Tisztelt Gazdatársak!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tisztelt Gazdatársak!"

Átírás

1

2

3 Köszöntő Tisztelt Gazdatársak! A Gabonakutató 2014-ben ünnepelte fennállásának 90. évfordulóját. Intézetünket az eltelt évtizedek alatt a folyamatos fejlődés, a minőségi munka, valamint a fajták, hibridek kimagasló teljesítménye jellemezte, miközben mindvégig kiemelt figyelmet fordított a termelők igényeire és azok kiszolgálására. A változó piac, a kiélezett versenyhelyzet csak még nagyobb erőket mozgósít és ezzel lehetővé teszi azt, hogy megfeleljünk a 21. század új kihívásainak. A mezőgazdaságban szinte semmi nem kiszámítható. Erre tökéletes példa a év. Természetesen egy nemesítő nem adhat megoldást minden időjárási anomáliára, de egy jól megválasztott hibrid megfelelő agrotechnikával sokat enyhíthet a károkon. A évi katalógusunkban megpróbáljuk bemutatni a legfontosabb újdonságokat és technológiai fejlesztéseket, melyekkel megkönnyíthetjük a fajtaválasztást a tavaszi vetésekhez. Az elmúlt évekhez hasonlóan több, frissen elismert kukorica hibriddel bővül a kínálatunk. A FAO 200-as csoportban kínáljuk a GKT 270-es kukoricát, mely meghálálva az intenzív viszonyokat kiugró termésekre képes. A választékunk ettől a tavasztól kezdve bővül egy korai, valamint két középérésű kukoricával. A GKT 376 hibrid jóval a standard szint felett került minősítésre a NÉBIH kísérleteiben. Nagyon jól viseli az aszályos körülményeket, sokszor két csövet fejleszt. A GKT 413 és GKT 414 hiánypótló a FAO 400-as ajánlatunkban. A GKT 413 kiváló szárú, jól alkalmazkodó szemes kukorica. A GKT 414 kettős hasznosítású hibrid, melynek szilázsminősége is átlag feletti. Egy különleges cirok hibridünk is elismerésre került, melyet a silócirkok közé soroltunk, de akár szemesként is hasznosítható. A Farmsugro 180 magasabb, mint a szemes cirkok, jelentős a szemtermése és a zöldtömege is, állóképessége kiváló. Fehér magvú, ezzel hiánypótló kínálatunkban. Biogáz felhasználásra különösen alkalmas, hiszen a metánkihozatala átlag feletti. A Gabonakutató gazdag szója fajtaválasztékot kínál, köztük olyan fajtákat, amelyek hőkezelés nélkül is etethetőek. Az a törekvésünk, hogy az oltóport ellenőrzött, vetőmagüzemi körülmények között, már a vetőmag csávázásával együtt felvigyük a mag felszínére, látványos eredményeket hozott ben az oltóporral kezelt szója akár 1 tonnás terméstöbbletet is eredményezett. Kínálatunk gerincét az ország egyik legnagyobb területen termesztett fajtája, a Pannónia kincse adja. A tavaszi kalászos fajtáink között idén is találhatnak egy újdonságot. A GK Toma tavaszi árpa elismerésekor több mint 14 %-kal múlta felül a standard fajták termésátlagát. Emellett kiemelkedőek a söripari paraméterei is. Jó választás az ősszel vetetlenül maradt területekre. Reményeink szerint kínálatunkban 2015-ben is megtalálja az elképzeléseihez illeszkedő, gazdálkodási körülményeinek leginkább megfelelő fajtákat és hibrideket. Szilágyi László ügyvezető igazgató 1

4 Kukorica A szegedi kukoricahibridek összefoglaló táblázata Hibrid neve Tenyészidő Hasznosítás Javasolt növényszám (ezer növény/ha) szemes TK 175 FAO 180 szemes GKT 211 FAO 220 szemes GKT 270 ÚJ FAO 270 szemes GKT 288 FAO 290 szemes Sarolta FAO 290 szemes GKT 376 ÚJ FAO 360 szemes GKT 372 FAO 370 szemes Szegedi SC 352 FAO 340 szemes Csanád FAO 380 szemes Szegedi 386 FAO 390 szemes/siló Szegedi TC 367 FAO 380 szemes Kenéz FAO 410 szemes GKT 413 ÚJ FAO 460 szemes GKT 414 ÚJ FAO 480 szemes/siló Szegedi 475 FAO 490 szemes/siló Szegedi 521 FAO 560 siló siló A KATALÓGUSBAN HASZNÁLT JELÖLÉSEK 2 Tenyészidő Szemes Szemes/siló Siló Kétvonalas Háromvonalas

5 Kukorica TK 175 Szuperkorai Kiemelkedő szárazságtűrés Erős szár Erős gyökérzet Kiváló kezdeti fejlődés Fél-lófogú szemtípus szemsorszám Jó fuzáriummal szembeni ellenállóság Javasolt növényszám: ezer növény/ha Extenzív körülmények között is jól teljesít Fővetésben az időjárástól függően már szeptember elején betakarítható A másod- és megkésett vetések hibridje Árpa és borsó után vetve szemesként is betakarítható Búza után silóként betakarítva jelentős zöldtömeg produktum GKT 211 Szuperkorai Erőteljes kezdeti fejlődés Erős szár és gyökerzet Fél-lófogú szemtípus szemsorszám Gyors szárazanyag-beépítés Jó aszálytűrés Jó fuzáriummal szembeni ellenállóság Javasolt növényszám: ezer növény/ha Fővetésben korai betakarításra is tervezhető A másod- és megkésett vetések hibridje Másodvetésben silónak is kiváló Aszálytűrés Fuzáriummal szembeni ellenálló képesség Gyökérerősség Magyarország legkorábbi államilag elismert hibridje. Erős szárú és gyökérzetű, kiemelkedő szárazságtűrésű. A TK 175 jelentősége elsősorban a megkésett és másodvetések esetében van, árpa és borsó után vetve szemesként is betakarítható. Az ezévi tapasztalatok alapján búza után silóként betakarítva is jelentős zöldtömeget biztosít. A TK 175 TERMÉSEREDMÉNYE TŐSZÁMKÍSÉRLETEKBEN, KISZOMBOR ,70 9,43 Szemtermés (t/ha) ,94 7, Növényszám (tő/ha) Aszálytűrés Kezdeti fejlődési erély Fuzáriummal szembeni ellenálló képesség Erőteljes kezdeti fejlődésű, erős szárral és gyökérzettel rendelkező szuperkorai hibrid. Termése fővetésben is vetekszik a FAO 200-as hibridekével. Korai virágzása miatt kevésbé fenyegeti a nyár közepi forróság. VETÉSIDŐ KÍSÉRLET, MÁSODVETÉSEK EREDMÉNYEI Vetésidő június 12. július 2. Szemtermés Termés Zöldtömeg Szár Cső Cső arány Száraz- Hibrid (t/ha) (t/ha) (t/ha) (t/ha) (%) anyag (%) TK 175 7,92 32,2 15,7 16,6 51,4 46,3 GKT 211 8,59 37,3 20,5 16,7 44,9 41,0 A másodvetés sikerének érdekében javasolt a kelesztő öntözés, és amennyiben lehetőség van rá egy újabb öntözés a virágzás időszakában. 8,34 3

6 Kukorica GKT 270 ÚJ! Vízleadás Szárszilárdság 2014-ben elismert, kiváló kezdeti fejlődésű és termőképességű hibrid, mely korán betakarítható. A hőstressz- és aszálytűrése átlagon felüli. Másodvetésben árpa és akár búza után is kiváló minőségű silót ad. VETÉSIDŐ KÍSÉRLET, 2014 MÁSODVETÉSEK EREDMÉNYEI Vetésidő Július 2. Termés Hibrid Zöldtömeg (t/ha) Szár (t/ha) Cső (t/ha) Cső arány (%) Szárazanyag (%) GKT ,9 21,1 17,8 45,7 44,4 Sarolta 37,0 21,1 15,9 43,1 43,4 GKT ,1 22,0 16,2 42,4 40,0 Igen korai Kiváló termőképesség Közepes növénymagasság Kiváló kezdeti fejlődés Jó szárszilárdság Jó vízleadó-képesség Fél-lófogú szemtípus Vékony csutka, hosszú, mélyen ülő szemek Átlagon felüli hőstressz- és aszálytűrés Javasolt növényszám: ezer növény/ha Minden tájkörzetben javasolt a termesztése Búza előveteményeként kiváló A GKT 270 TERMÉSEREDMÉNYE TŐSZÁMKÍSÉRLETEKBEN, KISZOMBOR ,1 Szemtermés (t/ha) ,3 11,2 11,8 11, Növényszám (tő/ha) A GKT 270 TERMÉSE KUKORICA ÜZEMI KÍSÉRLETEKBEN FAO 200 ÉRÉSCSOPORT, GKT 270 FAO 200 átlag Szemtermés (kg/ha) Dombóvár Békás Dalmand Kiskunl. Tiszavasvári Mezőhegyes Kétegyháza 4

7 Kukorica GKT 288 Igen korai Intenzív kezdeti fejlődés Erős szár Erős gyökérzet Magas, vegetatív típus Végig termékenyülő csövek szemsorszám Vékony csutka Hosszú, mélyen ülő szemek Kedvező morzsolási arány Kedvező körülmények között magas genetikai termőképesség Kiváló termőképesség Jó fuzáriummal szembeni ellenállóság Javasolt növényszám: ezer növény/ha Optimális körülmények között: akár 80 ezer növény/ha Korai vetésre kiválóan alkalmas Az intenzív termesztést meghálálja Intenzív kezdeti fejlődésű, főként termőképességével, szárszilárdságával és gyökérerősségével tűnik ki az igen korai hibridek közül. Kedvező körülmények között termőképessége vetekszik a FAO 300-as hibridekével. Szemtermés (kg/ha) Vízleadás Aszálytűrés Fuzáriummal szembeni ellenálló képesség A GKT 288 TERMÉSE KUKORICA ÜZEMI KÍSÉRLETEKBEN FAO 200 ÉRÉSCSOPORT, ,7 19, , Dalmand Enying Kiskunl. Pakod Tiszavasvári Mezőhegyes Kétegyháza ,2 18,3 GKT 288 FAO 200 átlag Szemnedvesség % ,8 17, Betakarításkori szemnedvesség (%) Sarolta Igen korai Kiemelkedő stressztolerancia Magas hektolitertömeg Átlagon felüli szárazságtűrés Alacsony betakarításkori szemnedvesség Javasolt növényszám: ezer növény/ha Igen korán betakarítható Kalászosok előveteményeként jól hasznosítható Másodnövényként május végéig javasolt a vetése Közepes termőhelyi viszonyok között is nagy terméspotenciálú Vízleadás Aszálytűrés Alkalmazkodóképesség Éréscsoportjának kiváló képességű hibridje, amely átlagon felüli szárazságtűréssel rendelkezik. Kemény, egészséges, karotinban gazdag szemtermés jellemzi. Golyvásüszöggel, csőfuzáriummal szemben a standard hibrideknél ellenállóbb. Határainkon túl is az egyik legkedveltebb szegedi hibrid. Kedvező körülmények között magas genetikai termőképességű. A tenyészidő alatt jelentkező stresszhatásokat jól tolerálja. 5

8 Kukorica GKT 372 Vízleadás Aszálytűrés Fuzáriummal szembeni ellenálló képesség 2013-ban elismert, a korai éréscsoport új generációs hibridje, amely kiváló termőképességgel és intenzitással rendelkezik. Korai virágzás, jó vízleadás, erős szár jellemzi. Fuzáriummal szembeni ellenállóképessége kiemelkedő. Korai virágzás Átlagos növénymagasság Erős szár Erős gyökérzet Gyökérdőlésre nem hajlamos Lófogú szemtípus szemsorszám Kiváló termőképesség Gyors vízleadás Intenzív feltételek esetén a növények gyakran két csövet nevelnek Generatív típus Kis szártömeg Jó aszálytűrés Kiemelkedő fuzáriummal szembeni ellenállóképesség Javasolt növényszám: ezer növény/ha Búza előveteményeként kiváló Generatív, kis szártömeggel, ezért a betakarítását követően a talaj könnyen elmunkálható A GKT 372 TERMÉSE KUKORICA ÜZEMI KÍSÉRLETEKBEN GKT 372 Átlag Szemnedvesség % Szemtermés (kg/ha) Betakarításkori szemnedvesség (%) 0 Békás Biharkeresztes Dalmand Dombegyház Mezőhegyes Pacsa Mezőberény Kisléta Ramakaz Tunyogmatolcs Nagylózs Bak 14 6

9 Kukorica GKT 376 ÚJ! Korai Intenzív kezdeti fejlődés Erős szár Erős gyökérzet Generatív típus Gyakori a kétcsövűség Végig benőtt csövek szemsorszám Vékony csutka Acélos, hosszú szemek Kiváló vízleadás Magas hektolitersúly Jó grízkihozatal Átlagon felüli termőképesség Jó aszálytűrés Javasolt növényszám: ezer növény/ha A Kárpát-medencében mindenhol sikeresen termeszthető Búza előveteményeként kiváló Csapadékos és száraz években is kiváló termőképesség Vízleadás Aszálytűrés 2014-ben minősített, éréscsoportjának egyik meghatározó hibridje. Átlagon felüli termőképesség, jó szár- és gyökérerősség, valamint gyors vízleadás jellemzi. Intenzív körülmények között termőképessége nagyüzemben is 13,0-14,0 tonna hektáronként. A Kárpát-medencében mindenhol sikeresen termeszthető hibrid. Szemtermés (kg/ha) KUKORICA ÜZEMI KÍSÉRLET DOMBEGYHÁZ, 2014 P 9915 Kenéz GKT 376 GKT 372 Kísérleti átlag LG 3540 PR 37N ,0 16,0 17,0 18,0 19,0 Betakarításkori szemnedvesség [%] A GKT 376 TERMÉSE KUKORICA ÜZEMI KÍSÉRLETEKBEN GKT 372 Átlag Szemnedvesség % 30 Szemtermés (kg/ha) Betakarításkori szemnedvesség (%) 0 Biharkeresztes Dalmand Pakod Vörs Dombegyház Lúc, SK Pacsa Chernelh. Kisléta Hajdúnánás Kétegyháza Balmazújv. Bak 14 7

10 Kukorica Csanád Vízleadás Aszálytűrés Fuzáriummal szembeni ellenálló képesség Intenzív szárazanyag-beépülésű, erős szárú hibrid, mely átlagos és kedvező adottságú termőhelyekre egyaránt javasolt. Gyors kezdeti fejlődésének köszönhetően korán vethető. Kínálatunk kiváló ár-érték arányú hibridje. Szemtermés (kg/ha) A CSANÁD TERMÉSE KUKORICA ÜZEMI KÍSÉRLETEKBEN Csanád Átlag Szemnedvesség % Dalmand Bakonszeg Orosháza Pakod Szegedi SC 352 Vízleadás Aszálytűrés Az intenzív szárazanyag-beépülésnek és a gyors vízleadásnak köszönhetően éréscsoportjának egyik legkorábbi hibridje Betakarításkori szemnedvesség (%) Korai Jó kezdeti fejlődés Erős szár Tetszetős megjelenés, széles, felálló levélzet Intenzív szárazanyag-beépülés Egészséges szemtermés szemsorszám Javasolt növényszám: ezer növény/ha Átlagos és kedvező adottságú termőhelyekre is javasolt Tápanyag-reakciója kiváló Intenzív technológia melletti termesztése javasolt Korai vetése esetén is kimagasló termőképességű, alacsony szemnedvességű A talaj tápanyagkészletét jól hasznosítja, a többlet nitrogénre jelentős terméstöbblettel reagál Korai Gyors kezdeti fejlődés Átlagos növénymagasság Intenzív szárazanyag-beépülés Gyors vízleadás Kemény, egészséges szemtermés Kiváló szárszilárdság Javasolt növényszám: ezer növény/ha Jó tápanyag- és vízellátottságú talajt igényel Kiváló N-reakciójú Többlet N-mennyiségekre jelentős terméstöbblettel reagál Betakarítását követően a talaj könnyen elmunkálható 8

11 Kukorica Szegedi 386 Korai Kettős hasznosítás Gyors kezdeti fejlődés Jó szárszilárdság Jó állóképesség Kiváló alkalmazkodóképesség Nagy zöldtömeg produktum Átlagos vízleadás Zöld száron érés Átlag feletti termőképesség Szemes és siló hasznosításra is kiválóan alkalmas Javasolt növényszám szemesként: ezer növény/ha Javasolt növényszám silóként: ezer növény/ha A szokásosnál korábbi vetés esetén is javasolt A N-műtrágyát az átlagosnál jobban hasznosítja Vízleadás Aszálytűrés Zöld száron érés Nagy zöldtömeget produkáló, kettős hasznosítású hibrid, amely jó állóképességgel rendelkezik. Intenzív években a jó vízellátottságot magas terméssel hálálja meg. Szemtermés (kg/ha) A SZEGEDI 386 TERMÉSE KUKORICA ÜZEMI KÍSÉRLETEKBEN Szegedi 386 Átlag Békás Kiskunlacháza Pakod Tiszavasvári Vörs Szegedi TC 367 Korai Kiváló alkalmazkodóképesség Kiváló szárazságtűrés, korai virágzás Jó termőképesség Javasolt növényszám: ezer növény/ha A gyengébb termőhelyekre is javasolt Vízleadás Aszálytűrés Az extenzív termesztési feltételekhez jól alkalmazkodó, jó vízleadású és termőképességű hibrid. Kiváló ár-érték arány, korai virágzás, vírusrezisztencia jellemzi. 9

12 Kukorica Kenéz Éréscsoportjának meghatározó, egyik legkorábban érő hibridje, amely kimagasló terméspotenciállal és jó évjárat-stabilitással rendelkezik. Aszályos években stabil termésével kitűnik a versenytársak közül. Szemtermés (t/ha) Betakaíratáskori szemnedvesség (%) Vízleadás Aszálytűrés Fuzáriummal szembeni ellenálló képesség A KENÉZ BETAKARÍTÁSKORI SZEMNEDVESSÉGE, KISZOMBOR Szept. 9. Szept. 17. Szept. 24. Okt 1. Oktr 7. Okt Kenéz Átlag A KENÉZ TERMÉSE KUKORICA ÜZEMI KÍSÉRLETEKBEN Szemnedvesség % Termés: 12,47 t/ha Középérésű Kiváló termőképesség Erőteljes kezdeti fejlődés szemsorszám Egyenletes állomány Intenzív szárazanyag-beépítés Gyors vízleadás Kiemelkedő szárazságtűrés Javasolt növényszám: ezer növény/ha Közepes és intenzív termőhelyekre egyaránt javasolható A talaj tápanyagkészletét jól hasznosítja, a műtrágyázást meghálálja A késői vetés terméscsökkenést okoz és jelentősen növeli a betakarításkori szemnedvességet Betakarításkori szemnedvesség (%) Dombóvár Dalmand Vörs Dombegyház Ságvár Mezőhegyes Mezőberény Kisléta Tunyogm. Nagylózs Várong 14 10

13 Kukorica GKT 413 ÚJ! Háromvonalas Lófogú szemtípus szemsorszám Kiváló termőképesség Átlagos vízleadás Gyors kezdeti fejlődés Jó szárszilárdság Generatív típus Közepes és intenzív termőhelyekre egyaránt javasolható A műtrágyázást meghálálja Termés (t/ha) Vízleadás Aszálytűrés Fuzáriummal szembeni ellenálló képesség A GKT 413 hibrid 2014-ben részesült állami minősítésben. Intenzív termesztési feltételek mellett kiváló terméspotenciálú hibrid. KUKORICA KISPARCELLÁS FAJTAÖSSZEHASONLÍTÓ KÍSÉRLET, KISZOMBOR Termés Szemnedvesség GKT 413 GKT Kenéz Kenéz Betakarításkori szemnedvesség (%) GKT 414 ÚJ! Termés (t/ha) A GKT 414 TERMÉSEREDMÉNYE KUKORICA KISPARCELLÁS KÍSÉRLETEKBEN, Makó Táplászentkereszt Intenzív termőhelyekre javasolt Kiváló csőaránnyal rendelkezik, siló termesztésre is alkalmas Vízleadás Aszálytűrés Zöld száron érés Fuzáriummal szembeni ellenálló képesség Kétvonalas Kiváló termőképesség, jó termésbiztonság Gyors vízleadás Gyors kezdeti fejlődés Jó szárszilárdság szemsorszám, hosszú csövek A GKT 414 hibridet 2014-ben minősítették. Magas terméspotenciálú hibrid, amely a csapadékos, hűvösebb években átlagon felüli hozamokra képes. Intenzív silóként termesztve kiváló szilázsminőséget biztosít. 11

14 Kukorica Szegedi 475 Vízleadás Aszálytűrés Zöld száron érés Fuzáriummal szembeni ellenálló képesség Kiváló termőképességű és alkalmazkodóképességű, kettőshasznosítású hibrid. Zöld száron érő típus. Középérésű, kettőshasznosítású Kiváló termőképesség, kedvező csőarány Kiváló alkalmazkodóképesség Zöld száron érő, nagy zöldtömeg hozam Javasolt növényszám szemesként: ezer növény/ha Javasolt növényszám silóként: ezer növény/ha Szemes betakarításnál javasolt a 30-35%-os szemnedvesség és a fóliatömlőben történő tárolás Zöld tömeg t/ha Száraz tömeg t/ha Szegedi 521 Eredeti szárazanyag g/kg takarmány VIASZÉRÉSKOR MÉRT SILÓ TULAJDONSÁGOK Összetétel g/kg szárazanyag Nettó energia MJ/kg szárazanyag Takarmány Nyers fehérje Nyers zsír Nyers rost Nyers hamu NE m NE g Ne l Szegedi ,0 23, ,9 4,4 6,5 GKT414 68,0 24, ,0 4,4 6,6 Szegedi ,3 22, ,9 4,4 6,5 Nettó energia (NE) NEm: Életfenntartásra NEg: Tömeggyarapodásra NEl: Tejtermelésre Vízleadás Aszálytűrés Zöld száron érés Átlagon felüli szárazságtűrésű, nagy zöldtömeg produktumú és kiváló szilázsminőségű hibrid. Elsősorban az intenzív viszonyok között gazdálkodóknak javasolt. Biogáz termelésre is alkalmas. A SZEGEDI 521 TERMÉSE KUKORICA ÜZEMI KÍSÉRLETEKBEN 2014 (KG/HA) Szegedi 521 Átlag Dalmand , Enying , Pakod , Vép , Középkésői Jó évjárat-stabilitás Kiemelkedő szárazságtűrés Fattyasodásra hajlamos Kiemelkedő zöld- és szárazanyag-termés Kiváló szilázsminőség Nagy, hengeres, kúpos csövek Kedvező csőarány Alsó levélszáradásra nem hajlamos Javasolt növényszám: ezer növény/ha Intenzív tápanyag-bevitel esetén kiemelkedő a terméspotenciálja Intenzív silókukoricaként, illetve biogáz termelésre alkalmas hibrid Betakarítását követően a talaj könnyen elmunkálható 12

15 Változó idők, vetésidő változatok Kukorica agrotechnika Az elmúlt három év kukorica szezonjaiban igen különböző körülményekkel találták szembe magukat a hibridek és ezáltal a termelők (1. táblázat). A 2012-es rekordokat döntögető aszály és forróság már júniusban próbára tette a növényeket és augusztusig elhúzódva igen nagy termésveszteséget okozott. A hűvösebb és jóval csapadékosabb 2013-as tavasz után, amely több esetben késleltette a vetést, júliusban és augusztusban ismét hőhullámokkal és forró napokkal néztünk szembe, amely megint alacsonyabb termésátlagokat okozott. A nyári csapadékösszeg mindkét évben jóval az átlag alatt volt. Ezzel szemben a korai tavaszias idő után az átlagosnál jóval csapadékosabb nyarat hozott. A folyamatos őszi esőzések miatt a betakarítás is tolódott, mert sok esetben nem lehetett rámenni a kukoricatáblára vagy a szemnedvesség volt még kedvezőtlenül magas. Havi középhőmérséklet C Hőség + forró napok száma * Csapadék (mm) Hónap Január-Március Április 13,1 12,9 12, Május 17,0 17,2 15, Június 22,1 20,0 20, Július 24,4 22,4 22, Augusztus 24,3 23,1 20, * Hőség nap: maximum hőmérséklet C között; forró nap: maximum hőmérséklet 35 C fölött. 1. táblázat. Hőmérsékleti és csapadék viszonyok az elmúlt három évben a kukorica vetéstől az érésig Szeged térségében. A változó körülményekhez alkalmazkodó vetésidő egy kézenfekvő agrotechnikai eleme az időjárási anomáliák kivédésének. Az elmúlt években a kukorica vetése egyre korábbra tolódott, illetve sok termelő tervezte és tervezi április harmadik dekádjánál korábbra a vetést. A korábbi vetésnek kétségtelenül számos előnye lehet. Az előrébb tolódó virágzás esélyt ad a június végi, júliusi forróság okozta megtermékenyülési problémák elkerülésére, valamint korábbi betakaríthatóságot eredményez. Ugyanakkor a hűvösebb magágyban a csírázás lassabban indul meg, a kelés elhúzódhat, ezzel veszélyeknek téve ki a fiatal csíranövényeket. A vetésidő megválasztásának azonban a talajhőmérsékleten kívül számos technikai, illetve területfüggő oka lehet. Csapadékosabb tavasz esetén később lehet elkezdeni a talajmunkákat és a magágykészítést. Egy esetleges magas belvízállás miatt pedig a vetés egészen májusra is tolódhat. A 2014-es korai tavasz és jó idő sokakat már március végén, április legelején kukoricavetésre csábított, ezért mi is beállítottuk az első kísérletet március 31-én. Ezután tíz napos, kéthetes közökkel április 11-én, 25-én és május 6-án vetettük el legnépszerűbb, FAO 100 FAO 400-as érésidejű hibridjeinket. A szuperkorai (FAO 100) és igen korai (FAO 200) hibridekre specializáltan június közepén és július elején másodvetéseket is beállítottunk. Az állomány kelése az április harmadik dekádja előtti vetés esetén majdnem elérte a két hetet (1. ábra). Április végi - május eleji vetés esetén 11 nap alatt kelt ki az állomány. A szuperkorai FAO 100-as hibridek, mint például a TK 175 és GKT 211, és az igen korai FAO 200-as Sarolta, GKT 288 és GKT 270 hibridek jelenlegi felfutó pályáját erősíti, hogy akár megkésett vetések is tervezhetők használatukkal, valamint másodvetésben is alkalmazhatók. Ilyen körülmények között június közepi, július eleji vetés esetén átlagosan 5-7 nap alatt kizöldül a tábla. Vetés ideje III. 31. IV. 11. IV. 25. V. 6. VI. 12.* VI. 2.* Kelésig eltelt napok száma 1. ábra. Vetéstől a kelésig eltelt napok száma különböző vetésidők esetén FAO as hibridek átlagában. A *-gal jelölt vetésidő kísérletekben csak FAO as hibridek szerepeltek. (Kiszombor, 2014.) A nővirágzás időpontjában átlagosan 4-6 nap különbség volt a különböző vetésidők között (2. táblázat). A leghamarabb, március utolsó napján elvetett kísérletben a FAO 100-as hibridek már június 19-én, a FAO as hibridek június utolsó hetében, míg a FAO 400-as hibridek pedig július első hetében érték el az 50%-os nővirágzást. A virágzásbeli különbségek az egyes FAO csoportok között csökkentek a vetésidő későbbre tolásával, de a FAO 100- as hibridek mindig jóval megelőzték hosszabb tenyészidejű társaikat. Április 25-ei vetésnél a FAO 200-as hibridek a FAO 300-asoknál átlagosan 1 nappal korábban, június 8-án virágzottak, míg a FAO 400-as éréscsoportban július 11-ére érte el a nővirágzás az 50%-ot

16 Kukorica agrotechnika Vetés ideje Márc. 31. Ápr. 11. Ápri. 25. Máj. 6. Jún. 12.* Júl. 2.* 2. táblázat. Az 50%-os nővirágzás ideje különböző vetésidők esetén FAO as hibridek átlagában. A *-gal jelölt vetésidő kísérletekben csak FAO as hibridek szerepeltek. (Kiszombor, 2014.) A másodvetésű szuper korai és igen korai hibridek június 12-ei vetésnél augusztus első dekádjában, míg július 2-ai vetésnél augusztus 20-a után virágzottak. A legfontosabb azonban mégiscsak az, hogy a vetés ideje hogyan befolyásolta a termés mennyiségét (2. ábra). A legmagasabb termésátlagokat az április 25-ei és május 6-ai vetéseknél mértük. A FAO csoportok között a FAO 300-as hibridek végeztek az élen, kissé megelőzve a FAO 400-as érésűeket. A FAO 100-as csoport versenytársaihoz képest kissé szerényebb termést hozott, míg a FAO 200-as hibridek 1-2 tonnával lemaradva követték a FAO 300-as mezőnyt. Termés (t/ha) FAO100 VI. 19. VI. 24. VII. 3. VII. 8. VIII. 6. VIII. 20. FAO200 VI. 26. VII. 2. VII. 8. VII. 13. VIII. 9. VIII. 24. FAO300 VII. 1. VII. 4. VII. 9. VII. 14. FAO400 VII. 3. VII. 6. VII. 11. VII Március 31. Április 11. Április 25. Május 6. 7,8 8,3 8,9 9,4 10,9 11,7 12,3 11,7 12,7 12,3 13,3 13,5 12,0 12,0 13,0 12,6 FAO100 FAO200 FAO300 FAO ábra. A szemtermés mennyiségének alakulása különböző vetésidők esetén az egyes FAO csoportokban. (Kiszombor, 2014.) Az idei évben azonban, azon ritka alkalmakkor, amikor szeptember és október hónapokban rá lehetett menni a földekre kombájnnal, kulcskérdéssé lépett elő a szemnedvesség és a betakaríthatóság ideje. A legkorábbi, március 31-i (3. ábra) és április 11-i (4. ábra) vetéseknél a FAO 100-as hibridek már szeptember elején, illetve közepén betakaríthatóak voltak. A FAO 200-as és FAO 300-as hibridek szemnedvessége szeptember utolsó hetére, míg a FAO 400-as hibrideké október első hetére csökkent 20% alá. Az április 25-i vetésnél (5. ábra) a FAO 100-as hibridek szeptember végére, a FAO 200-as éréscsoport október elejére, a FAO 300-asok október első hetére, míg a FAO 400-as hibridek csak október második felére érték el a 20% alatti szemnedvességet. Szemnedvesség (%) VETÉS: MÁRCIUS 31. FAO100 FAO200 FAO300 FAO400 IX. 9. IX. 17 IX. 24. X. 1. X ábra. A szemnedvesség alakulása március 31-ei vetésnél a FAO as hibrideknél a betakarítás előtt. Betakarítás: október 7. (Kiszombor, 2014.) Szemnedvesség (%) VETÉS: ÁPRILIS 11. FAO100 FAO200 FAO300 FAO400 IX. 9. IX. 17 IX. 24. X. 1. X ábra. A szemnedvesség alakulása április 11-ei vetésnél a FAO as hibrideknél a betakarítás előtt. Betakarítás: október 7. (Kiszombor, 2014.) Szemnedvesség (%) VETÉS: ÁPRILIS 25. FAO100 FAO200 FAO300 FAO400 IX. 9. IX. 17 IX. 24. X. 1. X. 7. X ábra. A szemnedvesség alakulása április 25-ei vetésnél a FAO as hibrideknél a betakarítás előtt. Betakarítás: október 19. (Kiszombor, 2014.) Az idei évben minden bizonnyal az járt a legrosszabbul, aki nem tudta kihasználni a korai tavasz nyújtotta előnyöket és 14

17 Kukorica agrotechnika valami oknál fogva májusi vetésre kényszerült. Kísérleteinkben a május 7-én elvetett szuper korai hibridek is csak október legelejére, míg a FAO as hibridek csak október második felére illetve végére kerültek gazdaságosan betakarítható állapotba (6. ábra). Szemnedvesség (%) VETÉS: MÁJUS 7. FAO100 FAO200 FAO300 FAO IX. 9. IX. 17 IX. 24. X. 1. X. 7. X ábra. A szemnedvesség alakulása május 7-ei vetésnél a FAO as hibrideknél a betakarítás előtt. Betakarítás: október 19. (Kiszombor, 2014.) A rövid tenyészidejű, szuperkorai FAO 100-as és igen korai FAO 200-as hibridek előnye, hogy másodvetésben is termeszthetők. A nyár eleji vetésnél a kelés nagyon gyors, 5 nap (1. ábra), a növények fejlődése intenzív, ezért kelesztő öntözésre, valamint a későbbi fejlődési stádiumok során a nyári csapadékhiány pótlására szükség lehet. Csak azoknak a termelőknek ajánlható nyugodt szívvel, akik felkészültek az öntözésre. A 2014-es év viszont a júliusi csapadékbőséggel kedvezett a másodvetéseknek. Kísérleteinkben FAO 100-as és FAO 200-as hibrideket állítottunk be június közepi és július eleji vetéssel. Mindkét esetben igen magas volt a szemnedvesség még október végén is (7. ábra), ami a silóként való hasznosításnak kedvezett. Ennek ellenére, hogy szemtermés eredményeket is kapjunk, a június közepén vetett kísérletet végül szemesként takarítottuk be október 30-án, átlagosan 9,1 t/ha terméssel, magas, 25% feletti szemnedvességgel (3. táblázat). A július másodikán vetett kísérletet lesilóztuk, aminek eredménye átlagosan 38,9 t/ha betakarított zöldtömeg lett. Szemnedvesség (%) FAO200, vetés: június 12. FAO200, vetés: július X. 1. X. 7 X. 15. X ábra. Másodvetésű kukorica hibridek szemnedvességének alakulása október folyamán a FAO 100-as és FAO 200-as éréscsoportban 2014-ben. Vetés időpontja június 12. július 2. Betakarítás: október 30. FAO100, vetés: június 12. FAO100, vetés: július 2. FAO100 Éréscsoport FAO200 szemtermés (t/ha) 8,8 9,4 szemnedvesség (%) 26,5 29,4 zöldtömeg (t/ha) 39,9 37,8 nedvesség (%) 56,2 57,1 3. táblázat. Másodvetésű szuperkorai és igen korai hibridek termés eredményei. (Kiszombor 2014.) Az évről évre változó körülményekhez változatos vetésszerkezettel tudunk a legjobban alkalmazkodni. Ez nem csak a vetésidő jó megválasztását jelenti, amely egyes esetekben lehet kényszer is, hanem azt is, hogy változatosabb érésidejű hibridekkel könnyebb a nem várt helyzeteket megoldani. A nagy terméspotenciálú hibridek vetését időzíthetjük korábbra, de minden esetben vegyük figyelembe, hogy a talaj, illetve a magágy mikortól éri el tartósan a 10 C-os hőmérsékletet. Kisebb termésveszteséget még ellensúlyozhatnak a korábbi betakarítás és alacsonyabb szemnedvesség jelentette előnyök. Megcsúszott vetés esetén későbbi betakarítással, esetleg szárítási költséggel kell számolnunk, ha a FAO 300-as, esetleg 400-as hibridekhez ragaszkodunk. Az idei év tapasztalatai alapján a késő őszig lábon álló kukoricán a Fusarium fajok jelentős csőpenészt okozhatnak, ami mikotoxinok felhalmozódásához vezethet a takarmányban. További problémát jelenthet ilyenkor a jó minőségű magágy kialakítása, ha őszi vetés is szerepel a forgóban. A rövid tenyészidejű hibridek termésátlaga ugyan alacsonyabb, de hamarabb betakaríthatóak és még magasabb kukorica árak mellett szárítás nélkül is értékesíthetőek. A korábbi betakarítás után pedig hamarabb elkezdődhetnek a talajmunkák az őszi vetések előtt. További előnye a rövid tenyészidőnek, hogy öntözhető körülmények között akár másodvetés is tervezhető használatukkal. 15

18 Napraforgó Manitou PR Korai Olajnapraforgó Olajtartalom Alkalmazkodóképesség Gyors kezdeti fejlődésű, kiváló termőképességű hibrid. Biztonságos terméshozama miatt elismert és keresett. Aszályos körülmények között is kiemelkedő hozamokra képes. Minden Magyarországon található peronoszpóra-rasszal szemben ellenálló. 5 Korai Gyors kezdeti fejlődés Kiváló termőképesség Kiemelkedő termésbiztonság Félig bókoló tányérállás Minden Magyarországon található peronoszpóra-rasszal szemben ellenálló Javasolt növénysűrűség: ezer tő/ha Elsősorban intenzív technológiához ajánlott Az intenzív termesztési körülményeket kimagasló termésátlaggal hálálja meg NAPRAFORGÓ FAJTAKÍSÉRLET KISZOMBOR, 2013 Kaszattermés (t/ha) Bravo GK fj. Clarissa Standard Inessa Supersol IMI GK fj. IMI GK fj. Standard GK Mandala IMI GK fj. Manitou GK fj. IMI GK fj. IMI GK fj. IMI GK fj. Bamboo Saray Walcer HO GK fj Olaj % Walcer igen korai HO hibrid H0 Olajtartalom Alkalmazkodóképesség A magas olajsavas csoport legkorábban érő képviselője. Kiváló termőképességű és olajhozamú, átlag feletti szárazságtűrésű hibrid. Olajsavtartalma stabilan 85% feletti. Hidegsajtolásra kiválóan alkalmas. Szár- és tányérvédelem mellett 4,0-5,0 t/ha termésre képes. Igen korai, kétvonalas 50% feletti olajtartalom Stabilan 85% feletti olajsavtartalom Összes tokoferol tartalma magas cm magasság Sötétzöld, viaszolt levelek Félig felálló tányérállás Átlag feletti szárazságtűrés 16

19 Napraforgó Középérésű 48-50% olajtartalom Kiemelkedő termésbiztonság Kiváló szárazságtűrés cm magasság, szilárd, vastag szár Nagy, bókoló tányérvirágzat Domború magoldal Minden Magyarországon található peronoszpóra-rasszal szemben rezisztens Szár- és tányérbetegségekre kevésbé fogékony Mandala Középérésű Olajnapraforgó Olajtartalom Alkalmazkodóképesség Kiváló termőképességű és olajhozamú, kiemelkedő termésbiztonságú hibrid. Az átlagosnál alacsonyabb tőszámmal javasolt a termesztése Ajánlott növénysűrűség: ezer tő/ha Tányérvédelme és állományszárítása hidas technológiával is kivitelezhető Korai Az éréscsoport átlagánál kedvezőbb olajtartalom Átlagon felüli szárszilárdság Átlagon felüli alkalmazkodóképesség Ajánlott növénysűrűség: ezer tő/ha A tőszámemelést terméstöbblettel hálálja meg Madárkárra kevésbé érzékeny Korai Étkezési napraforgó Kiegyenlített növényállomány Lehajló tányér Nagy kaszattömeg, igen kedvező, 60%-os bélarány Jól hántolható kaszat Alacsony olajtartalmú bél, nem avasodik Jó általános szántóföldi rezisztencia Javasolt növénysűrűség: ezer tő/ha A tőszámot ne növeljük Kaszattípusa miatt a hántolók kedvelik Magtermésként és hántolva is jól exportálható Bambó Korai Olajnapraforgó Olajtartalom Alkalmazkodóképesség Hazánkban a termelők körében U-55E néven vált ismertté. Jelenlegi forgalmazási területe Ukrajna és Magyarország. Marica-2 Korai Étkezési napraforgó Hántolhatóság Alkalmazkodóképesség Kiegyenlített növényállományú, nagy kaszattömegű hibrid. 17

20 Szója Pannónia kincse Középérésű Alsó hüvelymagasság Állóképesség Betegségekkel szembeni rezisztencia A Pannónia kincse az elmúlt években az egyik legelterjedtebb szójafajtává vált hazánkban. Klasszikusan nagyot termő, potenciális termőképessége intenzív körülmények között meghaladja az 5 tonnát hektáronként. Az évjárat-stabilitása a termesztett szóják közül kiemeli. Ezt bizonyítja, hogy a csapadékos 2014-es évben és az aszályos 2013-as évben is stabilan az átlag fölött termett. Folyton-növő, kiváló elágazó képességgel rendelkező szója fajta, emiatt nem szükséges a túlsűrítése, mag/ha-os mennyiséggel vetve sikeresen termeszthető. Termés (kg/ha) OMÉK Agrárfejlesztési Díj, 2011 Az elmúlt években az egyik legelterjedtebb szójafajtává vált hazánkban. A szaporító-területek nagysága alapján a Pannónia kincse a legnagyobb területen termesztett szója. OMÉK 2011 A magyar föld legjava A PANNÓNIA KINCSE TERMÉSE ÜZEMI KÍSÉRLETEKBEN Pannónia Kincse Átlag Középérésű Lapított gömb alakú, sárga színű, közepes mag Sárga színű köldök és köldökcsík Folyton-növő Kiemelkedő ezerszemtömeg Magas fehérje- és olajtartalmú magtermés Rendkívül jó szárszilárdság, a nagy tömeg ellenére sem dől meg Betegségekkel szembeni ellenállóság Kiváló alkalmazkodóképesség Intenzív körülmények közötti termőképessége 5 t/ha fölötti Termésbiztonsága stabilan magas Kiemelkedő kórtani tulajdonságai miatt növényvédelme alacsony költséggel megoldható Az átlagosnál magasabban elhelyezkedő alsó hüvelyek csökkentik a betakarítási veszteséget Nagyüzemi eredményei az aszályos években is igazolják kiváló alkalmazkodóképességét A Pannónia kincse termése üzemi kísérletekben, 2014 Termőhely Termés, kg/ha Alsódobsza Olaszliszka Biharkeresztes Dalmand Prügy Szeged Újmohács 2012 Bóly 2012 Újmohács 2013 Bóly 2011 Dalmand 2013 PANNÓNIA KINCSE OLTÁSI KÍSÉRLET 500 EZER MAG/HA VETŐMAGNORMÁVAL, 2014 Terméseredmények, t/ha Vetőmagkezelés Ismétlések 1-4. Átlag Terméstöbblet Rhizobium-kultúra nélkül Vitavax ,59 3,90 3,92 3,34 3,69 Rhizobium-kultúrával HiCoat +Vitavax ,32 6,06 5,67 5,22 5,57 +51% 18

21 Szója A Gabonakutató Nonprofit Kft. által forgalmazott tripszin inhibitorban szegény szójafajtákat kiváló termőképességük, minőségük és agrotechnikai paramétereik folytán minden szójatermelőnek ajánljuk, azoknak a gazdáknak is, akik fehérjetakarmány tekintetében önellátásra törekednek. Aires Korai Korai Féldeterminált Sárga színű mag Fekete színű köldök Barna szőrözöttségű növény Közepes magasság Kiváló szárszilárdság Jó betegségekkel szembeni ellenállóság Tripszin-inhibitor [TIU] tartalom évi adatok alapján: mg/g Alsó hüvelymagasság Állóképesség Betegségekkel szembeni rezisztencia Korai, féldeterminált, alacsony tripszin-inhibitor tartalmú fajta, amely kiváló szárszilárdsággal rendelkezik. Korai betakaríthatósága miatt kiváló előveteménye a kalászosoknak. Késői és normál vetéshez, kalászos előveteménynek javasolt A kísérleti tapasztalatok és külföldi szakirodalmi adatok alapján adott tanácsunkra 2013-ban már több kisebb-nagyobb állattenyésztő üzem is beépítette ezeket a szójákat a takarmányaiba. Az egyik húsmarha-tartó partnerünk, 2013-ban termelt Aires fajtájú szóját, a termést maradéktalanul megetette saját állataival. A tojótyúkok 20 %-ban, a húscsirkék 20 %-ban, a sertések %-ban kapták a feltárás nélküli szójababot. Az etetés folyamán semminemű állategészségügyi problémát nem tapasztalt, az etetéssel elégedett volt! SZARVASMARHA ETETHETŐSÉGI TANÁCSADÁS JAVASOLT RECEPTÚRA FELTÁRATLAN AIRES SZÓJÁVAL EREDETI RECEPTÚRA Takarmány Összetétel (kg) Sz.a. (kg) NEI (MJ) MFE (g) MFN (g) Hidrogénezett zsír 5,15 5,10 112,73 0,00 0,00 Kukorica 8,20 7,48 63,79 800,19 471,00 Extr. szójadara, közepes 32,00 28,80 229, , ,40 Összesen 45,35 41,38 405, , ,40 AIRES-SZEL KIEGÉSZÍTETT RECEPTÚRA Takarmány Összetétel (kg) Sz.a. (kg) NEI (MJ) MFE (g) MFN (g) Hidrogénezett zsír 2,80 2,77 61,29 0,00 0,00 Kukorica 3,00 2,74 23,34 292,75 172,37 AIRES, feltáratlan 20,00 18,18 179, , ,12 Extr.szójadara, közepes 19,60 17,64 140, , ,92 Összesen 45,40 41,33 404, , ,41 FELHASZNÁLÁSI JAVASLATOK Fajtáink fehérjében és olajban gazdag termése darálást követően, hőkezelés nélkül is etethető. Tejelő tehenek esetében 2-3 kg/ nap/egyed fejadagig, húsmarhák abraktakarmányába keverve a testtömeg figyelembe vétele mellett. Sertéstartásban a süldő és hízó takarmánykeverékben 5-10 %-os mértékben, baromfiféléknél, az indító fázis kivételével, %-os mértékben adható. (Felmerülő kérdéseikkel bizalommal forduljanak hozzánk!) 19

22 Szója Bahia Középérésű Alsó hüvelymagasság Állóképesség Betegségekkel szembeni rezisztencia Középérésű, kiváló termőképességű (4,5-5 t/ha), folytonnövő, alacsony tripszin-inhibitor tartalmú fajta, amely jó betegség-ellenállósággal rendelkezik. Középkorai Folyton-növő Sárga színű mag Sötétbarna színű köldök Barna szőrözöttségű növény Közepes magasság Kiváló szárszilárdság Jó betegségekkel szembeni ellenállóság Tripszin-inhibitor [TIU] tartalom: 16,8-20 mg/g Jó talajokra, intenzív technológiához javasoljuk Hilario középérésű Alsó hüvelymagasság Állóképesség Alkalmazkodóképesség Középérésű, folyton-növő, alacsony tripszin-inhibitor tartalmú fajta. Magas termőképessége és jó szárszilárdsága eltérő termesztési viszonyok között is sikeressé teszi. Termés (kg/ha) A BAHIA ÉS A HILARIO TERMÉSE SZÓJA ÜZEMI KÍSÉRLETEKBEN Bahia 3400 Hilario Középérésű Magas termőképesség Folyton-növő Sárga színű mag Sötétbarna színű köldök Barna szőrözöttségű növény Közepes magasság Jó szárszilárdság Átlagon felüli alkalmazkodóképesség Tripszin-inhibitor [TIU] tartalom: 17,3-19,9 mg/g Eltérő termesztési viszonyok között is sikeresen termeszthető Intenzív technológia mellett kiemelkedő terméshozamot produkál Alsódobsza Olaszliszka Biharkeresztes Dalmand Szeged 20

23 Szója agrotechnika Oltóporos kezelés hatása a szója termésére Célunk olyan technológiák kidolgozása, amelyekkel öntözetlen körülmények között, a száraz években 1,5-2 t/ ha, kedvezőbb feltételek mellett 3-4 t/ha szójatermések érhetők el. A szója rendkívüli vízigénye ( mm) miatt fontosak a kezdeti fejlődést segítő, vízháztartást javító megoldások. Kiemelkedő jelentőségű a szimbiotikus nitrogénkötés, különösen azokon a területeken, ahol korábban nem termeltek szóját. A Szeged-Öthalmi kísérleti területünk (mélyben sós réti csernozjom talaj) a kutatáshoz jellemzően provokatív (arid) feltételeket kínál. A szójának kedvező évben (537 mm csapadék a tenyészidőben) 45 cm sortávolsággal 6 fajtát állítottunk kisparcellás kísérletbe, olyan területen, ahol korábban nem termeltünk szóját. A vetőmagoltás, állományvédelem, levéltrágyák és kondicionáló készítmények szemtermésre gyakorolt hatásait vizsgáltuk. Az oltatlan vetőmaggal beállított parcellákon az igen korai érésű standard fajták (Standard-1 és -2) 2,81-3,04 t/ha, a középérésű Standard-3, valamint a három GK érdekeltségű fajta 3,68-3,81 t/ha termést értek el. A hoszszabb tenyészidejűek szignifikánsan többet teremtek, de az éréscsoportokon belül, a fajták között nem találtunk érdemi különbséget (1. ábra). Termés (t/ha) , Standard-1 Standard-2 Standard-3 Hilario P. Kincse Bahia Termés (t/ha) Termés (t/ha) ábra: Rhizobium készítménnyel végzett vetőmagoltás hatása a szója fajták szemtermésére (Szeged-Öthalom, 2014.) Levéltrágyák, fungicidek szója termésére gyakorolt hatása Vetőmagoltással a kísérleti területünkön ahol korábban nem termeltünk szóját a fajták átlagában 5,18 t/ha szemtermést értünk el. Ehhez képest a vizsgált levéltrágya, fungicid és növénykondicionáló (biostimulátor) készítmények alig befolyásolták a produktivitást. A technológiai változatok közül csak egy növénykondicionáló (Kondi-4) mutatott igazolható (7%) pozitív hatást, amelyet érdemes tovább vizsgálni (3. ábra). A meghatározó jelentőségű vetőmagoltással együtt ez a kezelés adta a fajták átlagában a kísérlet legnagyobb (5,56 t/ha) termését ,72 3,81 3,69 5,57 Oltott 5,26 5,18 3,68 3,73 Oltatlan Hilario Pannónia Kincse Bahia Átlag , ábra: Szója fajták szemtermése vetőmagoltás nélkül (t/ha) (Szeged-Öthalom, 2014.) 5.00 Kontroll LTR-1 LTR-2 Fungicid Kondi-1 Kondi-2 Kondi-3 Kondi-4 A GK érdekeltségű fajták vetőmag oltása jelentős terméstöbbleteket eredményezett az oltatlan kezelésekhez képest. A legnagyobb többletet a Pannónia Kincse fajtán mértünk, amelynek termését az oltás az oltatlan kontrollhoz képest 1,88 t/ha-ral, (50%-kal) 5,57 t/ha-ra növelte. A termésnövekedés a Hilario esetében 0,91 t/ha (23%), a Bahia fajtánál 1,46 t/ha (38%) mértékű volt (2. ábra) 3. ábra: Állománykezelések hatása a szemtermésre három szójafajta átlagában (t/ha) (Szeged-Öthalom, 2014.) A gümőképződést termőhelyi, technológiai és klimatikus feltételek határozzák meg, mértéke környezetfüggő, hiánya terméskorlátozó tényező. A vetőmagoltás sikere függ az oltóanyag minőségétől, jelentősen javíthatja az eredményt a vetőmagüzemi technológia. Mindezek folyamatos fejlesztése a termelőkkel közös érdekünk. 21

24 Takarmánycirok Szemescirok Takarmánycirkok TAKARMÁNYCIRKOK A takarmánycirkok szemescirok, silócirok, szudánifű a legjobb szárazságtűrő-képességű szántóföldi növénykultúrák közé tartoznak hazánkban. Fejlett gyökérzetük és viasszal borított levélfelületük miatt jól alkalmazkodnak a kedvezőtlen éghajlati- és talajviszonyokhoz, ezért a gyengébb talajadottságú területeken is jövedelmezően termeszthetők. Kiváló a megújuló és regenerálódó képességük. Hibridjeink betegségekkel szemben (kukorica csíkos mozaikvírus /MDMV/, Fusarium fajok, baktériumos levélfoltosság) toleránsak. A takarmánycirokfélék általános termesztéstechnológiai jellemzői: Talajelőkészítés: Jól előkészített vetőmagágyat és vetés utáni tömörítést igényel. Vetésidő: o C talajhőmérsékletnél (április végén vagy május elején). Vetésmélység: 3-5 cm. Gyomirtás: Alapkezelést feltétlenül javaslunk. Részletes gyomirtási útmutatónkat keresse honlapunkon. SZEMESCIROK Felhasználható takarmánykeverékekben (sertés esetén 20%, baromfi esetén 30-50% mértékig alkalmas a kukorica helyettesítésére) és madáreleségként. A jövőben várhatóan növekedni fog a jelentőségük a gluténmentes élelmiszerek előállításánál. A vörös magvú hibridjeink tannintartalma közepes (1% alatti), ami megfelel az EU-szabványnak. GK Emese Korai Vörös magvú Gombás betegségekkel szembeni tolerancia Szárazságtűrés Korai érésű, jó termőképességű, kiváló szárazságtűréssel rendelkező szemescirok hibrid. Gyengébb talajokon is eredményesen termeszthető. Betegségekkel szemben toleráns. Alföldi 1 Korai Vörös magvú Gombás betegségekkel szembeni tolerancia Szárazságtűrés Hazánkban a legnagyobb termést adó középkorai érésű szemescirok hibrid, az éréscsoport standardja. TERMESZTÉSTECHNOLÓGIAI JELLEMZŐK Korai érés Jó termőképesség, kiváló szárazságtűrés Nagy, fellazuló bugák Vörös színű, jó minőségű szemtermés g ezerszemtömeg, 10,5-12,5% fehérjetartalom Genetikai termőképesség: 9,0-9,5 t/ha szemtermés Rövid tenyészideje miatt május végéig vethető, akár másodvetésként is Középkorai érés J ó termőképesség, jó szárazságtűrés Nagy, tömör bugák Jó minőségű szemtermés g ezerszemtömeg 10,0-12,0% fehérjetartalom Genetikai termőképesség: 9,5-10,0 t/ha szemtermés Hazánk egész területén biztonságosan beérik GK EMESE ALFÖLDI 1 Tenyészidő Korai Középkorai Vetéshez ajánlott mag mag/m (13-16 növény/m) mag/m (13-15 növény/m) Ajánlott sortávolság 70 cm* 70 cm* Vetőmagmennyiség kg/ha 10-12,5 kg/ha Optimális állománysűrűség ezer tő/ha ezer tő/ha Kiszerelési egység 2 ha/zsák 70 cm-es sortávolságra vetve ( csíra/zsák) * 50 cm-es sortávolságra is vethető ezer tő/ha-os állománysűrűséggel 22

25 Takarmánycirok Silócirok A silócirkot szilázsként főként szarvasmarhák és juhok téli tömegtakarmányozására használják. Aszályos évben, gyengébb területeken többet terem a silókukoricánál és az intenzív termesztéstechnológiát igénylő kései hibrideknél. Hibridjeink felhasználhatók önmagukban is, valamint kukorica-cirok együttvetéshez is kiválóan alkalmasak (FAO 400-as érésű silókukoricákhoz ajánljuk). Minőségük kiváló, hozamuk szárazanyagtermésben meghaladja a külföldi hibridekét. Farmsugro 180 Középkései Fehér magvú ÚJ! Középkései érés Jó szárszilárdság Nagy, tömör bugák Jó minőségű, tanninmentes, fehér színű szemtermés 10-12% fehérjetartalom g ezerszemtömeg Genetikai termőképesség: 10,0-10,5 t/ha 4500 m 3 /ha felett volt a metánhozama a csehországi állami fajtakísérletekben Vetése május 15-ig javasolt Gombás betegségekkel szembeni tolerancia Szárazságtűrés Bő termőképességű, középkései érésű, jó szárszilárdságú, biogáz célú felhasználásra nemesített hibrid. Az ország déli, hamar felmelegedő területén szemescirokként is eredményesen termeszthető. Állami elismerése Csehországban történt. SZEMESCIROK FAJTAÖSSZEHASONLÍTÓ KÍSÉRLET, KISZOMBOR A kísérletekben a biomassza-típusú cirok hibridek átlagos metánhozama 3700 m 3 /ha, ezzel szemben a Farmsugro 180 metánhozama 4500 m 3 /ha felett volt. A szemescirok kísérletekben is egyértelműen bizonyította fölényét, hiszen a vizsgált években 8 t/ha közeli szemtermést produkált. Különlegessége még, hogy fehér magvú, ezért madáreleségnek is kiválóan alkalmas. Nagyon jól ötvözi a szemescirkok és a silócirkok előnyös tulajdonságait. Szemtermés (t/ha) Farmsugro Vt. 1. Vt. 2. GK Emese Vt. 3. Alföldi 1 Vt. 4. Vt. 5. Vt.6. A FARMSUGRO 180 EREDMÉNYEI UKZUZ KÍSÉRLETEKBEN Termőhelyek Metán hozam, m 3 /ha Biomassza típusú Čáslav Chrlice Lednice Uh. Ostroh Žatec átlag Farmsugro 180 hibridek átlaga Szárazanyag-tartalom, % 27,7 28,2 28,1 38,1 30,7 30, , ,3 Szárazanyag hozam, t/ha 16,0 14,6 14,2 12,5 11,0 13,7 23

26 Takarmánycirok Silócirok Róna 1 Középérésű Szárazanyag-termés Zöldhozam Középérésű, lédús szárú, cukorcirok típusú hibrid. Közepes és gyengébb talajokon is jövedelmezően termeszthető, akár aszályos években is. Középérésű Az éréscsoport standardja cm növénymagasság Lédús szár Jó bokrosodás Genetikai termőképesség: t/ha zöldtermés, t/ha szárazanyag-termés Nagy cukortartalom (refrakció: 14-17%) Kiváló szárazságtűrés Kiváló alkalmazkodóképesség Betegségekkel szembeni tolerancia Közepes és gyengébb talajokon is javasolt a termesztése GK Áron Középérésű Szárazanyag-termés Zöldhozam Kiváló termőképességű, középérésű, lédús szárú, cukorcirok típusú hibrid. Szárazságtűrő képessége átlagon felüli, gyengébb talajokon is sikeresen termeszthető. Zöldtermés (t/ha) SILÓCIROK FAJTAÖSSZEHASONLÍTÓ KÍSÉRLET KISZOMBOR, GK Áron Róna 1 Átlag Középérésű 6-8 nappal későbbi érésű, mint a Róna 1 hibridünk Kiváló termőképesség cm növénymagasság Lédús szár Jó bokrosodás Genetikai termőképesség: t/ha zöldtermés, t/ha szárazanyag-termés Nagy cukortartalom (refrakció: 13-15%) Kiváló szárazságtűrés Betegségekkel szembeni tolerancia Gyengébb talajokon is javasolt a termesztése TERMESZTÉSTECHNOLÓGIAI JELLEMZŐK Vetéshez ajánlott mag Ajánlott sortávolság Vetőmagmennyiség Optimális állománysűrűség Kiszerelési egység Silócirok mag/m (15-17 növény/m) 70 (75) cm 8-9 kg/ha ezer tő/ha 2 ha/zsák 24

27 Takarmánycirok Szudánifű Felhasználható legeltetésre, zöldszecska és fonnyasztás után szenázs készítésére. Szükség esetén szilázsként is felhasználható, de ilyenkor a szárazanyag-tartalmát növelni kell valamilyen tömegtakarmány hozzáadásával. Fajtáink cm-es növénymagasság felett biztonsággal takarmányozhatóak, évente 2-3-szor kaszálhatóak. GK Csaba Középkorai Középkorai Kiváló termőképesség: t/ha zöldtermés, t/ha szárazanyag-termés Jó bokrosodás és sarjadzó-képesség Vékony szár Jó hidegtűrő-képesség a vetés és kelés idején Tömegtakarmány hozzáadásával szilázsként is felhasználható Állóképesség Zöldhozam Középkorai, az egyik legnagyobb termőképességű hazai szudánifű hibrid. Jó bokrosodás és sarjadzó-képesség jellemzi. A vetés és kelés idején jó hidegtűrő-képességű. Akklimat Korai Korai Jó termőképesség: t/ha zöldtermés, t/ha szárazanyag-termés Jó bokrosodás és sarjadzó-képesség Vékony szár Másodvetésre alkalmas Gondos szárítás mellett széna is készíthető belőle Állóképesség Zöldhozam Korai, jó termőképességű, a legvékonyabb szárú minősített szudánifű fajta hazánkban. Jó bokrosodó- és sarjadzóképességű, másodvetésre is alkalmas. TERMESZTÉSTECHNOLÓGIAI JELLEMZŐK Szudánifű AKKLIMAT GK CSABA Vetéshez ajánlott mag mag/m mag/m (20-22 növény/m) (20-22 növény/m) Ajánlott sortávolság 12,5 cm* 12,5 cm* Vetőmagmennyiség kg/ha kg/ha Optimális állománysűrűség 1,6-1,8 millió tő/ha 1,6-1,8 millió tő/ha Kiszerelési egység 1 ha/zsák 0,5 ha/zsák * 25 cm-es sortávolságra is vethető fele magmennyiséggel 25

28 Tavaszi kalászosok Tavaszi árpa GK Habzó Sörárpa Kiváló termőképesség Kiemelkedő szárazságtűrés Jó söripari paraméterek 10,9% fehérjetartalom Kiemelkedő osztályozottság Kiváló termőképességű fajta, mely 2008-ban és 2009-ben is a legnagyobb termést adta a tavaszi árpák országos kísérleteiben. Szárazságtűrése kiemelkedő ben termése 14%-kal múlta felül a kísérleti fajták átlagát. Az ország egész területén biztonsággal termeszthető Aszálytűrése kiváló, a szárazabb alföldi területeken is megállja a helyét Javasolt vetőmagnorma: 450 csíra/m 2 GK Toma Sörárpa MOST JÖN! Kiemelkedő termőképesség Jó söripari paraméterek Kitűnő osztályozottság Cukrászipari termékek süthetők belőle TAVASZI ÁRPA KISPARCELLÁS FAJTAÖSSZEHASONLÍTÓ KÍSÉRLETEK EREDMÉNYEI GK Toma szemtermés átlag: 114,3% 2014-ben elismert, új, kiemelkedően bőtermő fajta. Termése kisparcellás fajta-összehasonlító kísérletek alapján a as évek átlagában 14,3%-kal haladta meg a kontroll fajták átlagát. A fajtaminősítési kísérletek során az átlagon felüli termőképességével emelkedett ki. Szemtermés átlag (t/ha) GK Toma Vt. 1. Standard 1. Vt. 2. Standard 2. Fajták TAVASZI ÁRPA KISPARCELLÁS FAJTAÖSSZEHASONLÍTÓ KÍSÉRLETI EREDMÉNYEK 2013 Szemtermés Növénymagasság Ezerszemtömeg Hl - tömeg Állóképesség Tenyészidő kalászolásig Érésidő eltérése a st.átlagtól t/ha rel.% cm g kg psz. nap nap GK Toma 4,94 116,8 67,3 43,4 65,6 9, átlag 4,60 108,7 63,7 41,6 65,3 9,

29 Tavaszi kalászosok Tavaszi búza, tavaszi tritikálé GK Március Korai Szálkás Kimagaslóan jó alkalmazkodó képességű és igen bőtermő, magas szalmahozamú, ugyanakkor jó állóképességű, kiváló malmi minőségű kenyérbúza. GK Idus Korai Igen rövid tenyészidejű, korai érésű, az első magyar nemesítésű tavaszi tritikálé. Tavaszi járó fajta, ősszel, illetve enyhe időjárás esetén akár télen is vethető. Korai, szálkás Rövid tenyészidő Érés: márciusi vetésben július második fele Rendkívül gyors, erőteljes kezdeti fejlődés Jó állóképesség Kiváló bokrosodás cm magas szalma Bő termés Magas szalmahozam Kimagaslóan jó alkalmazkodóképesség Kiváló malmi minőség Március hó során, lehetőleg annak első felében vessük. Javasolt a 4,5-5,5 millió csíra/ha körüli vetőmagnorma, ami ezerszemtömegtől függően kg/ha-os vetőmagmennyiséget jelent. Növényápolás tekintetében igénytelen. Az előveteménytől függően alaptrágyaként javasolt a kg N kijuttatása, amelyet április végén a második trágyázás követhet, ha az állomány beállottsága, a levelek színe és/vagy az analízis igényli. Rendkívül gyors és erőteljes fejlődése miatt a második fejtrágya kijuttatása száraz tavasz és május elejei gyenge állomány esetén indokolt. Korai Igen rövid tenyészidő Gyors kezdeti fejlődés Közepes termet Jó állóképesség Bő termés Kiváló gombabetegségekkel szembeni szántóföldi rezisztencia A GK Idus az ország bármely régiójában sikeresen termeszthető. A hazánkban előforduló gombabetegségekkel szembeni szántóföldi rezisztenciája kiváló, a fuzáriumos fertőzésre és előveteményre kevésbé érzékeny. Kedvező talajviszonyok esetén szeptembertől március végéig bármikor vethető és kiemelkedő termésre képes. Tavaszi vetése optimálisan március idusáig tart. Javasolt vetőmagnormája kg/ha. Kora tavaszi vetésben közvetlenül az őszi gabonák beérése után aratható. Vetés előtt ajánlott a hektáronkénti kg N-trágya kijuttatása, amelyet szükség esetén egy áprilisi kg/ha N-fejtrágyázás követhet. Foszforban szegény talaj esetén a P utánpótlás is hasonló mértékben javasolt. SPECIÁLIS FELHASZNÁLÁS Szemtermése értékes takarmány, de erőteljes vegetatív növekedésének köszönhetően mint szálas- és zöldtakarmány komponens is jelentős lehet. Az összes vizsgált tritikálé közül a legmagasabb fehérjetartalmú. Rendkívül értékes takarmánynövény, de alkalmas arra, hogy a humán élelmezésben is szerephez jusson. Kemény szemű, magas beltartalmi értékű, őrölhetősége kiváló (magas liszthozam). Az eszenciális aminosav tartalma magas, őrleményét megfelelő arányban búzaliszthez keverve értékes, magas rost- és fehérjetartalmú pék- és cukrászipari termék süthető belőle. 27

30 Tavaszi kalászosok Tavaszi zab GK Pillangó A hazai fajtaszortiment megbízható fajtája, amely 25 éve van a köztermesztésben. Népszerűségét jó alkalmazkodóképessége, kiegyenlített termése is magyarázza. Gyökérzete erőteljes, mélyebb lefutású, a talajnedvességet jól hasznosítja, a szárazságot jól tolerálja. Bokrosodó-képessége, állóképessége kiváló. 3,0-5,0 t/ha termőképesség Kiegyenlített termés Erőteljes gyökérzet Kiváló állóképesség Vörös levél vírusra, gombabetegségekre nem érzékeny Az ország egész területén biztonsággal termeszthető Legkedvezőbbek számára az enyhén savanyú barna erdőtalajok Optimális vetésidő: egész március Megkésett tavasz esetén áprilisban is vethető Javasolt vetőmagnorma: kg/ha GK Kormorán Fekete zab A hazai fajtaszortiment első fekete pelyvás fajtája. Beltartalmi tulajdonságai több szempontból is jobbak a hagyományos sárga pelyvás zabokénál. A fekete egész pontosan barna, sötétbarna pelyvaszínű fajták olyan plusz beltartalmi értékekkel rendelkeznek, hogy etetésükkel megnőhet a lovak fizikai teljesítménye. A barna, fekete pelyvaszín egyébként semmiféle hátrányos tulajdonságot nem jelez, így a GK Kormorán szemtermése bármely állat takarmányozására, illetve emberi fogyasztásra is kiválóan alkalmas. Fontos tulajdonsága és nagy előnye, hogy a jelenleg köztermesztésben lévő fajtákhoz képest pelyvaszázaléka igen alacsony. Barna, fekete pelyvaszín Alacsony pelyvaszázalék Igen jó hidegtűrés Vörös levél vírusra, gombabetegségekre nem érzékeny Az ország egész területén biztonsággal termeszthető Különleges agrotechnikai követelményei nincsenek A hagyományos tavaszi zab technológiával kell termeszteni A télvégi komolyabb fagyok elmúltával már februárban, de akár januárban is vethető Javasolt vetőmagnorma: kg/ha 28

31 Olajlen Zoltán Szuperkorai Középérésű 2,1-3,5 t/ha termőképesség Barna mag Lándzsás alakú, sötétzöld színű levél Alacsony, vastag, erős szár Kiváló szárszilárdság, kiváló szárazságtűrés Sűrű állományban is több elágazást fejleszt Erőteljes kezdeti fejlődés Septorica linicola rezisztens Olajtartalom 41-43% 50% feletti Omega-3 zsírsav-tartalom Szárszilárdság Olajtartalom Betegségekkel szembeni rezisztencia Szuperkorai, kiváló termőképességű és olajtartalmú, biotermesztésre is ajánlott fajta, amely rendkívül kiegyenlített állományú. Alacsony, vastag erős szárú, szárazságtűrése és szárszilárdsága kiváló, ezért jól sűríthető, csapadékosabb években sem dől meg. Alkalmazkodóképessége szintén kiváló. Olaja étkezési célra is alkalmas. Sandra Korai Jó termésbiztonság 1,8-2,8 t/ha termőképesség Barna mag Lándzsás alakú, sötétzöld színű levél Közepes nagyságú virág Jó kiegyenlítettség 41-43% olajtartalom Septorica linicola rezisztens Szárszilárdság Szárazságtűrés Betegségekkel szembeni rezisztencia Magyarországon az első szabadalmat kapott olajlen. Korai virágzású és érésű, erőteljes kezdeti fejlődésű, jó szárazságtűrésű, kiváló szárszilárdságú fajta. Sűrű állományban általában kevés elágazással is sok tokot fejleszt. Nikol Középkései Erőteljes kezdeti fejlődés 2,3-3,2 t/ha termőképesség Világosbarna mag Lándzsás alakú, erekt típusú, sötétzöld színű levél Sűrű állományban is megfelelően elágazik Nagyon csapadékos években foltokban kisség megdőlhet Kiváló lisztharmattal szembeni ellenállóság Jó olajtartalom Magas linolénsav-tartalom Szárszilárdság Olajtartalom Alkalmazkodóképesség Középkései virágzású és érésű, kiegyenlített állományú, jó termésbiztonságú fajta. Intenzív típusú, megfelelő tápanyagszinten kiváló agrotechnikával nagy termés érhető el. A szélsőséges időjárási, illetve talajviszonyokhoz kiválóan alkalmazkodik. Omega-3 zsírsavtartalma révén humán felhasználásra is alkalmas. 29

32 Alternatív növények Köles, mohar, pohánka GK Alba Fehér magvú köles Jellemzés: Korai, madáreleségnek és emberi táplálkozásra is alkalmas fajta Rövid szárú, állóképessége igen jó, betegségekkel szemben ellenálló. A mag gömbölyű, emiatt a hántolási veszteség kicsi. Szemtermése csontfehér, termőképessége fővetésben 4,0-5,0 t/ha. Vetőmagszükséglete csíra/ m 2. GK Piroska Piros magvú köles Jellemzés: A felhasználása elsősorban madáreleségként történik. Korai, alacsony szárú, bugája zászlós, tömött. Szemtermése vörösbarna. e 4,0-4,5 t/ha fővetésben, 2,5-3,0 t/ha másodvetésben. Vetőmagszükséglete 500 csíra/m 2, ami 30 kg/ha mennyiségnek felel meg. Fertődi 2 Sárga magvú köles Jellemzés: Felhasználható madáreleségként és a humán táplálkozásban is. Középkorai, szára középhosszú, bugája szétálló. Szemtermése okkersárga. e fővetésben 3,0-4,0 t/ha, másodvetésben 2,5-3,0 t/ha. Vetőmagszükséglete 500 csíra/m 2, ami 30 kg/ha mennyiségnek felel meg. 30 GK Erika Mohar Jellemzés: Madáreleségnek és szálastakarmánynak egyaránt alkalmas, korai fajta. Finom habitusú, kiváló bokrosodó képességű, szárazságtűrő, az aszályos időszak után gyorsan regenerálódik. Szemtermése okkersárga színű, ezermagtömege 2,5-2,8 g. Magtermőképessége főnövényként 3,0-4,0 t/ha, másodvetésben 1,5-2,0 t/ha. Zöldhozama főnövényként (2 növedék) t/ha, másodnövényként t/ha. Legnagyobb magtermés széles sortávolságra vetve (24 vagy 36 cm), 500 csíra/m 2 vetőmagmennyiséggel érhető el. Szálastakarmánynak 12 cm-es sortávolságra, 800 csíra/m 2 vetőmagmennyiséggel vessük. Oberon Pohánka Jellemzés: Hasznosítása: Humán táplálkozás (a hagyományos felhasználás mellett lisztjéből kenyér és sütemény is süthető. Lisztérzékenyek is fogyaszthatják). Fontos gyógyszeripari alapanyag, kiváló mézelő növény. Korai tenyészidejű, szemtermése sötétbarna színű, szárnyas. Rezisztenciája kiváló, kémiai növényvédelmet nem igényel. A biotermesztés ideális növénye. Magtermő-képessége: főnövényként 1,5-2,0 t/ha, másodvetésben 1,0-1,5 t/ha. Vetésideje május 15 - július 15. (fagyérzékenysége miatt a tavaszi fagyok után kell vetni és az őszi fagyok előtt betakarítani). Vetőmagszükséglete használati értéktől függően kg/ha.

33 Our company Hаша компания Cereal Research Non-Profit Ltd. Year of foundation: 1924 Gabonakutató, the largest agricultural research institute of Hungary. The company manages state property and can accomplish the course of innovation in its entity and integrity. The company contributes to the competitiveness of agriculture with 180 registered plant varieties and hybrids of 22 plant species, the total growing area of which covers domestically and abroad ca. one million hectares annually. The breeding, marketing, seed multiplication and sale of crops is based on a network of more than 200 domestic partners and 50 foreign companies and institutions embracing the research and market sphere. The company s innovations and novel products were awarded by the Grand Prize of the Hungarian Innovation Foundation, the Prize for Agrarian Innovation of the Ministry of Agriculture and Rural Development (3 times), and the Prize for Innovation of OMFB (Committee of National Technical Development). In 2011, the Prize for Agrarian Development was presented to our company on the National Agriculture and Food Exhibition for a soybean variety. On agricultural exhibitions, our commitment to high quality was acknowledged by several prizes and special awards. The international recognition of the company is highlighted by the Prize for Seed of International Exhibition in Canada and the International Trophy for Seed Export. The range of the plant species bred currently at the company is as follows: winter and spring types of bread and durum wheat, barley, triticale and oats; and winter rye; corn, grain sorghum, silage sorghum and Sudan grass; sunflower, winter rapeseed, soybean, linseed, millet, red clover, Hungarian millet and buckwheat; This brochure gives information about the spring-type crops to our customers. Our varieties are tested and grown in a number of countries besides Hungary: Corn: Romania, the Ukraine, Russia, Slovakia, Czech Republic, Belarus, Turkey and Iran; Sunflower: Romania, the Ukraine, Slovakia, France, Moldova, South- Africa, India, China and the USA; Linseed: United Kingdom Sorghum: Austria, Poland, Germany, Romania, Slovakia and the Ukraine. Crop production was risked by extreme climatic conditions due to global warming during the past decade, and scientists studying climate change emphasize that this tendency is expected not to change in the coming years. Our ultimate goal is to breed crops with improved stress tolerance in addition to high yielding ability under intensive conditions. Production technology minimizing the impact of adverse climatic conditions combined with highly adaptable plant varieties helps achieve the most consistent yields. The research teams of the Cereal Research Non-Profit Ltd. focus on identifying crops with improved levels of responses to the recent challenges and invest efforts in developing production technology. The research work is done consequently and concentrating on the constantly changing demands in order to offer the best plant varieties and hybrids to our customers from year to year. ООО Исследовательская Компания Зерновых култур Основан в 1924-ом году OOO Научно-исследовательская компания зерновых культур крупнейший научно-исследовательский институт сельского хозяйства в Венгрии. Задача ООО продолжать традиции института, вести селекцию новых, более ценных сортов и гибридов, которые обеспечивают высокие и устойчивые урожаи. При создании современных сортов надо заниматься и развитием и применением теоретических исследований. Не менее важную роль играет в нашей деятельности разработка технологии выращщивания отдельных култур. Ведение первичнго и товарного семеноводства дает возможность через семена реализовать достигнутых нами результатов, и в целом поддержать процесс инновации. В настоящее время занимаемся селекцией 22-х видов сельскохозяйственных культур. 180 районированноых сорта имеются на службе сельского хозяйсва. Ежегодно общая посевная площадь наших сортов в Венгрии и зарубежом составляет около одного миллиона га. Наша деятельность основана на сотрудничестве и парнерстве с многими фирмами и учреждениями науки охватывая и рыночную сферу. Наши результаты и новинки в научной работе, наша деятельность в инноваци, получили следующие признание в Венгрии и зарубежом: Приз Венгерской Инновации один раз, Приз Аграрной Инновации от Министерства Земледелия и развития регионов ВР три раза, и Приз ОМFВ (Комитет по развитию технических наук) один раз. В 2011-ом году на Выставке сельского хозяйства ВР получили Приз Аграрной Инновации за сорт сои Паннониа Кинче. На многочисленных выставках сорта и гириды нашей селекции и научные достижения института в целом были неоднократно удостоены наградами и дипломами. О признании наших результатов зарубежом свидетельствуют: Приз полученный в Канаде на Международной выставке и Международный Трофей за экспорт. Наша компания ведёт селекцию следующих сельскохозяйственных култур: Озымые и яровые: пшеницa, твёрдая пшеница, ячмень, тритикале, овёс и озимая рожь. Кукуруза, сорго на зерно, сорго на силос, суданская трава. Подсольнечник, озимый рапс, соя, лён-кудряш, просо, клевер, могар, гречиха. В настоящем издании описаны сорта и гибриды яровых култур Сорта и гибриды селекции нашей компании тестируются и районируются в самых разных странах мира. С гордостью можем говорить о том, что десятки лет назад какую важную роль играла селекция кукурузы в сотрудничестве стран СЭВ, что сегедские гибриды подсолнечника сеялись на больших площадях во Франции, наши сорта льна-кудряша были определяющими сортами в Англии. Много изменилось буквально в последнее десятилетие, но Научно Исследовательская Компания, обладая богатыми резервами знаний и генофонда, продолжая традиции, и в настоящее время с успехом может конкурировать на международном рынке. В нашей селекционной работе особое внимание уделяется селекции сортов и гибридов, которые успешно возделываются в странах СНГ. Наши представители, ООО Вудсток и ООО Хунгаросид, испитывают гибриды кукурузы в странах СНГ, лучшие из которых передаются в госсортоиспытание. После районирования организуют и реализацию их семян. Районированные гибриды: Россия - СЗТК 191, Шаролта и ТК 202. Украина - Оксана, Шаролта, Сегеди 363 и Сегеди ТК 367. В Белоруссии и Молдавии гибриды-кандидаты показывают хорошие результаты. В Украине фирма Химагромаркетинг представляет гибрид сорго на силос Рона 1, ГК Габриелла сорт и ГК 3705 гибрид озимого рапса, гибрид подсольнечника Бамбо. Климат с каждым годом становится все более экстремальным. Явно видны крайности погодных условый, вызванные глобальным потеплением. Наши ученые стремятся вооружать сорта со свойствами устойчивости к разным стрессовым влияниям с целью сохранения признаков сортов, дающих выдающиеся результаты при благоприятных условиях. Для получения высоких урожаев необходимо сеять сорта с высокой степенью адаптивности к окружающим условиям, применяя и развивая передовые достижения агротехнологии. В результате последовательной, непрерывной работы наших ученых появляются все более и более ценные результаты, обращающие на себя внимание широкого круга специалистов. 31

34 SZAKTANÁCSADÁS ÉS KAPCSOLATTEREMTÉS HA ÖN RÉSZLETESEBB INFORMÁCIÓT IGÉNYEL FAJTÁINK NEMESÍTÉSÉVEL KAPCSOLATBAN, MUNKATÁRSAINK, NEMESÍTŐ KOLLÉGÁINK ÖRÖMMEL ADNAK TÁJÉKOZTATÁST. Nemesítők Kukorica: Dr. Lehoczki-Krsjak Szabolcs Kukorica: Dr. Szél Sándor Kukorica: Balassa György Napraforgó: Mészáros Géza Szója: Falusi János Tavaszi kalászosok: Dr. Beke Béla Tavaszi kalászosok: Dr. Bóna Lajos Takarmánycirok: Ábrahám Éva Babett Köles, mohar, pohánka: Táplánszentkereszti Növénynemesítő Állomás VETŐMAG-FORGALMAZÁS, SZAPORÍTÓANYAG-KIHELYEZÉS GABONAKUTATÓ NONPROFIT KFT. KERESKEDELMI FŐOSZTÁLY, SZEGED Telefon: Fax: Ladányi Miklós, vetőmag megrendelés Mobil: Süliné Faragó Erzsébet, logisztika Telefon: , 2104 mellék Mobil: Dr. Bekéné Dr. Süli Aranka, kalászos főelőadó Mobil: VETŐMAGÜZEM Gabonakutató Nonprofit Kft. Vetőmagüzem 6775 Kiszombor, Dénesmajori út Telefon: Fax: Gabonakutató Nonprofit Kft. Növénynemesítő Állomása 9761 Táplánszentkereszt, Rumi út Telefon: Fax:

35

36

Tisztelt Gazdatársak!

Tisztelt Gazdatársak! Köszöntő Tisztelt Gazdatársak! A Gabonakutató 2014-ben ünnepelte fennállásának 90. évfordulóját. Intézetünket az eltelt évtizedek alatt a folyamatos fejlődés, a minőségi munka, valamint a fajták, hibridek

Részletesebben

TAVASZI FAJTAAJÁNLAT 2016

TAVASZI FAJTAAJÁNLAT 2016 TAVASZI FAJTAAJÁNLAT 2016 TARTALOMJEGYZÉK KÖSZÖNTŐ......................... 1 KUKORICA......................... 2 Hibridkukorica összefoglaló táblázat................ 2 TK 175, GKT 211.......................

Részletesebben

Tavaszi Dél-Alföldi Fórum

Tavaszi Dél-Alföldi Fórum Tavaszi Dél-Alföldi Fórum Gazdaságos kukorica termesztés GK hibridekkel Szél Sándor és munkatársai Gabonakutató Nonprofit Kft. Szeged 2016.02.24 Mikor gazdaságos? Ha a termésért kapott bevétel meghaladja

Részletesebben

TAKARMÁNYCIROK TERMESZTÉS

TAKARMÁNYCIROK TERMESZTÉS TAKARMÁNYCIROK TERMESZTÉS A takarmánycirok szemescirok, silócirok, szudánifű kevésbé igényli a jó talajokat, kiváló a szárazságtűrő-képessége, és jobb a tápanyag feltáró- és felvevő képessége, mint a legtöbb

Részletesebben

KISKUN VETŐMAGKÍNÁLAT

KISKUN VETŐMAGKÍNÁLAT 2012 KISKUN KISKUN VETŐMAGKÍNÁLAT Magyar földbe magyar vetőmagot! IN MEMORIAM Dr. Rády Samir 1941 2011 Megkezdett munkádat méltóképpen folytatjuk. Tisztelt Termelők! A Kiskun Kft. megújult vezetése köszönti

Részletesebben

Tavaszi fajtaajánlat

Tavaszi fajtaajánlat Tavaszi fajtaajánlat 2014 Tartalomjegyzék Köszöntő... 1 Kukorica... 2 Hibridkukorica összefoglaló táblázat...2 TK 175, GKT 211 ÚJ...3 GKT 288, Sarolta, GKT 270 (fj)...4 GKT 372 ÚJ...5 GKT 376 (fj), Szegedi

Részletesebben

FÓKUSZBAN A SZÓJA. Virágné Pintér Gabriella Szeged, február 24.

FÓKUSZBAN A SZÓJA. Virágné Pintér Gabriella Szeged, február 24. FÓKUSZBAN A SZÓJA Virágné Pintér Gabriella Szeged, 2016. február 24. A világ szójatermesztése Évente 250-270 millió tonna szójabab terem a világon. A világ mezőgazdasági területének 6%-án termelnek szóját,

Részletesebben

Tavaszi fajtaajánlat. A mi földünk, a mi jövőnk

Tavaszi fajtaajánlat. A mi földünk, a mi jövőnk 2018 Tavaszi fajtaajánlat A mi földünk, a mi jövőnk TARTALOMJEGYZÉK Köszöntő......................................................................3 KUKORICA.....................................................

Részletesebben

Szemescirok termesztési technológia

Szemescirok termesztési technológia Szemescirok termesztési technológia A szemescirok nagy termőképességű, kiváló szárazságtűrő-képességű, közepes- és gyengébb talajadottságú területeken is jövedelmezően termeszthető szemestakarmánynövény.

Részletesebben

A legtöbbet termő középérésű.

A legtöbbet termő középérésű. REPCE 64 REPCE HIBRIDEK REPCE HIBRIDEK A legtöbbet termő középérésű. Az SY Bluestar a Syngenta legújabb, ogura típusú hibridrepcéje. Robosztus megjelenésű, középérésű hibrid, mely átlagon felüli terméspotenciállal

Részletesebben

Magyar Szója fajtasorban szereplő szója fajták fajtaleírásai, 2016

Magyar Szója fajtasorban szereplő szója fajták fajtaleírásai, 2016 Magyar Szója fajtasorban szereplő szója fajták fajtaleírásai, 2016 Boglár Éréscsoport: igen korai-korai Fajta tulajdonos: Bóly Zrt. A szárazságot jól tűrő, aszályos évjáratokban is kiemelkedő termést adó

Részletesebben

Magyar Szója fajtasorban szereplő szója fajták fajtaleírásai, 2016

Magyar Szója fajtasorban szereplő szója fajták fajtaleírásai, 2016 Magyar Szója fajtasorban szereplő szója fajták fajtaleírásai, 2016 Boglár Éréscsoport: igen korai-korai Fajta tulajdonos: Bóly Zrt. A szárazságot jól tűrő, aszályos évjáratokban is kiemelkedő termést adó

Részletesebben

Tisztelt Gazdálkodó!

Tisztelt Gazdálkodó! EURALIS HÍRLEVÉL 2011/4. EURALIS VETŐMAG KFT. 1118. Budapest, Rétköz u. 5. Tel.: 06-1-883-8884 Fax: 06-1-883-8885 www.euralis.hu Tisztelt Gazdálkodó! A jó idő érkeztével egyre sűrgetőbbé válik a határban

Részletesebben

TEJELŐ SZARVASMARHÁK ÖKOLÓGIAI TAKARMÁNYOZÁSÁRA AJÁNLOTT HAZAI SZÁNTÓFÖLDI NÖVÉNYFAJOK ÉS FAJTÁK ISMERTETŐJE

TEJELŐ SZARVASMARHÁK ÖKOLÓGIAI TAKARMÁNYOZÁSÁRA AJÁNLOTT HAZAI SZÁNTÓFÖLDI NÖVÉNYFAJOK ÉS FAJTÁK ISMERTETŐJE 1 TEJELŐ SZARVASMARHÁK ÖKOLÓGIAI TAKARMÁNYOZÁSÁRA AJÁNLOTT HAZAI SZÁNTÓFÖLDI NÖVÉNYFAJOK ÉS FAJTÁK ISMERTETŐJE TECH_08/A3/2-2008-0423 (CONFU_08) kutatási konzorcium 2014 2 SZÁNTÓFÖLDI ZÖLDTAKARMÁNY-NÖVÉNYEK

Részletesebben

Kukorica-, cirok-, szója- és napraforgó-bemutató Kiszomboron

Kukorica-, cirok-, szója- és napraforgó-bemutató Kiszomboron Kukorica-, cirok-, szója- és napraforgó-bemutató Kiszomboron Az idén szeptember negyedikén tartotta a Gabonakutató Kft. a hagyományos kukorica-, cirok- és szójabemutatóját, amit a korábbi évektől eltérően

Részletesebben

A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 2014. évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata

A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 2014. évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 2014. évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata GK Berény Elismerés éve: 2010. Szálkás, korai érésű Általánosan jó alkalmazkodó-képességű, kiemelkedő szárazságtűréssel rendelkező,

Részletesebben

REPCE BÚZA ÁRPA. LG őszi vetőmag ajánlat 2015. Kevesebb kockázat nagyobb haszon!

REPCE BÚZA ÁRPA. LG őszi vetőmag ajánlat 2015. Kevesebb kockázat nagyobb haszon! REPCE BÚZA ÁRPA LG őszi vetőmag ajánlat 2015 Kevesebb kockázat nagyobb haszon! 2 Őszi vetőmag ajánlat REPCE 3 A Limagrain kutatási tevékenységének középpontjában a termésmennyiség folyamatos növelése mellett,

Részletesebben

fajtaajánlat A mi földünk, a mi jövőnk

fajtaajánlat A mi földünk, a mi jövőnk 2019 Tavaszi fajtaajánlat A mi földünk, a mi jövőnk Tartalomjegyzék Köszöntő---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- 3 Kukorica----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

GK magabiztos 2017 tavaszán is! Tavaszi fajtaajánlat

GK magabiztos 2017 tavaszán is! Tavaszi fajtaajánlat GK magabiztos 2017 tavaszán is! Tavaszi fajtaajánlat Tartalomjegyzék Köszöntő.... 1 Kukorica... 2 Hibridkukorica összefoglaló táblázat.... 2 TK 175, GKT 211.... 3 GKT3213.... 4 GKT 270, GKT 288, Sarolta....

Részletesebben

VETÔMAGOK 2014. Megújult kukorica genetikánk A tudomány ígéretes alkotásai. Gyommentes életre terem A CL technológia éllovas napraforgói

VETÔMAGOK 2014. Megújult kukorica genetikánk A tudomány ígéretes alkotásai. Gyommentes életre terem A CL technológia éllovas napraforgói VETÔMAGOK 2014 Megújult kukorica genetikánk A tudomány ígéretes alkotásai Gyommentes életre terem A CL technológia éllovas napraforgói A siker forrása az ember LG az Ön szolgálatában! www.lgseeds.hu kukorica

Részletesebben

TAVASZI VETÔMAG AJÁNLAT 2018

TAVASZI VETÔMAG AJÁNLAT 2018 TAVASZI VETÔMAG AJÁNLAT 2018 KUKORICA TERMÉKÁTTEKINTÉS KUKORICA MEGNEVEZÉS FLATO FARADAY MOSQUITO TOUAREG SENSOR DIMENSION FAO 320-340 330-350 340-360 360-380 360-380 370-390 Hasznosítás szemes szemes

Részletesebben

2014 TAVASZ jó mag jó aratás. szója. Új fajták *** SG EIDER SGSR PICOR SY ELIOT *** Minden, ami vetőmag

2014 TAVASZ jó mag jó aratás. szója. Új fajták *** SG EIDER SGSR PICOR SY ELIOT *** Minden, ami vetőmag 2014 TAVASZ jó mag jó aratás szója Új fajták *** SG EIDER SGSR PICOR SY ELIOT *** Minden, ami vetőmag 2. oldal 2014 tavasz / jó mag jó aratás Tisztelt Szójatermelő! A Saatbau Linz Hungária Kft és a Lajtamag

Részletesebben

A cirkok jelentôsége, termesztése

A cirkok jelentôsége, termesztése Cirok Ajánlat 2013 A cirkok jelentôsége, termesztése Az EURALIS törekszik arra, hogy a szemes és siló/biogáz hasznosítású cirkok (Sorghum bicolor) kapcsán több alternatívát kínáljon partnereinek. TAKARMÁNYCIROK

Részletesebben

A nagy termés nyomában. Mezőhegyes, szeptember 11.

A nagy termés nyomában. Mezőhegyes, szeptember 11. A nagy termés nyomában Mezőhegyes, 2014. szeptember 11. Időjárás Trágyázás, növénytáplálás, talaj- és növénykondícionálás Levegőből támadó rovarok Levegőből támadó gombák Herbicid-használat Vetésidő Talajlakó

Részletesebben

Tavaszi. fajtaajánlat. Gabonakutató Nonprofit Kft.

Tavaszi. fajtaajánlat. Gabonakutató Nonprofit Kft. Tavaszi fajtaajánlat Gabonakutató Nonprofit Kft. 2011 TARTALOMJEGYZÉK Köszöntő.............................................. 1 Olajlen.............................................. 18 Kukorica..............................................

Részletesebben

Szakszerű választás, ÉSSZERŰ MEGOLDÁS!

Szakszerű választás, ÉSSZERŰ MEGOLDÁS! Szakszerű választás, ÉSSZERŰ MEGOLDÁS! KUKORICA HIBRID AJÁNLAT 2015. HISSZÜK, HOGY A SZAKSZERŰSÉG A LEGKIFIZETŐDŐBB! Tisztelt Partnerünk! Az elmúlt évtizedekben a kezdetektől napjainkig a KITE Zrt a folyamatos

Részletesebben

Fajtára keresni a CTRL majd az F gomb egyidejű lenyomásával megjelenő kis ablakban tud!

Fajtára keresni a CTRL majd az F gomb egyidejű lenyomásával megjelenő kis ablakban tud! Fajtára keresni a CTRL majd az F gomb egyidejű lenyomásával megjelenő kis ablakban tud! Auradur Korai, szálkás kalászú, közepes növénymagasságú, kiváló szárszilárdságú és jó télállóságú fajta, amely kiváló

Részletesebben

Kísérleti eredmények Vetésidő kísérlet:

Kísérleti eredmények Vetésidő kísérlet: A talaj termékenységét megőrző fajtaspecifikus kukoricatermesztési technológiák fejlesztése tartamkísérletben c. OTKA által támogatott kutatás (23-26) keretében a célkitűzések maradéktalanul teljesültek.

Részletesebben

A HIBRID EREJE ÚJ KUKORICA HIBRIDEK

A HIBRID EREJE ÚJ KUKORICA HIBRIDEK ÚJ KUKORICA HIBRIDEK Kedves Gazdálkodók! Az AGRIMAX cég kukorica hibridek nemesítésével foglalkozó kutatócsoportja Szerbiában már több, mint 20 éve a legmodernebb genetikai és biotechnológiai ismeretek

Részletesebben

TAKARMÁNYOZÁSI CÉLÚ GMO MENTES SZÓJABAB TERMESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI HELYES AGROTECHNOLÓGIA ALKALMAZÁSA MELLETT A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN

TAKARMÁNYOZÁSI CÉLÚ GMO MENTES SZÓJABAB TERMESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI HELYES AGROTECHNOLÓGIA ALKALMAZÁSA MELLETT A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN TAKARMÁNYOZÁSI CÉLÚ GMO MENTES SZÓJABAB TERMESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI HELYES AGROTECHNOLÓGIA ALKALMAZÁSA MELLETT A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN A projekt címe: A GMO mentes minőségi takarmány szója termesztés

Részletesebben

Magyar Szója Nonprofit Kft. fajtakísérletei

Magyar Szója Nonprofit Kft. fajtakísérletei Magyar Szója Nonprofit Kft. fajtakísérletei 2 0 1 7 A Magyar Szója Nonprofit Kft. tagjai A Magyar Szója Nonprofit Kft. célkitűzései Baki Agrocentrum Kft. Lajtamag Kft. Galldorf Zrt. A Magyar Szója Nonprofit

Részletesebben

A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 2013. évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata

A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 2013. évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 2013. évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata GK Békés A fajta elismerés éve: 2005. A fajtai korai érésű, szálkás típusú. Alkalmazkodóképessége kiváló. Fagy- és télállósága

Részletesebben

A HIBRID EREJE ÚJ KUKORICA HIBRIDEK

A HIBRID EREJE ÚJ KUKORICA HIBRIDEK A HIBRID EREJE ÚJ KUKORICA HIBRIDEK Kedves Gazdálkodók! Az AGRIMAX cég kukorica hibridek nemesítésével foglalkozó kutató-csoportja Szerbiában már több, mint 20 éve a legmodernebb genetikai és biotechnológiai

Részletesebben

KUKORICA VETŐMAG AJÁNLAT

KUKORICA VETŐMAG AJÁNLAT KUKORICA VETŐMAG AJÁNLAT 2014 dekalbteszt.hu dekalbmet.hu 04.30. ÚJ DKC3811 9 10 10 9 10 10 Termőképesség Vízleadás Aszálytűrés Korai fejlődési erély Szárszilárdság Gyökérerősség Alacsony növénymagasságú,

Részletesebben

I. Kiemelt kukoricahibrid ajánlat

I. Kiemelt kukoricahibrid ajánlat I. Kiemelt kukoricahibrid ajánlat FAO 380 PIONEER PR3N01 Rekordtermő a FAO 300 végén, nevében és termésben is Nº1 2011-ben Magyarország legnépszerűbb hibridje! 2011-ben a legnagyobb területen termesztett

Részletesebben

A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata

A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 2016. évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata GK Csillag A fajta elismerés éve: 2005. A fajta általános jellemzése: Levelei félig felállóak, közepesen szélesek, világos zöldek.

Részletesebben

160 éve KWS. KWS tavaszi vetőmag ajánlat 2017 JÖVŐT VETNI 1856 ÓTA

160 éve KWS.  KWS tavaszi vetőmag ajánlat 2017 JÖVŐT VETNI 1856 ÓTA 160 éve KWS KWS tavaszi vetőmag ajánlat 2017 JÖVŐT VETNI 1856 ÓTA Tiszta jövő, határozott irány! Tisztelt Partnerünk! Szakmai eredményeit tekintve a 2016-os év egy sikeres gazdálkodást mutatott. A kedvező

Részletesebben

Fazekas Miklós Alfaseed Kft.

Fazekas Miklós Alfaseed Kft. Fazekas Miklós Alfaseed Kft. Tanulmányok: A Szent István Egyetemen szerzett agrármérnöki diplomát A Kaliforniai Egyetemen növénynemesítést tanult MBA diplomát szerzett a Corvinus Egyetemen Kutatási terület:

Részletesebben

A KUKORICA CSEPEGTETŐ SZALAGOS ÖNTÖZÉSE

A KUKORICA CSEPEGTETŐ SZALAGOS ÖNTÖZÉSE A KUKORICA CSEPEGTETŐ SZALAGOS ÖNTÖZÉSE A KUKORICA VÍZIGÉNYE A kukorica a szántóföldi növények között a közepes űek csoportjába tartozik. A tenyészidő folyamán a termőhelytől, a hibrid tenyészidejének

Részletesebben

GK BÉKÉS (2005) Javító minőségű, nagy termőképességűőszi búza fajta.

GK BÉKÉS (2005) Javító minőségű, nagy termőképességűőszi búza fajta. GK BÉKÉS (2005) Javító minőségű, nagy termőképességűőszi búza fajta. Korai, megbízható fagy- és télállóságú, szárazságtűrő. Termőképessége üzemi körülmények között: 5-7,5 t/ha Esésszáma: 260-300 Szedimentációs

Részletesebben

NAIK és ZKI Zrt. csapata

NAIK és ZKI Zrt. csapata FŰSZERPAPRIKA kínálat 2017-2018 Kedves Fűszerpaprika Termelő, Feldolgozó és Kereskedő Partnerünk! Az elmúlt szezonokban tudásunk legjavát adva, a kínálatunkban szereplő Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs

Részletesebben

500-ak Klubja Genezis Repce tápanyag-utánpótlási kísérletek 2015/2016. Fókuszban a Genezis Nicola F1!

500-ak Klubja Genezis Repce tápanyag-utánpótlási kísérletek 2015/2016. Fókuszban a Genezis Nicola F1! 5-ak Klubja Genezis Repce tápanyag-utánpótlási kísérletek 15/16 Fókuszban a Genezis Nicola! A repce kiemelt fontosságú növény a számunkra. A 15-16-os szezonban hazánk repce termőhelyeit lefedve, 5 fajtasorral

Részletesebben

KALÁSZOS VETŐMAGOK 52

KALÁSZOS VETŐMAGOK 52 KALÁSZOS 52 KALÁSZOS VETŐMAGOK KALÁSZOS VETŐMAGOK Bologna Kiemelkedő termőképességű, stabilan kiváló minőséget adó (javító), szálkás búzafajta. Olyan terméspotenciál jellemzi, ami eddig ismeretlen volt

Részletesebben

Az EM készítmények használatának komplex vizsgálata című témáról

Az EM készítmények használatának komplex vizsgálata című témáról KUTATÁSI JELENTÉS Az EM készítmények használatának komplex vizsgálata című témáról Készítette: Futó Zoltán főiskolai docens Mezőtúr, 2006. ANYAG ÉS MÓDSZER A kísérletet az EM Magyarország Kft együttműködésével

Részletesebben

Elérhetőségeink VETÔMAGOK 2014

Elérhetőségeink VETÔMAGOK 2014 Elérhetőségeink VETÔMAGOK 2014 Gyarmati Bálint Értékesítési vezetô Tolna megye Dobos László Bács-Kiskun megye Görcs Ferenc 30-474-9284 30-847-8008 30-768 4574 [email protected] [email protected]

Részletesebben

A cirokfélék fajtakísérleti metodikai problémái

A cirokfélék fajtakísérleti metodikai problémái A cirokfélék fajtakísérleti metodikai problémái Szarvas, Székkutas 2010. szeptember 22. Budapest, 2013. február 27. Előterjesztés az OMFB részére 2010. nov. 11. Kísérleti módszertan fejlesztése Cirokfélék

Részletesebben

Pillangós növények a zöldítésben

Pillangós növények a zöldítésben Pillangós növények a zöldítésben Két nagy csoportot különböztetünk meg a zöldítésben használt pillangós növényfajok esetében: I. A nagymagvú pillangósok ( hüvelyesek) - Őszi-tavaszi borsó - Szója - T.bükköny

Részletesebben

INNOVÁCIÓ ElSŐ KÉZBŐL. www.saaten-union.hu

INNOVÁCIÓ ElSŐ KÉZBŐL. www.saaten-union.hu INNOVÁCIÓ ElSŐ KÉZBŐL tavaszi FAJTAkínáLat 20 www.saaten-union.hu TARTALOM KUKORICA SUFAVOR 4 SURREAL 5 SUMBERTO 6 SUMATOR 6 SUPERBIA 7 SUMBRA 8 SUAREZ 9 SUMER 9 SUANITO 10 SUM0307 10 MONTONI 11 SURCO

Részletesebben

Magyar Szója Nonprofit Kft. fajtakísérletei

Magyar Szója Nonprofit Kft. fajtakísérletei Magyar Szója Nonprofit Kft. fajtakísérletei 2016 A Magyar Szója Nonprofit Kft. tagjai A Magyar Szója Nonprofit Kft. célkitűzései Baki Agrocentrum Kft. Lajtamag Kft. Galldorf Zrt. UBM Agro Zrt. Gabonakutató

Részletesebben

repce 500-ak Klubja kísérleti eredmények

repce 500-ak Klubja kísérleti eredmények 04-05 repce 500-ak Klubja kísérleti eredmények Nicola F az Ön repce hibridje! A repce kiemelt fontosságú növény a számunkra. Mi sem mutatja jobban, mint az, hogy 8 fajtasorral együtt az 500-alk klubja

Részletesebben

Tisztelt Olvasók! 2007. június 6-7-én (szerdán és csütörtökön) A 9óra 30perckor kezdődő program mindkét napon azonos. Kutatás + Marketing

Tisztelt Olvasók! 2007. június 6-7-én (szerdán és csütörtökön) A 9óra 30perckor kezdődő program mindkét napon azonos. Kutatás + Marketing Kutatás + Marketing A Gabonatermesztési Kutató Közhasznú Társaság lapja Tisztelt Olvasók! Kalászos és repce fajtabemutatóinkra invitáló Híradónk ez évi nyári számának írásaiban is igyekszünk a múló, de

Részletesebben

A Gabonakutató Nonprofit Kft. lapja 30. évfolyam 1. szám, 2016. január. SZUPERKORAITól A SIlóIG. 2016-ban is

A Gabonakutató Nonprofit Kft. lapja 30. évfolyam 1. szám, 2016. január. SZUPERKORAITól A SIlóIG. 2016-ban is A Gabonakutató Nonprofit Kft. lapja 30. évfolyam 1. szám, 2016. január kutatás+marketing SZUPERKORAITól A SIlóIG 2016-ban is 1 Tartalom NÖVÉNYTERMESZTÉSI DÍJAT KAPTUNK.......... 3 KUKORICÁS ÚJDONSÁGOK.......................

Részletesebben

GabonaKutató. Sikerekben gazdag évet kíván a Gabonakutató Nonprofit Kft. HÍRADÓ. Kutatás + Marketing

GabonaKutató. Sikerekben gazdag évet kíván a Gabonakutató Nonprofit Kft. HÍRADÓ. Kutatás + Marketing Kutatás + Marketing GabonaKutató A Gabonakutató Nonprofit Kft. lapja 28. évfolyam 1. szám 2014. január HÍRADÓ Sikerekben gazdag évet kíván a Gabonakutató Nonprofit Kft. 2014 Öntözőrendszer átadás, búzaszenteléssel

Részletesebben

Árendás Tamás MTA ATK Mezőgazdasági Intézet, Martonvásár

Árendás Tamás MTA ATK Mezőgazdasági Intézet, Martonvásár Kukorica hibridek alkalmazkodóképességének jellemzése termésstabilitás vizsgálatokkal a Magyar Kukorica Klub TOP20 kísérleteinek 2015. évi eredményei alapján Árendás Tamás MTA ATK Mezőgazdasági Intézet,

Részletesebben

SZÓJA, KUKORICA, NAPRAFORGÓ, TAVASZI GABONAFÉLÉK 2016 FAJTAAJÁNLAT A JOBB TERMÉSÉRT. tavaszi katalógus MINDEN, AMI VETŐMAG

SZÓJA, KUKORICA, NAPRAFORGÓ, TAVASZI GABONAFÉLÉK 2016 FAJTAAJÁNLAT A JOBB TERMÉSÉRT. tavaszi katalógus MINDEN, AMI VETŐMAG SZÓJA, KUKORICA, NAPRAFORGÓ, TAVASZI GABONAFÉLÉK 2016 FAJTAAJÁNLAT A JOBB TERMÉSÉRT tavaszi katalógus MINDEN, AMI VETŐMAG 2. OLDAL tavaszi katalógus / tavasz 2016 Tisztelt Termelő! GALANKÓ Attila Szakmai

Részletesebben

Szárazság- és hőstressztolerancia

Szárazság- és hőstressztolerancia Szárazság- és hőstressztolerancia 3 fontos fejlődési szakaszban KWS HŐSTRESSZ- ÉS SZÁRAZSÁGTŰRŐ KUKORICA HIBRIDEK JÖVŐT VETNI 1856 ÓTA Mi történik akkor, ha a hőség és a szárazság szinte minden szezonban

Részletesebben

KUKORICA NAPRAFORGÓ CIROK

KUKORICA NAPRAFORGÓ CIROK KUKORICA NAPRAFORGÓ CIROK 2016 ELŐNYÖS TULAJDONSÁGOK Korán vethető FAO szám RGT Conexxion 320-330 RGT Dublixx 330-340 RGT Provexx 330-340 Alexxandra 370-380 RGT Exxaltan 370-30 Futurixx 30-400 RGT Lexxtour

Részletesebben

CSILLAGFÜRT Jelent sége már az ókori Egyiptomban termesztették Több faját ismerjük: fehérvirágú, sárgavirágú, kékvirágú, keskenylevel, ével csillagfürt felhasználása: zöldtrágya, zöldtakarmány, abraktakarmány

Részletesebben

kukorica 500-ak Klubja kísérleti eredmények

kukorica 500-ak Klubja kísérleti eredmények 014-015 kukorica 500-ak Klubja kísérleti eredmények A kukorica számára a 015 a szélsőségek éve volt, nem csak az egyes régiókban, de még táblán belül is jelentős különbségeket láttak a gazdák. Különösen

Részletesebben

VETŐMAG KATALÓGUS. S Őszi kalászosok S Kukorica S Aprómagvak

VETŐMAG KATALÓGUS. S Őszi kalászosok S Kukorica S Aprómagvak VETŐMAG KATALÓGUS S Őszi kalászosok S Kukorica S Aprómagvak 2019 Tisztelt partnerünk! 2017 őszén a Tradisco Kft. termeltetési üzletágának átvételével a francia Semences de France, az InVivo csoport tagja

Részletesebben

Szakszerű választás, ÉSSZERŰ MEGOLDÁS! REPCE VETŐMAG AJÁNLAT 2015.

Szakszerű választás, ÉSSZERŰ MEGOLDÁS! REPCE VETŐMAG AJÁNLAT 2015. Szakszerű választás, ÉSSZERŰ MEGOLDÁS! REPCE VETŐMAG AJÁNLAT 2015. MINDEN, AMIT A REPCÉRŐL TUDNI KELL! INFORMATIKAI HÁTTÉR AGROTECHNOLÓGIA Minden, ami a repce termesztéséhez szükséges! Műtrágyák Szaktanácsadás

Részletesebben

LG repce és kalászos vetőmag ajánlat. haszon! csak. Nincs kockázat. Őszi káposztarepce és kalászos termékkatalógus. Magról magra, magasabbra

LG repce és kalászos vetőmag ajánlat. haszon! csak. Nincs kockázat. Őszi káposztarepce és kalászos termékkatalógus. Magról magra, magasabbra LG repce és kalászos vetőmag ajánlat Nincs kockázat haszon! csak Őszi káposztarepce és kalászos termékkatalógus Magról magra, magasabbra tartalom Magról magra, magasabbra Bevezető...3 A Limagrain kutatásainak

Részletesebben

DEKALB KUKORICA katalógus, 2015

DEKALB KUKORICA katalógus, 2015 DEKALB KUKORICA katalógus, 2015 Legyen Önnek is egy tonnával több kukoricája... Bevezeto Tisztelt Partnerünk, A mottónk: DEKALB Seed your succes! Nem jelent mást, mint: legyen sikeres Ön is a DEKALB által!

Részletesebben

LG repce és kalászos vetőmag ajánlat. haszon! csak. Nincs kockázat. Őszi káposztarepce és kalászos termékkatalógus. Magról magra, magasabbra

LG repce és kalászos vetőmag ajánlat. haszon! csak. Nincs kockázat. Őszi káposztarepce és kalászos termékkatalógus. Magról magra, magasabbra LG repce és kalászos vetőmag ajánlat Nincs kockázat haszon! csak Őszi káposztarepce és kalászos termékkatalógus Magról magra, magasabbra tartalom Magról magra, magasabbra Bevezető...3 A Limagrain kutatásainak

Részletesebben

Szimulált vadkárok szántóföldi kultúrákban

Szimulált vadkárok szántóföldi kultúrákban Szimulált vadkárok szántóföldi kultúrákban Napraforgó, kukorica és őszi búza Dr. habil. Marosán Miklós iü. szakértő Dr. Király István iü. szakértő Bevezetés A termésképzés befejeződése előtt keletkező

Részletesebben

KARAVÁN F1. Csúcshozam, stressz toleranciával!

KARAVÁN F1. Csúcshozam, stressz toleranciával! UBORKA FAJTAKÍNÁLAT KARAVÁN F1 Csúcshozam, stressz toleranciával! Nagyon korai, partenokarp uborka hibrid. Középerős növekedésű, oldalhajtásai rövidek. Termései szabályos henger alakúak, ikresedésre, deformálódásra

Részletesebben

Ismertesse az őszi búza termesztésének célját, jelentőségét, technológiáját! Információtartalom vázlata:

Ismertesse az őszi búza termesztésének célját, jelentőségét, technológiáját! Információtartalom vázlata: 1. Ismertesse az őszi búza termesztésének célját, jelentőségét, technológiáját! Információtartalom vázlata: Termesztés céljai, jelentősége (fő- és melléktermékek felhasználása) Fajtaismeret (fontosabb

Részletesebben

Syngenta Kukorica hibridek ajánlat 2018

Syngenta Kukorica hibridek ajánlat 2018 Syngenta Kukorica hibridek ajánlat 2018 SY Talisman ÚJ! Nagyon rövid tenyészidejű (110-115 nap), igazi kettős ú (siló, ) köztes szemtípusú hibrid. Vetésidőre nézve nagyon rugalmas, lehet korán is és későn

Részletesebben

LG kukorica és napraforgó vetőmag ajánlat. haszon! nagyobb. Kevesebb kockázat. Magról magra, magasabbra

LG kukorica és napraforgó vetőmag ajánlat. haszon! nagyobb. Kevesebb kockázat. Magról magra, magasabbra LG kukorica és napraforgó vetőmag ajánlat Kevesebb kockázat nagyobb haszon! 2015 Magról magra, magasabbra bevezető A Limagrain Csoport szántóföldi üzletága, Európa egyik vezető vetőmag piaci szereplője.

Részletesebben

GabonaKutató. Sikerekben gazdag évet kíván a Gabonakutató Nonpro t Kft. HÍRADÓ. Kutatás + Marketing

GabonaKutató. Sikerekben gazdag évet kíván a Gabonakutató Nonpro t Kft. HÍRADÓ. Kutatás + Marketing Kutatás + Marketing GabonaKutató A Gabonakutató Nonprofit Kft. lapja 29. évfolyam 1. szám, 2015. január HÍRADÓ Sikerekben gazdag évet kíván a Gabonakutató Nonpro t Kft. 2015 90 éves a Gabonakutató A jogelőd

Részletesebben

TEMATIKUS TERV. Oktatási cél: Az őszi búza termesztésének enciklopédikus tárgyalása a Gazda I. képzésnek megfelelően koncentrálva.

TEMATIKUS TERV. Oktatási cél: Az őszi búza termesztésének enciklopédikus tárgyalása a Gazda I. képzésnek megfelelően koncentrálva. 1. számú melléklet (Forrás: K.B) TEMATIKUS TERV Téma: Az őszi búza termesztése. Oktatási cél: Az őszi búza termesztésének enciklopédikus tárgyalása a Gazda I. képzésnek megfelelően koncentrálva. Nevelési

Részletesebben

Őszi sörárpa termesztéstechnológia

Őszi sörárpa termesztéstechnológia Raiffeisen-Agro Magyarország Kft. szakmai anyag Őszi sörárpa termesztéstechnológia 1. A vetés ideje Fontos a vetés időpontjának meghatározása, optimális periódusnak mondható az október 10-20. között, nem

Részletesebben

ŐSZI BÚZA. GK Csillag. Őszi fajtaajánlat

ŐSZI BÚZA. GK Csillag. Őszi fajtaajánlat Őszi ŐSZI BÚZA GK Csillag MSZH-FO (2005) Magasság, cm 80-95 Levélállás félig felálló Hl tömeg, kg 80-82 Esésszám, s 280-320 Szemkeménység (P) 65-70 Nedves sikér % 31-33 Sikérterülés, mm 2,5-4,5 Zeleny

Részletesebben

Szárazság- és hőstressztolerancia

Szárazság- és hőstressztolerancia Szárazság- és hőstressztolerancia 3 fontos fejlődési szakaszban KWS HŐSTRESSZ- ÉS SZÁRAZSÁGTŰRŐ KUKORICA HIBRIDEK JÖVŐT VETNI 1856 ÓTA Mi történik akkor, ha a hőség és a szárazság szinte minden szezonban

Részletesebben

Martonvásári őszi zabfajták

Martonvásári őszi zabfajták 1. oldal (összes: 11) 2. oldal (összes: 11) Az idei tél eddig az átlagosnál enyhébb volt, ezért nem az áttelelés kérdése, hanem az áttelelő kórokozók és a kártevők kerültek előtérbe. 1. kép: Őszi zab és

Részletesebben

Irásbeli vizsgatevékenység

Irásbeli vizsgatevékenység Kódszám: M ----- KIAVA: 2012. 04. Il. VIÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM KORLÁ TOZOTI TERJESZTÉSŰ! Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2203-06 Növénytermesztés Vizsgarészhez rendelt

Részletesebben

DE AKIT. A Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság gabonanövényei

DE AKIT. A Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság gabonanövényei Universitatis Debreceniensis Sedes Scien tiarum A g ric ult ur ae DE AKIT A Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság gabonanövényei Debrecen, 2017 Universitatis Debreceniensis Sedes Scien

Részletesebben

Mag yar Szója és Fehérjenövény Eg yesület fajtakísérletei

Mag yar Szója és Fehérjenövény Eg yesület fajtakísérletei 2018 Mag yar Szója és Fehérjenövény Eg yesület fajtakísérletei A Magyar Szója Nonprofit Kft. tagjai A Magyar Szója Nonprofit Kft. célkitűzései A Magyar Szója Nonprofit Kft. a magyar szójatermesztőket,

Részletesebben

500-ak Klubja eredmények őszi búzában

500-ak Klubja eredmények őszi búzában 00-ak Klubja eredmények őszi búzában 201-201 A Genezis Partnerhálózat őszi búzával 130, hibridbúzával 2 helyszínen állított be trágyázási kísérleteket. Az országosan 1 Üzemi-Genezis technológiákat összehasonlító

Részletesebben

ŐSZI KÁPOSZTAREPCE ŐSZI GABONAFÉLÉK 2015 FAJTAAJÁNLAT A JOBB TERMÉSÉRT. őszi katalógus MINDEN, AMI VETŐMAG

ŐSZI KÁPOSZTAREPCE ŐSZI GABONAFÉLÉK 2015 FAJTAAJÁNLAT A JOBB TERMÉSÉRT. őszi katalógus MINDEN, AMI VETŐMAG ŐSZI KÁPOSZTAREPCE ŐSZI GABONAFÉLÉK 2015 FAJTAAJÁNLAT A JOBB TERMÉSÉRT őszi katalógus MINDEN, AMI VETŐMAG 2. OLDAL őszi katalógus / ősz 2015 / őszi káposztarepce, őszi gabonafélék Tisztelt Gazdálkodó!

Részletesebben

CUKORRÉPA VETŐMAGOK 72

CUKORRÉPA VETŐMAGOK 72 CUKORRÉPA 72 CUKORRÉPA VETŐMAGOK Kiemelkedően magas cukortartalmú, rizoktónia toleráns cukorrépa. Cerkospóra ellen az egyik legellenállóbb fajta. Minden cukorrépa termesztésre alkalmas területen termeszthető.

Részletesebben

Martonvásári. Fajtakatalógus 2013-2014

Martonvásári. Fajtakatalógus 2013-2014 Martonvásári Fajtakatalógus 2013-2014 Tartalomjegyzék Martonvásári őszi fajtaajánlat 2013 1 Jegyzetek 2 Prémium minőségű búzafajták 3 Mv Karizma 4 Mv Menüett 5 Mv Toldi 6 Mv Suba 7 Mv Ködmön 8 Mv Pántlika

Részletesebben

Fajtára keresni a CTRL majd az F gomb egyidejű lenyomásával megjelenő kis ablakban tud!

Fajtára keresni a CTRL majd az F gomb egyidejű lenyomásával megjelenő kis ablakban tud! Fajtára keresni a CTRL majd az F gomb egyidejű lenyomásával megjelenő kis ablakban tud! COSINUS Nemesítő: KWS Közép-korai érésű, száraz területekre ideális fajta. Hosszú szárú, jól bokrosodó képességgel

Részletesebben

Tartalomjegyzék TARTALOM

Tartalomjegyzék TARTALOM ŐSZI FAJTAAJÁNLAT 2015 TARTALOM Tartalomjegyzék Köszöntő... 1 Őszi kalászos összefoglaló táblázat... 2 3 ŐSZI BÚZA GK Ígéret ÚJ... 4 GK Csillag... 5 GK Békés... 6 GK Futár... 7 GK Körös... 8 GK Berény...

Részletesebben

DEKALB HÍRLEVÉL /3. szám

DEKALB HÍRLEVÉL /3. szám DEKALB HÍRLEVÉL 2011.02.23. 2011/3. szám A hibridválasztás jelentősége a betegségek okozta termelési kockázat kezelésében: Fókuszban a kukorica fuzáriózisa, illetve a fuzáriumos szártőkorhadás elleni védekezési

Részletesebben

T E R M É K A J Á N LÓ K a l á s zo s Re p c e

T E R M É K A J Á N LÓ K a l á s zo s Re p c e TERMÉKAJÁNLÓ Kalászos Repce Innovatív // INNOVATÍV TECHNOLÓGIAI MEGOLDÁSOK A CAUSSADE SEMENCES vetőmag-nemesítő vállalatot francia gazdák alapították. Nem véletlen tehát, hogy az immár nemzetközivé fejlődött

Részletesebben

SILÓKUKORICA AJÁNLAT

SILÓKUKORICA AJÁNLAT Magas rostemészthetőség Nagyobb tejhozam LGAN silókukoricákkal SILÓKUKORICA AJÁNLAT 1 Az silókukoricák használatának előnyei Napjainkban a hibridválasztást és a silókukorica Az emészthető rostok magas

Részletesebben

Bene Zoltán cégvezető

Bene Zoltán cégvezető A közel 20 éve a piacon lévő Karintia Kft. célja továbbra is változatlan. A gazdák számára modern genetikájú, elsősorban a Pannon régióra nemesített őszi és tavaszi vetőmagok előállítása és forgalmazása.

Részletesebben

Kukorica Ukrajnában: betakarítási jelentések rekord termelésről számolnak be

Kukorica Ukrajnában: betakarítási jelentések rekord termelésről számolnak be MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON Kukorica Ukrajnában: betakarítási jelentések rekord termelésről számolnak be Kép. Ukrajna kukorica betakarítása: termelés USDA (United States Department of Agriculture

Részletesebben

T E R M É K A J Á N LÓ Ku ko r i c a N a p r a fo r g ó

T E R M É K A J Á N LÓ Ku ko r i c a N a p r a fo r g ó TERMÉKAJÁNLÓ Kukorica Napraforgó Innovatív // INNOVATÍV TECHNOLÓGIAI MEGOLDÁSOK A CAUSSADE SEMENCES vetőmag-nemesítő vállalatot francia gazdák alapították. Nem véletlen tehát, hogy az immár nemzetközivé

Részletesebben

Együtt, a gazdaságos termesztésért

Együtt, a gazdaságos termesztésért 25. évfolyam 1. szám 2011. január Köszöntés az Olvasóknak Együtt, a gazdaságos termesztésért A Gabonakutató Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójává 2010. június 26-val neveztek ki. A korábbi években szoros

Részletesebben

EGYNYÁRI ÉS ÁTTELELİ SZÁLASTAKARMÁNYOK

EGYNYÁRI ÉS ÁTTELELİ SZÁLASTAKARMÁNYOK EGYNYÁRI ÉS ÁTTELELİ SZÁLASTAKARMÁNYOK Fontosabb csoportjai: -Tavaszi vetéső szálastakarmányok: - Nyári másodvetésőek -İszi vetéső áttelelı keverék zöldtakarmányok - Csalamádék - Silótakarmányok Tavaszi

Részletesebben

Szakszerű választás, ÉSZSZERŰ MEGOLDÁS!

Szakszerű választás, ÉSZSZERŰ MEGOLDÁS! Szakszerű választás, ÉSZSZERŰ MEGOLDÁS! SZÓJA FAJTA AJÁNLAT 17. MINDEN, AMIT A SZÓJÁRÓL TUDNI KELL! Tisztelt Partnereink! Hazánkban az utóbbi években egyre komolyabb érdeklődésre tart számot a szója termesztése,

Részletesebben

Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei a Közép-Dunántúlon 2005

Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei a Közép-Dunántúlon 2005 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei a Közép-Dunántúlon 2005 Veszprém 2006. január Készült: a Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi

Részletesebben

Szántóföldi növények. termesztés-technológiai ajánlat 2014

Szántóföldi növények. termesztés-technológiai ajánlat 2014 Szántóföldi növények termesztés-technológiai ajánlat 2014 TARTALOM BEVEZETŐ NAPRAFORGÓ TERMESZTÉS-TECHNOLÓGIA vetőmag ajánlat NK Kondi NK Brio NK Stradi Alexandra PR NK Neoma NK Alego NK Adagio SY Estiva

Részletesebben

A Burley dohány nemesítése Magyarországon, fajtakérdés. Gondola István Debreceni Egyetem, Agrártudományi Centrum, Kutató Központ Nyíregyháza

A Burley dohány nemesítése Magyarországon, fajtakérdés. Gondola István Debreceni Egyetem, Agrártudományi Centrum, Kutató Központ Nyíregyháza A Burley dohány nemesítése Magyarországon, fajtakérdés Gondola István Debreceni Egyetem, Agrártudományi Centrum, Kutató Központ Nyíregyháza A növényi produkciót a genetikai alapok, a termőhelyi adottságok

Részletesebben

GOP -1.1.1-11-2012-0159

GOP -1.1.1-11-2012-0159 GOP -1.1.1-11-2012-0159 A KLÍMAVÁLTOZÁSHOZ ALKALMAZKODÓ GABONAFÉLÉK BIOTIKUS ÉS ABIOTIKUS REZISZTENCIA NEMESÍTÉSE, NÖVÉNYVÉDELMÉNEK FEJLESZTÉSE, VALAMINT AZ ÉLELMISZERBIZTONSÁG NÖVELÉSE A növény- és vetőmagtermesztésben,

Részletesebben