AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN MEGJELENŐ HÁLÓZATOK ÉS AZ EGÉSZSÉGPOLITIKA
|
|
- Mária Szalainé
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 KERESZTÚRI JUDIT LILLA AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN MEGJELENŐ HÁLÓZATOK ÉS AZ EGÉSZSÉGPOLITIKA Az orvosok, a betegek, a hozzátartozók, az egészségügyi intézmények, az állam, a gyógyszergyártók és az egészségügyi eszközöket előállító vállalatok között gyakorlatilag végleten számú hálózat van jelen. A tanulmány célja az egészségügyben megjelenő hálózatok kategorizálása, illetve az egyes kategórián belüli hálózattípusok bemutatása. Az egészségügyben megjelenő hálózatok tanulmányozása számos egészségpolitikai kérdést vet fel; a hálózatok megismerése költséghatékonyabb és/vagy magasabb színvonalú egészségügyi ellátáshoz vezethet. A tanulmány bemutat egy alhálózatot, nevezetesen a háziorvosok és a szakorvosok között létrejövőt, és felveti azokat az egészségpolitikai kérdéseket, amelyekre az adott hálózat tüzetesebb vizsgálata révén választ kaphatunk. A szerző az itt felvetett kérdéseket gondolatébresztőnek szánja. BEVEZETÉS Világunk hálózatok komplex rendszeréből tevődik össze, amely rendszer egyaránt megtalálható az emberi test elemi sejtjein belül, vagy épp az általunk építetett univerzumban is. Léteznek olyan elméletek is, amelyek az emberek közötti kapcsolatokat is egy nagy társadalmi hálózat részeként értelmezik. Így a magánéletünkben, a szakmai életünkben is kialakulnak körülöttünk hálózatok. Az ember kezdeti felismerése, miszerint együtt hatékonyabban képes megvalósítani céljait, létrehozta az együttműködés intézményét, amely jelenség kibontakozása óhatatlanul személyek közötti hálózatokat hozott létre. Így hálózatok rendszere található a közigazgatás egészében és részegységeiben, a gazdasági szervezetek és azok munkavállalóinak kapcsolataiban egyaránt. De hálózatok alkotják például az egészségügyben tevékenykedő szakemberek együttműködésének rendszerét és a betegekkel, valamint azok hozzátartozóival való érintkezésüket is. Az egészségügyben működő kapcsolatok ugyanis egy rendkívül összetett és szerteágazó hálózatot alkotnak. Mind a betegek, mind a szakemberek, mind az egészségügyi intézmények között számos kapcsolódás alakulhat ki, amelyek a rendszer mélységét és integritását fokozzák. Az egészségügyi hálózatok vizsgálatának újszerűsége a megközelítés módjában rejlik, nevezetesen abban, hogy az emberek egymás közötti kapcsolatait veszi górcső alá. A módszernek köszönhetően olyan összefüggéseket ismerhetünk meg, amelyek egyéb alkalmazások segítségével nem mutathatóak ki; néhány esetben már maga a hálózat topológiája is újdonságokat rejt. Ez a kutatási irány napjainkban nagyon kedvelt.
2 170 KÖZ-GAZDASÁG 2016/1 1. AZ EGÉSZSÉGÜGYI HÁLÓZATOK VIZSGÁLATA A hálózatelemzés egy olyan megközelítési mód, amely sajátos eszköztárával alkalmas arra, hogy feltárja, leírja, és megmagyarázza az egészségügyben kialakuló hálózatok struktúráját és folyamatait [Luke Harris, 2007]. Varda és szerzőtársai [2012] szisztematikus irodalomfeldolgozásukban arra jutottak, hogy az egészségügyi hálózatokat taglaló tanulmányok döntő többsége a hálózatok feltérképezése révén az együttműködési struktúrákat elemzi. Az együttműködések eredményének fényében a szerzők jellemzően ajánlásokat tudtak adni olyan egészségpolitikai stratégia alkotására, amelyek a társadalom számára pozitív hozadékkal járnak. Luke és Harris [2007] a hálózatelemzés négy legfontosabb jellemzőjét a következő módon fogalmazták meg: ez egy olyan strukturális megközelítés, amelynek középpontjában a szereplők közti kapcsolatok állnak, empirikus adatokon alapszik, jellemzően matematikai és számítógépes modellek használatán alapul, és grafikus megjelenítésre ad lehetőséget. Tanulmányomban Luke és Harris [2007] publikációja mentén mutatom be az egészségügyben megjelenő hálózatok csoportosítását. A szerzőpáros szerint három fő alhálózatot különböztethetünk meg: a transzmissziós hálózatokat, a betegek köré épülő társadalmi hálót és az egészségügyi rendszeren belüli hálózatokat (1. ábra). A transzmissziós hálózat két fő részre különíthető el; a betegségek terjedésére illetve az információ terjedésére. A betegek köré épülő társadalmi háló magában foglalja, hogy a betegek a kapcsolati tőkéjük által támogatást, segítséget kapnak a rokonaiktól és ismerőseiktől. Az egészségügyi rendszeren belüli hálózatok alatt az egészségügyi rendszer révén létrejövő hálózatokat kell érteni. Az egészségügyi rendszeren belüli hálózatok két fő csoportra oszthatók: az egészségügyi intézmények és a szakemberek közötti alhálózatokra [Luke Harris, 2007]. Forrás: Luke és Harris [2007] 5. ábrájának magyar nyelvű adaptációja. 1. ábra: Az egészségügyben felfedezhető hálózatok csoportosítása
3 DOKTORI MŰHELYEKBŐL 171 A három hálózattípus a kapcsolatok irányítottsága és a létrejövő kapcsolatok mentén jól elkülöníthető egymástól. A transzmissziós hálózatban egyértelműen meghatározható az átadó és az átvevő, akik között rendszerint egyszeri alkalommal áramlik egy betegség vagy valamilyen információ, azaz egyirányú és egyszeri esemény hatására alakul ki ez a hálózat. A betegek köré épülő társadalmi hálóban ez nem határozható meg ilyen egyértelműen, folyamatos gyakoriságú, változó irányú összetett kapcsolatrendszerről van itt szó; egyidőben egy résztvevő lehet átadó és átvevő is. Az egészségügyi rendszeren belüli hálózatok jellemzően felülről kialakított kapcsolatokat rejtenek; az egyének közötti kapcsolatok számos esetben nem az egyén választásának hatására jönnek létre TRANSZMISSZIÓS HÁLÓZATOK A transzmissziós hálózatok két részre különíthetőek el: a betegségek illetve az információ terjedését felölelő hálózatokra. Az egészség-gazdaságtanban megjelenő kutatások jellemzően a betegségek terjedése során kialakuló hálózatok vizsgálatával foglalkoznak. A betegségek terjedését vizsgáló transzmissziós hálózatokra jellemző, hogy a kötés két ember között az a kórokozó, amellyel a fertőzés át tud terjedni a másik emberre [Friedman Aral, 2001]. A szakirodalomban számos kutatás, szisztematikus irodalomfeldolgozás jelent meg a fertőző betegségek révén kialakuló hálózatok vizsgálatára, előrejelzésére (például Klovdahl és szerzőtársai [1994], Hufnagel és szerzőtársai [2004]). A WHO [2007] a világ egészségügyi helyzetéről készített évi jelentésével is felhívta a figyelmet a XXI. század globális közegészségügyi fenyegetéseire. Járvánnyal fenyegető betegségek az emberek felgyorsult mobilitásának köszönhetően rendkívül gyorsan tudnak kontinenseken át terjedni [WHO, 2007]. Ha az elmúlt évekre tekintünk vissza, eszünkbe juthat az ebola, vagy a madárinfluenza fenyegetése, de ugyanilyen súlyos a helyzet a szexuális úton terjedő betegségek esetében is. Ezeknek a hálózatoknak a feltérképezése, előrejelzése az egész társadalom érdeke. E tanulmányomban terjedelmi korlátok miatt a transzmissziós hálózatok betegségekhez és információ terjedéshez kapcsolódó hatásával a továbbiakban nem foglalkozom A BETEGEK KÖRÉ ÉPÜLŐ TÁRSADALMI HÁLÓ A betegek köré épülő társadalmi háló nélkül számos beteg esetében az egészségügyi rendszer nem, vagy csak igen magas ráfordítással, illetve jóval kisebb hatékonysággal tudna működni. Christakis [2004] kutatásában rávilágít arra, hogy ugyan a hálózati megközelítés fokozott figyelmet kap például a mérnökök, biológusok, szociológusok kutatásaiban, de az egészségügy és gyógyszertudományok területén még kevésbé épült be ez a szemléletmód. Az egészségügyi ellátásnak azonban nem csak az egyénekre kelle-
4 172 KÖZ-GAZDASÁG 2016/1 ne fókuszálnia, hanem figyelembe kellene vennie az egyén társadalmi hálózatrendszerét is [Smith Christakis, 2008]. Forrás: Christakis [2004] 184. oldalon található ábrájának magyar nyelvű adaptációja. 2. ábra: Szociális hálózatok megjelenése az egészségügyben A beteg társadalmi kapcsolatainak pozitív hatása van az egészségügyi rendszerre és a beteg állapotára is (2. ábra). A tradicionális megközelítésben az orvos a beteghez az egészségügyi rendszeren keresztül kapcsolódik, és a kezelés hatására közvetlen eredmények érhetők el a beteg egészségügyi állapotában, amelynek természetesen költségvonzata van. A kiterjesztett modellben az orvos nemcsak a beteggel áll kapcsolatban, hanem közvetett módon a beteg szociális kapcsolatrendszerével is, azaz megjelenik a betegek köré épülő társadalmi háló és ennek jótékony hatása [Christakis, 2004]. A beteg ismerősei köréből sokan tudnak segíteni az ellátásában, például a gyógyszerek kiváltásába illetve beszedésének ellenőrzésébe bármelyik családtag aktívan be tud kapcsolódni. A szomszéddal folytatott beszélgetések, közös séták is jótékony hatással lehetnek. Fontos kiemelni, hogy itt nem csak egy krónikus idős betegre kell asszociálnunk, egy fiatal fekvőgipsszel rendelkező betegnek is sokat tud segíteni a környezete a mindennapi boldogulásban. Cammack és Byrne [2012] kutatásukban továbbgondolták a betegek köré épülő társadalmi háló szerepét a beteg ellátásban. Olyan ellátási modellt vázoltak fel, amelyben már az új technológiai innovációk is helyett kapnak. Christakis [2004] modelljéből kiindulva, véleményük szerint fontosak az olyan alkalmazások, amelyek képesek a betegek ellátása érdekében kezelni az egyén társadalmi kapcsolatait. Cammack és Byrne [2012] példaként bemutatnak egy szoftvert, amelyet úgy kell elképzelni, mint ami egy közösségi oldal, egy dokumentumkezelő és egy napirend-
5 DOKTORI MŰHELYEKBŐL 173 tervező közös metszete lenne. A szoftver úgy működik, hogy például a program napirendtervező része jelez a nagymamának, hogy holnap orvoshoz kell mennie. Ezzel párhuzamosan a szoftver a hozzátartozók tudtára adja, hogy a nagymamát holnap orvoshoz kell vinni, akik látják az üzenetet, és tudnak rá reagálni. A szoftver dokumentumkezelő része pedig a legfrissebb leleteket, az otthoni tesztek eredményeit tudja kezelni és tárolni, illetve a megadott hozzátartozóknak akár betekintést is biztosítani AZ EGÉSZSÉGÜGYI RENDSZEREN BELÜLI HÁLÓZATOK Az egészségügyi rendszeren belüli hálózatok az egészségügyi rendszer révén alakulnak ki. Az egészségügyi rendszeren belül az intézmények között számos hálózat jön létre, nagyrészt a központosított betegáramlásnak köszönhetően. A szakirodalomban az egészségügyi rendszeren belüli hálózatok számos csoportosításával találkozhatunk. Chambers és szerzőtársai [2012] szisztematikus irodalomfeldolgozásukban megkülönböztették az elsődleges, a másodlagos, a harmadlagos, illetve az egyéb és vegyes ellátásban megjelenő hálózatokat. Kutatásukban arra jutottak, hogy az orvosok közötti társadalmi kapcsolatok kevésbé jelentek meg korábban az egészségügyi kutatásokban, mint egyéb tényezők. A kutatók jellemzően leíró jellegűen mutatják be a különböző résztvevők közötti hálózatokat. Véleményem szerint a mélyebb tartalmi elemzés, szakpolitikai javaslatok hiányának az lehet az oka, hogy ezeknek a hálózatoknak a kutatók korábban nem tulajdonítottak nagyobb jelentőséget. Ranmuthugala és szerzőtársai [2011] szisztematikus irodalomfeldolgozásukban azt vizsgálták, hogy hogyan kommunikálnak egymással a különböző pozíciókban lévő szakemberek. A kutatók annak a vizsgálatára helyezték a hangsúlyt, hogy vajon a szakemberek hogyan osztják meg egymással a közös tudást, és ez a tudásmegosztás hogyan szolgálja a szervezet javát. Arra a megállapításra jutottak, hogy az egészségügyben a szakemberek közötti kommunikáció jelentősen eltér a különböző ellátási szinteken. A kutatók hangsúlyozták, hogy a jelenlegi egészségügyi rendszer fejlesztése érdekében fontos ezeknek a hálózatoknak illetve a hálózatokban zajló folyamatoknak jobb megértése, és a hatékony hálózatok létrejöttének támogatása. Cunningham és szerzőtársai [2012] egészségügyi hálózatokat taglaló szisztematikus irodalomfeldolgozásukban három fő következtetést vontak le: egyrészt létfontosságú a szakmai hálózatok szerkezetének és jellemzőinek a megértése; másrészt fontos ezen hálózatok működésének megismerése; harmadrészt pedig érdemes időt fektetni a szakmai kapcsolatok ápolásába, hiszen ez a befektetett idő megtérül majd az ellátásban. Kutatásuk rámutatott arra, hogy a hálózatok jobb megismerése elősegítheti a jobb ellátást. Az előbbiekben bemutatott három irodalomfeldolgozás számos hasonlóságot mutat. A kutatók egyrészt megállapítják, hogy az egészségügyi rendszerben annak összetettsége miatt számos szakmai hálózat alakul ki a szakemberek között. A különböző ellátási területeken ugyanakkor nagymértékben eltérnek ezek a hálózatok. Másrészt a kutatók egybehangzóan kimondták, hogy ezeknek a hálózatoknak pozi-
6 174 KÖZ-GAZDASÁG 2016/1 tív hozadéka van az egészségügyi ellátás vonatkozásában. Harmadrészt a kutatók megállapították, hogy a korábbi szakirodalmi írások többsége jellemzően inkább a hálózatok leírására, bemutatására irányult, nem pedig mélyebb tartalmi elemzésére. Negyedrészt, a kutatók hangsúlyozták, hogy fontos lenne az egészségügyi rendszer egy-egy szegmensének a hálózatelméleti módszerekkel történő mélyebb vizsgálata, a hálózatok leírása mellett a hálózatokban zajló folyamatok jobb megértése. Mindez lehetővé tenné olyan szakpolitikai ajánlások megfogalmazását, amelyek elősegítik a hatékony egészségügyi ellátás megvalósítását és hozzájárulnának a hatékony egészségügyi ellátás létrejöttéhez. 2. EGYÜTTMŰKÖDÉSI STRUKTÚRÁK Az orvosok közötti együttműködési struktúrák jobb megismerése számos újdonságot rejteget, és számos kérdés megválaszolásában segíthet. A korábbi szakirodalomban az orvosok közötti együttműködés feltérképezése kizárólag kérdőíves kutatásokon alapult, ehhez kapcsolódóan lásd Lublóy és Váradi [2013] írását. Az egészségügyi szakemberek közötti együttműködés rendszerének adminisztratív adatok mentén történő feltérképezése számos egészséggazdasági kérdés megválaszolásában nyújthat segítséget, általa költséghatékonyabbá válhat az ellátás, és/vagy magasabb szintű egészségügyi ellátáshoz vezethet. Tanulmányomban egy gyakorlati példán keresztül mutatom be, hogy egy orvosok közötti együttműködési struktúra elemzése milyen egészségpolitikai kérdéseket vethet fel. Az itt felvetett kérdéseket gondolatébresztőnek szánom, nem célom azok megválaszolása. A gyakorlati példát a háziorvosok és szakorvosok közös beteggondozás keretében létrejövő együttműködési struktúrája szolgáltatja a cukorbetegek vonatkozásában. Hazánkban a háziorvosok a cukorbetegeket közös beteggondozás keretében látják el. A krónikus betegekkel a kapcsolatot elsőként a háziorvos veszi fel, illetve a háziorvos az, aki kapuőri szerepet tölt be a szakellátáshoz való hozzáférés biztosításában. A szakorvosok ezzel szemben további vizsgálatokat kezdeményeznek, diagnosztizálnak, illetve kialakítják a megfelelő terápiás kezelést. Amikor egy szakorvos egy adott, általában meglehetősen drága szakorvosi készítménnyel kezdeményez egy terápiát, a háziorvosok a közös beteggondozás keretében ezen készítményeket egy meghatározott ideig, jellemzően egy évig utánírják. A szakorvosok és a háziorvosok közötti ezen feladatmegosztás egyik oldalról csökkenti a szakorvosok terheltségét, hiszen a betegek így őket általában csak évente egyszer keresik fel, míg a másik oldalról növeli a háziorvosokét, hiszen a betegek őket a szakorvosi készítmény felírása miatt havonta felkeresik január 1-től a háziorvosoknak a recepten kötelező a közös beteggondozásban részt vevő betegek esetében a recepten azon szakorvos nevét vagy pecsétszámát is feltüntetni, aki az adott terápia háziorvosi utánírását a betegnek elrendelte. Ily módon, közvetetten ugyan, de ismerem a beteg szakorvosát is. A háziorvosok és a szakorvosok együttműködési struktúrájának vizsgálatára a Doktorinfo Kft. receptadatait használtam fel. A Doktorinfo Kft. adatbázisába a hazánkban praktizáló háziorvosok közel ötöde önkéntesen küldi be a vényköteles
7 DOKTORI MŰHELYEKBŐL 175 recepten szereplő adatait, amelyért cserébe díjazásban részesül. Vizsgálatom tárgyát azon háziorvosok jelentik, akik minimum tíz 2-es típusú cukorbeteget gondoztak a szakorvosokkal közösen. A 3. ábrán a Doktorinfo Kft. adatbázisában szereplő háziorvosi és szakorvosi kapcsolatok láthatóak a es évre vonatkozóan. Az ábrán egy háziorvos és egy szakorvos között kapcsolat akkor van, ha az orvosoknak volt legalább egy közösen gondozott cukorbetegük. A 3. ábrán a 318 szakorvos és a 794 háziorvos közötti 6323 kapcsolatot Fruchterman Reingold algoritmus alkalmazásával jelenítettem meg. Az angol szakirodalom a 3. ábrán megjelenített hálózatot patient sharing networknek nevezi. Barnett és szerzőtársai [2012], Landon és szerzőtársai [2012]; Pollack és szerzőtársai [2013], Pham és szerzőtársai [2009] tanulmányukban szintén a közösen gondozott betegek mentén definiálnak hálózatot, míg azonban ezen kutatók hálózatukat adminisztratív (egészségbiztosítási) adatok alapján határozták meg, én azt a magyarországi receptadatok sajátosságának köszönhetően receptadatokon szereplő pecsétszámok alapján tettem meg. A 3. ábra alapján megállapítható, hogy egy nagyon sok központtal rendelkező együttműködési struktúra alakult ki. Ennek az az oka, hogy egy háziorvos több szakorvoshoz küldi a betegeit, és ezen szakorvosokhoz sok más háziorvos is küld beteget. A középpontokban tehát a szakorvosok találhatóak. Az ábra torzított, hiszen ha nem csak a diabetológus szakorvosok lennének rajta, hanem minden szakorvos, akkor a háziorvosok lennének a középpontok, hiszen ők küldik a betegeiket a szakorvosokhoz. A struktúra jelentősen széttagolt. Forrás: saját szerkesztés a Doktorinfo adatbázisa alapján. 3. ábra: A háziorvosok és a szakorvosok hálózati struktúrája
8 176 KÖZ-GAZDASÁG 2016/1 Az orvosok közötti együttműködés során kialakuló, adminisztratív adatok mentén megszerkesztett hálózatok vizsgálata számos kutatási kérdést vet fel. Ezen kutatásokat öt fő csoportra bonthatjuk annak függvényében, hogy mit állítanak vizsgálatuk fókuszába. A következőkben ezen tanulmányokból adok egy ízelítőt EGÉSZSÉGSZERVEZÉS Az egészségügyben az orvosok között egy szakmai hálózat jön létre, amely hálózatok puszta leírására számos kutatás irányul. A hálózatok leírását taglaló kutatások leginkább egészségszervezési kérdéseket vetnek fel: a kutatók az orvosok közötti együttműködések leírásával foglalkoznak, annak időbeli vagy szakterületenkénti különbözőségeit vizsgálják. Chambers és szerzőtársai [2012], Cunningham és szerzőtársai [2012], valamint Ranmuthugala és szerzőtársai [2011] szisztematikus irodalomfeldolgozásukban ismertetik, ahogy korábban is bemutattam hogy nagymértékben eltérnek a különböző ellátási területeken ezek a hálózatok. A kutatók egybehangzóan kimondták, hogy ezen hálózatok megismerésének pozitív hozadéka van az egészségügyi ellátás vonatkozásában. A későbbiekben ismertetett kutatási irányokat felölelő kutatások jellemzően túlmutatnak a hálózat puszta leírásán KAPCSOLATOK TÍPUSÁNAK HATÁSA AZ ELLÁTÁS KÖLTSÉGÉRE Az orvosok közötti együttműködésnek hatása van az ellátás költségére, többek között a gyógyszerköltségre, illetve a járó- és fekvőbeteg-ellátás során felmerülő költségekre. Barnett és szerzőtársai [2012] például arra az eredményre jutottak, hogy minél több orvossal áll kapcsolatban egy orvos (szerteágazó, ám de laza kapcsolatrendszer), annál magasabb az egészségügyi ellátás során felmerülő eszközök igénybevétele és a felmerülő költségek. Ennek az ellenkezője mondható el abban az esetben, ha egy orvos kisebb számú, ámde szorosabb kapcsolatot tart fent a kollégáival. Pollack és szerzőtársai [2013] a kapcsolatokat úgy vizsgálták, hogy a szoros és a gyenge kapcsolatokat hasonlították össze egymással. Arra az eredményre jutottak, hogy a szoros kapcsolatban kezelt betegek esetében, azaz azokban a kapcsolatokban, ahol magas a közösen gondozott betegek aránya, ott alacsonyabb a felmerülő ellátás költsége és a kórházi ellátás aránya. A kutatásuk eredményét az orvosok közötti jobb kommunikációval magyarázták. Pollack és szerzőtársai [2014] legújabb kutatásukban hasonló eredményre jutottak a rákos betegek alpopulációját vizsgálva: a szoros orvos-orvos kapcsolat szignifikánsan kisebb kezelési költséget eredményezett KAPCSOLATOK TÍPUSÁNAK HATÁSA AZ ELLÁTÁS MINŐSÉGÉRE ÉS A BETEG EGÉSZSÉGÜGYI ÁLLAPOTÁRA A harmadik csoportba azokat a kutatásokat sorolom, amelyek az orvosok közötti együttműködések hatását vizsgálják az ellátás minőségére. Mivel az ellátás minőségét nem lehet objektíven meghatározni, ezért a legtöbb tanulmány olyan különbö-
9 DOKTORI MŰHELYEKBŐL 177 ző mutatószámokon keresztül próbálja megragadni az ellátás minőségét, mint például a beteg egészségügyi állapotának változása. A betegek egészségügyi állapotának mérése során a kutatók a vizsgált betegséggel rendelkező páciensek egy fontos karakterisztikája alapján határozzák meg az objektív mérőszámukat. Pollack és szerzőtársai [2014] például a betegek kórházban eltöltött idejével ragadták meg a beteg állapotát. Hussain és szerzőtársai [2015] a sebészek és az onkológusok együttműködését vizsgálva a betegek egészségügyi állapotát a halálozási rátával közelítették meg. Hussain és szerzőtársai [2015] arra az eredményre jutottak, hogy az orvosok közötti együttműködésnek nem volt hatása a gyógyszerköltségre, miközben a szorosabb orvosi kapcsolat alacsonyabb halálozási rátát eredményezett KÜLÖNBÖZŐ KAPCSOLATOK KIALAKULÁSÁNAK VIZSGÁLATA Az orvosok közötti együttműködés során létrejövő hálózatok vizsgálata felveti azt a kérdést, hogy vajon az orvosok mely karakterisztikái mentén alakulnak ki ezek a kapcsolatok. A szakirodalomban meglehetősen kevés tanulmány foglalkozik még e kutatási kérdéssel. Kivételt képez ez alól Landon és szerzőtársai [2012] munkája. A szerzők kutatásukban arra az eredményre jutottak, hogy az orvosok között kialakuló kapcsolatokban a homofília rajzolódik ki, azaz a kapcsolatok jellemzően hasonló tulajdonsággal rendelkező orvosok és betegek portfólió-karakterisztikái menték alakulnak ki. A szerzők ezen felül azt is megállapították, hogy a különböző földrajzi régiókban eltérés tapasztalható az orvosok közötti kapcsolatokban. Az orvosok között sokkal szorosabb az együttműködés, ha azonos kórházban dolgoznak, vagy ha földrajzilag közel van a praxisuk ORVOSOK KÖZÖTTI KAPCSOLATOK HATÁSA A GYÓGYSZERTERJEDÉSRE Az orvosok közötti kapcsolatoknak hatása lehet az új gyógyszerek elfogadására is. A szakirodalomban az újonnan bevezetett gyógyszerek terjedési folyamatát számos tanulmány vizsgálta. A terjedési folyamat ugyan meglehetősen összetett, de korábbi kutatások azt bizonyítják, hogy léteznek olyan szakorvos-/betegjellemzők, amelyek összefüggenek a korai elfogadással [Lublóy, 2013]. Lublóy [2014] szisztematikus irodalomfeldolgozása a nemzetközi szakirodalomban 35 olyan tanulmányt azonosított, amely receptadatok alapján vizsgálja az új gyógyszerek terjedésének meghatározó tényezőit, amelyből csupán hat tanulmány elemzi az orvosok közötti kapcsolatok gyógyszerterjedési folyamatban játszott szerepét. Holott a szakorvosok környezetében található orvosok tudása, viselkedése, tapasztalata hatással van arra, hogy egy adott szakorvos egy új készítmény alkalmazása mellett döntsön, hiszen így csökkenteni tudja az új készítmény biztonságosságával és hatékonyságával kapcsolatos bizonytalanságát. A szakirodalomban a következő tanulmányok igazolták receptadatokon azt, hogy az orvosok kapcsolati hálója fontos szerepet játszik az új gyógyszerek kedvező fogadtatásában: Coleman és szerzőtársai, [1966]; Iyengar és szerzőtársai, [2011]; Lin és szerzőtársai, [2011]; Liu és Gupta, [2012]; Manchanda
10 178 KÖZ-GAZDASÁG 2016/1 és szerzőtársai, [2008]; Van den Bulte és Lilien, [2001]; Lublóy és szerzőtársai [2015]. Egy egészségügyi alhálózat mélyebb szintű vizsgálata számos szakpolitikai következtetés levonására lehet alkalmas. Ha egy kapcsolattípusnak pozitív hatása van akár az ellátás költségére, akár az ellátás minőségére, akkor ezeket a kapcsolatokat támogatni kell, és további hasonló kapcsolatok kialakulását kell elősegíteni az egészségügyi szakpolitikusoknak, stratégiaalkotóknak. 3. ÖSSZEGZÉS Az egészségügyben számos hálózatot felfedezhetünk. Tanulmányomban kategorizáltam az egészségügyben létrejövő hálózatokat, a hangsúlyt az egészségügyön belüli hálózatokon belül a szakemberek között kialakuló kapcsolatokra helyeztem. Az orvosok közötti együttműködések adminisztratív adatok alapján történő vizsgálata számos újdonságot tartogat. Egyes alhálózatok elemzése révén olyan eredményekhez juthatunk, amelyekre más módszertan segítségével nem lenne lehetőségünk. A különböző adminisztratív adatbázisok birtokában lehetősége van a kutatóknak ezen kapcsolatokat feltárni, elemezni, és szakpolitikai javaslatokat megfogalmazni. IRODALOM Barnett, M. L. Landon, B. E. O'Malley, A. J. Keating, N. L. Christakis, N. A. (2011): Mapping physician networks with self-reported and administrative data. Health Services Research, 46:(5). pp Barnett, M. L. Christakis, N. A. O'Malley, A. J. Onnela, J. P. Keating, N. L. Landon, B. E. (2012): Physician patient-sharing networks and the cost and intensity of care in US hospitals. Medical Care, 50:(2). pp Cammack, V. Byrne, K. (2012): Accelerating a Network Model of Care: Taking a Social Innovation to Scale. Technology Innovation Management Review, 2:(7) pp Chambers, D. Wilson, P. Thompson, C. Harden, M. (2012): Social Network Analysis in Healthcare Settings: A Systematic Scoping Review. PLoS One, 7:(8:e41911) Christakis, N. A. (2004): Social networks and collateral health effects. BMJ, 329:(184). Coleman, J. S. Katz, E. Menzel, H. (1966): Medical Innovation: A Diffusion Study. Bobbs-Merrill Company. New York. Cunningham, F. C. Ranmuthugala, G. Plumb, J. Georgiou, A. Westbrook, J. I. Braithwaite, J. (2012): Health professional networks as a vector for improving healthcare quality and safety: a systematic review. BMJ Quality and Safety, 21. pp Friedman, S. R. Aral, S. (2001): Social Networks, Risk-Potential Networks, Health, and Disease. Journal of Urban Health, 78:(3) pp
11 DOKTORI MŰHELYEKBŐL 179 Hufnagel, L. Brockmann, D. Geisel, T. (2004): Forecast and control of epidemics in a globalized world. Proceedings of the National Academy of Sciences of the United States of America, 101(42). pp Hussain, T. Chang, H-Y. Veenstra, C. M. Pollack, C. E. (2015): Collaboration Between Surgeons and Medical Oncologists and Outcomes for Patients With Stage III Colon Cancer. Journal of Oncology Practice, 11:(3). pp. e388 e397. Iyengar, R. Van Den Bulte, C. Valente, T. W. (2011): Opinion Leadership and Social Contagion in New Product Diffusion. Marketing Science, 30:(2). pp Klovdahl, A. S. Potterat, J. J. Woodhouse, D. E. Muth, J. B. Muth, S. Q. Darrow, W. W. (1994): Social networks and infectious disease: the Colorado Springs Study. Social Science & Medicine, 38(1). pp Landon, B. E. Keating, N. L. Barnett, M. L. Onnela, J. P. Paul, S. O'Malley, A. J. Keegan, T. Christakis, N. A. (2012): Variation in patient-sharing networks of physicians across the United States. The Journal of the American Medical Association, 308:(3). pp Lin, S. Jan, K. Kao, J. (2011): Colleague interactions and new drug prescribing behavior?. The case of the initial prescription of antidepressants in Taiwanese medical centers. Social Science and Medicine, 73:(8). pp Liu, Q. Gupta, S. (2012): A Micro-level Diffusion Model for New Drug Adoption. Journal of Product Innovation Management, 29:(3). pp Lublóy Á. (2013): Managing the diffusion of pharmaceutical innovations: conclusions from a literature review. Pannon Management Review, 2:(2). pp Lublóy Á. Váradi K. (2013): General practitioner-specialist relationships in shared care systems: insights from a review of the literature. Pannon Management Review, 2(3): Lublóy Á. (2014): Factors affecting the uptake of new medicines: a systematic literature review. BMC Health Services Research, 14:469. Lublóy Á. Keresztúri J. L. Benedek G. (2015): Az orvosok közötti kapcsolatok szerepe az új gyógyszerek elfogadásában. Közgazdasági Szemle, 62:(7 8) pp Luke, D. A. Harris, J. K. (2007) Network Analysis in Public Health: History, Methods, and Applications. Annual Review of Public Health, 28. pp Manchanda, P. Xie, Y. Youn, N. (2008): The Role of Targeted Communication and Contagion in Product Adoption. Marketing Science, 27:(6). pp Ranmuthugala, G. Plumb, J. J. Cunningham, F. C. Georgiou, A. Westbrook J. I. Braithwaite, J. (2011): How and why are communities of practice established in the healthcare sector? A systematic review of the literature. BMC Health Services Research, 11:(273). Pham, H. H. O'Malley, A. S. Bach, P. B. Saiontz-Martinez, C. Schrag, D. (2009): Primary care physicians links to other physicians through Medicare patients: the scope of care coordination. Annals of Internal Medicine, 150:(4). pp Pollack, C. E. Weissman, G. E. Lemke, K. W. Hussey, P. S. Weiner, J. P. (2013): Patient sharing among physicians and costs of care: a network analytic approach
12 180 KÖZ-GAZDASÁG 2016/1 to care coordination using claims data. Journal of General Internal Medicine, 28:(3). pp Pollack, C. E. Frick, K. D. Herbert, R. J. Blackford, A. L. Neville, B. A. Wolff, A. C. Carducci, M. A. Earle, C. C. Snyder, C. F. (2014): It's who you know: patient-sharing, quality, and costs of cancer survivorship care. Journal of cancer survivorship: research and practice, 8(2). pp Smith, K. P. Christakis, N. A. (2008): Social Networks and Health. Annual Review of Sociology, 34. pp Van Den Bulte, C. Lilien, G. L. (2001): Medical Innovation Revisited: Social Contagion versus Marketing Effort. American Journal of Sociology, 106:(5). pp Varda, D. Shoup, J. A. Miller, S. (2012): A systematic review of collaboration and network research in the public affairs literature: implications for public health practice and research. American Journal of Public Health, 102:(3) pp WHO (2007): The world health report 2007 A safer future: global public health security in the 21 st century. Letöltés dátuma: augusztus 10.
KERESZTÚRI JUDIT LILLA HÁLÓZATOK AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN
KERESZTÚRI JUDIT LILLA HÁLÓZATOK AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN Befektetések és Vállalati Pénzügy Tanszék Témavezető: Lublóy Ágnes Ph. D., egyetemi docens Copyright Keresztúri Judit Lilla BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM
Társadalmi hálózatok vizsgálata újonnan bevezetett gyógyszerek esetében
Lukovics Miklós Zuti Bence (szerk.) 2014: A területi fejlődés dilemmái. SZTE Gazdaságtudományi Kar, Szeged, 169-179. o. Társadalmi hálózatok vizsgálata újonnan bevezetett gyógyszerek esetében Keresztúri
TÉZISGYŰJTEMÉNY. Keresztúri Judit Lilla
Gazdálkodástani Doktori Iskola TÉZISGYŰJTEMÉNY Keresztúri Judit Lilla Hálózatok az egészségügyben című Ph.D. értekezéséhez Témavezető: Lublóy Ágnes, Ph.D. egyetemi docens Budapest, 2016 Befektetések és
A homeopátia - hozzáadott érték az egészségügyi ellátásban
A homeopátia - hozzáadott érték az egészségügyi ellátásban Dr.Sal Péter házi gyermekorvos, homeopata Komplementer Medicina szakmai kollégiumi testület tagja Az EU egészségüggyel foglalkozó szakmai intézményeiben
FOLYÓIRATOK, ADATBÁZISOK
Szakkönyvtár FOLYÓIRATOK, ADATBÁZISOK 2013. szeptember Acta Oeconomica Állam- és Jogtudomány Élet és Irodalom Figyelő Gazdaság és Jog Határozatok Tára HVG Közgazdasági Szemle Külgazdaság Magyar Hírlap
EBM a szakmai és egészségpolitikai döntéshozatalban. Bizonyítékok szerepe a Kormány eegészség stratégiájában
EBM a szakmai és egészségpolitikai döntéshozatalban Bizonyítékok szerepe a Kormány eegészség stratégiájában Dr. Apjok András apjok.andras@e-egeszseg.hu www.e-egeszseg.hu Szeged, 2006. február 28. SZAB
A társadalom hálózati jelenségeinek adatvezérelt vizsgálata I: Társadalmi terjedés. Magyar Tudomány Ünnepe 2017 Számítógépes Társadalomtudomány
A társadalom hálózati jelenségeinek adatvezérelt vizsgálata I: Társadalmi terjedés Kertész János CEU, BME Magyar Tudomány Ünnepe 2017 Számítógépes Társadalomtudomány Zhongyuan Ruan (CEU) Márton Karsai
Térinformatika amit tudni kell Márkus Béla
Térinformatika amit tudni kell Márkus Béla V. EURÓPAI FÖLDMÉRŐK ÉS GEOINFORMATIKUSOK NAPJA - 2016. március 17. Térinformatika amit tudni kell? Mit? Az előadás célja, támogatást adni e kérdés megválaszolásához.
Copyright 2012, Oracle and/or its affiliates. All rights reserved.
1 Oracle Felhő Alkalmazások: Gyorsabb eredmények alacsonyabb kockázattal Biber Attila Igazgató Alkalmazások Divízió 2 M I L L I Á RD 4 1 PERC MINDEN 5 PERCBŐL 5 6 Ember használ mobilt 7 FELHŐ SZOLGÁLTATÁS
DIGITÁLIS VILÁG ÉS TERÜLETI VONZÓKÉPESSÉG
DIGITÁLIS VILÁG ÉS TERÜLETI VONZÓKÉPESSÉG Zuti Bence http://www.interreg-danube.eu/approved-projects/attractive-danube 24.05.2017 1 I. DIGITALIZÁCIÓ 24.05.2017 2 I. DIGITALIZÁCIÓ? 24.05.2017 3 I. DIGITALIZÁCIÓ
A gyász hatása a testi és a lelki egészségi állapotra. Doktori tézisek. Dr. Pilling János
A gyász hatása a testi és a lelki egészségi állapotra Doktori tézisek Dr. Pilling János Semmelweis Egyetem Mentális Egészségtudományok Doktori Iskola Témavezető: Prof. Kopp Mária, egy. tanár, DSc Hivatalos
Kapcsolatok kialakulása és fennmaradása klaszterek tudáshálózataiban
Kapcsolatok kialakulása és fennmaradása klaszterek tudáshálózataiban Juhász Sándor 1,2 Lengyel Balázs 1,3 1 Hungarian Academy of Sciences, Agglomeration and Social Networks Lendület Research Group 2 University
TÁJÉKOZTATÓ ORSZÁGTANULMÁNY DÁNIA EGÉSZSÉGÜGYÉRÕL DÁNIA. Koppenhága. Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet. 2010. december
TÁJÉKOZTATÓ ORSZÁGTANULMÁNY DÁNIA EGÉSZSÉGÜGYÉRÕL DÁNIA Koppenhága Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet 2010. december Tartalomjegyzék Gazdasági-politikai háttér... 2 Demográfia... 2 Egészségügyi rendszer...
A 2-es típusú diabetes szövődményeinek megelőzési lehetőségei az alapellátásban
A 2-es típusú diabetes szövődményeinek megelőzési lehetőségei az alapellátásban Dr. Nagy Attila, Dr. Sándor János, Dr. Ádány Róza (Debreceni Egyetem, NK, Megelőző Orvostani Intézet.) Az Országos Egészségbiztosítási
Egészségpolitika, tervezés és finanszírozás mesterképzési szak
Egészségpolitika, tervezés és finanszírozás mesterképzési szak Tagozat: nappali, esti Képzési idő: 4 félév Választható szakirányok: Egészségpolitika tervezés és elemzés Egészség-gazdaságtan Összes kredit:
A klinikai audit bemutatása
TÁMOP-6.2.5.A-12/1-2012-0001 Egységes külső felülvizsgálati rendszer kialakítása a járó- és fekvőbeteg szakellátásban, valamint a gyógyszertári ellátásban Klinikai audit jó nemzetközi gyakorlata: A klinikai
Egészségügyi ellátási egyenlőtlenségek hazánkban a rutin adatbázisokra épülő elemzések tükrében
Egészségügyi ellátási egyenlőtlenségek hazánkban a rutin adatbázisokra épülő elemzések tükrében Dr. Sándor János, Debreceni Egyetem XXIV. Magyarországi Egészségügyi Napok, Debrecen 2017. Egyenlőtlenség
Eladni könnyedén? Oracle Sales Cloud. Horváth Tünde Principal Sales Consultant 2014. március 23.
Eladni könnyedén? Oracle Sales Cloud Horváth Tünde Principal Sales Consultant 2014. március 23. Oracle Confidential Internal/Restricted/Highly Restricted Safe Harbor Statement The following is intended
A klinikai auditrendszer bevezetése és működtetése
TÁMOP-6.2.5.A-12/1-2012-0001 Egységes külső felülvizsgálati rendszer kialakítása a járó- és fekvőbeteg szakellátásban, valamint a gyógyszertári ellátásban A klinikai auditrendszer bevezetése és működtetése
TANULMÁNYI STANDARDOK A NEMZETKÖZI GYAKORLATBAN
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 TANULMÁNYI STANDARDOK A NEMZETKÖZI GYAKORLATBAN Kákonyi Lucia témavezető Tartalom TUDÁSALAPÚ TÁRSADALOM OKTATÁSI
Ismertetés keretében adható. Dr. Popp Gábor KEB tag (AIPM/Servier)
Ismertetés keretében adható Dr. Popp Gábor KEB tag (AIPM/Servier) 1 Felmerülő kérdések Miért kellett módosítani? Miért pont így? Mit jelent ez a gyakorlatban? 2 MIÉRT KELLETT MÓDOSÍTANI? 3 Mi jut eszünkbe
A mesterséges medencékhez kapcsolódó vízjárványok, USA
A mesterséges medencékhez kapcsolódó vízjárványok, USA 1971-2002 Nemzetközi Fürdőhigiénés Konferencia Budapest 2005 március 10-11 Rebecca L. Calderon U.S. Environmental Protection Agency National Health
Betegbiztonság az alapellátásban
Betegbiztonság az alapellátásban Dr. Kolozsvári László Róbert, MBA, PhD 1 A betegbiztonság az egészségügyben Az egészségügy világszerte közismerten magas kockázatú terület A nem kívánt események bekövetkezése
MEGHÍVÓ. Költség-hatékonysági vizsgálatok a német megközelítés és az európai módszertan áttekintése. Prof. J.-Matthias Graf von der Schulenburg
Corvinus Egészségpolitikai és Egészség-gazdaságtani Konferenciák 2011/6 Budapesti Corvinus Egyetem, Közgazdaságtudományi Kar Egészség-gazdaságtani és Egészségügyi Technológiaelemzési Kutatóközpont Magyar
Az autonómia és complience, a fogyatékosság elfogadtatásának módszerei
Az autonómia és complience, a fogyatékosság elfogadtatásának módszerei Dr. Kollár János egyetemi adjunktus Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Népegészségügyi Kar Magatartástudományi
FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA
FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA A FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZIESÍTÉSÉNEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI MILYEN LESZ AZ EURÓPAI FELSŐOKTATÁS 2020 UTÁN? KITEKINTÉSSEL A KÖZÉP-EURÓPAI TÉRSÉGRE Budapest, 2019. június 5. A Tempus
Horizont 2020 Egészség, demográfiai változások és jólét
Horizont 2020 Egészség, demográfiai változások és jólét Dr. Szenes Áron Stratégiai főreferens Nemzeti Innovációs Hivatal Stratégiai Főosztály 2014. február 26. Rendelkezésre álló források Teljes H2020
REGIONÁLIS INNOVÁCIÓ-POLITIKA
Dőry Tibor REGIONÁLIS INNOVÁCIÓ-POLITIKA KIHÍVÁSOK AZ EURÓPAI UNIÓBAN ÉS MAGYARORSZÁGON DIALÓG CAMPUS KIADÓ Budapest-Pécs Tartalomj egy zék Ábrajegyzék 9 Táblázatok jegyzéke 10 Keretes írások jegyzéke
Vérfelhasználás. 12. NEVES Betegbiztonsági g Fórum február 3.
Vérfelhasználás betegbiztonsági vonatkozásai 12. NEVES Betegbiztonsági g Fórum 2011. február 3. Bevezető NEVES: nem kívánatos események anonim jelentési rendszere CÉL: Alapvető okok, hozzájáruló tényezők
Megoldás kórházi gyógyszertár számára VP485 színes címkenyomtatóval
Megoldás kórházi gyógyszertár számára VP485 színes címkenyomtatóval Gyógyszer adagolási statisztika A statisztikák szerint 44,000 és 98,000 halálesetet okoz orvosi hiba az USA-ban évente. * Több mint 770,000
TÁJÉKOZTATÓ ORSZÁGTANULMÁNY ÍRORSZÁG EGÉSZSÉGÜGYÉRÕL. Dublin ÍRORSZÁG. Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet. 2011. január
TÁJÉKOZTATÓ ORSZÁGTANULMÁNY ÍRORSZÁG EGÉSZSÉGÜGYÉRÕL Dublin ÍRORSZÁG Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet 2011. január Tájékoztató országtanulmány ÍRORSZÁG Tartalom Gazdasági-politikai környezet... 2
A tényeket többé senki sem hagyhatja figyelmen kívül
I. A tényeket többé senki sem hagyhatja figyelmen kívül A rák legyőzése - 1. kötet: Az elképzelhetetlen megvalósítható 1. tény: Az iparosodott világban a harmadik leggyakoribb halálozási ok a rák A 21.
Az orvosok közötti kapcsolatok szerepe az új gyógyszerek elfogadásában
Közgazdasági Szemle, LXII. évf., 2015. július augusztus (786 810. o.) Az orvosok közötti kapcsolatok szerepe az új gyógyszerek elfogadásában Tanulmányunkban azt vizsgáljuk, hogy az orvosok közötti kapcsolatok
S atisztika 1. előadás
Statisztika 1. előadás A kutatás hatlépcsős folyamata 1. lépés: Problémameghatározás 2. lépés: A probléma megközelítésének kidolgozása 3. lépés: A kutatási terv meghatározása 4. lépés: Terepmunka vagy
Egészségügyi humán erőforrás (HRH) terminológia és adatok Egy közös nyelv és értelmezés esélyei és veszélyei
Egészségügyi humán erőforrás (HRH) terminológia és adatok Egy közös nyelv és értelmezés esélyei és veszélyei Dr. Cserháti Zoltán (cserhati.zoltan@nefi.hu) 2016/03/18 1 Merre járunk majd? A termiológiai
DEMIN XI. AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS, A SZOCÁLIS ELLÁTÁS ÉS AZ EGÉSZSÉGIPAR MINŐSÉGI HELYZETÉNEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI
DEMIN XI. AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS, A SZOCÁLIS ELLÁTÁS ÉS AZ EGÉSZSÉGIPAR MINŐSÉGI HELYZETÉNEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Ahhoz, hogy valami megváltozzon: valamit meg kell változtatni. ( Hegel) DEMIN X. - DEMIN
A Dél-Alföldi régió innovációs képessége
A Dél-Alföldi régió innovációs képessége Elméleti megközelítések és empirikus elemzések Szerkesztette: Bajmócy Zoltán SZTE Gazdaságtudományi Kar Szeged, 2010. SZTE Gazdaságtudományi Kar Szerkesztette Bajmócy
KLINIKAI ÉS EGÉSZSÉG- GAZDASÁGTANI EVIDENCIÁK A VASTAGBÉLSZŰRÉSBEN
Vastagbélszűrési disszeminációs workshop Szeged, 2015. május 12. KLINIKAI ÉS EGÉSZSÉG- GAZDASÁGTANI EVIDENCIÁK A VASTAGBÉLSZŰRÉSBEN Prof. Dr. Boncz Imre PTE ETK Egészségbiztosítási Intézet AZ ELŐADÁS TÉMÁJA
A kreatív intelligencia fejlesztésének lehetőségei a vállalkozásoktatásban
A kreatív intelligencia fejlesztésének lehetőségei a vállalkozásoktatásban GARAJ Erika Edutus Főiskola, Tatabánya garaj.erika@edutus.hu Az oktatási innovációk egyik formája a módszertani fejlesztések köre,
Rehabilitációs lehetőségek rheumatoid arthritisben szenvedő betegeknél: beteg-edukációs és szelf-menedzsment programok
Rehabilitációs lehetőségek rheumatoid arthritisben szenvedő betegeknél: beteg-edukációs és szelf-menedzsment programok Csókási Krisztina Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Pszichológia Intézet
Yakov Amihud Haim Mendelson Lasse Heje Pedersen: Market Liquidity. Asset Pricing, Risk and Crises
Közgazdasági Szemle, LXII. évf., 2015. július augusztus (871 875. o.) Yakov Amihud Haim Mendelson Lasse Heje Pedersen: Market Liquidity. Asset Pricing, Risk and Crises Cambridge University Press, Cambridge,
NEMZETKÖZI EGÉSZSÉGPOLITIKAI TRENDEK, GYAKORLATOK, II. RÉSZ
NEMZETKÖZI EGÉSZSÉGPOLITIKAI TRENDEK, GYAKORLATOK, II. RÉSZ Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ 2014. NOVEMBER 21. TÁMOP 5.5.7-08/1-2008-0001 Betegjogi, ellátottjogi
Gyógyászati segédeszközök, orvostechnikai eszközök befogadáspolitikai kérdései
Gyógyászati segédeszközök, orvostechnikai eszközök befogadáspolitikai kérdései Dr. Polák László, Johnson & Johnson Kft. Az egészségügyi technológiák fejlesztésének, forgalomba hozatalának és értékesítésének
Esetszintű költséggyűjtés: felesleges teher vagy a hatékonyság záloga?
Esetszintű költséggyűjtés: felesleges teher vagy a hatékonyság záloga? Dr. Zemplényi Antal Tamás Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Gazdálkodási Igazgatóság 2017.10.05. Magyarországi Egészségügyi Napok
Az egészség nemzeti érték helyzetünk nemzetközi nézőpontból
Az egészség nemzeti érték helyzetünk nemzetközi nézőpontból Prof. Dr. Orosz Éva egyetemi tanár ELTE Egészség-gazdaságtani Kutatóközpont vezetője, az OECD szakértője Alapvető kérdések Merre tart Európa?
Iskolázottság és szubjektív jóllét
Iskolázottság és szubjektív jóllét Budapest, 2017. július Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan non-profit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági kutatásokat folytat. Célja,
EEA, Eionet and Country visits. Bernt Röndell - SES
EEA, Eionet and Country visits Bernt Röndell - SES Európai Környezetvédelmi Ügynökség Küldetésünk Annak elősegítése, hogy az EU és a tagállamok a szükséges információk alapján hozhassák meg a környezet
Aktuális egészségpolitika elvei, célkitűzései. Dr. Kissné Dr. Horváth Ildikó EMMI Egészségpolitikai főosztály vezetője
Aktuális egészségpolitika elvei, célkitűzései Dr Kissné Dr Horváth Ildikó EMMI Egészségpolitikai főosztály vezetője Semmelweis terv, kormányzati intézkedések, stratégiák Struktúraváltás, Térségi Ellátásszervezési
A Nemzeti alaptanterv implementációja
1 A Nemzeti alaptanterv implementációja Összeállította: Vass Vilmos * Az anyag összeállításában közreműködtek: Báthory Zoltán, Brassói Sándor, Halász Gábor, Mihály Ottó, Perjés István, Vágó Irén Budapest,
Projektek bemutatása A Projektet az Európai Unió Interreg Europe
HoCare Projektek bemutatása A Projektet az Európai Unió Interreg Europe Programja (ERFA) és a magyar költségvetés (NGM) finanszírozza 85%+15% arányban. (CY, LT, CZ, RO, BG, SI, PT, HU) Generation of innovation
Rezidens orvosok szakterületválasztási és vidéki munkavállalási motivációi
Rezidens orvosok szakterületválasztási és vidéki munkavállalási motivációi Doktori tézisek Girasek Edmond Semmelweis Egyetem Mentális Egészségtudományok Doktori Iskola Témavezető: Dr. Gaál Péter egyetemi
Miért betegebbek a szegény gyerekek?
KÖNYVEKRÕL, FOLYÓIRATOKRÓL MURAKÖZY BALÁZS Miért betegebbek a szegény gyerekek? Anne Case, Darren Lubotsky és Christina Paxson: Economic status and health in childhood: the origins of the gradient. American
Skills Development at the National University of Public Service
Skills Development at the National University of Public Service Presented by Ágnes Jenei National University of Public Service Faculty of Public Administration Public Ethics and Communication 13. 12. 2013
I./1. fejezet: Orvosi alapkompetenciák
I./1. fejezet: Orvosi alapkompetenciák A fejezet célja, hogy világossá váljon a diákok számára, hogy az egyes orvosi kompetenciák milyen kapcsolatban állnak a pszichoterápiás beavatkozásokkal. Kompetencia
Tevékenység szemléletű tervezés magyarországi felsőoktatási intézmények pályázataiban
Tevékenység szemléletű tervezés magyarországi felsőoktatási intézmények pályázataiban SÜVEGES Gábor Béla Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, Miskolc stsuveges@uni-miskolc.hu Az utóbbi években egyre
SZÁMÍTÓGÉP-HÁLÓZAT AUDIT
SZÁMÍTÓGÉ-HÁLÓZAT AUDIT Előadás nyomdakész anyaga SZÁMÍTÓGÉ-HÁLÓZAT AUDIT, illesi.zsolt@proteus.hu roteus Consulting Kft. ABSTRACT Nowadays Information and Communication Technology (ICT) plays quite important
KÖVETELMÉNYRENDSZER ANGOL KÖZÉP-, FELSŐFOKÚ PROFEX II. KURZUS
KÖVETELMÉNYRENDSZER ANGOL KÖZÉP-, FELSŐFOKÚ PROFEX II. KURZUS Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar, Nyelvi Kommunikációs Központ Tantárgy neve: Angol PROFEX II nyelvizsga-előkészítő kódja: kreditértéke:
DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ
DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Személyi adatok Név: Dr. Szathmári Judit Születési hely, idı: Karcag, 1973. szeptember 15. Munkahely címe: Eszterházy Károly Fıiskola, Amerikanisztika Tanszék, 3300
Dr. Szalkai Zsuzsanna egyetemi docens Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék tavasz
Menedzsment és Vállalatgazdaságtan kurzus a Doktori képzésben Marketingmenedzsment 2. előadás Ipari marketing Az Industrial Marketing and Purchasing (IMP) Group kutatásainak tükrében Dr. Szalkai Zsuzsanna
INVITATION. The cost of adherence: quality of life and health economic impacts. Corvinus Health Policy and Health Economics Conference Series 2014/3
Corvinus Health Policy and Health Economics Conference Series 2014/3 Health Economics Study Circle, Health and Health Care Economics Section of the Hungarian Economic Association in cooperation with: Semmelweis
Pacemaker készülékek szoftverének verifikációja. Hesz Gábor
Pacemaker készülékek szoftverének verifikációja Hesz Gábor A szív felépítése http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=fájl:diagram_of_the_human_heart_hu.svg http://en.wikipedia.org/wiki/file:conductionsystemoftheheartwithouttheheart.png
"Towards a Europe free from tobacco smoke: policy options at EU level
Fókuszban a Dohányzás Elleni Nemzetközi Keretegyezmény (FCTC) 2. szám/2008. április Védelem a passzív dohányzás ellen 8. cikk 1 " # % o o o o o o u o u u! "!#$ o A Dohányzás Elleni Nemzetközi Keretegyezmény
Női Egészségmegőrző Program (WHEP) Moszkva és Közép-Oroszország. Ekaterina Bashta programvezető 2011. Szeptember 21, Budapest
Női Egészségmegőrző Program (WHEP) Moszkva és Közép-Oroszország Ekaterina Bashta programvezető 2011. Szeptember 21, Budapest Emlőrák statisztika Oroszország* Minden évben 52.000 újonnan diagnosztizált
Szakmai zárójelentés
Szakmai zárójelentés A csoporttechnológia (Group Technology = GT) elvi és módszertani alapjaihoz, valamint a kapcsolódó módszerek informatikai alkalmazásaihoz kötődő kutatómunkával a Miskolci Egyetem Alkalmazott
Újraszabni Európa egészségügyét II. rész
Újraszabni Európa egészségügyét II. rész A dokumentum első részét lapunk előző számában olvashatják Tisztelt Olvasóink! Ezzel a jelszóval indítja programdokumentumát a European ehealth Task Force munkacsoport
Ph.D. Tézisek összefoglalója. Dr. Paulik Edit. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Népegészségtani Intézet
KRÓNIKUS SZÍVELÉGTELENSÉG MIATT HOSPITALIZÁLT BETEGEK KIVIZSGÁLÁSÁNAK ELEMZÉSE BIZONYÍTÉKOKON ALAPULÓ SZAKMAI IRÁNYELV ALAPJÁN Ph.D. Tézisek összefoglalója Dr. Paulik Edit Szegedi Tudományegyetem Általános
1. A kutatás célja, a munkatervben vállalt kutatási program ismertetése
1 1. A kutatás célja, a munkatervben vállalt kutatási program ismertetése A kutatás célja a természetgyógyászat néven összefoglalható, alternatív és komplementer gyógyító módszerek (röviden: alternatív
2010. április 9. Szakmai fórum a HR és a LEAN menedzsment kapcsolatáról HR- és ügyvezetők bevonásával
Lean HR Est 2010. április 9. Szakmai fórum a HR és a LEAN menedzsment kapcsolatáról HR- és ügyvezetők bevonásával Helyszín: Budapesti Corvinus Egyetem 1093 Budapest, Fővám tér 8., III. előadó Időpont:
A KOCKÁZATKEZELÉSI MÓDSZEREK A NATO-BAN
DR. VASVÁRI FERENC A KOCKÁZATKEZELÉSI MÓDSZEREK A NATO-BAN A 2. Biztonságtudományi Világkongresszus (2 nd World Congress on Safety Science) témája az emberi élet, a környezet és a működés-fenntartás kockázatainak
Roche Personalised Healthcare Megfelelő kezelést az egyénnek 2009 szeptember 9
Roche Personalised Healthcare Megfelelő kezelést az egyénnek 2009 szeptember 9 dr Kollár György Elvárás az egészségügytől Több hatékonyabb és biztonságosabb gyógyszer legyen elérhető 80 Kezelésre válaszolók
A képalkotás világa - Képalkotó diagnosztikai szakmai portál M é d i a a j á n l a t 2008-2009 A modern radiológiának a kommunikációban is élnie kell az internet adta lehetőségekkel. Portálunk többmint
Gróf Ágnes. A daganatos megbetegedések elleni küzdelem stratégiája. PhD értekezés TÉZISEK. Témavezető Dr Bélyácz Iván
Gróf Ágnes A daganatos megbetegedések elleni küzdelem stratégiája PhD értekezés TÉZISEK Témavezető Dr Bélyácz Iván 2007 2 A daganatos megbetegedések hosszú évtizedek óta a halálozási statisztikák élén
Impakt faktor, hivatkozások
Impakt faktor, hivatkozások Impact Factor and Cited Reference Három kérdést kell tisztázni Milyen fontosak EZEN SZERZŐ munkái? Milyen fontos EZEN CIKK a kutatási területen? Stuntz WJ (2001): O.J. Simpson,
Tárgyszavak: munkavédelem; kommunikáció; vállalatirányítás; vállalati kultúra; munkahelyi légkör.
MUNKAVÉDELEM 1.1 A kommunikáció szerepe a munkavédelemben Tárgyszavak: munkavédelem; kommunikáció; vállalatirányítás; vállalati kultúra; munkahelyi légkör. A kutatások rámutattak arra, hogy a szervezetek
Fentiek alapján javaslom az értekezés nyilvános vitára bocsátását és a Jelölt számára az MTA doktora fokozat odaítélését.
Opponensi vélemény Szerb László: Vállalkozások, vállalkozási elméletek, vállalkozások mérése és a Globális Vállalkozói és Fejlődési Index című MTA doktori értekezéséről Szerb László doktori értekezésének
Az álláskeresés ellenõrzése és a munkanélküliség idõtartama
Közgazdasági Szemle, LIII. évf., 2006. július augusztus (641 660. o.) JOHN MICKLEWRIGHT NAGY GYULA Az álláskeresés ellenõrzése és a munkanélküliség idõtartama Egy társadalomtudományi kísérlet A közép-kelet-európai
Feladataink, kötelességeink, önkéntes és szabadidős tevékenységeink elvégzése, a közösségi életformák gyakorlása döntések sorozatából tevődik össze.
INFORMATIKA Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást
2008 IV. 22. Internetes alkalmazások forgalmának mérése és osztályozása. Április 22.
2008 IV. 22. Internetes alkalmazások forgalmának mérése és osztályozása Az óra rövid vázlata Nemzetközi együttműködések áttekintése A CAIDA céljai A CAIDA főbb kutatási irányai 2007-2010 között Internet
Minőségcélok és tevékenységek Magyarországon, a GYEMSZI Minőségügyi Főosztály tevékenysége. Dr. Kárpáti Edit
Minőségcélok és tevékenységek Magyarországon, a GYEMSZI Minőségügyi Főosztály tevékenysége Dr. Kárpáti Edit Csapatunk azért dolgozik, hogy az egészségügyi ellátásban résztvevő szereplők (szolgáltatói szervezetek
Doktori értekezés - tervezet
Széchenyi István Egyetem Regionális és Gazdaságtudományi Doktori Iskola Grotte Judit Okleveles Közgazdász Internet használat a magyarországi szabadidős utazások megszervezése során Doktori értekezés -
Takács Árpád K+F irányok
Takács Árpád K+F irányok 2016. 06. 09. arpad.takacs@adasworks.com A jövőre tervezünk Az AdasWorks mesterséges intelligencia alapú szoftverterfejlesztéssel és teljes önvezető megoldásokkal forradalmasítja
2014. üzleti évben futó pályázatok Bay Zoltán Közhasznú Nonprofit Kft.
2014. üzleti évben futó pályázatok Bay Zoltán Közhasznú Nonprofit Kft. Sor szám Projekt témája/címe Futamidő Összköltségvetés - Bay Kft. Pályázati program 1. 2. 3. 4. Fáradt olajok és hulladékká vált szénhidrogén-
A BELLA akkreditációs program szerepe a betegellátás biztonságának javításában, 1. rész: A fejlesztési módszertan
A BELLA akkreditációs program szerepe a betegellátás biztonságának javításában, 1. rész: A fejlesztési módszertan Dr. habil. Belicza Éva 1, Dr. Lám Judit 1, Dr. Safadi Heléna 1, Dr. Fügedi Gergely 1, Sinka
MultiMédia az oktatásban
DANCSÓ TÜNDE A készségek fejlettségében azonosítható összefüggések a 18 évesek informatikai tudásszintje alapján Kodolányi János Fıiskola Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi Doktori Iskola dancso.tunde@gmail.com
A HÁZIORVOSLÁS JÖVŐKÉPE HAZAI ÉS NEMZETKÖZI MEGOLDÁSOK
A HÁZIORVOSLÁS JÖVŐKÉPE HAZAI ÉS NEMZETKÖZI MEGOLDÁSOK Prof. Dr. Varga Albert, Prof. Dr. Hajnal Ferenc, Dr. Nagyvári Péter, Dr. Ágoston Gergely SZTE ÁOK Családorvosi Intézet Globális egészségügyi felmérés
A kommunikáció és az információmegosztás mennyiségi vizsgálata a rehabilitációs teamben a kommunikáció mennyiségi vizsgálóeljárásnak bemutatása
Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Magyarországi Társasága XXIX. Vándorgyűlése Szeged, 2010. szeptember 2-4. A kommunikáció és az információmegosztás mennyiségi vizsgálata a rehabilitációs teamben
Növelhető-e a csőd-előrejelző modellek előre jelző képessége az új klasszifikációs módszerek nélkül?
Közgazdasági Szemle, LXI. évf., 2014. május (566 585. o.) Nyitrai Tamás Növelhető-e a csőd-előrejelző modellek előre jelző képessége az új klasszifikációs módszerek nélkül? A Bázel 2. tőkeegyezmény bevezetését
Mérnök informatikus (BSc) alapszak levelező tagozat (BIL) / BSc in Engineering Information Technology (Part Time)
Mérnök informatikus (BSc) alapszak levelező tagozat (BIL) / BSc in Engineering Information Technology (Part Time) (specializáció választás a 4. félévben, specializációra lépés feltétele: az egyik szigorlat
Egy javasolt krónikus betegellátási modell. Tóth Tamás Alkalmazott Logikai Laboratórium
Egy javasolt krónikus betegellátási modell Tóth Tamás Alkalmazott Logikai Laboratórium Alkalmazott Logikai Laboratórium Alapítás éve:1986 Nemzetközi K+F tevékenység Orvos-informatikai rendszerek Beszéd-
Kvartó elrendezésű hengerállvány végeselemes modellezése a síkkifekvési hibák kimutatása érdekében. PhD értekezés tézisei
Kerpely Antal Anyagtudományok és Technológiák Doktori Iskola Kvartó elrendezésű hengerállvány végeselemes modellezése a síkkifekvési hibák kimutatása érdekében PhD értekezés tézisei KÉSZÍTETTE: Pálinkás
HÁROM EGYETEM KÉT KONTINENS EGY TANTEREM:
HÁROM EGYETEM KÉT KONTINENS EGY TANTEREM: INTERKULTURÁLIS, INTERDISZCIPLINÁRIS NEMZETKÖZI EGYÜTTMŰKÖDÉS EGY MAGYAR ÉS KÉT AMERIKAI EGYETEM HALLGATÓI ÉS OKTATÓI KÖZÖTT INTÉZMÉNYI JÓ GYAKORLAT BEMUTATÁSA
VÁLTOZTATÁSMENEDZSMENT A HAZAI GYAKORLATBAN
Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola Vállalkozásgazdaságtan és menedzsment program VÁLTOZTATÁSMENEDZSMENT A HAZAI GYAKORLATBAN
Az gyógyszeripar által fejlesztett inzulin készülékek az éves egészségügyi költségek csökkenését és a terápiahűség javulását eredményezték* -53% +11%
Terápiahűség javulása Teljes éves egészségügyi költség A gyógyszeripar folyamatosan dolgozik olyan új gyógyászati segédeszközök kifejlesztésén, melyek megfelelnek a betegek elvárásainak, javítják a terápiahűséget
A nonbusiness marketing oktatási és kutatási tapasztalatai a BCE Marketing és Média Intézetében
A nonbusiness marketing oktatási és kutatási tapasztalatai a BCE Marketing és Média Intézetében Simon Judit Nonbusiness workshop Győr, 2016. március 21. Oktatás Önálló tárgyak tantárgyon belül Vállalati
Hálózatok I. A tárgy célkitűzése
Hálózatok I. A tárgy célkitűzése A tárgy keretében a hallgatók megismerkednek a számítógép-hálózatok felépítésének és működésének alapelveivel. Alapvető ismereteket szereznek a TCP/IP protokollcsalád megvalósítási
TÁJÉKOZTATÓ ORSZÁGTANULMÁNY ÍRORSZÁG EGÉSZSÉGÜGYÉRÕL. Atlanti-óceán. Dublin ÍRORSZÁG. Kelta-tenger
TÁJÉKOZTATÓ ORSZÁGTANULMÁNY ÍRORSZÁG EGÉSZSÉGÜGYÉRÕL Atlanti-óceán Észak-Írország (N.Br.) Dublin ÍRORSZÁG Írtenger Kelta-tenger GYEMSZI Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minõség- és Szervezetfejlesztési
PROTOKOLL ÉS ÚTMUTATÓ
A MAGAS VÉRNYOMÁS GYÓGYSZERÉSZI GONDOZÁSÁNAK MODELLJE PROTOKOLL ÉS ÚTMUTATÓ A megvalósíthatósági vizsgálat második tervezete 2000. március Egyesített CINDI/EuroPharm Forum projekt Titkárság: EuroPharm
Nyelvi hálózatok és a mentális lexikon
Pannon Egyetem Nyelvtudományi Doktori Iskola Doktori értekezés tézisei Kovács László Nyelvi hálózatok és a mentális lexikon A mentális lexikon (gazdasági) szaknyelvi és (általános) hálózatos szerveződésének
A legújabb adatok összefoglalása az antibiotikum rezisztenciáról az Európai Unióban
A legújabb adatok összefoglalása az antibiotikum rezisztenciáról az Európai Unióban Legfontosabb tények az antibiotikum rezisztenciáról A mikroorganizmusok antibiotikumokkal szemben kialakuló rezisztenciája
NANOS. Patient Brochure. Endokrin orbitopathia (Graves-Basedow-kór)
NANOS Patient Brochure Endokrin orbitopathia (Graves-Basedow-kór) Copyright 2015. North American Neuro-Ophthalmology Society. All rights reserved. These brochures are produced and made available as is