért Feltételezett
A csúszóvágásról, ill. - forgácsolásról
A csúszóvágásról, ill. - forgácsolásról A vágás, ill. a forgácsolás célja: anyagi részek egymástól való elválasztása. A vágás, ill. a forgácsolás hagyományos eszköze: a kés. A kés a v haladási irányhoz
I. évfolyam, 5. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA június
I. évfolyam, 5. szám, 214 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 214. június Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 214. június I. évfolyam, 5. szám,
Nehézségi gyorsulás mérése megfordítható ingával
Nehézségi gyorsulás mérése megfordítható ingával (Mérési jegyzőkönyv) Hagymási Imre 2007. április 21. (hétfő délelőtti csoport) 1. A mérés elmélete A nehézségi gyorsulás mérésének egy klasszikus módja
Munkaterv Cziráki József Faanyagtudomány és Technológiák Doktori program:
Nyugat-magyarországi Egyetem Faipari mérnöki kar Munkaterv Cziráki József Faanyagtudomány és Technológiák Doktori program Név: Doktori iskola: Doktori program: Témavezető: Képzési forma: Richter Zoltán
A magyarországi jelentősebb Cedrus atlantica Manetti állományok fatermése
A magyarországi jelentősebb Cedrus atlantica Manetti állományok fatermése Barna Tamás KEFAG R.T. Erdészeti Szaporítóanyag Termesztési Központ Kecskemét Kivonat Magyarországon csak néhány hektár Cedrus
Határon átnyúló felsőoktatási együttműködéssel a tudásrégióért
Határon átnyúló felsőoktatási együttműködéssel a tudásrégióért Dr. Rechnitzer János egyetemi tanár, intézetigazgató MTA RKK Nyugat-magyarországi Tudományos Intézete A kutatás-fejlesztés és a felsőoktatás
Gépészeti rendszertechnika (NGB_KV002_1)
Gépészeti rendszertechnika (NGB_KV002_1) 2. Óra Kőrös Péter Közúti és Vasúti Járművek Tanszék Tanszéki mérnök (IS201 vagy a tanszéken) E-mail: korosp@ga.sze.hu Web: http://www.sze.hu/~korosp http://www.sze.hu/~korosp/gepeszeti_rendszertechnika/
Kutatási jelentés. Hajólengések modellkísérleti vizsgálata. című kutatói pályázat eredményeiről.
Kutatási jelentés a Hajólengések modellkísérleti vizsgálata című kutatói pályázat eredményeiről. Ösztöndíjas: Hargitai László Csaba A kutatási ösztöndíj időtartama: 2010.05.01 2010.08.31 Budapest, 2010.08.31