KISKUN VETŐMAGKÍNÁLAT
|
|
- Tamás Bogdán
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 2012 KISKUN KISKUN VETŐMAGKÍNÁLAT Magyar földbe magyar vetőmagot!
2 IN MEMORIAM Dr. Rády Samir Megkezdett munkádat méltóképpen folytatjuk. Tisztelt Termelők! A Kiskun Kft. megújult vezetése köszönti Önöket abból az alkalomból, hogy elkészült a 2012-es évre szóló új katalógusunk. Egy rövid, tömör de lényegre törő kiadvánnyal szeretnénk a Termelők segítségére sietni az értékesítési szezon kezdete előtt. A korábbi katalógusainkat tanulmányozva azt a következtetést vontuk le, hogy túlságosan sok információt zúdítottunk a gazdákra, és ezzel megnehezítettük a választást a fajták között. Sok olyan kukoricafajta is bemutatásra került mely az adott évben nem került előállításra és így forgalomba sem ezzel is nehezítve a választást, valamint olyan tevékenységek és információk is közlésre kerültek melyek nem mindenki számára voltak hasznosak. Ezen a gyakorlaton változtatva, az idei évtől katalógusunkban kizárólag az adott évben a piac számára is elérhető fajtáinkat fogjuk szerepeltetni. Mint azt mindannyian tapasztalhatjuk az utóbbi évek mind időjárásban, mint gazdasági körülmények tekintetében kiszámíthatatlanná váltak. Ez is nehezíti a gazdák dolgát a megfelelő vetőmag kiválasztásában, ezért fajtaleírásainkban törekedtünk arra, hogy jól értelmezhető és hasznos információkat közöljünk, lehetőleg minél kisebb terjedelemben. A korábbi években elterjedt, női neveket használó elnevezéstől visszatérünk a minden termelő és szakember által jól értelmezhető, az adott hibridet éréscsoportba kategorizáló számokon alapuló fajtanevekhez. Kérjük tekintse át választási lehetőségeit az új katalógusunkból. Reméljük, hogy megtalálja az Ön számára, illetve az Ön termőhelyi viszonyainak legmegfelelőbb vetőmagot. Ha bármilyen kérdése van, kérjük hívjon minket, vagy a területileg illetékes forgalmazóját, állunk szíves rendelkezésükre, abban a reményben, hogy virágzó kapcsolat áll előttünk. Dr. Rádi Feríz ügyvezető igazgató Dr. Rádi Feríz ügyvezető igazgató
3 Érési csoport Hibrid neve Tenyészidő Hasznosítás Javasolt tőszám 1000 tő/ha szemes siló Kiskun 4190 FAO 200 szemes, siló Kiskun 4220 FAO 220 szemes KISKUN 4190 Korai érésű hibridek Kiskun 4230 FAO 230 szemes, siló Kiskun 4250 FAO 250 szemes, siló Kiskun 4255 FAO 260 szemes, siló Kiskun 4266 FAO 270 szemes Kiskun 4280 FAO 280 szemes Középkorai érésű hibridek Középérésű hibridek Késői érésű hibrid Különleges tulajdonságú hibridek Kiskun 4282 FAO 280 szemes Kiskun 4297 FAO 290 szemes Kiskun 4335 FAO 335 szemes Kiskun 4340 FAO 340 szemes Kiskun 4344 FAO 344 szemes Kiskun 4351 FAO 350 szemes, siló Kiskun 4368 FAO 370 szemes Kiskun 4390 FAO 390 szemes Kiskun 4394 FAO 394 szemes Kiskun 4410 FAO 410 szemes Kiskun 4474 FAO 470 szemes Kiskun 4519 FAO 520 siló Kiskun 4329 szemes Kiskun 4521 szemes, siló Kiskun Olika szemes Tenyészideje: 122 nap Hasznosítási irány: siló, szemes A korai érésű hibridek kategóriájába tartozik Intenzív kezdeti fejlődésű, kiváló termőképességű és jó szárszilárdságú hibrid Hideget jól tűri Tápanyag-reakciója jó Kiválóan alkalmas másodvetésre Ajánlott termőtőszám: szemesként: ezer tő/ha silóként: 75 ezer tő/ha Ajánlott termőterület: gyenge talajokra ajánljuk
4 KISKUN 4220 KISKUN 4230 Tenyészideje: 124 nap Hasznosítási irány: szemes Az alapos talaj-előkészítést és a megfelelő tápanyag-utánpótlást kimagasló terméseredményekkel viszonozza Jellemzője, hogy korán vethető, gyors kezdeti fejlődésű és kézzel könnyen betakarítható Szárítást a legtöbb esetben nem igényel Javasolt termőtőszám: ezer tő/ha Javasolt termőterület: jó adottságú, jó tápanyag-ellátottságú talajokra ajánljuk Tenyészideje: 125 nap Hasznosítási irány: szemes, siló A korai érésű hibridek kategóriájába tartozik Gyors kelését gyors növekedés jellemzi Zöld száron érő, gyors vízleadó képességű hibrid Rövid tenyészidejű hibrid Szemsorainak száma: Többcsövűségre hajlamos Ajánlott termőtőszám: ezer tő/ha Ajánlott termőterület: főképp a nyugati országrész északi felére ajánljuk
5 KISKUN 4250 KISKUN 4255 Tenyészideje: silóként: 103 nap szemesként: 126 nap Hasznosítási irány: szemes, siló Jellemzője a magas szárazanyag-tartalom Hosszú csövet fejleszt, szemtípusa féllófogú Zöld száron érő fajta Ajánlott termőtőszám: siló esetén: 75 ezer tő/ha szemes: ezer tő/ha Ajánlott termőterület: az ország egész területén vethető Tenyészideje: 129 nap Hasznosítási irány: szemes, siló A korai érésű hibridek kategóriájába tartozik Nagy termő- és szárazságtűrő képesség jellemzi Hosszú csövet fejleszt Többcsövűségre hajlamos Jó a szárszilárdsága, és ennek köszönhetően ellenáll a szeleknek és a viharoknak Gyors vízleadás jellemzi, mely következtében szárítást nem igényel Ajánlott termőtőszám: szemesként: ezer tő/ha silóként: 75 ezer tő/ha Ajánlott termőterület: kevésbé jó adottságú talajokra ajánljuk
6 KISKUN 4266 KISKUN 4280 Tenyészideje: 126 nap Hasznosítási irány: szemes A kettős hasznosítású Kiskun 4230-as hibrid szemes változata Hosszú csövet fejleszt, vékony csutkájú, lófogú hibrid Gyors vízleadó képesség jellemzi, mely hozzájárul ahhoz, hogy gazdaságosan lehessen előállítani Javasolt termőtőszám: ezer tő/ ha Javasolt termőterület: kevésbé jó adottságú talajokra javasoljuk szemes hasznosításra Tenyészideje: 128 nap Hasznosítási irány: szemes Korán vethető, kétcsövűségre hajlamos, gyors vízleadó képesség jellemzi Több esetben szárítást nem igényel Javasolt termőtőszám: ezer tő/ha Javasolt termőterület: jó adottságú termőtalajokra ajánljuk
7 KISKUN 4282 KISKUN 4297 Tenyészideje: 130 nap Hasznosítási irány: szemes Középmagas, vékony, erős szárú, generatív hibrid Hosszú vékony csutkájú cső jellemzi, amelyből alacsonyabb tőszámnál kettőt is fejleszt Gyors vízleadó képességű zöld száron érő, nem fattyasodó, korai szemes hibrid Javasolt termőtőszám: ezer tő/ha Gyengébb talajokon is biztonságosan termeszthető Tenyészideje: 133 nap Hasznosítási irány: szemes A korai érésű hibridek kategóriájába tartozik Kitűnő termőképesség és szárazságtűrés jellemzi Vékony csutka és kitűnő szem-csutka arány jellemzi Intenzív körülmények között nagyobb tőszámmal vethető Igen kiváló szárszilárdságú, így a szárítási költség megtakarítható Ajánlott termőtőszám: ezer tő/ha Ajánlott termőterület: kevésbé jó adottságú talajokra javasolt
8 KÖZÉP KISKUN 4335 KÖZÉP KISKUN 4340 Tenyészideje: 129 nap Hasznosítási irány: szemes Gyors vízleadó képesség, zöld száron érés, többcsövűségre hajlamosság és nagy termőképesség jellemzi Ajánlott termőtőszám: ezer tő/ha tőállománnyal javasolt a vetése Alkalmazkodóképessége miatt az egész ország területén vethető, de inkább a jó termőképességű talajokra javasoljuk Tenyészideje: 132 nap Hasznosítási irány: szemes Alacsony, vékony mégis erős szár és tetszetős megjelenés jellemzi Csutkája vékony, szemmel teljesen berakott Kétcsövűségre nagymértékben hajlamos Javasolt termőtőszám: ezer tő/ha Javasolt termőterület: jó adottságú talajokra szemes hasznosításra ajánljuk
9 KÖZÉP KISKUN 4344 KÖZÉP KISKUN 4351 Tenyészideje: 132 nap Hasznosítási irány: szemes Gyönyörű termés, nagy csövek, jó állóképesség és gyors vízleadás jellemzi Termőképessége kimagasló Javasolt termőtőszám: ezer tő/ha Kitűnő alkalmazkodóképessége miatt szinte bármilyen területen vethető, jó és kevésbé jó adottságú talajokra is kiváló Tenyészideje: 140 nap Hasznosítási irány: szemes, siló A középkorai érésű hibridek közé tartozik Hosszú és tekintélyes csövet növeszt, mely során gyakori a kétcsövűség Különlegesen nagy szemek jellemzik, és szem-csutka aránya kiváló Ajánlott termőtőszám: szemesként: ezer tő/ha silóként: 70 ezer tő/ha Ajánlott termőterület: gyenge adottságú homokos talajokra ajánlott
10 KÖZÉP KISKUN 4368 KÖZÉP KISKUN 4390 Tenyészideje: 134 nap Hasznosítási irány: szemes Alacsony költséggel és magas hozammal termelhető Jellemző rá a közel 14 t/ha termőképesség Javasolt termőtőszám: ezer tő/ha Javasolt termőterület: jó adottságú talajokra ajánlott Tenyészideje: 142 nap Hasznosítási irány: szemes Középkorai éréscsoportba tartozó magas termőképességű és gyors vízleadású hibrid Gyors csírázóképesség és kivételesen nagy kelési eréllyel rendelkezik Jól tűri a forróságot és a szárazságot Jellemző rá a kétcsövűség Ajánlott termőtőszám: ezer tő/ha Javasolt termőterület: kevésbé jó termőképességű talajokra ajánlott
11 KÖZÉP KISKUN 4394 KÖZÉPÉRÉSŰ KUKORICAHIBRIDEK KISKUN 4410 Tenyészideje: 143 nap Hasznosítási irány: szemes Jól tűri az aszályos időszakokat Széles levélzet, kétcsövűségre hajlamosság és kiváló szem-csutka arány jellemzi Ajánlott termőtőszám: ezer tő/ha Ajánlott termőterület: közepes és gyenge adottságú, illetve homokos talajokra szemes hasznosításra javasolt Tenyészideje: 140 nap Hasznosítási irány: szemes Erős gyökérzet, a kukoricabogár elleni ellenálló képesség és nagy hozam jellemzi Termőképessége átlagban véve több mint 15 tonna Éréskor átlagban 18% szemnedvesség jellemzi Javasolt termőtőszám: ezer tő/ha Javasolt termőterület: jó adottságú termőtalajokra ajánljuk
12 KÖZÉPÉRÉSŰ KUKORICAHIBRIDEK KISKUN 4474 KÉSŐ ÉRÉSŰ KUKORICAHIBRIDEK KISKUN 4519 Tenyészideje: 145 nap Hasznosítási irány: szemes A középérésű hibridek kategóriájába tartozik Az intenzív kukoricatermesztési rendszerek egyik vezető hibridje Termőképessége éréscsoportjában kiemelkedő Kedvező vízleadó képessége miatt számíthatunk arra, hogy a szárítási költségünk alacsonyabb lesz Javasolt termőtőszám: ezer tő/ha Javasolt termőterület: jó termőképességű talajokra ajánljuk Tenyészideje: 152 nap Hasznosítási irány: siló Magas a terméshozama és a szárazanyag-tartalma A növény magassága eléri a 3,5-4 métert is Javasolt termőtőszám: tő/ha
13 KÜLÖNLEGES TULAJDONSÁGÚ KUKORICAHIBRIDEK KÜLÖNLEGES TULAJDONSÁGÚ KUKORICAHIBRIDEK PIROS SZEMŰ HIBRIDEK PIROS SZEMŰ HIBRIDEK KISKUN 4329 Róza KISKUN 4521 Piroska Tenyészideje: 125 nap Hasznosítási irány: szemes A piros szemű hibridek egyik legkiválóbb fajtája Igen sötét piros színű Nagyon tetszetős Kiváló beltartalmi értékkel rendelkező Magas karotintartalmú hibrid Termőképessége kiváló Gyors vízleadó képesség jellemzi Javasolt termőtőszám: ezer tő/ha Javasolt termőterület: jó és közepesen jó termőtalajokra ajánlott Hasznosítási irány: szemes, siló A TC 4521-es a különleges KISKUN hibridek csoportjába tartozik, mert a megszokott sárga szín helyett piros szemű Magas karotintartalma miatt a baromfiak takarmányába keverve a hús és a bőr, valamint a tojássárgája sötétsárga színű lesz Egy-két százalékkal magasabb kukoricaolaj-tartalmánál fogva energiatartalma és étrendi hatása is felülmúlja a sárga kukoricáét Termőképessége felveszi a versenyt a legjobb sárga szemesekkel Vegyszerérzékenysége nincs Javasolt termőtőszám: szemesnél: ezer tő/ha silónál: 65 ezer tő/ha Javasolt termőterület: jó és közepesen jó termőtalajokra ajánlott
14 KÜLÖNLEGES TULAJDONSÁGÚ KUKORICAHIBRIDEK MAGAS OLAJTARTALMÚ HIBRID FEHÉR SZEMŰ HIBRIDEK KISKUN KISKUN Olika Tenyészideje: 145 nap Hasznosítási irány: szemes Kiváló terméshozammal rendelkezik Háromszoros olajtartalommal bír a normál hibridekhez képest, ami minimum 10-12% Középérésű hibridek közé tartozik Javasolt termőtőszám: ezer tő/ha Javasolt termőterület: jó és közepes termőképességű talajokra ajánljuk Különleges fajtáink között említést érdemelnek még a fehér színű hibridjeink, melyeket eddig csak exportra állítottunk elő, és a hazai termesztés számára nem voltak elérhetőek. A fehér kukoricát elsősorban Afrika, Ázsia és Dél-Amerika lakói fogyasztják kukoricaliszt és az abból készült termékek formájában, de remélhetőleg egyre nagyobb teret hódít az európai táplálkozási szokásokban és élelmiszerekben is. Megfelelő piaci igény esetén a fehér hibridek hazai minősítő vizsgálatát elindítjuk, és azt követően bevonjuk vetőmag-előállítási programunkba.
15 BÚZAHIBRIDEK BÚZAHIBRIDEK KISKUN Gold KISKUN Sherina A Kiskun Gold nagyobb termőképességű, az ország egész területén megbízhatóan termeszthető fajta. A Kiskun Sherina egy magasabb nedvessikér-tartalmú, az ország egész területén termeszthető, kiváló termőképességű, korai érésű fajta. Optimális vetési idő: október 1. és 20. között Optimális vetési idő: október 1. és 20. között Vetés normája: csíra/m2 Magassága: cm Vetés normája: csíra/m2 Kalászosa: tar Magassága: 97 cm Tápanyagigénye: megfelelő P- és K- ellátottság mellett kg nitrogén hatóanyagot kiválóan hasznosít. Kalászosa: tar Kezdeti fejlődése gyors, háromleveles korában félig felálló típusú, jó bokrosodási képességű, szárbaindulását követően levélzete félig felálló. Megdőlés-ellenállósága, fagy- és télállósága egyaránt kiváló. A kijuttatott herbicidekre nem érzékeny. Lisztharmattal szembeni ellenálló képessége kiváló. Szár- és sárgarozsda szembeni ellenállósága kiváló. Levélrozsdával szemben gyenge mértékben fertőződik. Kalászfuzáriummal szembeni ellenálló képessége kiváló. Kezdeti fejlődése nagyon gyors, bokrosodási képessége kiváló. Tápanyagigénye: megfelelő P- és K- ellátottság mellett kg nitrogén hatóanyagot kiválóan hasznosít. Megdőlés-ellenállósága, fagy- és télállósága egyaránt kiváló A kijuttatott herbicidekre nem érzékeny. Lisztharmattal szembeni ellenálló képessége kiváló. Szár- és sárgarozsda szembeni ellenállósága kiváló. Levélrozsdával szemben gyenge mértékben fertőződik. Kalászfuzáriummal szembeni ellenálló képessége kiváló.
16 KISKUN Ramszesz NAPRAFORGÓHIBRIDEK Hogyan vessünk? Gondosan előkészített talajba A vetést 8-10 Celsius-foknál kezdjük meg A területet tartsuk gyommentesen Biztosítsuk a megfelelő tápanyagmennyiséget Mit javasolunk? A KISKUN hibrideket az alábbi táblázat szerint javasoljuk a különböző talajtípusokba Jó adottságú talajokra szemes hasznosításra Kevésbé jó adottságú talajokra szemes hasznosításra Gyenge adottságú, ill. homokos talajokra szemes hasznosításra Siló hasznosítású hibrid Kiskun 4220 Kiskun 4230 Kiskun 4190 Kiskun 4230 Kiskun 4280 Kiskun 4255 Kiskun 4250 Kiskun 4250 Kiskun 4335 Kiskun 4266 Kiskun 4282 Kiskun 4519 Kiskun 4340 Kiskun 4297 Kiskun 4351 Kiskun 4368 Kiskun 4344 Kiskun 4394 Kiskun 4410 Kiskun 4390 Kiskun 4474 Kiskun 4521 Kiskun 4329 Kiskun Olika Tenyészideje: 122 nap Növény magassága: cm Termése: kaszattermés, melynek 3 évi termésátlaga 3,35 tonna/ha 1000 kaszat tömeg: kb. 54,7 g Javasolt termőtőszám: ezer tő/ha Tápanyag-ellátási javaslat: Őszi alap műtrágya: N: 45 kg, P: 45 kg, K: 45 kg/ha hatóanyag Tavaszi műtrágya: ammónium-nitrát 34% kg/ha hatóanyagga
17 KISKUN Kutatóközpont Kft. Minőségi hibrid vetőmag közvetlenül Önnek! Az Ön körzeti megbízottja: KISKUN Kutatóközpont Kft. H-6400 Kiskunhalas, Füzespuszta 42. Telefon: (+36) Telefax: (+36) Web: Kiskun Kutatóközpont Design & Prepress & Print: Print 2000 Nyomda Kft., Kecskemét
A HIBRID EREJE ÚJ KUKORICA HIBRIDEK
ÚJ KUKORICA HIBRIDEK Kedves Gazdálkodók! Az AGRIMAX cég kukorica hibridek nemesítésével foglalkozó kutatócsoportja Szerbiában már több, mint 20 éve a legmodernebb genetikai és biotechnológiai ismeretek
A HIBRID EREJE ÚJ KUKORICA HIBRIDEK
A HIBRID EREJE ÚJ KUKORICA HIBRIDEK Kedves Gazdálkodók! Az AGRIMAX cég kukorica hibridek nemesítésével foglalkozó kutató-csoportja Szerbiában már több, mint 20 éve a legmodernebb genetikai és biotechnológiai
A legtöbbet termő középérésű.
REPCE 64 REPCE HIBRIDEK REPCE HIBRIDEK A legtöbbet termő középérésű. Az SY Bluestar a Syngenta legújabb, ogura típusú hibridrepcéje. Robosztus megjelenésű, középérésű hibrid, mely átlagon felüli terméspotenciállal
Tisztelt Gazdálkodó!
EURALIS HÍRLEVÉL 2011/4. EURALIS VETŐMAG KFT. 1118. Budapest, Rétköz u. 5. Tel.: 06-1-883-8884 Fax: 06-1-883-8885 www.euralis.hu Tisztelt Gazdálkodó! A jó idő érkeztével egyre sűrgetőbbé válik a határban
REPCE BÚZA ÁRPA. LG őszi vetőmag ajánlat 2015. Kevesebb kockázat nagyobb haszon!
REPCE BÚZA ÁRPA LG őszi vetőmag ajánlat 2015 Kevesebb kockázat nagyobb haszon! 2 Őszi vetőmag ajánlat REPCE 3 A Limagrain kutatási tevékenységének középpontjában a termésmennyiség folyamatos növelése mellett,
Szakszerű választás, ÉSSZERŰ MEGOLDÁS!
Szakszerű választás, ÉSSZERŰ MEGOLDÁS! KUKORICA HIBRID AJÁNLAT 2015. HISSZÜK, HOGY A SZAKSZERŰSÉG A LEGKIFIZETŐDŐBB! Tisztelt Partnerünk! Az elmúlt évtizedekben a kezdetektől napjainkig a KITE Zrt a folyamatos
A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 2014. évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata
A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 2014. évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata GK Berény Elismerés éve: 2010. Szálkás, korai érésű Általánosan jó alkalmazkodó-képességű, kiemelkedő szárazságtűréssel rendelkező,
KUKORICA VETŐMAGOK 28
KUKORICA 28 KUKORICA VETŐMAGOK SY Arioso Gyors kezdeti fejlődésű, átlagosnál kicsit magasabbra növő korai kukorica. Érésidejét meghazudtoló termőképességgel rendelkezik. Korai virágzásával elkerülheti
Tavaszi Dél-Alföldi Fórum
Tavaszi Dél-Alföldi Fórum Gazdaságos kukorica termesztés GK hibridekkel Szél Sándor és munkatársai Gabonakutató Nonprofit Kft. Szeged 2016.02.24 Mikor gazdaságos? Ha a termésért kapott bevétel meghaladja
Szemescirok termesztési technológia
Szemescirok termesztési technológia A szemescirok nagy termőképességű, kiváló szárazságtűrő-képességű, közepes- és gyengébb talajadottságú területeken is jövedelmezően termeszthető szemestakarmánynövény.
KUKORICA VETŐMAG AJÁNLAT
KUKORICA VETŐMAG AJÁNLAT 2014 dekalbteszt.hu dekalbmet.hu 04.30. ÚJ DKC3811 9 10 10 9 10 10 Termőképesség Vízleadás Aszálytűrés Korai fejlődési erély Szárszilárdság Gyökérerősség Alacsony növénymagasságú,
VETÔMAGOK 2014. Megújult kukorica genetikánk A tudomány ígéretes alkotásai. Gyommentes életre terem A CL technológia éllovas napraforgói
VETÔMAGOK 2014 Megújult kukorica genetikánk A tudomány ígéretes alkotásai Gyommentes életre terem A CL technológia éllovas napraforgói A siker forrása az ember LG az Ön szolgálatában! www.lgseeds.hu kukorica
Syngenta Kukorica hibridek ajánlat 2018
Syngenta Kukorica hibridek ajánlat 2018 SY Talisman ÚJ! Nagyon rövid tenyészidejű (110-115 nap), igazi kettős ú (siló, ) köztes szemtípusú hibrid. Vetésidőre nézve nagyon rugalmas, lehet korán is és későn
A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 2013. évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata
A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 2013. évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata GK Békés A fajta elismerés éve: 2005. A fajtai korai érésű, szálkás típusú. Alkalmazkodóképessége kiváló. Fagy- és télállósága
I. Kiemelt kukoricahibrid ajánlat
I. Kiemelt kukoricahibrid ajánlat FAO 380 PIONEER PR3N01 Rekordtermő a FAO 300 végén, nevében és termésben is Nº1 2011-ben Magyarország legnépszerűbb hibridje! 2011-ben a legnagyobb területen termesztett
Fajtára keresni a CTRL majd az F gomb egyidejű lenyomásával megjelenő kis ablakban tud!
Fajtára keresni a CTRL majd az F gomb egyidejű lenyomásával megjelenő kis ablakban tud! Auradur Korai, szálkás kalászú, közepes növénymagasságú, kiváló szárszilárdságú és jó télállóságú fajta, amely kiváló
Szárazság- és hőstressztolerancia
Szárazság- és hőstressztolerancia 3 fontos fejlődési szakaszban KWS HŐSTRESSZ- ÉS SZÁRAZSÁGTŰRŐ KUKORICA HIBRIDEK JÖVŐT VETNI 1856 ÓTA Mi történik akkor, ha a hőség és a szárazság szinte minden szezonban
Árendás Tamás MTA ATK Mezőgazdasági Intézet, Martonvásár
Kukorica hibridek alkalmazkodóképességének jellemzése termésstabilitás vizsgálatokkal a Magyar Kukorica Klub TOP20 kísérleteinek 2015. évi eredményei alapján Árendás Tamás MTA ATK Mezőgazdasági Intézet,
A nagy termés nyomában. Mezőhegyes, szeptember 11.
A nagy termés nyomában Mezőhegyes, 2014. szeptember 11. Időjárás Trágyázás, növénytáplálás, talaj- és növénykondícionálás Levegőből támadó rovarok Levegőből támadó gombák Herbicid-használat Vetésidő Talajlakó
A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata
A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 2016. évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata GK Csillag A fajta elismerés éve: 2005. A fajta általános jellemzése: Levelei félig felállóak, közepesen szélesek, világos zöldek.
Kísérleti eredmények Vetésidő kísérlet:
A talaj termékenységét megőrző fajtaspecifikus kukoricatermesztési technológiák fejlesztése tartamkísérletben c. OTKA által támogatott kutatás (23-26) keretében a célkitűzések maradéktalanul teljesültek.
TAVASZI VETÔMAG AJÁNLAT 2018
TAVASZI VETÔMAG AJÁNLAT 2018 KUKORICA TERMÉKÁTTEKINTÉS KUKORICA MEGNEVEZÉS FLATO FARADAY MOSQUITO TOUAREG SENSOR DIMENSION FAO 320-340 330-350 340-360 360-380 360-380 370-390 Hasznosítás szemes szemes
A cirkok jelentôsége, termesztése
Cirok Ajánlat 2013 A cirkok jelentôsége, termesztése Az EURALIS törekszik arra, hogy a szemes és siló/biogáz hasznosítású cirkok (Sorghum bicolor) kapcsán több alternatívát kínáljon partnereinek. TAKARMÁNYCIROK
Elérhetőségeink VETÔMAGOK 2014
Elérhetőségeink VETÔMAGOK 2014 Gyarmati Bálint Értékesítési vezetô Tolna megye Dobos László Bács-Kiskun megye Görcs Ferenc 30-474-9284 30-847-8008 30-768 4574 balint.gyarmati@limagrain.com laszlo.dobos@limagrain.com
NAIK és ZKI Zrt. csapata
FŰSZERPAPRIKA kínálat 2017-2018 Kedves Fűszerpaprika Termelő, Feldolgozó és Kereskedő Partnerünk! Az elmúlt szezonokban tudásunk legjavát adva, a kínálatunkban szereplő Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs
KARAVÁN F1. Csúcshozam, stressz toleranciával!
UBORKA FAJTAKÍNÁLAT KARAVÁN F1 Csúcshozam, stressz toleranciával! Nagyon korai, partenokarp uborka hibrid. Középerős növekedésű, oldalhajtásai rövidek. Termései szabályos henger alakúak, ikresedésre, deformálódásra
Fajtára keresni a CTRL majd az F gomb egyidejű lenyomásával megjelenő kis ablakban tud!
Fajtára keresni a CTRL majd az F gomb egyidejű lenyomásával megjelenő kis ablakban tud! AGROMAG ERIC FAO 340 szemes A korai éréscsoport első harmadában érő, mindenütt megbízhatóan termelhető hibrid. Intenzív
Szárazság- és hőstressztolerancia
Szárazság- és hőstressztolerancia 3 fontos fejlődési szakaszban KWS HŐSTRESSZ- ÉS SZÁRAZSÁGTŰRŐ KUKORICA HIBRIDEK JÖVŐT VETNI 1856 ÓTA Mi történik akkor, ha a hőség és a szárazság szinte minden szezonban
A évi TOP20 kukorica hibridek terméseinek stabilitásvizsgálata
A 2017. évi TOP20 kukorica hibridek terméseinek stabilitásvizsgálata Árendás Tamás MTA ATK Mezőgazdasági Intézet, Martonvásár A 2017. évi kisparcellás kísérletek eredményei alapján az egymástól eltérő,
500-ak Klubja Genezis Repce tápanyag-utánpótlási kísérletek 2015/2016. Fókuszban a Genezis Nicola F1!
5-ak Klubja Genezis Repce tápanyag-utánpótlási kísérletek 15/16 Fókuszban a Genezis Nicola! A repce kiemelt fontosságú növény a számunkra. A 15-16-os szezonban hazánk repce termőhelyeit lefedve, 5 fajtasorral
160 éve KWS. KWS tavaszi vetőmag ajánlat 2017 JÖVŐT VETNI 1856 ÓTA
160 éve KWS KWS tavaszi vetőmag ajánlat 2017 JÖVŐT VETNI 1856 ÓTA Tiszta jövő, határozott irány! Tisztelt Partnerünk! Szakmai eredményeit tekintve a 2016-os év egy sikeres gazdálkodást mutatott. A kedvező
Magyar Szója fajtasorban szereplő szója fajták fajtaleírásai, 2016
Magyar Szója fajtasorban szereplő szója fajták fajtaleírásai, 2016 Boglár Éréscsoport: igen korai-korai Fajta tulajdonos: Bóly Zrt. A szárazságot jól tűrő, aszályos évjáratokban is kiemelkedő termést adó
Syngenta. Kukorica hibridajánlat és technológia 2019
Syngenta Kukorica hibridajánlat és technológia 2019 A természet nem önként osztogatja ajándékait: izzadságot, fáradságot és szüntelen kitartást követel a bőséges hozamért cserébe. Alkalmazkodnom kell.
SILÓKUKORICA AJÁNLAT
Magas rostemészthetőség Nagyobb tejhozam LGAN silókukoricákkal SILÓKUKORICA AJÁNLAT 1 Az silókukoricák használatának előnyei Napjainkban a hibridválasztást és a silókukorica Az emészthető rostok magas
Fajtára keresni a CTRL majd az F gomb egyidejű lenyomásával megjelenő kis ablakban tud!
Fajtára keresni a CTRL majd az F gomb egyidejű lenyomásával megjelenő kis ablakban tud! Classil FAO 490 Hasznosítás: silókukorica A robosztus, magas állományával az éréscsoportjában a legnagyobb terméspotenciállal
Magyar Szója fajtasorban szereplő szója fajták fajtaleírásai, 2016
Magyar Szója fajtasorban szereplő szója fajták fajtaleírásai, 2016 Boglár Éréscsoport: igen korai-korai Fajta tulajdonos: Bóly Zrt. A szárazságot jól tűrő, aszályos évjáratokban is kiemelkedő termést adó
Tisztelt Gazdatársak!
Köszöntő Tisztelt Gazdatársak! A Gabonakutató 2014-ben ünnepelte fennállásának 90. évfordulóját. Intézetünket az eltelt évtizedek alatt a folyamatos fejlődés, a minőségi munka, valamint a fajták, hibridek
KUKORICA NAPRAFORGÓ CIROK
KUKORICA NAPRAFORGÓ CIROK 2016 ELŐNYÖS TULAJDONSÁGOK Korán vethető FAO szám RGT Conexxion 320-330 RGT Dublixx 330-340 RGT Provexx 330-340 Alexxandra 370-380 RGT Exxaltan 370-30 Futurixx 30-400 RGT Lexxtour
A Top20 kísérleteket eredetileg azzal az elgondolással vezettük be, hogy termelői tesztként működik.
A Top20 Kisparcellás Kukorica fajtaösszehasonlító kísérletek termés/szemnedvesség adatainak bemutatása összesített adatok alapján, 2018. A Top20 kisparcellás hibridkukorica fajtakísérleteket 2018-ban állítottuk
repce 500-ak Klubja kísérleti eredmények
04-05 repce 500-ak Klubja kísérleti eredmények Nicola F az Ön repce hibridje! A repce kiemelt fontosságú növény a számunkra. Mi sem mutatja jobban, mint az, hogy 8 fajtasorral együtt az 500-alk klubja
2014 TAVASZ jó mag jó aratás. szója. Új fajták *** SG EIDER SGSR PICOR SY ELIOT *** Minden, ami vetőmag
2014 TAVASZ jó mag jó aratás szója Új fajták *** SG EIDER SGSR PICOR SY ELIOT *** Minden, ami vetőmag 2. oldal 2014 tavasz / jó mag jó aratás Tisztelt Szójatermelő! A Saatbau Linz Hungária Kft és a Lajtamag
NÖVÉNYSPECIFIKUS ajánlat őszi búzára
NÖVÉNYSPECIFIKUS ajánlat őszi búzára technológiával még eredményesebben termesztheti búzáját! Biztosítsa az őszi búza terméséhez szükséges összes tápanyagot! Fajlagos tápanyagigény (kg/t) 27 kg 11 kg 18
KALÁSZOS VETŐMAGOK 52
KALÁSZOS 52 KALÁSZOS VETŐMAGOK KALÁSZOS VETŐMAGOK Bologna Kiemelkedő termőképességű, stabilan kiváló minőséget adó (javító), szálkás búzafajta. Olyan terméspotenciál jellemzi, ami eddig ismeretlen volt
Szőlő fajták. Vörös borszőlő fajták. Syrah. Turán
Szőlő fajták Vörös borszőlő fajták Syrah Október elején érik. Fürtje hosszúkáshengeres, tömött, középnagy (130 gr). Bogyója gömbölyű, kicsi, hamvas, kék, húsa puha. Középerős növekedésű, bőtermő. Talaj
TAVASZI ÁRPA SCARLETT
VETŐMAG KATALÓGUS 15 TAVASZI ÁRPA SCARLETT 7. EU Kimagasló minőség Legnépszerűbb középérésű sörárpa fajta (a legnagyobb területen vetett tavaszi sörárpa Európában) Magyarország egész területén biztonsággal
LG kukorica és napraforgó vetőmag ajánlat. haszon! nagyobb. Kevesebb kockázat. Magról magra, magasabbra
LG kukorica és napraforgó vetőmag ajánlat Kevesebb kockázat nagyobb haszon! 2015 Magról magra, magasabbra bevezető A Limagrain Csoport szántóföldi üzletága, Európa egyik vezető vetőmag piaci szereplője.
TEJELŐ SZARVASMARHÁK ÖKOLÓGIAI TAKARMÁNYOZÁSÁRA AJÁNLOTT HAZAI SZÁNTÓFÖLDI NÖVÉNYFAJOK ÉS FAJTÁK ISMERTETŐJE
1 TEJELŐ SZARVASMARHÁK ÖKOLÓGIAI TAKARMÁNYOZÁSÁRA AJÁNLOTT HAZAI SZÁNTÓFÖLDI NÖVÉNYFAJOK ÉS FAJTÁK ISMERTETŐJE TECH_08/A3/2-2008-0423 (CONFU_08) kutatási konzorcium 2014 2 SZÁNTÓFÖLDI ZÖLDTAKARMÁNY-NÖVÉNYEK
DEKALB KUKORICA katalógus, 2015
DEKALB KUKORICA katalógus, 2015 Legyen Önnek is egy tonnával több kukoricája... Bevezeto Tisztelt Partnerünk, A mottónk: DEKALB Seed your succes! Nem jelent mást, mint: legyen sikeres Ön is a DEKALB által!
CUKORRÉPA VETŐMAGOK 72
CUKORRÉPA 72 CUKORRÉPA VETŐMAGOK Kiemelkedően magas cukortartalmú, rizoktónia toleráns cukorrépa. Cerkospóra ellen az egyik legellenállóbb fajta. Minden cukorrépa termesztésre alkalmas területen termeszthető.
SZÓJA, KUKORICA, NAPRAFORGÓ, TAVASZI GABONAFÉLÉK 2016 FAJTAAJÁNLAT A JOBB TERMÉSÉRT. tavaszi katalógus MINDEN, AMI VETŐMAG
SZÓJA, KUKORICA, NAPRAFORGÓ, TAVASZI GABONAFÉLÉK 2016 FAJTAAJÁNLAT A JOBB TERMÉSÉRT tavaszi katalógus MINDEN, AMI VETŐMAG 2. OLDAL tavaszi katalógus / tavasz 2016 Tisztelt Termelő! GALANKÓ Attila Szakmai
LG repce és kalászos vetőmag ajánlat. haszon! csak. Nincs kockázat. Őszi káposztarepce és kalászos termékkatalógus. Magról magra, magasabbra
LG repce és kalászos vetőmag ajánlat Nincs kockázat haszon! csak Őszi káposztarepce és kalászos termékkatalógus Magról magra, magasabbra tartalom Magról magra, magasabbra Bevezető...3 A Limagrain kutatásainak
LG repce és kalászos vetőmag ajánlat. haszon! csak. Nincs kockázat. Őszi káposztarepce és kalászos termékkatalógus. Magról magra, magasabbra
LG repce és kalászos vetőmag ajánlat Nincs kockázat haszon! csak Őszi káposztarepce és kalászos termékkatalógus Magról magra, magasabbra tartalom Magról magra, magasabbra Bevezető...3 A Limagrain kutatásainak
T E R M É K A J Á N LÓ Ku ko r i c a N a p r a fo r g ó
TERMÉKAJÁNLÓ Kukorica Napraforgó Innovatív // INNOVATÍV TECHNOLÓGIAI MEGOLDÁSOK A CAUSSADE SEMENCES vetőmag-nemesítő vállalatot francia gazdák alapították. Nem véletlen tehát, hogy az immár nemzetközivé
Tisztelt Gazdatársak!
Köszöntő Tisztelt Gazdatársak! A Gabonakutató 2014-ben ünnepelte fennállásának 90. évfordulóját. Intézetünket az eltelt évtizedek alatt a folyamatos fejlődés, a minőségi munka, valamint a fajták, hibridek
Szakszerű választás, ÉSSZERŰ MEGOLDÁS! REPCE VETŐMAG AJÁNLAT 2015.
Szakszerű választás, ÉSSZERŰ MEGOLDÁS! REPCE VETŐMAG AJÁNLAT 2015. MINDEN, AMIT A REPCÉRŐL TUDNI KELL! INFORMATIKAI HÁTTÉR AGROTECHNOLÓGIA Minden, ami a repce termesztéséhez szükséges! Műtrágyák Szaktanácsadás
TAKARMÁNYOZÁSI CÉLÚ GMO MENTES SZÓJABAB TERMESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI HELYES AGROTECHNOLÓGIA ALKALMAZÁSA MELLETT A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN
TAKARMÁNYOZÁSI CÉLÚ GMO MENTES SZÓJABAB TERMESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI HELYES AGROTECHNOLÓGIA ALKALMAZÁSA MELLETT A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN A projekt címe: A GMO mentes minőségi takarmány szója termesztés
DE AKIT. A Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság gabonanövényei
Universitatis Debreceniensis Sedes Scien tiarum A g ric ult ur ae DE AKIT A Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság gabonanövényei Debrecen, 2017 Universitatis Debreceniensis Sedes Scien
VETÔMAG KATALÓGUS 2013. tavasz-ôsz
VETÔMAG KATALÓGUS 1. tavasz-ôsz Sikeres fajtákkal a szélsôséges körülmények között Bene Lász ló Ügyvezetô 1 és 11 után nem gondolta volna senki sem, hogy van még az idôjárás tekintetében lejjebb. Sajnos
Tavaszi fajtaajánlat
Tavaszi fajtaajánlat 2014 Tartalomjegyzék Köszöntő... 1 Kukorica... 2 Hibridkukorica összefoglaló táblázat...2 TK 175, GKT 211 ÚJ...3 GKT 288, Sarolta, GKT 270 (fj)...4 GKT 372 ÚJ...5 GKT 376 (fj), Szegedi
500-ak Klubja eredmények őszi búzában
00-ak Klubja eredmények őszi búzában 201-201 A Genezis Partnerhálózat őszi búzával 130, hibridbúzával 2 helyszínen állított be trágyázási kísérleteket. Az országosan 1 Üzemi-Genezis technológiákat összehasonlító
TERMÉKKATALÓGUS KUKORICA. együtt értéket teremtünk
MARTONVÁSÁR TERMÉKKATALÓGUS KUKORICA együtt értéket teremtünk TÁMOP-4.2.3-/1/KONV-2-1 TARTALOMJEGYZÉK EGYÜTT ÉRTÉKET TEREMTÜNK...4-. oldal Angéla.... oldal Masuk.... oldal Tk 19... 7. oldal Marussya...
HIBRID KUKORICA. Vetőmagajánlat 2017
HIBRID KUKORICA Vetőmagajánlat 17 SIKERES KUKORICA TERMESZTÉST KÍVÁNUNK MINDEN KEDVES PARTNERÜNKNEK! Tartalomjegyzék... FAO 3... ES FLATO... FAO 33...... FAO 3...... FAO 35... Kolop László vetőmag kereskedelmi
TAKARMÁNYCIROK TERMESZTÉS
TAKARMÁNYCIROK TERMESZTÉS A takarmánycirok szemescirok, silócirok, szudánifű kevésbé igényli a jó talajokat, kiváló a szárazságtűrő-képessége, és jobb a tápanyag feltáró- és felvevő képessége, mint a legtöbb
Szakszerű választás, ÉSSZERŰ MEGOLDÁS! Repce vetőmag ajánlat
Szakszerű választás, ÉSSZERŰ MEGOLDÁS! Repce vetőmag ajánlat 2015. MINDEN, AMIT a REPCÉRŐL TUDNI KELL! OL IKA I AGROTECH N IN F O H ÁT TÉ R RMAT ÓGIA Minden, ami a repce termesztéséhez szükséges! vé ak
Késői érésidejű, négyrétegű, kemény, fényes, sötét bronzbarna színű páncéljának köszönhetően könnyen értékesíthető, prémiumkategóriás
Késői érésidejű, négyrétegű, kemény, fényes, sötét bronzbarna színű páncéljának köszönhetően könnyen értékesíthető, prémiumkategóriás árut ad. Egyközepű (monocentrikus) fejeket képez. Magas, erős növekedésű
GABONANÖVÉNYEK TERMESZTÉSE. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A
GABONANÖVÉNYEK TERMESZTÉSE Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 12. hét Előadás áttekintése A kukorica fajlagos tápanyagigénye, tápanyagreakciója A kukorica trágyázása,
SZÍNES PAPRIKA paletta
SZÍNES PAPRIKA paletta SZÍNES PAPRIKA paletta Megújult kínálat Belföldre és exportra A paprika a világ zöldségtermesztésében előkelő helyen áll, mivel a mai korszerű táplálkozás nélkülözhetetlen eleme.
Megvalósított ígéretek - fókuszban a KWS új kukorica hibridjei
Megvalósított ígéretek - fókuszban a KWS új kukorica hibridjei A KWS Magyarország Kft. első alkalommal hirdette meg Szemes Kukorica Termelési Versenyét. A verseny kihirdetésének célja többek között az
Karfiol, brokkoli, káposzta katalógus
Karfiol, brokkoli, káposzta katalógus Karfiol Karfiol Karfiol Korai tulajdonságok, megbízhatóan Freedom F1 CMS Fremont helyett mondd Freedom! momentum Vinson F1 Tenyészidő: 65 nap. Rövid tenyészideje ellenére
TERMÉKKATALÓGUS KUKORICA NAPRAFORGÓ REPCE
TERMÉKKATALÓGUS KUKORICA NAPRAFORGÓ REPCE a magyar hibridkukorica TARTALOMJEGYZÉK A JÖVŐ SIKERÉT EGYÜTT ÜLTETJÜK...-. oldal Mv 1.... oldal Mv 7... 7. oldal Mv.... oldal Mv 1... 9. oldal Mv...-11. oldal
Kutató Intézet a Közép-Tisza mentén
Kutató Intézet a Közép-Tisza mentén A Karcagi Kutató Intézet a Közép-Tisza mente nehéz mechanikai összetételű talajain való gazdálkodás fejlesztésének lehetőségeit kutatja. Az 1947-ben alapított Karcagi
Fazekas Miklós Alfaseed Kft.
Fazekas Miklós Alfaseed Kft. Tanulmányok: A Szent István Egyetemen szerzett agrármérnöki diplomát A Kaliforniai Egyetemen növénynemesítést tanult MBA diplomát szerzett a Corvinus Egyetemen Kutatási terület:
Kukorica. Napraforgó. Szója. Oszi és tavaszi árpa. Oszi és tavaszi búza. Durum búza. Tritikálé. Kender. fajtaajánlat
Kukorica Napraforgó Szója Oszi és tavaszi árpa Oszi és tavaszi búza Durum búza Tritikálé Kender fajtaajánlat 2010 Tisztelt Gazdálkodó! Tisztelt Gazdálkodó! Az elmúlt évek gabonapiaci árait szemlélve sokakban
Pillangós növények a zöldítésben
Pillangós növények a zöldítésben Két nagy csoportot különböztetünk meg a zöldítésben használt pillangós növényfajok esetében: I. A nagymagvú pillangósok ( hüvelyesek) - Őszi-tavaszi borsó - Szója - T.bükköny
Szántóföldi növények. termesztés-technológiai ajánlat 2015
Szántóföldi növények termesztés-technológiai ajánlat 2015 Szántóföldi növények termesztés - technológiai ajánlat 2015 tartalom Bevezető Napraforgó termesztés-technológia vetőmag ajánlat NK Ferti Tutti
Tartalomjegyzék TARTALOM
ŐSZI FAJTAAJÁNLAT 2015 TARTALOM Tartalomjegyzék Köszöntő... 1 Őszi kalászos összefoglaló táblázat... 2 3 ŐSZI BÚZA GK Ígéret ÚJ... 4 GK Csillag... 5 GK Békés... 6 GK Futár... 7 GK Körös... 8 GK Berény...
ŐSZI KÁPOSZTAREPCE ŐSZI GABONAFÉLÉK 2015 FAJTAAJÁNLAT A JOBB TERMÉSÉRT. őszi katalógus MINDEN, AMI VETŐMAG
ŐSZI KÁPOSZTAREPCE ŐSZI GABONAFÉLÉK 2015 FAJTAAJÁNLAT A JOBB TERMÉSÉRT őszi katalógus MINDEN, AMI VETŐMAG 2. OLDAL őszi katalógus / ősz 2015 / őszi káposztarepce, őszi gabonafélék Tisztelt Gazdálkodó!
Termeljen Ön is akár plusz egy tonna kukoricát a DEKALB segítségével!*
2016 Termeljen Ön is akár plusz egy tonna kukoricát a DEKALB segítségével!* *A +1 program a Monsanto Hungária Kft. gazdatámogató programja, mely azt tűzte ki célul, hogy a hibrid- és technológia választási
TAVASZI FAJTAAJÁNLAT 2016
TAVASZI FAJTAAJÁNLAT 2016 TARTALOMJEGYZÉK KÖSZÖNTŐ......................... 1 KUKORICA......................... 2 Hibridkukorica összefoglaló táblázat................ 2 TK 175, GKT 211.......................
Ismertesse az őszi búza termesztésének célját, jelentőségét, technológiáját! Információtartalom vázlata:
1. Ismertesse az őszi búza termesztésének célját, jelentőségét, technológiáját! Információtartalom vázlata: Termesztés céljai, jelentősége (fő- és melléktermékek felhasználása) Fajtaismeret (fontosabb
TEMATIKUS TERV. Oktatási cél: Az őszi búza termesztésének enciklopédikus tárgyalása a Gazda I. képzésnek megfelelően koncentrálva.
1. számú melléklet (Forrás: K.B) TEMATIKUS TERV Téma: Az őszi búza termesztése. Oktatási cél: Az őszi búza termesztésének enciklopédikus tárgyalása a Gazda I. képzésnek megfelelően koncentrálva. Nevelési
NÖVÉNYSPECIFIKUS. ajánlat repcére
NÖVÉNYSPECIFIKUS ajánlat repcére Genezis technológiával jövedelmezően termelheti a repcét! 2 3 A repcét hatékonyan érdemes termeszteni! A repcét intenzíven kell táplálni! A repce termésével felvett tápelemek
DEKALB HÍRLEVÉL /3. szám
DEKALB HÍRLEVÉL 2011.02.23. 2011/3. szám A hibridválasztás jelentősége a betegségek okozta termelési kockázat kezelésében: Fókuszban a kukorica fuzáriózisa, illetve a fuzáriumos szártőkorhadás elleni védekezési
A vetésidő és a tápanyagellátás hatása a kukorica termésbiztonságára
A vetésidő és a tápanyagellátás hatása a kukorica termésbiztonságára El Hallof Nóra Sárvári Mihály Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Mezőgazdaságtudományi Kar, Növénytermesztési és Tájökológiai
DEKALB KUKORICA KATALÓGUS, 2015. Legyen Önnek is egy tonnával több kukoricája...
DEKALB KUKORICA KATALÓGUS, 2015 Legyen Önnek is egy tonnával több kukoricája... Bevezető Tisztelt Partnerünk, A mottónk: DEKALB Seed Your Success! Nem jelent mást, mint: legyen sikeres Ön is a DEKALB által!
Őszi fajtaajánlat. A mi földünk, a mi jövőnk
2018 Őszi fajtaajánlat A mi földünk, a mi jövőnk Tartalomjegyzék Köszöntő... 3 Őszi búza, durumbúza, tönkölybúza összefoglaló táblázat... 4 Őszi búza... 5 GK Arató... 5 GK Bagó... 6 GK Szilárd... 7 GK
Őszi sörárpa termesztéstechnológia
Raiffeisen-Agro Magyarország Kft. szakmai anyag Őszi sörárpa termesztéstechnológia 1. A vetés ideje Fontos a vetés időpontjának meghatározása, optimális periódusnak mondható az október 10-20. között, nem
A csemegeszőlő-fajták termesztési értékét meghatározó jellemzők
A csemegeszőlőfajták termesztési értékét meghatározó jellemzők Termésminőség A csemegeszőlőfajták minősége cukor és savtartalom mellett az ízharmónia és a tetszetősség is fontos A nagy, laza fürtű és nagy
Kukorica-, cirok-, szója- és napraforgó-bemutató Kiszomboron
Kukorica-, cirok-, szója- és napraforgó-bemutató Kiszomboron Az idén szeptember negyedikén tartotta a Gabonakutató Kft. a hagyományos kukorica-, cirok- és szójabemutatóját, amit a korábbi évektől eltérően
DEKALB HÍRLEVÉL 2012.03.29. 2012/04. szám
DEKALB HÍRLEVÉL 2012.03.29. 2012/04. szám Vetésidő ajánlás DEKALB hibridekhez Szabó Szilárd- Monsanto Fejlesztési vezető Hasznos információk Árutőzsdei információk Agrometeorológia Szaktanácsadás www.monsanto.hu
PARADICSOM. (Lycopersicon esculentum)
PARADICSOM (Lycopersicon esculentum) 1g=magszám Vetőmagigény 100 palántához Vetésidő Vetésmélység cm Sor- és tőtávolság cm Csírázási nap 18-20 C-on 270-450 0,4-0,5 g vagy 140 szem 1. I-II-hajtatás 2. II-III
Az EM készítmények használatának komplex vizsgálata című témáról
KUTATÁSI JELENTÉS Az EM készítmények használatának komplex vizsgálata című témáról Készítette: Futó Zoltán főiskolai docens Mezőtúr, 2006. ANYAG ÉS MÓDSZER A kísérletet az EM Magyarország Kft együttműködésével
A MI FÖLDÜNK, A MI JÖVŐNK
A MI FÖLDÜNK, A MI JÖVŐNK Őszi fajtaajánlat 2019 Tartalomjegyzék Köszöntő...............................................................3 Őszi búza, tönkölybúza, durumbúza összefoglaló táblázat....................4
borszőlők vörös fajták:
Flora-Pack Kertészet 2400 Dunaújváros Venyimi út 28. borszőlők fehér fajták: Bianca Chardonnay Cserszegi fűszeres Irsai Olivér Leányka Nemes olasz rizling Olasz rizling Ottonel muskotály Rizlingszilváni
A Burley dohány nemesítése Magyarországon, fajtakérdés. Gondola István Debreceni Egyetem, Agrártudományi Centrum, Kutató Központ Nyíregyháza
A Burley dohány nemesítése Magyarországon, fajtakérdés Gondola István Debreceni Egyetem, Agrártudományi Centrum, Kutató Központ Nyíregyháza A növényi produkciót a genetikai alapok, a termőhelyi adottságok
Termeljen Ön is akár plusz egy tonna kukoricát a DEKALB segítségével!*
2016 Termeljen Ön is akár plusz egy tonna kukoricát a DEKALB segítségével!* *A +1 program a Monsanto Hungária Kft. gazdatámogató programja, mely azt tűzte ki célul, hogy a hibrid- és technológia választási
A Hungaro durumrozs tulajdonságai és termesztése
A Hungaro durumrozs tulajdonságai és termesztése Dr. Kruppa József Ph.D tb. egyetemi docens, címzetes főiskolai tanár Nyíregyháza, 2015. 03. 21. A szakirodalmakban előrevetítik a tritikálé várható elterjedését
A cirokfélék fajtakísérleti metodikai problémái
A cirokfélék fajtakísérleti metodikai problémái Szarvas, Székkutas 2010. szeptember 22. Budapest, 2013. február 27. Előterjesztés az OMFB részére 2010. nov. 11. Kísérleti módszertan fejlesztése Cirokfélék
Bene Zoltán cégvezető
A közel 20 éve a piacon lévő Karintia Kft. célja továbbra is változatlan. A gazdák számára modern genetikájú, elsősorban a Pannon régióra nemesített őszi és tavaszi vetőmagok előállítása és forgalmazása.
2004/1. XVI. évfolyam 1. szám AZ MTA MEZÕGAZDASÁGI KUTATÓINTÉZETÉNEK KÖZLEMÉNYEI
2004/1 XVI. évfolyam 1. szám AZ MTA MEZÕGAZDASÁGI KUTATÓINTÉZETÉNEK KÖZLEMÉNYEI 50 ÉVES A MAGYAR HIBRID KUKORICA Mv v 5 2 2004/1 Eseménynaptár * A hagyományos kalászos gabona bemutatónkat június 4 5-én