Alátámasztó munkarészek

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Alátámasztó munkarészek"

Átírás

1 Alátámasztó munkarészek 1. Fejlesztési koncepció kivonata (32/2009. (IX.17.) határozattal elfogadva) Cél: Sajópálfala egy harmonikus, önálló települési szerepkörét megőrző település maradjon, amelynek jövőjét a hagyományos gazdálkodási formák mellett egyre inkább a kertvárosi jelleg és a speciális idegenforgalmi adottságok határozzák meg. A település fejlődését úgy kell megoldani, hogy a település értékvédelemmel óvandó épített környezete, valamint az épített környezet és a természeti táj harmóniája ne sérüljön. Fő cél a magas szintű környezeti kultúra migrációt vonzó hatásának megőrzése és a helyi jelentőségű vállalkozások meghonosítása. A fejlesztéseknél figyelemmel kell lenni a természeti környezet adottságaira és a meglévő védendő hagyományokra. Jelen fejlesztési szándék nem ellentétes a hatályos fejlesztési koncepcióval, ezért új készítése, a meglévő módosítása nem indokolt. 2. Demográfiai változások (KSH adatok felhasználásával) A község lakosságának korcsoportonkénti bontását mutatja az ábra. A vizsgált időszakban a népesség folyamatosan csökkent, a nemek aránya kismértékű női többletet mutat (100 férfira 108 nő jut). A település élve születéseinek és halálozásainak változásait mutatja az ábra. Az ábráról leolvasható, hogy a vizsgált időszakon belül egyre jelentősebb a természetes fogyás. 3. Infrastrukturális változások Közlekedés A község közlekedési kapcsolatai biztosítottak, a temető közúti közlekedési elérhetősége megoldott, a temetőből leválasztásra kerülő terület megközelítése közvetlenül a közterületről nagy lejtésű telken belüli magánútról, vagy a keleti domboldalon lévő külterületi útról kialakított kedvezőbb magassági vonalvezetésű - közterületről oldandó meg.

2 Közművek (ivóvíz, szennyvíz, csapadékvíz, elektromos energia, gáz, hírközlés) A település területén az ivóvíz-, szennyvíz, elektromos energia, gáz és hírközlési hálózat kiépült; a hálózatokra történő rácsatlakozás és az igényelt közműkapacitás a fejlesztés területére biztosítható. A műszaki megoldásokat az igények függvényében az egyes szolgáltatókkal egyeztetve lehet meghatározni. Külön figyelmet kell fordítani a tűzoltóvíz biztosítására a magassági viszonyok figyelembevételével. A település meglévő közműhálózataiban változás nem tervezett. 4. Örökségvédelem Tájhasználati változás A fejlesztési szándék a tájhasználatban változást nem eredményez. Területhasználati és beépítettségi változás A belterületre tervezett fejlesztési szándék a telek beépítettségének növelését eredményezi, de települési szinten ez csekély mértékű változás. Infrastrukturális változás A területen infrastrukturális változás nem tervezett. Történeti településhálózati következmények A fejlesztési szándék településhálózati szintű változást nem jelent. A településkép feltárulásának változásai A tervezett monostor a község településképét hátrányosan nem befolyásolja. Műemléki együttesek használati és esztétikai jelentősége A monostor építésére szánt terület a helyi védelem alatt álló Görög katolikus templom és temető területéből kerül leválasztásra. Az épület megjelenésében és funkciójában a meglévő területhasználathoz szervesen kapcsolódik. Településkarakter változásának hatásai A település karakterében változás nem tervezett. Környezeti terhelés és épített örökség műszaki állapotának összefüggései A tervezési terület közelében pincesor (Pincepart) található, a beépítés kialakításánál erre fokozott figyelmet kell fordítani.

3 5. Környezeti értékelés 1. Bevezető Jelen környezeti értékelés Sajópálfala Településrendezési Terv módosításához készült Előzmények A község rendelkezik a teljes igazgatási területére vonatkozó településrendezési eszközökkel, amely módosítását felmerülő igény tette szükségessé A környezeti értékelés készítése során tett javaslatok hatása a terv alakulására A tervezett beruházás megvalósítása során törekedni kell tájra jellemző, honos, nem allergén fajokból álló zöldterület biztosítására. A meglévő közműhálózatokra rá kell kötni. A beépítendő terület környezetében számos pince található, ezért különös gonddal kell eljárni A környezet védelméért felelős szervek és az érintett nyilvánosság bevonása A többször módosított, épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény (Étv.) biztosítja a környezet védelméért felelős szervek és a nyilvánosság bevonását is A környezeti értékelés készítéséhez felhasznált adatok A környezeti értékelés során az alábbi adatok kerültek felhasználásra: Sajópálfala község önkormányzata saját adatai; Magyarország Kistájainak Katasztere; Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatbázisa; KSH; MÁFI; MTRT; NKP. 2. A terv, illetve program és a kidolgozásukkor vizsgált változatok 2.1. A terv, illetve program céljainak, tartalmának összefoglaló ismertetése A temető dél-nyugati végének leválasztása, a területen monostor kialakíthatóságának és a bentlakást kiszolgáló kert létesíthetőségének biztosítása A terv, illetve program összefüggése más releváns tervekkel, illetve programokkal Az MTRT-vel való egyezőséget külön munkarész ismerteti. 3. A terv megvalósítása után várható környezeti hatások, következmények feltárása 3.1. Célok összevetése országos szinten kitűzött környezet- és természetvédelmi célokkal A tervezési terület az igényekhez igazodva, a lehető legkisebb területre koncentrál meglévő belterületen, így a fejlesztési szándék összhangban van a magasabb szintű környezetvédelmi célokkal A környezetvédelmi célok és szempontok megjelenése a tervben A környezet védelmét szolgálja, hogy a fejlesztés meglévő belterületen, a temető szomszédságában, a település határán tervezett, így a valláshoz kapcsolódó célokat szolgáló épület a környezetét kevésbé zavarja. A rendezés alá vont terület természetvédelmi oltalom alatt álló objektumot nem érint A jelenlegi környezeti helyzet elemeinek ismertetése A földrajzilag lehatárolt tervezési terület környezeti jellemzőinek azonosítása felszíni földtan (MÁFI) lösz; folyóvízi kavics talajvíz (MÁFI) 2-4 m; 4-8 m; 8 m < A település területe a Sajó hordalékkúpján keletkezett, egyhangú felszíne löszös anyagokkal fedett. Az uralkodó szélirány É-ÉNy-i. A talajvíz kémiai típusa kalcium magnézium hidrogén-karbonátos; keménysége nk. [Magyarország Kistájainak Katasztere I.]

4 3.4. A környezeti igénybevétel következményeinek előrejelzése A fejlesztési szándék megvalósulása során a környezeti elemeket érintő hatások: Talaj: meglévő belterületre tervezett a fejlesztés, az ~500 m 2 alapterületű tervezett épület a külterületi földek talajminőségére várhatóan nem lesz kedvezőtlen hatással. Víz: a talajvízre a jelen fázisban rendelkezésre álló információk alapján várhatóan nem lesz káros hatással. Levegő: az új létesítmény a megépítése, valamint a rendszeres használata (fűtés, gépjárművel történő megközelítés) során jelenthet kockázatot a levegőminőségre, a fűtésre és közlekedésre vonatkozó kibocsátásokat magasabb szintű előírások szabályozzák, a törvényben előírt határértékek feletti terhelés jelen ismeretek alapján nem várható. Táj: a tervezett létesítmény a temető telkének a magasabban fekvő részén tervezett, ugyanakkor a létesítmény jellege (monostor) és magassága (földszint + tetőtér) a tájképet kedvezőtlen módon nem befolyásolja. 4. A várhatóan fellépő környezetre káros hatások elkerülésére vonatkozó intézkedések A fejlesztési szándék megvalósítása során az alábbiak betartása szükséges a környezet védelme érdekében: a beépítendő terület kialakítása során a földmozgatás során körültekintően kell eljárni a térségben meglévő pincék védelme érdekében; közműhálózatokra (víz, szennyvíz, elektromos energia) történő rácsatlakozás; csapadékvíz-elvezetés megoldása a szomszédos mezőgazdasági földek veszélyeztetése nélkül; előírt zöldterület folyamatos fenntartása, rendszeres és szakszerű gondozása. 5. A környezeti hatásokra vonatkozó monitorozási javaslatok értékelése A fejlesztési elképzelés megvalósulásának hatásai az alábbiak segítségével kalkulálhatók: A településen áthaladó forgalom nagyságának és összetételének változása (jármű, %). 6. Környezetalakítási javaslat A temető részterületének leválasztásával keletkező ingatlanon az előírt minimális zöldfelületet honos, tájra jellemző, nem allergén fajokkal, lehetőség szerint több szintben (gyep, cserje, lombkorona) szükséges biztosítani. A területen meglévő értékes növényállományt az építés során védeni szükséges. A község és térsége a Tiszántúli (Crisicum) és a Bükki (Borsodense) flórajárások mentén helyezkedik; legfontosabb erdőtársulásai: fűz nyár égerligetek (Salicetum albae fragilis; Salicetum- Populetum), a tölgy kőris - szil ligeterdők (Querco-Ulmetum hungaricum), a gyöngyvirágos és cseres tölgyesek (Convallario-Quercetum, Quercetum petraeae-cerris).

5 7. Magasabb szintű terveknek való megfelelősség B.-A.-Z. Megye Térségi Szerkezeti Terve 52/2010. (IV.29.) B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat határozat Erdőgazdálkodási térség nem érinti Mezőgazdasági térség nem érinti Vegyes területfelhasználási térség nem érinti Hagyományosan vidéki települési térség érinti A tervezési terület hagyományosan vidéki települési térséggel fedett az MTrT-vel való összhang biztosított. 8. Biológiai aktivitásérték számítás Hatályos TRT Tervezett TRT TFH temető temető monostor fásítás Terület (ha) 1,7025 1,25 0,2915 0,1620 AÉ 3,0 3,0 1,5 6,0 BAÉ 5,1075 3,7470 0,4373 0,9720 A temetőből leválasztandó monostor és kísérő beültetési kötelezettség megvalósításával a biológiai aktivitásérték szinten tartása biztosított: BAÉ 87,4800 BAÉ 87, ,0487. A falusias lakóterület övezeti előírásainak igényekhez való illesztése nem jár a BAÉ változtatásával.

BAZ MTrT TERVEZŐI VÁLASZ 14/B Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Stratégiai Főosztály Környezetpolitikai Osztály II. A testületileg illetékes KÖFE szakmai véleményét megkaptuk, és figyelembe vesszük

Részletesebben

Előterjesztés. (ifj. Kovács Róbert kérelme)

Előterjesztés. (ifj. Kovács Róbert kérelme) (ifj. Kovács Róbert kérelme) Kérelem: Az 1901/10, 1901/11, 1901/12 hrsz-ú területek jelenleg Mk (mezőgazdasági kert) övezeti besorolású részben külterületi részben belterületi telkek. A tulajdonos három

Részletesebben

1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK

1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK 1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2014.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról melléklettel Helyi építési

Részletesebben

1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZ Településszerkezeti terv módosítása (határozattal jóváhagyandó) /2015.(..) számú határozat-tervezet melléklettel

1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZ Településszerkezeti terv módosítása (határozattal jóváhagyandó) /2015.(..) számú határozat-tervezet melléklettel 1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZ Településszerkezeti terv módosítása (határozattal jóváhagyandó) /2015.(..) számú határozat-tervezet melléklettel Helyi építési szabályzat módosítása (rendelettel jóváhagyandó)

Részletesebben

118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás

118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás BAZ MTrT TERVEZŐI VÁLASZ 118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás 1. Szakmai szempontból elhibázott döntésnek tartjuk a Tokaji Borvidék Világörökségi terület közvetlen környezetében erőmű létesítését.

Részletesebben

a Képviselő-testülethez

a Képviselő-testülethez 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. : (54) 531 000 ; 531 031, Fax 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 3. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez az állattartás

Részletesebben

FEKETEERDŐ. Településrendezési terv módosítás Egyszerűsített eljárás Véleményezési dokumentáció 2014. március TH-13-02-21

FEKETEERDŐ. Településrendezési terv módosítás Egyszerűsített eljárás Véleményezési dokumentáció 2014. március TH-13-02-21 FEKETEERDŐ Településrendezési terv módosítás Egyszerűsített eljárás Véleményezési dokumentáció 2014. március TH-13-02-21 2 Feketeerdő településrendezési terv módosítás Véleményezési dokumentáció Aláírólap

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV LEÍRÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV LEÍRÁSA ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV LEÍRÁSA Nógrádmegyer község önkormányzata Képviselő testülete 26/2004.(VII.12.) számú határozata a településszerkezeti terv leírásáról Nógrádmegyer község

Részletesebben

Hajdúböszörmény Város értékvédelmi tevékenysége és a város-rehabilitációs fejlesztés eredményei

Hajdúböszörmény Város értékvédelmi tevékenysége és a város-rehabilitációs fejlesztés eredményei Hajdúböszörmény Város értékvédelmi tevékenysége és a város-rehabilitációs fejlesztés eredményei A város legnagyobb értéke a több évszázad folyamán spontán kialakult formája, a kétbeltelkes gyűrűs - sugaras

Részletesebben

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a 1. számú melléklet N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a Környezeti értékelés véleményezése Nyíregyháza MJV RT

Részletesebben

Kálmánháza község településrendezési terv módosítását megalapozó. TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV Törzsszám:3/2015

Kálmánháza község településrendezési terv módosítását megalapozó. TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV Törzsszám:3/2015 P-ART Stúdió Kft Nyíregyháza Legyező u. 78/3 4400 Előzetes tájékoztatási dokumentáció Kálmánháza község településrendezési terv módosítását megalapozó TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV Törzsszám:3/2015 1 Településrendezési

Részletesebben

MÓR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 2. SZ. MÓDOSÍTÁS

MÓR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 2. SZ. MÓDOSÍTÁS MÓR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 2. SZ. MÓDOSÍTÁS JSZ: 14/2008 A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV JÓVÁHAGYVA A 437/2009. (X. 28.) KT. HATÁROZATTAL A HÉSZ ÉS A SZABÁLYOZÁSI TERVEK ELFOGADVA A 28/2009. (X. 29.) ÖK.

Részletesebben

SOPRON MJ VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERVEINEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATAINAK MÓDOSÍTÁSA GÉPJÁRMŰ ELHELYEZÉSRE VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK FELÜLVIZSGÁLATA

SOPRON MJ VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERVEINEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATAINAK MÓDOSÍTÁSA GÉPJÁRMŰ ELHELYEZÉSRE VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK FELÜLVIZSGÁLATA - REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U: 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu Munkaszám: Rp.I.169-11 SOPRON MJ VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERVEINEK ÉS HELYI

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágy, 3429/5 hrsz-ú ingatlan vételi ajánlatáról

ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágy, 3429/5 hrsz-ú ingatlan vételi ajánlatáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágy, 3429/5

Részletesebben

Elfogadásra nem javasolt: 2.e: A célrendszer, a legfontosabb célok megállapítása a Stratégia Munkacsoporttal közösen került kialakításra.

Elfogadásra nem javasolt: 2.e: A célrendszer, a legfontosabb célok megállapítása a Stratégia Munkacsoporttal közösen került kialakításra. Dunaharaszti Településfejlesztési koncepciója és Integrált településfejlesztési stratégiája 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 30. (5) és 31. (1) bekezdés szerinti véleményezése során beérkezett vélemények

Részletesebben

AGOSTYÁN SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA KÉT TERÜLETRE JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK 2014

AGOSTYÁN SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA KÉT TERÜLETRE JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK 2014 TERVEZÉS - ST BT. 2800 Tatabánya, Tátra u. 1/A Munkaszám: 11/2013, 2/2014. AGOSTYÁN SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA KÉT TERÜLETRE JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK 2014 Tervező: LÁSZLÓ TIBOR okl.

Részletesebben

Tiszakanyár Község Településrendezési Tervének módosításához

Tiszakanyár Község Településrendezési Tervének módosításához Tiszakanyár Község Településrendezési Tervének módosításához K ö r n yezet i v i z s gá l at l e fo l ytat á s á ho z e g yezte té s i d o k umentáció Zöldterü letek 2016. Tervező: Urban D imen sio Tervező

Részletesebben

K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 487-5/2015.

K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 487-5/2015. 32/2015.(II.10.) KT Dunaföldvár Város Képviselő-testülete az önkormányzati beszerzésekre vonatkozó 2015. évi közbeszerzési tervét jóváhagyja. Felhatalmazza a t a tervben szereplő eljárások megindítására.

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Ügyiratszám: 599-2/2016 Tárgy: Településrendezési eszközök módosítása véleményezési szakasz lezárása tervanyag végső véleményezésre bocsátása, döntés környezeti vizsgálat kérdésében Melléklet : vélemények

Részletesebben

BERNECEBARÁTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2009. (IV. 17.) ÖK. RENDELETE

BERNECEBARÁTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2009. (IV. 17.) ÖK. RENDELETE BERNECEBARÁTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2009. (IV. 17.) ÖK. RENDELETE BERNECEBARÁTI KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL SZÓLÓ 10/2005. (VI. 17.) ÖK. RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL BERNECEBARÁTI

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. május 19-i rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Dr.

Részletesebben

Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról

Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról ELŐTERJESZTÉS Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról A.) A helyi önkormányzat belső ellenőrzését a belső kontrollrendszer, a folyamatba épített, előzetes, utólagos vezetői

Részletesebben

HARKÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 7815 Harkány, Pet fi S. u. 2-4.

HARKÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 7815 Harkány, Pet fi S. u. 2-4. HARKÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 7815 Harkány, Pet fi S. u. 2-4. Tisztelt Érintett Partnerek! Hivatkozással az épített környezet alakításáról és védelmér l szóló 1997. évi LXXVIII. tv. (a továbbiakban Étv.)

Részletesebben

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan

Részletesebben

Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról

Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról A Budajenő Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

Tájhasználati változások közösségi értékelése az ökoszisztéma szolgáltatások tükrében

Tájhasználati változások közösségi értékelése az ökoszisztéma szolgáltatások tükrében Tájhasználati változások közösségi értékelése az ökoszisztéma szolgáltatások tükrében Kalóczkai Ágnes Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet Környezeti Társadalomkutató Csoport LII.

Részletesebben

Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105

Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105 1 Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105../2013. Tárgy: Makói Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának felülvizsgálata

Részletesebben

Zöldinfrastruktúra, mint a LIFE Biodiversity lehetséges témája

Zöldinfrastruktúra, mint a LIFE Biodiversity lehetséges témája Zöldinfrastruktúra, mint a LIFE Biodiversity lehetséges témája Csőszi Mónika Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály LIFE természetvédelmi tréning (LIFE CAP HUN LIFE14 CAP/HU/000010) 2016. június 20. Az

Részletesebben

BUDAPEST, IX. KERÜLET Mester utca Vágóhíd utca Nádasdy utca folytatása Máriássy utca által határolt terület KERÜLET SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA

BUDAPEST, IX. KERÜLET Mester utca Vágóhíd utca Nádasdy utca folytatása Máriássy utca által határolt terület KERÜLET SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA 2011. május TERVEZŐI VÁLASZOK BUDAPEST, IX. KERÜLET Mester utca Vágóhíd utca Nádasdy utca folytatása Máriássy utca által határolt terület KERÜLET SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA 1.1. SZAKHATÓSÁGI TÁBLÁZAT

Részletesebben

KOMPLEX TERVEZÉS TERVEZÉSI SZAKIRÁNY TARTÓSZERKEZETI FELADATRÉSZ 1. félév

KOMPLEX TERVEZÉS TERVEZÉSI SZAKIRÁNY TARTÓSZERKEZETI FELADATRÉSZ 1. félév KOMPLEX TERVEZÉS TERVEZÉSI SZAKIRÁNY 1. félév engedélyezési terv szintű dokumentáció tartószerkezeti munkarészének elkészítése folyamatos konzultáció, az első konzultációnak a vázlatterv beadás előtt meg

Részletesebben

TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV

TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV HAJDÚHADHÁZ VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK 12 területen történő módosítását megalapozó TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV Törzsszám: P3/2015 PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság 4026.

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail:polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS a torbágyi temető zajvédelméről

Részletesebben

2. számú melléklet. Tartalomjegyzék

2. számú melléklet. Tartalomjegyzék 2. számú melléklet Tartalomjegyzék Kereskedelmi ingatlanok: - Tatabánya, Szent Borbála út hrsz 2119/217. - Tatabánya, Szent Borbála út hrsz 2119/216. - Tatabánya, Kertváros hrsz 7319/2 és 6151/134. - Tatabánya,

Részletesebben

Budakalász Város Polgármestere E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2012. május 31.-ei ülésére

Budakalász Város Polgármestere E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2012. május 31.-ei ülésére Budakalász Város Polgármestere 98/2012.( V.31.) sz. előterjesztés E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2012. május 31.-ei ülésére Tárgy: Javaslat a Helyi Építési Szabályzat 147. -ának módosítására

Részletesebben

DÖRGICSE KÖZSÉG. 2015. szeptember 27. NÉMETH FERENC okl. építészmérnök településrendezési vezető tervező TT-1 19-0221

DÖRGICSE KÖZSÉG. 2015. szeptember 27. NÉMETH FERENC okl. építészmérnök településrendezési vezető tervező TT-1 19-0221 DÖRGICSE KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA 79/2015 (08.17.) ÉS 80/2015 (08.17.) SZ ÖNK. HATÁROZATTAL ELFOGADOTT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI DÖNTÉS ALAPJÁN 314 / 2012. (XI.8.) KORM. RENDELET

Részletesebben

Mezőkövesd Város Önkormányzatának 126/2007. (V.16.) ÖK. számú H A T Á R O Z A T A. Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme

Mezőkövesd Város Önkormányzatának 126/2007. (V.16.) ÖK. számú H A T Á R O Z A T A. Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme 126/2007. (V.16.) ÖK. számú Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme A Képviselő-testület támogatja Popovics Zsolt fekve-nyomó sportolót a Sportcsarnok Sport Egyesületen keresztül 30.000

Részletesebben

Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28. napján megtartott üléséről

Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28. napján megtartott üléséről 1/2016. (I.28.) BRNÖ határozat Az ülés napirendjéről Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. január 28-i képviselő-testületi ülés napirendjét az alábbiak szerint állapítja

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT

ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT az Önkormányzat tulajdonában lévő közterületek és ingatlanok térítésmentes átadására a csepeli gerincút első ütemének megépítéséhez Készítette:

Részletesebben

CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL. Adókötelezettség 1.

CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL. Adókötelezettség 1. CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL Csány Községi Önkormányzat a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) 1. -ának (1) bekezdésében

Részletesebben

Előgyergyártott konzolos és konzolos támfalas közlekedési vasbeton elemcsaládok a kerékpáros és gyalogos közlekedési területek növelésére

Előgyergyártott konzolos és konzolos támfalas közlekedési vasbeton elemcsaládok a kerékpáros és gyalogos közlekedési területek növelésére Előgyergyártott konzolos és konzolos támfalas közlekedési vasbeton elemcsaládok a kerékpáros és gyalogos közlekedési területek növelésére Adott esetben hegy- és dombvidéken, vízparton, hídfőknél az egyetlen

Részletesebben

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM INFORMÁCIÓS MEMORANDUM Külterület, hrsz.: 0226/8 5430 TISZAFÖLDVÁR MAGYARORSZÁG INGATLAN SZÁMA: 023 2011. július Rev.01 Page 1 of 7 Megye Régió Jász-Nagykun-Szolnok Szolnok / Tiszaföldvár Lakosság száma

Részletesebben

IZSÁK Településrendezési eszközeinek módosítása

IZSÁK Településrendezési eszközeinek módosítása É P Í T É S Z M Ű H E L Y K F T 6000. Kecskemét, Wesselényi u. 1. Felelős tervező: Szilberhorn Erzsébet TT 1/É-03-0105 Telefon, fax: 76/ 482 916 E-mail: szil@epiteszmuhely.hu Levélcím: 6001 Kecskemét Pf

Részletesebben

A rendelet célja 1. 1

A rendelet célja 1. 1 Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete és az ezt módosító 20/2013.(IX.26.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetbe foglalt szövege a településképi

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. A Helyi Építési Szabályzat módosításáról és a Szabályozási Tervek elfogadásáról

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. A Helyi Építési Szabályzat módosításáról és a Szabályozási Tervek elfogadásáról Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Tárgykód megnevezése: 7/2014.(III.05.)

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, C Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE ([ ]) a polgári légi közlekedéshez kapcsolódó műszaki követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai

Részletesebben

C Í M L A P SÁNDORFALVA

C Í M L A P SÁNDORFALVA C Í M L A P SÁNDORFALVA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ ELEKTROMOS ENERGIAELLÁTÁS ÉS TÁVKÖZLÉS VIZSGÁLAT ÉS FEJLESZTÉSI JAVASLAT Új-Lépték Tervező Iroda Bt. Jakab és Soma Bt. 6726 Szeged,

Részletesebben

Rajkai mellékágrendszer

Rajkai mellékágrendszer Rajkai mellékágrendszer Tejfalusi mellékágrendszer Cikolai mellékágrendszer Bodaki mellékágrendszer Dunaremetei mellékágrendszer Ásványi mellékágrendszer Bagaméri mellékágrendszer Patkányosi mellékágrendszer

Részletesebben

Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja. Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011

Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja. Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011 Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011 Miben lehet a minisztérium a borászati vállalkozások segítségére A minisztérium elsősorban

Részletesebben

KAPOSKERESZTÚR TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS BELTERÜLET SZABÁLYOZÁSI TERV 1. SZ. MÓDOSÍTÁS

KAPOSKERESZTÚR TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS BELTERÜLET SZABÁLYOZÁSI TERV 1. SZ. MÓDOSÍTÁS 1 KAPOSKERESZTÚR TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS BELTERÜLET SZABÁLYOZÁSI TERV 1. SZ. MÓDOSÍTÁS JSZ: 8/2009 ÉRDEKELT ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK VÉLEMÉNYE ALAPJÁN JAVÍTOTT VIRÁNYI ÉPÍTÉSZ

Részletesebben

I I. 1. 6. A b i o l ó g i a i a k t i v i t á s é r t é k s z á m í t á s e r e d m é n y e

I I. 1. 6. A b i o l ó g i a i a k t i v i t á s é r t é k s z á m í t á s e r e d m é n y e I I. 1. 6. A b i o l ó g i a i a k t i v i t á s é r t é k s z á m í t á s e r e d m é n y e számítása a 9/2007.(IV.3.) ÖTM rendelet alapján készült. A hatályos településszerkezeti tervhez képest változó

Részletesebben

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. NOVEMBER 29-I ÜLÉSÉRE

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. NOVEMBER 29-I ÜLÉSÉRE E LİTERJESZTÉS FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 10. 2012. NOVEMBER 29-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 2-14/2012. MELLÉKLET: - TÁRGY: Javaslat Balatonvilágos Község Településrendezési Terve felülvizsgálat elızetes véleményezésére

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2012. november 27-i ülésére Tárgy: Pápa Város

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Balatonkenese Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.november 07. napján tartandó soron következő testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Balatonkenese Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.november 07. napján tartandó soron következő testületi ülésére ELŐTERJESZTÉS Balatonkenese Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.november 07. napján tartandó soron következő testületi ülésére Tárgy: - Balatonkenese Város Önkormánynál folyamatban lévő pályázatok,

Részletesebben

3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére

3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére 3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27. napjára összehívott ülésére Előterjesztés tárgya: A helyi adókról szóló rendeletek módosítása Tárgykört

Részletesebben

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím: Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid

Részletesebben

GÁRDONY TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA

GÁRDONY TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA GÁRDONY TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA véleményezésre elkészített terv 2016.május Készítette: Ertl Antal TT 07-0075 településtervező TARTALOMJEGYZÉK:

Részletesebben

Esti 11. A területi fejlettség különbség jellemzői, az eltérő gazdasági fejlettség okainak feltárása; a regionális politika lényegének megértése.

Esti 11. A területi fejlettség különbség jellemzői, az eltérő gazdasági fejlettség okainak feltárása; a regionális politika lényegének megértése. Esti 11. Óra Tananyag Fejlesztési cél, kompetenciák Tanulói tevékenységek /Munkaformák Felhasznált eszközök 1. Év eleji ismétlés Az Európai Unió (Tk.:32-40.) Az együttműködés kialakulását és elmélyítését

Részletesebben

J A V A S L A T a távhőszolgáltatás díjának ármegállapításával, árváltoztatásával kapcsolatos állásfoglalás k i a l a k í t á s á r a

J A V A S L A T a távhőszolgáltatás díjának ármegállapításával, árváltoztatásával kapcsolatos állásfoglalás k i a l a k í t á s á r a J A V A S L A T a távhőszolgáltatás díjának ármegállapításával, árváltoztatásával kapcsolatos állásfoglalás k i a l a k í t á s á r a Előterjesztő: Ózdi Távhő Kft. ügyvezetője Ó z d, 2013. július 25. ELŐZMÉNYEK:

Részletesebben

Törvényességi szempontból ellenőrizte: Szimoncsikné dr. Laza Margit jegyző

Törvényességi szempontból ellenőrizte: Szimoncsikné dr. Laza Margit jegyző Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármestere 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Fekete István Általános Iskola területén lévő ebédlő

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő Város Önkormányzata és a VÜSZI Kht. közötti, parkfenntartási tevékenység folyamatos ellátására

Részletesebben

Vagyonfelmérés és vagyonkataszter összeállítása

Vagyonfelmérés és vagyonkataszter összeállítása Vagyonfelmérés és vagyonkataszter összeállítása Előadó: Török Gábor fejlesztési koordinátor Szigetszentmiklós, 2016. május 26. Vagyonfelmérés és vagyonkataszter jogi alapjai 2012. évi CLXXXV. törvény a

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2011. július 18. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.

Részletesebben

SZECSENYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ - TESTÜLETE

SZECSENYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ - TESTÜLETE SZECSENYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ - TESTÜLETE 2009. EVI III. JEGYZŐKÖNYVE 2009. MÁRCIUS 31-1 ULESEROL J e g y z ő k ö n y v Készült Szécsényfelfalu Önkormányzat Képviselő-testületének 2009.

Részletesebben

LfJo. számú előterjesztés

LfJo. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere LfJo. számú előterjesztés I. Tartalmi összefoglaló Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. 2015. évi üzleti

Részletesebben

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. március 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. március 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. március 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 70/2014.(III.27.) sz. önkormányzati határozat: Fegyverneki Mezőgazdasági, Városüzemeltetési és Fejlesztési

Részletesebben

(1) A KVSZ 10. számú táblázata a következő építési övezetekkel egészül ki:

(1) A KVSZ 10. számú táblázata a következő építési övezetekkel egészül ki: Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat /2010. ( ) rendelete a Budapest Hegyvidék XII. kerület Városrendezési és Építési Szabályzatáról szóló 14/2005. (VIII. 10.) Budapest Hegyvidék XII. kerületi

Részletesebben

PILIS VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK FELÜLVIZSGÁLATA ÉS RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA

PILIS VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK FELÜLVIZSGÁLATA ÉS RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA PILIS VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK FELÜLVIZSGÁLATA ÉS RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA TERVMÓDOSÍTÁSSAL ÉRINTETT TERÜLETEK KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNYA MŰVI ÉRTÉKVÉDELEM 2009. április. hó Törzsszám:

Részletesebben

Az Európai Unió regionális politikája III.

Az Európai Unió regionális politikája III. Az Európai Unió regionális politikája III. Stratégiák, mőködési elvek, gyakorlat 5. elıadás Regionális politika tudományos segédmunkatárs MTA RKK NYUTI Alkotmányos különbségek a szubnacionális kormányzati

Részletesebben

VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS

VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS Javaslat Városfejlesztési

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére Szám: 02/79-6/2007 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

LA-URBE ÉPÍTÉSZIRODA KFT.

LA-URBE ÉPÍTÉSZIRODA KFT. LA-URBE ÉPÍTÉSZIRODA KFT. 3525 Miskolc, Patak utca 10. sz. Telefon: 06-46-504-338 Fax: 06-46-504-339 mobil: 06-20-9692-361 E-mail: la.urbekft@chello.hu 1. CÍMLAP SAJÓECSEG KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEKK-3

Részletesebben

Bogács Község Településrendezési terve BOGÁCS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI T E R V E KÜLZETLAP. Településtervező: Sáth Péter

Bogács Község Településrendezési terve BOGÁCS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI T E R V E KÜLZETLAP. Településtervező: Sáth Péter BOGÁCS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI T E R V E KÜLZETLAP Településtervező: Sáth Péter.. Munkatársak: Herkely György... Kovács Tamás... Mezőkövesd, 2008. április 1 JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLÖ MUNKARÉSZ I. BOGÁCS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI

Részletesebben

Problémák. rendezvénytér és játszótér hiánya Elhanyagolt környezet, falukép, kevés a zöldterület és a virág, környezetszennyezés

Problémák. rendezvénytér és játszótér hiánya Elhanyagolt környezet, falukép, kevés a zöldterület és a virág, környezetszennyezés Problémák Munkanélküliség Gyenge kulturális élet Civil kezdeményezések nem elégséges volta Nincs önálló honlapunk, nincs egy Seregélyest bemutató könyv Bizonytalan jövőkép Stagnáló gyermeklétszám Hagyományőrzés,

Részletesebben

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének /2015. ( ) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének /2015. ( ) önkormányzati rendelete 37/2001. (X. 20.) Ö.K. rendelet 1.1. Tervezett módosítás Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének /2015. ( ) önkormányzati rendelete a Budapest Főváros XIII. kerület Duna Meder

Részletesebben

LOVAS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA TELJES ELJÁRÁS

LOVAS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA TELJES ELJÁRÁS Lovas településrendezési eszközeinek teljes eljárásban történő módosításával kapcsolatban közbenső véleményezés során beérkezett vélemények összefoglaló táblázat Egyeztetési eljárásban résztvevő államigazgatási

Részletesebben

TISZADERZS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA Külterületi területfelhasználás megváltoztatása céljából

TISZADERZS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA Külterületi területfelhasználás megváltoztatása céljából Munkaszám: TderzsM-1/2015. Ikt. szám: 3/2016. TISZADERZS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA Külterületi területfelhasználás megváltoztatása céljából HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI

Részletesebben

A Budai fonódó villamosközlekedés megteremtése és a Széll Kálmán tér rekonstrukciója

A Budai fonódó villamosközlekedés megteremtése és a Széll Kálmán tér rekonstrukciója A Budai fonódó villamosközlekedés megteremtése és a Széll Kálmán tér rekonstrukciója Vitézy Dávid Vezérigazgató 2013. április 3. 1 2013.03.07. Három fő fejlesztési elem: Budai fonódó villamoshálózat Széll

Részletesebben

A közlekedésbiztonsági adatok reformjára épülő tudatos partnerség a biztonsághoz vezető úton

A közlekedésbiztonsági adatok reformjára épülő tudatos partnerség a biztonsághoz vezető úton A közlekedésbiztonsági adatok reformjára épülő tudatos partnerség a biztonsághoz vezető úton GRSP Konferencia, Budapest, 2015. június 8. A hazai települések közlekedésbiztonsági helyzetének javítása, az

Részletesebben

XII. Kerületi Önkormányzat Hegyvidék Sportegyesülete (sportszervezet) negyedéves előrehaladási jelentése

XII. Kerületi Önkormányzat Hegyvidék Sportegyesülete (sportszervezet) negyedéves előrehaladási jelentése Magyar Vízilabda Szövetség részére Budapest, Margitsziget Hajós Alfréd Sportuszoda 1391 Budapest, Pf. 250 Tárgy: II. negyedéves előrehaladási jelentés 1 (Beadási határidő: 2014.január 8.) XII. Kerületi

Részletesebben

J a v a s l a t. - a Képviselı-testületnek -

J a v a s l a t. - a Képviselı-testületnek - SÁROSPATAK VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTİL 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax.: 47/311-404 Ügyfélfogadás ideje: Hétfı: 8-12 és 13-16, szerda: 8-12 és 13-17 30, péntek: 8-12 óráig J a v a s l

Részletesebben

147/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet. a Zempléni Tájvédelmi Körzet védettségének fenntartásáról

147/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet. a Zempléni Tájvédelmi Körzet védettségének fenntartásáról 147/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet a Zempléni Tájvédelmi Körzet védettségének fenntartásáról Az egyes jogszabályok és jogszabályi rendelkezések hatályon kívül helyezésérıl szóló 2007. évi LXXXII. törvény

Részletesebben

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM INFORMÁCIÓS MEMORANDUM Kőkút út 7., Hrsz.: 2939/1 3200 GYÖNGYÖS MAGYARORSZÁG INGATLAN SZ.: 008 2011. július Rev.01 Page 1 of 6 Megye Régió Heves Mátra / Gyöngyös Lakosság száma Kb. 35.000 Autópálya csatlakozás

Részletesebben

https://maps.google.hu/maps BEREK TÁJÉPÍTÉSZ IRODA KFT. 2014. április 25.

https://maps.google.hu/maps BEREK TÁJÉPÍTÉSZ IRODA KFT. 2014. április 25. 314//2012.. ((XI I.. 8..)) KORM.. RENDELLET 38.. ((3)) SZERINTII EGYEZTETÉSII DOKUMENTÁCIÓ KIISAPOSTAG A DUNAÚJJVÁROS--KI ISAPOSTAG KÖZIGAZGATÁSII HATÁR 6.. SZ.. FŐÚT M8 ÚT DUNA ÁLLTALL HATÁROLLT TERÜLLETRE

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. Tárgy: napirend elfogadása

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. Tárgy: napirend elfogadása 2013. május 23. napján, 18,00 órakor tartott ülésének könyvéből. A Képviselő-testület 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag 78/2013.(V.23.) számú határozat Tárgy: napirend

Részletesebben

Az ökoiskolai hálózat kiterjesztése (SH/4/5 projekt)

Az ökoiskolai hálózat kiterjesztése (SH/4/5 projekt) Ökoiskola Címátadó Ünnepség Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum Budapest, 2014. január 25. Az ökoiskolai hálózat kiterjesztése (SH/4/5 projekt) Könczey Réka http://www.ofi.hu/sh45 Az előadás vázlata

Részletesebben

(3) A R 21. (3) bekezdésben a (VZ-3) zöldterületre vonatkozó előírások sorszámozása d) pontról e) pontra módosul.

(3) A R 21. (3) bekezdésben a (VZ-3) zöldterületre vonatkozó előírások sorszámozása d) pontról e) pontra módosul. NEMESNÁDUDVAR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK /2016.(.)önkormányzati rendelete a helyi építési szabályokról szóló 13/2002.(IX.30.) rendelet módosításáról TERVEZET Nemesnádudvar Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáró l

Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáró l i: c 2015. évi... törvény Érkezett: 2015 JÚN 0 2. a Budapesten megrendezend ő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015.

Részletesebben

Díszkerítés elemek alkalmazási útmutatója

Díszkerítés elemek alkalmazási útmutatója Díszkerítés elemek alkalmazási útmutatója Készítette: Lábatlani Vasbetonipari ZRt. Lábatlan, 2016-03-21 1 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 1. Tervezés, beépítés... 3 2. A termékek emelése, tárolása,

Részletesebben

tartalmi szabályozók eredményesebb

tartalmi szabályozók eredményesebb Rövid távú, átmeneti intézkedések a tartalmi szabályozók eredményesebb alkalmazására Konkrét javaslatok 1. NAT és a kerettanterv heti összóraszámainak harmonizációja 2. Kerettantervek helyi alkalmazásának

Részletesebben

Közlemény a szociális szolgáltatások és a gyermekjóléti alapellátások 2016. évi befogadható kapacitásairól

Közlemény a szociális szolgáltatások és a gyermekjóléti alapellátások 2016. évi befogadható kapacitásairól Közlemény a szociális szolgáltatások és a gyermekjóléti alapellátások 2016. évi befogadható kapacitásairól A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény szerint: 58/A.

Részletesebben

A Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2016. évi üzleti terve

A Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2016. évi üzleti terve A Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2016. évi üzleti terve Készítette: Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 4024 Debrecen Piac u. 54. 4002 Debrecen, Pf.: 78. Tel.:

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK BUDAPEST VÁROSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 1. BEVEZETŐ... 1 1.1. A VÁROSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ, MINT ESZKÖZ..

TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK BUDAPEST VÁROSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 1. BEVEZETŐ... 1 1.1. A VÁROSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ, MINT ESZKÖZ.. TARTALOMJEGYZÉK 1.... 1 1.1. A VÁROSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ, MINT ESZKÖZ.. 1 TARTALOMJEGYZÉK 1.2. A VIZSGÁLATOK ÉS ELEMZÉSEK KÉSZÍTÉSÉNEK FOLYAMATA... 2 1.3. ADATFELDOLGOZÁS RENDSZERE... 2 0 1.1. A VÁROSFEJLESZTÉSI

Részletesebben

Kerékpáros közlekedés aktuális kérdései és jövője

Kerékpáros közlekedés aktuális kérdései és jövője Kerékpáros közlekedés aktuális kérdései és jövője Berencsi Miklós Balatonföldvár, 2016. május 12. Tartalom Hazai kerékpáros helyzetkép 2014-2020 időszak lehetőségei Létesítmények üzemeltetési és fenntartási

Részletesebben

Pénzmosás és fellépés a terrorizmus ellen (változó szabályok) Dr. Király Júlia MNB Budapest, 2007. november 12.

Pénzmosás és fellépés a terrorizmus ellen (változó szabályok) Dr. Király Júlia MNB Budapest, 2007. november 12. Pénzmosás és fellépés a terrorizmus ellen (változó szabályok) Dr. Király Júlia MNB Budapest, 2007. november 12. MNB szerepe pénzügyi rendszer stabilitása a pénzforgalom szabályozása, zökkenőmentes lebonyolítása

Részletesebben

Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete

Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete 1 / 7 ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: I.2-80/2004 Üi.: Nagy N.. Tárgy: A Magyar Állam tulajdonában lévő, önkormányzati célra hasznosítható ingatlanok igénylése. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Makó

Részletesebben

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 2008. február 26. (OR. en) 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 ENV 447 ENT 104 CODEC 899 JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AZ EURÓPAI PARLAMENT

Részletesebben

FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS

FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS Kump Edina ÖKO-Pack Nonprofit Kft. E-mail: edina@okopack.hu Web: www.okopack.hu Dunaújváros, 2014. november 07. A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS FOGALMA A fenntartható fejlődés a fejlődés

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-41/2013. Tárgy: A Kiszombor 05326/2 hrsz-ú (korábban: 027/2 hrsz) ingatlan

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Ügyiratszám: 340708/2008.III. Ügyintéző: Dr. Ráczné ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Dr. Ráczné Dr. Kassy Erzsébet Az érintett belső szervezeti egység vezetőjének

Részletesebben

A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE

A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE Orosz Endre főosztályvezető Központi Szolgáltatási Főigazgatóság Közbeszerzési referens képzés PTE A közbeszerzési törvény előzményei A központosított közbeszerzés

Részletesebben