VÁROS- ÉS INGATLANGAZDASÁGTAN
|
|
|
- István Vörös
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 VÁROS- ÉS INGATLANGAZDASÁGTAN Készült a TÁMOP /2/A/KMR pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az MTA Közgazdaságtudományi Intézet és a Balassi Kiadó közreműködésével Készítette: Horváth Áron Szakmai felelős: Horváth Áron június
2 8. hét Az ingatlanpiac makroökonómiája I. A négy térnegyedes modell Tartalom Az ingatlanpiacot jellemző aggregált változók A négy térnegyedes modell Az ingatlanpiac makroökonómiája Eddig: Mitől függ az egyes ingatlanok értéke? Most: Hogy alakul az ingatlanok ára? Úgy is felfogható, mintha a hedonikus regresszióban szereplő konstans értékét tanulmányoznánk. A válság előtt és után több figyelmet kapott ez a szemléletmód, mint korábban. 2
3 1. Az ingatlanpiacot jellemző aggregált változók Aggregált mutatók Nehezen mérhető a lakások aggregált áralakulása. Jól megfigyelhető az épített lakások számának alakulása. Magyarország Aggregált ármutatók Budapest Az ingatlanok áralakulását nem triviális mérni, mert minden ingatlan különböző, nem mindegyiket adják-veszik minden időpontban. A pontos méréshez ingatlanárindexet kell számítani. 3
4 Lakásárindexek Csak azoknak a lakásoknak az árát látjuk, amelyekre volt tranzakció. Az átlagárak változása torzítottan jelenítheti meg az aggregált árváltozást, mert különböző lakásokkal üzletelnek: kisebbek-nagyobbak, jobb minőségűek: új építésűek, nincsenek tranzakciók. Az adat időpontja Az ingatlan árára vonatkozó megfigyelés időpontja is egy tulajdonság. Ennek az együtthatóját felfoghatjuk úgy, mint ami megmutatja, mennyit okoz az időpont eltérése az ingatlanok árában. Azaz ingatlanárindexet alkot. Példa: Case Shiller lakásárindex, USA 4
5 Példa: FHB Lakásárindex 2. A négy térnegyedes modell Közgazdasági gondolkodásmód A megismerhetetlen bonyolultságú valóság leegyszerűsítése. Valamitől (sőt, a nagyobb résztől) eltekintünk. De az alternatíva az, hogy feladjuk a reményt. Vannak arra utaló jelek, hogy hasznos a gondolkodásmód. Az összefüggések egyértelmű ellentmondásmentes keretbe helyezése: modellezés. 5
6 Példa: A lakásárak és konjunktúra kapcsolata a válság során Minden mástól eltekintve az illusztráció alapján úgy tűnik, hogy van kapcsolat a lakásárak változása és a makrogazdasági konjunktúra alakulása között. Példa: Lakásárak és konjunktúra kapcsolata a válság során A vízszintes tengelyen a GDP visszaesés mértéke látható, a függőlegesen a lakásárak csökkenése a tetőponttól. 6
7 A vízszintes tengelyen a GDP visszaesés mértéke látható, a függőlegesen a lakásárak csökkenése a tetőponttól. Jellemző ingatlanpiaci összefüggések Az ingatlanpiacról való gondolkodás gyakran hasonló vázra épül. Szokásos trükk : a lakhatás (irodabérlés ) és a lakás (iroda) piacának elválasztása: lakhatás piaca épülő lakások piaca. A lakhatás piaca A keresletet alakító legfontosabb tényezők: a demográfia, a jövedelem és a pénzügyi kondíciók. A kínálatot alakító legfontosabb tényező a lakásállomány, melynek rövid távon rugalmatlan a kínálata. Az ár a tényleges bérleti díj (akár implicit értelemben a lakások esetén). 7
8 A mennyiség a lakott lakások (bérelt irodák) területe. Az új lakások piaca A keresletet az határozza meg, hogy mennyiért lehet eladni őket. A kínálatukat a hozzáférhető építési telkek területe és az építési költségek alakulása határozza meg. Az ár, a lakások eladási ára. A mennyiség az újonnan épített lakások mennyisége. A két piac összekapcsolása A lakhatás ára és a lakás kereslete között befektetési alapon teremthető kapcsolat: az árnak és a bérleti díjak jelenértékének kell megegyeznie. Az építés és a lakásállomány között egyszerű kapcsolat áll fenn. Az új lakások hozzáadódnak a jelenlegi lakásállomány amortizálódott részétől. Magyarázott, endogén változóként a bérleti díj, a lakásár, az új építés nagysága és a lakásállomány adódik. 8
9 Az ingatlanpiac négy térnegyedes modellje Hogyan specifikálható az árak és a bérleti díjak közötti kapcsolat? Jelenérték-számítás alapján lehet egyenes arányosság. Milyen feltételezés látszik az építési döntés térnegyedében? Az építésnek fix költsége van, bizonyos ár alatt nem építenek. A modell alkalmazása A modellben a külső befolyásoló tényezők (exogén változók) hatását gondolhatjuk végig. Eredményként példabeszéd, tanmese adódik, amely a kiemelt (fontos) csatornák működését mutatja be. 9
10 A kereslet növekedése 10
11 11
12 Ez a boom nem olyan volt, mint a korábbiak 12
13 Az elvárt hozamok csökkenése 13
14 További bemutatható változások Állami bérlakásépítés Jelzáloghitelek elérhetővé válása Ingatlanadó kivetése Az ingatlanbefektetés kockázati megítélésének romlása Hogyan parametrizáljunk a modellt? Az új lakások számára hozzáférhetőek az adatok: A hazai lakásállomány avultsága miatt és a lakásállomány folyamatos megújítása érdekében évi mintegy új lakás építése indokolt. (Forrás: Új Széchenyi Terv, Otthonteremtési program) Az elvárt ingatlanhozamokról közölnek becsléseket az ingatlanügynökségek. Szakértői megítélés alá esik a jövedelemrugalmasság és a fejlesztői reakciók mechanizmusa. 14
15 Tananyag Denise DiPasquale William C. Wheaton [1996]: Urban Economics and Real Estate Markets. Chapter 1. További felhasznált anyagok Nathalie Girouard Mike Kennedy Paul van den Noord Christophe André [2006]: Recent House Price Developments: The Role of Fundamentals, OECD, Economics Department, Working Paper No
VÁROS- ÉS INGATLANGAZDASÁGTAN
VÁROS- ÉS INGATLANGAZDASÁGTAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az
VÁROS- ÉS INGATLANGAZDASÁGTAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK
VÁROS- ÉS INGATLANGAZDASÁGTAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az
VÁROS- ÉS INGATLANGAZDASÁGTAN
VÁROS- ÉS INGATLANGAZDASÁGTAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az
Ingatlanpiac és elemzése. 15-16. óra Ingatlanpiaci előrejelzés
Ingatlanpiac és elemzése 15-16. óra Ingatlanpiaci előrejelzés Horváth Áron ELTEcon Ingatlanpiaci Kutatóközpont eltinga.hu Ingatlanpiaci előrejelzés 1. Egyváltozós elemzés trend + ciklus + szezonalitás
Ingatlanpiac és elemzése. 11-12. óra Térbeli elrendeződés városokban
Ingatlanpiac és elemzése 11-12. óra Térbeli elrendeződés városokban Horváth Áron [email protected] ELTEcon Ingatlanpiaci Kutatóközpont eltinga.hu Miről lesz szó? 1. Már a városok léte is sajátos térbeli
VÁROS- ÉS INGATLANGAZDASÁGTAN
VÁROS- ÉS INGATLANGAZDASÁGTAN VÁROS- ÉS INGATLANGAZDASÁGTAN Készült a TÁMOP-4..-08//A/KMR-009-004pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi
VÁROS- ÉS INGATLANGAZDASÁGTAN
VÁROS- ÉS INGATLANGAZDASÁGTAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az
VÁROS- ÉS INGATLANGAZDASÁGTAN
VÁROS- ÉS INGATLANGAZDASÁGTAN VÁROS- ÉS INGATLANGAZDASÁGTAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE
VÁROS- ÉS INGATLANGAZDASÁGTAN
VÁROS- ÉS INGATLANGAZDASÁGTAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az
MEZŐGAZDASÁGI ÁRAK ÉS PIACOK
MEZŐGAZDASÁGI ÁRAK ÉS PIACOK MEZŐGAZDASÁGI ÁRAK ÉS PIACOK Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi
VÁROS- ÉS INGATLANGAZDASÁGTAN
VÁROS- ÉS INGATLANGAZDASÁGTAN VÁROS- ÉS INGATLANGAZDASÁGTAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE
VÁROS- ÉS INGATLANGAZDASÁGTAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK
VÁROS- ÉS INGATLANGAZDASÁGTAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az
Ingatlanpiac és elemzése. 3-4. óra Az ingatlanok értékét meghatározó jellemzők általános vizsgálata
Ingatlanpiac és elemzése 3-4. óra Az ingatlanok értékét meghatározó jellemzők általános vizsgálata Horváth Áron [email protected] ELTEcon Ingatlanpiaci Kutatóközpont eltinga.hu Tartalom 1. A statisztikai
ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék KÖZGAZDASÁGTAN II. Készítette: Lovics Gábor. Szakmai felelős: Lovics Gábor. 2010. június
KÖZGAZDASÁGTAN II. KÖZGAZDASÁGTAN II. Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék,
KÖZGAZDASÁGTAN I. Készítette: Bíró Anikó, K hegyi Gergely, Major Klára. Szakmai felel s: K hegyi Gergely. 2010. június
KÖZGAZDASÁGTAN I. Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/a/KMR-2009-0041 pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az MTA Közgazdaságtudományi
Duna House Barométer. 02. szám. 2011 július + kitekintés: Debrecen
Duna House Barométer 02. szám 2011 július + kitekintés: Debrecen Tartalomjegyzék: Vezetői összefoglaló Tranzakciószám és Keresletindex Lakásár adatok - Július Érdeklődés a kerületek iránt Kitekintés: Debreceni
Jelzáloghitelezés és Lakásfinanszírozás Magyarországon 2007. Hova tart a lakáspiac?
Jelzáloghitelezés és Lakásfinanszírozás Magyarországon 2007 Hova tart a lakáspiac? 2007. május 17. Nagygyörgy Tibor Biggeorge's Holding A lakáspiac jövőjének vizsgálata összetett kérdés Szegmentált piac:
A 10 millió forintos Családi Otthonteremtési Kedvezmény és az új lakások áfa-kulcsának csökkentése
A 10 millió forintos Családi Otthonteremtési Kedvezmény és az új lakások áfa-kulcsának csökkentése Statikus gazdasági és költségvetési hatásvizsgálat 2016. január 25. 2 Alábbi anyagunkban a 10 millió forint
IV. Alkalmazott regionális gazdaságtan
IV. Alkalmazott regionális gazdaságtan gtan FÖLD- ÉS TERÜLETHASZNÁLAT Földfelszín hasznosítása: mezőgazdaság, ill. egyéb (ipar, közlekedés, üdülés, sport) a földfelszín, mint szűkös erőforrás Az erőforrások
KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 19. KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. október 19. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
Üdülőpiac itthon és külföldön: előny a vízpartoknál
Üdülőpiac itthon és külföldön: előny a vízpartoknál Az üdülőövezetek sajátosságai, így a tenger, tó vagy folyó közelsége három csatornán keresztül is emeli a lakóingatlan-árakat. A vonzó a sós- és édesvíz
Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal - Műszaki Iroda - 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300
Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal - Műszaki Iroda - 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300 Ügyiratszám: U-10357/2015 Témafelelős: Tóth Ágnes Tárgy: Szentes belterület 3881/22, 3881/23 és 3881/24 hrsz-ú
Makrogazdasági helyzetkép és tendenciák
Makrogazdasági helyzetkép és tendenciák Nyugdíjbiztosítások szerepe a nyugdíjrendszerben Palotai Dániel 1. november. MABISZ konferencia I. Makrogazdasági helyzetkép és tendenciák Felvevőpiacaink növekedési
FHB Index nemzetközi kitekintés
FHB Index nemzetközi kitekintés Emelkedő pályán az európai lakásárak Az FHB Index elemzéseiben rendszeresen értékeljük a nemzetközi lakáspiaci helyzetet, tavaly még erős polarizálódásról számoltunk be.
IPARI INGATLAN ÉRTÉKELÉSI SZAKVÉLEMÉNYÉNEK KÉSZÍTÉSE
2009 SZÉKESFEHÉRVÁR INGATLANFEJLESZTŐ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS TURSITS KATA IPARI INGATLAN ÉRTÉKELÉSI SZAKVÉLEMÉNYÉNEK KÉSZÍTÉSE IPARI INGATLAN ÉRTÉKELÉSI SZAKVÉLEMÉNYÉNEK KÉSZÍTÉSE I. ÉRTÉKELÉSI SZAKVÉLEMÉNY
A beépített telkek földérték meghatározása
A beépített telkek földérték meghatározása Mottó: Földet kell vásárolni, mert annak gyártása befejezıdött /Mark Twain/ 1 A beépített és nem beépített telkek értékének meghatározása Alapkérdés: Kérdések
A lakáspiac szerepe a monetáris transzmisszióban
Közgazdasági Szemle, LIII. évf., 2006. május (408 427. o.) KISS GERGELY VADAS GÁBOR A lakáspiac szerepe a monetáris transzmisszióban A lakáspiac a monetáris politika alakításának egyre fontosabb tényezõje
VÁROS- ÉS INGATLANGAZDASÁGTAN
VÁROS- ÉS INGATLANGAZDASÁGTAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az
Kétértékű függő változók: alkalmazások
Kétértékű függő változók: alkalmazások Mikroökonometria, 8. hét Bíró Anikó A tananyag a Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központja és a Tudás-Ökonómia Alapítvány támogatásával készült az ELTE TáTK
KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. október 24. KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. október 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
KÖZGAZDASÁGTAN II (Makro- és Regionális gazdaságtan)
KÖZGAZDASÁGTAN II (Makro- és Regionális gazdaságtan) előadó: Dr. Fábián Attila, egyetemi docens [email protected] Szakirodalom: Lengyel I. Rechnitzer J.: Regionális gazdaságtan. Dialóg- Campus, Budapest-Pécs,
Mikroökonómia szeminárium 2. Konzultáció
Mikroökonómia szeminárium 2. Konzultáció Révész Sándor Budapesti Corvinus Egyetem Makroökonómia Tanszék 2011. október 12. Tesztek - Preferenciák, közömbösségi görbék Egy közömbösségi görbe mentén biztosan
SZENT ISTVÁN EGYETEM, GÖDÖLLŐ Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola. DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI
SZENT ISTVÁN EGYETEM, GÖDÖLLŐ Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI A TERMŐFÖLD KÖZGAZDASÁGI ÉRTÉKE ÉS PIACI ÁRA Készítette: Naárné Tóth Zsuzsanna Éva Gödöllő
III. rész: A VÁLLALATI MAGATARTÁS
III. rész: A VÁAATI MAGATARTÁS Az árupiacon a kínálati oldalon a termelőegységek, a vállalatok állnak. A vállalatok különböznek tevékenységük, méretük, tulajdonformájuk szerint. Különböző vállalatok közös
ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék MUNKAGAZDASÁGTAN. Készítette: Köllő János. Szakmai felelős: Köllő János. 2011. január
MUNKAGAZDASÁGTAN MUNKAGAZDASÁGTAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék,
A főbb témakörök listája
A főbb témakörök listája Nem jelenti azt, hogy kizárólag ezek közül lehetnek vizsgakérdések (nem mind részletezettek, a teljes számonkérhető anyag a tankönyv és az előadás fóliák), de a hangsúly ezeken
RÉVFÜLÖP NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT GAZDASÁGI PROGRAMJA 2006 2010
RÉVFÜLÖP NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT GAZDASÁGI PROGRAMJA 2006 2010 * Az helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. d.) pontja és a 91. (1) bekezdése alapján Révfülöp Nagyközség Önkormányzatának
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. február 15-i ülése. számú napirendi pontja
Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. február 15-i ülése. számú napirendi pontja Javaslat ingatlan részterületének kisajátítást helyettesítő adásvétel útján történő értékesítésére
VÁROS- ÉS INGATLANGAZDASÁGTAN
VÁROS- ÉS INGATLANGAZDASÁGTAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az
Közbeszerzési referens képzés Gazdasági és pénzügyi ismeretek modul 1. alkalom. A közgazdaságtan alapfogalmai Makro- és mikroökonómiai alapfogalmak
Közbeszerzési referens képzés Gazdasági és pénzügyi ismeretek modul 1. alkalom A közgazdaságtan alapfogalmai Makro- és mikroökonómiai alapfogalmak ALAPKÉRDÉSEK TISZTÁZÁSA I. A gazdasági törvények lényege:
79900 Ft helyett csak 71 910 Ft 14 983 Ft/hó helyett csak 13 485 Ft/hó
Tanfolyami összefoglaló Tervezett kezdés: 2016-09-03 Ütemezés: Időtartam: 2 hetente 6 hónap Helyszín: Budán: XI. Villányi út 5-7. vagy Pesten: XIII. Frangepán u. 19. Tanfolyami napok: szombat 9:00-15:30,
Ingatlanpiaci jelentés Magyarország 2014. Éves összefoglaló jelentés
Ingatlanpiaci jelentés Magyarország 2014 Éves összefoglaló jelentés ` Tartalomjegyzék Összefoglalás 2013-ról... 3... 3 Befektetési piac... 4 Összefoglalás 2013-ról... 4... 4 Irodapiac... 5 Összefoglalás
AZ ÁRUPIACI KERESLET AZ EGYENSÚLYI JÖVEDELEM
AZ ÁRUPIACI KERESLET AZ EGYENSÚLYI JÖVEDELEM KIEGÉSZÍTENDŐ ÁLLÍTÁSOK A felsorolt alapfogalmadat illessze az állításokban kihagyott helyre! Egy fogalmat több helyen is felhasználhat. a) adott időszaki kiadások
Modern piacelmélet. ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék. Selei Adrienn
Modern piacelmélet ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék Selei Adrienn A tananyag a Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központja és a Tudás-Ökonómia Alapítvány támogatásával készült az ELTE TáTK
Emőd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2005. (IX. 30.) R E N D E L E T E
Emőd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2005. (IX. 30.) R E N D E L E T E az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek elidegenítéséről Emőd város Önkormányzata a lakások és helyiségek
ERSTE NYÍLTVÉGŰ EURO INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP. 2010. féléves jelentése
Az ERSTE NYÍLTVÉGŰ EURO INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP e 1. Az Erste Nyíltvégű Euro Ingatlan Befektetési Alap (2009.06.03-ig origo [klikk] Nyíltvégű Ingatlan Alapok Alapja (továbbiakban: Alap) rövid bemutatása
Mikroökonómia előadás. Dr. Kertész Krisztián főiskolai docens [email protected]
Mikroökonómia előadás Dr. Kertész Krisztián főiskolai docens [email protected] Árrugalmasság A kereslet árrugalmassága = megmutatja, hogy ha egy százalékkal változik a termék ára, akkor a piacon hány
KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK
Közgazdasági-marketing alapismeretek középszint 1021 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 13. KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS
Adó: kényszer útján beszedett pénzösszeg, amellyel szemben közvetlen ellenszolgáltatás nem követelhető Adósságcsapda: kezelése hitelfelvétellel
Adó: kényszer útján beszedett pénzösszeg, amellyel szemben közvetlen ellenszolgáltatás nem követelhető Adósságcsapda: kezelése hitelfelvétellel történik Alacsony (inferior) javak: azok melynek jöv.rugja.
The Property Advisors
Eston International Property Advisors 2013/2 The Property Advisors Gazdasági áttekintés 2013 első fele nem volt eseménytelen a gazdaságpolitikai történéseket tekintve. Az idei év legnagyobb volumenű gazdasági
Ingatlan befektetési termékek az egységes európai piacon
Ingatlan befektetési termékek az egységes európai piacon Felügyeleti Integrált Pénzügyi Konferencia 2008. november 27-28. Szalai Sándor Bamosz A téma aktualitása európai és hazai piaci helyzetek Az elmúlt
A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. beszámolója a. CIB Nyugdíjpénztár. számára a 2010. első negyedévi teljesítményről és várakozásokról
A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. beszámolója a CIB Nyugdíjpénztár számára a 2010. első negyedévi teljesítményről és várakozásokról 1 Tartalom Teljesítmény-bemutatás a portfolió teljesítménye Globális
KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ELMÉLETI GAZDASÁGTAN)
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 26. KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ELMÉLETI GAZDASÁGTAN) EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 26. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
JELENTŐSEN JAVULÓ KILÁTÁSOK AZ INGATLANPIACON (A GKI 2014. ÁPRILISI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI)
JELENTŐSEN JAVULÓ KILÁTÁSOK AZ INGATLANPIACON (A GKI 2014. ÁPRILISI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI) A GKI évente kétszer szervez felmérést a vállalatok, az ingatlanokkal foglalkozó cégek (fejlesztők, forgalmazók,
MIT VÁRUNK AZ ÖNKORMÁNYZATOKTÓL 2006 ÉS 2010 KÖZÖTT? AJÁNLÁSOK BUDAPESTÉRT
MIT VÁRUNK AZ ÖNKORMÁNYZATOKTÓL 2006 ÉS 2010 KÖZÖTT? AJÁNLÁSOK BUDAPESTÉRT LEVEGÔ MUNKACSOPORT, 2006 AJÁNLÁSOK BUDAPESTÉRT MIT VÁRUNK AZ ÖNKORMÁNYZATOKTÓL 2006 ÉS 2010 KÖZÖTT? 2 AJÁNLÁSOK BUDAPESTÉRT 2006
MIKROÖKONÓMIA I. B. Készítette: K hegyi Gergely, Horn Dániel és Major Klára. Szakmai felel s: K hegyi Gergely. 2010. június
MIKROÖKONÓMIA I. B Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/a/KMR-2009-0041 pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az MTA Közgazdaságtudományi
Az emberi tőke elmélet és alkalmazásának néhány területe
Az emberi tőke elmélet és alkalmazásának néhány területe TÓTH LÁSZLÓ Eszterházy Károly Főiskola, Gazdaságtudományi Intézet, Vállalkozás-gazdaságtan Tanszék, Egészségház u. 4, Eger 3300 [email protected] A
A kompetitív piac közelítése sokszereplős Cournot-oligopóliumokkal
A kompetitív piac közelítése sokszereplős Cournot-oligopóliumokkal Tasnádi Attila Kivonat Mikroökonómia tankönyvekből és példatárakból ismert, hogy egy homogén termékű Cournot-oligopol piacon a termelők
Minimális fluidizációs gázsebesség mérése
Minimális fluidizációs gázsebesség mérése Készítette: Szücs Botond Észrevételeket szívesen fogadok: [email protected] Utolsó módosítás:2016.03.03. Tartalom I. Mérési feladat... 3 II. Mérő berendezés
KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ELMÉLETI GAZDASÁGTAN) KÖZÉPSZINTŰ. PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. február 14.
PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA m á j u s 1 8. KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ELMÉLETI GAZDASÁGTAN) KÖZÉPSZINTŰ PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Név Tanárok neve Pontszám E-mail cím STUDIUM
KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ELMÉLETI GAZDASÁGTAN)
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 12. KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ELMÉLETI GAZDASÁGTAN) KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. október 12. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati
Mikroökonómia vs. Makroökonómia. A nemzeti jövedelem mérése. A nemzet jövedelme és kiadásai. A GDP mérése. A GDP mérése. Mikroökonómia.
A nemzeti jövedelem mérése Chapter 15 Mikroökonómia vs. Makroökonómia Mikroökonómia Háztartások és vállalatok Döntésének és Piaci interakcióinak vizsgálata Makroökonómia Gazdaság szintű jelenségek vizsgálata
AZ EKB SZAKÉRTŐINEK 2015. SZEPTEMBERI MAKROGAZDASÁGI PROGNÓZISA AZ EUROÖVEZETRŐL 1
AZ SZAKÉRTŐINEK 2015. SZEPTEMBERI MAKROGAZDASÁGI PROGNÓZISA AZ EUROÖVEZETRŐL 1 1. EUROÖVEZETI KILÁTÁSOK: ÁTTEKINTÉS, FŐ ISMÉRVEK Az euroövezet konjunktúrájának fellendülése várhatóan folytatódik, bár a
AZ INFRASTRUKTURÁLIS SZOLGÁLTATÁSOK AZ INFRASTRUKTÚRA A KÖZLEKEDÉS A KÖZLEKEDÉSI INFRASTRUKTÚRA A GAZDASÁGBAN A KÖZLEKEDÉSI RENDSZER
1. ELŐADÁS A KÖZLEKEDÉSI INFRASTRUKTÚRA A GAZDASÁGBAN A KÖZLEKEDÉS Személyek és tárgyak rendszeres térbeli helyváltoztatása e célra szolgáló pályák és eszközök igénybevételével Nem öncél, valamely társadalmi
Speciális ingatlanok értékelése
Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar Ingatlanfejlesztı 8000 Székesfehérvár, Pirosalma u. 1-3. Szakirányú Továbbképzési Szak Speciális ingatlanok értékelése 3. Speciális lakóingatlanok értékelése
Kulturális örökség ingatlanpiaci hatásainak elemzése
Kulturális örökség ingatlanpiaci hatásainak elemzése A Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ megbízása alapján, a Norvég Alap finanszírozásában A kulturális örökség gazdasági
DUNA HOUSE BAROMÉTER. www.dh.hu. 2015. I. Félév 2015. június hónap. A magyarországi ingatlanpiac legfrissebb adatai minden hónapban. 49.
DUNA HOUSE 49. szám 2015. I. Félév 2015. június hónap A magyarországi ingatlanpiac legfrissebb adatai minden hónapban. www.dh.hu Tartalomjegyzék: Vezetői összefoglaló Tranzakciószám és keresletindex Lakásindexek
RÉVFÜLÖP NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT GAZDASÁGI PROGRAMJA 2006 2010
Révfülöp Nagyközség Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Révfülöp Nagyközség Képviselő-testülete 2007. április 2-án tartandó ülésére. RÉVFÜLÖP NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT GAZDASÁGI PROGRAMJA 2006 2010 * Előadó: Miklós
Város és ingatlangazdaságtan
Város és ingatlangazdaságtan A kurzus célja, hogy a hallgatók megismerjék a leggyakoribb ingatlanpiaci kérdéseket, képessé váljanak döntések elıkészítésében való közremőködésre, és kritikusan tudják értékelni
OTP INGATLANBEFEKTETÉSI ALAP 2011. ÉVES JELENTÉS
OTP INGATLANBEFEKTETÉSI ALAP 2011. ÉVES JELENTÉS 2012. április 27. I. Piaci folyamatok, a befektetési politikára ható tényezők alakulása Az Alap hozamának összetevői: az ingatlanok bérleti bevételei, az
Ingatlanfinanszírozás és befektetés
Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar Ingatlanmenedzser 8000 Székesfehérvár, Pirosalma u. 1-3. Szakirányú Továbbképzési Szak Ingatlanfinanszírozás és befektetés 5. Befektetések értékelése, ingatlanbefektetések
Alapfigyelő. OTP Befektetési Alapok. Októberi portfoliójelentés. 2012. október
Alapfigyelő Októberi portfoliójelentés OTP Befektetési Alapok október Tartalom OTP Pénzpiaci Alapok OTP Tőkegarantált Pénzpiaci Alap OTP Euró Pénzpiaci Alap OTP Dollár Pénzpiaci Alap OTP Kötvényalapok
A hatályos belterületi Településszerkezeti terv részlete
Söréd (jelenleg hatályos) Településrendezési terv Az 1-es jelű terület a külterületi településszerkezeti tervlapon mezőgazdasági, a belterületi településszerkezeti tervlapon, és a Szabályozási Tervlapon
A BIZOTTSÁG ÉS A TANÁCS KÖZÖS FOGLALKOZTATÁSI JELENTÉSÉNEK TERVEZETE
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.11.26. COM(2015) 700 final A BIZOTTSÁG ÉS A TANÁCS KÖZÖS FOGLALKOZTATÁSI JELENTÉSÉNEK TERVEZETE amely a következőt kíséri: a Bizottság közleménye a 2016. évi éves növekedési
TOVÁBB SZÁRNYAL A LAKÁS- ÉS AZ IRODAPIACI INDEX (A GKI 2015. ÁPRILISI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI)
TOVÁBB SZÁRNYAL A LAKÁS- ÉS AZ IRODAPIACI INDEX (A GKI 2015. ÁPRILISI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI) A GKI évente kétszer szervez felmérést a vállalatok, az ingatlannal foglalkozó cégek (fejlesztők, forgalmazók,
