A büntetés fogalma és célja a Btk-ban és a jogirodalomban

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A büntetés fogalma és célja a Btk-ban és a jogirodalomban"

Átírás

1 A büntetés fogalma és célja a Btk-ban és a jogirodalomban

2 Szankció törvényi fogalma Btk. 37. A büntetés a bűncselekmény elkövetése miatt a törvényben meghatározott joghátrány 2

3 következtetés A törvény a szankciók közül csak a büntetés fogalmát határozta meg, az intézkedését nem 3

4 Szankció Büntetés Intézkedés Büntetés Mellékbüntetés 4

5 Szankció tudományos fogalma államilag kikényszeríthető olyan joghátrány, amely a bűncselekmény elkövetéséhez kapcsolódik, és azt az elkövetővel (terhelttel) szemben a társadalom védelme és az újabb bűncselekmények megelőzése érdekében fő szabályként a bíróság alkalmaz 5

6 Szankció fogalmának elemei joghátrány (személyi szabadságot korlátoz, tevékenységre kényszerít, vagyoni érdeket érint, jogok, tevékenységek gyakorlásától eltilt); bűncselekmény elkövetése illetve a tényállás-szerű magatartás tanúsítása esetén alkalmazható; csak az elkövetővel, terhelttel szemben alkalmazható, mégpedig meghatározott törvényes eljárás keretében; célja a társadalom védelme, az egyéni (speciális) és általános (generális) megelőzés (prevenció); állami eszközökkel kikényszeríthető (rendőrség, bv szervezet, pártfogók, bírósági végrehajtók stb.) 6

7 Btk. 37. a társadalom védelme érdekében annak megelőzése, hogy akár az elkövető, akár más bűncselekményt kövessen el. 7

8 Beccaria: A bűnökről és a büntetésekről (1764) a büntetések célja nem az, hogy kínozzanak és gyötörjenek egy érző lényt, se nem az, hogy semmissé tegyenek egy már elkövetett bűntényt. Fenntartható-e egy politikai testben, amely, távol állván attól, hogy szenvedélyből cselekedjen, az egyéni szenvedélyek nyugodt mérséklője, fenntartható-e ez a fölösleges kegyetlenség, a dühöngésnek és a fanatizmusnak vagy a gyönge zsarnokoknak eszköze? 8

9 Egy szerencsétlen fájdalom kiáltásai visszahívják talán a vissza nem térő időből a már elkövetett tetteket? A cél tehát nem más, mint megakadályozni a bűnöst abban, hogy polgártársainak további károkat okozzon és elejét venni annak, hogy mások így cselekedjenek. Azon büntetéseket és azon alkalmazási módjaikat kell tehát előnyben részesíteni, amelyek, megtartván az arányosságot, a legmélyebben és legtartósabban hatnak az emberek lelkére és a legkevesebb gyötrelmet okozzák a bűnös testének. 9

10 3 eleme van: Társadalom védelme Speciális prevenció Generális prevenció 10

11 Egyéni (specális) prevenció Háromféleképpen érhető el: Elkövető reszocialzálása (javítása, nevelése); Elkövető újabb bűncselekmény elkövetésétől való visszatartása; Elkövető ártalmatlanná tétele. 11

12 A reszocializációnak vagyis az elkövető társadalomba visszavezetésének legkívánatosabb módszere az erkölcsi megjavítás, az átnevelés. Ez azonban csak az elkövetők egy részénél szükséges és vezet sikerre. 12

13 Az újabb bűncselekménytől való visszatartás Ha az elkövető nem belső erkölcsi meggyőződésből nem követ el bűncselekményt, hanem figyelmbe veszi a büntetéstől való félelmet Ezt jogi nevelésnek vagy jogi megjavításának is nevezik 13

14 Ártalmatlanná tétel Elkövető elszigetelése Elkövető fizikai megsemmisítése Elkövető bizonyos tulajdonságainak (képeségeinek) elvétele /Ez utóbbi kettőt a mi jogunk nem ismeri/ 14

15 Generális prevenció A potenciális normasértőknek a büntetéssel való fenyegetéssel és a büntetés alkalmazásával való elrettentése 15

16 Mi nem célja a büntetésnek? A megtorlás (lagalábbis a törvény ezt nem tartalmazza) A jogirodalomban ismert eltérő álláspont: Szabó András 23/1990. (X.31.) AB határozat párhuzamos vélemény 16

17 A halálbüntetés kiiktatása büntetési rendszerünkből azzal a paradox következménnyel jár, hogy a jogépségi büntetés, tehát a megtorló büntetés eszméje nyer megerősítést. Nem a bosszú, aminek a tálió elve felel meg, tehát a szemet szemért, fogat fogért. A megtorlás történelmileg a bosszú racionalizálása és mértékletessége. Megtartja az erkölcsi felháborodást mint motívumot, de mércéjében mérsékletre, önkorlátozásra, méltó és megérdemelt malum okozásra késztet. A halálbüntetés helyébe lépő legsúlyosabb büntetés lesz ezentúl a viszonyítási mérce. A megtorló büntetés tiszteletben tartja a személyiséget, mert nem vesz át sem pszichoterápiai, sem gyógyító, sem szociális vagy lelki gondozó szerepet, tehát nem kötelez büntetésként ezekre. Ezek a funkciók szolgáltatásként felkínálandók és felkínálhatók a büntetés végrehajtása során. 17

A.17. A büntetés jogalapja és célja; a büntetőjogi büntetés fogalma; a hatályos szankciórendszer jellemzői

A.17. A büntetés jogalapja és célja; a büntetőjogi büntetés fogalma; a hatályos szankciórendszer jellemzői A.17. A büntetés jogalapja és célja; a büntetőjogi büntetés fogalma; a hatályos szankciórendszer jellemzői Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016.

Részletesebben

Deres Petronella Domokos Andrea. Büntetőjogi Záróvizsga-felkészítő a 2012. évi C. törvény (új Btk.) alapján

Deres Petronella Domokos Andrea. Büntetőjogi Záróvizsga-felkészítő a 2012. évi C. törvény (új Btk.) alapján Deres Petronella Domokos Andrea Büntetőjogi Záróvizsga-felkészítő a 2012. évi C. törvény (új Btk.) alapján P a t r o c i n i u m - k i a d v á n y W e r b ő c z y s o r o z a t Károli Gáspár Református

Részletesebben

A fiatalkorúakra vonatkozó szabályok a szabálysértési eljárásban. Szerző: dr. Deák Dóra

A fiatalkorúakra vonatkozó szabályok a szabálysértési eljárásban. Szerző: dr. Deák Dóra A fiatalkorúakra vonatkozó szabályok a szabálysértési eljárásban Szerző: dr. Deák Dóra Balassagyarmat, 2015. július 29. I. Bevezetés A szabálysértési eljárások jelentős hányada fiatalkorú eljárás alá vont

Részletesebben

A.19. A feltételes szabadságra bocsátás; a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztése; a büntetés végrehajtását kizáró okok

A.19. A feltételes szabadságra bocsátás; a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztése; a büntetés végrehajtását kizáró okok A.19. A feltételes szabadságra bocsátás; a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztése; a büntetés végrehajtását kizáró okok Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak

Részletesebben

A büntetés kiszabása

A büntetés kiszabása A 2011 11 05 a törvényi meghatározás 83. (1) A büntetést - céljának (37. ) szem előtt tartásával - a törvényben meghatározott keretek között úgy kell kiszabni, hogy igazodjék a bűncselekmény és az elkövető

Részletesebben

Gyermekkor. A bírósági szervezetrendszer jogalkalmazásának javítása az ítélkezési tevékenység hatékonyságának fokozása érdekében

Gyermekkor. A bírósági szervezetrendszer jogalkalmazásának javítása az ítélkezési tevékenység hatékonyságának fokozása érdekében Gyermekkor A bírósági szervezetrendszer jogalkalmazásának javítása az ítélkezési tevékenység hatékonyságának fokozása érdekében ÁROP-2-2-16-2012-2012-0005 Debrecen, 2013. április 8. dr. Ficsór Gabriella

Részletesebben

A szabálysértési elzárás problematikája fiatalkorúak vonatkozásában. Szerző: dr. Faix Nikoletta november 11.

A szabálysértési elzárás problematikája fiatalkorúak vonatkozásában. Szerző: dr. Faix Nikoletta november 11. A szabálysértési elzárás problematikája fiatalkorúak vonatkozásában Szerző: dr. Faix Nikoletta 2015. november 11. A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről

Részletesebben

A.21. A foglalkozástól eltiltás, a járművezetéstől eltiltás és a sportrendezvények látogatásától való eltiltás.

A.21. A foglalkozástól eltiltás, a járművezetéstől eltiltás és a sportrendezvények látogatásától való eltiltás. A.21. A foglalkozástól eltiltás, a járművezetéstől eltiltás és a sportrendezvények látogatásától való eltiltás. Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc,

Részletesebben

Deres Petronella Domokos Andrea. Büntetőjogi Záróvizsga-felkészítő a 2012. évi C. törvény (új Btk.) alapján

Deres Petronella Domokos Andrea. Büntetőjogi Záróvizsga-felkészítő a 2012. évi C. törvény (új Btk.) alapján Deres Petronella Domokos Andrea Büntetőjogi Záróvizsga-felkészítő a 2012. évi C. törvény (új Btk.) alapján P a t r o c i n i u m - k i a d v á n y W e r b ő c z y s o r o z a t Károli Gáspár Református

Részletesebben

Közigazgatási szankciótan. Gerencsér Balázs Szabolcs PhD. 2013

Közigazgatási szankciótan. Gerencsér Balázs Szabolcs PhD. 2013 Közigazgatási szankciótan Gerencsér Balázs Szabolcs PhD. 2013 Történeti áttekintés II. vh előtt: - alapvetően büntetőjogi irodalom - Bűntett / vétség (= Csemegi) + kihágás (1879. évi XL. törvénycikk) -

Részletesebben

Közigazgatási szankciótan. Gerencsér Balázs Szabolcs PhD. 2017

Közigazgatási szankciótan. Gerencsér Balázs Szabolcs PhD. 2017 Közigazgatási szankciótan Gerencsér Balázs Szabolcs PhD. 2017 Történeti áttekintés II. vh előtt: - alapvetően büntetőjogi irodalom - Bűntett / vétség (= Csemegi) + kihágás (1879. évi XL. törvénycikk) -

Részletesebben

2 82/A. (1) A bíróság a 82. -ban foglaltakon kívül kivételesen, a társadalombavalóbeilleszkedés elősegítéseérdekében elrendelhetiapártfogó felügyeleté

2 82/A. (1) A bíróság a 82. -ban foglaltakon kívül kivételesen, a társadalombavalóbeilleszkedés elősegítéseérdekében elrendelhetiapártfogó felügyeleté om~iés Hivatala iwm nyszi rn :-q4 a+i. sti. Érkezett: 2005 JúN 13. i~üi4!~lpp?#?iepáa eeee..epbeóó Ebóbeel éi~i' ` :? ;srnrrrru mü~~prr,~iriiüüinsrsl ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ T/16127/ képviselői módosító

Részletesebben

A.15. A társas bűnelkövetési alakzatok (bűnszövetség, bűnszervezet, csoportos elkövetés) és a bűnkapcsolatok

A.15. A társas bűnelkövetési alakzatok (bűnszövetség, bűnszervezet, csoportos elkövetés) és a bűnkapcsolatok A.15. A társas bűnelkövetési alakzatok (bűnszövetség, bűnszervezet, csoportos elkövetés) és a bűnkapcsolatok Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász Alapszak Miskolc, 2016.

Részletesebben

Helye a közigazgatásban, fogalmak

Helye a közigazgatásban, fogalmak Szabálysértési jog Helye a közigazgatásban, fogalmak A szankciórendszer egyik eleme Kapcsolódó fogalmak: Közrend Közbiztonság Rendészet Közigazgatási Büntetőjog Büntetőjog - kriminalitás - szankció - anyagi

Részletesebben

Összbüntetés. A bírósági szervezetrendszer jogalkalmazásának javítása az ítélkezési tevékenység hatékonyságának fokozása érdekében

Összbüntetés. A bírósági szervezetrendszer jogalkalmazásának javítása az ítélkezési tevékenység hatékonyságának fokozása érdekében Összbüntetés A bírósági szervezetrendszer jogalkalmazásának javítása az ítélkezési tevékenység hatékonyságának fokozása érdekében ÁROP-2-2-16-2012-2012-0005 Debrecen, 2013. április 9. dr. Ficsór Gabriella

Részletesebben

Fiatalkorúak

Fiatalkorúak 2010 11 19 Fiatalkorúak A fiatalkorú fogalma 107. (1) Fiatalkorú az, aki a bűncselekmény elkövetésekor tizennegyedik életévét betöltötte, de a tizennyolcadikat még nem. (2) E törvény rendelkezéseit a fiatalkorúakra

Részletesebben

A.22. Kitiltás és kiutasítás. A mellékbüntetés jellemzői. A közügyektől eltiltás

A.22. Kitiltás és kiutasítás. A mellékbüntetés jellemzői. A közügyektől eltiltás A.22. Kitiltás és kiutasítás. A mellékbüntetés jellemzői. A közügyektől eltiltás Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016. A kitiltás 57. (1) E törvényben

Részletesebben

A.18. A szabadságvesztés-büntetés kialakulása; a büntetési nem hatályos szabályozása (tartam és végrehajtási fokozatok). Az elzárás.

A.18. A szabadságvesztés-büntetés kialakulása; a büntetési nem hatályos szabályozása (tartam és végrehajtási fokozatok). Az elzárás. A.18. A szabadságvesztés-büntetés kialakulása; a büntetési nem hatályos szabályozása (tartam és végrehajtási fokozatok). Az elzárás. Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász

Részletesebben

H A D T U D O M Á N Y I S Z E M L E

H A D T U D O M Á N Y I S Z E M L E BŰNÜLDÖZÉS ÉS BŰNMEGELŐZÉS A bűn, a bűnüldözés és a bűnmegelőzés kezdettől fogva jelen van az emberiség történelmében, végigkíséri múltunkat, jelenünket és jövőnket. Napjaink felgyorsult világa, az elmúlt

Részletesebben

időbeli hatály területi hatály személyi hatály hatály

időbeli hatály területi hatály személyi hatály hatály időbeli területi személyi 2 fogalma a fő szabály az elkövetési idő jelentősége az elkövetési időre vonatkozó elméletek magatartás (vagy tevékenység) elmélet cselekményegység elmélete ok-folyamat elmélet

Részletesebben

Bűnmegelőzés. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy

Bűnmegelőzés. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy Bűnmegelőzés Dr. Szabó Henrik r. őrnagy A bűnmegelőzés fogalma - az állami szervek - önkormányzati szervek - társadalmi szervezetek - gazdasági társaságok - állampolgárok és csoportjaik minden olyan tevékenysége,

Részletesebben

A HELYREÁLLÍTÓ IGAZSÁGSZOLGÁLATATÁS GONDOLKODÁSMÓDJA

A HELYREÁLLÍTÓ IGAZSÁGSZOLGÁLATATÁS GONDOLKODÁSMÓDJA A HELYREÁLLÍTÓ IGAZSÁGSZOLGÁLATATÁS GONDOLKODÁSMÓDJA PARADIGMAVÁLTÁS ARÁNYOSSÁGELVE A BŰN KÖVETKEZMÉNYE és ÉRINTETTEK KÖRE ÖRDÖGI KÖR és a MEGBOCSÁTÁS FOLYAMATA FELELŐSSÉGVÁLLALÁS és KÖZÖSSÉGI JÓVÁTÉTELI

Részletesebben

Közigazgatási szankciótan

Közigazgatási szankciótan Közigazgatási szankciótan Gerencsér Balázs Szabolcs PhD. 2013 Történeti áttekintés II. vh előtt: - alapvetően büntetőjogi irodalom - Bűntett / vétség (= Csemegi) + kihágás (1879. évi XL. törvénycikk) -

Részletesebben

ÖNELLENŐRZŐ KÉRDÉSSOR

ÖNELLENŐRZŐ KÉRDÉSSOR ÖNELLENŐRZŐ KÉRDÉSSOR a 2016. április 29-i előadáshoz A büntetőjogi jogkövetkezmények általános jellemzői. A büntetések és a közügyektől eltiltás (mellékbüntetés). Igazságügyi igazgatási alapszak Büntetőjog

Részletesebben

A.8. A jogellenességet (társadalomra veszélyességet) kizáró okok rendszere; a jogos védelem és a végszükség

A.8. A jogellenességet (társadalomra veszélyességet) kizáró okok rendszere; a jogos védelem és a végszükség A.8. A jogellenességet (társadalomra veszélyességet) kizáró okok rendszere; a jogos védelem és a végszükség Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016.

Részletesebben

A.1) A büntetőjog fogalma, feladata; az állami büntetőhatalom korlátai; a büntetőjog alapelvei

A.1) A büntetőjog fogalma, feladata; az állami büntetőhatalom korlátai; a büntetőjog alapelvei A.1) A büntetőjog fogalma, feladata; az állami büntetőhatalom korlátai; a büntetőjog alapelvei Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016. A büntetőjog fogalma

Részletesebben

Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016.

Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016. A.8. A jogellenességet (társadalomra veszélyességet) kizáró rendszere; a jogos védelem és a végszükség A.9. Az alannyá válást kizáró : a kóros elmeállapot, a kényszer és a fenyegetés; a kényszergyógykezelés

Részletesebben

Jogi alapismeretek III. Dr.Illés Katalin november 9. ELTE IK Oktatás- és Médiainformatikai Tanszék

Jogi alapismeretek III. Dr.Illés Katalin november 9. ELTE IK Oktatás- és Médiainformatikai Tanszék Jogi alapismeretek III. Dr.Illés Katalin 2012. november 9. ELTE IK Oktatás- és Médiainformatikai Tanszék Számonkérés A számonkérés formája: írásbeli dolgozat Rendelkezésre álló idő: igény szerint, kb.

Részletesebben

A.16. A bűncselekményi egység és halmazat. Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász Alapszak Miskolc, 2016.

A.16. A bűncselekményi egység és halmazat. Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász Alapszak Miskolc, 2016. A.16. A bűncselekményi egység és halmazat Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász Alapszak Miskolc, 2016. Jelentősége, büntetőjogi következménye: I) Büntető anyagi jogban:

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGY ÉS A RENDŐRSÉG KAPCSOLATA

AZ EGÉSZSÉGÜGY ÉS A RENDŐRSÉG KAPCSOLATA AZ EGÉSZSÉGÜGY ÉS A RENDŐRSÉG KAPCSOLATA Bántalmazottak egészségügyi ellátása Köbli Mihály r. alezredes osztályvezető Az erőszak fajtái Nők elleni erőszaknak tekinthető minden olyan erőszak, amely a személy

Részletesebben

Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága 1535 Budapest, Pf. 773. Tárgy: indítvány jogszabály megsemmisítésére

Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága 1535 Budapest, Pf. 773. Tárgy: indítvány jogszabály megsemmisítésére Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága 1535 Budapest, Pf. 773. Tárgy: indítvány jogszabály megsemmisítésére Tisztelt Alkotmánybíróság! Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 1. b) pontja és

Részletesebben

Tájékoztató a kartellek feltárását segítő engedékenységi politika alkalmazásához kapcsolódó büntetőjogi kérdésekről

Tájékoztató a kartellek feltárását segítő engedékenységi politika alkalmazásához kapcsolódó büntetőjogi kérdésekről Tájékoztató a kartellek feltárását segítő engedékenységi politika alkalmazásához kapcsolódó büntetőjogi kérdésekről A jelen tájékoztatóban foglaltak nem minősülnek a büntetőügyekben eljáró hatóságok hivatalos

Részletesebben

Új rendelkezések a szabálysértési jog területén, különös tekintettel a szankciórendszer. változásaira

Új rendelkezések a szabálysértési jog területén, különös tekintettel a szankciórendszer. változásaira Új rendelkezések a szabálysértési jog területén, különös tekintettel a szankciórendszer változásaira 2 Közel azóta dolgozom bírósági titkárként szabálysértési ügyszakban, mióta a 2010. évi LXXXVI. törvénnyel

Részletesebben

A bűnmegelőzési jogi háttere, szervezeti- és intézményrendszere. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály

A bűnmegelőzési jogi háttere, szervezeti- és intézményrendszere. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály A bűnmegelőzési jogi háttere, szervezeti- és intézményrendszere Dr. Szabó Henrik r. őrnagy ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről Általános rész Büntető

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján

Új Szöveges dokumentum Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján Gyermeki jogok: A gyermeknek joga van a testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését, egészséges felnevelkedését és jólétét biztosító

Részletesebben

JÓVÁTÉTELI MUNKA. Szabóné Dr. Szentmiklóssy Eleonóra

JÓVÁTÉTELI MUNKA. Szabóné Dr. Szentmiklóssy Eleonóra JÓVÁTÉTELI MUNKA A bírósági szervezetrendszer jogalkalmazásának javítása az ítélkezési tevékenység hatékonyságának fokozása érdekében ÁROP-2-2-16-2012-2012-0005 Debrecen, 2013. április 9. Szabóné Dr. Szentmiklóssy

Részletesebben

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS 2003 2011. ÜGYÉSZSÉG M AG YARORSZÁ G KÖZZÉTESZI: LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG Budapest, 2012. Bűncselekmények 2003 2005 2007 2009 2011 Összes regisztrált bűncselekmény 413 343 436 522

Részletesebben

Összes regisztrált bűncselekmény

Összes regisztrált bűncselekmény Bűncselekmények Összes regisztrált bűncselekmény 420 782 418 883 425 941 408 407 447 186 Vagyon elleni bűncselekmény összesen 1/ 283 664 262 082 260 147 265 755 273 613 szabálysértési értékre elkövetett

Részletesebben

Tamási Erzsébet. A családon belüli erőszak férfi szereplői PhD értekezés

Tamási Erzsébet. A családon belüli erőszak férfi szereplői PhD értekezés Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Bűnügyi Tudományok Intézete Büntetőjogi és Kriminológiai Tanszék Büntető Eljárásjogi és Büntetésvégrehajtási Jogi Tanszék Tamási Erzsébet A családon belüli erőszak

Részletesebben

A KAPCSOLATI ERŐSZAK ÉS SZEXUÁLIS KÉNYSZERÍTÉS MUTATÓI A RENDŐRSÉG ÉS AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS RÉSZÉRE

A KAPCSOLATI ERŐSZAK ÉS SZEXUÁLIS KÉNYSZERÍTÉS MUTATÓI A RENDŐRSÉG ÉS AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS RÉSZÉRE A KAPCSOLATI ERŐSZAK ÉS SZEXUÁLIS KÉNYSZERÍTÉS MUTATÓI A RENDŐRSÉG ÉS AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS RÉSZÉRE EIGE 2017. november 1. mutató A (18. életévüket betöltött) férfiak által elkövetett kapcsolati erőszak

Részletesebben

Iromány száma: T/708. Benyújtás dátuma: :58. Parlex azonosító: 1JHJJRAQ0001

Iromány száma: T/708. Benyújtás dátuma: :58. Parlex azonosító: 1JHJJRAQ0001 Iromány száma: T/708. Benyújtás dátuma: 2018-06-26 19:58 Miniszterelnökség Parlex azonosító: 1JHJJRAQ0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr. Semjén

Részletesebben

ÖNELLENŐRZŐ KÉRDÉSSOR a május 13-i előadáshoz. Igazságügyi igazgatási alapszak Büntetőjog I. 2015/2016. tanév, 2. félév

ÖNELLENŐRZŐ KÉRDÉSSOR a május 13-i előadáshoz. Igazságügyi igazgatási alapszak Büntetőjog I. 2015/2016. tanév, 2. félév ÖNELLENŐRZŐ KÉRDÉSSOR a 2016. május 13-i előadáshoz Az intézkedések. A büntetés kiszabása. Mentesítés a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól. A fiatalkorúakra vonatkozó külön rendelkezések Igazságügyi

Részletesebben

Aki anélkül, hogy a bűncselekmény elkövetőjével az elkövetés előtt megegyezett volna

Aki anélkül, hogy a bűncselekmény elkövetőjével az elkövetés előtt megegyezett volna Bűnpártolás 244. (1) Aki anélkül, hogy a bűncselekmény elkövetőjével az elkövetés előtt megegyezett volna a) segítséget nyújt ahhoz, hogy az elkövető a hatóság üldözése elől meneküljön, b) a büntetőeljárás

Részletesebben

1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről

1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről I/1. A Btk. Általános része: A.: 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről 2. A bűncselekményt az elkövetése idején hatályban levő törvény szerint kell elbírálni. Ha a cselekmény elbírálásakor hatályban

Részletesebben

A halálbüntetés megítélésének változásai a jogfejlődés tükrében

A halálbüntetés megítélésének változásai a jogfejlődés tükrében Gulyás Attila a ZMNE doktorandusza Halálbüntetés Magyarországon A cikk rövid összefoglalója a magyarországi Büntető Törvénykönyvek fejlődésének a halálbüntetés tekintetében. Áttekinti a halálbüntetést,

Részletesebben

Büntető jog pillérei BÜNTETŐJOG MINT JOG 2013.VII.1-TŐL BÜNTETŐJOG 2015.03.03.

Büntető jog pillérei BÜNTETŐJOG MINT JOG 2013.VII.1-TŐL BÜNTETŐJOG 2015.03.03. BÜNTETŐJOG MINT JOG ÁG BÜNTETŐJOG Büntető jog pillérei 2013. évi CCXL. törvény a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról Hatályos 2015.I.1-től

Részletesebben

A közigazgatási szankcionálás

A közigazgatási szankcionálás Szabálysértési jog A közigazgatási szankcionálás Közigazgatásvédelem Büntetőjogi szankciók dekriminalizáció Közigazgatási szankciók bíróságok Szabálysértési büntetések és intézkedések Ágazat-specifikus

Részletesebben

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS 2004 2012. ÜGYÉSZSÉG M AG YARORSZÁ G KÖZZÉTESZI: LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG Budapest, 2013. Bűncselekmények 2004 2006 2008 2010 2012 Összes regisztrált bűncselekmény 418 883 425 941

Részletesebben

Büntetőjog II. Igazságügyi igazgatási alapszak

Büntetőjog II. Igazságügyi igazgatási alapszak ÖNELLENŐRZŐ KÉRDÉSSOR II. Egyes kiemelt bűncselekmények a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. tv. alábbi fejezeteiből: XIX. fejezet - A nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények;

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! Í T É L E T E T :

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! Í T É L E T E T : Szegedi Ítélőtábla A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! A Szegedi Ítélőtábla Szegeden, 2003. évi július hó 8. napján tartott fellebbezési nyilvános ülés alapján meghozta a következő Í T É

Részletesebben

G y e r m e k e i n k

G y e r m e k e i n k G y e r m e k e i n k védelmében delmében A jegyzői i gyámhat mhatóság g feladat és hatásk sköre Jogszabályi háttér 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról, 149/1997.(IX.10.)

Részletesebben

T/ számú. törvényjavaslat

T/ számú. törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/10749. számú törvényjavaslat a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvénynek az Alaptörvény negyedik

Részletesebben

FEGYELMI SZABÁLYZAT. A Baráti Kör tagsága tekintetében első fokon a Választmány, másodfokon a Közgyűlés rendelkezik fegyelmi jogkörrel.

FEGYELMI SZABÁLYZAT. A Baráti Kör tagsága tekintetében első fokon a Választmány, másodfokon a Közgyűlés rendelkezik fegyelmi jogkörrel. HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete -Kiemelkedően közhasznú társadalmi szervezet- 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255, www.htbkszfvar.hu, email: htbk.szfvar@regiment.hu

Részletesebben

Iránymutatás az EU halálbüntetéssel kapcsolatos, harmadik országok felé irányuló politikájához

Iránymutatás az EU halálbüntetéssel kapcsolatos, harmadik országok felé irányuló politikájához Iránymutatás az EU halálbüntetéssel kapcsolatos, harmadik országok felé irányuló politikájához I. BEVEZETÉS (i) Az Egyesült Nemzetek, többek között a Politikai és Polgári Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában,

Részletesebben

A Bírósági Határozatok című folyóiratban évben megjelent határozatok

A Bírósági Határozatok című folyóiratban évben megjelent határozatok BÜNTETŐ KOLLÉGIUM A Bírósági Határozatok című folyóiratban 2007. évben megjelent határozatok BH 2007/1/3. A bűnszervezetben való elkövetést meg kell állapítani, ha az elkövető tisztában volt azzal, hogy

Részletesebben

ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL. A Gyermek-központú Igazságszolgáltatás Bírósági Koncepciója

ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL. A Gyermek-központú Igazságszolgáltatás Bírósági Koncepciója ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL A Gyermek-központú Igazságszolgáltatás Bírósági Koncepciója 2012. Gyermekközpontú Bíróság 2 2011. február 15-én az Európai Bizottság kihirdette a gyermekjogok érvényesítésére

Részletesebben

B NÖZÉS ÉS LEGF BB ÜGYÉSZSÉGE

B NÖZÉS ÉS LEGF BB ÜGYÉSZSÉGE B NÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS KÖZZÉTESZI A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGF BB ÜGYÉSZSÉGE 2008. Bűncselekmények 1999. 2001. 2003. 2005. 2007. Összes ismertté vált bűncselekmény 505 716 465 694 413 343 436 522

Részletesebben

Általános tájékoztató a szabálysértési eljárásról

Általános tájékoztató a szabálysértési eljárásról Általános tájékoztató a szabálysértési eljárásról A szabálysértési jog hatályos joganyaga a 2012. évi II. tv. (Sztv.), amely tartalmazza a szabálysértési anyagi jog általános és különös részét, valamint

Részletesebben

Bevezetés a bűnügyi tudományokba ( )

Bevezetés a bűnügyi tudományokba ( ) Bevezetés a bűnügyi tudományokba (2012.03.21) A bűntető jogtudomány főbb irányai: - a felvilágosodás korában születik a tudomány - első alakja Beccaria - 1764-ben a bűncselekményekről és a bűnesetekről

Részletesebben

Fegyelmi eljárás Szabályzata 2015.

Fegyelmi eljárás Szabályzata 2015. Fegyelmi eljárás Szabályzata 2015. Szakmai Program 6.sz. szabályzata Hatályba lépett: 2015. A fegyelmi eljárás rendje, részletes szabályai Vonatkozó jogszabályok: 2013. évi CCXL. törvény 374-376. 1/2015.(

Részletesebben

TERVEZET MUNKAANYAG évi. törvény

TERVEZET MUNKAANYAG évi. törvény TERVEZET MUNKAANYAG 2011. évi. törvény a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosításáról 1. (1) A fegyveres szervek hivatásos állományú

Részletesebben

VII. FOGALOMTÁR SZERVEZETI ALAPFOGALMAK

VII. FOGALOMTÁR SZERVEZETI ALAPFOGALMAK VII. FOGALOMTÁR Az alább felsorolt fogalmak nem pontos jogi definíciók, elsősorban a statisztikák megértését szolgálják. Céljuk, hogy komolyabb jogi előképzettség nélkül is értelmezhetővé váljanak a börtönstatisztikákban

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 1 Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak,

Részletesebben

A bűnözés szerkezeti különbségei előélet szerint

A bűnözés szerkezeti különbségei előélet szerint VAVRÓ ISTVÁN: A bűnözés szerkezeti különbségei előélet szerint A büntetőjogi normákkal történő ismételt szembekerülés a bűnügyi tudományok régi, kedvelt témája. Két változata: a halmazati bűnelkövetés

Részletesebben

dr. Zavodnyik József június 14.

dr. Zavodnyik József június 14. dr. Zavodnyik József 2016. június 14. 2014/104/EU irányelv a tagállamok és az Európai Unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértésén alapuló, nemzeti jog szerinti kártérítési keresetekre irányadó egyes

Részletesebben

BÜNTETŐJOG ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK ÉS TANANYAG 2013/2014. TANÉV TAVASZI FÉLÉV

BÜNTETŐJOG ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK ÉS TANANYAG 2013/2014. TANÉV TAVASZI FÉLÉV BÜNTETŐJOG ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK ÉS TANANYAG 2013/2014. TANÉV TAVASZI FÉLÉV I. ÁLTALÁNOS RÉSZ l./ A büntetőjog forrásai. A büntető törvény értelmezése. A diszpozíció. 2./ A speciális büntetőjogi alapelvek,

Részletesebben

12/2013. (IV.15.) önkormányzati rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege

12/2013. (IV.15.) önkormányzati rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete A KÖZÖSSÉGI EGYÜTTÉLÉS ALAPVETŐ SZABÁLYAIRÓL, VALAMINT EZEK MEGSZEGÉSÉNEK JOGKÖVETKEZMÉNYEIRŐL SZÓLÓ a 38/2013. (IX.06.), 51/2013. (XI.04.), 52/2013.

Részletesebben

T/ számú törvényjavaslat. az önkényuralmi jelképek használatának büntetőjogi szankcionálásáról

T/ számú törvényjavaslat. az önkényuralmi jelképek használatának büntetőjogi szankcionálásáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/10592. számú törvényjavaslat az önkényuralmi jelképek használatának büntetőjogi szankcionálásáról Előadó: Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter Budapest, 2013.

Részletesebben

4. Témakör: Jogi alapismeretek Téma: Az igazságszolgáltatás folyamata, részvevői. Fogalmak:

4. Témakör: Jogi alapismeretek Téma: Az igazságszolgáltatás folyamata, részvevői. Fogalmak: 4. Témakör: Jogi alapismeretek Téma: Az igazságszolgáltatás folyamata, részvevői Fogalmak: Középszint a jogegyenlőség elve, jogsérelem, jogorvoslat, büntetés, büntetőeljárás, a jogok korlátai (mások jogai,bűncselekmény)

Részletesebben

Börtönök a világban és itthon AZ ELŐADÁS FELÉPÍTÉSE

Börtönök a világban és itthon AZ ELŐADÁS FELÉPÍTÉSE Börtönök a világban és itthon AZ ELŐADÁS FELÉPÍTÉSE» Miért büntetünk? (büntetőfilozófiai megközelítés)» Eltérő korok eltérő büntetések» Nemzetközi kitekintés» Helyünk Európában» Kriminálpedagógiai alapú

Részletesebben

TÁMOP 5.6.2. kiemelt projekt, nyitókonferencia Siófok, 2011. március 1.

TÁMOP 5.6.2. kiemelt projekt, nyitókonferencia Siófok, 2011. március 1. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata A pártfogó felügyelői alaptevékenységek és a TÁMOP 5.6.2. kiemelt projekt kapcsolódási pontjainak a bemutatása Kóta Tünde, igazgató (KIMISZ

Részletesebben

Általános jogi ismeretek IV.

Általános jogi ismeretek IV. Általános jogi ismeretek IV Dr Bárányos Bernadett ELTE ÁJK TÁMOP-557-08/1-2008-0001 I Általános büntetőjogi ismeretek TÁMOP-557-08/1-2008-0001 Büntetőjog fogalma Objektív értelemben: a büntetőjog azon

Részletesebben

1. A BÜNTETŐ TÖRVÉNY HATÁLYA,

1. A BÜNTETŐ TÖRVÉNY HATÁLYA, 1. A BÜNTETŐ TÖRVÉNY HATÁLYA, A BÜNTETŐ TÖRVÉNY VISSZAMENŐLEGES HATÁLYÁNAK SZABÁLYAI Btk. 2-4., 1/1999. Büntető jogegységi határozat A törvény hatálya arra a kérdésre ad választ, hogy mikor, hol és kivel

Részletesebben

A járművezetéstől eltiltás végrehajtásának jelenlegi gyakorlata, különös tekintettel a bv. intézetek eljárásának törvényességére

A járművezetéstől eltiltás végrehajtásának jelenlegi gyakorlata, különös tekintettel a bv. intézetek eljárásának törvényességére A járművezetéstől eltiltás végrehajtásának jelenlegi gyakorlata, különös tekintettel a bv. intézetek eljárásának törvényességére Bevezető gondolatok A járművezetéstől eltiltás speciális célja a Btk. 37.

Részletesebben

A gyermeki és a szülői jogok, a gyermekvédelmi rendszer vázlata

A gyermeki és a szülői jogok, a gyermekvédelmi rendszer vázlata dr. Sipos László PhD docens A gyermeki és a szülői jogok, a gyermekvédelmi rendszer vázlata Digitális oktatási segédanyag Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar 2015. A gyermeki jogok testi, értelmi, érzelmi,

Részletesebben

HIV prevenció. A magyarországi HIV/AIDS helyzet Bagyinszky Ferenc

HIV prevenció. A magyarországi HIV/AIDS helyzet Bagyinszky Ferenc HIV prevenció A magyarországi HIV/AIDS helyzet Bagyinszky Ferenc o HIV: Human Immunodeficiency Virus (emberi immunhiány vírusa) o AIDS: Acquired Immune Deficiency Syndrome (szerzett immunhiányos tünetegyüttes)

Részletesebben

DEVIANCIÁK ÉS BŰNÖZÉS MAGYARORSZÁGON. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy

DEVIANCIÁK ÉS BŰNÖZÉS MAGYARORSZÁGON. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy DEVIANCIÁK ÉS BŰNÖZÉS MAGYARORSZÁGON Dr. Szabó Henrik r. őrnagy Devianciák az átlagostól, az uralkodó normáktól, az elvárt és még tolerált magatartási formáktól eltérő viselkedések Fajtái - csavargás -

Részletesebben

Szervezett bűnözés. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy

Szervezett bűnözés. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy Szervezett bűnözés Dr. Szabó Henrik r. őrnagy A szervezett bűnözés jellemzői profit-orientált magas fokú szervezettség és konspiráció magasan képzett szakemberek részvétele csúcstechnika igénybevétele

Részletesebben

Záróvizsga-felkészítő. Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016.

Záróvizsga-felkészítő. Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016. Záróvizsga-felkészítő Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016. új Btk (2012. évi C. tv. 2013.07.01.) régi Btk (1978. évi IV. tv. 2013.06.30.)? Tananyag: -

Részletesebben

HALÁLBÜNTETÉS MAGYARORSZÁGON

HALÁLBÜNTETÉS MAGYARORSZÁGON GULYÁS Attila HALÁLBÜNTETÉS MAGYARORSZÁGON DEATH PENALTY IN HUNGARY A cikk rövid összefoglalója a magyarországi Büntető Törvénykönyv-fejlődésnek, a halálbüntetés tekintetében. Áttekinti a halálbüntetést,

Részletesebben

Prof. Dr. RUZSONYI Péter tanszékvezető egyetemi tanár head of Department of Corrections

Prof. Dr. RUZSONYI Péter tanszékvezető egyetemi tanár head of Department of Corrections BÜNTETÉS VÉGREHAJTÁS A konferencia főbb következtetései Main conclusions from the conference Prof. Dr. RUZSONYI Péter tanszékvezető egyetemi tanár head of Department of Corrections Mediáció és resztoratív

Részletesebben

Halálbüntetés vs. szabadságvesztés gazdasági szempontból

Halálbüntetés vs. szabadságvesztés gazdasági szempontból Dr. Tóth J. Zoltán Halálbüntetés vs. szabadságvesztés gazdasági szempontból A halálbüntetés kérdése kapcsán a mai napig sok vita folyik arról, hogy szükség van-e a halálbüntetésre, van-e elrettentő hatása,

Részletesebben

3 cikk Minden személynek joga van az élethez, a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz.

3 cikk Minden személynek joga van az élethez, a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz. FORRÁS 16 Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 1948 Egyszerűsítette az Amnesty International 1 cikk Minden. emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van. Az emberek, ésszel és lelkiismerettel

Részletesebben

A halálbüntetés története, filozófiája és kortárs jogelméleti kérdései

A halálbüntetés története, filozófiája és kortárs jogelméleti kérdései Tóth Zoltán A halálbüntetés története, filozófiája és kortárs jogelméleti kérdései (Doktori értekezés tézisei) Konzulens: Prof. Dr. Szilágyi Péter tanszékvezető egyetemi tanár, ELTE ÁJK Állam- és Jogelmélet

Részletesebben

Ne irritáljon, inspiráljon!!!

Ne irritáljon, inspiráljon!!! 2017. november 14. Ne irritáljon, inspiráljon!!! Magatartáskezelés Magatartáskezelés Burucs Erika tanító, szakvizsgázott pedagógus Mi a valódi probléma a tanteremben? Bölcsek köve Akárki Égnek áll, őszül,

Részletesebben

B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI ÉS SZABÁLYSÉRTÉSI JOG

B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI ÉS SZABÁLYSÉRTÉSI JOG B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI ÉS SZABÁLYSÉRTÉSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG Egyes tételeknél szükséges a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (Btk.), a büntetőeljárásról szóló

Részletesebben

Büntető tárgyalás mellőzéses eljárás az új Btk. tükrében

Büntető tárgyalás mellőzéses eljárás az új Btk. tükrében Büntető tárgyalás mellőzéses eljárás az új Btk. tükrében Szerző: dr. Maletics Balázs 2014. január 20. A 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről 2013. július 1. napjával lépett hatályba és ekként

Részletesebben

Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA

Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA Iromány száma: T/708/J Benyújtás dátuma: 2018. július ~ 2) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Érkezett: 2018 JúL 1 3, Tárgy:

Részletesebben

Óberling József r. ezredes rendőrségi főtanácsos ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője

Óberling József r. ezredes rendőrségi főtanácsos ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője Óberling József r. ezredes rendőrségi főtanácsos ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője megváltozik a közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegések köre; bizonyos esetekben a bírság kiszabására

Részletesebben

MENTESÍTÉS A BÜNTETETT ELŐÉLETHEZ FŰZŐDŐ HÁTRÁNYOK ALÓL A MENTESÍTÉS HATÁLYA

MENTESÍTÉS A BÜNTETETT ELŐÉLETHEZ FŰZŐDŐ HÁTRÁNYOK ALÓL A MENTESÍTÉS HATÁLYA MENTESÍTÉS A BÜNTETETT ELŐÉLETHEZ FŰZŐDŐ HÁTRÁNYOK ALÓL A MENTESÍTÉS HATÁLYA 100. (1) A mentesítés folytán - törvény eltérő rendelkezése hiányában - az elítélt mentesül az elítéléshez fűződő hátrányos

Részletesebben

B/1. BÜNTETŐJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG

B/1. BÜNTETŐJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG B/1. BÜNTETŐJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (Btk.), valamint a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról

Részletesebben

Dr. Pá lv ö l g y i Ák o s * A megelőző pártfogás, mint a bűnmegelőzés egyik lehetséges eszköze. Büntetőjogi Szemle 2012/2. szám. Bevezető gondolatok

Dr. Pá lv ö l g y i Ák o s * A megelőző pártfogás, mint a bűnmegelőzés egyik lehetséges eszköze. Büntetőjogi Szemle 2012/2. szám. Bevezető gondolatok Dr. Pá lv ö l g y i Ák o s * A megelőző pártfogás, mint a bűnmegelőzés egyik lehetséges eszköze Bevezető gondolatok Ki kell dolgozni a megelőző pártfogás rendszerét, és be kell illeszteni a fiatalkorúak

Részletesebben

Összefoglaló jelentés a járművezetéstől eltiltás végrehajtása törvényességének vizsgálatáról

Összefoglaló jelentés a járművezetéstől eltiltás végrehajtása törvényességének vizsgálatáról Összefoglaló jelentés a járművezetéstől eltiltás végrehajtása törvényességének vizsgálatáról A Legfőbb Ügyészség 2008. évi vizsgálati tervének A/4. pontja előírta a járművezetéstől eltiltás végrehajtása

Részletesebben

Kommunikáció elmélete és gyakorlata. Zombori Judit, pszichológus

Kommunikáció elmélete és gyakorlata. Zombori Judit, pszichológus Kommunikáció elmélete és gyakorlata Zombori Judit, pszichológus 1 Asszertivitás (Sam R. Lloyd alapján) Jelentése: Pozitívan gondolkodunk Önérvényesítő módon viselkedünk Önbizalmat érzünk 2 Önmagunk és

Részletesebben

2015. évi törvény egyes igazságszolgáltatást érintő törvények kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról

2015. évi törvény egyes igazságszolgáltatást érintő törvények kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról 2015. évi törvény egyes igazságszolgáltatást érintő törvények kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról 1. A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosítása 1. A Büntető

Részletesebben

Kábítószeres bűnözés. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy

Kábítószeres bűnözés. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy Kábítószeres bűnözés Dr. Szabó Henrik r. őrnagy A kábítószerek kapcsolata a bűnözéssel Visszaélés kábítószerrel (BTK 282-282/C) - fogyasztói magatartás - terjesztői magatartás Kábítószer megszerzése érdekében

Részletesebben

V. FEJEZET A TÁRSASÁGI TAGSÁG, A TAGOK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI 1. SZAKASZ A TÁRSASÁGI TAGSÁG

V. FEJEZET A TÁRSASÁGI TAGSÁG, A TAGOK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI 1. SZAKASZ A TÁRSASÁGI TAGSÁG V. FEJEZET A TÁRSASÁGI TAGSÁG, A TAGOK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI A Társaság tagjai lehetnek: rendes tagok, tiszteletbeli tagok, pártoló tagok, ifjúsági tagok. 1. SZAKASZ A TÁRSASÁGI TAGSÁG 2. SZAKASZ A

Részletesebben

Iromány száma: T/3370. Benyújtás dátuma: :35. Parlex azonosító: N4BKLD730001

Iromány száma: T/3370. Benyújtás dátuma: :35. Parlex azonosító: N4BKLD730001 Iromány száma: T/3370. Benyújtás dátuma: 2018-11-06 18:35 Miniszterelnökség Parlex azonosító: N4BKLD730001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr.

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S ÁG N E V É B E N!

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S ÁG N E V É B E N! SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA Bf.II.331/2004/4. A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S ÁG N E V É B E N! A Szegedi Ítélőtábla a Szegeden, 2004. évi szeptember hó 30. napján tartott nyilvános fellebbezési tárgyalás alapján

Részletesebben

BÜNTETŐJOG ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK ÉS TANANYAG

BÜNTETŐJOG ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK ÉS TANANYAG BÜNTETŐJOG ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK ÉS TANANYAG I. ÁLTALÁNOS RÉSZ l./ A büntetőjog forrásai. A büntető törvény értelmezése. A diszpozíció. 2./ A speciális büntetőjogi alapelvek, különös tekintettel a törvényesség,

Részletesebben