A BIOLÓGIA FEJLŐDÉSE EGYETEMÜNKÖN IG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A BIOLÓGIA FEJLŐDÉSE EGYETEMÜNKÖN IG"

Átírás

1 A BIOLÓGIA FEJLŐDÉSE EGYETEMÜNKÖN IG KEDVES KOLLÉGÁK TISZTELT ÜNNEPLŐ KÖZÖNSÉG! Amikor átnéztem a biológia egyetemünkön végbement három és fél évszázados történetének nevekben, gondolatban és eseményekben gazdag irodalmát, úgy ítéltem meg, hogy az alkalmat és a rendelkezésre álló időtat figyelembe véve a biológia fejlődésének "klasszikus" szakaszáról csak vázlatos képet nyújthatok. A források közül kiemelkedően érdeminek és kritikainak találtam, a sajnos korán elhunyt munkatársunk- JUHÁSZ-NAGY Pál prof. és Priszter Szaniszló volt Bot. Kertigazgató tárgyszerű, adat gazdag, 1991-ben megjelent írásait. Az utolsó öt évtized történéseit pedig saját tapasztalatból is ismerhetem. Vázlatomban először (I) a természetrajz századának, másodszor (II) a felvilágosodás, majd harmadiknak (III) a polgárság viharos időszakának legfontosabb képviselőit, eseményeit ismertetem. I. A Természetrajz századában Európához csatlakozva 1635-ben a Nagyszombati Érseki Egyetem orvoskarán kezdődött a biológia tárgykörébe sorolható felsőfokú képzés. Európában ez az időszak számos felfedezés, műszaki és természettudományos előrehaladás jelentős korszaka. Meghatározó tudósai pl. HARVEY, MALPIGHI, GAILEI, KEPLER, sokoldalú, a természettudományok több ágában járatos, egyes ágakban kiemelkedő egyéniségek voltak. Ez időben Európában Tudományos Akadémiák, Természettudományi Múzeumok alakultak. Az oktatás kezdeteiről kevés adat maradt fenn! Maga a névadó teológus és hitvitázó PÁZMÁNY Péter "Kalauz"-ában igen találóan megfogalmazott biológiai példákat talált JUHÁSZ-NAGY Pál (pl. a hangyák szociális életéről). Az orvoslás, különösen a gyógyítás terén, bizonnyal felhasználták a füveskönyvek tartalmazta ismereteket. Ennek századokra visszanyúló hagyományai voltak. Így pl. használhatták MÉLIUSZ JUHÁSZ Péter ( ) füves-könyvét. Ilyen volt LIPPAY György és LIPPAY János "Posoni kert" c. munkája ( , Nagyszombat-Bécs) és LIPPAY János Calendarium oeconomicuma ( ), valamint előadásai és disputái. Ezek a gyakorlati mezőgazdálkodásra tanítottak. Ezen munkákban jellemző volt az elmélet és gyakorlat egysége, az élőtermészet egységes európai szemlélete. Az egyetem első jelentős tanáregyénisége SZENTIVÁNYI Márton ( ), aki széleskörű természetrajzi és agrárbiológiai ismeretekkel rendelkezett. Lényeges fordulópontot jelentő munkája a "Nagyszombati Enciklopédia" három kötete ( ) és kivonata a "Dissertationes Septem" azaz a :"Hét Értekezés". SZENTIVÁNYI kritikával használta forrásait, amellett saját tapasztalataira is támaszkodott, előítéletektől mentesen gondolkodott. Máig is érvényes szemléletmódja, amellyel a növényi-állati és emberi szervezet és működés közös vonásait fejtegette! Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy Természetrajz sz.-ában a kulturális élet s benne a tudomány és oktatás az ország szabad nyugati és északi részére korlátozódott. A Bécsen és Pozsonyon keresztül áramló európai haladás gyökeret

2 vert, s a LIPPAY testvérek és SZENTIVÁNYI Márton tevékenységével fejlődésnek indult II. A 18. sz. a FELVILÁGOSODÁS KORA, a társadalmak megújulási kisérleteit, századvégi forradalmait, valamint a tudomány jelentős fejlődését hozta. Egyetemünkön kimagasló jelentőségű JASZLINSZKY András ( ) és REVICZKY Antal ( ) jezsuita tanárok munkássága, akik a század ötvenes éveiben kiadott latinnyelvű tankönyveikben nálunk először foglalják igazán össze azokat az eredményeket, amelyekkel az elmúlt 100 év legnagyobbjai (HARVEY, MALPIGHI és mások) a biológiát forradalmasították! Az új ismeretek európaszerte fejlesztették a természettudományokat, azok oktatását és szükségszerűen "iskolareformot' hoztak létre. A nagyszombati reformot nagyjából a bécsi mintájára vitték végbe. MÁRIA TERÉZIA rendeletére 1770-ben külön orvoskar alakult, s ezen belül többek között botanikai-kémiai tanszék jött létre. E "mag" hajtásainak biológiai ága később növény és állattanra ágazott. A Botanikai-kémiai tanszék élére a stájerországi orvos, majd a magyar bányavárosok fizikusa WINTERL József Jakab ( ) nyert kinevezést. Orvos és gyógyszerész hallgatóknak télen kémiát, nyáron botanikát (Linné rendszerét) tanított, a növénytan gyakorlatait a sok fáradsággal kialakított (1771) botanikus kertben tartotta. A környéken gyűjtő-utakat is tett. Utóbbiak anyagából 1776-ra kemény munkával a Botanikus Kertet közel 1000 növényfajjal gazdagította. A nagyszombat és környéke növényeit felölelő flóraművében számos új faj leírását is adta! Vezetésével öt botanikai tárgyú disszertáció is készült. Idővel az Egyetem helyszíne is változott. előbb Budára, majd Pestre került. A természettudós orvos LINNÉ korában a figyelem egyre jobban az élővilág faji szintű megismerésére irányult. Az új felállásban mindenekelőtt a természetrajz, s ezen belül a biológiában, már az aktívan végzett -rendszeres gyűjtőútakkal egybekötött- rendszertani kutatás, a florisztika és a faunisztika emelhető ki. Eredményes kutatómunkáról tanúskodik a Botanikus Kert első magcsere katalógusa, amelyben WINTERL 25 új növényfaj leírását is közli. Pesti működése során hazánkra nézve további új 81 fajt fedezett fel, amellyel ekkor a magyar flóra legeredményesebb kutatójának számított ben elkészítette a botanikai oktatás tantervét. Halála (1809) után előadásait SCHUSTER János Konstantin ( ), kutatásait, tanítványa a burgenlandi (Nagymarton) születésű KITAIBEL Pál ( ) folytatta. KITAIBEL orvosi, kémiai és botanikai tanulmányai után mint a botanika és kémia professzora (1802-), a "nagymagyarországi" flóra alapvető feltárója lett. A Helytartó Tanács megbízásából a magyar flóra anyagának gyűjtésén (14000 herb. lap), majd megírásán dolgozott től kezdődően rendszeresen szekerezett a Királyság szinte egész területén. A Kárpát-Pannon térségben addig leíratlan növényfajok sokaságát (200) fedezte fel, írta le, egyidejűleg állattani, ásvány és kőzettani, balneológiai sőt néprajzi megfigyeléseket is végezve. Főműve a Descriptiones et Icones Plantarum Rariorum Hungariae, három hatalmas, fólió kötetben (mecénásával A. WALDSTEIN gróffal társzerzőségben) 280 színes táblával Bécsben jelent meg ( ): Azóta német nyelvű útinaplói

3 ( I-II, 2001 III) is megjelentek! Mellszobra (1918) a Botanikus Kertben ma is áll. Említett főműve egyetemi kutatásunk nemzetközileg is egyik legkiemelkedőbb alkotása! A pozsonyi születésű orvos-botanikus és muzeológus SADLER József ( ) a 18. sz.-ban elsőnek vezette be a magyar nyelvű oktatást. Sadler jeles szerzője volt az első Pest-megyei flóraműnek. Számos tanítványa szerzett doktori fokozatot. A több külföldi társaság tagja volt, s egyik alapítója a hazai Természettudományi Társulatnak. Alapvető műveket irt és előadásokat tartott az emlősökről, madarakról és rovarokról a zoológus GROSSINGER János ( ). A grazi származású PILLER Mátyás ( ) érdeme az a speciális (ásványtani-zoológiai) természetrajzi Tanszék létrehozása a Bölcsészkaron, amely később az Orvoskarra került (1774). Állattant és ásványtant adott elő. Faunisztikai-florisztikai kutatást is végzett és tanítványok sorát nevelte. Az oktatásban a Botanikus Kertet is használták, Herbáriumát jelentősen gyarapították. Utóda SCHÖNBAUER József Antal ( ) aki Conspectus Ornithologiae Hungaricae művében -LINNÉ rendszerében- 270 hazai madárfaj leírását adja. REISINGER János ( ) a hazai hal-faunát mutatja be művében (1830), és megalapozta a Tanszék és Természettudományi Múzeum -máig tartóegyüttműködését. MITTERPACHER Lajos ( ) sokoldalú tanáregyéniség, többek között természetrajzot és mezőgazdaságtant tanított. Fő művében,: a Compendium Historiae Naturalis-ban, az ismeretek szétaprózódása helyett, egy modernebb szemléletű általános biológia szükségét hangsúlyozta. A különböző élőszervezetek működésének közös vonásai kutatását és a kísérletezés fontosságát hangoztatta. Fenti kor közel másfélszázada alatt a hazai biológia mind az oktatás, mind a kutatás terén felfejlődött a sokszínű európai színvonalhoz. Megkezdődött a magyar nyelvű tanítás. Jelentős egyéniségek és iskolák működtek, és kiemelkedő eredmények születtek, mint pl. KITAIBEL Pál nagyszabású flóraműve vagy MITTERPACHER Compendiuma. Mindez biztos alapot nyújtott a további fejlődésnek III. A polgárság korában szabadságharc, önkényuralom, ki-egyezés, világháborúk majd az ötvenhatos forradalom befolyásolták -pro és contra- a biológia tudomány virágzását. De két időszaka tekinthető előrevivőnek: a két világháború utáni újrakezdés! A kiegyezés után az elődök és tanítványaik alapozásán gazdagodik, ágakra bomlik a biológiai tudás. Újabb irányok, iskolák születnek: JURÁNYI Lajos ( ) a növényi sejt- és szövettant fejleszti, kutatja az algák és páfrányok ivaros folyamatait, gazdagítja a Botanikus Kertet. MARGÓ Tivadar ( ) az újabb kori zoológia úttörője, protisztológus és összehasonlító fiziológus, tanítványa ENTZ Géza ( ), majd ennek fia és unokája elmélyítik -főleg az egysejtű szervezetekre ill. a hidrobiológiára vonatkozó kutatásait.

4 TÖRÖK Aurél ( ) citológus és fiziológus az Embertani Tanszék megteremtője lett, majd utóda BARTUCZ Lajos ( ) az antropológia kifejlesztője volt, a honfoglalás kori és mai magyarság összehasonlító vizsgálata alapján elkülönítette az un. "ugoros" és "török" alaptípust. MARGÓ ENTZ és TÖRÖK és tanítványaik a darwini eszmék és kérdések érdemi közvetítői, disputák rendezői voltak. voltak! A botanika tanszéket MÁGOCSY-DIETZ Sándor ( ) 1901-ben kettéválasztotta. Ő maradt az Általános Növénytani Tanszéken, főleg növényfiziológiát, kertészetet tanított. Utóda PAÁL Árpád, ( ) kiváló növény fiziológus lett. A botanikai -újnevén- Növényrendszertani és Növényföldrajzi Intézet vezetője 1912 óta TUZSON János ( ). Előadta és kutatta az Intézet nevében szereplő tudományágak területeit. Az alföldi puszták flóratörténetét, paleobotanikai leletekkel alátámasztva tárta fel. Sokoldalú tudós volt, erdészeti végzettséggel, egyetemünkre selmecbányai és műegyetemi növénytan oktatás után került. Tanszékén a virágtalan növények (algák, gombák) kutatását is szorgalmazta. Gyógynövény kultúrákkal is foglalkozott. Felfedezte (1914) Bátorliget jégkori reliktum lápjait, maradvány növény és állatfajait. E nyírségi lápvidék 1950 óta országos jelentőségű természetvédelmi terület! A biofizika és biokémia oktatás úttörője JENDRASSIK Jenő ( ). HUZELLA Tivadar ( ) az általános biológia művelője, az infraindividuális organizáció problémakörét mutatta be könyveiben. A sejt- és szövettenyésztés hazai úttörője. Érdeme, hogy gödi Intézetét az ELTE-re hagyományozta! Az első világháború fájdalmas és pótolhatatlan veszteségei után a szellemi értékek mentése és fejlesztésének szüksége egyetemünkön is teret nyert. Közoktatásunk és Felsőoktatásunk fejlesztésében sokat köszönhetünk Klebersberg Kúnó Vallás és Közoktatási miniszternek. Ekkor Egyetemünk Bölcsészkarán 3 botanikai (rendszertani, általános és élettani), 2 állattani (rendszertani és általános), antropológiai és a paleontológiai vonalat tartó természetrajzi tanszéken, valamint az orvoskari biokémiai-élettani és genetikai Tanszéken folyt biológiai oktatás. A rendszertani tanszéken Tuzsont SZABÓ Zoltán ( ) követte. Kiemelendők alapvető növénymorfológiai, örökléstani szakkönyvei és Knautia monográfiája. Halála után a tanszéket ANDREÁNSZKY Gábor ( ) vette át, aki jelentős eredményeket ért el a növényföldrajzi és ősnövénytani oktatásban-kutatásban. A Növényélettani Tanszéken (1943) GIMESI Nándor ( ) iskolateremtő (kiváló tanítványai: FARKAS Gábor, GARAY András, POZSÁR Béla) növényfiziológiai munkássága említendő. A második világháború borzalmai, veszteségei után a fenti alapokon a kezdeti nehézségeket legyőzve fokozatosan élénkült oktatás. Az általános elméleti biológiai oktatás modern szemlélettel néhány évig ( ) folyhatott. A Nobel díjas SZENTGYÖRGYI Albert ( ) és LAKI Kálmán biokémiát, WOLSKY Sándor genetikát és fejlődésélettant tanítottak.

5 Szervezeti változásokra is sor kerül. Az 1948-as egyetemi reform után egy évvel megalakult a Természettudomány Kar, egyetemünk neve is változott, Eötvös Loránd nevét vette fel, ezzel is jelezve a természettudományok kiemelt fontosságát. Az 50-es évek elején fenti egységekben -főleg az MTA anyagi támogatásával és Tanszéki Kutatócsoportok létrehozásával beindul-hatott a kutató munka. Egyik fő feladatunk volt, részvétel hazánk növény és állatvilágának a felmérésében. A Növényrendszertani és Növényföldrajzi Tanszék és Botanikus Kert élére 1953-al SOÓ Rezső ( ) került. Tanítványaival együtt folytatta és közel teljessé tette a hazai flóra és vegetáció feltárását. Új fejlődéstörténeti rendszertanát tanította (1953), növény-földrajzot és társulástant, Oktatta a "Bevezetés a biológiába" c. tárgyat, a biológiai szemlélet történeti alapozását. Életműve a Magyar Flóra és Vegetáció Rendszertani és Növényföldrajzi kézikönyve 6 kötete. A Bot. Kertben új rendszert, növényföldrajzi egységeket, formációkat alakíttatott ki tól a Növényrendszertani és Ökológiai Tanszék, vezetője SIMON Tibor. Főirány a hazai növénytakaró produkciójának és indikációjának kutatása és JUHÁSZ-NAGY Pál belépésével a korszerű modellező ökológia lett. A Botanikus Kert vezetője 1968-től PRISZTER Szaniszló, 1981-től ISÉPY István. Szépítik és gyarapítják a kertet. Az Állatrendszertani Tanszéken DUDICH Endre ( ) vezetésével sokoldalú munka folyt. Elsősorban rendszertani csoportokat vizsgáltak, de folyt fauna és állatökológiai kutatás is. A zoocönológia módszereiről BALOGH János ( ) írt könyvet, a d-k.-európai molyhos tölgyesek állatvilágáról LOKSA IMRE ( ) értekezést. DUDICH barlangkutató laboratóriumot hozott kétre Aggteleken, Alsógödön pedig Dunakutató Állomást. Nagysikerű tankönyv volt az állatrendszertan DUDICH E.- LOKSA I. által 1969-ben írt tankönyve. Az Embertani Tanszék magja, az előbbi Tanszék keretében működött, EIBEN Ottó ( ) vezetésével tól önállósodott. Klasszikus embertan és antropometria oktatása és kutatása folyt. Az Alkalmazott Növénytani Tanszéket SÁRKÁNY Sándor ( ) vezette. Tankönyvet írtak, szövetfejlődéstant és vegetációtörténetet kutattak, Jelentős eredményeket értek el a gyógy-növények -főleg a mák hatóanyagainak a tanulmányozása terén. A növényi ultrastruktúra kiváló oktatója és kutatója volt FRIDVAL-SZKY Loránd ( ). Az orvoskari gyógyszerészképzést V. PETRI Gizella ( ) és DÁNOS Béla segítette. A Növényélettani Tanszéken FRENYÓ Vilmos ( ) a növényi ásványos anyagcsere, légzés és a fotoszintézis kutatója, növényélettani tankönyvet írt. MARÓTI Mihály társprofesszor ( ) az alsógödi Intézet igazgatója, a hazai szövettenyésztés elismert tudósa ban létrehoztuk a Mikrobiológiai Tanszéket, amelyet BÁNHEGYI József ( ) vezetett. Előadta a mikrobiológiát és főleg a mikroszkopikus gombák sikeres kutatója, határozókönyvének írója volt. Az Általános Állattani és Összehasonlító Bonctani Tanszéken MÖDLINGER Gusztáv ( ) tartotta előadásait. Főleg a belső elválasztású mirigyek felépítését és működését oktatta, tanulmányozta től KOVÁCS János a tanszékvezető, tért nyert a korszerű anatómia és sejttan. A tanszéken oktatott KONDICS Lajos ( ), aki többször elnyerte a szakterület legjobb oktatója címet E tanszékből önállósodott 1968-ban az: Összehasonlító Élettani Tanszék. Vezetője ÁDÁM György. Főleg a központi idegrendszer élettanát kutatták és oktatták, kisérletes módszerekkel. Megírták a tárgy tankönyvét. Az Általános Biológiai Tanszéket FALUDI Béla ( ) orvosbiológus vezette. Egyidejűleg a Biológus Szakbizottság vezetője volt, Korábban klasszikus

6 genetikát népszerűsített, később elméleti kérdésekkel foglalkozott és a micsurini biológia híve lett. Tanszékén belül izomfehérjék biokémiájával foglalkozó csoport oktatott, kutatott BÍRÓ Endre ( ) vezetésével. Tisztelt hallgatóim, Itt ér véget a történetem a multról, a többi a jelen kezdeteire vonatkozik. Az élők neveit a továbbiakban csak kivételesen említem. A Tanszékcsoport szervezetét, működését, publikációit a Kari Történet 1991-ben megjelent kötetében foglaltam össze. Most összefoglalóan csak annyit, hogy a hetvenes évek elején, gondos előkészítés után létrehoztuk ( ) a BIOLÓGUS TAN-SZÉKCSOPORTOT. Ebben a két klasszikus rendszertani tanszék nevében megjelent, oktatásában fokozódott az ökológia. A Növényélettani Tanszéken LÁNG Ferenc, a Növényszervezettanin GYURJÁN István ( ) vezetésével korszerűsödött az oktatás, kutatás. SZABÓ István Mihály vezetésével teljessé vált és modernizálódott a mikrobiológia. Az általános Biológia Tanszék ketté vált. A genetika Tanszéken VIDA Gábor vezetésével teret nyert a modern genetika, a Biokémiai Tanszéken BIRÓ Endre vezetésével fejlődött tovább a biokémia. Európai példára két új tanszékkel is gazdagodtunk. Az egyik a CSÁNYI Vilmos vezette Etológia, a másik a GERGELY János ( ) vezette Immunológia. Ez új tudományágaknak egyetemünkön igazi iskolái alakultak. A Botanikus Kert idővel önálló, rektorátus közvetlen intézménnyé vált, figyelembevéve az oktatáson és kutatáson túli közművelődési feladatait. Jelenleg folyik EU-s pályázatokból a kert teljes felújítása, tartalmi és esztétikai értékeinek a gyarapítása. Kutatási feladata a veszélyeztetett reliktum és védett növényfajok fenntartása. Úgy gondoltuk, hogy a Tanszékcsoport az igényeknek megfelel, lefed csaknem minden biológiai részterületet. További tanszéki alegységek lehetősége is megnyílt. Pl. Biometriai, evolúcióbiológiai, általános mikológiai, szarvasgomba kutató csoportok működnek ben a BME-vel együttműködve beindítottuk a biológus mérnök képzést, amelynek az ELTE részéről felelőse voltam. A BIOLÓGUS TANSZÉKCSOPORT a mintegy 2 évtized alatt nagy-számú tudományos kötetet, tankönyvet, publikációt adott a tudománynak. Hallgatók százait nevelte. Közel befejeződött pl. a magyar flóra és fauna feltárása, folyt a szupraindividuális (populációk, társulások) organizáció kutatása. Nemzetközi Projektekhez kapcsolódtunk (pl. a Nemzetközi Biológiai és Bioszféra Program). Több tárgyunkat átszőtte a molekuláris biológiai szemlélete, módszere és eredményei. Több ELMI Labor szolgálta az eredményes citológiai kutatásokat. Az Ökológiai Modellező Kutató Csoport JUHÁSZ-NAGY Pál ( ) szellemi vezetésével, önálló folyóirattal is (Abstracta Botanica) élvonalba hozta a hazai ökológiai kutatást. GÁNTI Tibor nevét ( ) a biokémiai szuperrendszerekről irt főműve (1979, Akad. Kiadó - Univ. P. P. Baltimore) tette nemzetközileg is ismertté. A környezet és természetvédelem céljait az ökológiai indikációra alapozott kutatás is szolgálta, pl. a ma is működő Szigetközi Botanikai Monitoring Rendszer. A Tanszékcsoport több sikeres nemzetközi Szimpóziumot szervezett (pl. a Európai Immunológiai Kongresszus, 1978 az egri Főiskola Növénytani Tanszékével közösen rendezett első Nemzetközi Mohaökológiai Kongresszus, 1985, Európai Sejtbiológiai Kongresszus, 1986 Immunológiai Világ Kongresszus, 1992).

7 Befejezésül csak annyit: Köszönjük a lágymányosi "C" épületet, amelybe átköltözhettünk, amely elhelyezés oktatási és kutatási feltételeinket jelentősen javította. Szakterületünkön a továbbiakban érdemes lenne foglalkozni a szervezeti egységek, az iskolák és műhelyek kutatási együtt-működésének a fokozásával, esetleges oktatási párhuzamosságok kiszűrésével, valamint célirányos, piacképes kis létszámú képzések rugalmas kifejlesztésével. Simon Tibor Prof. Emeritusz az MTA Laureatusa

Prof. Dr. Maróti Mihály ( )

Prof. Dr. Maróti Mihály ( ) Prof. Dr. Maróti Mihály (1917-2009) DR. MARÓTI MIHÁLY EMLÉKÜLÉS 2017. április 21. BUDAPEST Szervezők: Magyar Növény-Mikroszaporítók Egyesülete Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar, Dísznövénytermesztési

Részletesebben

2005. (VII. 25.) számú rektori utasítás a Lágymányosi Campus nagyelőadóiról és tantermeiről való rendelkezés szabályairól szóló 8

2005. (VII. 25.) számú rektori utasítás a Lágymányosi Campus nagyelőadóiról és tantermeiről való rendelkezés szabályairól szóló 8 12/2005. (VII. 25.) számú rektori utasítás a Lágymányosi Campus nagyelőadóiról és tantermeiről való rendelkezés szabályairól szóló 8/2005. (VI. 15.) számú rektori utasítás egyes mellékleteinek módosításáról

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Eötvös Loránd Tudományegyetem a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti

Részletesebben

BIOLÓGIATANÁRI MSc. mesterképzés

BIOLÓGIATANÁRI MSc. mesterképzés BIOLÓGIATANÁRI MSc mesterképzés Tájékoztató a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karáról A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara 1921-ben kezdte meg működését,

Részletesebben

BEVEZETÉS A NÖVÉNYTANBA

BEVEZETÉS A NÖVÉNYTANBA BEVEZETÉS A NÖVÉNYTANBA Előadók: Bóka Károly egyetemi docens * Parádi István egyetemi adjunktus ** Rudnóy Szabolcs egyetemi tanársegéd ** A Növényszervezettani Tanszék * http://novszerv.elte.hu és a Növényélettani

Részletesebben

Dr. Herényi Levente egyetemi docens Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet 1094 Budapest, Tűzoltó u. 37-47.

Dr. Herényi Levente egyetemi docens Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet 1094 Budapest, Tűzoltó u. 37-47. I. évfolyam MATEMA TIKA BIOFIZIKA ÁLTALÁNOS ÉS SZERVETLEN KÉMIA GYÓGYSZERÉSZI NÖVÉNYTAN BIOLÓGIA TUDOMÁNYTÖRTÉNE T ÉS PROPEDEUTIKA, a 2. félévben heti 1 óra Dr. Gergó Lajos egyetemi docens 1092 Budapest,

Részletesebben

A tudományos napokat elindító Heszky László 70. születésnapjára. A p pl ic. Androgenesis Generation Tissue F7 (n, 2n) Gen

A tudományos napokat elindító Heszky László 70. születésnapjára. A p pl ic. Androgenesis Generation Tissue F7 (n, 2n) Gen A tudományos napokat elindító Heszky László 70. születésnapjára Androgenesis Generation Tissue F7 (n, 2n) In vitro culture Gen A p pl ic Kiss Erzsébet Pauk János Növénynemesítési tudományos napok 93 új

Részletesebben

A természetismeret II. kurzus teljesítésének követelményei

A természetismeret II. kurzus teljesítésének követelményei A természetismeret II. kurzus teljesítésének követelményei Oktató Dávid János főiskolai docens Elérhetőségek: E-mail: davidjanos@gmail.com Tel.: 82/505-844 belső mellék: 5706 Szoba: Új tanügyi épület 126.

Részletesebben

I. Adatlap. 2. Kari tagozódású felsőoktatási intézmény esetén a képzésért felelős kar megnevezése Természettudományi Kar

I. Adatlap. 2. Kari tagozódású felsőoktatási intézmény esetén a képzésért felelős kar megnevezése Természettudományi Kar 5 I. Adatlap 1. A kérelmező felsőoktatási intézmény neve, címe; Pécsi Tudományegyetem, 7633 Pécs, Szántó Kovács János u. 1/b. 2. Kari tagozódású felsőoktatási intézmény esetén a képzésért felelős kar megnevezése

Részletesebben

JANUÁR. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. 52. hét. 1. hét. 2. hét. 3. hét. 4. hét. 5. hét

JANUÁR. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. 52. hét. 1. hét. 2. hét. 3. hét. 4. hét. 5. hét Életképek A Szegedi Tudományegyetem Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszékén található a Koch Sándor nevével fémjelzett több, mint 3000 db ásványt tartalmazó gyűjtemény. A gyűjtemény szerves részét

Részletesebben

Babeș-Bolyai Tudományegyetem Biológia és Geológia Kar. Magyar Biológiai és Ökológiai Intézet. REKTOR, dr. Ioan Aurel POP egyetemi tanár, akadémikus

Babeș-Bolyai Tudományegyetem Biológia és Geológia Kar. Magyar Biológiai és Ökológiai Intézet. REKTOR, dr. Ioan Aurel POP egyetemi tanár, akadémikus EGYETEMI TANREND - érvényes a 2015-2016-os tanévtől kezdődően UNIVERSITATEA BABEŞ-BOLYAI CLUJ-NAPOCA BIOLÓGIA ÉS GEOLÓGIA KAR Doménium: Biológia Szak: Biológia Tanítási nyelv: magyar A végzett által megszerzett

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Helyi tanterv Szabadon választható tantárgy: biológia 11-12. évfolyam

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Helyi tanterv Szabadon választható tantárgy: biológia 11-12. évfolyam 1 Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Helyi tanterv Szabadon választható tantárgy: biológia 11-12. évfolyam 2 Tantárgyi struktúra és óraszámok A tantárgy heti óraszáma A tantárgy éves óraszáma 11. évfolyam

Részletesebben

Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei

Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Európai Uniós Természettudományos Diákolimpia (EUSO) Megszerveztem a magyar csapat részvételét, 2008-ban megfigyelő voltam a versenyen. 2009-től a fizikus csapattagok

Részletesebben

2012.08.14 biológia BSc 2012 szeptember- 1/5

2012.08.14 biológia BSc 2012 szeptember- 1/5 2012.08.14 biológia BSc 2012 szeptember- 1/5 Matematika ea. EA/Koll. 2 3 nincs Simon Ilona Matematika gyakorlat GY/Gyakj. 1 2 Matematika ea. felvétele Simon Ilona Informatika ea. EA/Koll. 2 2 nincs Jenei

Részletesebben

BOTANIKAI KÖZLEMÉNYEK

BOTANIKAI KÖZLEMÉNYEK BOTANIKAI KÖZLEMÉNYEK 88. kötet 1 2. füzet 2001. (megjelent 2002.) 100 ÉVES A BOTANIKAI KÖZLEMÉNYEK MÚLT, JELEN, JÖVÕ SZIGETI ZOLTÁN 1 és ISÉPY ISTVÁN 2 Eötvös Loránd Tudományegyetem 1 Növényélettani Tanszék,

Részletesebben

Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság díjai 2016

Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság díjai 2016 A Jendrassik Lóránd Emlékérme Fokozatai Bronz: magyar, külföldi Ezüst: magyar 1984 (1983. Október 10., alapítás dátuma) Elnyerés feltételei Bronz fokozat: Elismerésben részesíthető olyan magyar, feddhetetlen

Részletesebben

A tudományok doktora fokozat elnyerésének kelte: 1965

A tudományok doktora fokozat elnyerésének kelte: 1965 L E V E L E Z Ő T A G O K Név: BORZSÁK ISTVÁN Születési helye, óve: Monor. 1914 Szükebb szakterülete: klasszika-filológia A tudományok doktora fokozat elnyerésének kelte: 1965 Jelenlegi munkahelye, beosztása:

Részletesebben

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Kállai Ernő Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Osztály: Romakutatások Osztálya Tudományos cím vagy fokozat: PhD E-mail: kallai.erno@tk.mta.hu Telefonszám: +36-1 224-6700 / 5224 Épület: T (Emelet,

Részletesebben

Biológia BSc képzés: I. Évfolyam

Biológia BSc képzés: I. Évfolyam Sebészet előadó KÖNYVTÁR- Könyvtár növényszervezettan Biológia BSc képzés: I. Évfolyam BIOMATEMATIKA elmélet EU ISMERETEK N/3 ÖSSZEHASONLÍTÓ NÖVÉNYSZERVEZETTAN elmélet ETOLÓGIA I. tömbösítve A BIOLÓGIA

Részletesebben

Babeș-Bolyai Tudományegyetem Biológia és Geológia Kar. DÉKÁN, dr. Ioan Coroiu egyetemi docens. REKTOR, dr. Ioan Aurel POP egyetemi tanár, akadémikus

Babeș-Bolyai Tudományegyetem Biológia és Geológia Kar. DÉKÁN, dr. Ioan Coroiu egyetemi docens. REKTOR, dr. Ioan Aurel POP egyetemi tanár, akadémikus EGYETEMI TANREND - érvényes a 2015-2016-os tanévtől kezdődően UNIVERSITATEA BABEŞ-BOLYAI CLUJ-NAPOCA BIOLÓGIA ÉS GEOLÓGIA KAR A tanulmányok időtartama: 6 félév Tanítási forma: nappali Doménium: Környezettudomány

Részletesebben

KÖRNYEZETTUDOMÁNY MSc. mesterképzés

KÖRNYEZETTUDOMÁNY MSc. mesterképzés KÖRNYEZETTUDOMÁNY MSc mesterképzés Tájékoztató a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karáról A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara 1921-ben kezdte meg

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Droppa Magdolna

Oktatói önéletrajz Dr. Droppa Magdolna egyetemi docens Karrier Felsőfokú végzettségek: 1963-1968 ELTE TTK, biológia-kémia szakos tanár Tudományos fokozatok, címek:: 1974, dr. univ ELTE TTK 1987, kandidátus (CSc) MTA 2000, Dr.Habil ELTE TTK

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Droppa Magdolna

Oktatói önéletrajz Dr. Droppa Magdolna egyetemi docens Karrier Felsőfokú végzettségek: 1963-1968 ELTE TTK, biológia-kémia szakos tanár Tudományos fokozatok, címek:: 2002, DSc MTA 2000, Dr.Habil ELTE TTK 1987, kandidátus (CSc) MTA 1974, dr.

Részletesebben

Magyar Tudomány Ünnepi Hónapja, november 3 30.

Magyar Tudomány Ünnepi Hónapja, november 3 30. A Magyar Tudomány Ünnepi Hónapja, 2012. november 3 30. A magyar tudomány napját a pozsonyi országgyűlés 1825. november 3 i felajánlásától származtatjuk. Az Országgyűlésen Gróf Széchenyi István adományával

Részletesebben

AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM. I. kötet. Szervezeti és Működési Rend. 4.b. sz. melléklete AZ ELTE FÜVÉSZKERT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM. I. kötet. Szervezeti és Működési Rend. 4.b. sz. melléklete AZ ELTE FÜVÉSZKERT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötet Szervezeti és Működési Rend 4.b. sz. melléklete AZ ELTE FÜVÉSZKERT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2006. 1 1 Egységes

Részletesebben

KÖRNYEZETTUDOMÁNY MSc. KÖRNYEZETMÉRNÖK MSc. mesterképzés

KÖRNYEZETTUDOMÁNY MSc. KÖRNYEZETMÉRNÖK MSc. mesterképzés KÖRNYEZETTUDOMÁNY MSc KÖRNYEZETMÉRNÖK MSc mesterképzés KÖRNYEZETMÉRNÖK MSc SZAK A környezettudománnyal, környezetvédelemmel kapcsolatos képzések a Szegedi Tudományegyetemen komoly múltra tekintenek vissza.

Részletesebben

A FÖLD egyetlen ökológiai rendszer

A FÖLD egyetlen ökológiai rendszer A FÖLD egyetlen ökológiai rendszer Az ökológia fogalma, korszerű értelmezése (tudomány, életmódot meghatározó szemlélet, politikum). Az ökológia és a környezettudomány viszonya, kapcsolata. Szupraindividuális

Részletesebben

SZE, Fizika és Kémia Tsz. v 1.0

SZE, Fizika és Kémia Tsz. v 1.0 Fizikatörténet Jedlik Ányos élete és munkái Horváth András SZE, Fizika és Kémia Tsz. v 1.0 Áttekintés A magyarországi tudomány előzményei Jedlik születésekor: Reneszánsz: átlagos tudományos aktivitás.

Részletesebben

Zsűritagok névsora szekciók szerint Terembeosztás

Zsűritagok névsora szekciók szerint Terembeosztás Zsűritagok névsora szekciók szerint Terembeosztás 1. Alkalmazott műszaki tudományok szekció I. em. 36. DR. FÜLÖP ISTVÁN egyetemi adjunktus Szent István Egyetem, Gépészmérnöki Kar, Mezőgazdasági és Élelmiszeripari

Részletesebben

Dr. prof.öllős Géza munkássága 1928-2014

Dr. prof.öllős Géza munkássága 1928-2014 Dr. prof.öllős Géza munkássága 1928-2014 Dr.Papp Mária c. Egyetemi docens 2014.Július 3.-Szeged Én az oktatást akartam szolgálni Életútja 1928. február 2-án Apácaszakállason születettföldművelő szülők

Részletesebben

PROGRAMTERVEZŐ INFORMATIKUS MSc. mesterképzés

PROGRAMTERVEZŐ INFORMATIKUS MSc. mesterképzés PROGRAMTERVEZŐ INFORMATIKUS MSc mesterképzés Tájékoztató a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karáról A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara 1921-ben

Részletesebben

Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról

Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról A BME Levéltár idei levéltári napjának apropóját az ország első integrált felsőoktatási intézménye megalakulásának 80. és felbomlásának 70. évfordulója

Részletesebben

Eötvös József Koszorú

Eötvös József Koszorú Eötvös József Koszorú (1993-2011) 2011 Báldi Tamás, a földtudományok doktora, Fésüs László, az állatorvos-tudomány doktora Józan Péter, az orvostudomány doktora Lantos Béla, a műszaki tudományok doktora

Részletesebben

Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Európai Uniós Természettudományos Diákolimpia (EUSO)

Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Európai Uniós Természettudományos Diákolimpia (EUSO) Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Európai Uniós Természettudományos Diákolimpia (EUSO) Megszerveztem a magyar csapat részvételét, 2008-ban megfigyelő voltam a versenyen. 2009-től a fizikus csapattagok

Részletesebben

A kolozsvári egyetem tanárai és a sport

A kolozsvári egyetem tanárai és a sport Killyéni András A kolozsvári egyetem tanárai és a sport Az első világháború előtti kolozsvári sportélet fejlődését kétségtelenül meghatározták az akkori sportvezetők: arisztokraták, köznemesek, később

Részletesebben

SZEGEDI TUDÓS AKADÉMIA

SZEGEDI TUDÓS AKADÉMIA Sic itur ad astra. SZEGEDI TUDÓS AKADÉMIA LegyEN ÖN is támogató FOUNDATION FOR THE FUTURE OF BIOMEDICAL SCIENCES IN SZEGED ISKOLATEREMTÉS TÖBBGENERÁCIÓS TUDÓSKÉPZÉS Ez a Szegedi Tudós Akadémia (SZTA)!

Részletesebben

Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő

Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő és a TDK mozgalom Kósi Kálmán Környezetirányítási szakértő akkreditálás 2001. december (indítás 2002) A szak indítását elsősorban a gazdálkodói és

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Hufnagel Levente

Oktatói önéletrajz Dr. Hufnagel Levente habilitált egyetemi docens Kertészettudományi Kar Biometria és Agrárinformatika Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1991-1997 ELTE TTK, okleveles biológus SZIE KeTK, Kertészeti növényvédelem ELTE TTK,

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Udvardy László

Oktatói önéletrajz Dr. Udvardy László egyetemi docens Kertészettudományi Kar Növénytani Tanszék és Soroksári Botanikus Kert Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1988-1993 Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem (KÉE), Termesztési Kar, nappali

Részletesebben

A Hutӱra Ferenc Könyvtár, Levéltár és Múzeum levéltári fond- és állagjegyzéke A fondrendszer kialakításakor az alábbi számkeretet alkalmaztuk:

A Hutӱra Ferenc Könyvtár, Levéltár és Múzeum levéltári fond- és állagjegyzéke A fondrendszer kialakításakor az alábbi számkeretet alkalmaztuk: A Hutӱra Ferenc Könyvtár, Levéltár és Múzeum levéltári fond- és állagjegyzéke A fondrendszer kialakításakor az alábbi számkeretet alkalmaztuk: 1 20. fond: A jogelőd intézmények, illetve az Egyetem (Kar)

Részletesebben

Biológia BSc_N (2017) (BSZKBIO-N1)

Biológia BSc_N (2017) (BSZKBIO-N1) A Tantervi követelmények fogalmairól itt olvashatsz Jelmagyarázat: MK - mérföldkő; TT/KPR - tantárgy vagy becsatolt képzési program; TE, Tantárgyelem - tantárgy tárgyeleme; Kötelező - megnevezés vastagon

Részletesebben

Molekuláris biológiai módszerek alkalmazása a maláriát okozó paraziták elterjedésének és prevalenciájának vizsgálatában

Molekuláris biológiai módszerek alkalmazása a maláriát okozó paraziták elterjedésének és prevalenciájának vizsgálatában TÉMA ÉRTÉKELÉS TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0003 (minden téma külön lapra) 2010. június 1. 2012. május 31. 1. Az elemi téma megnevezése Molekuláris biológiai módszerek alkalmazása a maláriát okozó paraziták

Részletesebben

Biológia osztatlan tanári_n (TO-BBT_N)

Biológia osztatlan tanári_n (TO-BBT_N) A Tantervi követelmények fogalmairól itt olvashatsz Jelmagyarázat: MK - mérföldkő; TT/KPR - tantárgy vagy becsatolt képzési program; TE, Tantárgyelem - tantárgy tárgyeleme; Kötelező - megnevezés vastagon

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI és GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Természettudományi Kar KOGNITÍV TUDOMÁNYI TANSZÉK. SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

BUDAPESTI MŰSZAKI és GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Természettudományi Kar KOGNITÍV TUDOMÁNYI TANSZÉK. SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BUDAPESTI MŰSZAKI és GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Természettudományi Kar KOGNITÍV TUDOMÁNYI TANSZÉK SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BUDAPEST 2010 T A R T A L O M 1. A Tanszék neve 3. o. 2. A Tanszék címe

Részletesebben

Biológia BSc alapképzési szak - bioanalitikus

Biológia BSc alapképzési szak - bioanalitikus Biológia BSc alapképzési szak - bioanalitikus - ökológus operátor specializációk mintatanterve 2013. szeptemberétől "A" típusú tantárgyak Tantágy neve EU alapismeretek AIB1005 1 0 K 1 TKI Dr. Rozgonyi

Részletesebben

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-

Részletesebben

Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása. Dr. Huszty Gábor elnök. HTE közgyűlés 2012. 2012. május 24.

Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása. Dr. Huszty Gábor elnök. HTE közgyűlés 2012. 2012. május 24. Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása Dr. Huszty Gábor elnök HTE közgyűlés 2012 2012. május 24. Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása Az Egyesület tagjait és tiszteletbeli

Részletesebben

Biológia I. Bevezetés

Biológia I. Bevezetés Biológia I. Bevezetés A biológia, mint tudomány βιοζ (=élet) + λογοζ (=szó, tudomány) Élőlényekkel foglalkozó természettudomány. Valamennyi valaha élt és ma élő élőlény vizsgálata. Tárgya: az élet keletkezése

Részletesebben

Átvételt kérő neve:... Mely intézményből kéri átvételét:... Melyik szemeszterre kéri átvételét:. Kérelem beadásának ideje:

Átvételt kérő neve:... Mely intézményből kéri átvételét:... Melyik szemeszterre kéri átvételét:. Kérelem beadásának ideje: A en A tárgy befogadását: Tanszékvezető aláírása, 1. szemeszter: Orvosi biológia javaslom, a.. tárgy alapján / nem javaslom.. Orvosi kémia javaslom, a.. tárgy alapján / nem javaslom.. Anatómia, szövet-

Részletesebben

A neveléstudományi doktori iskolák helyzete

A neveléstudományi doktori iskolák helyzete A neveléstudományi doktori iskolák helyzete Bazsa György, a MAB elnöke A MTA Pedagógia Bizottságának ülése Budapest, 2009. december 11. Eötvös Loránd: Csak az az igazi tudomány, amely világra szól; s ezért

Részletesebben

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Kari Könyvtára Szervezeti és Működési Szabályzata

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Kari Könyvtára Szervezeti és Működési Szabályzata Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Kari Könyvtára Szervezeti és Működési Szabályzata I. A Könyvtárra vonatkozó adatok -A Könyvtár elnevezése: Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A TISZAZUGI FÖLDRAJZI MÚZEUM ÉVI MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A TISZAZUGI FÖLDRAJZI MÚZEUM ÉVI MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL SZAKMAI BESZÁMOLÓ A TISZAZUGI FÖLDRAJZI MÚZEUM 2016. ÉVI MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL A program címe: Iránya a csillagos ég! - Éjszaka a Tiszazugban Dr. Róka András, főiskolai docens (Kémiai

Részletesebben

A biológiatanári szak kredit alapú szakmai tanterve a 2003/2004 tanévtől, felmenő rendszerben

A biológiatanári szak kredit alapú szakmai tanterve a 2003/2004 tanévtől, felmenő rendszerben A biológiatanári szak kredit alapú szakmai tanterve a 2003/2004 tanévtől, felmenő rendszerben Szak : Biológiatanári Tagozat: levelező Képzési idő: 8 félév Az oktatás nyelve: magyar A megszerezhető végzettség:

Részletesebben

A Platán tanösvény. (beszámoló) Évmilliók nyomában - időutazás az Eötvösben"- természeti és kulturális tanösvény az Öreg-tó partján - NTP-KKI

A Platán tanösvény. (beszámoló) Évmilliók nyomában - időutazás az Eötvösben- természeti és kulturális tanösvény az Öreg-tó partján - NTP-KKI A Platán tanösvény (beszámoló) 1 Programunk 2016. szeptemberében a résztvevők kiválasztásával indult. A tehetségazonosítás fő célja az érdeklődő, tehetséges tanulók felfedezése volt. A tanulók jelentkezése

Részletesebben

ÖKOLÓGIA OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS FÖLDRAJZTANÁR (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ

ÖKOLÓGIA OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS FÖLDRAJZTANÁR (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ ÖKOLÓGIA OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS FÖLDRAJZTANÁR (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR FÖLDRAJZ-GEOINFORMATIKA INTÉZET Miskolc, 2019 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

A kutatóközpont közfeladatként ellátott tevékenysége Közfeladatként ellátott alaptevékenység köre A szerves kémia terén

A kutatóközpont közfeladatként ellátott tevékenysége Közfeladatként ellátott alaptevékenység köre A szerves kémia terén A kutatóközpont közfeladatként ellátott tevékenysége A kutatóközpont autonóm módon vesz részt az MTA közfeladatainak megoldásában, önállóan is vállal közfeladatokat, továbbá egyéb tevékenységet is végezhet.

Részletesebben

Biológia egészségtan Általános iskola 7. osztály

Biológia egészségtan Általános iskola 7. osztály Általános iskola 7. osztály A tanuló értse az éghajlati övezetek kialakulásának okait és a biomok összetételének összefüggéseit az adott térségre jellemző környezeti tényezőkkel. Ismerje a globális környezetkárosítás

Részletesebben

Korányi Sándor születésének 150. évfordulóján

Korányi Sándor születésének 150. évfordulóján A magyar belgyógyászat iskolateremtő tudósai Korányi Sándor születésének 150. évfordulóján XXIII. Magyarországi Egészségügyi Napok Debrecen, 2016. október 5. Előadó: Dr. Gazda István a Magyar Tudománytörténeti

Részletesebben

2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG

2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ XXXIX. SZATHMÁRI ISTVÁN

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor egyetemi docens Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1996-2001 ELTE-TTK, alkalmazott matematikus 1999-2003 ELTE-TTK, matematika tanár

Részletesebben

A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai

A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány 2007. évi ösztöndíjasai A Szegedi Tudományegyetem Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítványa 2001. január 2- án jött létre, és eddig 4 millió forint

Részletesebben

Biológia tanár levelező MSc 2 féléves (60 kredit) képzés 2015/2016. II. félév

Biológia tanár levelező MSc 2 féléves (60 kredit) képzés 2015/2016. II. félév Biológia tanár levelező MSc 2 féléves (60 kredit) képzés 2015/2016. II. félév Tantárgykód Oktató Tantárgy Óraszám/félév Kredit Követelmény TBME3016_L Dr. Nagy Állatélettan II. 5 1 K Gábor György TBME3002_L

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor egyetemi docens Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1999-2003 ELTE-TTK, matematika tanár 1996-2001 ELTE-TTK, alkalmazott matematikus

Részletesebben

A pedagógiai szaksajtó, mint közéleti és tudományos fórum ( )

A pedagógiai szaksajtó, mint közéleti és tudományos fórum ( ) A pedagógiai szaksajtó, mint közéleti és tudományos fórum (1900-1945) Változó életformák régi és új tanulási környezetek ONK, 2013. nov. 7-9., Eger Biró Zsuzsanna Hanna, PhD ELTE PPK Előadás menete Kutatási

Részletesebben

alap közép felső angol német francia orosz

alap közép felső angol német francia orosz Könyvtárhasználói szokások (2001) Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum szeretné megismerni olvasóinak könyvtárhasználati szokásait. Kérjük, legyen segítségünkre, és válaszoljon az alábbi kérdésekre.

Részletesebben

Elhunyt Rózsa Pál. A temetésen Dr. Péceli Gábor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora búcsúztatta:

Elhunyt Rózsa Pál. A temetésen Dr. Péceli Gábor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora búcsúztatta: Elhunyt Rózsa Pál Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Tanszékünk jogelődjének, a Villamosmérnökkari Matematika Tanszéknek korábbi vezetője, Dr. Rózsa Pál nyugalmazott egyetemi tanár, a BME professor emeritusa

Részletesebben

GAZDASÁG- INFORMATIKUS MSc. mesterképzés

GAZDASÁG- INFORMATIKUS MSc. mesterképzés GAZDASÁG- INFORMATIKUS MSc mesterképzés Tájékoztató a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karáról A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara 1921-ben kezdte

Részletesebben

Biológia tanár levelező MSc 2 féléves (60 kredit) képzés 2016/2017. II. félév

Biológia tanár levelező MSc 2 féléves (60 kredit) képzés 2016/2017. II. félév Biológia tanár levelező MSc 2 féléves (60 kredit) képzés 2016/2017. II. félév Tantárgykód Oktató Tantárgy Óraszám/félév redit övetelmény TBME3016_L Dr. Nagy Állatélettan II. 5 1 Gábor György TBME3002_L

Részletesebben

CV - Kocsis Erzsébet

CV - Kocsis Erzsébet CV - fõiskolai docens, int. vezetõ koordinátorszociális Munka és Szociálpolitikai intézet Iroda: A épület, 1223. irodatelefon: 74/528-300/1223Email: liza@igyk.pte.hu Szakmai önéletrajz Név Beosztás, elérhetõség

Részletesebben

BESZÁMOLÓ AZ MTA KUTATÓHELYEK ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL. Török Ádám, az MTA főtitkára

BESZÁMOLÓ AZ MTA KUTATÓHELYEK ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL. Török Ádám, az MTA főtitkára BESZÁMOLÓ AZ MTA KUTATÓHELYEK 2016. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Török Ádám, az MTA főtitkára AZ MTA KUTATÓHÁLÓZATÁNAK FELÉPÍTÉSE Kutatóintézet-hálózat 10 kutatóközpont 5 önálló jogállású kutatóintézet Támogatott

Részletesebben

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával.

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával. ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával www.chem.elte.hu/pr Kvíz az előző előadáshoz Programajánlatok március 1. 16:00 ELTE Kémiai Intézet 065-ös terem Észbontogató (www.chem.elte.hu/pr)

Részletesebben

Beszámoló a MTA Immunológiai Bizottság 2011. évi tevékenységéről

Beszámoló a MTA Immunológiai Bizottság 2011. évi tevékenységéről Beszámoló a MTA Immunológiai Bizottság 2011. évi tevékenységéről 1. A tudományos bizottság neve: MTA, Immunológiai Bizottsága 2011. szeptember 13 után: MTA, Immunológiai Osztályközi Tudományos Bizottság

Részletesebben

Régészet Napja május 26. péntek,

Régészet Napja május 26. péntek, Nomádok a Kárpát-medencében Damjanich János Múzeum I. emelet, konferenciaterem Régészet Napja 2017. péntek, 10.30-13.30. DAMJANICH JÁNOS MÚZEUM SZOLNOK RÉGÉSZET 2017 NAPJA Mali Péter Hoppál Krisztina Felföldi

Részletesebben

A folyamatos erdőborítás kutatása Magyarországon

A folyamatos erdőborítás kutatása Magyarországon A folyamatos erdőborítás kutatása Magyarországon BARTHA DÉNES Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Növénytani és Természetvédelmi Intézet 2015. július 8. Az előadás vázlata 1. Mi is az a folyamatos

Részletesebben

11. évfolyam esti, levelező

11. évfolyam esti, levelező 11. évfolyam esti, levelező I. AZ EMBER ÉLETMŰKÖDÉSEI II. ÖNSZABÁLYOZÁS, ÖNREPRODUKCIÓ 1. A szabályozás információelméleti vonatkozásai és a sejtszintű folyamatok (szabályozás és vezérlés, az idegsejt

Részletesebben

Határtalanul a Felvidéken

Határtalanul a Felvidéken Határtalanul a Felvidéken A nyitrai piarista gimnázium 1698-tól 1919-ig működött. Bottyán János ezredestől misealapítványt szereztek. Végül 1701-ben Mattyasovszky László püspök tett számukra nagyobb alapítványt.

Részletesebben

A rendszertan alapjai

A rendszertan alapjai A rendszertan alapjai E l v á r á s o k a r e n d s z e r r e l s z e m b e n Közös szótár (a nevek egyértelműek és állandóak) Egyértelmű besorolás (egy adott faj csak egy rendszertani kategóriához tartozhat)

Részletesebben

Az iskola könyvtár gyűjtőköri leírása

Az iskola könyvtár gyűjtőköri leírása 1. sz. melléklet Melykóné Tőzsér Judit iskolai könyvtári szakértő véleménye alapján módosítva 2005. jan. 5-én. Az iskola könyvtár gyűjtőköri leírása Az iskolai könyvtár gyűjtőkörének alapelvei A Könyvtár

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet 1 / 5 2017.01.06. 8:45 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem ELTE Bölcsészettudományi

Részletesebben

Dr. habil. FEHÉR KATALIN CSc Szakmai önéletrajz. 18-19. századi magyar művelődéstörténet (neveléstörténet,andragógiatörténet, sajtótörténet)

Dr. habil. FEHÉR KATALIN CSc Szakmai önéletrajz. 18-19. századi magyar művelődéstörténet (neveléstörténet,andragógiatörténet, sajtótörténet) Dr. habil. FEHÉR KATALIN CSc Szakmai önéletrajz Szakterület: 18-19. századi magyar művelődéstörténet (neveléstörténet,andragógiatörténet, sajtótörténet) Tanulmányok: 1969-1974 Eötvös Loránd Tudományegyetem

Részletesebben

ad /2004. ALAPÍTÓ OKIRATA január

ad /2004. ALAPÍTÓ OKIRATA január ad. 40.964/2004. AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ALAPÍTÓ OKIRATA 2005. január 2 Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (a továbbiakban: intézmény) részére az államháztartásról szóló, többször módosított 1992.

Részletesebben

félévek - heti óraszám kredit

félévek - heti óraszám kredit BSc BSc - biológiatanári felkészítő szakirány Pedagógia, pszichológia modul 10 Biológiai laboratóriumi alapgyakorlat 2 2 gyj nincs Kerepesi Ildikó Kerepesi Ildikó, Pollák Edit, Fekete Csaba, Állatszervezettan

Részletesebben

Osztatlan biológiatanár képzés tanterve (5+1) és (4+1) A képzési és kimeneti követelményeknek való megfelelés bemutatása

Osztatlan biológiatanár képzés tanterve (5+1) és (4+1) A képzési és kimeneti követelményeknek való megfelelés bemutatása Osztatlan biológiatanár képzés tanterve (5+1) és (4+1) A képzési és kimeneti követelményeknek való megfelelés bemutatása KÖZÉP- ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLAI BIOLÓGIA-BÖLCSÉSZ TANÁRKÉPZÉS: KÖZÖS SZAKASZ Tantárgy

Részletesebben

VII. TANTÁRGYAK. DÉKÁN, dr. Octavian POPESCU egyetemi tanár, akadémikus

VII. TANTÁRGYAK. DÉKÁN, dr. Octavian POPESCU egyetemi tanár, akadémikus 1 EGYETEMI TANREND - érvényes a 2017/2018-as tanévtől kezdődően BABEŞ-BOLYAI TUDOMÁNYEGYETEM, KOLOZSVÁR III. HETI ÓRASZÁM 1. félév 2. félév BIOLÓGIA ÉS GEOLÓGIA KAR Tudományterület: Biológia Szak neve:

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központ és TÁMOP Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című projekt. Konferencia-program

Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központ és TÁMOP Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című projekt. Konferencia-program Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központ és TÁMOP Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című projekt Tudós tanárok tanár tudósok Konferencia a minőségi tanárképzésről és Ember

Részletesebben

MELLearN Konferencia Szegeden

MELLearN Konferencia Szegeden 9 9, 8$0 :, ()*(, %# ; A TARTALOMBÓL: Ünnep eltt 1 MELLearN Konferencia Szegeden 1 Új kihívások a felnttképzésben 2 MELLearN szimpózium az ONK-n 4 Rövid hírek 5 A MELLearN Egyesület vezetsége és munkatársai,

Részletesebben

Botanikai élet a dualizmus kori Magyarországon ( ). I A felsőfokú oktatás fejlődése és annak hatása a hazai botanikára*

Botanikai élet a dualizmus kori Magyarországon ( ). I A felsőfokú oktatás fejlődése és annak hatása a hazai botanikára* Botanikai Közlemények 105(2): 179 222 (2018) DOI: 10.17716/BotKozlem.2018.105.2.179 Botanikai élet a dualizmus kori Magyarországon (1867 1918). I A felsőfokú oktatás fejlődése és annak hatása a hazai botanikára*

Részletesebben

Őslénytan előadás. II. földtudományi BSc. Kázmér Miklós. Őslénytani Tanszék Déli tömb szoba /8627

Őslénytan előadás. II. földtudományi BSc. Kázmér Miklós. Őslénytani Tanszék Déli tömb szoba /8627 Őslénytan előadás II. földtudományi BSc Kázmér Miklós Őslénytani Tanszék Déli tömb 0.211. szoba /8627 mkazmer@gmail.com http://kazmer.web.elte.hu 1 Időbeosztás 1 Hétfő du. 2-5 3 x 45 perc Mikor kezdjünk?

Részletesebben

tudományos főmunkatárs

tudományos főmunkatárs Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet A közalkalmazotti jogviszony időtartama: TTK Biológiai Intézet Immunológiai

Részletesebben

Helyezés Tagozat Hallgató Intézmény ELSŐ ÁLLATÉLETTAN HORVÁTH KRISZTINA ATE MÁSODIK ÁLLATÉLETTAN BARNA LILLA SZTE - TTIK HARMADIK ÁLLATÉLETTAN

Helyezés Tagozat Hallgató Intézmény ELSŐ ÁLLATÉLETTAN HORVÁTH KRISZTINA ATE MÁSODIK ÁLLATÉLETTAN BARNA LILLA SZTE - TTIK HARMADIK ÁLLATÉLETTAN ELSŐ ÁLLATÉLETTAN HORVÁTH KRISZTINA ATE MÁSODIK ÁLLATÉLETTAN BARNA LILLA SZTE - TTIK HARMADIK ÁLLATÉLETTAN HORÁNYI NÓRA SZTE - TTIK KÜLÖNDÍJ I ÁLLATÉLETTAN KŐVÁRI PETRA PTE - TTK ELSŐ ÁLLATÖKOLÓGIA, SZÜNZOOLÓGIA

Részletesebben

A 2019-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

A 2019-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként A 2019-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Cím Acta Antiqua Academiae Scientiarum Hungaricae Kiadó Megítélt

Részletesebben

A Soproni Talajbiológiai Iskolá -tól a Gödöllői Mikrobiológiai Műhely -ig A Magyar Talajtani Társaság Talajbiológiai Szekciójának 57 éve

A Soproni Talajbiológiai Iskolá -tól a Gödöllői Mikrobiológiai Műhely -ig A Magyar Talajtani Társaság Talajbiológiai Szekciójának 57 éve A Soproni Talajbiológiai Iskolá -tól a Gödöllői Mikrobiológiai Műhely -ig A Magyar Talajtani Társaság Talajbiológiai Szekciójának 57 éve Biró Borbála A kezdetek: A soproni Talajbiológiai Iskola 1951-ben

Részletesebben

A MIKROBIOLÓGIA GYAKORLAT FONTOSSÁGA A KÖZÉPISKOLÁBAN MÚLT, JELEN, JÖVŐ SPENGLER GABRIELLA

A MIKROBIOLÓGIA GYAKORLAT FONTOSSÁGA A KÖZÉPISKOLÁBAN MÚLT, JELEN, JÖVŐ SPENGLER GABRIELLA A MIKROBIOLÓGIA GYAKORLAT FONTOSSÁGA A KÖZÉPISKOLÁBAN MÚLT, JELEN, JÖVŐ SPENGLER GABRIELLA KUTATÁSALAPÚ TANÍTÁS-TANULÁS A KÖZÉPISKOLÁBAN Általános jellemzők: Kutatás által stimulált tanulás Kérdésekre,

Részletesebben

Dusa Ágnes Réka Szociológia MA II. évfolyam DE Szociológia és Szociálpolitika Tanszék

Dusa Ágnes Réka Szociológia MA II. évfolyam DE Szociológia és Szociálpolitika Tanszék Dusa Ágnes Réka Szociológia MA II. évfolyam DE Szociológia és Szociálpolitika Tanszék Témavezető: Prof. Dr. Szabó Ildikó OTDK 2011. 04. 14. Campus-lét kutatás OTKA (K 81858) Kortársi szocializáció, csoportképződés,

Részletesebben

X. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY FIZIKA - KÉMIA 7-8. OSZTÁLY

X. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY FIZIKA - KÉMIA 7-8. OSZTÁLY Monorierdei Fekete István Általános Iskola 2213 Monorierdő, Szabadság u. 43. Tel./Fax: 06-29-419-113 www.fekete-merdo.sulinet.hu X. TOLLFORGATÓ 1. forduló X. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY FIZIKA -

Részletesebben

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék és Régészeti Tanszék szervezésében BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és

Részletesebben

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia. 2016. május 11-12. Thermál Hotel Visegrád

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia. 2016. május 11-12. Thermál Hotel Visegrád II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia 2016. május 11-12. Thermál Hotel Visegrád Megnyitó előadások Gárdos Péter, ügyvéd: A Ptk. az elmúlt év tükrében Az I. Wolters Kluwer Jogi Konferencián elhangzott, hogy

Részletesebben

FELVÉTELI BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A DEBRECENI EGYETEM MESTERKÉPZÉSI SZAKJAIRA

FELVÉTELI BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A DEBRECENI EGYETEM MESTERKÉPZÉSI SZAKJAIRA FELVÉTELI BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A DEBRECENI EGYETEM MESTERKÉPZÉSI SZAKJAIRA Teljes kreditértékkel Mesterszak beszámítható alapképzési szak AGRÁR KÉPZÉSI TERÜLET Kreditelismeréssel beszámítható alapképzési

Részletesebben

Az ókorban és a korábbi korokban is kellett lennie valamilyen rendszernek, legalábbis az adott korban élő emberek számára fontosabb növényeket

Az ókorban és a korábbi korokban is kellett lennie valamilyen rendszernek, legalábbis az adott korban élő emberek számára fontosabb növényeket Az ókorban és a korábbi korokban is kellett lennie valamilyen rendszernek, legalábbis az adott korban élő emberek számára fontosabb növényeket állatokat illetően. ( ehető, nem ehető) Platon (ca. 427-347

Részletesebben

Dr. Lenkei Péter mérnök, egyetemi tanár

Dr. Lenkei Péter mérnök, egyetemi tanár A Baranya megyei Mérnöki Kamara Örökös tagja Dr. Lenkei Péter mérnök, egyetemi tanár Budapesten 1933. május 25-én született. A Moszkvai Építészmérnöki Egyetem Szerkezetépítő Szakán 1956-ban végzett. Diplomája

Részletesebben