2003/1. XV. évfolyam 1. szám AZ MTA MEZÕGAZDASÁGI KUTATÓINTÉZETÉNEK KÖZLEMÉNYEI
|
|
- Erik Szabó
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 2003/1 XV. évfolyam 1. szám AZ MTA MEZÕGAZDASÁGI KUTATÓINTÉZETÉNEK KÖZLEMÉNYEI
2 2 2003/1 Eseménynaptár Bemutatók Hagyományos kalászos gabona bemutatónkon, június án ez évben is nagyszámú érdeklõdõ ismerkedett a nemesítés legújabb eredményeivel és tájékozódott a vetõmagellátás helyzetérõl. Az aszály elleni védekezés lehetõségei a kukoricában címmel szántóföldi szemlével egybekötött szakmai tanácskozást és kukorica fajtabemutatót rendezett Intézetünk szeptember 18-án, melyre az ország csaknem teljes területérõl érkeztek gazdasági szakemberek. Fajtaelismerések külföldön Hódít az Mv Magvas. A magyar gazdákhoz hasonlóan a szomszédos országok búzatermelõi is kiváló minõségû és jó termésstabilitású fajtákat keresnek. Igényeik kielégítését segíti, hogy ez év õszén állami elismerést kapott az Mv Magvas búzafajta Szlovákiában és Romániában. Az Mv Magvas így Horvátországgal együtt már három szomszédos országban termeszthetõ, és azok a határon túli érdeklõdõk, akik a martonvásári fajtabemutatókon eddig csak ismerkedtek fajtáinkkal, most már saját földjeiken is mind többet hasznosíthatnak közülük. Mv Emese: Sikerbúza Kanadában. A hazai növénynemesítés versenyképességének ékes bizonyítéka, hogy állami minõsítésben részesült Kanadában az Mv Emese. A fajta kiváló vizsgálati eredményeinek alapja a kitûnõ télállóság, koraiság és kiemelkedõ alkalmazkodó képesség a hazaitól gyökeresen különbözõ termesztési feltételek között is. A jó agronómiai tulajdonságok mellett az Mv Emese minden tekintetben megfelelt az igen magas kanadai minõségi követelményeknek is. Kiállítások Hagyományainkhoz híven ebben az évben is részt vettünk a VII. Alföldi Növénytermesztési Napok Regionális Szakkiállítás és Vásár (Mezõhegyes, május 31 június 2.), a XI. Farmer Expo Nemzetközi Mezõgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítás (Debrecen, augusztus ), a Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok (Bábolna, szeptember ), valamint a Foodapest 2002 Nemzetközi Élelmiszer, Ital és Élelmiszer-gépipari Szakkiállítás (Budapest, november ) rendezvényein. Kalászos gabonafajtáink és kukoricahibridjeink iránt a látogatók érdeklõdtek. Az Mv Csárdás nagy sikértartalmú õszi búzafajtánk Debrecenben Termék Nagydíj kitüntetésben részesült. Személyi hírek A Magyar Köztársaság Elnöke Berzsenyi Zoltánt az MTA doktorát, intézetünk Növénytermesztési Osztályának vezetõjét június 1. napjával a Kaposvári Egyetem egyetemi tanárává nevezte ki. A Veszprémi Egyetem Tanácsa és Rektora Páldi Emilt, az MTA doktorát, a Kutatóintézet Sejtbiológiai és Növényélettani Osztályának vezetõjét június 14. napján egyetemi magántanárrá választotta a Georgikon Mezõgazdaságtudományi Karon. A Veszprémi Egyetem Rektora és Egyetemi Tanácsa szeptember 9-én címzetes egyetemi tanári címet adományozott Lángné Molnár Márta, a mezõgazdasági tudomány kandidátusa, a Genetikai Osztály témavezetõje részére. Október 3-án a Növényanatómia Fejlesztéséért Alapítvány az Intézetben tartotta éves tudományos összejövetelét és ülését, melynek keretében Barnabás Beátát az MTA doktorát, tudományos igazgatóhelyettest a fiatal botanikus kutatói utánpótlás nevelésében kifejtett tevékenységéért Greguss Pál emlékéremmel tüntette ki dr. Szõke Éva, a Kuratórium elnöke. A kísérletes botanika témakörében benyújtott pályamunkájuk elismeréseként Timár Ilona és Bakos Ferenc, a Sejtbiológiai Csoport munkatársai elsõ díjban részesültek. A Kutatóintézet Tudományos Tanácsának Gyõrffy Béla akadémikus halála miatt megüresedett elnöki posztjára a hosszú idõ óta tagként tevékenykedõ Láng István akadémikust kérte fel Intézetünk vezetõsége. A Martonvásár újság szerkesztõbizottságának elnöki teendõit az elhunyt Gyõrffy Béla akadémikus utódaként e számtól kezdõdõen Szunics László, az MTA doktora, tudományos tanácsadó látja el, aki több évtizedes munkásságával a búza rezisztencia nemesítés területén ért el nemzetközi szinten is jegyzett eredményt. Újságunk szerkesztésében kezdetektõl részt vesz. Nagy szakmai tapasztalatával, pontosság iránti igényével mindenkor segítette a színvonalas publikációk megjelentetését. TARTALOMJEGYZÉK Címfotó: Vécsy Attila Eseménynaptár 2 Dr. Szundy Tamás Dr. Marton L. Csaba Dr. Hadi Géza Dr. Berzsenyi Zoltán Dr. Pintér János Dr. Árendás Tamás: Martonvásári hibridkukorica ajánlat Dr. Hadi Géza Dr. Szundy Tamás Dr. Marton L. Csaba Dr. Pintér János: Új martonvásári hibridek ben minõsítették a martonvásári Mv TC 277, a VILMA szemes és a KÁMA silókukorica fajtákat 7 Dr. Szundy Tamás Dr. Berzsenyi Zoltán Dr. Marton L. Csaba Dr. Hadi Géza: Az aszály elleni védekezés lehetõségei a kukoricában 9 Dr. Árendás Tamás Hegyi Zsuzsanna Dr. Bónis Péter Dr. Marton L. Csaba: Mûtrágyák hatása a kukorica nyersfehérje tartalmára 13 Dr. Árendás Tamás Dr. Szundy Tamás Dr. Marton L. Csaba Dr. Láng László Dr. Bónis Péter: Martonvásári ajánlat a kukoricabogár elleni stratégiához 13 Szundy Péter: Születésnapok... Tíz éves a Bázismag Kft. 15 Szundy Péter: (Vetõ)magolás 18 Dr. Kõszegi Béla: 30 éves a martonvásári fitotron 20 Dr. Marton L. Csaba Dr. Hadi Géza: A Fleischmann díj évi kitüntetettje Dr. Szundy Tamás tudományos igazgatóhelyettes 22 Dr. Sutka József: Akadémiai elismerés 22 Felfelé a tudományos ranglétrán 23 Dr. Sutka József: 50 éves az Acta Agronomica Hungarica 24 Köszöntjük a 80 éves Gáspár Lászlót 24 Dr. Szundy Tamás: Kovács István 80 éves 25 Dr. Veisz Ottó: Gyõrffy Béla ( ) 26 Dr. Hornyák Mária: Brunszvik Teréz szellemi-lelki anyasága. R. Törley Mária szobra a martonvásári parkban 27 MartonVásár az MTA Mezõgazdasági Kutatóintézetének közleményei. Felelõs kiadó: Dr. Bedõ Zoltán Felelõs szerkesztõ: Dr. Veisz Ottó Szerkeszti a szerkesztõbizottság. A szerkesztõbizottság elnöke: Dr. Szunics László A szerkesztõbizottság titkára: Dr. Molnár Dénes A szerkesztõbizottság tagjai: Dr. Bedõ Zoltán, Dr. Berzsenyi Zoltán, Dr. Bõdy Zoltán, Dr. Sutka József, Dr. Szundy Tamás, Szundy Péter, Dr. Veisz Ottó. Rovatvezetõk: Dr. Barnabás Beáta (biológia), Dr. Kizmus Lajos (hírrovat), Dr. Láng László (kalászos gabona nemesítés), Dr. Marton L. Csaba (kukoricanemesítés), Dr. Páldi Emil (biokémia), Dr. Pintér János (vetõmagtermesztés), Üvegesné dr. Hornyák Mária (kultúrtörténet), Dr. Veisz Ottó (rezisztencia nemesítés) Lektorok: Dr. Árendás Tamás, Dr. Kõszegi Béla ISSN: Megjelent a Lénia Bt. gondozásában
3 2003/1 Martonvásári hibridkukorica ajánlat Afajta szerepét az átlagtermés növekedésében meglehetõsen nehéz becsülni. Bizonyítja ezt az is, hogy a különbözõ szerzõk által közölt genetikai haladás a fajta szerepe az alkalmazott módszertõl, helytõl és idõszaktól függõen eltér (1. táblázat). Ez érthetõ is, hiszen az elért eredményeket a minimumban levõ tényezõ határozza meg elsõsorban. Ha az idõjárás jó, az agrotechnika rendben van, akkor az a kérdés, hogy azonos tenyészidejû hibridek közül melyik terem valamivel többet a másiknál. Rossz idõjárás (pl. szárazság), agrotechnikai hiányosságok esetén pedig az a kérdés, melyik hibrid viseli el a kedvezõtlen körülményeket kisebb terméscsökkenéssel. A évre érvényes martonvásári fajtaajánlatot a 2. táblázatunkban mutatjuk be. A táblázattal is igyekszünk segíteni abban, hogy a termelõk a megfelelõ hibridet tudják kiválasztani. Nem szerepeltetjük mind a 27 államilag minõsített Mv hibridet, ugyanis ezek között vannak olyanok, melyeket csak bizonyos helyeken, bizonyos célokra termesztenek (Siloma, Mv 550 wx, Mv 555 stb.). Ajánlatunkban csak azok a hibridek szerepelnek, melyek országosan is jelentõs szerepet játszanak a termesztésben és vetõmagjuk is megvásárolható. A hibridek részletes ismertetése elõtt arra is szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a hazai viszonyok között is érvényes a tenyészidõ és a termés közötti pozitív korreláció a FAO 200-tól a FAO 400-as hibridekig. Az ország fõ kukoricatermõ területein az igen korai hibrideknél nagyobb termést adnak a koraiak, ezeknél pedig a középérésûek. Másfelõl a kukoricabogár (Diabrotica virgifera) megjelenése és elterjedése miatt védekeznünk kell a kártétel ellen. Hatékony védekezés pedig vetésváltás nélkül nincs. Ha kalászost akarunk a kukorica után vetni, akkor lehetõleg kis szemnedvességgel korán kell betakarítani. A FAO 200-as éréscsoport végén (FAO 300-as elején) érõ hibridek már 10 t/ha körüli termésre képesek és alacsony szemnedvességgel idõben betakaríthatók, így jó gabona elõveteménynek számítanak (Mara, Mv 277, Dáma stb.). A martonvásári hibridek alkalmazkodóképessége általában jó. Ezért több- 1. táblázat A kukoricanemesítés hozzájárulása az átlagtermés növekedéséhez 2. táblázat Martonvásáti hibridkukorica ajánlat 2003-ra ségük extenzív körülmények gyengébb talajadottságok, kevesebb tápanyag stb. között is jól terem, de nagyobb termésével meghálálja a kedvezõbb (intenzívebb) feltételeket is. Néhány hibridünknél azonban utalunk arra, hogy a legjobb eredményt milyen termesztési adottságoknál érik el. Igy intenzív körülmények között a Mara helyett vessünk Mv 277-et, vagy Dámát, illetve a Gazda helyett Maratont, stb. Ezek után rátérünk a fajtaajánlatunkban szereplõ hibridek részletes ismertetésére.
4 4 2003/1 1. ábra A vetésidõ hatása a DÁMA szemtermésére (Martonvásár, 2001) 2. ábra A N-mûtrágya hatása a DÁMA szemtermésére (Martonvásár, 2001) Legkorábbi hibridünk az Mv TC 272, melynek termesztését fõ vetésben elsõsorban az ország 1200 HU alatti területeire és saját állomány takarmányozására javasoljuk. Korán vethetõ, igen jó hidegtûrésû hibrid, vízleadása rendkívül gyors. Átlagos évjáratban szárítást sem igényel a betakarítás után. Maximális ezerszemtömegét ami a maximális termést is jelenti általában szeptember között eléri. Méréseink szerint szeptember 28 október 5. között 13-16% közötti szemnedvességgel betakarítható. Átlagosnál nagyobb fehérjetartalma miatt a saját állatállomány takarmányozására javasoljuk, mivel a minõségtöbbletet a piac még nem fizeti meg. Az Mv 273 az Mv 272 kétvonalas testvére. Termesztését saját takarmánybázishoz, vagy speciális (gríz) célra javasoljuk. Az igen korai éréscsoport végén érik a Mara lófogú szemeskukorica hibridünk. Néhány nappal késõbben virágzik, mint az Mv 272 és a tenyészidõ sztenderdje. Kiváló hidegtûrése lehetõvé teszi a korai vetést. Termõképessége és kiváló alkalmazkodóképessége miatt népszerû hibrid. Vízleadása gyors. Maximális ezerszemtömegét és termését szeptember 18. körül éri el. Kedvezõ évjáratokban szárítás nélkül betárolható, de az érés szempontjából kevésbé kedvezõ évjáratokban is szeptember 28. körül alacsony (18%) szemnedvességgel takarítható be, így kiváló búza elõveteménynek számít tavaszán kapott állami minõsítést a Dáma lófogú szemeskukorica hibridünk. Kétcsövûségre hajlamos, középmagas-magas növésû, igen korai kukorica. A szem szárazanyag beépülése gyors, szeptember között éri el maximális ezerszemtömegét és termését. A FAO 200 éréscsoport sztenderdjeinél néhány nappal késõbb virágzik, de 3. ábra Az állománysûrûség hatása a DÁMA szemtermésére (Martonvásár, 2001) vízleadása gyors, így szeptember végére utoléri szemnedvességben (15,8%) a korábban virágzó hibrideket. Kedvezõ évjáratokban szárítás nélkül betárolható szeptember végi betakarítás után. A vízleadás szempontjából kedvezõtlen években szeptember végén szemnedvessége 18% körül van. Korán vethetõ, de megkésett (május 19.) vetésben is igen jó termést ad (1. ábra). Termõképessége minden vetésidõben 10-12%-kal több, mint a vizsgált (FAO ) hibridek átlaga. A Dáma nitrogén mûtrágya-reakciója is kiváló. Nagyon jól hasznosítja az elõvetemény által a talajban hagyott tápanyagot. A nitrogén hatóanyag nélküli kezelésben is 9 t/ha termést mértünk. Az elmúlt év adatai alapján a nitrogén hatóanyag optimuma 120 kg/ha körül van (2. ábra). A Dáma tõszámoptimuma széles. 60 ezer tõ/ha állománysûrûségben eléri a 11 t/ha-t meghaladó maximális termését (3. ábra). A Dáma és az Mv TC 277 a martonvásári kukoricanemesítés olyan korszerû, kiemelkedõ új eredményei, melyek igen koraiak, tehát kalászos elõveteményként szeptemberben betakaríthatók, szárítást nem, vagy alig igényelnek. Genetikai terméspotenciáljuk meghaladja a 11 t/ha-t és realizálható termésük is igen közel áll ehhez. (Az Mv TC 277 hibridet az Új martonvásári hibridek c. tanulmányunkban mutatjuk be.) A Norma SC a hazai fajtaszortiment legjobb szárazságtûrõ, energiatakarékos, kiváló alkalmazkodóképességû hibridje. A talaj kémhatásával szemben nem érzékeny. Kísérleteinkben a 4,5 ph értékû savanyú vályogtalajon is a legnagyobb termésû hibridek közé tartozott. Optimális körülmények között betakarítható termése megközelíti a 13 t/ha-t. Igazi elõnye azonban száraz években, vagy rossz csapadékeloszlás esetén szembetûnõ. A hosszabb-rövidebb ideig tartó szárazságban csökken a növénymagassága, miközben szemtermése alig változik. Kiválóan hasznosítja az elõvetemény által visszahagyott tápanyagot. Vetésváltásban már akkor is eléri a 10 t/ha termést, ha nem adunk közvetlenül alá mûtrágyát. Monokultúrában az elsõ 80 kg/ha nitrogén hatóanyag is
5 több mint kétszeresre növeli termését (4. ábra). A Norma szemtelítõdése gyors. Általában szeptember 18. körül éri el a maximális ezerszemtömegét. Az átlagosnál nagyobb sûrûségû szemtermése hozzájárul jó termõképességéhez. Kedvezõ években szeptember között, az érés szempontjából kedvezõtlenebb évjáratokban szemnedvessége október elsõ hetében csökken 20% alá. A Normával egyidõben virágzik az Mv 355 DMSC lófogú szemeskukorica hibridünk. Mindkét szülõje testvérvonal keresztezés, ezért kiegyenlítettsége a kétvonalas hibridekéhez, vetõmag elõállításának gazdaságossága, koratavaszi hidegtûrése a három-, illetve négyvonalas hibridekéhez hasonló. Termõképessége kiváló, jó csapadékellátottságú években a Normánál is többet tud teremni (13,08 t/ha). Szemtelítõdése szeptember között fejezõdik be. Általában 2-4 nappal késõbb éri el ugyanazt a szemnedvességet, mint a Norma. Túlérésben is szilárd szára lehetõvé teszi, hogy megvárjuk míg a szántóföldön eléri az alacsony betakarításkori szemnedvességet. Megjelenésében a zömök, középtermetû Botond szemeskukorica hibrid hasonlít az Mv 355-höz. Anyai szülõje testvérvonal keresztezés, apai szülõje beltenyésztett törzs. Korán vethetõ, mivel magja a csírázás idején kiváló hidegtûrésû. Agronómiai tulajdonságai is hasonlítanak az Mv 355-höz. A két hibrid a termesztés során egymással helyettesíthetõ. Az Mv NK 333 silókukoricaként kapott állami minõsítést. Széleskörû alkalmazkodóképessége, igénytelensége 2003/1 4. ábra A NORMA N-mûtrágya reakciója monokultúrában és vetésforgóban (t/ha) következtében népszerû hibrid lett a kistermelõk körében szemeskukoricaként is. Anyai szülõje a Norma, így vetõmagelõállítása igen gazdaságos és megbízható. Apai szülõje a Pap Endre által nemesített Mindszentpusztai sárga rokonsági körébe tartozik. Termõképessége meghaladja a 10 t/ha-t. Korán vethetõ, mivel koratavaszi hidegtûrése kiváló. A legkorábbi és a legszebb FAO 400-as martonvásári szemeskukorica az Mv Major, mely kétéves fajtakísérleti vizsgálatban mutatott kiváló teljesítménye alapján Romániában is állami minõsítést kapott. Termése kedvezõ években meghaladja a 11 t/ha-t, száraz, kevésbé jó idõjárás esetén az éréscsoport átlagának felel meg. Az érés szempontjából kedvezõ évjáratokban szeptember , kedvezõtlenebb évjáratokban október között éri el a 20% alatti szemnedvességet. Az Mv TC 434 szemes- és silókukoricaként is állami minõsítést kapott Magyarországon. Szlovákiában Zdena néven ismerik. Termõképessége megközelíti az Mv 444 hibridét, szemnedvessége azonban annál 1-2%-kal magasabb. Az ideális silóérettséget augusztus között éri el. A teljes növényi termésen belül a szemtermés ebben az idõszakban 7,7-8,1 t/ha, ami jelzi, hogy a siló tápértéke igen nagy. A hazai hibridek közül az egyik leggyorsabb vízleadású az Mv 444 (3. táblázat). Termõképessége kiváló. Fõleg csapadékos években, vagy helyeken ad kiemelkedõ termést (közel 12 t/ha). Szemtelítõdése az átlagosnál hosszabb. Maximális ezerszemtömegét (termését) szeptember végén október elején éri el, alacsony 20% alatti szemnedvességnél. Nagy termése, és az átlagosnál kisebb, szárítási költsége emeli a kiváló hozam:költség arányú hibridek közé. A magas termésszinten kiváló alkalmazkodóképességû hibridek iskolapéldája a Maraton. Extenzív és intenzív viszonyok közt egyaránt a legjobb hibridek közé tartozik. Tápanyagfeltáró ké táblázat Az Mv 444 betakarításkori szemnedvessége Botond
6 6 2003/1 6. ábra A Maraton N-mûtrágya reakciója száraz és csapadékos években (t/ha) Martonvásár, ábra A Maraton vetésidõ reakciója száraz és csapadékos években (t/ha) Martonvásár, pessége kiváló, jól hasznosítja a talaj természetes tápanyag készletét. Kísérleteinkben a nitrogén hatóanyag nélküli kezelésekben is 7,2-9,2 t/ha termést mértünk. Az elsõ 60 kg/ha nitrogén hatóanyag hatására 9,9-11,5 t/ha-ra nõtt a Maraton szemtermése (6. ábra). A Maraton vetési reakciója is kiváló. Kedvezõ évjáratokban minden vetésidõben 10 t/ha feletti termést mértünk. A legnagyobb termést (11,8 t/ha) 2001-ben a 3. vetésidõben (május 9.) adta. Szárazabb, kedvezõtlenebb csapadékeloszlású évben úgy tûnik, hogy a vetésidõ optimum április május 9. között van. Ebben a tartományban 9,5-10,3 t/ha termést takarítottunk be a száraz, aszályos évben. A negyedik (május 19-i) vetésben már csökkent a Maraton termése is (7. ábra). Az üzemi termesztési próbákban a következõ termés maximumokat értük el a Maratonnal: Iregszemcse (1995) 13,54 t/ha (1996) 13,57 t/ha (1998) 14,11 t/ha Kaposvár (1996) 13,46 t/ha Debrecen (1997) 14,76 t/ha (1998) 14,89 t/ha Gyulatanya (1997) 13,86 t/ha (1998) 14,78 t/ha A Maraton szemtelítõdése általában szeptember 28. körül fejezõdik be, alacsony szemnedvességnél (18-24%). Ezt követõen tovább csökken a szemnedvesség és betakarításkor eléri a 17-17,5%- ot. Kiemelkedõen magas szemtermése és alacsony betakarításkori szemnedvessége a legjobb költség:hozam arányú hibridek közé emeli a Maratont. Sokan ismerik és szeretik a Gazda szemeskukorica hibridünket. Átlagos és átlagosnál gyengébb körülmények között többet terem, mint versenytársai. Az átlagosnál kötöttebb, kevésbé jó szerkezetû talajokon mintegy 15-20%-kal termett többet a korábban ott termesztett hibrideknél. Alkalmazkodóképessége azonban pozitív irányban is megmutatkozik. Kedvezõ körülmények között már 13 t/ha feletti eredményt is elértek a Gazda termesztésével. A Márta (FAO 460) szemeskukorica hibrid egy árnyalattal késõbb érik a Gazdánál. Megjelenésében inkább az Mv 444-hez, termesztési reakcióiban a Gazdához hasonlít. Zöld száron érõ, kiváló termõképességû szemeskukorica hibrid a Nóra. Szemtelítõdési periódusa az átlagosnál hosszabb, a maximális ezerszemtömeget tenyészidejéhez képest alacsony szemnedvességnél éri el. Alkalmazkodóképessége igen jó, ami azt jelenti, hogy kevésbé kedvezõ körülmények és intenzív feltételek között egyaránt a legnagyobb termõképességû hibridek közé tartozik. Vízleadása gyors. Vizsgálataink szerint szeptember végén, október elején már eléri a 20% alatti szemnedvességet. Az OMMI besorolása szerint a legkorábbi FAO 500-as hibrid (FAO száma: 500). Kizárólagos vetõmagforgalmazója az IKR Rt. Az ország déli részén biztonságosan termeszthetõ korai FAO 500-as hibridek közé tartozik az Mv TC 514 és a 2002 tavaszán minõsített Vilma. A martonvásári silókukoricák többsége az ún. kettõs hasznosítású (szemes és siló) hibridek közé tartozik, ami azt jelenti, hogy nagy összes szárazanyag termésükön belül kiemelkedõen jó a szem aránya. Az emésztési vizsgálatok szerint a kukorica különbözõ részeinek nettó laktációs energiája (NEL) a következõ: csõ = 8,2-8,7 MJ/kg szárazanyag, többi növényi rész: 4,8-5,5 MJ/kg szárazanyag. Ezek a számok is mutatják, hogy silókukorica hibridjeink energia koncentrációja igen nagy. Silókukorica termesztésre javasolt legkorábbi hibridünk a szemeskukorica hibridek között már említett Mv NK 333. Idõjárástól függõen az ideális silóérettségi állapotot augusztus között éri el. Közvetlenül ezt követõen kerülhet sor az Mv TC 434 silókukorica betakarítására (szemeskukoricaként is állami minõsítést nyert), melybõl nagy tápanyagkoncentrációjú takarmány készíthetõ. Abban az esetben, ha az Mv NK 333 fedezi a siló szükségletet, az Mv TC 434 szemeskukoricaként betakarítva is kiváló eredményeket ad. A legtipikusabb silókukorica hibridünk az Mv MTC 448. Vízleadása lassú, így hosszabb ideig az ideális silóérettségi állapotban takarítható be. Fehérjetartalma, emészthetõsége a legjobb silókukoricák közé emeli az Mv MTC 448-at. Kizárólagos vetõmagforgalmazója az IKR Rt tavaszán kapott állami minõsítést Magyarország elsõ sokleveles (leafy) silókukorica hibridje a Káma. Korai 500-as FAO számú hibrid. Ideális silóérettségét augusztus 28 szeptember 10. között éri el (vetésidõtõl és idõjárástól függõen). A hibridet az új martonvásári hibridek között ismertetjük. Méltán népszerû silókukorica hibrid a Maxima, melynek betakarítására közvetlenül a Káma után, vagy azzal egyidõben kerülhet sor. A hibrid nevét annak köszönheti, hogy az összes szárazanyag termésben elért eredménye kiemelte a többi hazai silókukorica hibrid közül. Szemeskukoricaként is nagy termést ad, de tenyészideje miatt (FAO 580) elsõsorban silónak ajánljuk. Szundy Tamás Marton L. Csaba Hadi Géza Berzsenyi Zoltán Pintér János Árendás Tamás
7 2003/1 Új martonvásári hibridek 2002-ben minõsítették a martonvásári Mv TC 277, a VILMA szemes és a KÁMA silókukorica fajtákat Az Mv TC 277 igen korai, zöldszáron érõ, alacsony szemnedvességgel betakarítható, stabilan bõtermõ, szárszilárd, háromvonalas hibridkukorica, melyet tipikusan búza elõvetemény céljára nemesítettünk. Az agrotechnikai kísérletek azt bizonyítják, hogy vetésváltással kevesebb mûtrágya és gyomirtószer felhasználásával, olcsóbban, az idényen kívüli csapadék jobb hasznosításával nagyobb termést érhetünk el, mint monokultúrában. A vetésváltás sok helyen ma már azért sem nélkülözhetõ, mert ez a leghatékonyabb és legolcsóbb eszköz a kukoricabogár (Diabrotica virgifera) elleni védekezésben. Az Mv TC 277 minõsítésével a bõtermõ, alacsony szemnedvességgel, korán betakarítható fajták választéka bõvült. Az OMMI 3 éves kísérleti eredményei (1. táblázat), valamint egyéb kísérleti adatok alapján bizonyítva látjuk, hogy a standardoknál 8,4%-kal többet termõ Mv TC 277 egyike a Magyarországon rendelkezésre álló legjobb, búza elõveteményként használható kukoricafajtáknak. Az Mv TC 277 stabilan termõ fajta, amelyet a évi tõszám, mûtrá- 1. táblázat Az Mv TC 277 teljesítménye a FAO szemeskukorica éréscsoportban (OMMI ) Fajta Szemtermés Szemnedvesség Szárszilárdsági FAO (t/ha) (%) (%) hiba (%) szám Mv TC ,38 108,4 17,9 2,5 310 Helga st. 9,93 103,6 17,8 1,9 270 Monessa st. 8,88 92,6 16,8 0,7 287 Virginia st. 9,93 103,6 18,2 2, táblázat Az Mv TC 277 teljesítménye agrotechnikai kísérletekben Martonvásár 2001 Tõszám-reakció Mûtrágya-reakció Vetésidõ-reakció Tõszám Termés Mûtrágya dózis Termés Vetésidõ Termés (ezer/ha) (t/ha) (kg/ha) (t/ha) (dátum) (t/ha) 20 9,58 0 6,8 IV , , ,2 IV , , ,3 V.5. 10, , ,2 V , , ,5 1. kép Mv TC gya dózis és vetésidõ kísérletek eredményei is szemléletesen bizonyítanak (2. táblázat). Az Mv TC 277 ritka állományban gyakorlatilag két, teljes értékû csövet terem. Érdekes, hogy a Magyarországon már nem alkalmazott 20 ezer tõ/ha tõszámmal is 9,58 t/ha termést ad. Tõszám kiegyenlítõ képessége egészen kiváló: 40 ezer tõ/ha-tól 100 ezer tõ/ha-ig tõállományban stabilan 10,3 t/ha a termése. Mûtrágya-reakcióját tekintve az Mv TC 277 a kivételes fajták közé tartozik. A martonvásári mûtrágyázási kísérletben amely 30 év óta kukorica monokultúra 0 kg/ha nitrogén alkalmazása mellett, közel 7 t/ha termést adott. Maximális termését kb. 80 kg/ha nitrogén adagolásával eléri.
8 8 2003/1 2. kép VILMA Az Mv TC 277-re az is jellemzõ, hogy hideg talajban gyorsan csírázik és kel, fiatalkori fejlõdése gyors ütemû, korán vetve ezért kihasználja a tenyészidõ csapadékban és napfényben gazdagabb elsõ felét így a korai vetést többlet terméssel hálálja meg. Az Mv TC 277 fajta kiemelkedõen szárazságtûrõ is, erre utal az a tény, hogy termése még egészen megkésett vetés hatására sem csökken számottevõen. Az Mv TC 277 agrotechnikai reakcióiból a termesztési értékére levonható következtetések nem érnék el céljukat, ha az Mv TC 277 üzemi körülmények között nem ismételné meg a teljesítményét. Az Mv TC 277 fajtát üzemi körülmények között, változatos termesztési körülmények közepette is vizsgáltuk. A évben összesen 22 termõhely átlagában 10,65 t/ha átlagtermést ért el. Ez a standardoknál 13,7%-kal több termést jelent. A évben összesen 38 termõhely átlagában az Mv TC 277 termése 9,27 t/ha volt, 4,5%-kal több, mint a standardoké. 3. táblázat A VILMA teljesítménye a FAO szemeskukorica éréscsoportban (OMMI ) Fajta Szemtermés Szemnedvesség Szárszilárdsági FAO (t/ha) (%) (%) hiba (%) szám VILMA 12,00 100,2 20,8 1,9 511 Florencia st. 12,15 101,3 20,3 1,5 529 Filia st. 11,73 97,7 21,3 0,8 572 DK 572 st. 12,07 100,7 21,8 2, táblázat A KÁMA teljesítménye a FAO érésû silókukorica kísérletben (OMMI ) Fajta Zöldtermés Szárazanyag termés Szárazanyag Csõarány (t/ha) (t/ha) (%) (%) (%) KÁMA 60,3 20,6 111,4 35,3 42,2 Mv TC 434 st. 53,5 18,4 100,0 36,2 46,1 Szegedi 513 st. 58,8 18,4 100,0 33,4 41,7 3. kép KÁMA Az Mv TC 277 külföldi kísérletekben is kiválóan szerepel. Minõsítését Csehországban, Szlovákiában és Romániában várjuk. Az Mv TC 277 elõnyös termesztési tulajdonságai mellett az egyik legszebb fajta, amelyet az (1. kép) is szemléltet. Az Mv TC 277 korán betakarítható, termése ezért árelõnnyel értékesíthetõ. Átlagos idõjárású években betaka- rítását követõen nem igényel szárítást, vagy csekély költséggel szárítható. Hûvös, csapadékos években is alkalmas gabona elõveteménynek. Az Mv TC 277 vetése korán kezdhetõ, hosszú idõn keresztül folytatható, plasztikus, szárazság- és hidegtûrõ fajta. Maximális termését alacsony nitrogén-dózisnál (akár 80 kg/ha) eléri. Összességében olcsón, biztonságosan, más fajtákhoz hasonlítva többlet jövedelemmel termelhetõ. A VILMA késõi érésû, különösen öntözött viszonyok között hatalmas terméspotenciálú, gyors érésû, szilárd szárú hibrid. Elõnyös tulajdonságait az ország déli részein fõvetésben, vagy kiváló talajon, intenzív (öntözött) termesztési körülmények között lehet igazán kamatoztatni, ahol a t/ha-os termõképességét üzemi táblákon is igazolni tudja. A VILMA az OMMI 3 éves kísérleteiben a Florencia szintjén teljesített, nem mellékesen annál némileg korábban érik (3. táblázat). Növényállománya attraktív, levelei hamvas zöldek, csövei igen nagyok, látványosak (2. kép). A VILMA agrotechnikai tulajdonságairól részletes információk a közeljövõben állnak rendelkezésre. A KÁMA Magyarországon az elsõ minõsített leafy (sokleveles) hibrid. Jellemzõ rá, hogy egy domináns LFY gént hordoz, amely révén a fotoszintézisben aktívabb csõfeletti levelek száma 2 3- mal több. A nagyobb levélterület megnöveli a fotoszintézis termékeinek mennyiségét, ami végsõ soron a nagyobb szemtermésben realizálódik. Az sem közömbös, hogy a nagyobb zöld termésbõl hosszabb idõn keresztül jobb minõségû silótakarmány készíthetõ. Az OMMI kísérletei alapján (4. táblázat) ma a KÁMA az a fajta Magyarországon, amely a legtöbb zöld- és szárazanyag tömeget termi hektáronként. A csõ aránya is kitûnõ. A német szabványnyal kalkulálva egy 631 kg-os, napi 36 l tejet termelõ tehenet figyelembe véve, táplálóértéke hektáronként mintegy 2000 literrel több tej termelését teszi lehetõvé, mint a standard fajták. A tej 60 Ft/l átvételi árával számolva ez nem kevesebb, mint Ft többletjövedelem hektáronként, amelyet egyedül a KÁMA fajta használatának lehetne tulajdonítani más fajtákkal szemben. Ez valószínûleg az elterjedését is gyorsítja majd. A KÁMA kontrollált növekedésû, zöld száron érõ fajta, amely a növény- és a csõmagasság tekintetében kiegyenlített állományt képez (3. kép). Hadi Géza Szundy Tamás Marton L. Csaba Pintér János
9 2003/1 Az aszály elleni védekezés lehetõségei a kukoricában Ahazai kukorica átlagtermés mindenkor nagymértékben függött a csapadék mennyiségétõl és eloszlásától. Így volt ez 2002-ben is. Martonvásáron a tenyészidõn kívüli csapadék mennyisége 113 mm volt, ami felét sem érte el a 30 éves átlagnak (247 mm). Tapasztalati tény azonban, hogy a kukorica jól hasznosítja a tenyészidõszakban lehullott esõt. Amikor április második dekádjában közel 55 mm csapadékot mértünk, abban reménykedtünk, hogy mégis jó kukoricatermésünk lehet, feltételezve, hogy lesz elegendõ esõ és megfelelõ eloszlásban. Sajnos június 10 után már egyre fogyott a jó kukoricatermésbe vetett reményünk. A napi átlaghõmérséklet ötven napon keresztül lényegesen meghaladta az utóbbi 30 év átlagértékeit. Június második dekádjában 3,5 C-kal volt magasabb a hõmérséklet a sokévi átlagnál. A rendkívüli meleghez párosult a magyar aszály szokásos jellemzõje, a szárazság is. A június 10. és július 11. közötti 30 napban a 30 éves átlag (43,9 mm) felét sem érte el a lehullott csapadék mennyisége (20 mm). Országosan is kedvezõtlenül alakult az idõjárás. A kukorica vetésterületének mintegy 65-70%-át károsította az aszályos idõjárás. Igazán jó kukoricatermést csak Somogy, Tolna, Baranya megyében takarítanak be 2002-ben (2002 szeptember eleji állapot). Viszonylag kevesebbet szenvedett a kukorica az aszálytól még Zala megyében és Vas megye déli részén. A szeszélyes csapadékeloszlás miatt elõfordult, hogy a többi, szárazság sújtotta nagyobb térségben, egy-egy termelõ idõben kapott csapadékot, míg a szomszédságban tovább szomjaztak a kukoricák. Az elmúlt év kedvezõtlen idõjárása 1. ábra A szárazság hatása eltérõ tenyészidejû kukoricahibridek termésére (Martonvásár) ismét felveti a kérdést: lehet-e az aszály (a szárazság és hõsokk) kedvezõtlen hatását csökkenteni a kukoricában és ha igen, milyen eszközök állnak rendelkezésünkre az aszály miatti terméskiesés minimalizálására? Ezeknek a kérdéseknek megválaszolására a martonvásári kukorica kísérletek és évi adataiból használtunk fel néhányat ben az aszály hatására az országos átlagtermés 4,35 t/ha, míg a kedvezõbb csapadékmennyiségû és eloszlású 2001-ben 6,32 t/ha volt. Az 1. ábrán a martonvásári I. kísérlet átlagtermés adatait mutatjuk be. A kísérlet átlagában a kevés és rossz csapadékeloszlású évben a szemtermés 1,31 t/ha-ral, vagyis 13,23%-kal volt kevesebb, mint a jobb csapadékellátottságú évben. Legkisebb volt az aszály miatti terméskiesés a FAO 400-as éréscsoportban (1,08 t/ha = 10,36%). Az átlagosnál kisebb mértékben csökkent a FAO 200-as hibridek szemtermése (1,2 t/ha = 13,04%). A legnagyobb volt az aszály terméscsökkentõ hatása a FAO 500-as éréscsoportban (1,6 t/ha = 19,54%). A száraz és csapadékos év átlagtermését is figyelembe véve, úgy tûnik, hogy az ország fõ kukoricatermesztõ területein az aszály terméscsökkentõ hatása elsõsorban a középérésû (FAO 400- as) hibridek termelésével minimalizálható. Az igen korai (FAO 200-as) hibridek átlagosnál kisebb terméscsökkenése, a száraz évben, elsõsorban azzal magyarázható, hogy 2000-ben a kukorica tenyészidõszakát megelõzõ téli félév csapadéka (280,5 mm) meghaladta a 30 éves átlagot (247 mm). Ezt, és az április elsõ dekádjában lehullott 56 mm esõt a FAO 200-as hibridek koraiságuknál fogva jobban kihasználták, mint a hosszabb tenyészidejû kukoricák. A két év átlagában mutatott kisebb termésük (8,6 t/ha) miatt azonban az igen korai hibridek az ország fõ kukoricatermõ területein csak abban az esetben javasolhatók termesztésre, ha valamilyen speciális cél (õszi kalászos elõvetemény, takarmányhiány stb.), vagy ok (vízállás, késõi vetés stb.) miatt a hosszabb tenyészidejû, nagyobb genetikai terméspotenciálú hibridek termesztésérõl le kell mondanunk. A kukoricabogár (Diabrotica virgifera) elleni védekezés csak akkor lehet eredményes, ha az magába foglalja a vetésváltást is. Az õszi búza alá megfelelõ magágyat lehet készíteni a FAO 300-as éréscsoport elején érõ hibridek termesztésével (Mv 277, Dáma stb.). Ezeknek a hibrideknek a realizálható terméspotenciálja már eléri, vagy meghaladja a 10 t/ha-t és szeptember közepe után már 20% alatti szemnedvességgel takaríthatók be. A 2. ábrán néhány eltérõ tenyészidejû, martonvásári kukoricahibrid és a sztenderdek szárazság hatására bekövetkezett terméscsökkenését látjuk. Az igen korai éréscsoportban gyakorlatilag nem 2. ábra A rossz csapadékellátottság hatása néhány eltérõ tenyészidejû kukoricahibrid termésére (Martonvásár, I. kísérlet, ) 9
10 /1 termés t/ha termés t/ha termés t/ha 3. ábra A szárazság hatása eltérõ idõben vetett kukoricahibridek termésére (Martonvásár, ) 4. ábra Kukoricahibridek szárazság miatti terméskiesése a vetésidõtõl függõen (Martonvásár, ) 5. ábra Kukoricahibridek szárazság miatti terméskiesése a vetésidõtõl függõen (Martonvásár, ) volt különbség a hibridek aszálytûrésében. A FAO 300-as hibridek közül az átlagosnál kisebb terméscsökkenéssel reagált a szárazságra a Norma, az Mv NK 333 és a Stira. A középérésûek közül, a terméskiesés alapján, jobb szárazságtûrésûnek mutatkozott a csoportátlagnál a Maraton, a Gazda és a Dunia. A vetésidõ és N-mûtrágya kísérlet évi és évi eredményei azt mutatják, hogy a szárazság terméscsökkentõ hatását a megfelelõ vetésidõvel és N-mûtrágya dózissal mérsékelni lehet. A 3. ábrán a vetésidõ hatását mutatjuk be a hibridek termésére. A legkorábbi vetésidõben a száraz (2000) és csapadékosabb (2001) év termése között a várttól eltérõ eredményeket kaptuk. Április 17-i vetésben (1. vetésidõ) a szárazság nem éreztette hatását, sõt 2000-ben 1,07 t/ha-ral nagyobb termést kaptunk, mint 2001-ben. Ezt a megfelelõ mennyiségû téli és az április elsõ dekádjában leesett több mint 50 mm csapadék kedvezõ hatásával magyarázhatjuk. Az árpilis 27-i vetésben (2. vetésidõ) is alig volt különbség a száraz és csapadékos évben betakarított termés között (0,44 t/ha). Késõbbi vetésben (3. vetésidõ = május 9.) a szárazság miatti terméskiesés már jelentõs (1,65 t/ha) volt, míg az utolsó (4.) vetésidõben (május 19.) csaknem kétszer annyi volt az aszály miatti terméskiesés (3,15 t/ha), mint a 10 nappal korábban vetett kísérletben. Ezek az adatok arra hívják fel a figyelmet, hogy a kukorica optimális vetésidejének betartásával jelentõs mértékben tudjuk csökkenteni a szárazságstressz okozta terméskiesést. Ha a különbözõ hibridek esetében vizsgáljuk a vetésidõ hatását a szárazság miatti termésdepresszióra, észrevesszük, hogy ebben nemcsak a hibridek koraisága, hanem a genetikai háttere is szerepet játszik. A rövid tenyészidejû Mv 272 hibrid (4. ábra) az optimális vetésidõben (április ) nem mutatott terméscsökkenést a kedvezõtlen csapadékellátás hatására. Mivel ez az igen korai hibrid jól hasznosította a talajban tartalékolt vizet, az áprilisi vetésben még többet is termett a száraz évben, mint a csapadékosabb 2001-ben (1,3 és 0,6 t/ha). A májusi vetésben azonban ezt a hibridet is minél késõbb vetettük, annál nagyobb terméskiesést okozott a szárazság. Vizsgálataink és sokak tapasztalatai szerint is az (egyik) legjobb szárazságtûrésû hibrid a magyar fajtaszor-
11 timentben a Norma (5. ábra). Az Mv 272-nél hosszabb tenyészideje ellenére - még megkésett vetésben is - 1 t/ha alatt maradt a szárazság miatti terméscsökkenés. Május eleji vetésben a termésdepresszió (0,70 t/ha) a kísérleti átlagnak még a felét sem érte el. Az említett kísérletben a száraz és a csapadékosabb évben is a Maraton adta a legnagyobb termést (6. ábra). Az április 17-i vetésben a száraz évben 10 t/ha feletti, a csapadékosabb évben 11 t/ha-t közelítõ átlagtermést mértünk. A szárazság miatti terméscsökkenés a legkorábbi vetésben volt a legkisebb (0,5 t/ha), majd a késõbbi vetésekben ez megduplázódott (1,0 t/ha, illetve 2,3 t/ha). Megjegyezzük, hogy a Maraton az optimálist közelítõ körülmények között (2001-ben 3. vetésidõ) mintegy 12 t/ha termést adott, és ehhez képest jelent csak nagy terméscsökkenést a száraz évben jónak mondható 9,5 t/ha. A megfelelõ N-mûtrágyázás csökkenti a szárazság miatti termésdepreszsziót (7. ábra). A legnagyobb terméscsökkenést N-trágyázás nélkül mértük (2,13 t/ha). A N-mûtrágya mennyiségének növelésével csökkent a szárazság miatti terméskiesés. 60 kg/ha N kiszórása esetén már csak 1,07 t/ha, e feletti (120 kg/ha és 180 kg/ha) N-hatóanyag alkalmazása 1 t/ha alá csökkentette az aszály miatti termésdepressziót (0,72 t/ha, illetve 0,57 t/ha). (Megjegyezzük, hogy a P- és K-hatóanyag mennyisége minden kezelésben azonos, 120 kg/ha volt.) A kapott eredmények azt bizonyítják, hogy a harmonikus tápanyagellátás, ezen belül az optimális vagy azt közelítõ N-hatóanyag mennyisége jelentõs mértékben csökkenti a szárazság miatti terméskiesést. Az Mv 272 esetében (8. ábra) a N- mûtrágya nélküli kezelésben volt a legkedvezõtlenebb a szárazság hatása a termésre (1,5 t/ha terméskiesés), majd a N- hatóanyag növelésével a termésdepreszszió csökkent, és 120 kg/ha dózisnál már nem is jelentkezett. A Norma (9. ábra) N reakciója is hasonló volt. A N nélküli kezelésben a szárazság okozta terméskiesés 1,7 t/ha volt. 60 kg/ha N kiszórása a termésdepressziót közel 50%-kal csökkentette és ez a tendencia érvényesült a N-hatóanyag dózis további növelésekor is. A Maraton (10. ábra) szárazság miatti terméscsökkenése szintén a N-hatóanyag nélküli kezelésben volt a legnagyobb. A N-dózis növelésével mind szá- termés t/ha termés t/ha termés t/ha 2003/1 6. ábra Kukoricahibridek szárazság miatti terméskiesése a vetésidõtõl függõen (Martonvásár, ) 7. ábra A szárazság hatása a kukoricahibridek termésére eltérõ N-hatóanyag használata esetén (Martonvásár, ) 8. ábra Az Mv 272 szárazság miatti terméskiesése a N-mûtrágya dózisoktól függõen (Martonvásár, ) 11
12 /1 9. ábra A NORMA szárazság miatti terméskiesése a N-mûtrágya dózisoktól függõen (Martonvásár, ) 10. ábra A Maraton szárazság miatti terméskiesése a N-mûtrágya dózisoktól függõen (Martonvásár, ) 11. ábra A szárazság miatti terméskiesés vetésidõtõl és N-ellátottságtól függõen (Martonvásár, ) raz, mind csapadékos évben jelentõsen nõtt a Maraton termése, és ezzel együtt csökkent a szárazság miatti terméskiesés. Érdemes megfigyelni milyen kiváló a Maraton N-mûtrágya-reakciója száraz és csapadékos évben egyaránt. Már az elsõ 60 kg/ha N-hatóanyag száraz évben 2,7 t/ha, csapadékos évben is ehhez hasonló, 2,3 t/ha termésnövekedést eredményezett a nitrogén nélküli kezeléshez viszonyítva. Ha együtt vizsgáljuk a vetésidõ és N-mûtrágya hatását a száraz és jobb csapadékellátottságú években (11. ábra), azt tapasztaljuk, hogy a legkorábbi vetésben egyáltalán nem következett be termésdepresszió a rossz csapadékellátottság miatt. A szintén optimum tartományba tartozó április 27-i vetésben (2. vetés) a N-hatóanyag nélküli kezelésben volt legnagyobb (35,14%) a terméskiesés. Már 60 kg/ha N-dózis hatására lényegesen kevesebb lett az aszály miatti terméskiesés (6,37%), míg az ezt meghaladó N-dózisok esetében nem okozott csökkenést a kedvezõtlen csapadékú évjárat. A május 9-i vetésben (3. vetés) már nagyobb volt az aszály negatív hatása, bár a N-mûtrágya dózisának növelésével itt is csökkent a különbség a csapadékos és a száraz évben betakarított termés között. A 4. vetésidõben (május 19.) a növekvõ N-mûtrágya adagokkal sem sikerült a kedvezõtlen ökológiai feltételek hatását csökkenteni. A bemutatott adatok alapján úgy tûnik, hogy van lehetõségünk az aszálykár minimalizálására a kukoricatermesztésben. A rendelkezésre álló eszközök közül csak néhányat mutattunk be: megfelelõ tenyészidejû hibridek termesztése (a fõ kukoricatermõ területeken: középérésû hibridek); adott tenyészidõ csoporton belül a legjobb szárazságtûrésû hibridek (Norma, Mv NK 333, Maraton, Gazda) kiválasztása; korai vetés (április második, harmadik dekádja); megkésett (május 9.) vetésben az aszály miatti termésdepresszió csökkentése több N-hatóanyaggal; kerüljük a késõi (május 19.) vetést. Természetesen kísérleteinkben az egész tenyészidõ alatt biztosítottuk a gyommentes állapotot, ami szintén hozzájárult az aszály miatti terméskiesés csökkentéséhez. Szundy Tamás Berzsenyi Zoltán Marton L. Csaba Hadi Géza
13 Akét évtizeddel ezelõttihez viszonyítva a mintegy felére zsugorodott hazai állatállomány abraktakarmány szükségletének kétharmad részét kukoricával elégítik ki. A szemtermés alapvetõen energiában gazdag tápanyagforrás, hiszen viszonylag kevés és csekély biológiai értékû fehérjét tartalmaz. Az állattenyésztéssel foglalkozó szakemberek részérõl idõrõl idõre felvetõdik a beltartalmi mutatók javításának, így a nyersfehérje tartalom növelésének igénye is. Mivel azonban a jelenlegi árrendszer a táplálóanyagokban mérhetõ különbségeket nem preferálja, ezért a minõségi paraméterek javításának lehetõségeit fõként a saját felhasználásra termelõ gazdálkodók szûk köre igyekszik feltérképezni. A nyersfehérje tartalom és a hibridek termõképessége között feltárt gyenge negatív összefüggés ellenére az egyes genotípusok között igazolható különbségek vannak, azaz szelekció révén van lehetõség nagy termõképességû, jó táplálóanyag-tartalmú kukoricák elõállítására. Elõzõ lapszámunkban már beszámoltunk arról, hogy az évjáratnak és az állománysûrûségnek szintén kimutatható hatása van a szem beltartalmi mutatóira. A növények tág térállása és a csapadékban szegényebb klimatikus fel- Ahazai kukoricatermesztés egyébként sem csendes vizében eddig soha nem tapasztalt hullámokat vetettek a kukoricabogár (Diabrotica virgifera virgifera LeConte) idei kártételei. Hét évvel az elsõ imágók észlelése után a dél-dunántúli megyék egyes tábláin a lárvák okozta gyökérkártétel nyomán valóságos katasztrófahelyzet állt elõ. A külföldi tapasztalatokat is hasznosító hazai szakembereink nemzetközi kutatócsoportokkal együttmûködve komplex növényvédelmi technológiák kidolgozásán fáradoznak. Ezek egyik 2003/1 Mûtrágyák hatása a kukorica nyersfehérje tartalmára fehérje % 1. ábra Mûtrágyák hatása a kukorica nyersfehérje tartalmára (%) SzD 5% =0,308 0 N P NP NK PK NPK tételek a fehérje-koncentráció növekedésének irányába hatnak. Martonvásáron egy klasszikus tápelemhiány kísérletben 160 kg/ha N, 80 kg/ha P 2 O 5 és 80 kg/ha K 2 O hatóanyag kombinációival vizsgáltuk három hibrid reakcióját. Ugyan az egyes fajták között is igazolható eltéréseket mértünk, de a mûtrágyák hatása kifejezettebb volt. Az erdõmaradványos csernozjom talajon mért és a vizsgált kukorica hibridek átlagában bemutatott reakciók (1. ábra) nagysága szerint az egyoldalú N- és P- trágyázás, valamint a N-hiányos PKkezelések nem módosították a termés fehérje tartalmát az 1959 óta egyáltalán nem trágyázott parcellákhoz viszonyítva. Igazolhatóan nõtt viszont a nyersfehérje koncentráció a N-trágyák hatására azokban a növényekben, amelyek foszforral, ill. foszforral és káliummal megfelelõen ellátott talajon fejlõdtek. Árendás Tamás Hegyi Zsuzsanna Bónis Péter Marton L. Csaba Martonvásári ajánlat a kukoricabogár elleni stratégiához 13 eleme a kémiai védekezés, amely a takarmánykukorica termesztést leginkább veszélyeztetõ lárvakártétel ellen még nem nyújt igazán hatékony megoldást. A gondok enyhítésének kulcsa az összehangolt megelõzésben rejlik, aminek jelenleg a vetésváltás a legfontosabb stratégiai eleme. Az elsõ hallásra kézenfekvõnek tûnõ megoldás azonban egy sor további kérdést vet fel. Hiszen milyen alternatívákat tesznek lehetõvé agroökológiai adottságaink, termesztéstechnológiai feltételeink, bel- és külpiaci lehetõségeink? A mozgástér korlátozottnak tûnik. A takarmánytermesztés látványos bõvítésének a hazai állatállomány jelentõsen csökkent létszáma, a meghatározó ipari növények (napraforgó, repce) nagyobb elterjedésének növénykórtani és termõhelyi korlátok szabnak határt. A szorult helyzetben a kiskaput egyelõre a hazai szántóföldi növénytermesztést hagyományosan meghatározó kukorica-búza vetésváltás erõsödése nyithatja legszélesebbre. Ezt egyrészt a gazdálkodók jelenlegi jellemzõen e két növényfajhoz igazított technikai, mûszaki háttere, másrészt a megtermelt
14 /1 1. ábra Tenyészidõ szerint csoportosított kukorica hibridek szemtermése és betakarításkori szemnedvessége öt termõhely átlagában (OMMI ) szemtermés t/ha FAO FAO FAO szemtermés t/ha szemnedvesség % 2. ábra A vetésidõ hatása õszi búzafajták szemtermésére Martonvásár szemnedvesség % áruk értékesítési lehetõségeinek bõvülése jelentheti, hiszen a gyarapodó Unió a szemeskukoricát és a minõségjavító búzát tekintve egyaránt importõr. A nagy szemes- és tömegtakarmány igényû koncentrált állattartó gazdaságok kivételével azokon a területeken, ahol a vetésszerkezetben a kukorica hagyományosan nagy részarányt képvisel, a megfelelõ fajtaösszetétel segítséget adhat a kártétel elhárításához. Az õszi búza elõveteményeinek rangsorában a kukorica a közepes, hosszabb tenyészidejû hibridek termesztése esetén a közepesnél gyengébb kategóriába tartozik. A búza magágyának elõkészítéséhez és optimális idõben történõ vetéséhez a szemes hasznosítású kukoricák közül csak a szeptember végéig, kis szárítási költséggel betakarítható, nagy termõképességû, de rövid tenyészidejû hibridek termesztése ad lehetõséget. Az Országos Mezõgazdasági Minõsítõ Intézet kísérleti hálózatában elvégzett vizsgálatok eredményei szerint (1. ábra) öt termõhely és három év átlagában a Magyarországon minõsített igen korai hibridek (FAO ) szemtermése meghaladta a 10 tonnát hektáronként. A korai éréscsoport elsõ felébe (FAO ) tartozó kukoricák teljesítménye ugyanakkor egy tonnával felülmúlta a legrövidebb tenyészidejû hibrideket, miközben betakarításkori szemnedvesség tartalmuk átlagosan csak 0,7 %-kal volt több. A korai éréscsoport második felébe (FAO ) sorolt kukoricák terméstöbblete további 0,58 t/ha-ral, a szemek víztartalma 1,05%-kal volt nagyobb. Ezeket a tendenciákat a martonvásári fajtaösszehasonlító kísérletek többéves eredményei is megerõsítették. Ugyanakkor a szemtelítõdés-érés idõszakában, a súlyállandóságig történõ szárítással meghatározott víztartalmak szerint a korai FAO 300-as hibridek szemtermésének nedvessége a legutóbbi négy évben, igen eltérõ idõjárási feltételek között is legkésõbb október 1-ig 20 % alá csökkent (1. táblázat). A hibridek közül az Mv 277 (FAO 310) és a Dáma (FAO 330) jellemzõen az átlagosnál korábban, szeptember második dekádjának végén, harmadik dekádjának elején 20 % alatti szemnedvességgel betakarítható volt. A kisparcellás vizsgálati eredményeken túl a termelõi tapasztalatok is megerõsítik azt a véleményt, hogy a korai 300-as hibridek - így az Mv 277 és a Dáma - betakarítása után megfelelõ magágy készíthetõ az õszi búza számára. A nagy szártömeget visszahagyó kukorica után természetesen olyan talajmûvelési eljárásokat kell alkalmazni, amelyekkel a felszínen maradt melléktermést teljesen aláforgatva minimálisra csökkenthetõ a kalászos gabona fuzáriumos fertõzõdésének rizikófaktora. Az idõben elvégzett betakarítás után, a megfelelõ mûszaki feltételek ellenére is adódhatnak a év õszéhez hasonló, kedvezõtlen idõjárási körülmények, amelyek miatt az optimálisnál késõbb kerül a földbe a vetõmag. Mivel a fajták eltérõen reagálnak a késésre (2. ábra), ezért azok vetési sorrendjét toleranciájuk ismeretében célszerû meghatározni. A martonvásári minõségjavító fajták közül a megkésett vetésben az átlagosnál kisebb terméscsökkenés jellemzi az Mv Magdalénát és az Mv Palotást, a malmi búzák között az Mv Dalma és az Mv Magvas tûrõképessége átlag feletti. A kukoricabogár elleni védekezés lehetõségeit taglaló tanulmányokban a rezisztenciára történõ nemesítés ered-
15 2003/1 1. táblázat A 20%-os szemnedvesség tartalom elérésének idõpontja Korai hibridek (FAO ). Martonvásár Mv 277 szept. 30. szept. 2. szept. 22. szept. 17. Dáma szept. 27. szept. 9. szept. 26. szept 19. LG 2298 st. okt. 1. szept. 13. Pelican st. okt. 1. szept. 17. okt. 1. okt. 1. DK 391 st. szept. 26. szept ményeinek hasznosítása is megfogalmazódik. Ez egyelõre utópiának tûnik, de a köztermesztésben lévõ kukoricahibridek és õszi búzafajták adta lehetõségek kihasználásával már most közelebb kerülhetünk a probléma megoldásához. Árendás Tamás Szundy Tamás Marton L. Csaba Láng László Bónis Péter Születésnapok Tíz éves a Bázismag Kft. Ötven éves a Martonvásári hibridkukorica nemesítés. A mi kukoricánk! Ez már történelem, a magyar mezõgazdaság történetében pedig mérföldkõ. Ha még arra is gondolunk, hogy Európa elsõ hibridkukoricájának bölcsõje is Martonvásáron ringott, akkor világra szóló eredmény, amire joggal lehetünk büszkék. És büszkék is vagyunk arra, hogy ilyen hagyomány áll mögöttünk. Ötven év alatt sokat változott a világ. Volt úgy, hogy az Mv hibridkukoricák a belföldi vetésterület 100 %-át adták, majd volt olyan is, amikor ez az arány alig-alig érte el az 1%-ot. De talpra álltunk és jelentõs piaci részaránnyal bírunk. Ötven év nagy idõ, és ennek, ha nem is meghatározó, de fontos, értékes és érdekes 10 éve fûzõdik a Bázismag Kft-hez is. A Bázismag Kft., akárcsak ikertestvére az Elitmag Kft december 6- án alakult, hasonló célokkal. Elsõdleges feladata a vetõmagüzemek hibridkukorica alapanyaggal történõ ellátása, kiszolgálása, a nemesítõi munka eredményeinek aprópénzre váltása volt. De helyezzük el ezt az eseményt történelmi távlatba! Mi elõzte meg a cégalapítást, mik voltak azok a hatások, melyek kikényszerítették a váltást, a változtatást. A II. világháborút követõen az országgyûlés 1948-ban fogadta el azt a törvényjavaslatot, melynek alapján létrejött a Magyar Tudományos Tanács. Ennek elsõ ülésén áttekintették a magyar tudományos életet, majd tervet készítettek egy kutatóintézeti hálózat létrehozására. A Földmûvelésügyi Minisztérium megalapította a Mezõgazdasági Tudományos Központot, amely hozzákezdett Martonvásáron az Agrobiológiai Intézet megszervezéséhez. Ezt követõen 1953-ban az intézetet a kutatási hálózat fejlesztésének keretében a Magyar Tudományos Akadémia vette át a Földmûvelésügyi Minisztériumtól. Ettõl kezdõdõen lett a Magyar Tudományos Akadémia Mezõgazdasági Kutatóintézete. A rendszerváltást megelõzõen, az utasításos tervgazdálkodás irányelveit követve, kizárólag állami forrásokból történt a kutatások finanszírozása. Az eredményként jelentkezõ produktumokat az állam hasznosította a központi elosztórendszeren keresztül. Az MTA Mezõgazdasági Kutatóintézetében elõállított kukoricahibridek vetõmagjának elõállítása állami gazdaságokban, szerzõdéses megállapodás alapján történt. Az új kukoricahibridek elterjesztése korszerû vetõmag-termesztési integrációban valósult meg. Az állami kézben lévõ kutatóbázis és részben az integrációban résztvevõ állami gazdaságok révén, központi irányítás alá tartozott a vetõmagelõállítás. A produktum egy jelentõs része szintén központi koordináció keretében külföldre, elsõsorban a szomszédos országokba került. A magyarországi szükségleteket a Vetõmagvállalat elégítette ki. A központi elosztás ugyan biztosította a termékek megfelelõ elosztását, azonban nagy hiányossága volt az, hogy nem ösztönözte igazi vetõmagüzemként mûködik a Kft.
Tavaszi Dél-Alföldi Fórum
Tavaszi Dél-Alföldi Fórum Gazdaságos kukorica termesztés GK hibridekkel Szél Sándor és munkatársai Gabonakutató Nonprofit Kft. Szeged 2016.02.24 Mikor gazdaságos? Ha a termésért kapott bevétel meghaladja
2004/1. XVI. évfolyam 1. szám AZ MTA MEZÕGAZDASÁGI KUTATÓINTÉZETÉNEK KÖZLEMÉNYEI
2004/1 XVI. évfolyam 1. szám AZ MTA MEZÕGAZDASÁGI KUTATÓINTÉZETÉNEK KÖZLEMÉNYEI 50 ÉVES A MAGYAR HIBRID KUKORICA Mv v 5 2 2004/1 Eseménynaptár * A hagyományos kalászos gabona bemutatónkat június 4 5-én
Kísérleti eredmények Vetésidő kísérlet:
A talaj termékenységét megőrző fajtaspecifikus kukoricatermesztési technológiák fejlesztése tartamkísérletben c. OTKA által támogatott kutatás (23-26) keretében a célkitűzések maradéktalanul teljesültek.
A KUKORICA CSEPEGTETŐ SZALAGOS ÖNTÖZÉSE
A KUKORICA CSEPEGTETŐ SZALAGOS ÖNTÖZÉSE A KUKORICA VÍZIGÉNYE A kukorica a szántóföldi növények között a közepes űek csoportjába tartozik. A tenyészidő folyamán a termőhelytől, a hibrid tenyészidejének
A nagy termés nyomában. Mezőhegyes, szeptember 11.
A nagy termés nyomában Mezőhegyes, 2014. szeptember 11. Időjárás Trágyázás, növénytáplálás, talaj- és növénykondícionálás Levegőből támadó rovarok Levegőből támadó gombák Herbicid-használat Vetésidő Talajlakó
2002/1. XIV. évfolyam 1. szám AZ MTA MEZÔGAZDASÁGI KUTATÓINTÉZETÉNEK KÖZLEMÉNYEI
22/1 XIV. évfolyam 1. szám AZ MTA MEZÔGAZDASÁGI KUTATÓINTÉZETÉNEK KÖZLEMÉNYEI 2 * A martonvásári nemesítés újabb jelentõs sikereket könyvelhet el: állami minõsítést kapott Ukrajnában a korai érésû Mv Pálma.
KUKORICA VETŐMAG AJÁNLAT
KUKORICA VETŐMAG AJÁNLAT 2014 dekalbteszt.hu dekalbmet.hu 04.30. ÚJ DKC3811 9 10 10 9 10 10 Termőképesség Vízleadás Aszálytűrés Korai fejlődési erély Szárszilárdság Gyökérerősség Alacsony növénymagasságú,
A legtöbbet termő középérésű.
REPCE 64 REPCE HIBRIDEK REPCE HIBRIDEK A legtöbbet termő középérésű. Az SY Bluestar a Syngenta legújabb, ogura típusú hibridrepcéje. Robosztus megjelenésű, középérésű hibrid, mely átlagon felüli terméspotenciállal
KISKUN VETŐMAGKÍNÁLAT
2012 KISKUN KISKUN VETŐMAGKÍNÁLAT Magyar földbe magyar vetőmagot! IN MEMORIAM Dr. Rády Samir 1941 2011 Megkezdett munkádat méltóképpen folytatjuk. Tisztelt Termelők! A Kiskun Kft. megújult vezetése köszönti
kukorica 500-ak Klubja kísérleti eredmények
014-015 kukorica 500-ak Klubja kísérleti eredmények A kukorica számára a 015 a szélsőségek éve volt, nem csak az egyes régiókban, de még táblán belül is jelentős különbségeket láttak a gazdák. Különösen
500-ak Klubja eredmények őszi búzában
00-ak Klubja eredmények őszi búzában 201-201 A Genezis Partnerhálózat őszi búzával 130, hibridbúzával 2 helyszínen állított be trágyázási kísérleteket. Az országosan 1 Üzemi-Genezis technológiákat összehasonlító
2007/1. XIX. évfolyam 1. szám AZ MTA MEZÕGAZDASÁGI KUTATÓINTÉZETÉNEK KÖZLEMÉNYEI
2007/1 XIX. évfolyam 1. szám AZ MTA MEZÕGAZDASÁGI KUTATÓINTÉZETÉNEK KÖZLEMÉNYEI 2 2007/1 Kiállítások Sikeresen szerepelt Intézetünk az augusztus 30. és szeptember 2. között rendezett 15. debreceni Farmer-Expon.
Árendás Tamás MTA ATK Mezőgazdasági Intézet, Martonvásár
Kukorica hibridek alkalmazkodóképességének jellemzése termésstabilitás vizsgálatokkal a Magyar Kukorica Klub TOP20 kísérleteinek 2015. évi eredményei alapján Árendás Tamás MTA ATK Mezőgazdasági Intézet,
A évi TOP20 kukorica hibridek terméseinek stabilitásvizsgálata
A 2017. évi TOP20 kukorica hibridek terméseinek stabilitásvizsgálata Árendás Tamás MTA ATK Mezőgazdasági Intézet, Martonvásár A 2017. évi kisparcellás kísérletek eredményei alapján az egymástól eltérő,
Fajtára keresni a CTRL majd az F gomb egyidejű lenyomásával megjelenő kis ablakban tud!
Fajtára keresni a CTRL majd az F gomb egyidejű lenyomásával megjelenő kis ablakban tud! Classil FAO 490 Hasznosítás: silókukorica A robosztus, magas állományával az éréscsoportjában a legnagyobb terméspotenciállal
REPCE BÚZA ÁRPA. LG őszi vetőmag ajánlat 2015. Kevesebb kockázat nagyobb haszon!
REPCE BÚZA ÁRPA LG őszi vetőmag ajánlat 2015 Kevesebb kockázat nagyobb haszon! 2 Őszi vetőmag ajánlat REPCE 3 A Limagrain kutatási tevékenységének középpontjában a termésmennyiség folyamatos növelése mellett,
I. Kiemelt kukoricahibrid ajánlat
I. Kiemelt kukoricahibrid ajánlat FAO 380 PIONEER PR3N01 Rekordtermő a FAO 300 végén, nevében és termésben is Nº1 2011-ben Magyarország legnépszerűbb hibridje! 2011-ben a legnagyobb területen termesztett
A Top20 kísérleteket eredetileg azzal az elgondolással vezettük be, hogy termelői tesztként működik.
A Top20 Kisparcellás Kukorica fajtaösszehasonlító kísérletek termés/szemnedvesség adatainak bemutatása összesített adatok alapján, 2018. A Top20 kisparcellás hibridkukorica fajtakísérleteket 2018-ban állítottuk
500-ak Klubja Genezis Repce tápanyag-utánpótlási kísérletek 2015/2016. Fókuszban a Genezis Nicola F1!
5-ak Klubja Genezis Repce tápanyag-utánpótlási kísérletek 15/16 Fókuszban a Genezis Nicola! A repce kiemelt fontosságú növény a számunkra. A 15-16-os szezonban hazánk repce termőhelyeit lefedve, 5 fajtasorral
repce 500-ak Klubja kísérleti eredmények
04-05 repce 500-ak Klubja kísérleti eredmények Nicola F az Ön repce hibridje! A repce kiemelt fontosságú növény a számunkra. Mi sem mutatja jobban, mint az, hogy 8 fajtasorral együtt az 500-alk klubja
2010. április NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE
NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE Növényvédő szerek értékesítése 2009. év Összeállította: Gáborné Boldog Valéria boldogv@aki.gov.hu (06 1) 476-3299 TARTALOMJEGYZÉK Összefoglaló...3 Növényvédő szer értékesítés
2005/1. XVII. évfolyam 1. szám AZ MTA MEZÕGAZDASÁGI KUTATÓINTÉZETÉNEK KÖZLEMÉNYEI
2005/1 XVII. évfolyam 1. szám AZ MTA MEZÕGAZDASÁGI KUTATÓINTÉZETÉNEK KÖZLEMÉNYEI 2 2005/1 Eseménynaptár A kínai tudományos és technológiai miniszterhelyettes és kísérete látogatott el intézetünkbe május
TEJELŐ SZARVASMARHÁK ÖKOLÓGIAI TAKARMÁNYOZÁSÁRA AJÁNLOTT HAZAI SZÁNTÓFÖLDI NÖVÉNYFAJOK ÉS FAJTÁK ISMERTETŐJE
1 TEJELŐ SZARVASMARHÁK ÖKOLÓGIAI TAKARMÁNYOZÁSÁRA AJÁNLOTT HAZAI SZÁNTÓFÖLDI NÖVÉNYFAJOK ÉS FAJTÁK ISMERTETŐJE TECH_08/A3/2-2008-0423 (CONFU_08) kutatási konzorcium 2014 2 SZÁNTÓFÖLDI ZÖLDTAKARMÁNY-NÖVÉNYEK
A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 2014. évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata
A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 2014. évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata GK Berény Elismerés éve: 2010. Szálkás, korai érésű Általánosan jó alkalmazkodó-képességű, kiemelkedő szárazságtűréssel rendelkező,
Martonvásári őszi zabfajták
1. oldal (összes: 11) 2. oldal (összes: 11) Az idei tél eddig az átlagosnál enyhébb volt, ezért nem az áttelelés kérdése, hanem az áttelelő kórokozók és a kártevők kerültek előtérbe. 1. kép: Őszi zab és
Árendás Tamás 1 Berzsenyi Zoltán 2 Marton L. Csaba 3 - Bónis Péter 4 Sugár Eszter 5 Fodor Nándor 6
Árendás Tamás 1 Berzsenyi Zoltán 2 Marton L. Csaba 3 - Bónis Péter 4 Sugár Eszter 5 Fodor Nándor 6 Növekedési faktorok hasznosulásának javítása kukorica növényszám-reakció vizsgálatokkal Improving the
TERMÉKKATALÓGUS KUKORICA. együtt értéket teremtünk
MARTONVÁSÁR TERMÉKKATALÓGUS KUKORICA együtt értéket teremtünk TÁMOP-4.2.3-/1/KONV-2-1 TARTALOMJEGYZÉK EGYÜTT ÉRTÉKET TEREMTÜNK...4-. oldal Angéla.... oldal Masuk.... oldal Tk 19... 7. oldal Marussya...
Szemescirok termesztési technológia
Szemescirok termesztési technológia A szemescirok nagy termőképességű, kiváló szárazságtűrő-képességű, közepes- és gyengébb talajadottságú területeken is jövedelmezően termeszthető szemestakarmánynövény.
A kukoricatermesztés agrotechnikai elemei: lehetőségek a fejlődési stresszek csökkentésére és növelésére
KUKORICATERMESZTŐKNEK extra 52. A kukoricatermesztés agrotechnikai elemei: lehetőségek a fejlődési stresszek csökkentésére és növelésére Dr. Árendás Tamás, Dr. Berzsenyi Zoltán, Dr. Bónis Péter, Dr. Micskei
Tisztelt Gazdálkodó!
EURALIS HÍRLEVÉL 2011/4. EURALIS VETŐMAG KFT. 1118. Budapest, Rétköz u. 5. Tel.: 06-1-883-8884 Fax: 06-1-883-8885 www.euralis.hu Tisztelt Gazdálkodó! A jó idő érkeztével egyre sűrgetőbbé válik a határban
Szakszerű választás, ÉSSZERŰ MEGOLDÁS!
Szakszerű választás, ÉSSZERŰ MEGOLDÁS! KUKORICA HIBRID AJÁNLAT 2015. HISSZÜK, HOGY A SZAKSZERŰSÉG A LEGKIFIZETŐDŐBB! Tisztelt Partnerünk! Az elmúlt évtizedekben a kezdetektől napjainkig a KITE Zrt a folyamatos
VETÔMAGOK 2014. Megújult kukorica genetikánk A tudomány ígéretes alkotásai. Gyommentes életre terem A CL technológia éllovas napraforgói
VETÔMAGOK 2014 Megújult kukorica genetikánk A tudomány ígéretes alkotásai Gyommentes életre terem A CL technológia éllovas napraforgói A siker forrása az ember LG az Ön szolgálatában! www.lgseeds.hu kukorica
A tápiószentmártoni B és L Bt. 500-ak klubja kísérletének bemutatása 2013 szeptember 13., péntek 07:27
B és L Bt. tulajdonosa Babicz Károly, aki a családjával és testvérével Babicz Lászlóval közösen végzi a gazdálkodást a Pest megyei Tápiószentmártonban. A Babicz testvérek már az 1990-es évek elejétől elkezdték
Kukorica Ukrajnában: betakarítási jelentések rekord termelésről számolnak be
MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON Kukorica Ukrajnában: betakarítási jelentések rekord termelésről számolnak be Kép. Ukrajna kukorica betakarítása: termelés USDA (United States Department of Agriculture
TAKARMÁNYOZÁSI CÉLÚ GMO MENTES SZÓJABAB TERMESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI HELYES AGROTECHNOLÓGIA ALKALMAZÁSA MELLETT A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN
TAKARMÁNYOZÁSI CÉLÚ GMO MENTES SZÓJABAB TERMESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI HELYES AGROTECHNOLÓGIA ALKALMAZÁSA MELLETT A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN A projekt címe: A GMO mentes minőségi takarmány szója termesztés
MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Búza Ausztráliában: előrejelzett termelést csökkentették
MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON Búza Ausztráliában: előrejelzett termelést csökkentették USDA a 2018/19 évre Ausztrália búza termelését 20,0 millió metrikus tonnára (mmt) becsülte, ami 2,0 mmt vagy 9%-os
A hazai dohánytermesztés biológiai alapjai
A hazai dohánytermesztés biológiai alapjai Dr. Varga Lajos Agroport-D Kft. A hazai dohánytermesztés biológiai alapjai Fajtanemesítés Fajtaelismerés Hazai nemesítésű fajták, fajtahasználat Vetőmagtermesztés
Szimulált vadkárok szántóföldi kultúrákban
Szimulált vadkárok szántóföldi kultúrákban Napraforgó, kukorica és őszi búza Dr. habil. Marosán Miklós iü. szakértő Dr. Király István iü. szakértő Bevezetés A termésképzés befejeződése előtt keletkező
A HIBRID EREJE ÚJ KUKORICA HIBRIDEK
ÚJ KUKORICA HIBRIDEK Kedves Gazdálkodók! Az AGRIMAX cég kukorica hibridek nemesítésével foglalkozó kutatócsoportja Szerbiában már több, mint 20 éve a legmodernebb genetikai és biotechnológiai ismeretek
A HIBRID EREJE ÚJ KUKORICA HIBRIDEK
A HIBRID EREJE ÚJ KUKORICA HIBRIDEK Kedves Gazdálkodók! Az AGRIMAX cég kukorica hibridek nemesítésével foglalkozó kutató-csoportja Szerbiában már több, mint 20 éve a legmodernebb genetikai és biotechnológiai
2005/2. XVII. évfolyam 2. szám AZ MTA MEZÕGAZDASÁGI KUTATÓINTÉZETÉNEK KÖZLEMÉNYEI
2005/2 XVII. évfolyam 2. szám AZ MTA MEZÕGAZDASÁGI KUTATÓINTÉZETÉNEK KÖZLEMÉNYEI 2 2005/2 Vendégeink A Világbank megbízásából és támogatásával 7 fõs Azerbajdzsán delegáció tartózkodott intézetünkben 2005.
Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei a Közép-Dunántúlon 2005
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei a Közép-Dunántúlon 2005 Veszprém 2006. január Készült: a Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi
A telephely Szécsény központjában van. A gabonatárolás megoldott egy kb m 2 -es tározóban, ami a mi céljainkra elegendő.
Interjú Mosó Ottó 500-ak Klubja résztvevővel Genezis: Bemutatnád a gazdaságot röviden? A család 520 hektáron gazdálkodik, ebbe beletartozik két gyermekem gazdasága is, akik gépészként és növénytermesztőként
Az országos lefedettségű 500-ak Klubja kísérletsorozat újabb állomásához érkezett júniusában.
Az országos lefedettségű 500-ak Klubja kísérletsorozat újabb állomásához érkezett 2013. júniusában. Megrendezésre került az első 500-ak Klubja szántóföldi bemutató 2013. június 14-én 11 órától a Nógrád
TERMÉKKATALÓGUS KUKORICA NAPRAFORGÓ REPCE
TERMÉKKATALÓGUS KUKORICA NAPRAFORGÓ REPCE a magyar hibridkukorica TARTALOMJEGYZÉK A JÖVŐ SIKERÉT EGYÜTT ÜLTETJÜK...-. oldal Mv 1.... oldal Mv 7... 7. oldal Mv.... oldal Mv 1... 9. oldal Mv...-11. oldal
Tisztelt Olvasók! 2007. június 6-7-én (szerdán és csütörtökön) A 9óra 30perckor kezdődő program mindkét napon azonos. Kutatás + Marketing
Kutatás + Marketing A Gabonatermesztési Kutató Közhasznú Társaság lapja Tisztelt Olvasók! Kalászos és repce fajtabemutatóinkra invitáló Híradónk ez évi nyári számának írásaiban is igyekszünk a múló, de
A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A
A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 7. előadás A vetésszerkezet kialakítása, tervezésének módszerei A vetésszerkezet Fogalma:
Kovács Péter 1 - Sárvári Mihály 2
Kovács Péter 1 - Sárvári Mihály 2 A tápanyagellátás és a tőszám hatása a kukoricahibridek termésére és minőségére The effects of nutrient supply and the number of plants on the yield and quality of maize
I. évfolyam, 6. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA július
I. évfolyam, 6. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 2014. július Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 2014. július I. évfolyam, 6.
7.1. A kutatásunk célja. - A nemesítők részére visszajelzést adni arról, hogy az új hibridek a herbicidek fitotoxikus hatását mennyiben viselik el.
7. A HERBICIDEK SZELEKTIVITÁSÁNAK ILLETVE A KÜLÖNBÖZŐ GENOTÍPUSÚ KUKORICAHIBRIDEK ÉS AZOK SZÜLŐPARTNEREINEK SPECIFIKUS HERBICID- ÉRZÉKENYSÉGÉNEK VIZSGÁLATA 7.1. A kutatásunk célja - A nemesítők részére
A tápanyagellátás szerepe búzatermesztésnél
Ugyanakkor fontos szerepet tölt be a vetésváltásban, termése hosszabb ideig tárolható, a szemtermése eltérő jövedelmezőségi szinten ugyan relatíve jól értékesíthető a hazai és külföldi piacokon, viszonylag
DEKALB HÍRLEVÉL /3. szám
DEKALB HÍRLEVÉL 2011.02.23. 2011/3. szám A hibridválasztás jelentősége a betegségek okozta termelési kockázat kezelésében: Fókuszban a kukorica fuzáriózisa, illetve a fuzáriumos szártőkorhadás elleni védekezési
A kálium jelentősége a vöröshagyma tápanyagellátásában
A kálium jelentősége a vöröshagyma tápanyagellátásában A vöröshagyma a hazai és a nemzetközi piacokon is folyamatosan, egész évben igényelt zöldségfélénk. A fogyasztók ellátása részben friss áruval, de
GOP -1.1.1-11-2012-0159
GOP -1.1.1-11-2012-0159 A KLÍMAVÁLTOZÁSHOZ ALKALMAZKODÓ GABONAFÉLÉK BIOTIKUS ÉS ABIOTIKUS REZISZTENCIA NEMESÍTÉSE, NÖVÉNYVÉDELMÉNEK FEJLESZTÉSE, VALAMINT AZ ÉLELMISZERBIZTONSÁG NÖVELÉSE A növény- és vetőmagtermesztésben,
Eseménynaptár 2 2011/3
2 2011/3 Szabadalmak A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala végleges szabadalmi oltalomban részesítette az Mv Bodri és Mv Toldi õszi búzafajtáinkat. Romániában az Mv Béres, az Mv Süveges és az Mv Toborzó
SILÓKUKORICA AJÁNLAT
Magas rostemészthetőség Nagyobb tejhozam LGAN silókukoricákkal SILÓKUKORICA AJÁNLAT 1 Az silókukoricák használatának előnyei Napjainkban a hibridválasztást és a silókukorica Az emészthető rostok magas
A VETÉSIDŐ ÉS A TÁPANYAGELLÁTÁS HATÁSA A KUKORICA TERMÉSÉRE
DEBRECENI EGYETEM AGRÁRTUDOMÁNYI CENTRUM MEZŐGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR NÖVÉNYTUDOMÁNYI TANSZÉK NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÉS KERTÉSZETI TUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA Doktori iskola vezető: Dr. habil Győri Zoltán MTA doktora
2006/1. XVIII. évfolyam 1. szám AZ MTA MEZÕGAZDASÁGI KUTATÓINTÉZETÉNEK KÖZLEMÉNYEI
2006/1 XVIII. évfolyam 1. szám AZ MTA MEZÕGAZDASÁGI KUTATÓINTÉZETÉNEK KÖZLEMÉNYEI 2 2006/1 Eseménynaptár Bemutatók Július 14 15-én nagy érdeklõdés kísérte az Országos Kalászos Gabona Bemutatót. A közel
A kukorica vetésidejének hatása a termést befolyásoló tényezők alakulására évben
A kukorica vetésidejének hatása a termést befolyásoló tényezők alakulására 1-. évben Futó Zoltán Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Mezőgazdaságtudományi Kar, Növénytermesztési és Tájökológiai Tanszék,
A Hungaro durumrozs tulajdonságai és termesztése
A Hungaro durumrozs tulajdonságai és termesztése Dr. Kruppa József Ph.D tb. egyetemi docens, címzetes főiskolai tanár Nyíregyháza, 2015. 03. 21. A szakirodalmakban előrevetítik a tritikálé várható elterjedését
A kísérleteket szervezték: Gabonatermesztők Országos Szövetsége Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács
GOSZ-VSZT Kukorica Posztregisztrációs Fajtakísérletek A kísérleteket szervezték: Gabonatermesztők Országos Szövetsége Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács A kísérleteket a fenti szervezetek
NÖVÉNYSPECIFIKUS ajánlat őszi búzára
NÖVÉNYSPECIFIKUS ajánlat őszi búzára technológiával még eredményesebben termesztheti búzáját! Biztosítsa az őszi búza terméséhez szükséges összes tápanyagot! Fajlagos tápanyagigény (kg/t) 27 kg 11 kg 18
Az NPK műtrágyázás és a különböző genetikai adottságú kukoricahibridek termésmennyisége, valamint minősége közötti összefüggés vizsgálata
DEBRECENI EGYETEM AGRÁR ÉS MŰSZAKI TUDOMÁNYOK CENTRUMA MEZŐGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR NÖVÉNYTUDOMÁNYI INTÉZET HANKÓCZY JENŐ NÖVÉNYTERMESZTÉSI, KERTÉSZETI ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA Doktori iskola
A vetésidő és a tápanyagellátás hatása a kukorica termésbiztonságára
A vetésidő és a tápanyagellátás hatása a kukorica termésbiztonságára El Hallof Nóra Sárvári Mihály Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Mezőgazdaságtudományi Kar, Növénytermesztési és Tájökológiai
GABONANÖVÉNYEK TERMESZTÉSE. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A
GABONANÖVÉNYEK TERMESZTÉSE Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 12. hét Előadás áttekintése A kukorica fajlagos tápanyagigénye, tápanyagreakciója A kukorica trágyázása,
Tartamkísérletek, mint a tájgazdálkodás alapjai Keszthelyi tartamkísérletek. Kismányoky Tamás Veszprémi Egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar
Tartamkísérletek, mint a tájgazdálkodás alapjai Keszthelyi tartamkísérletek Kismányoky Tamás Veszprémi Egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar A szántóföldi tartamkísérletek olyan élő laboratóriumként
A cirkok jelentôsége, termesztése
Cirok Ajánlat 2013 A cirkok jelentôsége, termesztése Az EURALIS törekszik arra, hogy a szemes és siló/biogáz hasznosítású cirkok (Sorghum bicolor) kapcsán több alternatívát kínáljon partnereinek. TAKARMÁNYCIROK
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága. A kalászos gabonák évi terméseredményei a Közép-Dunántúlon. Veszprém 2005.
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága A kalászos gabonák 2005. évi terméseredményei a Közép-Dunántúlon Veszprém 2005. október Készült: a Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatóság,
Az EM készítmények használatának komplex vizsgálata című témáról
KUTATÁSI JELENTÉS Az EM készítmények használatának komplex vizsgálata című témáról Készítette: Futó Zoltán főiskolai docens Mezőtúr, 2006. ANYAG ÉS MÓDSZER A kísérletet az EM Magyarország Kft együttműködésével
A kísérleteket szervezték: A kísérleteket a fenti szervezetek megbízása alapján kivitelezte és értékelte:
GOSZ-VSZT Kukorica Posztregisztrációs Fajtakísérlet A kísérleteket szervezték: Gabonatermesztők Országos Szövetsége Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács A kísérleteket a fenti szervezetek
A kísérleteket szervezték és finanszírozták:
VSZT-GOSZ Kukorica Posztregisztrációs Fajtakísérlet 2007 A kísérleteket szervezték és finanszírozták: Gabonatermesztők Országos Szövetsége Hőgyészi Agrokémia Kft. IKR Zrt. KITE Zrt. Vetőmag Szövetség Szakmaközi
Syngenta Kukorica hibridek ajánlat 2018
Syngenta Kukorica hibridek ajánlat 2018 SY Talisman ÚJ! Nagyon rövid tenyészidejű (110-115 nap), igazi kettős ú (siló, ) köztes szemtípusú hibrid. Vetésidőre nézve nagyon rugalmas, lehet korán is és későn
A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A
A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 5. előadás A termelés környezeti feltételei A környezeti feltételek hatása Közvetlen Termék-előállítás
KUKORICA VETŐMAGOK 28
KUKORICA 28 KUKORICA VETŐMAGOK SY Arioso Gyors kezdeti fejlődésű, átlagosnál kicsit magasabbra növő korai kukorica. Érésidejét meghazudtoló termőképességgel rendelkezik. Korai virágzásával elkerülheti
2008/1. XX. évfolyam 1. szám AZ MTA MEZÕGAZDASÁGI KUTATÓINTÉZETÉNEK KÖZLEMÉNYEI
2008/1 XX. évfolyam 1. szám AZ MTA MEZÕGAZDASÁGI KUTATÓINTÉZETÉNEK KÖZLEMÉNYEI 2 2008/1 Eseménynaptár Bemutatók Május 30. és június 22. között az intézet búzanemesítõi és az Elitmag Kft. specialistái 22
A kísérleteket szervezték: Gabonatermesztők Országos Szövetsége Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
GOSZ-VSZT-NAK Kukorica Posztregisztrációs Fajtakísérletek A kísérleteket szervezték: Gabonatermesztők Országos Szövetsége Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A kísérleteket szervezték: A kísérleteket a fenti szervezetek megbízása alapján kivitelezte és értékelte:
GOSZ-VSZT Kukorica Posztregisztrációs Fajtakísérlet A kísérleteket szervezték: Gabonatermesztők Országos Szövetsége Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács A kísérleteket a fenti szervezetek
KUKORICA KÍSÉRLETEK. GOSZ-VSZT Kukorica Posztregisztrációs Fajtakísérlet. Magyar Kukorica Klub Top20 Fajtakísérletek eredményei
KUKORICA KÍSÉRLETEK GOSZ-VSZT Kukorica Posztregisztrációs Fajtakísérlet 2013 Magyar Kukorica Klub Top20 Fajtakísérletek eredményei GOSZ-VSZT Kukorica Posztregisztrációs Fajtakísérlet 2013 1 GOSZ-VSZT
Megújult üvegház a kutatás szolgálatában
Megújult üvegház a kutatás szolgálatában 2 2010/1 Fajtabemutatók Május 27. és június 27. között az intézet búzanemesítõi és az Elitmag Kft. specialistái 28 hazai, 4 romániai és 1 szlovákiai kalászos fajtabemutatón
Pillangós növények a zöldítésben
Pillangós növények a zöldítésben Két nagy csoportot különböztetünk meg a zöldítésben használt pillangós növényfajok esetében: I. A nagymagvú pillangósok ( hüvelyesek) - Őszi-tavaszi borsó - Szója - T.bükköny
A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata
A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 2016. évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata GK Csillag A fajta elismerés éve: 2005. A fajta általános jellemzése: Levelei félig felállóak, közepesen szélesek, világos zöldek.
DEKALB KUKORICA katalógus, 2015
DEKALB KUKORICA katalógus, 2015 Legyen Önnek is egy tonnával több kukoricája... Bevezeto Tisztelt Partnerünk, A mottónk: DEKALB Seed your succes! Nem jelent mást, mint: legyen sikeres Ön is a DEKALB által!
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei A VETÉSIDŐ SZEREPE A HIBRIDSPECIFIKUS KUKORICATERMESZTÉSI TECHNOLÓGIÁK FEJLESZTÉSÉBEN
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei A VETÉSIDŐ SZEREPE A HIBRIDSPECIFIKUS KUKORICATERMESZTÉSI TECHNOLÓGIÁK FEJLESZTÉSÉBEN Készítette: Bene Enikő doktorjelölt Témavezető: Dr. Sárvári Mihály egyetemi
A kukorica termésnövekedésének agronómiai és fiziológiai összefüggései
A kukorica termésnövekedésének agronómiai és fiziológiai összefüggései Dr. Berzsenyi Zoltán MTA Mezőgazdasági Kutatóintézete, Martonvásár A Debreceni Egyetem AMTC által rendezett Napraforgó és kukorica
Szárazság- és hőstressztolerancia
Szárazság- és hőstressztolerancia 3 fontos fejlődési szakaszban KWS HŐSTRESSZ- ÉS SZÁRAZSÁGTŰRŐ KUKORICA HIBRIDEK JÖVŐT VETNI 1856 ÓTA Mi történik akkor, ha a hőség és a szárazság szinte minden szezonban
A Gabonakutató 85. éve képekben és címszavakban /Dr. Matuz János összeállítása/
A Gabonakutató 85. éve képekben és címszavakban /Dr. Matuz János összeállítása/ Magyar Királyi Alföldi Mezőgazdasági Intézet 1924-1949 1922 1924 Országos Kender- és Lentermesztési Kísérleti Állomás Növénytermesztési
Top20 Kisparcellás Összehasonlító Fajtakísérletek Small plot comparative variety trials EREDMÉNYEK RESULTS 2010
Top20 Kisparcellás Összehasonlító Fajtakísérletek Small plot comparative variety trials EREDMÉNYEK RESULTS 2010 HIBRIDKUKORICA CORN I. Összefoglaló és termésátlagok Summary and yields KŐSZÁRHEGY 2010.
Tartamkísérletek Martonvásáron: az agroökoszisztéma szabadföldi laboratóriumai Long-term trials in Martonvásár: field laboratories of agro-ecosystems
Árendás Tamás 1 Berzsenyi Zoltán 2 Bónis Péter 1 Sugár Eszter 3 Bedő Zoltán 4 Marton L. Csaba 5 Fodor Nándor 5 Tartamkísérletek Martonvásáron: az agroökoszisztéma szabadföldi laboratóriumai Long-term trials
NÖVÉNYNEMESÍTÉS. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A
NÖVÉNYNEMESÍTÉS Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Előadás áttekintése Növénynemesítés fogalma és célja Növénynemesítés feladatai Növénynemesítés társtudományai A
Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL
XVII. évfolyam, 6. szám, 2012 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2012. október 15-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés az őszi mezőgazdasági munkákról
Eseménynaptár 2 2009/1
2 2009/1 Eseménynaptár Bemutatók Június 10-én és 11-én intézetünk, az Mv Elitmag Kft. és a Gabonatermesztõk Országos Szövetsége közösen rendezte meg az Országos Kalászos Szakmai Napokat és Fajtabemutatót
A termésingadozás mérséklésének lehetősége kukoricában termesztéstechnológiai műveletekkel
időszerűen, korszerűen 2010. május A termésingadozás mérséklésének lehetősége kukoricában termesztéstechnológiai műveletekkel Dr. Széll Endre Gabonakutató Non-profit Közhasznú Kft., Szeged Az 1. ábra oszlopdiagramjainak
Toxinológia fuzáriumkísérleti tapasztalatok
Toxinológia fuzáriumkísérleti tapasztalatok Székesfehérvár Debrecen 2013. 05.15-16. Magyar Kukorica Klub Egyesület 1 Hivatkozások Szakcikk idézet: Agro Napló (Dr Mesterhézy Ákos) Történeti és szakmai részek:
UMG MICRO. mikrogranulált starter műtrágya
UMG MICRO mikrogranulált starter műtrágya A mezőgazdasági termelők körében egyre jelentősebb az igény olyan korszerű, hatékony és környezetkímélő technológiák iránt, amelyek minél nagyobb biztonsággal
160 éve KWS. KWS tavaszi vetőmag ajánlat 2017 JÖVŐT VETNI 1856 ÓTA
160 éve KWS KWS tavaszi vetőmag ajánlat 2017 JÖVŐT VETNI 1856 ÓTA Tiszta jövő, határozott irány! Tisztelt Partnerünk! Szakmai eredményeit tekintve a 2016-os év egy sikeres gazdálkodást mutatott. A kedvező
TAKARMÁNYCIROK TERMESZTÉS
TAKARMÁNYCIROK TERMESZTÉS A takarmánycirok szemescirok, silócirok, szudánifű kevésbé igényli a jó talajokat, kiváló a szárazságtűrő-képessége, és jobb a tápanyag feltáró- és felvevő képessége, mint a legtöbb
Termésbiztonság vs. termésbizonytalanság a növénytermesztésben. Kanizsai Dorottya Pest megye
Termésbiztonság vs. termésbizonytalanság a növénytermesztésben Kanizsai Dorottya Pest megye +36 70 9359895 A termésbizonytalanság hazai okai Talajszerkezet romlása és talajélet hiánya Szervesanyag deficit
Tájékoztató. a Dunán tavaszán várható lefolyási viszonyokról. 1. Az ősz és a tél folyamán a vízgyűjtőre hullott csapadék
Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat Tájékoztató a Dunán 218. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az alábbi meteorológiai és hidrológiai tényezőket
XVI. évfolyam, 4. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-III. negyedév
XVI. évfolyam, 4. szám, 2015 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-III. negyedév Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XVI. évfolyam, 4. szám, 2015 Megjelenik negyedévente Osztályvezető Dr.
A kukorica öntözésének technológiai és gazdasági kérdései
A kukorica öntözésének technológiai és gazdasági kérdései Hazánk ökológiai körülményeinek figyelembe vételével megállapítható, hogy a tenyészidőszakok többségében a természetes csapadékellátás sem mennyiségben,