Szivattyú kavitációs vizsgálata mérés
|
|
- Csenge Orbánné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 1. Bevezetés Szivattyú kavitációs vizsgálata Folyadékot szállító csővezeték rendszerekben számos helyen felléphet a kavitáció jelensége, mely során a helyi nyomás a folyadék telített gőznyomásáig csökken, ekkor gőz képződik. Csővezeték rendszerek esetén, jellemzően szivattyúknál, elzáró- és szabályozó szerelvényeknél fordul elő kavitáció, mely több szempontból is káros lehet. Egyrészt zaj- és rezgéshatásokkal a környezetet terheli, így rontva a komfortérzetet, másrészt fizikai roncsolást okoz a berendezésben. A mai modern könnyűszerkezetes épületekben a rezgések nagyon könnyen szétterjedhetnek és más gépet, berendezést is károsíthatnak. A kavitáció során keletkezett káros rezgések magát a kibocsátó gépet is roncsolják, üzemét negatívan befolyásolják. Kavitáció szempontjából igen kritikusak egy rendszerben a szivattyúk, amelyek szívó oldalán figyelhető meg a roncsolódás.. A kavitáció kialakulása Ha a szállított folyadékban (ez leggyakrabban víz) az áramlás folyamán az abszolút nyomás a helyi telített gőznyomás alá csökken (szivattyú esetében tipikusan a járókerékbe belépésnél), a folyadék homogenitása megszűnik, és a fal mikro repedéseiben, apró lebegő szemcsék felületén gőz tartalmú buborékok keletkeznek, azaz a folyadék helyileg forrni kezd. Ezt a jelenséget nevezik kavitációnak, ami a szivattyúk jó működésének fizikai határa. A kavitáció jelentős rezgés és zaj forrása lehet, sőt az áramlástechnikai jellemzők is megváltozhatnak, a jelenség fokozódása során a berendezés károsodása sem kerülhető el. 1. ábra. Szivattyú járókerekén kavitáció okozta erózió Utolsó frissítés: :15, Hegedűs Ferenc 1
2 Fizikai kavitációról akkor beszélünk, ha a megjelenő buborékok egyedinek, különállóknak tekinthetők. Az áramlást határoló falak mikro repedéseit, a folyadékban lévő szilárd szemcséket, vagy folyadékból kivált gázbuborékokat kavitációs magoknak nevezzük. A gyakorlatban használt szivattyús rendszereknél mindig megtalálhatók nagy számban a kavitációs magok. A berendezések áramlástechnikai paramétereiben a keletkező néhány tíz-, vagy százmikronos nagyságú gőzbuborékok nem okoznak változást. Amennyiben a buborékok egyesülnek, és összefüggő, jól megfigyelhető zónát alkotnak, akkor a jelenséget technikai kavitációnak nevezik. A kavitációs zóna az áramlást határoló szilárd felületen képződik, majd onnan leválik, de a falon újra képzőik. A szivattyú hidraulikai jellemzőiben (szállítómagasság, térfogatáram, stb.) a technikai kavitáció megjelenése már komoly megváltozást idéz elő. A szuperkavitációs állapot akkor következik be, amikor a technikai kavitáció során tovább csökken az áramlási tér nyomása. Ekkor már nemcsak egy-egy pontban keletkeznek gőzbuborékok, hanem nagyobb, összefüggő tartományban. A fizikai, vagy technikai kavitáció során keletkezett buborékokat az áramlás továbbsodorja, és egy nagyobb helyi nyomású térben, a gőzzel telt üregekben kondenzáció lép fel, azaz a kavitációs magok összeroppannak, feltöltődnek folyadékkal. Ez gerjeszt jól mérhető rezgéseket a berendezésen, sőt bizonyos nagyságot elérve füllel is jól hallható sercegő, ropogó hangot hallat. Ha az üreg összeomlása a berendezés határoló falainak közelében történik, a periodikus mechanikai hatások a szilárd falat veszik igénybe, amelyeknek következménye lehet az 1. ábrán látható erózió. Ha a szivattyú járókerék előtt a kavitációs buborékzóna a teljes keresztmetszetet kitölti, a folyadék oszlop megszakad, a szivattyú elejti a folyadékot, megszűnik a közeg szállítása. A folyadéknak a szívócső felől, a járókerék belépő élénél van a legkisebb nyomása. Itt léphet fel először a kavitáció. Az 1. ábrán jól látható, hol volt a járókerék belépő éle, ugyanis az erózió azt roncsolta meg. 3. Szívóképesség, jelleggörbék Felmerül a kérdés, hogyan kerülhető el a gőzbuborék képződés okozta gond? Ehhez az előadáson megismerjük a berendezésben rendelkezésre álló NPSHa (available), illetve a szivattyú által a szállítandó térfogatáramnál rendelkezésre bocsátandó NPSHr (required) szívómagasságot. A definíció az alábbi: NPSH a p 0 p g g t H sg e s h ' s Q, (1) itt a szívóoldalon a vízfelszín feletti nyomást p0-lal, a szállított közeg hőmérsékletéhez tartozó telített gőz nyomását pg(t)-vel, a szívóoldali vízszint mélységét a szivattyú szívócsonkjának középpontjától Hsg-vel, a szívócsonk középpontjának és a szivattyú forgástengelyébe eső referenciapontnak a szintkülönbségét es-sel jelöltük. (Ez esetünkben zérus, es = 0.) Végül h s(q) jelöli a szívócső veszteségmagasságát az összes benne lévő szerelvény veszteségmagasságával egyetemben. A technikai kavitáció mentes üzem határán éppen teljesül az NPSHa = NPSHr egyenlőség. Az alábbi egyenlőtlenség betartásával elkerülhetők az üzemi problémák: NPSH r NPSH a. () Utolsó frissítés: :15, Hegedűs Ferenc
3 Nagy nyomású kazán-tápszivattyúknál az irányadó NPSHa érték mintegy 1,5 -szerese az NPSHr értéknek, kivédve a tranziens üzemállapotokból és az üzemzavarokból adódó eltéréseket. Azért van szükség ezekre a biztonsági tartalékokra, mert a fizikai és technikai kavitációnak nincs éles határa. Míg az előbbi jelenség normál üzemben is előfordul (mivel a folyadék nem tökéletesen tiszta), enyhe erózió felléphet, de a hidraulikai jellemzőkben ez nem jelentkezik. A technikai kavitáció már észrevehető hatásfok csökkenéssel és jelentős roncsoló hatással jár, a két forma közötti átmenet folyamatos. Ha elvégezzük a szivattyú jelleggörbe mérését, azt tapasztaljuk, hogy növelve a térfogatáramot, a jelleggörbe egy pontnál letörik, azaz a a. ábra szaggatott jelleggörbétől elválik. Az elválási pontban kezd kialakulni a technikai kavitáció. Egy-egy állandó térfogatáramnál elvégezhető a leszívási mérés, azaz annak vizsgálata, hogy az adott térfogatáramnál mekkora a szivattyú NPSHr értéke. Kiindulásként tartsuk a szivattyú Q térfogatáramát állandó értéken. Az NPSHa értéke az (1) egyenlet szerint a szívóoldali paraméterek (pl. beépített fojtás) segítségével változtatható. Ahhoz, hogy a rendszerben Q=állandó fennmaradjon, a nyomóoldalon is be kell avatkozni. Ha a szívóoldalon nő a geodetikus szállítómagasság (Hsg), vagy a szívóoldali ellenállás (h s), illetve a szívótér nyomása csökken (p0), akkor a nyomóoldali szabályozó szerelvényt nyitni kell, hogy a rendszer jelleggörbéje ne változzék. Ha az (1) képlet szerint az NPSHa értéket csökkentjük, és minden ilyen új számértéknél megmérjük a szivattyú H szállítómagasságát (pl. manométer segítségével), akkor egy kritikus NPSHa értéknél a H szállítómagasság jelentősen csökken, azaz a görbe letörik. Ezt szemlélteti a b. ábra. A letörési értéknél lesz az adott Q=állandó értékhez tartózó NPSHr érték.. ábra. a, Jelleggörbe és b, leszívási görbe A b. ábrán látható NPSHa H diagram A pontjában jelenik meg a kavitációra utaló enyhe ropogó hang. A B pontban a lapátok belépő éleinél megjelenik a buborékzóna. A lapátok eróziós roncsolódása az egyre növekvő zaj mellett a C pontban indul meg. Látható, hogy a szivattyú jelleggörbéjén még semmilyen változást nem tapasztalunk, de a berendezés már károsodni kezd. A D pont jelenti azt a határt, ami után csökkentve az NPSHa értéket megindul a jelleggörbe esése (baloldali diagram). Az E pont jelenti a tűrhető kavitációs üzemet, noha jelentős letörés tapasztalható (3-5%). Az F pont környezetében a járókerék környezetében buborékfelhő áramlik. A szivattyú újra elcsendesedik, szállítómagassága leesik, hatásfoka romlik, bár teljesítményfelvétele is jelentősen lecsökken. Az eróziós roncsoló hatás is Utolsó frissítés: :15, Hegedűs Ferenc 3
4 megszűnik. A szivattyú üzemelése nem megbízható, ugyanis bármikor elejtheti a folyadékot. A b. ábra mutatja, hogy az NPSHa függvényében mikor következik be jelentős változás a szállítómagasságban. A letörés után (pl. F pont) már nem igaz a () egyenletben megfogalmazott feltétel, azaz a rendszer kavitál. Ki kell jelölni egy kritikus ΔH szállítómagasság csökkenést, ami nagyobb, mint a mérési hibakorlát. Ez a ΔH érték a szállítómagasság mintegy -3%-a szokott lenni. Több Q = állandó feltételű mérést elvégezve a szivattyúra megkapjuk az NPSHr Q függvénykapcsolatot, ami éppen olyan fontos üzemi jellemző, mint a H Q jelleggörbe. A folyadékok gáztartalma kedvező is lehet a kavitáció okozta rezgésekre, erózióra. Néhány térfogat-százalékos folyadékból kivált, illetve külső térből bevezetett gáz csökkenti a kavitációs zóna összeroppanásakor keletkező zajt, káros rezgéseket, roncsoló hatást. Ezt a megoldást azonban nem minden technológiai folyamatnál engedhetjük meg (pl. fűtéshálózat, vegyi folyamatok). A közegben jelen lévő gáz adott tömegáram mellett a keverék kisebb sűrűsége miatt növeli a térfogatáramot. Az átáramló térfogatáram többlet a berendezés eredő ellenállását ( (leggyakrabban levegő) rezgéscsökkentő hatásáról nem kell lemondani, ugyanis közvetlenül a szivattyú szívócsonk előtt bevezetve az NPSHa esése elkerülhető, a hatásfok azonban a többlet-térfogatáram miatt csökken. h ) növeli, ami az (1) egyenlet szerint az NPSHa értéket csökkenti. A gáz s A kavitáció, az általa okozott rezgés alapján is detektálható. Ennek a módszernek az az előnye is megvan, hogy a kismértékű fizikai kavitáció is detektálható, ellentétben a hidraulikai paraméterekből történő detektálással, ami csak a technikai kavitációt mutatja ki. A vizsgálatot mindkét esetben állandó térfogatáram mellett, a szívócső ellenállásának növelésével ezzel az NPSHa csökkentésével kell elvégezni. A 3. ábra mutatja be az u.n. leszívási (szállítómagasság változása az NPSHa függvényében) görbét és a szivattyú csigaházán mérhető gyorsulásszint változását. Látható, hogy a zajszint vagy rezgésszint (ng) már jóval a szállítómagasság letörése előtt megemelkedik, mely fizikai kavitáció kis buborékok megjelenésére és összeroppanására, azaz igen erős eróziós hatású kavitáció jelenlétére utal. Ez azonban a hidraulikai paraméterekben még nem jelentkezik. 3. ábra. A leszívási görbe és a rezgésszintek kapcsolata Utolsó frissítés: :15, Hegedűs Ferenc 4
5 4. Mérőberendezés A 4. ábrán bemutatott mérőállomás egyfokozatú, plexi előlapos szivattyúra épült, és így lehetővé válik a szivattyúban kialakuló kavitációs áramlás vizuális megfigyelése. Az S jelű szivattyú a ST szívóoldali tartályból szívja a vizet a T1 és T3 tolózárakon keresztül, mely a szívócső ellenállásának növelésére alkalmas. A szívó és nyomóoldali nyomást klasszikus műszerekkel (higanyos manométerrel) mérjük, a vízhozam mérésekhez az MP mérőperemet építettük be. A plexi előlapon keresztül stroboszkóp Str lámpával világítjuk meg a hengeres lapátokkal készített nyitott járókereket. A stroboszkóp felvillanási frekvenciáját a fordulatszámmal azonos értékre beállítva a járókerék lapátok állni látszanak, és a lapát felületén kialakuló kavitáció szemmel jól érzékelhető. 4. ábra. A vizsgált berendezés A szivattyú H szállítómagassága és a Q térfogatárama az ábra jelöléseinek megfelelő Δhn és Δhmp értékekből az alábbiak szerint határozható meg: H d pmp d Q (D,d,Q) (D,d,Q) 4 4 viz g h Hg viz mp Hg v Q l s1 ls ln 1 1 hn z z1 ln v g d s1as1 d s As d n An An As viz (3) (4) A (3) képletben α 0,67, d, D értéke az Örvényszivattyú A mérőberendezés leírásában található meg, a higany és a víz sűrűsége kg/m 3, illetve 1000 kg/m 3. A szivattyú SC szívócsöve szűk, és a T1 és T3 tolózárakkal együtt olyan szívóoldali ellenállást jelentenek, hogy a jelleggörbe nagy térfogatáramokhoz tartozó részén már kavitáció alakul ki és a jelleggörbe itt letörik (5. ábra). Utolsó frissítés: :15, Hegedűs Ferenc 5
6 A mérés során a szivattyú NPSHr(Q) jelleggörbéjének pontjait kívánjuk meghatározni leszívási görbe mérés alapján. A H(Q) jelleggörbe egy olyan pontjából indulunk ki, ahol a vizuális megfigyelések sem mutatnak buborék-keletkezést. A térfogatáram állandó értékének megőrzése érdekében zárunk a T1 (majd T3) tolózáron és nyitunk a T és T4 tolózáron. A H szállítómagasság változását az NSPHa függvényében ábrázoljuk. (6. ábra) Az NPSHa értékét a következő összefüggéssel határoztuk meg a mért hsb, hsj értékekből: NPSH a Hg Q l s1 ls 1 h h h z z p0 pg 1 sj sb sj 1 v g v g ds1as 1 dsas As 1 As (5) A szivattyú adott Q térfogatáramhoz tartozó NPSHr értékét az a pont adja meg, ahol a szállítómagasság kb. 3% esést mutat (6. ábra B pont). A kavitáció kialakulását egy ilyen, a szívócső ellenállását folyamatosan változtató méréssorozat esetén a plexi előlapos berendezésen vizuálisan is követni tudjuk. 5. ábra. Szivattyú jelleggörbe 6. ábra. Leszívási görbe 7. ábra. A kavitációs zóna fotói a 6. ábra A, B, C, D pontjaiban Utolsó frissítés: :15, Hegedűs Ferenc 6
7 5. Mérés menete A mérés során egy a mérést vezető oktató által megadott térfogatáram melletti leszívási görbe felvétele a cél. A mérőberendezés ellenőrzése után az oktató a lent leírtaknak megfelelően elvégzi a mérés indítását. A mérést teljesen nyitott szívóoldali T1 és T3 tolózárállástól indítjuk, a segédszivattyú nyomócsonkján levő T és T4 tolózár segítségével beállítva a kívánt térfogatáramot. (Ennek részleteit lásd: leírás végén olvasható technikai információk). Az adott, mérőperemre kötött manométer kitérésből (felhasználva a Stolz-formulát is, ld. Örvényszivattyú A mérés leírása) a beépített mérőperem paramétereinek ismeretében a (3) képletből meghatározható a térfogatáram az alábbi összefüggéssel, melyet a 8. ábra grafikonján is megadunk: (6) m mm 0. 5 Q 3 h h mp A mérést teljesen nyitott szívóoldali T1 tolózárállástól indítjuk, a segédszivattyú nyomócsonkján levő T és T4 tolózárak segítségével beállítva a kívánt térfogatáramot. A mérés során a szívóoldali tolózárat zárjuk, a nyomóoldali tolózárat meg nyitjuk a térfogatáram állandó értéken tartása érdekében. A T1 tolózár zárt állása után T3 zárásával fojtatjuk. Minden mérési pontban leolvassuk a manométer kitéréseket és vizuálisan megfigyeljük a látható áramképet. A kavitáció megjelenésétől kezdve megmérjük a buborékkal teli kavitációs zóna hosszát a lapátozásban. A mérést addig ismételjük, amíg a szállítómagasság drasztikusan le nem törik. Előtte a szívóoldali nyomáskülönbség a légköri nyomás közelébe kerül, innen a szívóoldali motoros zár rövid esetleg kézzel történő állításával tudjuk a letörő szakaszt is felvenni. A leolvasott értékek alapján kiszámoljuk a H szállítómagasság és az NPSHa értékét az alábbi összefüggésekkel ezek a (4) és (5) egyenletből adódnak a megfelelő értékek behelyettesítésével: 3 m 1.6 h n mm = h mm Q h H m NPSH n m = h mm- h mm 3 mm Qm h sj h a sb sj 3600 A mérési adatokat az alábbi alakú táblázatba jegyezzük fel, ahol a fenti képletekkel ki tudjuk számolni a H és NPSHa értékeit is: (7) (8) Ssz 1.. n [1/min] h mp [mm] h n [mm] h sb [mm] h sj [mm] Megfigyelés zónahossz [mm] Q [m 3 /h] H [m] NPSH a [m] A számolt adatokból felvesszük az adott térfogatáramhoz tartozó leszívási görbét, melyen jelöljük a becsült zóna hosszakat is. Utolsó frissítés: :15, Hegedűs Ferenc 7
8 6. Mérési eredmények feldolgozás 8. ábra. Mérőperem beállítása adott térfogatáramokhoz A tanszéki honlapon, a tárgy adatlapján az alaki és a tartalmi követelmények (mérési eredmények feldolgozása, hibaszámítás, stb.) egyaránt megtalálhatók. 6. Felkészülés a mérésre 1. A mérés eredmények feljegyzéséhez szükséges táblázat elkészítése.. Milliméterpapírt kell hozni az ellenőrző diagram elkészítéséhez. 3. Ismerni kell a mérési tájékoztatót. A tájékoztató ismeretét a mérés kezdetekor ellenőrizzük. 7. A berendezés további műszaki adatai A motor típusa: EFK41K4 (Bláthy Ottó Villamosgépgyár) A motor gyártási száma: A szivattyú típusa: BMS 5/48 (Diósgyőri Gépgyár) A szivattyú gyártási száma: 701/ Felkészülést ellenőrző kérdések 1. Ismertesse a kavitáció jelenségét, kialakulását!. Mi a fizikai, technikai és szuperkavitáció közötti különbség! 3. Írja fel a tanult NPSHa definícióját és magyarázza a tagokat! 4. Rajzolja le jellegre helyesen a leszívási jelleggörbét és ismertesse a fontosabb szakaszait! 5. Ismertesse a leszívási jelleggörbe mérésének menetét! 6. A leszívási jelleggörbe ismeretében milyen kritériumot tud felállítani az NPSHa értékére? Válaszát indokolja! 7. Ismertesse a mérés célját és a meghatározandó mennyiségeket! 8. Vázolja és ismertesse a mérőberendezést! Utolsó frissítés: :15, Hegedűs Ferenc 8
9 9. Mérési feladatok 1) Számolja ki a szivattyú hasznos teljesítményét kavitációmentes üzem esetén és hasonlítsa össze a) a technikai kavitációs üzem hasznos teljesítményével! b) a szuperkavitációs üzem hasznos teljesítményével! ) Válasszon villanymotort (fordulatszám mérése szükséges, a motort fordulatszámát frekvenciaváltóval szabályozzuk), ha a szivattyú hatásfoka a) 85%! b) 75%! 3) Számolja ki a szívócsonkban az abszolút nyomás értékét és hasonlítsa össze az adott környezeti hőmérséklethez tartozó telítési gőznyomás értékével a) technikai kavitációs üzem esetére! b) szuperkavitációs üzem esetére! 10. Irodalom [1] Dr Fűzy Olivér: Áramlástechnikai gépek és rendszerek, Tankönyvkiadó, Budapest, 1991 [] Józsa István: Örvényszivattyúk, Info prod kiadó Kft., 003 [3] Dr. Garbai László: Hidraulikai számítrások az épületgépészetben és az energetikában, fejezet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 007. Utolsó frissítés: :15, Hegedűs Ferenc 9
10 Technikai információk: Indítás előtt ellenőrizendő (az oktató végzi el): tartály vízszintje (lepje el jócskán a szívóoldali T3 bypass-t) nyomóoldali tolózárak (T és T4) zárt állapota szívóoldali tolózár (T1) legalább félig nyitott állapota (ellenőrző ablak a motoron) számítógép melletti kapcsolószekrény kapcsolója RS állásban van Ha a motoros tolózár (T1) nem mozog (a gombok lenyomására a számítógép melletti lilakapocsdoboz lámpás kapcsológombjának egyike sem villog), akkor valószínűleg a fali dugalj van kihúzva. Indítás menete (oktató végzi el): 1. szivattyú S indítása a bejárat melletti kapcsolószekrényről. (A nagy dobozos manométer kb. 1,8 bart mutasson). SS segédszivattyú indítása frekvenciaváltóval (szekrény áram alá helyezése, majd a zöld gomb a frekvenciaváltón) 3. S nyomócsonkján lévő T és T4 tolózár nyitása, a mérőperemhez kötött manométer szintjének figyelése mellett 4. Stroboszkóp (Str) fali biztosítékainak felkapcsolása, majd a stroboszkóp bekapcsolása Javasolt mérési tartomány /min környékén, m3/h szállítás mellett. Ha indításnál a nagy dobozos manométeren figyeljük a zárási nyomást, akkor ezekhez a fordulatszámokhoz kb. 1,8- bar tartozik, a térfogatáram pedig Hgmm kitérésnek felel meg a mérőperem (MP) manométerén. Mérés folyamata: térfogatáram beállítás az SS szivattyú nyomóoldali T és T4 (finombeállítás) tolózárjával fojtás beállítása a motoros (T1) tolózárral, amíg meg nem indul a technikai kavitáció, azután fojtás a bypass tolózárral (T3) A mérés folyamán figyelni kell: az első mért pont után a következőt csak akkor érdemes felvenni, ha a motoros tolózárral már annyit zártunk, hogy változott a szívómagasság a gömbcsap használatával kiengedjük a vizet a tartályból, ami egyrészt változtatja a szívómagasságot, másrészt levegőt szívhat a rendszer ha a segédszivattyú (SS) manométere sokáig mutat 0 bar alatti értéket, akkor a tömszelencéi beéghetnek. Ha valamelyik füstölni kezdene, akkor a nyomóoldali tolózárakat (T és T4) zárjuk el, így biztosítva elegendő csurgalékvizet a tömszelencék visszahűtéséhez! Leállítás: mint az indítás, csak fordítva Utolsó frissítés: :15, Hegedűs Ferenc 10
Szívóképesség mérés: Szivattyú kavitációs vizsgálata (Kav)
Szívóképesség mérés: Szivattyú kavitációs vizsgálata (Kav) 1. Bevezetés Folyadékot szállító csővezeték rendszerekben számos helyen felléphet a kavitáció jelensége, mely során a helyi nyomás a folyadék
Áramlástechnikai gépek soros és párhuzamos üzeme, grafikus és numerikus megoldási módszerek (13. fejezet)
Áramlástechnikai gépek soros és párhuzamos üzeme, grafikus és numerikus megoldási módszerek (3. fejezet). Egy H I = 70 m - 50000 s /m 5 Q jelleggörbéjű szivattyú a H c = 0 m + 0000 s /m 5 Q jelleggörbéjű
Térfogatáram mérési módszerek 2.: Térfogatáram mérés csőívben (K)
Térfogatáram mérési módszerek.: Térfogatáram mérés csőívben (K) A mérés célja: meghatározandó egy csőkönyök nyomásesése és ellenállástényezője, illetve a csőkönyök legkisebb és legnagyobb görbületi sugarú
MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK KÖZÉPSZINT Függvények
MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK KÖZÉPSZINT Függvények A szürkített hátterű feladatrészek nem tartoznak az érintett témakörhöz, azonban szolgálhatnak fontos információval az érintett feladatrészek megoldásához!
A mérés célja: Példák a műveleti erősítők lineáris üzemben történő felhasználására, az előadásokon elhangzottak alkalmazása a gyakorlatban.
E II. 6. mérés Műveleti erősítők alkalmazása A mérés célja: Példák a műveleti erősítők lineáris üzemben történő felhasználására, az előadásokon elhangzottak alkalmazása a gyakorlatban. A mérésre való felkészülés
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 35 582 03 Hűtő-, klíma- és hőszivattyú
Épületvillamosság laboratórium. Villámvédelemi felfogó-rendszer hatásosságának vizsgálata
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamos Energetika Tanszék Nagyfeszültségű Technika és Berendezések Csoport Épületvillamosság laboratórium Villámvédelemi felfogó-rendszer hatásosságának
DGP. Hátrahúzott vortex járókerék. Általános jellemzők
Hátrahúzott vortex járókerék Általános jellemzők Kivitel Elektromechanikus szerelvény EN-GJL-250 öntöttvasból, bemerítéssel történő működtetésre, 2 (kettő) szilícium-karbid mechanikus tömítés (2SiC) és
EPER E-KATA integráció
EPER E-KATA integráció 1. Összhang a Hivatalban A hivatalban használt szoftverek összekapcsolása, integrálása révén az egyes osztályok, nyilvántartások között egyezőség jön létre. Mit is jelent az integráció?
A döntő feladatai. valós számok!
OKTV 006/007. A döntő feladatai. Legyenek az x ( a + d ) x + ad bc 0 egyenlet gyökei az x és x valós számok! Bizonyítsa be, hogy ekkor az y ( a + d + abc + bcd ) y + ( ad bc) 0 egyenlet gyökei az y x és
Mágneses szuszceptibilitás vizsgálata
Mágneses szuszceptibilitás vizsgálata Mérést végezte: Gál Veronika I. A mérés elmélete Az anyagok külső mágnesen tér hatására polarizálódnak. Általában az anyagok mágnesezhetőségét az M mágnesezettség
Egységes jelátalakítók
6. Laboratóriumi gyakorlat Egységes jelátalakítók 1. A gyakorlat célja Egységes feszültség és egységes áram jelformáló áramkörök tanulmányozása, átviteli karakterisztikák felvétele, terhelésfüggőségük
AZ ALPHA2 a legutolsó és a leginnovatívabb tagja a Grunfos magas minőségű keringető szivattyú családjának.
Pozíció Darab Leírás Egyszeri ár -1 ALPHA2 32-4 18 Külön kérésre Cikkszám: 9547512 GRUNDFOS ALPHA2 Az A-energiaosztályú szivattyúk következő generációja Megjegyzés! A berendezés fényképe különböző. AZ
Programozható irányítóberendezések és szenzorrendszerek ZH. Távadók. Érdemjegy
Név Neptun-kód Hallgató aláírása 0-15 pont: elégtelen (1) 16-21 pont: elégséges (2) 22-27 pont: közepes (3) 28-33 pont: jó (4) 34-40 pont: jeles (5) Érzékelők jellemzése Hőmérsékletérzékelés Erő- és nyomásmérés
1. Nyomásmérővel mérjük egy gőzvezeték nyomását. A hőmérő méréstartománya 0,00 250,00 kpa,
1. Nyomásmérővel mérjük egy gőzvezeték nyomását. A hőmérő méréstartománya 0,0 250,0 kpa, pontossága 3% 2 osztás. Mekkora a relatív hibája a 50,0 kpa, illetve a 210,0 kpa értékek mérésének? rel. hiba_tt
GRUNDFOS ALPHA2 Az A-energiaosztályú kis keringető szivattyúk következő generációja
Pozíció Darab Leírás Egyszeri ár -1 ALPHA2 25-4 N 18 Külön kérésre Cikkszám: 954752 Megjegyzés! A berendezés fényképe különböző. GRUNDFOS ALPHA2 Az A-energiaosztályú kis keringető szivattyúk következő
Baumann Mihály adjunktus PTE PMMK
Atmoszférikus égőjű kazánok kéményméretezése Baumann Mihály adjunktus PTE PMMK 1 MSZ EN 13384-1 Égéstermék-elvezető elvezető berendezések. Hő- és áramlástechnikai méretezési eljárás. Égéstermék-elvezető
0 1 0 2 Z Á G A N U D
Házi gáznyomásszabályozók aktuális kérdései DUNAGÁZ szakmai napok 2010 Készítette: Kiss Tibor 1 Témák Zárt térbe telepíthetı nyomásszabályozók Elıírások Megoldások Javaslat mőszaki megoldás típusok Lefúvató
AUTOMATIZÁLT IZOKINETIKUS AEROSOL - PORMINTAVEVŐ MÉRŐKÖR, HORDOZHATÓ BELSŐTÉRI KIVITEL
KS-407 AUTOMATIZÁLT IZOKINETIKUS AEROSOL - PORMINTAVEVŐ MÉRŐKÖR, HORDOZHATÓ BELSŐTÉRI KIVITEL ISO 9096 STANDARD KÁLMÁN SYSTEM SINCE 1989 ELŐNYPONTOK Kalibrált venturi térfogatáram-mérő. Nagy portároló
Egyszerű áramkörök vizsgálata
A kísérlet célkitűzései: Egyszerű áramkörök összeállításának gyakorlása, a mérőműszerek helyes használatának elsajátítása. Eszközszükséglet: Elektromos áramkör készlet (kapcsolótábla, áramköri elemek)
Amit a Hőátbocsátási tényezőről tudni kell
Amit a Hőátbocsátási tényezőről tudni kell Úton-útfélen mindenki róla beszél, már amikor épületekről van szó. A tervezéskor találkozunk vele először, majd az építkezéstől az épület lakhatási engedélyének
1. forduló. MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2015/2016-os tanév
MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2015/2016-os tanév 1. forduló 1. feladat: Jancsi és Juliska Matematikai Memory-t játszik. A játék lényege, hogy négyzet alakú kártyákra vagy műveletsorokat írnak
11 kw/715 1/min. 160 kw/10000 1/min. Dr. Emőd István. Zöllner B-220 tip. örvényáramú fékpad 3-fázisú indítómotorral 2006.02.06.
11 kw/715 1/min 160 kw/10000 1/min Zöllner B-220 tip. örvényáramú fékpad 3-fázisú indítómotorral 1_2/1 hajtás fékezés U R g R t Φ Külső gerjesztésű egyenáramú mérlegdinamó (mellékáramkörű motor) Ward-Leonard
Napenergia hasznosítási lehetőségek összehasonlító elemzése. Mayer Martin János Dr. Dán András
Napenergia hasznosítási lehetőségek összehasonlító elemzése Mayer Martin János Dr. Dán András Napenergia hasznosítása Villamosenergiatermelés Hő hasznosítás: fűtés és használati melegvíz Közvetlen (napelemek)
Használható segédeszköz: szabványok, táblázatok, gépkönyvek, számológép
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 34 522 02 Elektromos gép és készülékszerelő
Vízzel-oltó rendszer kialakulása
Vízzel-oltó rendszer kialakulása 1812 Sir Williams Congreve(angol) -első szabadalmaztatott manuális sprinklerrendszer 1874 Henry S. Parmelee(amerikai) első automatikus sprinklerrendszer csőben lévő forraszanyag
KOVÁCS BÉLA, MATEMATIKA I.
KOVÁCS BÉLA, MATEmATIkA I 15 XV DIFFERENCIÁLSZÁmÍTÁS 1 DERIVÁLT, deriválás Az f függvény deriváltján az (1) határértéket értjük (feltéve, hogy az létezik és véges) Az függvény deriváltjának jelölései:,,,,,
Shared IMAP beállítása magyar nyelvű webmailes felületen
Shared IMAP beállítása magyar nyelvű webmailes felületen A következő ismertető segítséget nyújt a szervezeti cím küldőként való beállításában a caesar Webmailes felületén. Ahhoz, hogy a Shared Imaphoz
A mérések eredményeit az 1. számú táblázatban tüntettük fel.
Oktatási Hivatal A Mérések függőleges, vastag falú alumínium csőben eső mágnesekkel 2011/2012. tanévi Fizika Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntő feladatának M E G O L D Á S A I. kategória. A
Programozás I. - 9. gyakorlat
Programozás I. - 9. gyakorlat Mutatók, dinamikus memóriakezelés Tar Péter 1 Pannon Egyetem M szaki Informatikai Kar Rendszer- és Számítástudományi Tanszék Utolsó frissítés: November 9, 2009 1 tar@dcs.vein.hu
DRB. Szivattyúk speciális ötvözetből. Általános jellemzők
Szivattyúk speciális ötvözetből Általános jellemzők Kivitel Elektromechanikus szerelvény B10 bronzból, bemerítéssel történő működtetésre. Tömítő készlet 2 (kettő) szilícium-karbid ellentétes oldalon elhelyezett
ELLENÁLLÁSOK PÁRHUZAMOS KAPCSOLÁSA, KIRCHHOFF I. TÖRVÉNYE, A CSOMÓPONTI TÖRVÉNY ELLENÁLLÁSOK PÁRHUZAMOS KAPCSOLÁSA. 1. ábra
ELLENÁLLÁSOK PÁRHUZAMOS KAPCSOLÁSA Három háztartási fogyasztót kapcsoltunk egy feszültségforrásra (hálózati feszültségre: 230V), vagyis közös kapocspárra, tehát párhuzamosan. A PÁRHUZAMOS KAPCSOLÁS ISMÉRVE:
TYP UTR-52472 Elektronikus Hőmérsékletszabályozó UFS-2 Kezelési utasítás
TYP UTR-52472 Elektronikus Hőmérsékletszabályozó UFS-2 Kezelési utasítás Figyelmeztetés! A függetlenül felszerelendő készüléket feszültségmentes állapotban csak elektromos szakember nyithatja ki. A csatlakoztatást
Analízis elo adások. Vajda István. 2012. október 3. Neumann János Informatika Kar Óbudai Egyetem. Vajda István (Óbudai Egyetem)
Vajda István Neumann János Informatika Kar Óbudai Egyetem / 40 Fogalmak A függvények értelmezése Definíció: Az (A, B ; R ) bináris relációt függvénynek nevezzük, ha bármely a A -hoz pontosan egy olyan
Lineáris algebra gyakorlat
Lineáris algebra gyakorlat 3 gyakorlat Gyakorlatvezet : Bogya Norbert 2012 február 27 Bogya Norbert Lineáris algebra gyakorlat (3 gyakorlat) Tartalom Egyenletrendszerek Cramer-szabály 1 Egyenletrendszerek
TELJESÍTMÉNYTARTOMÁNY ÜZEMBE HELYEZÉS ÉS HASZNÁLAT
P Kétlépcsős, centrifugális, elektromos szivattyú Tiszta vízhez Háztartási használat Lakossági használat Ipari használat TELJESÍTMÉNYTRTOMÁNY Szállítási teljesítmény l/perc-ig (7 m³/óra) Emelési magasság
Ipari és vasúti szénkefék
www.schunk-group.com Ipari és vasúti szénkefék A legjelentősebb anyagminőségek fizikai tulajdonságai A legjelentősebb anyagminőségek fizikai tulajdonságai A szénkefetestként használt szén és grafit anyagminőségek
higanytartalom kadmium ólom
Termék Alkáli elem, 1,5 V oldal 1. az 5-ből 1. Típusmegjelölés: IEC: LR14 JIS: AM-2 ANSI: C 2. Kémiai rendszer: elektrolit-cink-mangándioxid (higany- és kadmiummentes) 3. Méretek: Ø 24.9-26.2mm, magasság:
Hőszivattyú. Zöldparázs Kft
Hőszivattyú Ez az előadás 2010.szeptember 20-án hangzott el. Mivel az internetes keresők hosszú időre megőrzik a dokumentumokat, vegye figyelembe, hogy az idő múlásával egyes technikai megoldások elavulttá
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Szakképesítés azonosító száma, megnevezése: 33 5216 03 VILLANYSZERELŐ SZINTVIZSGA GYAKORLATI FELADAT B A szintvizsga időtartama: Elérhető pontszám: 300 perc 100 pont B/I.
Mintavételező és tartó áramkörök
8. Laboratóriumi gyakorlat Mintavételező és tartó áramkörök 1. A dolgozat célja A mintavételező és tartó (Sample and Hold S/H) áramkörök működésének vizsgálata, a tároló kondenzátor értékének és minőségének
Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. III. évfolyam / 7. szám 2005. április 28. 14-15.
A K I Borpiaci információk III. évfolyam / 7. szám 25. április 28. 14- Bor piaci jelentés Borpiaci információk 1-4. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési-árak és mennyiségi adatok 2. oldal 3-7. oldal
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2012. november 27-i ülésére Tárgy: Pápa Város
xdsl Optika Kábelnet Mért érték (2012. II. félév): SL24: 79,12% SL72: 98,78%
Minőségi mutatók Kiskereskedelmi mutatók (Internet) Megnevezés: Új hozzáférés létesítési idő Meghatározás: A szolgáltatáshoz létesített új hozzáféréseknek, az esetek 80%ban teljesített határideje. Mérési
Borpiaci információk. V. évfolyam / 11. szám 2007. június 20. 22-23. hét. Borpiaci jelentés. Hazai borpiaci tendenciák
A K I Borpiaci információk V. évfolyam / 11. szám 2007. június 20. 22-23. hét Borpiaci jelentés Hazai borpiaci tendenciák 2. old. 1-2. táblázat, 1-8. ábra: Belföldön termelt fehérborok értékesített mennyisége
Növelhető-e a hazai szélerőmű kapacitás energiatárolás alkalmazása esetén?
Növelhető-e a hazai szélerőmű kapacitás energiatárolás alkalmazása esetén? Okos hálózatok, okos mérés konferencia Magyar Regula 2012 2012. március 21. Hartmann Bálint, Dr. Dán András Villamos Energetika
A táblázatkezelő felépítése
A táblázatkezelés A táblázatkezelő felépítése A táblázatkezelő felépítése Címsor: A munkafüzet címét mutatja, és a program nevét, amivel megnyitottam. Menüszalag: A menüsor segítségével használhatjuk az
Bár a digitális technológia nagyon sokat fejlődött, van még olyan dolog, amit a digitális fényképezőgépek nem tudnak: minden körülmények között
Dr. Nyári Tibor Bár a digitális technológia nagyon sokat fejlődött, van még olyan dolog, amit a digitális fényképezőgépek nem tudnak: minden körülmények között tökéletes színeket visszaadni. A digitális
Vízgyűrűs vákuumszivattyú (Vi)
Vízgyűrűs vákuumszivattyú (Vi) 1. Melyek a vákuumszivattyúk leggyakrabban alkalmazott jelleggörbéi? Ismertessen hármat! Az izotermikus teljesítmény a relatív vákuum függvényében: P izot = f 1 ( p ) A térfogatáram
INFORMÁCIÓS MEMORANDUM
INFORMÁCIÓS MEMORANDUM Kőkút út 7., Hrsz.: 2939/1 3200 GYÖNGYÖS MAGYARORSZÁG INGATLAN SZ.: 008 2011. július Rev.01 Page 1 of 6 Megye Régió Heves Mátra / Gyöngyös Lakosság száma Kb. 35.000 Autópálya csatlakozás
Szivattyú kavitációs vizsgálata mérés
1. Bevezetés Szivattyú kavitációs vizsgálata Folyadékot szállító csővezeték rendszerekben számos helyen felléphet a kavitáció jelensége, mely során a helyi nyomás a folyadék telített gőznyomásáig csökken,
MATEMATIKA HETI 3 ÓRA
EURÓPAI ÉRETTSÉGI 010 MATEMATIKA HETI 3 ÓRA IDŐPONT : 010. június 4. A VIZSGA IDŐTARTAMA : 3 óra (180 perc) MEGENGEDETT SEGÉDESZKÖZÖK : Európai képletgyűjtemény Nem programozható, nem grafikus kalkulátor
ILB/ILT. ATEX változathoz lásd az ILT ATEX sorozatot. Vizsgáló tető A karbantartás elősegítésére.
ILT-ILB csatornaventilátorok Négyszög keresztmetszetű csatornaventilátorok horganyzott acéllemezből. A ventilátor vizsgáló tetővel van ellátva, amely könnyen hozzáférhetővé teszi a motor/járókerék egységet,
A csatlakozó és fogyasztói vezetékek kialakításának törvényi háttere
A csatlakozó és fogyasztói vezetékek kialakításának törvényi háttere A gázenergiáról szóló 1969. évi VII. törvény hatálya alá tartozó gáz- és olajipari létesítményekre: a 11/1982 (VIII. 18.) IpM rendelettel
1. Mintapélda, amikor a fenék lekerekítési sugár (Rb) kicsi
1 Mélyhúzott edény teríték méretének meghatározása 1. Mintapélda, amikor a fenék lekerekítési sugár (Rb) kicsi A mélyhúzott edény kiindulási teríték átmérőjének meghatározása a térfogat-állandóság alapján
J E L E N T É S a Szemenkéntvető gépeken alkalmazott mikrogranulátum kijuttató adapterek leforgatási vizsgálata" című témáról
NAIK Mezőgazdasági Gépesítési Intézet 2100 Gödöllő, Tessedik Sámuel u. 4. J E L E N T É S a Szemenkéntvető gépeken alkalmazott mikrogranulátum kijuttató adapterek leforgatási vizsgálata" című témáról Témaszám:
Bevezetés a lágy számítás módszereibe
BLSZM-07 p. 1/10 Bevezetés a lágy számítás módszereibe Nem fuzzy halmaz kimenetű fuzzy irányítási rendszerek Egy víztisztító berendezés szabályozását megvalósító modell Viselkedésijósló tervezési példa
Mit lehet kiolvasni a japán gyertyákból?
Mit lehet kiolvasni a japán gyertyákból? X-Trade Brokers Magyarországi Fióktelepe Szűcs Tímea Mit árulnak nekünk el a gyertyák? A Japán gyertyákra nem csak úgy tekinthetünk, mint egy téglalapra, ami megmutatja
A mérés célkitűzései: Kaloriméter segítségével az étolaj fajhőjének kísérleti meghatározása a Joule-féle hő segítségével.
A mérés célkitűzései: Kaloriméter segítségével az étolaj fajhőjének kísérleti meghatározása a Joule-féle hő segítségével. Eszközszükséglet: kaloriméter fűtőszállal digitális mérleg tanulói tápegység vezetékek
Áramlás- és zárószelepek Logikai szelep Logikai szelepek (ÉS / VAGY) Katalógus füzetek
Áramlás- és zárószelepek Logikai szelep Katalógus füzetek 2 Áramlás- és zárószelepek Logikai szelep Váltószelep (VAGY) Qn = 80 l/min Alaplapos szelep csőcsatlakozással Sűrített levegő csatlakozás bemenet:
MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK MEGOLDÁSAI KÖZÉPSZINT Trigonometria
005-05 MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK MEGOLDÁSAI KÖZÉPSZINT Trigonometria A szürkített hátterű feladatrészek nem tartoznak az érintett témakörhöz, azonban szolgálhatnak fontos információval az érintett
Üzembehelyezıi leírás
Üzembehelyezıi leírás MADE IN ITALY TECHNIKAI ADATOK Falra szerelve Lefedettség 15 m, 90 Mikrohullámú frekvencia 10.525 GHz Jelfeldolgozás DSP(Digital Signal Processing) Érzékelési távolság 3-15 m Érzékelési
Üresként jelölt CRF visszaállítása
Üresként jelölt CRF visszaállítása Ha egy CRF vagy bizonyos mező(k) ki vannak szürkítve (üresként jelölve), akkor a megjelölés üresként eszközre kell kattintania, majd törölni a kiválasztott jelölőnégyzet
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján.
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 521 03 Gépgyártástechnológiai technikus Tájékoztató A vizsgázó az első lapra írja
TC-900 Ri clock HŰTÉSTECHNIKAI SZABÁLYZÓ, VALÓS IDEJŰ ÓRÁVAL VEZÉRELT LEOLVASZTÁSSAL, RS485 SOROS VONALI KOMMUNIKÁCIÓVAL
TC-900 Ri clock HŰTÉSTECHNIKAI SZABÁLYZÓ, VALÓS IDEJŰ ÓRÁVAL VEZÉRELT LEOLVASZTÁSSAL, RS485 SOROS VONALI KOMMUNIKÁCIÓVAL Méréshatár: -50-75 C Méret: 71x28x71 mm Felbontás: 0,1 C Kivágás: 72x29 mm Tápfeszültség:
[GVMGS11MNC] Gazdaságstatisztika
[GVMGS11MNC] Gazdaságstatisztika 4 előadás Főátlagok összehasonlítása http://uni-obudahu/users/koczyl/gazdasagstatisztikahtm Kóczy Á László KGK-VMI Viszonyszámok (emlékeztető) Jelenség színvonalának vizsgálata
Szennyezettvíz/szennyvíz/drénvíz. Szennyezettvíz/drénvíz. Wilo-Drain TP sorozat leírás. Szennyezettvíz/szennyvíz szivattyúk szivattyúk
cat_drain_c 9_U.book Page 39 Wednesday, June, 7 : AM TP sorozat leírás Felépítés Szennyvíz merül motoros szivattyú, mint elárasztható blokkgép függ leges nedvesaknás beépítéshez -Inox & kompozit -Kis súly
FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS
FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS Kump Edina ÖKO-Pack Nonprofit Kft. E-mail: edina@okopack.hu Web: www.okopack.hu Dunaújváros, 2014. november 07. A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS FOGALMA A fenntartható fejlődés a fejlődés
Analízis elo adások. Vajda István. 2012. szeptember 24. Neumann János Informatika Kar Óbudai Egyetem. Vajda István (Óbudai Egyetem)
Vajda István Neumann János Informatika Kar Óbudai Egyetem 1/8 A halmaz alapfogalom, tehát nem definiáljuk. Jelölés: A halmazokat általában nyomtatott nagybetu vel jelöljük Egy H halmazt akkor tekintünk
Segítünk online ügyféllé válni Kisokos
Segítünk online ügyféllé válni Kisokos Kedves Ügyfelünk! Szeretnénk, ha Ön is megismerkedne Online ügyfélszolgálatunkkal, melyen keresztül kényelmesen, könnyedén, sorban állás nélkül intézheti energiaszolgáltatással
Törvényességi szempontból ellenőrizte: Szimoncsikné dr. Laza Margit jegyző
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármestere 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Fekete István Általános Iskola területén lévő ebédlő
BETONACÉLOK HAJLÍTÁSÁHOZ SZÜKSÉGES l\4"yomaték MEGHATÁROZÁSÁNAK EGYSZERŰ MÓDSZERE
BETONACÉLOK HAJLÍTÁSÁHOZ SZÜKSÉGES l\4"yomaték MEGHATÁROZÁSÁNAK EGYSZERŰ MÓDSZERE BACZY"SKI Gábor Budape?ti 1Iűszaki Egyetem, Közlekedésmérnöki Kar Epítő- és Anyagmozgató Gépek Tanszék Körkeresztmetszet{Í
JAZZ KAROS MOTOR. Önzáró elektromechanikus motor manuális kioldóval. Egyfázisú, 230 V AC. Technikai adatok Mértékegység JAZZ
JAZZ KAROS MOTOR Önzáró elektromechanikus motor manuális kioldóval. Egyfázisú, 230 V AC. Technikai adatok Mértékegység JAZZ Feszültség V AC 230 Max. áramfelvétel A 1,9 Max. teljesítményfelvétel VA 300
20 év tapasztalatai és az új Kbt. (eddig és ezután)
Dr. Patay Géza ügyvéd 20 év tapasztalatai és az új Kbt. (eddig és ezután) 1026 Budapest, Pasaréti út 72. telefon: +36-1/ 200-5977 telefax: +36-1/ 200-5977 www.patay.hu Nagykorú! Nagy növésű! Átgondolt,
Csecsemő- és gyermeknevelőgondozó. 55 761 01 0000 00 00 Csecsemő- és gyermeknevelőgondozó
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Fordítóprogramok Készítette: Nagy Krisztián
Fordítóprogramok Készítette: Nagy Krisztián Reguláris kifejezések (FLEX) Alapelemek kiválasztása az x karakter. tetszőleges karakter (kivéve újsor) [xyz] karakterhalmaz; vagy egy x, vagy egy y vagy egy
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Országos Szakmai Tanulmányi Verseny. Elődöntő ÍRÁSBELI FELADAT
52 523 03 0000 00 00-2012 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Országos Szakmai Tanulmányi Verseny Elődöntő ÍRÁSBELI FELADAT Szakképesítés: 52 523 03 0000 00 00 Modulok: 1395-06 Mechatronikai gyártórendszerek
TRANZISZTOROS KAPCSOLÁSOK KÉZI SZÁMÍTÁSA
TRNZSZTOROS KPSOLÁSOK KÉZ SZÁMÍTÁS 1. gyenáramú számítás kézi számításokhoz az ábrán látható egyszerű közelítést használjuk: = Normál aktív tartományban a tranzisztort bázis-emitter diódáját az feszültségforrással
SÜTIK TÖRLÉSE. Készült: 2015. 08. 08. Módosítva: 2016. 04. 18.
SÜTIK TÖRLÉSE Ez a segédlet azért készült, hogy segítséget nyújtson az ÉTDR-ben esetlegesen bekövetkező, böngésző által eltárolt adatok miatti hibák elhárításához Készült: 2015. 08. 08. Módosítva: 2016.
Házi dolgozat. Minta a házi dolgozat formai és tartalmi követelményeihez. Készítette: (név+osztály) Iskola: (az iskola teljes neve)
Házi dolgozat Minta a házi dolgozat formai és tartalmi követelményeihez Készítette: (név+osztály) Iskola: (az iskola teljes neve) Dátum: (aktuális dátum) Tartalom Itt kezdődik a címbeli anyag érdemi kifejtése...
HWDEV-02A GSM TERMOSZTÁT
HWDEV-02A GSM TERMOSZTÁT 2010 HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ A termosztát egy beépített mobiltelefonnal rendelkezik. Ez fogadja az Ön hívását ha felhívja a termosztát telefonszámát. Érdemes ezt a telefonszámot felírni
V6000 Kombi-F-II, Kombi-F
V6000 Kombi-F-II, Kombi-F KARIMÁS STRANGSZABÁLYZÓ SZELEPEK TARTALOM ADATLAP Felépítés szelepház Anyagok Öntöttvas szelepház GG25, kék színre festve Rozsdamentes acél szeleptest, PTFE szelepülékkel Feketére
Használható segédeszköz: szabványok, táblázatok, gépkönyvek, számológép
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 34 522 02 Elektromos gép- és készülékszerelő
2. gyakorlat. Szupravezető mérés
2. gyakorlat Szupravezető mérés A gyakorlat során a hallgatók 5 mérési feladatot végeznek el: 1. Meissner effektus bemutatása: Mérés célja: az elméletben megismert Meissner effektus gyakorlati megjelenítése
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÁRAMLÁSTAN TANSZÉK TOMPA TESTEK ELLENÁLLÁSTÉNYEZŐJÉNEK VIZSGÁLATA MÉRÉSI SEGÉDLET. 2013/14. 1.
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÁRAMLÁSTAN TANSZÉK M1 TOMPA TESTEK ELLENÁLLÁSTÉNYEZŐJÉNEK VIZSGÁLATA MÉRÉSI SEGÉDLET 013/14. 1. félév 1. Elméleti összefoglaló A folyadékáramlásban lévő,
Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Különleges villámvédelmi problémák. környezetben. Kusnyár Tibor
Magyar Elektrotechnikai Egyesület Különleges villámvédelmi problémák robbanásveszélyes környezetben Kusnyár Tibor BEMUTATKOZÁS Kusnyár Tibor ROBEX Irányítástechnikai Kft. Villám- és túlfeszültség-védelem
A projekt keretében elkészült tananyagok:
ÁRAMLÁSTECHNIKA A projekt keretében elkészült tananyagok: Anyagtechnológiák Materials technology Anyagtudomány Áramlástechnikai gépek CAD tankönyv CAD Book CAD/CAM/CAE elektronikus példatár CAM tankönyv
[MECHANIKA- HAJLÍTÁS]
2010. Eötvös Loránd Szakközép és Szakiskola Molnár István [MECHANIKA- HAJLÍTÁS] 1 A hajlításra való méretezést sok helyen lehet használni, sok mechanikai probléma modelljét vissza lehet vezetni a hajlítás
A nyugalomban levő levegő fizikai jellemzői. Dr. Lakotár Katalin
A nyugalomban levő levegő fizikai jellemzői Dr. Lakotár Katalin Száraz, nyugalomban levő levegő légköri jellemzői egyszerűsített légkör modell állapotjelzői: sűrűség vagy fajlagos térfogat térfogategységben
1. feladat Összesen: 17 pont
1. felada Összesen: 17 pon Ké arály közöi folyadékszállíás végzünk. Az ábrán egy cenrifugálszivayú és egy csővezeéki (erhelési) jelleggörbe láhaó. H [m] 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1 0 M 0 1 2 3 4 5 6 V m 3 h A
Nyílt égésterű tüzelőberendezések levegő-ellátása
Thermal Hotel Visegrád, 2016. április 28. 1 Nyílt égésterű tüzelőberendezések levegő-ellátása Dr. Barna Lajos c. egyetemi tanár Érces Norbert PhD doktorandusz BME Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika
Technológiai dokumentációk
Megmunkálási technológiák NGB_AJ003_2 Gépészmérnöki (BSc) szak k 13. előadás Összeállította: Dr. Pintér József fogalma: mindazon adatok (rajzok, írásos anyagok) összessége, amelyek a gyártás megkezdése
Borpiaci információk. IV. évfolyam / 24. szám 2006. december 14. 47-48. hét. Bor piaci jelentés
A K I Borpiaci információk IV. évfolyam / 24. szám 26. 14. 47-48. hét Bor piaci jelentés Hazai borpiaci információk Magyar borászati termékek exportja 1-2. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési árak
Árverés kezelés ECP WEBSHOP BEÉPÜLŐ MODUL ÁRVERÉS KEZELŐ KIEGÉSZÍTÉS. v2.9.28 ECP WEBSHOP V1.8 WEBÁRUHÁZ MODULHOZ
v2.9.28 Árverés kezelés ECP WEBSHOP BEÉPÜLŐ MODUL ÁRVERÉS KEZELŐ KIEGÉSZÍTÉS ECP WEBSHOP V1.8 WEBÁRUHÁZ MODULHOZ AW STUDIO Nyíregyháza, Luther utca 5. 1/5, info@awstudio.hu Árverés létrehozása Az árverésre
Párhuzamos programozás
Párhuzamos programozás Rendezések Készítette: Györkő Péter EHA: GYPMABT.ELTE Nappali tagozat Programtervező matematikus szak Budapest, 2009 május 9. Bevezetés A számítástechnikában felmerülő problémák
Készítsen négy oldalas prezentációt egy vállalat bemutatására!
1. feladat Készítsen négy oldalas prezentációt egy vállalat bemutatására! 1. A prezentáció háttere világoskék színű legyen, átlósan le árnyékolással. 2. Az első dia bal oldalán, felül a cég neve olvasható:
31 521 09 1000 00 00 Gépi forgácsoló Gépi forgácsoló
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
E-közmű alkalmazás használati útmutatója
E-közmű alkalmazás használati útmutatója 1. Jogszabályi háttér Az egységes elektronikus közműnyilvántartásról szóló 324/2013. (VIII. 29.) Korm. rendeletben foglaltak szerint: 3. Az e-közmű feladata: információ
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 25. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
Az aktiválódásoknak azonban itt még nincs vége, ugyanis az aktiválódások 30 évenként ismétlődnek!
1 Mindannyiunk életében előfordulnak jelentős évek, amikor is egy-egy esemény hatására a sorsunk új irányt vesz. Bár ezen események többségének ott és akkor kevésbé tulajdonítunk jelentőséget, csak idővel,