MUCSI LÁSZLÓ - GEIGER JÁNOS
|
|
- Alfréd Székely
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 MUCSI LÁSZLÓ - GEIGER JÁNOS Környezeti kockázatelemzés és technológiai fejlesztések a felszín alatti vezetékek környezeti monitoringjában Összefoglalás A felszín alatti, különösen a kőolaj és földgázkitermeléssel kapcsolatos szállítóvezeték-rendszerek monitoringja nem nélkülözheti azokat a geoinformatikai, geostatisztikia módszereket, melyekkel kijelölhetők a nagyobb környezeti kockázatú területek. A hálózatelemzés alapja a talajvízszint felület modellezése. Az Algyőtől délre elhelyezkedő, a Tisza egykori kanyarulatának területén, között végzett talajvízszint mérések alapján kívántunk felületi térképeket előállítani, a talajvíz áramlási rendszerét elemezni. A "klasszikus" izovonalas térképszerkesztő eljárások a regionális tendenciák hangsúlyozásával nem alkalmasak a talajvízszint kisléptékű (üledékes szövetiszerkezeti okokra visszavezethető) heterogenitásainak megjelenítése. Elméleti meggondolások alapján az ilyen heterogenitás elemzésére a szekvenciális (Gaussi) sztochasztikus szimuláció tűnik alkalmasnak. A variográfiai elemzések kapcsán a három szerkezetből álló, összetett variogramokon a legnagyobb hatástávolság az övzátony méretéből, a közepes a folyókanyar csapásirányából, a legkisebb pedig - valószínűleg - a talajvízszintet tartalmazó üledék(ek) szedimentológiai heterogenitásából származtatható. A szekvenciális (Gaussi) sztochasztikus szimuláció realizációinak különbözősége és hasonlósága a talajvízszint felület leképezhetőségének bizonytalanságát fejezi ki. A 100 realizációból szerkesztett, várható érték típusú becslés igen részlet gazdag felületet eredményez, amely - bár nem feltétlenül könnyíti meg a dinamikus szimuláció végrehajtását - vélhetően kielégítőbb dinamikus szimulációs eredményekhez tud hozzájárulni. A várható érték típusú becsléssel előállított hidraulikus gradiens térkép - éppen a kis és közepes léptékű heterogenitás feltárása miatt - a helyi potenciális áramlási rendszerek értelmezését jelentősen megkönnyítheti. A talajvízszint relatív mélysége, a változó helyi áramlási rendszerek és a vezetéklyukadások időbeli és térbeli elemzésével kockázatelemzést végeztünk a teljes vezetékhálózatra vonatkozóan, megkönnyítve elsősorban légi vezetékellenőrzés optimális útvonalának kijelölését. Kulcsszavak: sztochasztikus szimuláció, kockázatelemzés, geoinformatika, geostatisztika, távérzékelés Bevezetés Napjainkban a környezeti problémák egyre inkább a társadalom figyelmének közép-pontjába kerülnek, átértékeljük korábbi cselekedeteinket aszerint, hogy azok miként befolyásolják jövőnket. A környezet átalakítás hatásai már globálisan jelentkeznek, ennek ellenére a lokális folyamatokkal kapcsolatos döntésekben sokszor bizonytalanok a döntéshozók, a döntésekkel kapcsolatban nem alakul ki társadalmi konszenzus. Az életminőség javítása és emellett a környezet megőrzése mindenképpen kompromisszumos megoldást igényel. A döntéshozást segítheti, ha azonosítani és mérni lehet a döntésben rejlő kockázatot. Az objektív kockázatbecslést nehezíti, hogy a lehetőségek kiválasztásának mennyiségi elemzése számos szubjektív elemet tartalmazhat, illetve a kockázat definiálásában sincs teljes egyetértés a kutatók között. A kockázatértékelésnek választ kell adnia a következő kérdések-re: mekkora a negatív esemény bekövetkezésének valószínűsége, illetve mik a környezet átalakítás negatív következményei. A kockázatbecslés alapja hatások és azok következményeinek mind objektívebb mérése. A környezeti folyamatok, így a vezetéklyukadás előfordulások esetében mind a (lyukadást kiváltó) hatások, mind a következmények térbeli változóként kezelhetők, ezért a térinformatikai és távérzékeléses módszerek különösen alkalmasak lehetnek elemzésükre. A vezetéklyukadást előidéző hatások között, a technika okok mellett, a leggyakrabban megnevezett tényező a külső korróziót okozó talajvíz. Feltételezésünk szerint, az agresszív talajvíz, mint a külső korróziós vezetéklyukadás egyik okozójának vizsgálata, pontosabban a talajvíz szintjének térbeli és időbeli elemzése, segítheti a lyukadások legvalószínűbb bekövetkezési helyeinek kijelölését, térképi ábrázolását. A talajvízfelszín szimulált modellje alapján a ténylegesen bekövetkezett vagy az esetleges szennyezések terjedésvizsgálata is támogatható. egyetemi docens, SZTE TTK Természeti Földrajz és Geoinformatikai Tanszék egyetemi docens, SZTE TTK Földtani és Őslénytani Tanszék 1
2 Eredmények A kockázatfogalom többféle megközelítése közül a technikai megközelítés adja a legegyszerűbb választ a bevezetőben feltett kérdésekre. Eszerint: a negatív következmények értelmezhetők a nemkívánatos események, pl. a berendezések vagy rendszerek meghibásodásai vizsgálatunkban a vezetéklyukadások következtében az emberre és a környezetre gyakorolt negatív fizikai-kémiaibiológiai hatások összességeként. A negatív hatásokat, többek között a kármentesítés költségeit, a kiesett termés mennyiségét, stb. objektíven lehet mérni. A lyukadás előfordulás bekövetkezési valószínűségeit a korábbi lyukadások statisztikái alapján számíthatnánk ki, de ezek a statisztikák nem tárják fel teljes mértékben az ok-okozati kapcsolatokat. A bekövetkezés valószínűségének számítását megkönnyítheti, ha a negatív eseményeket kiváltó hatásokat, mint térben és időben változó paramétereket elemezzük A felszín alatti vezetékek, kitéve a csőfalon belüli és kívüli terheléseknek, az idő múlásával egyre növekvő valószínűséggel kilyukadnak. A szállított anyag a vezetéken keletkező lyukon át, a nagyobb belső nyomás miatt, a vezetéket körülvevő közegbe áramlik. A környezetet ért hatás mérhető a kifolyt anyag mennyiségével (értékével), a kárelhárítás során mentesített, elszállított és veszélyes hulladékként kezelt talaj térfogatával (a kárelhárítás költségével), a terület értékcsökkenésével, a kiesett termés mennyiségével, stb. Összefoglalóan a hatás a felelősnél jelentkező mindazon költség, mely tartalmazza a kárelhárítás összes költségét, valamint a károkozásnak megfelelő azon összeget, amit a terület tulajdonosának fizet a kárt okozó. Bizonyos hatások természetesen nem fejezhetők ki pénzben, mint pl. a talajban elpusztult élőlények mennyisége, a környezeti folyamatokba bekerülő toxikus anyagok későbbi hatásai, a vízbázis szennyezése, stb. Véleményünk szerint, (1) a lyukadás kockázata térben és időben változó, de mérhető, és (2) kiszámítható a lyukadás előfordulás valószínűségének és annak mérhető következményeinek, hatásainak szorzataként. A kockázat számításánál nyilvánvalóan a legnehezebb feladat a lyukadás előfordulás valószínűségének (p ly ) megadása. Látható, hogy a lyukadás előfordulásának valószínűsége a vezetéket érő belső és külső hatások és a vezeték ellenállás együttes valószínűségének bekövetkezésétől függ. Statisztikai alapon a lyukadás előfordulásának valószínűsége két független valószínűségi változó, a belső hatások okozta lyukadás előfordulásának valószínűségét megadó valószínűségi változó (p b ) és a külső hatások okozta lyukadás előfordulásának valószínűségét megadó valószínűségi változó (p k ) értékétől függ, az alábbiak szerint: p ly = max (p b, p k ) Ebben az esetben feltételezhető, hogy a belső és a külső hatások egymástól függetlenül hatnak a vezetékek különböző szakaszain. A belső hatások, pl. a nyersanyag mozgatott, szilárd fázisának koptató hatása a vezeték teljes hosszában vékonyíthatja a csőfalat, ezért a külső korróziónak e vékonyabb csőfalat kell korrodálnia a lyukadás bekövetkezéséhez. Emiatt a lyukadás valószínűsége ténylegesen a belső és külső lyukadás előfordulás valószínűségi változóinak függvényeként írható le: p ly = f (p b,p k ) Az árvízvédelemben megfogalmazott kockázatszámításhoz hasonlóan (Nagy L., 2005), azonban nagyon nehéz egy adott területen adott intenzitású veszély, jelen vizsgálatban a lyukadás, várható bekövetkezésének konkrét valószínűségét megadni. A lyukadás kockázatát alapvetően meghatározza a vezeték anyagának korrózióval szembeni ellenállása, amit megadhatnak várható élettartamként. Bár ez az érték nem abszolút mértékű, de mondhatjuk, hogy ez idő után a vezeték lyukadása igen nagy valószínűségű. A bekövetkezés kockázatát, tehát jelentősen csökkenti, ha az élettartamot, valamilyen tevékenységsor révén meghosszabbítjuk, kezdve az egyre ellenállóbb anyagok kutatás-fejlesztésével, azok alkalmazásán át, a külső korrózió elleni védelemig. A vezetéken belüli, lyukadást elő-idéző hatások közé sorolhatjuk: az áramló anyag szilárd fázisa okozta mechanikai hatásokat, melyek a koptatás révén a vezetékfal elvékonyodásához vezetnek, a szállított anyagok kémiai hatásait a szállítás során kialakuló vagy előidézett nyomásváltozásokat, melyek inkább vezetékrepedésekhez, a varratok kinyílásához vezetnek, ill. a vezetékfal anyaghibáit. 2
3 A fenti tényezők kiszűrésére (a kockázat csökkentése érdekében) mára modern eszkö-zöket fejlesztettek ki, melyek egyrészt a vezetékfektetés előtt ki tudják mutatni az anyaghibás részeket, másrészt a már működő vezetékek belső falát tudják vizsgálni (ún. csőgörény). Ezért a lyukadás előfordulás kockázatának meghatározásakor a legnagyobb bizonytalanságot, a külső hatások okozta lyukadás előfordulás valószínűségének meghatározása jelenti. Adott vezetékszakaszon történő lyukadás lehetséges bekövetkezésének valószínűségét, a legkedvezőbb esetben, a külső tényezők összetett hatásainak függvényeként adhatjuk meg. p k = f(kh 1, kh 2,, kh i ), ahol kh i az i-dik külső hatás. Amennyiben sikerül a valószínűségi változó és a külső hatások függvényszerű kapcsolatát meghatározni, akkor e hatások térbeli változékonyságának térképezésével hatékonyan támogatható a légi vezetékmonitoring. A külső tényezők többnyire térben változó paraméterekkel írhatók le, ezek lehetnek folytonosan változó jellegűek (talajvíz szint, hőmérséklet) vagy diszkrétek (villanyvezeték elektromos tér hatása a korrózióra, útkeresztezés mechanikai hatások, stb.), melyek leginkább hibrid (vektros-raszteres) térinformatikai rendszerekkel kezelhetők. Egyes külső hatások nemcsak a lyukadás kialakulását, hanem a kijutó anyag terjedését is meghatározzák. Ilyen, pl. a talajvíz szintje, mely egyrészt, ha a vezeték szintje fölé emelkedik, akkor a korrózió kockázatát növeli, illetve ha az adott területen nagy a felület gradiense, akkor a szennyezőanyag is messzebbre áramolhat. A talajvízszint időbeli változása miatt a lyukadás előfordulás bekövetkezésének valószínűsége is időben változik. A fenti eredmények is mutatják, hogy a lyukadás kockázat mértéke nemcsak térben, hanem időben is változó értéket mutat, ezért a vezetékmonitoring optimális útvonalának igazodnia kell terület időben változó paramétereihez. A mintaterület bemutatása A MOL Rt. Algyői Bányászati Üzem bányaterülete a Dél-Alföld legnagyobb kiterjedésű ipari-bányászati területe, ahol a kitermelés, a szállítás és a feldolgozás egyes folyamatai mind megtalálhatók. A környezet-átalakítás hatásai nem pontosan ismertek, bizonyosak nem is nyilvánosak. A nagy területre kiterjedő bányászati tevékenység miatt a vállalati környezeti monitoring rendszerben hatékonyan alkalmazzák a légi vezetékmonitoringot. Az Algyői Bányászati Üzem bányaterületén több mint 1000 kút található és kb km hosszúságú vezetékrendszer húzódik a felszín alatt (1. ábra). Az 1960-as években elkezdett kutatás és kitermelés jelentősen átalakította a korábbi agrár táj arculatát. A bányászati tevékenység közben a területen napjainkig folytatódik a mezőgazdasági tevékenység, elsősorban növénytermesztés. Ezért a vezeték-lyukadások kockázata nemcsak a MOL Rt-nél, ha-nem a mezőgazdasági termelőknél is jelentkezik terméskiesés, a talaj minőségének romlása, szennyezett talajvíz miatti terméscsökkenés, a parcella értékvesztése formájában. 1. ábra A vizsgált terület Landsat TM 453 (RGB) felvételen és az olaj-, gáz- és termálvízkutak vektorfedvénye (Mucsi et al, 2004) 3
4 A talajvízfelszín modellezése és a modellek derivátumainak elemzése Az esetleges szennyezések a talajba, a talajvízbe kerülhetnek, s ez utóbbi áramlási rendszere a szennyezése térbeli terjedését meghatározza. A mintaterületen a MOL Rt. számos talajvíz megfigyelő kutat létesített, melyekben a talajvízszintet félévenként mérik és a talajvíz fizikai és kémiai tulajdonságait, pl. vezetőképesség, CH-tartalom, stb. meghatározzák. A kutak jelentős része koncentráltan a gyűjtőállomásokon található, emiatt a talajvízszint felszín meghatározásához, a szükséges geostatisztikai számítások elvégzése után, kiegészítéseként saját kiépítésű megfigyelő kutakat fúrattam mezőben. A leolvasott talajvízszintek, és az azokból generált talajvízszint felszínek modellezésére, a meglévő eljárások mellett, új szimu-lációs modell kidolgozására volt szükség (Geiger J- Mucsi L, 2004, 2005). Ennek segítségével lehetővé válhat a talajvízszint kis- és nagyléptékű heterogenitásainak vizsgálata. A talajvíz szintjét általános esetben a hidrológiai elemek, ezen belül a csapadék mennyisége (ennek éves és sokéves eloszlása), a beszivárgás és párolgás (evaporáció, transpiráció) mértéke, továbbá a talajtani/szedimentológiai és a topográfiai viszonyok határozzák meg. Belátható, hogy e sok összetevős rendszer elemei közül lokálisan a talajtani és szedimentológiai elemek változékonysága lehet a legnagyobb. Ugyanakkor a talajvízszint térképi felületeiben ez a heterogenitás általában nem tükröződik. A sztochasztikus szimulációk módszer családjából választott szekvenciális gaussi szimuláció példát mutathat a kis és közepes léptékű geológiai heterogenitással szinkronban levő talajvízszint térképezésére. A variográfiai elemzés után, megtörtént a vízszint adatok szekvenciális Gaussi szimulációja, melynek keretében minden vizsgált időpontban 100 darab, egymással egyenlően valószínű sztochasztikus realizáció készült. A szimuláció elvéből következően arra a kérdésre, hogy pontosan mekkora ez a valószínűség, természetesen nem lehet válaszolni (vagy legalábbis ebben a választott algoritmusban nem). Az alkalmazott eljárás csak azt biztosítja, hogy minden grid pontra adott becslés után, a pont körüli végtelen kicsiny sugarú környezetre felírt normál eloszlásból a várható érték körüli fél-szórás sugarú környezetből történik a gridponti érték véletlenszerű kiválasztása. Ez legalább 0,66 valószínűséget jelent. Ennél pontosabb válasz ebben az algoritmusban nem adható. A 2.ábra a száz realizációból hatot jelenít meg. Mint, ahogyan látható, vannak olyan területek, ahol a realizációk alig különböznek egymástól, míg más helyeken a különbség szembetűnő. Ez a megoldás jellegéből adódóan a rendelkezésre álló adatokból történő laterális kiterjesztés bizonytalan-ságával függ össze (Journel, 1993). Sőt, azt is lehet állítani, hogy az egyes realizációs képeken nagyon különböző területeken a kiterjesztés (azaz a kontúr térkép) rendkívül bizonytalan. 2.ábra Egyenlően valószínű sztochasztikus realizációk a talajvízszint felszín alatti helyzetéről 4
5 A számolt 100 realizáció minden egyes grid pontra száz értéket jelent. Ez már kellően sok ahhoz, hogy a terület feletti gyakorisági eloszlást megadjuk. Ebből viszont természetesen következik, hogy a szimulációs realizációk során olyan feladatokat lehet megoldani, mint: Kontúrozzuk a 72 cm-es relatív vízszint előfordulási valószínűségét a területen, Mely területen fordul elő a 85 cm-es relatív vízszint p=0,78-as valószínűséggel, stb. A 3.ábra a relatív talajvíz szintjére adott 100 realizáció várható értékét, a 4.ábra pedig a talajvízszint Balti szint feletti abszolút helyzetét mutatja. A részletgazdagság lehetőséget biztosít a hidraulikus gradiens lokális értékelésére is. 3.ábra A 100 sztochasztikus realizációból kapott várható érték típusú becslés a talajvíz szint felszín alatti helyzetére 4.ábra A 100 sztochasztikus realizációból kapott várható érték típusú becslés a talajvíz szint abszolút helyzetére. A nyilak a hidraulikus potenciált mutatják A vizsgált terület (6*5 km 2 ) viszonylag kicsi relatív reliefértéke (5 m) ellenére igen változatos morfológiájú. A Tisza egykori kanyarulatának (Nagyfai kanyarulat) levágása miatt a jellegzetes övzátonysorok a Tisza jelenlegi bal partjának mentett oldalára kerültek, de területen ennek ellenére is maradtak érdekes, a talajvíz szintjét, illetve a talajvízáramlást jelentősen befolyásoló formák a felszín alatt. Ezekkel magyarázható a talajvízszint változása a vizsgált időszak adatsorai alapján ben januárban, márciusban, áprilisban, májusban, júniusban, augusztusban, októberben mértük meg az összes monitoring kút talajvízszintjét, így ezekre készítettük el a sztochasztikus szimulációkat. A várható érték típusú becslés, minden esetben, részlet gazdag felületet eredményezett és lehetőség volt a térbeli változásokat a közel egy éves időszakban elemezni. 5. ábra Talajvízszint felületek szintvonalakkal a mintaterületen 2002-ben 5
6 Egy adott időpontban mért talajvíz szintje rendkívül összetett hidrológiai folyamat eredménye. A csapadék mennyisége, a lefolyási viszonyok, a párolgás, a folyó vízállása, a talajvíz áramlása, a mesterséges vízelvezetés, stb. mind együttesen eredményezi a pillanatnyi talajvízszintet. A talajvízszint mérésével és az esetleges térbeli változások elemzésével elő kívántuk készíteni a korróziós eredetű vezetéklyukadások térbeli előfordulásának vizsgálatát, támogatva ezzel a környezeti károk megelőzését célzó munkálatokat. Miután a méréseink kizárólag a talajvízszint mérésére irányultak, nem kívántunk komplex hidrológiai, vagy szennyezésterjedési elemzésekbe bocsátkozni. Mégis, amint az a későbbiekben kiderül, a sztochasztikus szimulációval előállított talajvízszint felületek térinformatikai analízisével a szennyezésmodellek bizonyos meghatározó paramétereit, mint pl. az áramlás iránya, az áramlás sebessége kijelölni, ill. becsülni lehet, ezáltal a módszer alkalmas lehet a szennyezésmodellek tesztelésére is. A talajvízfelszínekből elkészíthetők, a felszíni domborzathoz hasonlóan, a lefolyási irányok térképei (6 ábra), melyek itt úgy értelmezhetők, hogy a talajvíz áramlása ebben az irányban történhet az adott időszakban. Természetesen itt nem dinamikus modell készítéséről van szó, a térbeli terjedés mértéke (bizonyos távolság megtételéhez szükséges idő meghatározása vagy fordítva) közvetve mégis megadható. Ezáltal a dinamikus modellekhez szükséges olyan paraméter, mint pl. a porozitás térbeli változékonysága becsülhető a felületmodellek segítségével. Az áramlási irány térképeit elemezve az is nyilvánvaló vált, hogy a változó felületek változó áramlási irányokat generálnak. A 2002 márciusára vonatkozó térképen a mintaterület ÉK-i részén rajzolódott ki egy több ágból felépülő hálózat. Ez júniusra szinte teljesen eltűnik, a talajvízszint kiegyenlítődése befejeződött, ugyanakkor megjelentek a mintaterület Ny-i, ÉNy-i irányba tartó áramlási rendszerek. Augusztusra, októberre az áramlási irányok hálózata leginkább egy felszíni sugaras folyóhálózatra emlékeztet (a talajvízszint felület egy óraüveg felülethez hasonlítható). 6. ábra Talajvízszint felületen számított összefolyások a mintaterületen 2002-ben (a színkulcs melletti számok azt fejezik ki, hogy egy adott 1 ha-os cella hány hektárról gyűjti össze a vizet, míg a piros vonal a 25 ha-nál nagyobb összefolyású cellákat köti össze) A vezetéklyukadás előfordulás kockázatbecslésekor a talajvízszint aktuális szintjével becsülhetjük a bekövetkezés valószínűségét. A lyukadás statisztikák alapján megmondható lesz, hogy milyen talajvízszintek esetében fordulnak elő leggyakrabban a lyukadások. Nyilvánvaló, hogy a csővezeték mélységével egyenlő, vagy a kapilláris vízemelést figyelembe véve annál kissé alacsonyabb talajvízszintek esetén is, az agresszív talajvíz korróziós lyukadást okozhat. Ezért mindenféleképpen tanulmányozni kell a változó relatív talajvízszint térképeit (7. ábra). A 7. ábrán jól felismerhetők az állandóan magas talajvízszintű területek (a DNy-ÉK irányú hát és az attól D-re található alacsonyabb tszf-i magasságú térszínek), ahová a hátról áramlik a talajvíz. A háttól É-ra lévő felszínek magasabban fekszenek, így az emelkedő talajvízszint esetén sem lesz kritikusan magas a talajvíz szintje. Ezen a részen egyébként is kevés vezeték húzódik a felszín alatt 6
7 7. ábra A relatív talajvízszint térképei 2002-es mérések alapján A talajvíz szintje kritikus esetekben rendkívül magas lehet, a talajvízkutak pozitív kutakká válhatnak. A márciusában megfigyeltek szerint a mintaterület DK-i részén belvízfoltok kialakulásával is számolni kell, amely a lyukadás bekövetkezése esetén még nagyobb terület szennyezését okozhatja. A 30. ábrán jól látható, hogy az SZT-7 tankállomás környékén jelentős kiterjedésű belvízfoltok alakultak ki, illetve, hogy az 1-2 m-rel magasabban fekvő térszínek belvízmentesek. Az ábrán az is tisztán kivehető, hogy a 420-as és a 229-es számú kutak között a belvízfoltok az egykori kanyarulat övzátonysorait követik. 8. ábra Belvizes foltok a mintaterület DK-i részén március 18-án (fotó: Dzsupin M. A talajvíz áramlási irányai, a gradiensek nagysága az esetleges szennyezések terjedési karakterisztikáját befolyásolja. A talajvízfelszínen úszó olajszennyezés nagyobb gradiens esetén messzebbre juthat, a szennyezés nagyobb területet érinthet. Ezért a talajvízszint vizsgálat révén nemcsak a bekövetkezési valószínűség számításához járulhat hozzá fenti vizsgálat, hanem a lyukadás idejére megszerkesztett gradienstérképpel támogatható a lyukadás hatásainak becslése, a szennyezett terület lehatárolása is. Összefoglalás Vizsgálatunkban rávílágítottunk arra, hogy a vezetéklyukadások előfordulását befolyásoló tényezők, elsősorban a talajvízszint mélysége, annak változása, a monitoringkutakban mért talajvízszint adatok alapján, a sztochasztikus szimuláció módszerével jól modellezhető. A talajvízszint modellek révén kimutathatók a magas talajvízszintű területek, melyek a vezetékhálózat ismeretében megadhatják a vezetéklyukadások előfordulásainak potenciális helyeit, míg a gradienstérképek a szennyezés terjedési irányait, lehetséges útvonalait határozzák meg. A kockázatosnak ítélt területek fölött a légi vezetékmonitoring útvonalát pontosabban meg lehet határozni, a vezetéklyukadások felderítésére hatékony távérzékeléses, pl. hőkamerás vizsgálatokat folytathatunk. Irodalom Geiger J. -Mucsi L. (2005): A szekvenciális sztochasztikus szimuláció előnyei a talajvízszint kisléptékű heterogenitásának térképezésében Hidrológiai Közlöny 85. évf. 2. szám p Journel, A., (1993): Modeling uncertainty: Some conceptual thoughts. In: Dimitrakopoulos, R.(ed): Geostatistics for the Next Century. pp Kluwer, Dordrecht. Mucsi L. - Geiger J. (2004): A talajvíz szint sztochasztikus szimulációja egy tiszai övzátony példáján - II. Magyar Földrajzi Konferencia, Szeged,., Konferencia kötet p Nagy L. (2005): Kockázat számítás az árvízvédelemben az EU javaslata Hidrológiai Közlöny 85. évf. 2. szám p
Folyóvízi övzátony testek mikro és makroléptékű 3D szedimentológiai modellezése
Folyóvízi övzátony testek mikro és makroléptékű 3D szedimentológiai modellezése OTKA Nyilvántartási szám: T43318 Témavezető: Dr.Geiger János Zárójelentés Vizsgálatunk tárgya a Tisza-folyó Algyő és Szeged
GEOINFORMATIKA A KOCKÁZATELEMZÉSBEN
HABILITÁCIÓS DOLGOZAT GEOINFORMATIKA A KOCKÁZATELEMZÉSBEN MUCSI LÁSZLÓ SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TERMÉSZETI FÖLDRAJZI ÉS GEOINFORMATIKAI TANSZÉK SZEGED 2005 TARTALOM 1. A kutatás indoklása
A TALAJVÍZSZINT SZTOCHASZTIKUS SZIMULÁCIÓJA EGY TISZAI ÖVZÁTONY PÉLDÁJÁN. Mucsi László 1 Geiger János 2
BEVEZETÉS A TALAJVÍZSZINT SZTOCHASZTIKUS SZIMULÁCIÓJA EGY TISZAI ÖVZÁTONY PÉLDÁJÁN Mucsi László 1 Geiger János 2 A talajban lejátszódó térbeli folyamatok elemzéséhez a kutatók egyre többet használják a
A GEOINFORMATIKA TUDOMÁNY ÉS A FÖLDRAJZ KAPCSOLATA MUCSI LÁSZLÓ 65 ELŐSZÓ
A GEOINFORMATIKA TUDOMÁNY ÉS A FÖLDRAJZ KAPCSOLATA MUCSI LÁSZLÓ 65 RELATIONSHIP BETWEEN GISCIENCE AND GEOGRAPHY Abstract: Geographic information systems (GIS) were devised in the 1960s as computer application
A XXI. SZÁZADRA BECSÜLT KLIMATIKUS TENDENCIÁK VÁRHATÓ HATÁSA A LEFOLYÁS SZÉLSŐSÉGEIRE A FELSŐ-TISZA VÍZGYŰJTŐJÉN
44. Meteorológiai Tudományos Napok Budapest, 2018. november 22 23. A XXI. SZÁZADRA BECSÜLT KLIMATIKUS TENDENCIÁK VÁRHATÓ HATÁSA A LEFOLYÁS SZÉLSŐSÉGEIRE A FELSŐ-TISZA VÍZGYŰJTŐJÉN Kis Anna 1,2, Pongrácz
VÁROSI CSAPADÉKVÍZ GAZDÁLKODÁS A jelenlegi tervezési gyakorlat alkalmazhatóságának korlátozottsága az éghajlat változó körülményei között
VÁROSI CSAPADÉKVÍZ GAZDÁLKODÁS A jelenlegi tervezési gyakorlat alkalmazhatóságának korlátozottsága az éghajlat változó körülményei között Dr. Buzás Kálmán címzetes egyetemi tanár BME, Vízi Közmű és Környezetmérnöki
TALAJVÉDELEM XI. A szennyezőanyagok terjedését, talaj/talajvízbeli viselkedését befolyásoló paraméterek
TALAJVÉDELEM XI. A szennyezőanyagok terjedését, talaj/talajvízbeli viselkedését befolyásoló paraméterek A talajszennyezés csökkenése/csökkentése bekövetkezhet Természetes úton Mesterséges úton (kármentesítés,
Magyar Földtani és Geofizikai Intézet. XXIII. Konferencia a felszín alatti vizekről április 6 7., Siófok
Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszer a klímaváltozás lehetséges hatásainak regionális léptékű előrejelzése és az alkalmazkodási intézkedések megalapozása érdekében Szőcs Teodóra, Kovács Attila,
c adatpontok és az ismeretlen pont közötti kovariancia vektora
1. MELLÉKLET: Alkalmazott jelölések A mintaterület kiterjedése, területe c adatpontok és az ismeretlen pont közötti kovariancia vektora C(0) reziduális komponens varianciája C R (h) C R Cov{} d( u, X )
Szakdolgozat. Belvíz kockázatelemző információs rendszer megtervezése Alsó-Tisza vidéki mintaterületen. Raisz Péter. Geoinformatikus hallgató
Belvíz kockázatelemző információs rendszer megtervezése Alsó-Tisza vidéki mintaterületen Szakdolgozat Raisz Péter Geoinformatikus hallgató Székesfehérvár, 2011.04.16 Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai
TELEPÜLÉSI CSAPADÉKVÍZGAZDÁLKODÁS: Érdekek, lehetőségek, akadályok
TELEPÜLÉSI CSAPADÉKVÍZGAZDÁLKODÁS: Érdekek, lehetőségek, akadályok Dr. Buzás Kálmán BME, Vízi Közmű és Környezetmérnöki Tanszék A hazai csapadékvízgazdálkodás jelen gyakorlata, nehézségei és jövőbeli lehetőségei
II. rész: a rendszer felülvizsgálati stratégia kidolgozását támogató funkciói. Tóth László, Lenkeyné Biró Gyöngyvér, Kuczogi László
A kockázat alapú felülvizsgálati és karbantartási stratégia alkalmazása a MOL Rt.-nél megvalósuló Statikus Készülékek Állapot-felügyeleti Rendszerének kialakításában II. rész: a rendszer felülvizsgálati
CSAPADÉKVÍZ GAZDÁLKODÁS A TELEPÜLÉSEKEN
CSAPADÉKVÍZ GAZDÁLKODÁS A TELEPÜLÉSEKEN Dr. Buzás Kálmán c. egyetemi tanár BME, Vízi Közmű és Környezetmérnöki Tanszék LIFE-MICACC projekt LIFE 16 CCA/HU/000115 Lajosmizse, 2019. június 19. Csapadékvíz
Dr. Fancsik Tamás Rotárné Szalkai Ágnes, Kun Éva, Tóth György
Dr. Fancsik Tamás Rotárné Szalkai Ágnes, Kun Éva, Tóth György 1 Miért fontosak a felszín alatti vizek? Felszín alatti vizek áramlási rendszere kondenzáció csapadék Párolgás Párolgás Beszivárgási terület
Talajvízszint idősorok vizsgálata statisztikai módszerekkel a 4-es metró építésének pesti területén A D J U N K T U S
Talajvízszint idősorok vizsgálata statisztikai módszerekkel a 4-es metró építésének pesti területén S Z E R Z Ő : B Ó T A M Á R T O N T É M A V E Z E T Ő : K O V Á C S J Ó Z S E F A D J U N K T U S A szakdolgozat
Területi statisztikai elemzések
Területi statisztikai elemzések KOTOSZ Balázs, SZTE, kotosz@eco.u-szeged.hu Módszertani dilemmák a statisztikában 2016. november 18. Budapest Apropó Miért különleges a területi adatok elemzése? A számításokhoz
Működésbiztonsági veszélyelemzés (Hazard and Operability Studies, HAZOP) MSZ
Működésbiztonsági veszélyelemzés (Hazard and Operability Studies, HAZOP) MSZ-09-960614-87 Célja: a szisztematikus zavar-feltárás, nyomozás. A tervezett működési körülményektől eltérő állapotok azonosítása,
Vízkutatás, geofizika
Vízkutatás, geofizika Vértesy László, Gulyás Ágnes Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet, 2012. Magyar Vízkútfúrók Egyesülete jubileumi emlékülés, 2012 február 24. Földtani szelvény a felszínközeli
BUDAPEST VII. KERÜLET
M.sz.:1223/1 BUDAPEST VII. KERÜLET TALAJVÍZSZINT MONITORING 2012/1. félév Budapest, 2012. július-augusztus BP. VII. KERÜLET TALAJVÍZMONITORING 2012/1. TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS... 3 2. A TALAJVÍZ FELSZÍN
Hidrodinamikai vízáramlási rendszerek meghatározása modellezéssel a határral metszett víztesten
Hidrodinamikai vízáramlási rendszerek meghatározása modellezéssel a határral metszett víztesten Hidrodinamikai modell Modellezés szükségessége Módszer kiválasztása A modellezendő terület behatárolása,rácsfelosztás
BAGME11NNF Munkavédelmi mérnökasszisztens Galla Jánosné, 2011.
BAGME11NNF Munkavédelmi mérnökasszisztens Galla Jánosné, 2011. 1 Mérési hibák súlya és szerepe a mérési eredményben A mérési hibák csoportosítása A hiba rendűsége Mérési bizonytalanság Standard és kiterjesztett
Felszín alatti vizektől függő ökoszisztémák vízigénye és állapota a Nyírség és a Duna-Tisza köze példáján keresztül
Felszín alatti vizektől függő ökoszisztémák vízigénye és állapota a Nyírség és a Duna-Tisza köze példáján keresztül XXI. Konferencia a felszín alatti vizekről 2014. Április 2-3. Siófok Biró Marianna Simonffy
DIGITÁLIS TEREPMODELL A TÁJRENDEZÉSBEN
DIGITÁLIS TEREPMODELL A TÁJRENDEZÉSBEN DR. GIMESI LÁSZLÓ Bevezetés Pécsett és környékén végzett bányászati tevékenység felszámolása kapcsán szükségessé vált az e tevékenység során keletkezett meddők, zagytározók,
Hidrogeológiai kutatások. Mező Gyula hidrogeológus
A Paks II atomerőmű telephelyvizsgálatának tudományos eredményei Hidrogeológiai kutatások Mező Gyula hidrogeológus 1 A vízföldtani kutatás célja, hogy adatokat szolgáltasson a nukleáris létesítmény tervezéséhez,
Ivóvízbázisok sérülékenysége a klímaváltozással szemben. Rotárné Szalkai Ágnes, Homolya Emese, Selmeczi Pál
Ivóvízbázisok sérülékenysége a klímaváltozással szemben Rotárné Szalkai Ágnes, Homolya Emese, Selmeczi Pál Felszín alatti vizek, mint a globális vízkörforgalom elemei Légkör víztartalma (néhány nap) Biomassza
1. Magyarországi INCA-CE továbbképzés
1. Magyarországi INCA rendszer kimenetei. A meteorológiai paraméterek gyakorlati felhasználása, sa, értelmezése Simon André Országos Meteorológiai Szolgálat lat Siófok, 2011. szeptember 26. INCA kimenetek
BUDAPEST, VII. KERÜLET
M.sz.: 1430 BUDAPEST, VII. KERÜLET TALAJVÍZSZINT MONITORING 2014/1. félév Budapest, 2014.július BP. VII. KERÜLET TALAJVÍZMONITORING 2014/1. TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS... 3 2. A TALAJVÍZ FELSZÍN ALATTI
FELSZÍN ALATTI VIZEK RADONTARTALMÁNAK VIZSGÁLATA ISASZEG TERÜLETÉN
FELSZÍN ALATTI VIZEK RADONTARTALMÁNAK VIZSGÁLATA ISASZEG TERÜLETÉN Készítette: KLINCSEK KRISZTINA környezettudomány szakos hallgató Témavezető: HORVÁTH ÁKOS egyetemi docens ELTE TTK Atomfizika Tanszék
REGIONÁLIS KLÍMAMODELLEZÉS AZ OMSZ-NÁL. Magyar Tudományos Akadémia szeptember 15. 1
Regionális klímamodellezés az Országos Meteorológiai Szolgálatnál HORÁNYI ANDRÁS (horanyi.a@met.hu) Csima Gabriella, Szabó Péter, Szépszó Gabriella Országos Meteorológiai Szolgálat Numerikus Modellező
befogadó kőzet: Mórágyi Gránit Formáció elhelyezési mélység: ~200-250 m (0 mbf) megközelítés: lejtősaknákkal
Új utak a földtudományban előadássorozat MBFH, Budapest, 212. április 18. Hidrogeológiai giai kutatási módszerek m Bátaapátibantiban Molnár Péter főmérnök Stratégiai és Mérnöki Iroda RHK Kft. A tárolt
Sérülékeny vízbázisok és a vízminőség védelme a parti szűrésen alapuló Rainey-kutakkal történő víztermelés figyelembe vételével
Sérülékeny vízbázisok és a vízminőség védelme a parti szűrésen alapuló Rainey-kutakkal történő víztermelés figyelembe vételével A sérülékeny vízbázisok védelme három fő irányból közelíthető meg Adminisztratív
Villámárvíz modellezés a Feketevíz vízgyűjtőjén
Villámárvíz modellezés a Feketevíz vízgyűjtőjén Pálfi Gergely DHI Hungary Kft. 2016.07.07. MHT, XXXIV. Országos Vándorgyűlés Debrecen Villám árvíz modellezés A villámárvizek általában hegy és dombvidéki
Hajdúnánás geotermia projekt lehetőség. Előzetes értékelés Hajdúnánás 2011. 09. 02.
Hajdúnánás geotermia projekt lehetőség Előzetes értékelés Hajdúnánás 2011. 09. 02. Hajdúnánástól kapott adatok a 114-es kútról Általános információk Geotermikus adatok Gázösszetétel Hiányzó adatok: Hő
Az éghajlati modellek eredményeinek alkalmazhatósága hatásvizsgálatokban
Az éghajlati modellek eredményeinek alkalmazhatósága hatásvizsgálatokban Szépszó Gabriella Országos Meteorológiai Szolgálat, szepszo.g@met.hu RCMTéR hatásvizsgálói konzultációs workshop 2015. június 23.
A vízgyűjtő, mint a hidrogeográfiai vizsgálatok alapegysége Jellemző paraméterek. Az esésgörbe
A vízgyűjtő, mint a hidrogeográfiai vizsgálatok alapegysége Jellemző paraméterek. Az esésgörbe Fogalmak vízgyűjtő terület (vízgyűjtő kerület!): egy vízfolyás vízgyűjtőjének nevezzük azt a területet, ahonnan
7. számú melléklet a 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelethez A tényfeltárási záródokumentáció tartalma
7. számú melléklet a 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelethez A tényfeltárási záródokumentáció tartalma 1. Alapadatok a) Az érintett terület (a szennyezőforrás, a szennyezett terület) pontos lehatárolása,
A felszín alatti víz áramlási viszonyainak monitoringja mint a kármentesítés egyik alapkérdése
A felszín alatti víz áramlási viszonyainak monitoringja mint a kármentesítés egyik alapkérdése Finta Béla Gyula Gergő Ligeti Zsolt BGT Hungaria Környezettechnológai Kft. www.bgt.hu OpenGIS konferencia
MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG XXXIV. ORSZÁGOS VÁNDORGYŰLÉSE DEBRECEN
MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG XXXIV. ORSZÁGOS VÁNDORGYŰLÉSE DEBRECEN FELSZÍN ALATTI VIZEKTŐL FÜGGŐ ÖKOSZISZTÉMÁK HIDROLÓGIÁJA: MÓDSZERTANI ELŐRELÉPÉS, NÖVEKVŐ ISMERETIGÉNY Ács Tamás, Dr. Kozma Zsolt Budapesti
Szigetköz felszíni víz és talajvíz viszonyainak jellemzése az ÉDUVIZIG monitoring hálózatának mérései alapján
Szigetköz felszíni víz és talajvíz viszonyainak jellemzése az ÉDUVIZIG monitoring hálózatának mérései alapján MHT Vándorgyűlés 2013. 07. 04. Előadó: Ficsor Johanna és Mohácsiné Simon Gabriella É s z a
A Balaton szél keltette vízmozgásainak modellezése
Numerikus modellezési feladatok a Dunántúlon 2015. február 10. A Balaton szél keltette vízmozgásainak modellezése Torma Péter Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi
Geotermia az Önkormányzatok számára Szakmapolitikai Konferencia Szeged, 2009. május 28. Meddő CH-kutak geofizikai vizsgálatának
Geotermia az Önkormányzatok számára Szakmapolitikai Konferencia Szeged, módszere és a vizsgálatok eredményei geotermikus energia hasznosítás szempontjából Szongoth Gábor geofizikus (Geo-Log Kft.) Ferencz
Ócsa környezetének regionális hidrodinamikai modellje és a területre történő szennyvíz kihelyezés lehetőségének vizsgálata
Ócsa környezetének regionális hidrodinamikai modellje és a területre történő szennyvíz kihelyezés lehetőségének vizsgálata Kocsisné Jobbágy Katalin Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság 2016 Vizsgált terület
A projekt bemutatása és jelentősége a célvárosok számára. Unger János SZTE Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék
AZ EMBERI HŐTERHELÉS VÁROSON BELÜLI ELOSZLÁSÁNAK KIÉRTÉKELÉSE ÉS NYILVÁNOS BEMUTATÁSA HUSRB/1203/122/166 A projekt bemutatása és jelentősége a célvárosok számára Unger János SZTE Éghajlattani és Tájföldrajzi
FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI
FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI statisztika 4 IV. MINTA, ALAPsTATIsZTIKÁK 1. MATEMATIKAI statisztika A matematikai statisztika alapfeladatát nagy általánosságban a következőképpen
, Budapest. stakeholder workshop TAKING COOPERATION FORWARD 1. Kiss Veronika- KSzI Kft.
2019.06.18., Budapest stakeholder workshop Kiss Veronika- KSzI Kft. TAKING COOPERATION FORWARD 1 Akcióterv és megvalósítási lehetőségek a hazai mintaterületeken TAKING COOPERATION FORWARD 2 . A PROJEKT
A Tisza vízgyőjtı helyzetértékelése 2007
A Tisza vízgyőjtı helyzetértékelése 2007 Kovács Péter P fıosztályvezetı-helyettes Vízgyőjtı-gazdálkod lkodási és s VízvV zvédelmi Fıosztály Szolnok, 2008. június 26. Az ICPDR létrehozta a Tisza Csoportot,
Hogyan készül a Zempléni Geotermikus Atlasz?
Hogyan készül a Zempléni Geotermikus Atlasz? MISKOLCI EGYETEM KÚTFŐ PROJEKT KÖZREMŰKÖDŐK: DR. TÓTH ANIKÓ NÓRA PROF. DR. SZŰCS PÉTER FAIL BOGLÁRKA BARABÁS ENIKŐ FEJES ZOLTÁN Bevezetés Kútfő projekt: 1.
A jövőben várható klímaváltozás és néhány lehetséges hatása a régióban
A jövőben várható klímaváltozás és néhány lehetséges hatása a régióban Blanka Viktória, Mezősi Gábor, Ladányi Zsuzsanna, Bata Teodóra Szegedi Tudományegyetem, Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék
A HŐMÉRSÉKLET ÉS A CSAPADÉK HATÁSA A BÜKK NÖVEKEDÉSÉRE
A HŐMÉRSÉKLET ÉS A CSAPADÉK HATÁSA A BÜKK NÖVEKEDÉSÉRE Manninger M., Edelényi M., Jereb L., Pödör Z. VII. Erdő-klíma konferencia Debrecen, 2012. augusztus 30-31. Vázlat Célkitűzések Adatok Statisztikai,
Nagyfeszültségű távvezetékek termikus terhelhetőségének dinamikus meghatározása az okos hálózat eszközeivel
Nagyfeszültségű távvezetékek termikus terhelhetőségének dinamikus meghatározása az okos hálózat eszközeivel Okos hálózat, okos mérés konferencia 2012. március 21. Tárczy Péter Energin Kft. Miért aktuális?
Új klímamodell-szimulációk és megoldások a hatásvizsgálatok támogatására
Új klímamodell-szimulációk és megoldások a hatásvizsgálatok támogatására Zsebeházi Gabriella Országos Meteorológiai Szolgálat KlimAdat hatásvizsgálói workshop 2018. december 7. TARTALOM 1. Klímamodellezés
Geofizika alapjai. Bevezetés. Összeállította: dr. Pethő Gábor, dr Vass Péter ME, Geofizikai Tanszék
Geofizika alapjai Bevezetés Összeállította: dr. Pethő Gábor, dr Vass Péter ME, Geofizikai Tanszék Geofizika helye a tudományok rendszerében Tudományterületek: absztrakt tudományok, természettudományok,
Az Alföld talajvízszint idısorainak hosszú emlékezető folyamatai ELTE-TTK TTK Környezettudományi Doktori Iskola Tajti Géza 2009
Az Alföld talajvízszint idısorainak hosszú emlékezető folyamatai ELTE-TTK TTK Környezettudományi Doktori Iskola Tajti Géza 2009 Témavezetı: Dr. Kovács József Adjunktus ELTE TTK Alkalmazott és Környezetföldtani
A VÁROSI FELSZÍNBORÍTÁS-VÁLTOZÁS VIZSGÁLATA SZEGEDEN ŰR- ÉS LÉGIFELVÉTELEK ALAPJÁN
A VÁROSI FELSZÍNBORÍTÁS-VÁLTOZÁS VIZSGÁLATA SZEGEDEN ŰR- ÉS LÉGIFELVÉTELEK ALAPJÁN A TÉRBELI FELBONTÁS HATÁSAI A VÁROSI FELSZÍNEK TÉRKÉPEZÉSÉBEN MUCSI LÁSZLÓ, HENITS LÁSZLÓ, GEIGER JÁNOS SZTE TTK Természeti
A kockázat fogalma. A kockázat fogalma. Fejezetek a környezeti kockázatok menedzsmentjéből 2 Bezegh András
Fejezetek a környezeti kockázatok menedzsmentjéből 2 Bezegh András A kockázat fogalma A kockázat (def:) annak kifejezése, hogy valami nem kívánt hatással lesz a valaki/k értékeire, célkitűzésekre. A kockázat
Hidrometeorológiai értékelés Készült 2012. január 27.
Hidrometeorológiai értékelés Készült 2012. január 27. 2011. év hidrometeorológiai jellemzése A 2010. év kiemelkedően sok csapadékával szemben a 2011-es év az egyik legszárazabb esztendő volt az Alföldön.
Mérési hibák 2006.10.04. 1
Mérési hibák 2006.10.04. 1 Mérés jel- és rendszerelméleti modellje Mérési hibák_labor/2 Mérési hibák mérési hiba: a meghatározandó értékre a mérés során kapott eredmény és ideális értéke közötti különbség
A jövő éghajlatának kutatása
Múzeumok Éjszakája 2018.06.23. A jövő éghajlatának kutatása Zsebeházi Gabriella Klímamodellező Csoport Hogyan lehet előrejelezni a következő évtizedek csapadékváltozását, miközben a következő heti is bizonytalan?
Új regionális éghajlati projekciók a klímaváltozás magyarországi hatásainak vizsgálatára
Új regionális éghajlati projekciók a klímaváltozás magyarországi hatásainak vizsgálatára Szépszó Gabriella Országos Meteorológiai Szolgálat 42. Meteorológiai Tudományos Napok 2016. december 6. TARTALOM
Vezetők elektrosztatikus térben
Vezetők elektrosztatikus térben Vezető: a töltések szabadon elmozdulhatnak Ha a vezető belsejében a térerősség nem lenne nulla akkor áram folyna. Ha a felületen a térerősségnek lenne tangenciális (párhuzamos)
A DINAMIKUS TÁVVEZETÉK-TERHELHETŐSÉG (DLR) ALKALMAZHATÓSÁGÁNAK FELTÉTELEI
5/10/2016 1 A DINAMIKUS TÁVVEZETÉK-TERHELHETŐSÉG (DLR) ALKALMAZHATÓSÁGÁNAK FELTÉTELEI A FENNTARTHATÓ ENERGETIKA VILLAMOS RENDSZEREI 2016. tavasz Balangó Dávid Nagyfeszültségű Technika és Berendezések Csoport
Benyhe Balázs. Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság
Hidrológiai modellezés a Fehértó-majsaifőcsatorna vízgyűjtőjén Benyhe Balázs Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Bevezetés Aszályok a Kárpát-medencében: növekvő gyakoriság növekvő intenzitás Kevés objektíven
rség g felszín n alatti vizeinek mennyiségi
A Nyírs rség g felszín n alatti vizeinek mennyiségi problémáinak megoldására javasolt intézked zkedések Csegény József Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság "Vízgyűjtő-gazdálkodási
A talaj vízforgalma és hatása a mezőgazdasági termelésre
ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG Sivatagosodás és Aszály Elleni Küzdelem Világnapja 2015. június 17. A talaj vízforgalma és hatása a mezőgazdasági termelésre Koltai Gábor 1 Rajkai Kálmán 2 Schmidt Rezső
Tájékoztató. a Tiszán tavaszán várható lefolyási viszonyokról
Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat Tájékoztató a Tiszán 216. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az alábbi meteorológiai és hidrológiai tényezőket
SZINOPTIKUS-KLIMATOLÓGIAI VIZSGÁLATOK A MÚLT ÉGHAJLATÁNAK DINAMIKAI ELEMZÉSÉRE
SZINOPTIKUS-KLIMATOLÓGIAI VIZSGÁLATOK A MÚLT ÉGHAJLATÁNAK DINAMIKAI ELEMZÉSÉRE Hirsch Tamás Előrejelzési és Alkalmazott Meteorológiai Főosztály Országos Meteorológiai Szolgálat Pongrácz Rita Földrajz-
Üvegolvasztó kemencék jellemző korróziós kopásai
Üvegolvasztó kemencék jellemző korróziós kopásai Befektetés legdrágább része Az olvasztó kád élettartama függ: A javítások célja: Hosszabb élettartam elérése a Minőségi és Mennyiségi termelés biztosításával
A rózsadombi megcsapolódási terület vizeinek komplex idősoros vizsgálata
XXII. Konferencia a felszín alatti vizekről Siófok, 2015. április 8-9. A rózsadombi megcsapolódási terület vizeinek komplex idősoros vizsgálata Bodor Petra 1, Erőss Anita 1, Mádlné Szőnyi Judit 1, Kovács
Folyami hidrodinamikai modellezés
Folyami hidrodinamikai modellezés Dr. Krámer Tamás egyetemi docens BME Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék Numerikus modellezés 0D 1D 2D 3D Alacsony Kézi számítások Részletesség és pontosság Bonyolultság
KÖZÉP-TISZA-VIDÉKI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG. Az árvízkockázati térképezés információs eszközei
KÖZÉP-TISZA-VIDÉKI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG Az árvízkockázati térképezés információs eszközei Előadó: Kummer László Célkitűzés az Európai Parlament és a Tanács 2007/60/EK sz. Irányelv az
Molekuláris dinamika I. 10. előadás
Molekuláris dinamika I. 10. előadás Miről is szól a MD? nagy részecskeszámú rendszerek ismerjük a törvényeket mikroszkópikus szinten minden részecske mozgását szimuláljuk? Hogyan tudjuk megérteni a folyadékok,
Bakó Krisztina Környezettudományi szak Környezet-földtudomány szakirány
Bakó Krisztina Környezettudományi szak Környezet-földtudomány szakirány A vizsgálat tárgya: pakurával szennyezett, majd kármentesített terület A vizsgálat célja: meglévő adatok alapján végzett kutatás
Fermi Dirac statisztika elemei
Fermi Dirac statisztika elemei A Fermi Dirac statisztika alapjai Nagy részecskeszámú rendszerek fizikai jellemzéséhez statisztikai leírást kell alkalmazni. (Pl. gázokra érvényes klasszikus statisztika
Havi hidrometeorológiai tájékoztató július
Havi hidrometeorológiai tájékoztató 2018. július 1. Meteorológiai értékelés A hónap során területi átlagban körülbelül az átlag csapadékmennyiség hullott le, azonban ennek mennyisége helyről helyre változott.
13. Kockázatos Körkapcsolás
PMI Budapest, Magyar Tagozat 13. Kockázatos Körkapcsolás 2010. május 19. Tervezett program Előadások Előadó 13:00 Köszöntő és bevezető Szalay Imre, PMP PMI elnök 13:10 A PMI PMBOK kockázatmenedzsment megközelítése
Talajtani adatbázis kialakítása kedvezőtlen adottságú és degradálódott talajok regionális szintű elhelyezkedését bemutató térképsorozathoz
Talajtani adatbázis kialakítása kedvezőtlen adottságú és degradálódott talajok regionális szintű elhelyezkedését bemutató térképsorozathoz László Péter Bakacsi Zsófia - Laborczi Annamária - Pásztor László
Statisztika I. 8. előadás. Előadó: Dr. Ertsey Imre
Statisztika I. 8. előadás Előadó: Dr. Ertsey Imre Minták alapján történő értékelések A statisztika foglalkozik. a tömegjelenségek vizsgálatával Bizonyos esetekben lehetetlen illetve célszerűtlen a teljes
Hatásvizsgálati Konferencia Fenntartható fejlődés, környezeti és természeti hatások
Hatásvizsgálati Konferencia Fenntartható fejlődés, környezeti és természeti hatások? Bibók Zsuzsanna főosztályvezető-helyettes 2011. június 14. Tartalom Fenntartható fejlődés A környezetvédelem és alapelvei
A felszín alatti vizek mennyiségi és minőségi monitoring hálózata
A felszín alatti vizek mennyiségi és minőségi monitoring hálózata Bagi Márta 1, Maginecz János 1, Rotárné Szalkai Ágnes 2, Szalai József 1, Szurdiné Veres Kinga 1 FAVA 2018 Siófok 1 Országos Vízügyi Főigazgatóság,
Statisztika - bevezetés Méréselmélet PE MIK MI_BSc VI_BSc 1
Statisztika - bevezetés 00.04.05. Méréselmélet PE MIK MI_BSc VI_BSc Bevezetés Véletlen jelenség fogalma jelenséget okok bizonyos rendszere hozza létre ha mindegyik figyelembe vehető egyértelmű leírás általában
DETERMINATION OF SHEAR STRENGTH OF SOLID WASTES BASED ON CPT TEST RESULTS
Műszaki Földtudományi Közlemények, 83. kötet, 1. szám (2012), pp. 271 276. HULLADÉKOK TEHERBÍRÁSÁNAK MEGHATÁROZÁSA CPT-EREDMÉNYEK ALAPJÁN DETERMINATION OF SHEAR STRENGTH OF SOLID WASTES BASED ON CPT TEST
A felszínközeli szélsebesség XXI. században várható változása az ALADIN-Climate regionális éghajlati modell alapján
A felszínközeli szélsebesség XXI. században várható változása az ALADIN-Climate regionális éghajlati modell alapján Illy Tamás Országos Meteorológiai Szolgálat A felszínközeli szélsebesség XXI. században
Robotika. Relatív helymeghatározás Odometria
Robotika Relatív helymeghatározás Odometria Differenciális hajtás c m =πd n /nc e c m D n C e n = hány mm-t tesz meg a robot egy jeladó impulzusra = névleges kerék átmérő = jeladó fölbontása (impulzus/ford.)
Felszín alatti közegek kármentesítése
Felszín alatti közegek kármentesítése Dr. Szabó István egyetemi adjunktus Környezetbiztonsági és Környezettoxikológiai Tanszék szabo.istvan@mkk.szie.hu Bevezetés Környezetvédelem Az emberi faj védelme
TPM egy kicsit másképp Szollár Lajos, TPM Koordinátor
TPM egy kicsit másképp Szollár Lajos, TPM Koordinátor 2013.06.18 A TPM A TPM a Total Productive Maintenance kifejezés rövidítése, azaz a teljes, a gyártásba integrált karbantartást jelenti. A TPM egy állandó
III. Vízbázisvédelem fázisai
III. Vízbázisvédelem fázisai Horváth Szabolcs okleveles hidrogeológus mérnök Igazgató Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Üzletág Aquaprofit Zrt. Az előadás tartalma 1. Diagnosztikai fázis 2. Biztonságba
Havi hidrometeorológiai tájékoztató január
Havi hidrometeorológiai tájékoztató 2019. január 1. Meteorológiai értékelés Az év első hónapjában a DDVIZIG területén a havi csapadékok összege az átlagoshoz közelített, azt csak Villányban haladta meg.
Vízminőségi adatok értékelési módszerei. Bagyinszki György
Vízminőségi adatok értékelési módszerei Bagyinszki György Mikor van rá szükség? Felszín alatti vizek jellemzése, állapotleírása Vízbázis állapotértékelés Tényfeltáró dokumentáció Monitoring jelentés Vízbázisok
A HÓBAN TÁROLT VÍZKÉSZLET MEGHATÁROZÁSA AZ ORSZÁGOS VÍZJELZŐ SZOLGÁLATNÁL február 21.
A HÓBAN TÁROLT VÍZKÉSZLET MEGHATÁROZÁSA AZ ORSZÁGOS VÍZJELZŐ SZOLGÁLATNÁL 2018. február 21. A HÓVÍZKÉSZLET MEGHATÁROZÁSÁNAK NÉHÁNY JELLEGZETESSÉGE A tényleges érték nem mérhető, tapasztalati úton nem becsülhető
A fenntartható geotermikus energiatermelés modellezéséhez szüksége bemenő paraméterek előállítása és ismertetése
A fenntartható geotermikus energiatermelés modellezéséhez szüksége bemenő paraméterek előállítása és ismertetése Boda Erika III. éves doktorandusz Konzulensek: Dr. Szabó Csaba Dr. Török Kálmán Dr. Zilahi-Sebess
Növekvő városi területek a területváltozási folyamatok modellezése agglomerációs térségekben
Növekvő városi területek a területváltozási folyamatok modellezése agglomerációs térségekben Vaszócsik Vilja területi tervező Lechner Nonprofit Kft. PhD-hallgató SZIE Tájépítészeti és Tájökológiai Doktori
A települések katasztrófavédelmi besorolásának szabályai, védelmi követelmények.
II/1. VESZÉLY-ELHÁRÍTÁSI TERVEZÉS A települések katasztrófavédelmi besorolásának szabályai, védelmi követelmények. Települési szintű veszély-elhárítási tervezés rendszere, jogi háttere. A besorolás és
Reprezentatív adatbázis létrehozása az éghajlatváltozási hatásvizsgálatok és a döntéshozatal támogatására
Reprezentatív adatbázis létrehozása az éghajlatváltozási hatásvizsgálatok és a döntéshozatal támogatására Zsebeházi Gabriella, Bán Beatrix, Bihari Zita, Szabó Péter Országos Meteorológiai Szolgálat 44.
2. (b) Hővezetési problémák. Utolsó módosítás: február25. Dr. Márkus Ferenc BME Fizika Tanszék
2. (b) Hővezetési problémák Utolsó módosítás: 2013. február25. A változók szétválasztásának módszere (5) 1 Az Y(t)-re vonakozó megoldás: Így: A probléma megoldása n-re összegzés után: A peremfeltételeknek
Példa: Tartó lehajlásfüggvényének meghatározása végeselemes módszer segítségével
Példa: Tartó lehajlásfüggvényének meghatározása végeselemes módszer segítségével Készítette: Dr. Kossa Attila (kossa@mm.bme.hu) BME, Műszaki Mechanikai Tanszék 213. október 8. Javítva: 213.1.13. Határozzuk
Gépi tanulás és Mintafelismerés
Gépi tanulás és Mintafelismerés jegyzet Csató Lehel Matematika-Informatika Tanszék BabesBolyai Tudományegyetem, Kolozsvár 2007 Aug. 20 2 1. fejezet Bevezet A mesterséges intelligencia azon módszereit,
Digitális Domborzat Modellek (DTM)
Digitális Domborzat Modellek (DTM) Digitális Domborzat Modellek (DTM) Digitális Domborzat Modellek (DTM) DTM fogalma A földfelszín számítógéppel kezelhető topográfiai modellje Cél: tetszőleges pontban
Statisztikai módszerek a skálafüggetlen hálózatok
Statisztikai módszerek a skálafüggetlen hálózatok vizsgálatára Gyenge Ádám1 1 Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Számítástudományi és Információelméleti
A évi TOP20 kukorica hibridek terméseinek stabilitásvizsgálata
A 2017. évi TOP20 kukorica hibridek terméseinek stabilitásvizsgálata Árendás Tamás MTA ATK Mezőgazdasági Intézet, Martonvásár A 2017. évi kisparcellás kísérletek eredményei alapján az egymástól eltérő,
A hígtrágya tárolásának és kezelésének hatósági háttere
Előadó: Hoffmann György tanácsos Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 2007. szeptember 5. Budapest Az engedélyeztetés jogszabályi háttere A vizek mezőgazdasági eredetű