Környezeti kulcskérdések a kutató és a keresztyén ember szemszögéből
|
|
- Dezső Bogdán
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint (Róm 12, 3) Környezeti kulcskérdések a kutató és a keresztyén ember szemszögéből Szarka László MTA Kutatóintézeti Főosztály (2010. július 1-től), MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézet (2010. június 30-ig), és Nyugat-magyarországi Egyetem szarka.laszlo@titkarsag.mta.hu
2 Derecske (1954) Tépe ( ) Nagyhalász ( , közben Nyíregyháza ) Miskolc ( ) Sopron ( , közben részben Párizs ) a Soproni Kálvin Kör alapító elnöke ( ) Budapest (2010-) Károli-kapcsolat: fiam BTK-diplomaosztója, 2002
3 Tudomány és vallás tudományos eredményeinket vizsgálódásunk határain belül nem befolyásolja, hogy a körülöttünk lévő világot természetfeletti terv megvalósulásaként tekintjük-e vagy sem Claude Allègre, a Párizsi Földfizikai Intézet igazgatója, francia tudományügyi és oktatási miniszter ( ) A tudomány és a vallás a világ megismerésének két különböző útja. Szükségtelen ellentétbe állításuk esetén egyik sem tud igazán élni lehetőségével, hogy a világot jobbá tegye. Ralph Cicerone, az USA Nemzeti Tudományos Akadémiájának elnöke (2005-) A tudomány és a vallás illetékességi területe komplementer. A tudomány ellenfele az áltudomány, a vallásé az álvallás. Ég és Föld konferencia (Sopron, október, a Föld Bolygó Nemzetközi Éve és a Biblia Éve közös rendezvénye)
4
5 1. Az International Year of Planet Earth (2008) alapján adható körkép konklúziója, hogy a környezeti kulcskérdések függetlenek az éghajlatváltozástól 2. Szokványos megközelítések: - Túlnépesedés - Éghajlatváltozás és következményei (pl. tengervízszintemelkedés, invazív fajok, természeti katasztrófák számának növekedése, klímamenekültek stb.) - Zöldgazdaság ( zöldenergia ) 3. Miért elkerülhetetlen a környezet leromlása? 4. Teendők
6 Korlátos problémák, beszédtémák: Felszín alatti vizek: a felszín alatti vízkészletet (az ivóvízbázist) az emberiség sokkal nagyobb ütemben fogyasztja, mint ahogyan az utánpótlódik (54%); Föld és egészség: orvos-geológus együttműködéssel hárommilliárd ember egészségén lehetne javítani; Éghajlatváltozások: a) A Föld története éghajlatváltozások története, és természetesen a mi jövőnket is erősen fogja befolyásolni az éghajlat alakulása, b) első alkalommal történik meg, hogy egy faj: a Homo sapiens vált a Földrendszer és a klímarendszer megváltoztatásának egyik tényezőjévé; Természeti veszélyek: a természeti katasztrófák számának az utóbbi évtizedekben tapasztalt növekedése elsősorban a sérülékenység (vulnerability) megnövekedéséből származik; Természeti erőforrások: nyersanyagokból nem várható hiány (legfeljebb ritkafémekből), a jövőbeni energiaellátás azonban kérdőjelekkel teli (a szénhidrogén néhány évtizedre, a szén néhány évszázadra elég; a megújulók iránti elvárások túlzók); Óriásvárosok: cél az óriásvárosok fenntarthatóbbá tétele; A Föld mélye: az emberi tevékenység manapság már geológiai hatótényezőként is figyelembe veendő, hiszen az emberiség egy nagyságrenddel több anyagot mozgat meg, mint a felszíni geológiai folyamatok együttvéve (a kontinensek felszínének 40-50%-át átalakította az ember); Óceánok: az óceánok mélye számos tudományos meglepetést tartogat (nyersanyag- és energia, biológiai alapfelismerések, környezeti kockázatok); Talaj: A Föld valószínűleg képes ugyan ellátni 9 milliárd embert, de az ökoszisztéma és a biodiverzitás feláldozásával, ráadásul úgy, hogy nem (vagy alig) marad hely biomassza-termelés számára; Föld és Élet: Veszélyben van a globális ökológiai rendszer.
7 A KIHÍVÁSOK FONTOSSÁGI SORRENDJE (A TÁRSADALMI KÉRDÉSEK TERMÉSZETI ELŐFELTÉTELEI) TÁRSADALOM KÖRNYEZET TALAJ (ÉLELEM) ÉDESVÍZ ENERGIA NYERSANYAGOK A kémiai Nobel-díjas Richard Smalley (2003) sorrendje: 1. energia, 2. édesvíz, 3. talaj, 4. környezet, 5. szegénység, 6. terrorizmus, háború, 7. betegségek, 8. oktatás, 9. demokrácia, 10. népesség
8 A másodpercenkénti energiafogyasztás (terawatt) 2009: 15,04 terawatt (fogyasztási teljesítmény) / km 2 (kontinensek felszíne) 100 mw/m 2, megfelel a geotermikus hőáramnak a Pannon-medencében
9 Ritkaföldfém-termelés (ezer tonna/év)
10 Vízkitermelés (km 3 /év) A felszínalatti vízkitermelés bizonyítottan 0,8 mm/év tengerszint-emelkedést okoz. Forrás: Wada et al (2010). (A vízszint-emelkedés mértéke jelenleg 3,3 mm/év). A felszíni hőmérséklet-növekedés miatti hőtágulás lehet az elsődleges ok, de a tengeraljzat-topográfia és a vulkáni tevékenység hatását nem ismerjük.
11 Nitrogén- és foszfortermelés (millió tonna/év) P: - műtrágya- és mosószergyártás érdekében az óceáni üledékekből kinyert foszforból végül magas foszfáttartalmú vizek lesznek (eutrofizáció) N: - műtrágyázás (60 millió t/év; nitrát a talajvízben; eutrofizáció) - ipar, közlekedés (20 millió t/év, illékony N-vegyületek)
12 A Föld és környezete (500 ezer műholdtörmelék, 300 ezer Földközeli pályán)
13 Utcareklám, Las Vegas Az emberiség eddig megszokott életmódját fenyegető veszélyeknek az éghajlatváltozás (akár melegedéssel, akár hűléssel folytatódik) csak egyike, nem is a legfontosabbika. Globálisan kevés lehet (lesz) az energia, az olcsó édesvíz, az élelmiszer, a ritkaföldfém, az élő környezet is veszélyben (biodiverzitás). A problémák oka az emberiség szükségleteinek megállíthatatlannak tűnő növekedése a véges Föld bolygón. "... aki véges rendszerben végtelen növekedést képzel el, az vagy őrült, vagy közgazdász." (Kenneth Boulding (kvéker) közgazdász, )
14 20 Túlnépesedés vagy túlfogyasztás? (az 1912-es értéket egységnek véve) népességnövekedés vízfogyasztás szilárd szemét energiafelhasználás termelés
15 A világ népességnövekedése (milliárd fő) Az emberiség biomasszája: 7x10 7 fő x 70 kg/fő 50 x 10 8 kg = 500 millió tonna, ami kb. a Badacsony tömege! 500 millió tonna megfelel kb. 0,5 km 3 víz tömegének (70 km x 7 km x 1 m), ami kisebb mint a Balaton térfogata! Az antarktiszi rákplantonok és a termeszhangyák tömege is nagyobb, mint az emberiségé.
16 Éghajlatváltozás és következményei
17 Az északi (piros) és a déli (kék) félteke globális hőmérséklet-változása Meadows et al, 1972 (Római Klub) Kötelességünk megmondani az embereknek, hogy tevékenységüket egy nagyságrenddel fogják vissza, hogy ne merüljenek ki a Föld természeti forrásai A légköri CO 2
18 Az éghajlatváltozás kérdése 1. Adatok 2. Lehetséges okok: Milankovics-elmélet üvegházhatás? naptevékenység? galaktikus kozmikus sugárzás? felhőképződés? a hidrológiai rendszer megváltoztatása? óceánok? légköri aeroszolok? földhasználat-változás? mindezek és mások kölcsönhatása! 3. Tömegtájékoztatás és döntéshozás: A túlzó leegyszerűsítés (antropogén CO 2 üvegházhatás melegedés) torz és tudománytalan. Kerr, Science, 2009 Év ΔT( o C)
19 Az éves globális átlaghőmérséklet alakulása között a Met Office (2013) által közölt HadCRUT4, NOAA NCDC és NASA GISS adatok alapján, az 1961 és 1990 közötti globális átlaghőmérséklethez (14.0 o C-hoz) képest 0,6 HadCRUT4 NOAA NCDC NASA GISS WMO átlag 15 év 0,5 0,4 0,3 0,2 0,
20 KÖRNYEZET MAN-MADE MAN-MADE??????? MAN-MADE + ENERGIA- ÉS NYERSANYAGFORRÁSOK FOGYASZTÁSA MAN-MADE MAN-MADE? MAN-MADE? MAN-MADE MAN-MADE MAN-MADE MAN-MADE MAN-MADE Planetary boundaries (Rockström et al.: Nature, szeptember 24.)
21 Éghajlatváltozás: Napi sajtóhírek: - A migráció oka: munkavállalás és éghajlatváltozás - A felszín alatti vízkészletek fogyásának oka: az éghajlatváltozás - A cunami és éghajlatváltozás? (HVG, január 12.) - A szállítás lerövidítésének célja a CO 2 -kibocsátás csökkentése - Az épületek hőszigetelésének célja a CO 2 -kibocsátás csökkentése - A vegetáriánus életmód elterjesztésének célja a CO 2 -kibocsátás csökkentése - Az invazív fajok terjedésének oka: az éghajlatváltozás Az éghajlatváltozásról the debate is over (Al Gore és IPCC 2007), miközben nem ismerjük (1) a jövőbeni trendet, (2) az okokat, (3) elhanyagolunk más, lényegesebb környezeti problémákat, (4) valamint a mainstream (IPCC) állítások is rendszeres korrekcióra szorulnak. Miért károsanyag a CO 2? Négy lehetőség: 1. Mert igaz? Hm 2. Mert érthető? Értelmi szint-függő 3. Mert diplomatikus? Igen 4. Mert ez szolgálja az ezt hirdetők érdekeit? Bizonyosan
22 A klimának a diluvium óta történt elváltozásait már a történet is szemmel kíséri. A jégkorszak szinte kikezdését képezi az európai embertörténetnek, melyet a nedves, esős időjárás s az Európára kiterjedő átlag egyforma klima jellemezett. Mikor az Alpeseken túl a Rajna s a Duna jégárjai lenyúltak a lapályba, akkor s azontúl jó sokáig a Parnassuson s a Helikonon gyönyörű erdők pompáztak s az Eufrát hosszában kövér legelők képezték a pátriárkák örömét. Miután pedig érezhetőbben kilengett a klimáknak ingája s utána lassan-lassan megváltozott az élet, egészen más arculatot öltött a föld. A jégárak a hegyeken mindjobban megolvadtak s karcsú remek pinia helyet adott Görögországban a görcsös, gumós parti fenyűnek; a mesés hegyekről levándorolt az erdő s az erdővel a termőföld s nyomorék bokrok iparkodtak eltakarni a szegényedő Hellasz meztelenségét. Mialatt pedig Görögország elsorvadt, Babilon fölött a pusztai szél vágtat s hordja a homokot ingyenes sírdombul a régi dicsőségnek szintere fölé. Az egyes vidékek sorvadásáról, minek következtében a lápos vidékből erdős, az erdős vidékből puszta s abból sivatag lesz, már megemlékeztem; a Szahara, Arábia, Ázsiának Arábiától északkeletre nyúló tartományai, Görögország, Olaszország és Spanyolország szolgálnak az újkorban az elszáradásnak szomorú példáiul. Az égöveknek ilyetén változása tagadhatatlan tény Prohászka Ottokár: Föld és Ég (1902) Az erdő előfordulása az Ószövetségben: 19 (45?) Zak 11:2. Jajgass te cziprus, mert esik a czédrus, leomlott, a mi legjava! Jajgassatok ti Básán tölgyei, mert pusztul a rengeteg erdő. Az erdő előfordulása az Újszövetségben: 0
23 A TERMÉSZETI KATASZTRÓFÁK KÁRGYAKORISÁGÁNAK ÉS MÉRETÉNEK OKAI A MÜNCHEN VISZONTBIZTOSÍTÓ VEZETŐJÉNEK ÉRTÉKELÉSE SZERINT - Népességnövekedés - Magasabb életszínvonal - Az emberek és az értékek koncentrációja - Települések és iparosítás egyre veszélyesebb helyeken - A modern társadalmak és technológiák érzékenyebbek - Növekvő biztosítási sűrűség - Változó környezeti feltételek Geo-risks: Global trends, losses and risk management by Smolka, Anselm; Hollnack, Dirk Geo Risks Research, Munich Reinsurance Company, Germany. 33UGC, 2008, paper TG415L
24 A München Viszontbiztosító adatbázisát veszik alapul, de a következtetéseket sajnos nem veszik át: a természeti katasztrófákat elsősorban a global warming -nak tulajdonítják, előtérbe állítva az ún. szélsőséges időjárási jelenségeket
25 Cím: Fák vagy sivatag? Az erdők halálával fizetjük meg a globális kereskedelem árát A globális növénykereskedelem erdeinket és a biodiverzitást veszélyes kártevők és betegségek kockázatának teszi ki. Ezidáig ismeretlen, idegen, hódítóként viselkedő szervezetek a legutóbbi 25 évben mindeddig soha nem tapasztalt pusztítást végeztek. Az éghajlatváltozás súlyosbíthatja a problémát. SciTech, Brüsszel, november 22.
26 Zöldgazdaság, zöldenergia
27 Az egyes megújítható energiafajták területi teljesítménysűrűsége, illetve területigénye a felhasználható energia előállításához Víz* Biomassza Szél Nap Geotermika* Elméleti km 2 -igény Magyarország ellátásához 2500* * Magyarország éves primér energiaigénye ( 1100 PJ) egyenértékű - mgh helyzeti energiában (ρ=2500 kg/m 3 ) a teljes talajréteg (az ország teljes területén a legfelső cm) évente 1500 m magasra emelésével - E=mc 2 -ben kifejezve 12 kg tömeg energiatartalmával
28 nagy méretekben matematikai bizonyossággal veszteséges! Primér energia Begyűjtési energia kis méretekben gazdaságos
29 Az Olduvai elmélet (R. C. Duncan, 1989) Fil 4,10-19 megtanultam, hogy beérjem azzal, amim van. Tudok szűkölködni és tudok bővelkedni is; mindenütt mindent megszoktam: tudok jóllakni is, éhezni is, bővelkedni és nélkülözni is.
30 A fogyasztás globális megoszlása (2005) - A leggazdagabb 20% fogyasztása: 76,6% - A legszegényebb 20% fogyasztása: 1,5% - A középső 60% fogyasztása: 21,9%
31 (Magdoff, 2011)
32 Ne gyűjtsetek magatoknak kincset a földön, ahol moly rágja és rozsda marja, s ahol betörnek és ellopják a tolvajok! A mennyben gyűjtsetek kincset, ahol nem rágja moly és nem marja rozsda, s ahol nem törnek be és nem lopják el a tolvajok! Ahol a kincsed, ott a szíved is. Máté 6, 19-21
33 Kis magyar gyarlóság: Az Al Gore-könyv angol és magyar kiadásának címlapja és 296. oldala : a magyar kiadásból hiányzik
34 Szarka L., Brezsnyánszky K. Ádám J. (2010): Körkép a Földről (Egy EU-dokumentum és a Magyar Katolikus Püspöki Kar környezeti Körlevelének összehasonlítása) Természettudományi korrektség: Körlevél: 3/4 EU-dokumentum: 1 Leggyakoribb kifejezés: Körlevél Isten (2 /oldal) EU-dok: Sustainability (>3/oldal) Erkölcs, moral : Körlevél : 0,9/oldal EU-dokumentum: 0
35 James Lovelock ( ) 2009-es könyvének legmeglepőbb mondanivalója: Ma már az emberiség nagyobbik része városlakó, és e tömeg a természettől elszakadva tekint a vidékre. Hajlamosak azt gondolni, a vidék rendeltetése a városok életfenntartó szolgáltatásának biztosítása. Jelenkori civilizációnkra a természettől eltávolodott, ún. urbánus zöldideológia" halálos fenyegetést jelent. Szarka László: Magyar Nemzet, június 6.
36 Nigel Lawson [brit konzervatív, klímaszkeptikus politikus és újságíró] szerint korunk környezetvédelmi mozgalma egy új vallás. Valamennyire egyet is értek vele, olyan valakiként, aki egykor régi vágású zöld volt: elképeszt az a szimbolikus jelentés, amelyet a zöld domboldalon álló óriás szélturbina hordoz. Mintha a Keresztet gúnyolná. Ez az új jelkép feltűnik az energiacégek egész oldalas hirdetéseiben, főleg azokéban, amelyek fosszilis forrásból állítják elő az energiát. Így szentesítik ugyanis a képmutatásukat és azt a szándékukat, hogy a dolgok a régi mederben haladjanak tovább tudják ugyanis, hogy a nem igazán hatékony szélenergia nem jelent veszélyt fő bevételi forrásukra. James Lovelock, 2009 Budapest, Baross tér, december 9., 22:00
37 Azt a törvényt találom tehát magamban, hogy miközben a jót akarom tenni csak a rosszat tudom cselekedni. Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint, de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével. Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus! Én magam tehát értelmemmel az Isten törvényének szolgálok ugyan, testemmel azonban a bűn törvényének. (Róm. 7, )
38 ÉG FÖLD ÉN ÉG FÖLD ÉN ÉG FÖLD ÉN
39 ...anyagi hatalmának korlátlan növekedésével az emberiség olyan hajóskapitány helyzetébe került, akinek hajója szilárdságát már annyi acél és vas biztosítja, hogy a tájoló mágnestűje kizárólag a vasszerkezetekre reagál; az északi irányt végleg elveszítette. (Heisenberg, 1958) 2013: Nem is olyan szilárd
40 Miért elkerülhetetlen a környezet leromlása? Mert könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni. Lukács 18, 25
41 Máté 19, És ímé hozzá jövén egy ember, monda néki: Jó mester, mi jót cselekedjem, hogy örök életet nyerjek? 17. Ő pedig monda néki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat. 18. Monda néki: Melyeket? Jézus pedig monda: Ezeket: Ne ölj; ne paráználkodjál; ne lopj; hamis tanubizonyságot ne tégy; 19. Tiszteld atyádat és anyádat; és: Szeresd felebarátodat, mint temagadat. 20. Monda néki az ifjú: Mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva; mi fogyatkozás van még bennem? 21. Monda néki Jézus: Ha tökéletes akarsz lenni, eredj, add el vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek; és kincsed lesz mennyben; és jer és kövess engem. 22. Az ifjú pedig e beszédet hallván, elméne megszomorodva; mert sok jószága vala. 23. Jézus pedig monda az ő tanítványainak: Bizony mondom néktek, hogy a gazdag nehezen megy be a mennyeknek országába. 24. Ismét mondom pedig néktek: Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni. 25. A tanítványok pedig ezeket hallván, felettébb álmélkodnak vala, mondván: Kicsoda üdvözülhet tehát? 26. Jézus pedig rájuk tekintvén, monda nékik: Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges. 27. Akkor felelvén Péter, monda néki: Ímé, mi elhagytunk mindent és követtünk téged: mink lesz hát minékünk? 28. Jézus pedig monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy ti, a kik követtetek engem, az újjá születéskor, a mikor az embernek Fia beül az ő dicsőségének királyi székébe, ti is beültök majd tizenkét királyi székbe, és ítélitek az Izráel tizenkét nemzetségét. 29. És a ki elhagyta házait, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldjeit az én nevemért, mindaz száz annyit vészen, és örökség szerint nyer örök életet. 30. Sok elsők pedig lesznek utolsók, és sok utolsók elsők.
42 Pálinkás József (World Science Forum, Rio de Janeiro, november 20.) Világunk tragikusan megosztott a nincstelenek és a javakban bővelkedők között. A gazdasági és társadalmi fejlődés igénye teljesen más kihívások elé állítja a világ különböző részeit. Miközben a tudomány halad előre, komoly különbségek vannak abban, hogy ki milyen mértékben juthat hozzá a természeti kincsekhez, a vízhez, az élelmiszerekhez, a gazdasági és emberi tőkéhez, az egészségügyi ellátáshoz, az oktatáshoz, a kutatási infrastruktúrához és általában véve a tudomány áldásaihoz. A tudomány a múltban is, akárcsak ma, a fejlődés motorja. De őszintén el kell mondanunk, hogy a tudomány is hozzájárult a társadalmi és gazdasági különbségek elmélyüléséhez. Éppen itt az ideje, hogy hozzálássunk e különbség csökkentéséhez. A tudományos felfedezések és alkalmazásuk példátlan anyagi növekedést eredményeztek és képessé tették az emberiséget a Föld természeti kincseinek kiszipolyozásához és a környezet globális mértékű megváltoztatásához. A fejlődés jelenlegi pusztán az anyagi értelemben vett növekedésre koncentráló iránya nem fenntartható. Le kell számolnunk az exponenciális növekedés illúziójával és törekednünk kell egy stabil, kiegyensúlyozott és szilárd lábakon álló gazdaság létrehozására, amely komplex módon fejlődik.
43 Galajda Péter (MTA SZBK) Lendület-kutatócsoportja a rendelkezésre álló tápanyag csökkentésére mérsékelt szaporodással reagáló (ún. takarékos ), illetve egy erre nem reagáló (ún. önző ) baktériumtörzsekből álló kevert kultúrát fragmentált és homogenizált mikroszkópikus élőhelyekbe téve kimutatták, hogy közös, keveréssel homogenizált élettérbe zárt populációk esetén az önző törzs kiszoríthatja a takarékos törzset, viszont ez az egész populáció hosszú távú túlélését kockáztatja. Ezzel szemben az összekötött kamrákból álló, tagolt, fragmentált élőhelyen a két baktériumtörzs eloszlása heterogén lesz, és a takarékos típusú baktériumok populációja is fennmarad. Végh László (MTA Atomki): Mivel a Föld eltartóképességét sokszorosan túlléptük és annyira erősen megzavartuk a természet körfolyamatait, hogy az már alapvető létfeltételeinket is veszélyezteti, az emberiséget a közeli kipusztulás réme fenyegeti. Ennek megelőzésére még lehet esélyünk. Ennek első feltétele az emberi szellemi és vallási egységének a megteremtése. B. Szabó István ref. püspök (Sopron, 2012 október): A megelégedettséget hirdessük! Béres Tamás ev. lelkész (Debrecen, 2013 január): a hálás élet művészetére tanít
Energia és környezet
Energia és környezet Szarka László DSc MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézet (2010. június 30-ig), MTA Kutatóintézeti Főosztály (2010. július 1-től), és Nyugat-magyarországi Egyetem A Föld Bolygó Nemzetközi
MELYEK A LEGNAGYOBB GLOBÁLIS KÖRNYEZETI PROBLÉMÁK?
MELYEK A LEGNAGYOBB GLOBÁLIS KÖRNYEZETI PROBLÉMÁK? Szarka László DSc MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézet (2010. június 30-ig), MTA Kutatóintézeti Főosztály (2010. július 1-től), és Nyugat-magyarországi
A GLOBÁLIS KÖRNYEZETI KIHÍVÁSOKRÓL
A GLOBÁLIS KÖRNYEZETI KIHÍVÁSOKRÓL (MELYEK A LEGNAGYOBB GLOBÁLIS KÖRNYEZETI PROBLÉMÁK?) Szarka László DSc MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézet (2010. június 30-ig), MTA Kutatóintézeti Főosztály (2010.
SZARKA LÁSZLÓ A fenntarthatóság kulcskérdései
SZARKA LÁSZLÓ A fenntarthatóság kulcskérdései Rövid összefoglalás A Föld Bolygó Nemzetközi Éve (International Year of Planet Earth 2007-2009) tíz témakörének (felszín alatti vízkészlet, természeti katasztrófák,
A Körlevél A Föld Bolygó Nemzetközi Éve ( ) szemszögéből
FELELŐSSÉGÜNK A TEREMTETT VILÁGÉRT Minden általa és érte teremtetett (Kol 1,16) A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele a teremtett világ védelméről www.yearofplanetearth.org www.foldev.hu A Körlevél
Földtudományok, környezettudomány
Földtudományok, környezettudomány Szarka László a Mindentudás Egyeteme 2.0 tudományos tanácsadó testületének tagja A ME 2.0 föld- és környezettudományi témáiról Rényi András a Mindentudás Egyeteme 2.0
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves
A globalizáció fogalma
Globális problémák A globalizáció fogalma átfogó problémák tudománya, amely az EGÉSZ emberiséget új j módon, tendenciájukban egyenesen egzisztenciálisan is érintik. Területei: például az ökológiai problematika,,
3. Ökoszisztéma szolgáltatások
3. Ökoszisztéma szolgáltatások Általános ökológia EA 2013 Kalapos Tibor Ökoszisztéma szolgáltatások (ecosystem services) - az ökológiai rendszerek az emberiség számára számtalan nélkülözhetetlen szolgáltatásokat
KÖRNYEZETTUDOMÁNY ALAPJAI
KÖRNYEZETTUDOMÁNY ALAPJAI FIZIKA ALAPSZAKOS HALLGATÓKNAK SZÓLÓ ELŐADÁS VÁZLATA I. Bevezetés: a környezettudomány tárgya, a fizikai vonatkozások II. A globális ökológia fő kérdései III.Sugárzások környezetünkben,
Természet és társadalom: egy új viszony kezdete a klímaváltozás árnyékában
Természet és társadalom: egy új viszony kezdete a klímaváltozás árnyékában XI. Magyar Természetvédelmi Biológia Konferencia 2017. november 3. WWF Magyarország - Sipos Katalin Természet és társadalom A
A természet láthatatlan szolgáltatásai ingyenesek, és gyakran magától értetődőnek tekintjük azokat pedig értékesek és veszélyeztetettek
TERMÉSZET ÉS BIODIVERZITÁS Miért fontos Önnek is? A biodiverzitás az élet biológiai sokféleségét jelenti. Ez jólétünk és gazdaságunk alapja Az élelem, a víz, a levegő, az egészség, a talaj termőképessége
Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra.
1 Öltözzük fel Krisztust, de hogyan? Textus: Róm. 13,14 Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra. Bevezetés Sok olyan kifejezést olvasunk a Bibliában, amiket
ÖkoPosta: a jövőnek címezve. Klímavédelmi kihívások, globális jelenségek és hatásaik
ÖkoPosta: a jövőnek címezve Előadó: Hermann-né Garai Mária EBK osztályvezető Magyar Posta Zrt. Biztonsági Főigazgatóság EBK Osztály Budapest, 2017. november 8. Klímavédelmi kihívások, globális jelenségek
Láng István. A Környezet és Fejlıdés Világbizottság (Brundtland Bizottság) jelentése húsz év távlatából
Fenntartható fejlıdés: a XXI. század globális kihívása konferencia Láng István A Környezet és Fejlıdés Világbizottság (Brundtland Bizottság) jelentése húsz év távlatából Budapest, 2007. február 15. Római
Marton Miklós, FM Környezetfejlesztési Főosztály
Marton Miklós, FM Környezetfejlesztési Főosztály 1. Éghajlat üvegházgázok kibocsátása - 1 Az üvegház-gázok kibocsátásának változása az EEA országaiban 1990 és 2012 között 1. Éghajlat üvegházgázok kibocsátása
Mitől (nem) fenntartható a fejlődés?
Mitől (nem) fenntartható a fejlődés? Globális gondok Válaszok és tévutak a XXI. század elején Gyulai Iván Ökológiai Intézet Melyek a problémák? Nincs elegendő erőforrás a gazdasági növekedés fenntartásához
KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS Globális környezeti problémák.
KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS Globális környezeti problémák. Dr. Géczi Gábor egyetemi docens Környezetgazdálkodás előadás sorozat A környezet gazdálkodás kialakulása Világkonferenciák Az ember és környezete (bioszféra,
A jövő éghajlatának kutatása
Múzeumok Éjszakája 2018.06.23. A jövő éghajlatának kutatása Zsebeházi Gabriella Klímamodellező Csoport Hogyan lehet előrejelezni a következő évtizedek csapadékváltozását, miközben a következő heti is bizonytalan?
A nyitórendezvény Párizs
A nyitórendezvény Párizs 60 ország, 1000 résztvevő (politikusok, tudósok, szakmai szervezetek képviselői, nemzeti képviselők, diákok) Nemzetközi Diákpályázat győztesei Kiállítás, bemutatók, geo-song Párizsi
Az emberiség bioszféra-átalakításának nagy ugrásai
Az emberiség bioszféra-átalakításának nagy ugrásai A természet hatalmas, az ember parányi Szent-Györgyi Albert Rausch Péter kémia-környezettan tanár Miért épp az ember? Emberi létezés alapjai Elvont fogalmi,
JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM. 7. évfolyam
JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM 7. évfolyam A szilárd Föld anyagai és Földrajzi övezetesség alapjai Gazdasági alapismeretek Afrika és Amerika földrajza Környezetünk
Energiapolitika hazánkban - megújulók és atomenergia
Energiapolitika hazánkban - megújulók és atomenergia Mi a jövő? Atom vagy zöld? Dr. Aszódi Attila igazgató, egyetemi docens BME Nukleáris Technikai Intézet Energetikai Szakkollégium, 2004. november 11.
FENNTARTHATÓSÁG????????????????????????????????
FENNTARTHATÓSÁG???????????????????????????????? Fenntartható fejlődés Olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen generáció szükségleteit anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő generációk esélyeit arra, hogy
10 rémisztő tény a globális felmelegedésről
10 rémisztő tény a globális felmelegedésről A globális felmelegedés az egyik legégetőbb probléma, amivel a mai kor embere szembesül. Hatása az állat- és növényvilágra, a mezőgazdaságra egyaránt ijesztő,
Általános klimatológia Bevezetés a klimatológiába előadás
Általános klimatológia Bevezetés a klimatológiába előadás (K) GLOBÁLIS FELMELEGEDÉS Unger János unger@geo.u @geo.u-szeged.hu www.sci.u-szeged.hu/eghajlattan szeged.hu/eghajlattan SZTE Éghajlattani és Tájföldrajzi
BEVEZETÉS: Eltartóképesség a növekedés határai
BEVEZETÉS: Eltartóképesség a növekedés határai Hány embert tud eltartani a Föld? És Magyarország? Ki lehet ezt számítani? Hogyan? Mi az eredmény? Lehet egy kicsivel több? Mit tehetnénk, hogy lehessen?
Klíma téma. Gyermek (pályázó) neve:... Gyermek életkora:... Gyermek iskolája, osztálya:... Szülő vagy pedagógus címe:...
Klíma téma A Richter Gedeon Nyrt. és a Wekerlei Kultúrház és Könyvtár természettudományi pályázatnak 1. fordulós feladatsora (7 osztályos tanulók részére) A leadási határidő: 2017. október 20. A kitöltött
A klímamodellezés nemzetközi és hazai eredményei - a gazdasági-társadalmi előrejelzések pillérei
A klímamodellezés nemzetközi és hazai eredményei - a gazdasági-társadalmi előrejelzések pillérei Hoyk Edit Kovács András Donát Tudományos munkatárs, MTA KRTK RKI ATO MRTT XII. Vándorgyűlés, Eger, 2015.
Környezet és fejlődés 2017 Ellenőrző kérdések
Környezet és fejlődés 2017 Ellenőrző kérdések A növekedés határai 1. Mit értünk azon, hogy a Föld összetett anyagforgalmi rendszer? 2. Mely kérdésekre keresték a választ a Római Klub által megbízott kutatók,
Agroökológiai rendszerek biogeokémiai ciklusai és üvegházgáz-kibocsátása
Agroökológiai rendszerek biogeokémiai ciklusai és üvegházgáz-kibocsátása Biogeokémiai ciklusok általános jellemzői: kompartmentek vagy raktárak tartózkodási idő áramok (fluxusok) a kompartmentek között
Környezetvédelem (KM002_1)
(KM002_1) 11. Fenntartható erőforrásgazdálkodás és fejlődés 2007/2008-as tanév I. félév Dr. Zseni Anikó egyetemi docens SZE, MTK, BGÉKI, Környezetmérnöki Tanszék Fenntartható fejlődés a fenntartható fejlődés
Fenntarthatóságra nevelés. Saly Erika Budapest, október 9.
Fenntarthatóságra nevelés Saly Erika erika.saly@gmail.com Budapest, 2017. október 9. Helyzetkép Ha a világon mindenki átvenné az amerikai fogyasztók szokásait, további öt Földre lenne szükségünk. A népességnövekedés
Természetes környezet. A bioszféra a Föld azon része, ahol van élet és biológiai folyamatok mennek végbe: kőzetburok vízburok levegőburok
Természetes környezet A bioszféra a Föld azon része, ahol van élet és biológiai folyamatok mennek végbe: kőzetburok vízburok levegőburok 1 Környezet természetes (erdő, mező) és művi elemekből (város, utak)
Megújuló energiák szerepe a villamos hálózatok energia összetételének tisztítása érdekében Dr. Tóth László DSc - SZIE professor emeritus
Megújuló energiák szerepe a villamos hálózatok energia összetételének tisztítása érdekében Dr. Tóth László DSc - SZIE professor emeritus 2017. Október 19. 1 NAPJAINK GLOBÁLIS KIHÍVÁSAI: (közel sem a teljeség
A légkör mint erőforrás és kockázat
A légkör mint erőforrás és kockázat Prof. Dr. Mika János TÁMOP-4.1.2.A/1-11-1-2011-0038 Projekt ismertető 2012. november 22. Fejezetek 1. A légköri mozgásrendszerek térbeli és időbeli jellemzői 2. A mérsékelt
Környezetvédelem, hulladékgazdálkodás
Környezetvédelem, hulladékgazdálkodás 2009 Dr Farkas Hilda Főosztályvezető, címzetes egyetemi docens KÖRNYEZETVÉDELEM A környezet védelme egyre inkább gazdasági szükségszerűség. Stern Jelentés Környezetvédelem
Emissziócsökkentés és az elektromos közlekedés jelentősége. 2014 október 7. Energetikai Körkép Konferencia
Emissziócsökkentés és az elektromos közlekedés jelentősége 2014 október 7. Energetikai Körkép Konferencia Magamról Amim van Amit már próbáltam 194 g/km?? g/km Forrás: Saját fotók; www.taxielectric.nl 2
A biomassza rövid története:
A biomassza A biomassza rövid története: A biomassza volt az emberiség leginkább használt energiaforrása egészen az ipari forradalomig. Még ma sem egyértelmű, hogy a növekvő jólét miatt indult be drámaian
A GLOBÁLIS KLÍMAVÁLTOZÁS: Hazai hatások és válaszok
KvVM MTA VAHAVA projekt MTA 2006. november 23. A GLOBÁLIS KLÍMAVÁLTOZÁS: Hazai hatások és válaszok Ifjúsági fórum a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiáról Bartholy Judit felkért hozzászólása Eötvös s Loránd
Az ipari ökológia: a fenntarthatóság tudománya a mérnöklés kihívása
Az ipari ökológia: a fenntarthatóság tudománya a mérnöklés kihívása Magyar Ipari Ökológiai Társaság, Budapest Az ipari ökológia évszázadokra nyúlik az alapgondolat utánozzuk a Természetet! újra felfedezték
Figyelemfelhívás a környezeti fenntarthatóság fontosságára a as fejlesztési ciklus pályázatainál
Figyelemfelhívás a környezeti fenntarthatóság fontosságára a 2014-2020-as fejlesztési ciklus pályázatainál Tiszta-tó a Tisza-tó szakmai konferencia Kisköre, 2016. május 13. Lakatos István irodavezető Jász-Nagykun-Szolnok
Kovács Mária, Krüzselyi Ilona, Szabó Péter, Szépszó Gabriella. Országos Meteorológiai Szolgálat Éghajlati osztály, Klímamodellező Csoport
Kovács Mária, Krüzselyi Ilona, Szabó Péter, Szépszó Gabriella Országos Meteorológiai Szolgálat Éghajlati osztály, Klímamodellező Csoport 2012. március 21. Klímaváltozás - miről fecseg a felszín és miről
G L O B A L W A R M I N
G L O B A L W A R M I N Az üvegházhatás és a globális felmelegedés Az utóbbi kétszáz évben a légkör egyre többet szenved az emberi tevékenység okozta zavaró következményektől. Az utóbbi évtizedek fő változása
Az Energia[Forradalom] Magyarországon
Az Energia[Forradalom] Magyarországon Stoll É. Barbara Klíma és energia kampányfelelős Magyarország barbara.stoll@greenpeace.hu Láncreakció, Pécs, 2011. november 25. Áttekintés: Pár szó a Greenpeace-ről
A biodiverzitás megőrzésének környezeti, társadalmi és gazdasági hatásai az NBS hatásvizsgálata alapján
A biodiverzitás megőrzésének környezeti, társadalmi és gazdasági hatásai az NBS hatásvizsgálata alapján Kovács Eszter, Bela Györgyi Természetvédelmi és Tájgazdálkodási Intézet, Szent István Egyetem, Gödöllő,
A FÖLD VÍZKÉSZLETE. A felszíni vízkészlet jól ismert. Összesen 1 384 000 000 km 3 víztömeget jelent.
A FÖLD VÍZKÉSZLETE A felszíni vízkészlet jól ismert. Összesen 1 384 000 000 km 3 víztömeget jelent. Megoszlása a következő: óceánok és tengerek (világtenger): 97,4 %; magashegységi és sarkvidéki jégkészletek:
A LÉGKÖRI SZÉN-DIOXID ÉS AZ ÉGHAJLAT KÖLCSÖNHATÁSA
A LÉGKÖRI SZÉN-DIOXID ÉS AZ ÉGHAJLAT KÖLCSÖNHATÁSA CH 4 CFC CO 2 O 3 +14-19 o C N 2 O H 2 O 1824: Jean-Baptist Fourier az üvegházhatás felismerése 1859: John Tyndall a vízgőz és a szén-dioxid meghatározó
Változó éghajlat, szélsőségek
Változó éghajlat, szélsőségek BARTHOLY JUDIT Eötvös Loránd Tudományegyetem Meteorológiai Tanszék Budapest Vázlat A közelmúlt detektált változásai Jövőbeli tendenciák és várható következmények Időjárási
Vidékgazdaság és élelmiszerbiztonság főbb összefüggései
Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet Vidékgazdaság és élelmiszerbiztonság főbb összefüggései Készítette: Gódor Amelita Kata, PhD hallgató Enyedi György
KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS A hatékony intézkedések korszaka, világkonferenciák.
KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS A hatékony intézkedések korszaka, világkonferenciák. Dr. Géczi Gábor egyetemi docens ENSZ világértekezlet: Stockholmi Környezetvédelmi Világkonferencia Stockholm, 1972. június 5-16.
GLOBALIZÁCIÓ FOGALMA
GLOBALIZÁCIÓ GLOBALIZÁCIÓ FOGALMA Azoknak a bonyolult folyamatoknak az összessége, amelyek a gazdaság, a technika, a pénzügy, a politika és a kultúra területén az egész Földre kiterjedő új rendszereket
Környezet fogalma Földtörténeti, kémiai és biológiai evolúció Ember megjelenése és hatása a környezetre az ókortól az ipari forradalomig
Környezet fogalma Földtörténeti, kémiai és biológiai evolúció Ember megjelenése és hatása a környezetre az ókortól az ipari forradalomig H.G. Wells és José Martí A XX. században az előző évszázadokénál
Globális kihívások a XXI. század elején. Gyulai Iván 2012.
Globális kihívások a XXI. század elején Gyulai Iván 2012. Melyek a problémák? Társadalmi igazságtalanság, növekvő konfliktusok, fokozódó szegénység Erkölcsi hanyatlás A környezet degradációja, az erőforrások
Hatásvizsgálati Konferencia Fenntartható fejlődés, környezeti és természeti hatások
Hatásvizsgálati Konferencia Fenntartható fejlődés, környezeti és természeti hatások? Bibók Zsuzsanna főosztályvezető-helyettes 2011. június 14. Tartalom Fenntartható fejlődés A környezetvédelem és alapelvei
A foglalkoztatás növekedés ökológiai hatásai
A foglalkoztatás növekedés ökológiai hatásai Környezeti terhelések Természeti erıforrások felhasználása Tér (természetes élıhelyek) felhasználása Környezetbe történı kibocsátások A környezet állapotát
A fenntartható fejlődés globális kihívásai
A fenntartható fejlődés globális kihívásai Társadalmi igazságtalanság, növekvő konfliktusok, fokozódó szegénység Erkölcsi hanyatlás A környezet degradációja, az erőforrások szűkössége a növekedés fenntartásához
Villamos hálózati csatlakozás lehetőségei itthon, és az EU-ban
Villamos hálózati csatlakozás lehetőségei itthon, és az EU-ban Molnár Ágnes Mannvit Budapest Regionális Workshop Climate Action and renewable package Az Európai Parlament 2009-ben elfogadta a megújuló
A LÉGKÖR SZERKEZETE ÉS ÖSSZETÉTELE. Környezetmérnök BSc
A LÉGKÖR SZERKEZETE ÉS ÖSSZETÉTELE Környezetmérnök BSc A LÉGKÖR SZERKEZETE A légkör szerkezete kémiai szempontból Homoszféra, turboszféra -kb. 100 km-ig -turbulens áramlás -azonos összetétel Turbopauza
Klímapolitika és a megújuló energia használata Magyarországon
Klímapolitika és a megújuló energia használata Magyarországon Dióssy László Szakállamtitkár, c. egyetemi docens Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Enterprise Europe Network Nemzetközi Üzletember
A decentralizált megújuló energia Magyarországon
A decentralizált megújuló energia Magyarországon Közpolitikai gondolatok Őri István Green Capital Zrt. Bevált portugál gyakorlatok konferencia Nyíregyháza 2010. június 4. Miről fogok beszélni? A portugál-magyar
Környezetvédelem (KM002_1)
Környezetvédelem (KM002_1) 4(b): Az élelmiszertermelés kihívásai 2016/2017-es tanév I. félév Dr. habil. Zseni Anikó egyetemi docens SZE, AHJK, Környezetmérnöki Tanszék Az élelmiszertermelés kihívásai 1
Uniós szintű fellépések Hosszú- és középtávú tervek. Dr. Baranyai Gábor Külügyminisztérium
Uniós szintű fellépések Hosszú- és középtávú tervek Dr. Baranyai Gábor Külügyminisztérium A kibocsátás csökkentés globális feladat A világ átlaghőmérséklet-növekedésének 2 C fok alatt tartása nemzetközileg
Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban
Dániel könyve Világtörténelem dióhéjban 2300 éves prófécia Kr.e. 457 Kr.u. 34 Kr.u. 1844 490 év 1810 év 70 hét Rendelet 1. rész Evangélium 2. rész 10-11 Ki Mikáél? Mózes éneke Szólt az ellenség: `Üldözöm
Osztá lyozóvizsga te ma ti ka. 7. osztály
Osztá lyozóvizsga te ma ti ka 7. osztály Tankönyv: Földrajz 7. Mozaik Kiadó 1. A földtörténet eseményei 2. Afrika természet- és társadalomföldrajza 3. Ausztrália természet- és társadalomföldrajza 4. Óceánia
BARTHOLY JUDIT. Eötvös Loránd Tudományegyetem Meteorológiai Tanszék Budapest
Klíma ügye(in)k 2017 2017. május 25. Budapest Nemzeti Közszolgálati Egyetem ********************************************************************************************************** Változó éghajlat,
for a living planet "zöld energia"?
for a living planet Mennyire zöld z a "zöld energia"? A biomassza-hasznosítás természetvédelmi kockázatai Gulyás Levente természetvédelmi igazgató WWF Magyarország Tartalom 1. EFI tanulmány háttere 2.
Prof. Dr. Krómer István. Óbudai Egyetem
Környezetbarát energia technológiák fejlődési kilátásai Óbudai Egyetem 1 Bevezetés Az emberiség hosszú távú kihívásaira a környezetbarát technológiák fejlődése adhat megoldást: A CO 2 kibocsátás csökkentésével,
Az ökológiai lábnyom számítás gyakorlata. Dr. Szigeti Cecília Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar
Az ökológiai lábnyom számítás gyakorlata Dr. Szigeti Cecília Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar Ökológiai gondolat Nézd az Isten művét: ki tudja kiegyenesíteni, amit ő görbévé tett?
2014.09.22. A felszín:
1 A felszín: Környezetszennyezés, klímaváltozás Munkanélküliség (Fiatalok?) Szegénység Vidék elnéptelenedése Urbanizáció Bűnözés Betegségek Éhség lázadás? 2 3 Lábnyomozás. 1 liter benzin elégetéséből 2,331
Populáció A populációk szerkezete
Populáció A populációk szerkezete Az azonos fajhoz tartozó élőlények egyedei, amelyek adott helyen és időben együtt élnek és egymás között szaporodnak, a faj folytonosságát fenntartó szaporodásközösséget,
MÉRNÖKI METEOROLÓGIA (BME GEÁT 5128) Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Áramlástan Tanszék, 2008 Dr. Goricsán István
MÉRNÖKI METEOROLÓGIA (BME GEÁT 5128) Üvegházhatás, globális felmelegedés, ózonpajzs szerepe Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Áramlástan Tanszék, 2008 Dr. Goricsán István FÖLDFELSZÍN EGYENSÚLYI
METEOROLÓGIA. alapkurzus Környezettudományi BsC alapszakos hallgatóknak. Bartholy Judit, tanszékvezető egyetemi tanár
METEOROLÓGIA alapkurzus Környezettudományi BsC alapszakos hallgatóknak Bartholy Judit, tanszékvezető egyetemi tanár ELTE TTK - METEOROLÓGIAI TANSZÉK A MAI ÓRA VÁZLATA 1. BSc KÉPZÉS / SPECIALIZÁCIÓ 2. TEMATIKA
Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, a CEEwebaBiológiai Sokféleségért, az Éghajlatvédelmi Szövetség, a Klímabarát Települések Szövetsége, a Magyar
Az elkerülhetetlen fokú éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás stratégiai keretrendszere Dr. Pálvölgyi Tamás igazgatóhelyettes Magyar Földtani és Geofizikai intézet Nemzeti Alkalmazkodási Központ Magyarország
Gelencsér András egyetemi tanár Pannon Egyetem MTA Levegıkémiai Kutatócsoport
Levegıkörnyezet rnyezetünk nk változv ltozásai éghajlatváltozás? Gelencsér András egyetemi tanár Pannon Egyetem MTA Levegıkémiai Kutatócsoport A levegı összetétele N 2 78,084 % O 2 20,945 % Ar 0,934 %
Energia és körforgás. Bezegh András (Bezekon Kft.) Martinás Katalin (ELTE) Magyar Ipari Ökológiai Társaság
Bezegh András (Bezekon Kft.) Martinás Katalin (ELTE) Magyar Ipari Ökológiai Társaság Energia és körforgás XII. LCA Konferencia Budapest, 2017. november 21. sokan vagyunk sokat fogyasztunk sokat hajigálunk
Energiahordozók II. kommunikációs dosszié ENERGIAHORDOZÓK II LEVELEZŐ ANYAGMÉRNÖK ALAPKÉPZÉS HŐENERGIA-GAZDÁLKODÁSI SZAKIRÁNY KÖTELEZŐ TANTÁRGYA
ENERGIAHORDOZÓK II LEVELEZŐ ANYAGMÉRNÖK ALAPKÉPZÉS HŐENERGIA-GAZDÁLKODÁSI SZAKIRÁNY KÖTELEZŐ TANTÁRGYA TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR TÜZELÉSTANI ÉS HŐENERGIA
Éghajlatváltozás Budapest és Pest megye
Éghajlatváltozás Budapest és Pest megye Környezettudatossági felmérés A Magyar Természetvédők Szövetsége részére 2 Éghajlatváltozás következményeinek spontán ismerete 2010 2009 N=291 N=270 *TERMÉSZETI
Globális változások lokális veszélyek
Globális változások lokális veszélyek Dr. Radics Kornélia ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Sivatagosodás és Aszály Elleni Küzdelem Világnapja Budapest, 2019. június 19. Globális kitekintés Éghajlatváltozás:
ÜVEGHÁZHATÁSÚ GÁZOK KIBOCSÁTÁSÁNAK CSÖKKENTÉSE. Ha egy baj elhárításáról van szó, az első teendő az ok, az eredet feltárása.
ÜVEGHÁZHATÁSÚ GÁZOK KIBOCSÁTÁSÁNAK CSÖKKENTÉSE. Ha egy baj elhárításáról van szó, az első teendő az ok, az eredet feltárása. Esetünkben megvan a tettes is. Az energiaipar! Mert, mit is csinál az energiaipar?
7. EU Környezeti Akcióprogram (2020- ig)
7. EU Környezeti Akcióprogram (2020- ig) A jövőkép 2050-ben a bolygó ökológiai kapacitásait figyelembe véve, azok keretein belül és jól fogunk élni. Jólétünk és az egészséges környezet hátterében az innovatív,
Mezőtúron a fenntartható fejlődésért! - KEOP 6.1.0/B11 2011-0151 Rendhagyó interaktív tanórák óravázlata
Mezőtúron a fenntartható fejlődésért! - KEOP 6.1.0/B11 2011-0151 Rendhagyó interaktív tanórák óravázlata Interaktív tanórák a bevont oktatási intézményekben. 1. óra Az első óra elsősorban a figyelem felkeltését
Az Élet forrásában nincs tegnapi víz. Körforgásos gazdaság: lehetőség a víziparban
Körforgásos gazdaság koncepciója és hazai realitása MASZESZ XVIII. ORSZÁGOS KONFERENCIA Lajosmizse (2017.05.16) Az Élet forrásában nincs tegnapi víz. Körforgásos gazdaság: lehetőség a víziparban Galambos
Az ökoszisztémát érintő károk. Készítette: Fekete-Kertész Ildikó Ujaczki Éva
Az ökoszisztémát érintő károk Készítette: Fekete-Kertész Ildikó Ujaczki Éva A fajeloszlás változása A fajeloszlás a változó klíma, vagy a környezetszennyezés következtében változik, az ellenálló fajok
REGIONÁLIS KLÍMAMODELLEZÉS AZ OMSZ-NÁL. Magyar Tudományos Akadémia szeptember 15. 1
Regionális klímamodellezés az Országos Meteorológiai Szolgálatnál HORÁNYI ANDRÁS (horanyi.a@met.hu) Csima Gabriella, Szabó Péter, Szépszó Gabriella Országos Meteorológiai Szolgálat Numerikus Modellező
Légszennyezés. Molnár Kata Környezettan BSc
Légszennyezés Molnár Kata Környezettan BSc Száraz levegőösszetétele: oxigén és nitrogén (99 %) argon (1%) széndioxid, héliumot, nyomgázok A tiszta levegő nem tartalmaz káros mennyiségben vegyi anyagokat!
TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0041 WORKSHOP KÖRNYEZETI HATÁSOK MUNKACSOPORT. 2014. június 27.
Fenntartható energetika megújuló energiaforrások optimalizált integrálásával TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0041 WORKSHOP KÖRNYEZETI HATÁSOK MUNKACSOPORT 2014. június 27. A biomassza és a földhő energetikai
Az állami erdészeti szektor időszerű kérdései. Budapest, 2006. február 1. Klemencsics András Erdészeti Főosztály
Az állami erdészeti szektor időszerű kérdései Budapest, 2006. február 1. Klemencsics András Erdészeti Főosztály MAGYARORSZÁG ERDŐTERÜLETE NAPJAINKBAN Területi adatok Erdőgazdálkodás alá vont terület: -
Nincstelenség - korlátlan birtoklás
Nincstelenség - korlátlan birtoklás A birtoklás kérdése az elmúlt időszakban sokat foglalkoztatott azért is vállalkoztam e cikk megírására, hátha segít kicsit összerendezni a gondolataimat. Menet közben
Bevezetés az ökológiába Szerkesztette: Vizkievicz András
Vizsgakövetelmények Ismerje a(z élettelen és élő) környezet fogalmát. Elemezzen tűrőképességi görbéket: minimum, maximum, optimum, szűk és tág tűrés. Legyen képes esettanulmányok alapján a biológiai jelzések
Zöldenergia szerepe a gazdaságban
Zöldenergia szerepe a gazdaságban Zöldakadémia Nádudvar 2009 május 8 dr.tóth József Összefüggések Zöld energiák Alternatív Energia Alternatív energia - a természeti jelenségek kölcsönhatásából kinyerhető
BME Környezetgazdaságtan Tanszék St. ép. IV em
Dr. Szlávik János Környezetgazdaságtan BME Környezetgazdaságtan Tanszék St. ép. IV em. www.kornygazd.bme.hu 2008. Ember alkotta tõke A tõke típusai Humántõke (emberi tudás, tapasztalat) Társadalmi, szervezeti
Környezetmérnöki alapok (AJNB_KMTM013) 3. Népesedésünk és következményei. 1. A népesedési problémák és következményeik
. A népesedési problémák és következményeik Környezetmérnöki alapok (AJNB_KMTM0). Népesedésünk és következményei 08/0-es tanév I. félév Dr. habil. Zseni Anikó egyetemi docens SZE, AHJK, Környezetmérnöki
Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Fenntartható mezőgazdálkodás. 98.lecke Hosszú távon működőképes, fenntartható
A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS LEHETŐSÉGEI ÉS KORLÁTAI GLOBÁLIS ÉS KONTINENTÁLIS SZINTEN, A FÖLDRAJZTUDOMÁNY SZEMSZÖGÉBŐL A
A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS LEHETŐSÉGEI ÉS KORLÁTAI GLOBÁLIS ÉS KONTINENTÁLIS SZINTEN, A FÖLDRAJZTUDOMÁNY SZEMSZÖGÉBŐL A társadalom és a földi rendszer kapcsolata Kerényi Attila 1 Az elmúlt 3,5 milliárd évben
Nemzeti Vidékstratégia 2020. Az ökológiai feltételek és a globális világ változásából adódó elvárások
Nemzeti Vidékstratégia 2020 Az ökológiai feltételek és a globális világ változásából adódó elvárások Globális viszonyok A különböző rendszerek egymás negentrópiájával, rendezettségével táplálkoznak A vidék
Zöldenergia - Energiatermelés melléktermékekbıl és hulladékokból
Zöldenergia - Energiatermelés melléktermékekbıl és hulladékokból Dr. Ivelics Ramon PhD. irodavezetı-helyettes Barcs Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Üzemeltetési Iroda Hulladékgazdálkodás
Az éghajlatváltozás hatásai, az alkalmazkodás és mitigáció lehetőségei, energetikai kérdések
Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület, Tervezést Koordináló Csoport ülése Berhida, 2015. október 29. Az éghajlatváltozás hatásai, az alkalmazkodás és mitigáció lehetőségei, energetikai kérdések
A bányászat szerepe az energetikában és a nemzetgazdaságban
A bányászat szerepe az energetikában és a nemzetgazdaságban Kovács Pál energiaügyért felelős államtitkár Országos Bányászati Konferencia, 2013. november 7-8., Egerszalók Tartalom 1. Globális folyamatok
Turizmuson túl: az élővilág meghatározó szerepe az életminőségben. Török Katalin MTA Ökológiai Kutatóközpont
Turizmuson túl: az élővilág meghatározó szerepe az életminőségben Török Katalin MTA Ökológiai Kutatóközpont Csak rekreáció, nyaralás, tanulás? Közbeszédben: Élővilág: mint érdekesség, kiállítási tárgy