TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK BUDAPEST VÁROSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 1. BEVEZETŐ A VÁROSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ, MINT ESZKÖZ..
|
|
- Éva Orbánné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1
2 TARTALOMJEGYZÉK A VÁROSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ, MINT ESZKÖZ.. 1 TARTALOMJEGYZÉK 1.2. A VIZSGÁLATOK ÉS ELEMZÉSEK KÉSZÍTÉSÉNEK FOLYAMATA ADATFELDOLGOZÁS RENDSZERE
3 1.1. A VÁROSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ, MINT ESZKÖZ Mi a városfejlesztési koncepció? 1. A városfejlesztési koncepció az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény (továbbiakban Étv.) szerint a fejlesztés összehangolt megvalósulását biztosító és a településrendezést is megalapozó, a település közigazgatási területére kiterjedő önkormányzati településfejlesztési döntéseket rendszerbe foglaló, önkormányzati határozattal elfogadott dokumentum, amely a település jövőbeni kialakítását tartalmazza. A fejlesztési koncepció elsősorban településpolitikai dokumentum, amelynek kidolgozásában a természeti művi adottságok mellett a társadalmi, a gazdasági, a környezeti szempontoknak és az ezeket biztosító intézményi rendszernek van döntő szerepe. Miért készül új városfejlesztési koncepció? Budapest Városfejlesztési Koncepcióját a Fővárosi Közgyűlés 406/2003 (III.27.) sz. határozatával fogadta el. Az akkori városfejlesztési koncepcióban lefektetett célokból nagyon kevés valósult meg. A jelentősen megváltozott gazdasági, társadalmi és egyéb keretfeltételek miatt a Fővárosi Közgyűlés 512/2011 (IV.6.) határozatával úgy döntött, hogy készüljön el Budapest Új Városfejlesztési Koncepciója. 1988/2011 (06.22.) határozatával hagyta jóvá a munkamódszert és ütemezést. 1. fázis: Mivel a város jövőbeni fejlesztéseit a város adottságaira kell építeni, széleskörű adat és információgyűjtést kell végezni Budapest legfontosabb jellemzői, az ellátási színvonal, demográfiai összetétel, gazdasági helyzete, társadalmi felépítése, a fizikai környezet állapota, a város értékeit mutató számszerűsíthető adatok vonatkozásában. Ebben a fázisban fel kell tárni Budapest jelenével és jövőjével kapcsolatos véleményeket, igényeket, vágyakat, víziókat is mind azok részéről, akiknek Budapest jövője szívügye. Az adatokat és az információkat értékelésével pontos képet lehet adni a főváros jelenlegi adottságairól, értékeiről, problémáiról. Ez a HELYZETELEMZÉS jelen dokumentum tárgya. (A Helyzetelemzés mellékletei című dokumentum tartalmazza azonos fejezetszámozás mellett a hivatkozott külső dokumentumok fontosabb részeit, az elemzés során készített táblázatokat, a szövegközi ábrák alapját képező térképeket, a feldolgozott adatokat bemutató térképeket illetve a leíráshoz tartozó egyéb alátámasztó információkat.) 2. fázis: A helyzetelemzés alapján meg kell határozni a városfejlesztés céljait és a prioritásokat. A várospolitika ezzel a döntéssel meghatározza Budapest fejlesztésével kapcsolatos legfontosabb célkitűzéseit. Kijelöli a város fejlődésének legfontosabb irányait, és egyben megmutatja, hogy Budapest a jövőben milyen preferenciák alapján fejlődjön. 3. fázis: A meghatározott célok elérése érdekében meg kell határozni a lehetséges eszközöket. A stratégiai célok megvalósítása városfejlesztési szempontból általában komplex, több ágazatot is érintő feladatok összehangolását jelenti. 4. fázis: A stratégiai célokból következő feladatokat ágazati szinten meg kell határozni. Meg kell vizsgálni, hogy a különböző feladatok elvégzéséhez mennyi időre van szükség, és milyen finanszírozást igényelnek. A feladatokat időrendbe helyezve láthatóvá válik, hogy a különböző feladatok hogyan viszonyulnak egymáshoz. Az így összeállított anyag a városfejlesztési stratégia alapdokumentuma, amelyet a hosszú távú célok szem ellőtt tartásával változó körülmények esetén folyamatosan karban tartani kell. Minden fázisban kiemelt jelentősége van a szakértők, a döntéshozók és az érintettek folyamatos párbeszédének ábra Munkafolyamat Hogyan készül a koncepció? A munkafolyamatok koordinálásával, valamint a koncepció előkészítésében való közreműködés feladatával a Fővárosi Közgyűlés a Budapest Főváros Vagyonkezelő Zrt. t bízta meg. Ennek alapján a munka komplexitásának megfelelően számos szakértő együttműködésével megkezdődött. A munka szakmai irányítását a Főpolgármesteri Hivatal Városépítési Főosztálya végzi. 1
4 1.2. A VIZSGÁLATOK ÉS ELEMZÉSEK KÉSZÍTÉSÉNEK FOLYAMATA Közel 30 éve nem készült komplex helyzetelemzés a főváros teljes területére vonatkozóan. A rendszerváltást követő években a gyorsan változó körülmények miatt rendszerint vizsgálatok, elemzések nélkül készültek a fejlesztési dokumentumok. Egy ideig valóban a részt vevő szakemberek tapasztalataira, tudására lehetett építeni. Mára azonban gyökeres változásokat kellett az élet minden területén megtapasztalni, és a változások nyomon követése is egyre nehezebb. Mivel felelősségteljes döntéseket csak a város jelenlegi helyzetének az értékek és a problémák ismeretében lehet hozni, fontos hogy Budapest Új Városfejlesztési Koncepciója széleskörű aktuális adatokra és elemzésekre támaszkodhasson, ismerni kell a zajló folyamatokat és trendeket. Jelen munka során kifejezetten fontos, hogy a város teljes területére álljanak rendelkezésre a döntéshozatalt alátámasztó információk. Ennek érdekében 2011 nyarán széleskörű adatgyűjtés kezdődött meg. Tarlós István főpolgármester kérésére a kerületi önkormányzatok, államigazgatási szervek, országos szerepkörű intézmények is számos adatot, információt bocsájtottak rendelkezésre ADATFELDOLGOZÁS RENDSZERE Az adatok gyűjtését és rendszerezését, valamint a területre vonatkozó vizsgálatok lefolytatását és eredményeinek feldolgozását a BFVT Kft., a Mű Hely Zrt. és az Urban Lis Stúdió Kft. együttesen, azonos munkamenet szerint végezte. Az adatok feldolgozása a területi elemekre vonatkozóan az alábbiak szerint történt. Területhasználat felépítésének fő elemei: 1. Budapest területhasználati alapegységeinek lehatárolása 2. Jellemző területhasználat megállapítása 3. Beépített alapterület számítása 4. Átlagos szintszám szerinti besorolás 5. Szintterület számítása ábra: Területhasználat megállapított és számított adatok A területhasználat megállapítása mellett rögzítésre kerültek a pontszerű létesítmények (például óvodák, iskolák, egyetemek stb). az alábbiak szerint Pontszerű létesítmények rendszerének felépítése: 1. Témakörök megválasztása 2. Forrásadatok rendszerezése 3. Pontok generálása és adatokkal való feltöltése 4. Pontok utca, házszám alapján történő elhelyezése ábra: Pontszerű létesítmények feltöltött adatok A tervezési folyamat vizsgálati és elemzési szakaszában egy olyan adatbázis jött létre, ami a koncepción túlmutató térinformatikai rendszer alapját képezheti, vagy kellő módosításokkal integrálható egy már működőbe. El kell kerülni a múltban tapasztaltakat, mely szerint számos elemzés készült fővárosi megbízásból, de az ahhoz gyűjtött és feldolgozott adatok nem állnak rendelkezésre. Minden esetben az elérhető adatok minél aktuálisabb és részletesebb beszerzésére törekedtünk. Ezt sajnos nem minden esetben sikerült homogén módon megoldani. Nagy gond, hogy az igen részletes adatok, pl. a népességre és a lakásállományra vonatkozóan csak a népszámlálás éveire állnak rendelkezésre. Így a 2001 évi adatok már elavultak, a 2011 évi adatok még nem állnak rendelkezésre. A folyamatban mintegy pontszerű létesítmény került feltüntetésre, melyek mintegy adatot tartalmaznak. Amennyiben a további munkafázisokban újabb adatok is elérhetővé válnak, jelen helyzetelemzés kiegészítésre kerül. A bevitt adatok alapján jött létre Budapest jelenlegi területhasználatát mutató térkép és adatbázis. A több mint lehatárolt területhasználati egység több mint adatot hordoz magában. 2
5 További adatforrásként szolgált az 516 városrendezési körzet (VRK) népességi statisztikai adatai, melyek az elemzések fontos részét képezik. Statisztikai adatok: ábra: 516 városrendezési körzet statisztikai adatok ábra: területi adat aggregáció lakóterületek népsűrűsége A vizsgálatok során keletkezett nagymennyiségű és sokrétű adatból létrejövő információmennyiség kezelése, elemzése, az adatbázisban rejlő térszerkezeti összefüggések modellezése a program adta alapvető lehetőségen felül, az Urban Lis Stúdió Kft. MapInfo programon belül használható saját fejlesztésű rendszere a BUDTha_500 (Budapest Térszerkezeti Háttér Adatbázisa) segítségével történt ábra: BUDTha_500 Sűrűsödések grafikus megjelenítése interpolálással Az ily módon származtatott adatokat pontszerű objektumokkal összevetve elérési távolságok illetve ellátási körzetek határozhatók meg ábra: pontszerű objektumok piacok lakóterületektől mért távolsága E három fő kategórián kívül különféle közlekedési, zöldfelületi, környezetvédelmi, közműellátási szakági adatok is feldolgozásra kerültek az elemzésekhez. A közös, illetve a kölcsönös és folyamatos adatcserével járó elemzési szakasz nem csak egységes adatszerkezetet, hanem azonos térinformatikai szoftverkörnyezetet is igényel. Mindhárom tervező iroda MapInfo szoftvert használ, így egyértelmű volt, hogy ez a platform lesz a közös tervezés informatikai alapja. Az elemzések során a térinformatika lehetőségeit kihasználva ezen elemek összefüggéseit, egymásra hatásait vizsgáltuk. Összevetettünk területi elemeket aggregálva a hozzájuk tartozó leíró adatokat. 3
MÓR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 2. SZ. MÓDOSÍTÁS
MÓR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 2. SZ. MÓDOSÍTÁS JSZ: 14/2008 A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV JÓVÁHAGYVA A 437/2009. (X. 28.) KT. HATÁROZATTAL A HÉSZ ÉS A SZABÁLYOZÁSI TERVEK ELFOGADVA A 28/2009. (X. 29.) ÖK.
Elfogadásra nem javasolt: 2.e: A célrendszer, a legfontosabb célok megállapítása a Stratégia Munkacsoporttal közösen került kialakításra.
Dunaharaszti Településfejlesztési koncepciója és Integrált településfejlesztési stratégiája 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 30. (5) és 31. (1) bekezdés szerinti véleményezése során beérkezett vélemények
BAZ MTrT TERVEZŐI VÁLASZ 14/B Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Stratégiai Főosztály Környezetpolitikai Osztály II. A testületileg illetékes KÖFE szakmai véleményét megkaptuk, és figyelembe vesszük
118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás
BAZ MTrT TERVEZŐI VÁLASZ 118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás 1. Szakmai szempontból elhibázott döntésnek tartjuk a Tokaji Borvidék Világörökségi terület közvetlen környezetében erőmű létesítését.
A pedagógus-előmeneteli rendszer informatikai támogató rendszerének fejlesztése Fűrész Edit Budapest, 2015. október 27.
A pedagógus-előmeneteli rendszer informatikai támogató rendszerének fejlesztése Fűrész Edit Budapest, 2015. október 27. TÁMOP 3.1.5/12-2012-0001 PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA AZ INFORMATIKAI FEJLESZTÉSEK
Füzesabony Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése (ÁROP-1.A.2/A - 2008-0154)
Füzesabony Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése (ÁROP-1.A.2/A - 2008-0154) 2010.12.08. Erdész János Témák Projekttel szembeni elvárások Projektszakaszok, elvégzett feladatok, eredménytermékek
Hajdúböszörmény Város értékvédelmi tevékenysége és a város-rehabilitációs fejlesztés eredményei
Hajdúböszörmény Város értékvédelmi tevékenysége és a város-rehabilitációs fejlesztés eredményei A város legnagyobb értéke a több évszázad folyamán spontán kialakult formája, a kétbeltelkes gyűrűs - sugaras
VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS Javaslat Városfejlesztési
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 25-i ülésére Tárgy: A polgármester 2016. évi szabadság ütemezésének jóváhagyása Előadó: Sümegi Attila jegyző Előterjesztés
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2012. november 27-i ülésére Tárgy: Pápa Város
1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZ Településszerkezeti terv módosítása (határozattal jóváhagyandó) /2015.(..) számú határozat-tervezet melléklettel
1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZ Településszerkezeti terv módosítása (határozattal jóváhagyandó) /2015.(..) számú határozat-tervezet melléklettel Helyi építési szabályzat módosítása (rendelettel jóváhagyandó)
BUDAPEST, IX. KERÜLET Mester utca Vágóhíd utca Nádasdy utca folytatása Máriássy utca által határolt terület KERÜLET SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA
2011. május TERVEZŐI VÁLASZOK BUDAPEST, IX. KERÜLET Mester utca Vágóhíd utca Nádasdy utca folytatása Máriássy utca által határolt terület KERÜLET SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA 1.1. SZAKHATÓSÁGI TÁBLÁZAT
Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai
DANUBIA Szabadalmi és Védjegy Iroda Kft. Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai A Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület
VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 EREDMÉNYESSÉG ÉS TÁRSADALMI BEÁGYAZOTTSÁG (TÁMOP 3.1.1. / 4.2.1.) VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ
ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére
Szám: 02/79-6/2007 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat
Javaslat: A TANÁCS HATÁROZATA. a tagállamok foglalkoztatáspolitikáira vonatkozó iránymutatásokról
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.1.12. COM(2011) 6 végleges 2011/0007 (CNS) Javaslat: A TANÁCS HATÁROZATA a tagállamok foglalkoztatáspolitikáira vonatkozó iránymutatásokról INDOKOLÁS 1. A JAVASLAT HÁTTERE
SOPRON MJ VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERVEINEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATAINAK MÓDOSÍTÁSA GÉPJÁRMŰ ELHELYEZÉSRE VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK FELÜLVIZSGÁLATA
- REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U: 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu Munkaszám: Rp.I.169-11 SOPRON MJ VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERVEINEK ÉS HELYI
a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló
a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 11/2013. (IX.26.) önkormányzati rendelet, egységes szerkezetbe
TÁMOP 3.1.8/12-2012 - 0004 Átfogó minőségfejlesztés a közoktatásban. Tanfelügyelet egységes külső értékelés a köznevelési intézményekben
TÁMOP 3.1.8/12-2012 - 0004 Átfogó minőségfejlesztés a közoktatásban Tanfelügyelet egységes külső értékelés a köznevelési intézményekben 2013. Október 15. Tanfelügyelet egységes külső értékelés a köznevelési
A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei
A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei Készítette: Pék Krisztina biológia környezettan szak Belső konzulens: Dr. Schróth Ágnes Külső konzulens: Dr. Széphalmi Ágnes A szakdolgozatom
K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 487-5/2015.
32/2015.(II.10.) KT Dunaföldvár Város Képviselő-testülete az önkormányzati beszerzésekre vonatkozó 2015. évi közbeszerzési tervét jóváhagyja. Felhatalmazza a t a tervben szereplő eljárások megindítására.
KUNSZENTMIKLÓS VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL
KUNSZENTMIKLÓS VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL Ikt.szám: 646-6/2016. Tárgy: Napsugár Bölcsőde intézményi térítési díjának 2016. évi felülvizsgálata Témafelelős: dr. Kelemen Henrietta Vass Erika Véleményező bizottságok:
1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK
1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2014.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról melléklettel Helyi építési
MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
A vizsga részei MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-41/2013. Tárgy: A Kiszombor 05326/2 hrsz-ú (korábban: 027/2 hrsz) ingatlan
Felsőoktatási és Ipari Együttműködés új lehetőségei
Felsőoktatási és Ipari Együttműködés új lehetőségei Lean Academy + University of Miskolc projects Rendszerszemléletű megközelítés IPARI ALKALMAZÁS KFI PROJEKTEK GENERÁLÁSA KFI EGYÜTTMŰKÖDÉSI KERETRENDSZER
JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens JAVASLAT Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013
Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület
Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület 1152 Budapest Szentmihályi út 171. 3/66b. Kiegészítő melléklet 2015. évről Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló 3. Kimutatás a költségvetési
Kiskunmajsa Város Önkormányzatának partnertérképe
Kiskunmajsa Város Önkormányzatának partnertérképe Kiskunmajsa Város Önkormányzatának potenciális partnerei Helyi vállalkozások Kiskunmajsa Város Önkormányzata számára a lehetséges vállalati partnerek feltérképezéséhez
1. Sárvár, Kossuth tér 5. földszint 1. szám (hrsz: 173/A/8) alatt található ingatlan értékesítése
SÁRVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9600 Sárvár, Várkerület 2. Pf. 78. Fax.: 95/323-555, Tel.:95/ 320-265, Tx 37-417 ELŐTERJESZTÉS Előterjesztés az elővásárlási joggal nem érintett Sárvár, 784/10/A/1 hrsz-ú, Sárvár,
N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a
1. számú melléklet N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a Környezeti értékelés véleményezése Nyíregyháza MJV RT
Egységes fejlesztési katasztert támogató informatikai modul, önkormányzati projektmenedzserek lehetőségei
Önkormányzati fejlesztések figyelemmel kísérése c. ÁROP-1.1.20-2012-0001 sz. kiemelt projekt Egységes fejlesztési katasztert támogató informatikai modul, önkormányzati projektmenedzserek lehetőségei 2014.
Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság. Schmidtka Gábor
Schmidtka Gábor főosztályvezető-helyettes Hulladékgazdálkodás Stratégiai és Tervezési Főosztály 2016. május 3. 1 Jogszabályi háttér A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény 20. (1)
A TÁMOP 3.1.10 KIEMELT PROJEKT KERETÉBEN KIALAKÍTOTT INFORMATIKAI RENDSZER
KERETÉBEN KIALAKÍTOTT (TERVEZÉS ÉS MEGVALÓSULÁS; JÖVŐBENI LEHETŐSÉGEK, LEHETSÉGES KAPCSOLÓDÁSI PONTOK) ELÖLJÁRÓBAN a projektről Célok, feladatok tervezés és megvalósulás Mit? Hogyan? jövőbeni hasznosulás
Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid
EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2
EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 2008. február 26. (OR. en) 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 ENV 447 ENT 104 CODEC 899 JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AZ EURÓPAI PARLAMENT
Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat. Rákospalotai Kertvárosi Összevont Óvoda ÉVES ÖNÉRTÉKELÉSI TERV 2015/2016.
Iktatószám:671-42/2015-1-4 Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Rákospalotai Kertvárosi Összevont Óvoda ÉVES ÖNÉRTÉKELÉSI TERV 2015/2016. Budapest, 2015.08. 31. Készítette: Simor Gáborné Munkaközösség-vezető
HÁLÓZATSEMLEGESSÉG - EGYSÉGES INTERNET SZOLGÁLTATÁS-LEÍRÓ TÁBLÁZAT
HÁLÓZATSEMLEGESSÉG - EGYSÉGES INTERNET SZOLGÁLTATÁS-LEÍRÓ TÁBLÁZAT - 2016.04.01 után kötött szerződésekre Díjcsomag neve Go Go+ Go EU Go EU+ Kínált letöltési sebesség - 3G 42 Mbit/s 42 Mbit/s 42 Mbit/s
H A T Á R O Z A T I N D O K O L Á S
Iktatószám: Tárgy: BOO/001/01651-0004/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Ózd Város Önkormányzatát (székhelye: 3600 Ózd, Városház tér 1., adószáma: 15726487-2-05) kötelezem, hogy
Project Management 2014.10.29.
Project Management 2014.10.29. Mi az a project? Definíció: A projekt egy ideiglenes erőfeszítés, törekvés egy egyedi termék, szolgáltatás vagy eredmény létrehozása érdekében. (PMI) Fontos tulajdonságok:
Vagyonfelmérés és vagyonkataszter összeállítása
Vagyonfelmérés és vagyonkataszter összeállítása Előadó: Török Gábor fejlesztési koordinátor Szigetszentmiklós, 2016. május 26. Vagyonfelmérés és vagyonkataszter jogi alapjai 2012. évi CLXXXV. törvény a
ÜDVÖZÖLJÜK A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL ÉPÍTÉSÜGYI HIVATALÁNAK ÁLLAMI FŐÉPÍTÉSZE
ÜDVÖZÖLJÜK A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL ÉPÍTÉSÜGYI HIVATALÁNAK ÁLLAMI FŐÉPÍTÉSZE HONLAPJÁN Levelezési cím: 4024 Debrecen, Piac utca 54. Postafiók: 4002 Debrecen, Pf. 83. Elérhetőség: Debrecen, Darabos
Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete
1 / 7 ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: I.2-80/2004 Üi.: Nagy N.. Tárgy: A Magyar Állam tulajdonában lévő, önkormányzati célra hasznosítható ingatlanok igénylése. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Makó
A Rendelet módosításának másik eleme a Tiszta udvar, rendes ház és a Tiszta, rendezett
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je t 9 ' l '1-. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbánya környezetének szépítéséről szóló 4/2014. (II. 24.) önkormányzati
Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28. napján megtartott üléséről
1/2016. (I.28.) BRNÖ határozat Az ülés napirendjéről Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. január 28-i képviselő-testületi ülés napirendjét az alábbiak szerint állapítja
A kamarák szerepe a vállalkozások innovatív működésének elősegítésében
A kamarák szerepe a vállalkozások innovatív működésének elősegítésében Dunai Péter főtitkár, MKIK 2012. december 5. Nyíregyháza A kamarai tevékenység változásai 2012-ben - Kötelező kamarai regisztráció
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan
Korszerű geodéziai adatfeldolgozás Kulcsár Attila
Korszerű geodéziai adatfeldolgozás Kulcsár Attila Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Főiskolai Kar Térinformatika Tanszék 8000 Székesfehérvár, Pirosalma -3 Tel/fax: (22) 348 27 E-mail: a.kulcsar@geo.info.hu.
FEKETEERDŐ. Településrendezési terv módosítás Egyszerűsített eljárás Véleményezési dokumentáció 2014. március TH-13-02-21
FEKETEERDŐ Településrendezési terv módosítás Egyszerűsített eljárás Véleményezési dokumentáció 2014. március TH-13-02-21 2 Feketeerdő településrendezési terv módosítás Véleményezési dokumentáció Aláírólap
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest,
Kerékpáros közlekedés aktuális kérdései és jövője
Kerékpáros közlekedés aktuális kérdései és jövője Berencsi Miklós Balatonföldvár, 2016. május 12. Tartalom Hazai kerékpáros helyzetkép 2014-2020 időszak lehetőségei Létesítmények üzemeltetési és fenntartási
Törvényességi szempontból ellenőrizte: Szimoncsikné dr. Laza Margit jegyző
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármestere 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Fekete István Általános Iskola területén lévő ebédlő
A KONCEPCIÓ KÉSZÍTÉSÉNEK ELŐZMÉNYEI
A KONCEPCIÓ KÉSZÍTÉSÉNEK ELŐZMÉNYEI A KONCEPCIÓ KÉSZÍTÉS IDŐSZERŰSÉGE VÁROSFEJLESZTÉSI VÁLSÁG HATÁSAI KONCEPCIÓ BUDAPEST ÉRVÉNYES TERVEI VFK 2003 TSZT 2005 IVS 2008 TELEPÜLÉS- SZERKEZETI TERV kihatás a
CONCORDE-VM ABSZOLÚT SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP
CONCORDE-VM ABSZOLÚT SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP Féléves jelentés 2016. FÉLÉVES JELENTÉS A Concorde-VM Abszolút Származtatott Befektetési Alap Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete
A hulladékgazdálkodás átalakulásának jogi kérdései. Dr. D. Tóth Éva Jogi Igazgató
A hulladékgazdálkodás átalakulásának jogi kérdései Dr. D. Tóth Éva Jogi Igazgató Adatszolgáltatás Az adatszolgáltatási kötelezettséget előírja:, Ht. 32/A. (4), 69/2016. (III. 31.) Korm. rendelet Adatszolgáltatásra
J A V A S L A T a távhőszolgáltatás díjának ármegállapításával, árváltoztatásával kapcsolatos állásfoglalás k i a l a k í t á s á r a
J A V A S L A T a távhőszolgáltatás díjának ármegállapításával, árváltoztatásával kapcsolatos állásfoglalás k i a l a k í t á s á r a Előterjesztő: Ózdi Távhő Kft. ügyvezetője Ó z d, 2013. július 25. ELŐZMÉNYEK:
Esti 11. A területi fejlettség különbség jellemzői, az eltérő gazdasági fejlettség okainak feltárása; a regionális politika lényegének megértése.
Esti 11. Óra Tananyag Fejlesztési cél, kompetenciák Tanulói tevékenységek /Munkaformák Felhasznált eszközök 1. Év eleji ismétlés Az Európai Unió (Tk.:32-40.) Az együttműködés kialakulását és elmélyítését
ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére
Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat ELNÖKE Szám: ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Tárgy: A) Önkormányzat saját bevételeinek és adósságot
54 481 01 1000 00 00 CAD-CAM
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
EPER E-KATA integráció
EPER E-KATA integráció 1. Összhang a Hivatalban A hivatalban használt szoftverek összekapcsolása, integrálása révén az egyes osztályok, nyilvántartások között egyezőség jön létre. Mit is jelent az integráció?
Vállalkozásfinanszírozás
Vállalkozásfinanszírozás Területei Pénzügyi tervezés Beruházás finanszírozás Hitelintézeti eljárás Pénzügyi tervezés a vállalkozásnál tervezés célja: bizonytalanság kockázat csökkentése jövőbeli események,
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2011. július 18. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, C Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE ([ ]) a polgári légi közlekedéshez kapcsolódó műszaki követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai
A szakképzési rendszer átalakulása a szakképzési fejlesztések mentén
A szakképzési rendszer átalakulása a szakképzési fejlesztések mentén Informatikai Oktatási Konferencia és Akadémia Nap (Budapest - 2015. február 21.) Katona Miklós főosztályvezető Képzésfejlesztési és
A bölcsészkari intézkedési terv sarokpontjai. DPR intézményi szakmai fórum 2011. október 17. Szalai Mónika kari alumni koordinátor (BTK PIKO)
A bölcsészkari intézkedési terv sarokpontjai DPR intézményi szakmai fórum 2011. október 17. Szalai Mónika kari alumni koordinátor (BTK PIKO) célok 1. Képzés-, és tananyagfejlesztés 2. Karrier tanácsadás
a Képviselő-testülethez
1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. : (54) 531 000 ; 531 031, Fax 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 3. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez az állattartás
Néprajzi Múzeum. Új hely Új épület(ek) Új elképzelések. Museum 2.0 2016.04.26
Néprajzi Múzeum Új hely Új épület(ek) Új elképzelések A Néprajzi Múzeum nyitott kulturális tér, ahol összeér a múlt a mával, a tudomány a tanítással, ahol kultúrák és generációk találkoznak és beszélnek
Oláh Attila. ESRI FlexAPI alapú bevetés irányítási rendszer
Oláh Attila ESRI FlexAPI alapú bevetés irányítási rendszer A bonyolult helyzetek megkövetelik a modern bevetés irányítást! Ez, pedig ma már szinte elképzelhetetlen az együttműködő szervezetek és azok egységeinek
Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt.
Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Irányadó jogszabályok - az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. október 15-i ülésére Tárgy: Családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatás feladatának ellátásával kapcsolatos döntések meghozatala
JEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzıi
JEGYZİKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2007. február 6-án megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi
Tájékoztatató a pénztárak felügyeleti adatszolgáltatásával kapcsolatos változásokról
Tájékoztatató a pénztárak felügyeleti adatszolgáltatásával kapcsolatos változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest, 2013.04.17. Tartalom Adatszolgáltatási
HATÁROZAT KIVONAT. Készült: 2009. április 14-én a Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Környezetvédelmi Bizottság rendes ülésén.
Készült: 2009. április 14-én a Környezetvédelmi Tárgy: Napirendi pontok elfogadása. 22/2009.( IV. 14. ) VMKB. hat. 6 igen szavazattal a Környezetvédelmi Bizottság egyhangúlag egyetért azzal, hogy az elhangzott
3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére
3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27. napjára összehívott ülésére Előterjesztés tárgya: A helyi adókról szóló rendeletek módosítása Tárgykört
KOMPLEX TERVEZÉS TERVEZÉSI SZAKIRÁNY TARTÓSZERKEZETI FELADATRÉSZ 1. félév
KOMPLEX TERVEZÉS TERVEZÉSI SZAKIRÁNY 1. félév engedélyezési terv szintű dokumentáció tartószerkezeti munkarészének elkészítése folyamatos konzultáció, az első konzultációnak a vázlatterv beadás előtt meg
Városfejlesztési pályázatok az Észak-Alföldi Operatív Programban
Városfejlesztési pályázatok az Észak-Alföldi Operatív Programban Lehetőségek - számokban Az ÉAOP keretében városrehabilitációra rendelkezésre álló forrás 2007-2013 Helyi településfejlesztési projektek
Ajánlatkérésüknek megfelelően, ajánlatot teszünk Pilis város Települési Környezetvédelmi
Zöldövezet Környezetvédelmi és Munkabiztonsági Vállalkozás Petrovics Zsolt e.v. 3014 Hort, Széchenyi út 6/a Telefon: 06-70-931-0435 e-mail: zoldovezet@gmail.com Pilis Város Önkormányzata Dr. Szabó György
Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Szerződés odaítélése - Gyorsított tárgyalásos eljárás. HU-Szombathely: Banki szolgáltatások
/7 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:2666-200:text:hu:html HU-Szombathely: Banki szolgáltatások 200/S 7-2666 SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSÉRŐL SZÓLÓ HIRDETMÉNY Szolgáltatás
Növekedési Hitelprogram
Növekedési Hitelprogram Pulai György Hitelösztö zők főosztály vezetője InnoTrends Hungary 2014 2014. október 17. 1 Tartalom Az NHP felépítése A program eddigi eredményei 2 A Növekedési Hitelprogram célja
Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról
ELŐTERJESZTÉS Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról A.) A helyi önkormányzat belső ellenőrzését a belső kontrollrendszer, a folyamatba épített, előzetes, utólagos vezetői
Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet
A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2014.06.15-től lekötésre kerülő ekre
Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet
A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2014.08.13-tól lekötésre kerülő ekre
AGOSTYÁN SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA KÉT TERÜLETRE JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK 2014
TERVEZÉS - ST BT. 2800 Tatabánya, Tátra u. 1/A Munkaszám: 11/2013, 2/2014. AGOSTYÁN SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA KÉT TERÜLETRE JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK 2014 Tervező: LÁSZLÓ TIBOR okl.
Módosító Okirat. Okirat szám: 22/30750-2/2015.
Okirat szám: 22/30750-2/2015. Módosító Okirat A Pestszentlőrinci Csemete Óvoda a Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Képviselő-testülete által 2014. március 12.
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-42/2014. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről
JAVASLAT. Ózd, 2015. április 9. Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke
JAVASLAT a 2015. évi nemzeti ünnepek megrendezésére és egyéb városi rendezvényekkel kapcsolatos feladatok, valamint a testvérvárosi kapcsolatok ápolására előirányzott keretek felosztására Ózd, 2015. április
Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai. Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés
Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés Feladatok I. Kapcsoltság vizsgálat II. Cégcsoport méret feltérképezés III. Transzferár
ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágy, 3429/5 hrsz-ú ingatlan vételi ajánlatáról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágy, 3429/5
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 67/2016. (III. 30.) számú. h a t á r o z a t a Lengyel Laura Óvoda Alapító Okiratának módosításáról
ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 444 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(4) 90 000 Fax: (4) 90 00 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének
Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáró l
i: c 2015. évi... törvény Érkezett: 2015 JÚN 0 2. a Budapesten megrendezend ő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015.
Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail:polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS a torbágyi temető zajvédelméről
Dr. Schuster György. 2014. február 21. Real-time operációs rendszerek RTOS
Real-time operációs rendszerek RTOS 2014. február 21. Az ütemező (Scheduler) Az operációs rendszer azon része (kódszelete), mely valamilyen konkurens hozzáférés-elosztási problémát próbál implementálni.
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete az építményadóról
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete az építményadóról Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 1.
FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS
FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS Kump Edina ÖKO-Pack Nonprofit Kft. E-mail: edina@okopack.hu Web: www.okopack.hu Dunaújváros, 2014. november 07. A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS FOGALMA A fenntartható fejlődés a fejlődés
GAZDASÁGFEJLESZTÉS, VÁROSFEJLESZTÉS Motto: Egészség, kultúra, innováció - városi jövőépítés, avagy a jövő városa építés. Azaz: Jövőfejlesztés - straté
GYŐR GAZDASÁGFEJLESZTÉS, VÁROSFEJLESZTÉS 2010-2015 2017-2020 -- és az AUDI 2014. 05. 15. GAZDASÁGFEJLESZTÉS, VÁROSFEJLESZTÉS Motto: Egészség, kultúra, innováció - városi jövőépítés, avagy a jövő városa
A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSÁRÓL, MÓDOSÍTÁSÁRÓL, AZ AJÁNLATTÉTELI, VAGY RÉSZVÉTELI HATÁRIDŐ MEGHOSSZABBÍTÁSÁRÓL, A DOKUMENTÁCIÓ MÓDOSÍTÁSÁRÓL I.
Határidős adásvételi szerződés keretében orvosi kesztyűk beszerzése a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház részére-korrigendum Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/95 Orvosi kesztyűk
Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban
Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban Szüts Péter Intelligens Társadalomért Országos Szövetség, Közigazgatási tanácsadó (NGM) Települési önkormányzatok
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz: 22-192/2015. Tárgy: A Maros-völgyi LEADER Egyesülettel kapcsolatos döntések
ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására
Ügyiratszám: 340708/2008.III. Ügyintéző: Dr. Ráczné ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Dr. Ráczné Dr. Kassy Erzsébet Az érintett belső szervezeti egység vezetőjének
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333. 2010. december 9. napján tartandó rendkívüli
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333 Sorszám: 2 Ügyiratszám: 980-8 /2010. 70-12-1/2010. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete