A dopamin D4-es receptor hipoxia érzékenységének gyermekpszichiátriai vonatkozásai
|
|
- Fruzsina Deák
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A dopamin D4-es receptor hipoxia érzékenységének gyermekpszichiátriai vonatkozásai Mózes Viktor, Bence Melinda, Sasvári-Székely Mária és Keszler Gergely Semmelweis Egyetem, Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Pathobiokémiai Intézet, Budapest A figyelemhiányos hiperaktivitási zavar (ADHD) az egyik leggyakoribb gyermekpszichiátriai probléma, melynek hátterében komplex genetikai és környezeti faktorok húzódnak meg. Jelen tudásunk szerint a rendellenességért elsősorban a prefrontális dopamin hiány, illetve a központi idegrendszer dopaminerg beidegzésének zavara a felelős. Ikervizsgálatok alapján az ADHD kialakulásában igen fontos szerepet játszanak az öröklött tényezők, a vizsgált kandidáns gének, többek között a dopamin rendszer komponensei. A környezeti tényezők közül a pre- és perinatális ártalmak szerepe tűnik jelentősnek. A jelen összefoglalóban áttekintjük azokat az epidemiológiai, illetve sejt- és állatkísérletekből nyert adatokat, amelyek egyrészt oki szerepet tulajdonítanak a magzati hipoxiának az ADHD-ra jellemző tünetek kialakulásában, másrészt rámutatnak a dopaminerg neurotranszmisszió hipoxia érzékenységére. A D4-es dopamin receptor (DRD4) egyes allélváltozatai és az ADHD közötti kapcsolat jól ismert, ugyanakkor a szerzők saját eredményei szerint a DRD4 gén promoterének aktivitása többszörösére emelkedik hipoxiában. Ezek a megfigyelések arra utalnak, hogy a hipoxia dopaminerg neurotranszmisszióra kifejtett hatása fontos része lehet az ADHD pathogenezisének. Kulcsszavak: dopamin D4-es receptor, hipoxia, ADHD, pszichiátriai genetika, neurotranszmisszió A figyelemhiányos hiperaktivitási zavar (attention deficit hyperactivity disorder, ADHD) a gyermekkor leggyakrabban előforduló neuropszichiátriai zavara, amely a gyermekek 3-5%-át érinti (Nair et al., 2006). A kórkép fő tünetei közé a figyelem és összpontosítás hiánya, a hiperaktivitás és az impulzivitás sorolhatók. Az ADHD kialakulásának pontos oka nem ismert, de a háttérben a genetikai faktorokon kívül az étrend és számos környezeti és szociokulturális hatás szerepét vizsgálták, illetve bizonyították (Daley, 2004). Komplex neurokémiai és idegi képalkotó eljárások a primer morfológiai és funkcionális zavart négy, egymással szoros kapcsolatban álló frontostriatális régió, a laterális prefrontális cortex, a dorsalis anterior cingulum, a nucleus caudatus és a putamen területére lokalizálják (Bush et al., 2005). Genetikai asszociációs vizsgálatok nyomán körvonalazódott, és általánosan elfogadottnak tekinthető, hogy az ADHD hátterében elsősorban a prefrontális dopaminerg szabályzó körök zavara állhat. A legelfogadottabb elképzelés szerint a dopamin rendszerek tónusos gátlás alatt tartják ezeket a köröket, és ez a gátlás a dopaminerg rendszer károsodása során csökken. Ezzel összhangban a kórkép kandidáns génjei közé sorolhatók a dopamin transzporter (DAT1), a posztszinaptikus dopamin receptorok, mint például a dopamin D4-es receptor (DRD4), valamint a dopamin bioszintézisében, illetve inaktiválásában szerepet játszó enzimek génjei (Waldman et Gizer, 2006). Különös súllyal esik latba a DRD4 harmadik exonjában található hosszúság-polimorfizmus (VNTR) 7 ismétlődést magába foglaló allélja, mely az ADHD egyik legjobban igazolt genetikai rizikófaktora (Faraone et al., 2001). A DRD4 exon polimorfizmuson kívül a promoter variánsok is jelentős szerepet játszhatnak, melyet saját, korábbi vizsgálataink is igazoltak (Kereszturi et al., 2007). A MAGZATI HIPOXIA ÉS AZ ADHD KAPCSOLATÁT ALÁTÁMASZTÓ EPIDEMIOLÓGIAI ADATOK A környezeti hatások tekintetében elsősorban a prenatális és perinatális időszakban elszenvedett hatásokkal mutattak ki kapcsolatot. Az utánkövetéses Neuropsychopharmacologia Hungarica XII. évfolyam 1. szám 289
2 Ö s s z e f o g l a ló kö z l e m é n y Mózes Viktor és mtsai vizsgálatok alapján feltételezhető, hogy mind a koraszülés, mind pedig a perinatálisan elszenvedett hipoxiás-ischaemiás károsodás jelentős rizikó faktorok. Egyes vizsgálatok szerint 1000 újszülöttből 6 születik asphyxiában, amelynek következményeként hipoxiás/ischemiás encephalopathia alakulhat ki. Ennek oka legtöbbször placentális diszfunkció, elhúzódó szülés, koraszülés, illetve kardiovaszkuláris újraélesztés. A hipoxiás károsodás leginkább a kérgi kolinerg és monoaminerg innervációt érinti, az axonok degenerációjához vezet, és a gyermekkori neuropszichiátriai problémákon túl az időskori demencia prevalenciáját is fokozza (Nyakas et al., 1996). A hipoxiás károsodás súlyossága szerint három csoportot különíthetünk el, amelyek eltérő tünetekkel járnak. Súlyos fokú károsodásnál gyakori a különböző fokú cerebrális paresis, mentális károsodás és epilepszia, ezzel szemben mérsékelt és enyhe esetekben jelentős maradványtünetek nem feltétlenül jönnek létre, később azonban gyakoriak lehetnek a magatartási zavarok, tanulási nehézségek és egyéb kognitív zavarok (van Handel et al., 2007). Milberger és munkatársai 6-17 év közötti ADHD-ban szenvedő és kontroll gyermekeket hasonlítottak össze kórelőzményük alapján. A terhességi, szülési és gyermekkori komplikációkat elszenvedett gyermekekben később gyakrabban jelent meg ADHD, illetve kognitív feladatokban és az iskolai eredményeket tekintve is rosszabbul teljesítettek (Sprich- Buckminster et al., 1993; Milberger et al., 1997). Marlow és munkatársai 2005-ös tanulmányukban korábban hipoxiás-ischemiás károsodást elszenvedett iskoláskorú gyermekek kognitív, tanulásbeli teljesítményét, illetve viselkedését vizsgálták, és azt találták, hogy azok a gyermekek, akiknél egyébként motoros károsodás nem volt kimutatható, kortársaikhoz képest rosszabb kognitív teljesítményt nyújtottak és gyakoribb volt náluk a figyelemhiány és a hiperaktivitás (Marlow et al., 2005). Álltakísérletekben is hasonló összefüggéseket mutattak ki a perintális hipoxiás károsodás és a később kialakuló hiperaktivitás között (Lun et al., 1990; Dell Anna et al., 1991). A perinatálisan elszenvedett károsodás helyét elsősorban a striatumba lokalizálják (Toft, 1999). Állatkísérletek tanúsága szerint a striatum kifejezetten érzékeny az agy korai fejlődési stádiumában, és valószínű, hogy az itt létrejött enyhe, elsősorban a dopaminerg rendszert érő károsodás fontos szerepet játszik a későbbi viselkedészavar kialakulásában. Képalkotó vizsgálatok is alátámasztották a jobb féltekei frontostriatális körök struktúráit (prefrontális kéreg, striatum) érintő deficitet (Castellanos, 1997). A károsodás kialakulásában a koraszülésnek is jelentős szerepe lehet. Egyes adatok szerint a 36. hét előtt született újszülöttek 59-84%-nál fordul elő intermittáló légzészavar, ami az artériás vér deszaturációjával és ennek következtében hipoxiával jár (Poets et al., 1994). Ennek szintén szerepe lehet a későbbi viselkedészavarok kialakulásában. A gyermekkori intermittáló hipoxia gyakori formája az obstruktív alvási apnoe (sleep-disordered breathing), amelynek előfordulása szintén korrelációt mutat a figyelemhiányos hiperaktivitással és egyéb kognitív diszfunkciókkal (Chervin et al., 2002; Bass et al., 2004). Az obstruktív alvási apnoe szindrómában (OSAS) alvás alatt a felső légutak elzáródása, esetleg ritkán centrális okok miatt intermittáló hipoxia/ asphyxia keletkezik. Ez egyrészt éjszakai felriadásokhoz, ezáltal az alvás fragmentálódásához és alvászavarokhoz, másrészt az említett neuropszichológiai elváltozásokon kívül kardiovaszkuláris és metabolikus kórképekhez vezet. Annak ellenére, hogy patkánymodellek segítségével is igyekeztek feltérképezni az alvási apnoe által okozott, elsősorban a hippocampusban és prefrontális kéregben megfigyelt elváltozások okát, nem tisztázott, hogy az említett agyi elváltozásokban és az említett tünetek kialakulásában a hipoxiának vagy az alvás fragmentálódásának van-e elsődleges szerepe (Gozal et Kheirandish-Gozal, 2007). A MAGZATI HIPOXIA KÖZPONTI IDEGRENDSZERI HATÁSAI ÁLLATMODELLEKEn A perinatális hipoxia modellezésére számos állatmodellt dolgoztak ki. Brake és munkatársai patkányokon vizsgálták a szülési komplikációk hatását. Császármetszéssel, illetve 15 perc anoxia után császármetszéssel született patkányokat hasonlítottak normál hüvelyi úton született társaikkal. A 15 perc anoxiát szenvedett, illetve császármetszéssel született patkányok szignifikánsan magasabb lokomotoros aktivitást, a jobb oldali prefrontális kéregben emelkedett dopamin transzporter (DAT) szintet, illetve stressz hatására csökkent dopamin kiáramlást mutattak hüvelyi úton született társaikhoz képest (Brake et al., 2000). Decker és munkatársai kísérleteikben újszülött patkányokat a születés utáni napon (ami emberben kb. a gesztációs hétnek felel meg) intermittáló hipoxiás kezelésnek vetettek alá (20 másodpercen keresztül 10%-os oxigéntartalmú levegő belélegzése óránként 60 alkalommal), majd megvizsgálták lokomotoros aktivitásukat, alvás-ébrenléti ciklusukat, tanulási képességüket és munkamemóriájukat. A 80. napon elölt állatokban a prefrontális kéreg, 290 Neuropsychopharmacologia Hungarica XII. évfolyam 1. szám
3 A dopamin D4-es receptor hipoxia érzékenységének... Ö s s z e f o g l a ló kö z l e m é n y a szenzoros kéreg és a striatum területén post mortem meghatározták a tirozin hidroxiláz, a vezikuláris monoamin transzporter, a dopamin transzporter és a D1-es dopamin receptor fehérje szinteket western blot segítségével, illetve megvizsgálták az extracelluláris dopamin szintet is. A hipoxiával kezelt patkányok ébrenléti periódusuk alatt lokomotoros hiperaktivitást mutattak, míg összességében kevesebb ideig voltak ébren, több időt töltöttek REM alvási fázisban és a munkamemóriát tekintve is rosszabbul teljesítettek társaiknál. A kezelt állatokban szignifikánsan alacsonyabb volt a striatum dopamintartalma, ami szintén a striatum, illetve a prefrontális körök dopaminerg rendszerének zavarára utal (Decker et al., 2002, 2003). Érdekes módon mások azt bizonyították, hogy a hipoxia fokozza a középagyi dopaminerg neuronok differenciálódását in vitro (Studer et al., 2000). Az ellentmondást azzal tudjuk feloldani, hogy nyilvánvalóan nem mindegy, hogy a hipoxia a magzati fejlődés melyik szakaszában érinti az agy meghatározott területeit, továbbá az in vitro kísérletek eredményei nem feltétlenül tükrözik az in vivo viszonyokat. HIPOXIA HATÁSA A DOPAMINERG NEUROTRANSZMISSZIÓRA A nigrostriatalis pályán betöltött, az extrapiramidális mozgásokat szabályzó szerepén túl a dopamin a hangulati-érzelmi élet, az impulzivitás és a kognitív funkciók egyik legfontosabb faktora (Fremeau et al., 1991). A dopaminerg neurotranszmisszió rendkívül érzékenyen reagál ischaemiás és anoxiás körülményekre, amelyeket ezért a schizophrenia és a korábban minimális agyi diszfunkcióként definiált ADHD kialakulásában is lényegesnek tartanak (Singh et al., 2007). A hipoxiának a dopaminerg neurotranszmisszióra kifejtett hatása azonban mind a mai napig nem tisztázott pontosan. A kandidáns gének hipoxia függése egyrészt erősen függ a vizsgált agyterülettől, másrészt a hipoxiás epizódok hosszúsága is kiemelt fontosságú. A D2-es dopamin receptor hipoxiás szabályzását (DRD2) elsősorban a schizophrenia pathogenezisében bizonyított szerepe miatt vizsgálták, de az adatok meglehetősen ellentmondásosak. Huey és Powell kimutatták, hogy a DRD2 hipoxiás szabályozása régióspecifikus. A DRD2 gén mrns szintje hipoxiás kezelés hatására kezdetben emelkedett patkány dorsalis nucleus tractus solitarii-ben, míg 48 óra elteltével szignifikáns csökkenést tapasztaltak. Ezzel szemben a rostralis n. tractus solitarii-ben markáns expresszió fokozódást észleltek a hipoxiás kezelés teljes időskálájában (Huey és Powell, 2000). A képet tovább bonyolítja, hogy újabb vizsgálatok alapján az olyan széles körben elfogadott kísérleti eredmények létjogosultságát is megkérdőjelezték, mint a dopamin bioszintézis sebesség meghatározó lépését katalizáló tirozin hidroxiláz indukciója hipoxiás környezetben (Decker et al., 2003). Saját korábbi eredményeink arra utalnak, hogy az ADHD pathogenezisében fontos szerepet játszó D4-es dopamin receptor expressziója SK-NF-I neuroblasztóma sejtek 1%-os oxigénben történő inkubálás hatására a kezeletlen (normoxiás) kontrollhoz képest nyolcszoros emelkedést mutatott. Ugyanilyen körülmények között a D3-as dopamin receptor (DRD3) hasonló nagyságrendű transzkripciós aktiválódását figyelhettük meg CCF-STTG1 asztrocitóma sejtvonalban. Ugyanakkor a dopamin transzporter (DAT1), a monoamin oxidáz (MAO), a katekolamin-o-metiltranszferáz (COMT) és a D2 receptor gének expressziója egyik sejtvonalban sem változott szignifikánsan hipoxiás kezelés hatására (Bence et al., 2009). A hipoxiára adott sejtválaszt a génexpresszió szintjén elsősorban a hipoxia indukált faktor (HIF-1α) közvetíti, amelynek legismertebb célgénjei az eritropoetin és a vaszkuláris endotheliális növekedési faktor (VEGF) (Bergeron et al., 1999). Mivel a fent bemutatott vizsgálatainkban a VEGF aktiválódása már háromórás hipoxiás kezelés hatására megindult, szemben a DRD3 és DRD4 promoterek időben jóval később jelentkező transzaktiválódásával, valószínűsíthetjük, hogy a két posztszinaptikus dopamin receptor aktiválásáért nem közvetlenül a HIF-1α, hanem más, lassan reagáló, hipoxia érzékeny transzkripciós faktorok lehetnek felelősek. Ez a tény azért érdekes, mert a tirozin hidroxiláz promoterét a HIF-1α közvetlenül, tehát a hipoxiás behatás első óráiban aktiválhatja (Schnell et al., 2003). Véleményünk szerint a tirozin hidroxiláz korai, illetve a DRD4 gén késői aktiválódása egy közös kompenzációs mechanizmus része lehet magzati hipoxiában. Feltételezhető, hogy a dopaminerg rendszer hipoxiás károsodása következtében fellépő dopamin hiányt a sejtek úgy próbálják kompenzálni, hogy már rövid időn belül fokozzák a bioszintézis sebesség meghatározó lépését katalizáló tirozin hidroxiláz génjének átírását, majd később a posztszinaptikus dopamin receptorok promotere is aktiválódik a neuronokban és az asztrocitákban. A hipoxia és az ADHD kapcsolatának molekuláris szintű feltérképezése azonban még további vizsgálatokat igényel. Neuropsychopharmacologia Hungarica XII. évfolyam 1. szám 291
4 Ö s s z e f o g l a ló kö z l e m é n y Mózes Viktor és mtsai Nyilatkozat. A szerzők nem jelöltek meg támogatási forrást a közleményben ismertetett kutatáshoz és nem számoltak be érdekkonfliktusról. Levelező szerző: Dr. Keszler Gergely, Semmelweis Egyetem, Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Pathobiokémiai Intézet, 1094 Budapest, Tűzoltó utca Levelezési cím: H-1444 Budapest, Pf tel.: / gergely.keszler@eok.sote.hu IRODALOM 1. Bass, J.L., Corwin, M., Gozal, D., Moore, C., Nishida, H., Parker, S., Schonwald, A., Wilker, R.E., Stehle, S., Kinane, T.B., 2004, The effect of chronic or intermittent hipoxia on cognition in childhood: a review of the evidence. Pediatrics 114, Bergeron, M., Yu, A.Y., Solway, K.E., Semenza, G.L., Sharp, F.R., 1999, Induction of hypoxia-inducible factor-1 (HIF-1) and its target genes following focal ischaemia in rat brain. Eur J Neurosci 11, Bence, M., Kereszturi, E., Mozes, V., Sasvari-Szekely, M., Keszler, G., 2009, Hypoxia-induced transcription of dopamine D3 and D4 receptors in human neuroblastoma and astrocytoma cells. BMC Neuroscience, 10, Brake, W.G., Sullivan, R.M., Gratton, A. 2000, Perinatal distress leads to lateralized medial prefrontal cortical dopamine hypofunction in adult rats. J Neurosci 20, Bush, G., Valera, E.M., Seidman, L.J., 2005, Functional neuroimaging of attention-deficit/hyperactivity disorder: a review and suggested future directions. Biol Psychiatry. 57, Castellanos, F. X., 1997, Toward a pathophysiology of attentiondeficit/hyperactivity disorder. Clin Pediatr (Phila) 36, Chervin, R.D., Archbold, K.H., Dillon, J.E., Panahi, P., Pituch, K.J., Dahl, R.E., Guilleminault, C., 2002, Inattention, hyperactivity, and symptoms of sleep-disordered breathing. Pediatrics 109, Daley, K.C., 2004, Update on attention-deficit/hyperactivity disorder. Curr Opin Pediatr. 16, Decker, M.J., Rye D.B., 2002, Neonatal intermittent hipoxia impairs dopamine signaling and executive functioning. Sleep Breath 6, Decker, M.J., Hue, G.E., Caudle W.M., Miller G.W., Keating G.L., Rye D.B., 2003, Episodic neonatal hypoxia evokes executive dysfunction and regionally specific alterations in markers of dopamine signaling. Neuroscience 117, Dell Anna, M.E., Calzolari, S., Molinari, M., Iuvone, L., Calimici, R., 1991, Neonatal anoxia induces transitory hyperactivity, permanent spatial memory deficits and CA1 cell density reduction in developing rats. Behav Brain Res 45, Faraone, S.V., Doyle, A.E., Mick, E., Biederman, J., 2001, Meta-analysis of the association between the 7-repeat allele of the dopamine D(4) receptor gene and attention deficit hyperactivity disorder. Am J Psychiatry. 158, Fremeau, R.T. Jr, Duncan, G.E., Fornaretto, M.G., Dearry, A., Gingrich, J.A., Breese, G.R., Caron, M.G., 1991, Localization of D1 dopamine receptor mrna in brain supports a role in cognitive, affective, and neuroendocrine aspects of dopaminergic neurotransmission. Proc. Natl. Acad. Sci. USA 88, Gozal, D., Kheirandish-Gozal, L., 2007, Neurocognitive and behavioral morbidity in children with sleep disorders. Curr Opin Pulm Med 13, Huey, K.A., Powell, F.L., 2000, Time-dependent changes in dopamine D(2)-receptor mrna in the arterial chemoreflex pathway with chronic hypoxia. Brain Res. Mol. Brain Res. 75, Kereszturi, E., Kiraly, O., Csapo, Z., Tarnok, Z., Gadoros, J., Sasvari-Szekely, M., Nemoda, Z., 2007, Association between the 120-bp duplication of the dopamine D4 receptor gene and attention deficit hyperactivity disorder: genetic and molecular analyses. Am J Med Genet B (Neuropsychiatric Genetics) 144(2), Lun, A., Dominick, B., Gross, J., 1990, An animal model of perinatal hipoxic brain damage: behavioural aspects. Biomed Biochim Acta 49, Milberger, S., Biederman, J., Faraone, S.V., Guite, J., Tsuang, M.T., 1997, Pregnancy, delivery and infancy complications and attention deficit hyperactivity disorder: issues of gene-environment interaction. Biol Psychiatry 41, Nair, J., Ehimare, U., Beitman, B.D., Nair, S.S., Lavin, A., 2006, Clinical review: evidence-based diagnosis and treatment of ADHD in children. Mo Med. 103, Nyakas, C., Buwalda, B., Luiten, P.G., 1996, Hipoxia and brain development. Prog Neurobiol. 49, Poets, C.F., Samuels, M.P., Southall, D.P., 1994, Epidemiology and pathophysiology of apnoea of prematurity. Biol Neonate 65, Schnell, P.O., Ignacak, M.L., Bauer, A.L., Striet, J.B., Paulding, W.R., Czyzyk-Krzeska, M.F., 2003, Regulation of tyrosine hydroxylase promoter activity by the von Hippel- Lindau tumor suppressor protein and hypoxia-inducible transcription factors. J. Neurochem., 85, Singh, V., Carman, M., Roeper, J., Bonci, A., 2007, Brief ischemia causes long-term depression in midbrain dopamine neurons. Eur. J. Neurosci. 26, Sprich-Buckminster, S., Biederman, J., Milberger, S., Faraone, S.V., Lehman, B.K., 1993, Are perinatal complications relevant to the manifestation of ADD? Issues of comorbidity and familiality. J Am Acad Child Adolesc Psychiatry 32, Studer, L., Csete, M., Lee, S.H., Kabbani, N., Walikonis, J., Wold, B., McKay, R., 2000, Enhanced proliferation, survival, and dopaminergic differentiation of CNS precursors in lowered oxygen. J Neurosci. 19, Toft, P.B., 1999, Prenatal and perinatal striatal injury: a hypothetical cause of attention-deficit-hyperactivity disorder? Pediatr Neurol, 21, van Handel, M., Swaab, H., de Vries, L.S., Jongmans, M.J., 2007, Long-term cognitive and behavioral consequences of neonatal encephalopathy following perinatal asphyxia: a review. Eur J Pediatr 166, Waldman, I.D., Gizer, I.R., 2006, The genetics of attention deficit hyperactivity disorder. Clin Psychol Rev. 26, Neuropsychopharmacologia Hungarica XII. évfolyam 1. szám
5 A dopamin D4-es receptor hipoxia érzékenységének... Ö s s z e f o g l a ló kö z l e m é n y Dopamine D4 receptor hypoxia sensitivity and child psychiatric disorders Attention-deficit hyperactivity disorder (ADHD) is one of the most frequent child psychiatric problems with a complex genetic and environmental background. According to the prevailing view, main factors of the disorder are prefrontal dopamine deficiency and incomplete central dopaminergic functioning. Twin studies suggest substantial heritability in the background of the disease, and the studied candidate genes involve components of the dopamine system. Moreover, various noxious pre- and perinatal environmental impacts have been implicated in the pathogenesis of ADHD. Here we review experimental results from epidemiological, tissue and animal studies that assigned a causal role to fetal hypoxia in the development of ADHD and pointed out that the dopaminergic neurotransmission is sensitive to hypoxia. Allelic variants of the D4 dopamine receptor (DRD4) are well characterized risk factors of ADHD. Recently we have reported that hypoxia enhanced the promoter activity of DRD4 gene several fold. These observations suggest that the effect of hypoxia on the dopaminergic neurotransmission might be an important factor in the pathomechanism of ADHD. Keywords: dopamine D4 receptor, hypoxia, ADHD, psychiatric genetics, neurotransmission Neuropsychopharmacologia Hungarica XII. évfolyam 1. szám 293
A stresszteli életesemények és a gyermekkori depresszió kapcsolatának vizsgálata populációs és klinikai mintán
A stresszteli életesemények és a gyermekkori depresszió kapcsolatának vizsgálata populációs és klinikai mintán Doktori értekezés tézisei Dr. Mayer László Semmelweis Egyetem Mentális Egészségtudományok
Figyelem. Kognitív Idegtudomány kurzus, Semmelweis Egyetem Budapest, Created by Neevia Personal Converter trial version
Figyelem Kéri Szabolcs Kognitív Idegtudomány kurzus, Semmelweis Egyetem Budapest, 2009 Created by Neevia Personal Converter trial version http://www.neevia.com A figyelem definíciója FIGYELEM: a feladattal/kontextussal
megerősítik azt a hipotézist, miszerint az NPY szerepet játszik az evés, az anyagcsere, és az alvás integrálásában.
Az első két pont a növekedési hormon (GH)-felszabadító hormon (GHRH)-alvás témában végzett korábbi kutatásaink eredményeit tartalmazza, melyek szervesen kapcsolódnak a jelen pályázathoz, és már ezen pályázat
A zsírszövet mellett az agyvelő lipidekben leggazdagabb szervünk. Pontosabban az agy igen gazdag hosszú szénláncú politelítetlen zsírsavakban
BEVEZETÉS ÉS A KUTATÁS CÉLJA A zsírszövet mellett az agyvelő lipidekben leggazdagabb szervünk. Pontosabban az agy igen gazdag hosszú szénláncú politelítetlen zsírsavakban (LCPUFA), mint az arachidonsav
A függőség pszichogenetikája
A függőség pszichogenetikája A függőség pszichogenetikája Addikciók fenotípusos vonatkozásai Addikciók genetikai vonatkozásai E kettő közötti asszociációk Függőség, szenvedélybetegség, addikció Hétköznapi
A függőség fajtái 1. A függőség fajtái 2.
A függőség pszichogenetikája A függőség pszichogenetikája 2013.11.26 Addikciók fenotípusos vonatkozásai Addikciók genetikai vonatkozásai E kettő közötti asszociációk Függőség, szenvedélybetegség, addikció
Dermatitis artefacta (Az obszesszív-kompulzív zavar OCD bôrgyógyászati jelei) Factitious dermatitis, dermatologic signs of OCD
BÔRGYÓGYÁSZATI ÉS VENEROLÓGIAI SZEMLE 79. ÉVF. 2. 69 75. Fôvárosi Önkormányzat Heim Pál Gyermekkórháza Bôrgyógyászati Osztály (osztályvezetô fôorvos: Szalai Zsuzsanna dr.), Budai Gyermekkórház (igazgató
A függőség pszichogenetikája 2013.11.26
A függőség pszichogenetikája 2013.11.26 A függőség pszichogenetikája Addikciók fenotípusos vonatkozásai Addikciók genetikai vonatkozásai E kettő közötti asszociációk Függőség, szenvedélybetegség, addikció
Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET. ADHD-s gyermekek családjai részére
Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET ADHD-s gyermekek családjai részére KEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ FÜZET Ezt a tájékoztató füzetet azért készítettük, hogy segítsünk a FIGYELEMHIÁNY/HIPERAKTIVITÁS
Hiperlipidémia okozta neurodegeneratív és vér-agy gát-elváltozások ApoB-100 transzgenikus egerekben
Hiperlipidémia okozta neurodegeneratív és vér-agy gát-elváltozások ApoB-100 transzgenikus egerekben Lénárt Nikolett Doktori (Ph. D.) értekezés tézisei Témavezető: Dr. Sántha Miklós tudományos főmunkatárs
2006 1. Nemszinaptikus receptorok és szubmikronos Ca2+ válaszok: A két-foton lézermikroszkópia felhasználása a farmakológiai vizsgálatokra.
2006 1. Nemszinaptikus receptorok és szubmikronos Ca 2+ válaszok: A két-foton lézermikroszkópia felhasználása a farmakológiai vizsgálatokra. A kutatócsoportunkban Közép Európában elsőként bevezetett két-foton
Szakmai beszámoló (időközi beszámoló: 2014-02-01-2015-01-31)
Szakmai beszámoló (időközi beszámoló: 2014-02-01-2015-01-31) OTKA K-100845 Zsűri: PSP, futamidő: 48 hónap (2012.02.01 2016.01.31) Kutatásban résztvevők azonosak-e a szerződésben szereplő kutatókkal? NEM
Csábi Eszter. Egyetemi tanársegéd Kognitív és Neuropszichológiai Tanszék. Szoba: 0415 Telefon:
Csábi Eszter Egyetemi tanársegéd Kognitív és Neuropszichológiai Tanszék Szoba: 0415 Telefon: 544-692 Email: eszter.csabi.psy@gmail.com Weblap: Csábi Eszter az egyetemi tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen
ISMÉTLDÉSI POLIMORFIZMUSOK A KUTYA DOPAMINERG GÉNJEIBEN
ISMÉTLDÉSI POLIMORFIZMUSOK A KUTYA DOPAMINERG GÉNJEIBEN Biológia Doktori Iskola Vezet: Prof. Erdei Anna Doktori tézisek Héjjas Krisztina Eötvös Loránd Tudományegyetem Szerkezeti Biokémia Doktori Program
Alvászavarok. (Alvásmedicína) Faludi Béla Neurológiai Klinika PTE
Alvászavarok (Alvásmedicína) Faludi Béla Neurológiai Klinika PTE Alvászavar (?) Következmények Terápia Másnapi hatások Alvás-ébrenlét ciklus zavara Aluszékonyság: gyakori, de az esetek többségében negligált
A gyermekkori kényszerbetegség. Gádoros Júlia Vadaskert Kórház Budapest
A gyermekkori kényszerbetegség Gádoros Júlia Vadaskert Kórház Budapest OCD és s a normál l fejlıdés Fokozatos kezdet, többnyire 7 éves kor körül serdülıkorra kiterjedtebb tünetek tic és OC tünetek együtt
Gyermekkori neuropszichiátriai zavarok Sajátosságok Tourette-szindrómában és társuló Figyelemhiányos Hiperaktivitás Zavarban.
Gyermekkori neuropszichiátriai zavarok Sajátosságok Tourette-szindrómában és társuló Figyelemhiányos Hiperaktivitás Zavarban PhD. Doktori tézisek Tárnok Zsanett Semmelweis Egyetem Szentágothai János Idegtudományi
ADHD Attention Deficit Hyperaktivity Disorder
ADHD Attention Deficit Hyperaktivity Disorder ELİADÁS KIVONAT 2008. november 06. Balázs Judit Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórház és Ambulancia, Budapest ADHD pervalenciája 3-7 %-a az iskolás korú gyermekeknek
SZTE ÁOK PSZICHIÁTRIA KLINIKA SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGA (FOLYÓIRAT CIKKEK)
SZTE ÁOK PSZICHIÁTRIA KLINIKA SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGA (FOLYÓIRAT CIKKEK) Árgyelán M. - Szabó Z. - Kanyó B. - Tanács A. - Kovács Z. - Janka Z. - Pávics L. Dopamine transporter availability in medication
T 038407 1. Zárójelentés
T 038407 1 Zárójelentés OTKA támogatással 1996-ban indítottuk az MTA Pszichológiai Intézetében a Budapesti Családvizsgálatot (BCsV), amelynek fő célja a szülő-gyermek kapcsolat és a gyermekek érzelmi-szociális
A központi idegrendszer funkcionális anatómiája
A központi idegrendszer funkcionális anatómiája Nyakas Csaba Az előadás anyaga kizárólag tanulmányi célra használható (1) Az idegrendszer szerveződése Agykéreg Bazális ganglionok Kisagy Agytörzs Gerincvelő
PARADIGMA VÁLTÁS AZ ASZTMA BRONCHIALE MEGÍTÉLÉSÉBEN ÉS KEZELÉSÉBEN. Dr. Kovács Lajos SE. I. sz. Gyermekklinika Budapest
PARADIGMA VÁLTÁS AZ ASZTMA BRONCHIALE MEGÍTÉLÉSÉBEN ÉS KEZELÉSÉBEN Dr. Kovács Lajos SE. I. sz. Gyermekklinika Budapest ASZTMA GONDOZÁS SZEMPONTJAI Triggerek Aktuális tünetek Légzésfunkció KONTROLLÁLTSÁG
Semmelweis Egyetem, Mentális Egészségtudományok Doktori Iskola, Magatartástudományi Program
Semmelweis Egyetem, Mentális Egészségtudományok Doktori Iskola, Magatartástudományi Program A D4 dopamin receptor és a katekol-o-metiltranszferáz gének polimorfizmusának hatása a figyelmi rendszerek működésére
Genetikai vizsgálatok
Genetikai vizsgálatok Családvizsgálatok Bottom-up Top-down Ikertanulmányok Adoptációs vizsgálatok Molekuláris genetikai vizsgálatok 1 Depresszió-Családvizsgálatok Bottom-up tanulmányok (MDD-s gyermek proband
Az Oxidatív stressz hatása a PIBF receptor alegységek összeszerelődésére.
Újabban világossá vált, hogy a Progesterone-induced blocking factor (PIBF) amely a progesteron számos immunológiai hatását közvetíti, nem csupán a lymphocytákban és terhességgel asszociált szövetekben,
PhD vizsgakérdések április 11. Próbálja meg funkcionális szempontból leírni és példákon bemutatni az intralimbikus kapcsolatok jelentőségét.
PhD vizsgakérdések 2012. április 11 1 Mi a szerepe a corpus geniculatum lateralé-nak a látásban? Próbálja meg funkcionális szempontból leírni és példákon bemutatni az intralimbikus kapcsolatok jelentőségét.
Szakmai zárójelentés A kutyaszemélyiség mint az emberi személyiségvizsgálatok modellje: etológiai, pszichológiai és genetikai megközelítés
Szakmai zárójelentés A kutyaszemélyiség mint az emberi személyiségvizsgálatok modellje: etológiai, pszichológiai és genetikai megközelítés Bevezetés Korábbi támogatott pályázatok etológiai kutatatásai
SZÁMÍTÓGÉPES LOGIKAI JÁTÉKOK
SZÁMÍTÓGÉPES LOGIKAI JÁTÉKOK A kognitív hanyatlás szűrésének és megelőzésének új lehetőségei Dr Sirály Enikő, Szita Bernadett, Kovács Vivienne, Dr Csibri Éva, Dr Csukly Gábor Percentage of total U.S. population
Az érzelmi felismerés viselkedészavaros lányokban (Emotion recognition in girls with conduct problems)
Az érzelmi felismerés viselkedészavaros lányokban (Emotion recognition in girls with conduct problems) Christina Schwenck, Angelika Gensthaler Marcel Romanos Christine M. Freitag, Wolfgang Schneider, Regina
Az anti-apoptózis mechanizmus vizsgálata agyi ischaemia/hypoxia modellekben
OTKA T-037887 zárójelentés Az anti-apoptózis mechanizmus vizsgálata agyi ischaemia/hypoxia modellekben Az ischaemias stroke-ot követően az elzáródott ér ellátási területének centrumában percek, órák alatt
A metabolikus szindróma genetikai háttere. Kappelmayer János, Balogh István (www.kbmpi.hu)
A metabolikus szindróma genetikai háttere Kappelmayer János, Balogh István (www.kbmpi.hu) Definíció WHO, 1999 EGIR, 1999 ATP III, 2001 Ha három vagy több komponens jelen van a betegben: Vérnyomás: > 135/85
Kolin-acetiltranszferáz
Kolin-acetiltranszferáz Neurotranszmitter-kritériumok: Szintetizáló enzim-készlet ( kulcs-enzimek ) Tároló-rendszer (vezikuláris transzporterek) Felvevő /lebontó rendszer Adagolással posztszinaptikus válasz
Xenobiotikum transzporterek vizsgálata humán keratinocitákban és bőrben
DOKTORI (PHD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Xenobiotikum transzporterek vizsgálata humán keratinocitákban és bőrben Bebes Attila Témavezető: Dr. Széll Márta tudományos tanácsadó Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati
Mely humán génvariációk és környezeti faktorok járulnak hozzá az allergiás megbetegedések kialakulásához?
Mely humán génvariációk és környezeti faktorok járulnak hozzá az allergiás megbetegedések kialakulásához? Falus András Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet Semmelweis Egyetem Antal Péter Hadadi Éva
Animal welfare, etológia és tartástechnológia
Animal welfare, etológia és tartástechnológia Animal welfare, ethology and housing systems Volume 4 Issue 2 Különszám Gödöllı 2008 660 AZ AKTIVITÁS GENETIKAI HÁTTERÉNEK VIZSGÁLATA KANDIDÁNS GÉNMÓDSZERREL
AZ ÖSZTROGÉN ÉS A DEHIDROEPIANDROSZTERON SZEREPE A SZINAPTIKUS ÁTRENDEZŐDÉSBEN
AZ ÖSZTROGÉN ÉS A DEHIDROEPIANDROSZTERON SZEREPE A SZINAPTIKUS ÁTRENDEZŐDÉSBEN c. PhD-értekezés magyar nyelvű összefoglalója Csákvári Eszter Témavezető: Dr. Párducz Árpád Magyar Tudományos Akadémia Szegedi
Dr. Csábi Eszter. Egyetemi tanársegéd Kognitív és Neuropszichológiai Tanszék. Szoba: 0415 Telefon:
Dr. Csábi Eszter Egyetemi tanársegéd Kognitív és Neuropszichológiai Tanszék Szoba: 0415 Telefon: 544-692 Email: eszter.csabi.psy@gmail.com Weblap: Csábi Eszter az egyetemi tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen
Korai stressz és sérülékenység. Tóth Máté, PhD MTA KOKI Magatartás Neurobiológia Osztály
Korai stressz és sérülékenység Tóth Máté, PhD MTA KOKI Magatartás Neurobiológia Osztály Korai stressz és sérülékenység + = Biológiai dinamika folyamatos kölcsöhatásban akörnyezettel Pszichiátriai zavarok
Az allergia molekuláris etiopatogenezise
Az allergia molekuláris etiopatogenezise Müller Veronika Immunológia továbbképzés 2019. 02.28. SEMMELWEIS EGYETEM Pulmonológiai Klinika http://semmelweis.hu/pulmonologia 2017. 03. 08. Immunológia továbbképzés
Az addikció molekuláris neurobiológiája. Barta Csaba
Az addikció molekuláris neurobiológiája Barta Csaba Komplex jelleg: A szerfüggés etiológiája genetikai faktorok + környezeti tényezők és interakcióik családi halmozódás (Rounsaville, 1991; Luthar, 1992;
A lábdeformitások mûtéti kezelése a neurológiai károsodást szenvedett betegek mozgásszervi rehabilitációja során DR. DÉNES ZOLTÁN
Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet közleménye A lábdeformitások mûtéti kezelése a neurológiai károsodást szenvedett betegek mozgásszervi rehabilitációja során DR. DÉNES ZOLTÁN Érkezett: 1997. május
Szkizofrénia. Bitter István Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
Szkizofrénia Bitter István Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika 2014.10.02.. Translációs kutatás Cognitive Neuroscience and Schizophrenia: Translational Research in Need of a Translator
Fehérjeglikoziláció az endoplazmás retikulumban mint lehetséges daganatellenes támadáspont
Fehérjeglikoziláció az endoplazmás retikulumban mint lehetséges daganatellenes támadáspont Doktori tézisek Dr. Konta Laura Éva Semmelweis Egyetem Molekuláris Orvostudományok Tudományági Doktori Iskola
Az agy betegségeinek molekuláris biológiája. 1. Prion betegség 2. Trinukleotid ripít betegségek 3. ALS 4. Parkinson kór 5.
Az agy betegségeinek molekuláris biológiája 1. Prion betegség 2. Trinukleotid ripít betegségek 3. ALS 4. Parkinson kór 5. Alzheimer kór 28 Prion betegség A prion betegség fertőző formáját nem egy genetikai
A horkolás és az obstruktív sleep apnoe (OSAS) differenciáldiagnosztikája gyermek és felnőtt korban, terápiás lehetőségek
Dr. Bella Zsolt Ph.D., Dr. Kollár Edit Szegedi Tudományegyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika A horkolás és az obstruktív sleep apnoe (OSAS) differenciáldiagnosztikája gyermek és felnőtt
Szénhidrát-anyagcsere kontroll pajzsmirigy betegségekben
Szénhidrát-anyagcsere kontroll pajzsmirigy Dr. Putz Zsuzsanna Újdonságok a pajzsmirigy betegségek gyakorlatában 2018. október 6. SEMMELWEIS EGYETEM Általános Orvostudományi Kar Semmelweis Egyetem Pajzsmirigy
Kognitív teljesítménymutatók pszichogenetikai vizsgálata
Kognitív teljesítménymutatók pszichogenetikai vizsgálata Absztrakt A kognitív képességek örökletessége ikervizsgálatok és genom-analízissel végzett kutatások tanúsága szerint jelentős (Butcher és mtsai,
Az alvásfüggő légzészavarok következményei
Az alvásfüggő légzészavarok következményei Faludi Béla Neurológus Klinikai neurofiziológus Szomnológus (ESRS certified) Alvásdiagnosztikai és Terápiás Laboratórium Neurológiai Klinika PTE Alvásfüggő légzészavarok
Az agyi jelek adaptív feldolgozása MENTÁ LIS FÁ R A DT S ÁG MÉRÉSE
Az agyi jelek adaptív feldolgozása MENTÁ LIS FÁ R A DT S ÁG MÉRÉSE Bevezetés I. A fáradtság lehet fizikai: a normál testi funkciók hiánya mentális: csökkent agyi aktivitás vagy kognitív funkciók. Megjelenhet
Pákáski Magdolna SZTE, ÁOK Pszichiátriai Klinika
Pákáski Magdolna SZTE, ÁOK Pszichiátriai Klinika Történet Lewy testek azonosítása Parkinson-kórban (Lewy, 1912) Lewy testek azonosítása demenciában (Okazaki, 1961) LBD 1. konszenzus konferenciája (McKeith,
A SZEROTONIN-2 (5-HT 2 ) RECEPTOROK SZEREPE A SZORONGÁS ÉS ALVÁS SZABÁLYOZÁSÁBAN. Kántor Sándor
A SZEROTONIN-2 (5-HT 2 ) RECEPTOROK SZEREPE A SZORONGÁS ÉS ALVÁS SZABÁLYOZÁSÁBAN Ph.D. értekezés tézisei Kántor Sándor Témavezetők: Prof. Dr. Bagdy György és Prof. Dr. Halász Péter Semmelweis Egyetem Idegtudományok
(11) Lajstromszám: E 007 928 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA
!HU000007928T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 007 928 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 0 84994 (22) A bejelentés napja:
A GYERMEKKORI FIGYELEMHIÁNYOS HIPER- AKTIVITÁSI ZAVAR LEHETSÉGES SZEREPE A FIATALKORI HEROINFÜGGÕSÉG KIALAKULÁSÁBAN
A GYERMEKKORI FIGYELEMHIÁNYOS HIPER- AKTIVITÁSI ZAVAR LEHETSÉGES SZEREPE A FIATALKORI HEROINFÜGGÕSÉG KIALAKULÁSÁBAN 2 Szilágyi Ágnes 1,2, Barta Csaba 2, Boór Krisztina 1,2, Székely Anna 3, Demetrovics
A DOPAMIN D4-ES RECEPTOR GÉNVARIÁNSOK VIZSGÁLATA FIGYELEMHIÁNYOS HIPERAKTIVITÁSI ZAVARBAN
A DOPAMIN D4-ES RECEPTOR GÉNVARIÁNSOK VIZSGÁLATA FIGYELEMHIÁNYOS HIPERAKTIVITÁSI ZAVARBAN Kereszturi Éva 1, Király Orsolya 1, Csapó Zsolt 1, Tárnok Zsanett 2, Gádoros Júlia 2, Sasvári-Székely Mária 1 és
DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI AZ OPPORTUNISTA HUMÁNPATOGÉN CANDIDA PARAPSILOSIS ÉLESZTŐGOMBA ELLENI TERMÉSZETES ÉS ADAPTÍV IMMUNVÁLASZ VIZSGÁLATA
DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI AZ OPPORTUNISTA HUMÁNPATOGÉN CANDIDA PARAPSILOSIS ÉLESZTŐGOMBA ELLENI TERMÉSZETES ÉS ADAPTÍV IMMUNVÁLASZ VIZSGÁLATA TÓTH ADÉL TÉMAVEZETŐ: DR. GÁCSER ATTILA TUDOMÁNYOS FŐMUNKATÁRS
Semmelweis Egyetem, Mentális Egészségtudományok Doktori Iskola, Magatartástudományi Program
Semmelweis Egyetem, Mentális Egészségtudományok Doktori Iskola, Magatartástudományi Program A D4 dopamin receptor és a katekol-o-metiltranszferáz gének polimorfizmusának hatása a figyelmi rendszerek működésére
Bevezetés a kognitív idegtudományba
Bevezetés a kognitív idegtudományba Kéri Szabolcs Kognitív Idegtudomány kurzus, Semmelweis Egyetem Budapest, 2009 Created by Neevia Personal Converter trial version http://www.neevia.com Created by Neevia
Udvardyné Tóth Lilla intézeti biológus
Udvardyné Tóth Lilla intézeti biológus Tudományos közlemények Közlemények idegen nyelven TÓTH, L. GÁCSI, M. TOPÁL, J. MIKLÓSI, Á.: Playing styles and possible causative factors in dogs behaviour when playing
Az enyhe kognitív zavar szűrése számítógépes logikai játékok segítségével
Az enyhe kognitív zavar szűrése számítógépes logikai játékok segítségével Kovács Vivienne Semmelweis Egyetem, ÁOK V. évfolyam Témavezető: Dr. Csukly Gábor Az enyhe kognitív zavar (Mild cognitive impairment=mci)
A diabetes hatása a terhes patkány uterus működésére és farmakológiai reaktivitására
OTKA 62707 A diabetes hatása a terhes patkány uterus működésére és farmakológiai reaktivitására Zárójelentés A gesztációs diabetes mellitus (GDM) egyike a leggyakoribb terhességi komplikációknak, megfelelő
A fiziológiás terhesség hátterében álló immunológiai történések
A fiziológiás terhesség hátterében álló immunológiai történések APAI Ag ANYAI Ag FERTŐZÉS AUTOIMMUNITÁS MAGZATI ANTIGEN ALACSONY P SZINT INFERTILITAS BEÁGYAZÓDÁS ANYAI IMMUNREGULÁCIÓ TROPHOBLAST INVÁZIÓ
Válasz Prof. Dr. Szabó János opponensi bírálatára
Válasz Prof. Dr. Szabó János opponensi bírálatára Szeretném megköszönni Szabó Professzor Úr véleményét, építő jellegű kritikáját és a doktori értekezés elfogadására tett javaslatát. A különböző témakörökkel
(AD) β (A ) (2) ACDP ACDP ACDP APP. APP-C99 γ (3) A 40 A 42 A A A A 42/A 40. in vivo A A A A
(AD) β (A) A AAPP APP-C99 γ A A40 A42 A AA42/A40 γ A A γ AD A A A A APP APP APP A A A A A A (1)AD A42 A AD AD (2) ACDP AACDP ACDP A A ACDP (3) (1)A in vivo A APP Gray and Whittaker 1962; Perez-Otano et
Intézeti Beszámoló. Dr. Kovács Árpád Ferenc
Intézeti Beszámoló Dr. Kovács Árpád Ferenc 2015.12.03 135 millió újszülött 10 millió újszülött Preeclampsia kialakulása kezdetét veszi Preeclampsia tüneteinek megjelenése Preeclampsia okozta koraszülés
II./3.3.2 fejezet:. A daganatok célzott kezelése
II./3.3.2 fejezet:. A daganatok célzott kezelése Kopper László A fejezet célja, hogy megismerje a hallgató a célzott terápiák lehetőségeit és a fejlesztés lényeges lépéseit. A fejezet teljesítését követően
VÁLASZ. Dr. Virág László bírálatára
VÁLASZ Dr. Virág László bírálatára Köszönöm, hogy Professzor úr vállalta értekezésem bírálatát. Hálás vagyok az értékelésében foglalt méltató szavakért, és a disszertáció vitára bocsátásának támogatásáért.
Prenatalis diagnosztika lehetőségei mikor, hogyan, miért? Dr. Almássy Zsuzsanna Heim Pál Kórház, Budapest Toxikológia és Anyagcsere Osztály
Prenatalis diagnosztika lehetőségei mikor, hogyan, miért? Dr. Almássy Zsuzsanna Heim Pál Kórház, Budapest Toxikológia és Anyagcsere Osztály Definíció A prenatális diagnosztika a klinikai genetika azon
Nocturia napjaink betegsége Dr. Siller György
Szegedi úti akadémia 2017 Nocturia napjaink betegsége Dr. Siller György Nocturia Életminőséget jelentősen rontja Életkilátásokat is befolyásolhatja Férfiakat és nőket egyaránt érinti Rendszeres témája
A sertések lágyék- és heresérv tünetegyüttesének genetikai háttere
Nagy Szabolcs 1 Benedek Zsuzsanna 2 Polgár J. Péter 3 Magnus Andersson 4 A sertések lágyék- és heresérv tünetegyüttesének genetikai háttere Genetic background of scrotal and inguinal hernia in swine nagy.szabolcs@georgikon.hu
Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen
Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen Azonosító szám: TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0011 Az orvosi
Szakmai zárójelentés
Szakmai zárójelentés A témavezető neve: dr. Antus Balázs A téma címe: A bronchiolitis obliterans szindróma pathomechanizmusa OTKA nyilvántartási szám: F 046526 Kutatási időtartam: 2004-2008. A kutatási
A humán tripszinogén 4 expressziója és eloszlási mintázata az emberi agyban
A humán tripszinogén 4 expressziója és eloszlási mintázata az emberi agyban Doktori (PhD) értekezés Siklódi Erika Rozália Biológia Doktori Iskola Iskolavezető: Prof. Erdei Anna, tanszékvezető egyetemi
SZTE ÁOK PSZICHIÁTRIA KLINIKA SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGA (FOLYÓIRAT CIKKEK)
SZTE ÁOK PSZICHIÁTRIA KLINIKA 2004. SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGA (FOLYÓIRAT CIKKEK) Therapeutic approaches in uncomplicated malaria in Africa Postgraduate Doctor Africa. 26; No. 1., 4-8, 2004. Management of
Asztroglia Ca 2+ szignál szerepe az Alzheimer kórban FAZEKAS CSILLA LEA NOVEMBER
Asztroglia Ca 2+ szignál szerepe az Alzheimer kórban FAZEKAS CSILLA LEA 2017. NOVEMBER Az Alzheimer kór Neurodegeneratív betegség Gyógyíthatatlan 65 év felettiek Kezelés: vakcinákkal inhibitor molekulákkal
A tremor elektrofiziológiai vizsgálata mozgászavarral járó kórképekben. Doktori tézisek. Dr. Farkas Zsuzsanna
A tremor elektrofiziológiai vizsgálata mozgászavarral járó kórképekben Doktori tézisek Dr. Farkas Zsuzsanna Semmelweis Egyetem Szentágothai János Idegtudományi Doktori Iskola Témavezető: Dr. Kamondi Anita
Zárójelentés. A D4-es dopamin receptor gén 5 régiójának haplotípus szerkezete: molekuláris és pszichiátriai vonatkozások (2003 2006) F042730
Zárójelentés A D4-es dopamin receptor gén 5 régiójának haplotípus szerkezete: molekuláris és pszichiátriai vonatkozások (2003 2006) F042730 Betegségeink kialakításában két f etiológiai faktor, a környezeti
Statikus és dinamikus elektroenkefalográfiás vizsgálatok Alzheimer kórban
Statikus és dinamikus elektroenkefalográfiás vizsgálatok Alzheimer kórban Doktori tézisek Dr. Hidasi Zoltán Semmelweis Egyetem Mentális Egészségtudományok Doktori Iskola Témavezető: Dr. Rajna Péter, egyetemi
(11) Lajstromszám: E 005 846 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA
!HU00000846T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 00 846 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 04 787448 (22) A bejelentés napja:
OTKA K 81466, témavezető: Dr. Sasvári Mária.
PROJEKT ZÁRÓ BESZÁMOLÓ A pályázati munkatervben a 4 éves futamidőre összesen 10 részfeladatot terveztünk, ezeket a feladatokat teljesítettük, és a kapott eredményeket nemzetközi folyóiratokban publikáltuk,
ELŐADÁS VÁZLAT. Balázs Judit
ELŐADÁS VÁZLAT GYERMEKKORBAN KEZDŐDŐ FELNŐTT PSZICHIÁTRIAI KÓRKÉPEK: AUTIZMUS, ADHD, TIC-ZAVAR Balázs Judit 2012. november 15-17. SEMMELWEIS EGYETEM, KÖTELEZŐ SZINTEN TARTÓ TANFOLYAM AUTIZMUS FOGALMI SOKASÁG
Légzés 4. Légzésszabályozás. Jenes Ágnes
Légzés 4. Légzésszabályozás Jenes Ágnes Spontán légzés: - idegi szabályzás - automatikus (híd, nyúltvelı) - akaratlagos (agykéreg) A légzés leáll, ha a gerincvelıt a n. phrenicus eredése felett átvágjuk.
A PET szerepe a gyógyszerfejlesztésben. Berecz Roland DE KK Pszichiátriai Tanszék
A PET szerepe a gyógyszerfejlesztésben Berecz Roland DE KK Pszichiátriai Tanszék Gyógyszerfejlesztés Felfedezés gyógyszertár : 10-15 év Kb. 1 millárd USD/gyógyszer (beleszámolva a sikertelen fejlesztéseket)
Hiperbár oxigénkezelés a toxikológiában. dr. Ágoston Viktor Antal Péterfy Sándor utcai Kórház Toxikológia
Hiperbár oxigénkezelés a toxikológiában dr. Ágoston Viktor Antal Péterfy Sándor utcai Kórház Toxikológia physiological effects of carbon monoxide could be mitigated considerably by increasing the partial
Agyi kisér betegségek
Agyi kisér betegségek Dr. Farkas Eszter 2016. december 1. Agyi kisérbetegségek Rosenberg et al., Lancet Neurology,, 2009 Vaszkuláris demencia Vaszkuláris kognitív rendellenesség Multi-infarktus demencia
beállítottuk a csirke Bmal1, Clock és AA-NAT mrns szintek kvantitatív mérésére
1. BMAL1, CLOCK ÉS AA-NAT GÉNEK CIRKADIÁN EXPRESSZIÓS MINTÁZATÁNAK VIZSGÁLATA IN VIVO CSIRKE RETINÁBAN ÉS TOBOZMIRIGYBEN A pályázatban elõírt feladatok közül elsõként saját tervezésû primerekkel sikeresen
Szakmai önéletrajz. Tanulmányok: Tudományos minısítés:
Dr. Benyó Zoltán, Egyetemi Tanári Pályázat 2009, Szakmai Önéletrajz, 1. oldal Szakmai önéletrajz Név: Dr. Benyó Zoltán Születési hely, idı: Budapest, 1967. június 15. Családi állapot: nıs, 2 gyermek (Barnabás,
SZTE ÁOK PSZICHIÁTRIA KLINIKA SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGA (ELŐADÁSOK ÉS ELŐADÁSKIVONATOK)
SZTE ÁOK PSZICHIÁTRIA KLINIKA SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGA (ELŐADÁSOK ÉS ELŐADÁSKIVONATOK) P. Z. Álmos A. Gábor Á. Nagy P. Álmos Z. Janka Correlations of neurocognitive visual tests in schizophrenia European
SZTE ÁOK PSZICHIÁTRIA KLINIKA. 2002-től SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGA. (Könyvek, könyvfejezetek, egyetemi jegyzetek, disszertációk)
SZTE ÁOK PSZICHIÁTRIA KLINIKA 2002-től SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGA (Könyvek, könyvfejezetek, egyetemi jegyzetek, disszertációk) Kovács Zoltán Ambrus Pszichiátriai betegek reintegrációja: "bio-behaviour" komplex
Zárójelentés. A) A cervix nyújthatóságának (rezisztencia) állatkísérletes meghatározása terhes és nem terhes patkányban.
Zárójelentés A kutatás fő célkitűzése a β 2 agonisták és altípus szelektív α 1 antagonisták hatásának vizsgálata a terhesség során a patkány cervix érésére összehasonlítva a corpusra gyakorolt hatásokkal.
Ápolás Betegellátás Alapszak ADDIKTOLÓGIA 1. Deutsch Krisztina szakoktató PTE ETK
Ápolás Betegellátás Alapszak ADDIKTOLÓGIA 1. Deutsch Krisztina szakoktató PTE ETK Tárgyleírás A drog és az idegrendszer. A drogok hatásmechanizmusa. Addiktológiai alapfogalmak. A függőség kialakulását
CISZTÁS FIBRÓZIS GYÓGYÍTHATÓ?!
CISZTÁS FIBRÓZIS GYÓGYÍTHATÓ?! Ujhelyi Rita 2012. November Gyermekpulmológiai Konferencia Cisztás fibrózis Öröklődő betegség Nem gyógyítható Klorid ion transzport zavar Légutak és emésztőrendszert érinti
Tudományos tevékenység 2005
Tudományos tevékenység 2005 Tudományos folyóiratokban megjelent cikkek 1. Domoki F, Kis B, Nagy K., Farkas Eszter, Busija DW, Bari F.: Diazoxide preserves hypercapnia-induced arteriolar vasodilation after
A szkizofrénia dopamin elmélete. Gyertyán István. Richter Gedeon NyRt.
A szkizofrénia dopamin elmélete Az antipszichotikumok kutatása Gyertyán István Richter Gedeon NyRt. Preklinikai és klinikai neuropszichofarmakológia és pszichofarmakogenetika. Dr. Bagdy György Skizofrénia
Mentális retardáció BNO 10 (F70-79) BNO-10 BNO-10 BNO-10. Mentális retardáció és pszichopatológia
BNO 10 (F70-79) Mentális retardáció Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, Pécs Abbamaradt vagy nem teljes mentális fejlődés, amelyre jellemző a különböző készségek romlása, olyan készségeké amelyek
Cerebrovaszkuláris elváltozások öregedésben és Alzheimer-kórban
Cerebrovaszkuláris elváltozások öregedésben és Alzheimer-kórban Farkas Eszter 2016. november 17. Mi történik az agyunkkal, ahogy öregszünk? ( Luke, én aaah a fenébe is, valami fontosat akartam mondani,
Terhesség és emlőrák genetikai szempontok. Kosztolányi György PTE Orvosi Genetikai Intézet
erhesség és emlőrák genetikai szempontok Kosztolányi yörgy PE Orvosi enetikai Intézet Előfordulás 1 emlőrák / 3000 várandós fokozódása várható: öröklődő emlőrák diagnózisa családon belül : I. generáció
M3W A szellemi frissesség megőrzése és mérése
M3W A szellemi frissesség megőrzése és mérése dr. Csukly Gábor Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika csukly.gabor@med.semmelweis-univ.hu evita fórum, 2013 november 14 M3W project
Biológiai perspektíva 2: Biológiai folyamatok és személyiség
Biológiai perspektíva 2: Biológiai folyamatok és személyiség Alapkérdés: milyen mechanizmusok révén gyakorolnak hatást a genetikai tényezők a személyiségre? Kiindulópont: A személyiséget biológiai működések
A GLIASEJTEK ÉS AZ EPILEPTIKUS AKTIVITÁS KAPCSOLATA GÁSPÁR ATTILA GLIA SEJTEK ÉLETTANA EA
A GLIASEJTEK ÉS AZ EPILEPTIKUS AKTIVITÁS KAPCSOLATA GÁSPÁR ATTILA GLIA SEJTEK ÉLETTANA EA 2017.11.14. AZ ASZTROGLIA SEJTEK FONTOSABB TULAJDONSÁGAI AZ EPILEPTIKUS AKTIVITÁS SZEMPONTJÁBÓL (Devinsky és mtsai.,
Preeclampsia-asszociált extracelluláris vezikulák
Preeclampsia-asszociált extracelluláris vezikulák hatása(i) a monocita sejt működésére Kovács Árpád Ferenc 1, Láng Orsolya 1, Kőhidai László 1, Rigó János 2, Turiák Lilla 3, Fekete Nóra 1, Buzás Edit 1,