Polgári jogi záróvizsgakérdések (2014/2015. I. félév)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Polgári jogi záróvizsgakérdések (2014/2015. I. félév)"

Átírás

1 1 Polgári jogi záróvizsgakérdések (2014/2015. I. félév) A záróvizsgára történő felkészülés vezérfonala" az előadásokon/a évi V. törvényen alapuló speciális kollégiumon/konzultációkon leadott anyag. Felkészülését segítik az alább megjelölt tankönyvek, könyvek, illetve jogszabályok. A polgári jog számonkérésére a évi V. törvény alapján kerül sor. A megjelölt jogszabályok ingyenesen hozzáférhetőek többek között a weboldalról. Ajánlott tankönyvek, könyvek: 1. Az új Ptk. magyarázata I-VI. kötet, (főszerk.: Petrik Ferenc), HVG-ORAC Lapés Könyvkiadó Kft., Budapest, A Polgári Törvénykönyv magyarázatokkal (szerk.: Vékás Lajos), Complex Kiadó, Budapest, Lábady Tamás: A magánjog általános tana. Budapest, Szent István Társulat Barzó-Bíró-Juhász-Lenkovics-Pusztahelyi: Általános tanok és Személyek joga (szerk.: Bíró György) Novotni Alapítvány, Miskolc, Ujváriné Antal Edit: Felelősségtan. Novotni Alapítvány, Miskolc, Jobbágyi Gábor: Magyar polgári jog I. Általános rész, Emberi személy, Családjog, Szellemi alkotások joga. Budapest, Szent István Társulat Jogszabályok: évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről évi CLXXIV. törvény a szomszédjogok és a tulajdonjog korlátainak különös szabályairól évi XI. törvény. a védjegyek és földrajzi árujelzők oltalmáról évi LXXVI. törvény - a szerzői jogról évi XXXIII. törvény - a találmányok szabadalmi oltalmáról

2 2 Általános rész 1. A polgári jog alapelvei. (Csak a Ptk. Bevezető rendelkezések" c. könyvében található elveket kell kifejteni.) 2. A polgári jog forrásai, a polgári jogi jogszabály szerkezete és alkalmazása 3. A polgári jogi jogviszony fogalma, alanya, tárgya és tartalma (Az alanyokat nem kell részletesen kifejteni) 4. A jogi tények és a jogügyletre vonatkozó szabályok Személyek joga 1. A jogképességre vonatkozó szabályok 2. A cselekvőképesekre és korlátozottan cselekvőképes kiskorúakra vonatkozó rendelkezések 3. A cselekvőképességet részlegesen korlátozó gondnokság alá helyezettekre vonatkozó rendelkezések 4. A cselekvőképtelenekre vonatkozó szabályok (az életkor miatt cselekvőképtelenek, az állapot cselekvőképtelenek és a teljesen korlátozó gondnokság alá helyezés miatt cselekvőképtelenek) 5. A jogi személyekre vonatkozó általános rendelkezések (keletkezése, képviselete, megszűnés), valamint az egyes főbb jogi személy típusok és a jogi személyiség nélküli szervezetek jogalanyisága 6. Az alapítványra vonatkozó rendelkezések 7. Az egyesületre vonatkozó rendelkezések 8. A gazdasági társaságok általános, közös fogalma 9. A gazdasági társaságok eredeti alapítása 10. A gazdasági társaságok származtatott alapítása, az átalakulás közös szabályai 11. A személyiségi jogok és azok érvényesítése, védelmük polgári jogi eszközei Szerzői jog és iparjogvédelem 1. A szerzőség, a szerzői mű kritériumai 2. A szerző személyhez fűződő és vagyoni jogai 3. A szerzői jog korlátai

3 3 4. A szerzői joggal szomszédos jogi jogosultak jogállása, az adatbázist előállítók védelme 5. A védjegy fogalma, a védjegy egyes típusai 6. A védjegyoltalom keletkezése, időtartama, tartalma 7. A védjegyoltalommal kapcsolatos feltétlen kizáró okok 8. A védjegyoltalommal kapcsolatos viszonylagos kizáró okok 9. A szabadalmazható találmány fogalma, szabadalmazhatósági kritériumok 10. A szabadalmi oltalom keletkezése, tartalma, időtartama, fenntartása, terjedelme 11. A szabadalmi oltalom korlátai 12. A szolgálati és az alkalmazotti találmányra, illetve a szabadalomra vonatkozó rendelkezések 13. Szerződések a szerzői jog és az iparjogvédelem körébe eső szellemi alkotások felhasználásának körében Dologi jog 1. A dologi jog fogalma, elhelyezése a jogrendszerben, jellemzői. A dolog fogalma és osztályozása 2. A birtok és a birtokvédelem 3. A tulajdon és a tulajdonjog kapcsolata, a tulajdonjogviszony jellemzői 4. A tulajdonost megillető legfontosabb jogosultságok 5. A tulajdonost terhelő kötelezettségek 6. A tulajdonjog magánjogi korlátai 7 A tulajdon és a tulajdonjog védelme 8. A tulajdonjog megszerzése, a szerzésmódok csoportosítása, a szerzés módja és jogcímének kapcsolata 9. Az ingó, ingatlan tulajdonjogának átruházása 10. Az elbirtoklás és a ráépítés 11. A közös tulajdonra vonatkozó szabályok 12. A zálogjogra vonatkozó szabályok (létrejötte, speciális formái és érvényesítése) 13. A személyes szolgalmak 14. A földhasználat és a telki szolgalom 15. A jogalap nélküli birtoklás

4 4 Kötelmi jog (általános rész) 1. A kötelem fogalma, kötelemfakasztó tényállások, a bírósági eljárásban nem érvényesíthető követelések 2. Kötelem, jogügylet, szerződés meghatározása és egymáshoz való viszonya 3. A szerződésekre vonatkozó alapelvek. A szerződési szabadság és annak korlátai 4. A szerződés megkötésére vonatkozó szabályok (a szerződéskötési kötelezettség nélkül) 5. A képviseletre vonatkozó rendelkezések 6. A szerződés tárgya és tartalma; alanyváltozás a szerződésben 7. A szerződés érvénytelensége (általában). Az érvénytelen, hatálytalan, valamint a nem létező szerződések összevetése. A szerződés érvénytelenségének jogkövetkezménye 8. A szerződés semmissége 9. A szerződés megtámadása 10. A szerződés megerősítésének a lényege és az erre szolgáló eszközök 11. A szerződésmódosítás lehetséges esetei és korlátai 12. A szerződés teljesítése és a teljesítéssel szemben támasztható követelmények 13. A hibás teljesítés 14. A kötelezetti és a jogosulti késedelem, valamint a lehetetlenülés szabályai 15. Az értékpapír fogalma, jellemzői és formái, valamint az átruházására vonatkozó szabályok a Ptk. szerint. 16. A polgári jogi felelősségről általában, a Ptk. felelősségi rendszere, a deliktuális felelősség jellemzése 17. A polgári jogi felelősség általános szabályai 18. Felelősség a fokozott veszéllyel járó tevékenységért 19. Felelősség más személy által okozott károkért, és a vétőképtelen károkozásáért 20. Az állatok által okozott károkért való felelősség szabályai 21. Az épületkárok 22. A termékfelelősség 23. A kár megtérítésének módozatai és mértéke (Ptk. 6:522. ;6: ) 24. A jogalap nélküli gazdagodás; a megbízás nélküli ügyvitel, és az utaló

5 5 magatartás 25. Díjkitűzés, kötelezettségvállalás közérdekű célra Egyes szerződések 1. Az adásvételi szerződés (Az adásvétel különös nemei nélkül), az adásvételi szerződés altípusai 2. Az adásvétel különös nemei 3. Az ajándékozási szerződés 4. A vállalkozási szerződés általános szabályai 5. A vállalkozási szerződés speciális formái 6. A fuvarozási szerződés Ptk-beli szabályai 7. A megbízási szerződés 8. A bizományi és a szállítmányozási szerződés 9. A közvetítői szerződés 10. A bizalmi vagyonkezelési szerződés 11. A bérleti szerződés általános szabályai, a lakásbérleti szerződés 12. A haszonbérleti és haszonkölcsön szerződésre vonatkozó szabályok 13. A letéti szerződések 14. A forgalmazási és a jogbérleti szerződés 15. Hitel- és kölcsönszerződés 16. A faktoring szerződés, a pénzügyi lízingszerződés 17. A kezességi és a garancia szerződés 18. A biztosítási szerződés Ptk-beli általános szabályai 19. A kárbiztosítási szerződés 20. Az összegbiztosítási szerződések 21. A tartási és az életjáradéki szerződésre vonatkozó rendelkezések 22. A polgári jogi társasági szerződés 23. Az élettársi kapcsolat hagyományos értelemben (fogalma, létrejövetele, megszűnése, családjogi és kötelmi jogi joghatásai) 24. A házastársak vagyoni viszonyai (közös vagyon vélelme, közös és különvagyon tárgyai, a Ptk. Családjogi könyvében szabályozott főbb vagyonjogi rendelkezéseinek vázlatos ismertetése) 25. A házastársak közötti egyes szerződések, a házassági vagyonjogi szerződés, választható vagyonjogi rendszerek főbb jellemzői

6 6 Öröklési jog 1. Az öröklés alapfogalmai, az öröklési rend, az öröklés előfeltételei 2. Kiesés az öröklésből 3. A végrendelet fogalma, fajtái, érvényességi feltételei, értelmezése 4. A végrendelet tartalma 5. A végrendelet érvénytelensége és hatálytalansága 6. Az öröklési szerződésre és a halál esetére szóló ajándékozásra vonatkozó szabályok 7. A törvényes öröklés általános rendje (az osztályrabocsátásra irányadó szabályok kivételével) 8. Az osztályrabocsátás szabályai és elhatárolása a betudás intézményétől 9. Az ági öröklés szabályai 10. A kötelesrészre való jogosultságra vonatkozó rendelkezések 11. A kötelesrész kielégítése, az örökség megszerzése 12. A hagyatéki tartozások és kielégítésük

Polgári jogi záróvizsgakérdések (2016/2017. II. félév)

Polgári jogi záróvizsgakérdések (2016/2017. II. félév) 1 Polgári jogi záróvizsgakérdések (2016/2017. II. félév) A záróvizsgára történő felkészülés vezérfonala" az előadásokon/gyakorlatokon leadott törzsanyag. Felkészülését segítik az alább megjelölt tankönyvek,

Részletesebben

Polgári jogi záróvizsgakérdések (2012/2013. I. félév)

Polgári jogi záróvizsgakérdések (2012/2013. I. félév) Polgári jogi záróvizsgakérdések (2012/2013. I. félév) A záróvizsgára történő felkészülés vezérfonala"az előadásokon/konzultációkon leadott anyag. Ha a kérdések között van olyan, amelyik az előadásokon/konzultáción

Részletesebben

I. (ŐSZI) FÉLÉV A TÉTELEK

I. (ŐSZI) FÉLÉV A TÉTELEK POLGÁRI JOG ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR 2017-2018. I. (ŐSZI) FÉLÉV A TÉTELEK 1. A polgári jog fogalma, tárgya, helye és összefüggései a jogrendszerben. 2. A magánjog története Nyugat-Európában és Magyarországon

Részletesebben

PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK POLGÁRI JOGBÓL A 2018/2019. TANÉV II. FÉLÉVÉTŐL I. Polgári jog általános rész és a személyek joga 1. A polgári jog fogalma. A polgári

Részletesebben

PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK POLGÁRI JOGBÓL

PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK POLGÁRI JOGBÓL PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK POLGÁRI JOGBÓL A 2016/2017. TANÉV II. SZEMESZTERÉBEN I. Polgári jog általános rész és a személyek joga 1. A polgári jog fogalma. A polgári

Részletesebben

ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK POLGÁRI JOGBÓL A 2016/2017. TANÉVBEN

ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK POLGÁRI JOGBÓL A 2016/2017. TANÉVBEN PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK POLGÁRI JOGBÓL A 2016/2017. TANÉVBEN I. Polgári jog általános rész és a személyek joga 1. A polgári jog fogalma. A polgári jog és más

Részletesebben

A/1. A POLGÁRI JOG ÉS A CSALÁDJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG

A/1. A POLGÁRI JOG ÉS A CSALÁDJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG A/1. A POLGÁRI JOG ÉS A CSALÁDJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG Az alábbi jogszabályok átfogó ismerete szükséges: - a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.), -

Részletesebben

A/1. A POLGÁRI JOG ÉS CSALÁDI JOG

A/1. A POLGÁRI JOG ÉS CSALÁDI JOG A/1. A POLGÁRI JOG ÉS CSALÁDI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény, valamint a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény

Részletesebben

Záróvizsga tételsor visszavonásig érvényes. polgári jog-kereskedelmi jog

Záróvizsga tételsor visszavonásig érvényes. polgári jog-kereskedelmi jog Záróvizsga tételsor visszavonásig érvényes polgári jog-kereskedelmi jog 1/A A polgári jog tárgyköre, rendszere. A magyar polgári jog alapvető elvei. A jogi tények mibenléte és csoportjai. Emberi magatartások.

Részletesebben

Deák Ferenc terem. Az új Polgári Törvénykönyvhöz kapcsolódó képzések ügyvédek számára - I. képzési modul

Deák Ferenc terem. Az új Polgári Törvénykönyvhöz kapcsolódó képzések ügyvédek számára - I. képzési modul M A G Y A R I G A Z S Á G Ü G Y I A K A D É M I A 2 0 1 4. á p r i l i s 9-1 1. Deák Ferenc terem Az új Polgári Törvénykönyvhöz kapcsolódó képzések ügyvédek számára - I. képzési modul B e v e z e t ő r

Részletesebben

Tantárgyi útmutató /NAPPALI félév

Tantárgyi útmutató /NAPPALI félév Tantárgy megnevezése Gazdasági jog alapjai I. Tantárgyi útmutató /NAPPALI 2011-2012 1. félév Tantárgy jellege/típusa: Egységes üzleti alapozó modul Kontaktórák száma: 24 Egyéni tanulási óra igény: 36 Vizsgajelleg:

Részletesebben

Budapest, 2014. szeptember 22. Oldal 1 / 6

Budapest, 2014. szeptember 22. Oldal 1 / 6 POLGÁRI JOG ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR 2014/2015. őszi félév "A" tételek 1/A. 2/A. 3/A. 4/A. 5/A. 6/A. 7/A. A polgári jog fogalma, tárgya, helye és összefüggései a jogrendszerben. A magánjog története Nyugat-Európában

Részletesebben

Fábián Ferenc. Előadásvázlatok a kötelmi jog általános része köréből

Fábián Ferenc. Előadásvázlatok a kötelmi jog általános része köréből Fábián Ferenc Előadásvázlatok a kötelmi jog általános része köréből P a t r o c i n i u m - k i a d v á n y B e t h l e n - s o r o z a t Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári

Részletesebben

Jogi alapok TANTÁRGYI PROGRAM. Valamennyi szak Levelező és Távoktatás tagozat I.évfolyam. 2011/2012. tanév I. félév

Jogi alapok TANTÁRGYI PROGRAM. Valamennyi szak Levelező és Távoktatás tagozat I.évfolyam. 2011/2012. tanév I. félév Jogi alapok Valamennyi szak Levelező és Távoktatás tagozat I.évfolyam 2011/2012. tanév I. félév 1/5 Jogi alapok Valamennyi szak/levelező és Távoktatás tagozat/i. évfolyam 2011/2012 tanév I. félév A tantárgyat

Részletesebben

Polgári jog. Személyek joga évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről Dr. Szekeres Diána Ph.D évi V. törvény (Új Ptk.)

Polgári jog. Személyek joga évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről Dr. Szekeres Diána Ph.D évi V. törvény (Új Ptk.) Polgári jog Személyek joga 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről Dr. Szekeres Diána Ph.D. 2013. évi V. törvény (Új Ptk.) I. Könyv Bevezető rendelkezések II. Könyv Az ember mint jogalany III. IV.

Részletesebben

A dologi jog fogalma A tulajdonviszony. Dr. Kenderes Andrea május 17.

A dologi jog fogalma A tulajdonviszony. Dr. Kenderes Andrea május 17. A dologi jog fogalma A tulajdonviszony Dr. Kenderes Andrea 2014. május 17. A dologi jog fogalma Történeti visszatekintés (Róma, Középkor, Polgárosodás) Dologi jog fogalma Dologi jog jelentőssége ( alkotmányos

Részletesebben

A dologi jog fogalma A tulajdonviszony

A dologi jog fogalma A tulajdonviszony A dologi jog fogalma A tulajdonviszony Dr. Kenderes Andrea A dologi jog fogalma Történeti visszatekintés (Róma, Középkor, Polgárosodás) Dologi jog fogalma Dologi jog jelentőssége ( alkotmányos berendezkedés,

Részletesebben

Tájékoztató és tematika POLGÁRI JOG című tantárgyból ( 2011/2012.)

Tájékoztató és tematika POLGÁRI JOG című tantárgyból ( 2011/2012.) Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Alkotmányjogi és Közigazgatási Jogi Tanszék Tájékoztató és tematika POLGÁRI JOG című tantárgyból ( 2011/2012.) A tájékoztató célja, hogy polgári jog

Részletesebben

ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSEK 2011. IGAZGATÁSSZERVEZŐ SZAK ingatlan-nyilvántartási szakirány. Nappali és Levelező tagozat

ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSEK 2011. IGAZGATÁSSZERVEZŐ SZAK ingatlan-nyilvántartási szakirány. Nappali és Levelező tagozat NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM GEOINFORMATIKAI KAR SZÉKESFEHÉRVÁR ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSEK 2011. IGAZGATÁSSZERVEZŐ SZAK ingatlan-nyilvántartási szakirány Nappali és Levelező tagozat A záróvizsga kérdéseket jóváhagyom:

Részletesebben

Új Polgári Törvénykönyv

Új Polgári Törvénykönyv Új Polgári Törvénykönyv Dologi Jog Dr. Pecsenye Csaba Birtok Birtokos Aki a dolgot sajátjaként vagy a dolog időleges birtokára jogosító jogviszony alapján hatalmában tartja Főbirtokos Albirtokos Jogalap

Részletesebben

ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSEK 2010. IGAZGATÁSSZERVEZŐ SZAK ingatlan-nyilvántartási szakirány. Nappali és Levelező tagozat

ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSEK 2010. IGAZGATÁSSZERVEZŐ SZAK ingatlan-nyilvántartási szakirány. Nappali és Levelező tagozat NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM GEOINFORMATIKAI KAR SZÉKESFEHÉRVÁR ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSEK 2010. IGAZGATÁSSZERVEZŐ SZAK ingatlan-nyilvántartási szakirány Nappali és Levelező tagozat A záróvizsga kérdéseket jóváhagyom:

Részletesebben

Civilisztika II. elővizsga kérdéssor. Első előadás (Korlátolt dologi jogok)

Civilisztika II. elővizsga kérdéssor. Első előadás (Korlátolt dologi jogok) Civilisztika II. elővizsga kérdéssor Első előadás 09. 07. (Korlátolt dologi jogok) 1. Mik azok a korlátolt dologi jogok; hogyan viszonyulnak a többi dologi joghoz? 2. Hogyan jöhet létre és kit illet meg

Részletesebben

POLGÁRI JOG TERMÉSZETES SZEMÉLYEK (EMBER) POLGÁRI JOG ALANYAI (SZEMÉLYEK AZ ÜZLETI ÉLETBEN): 2015.09.30. Polgári Törvénykönyv 2013. évi V.

POLGÁRI JOG TERMÉSZETES SZEMÉLYEK (EMBER) POLGÁRI JOG ALANYAI (SZEMÉLYEK AZ ÜZLETI ÉLETBEN): 2015.09.30. Polgári Törvénykönyv 2013. évi V. POLGÁRI JOG A jogalanyok ( ) vagyoni és egyes személyi viszonyait szabályozza Mint jog ág DR SZALAI ERZSÉBET 1 DR SZALAI ERZSÉBET 2 Polgári Törvénykönyv 2013. évi V. törvény MIKOR LÉPETT HATÁLYBA? MEGALKOTÁSÁNAK

Részletesebben

polgári jog-kereskedelmi jog

polgári jog-kereskedelmi jog Záróvizsga tételsor 2015. polgári jog-kereskedelmi jog 1/A A polgári jog tárgyköre, rendszere. A magyar polgári jog alapvető elvei. A jogi tények mibenléte és csoportjai. Emberi magatartások. A jognyilatkozatok

Részletesebben

61 344 01 0000 00 00 Adótanácsadó Adótanácsadó

61 344 01 0000 00 00 Adótanácsadó Adótanácsadó Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

Az új Ptké. Időközi kérdések. Dr. Nemessányi Zoltán PhD

Az új Ptké. Időközi kérdések. Dr. Nemessányi Zoltán PhD Az új Ptké. Időközi kérdések Dr. Nemessányi Zoltán PhD Mikortól kell alkalmazni? A 2013. évi V. törvény (Ptk.) 2014. március 15- én lép hatályba Alkalmazásáról: A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi

Részletesebben

szócikk rovat terjedelem

szócikk rovat terjedelem rész szócikk rovat terjedelem adásvételi szerződés ajándék visszakövetelése ajándékozási szerződés alkalmatlan idő átadás-átvételi eljárás átalánydíj balesetbiztosítási szerződés belépési jog bérleti szerződés

Részletesebben

A családjog kézikönyve

A családjog kézikönyve Dr. Bajory Pál Dr. Kiss Éva Dr. Bencze Lászlóné Dr. Kőrös András Dr. Brávácz Ottóné Dr. Makai Katalin Dr. Csiky Ottó Némethné dr. Bokor Klára Dr. Filó Erika Dr. Söth Lászlóné Dr. Katonáné dr. Pehr Erika

Részletesebben

Tantárgyi tematika - 2015/2016 I. félév

Tantárgyi tematika - 2015/2016 I. félév Tantárgyi tematika - 2015/2016 I. félév Tantárgy neve Neptun kódja: Képzés- tagozat: Tantárgy kreditszáma: Tantárgyfelelős: Számonkérési forma: Erős előfeltétel: Gyenge előfeltétel/társfeltétel: Kapcsolódik-e

Részletesebben

Szerkesztette: Sándor István. Polgári jog I. a polgári jog alapelvei, az ember mint jogalany, a személyiségi jogok, és a dologi jog

Szerkesztette: Sándor István. Polgári jog I. a polgári jog alapelvei, az ember mint jogalany, a személyiségi jogok, és a dologi jog Polgári jog I. Szerkesztette: Sándor István Polgári jog I. a polgári jog alapelvei, az ember mint jogalany, a személyiségi jogok, és a dologi jog Patrocinium Budapest, 2015 Tartalomjegyzék oldalszám ELŐSZÓ...7

Részletesebben

ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSEK 2006. Ingatlan nyilvántar tási szervező szak. Nappali és Levelező tagozat

ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSEK 2006. Ingatlan nyilvántar tási szervező szak. Nappali és Levelező tagozat NYUGAT MAGYARORSZÁGI EGYETEM GEOINFORMATIKAI FŐISKOLAI KAR SZÉKESFEHÉRVÁR ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSEK 2006. Ingatlan nyilvántar tási szervező szak Nappali és Levelező tagozat A záróvizsga kérdéseket jóváhagyom:

Részletesebben

POLGÁRI JOG. Mint jog ág DR SZALAI ERZSÉBET 1

POLGÁRI JOG. Mint jog ág DR SZALAI ERZSÉBET 1 POLGÁRI JOG Mint jog ág DR SZALAI ERZSÉBET 1 Ptk. állampolgárok állami, önkormányzati, gazdasági és civil szervezetek más személyek vagyoni és egyes személyi viszonyait szabályozza../. DR SZALAI ERZSÉBET

Részletesebben

Tartalom ^ «V. A házastársi közös vagyon értékének meghatározása és megosztása [Csjt. 31. (2H5) bek.] A házastársi közös vagyon megosztás

Tartalom ^ «V. A házastársi közös vagyon értékének meghatározása és megosztása [Csjt. 31. (2H5) bek.] A házastársi közös vagyon megosztás Tartalom Bevezető A házassági vagyonjog 11 I. A házastársak vagyonközössége - aktív, passzív, közös, különvagyon elhatárolása (Csjt. 27-28. ) - 1-21 13 1. A házastársak vagyonközössége, mint a közös tulajdonszerzés

Részletesebben

Polgári jogi záróvizsgakérdések

Polgári jogi záróvizsgakérdések Polgári jogi záróvizsgakérdések A kérdéscsoport 1. 1. A Ptk alapelvei. A rendeltetésszerű joggyakorlás követelménye és a joggal való visszaélés tilalma. 2.. Az ember jogképessége és cselekvőképessége.

Részletesebben

Tantárgyi tematika. 6. hét: A munkaügyi kapcsolatok a részvételi jogok, a szakszervezetek jogai, a kollektív szerződés, a sztrájkjog, a munkaügyi vita

Tantárgyi tematika. 6. hét: A munkaügyi kapcsolatok a részvételi jogok, a szakszervezetek jogai, a kollektív szerződés, a sztrájkjog, a munkaügyi vita Tantárgyi tematika Tantárgy neve Munkajogi és tb. alapismeretek Neptun kódja: I1:MUJ Képzés- tagozat: Igazságügyi igazgatási képzés levelező tagozat Tantárgy kreditszáma: 8 kredit Tantárgyfelelős: Dr.

Részletesebben

KÖTELMI JOG Hatodik Könyv. A kötelmek keletkezhetnek. Kik között jön létre a kötelem? KÖTELEM ELÉVÜL. A kötelmi jogviszony jellegzetességei:

KÖTELMI JOG Hatodik Könyv. A kötelmek keletkezhetnek. Kik között jön létre a kötelem? KÖTELEM ELÉVÜL. A kötelmi jogviszony jellegzetességei: KÖTELMI JOG Hatodik Könyv Kötelem: kötelezettség a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás teljesítésének követelésére. MIRE IRÁNYULHAT? valamely dolog adására, tevékenységre, tevékenységtől

Részletesebben

Házasságban, társaságban - házastársi közös vagyon a cégben

Házasságban, társaságban - házastársi közös vagyon a cégben Házasságban, társaságban - házastársi közös vagyon a cégben A Ptk.-ba beépült bírói gyakorlat Dr. Csűri Éva A vagyonközösséghez tartozó társasági részesedések megosztásának módja I. A gazdasági társasági

Részletesebben

TARTALOM ELŐSZÓ 19 ELSŐ KÖNYV BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 21 MÁSODIK KÖNYV SZEMÉLYEK 22. ELSŐ RÉSZ Az ember mint jogalany 22

TARTALOM ELŐSZÓ 19 ELSŐ KÖNYV BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 21 MÁSODIK KÖNYV SZEMÉLYEK 22. ELSŐ RÉSZ Az ember mint jogalany 22 TARTALOM ELŐSZÓ 19 ELSŐ KÖNYV BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 21 MÁSODIK KÖNYV SZEMÉLYEK 22 ELSŐ RÉSZ Az ember mint jogalany 22 l.cím A jogképességre irányadó szabályok, eljárások 22 Altalános szabályok 22 Holtnak

Részletesebben

SZELLEMI TULAJDONJOGOK A HÁZASTÁRSAK VAGYONÁBAN ÉS HAGYATÉKÁBAN - AZ ÚJ PTK. ALAPJÁN

SZELLEMI TULAJDONJOGOK A HÁZASTÁRSAK VAGYONÁBAN ÉS HAGYATÉKÁBAN - AZ ÚJ PTK. ALAPJÁN Dr. habil. Grad-Gyenge Anikó Iparjogvédelmi Konferencia Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület Konferencia, Szilvásvárad, 2018. május 11. SZELLEMI TULAJDONJOGOK A HÁZASTÁRSAK VAGYONÁBAN ÉS HAGYATÉKÁBAN

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Előszó 11. Rövidítésjegyzék 13

TARTALOMJEGYZÉK. Előszó 11. Rövidítésjegyzék 13 Előszó 11 Rövidítésjegyzék 13 1. FEJEZET / JOGTANI ÉS ÁLLAMSZERVEZETI ALAPOK 15 1.1 Jogtan 15 1.1.1 A jog fogalma 15 1.1.1.1 A jog összetevői 15 1.1.1.2 A jogkeletkezés útjai jogcsaládok 17 1.1.1.3 A jogrendszer

Részletesebben

Az érvénytelenséggel kapcsolatos várható gyakorlat az új Ptk. alapján. ELŐADÓ: Sándor István ügyvéd, habilitált egyetemi docens

Az érvénytelenséggel kapcsolatos várható gyakorlat az új Ptk. alapján. ELŐADÓ: Sándor István ügyvéd, habilitált egyetemi docens Az érvénytelenséggel kapcsolatos várható gyakorlat az új Ptk. alapján ELŐADÓ: Sándor István ügyvéd, habilitált egyetemi docens Semmisségi okok akarathibából eredően: cselekvőképtelenség, színlelt szerződés,

Részletesebben

A házasság vagyonjogi kérdései. 2012. május 5. Dr. Kenderes Andrea

A házasság vagyonjogi kérdései. 2012. május 5. Dr. Kenderes Andrea A házasság vagyonjogi kérdései 2012. május 5. Dr. Kenderes Andrea A törvényes házastársi vagyonközösségi rendszer: Csjt. 27. Csjt. 28. Házassági vagyonjogi rendszer: VEGYES RENDSZER Házastársak közös vagyona

Részletesebben

1. számú Melléklet: A beosztott bírák által intézett elsőfokú ügyek A melléklet időbeli hatálya: január 01-december 31. Intézett ügycsoport

1. számú Melléklet: A beosztott bírák által intézett elsőfokú ügyek A melléklet időbeli hatálya: január 01-december 31. Intézett ügycsoport 4. Dr. Nagy Tamás számú Melléklet: A beosztott bírák által intézett elsőfokú ügyek A melléklet időbeli hatálya: 2019. január 01-december 3 Ajándék visszakövetelése, Bejegyző végzés hatályon kívül helyezése

Részletesebben

A polgári jogi szabályok alkalmazása

A polgári jogi szabályok alkalmazása GAZDASÁGI MAGÁNJOG A polgári jogi szabályok alkalmazása 2009. szeptember 17. 2. előadás Sajátos jogtechnikai eszközök a jogalkalmazásban A jogalkalmazás folyamatában fontos szerepet játszik Fikció Vélelem

Részletesebben

Kód Képviselet típusa (1011-1059 törvényes képviselők, 1060 kézbesítési megbízott, 1061-1099 meghatalmazottak) 1011 szülő 1012 gyám 1013 gondnok 1015

Kód Képviselet típusa (1011-1059 törvényes képviselők, 1060 kézbesítési megbízott, 1061-1099 meghatalmazottak) 1011 szülő 1012 gyám 1013 gondnok 1015 A fizetési meghagyásos eljárás, valamint a fizetési meghagyás végrehajtásának elrendelése iránti eljárás során, a papír alapú és az elektronikus űrlapok kitöltéséhez szükséges kódok listája (2014.10.27-i

Részletesebben

A/1. A polgári jog és a családjog. Tételek és az elsajátítandó joganyag

A/1. A polgári jog és a családjog. Tételek és az elsajátítandó joganyag A/1. A polgári jog és a családjog Tételek és az elsajátítandó joganyag A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő

Részletesebben

A) kérdéscsoport. B) kérdéscsoport. Polgári jogi záróvizsgakérdések

A) kérdéscsoport. B) kérdéscsoport. Polgári jogi záróvizsgakérdések Polgári jogi záróvizsgakérdések A kérdéscsoport 1. 1. A Ptk. alapelvei. A rendeltetésszerű joggyakorlás követelménye és a joggal való visszaélés tilalma. 2.. Az ember jogképessége és cselekvőképessége.

Részletesebben

Gazdasági jog alapjai

Gazdasági jog alapjai I. évfolyam TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Gazdasági jog alapjai 2013/2014. I. félév TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Tantárgy megnevezése Gazdasági jog I. Tantárgy jellege/típusa: Egységes üzleti alapozó modul Kontaktórák száma:

Részletesebben

TARTALOM ELSŐ KÖNYV: BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 47 MÁSODIK KÖNYV: A SZEMÉLYEK 49. Első Rész Az ember mint jogalany 49

TARTALOM ELSŐ KÖNYV: BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 47 MÁSODIK KÖNYV: A SZEMÉLYEK 49. Első Rész Az ember mint jogalany 49 TARTALOM ELSŐ KÖNYV: BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 47 1:1. [A törvény célja] 47 1:2. [Értelmezési alapelv] 47 1:3. [A jóhiszeműség és tisztesség alapelve] 47 1:4. [Az elvárható magatartás elve] 47 1:5. [A felróható

Részletesebben

2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 1

2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 1 OptiJUS Opten Kft. I 2013. évi V. törvény 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 1 2016.01.01. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék ELSŐ KÖNYV............................................... 1 BEVEZETŐ

Részletesebben

KORLÁTOLT DOLOGI JOGOK

KORLÁTOLT DOLOGI JOGOK HASZNÁLATI JOGOK KORLÁTOLT DOLOGI JOGOK Használati jogok Személyes szolgalmak Telki szolgalmak Értékjogok Pl: zálogjog FÖLDHASZNÁLAT Főszabály aedificium solo cedit elve az épület osztja a fődolog jogi

Részletesebben

Tantárgyi tematika 2018/19. tavaszi félév

Tantárgyi tematika 2018/19. tavaszi félév Tantárgyi tematika 2018/19. tavaszi félév Tantárgy neve Munkajogi és társadalombiztosítási alapismeretek Neptun kódja: I1:MUJ Képzés- tagozat: Igazságügyi igazgatási képzés levelező tagozat Tantárgy kreditszáma:

Részletesebben

dr. Boros Zsuzsa Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

dr. Boros Zsuzsa Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium dr. Boros Zsuzsa Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Átmeneti rendelkezések A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről

Részletesebben

SZERZŐDÉSI JOG ÁLTALÁNOS RÉSZ I.

SZERZŐDÉSI JOG ÁLTALÁNOS RÉSZ I. SZERZŐDÉSI JOG ÁLTALÁNOS RÉSZ I. A szerződési jog anyagának földolgozása Szerződési jog általános rész I. Szerződési jog általános rész II. Szerződési jog különös rész: egyes szerződéstípusok A mai előadás:

Részletesebben

Tantárgyi tematika 2018/19

Tantárgyi tematika 2018/19 Tantárgyi tematika 2018/19 Tantárgy neve Munkajogi ismeretek Neptun kódja: BT2:MUJ Képzés- tagozat: Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási képzés levelező tagozat Tantárgy kreditszáma: 6 kredit

Részletesebben

91 társasház 99 egyéb jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet jogalany

91 társasház 99 egyéb jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet jogalany A fizetési meghagyásos eljárás, valamint a fizetési meghagyás végrehajtásának elrendelése iránti eljárás során, a papíralapú és az elektronikus űrlapok kitöltéséhez szükséges kódok listája (2018.01.01-i

Részletesebben

TANTÁRGYI PROGRAM 2011-12. tanév őszi félév

TANTÁRGYI PROGRAM 2011-12. tanév őszi félév TANTÁRGYI PROGRAM 2011-12. tanév őszi félév Tantárgy megnevezése: Tantárgy kódja: GAZDASÁGI JOG ÉS KÖZIGAZGATÁSTAN ALAPJAI GJKA1K0MEMT Kontaktórák száma: Elmélet: 3 Gyakorlat: 0 Összesen: 3 Vizsgajelleg:

Részletesebben

NEMZETKÖZI MAGÁNJOG 1. J1:NMJ (1)

NEMZETKÖZI MAGÁNJOG 1. J1:NMJ (1) NEMZETKÖZI MAGÁNJOG 1. J1:NMJ (1) Az előadások tematikája 1. A nemzetközi elemmel rendelkező tényállások elbírálásának különböző módszerei. Nemzeti jogok és nemzetközi jogviszonyok. 2. A nemzetközi kollíziós

Részletesebben

Házasság, házassági vagyonjog, lakáshasználat

Házasság, házassági vagyonjog, lakáshasználat Házasság, házassági vagyonjog, lakáshasználat Dr. Kőrös András HVG-Orac konferencia 2013. október 1. A Családjogi Könyv alapelvei Alkotmányos elvekhez kapcsolódnak Alaptörvény L) cikk, VI., XV. cikk (3)

Részletesebben

ÖRÖKLÉSI JOG ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK

ÖRÖKLÉSI JOG ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK ÖRÖKLÉSI JOG ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK Az ember halálával hagyatéka mint egész száll az örökösre, beleértve az összes ingatlan és ingó vagyont, de a különféle terheket (pl. hitel, kölcsön) is. Az öröklés az

Részletesebben

Ptk. rendszere: Kötelmek szerződések általános egyes szerződések teljesítésének különös szabályai. Pénztartozás teljesítése kötelem és szerződés

Ptk. rendszere: Kötelmek szerződések általános egyes szerződések teljesítésének különös szabályai. Pénztartozás teljesítése kötelem és szerződés Ptk. rendszere: Kötelmek szerződések általános egyes szerződések teljesítésének különös szabályai. Pénztartozás teljesítése kötelem és szerződés esetén. A kötelem tárgya: a szolgáltatás mint magatartás.

Részletesebben

A KERESKEDELMI ÜGYLETEK JOGA

A KERESKEDELMI ÜGYLETEK JOGA Csécsy - Fézer - Hajnal - Károlyi - Petkó - Törő A KERESKEDELMI ÜGYLETEK JOGA fi Debrecen, 2012. TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ 13 I. SPECIÁLIS ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSEK 15 1. Az adásvétel különös nemei 15 1.1. Létrehozáshoz

Részletesebben

A jogi személyek általános szabályai az új Ptk.-ban

A jogi személyek általános szabályai az új Ptk.-ban A jogi személyek általános szabályai az új Ptk.-ban A gazdasági társaságok közös szabályainak kiterjesztése A Könyvben szabályozott jogi személyek tagsággal bíró jogi személyek egyesület gazdasági társaságok

Részletesebben

1959. évi IV. törvény a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről 1

1959. évi IV. törvény a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről 1 OptiJus Opten Kft. I. 1959. évi IV. törvény 1959. évi IV. törvény a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről 1 A 2011.6.30. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék ELSŐ RÉSZ BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 1 A törvény

Részletesebben

Kód Képviselet típusa (1011-1059 törvényes képviselők, 1061-1099 meghatalmazottak) 1011 szülő 1012 gyám 1013 gondnok 1014 eseti gondnok 1015

Kód Képviselet típusa (1011-1059 törvényes képviselők, 1061-1099 meghatalmazottak) 1011 szülő 1012 gyám 1013 gondnok 1014 eseti gondnok 1015 A fizetési meghagyásos eljárás, valamint a fizetési meghagyás végrehajtásának elrendelése iránti eljárás során, a papír alapú és az elektronikus űrlapok kitöltéséhez szükséges kódok teljes listája Kód

Részletesebben

Gazdasági társaságok működéséhez kapcsolódó szerződések elkészítése

Gazdasági társaságok működéséhez kapcsolódó szerződések elkészítése Büntetőjog Csődjog Ingatlanjog Családjog Munkajog Társasági jog Polgári jog Képviselet közigazgatási eljárásban Követelések, adósságok behajtása Állandó, komplex képviselet Gazdasági társaságok működéséhez

Részletesebben

Birtok és tulajdonjog Orosz Árpád

Birtok és tulajdonjog Orosz Árpád Birtok és tulajdonjog Orosz Árpád 2014. április 15. 1 DOLOGI JOGI KÖNYV Tulajdonjog legteljesebb dologi jog 5:1-85. Korlátolt dologi jogok idegen dologbeli jogok: Birtokjog - használati jogok - értékjogok

Részletesebben

ALANYVÁLTOZÁSRA IRÁNYULÓ SZERZŐDÉSEK; BIZTOSÍTÉKI SZERZŐDÉSEK; HITEL- ÉS SZÁMLASZERZŐDÉSEK

ALANYVÁLTOZÁSRA IRÁNYULÓ SZERZŐDÉSEK; BIZTOSÍTÉKI SZERZŐDÉSEK; HITEL- ÉS SZÁMLASZERZŐDÉSEK ALANYVÁLTOZÁSRA IRÁNYULÓ SZERZŐDÉSEK; BIZTOSÍTÉKI SZERZŐDÉSEK; HITEL- ÉS SZÁMLASZERZŐDÉSEK DR. GÁRDOS PÉTER HVG-ORAC SZERZŐDÉSEK AZ ÚJ PTK. ALAPJÁN BUDAPEST 2014. NOVEMBER 25. SZERZŐDÉSEK AZ ÚJ PTK. ALAPJÁN

Részletesebben

2015. április. Beosztási és ügykiosztási rendje. Fővárosi Törvényszék Polgári Kollégium elsőfokú ügyszak

2015. április. Beosztási és ügykiosztási rendje. Fővárosi Törvényszék Polgári Kollégium elsőfokú ügyszak A FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK 2015. április Beosztási és ügykiosztási rendje I. Fővárosi Törvényszék Polgári Kollégium elsőfokú ügyszak Bírói Tanács száma, tárgyalási napjai, tárgyalóterme

Részletesebben

Birtok és tulajdonjog

Birtok és tulajdonjog Birtok és tulajdonjog Orosz Árpád Budapest, 2013. október 22. 1. HVG-ORAC Budapest 2013. 10. 22. DOLOGI JOGI KÖNYV Tulajdonjog legteljesebb dologi jog Korlátolt dologi jogok idegen dologbeli jogok: Birtokjog

Részletesebben

Az elévülés szabályai

Az elévülés szabályai Az elévülés szabályai Szerző: Szimuly László 2013. október 31. Bevezetés A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény az elévülést a szerződés megszűnésének egyes esetei című fejezetben tárgyalja.

Részletesebben

Dr. Kenderes Andrea okt. 6.

Dr. Kenderes Andrea okt. 6. Dr. Kenderes Andrea 2012. okt. 6. Facere szerződések alaptípusai Eredmény kötelem- vállalkozási szerződés Gondossági kötelem- megbízási szerződés Vállalkozási szerződés: Ptk. 389. 401. Megbízás: Ptk. 474.

Részletesebben

Az önkormányzati vagyon

Az önkormányzati vagyon Murakeresztúr Község Önkormányzati Képviselő-testületének 8/2004. (IV. 16.) számú RENDELETE az önkormányzat vagyonáról, és a vagyongazdálkodás szabályairól A képviselő-testület a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Öröklés, válás és a bizalmi vagyonkezelés. Menyhárd Attila egyetemi tanár ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék MTA TK Jogtudományi Intézet

Öröklés, válás és a bizalmi vagyonkezelés. Menyhárd Attila egyetemi tanár ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék MTA TK Jogtudományi Intézet Öröklés, válás és a bizalmi vagyonkezelés Menyhárd Attila egyetemi tanár ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék MTA TK Jogtudományi Intézet A bizalmi vagyonkezelés szerkezete Vagyonátruházás a vagyonkezelő teljes

Részletesebben

9700 Szombathely Kisfaludy S. 57. T/F: 94/500-354, regiofokusz@limexnet.hu www.regiofokusz.hu. Vállalkozásjog. Készítette: Hutflesz Mihály

9700 Szombathely Kisfaludy S. 57. T/F: 94/500-354, regiofokusz@limexnet.hu www.regiofokusz.hu. Vállalkozásjog. Készítette: Hutflesz Mihály Vállalkozásjog Készítette: Hutflesz Mihály A magyar jogrendszer. A jogalkotás rendszere, jogszabályi hierarchia, jogértelmezés, jogalkotás. JOGALKOTÓ SZERV Országgyőlés Kormány Miniszterelnök Miniszter

Részletesebben

AKTUÁLIS VÁLTOZÁSOK A MUNKAJOG TERÜLETÉN

AKTUÁLIS VÁLTOZÁSOK A MUNKAJOG TERÜLETÉN AKTUÁLIS VÁLTOZÁSOK A MUNKAJOG TERÜLETÉN ÚJ PTK SZERKEZETE 2013. évi V. törvény,nyolc könyv, 44%-a új, 33%-a módosításra került diszpozitivitás alapelve, imperatív szabályok 2013. évi CLXXVII. törvényt

Részletesebben

I. A KÖTELEM ÉS A SZERZŐDÉS FOGALMI KÉRDÉSEI II. A SZERZŐDÉSEK TIPIZÁLÁSA III. ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK

I. A KÖTELEM ÉS A SZERZŐDÉS FOGALMI KÉRDÉSEI II. A SZERZŐDÉSEK TIPIZÁLÁSA III. ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK ÜZLETI JOG II. 1. előadás 2016 A kötelem általános szabályai dr. Verebics János, PhD egyetemi docens, BME GTK Üzleti jog tanszék 1 Áttekintés: I. A KÖTELEM ÉS A SZERZŐDÉS FOGALMI KÉRDÉSEI II. A SZERZŐDÉSEK

Részletesebben

Vezető tisztségviselő felelőssége. Csehi Zoltán

Vezető tisztségviselő felelőssége. Csehi Zoltán Vezető tisztségviselő felelőssége Csehi Zoltán 2014.5.13. 1 Vezető tisztségviselő felelőssége Nem csak társasági jogi kérdés! A kódex vonatkozó normáit együtt kell alkalmazni! Munkajogi szabályok! 2 2

Részletesebben

Nemzetközi magánjog 1.

Nemzetközi magánjog 1. Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar Nemzetközi Köz- és Magánjogi Tanszék Nemzetközi magánjog 1. Knapp László knapplaszlo@sze.hu Nagy Csongor István: Nemzetközi magánjog. Második,

Részletesebben

2015. március. Beosztási és ügykiosztási rendje. Fővárosi Törvényszék Polgári Kollégium elsőfokú ügyszak

2015. március. Beosztási és ügykiosztási rendje. Fővárosi Törvényszék Polgári Kollégium elsőfokú ügyszak A FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK 2015. március Beosztási és ügykiosztási rendje I. Fővárosi Törvényszék Polgári Kollégium elsőfokú ügyszak Bírói Tanács száma, tárgyalási napjai, tárgyalóterme

Részletesebben

Fábián Ferenc. Előadásvázlatok a dologi jog köréből

Fábián Ferenc. Előadásvázlatok a dologi jog köréből Fábián Ferenc Előadásvázlatok a dologi jog köréből P a t r o c i n i u m - k i a d v á n y B e t h l e n - s o r o z a t Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi és Római

Részletesebben

(3) A vak, az írástudatlan, továbbá az, aki olvasásra vagy nevének aláírására képtelen állapotban van, írásbeli magánvégrendeletet nem tehet.

(3) A vak, az írástudatlan, továbbá az, aki olvasásra vagy nevének aláírására képtelen állapotban van, írásbeli magánvégrendeletet nem tehet. 586. (1) Tartási szerződés alapján az egyik fél köteles a másik felet megfelelően eltartani. Tartási szerződést kötelezettként jogi személy is köthet. (2) A tartási szerződést írásban kell megkötni. (3)

Részletesebben

A felelősségtan alapkérdései. A deliktuális kárfelelősség február 8.

A felelősségtan alapkérdései. A deliktuális kárfelelősség február 8. A felelősségtan alapkérdései. A deliktuális kárfelelősség 2016. február 8. Felelősség jogi felelősség polgári jogi felelősség tágabb értelemben kötelem fogalma (6:1. ): a kötelezett felel a szolgáltatásért,

Részletesebben

BUDAPESTI MÛSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR ÉPÍTÉSKIVITELEZÉSI ÉS SZERVEZÉSI TANSZÉK. Vagyonjog dologi jog + kötelmi jog

BUDAPESTI MÛSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR ÉPÍTÉSKIVITELEZÉSI ÉS SZERVEZÉSI TANSZÉK. Vagyonjog dologi jog + kötelmi jog ÉPÍTÉSI JOG BUDAPESTI MÛSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR ÉPÍTÉSKIVITELEZÉSI ÉS SZERVEZÉSI TANSZÉK DR. LŐRINCZ ÉVA SZERZŐDÉSJOGI ALAPISMERETEK A KÖTELMI JOG statikus Vagyonjog dologi

Részletesebben

a találmányokhoz fűződő szellemi tulajdon kezeléséről

a találmányokhoz fűződő szellemi tulajdon kezeléséről Az ELTE szabályzata a találmányokhoz fűződő szellemi tulajdon kezeléséről Varga Attila Pályázati és Innovációs Központ Tudás- és Technológiatranszfer Iroda varga.attila@rekthiv.elte.hu A szellemi tulajdon

Részletesebben

1959. évi IV. törvény a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről 1

1959. évi IV. törvény a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről 1 OptiJus Opten Kft. I. 1959. évi IV. törvény 1959. évi IV. törvény a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről 1 A 2011.6.30. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék ELSŐ RÉSZ BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 1 A törvény

Részletesebben

DUNAEGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 10/2004. (V. 06.) rendelete. az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól

DUNAEGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 10/2004. (V. 06.) rendelete. az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól DUNAEGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 10/2004. (V. 06.) rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól A képviselőtestület a helyi önkormányzatokról szóló többször

Részletesebben

Egyesület-alapítvány. Sáriné dr. Simkó Ágnes HVG-Orac október 9.

Egyesület-alapítvány. Sáriné dr. Simkó Ágnes HVG-Orac október 9. Egyesület-alapítvány Sáriné dr. Simkó Ágnes HVG-Orac. 2013. október 9. Egyesület Ptk. 3:63-87. I.FOGALMA Közös, tartós, alapszabályban meghatározott cél folyamatos megvalósítása Nyilvántartott tagság Vagyon

Részletesebben

A Mohácsi Járásbíróság Ügyelosztási rendje év január 1.- december 31.

A Mohácsi Járásbíróság Ügyelosztási rendje év január 1.- december 31. A Mohácsi Járásbíróság Ügyelosztási rendje 2019. év január 1.- december 31. 1. Alapadatok 1.1. A ügyelosztási rendet - a járásbíróság bírái, a bírói tanács és a kollégiumok véleményének ismeretében - a

Részletesebben

Közigazgatási hatósági eljárásjog 3. Az ügyfél. Az ügyfél

Közigazgatási hatósági eljárásjog 3. Az ügyfél. Az ügyfél Közigazgatási hatósági eljárásjog 3. re és más eljárási szereplőkre vonatkozó általános szabályok A hatósági eljárás szükségképpeni résztvevője Általános ügyfélfogalom Személy, jogi személy, egyéb szervezet

Részletesebben

2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 1

2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 1 OptiJUS Opten Kft. I 2013. évi V. törvény 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 1 2014.3.15. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék ELSŐ KÖNYV............................................... 1 BEVEZETŐ

Részletesebben

A kiskorúak jognyilatkozatai

A kiskorúak jognyilatkozatai 1 Ptk. 12. www.resimmobiles.hu INGATLAN-NYILVÁNTARTÁS Delbó Erika A kiskorúak jognyilatkozatai Jogrendszerünk hatályos rendelkezései fokozottan védik a kiskorúak érdekeit, szigorúan szabályozva az általuk,

Részletesebben

1959. évi IV. törvény a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről

1959. évi IV. törvény a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről Opten Törvénytár Opten Kft. I. 1959. évi IV. törvény 1959. évi IV. törvény a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről A 2010.08.14. és 2010.12.31. között hatályos szöveg Tartalomjegyzék ELSŐ RÉSZ BEVEZETŐ

Részletesebben

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat képviselő-testületének 10/2012 (III.22.) önkormányzati rendelete

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat képviselő-testületének 10/2012 (III.22.) önkormányzati rendelete Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat képviselő-testületének 10/2012 (III.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról, és a vagyongazdálkodás szabályairól Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata

Részletesebben

A szó jelentése szerteágazó, még jogi értelemben is

A szó jelentése szerteágazó, még jogi értelemben is A szó jelentése szerteágazó, még jogi értelemben is Polgári jogi felelősség Tágabb értelemben hasonlítható a kénytetőséghez, a jogilag szoríthatósághoz (Grosschmid) Szűkebb értelemben: jogellenesen (kivételesen

Részletesebben

AZ ÖRÖKÖS (HAGYOMÁNYOS) JOGÁLLÁSA

AZ ÖRÖKÖS (HAGYOMÁNYOS) JOGÁLLÁSA Egyik C tételben sem található meg: az örökség megszerzése, a hagyatéki eljárás TK 129-134 AZ ÖRÖKÖS (HAGYOMÁNYOS) JOGÁLLÁSA 1. Az örökös jogállása (nem tartozik szorosan a tételhez) 598. Az ember halálával

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2017.április 25-én tartandó ülésére.

E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2017.április 25-én tartandó ülésére. Izsák Város Polgármesterétől. E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2017.április 25-én tartandó ülésére. Tárgy: Az Önkormányzat vagyonáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának Tisztelt

Részletesebben

MIRE JÓ A SZELLEMI- TULAJDON-VÉDELEM. SEED családi délelőtt 2009. November 5.

MIRE JÓ A SZELLEMI- TULAJDON-VÉDELEM. SEED családi délelőtt 2009. November 5. MIRE JÓ A SZELLEMI- TULAJDON-VÉDELEM SEED családi délelőtt 2009. November 5. HOGY A BEFEKTETETT CSALÁDI TŐKE NE MÁSNAK HOZZON HASZNOT Alapigazságok Ha valamilyen szellemi értéket létrehoztunk, oltalmazzuk

Részletesebben

Tulajdonátruházó szerződések az új Ptk.-ban. Dr. Nagy Csongor István, LL.M., Ph.D., S.J.D. tanszékvezető egyetemi docens ügyvéd

Tulajdonátruházó szerződések az új Ptk.-ban. Dr. Nagy Csongor István, LL.M., Ph.D., S.J.D. tanszékvezető egyetemi docens ügyvéd Tulajdonátruházó szerződések az új Ptk.-ban Dr. Nagy Csongor István, LL.M., Ph.D., S.J.D. tanszékvezető egyetemi docens ügyvéd A tulajdonátruházó szerződések [6:215. - 6:237. ] XXXII. Fejezet: Az adásvételi

Részletesebben

Új Polgári Törvénykönyv

Új Polgári Törvénykönyv Új Polgári Törvénykönyv Kötelmi különös rész Kártérítés Dr. Pecsenye Csaba Szerződés típusok Tulajdonátruházó Vállalkozási típusú Megbízási típusú Használati Letéti Forgalmazási és jogbérleti Hitel- és

Részletesebben