A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottság Politikai Bizottságának határozata a magyarországi cigánylakosság helyzetéről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottság Politikai Bizottságának határozata a magyarországi cigánylakosság helyzetéről"

Átírás

1 A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottság Politikai Bizottságának határozata a magyarországi cigánylakosság helyzetéről Az MSZMP Politikai Bizottsága 1961-ben megtárgyalta a Magyarországon élő cigányokról szóló jelentést, és határozatában kijelölte a társadalmi beilleszkedésüket előmozdító legfontosabb tennivalókat. A határozat végrehajtására tett eddigi intézkedések pozitív hatással voltak a cigányok életkörülményeire: lényegesen kiterjedt foglalkoztatottságuk, lakás-, művelődési és közegészségügyi viszonyaik kedvezőbbé váltak. Társadalmi beilleszkedésük erőteljes differenciálódást indított el közöttük. Az általában kedvező tendenciák azonban nem azonosan érintették az egész cigány lakosságot. A telepeken lakók életkörülményei ma is rendkívül súlyosak. Jelentős számú cigány él a társadalmi átlagszint alatt. Viszonylagos elmaradottságuk nem mérséklődött a megtett intézkedések arányában. Indokolt a cigányok helyzetének ismételt elemzése, a tennivalók meghatározása, de különösen a cigányok beilleszkedésének elősegítésére fordítható anyagi, szervezeti, társadalmi erők koncentrálása. I. A CIGÁNYLAKOSSÁG DEMOGRÁFIAI JELLEGZETESSÉGEI, TERÜLETI ELHELYEZKEDÉSE A magyarországi cigány lakosság létszámáról, élet- és munkakörülményeiről nincsenek pontos adatok. Az évi jelentés főt említ. A tanácsok évi beszámolói alapján jelenlegi számuk legkevesebb re tehető. A népesedési tendenciák alapján várható, hogy lélekszámuk 1990-re lesz. Élve születési arányuk 1971-ben (32 ezrelék) majdnem kétszerese volt a nem cigány lakosságénak. Újabb megyei vizsgálatok szerint a születésszám csökkenő tendenciájú, de még mindig magas. A családok átlagos lélekszáma (4,52) mintegy 40 százalékkal magasabb, mint a nem cigány családoké. A családokban az eltartottak száma közel háromszorosa az országos átlagnak. A cigány lakosság területi megoszlása egyenetlen. Viszonylag nagy számban élnek Budapesten, illetve a főváros övezetében, a Dél-Dunántúlon (különösen Baranya, Somogy megyében), az északi országrészben (Borsod és Szabolcs megyében), míg Nyugat-Dunántúlon jelenlétük alig észrevehető. Többségük falvakban, kistelepüléseken lakik. Az utóbbi években erőteljesebbé vált beáramlásuk a városokba. A beáramlás magyarázata főként az itt kínálkozó jobb munkalehetőségekben, a lakáshoz jutás nagyobb esélyeiben, a kedvezőbb iskoláztatási feltételekben és abban rejlik, hogy a városokban kevesebb előítélettel kell szembenézniük ben a félig letelepedett és vándorcigányok aránya kb. 40 százalék volt. Ez a réteg ma már megszűnőben van.

2 2 1. Foglalkoztatottság, jövedelmi viszonyok A cigányok életében a foglalkoztatottság kiterjedése hozta a legnagyobb változást ben a munkaképes cigány lakosság 33 százaléka állandó, 32 százaléka alkalmi jellegű munkaviszonyban volt, 35 százaléka pedig egyáltalán nem dolgozott. A megyei tanácsok felmérése szerint jelenleg a munkaképes cigány férfiak százaléka dolgozik. A foglalkoztatottak százaléka állandó munkaviszonyban van, százaléka alkalmi és idénymunkás. A munkaképes korú cigány nőknek csak 30 százaléka kereső, míg az országos helyzet a hasonló korú nőknél 63 százalék. A cigány nők munkába állítását akadályozza a kiskorú gyerekek nagy száma és a kistelepüléseken a női munkaalkalmak, illetve a gyermekintézmények hiánya. Megoldatlan a munkaképes korba lépő éves cigány fiatalok foglalkoztatása. A foglalkoztatottak százaléka az iparban, százaléka az építőiparban, 20 százaléka mező-, erdő- és vízgazdálkodásban, 15 százaléka egyéb ágazatokban dolgozik. Döntő többségük ma is szakképzetlen segédmunkás. A különösen nehéz, piszkos munkát rendszerint cigányok végzik. Egyes vállalatoknál un. cigánymunkakörök (darukötöző, udvarsöprögető, kocsimosó, utcaseprő, csatornatisztító) kezdenek kialakulni. Szellemi foglalkozású cigány nagyon kevés akad. A foglalkoztatás terén oldódtak a cigányokkal szembeni előítéletek. Munkába állításukkal szemben nagyobb mérvű idegenkedés főként a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben és a kereskedelemben tapasztalható. A cigányok foglalkoztatása terén ma a munkaviszonyban való megtartás, a munkafegyelem megszilárdítása és a termelőmunkához szükséges alapismeretek megtanítása a legfőbb gond. A cigány fiatalok munkára nevelésében, társadalmi beilleszkedésük elősegítésében nagy szerepe van a Magyar Néphadsereg alakulatainak. Alacsony iskolai végzettsége és az átlagosnál rosszabb fizikai állapota miatt azonban igen sok cigány fiatalt nem hívnak be katonának. Általában nincs különbség az azonos munkakörben és munkakörülmények között dolgozó cigányok és nem cigányok munkabére között. Ennek ellenére a cigánycsaládok egy főre eső jövedelme - a szakképzetlen munkával elérhető alacsony keresetek, az egy keresőre jutó nagyszámú eltartott miatt - az esetek többségében mélyen az országos szint alatt van. A munkáltatók egy része ma már figyelmesebben törődik cigány dolgozóival (segíti lakásgondjaik megoldását, bevonja őket a felnőttoktatásba stb.). 2. Lakáshelyzet Jelentősen csökkent a telepek, illetve a telepeken élő cigányok száma ben kb. 70 százalékuk élt szociális körülményeknek meg nem felelő telepeken, putrikban, most 25 százalékuk között lakás építéséhez, vásárlásához vettek igénybe kedvezményes OTP-hitelt. Más úton (tanácsi lakáskiutalások, árvíz- és belvízkárok pótlásához nyújtott kedvezmények révén) további 8100 lakáshoz jutottak. Tetemes azoknak a cigánycsaládoknak a száma, amelyek saját erőből építettek, illetve vásároltak házat.

3 3 Ennek ellenére ma is ember él szociális követelményeknek meg nem felelő, elkülönült telepeken, igen nehéz anyagi és elviselhetetlen lakáskörülmények között. A telepek melegágyai a bűnözésnek, okai a gyerekek iskolázatlanságának, a betegségeknek és a fertőzési veszélynek. A nem telepen élők jelentős részének lakáskörülményei is nyomorúságosak. Az utóbbi években a cigány nyomortelepek felszámolása lelassult. Ennek oka anyagi, szervezeti és szemléletbeli problémákban kereshető. Az építési költségek, a ház- és telekárak jelentős emelkedése miatt a hitel összege (1978-ban forint) ma már a szerény igényeket kielégítő lakások építéséhez sem elegendő. A telepeken élők - akiknek többsége nagycsaládos, alacsony keresetű segédmunkás, illetve idősebb ember - nem tudják előteremteni a hitel kiegészítéséhez szükséges összegeket (kb Ft). Különösen nehéz a falvakban élő cigányok lakáshelyzetének javítása (nincsenek tanácsi bérlakások, nincs célcsoportos lakásépítés, a tanácsok a telepek felszámolásával kapcsolatos költségekre csak utólag kapnak támogatást). Az objektív nehézségeket szubjektív hibák is növelik. Egyes helyi tanácsok nem fordítanak elég gondot a telepek felszámolására. Több helyen halogatják a házhelyek kiutalását és magas telekárat követelnek. A lakóhelyi beilleszkedést a helybeliek előítéletei is nehezítik. 3. Oktatás, művelődés 1961-ben a felnőtt cigány lakosság 40 százaléka írástudatlan volt. A tanköteles korú gyerekeknek csak 13 százaléka jutott el a felső tagozatba és csupán 2-3 százaléka végezte el a nyolc osztályt. A Politikai Bizottság határozata óta szervezeti, szociális és pedagógiai intézkedések segítik a cigány tankötelesek hátrányos helyzetének javítását. Egyre több gyereket vonnak be óvodába és iskolára előkészítő tanfolyamra. Anyagilag is ösztönzik a cigány tanulókat oktató pedagógusok munkáját, s rendszeresek a pedagógiaimódszertani tapasztalatcserék. Az iskolába járókat szociális kedvezményekben részesítik. Az utóbbi nyolc évben rel nőtt az iskolába járó cigánygyerekek száma, és elérte a főt. Becslések szerint a gyerekek százalékát beírják az első osztályba. Az összes tankötelesnek kb. 25 százaléka a felső tagozatokba is eljut, és a nyolc osztályt elvégzi mintegy 15 százalékuk. Az eredmények mindenekelőtt a beilleszkedett, illetve a beilleszkedés útjára lépett családok gyerekeinél mutatkoznak. Ma is súlyos gond azonban, hogy az óvodás korú cigánygyerekeknek csupán százaléka jár óvodába, szemben az országos 84 százalékos aránnyal. Az iskolás korúak közül sokan tanulnak eleve hátrányos oktatási feltételek között: többségükkel képesítés nélküli pedagógusok foglalkoznak, rosszul felszerelt iskolákba, összevont osztályokba járnak. A gyerekek mintegy százaléka nem tud jól magyarul. Napjainkban tanköteles korú hiányzik az iskolákból, ezek többsége cigánygyerek. Az általános iskolába beiratkozott cigánygyerekek több mint 70 százaléka nem végzi el a nyolc osztályt. Az összes cigány tanuló több mint fele túlkoros abban az osztályban, ahova jár. A gyógypedagógiai intézményekben tanulóknak gyakran egyharmada cigány. A nyolc osztályt végzett cigány tanulók közül kevesen jutnak el szakmunkásképzőbe,

4 4 elenyésző a középiskolában vagy felsőoktatási intézményben tanulók száma. A közművelődésben - főként az általános iskolát végzettek és a már munkaviszonyban álló, beilleszkedett rétegek létszámának emelkedésével - szerény fejlődés ment végbe. Többen vesznek részt munkahelyi képzésben, továbbképzésben (főként azok a formák vonzóak, amelyek az általános iskolai végzettség megszerzését összekötik a szakképzéssel), gyakrabban látogatják a művelődési intézményeket, élnek a művelődés intenzívebb formáival. Népszerűbbek az egészségügyi ismeretterjesztő előadások, a cigányokról szóló velük kapcsolatos (történetükkel, folklór hagyományaikkal foglalkozó) rendezvények. A telepeken élő felnőtt cigányok többsége azonban igen keveset tud a körülötte zajló világról. 4. Közegészségügy, járványügy A telepeken javult valamelyest az egészségügyi helyzet. A járványos betegségek visszaszorultak. Az egészségnevelés bizonyos részeredményeket mutat fel. A munkában nagy segítséget adnak a Vöröskereszt-aktivisták. A telepeken uralkodó kritikus lakáskörülmények, a hiányos táplálkozás, a rendszertelen tisztálkodás, a rossz öltözködés azonban a cigányok egészségi állapotára rányomja bélyegét. Több a koraszülés, a csecsemők kisebb átlagsúllyal születnek, mint a nem cigány csecsemők, nagyobb arányú a csecsemőhalandóság; a felnőttek is gyakrabban betegszenek meg, mint a nem cigányok. Sok közöttük a éves munkaviszony után leszázalékolt éves ember. A cigányok átlagos életkora ma is mintegy évvel alacsonyabb az országosnál; az átlagosnál gyakoribb betegségekhez társul az ugyancsak nagyobb fokú alkoholizmus. A kötelező védőoltásokról igen sokan távol maradnak. A felnőttvédelmi szociális gondoskodás intézményeit (öregek napközi otthona, szociális otthon, házi szociális gondozó szolgálat) a cigány rászorulók alig veszik igénybe. 5. A cigányok állampolgári magatartása, megítélésük a közvéleményben A társadalmi beilleszkedés előrehaladása lényegesen megnövelte azt a réteget, amelynek állampolgári magatartása megfelel a társadalmunkban kialakult, megkövetelt normáknak. Közülük ma már többen részt vesznek a közéletben is. Leginkább a helyi tanácsokban kapnak szerepet. Számuk azonban alacsonyabb, mint a cigány lakosság aránya. Kevés munkahelyi vezető kerül ki a cigányok közül. Igen sok beilleszkedett cigány szégyelli és letagadja származását; sérelmesnek tartja a megkülönböztetett bánásmódot. Mások viszont vállalják származásukat, és kezd kialakulni bennük egyfajta cigányetnikai tudat. A cigányok körében is élnek előítéletek, nacionalista indulatok a nem cigányokkal szemben. A telepeken élő, szociálisan elmaradóit, legszegényebb emberek magatartására a befelé fordulás, a hátrányos helyzet fásult tudomásulvétele jellemző. Az ő körükben élnek leginkább a régi cigányéletforma maradványai. A törvényes rend és az együttélés szabályainak megsértői rendszerint közülük kerülnek ki. A jogsértők elleni rendőri fellépés a cigány lakosság beilleszkedését is segíti, ezért a Belügyminisztérium folyamatosan értékeli a cigány személyek bűnözését.

5 5 Nyilvántartása szerint a cigány lakosság bűnözési aránya között kétszer akkora volt, mint az ország lakosságához mért aránya. Feltűnően nagyarányú a fiatalkorú cigány lakosok bűnözése. Az összes fiatalkorú elkövető 16,3 százaléka cigány. Társadalmunkban ma még gyakori a félelem és az elzárkózás főként a betelepedésekkel, munkavállalásokkal szemben; a szórványosan előforduló vegyes házasságokat a közvélemény elítéli. Elterjedtek az olyan vélekedések, hogy a cigányok erőszakosak, élősködők, alkoholisták, bűnözők, nem szeretnek dolgozni stb. A cigány" szó általánosan pejoratív, megbélyegző értelmezésben él. Esetenként a faji előítélet durvább megnyilvánulásai is előfordulnak. A cigányok társadalmi felemelésére irányuló erőfeszítéseket sokan eltúlzottnak, a cigányokat azokra érdemtelennek tartják. Életkörülményeik megváltoztatását kényszerítő intézkedésekkel, szankciókkal vélik megoldhatónak. Tömegkommunikációs fórumaink rendszeresen és általában politikai törekvéseinknek megfelelően foglalkoznak a cigányok helyzetével. Előfordulnak azonban hangsúlytévesztések is: gyakrabban teszik szóvá a cigányok körében a mutatkozó antiszociális megnyilvánulásokat, és kevesebb figyelmet fordítanak a cigány lakosság körében észlelhető pozitív változásokra. Viszonylag ritkábban bírálják az előítéletek következtében elkövetett visszaéléseket. A cigányok ügyét-sorsát szívén viselő, jelentős számú nem cigány értelmiségi körében létezik egy szűk csoport, amelynek nézeteiben keveredik az újbaloldali demagógia és a cigány nacionalizmus. A kutatók és a cigány értelmiségiek egy részében élnek olyan nézetek, hogy a cigányokat eltérően a Politikai Bizottság 1961-es határozatától - nemzetiségnek kellene tekinteni. Ebben a kérdésben nem indokolt megváltoztatni az 1961-es határozat álláspontját óta működik a Nemzetközi Cigány Bizottság mint nemzetközi cigányegyesület. Nem tartozik a hivatalosan elismert nemzetközi szervezetek közé, de kapcsolatban áll nemzetközi szervezetekkel (UNESCO, Kussel-bíróság). Hazánkban a cigányoknak átfogó érdekképviseleti szerve nincsen, és szervezett módon nem kapcsolódhatnak a Bizottság munkájához. Esetenként magánemberek lépnek fel a magyarországi cigányok nevében. A Bizottság keresi a legalizált kapcsolatok felvételének lehetőségét hazánkkal. 6. Cigánykérdés a párt-, állami és társadalmi szervezetek munkájában 1968-ban a Minisztertanács mellett Cigány Tárcaközi Koordinációs Bizottság alakult. A Bizottság és a később létrehozott megyei bizottságok eredményesen dolgoznak. A pártszervek és -szervezetek esetenként, a tanácsok rendszeresen foglalkoztak az illetékességi körükbe tartozó cigány lakosság helyzetével. Elismerésre méltó a Hazafias Népfront-bizottságok és a Vöröskereszt-szervezetek munkája. Jelentős azoknak a pártszerveknek és KISZ-szervezeteknek, tanácsoknak a száma, amelyek nem súlyának, társadalompolitikai jelentőségének megfelelően foglalkoznak a cigánykérdéssel, a nyomortelepek megszüntetésének ügyével. Sok az

6 6 általánosságokban kimerülő előterjesztés, gyakori a problémák formális kezelése. A határozatok végrehajtásának ellenőrzése nem kap elég figyelmet. Kevés helyen alakult ki összehangolt tevékenység az érdekelt szervek között. A cigány lakosság társadalmi tudatának, szokásainak, erkölcsének hiányos ismerete is nehezíti a nevelőmunkát. Nem támaszkodnak eléggé a már beilleszkedett dolgozókra, aktívákra, a cigány értelmiségre. Néhány kutató hosszabb ideje foglalkozik a cigányság szociológiai, néprajzi, nyelvészeti vizsgálatával és jelentős szakismeretre tett szert. E kutatásokat, amelyek eddig esetlegesek voltak, a jövőben jobban kell koordinálni. II. FELADATOK A cigány lakosság társadalmi beilleszkedésének gyorsítása végett elsősorban a következő feladatok megoldására kell összpontosítani. 1. További erőfeszítéseket kell tenni a foglalkoztatási szint emelése, mindenekelőtt a munkaképes korba lépő fiatalok foglalkoztatásának javítása végett. El kell érni, hogy az idény- és alkalmi munkások közül minél többen vállaljanak állandó munkát. A munkahelyi vezetés, a munkahelyi párt- és társadalmi szervezetek, a szocialista brigádok segítsék a cigány dolgozók munkahelyhez kötődését. Az alkalmas cigány dolgozókat minél nagyobb számban fel kell venni termelőszövetkezeti tagnak. A munkahelyeken szervezett szakmai képzésbe, továbbképzésbe be kell vonni a megfelelő cigány dolgozókat. Az arra érdemesek számára biztosítani kell az előmenetel, a munkahelyeken betölthető tisztségek elnyerésének lehetőségét. 2. Az országos lakásépítési program keretében erőfeszítéseket kell tenni a rászoruló cigány lakosság lakásprogramjának megoldása érdekében. Folytatni kell a telepek felszámolására irányuló munkát. Felül kell vizsgálni és szükség szerint módosítani kell a lakáshoz jutás szervezeti, anyagi feltételeit. A kedvezmények odaítélésekor a szociális helyzeten túlmenően mérlegelni kell a munkavállalást, illetve a végzett munka minőségét. Fokozottan kell élni az üresen álló falusi házak megvásárlásának lehetőségével, indokolt esetben szükségmegoldáshoz is kell folyamodni. 3. A cigány lakosság műveltségi viszonyainak javításában a cigány fiatalok oktatásátnevelését központi feladatnak kell tekinteni. Ezért a tanácsok, a párt- és a társadalmi szervek közreműködésével, fokozatosan biztosítsák óvodai felvételüket, illetve bevonásukat az iskola-előkészítő tanfolyamokra. Oldják meg a cigány tankötelesek nyilvántartását és beiskolázását. Segítsék elő, hogy rendszeresen járjanak óvodába, iskolába. A helyi körülményeknek megfelelően továbbra is indokolt speciális cigány osztályok, napközis csoportok és kollégiumok működtetése, de biztosítani kell, hogy akik már részt tudnak venni a normál osztályok munkájában, azok együtt tanuljanak a nem cigány gyerekekkel. Tovább kell javítani mind az óvodákban, mind az általános iskolákban oktatásuk speciális pedagógiai módszereit, eljárásait, e feladatokra a pedagógusok felkészítését s mindebben a pedagógiai és más tudományok részt vállalását. Az érintett tanácsok gondoskodjanak róla, hogy a napközi otthonokba,

7 7 kollégiumokba, a diákétkeztetésbe a tényleges igények alapján megfelelő számban kerüljenek be a cigányok gyerekei is. A szociális, a gyámügyi s a nevelési segélyeket mindenekelőtt a kiskorú és a továbbtanuló gyerekek támogatására ítéljék oda. Ezeket a szülők magatartásától függően célszerű esetenként az óvodai, a napközi otthoni, a tanulószobai és a kollégiumi költségek térítéseként átutalni. Javítani kell az általános iskolát sikeresen elvégző cigány tanulók pályaorientálását. Növelni kell a szakmunkásképzőkben és a középiskolákban tovább tanulók számát. Annak érdekében, hogy a cigányok társadalmi beilleszkedését minél több cigány értelmiségi - főként pedagógus, népművelő, orvos - segíthesse, nagyobb támogatást kell biztosítani a felsőoktatási intézményekbe felvett cigány hallgatók számának növeléséhez. A felnőtt lakosság körében végzett közművelődési munkában jobban tekintetbe kell venni a befogadók műveltségi színvonalát, reális szükségleteit. A nem cigány lakossággal közös művelődési alkalmak és formák mellett - ahol ez célszerűnek látszik - támogatni kell a homogén cigány művelődési közösségek (folklóregyüttesek, klubok, szakkörök) munkáját. A magyar és az egyetemes kultúra elsajátításának szervezésével egyidejűleg lehetőséget kell teremteni az értékes cigányhagyományok felkutatására, ápolására. 4. Minden olyan községben, ahol nagyobb számban élnek cigányok, az egészségügyi szervek létesítsenek aktívahálózatot, amelybe a cigányokat is vonják be. Az egészségnevelés középpontjába a családtervezés, a gyermeknevelés, az alapvető higiéniai követelmények megismertetése és megtartása álljon. A terhes- és csecsemőgondozást, a gyermekek védőoltását és a szűrővizsgálatokon való részvételt általánossá kell tenni. A házi beteggondozás ellátására a cigány lakosság köréből is aktívákat kell igénybe venni. A magyar Vöröskereszt egészség- és családvédelmi munkája során külön gonddal foglalkozzék a cigány lakossággal. 5. A cigányok társadalmi, közéleti aktivitásának kibontakoztatása érdekében az állami szervek és a tömegszervezetek, valamint a tömegszervezetek egymás közötti sajátosságainak figyelembevételével megfelelő munkamegosztást kell kialakítani. A lakó- és munkahelyeken egyaránt fokozni kell a szakszervezeti, KISZ- és párttaggá nevelő munkát az arra érdemes cigányok körében. Bátrabban kell kezdeményezni közéleti megbízatásukat. Néhány érintett megyében létesítsenek cigány származású személyekből álló konzultatív bizottságot. A Hazafias Népfront-bizottságok a cigánylakta területekről (községekből) az arra alkalmas cigányok bevonásával építsenek ki aktívahálózatot. 6. A párt-, társadalmi szervezetek és a tömegkommunikációs fórumok helyes orientálással, politikai nevelőmunkával segítsék a cigányokkal szembeni előítéletek oszlatasát. Törekedjenek a cigányok helyzetének reális bemutatására, tárják fel a cigányok fölemelkedésében végbement fejlődést; a beilleszkedett réteg helytállását a szocialista építőmunkában. A központi sajtó mérsékeltebben, a megyei lapok szükség szerint gyakrabban foglalkozzanak a cigányok helyzetével. III. HATÁROZAT A Politikai Bizottság a jelentést tudomásul veszi. Megállapítja, hogy a cigány lakosság társadalmi beilleszkedésének meggyorsítására tett intézkedések

8 8 összhangban vannak június 20-i határozatával. Az intézkedések számottevő eredménnyel jártak. Lényegesen kiterjedt a cigányok foglalkoztatása, javultak lakás-, művelődési és közegészségügyi viszonyaik. A társadalmi beilleszkedés folyamata erőteljes differenciálódást indított el körükben. A kedvező folyamatok kibontakoztatása, a beilleszkedést akadályozó régebbi és új keletű problémák elhárítása megköveteli, hogy az érintett párt-, állami és társadalmi szervek, az üzemek és a vállalatok a jövőben is megkülönböztetett figyelemmel és az ügy sajátosságának megfelelő módszerekkel foglalkozzanak a cigányok társadalmi beilleszkedésének előmozdításával. A Politikai Bizottság egyetért a jelentésben kiemelt feladatokkal, amelyek megoldása során a következő elvekből kell kiindulni. - A hazánkban élő cigányok nem tekinthetők nemzetiségnek, hanem olyan etnikai csoportnak, amely fokozatosan beilleszkedik társadalmunkba, illetve asszimilálódik. - A cigányok helyzetével való foglalkozásnak társadalompolitikai jelentősége van. Beilleszkedésük elősegítése fontos politikai, gazdasági és művelődési feladat, amelynek megoldása feltételezi az érintett központi és helyi társadalmi, állami szervek tevékenységének folyamatosságát, összehangolását. - A beilleszkedést befolyásoló tényezők sorában meghatározó szerepe van a foglalkoztatásnak, a lakáshelyzetnek és az oktatásnak. A rendelkezésre álló anyagi erőket ennek szem előtt tartásával célszerű felhasználni. - A módszereket és formákat a cigány lakosság rétegződésének, illetve a helyi sajátosságoknak megfelelően, differenciáltan kell alkalmazni. Fokozottan kell építeni a már beilleszkedett cigányok közreműködésére. Különös gonddal kell segíteni a fiatalok beilleszkedését. - A cigányokkal kapcsolatban is emberségesen, de következetesen kell érvényesíteni és érvényesíttetni az állampolgári jogokat és kötelességeket. Határozottan fel kell lépni mind a cigányokkal szembeni, mind a cigányok körében jelentkező előítéletek felszámolásáért. - A pártszervek és pártalapszervezetek tervszerűbben foglalkozzanak a cigány lakosság helyzetével. Kísérjék figyelemmel és segítsék a helyi társadalmi és állami szervek ilyen irányú munkáját, az eszmei-politikai munka eszközeivel fejlesszék a közgondolkodást. Segítsék elő, hogy az arra érdemes cigányok megfelelő politikai, közéleti szerephez juthassanak. Az érintett megyei pártbizottságok rendszeresen tűzzék napirendre a területükön élő cigányok helyzetének vizsgálatát. A Politikai Bizottság ajánlja a Minisztertanácsnak, hogy tűzze napirendre a cigány lakosság helyzetét, és határozza meg az állami szervek időszerű feladatait. Ezt követően történjék nyilvános közlés arról, hogy az illetékes párt- és állami szervek áttekintették a cigány lakosság helyzetével foglalkozó korábbi állásfoglalásaik végrehajtását. Ebben tájékoztatni kell a közvéleményt a cigány lakosság helyzetének javításában elért jelentős eredményekről, továbbá arról, hogy az illetékes szervek megfelelő intézkedéseket hoztak annak érdekében, hogy a cigány lakosság életkörülményeiben, társadalmi beilleszkedésében kibontakozott egészséges

9 9 folyamat folytatódjék. A SZOT és a KISZ illetékes testülete tárgyalja meg a cigányok körében végzendő tennivalókat. A Politikai Bizottság egyetért azzal, hogy a Nemzetközi Cigány Bizottsággal, ha ilyen igény felmerül, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa tartsa a kapcsolatot. Quelle: Magyar Országos Levéltár M-KS 288. f. 5. cs ő. e. Veröffentlicht in Henrik Vass (Hrsg.): A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai Budapest 1983, S Übersetzung: Beschluß des Politbüros des Zentralkomitees der MSzMP über die Lage der Zigeuner in Ungarn Kommentar: Der Beschluß wurde am 18. April 1979 veröffentlicht.

Havas Gábor - Liskó Ilona. Szegregáció a roma tanulók általános iskolai oktatásában. Kutatási zárótanulmány, 2004 (Összegzés)

Havas Gábor - Liskó Ilona. Szegregáció a roma tanulók általános iskolai oktatásában. Kutatási zárótanulmány, 2004 (Összegzés) Havas Gábor - Liskó Ilona Szegregáció a roma tanulók általános iskolai oktatásában Kutatási zárótanulmány, 2004 (Összegzés) Kutatásunk egyik célja az volt, hogy egy lehetőség szerint teljes általános iskolai

Részletesebben

EGYEZTETÉSI MUNKAANYAG. 2006. március 13.

EGYEZTETÉSI MUNKAANYAG. 2006. március 13. EMBERI ERŐFORRÁSOK FEJLESZTÉSE OPERATÍV PROGRAM (2007-2013) EGYEZTETÉSI MUNKAANYAG 2006. március 13. Fájl neve: OP 1.0 Oldalszám összesen: 51 oldal TARTALOMJEGYZÉK 1. Helyzetelemzés...4 1.1. Demográfiai

Részletesebben

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA 2007.

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA 2007. BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓ 2007. T A R T A L O M J E G Y Z É K I. A szociális és gyermekjóléti szolgáltatástervezés.... 2 1.1.

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Dorogháza Község Önkormányzata

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Dorogháza Község Önkormányzata Helyi Esélyegyenlőségi Program Dorogháza Község Önkormányzata 2013-2018 Tartalom Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP)... 3 Bevezetés... 3 A település bemutatása... 3 Értékeink, küldetésünk... 5 Célok...

Részletesebben

FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI MUNKAERŐ-PIACI PROGNÓZISA

FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI MUNKAERŐ-PIACI PROGNÓZISA Munkaügyi Központja Szervezési és Hatósági Osztály Munkaügyi Központja Szervezési és Hatósági Osztály FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI MUNKAERŐ-PIACI PROGNÓZISA Székesfehérvár, 2012. december 8000 Székesfehérvár,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 12-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 12-ei ülésére ELŐTERJESZTÉS Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 12-ei ülésére Tárgy: Beszámoló a Zirc Kistérség Többcélú Társulása Tanács munkájáról Előadó: Fiskál János polgármester Az előterjesztés

Részletesebben

TÁMOP 5.6.1C-11/2-2011-0003 azonosítószámú. Ne legyél áldozat! című projekt KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁS ZÁRÓTANULMÁNY

TÁMOP 5.6.1C-11/2-2011-0003 azonosítószámú. Ne legyél áldozat! című projekt KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁS ZÁRÓTANULMÁNY TÁMOP 5.6.1C-11/2-2011-0003 azonosítószámú Ne legyél áldozat! című projekt KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁS ZÁRÓTANULMÁNY Közvélemény-kutatás időpontja: 2015. szeptember Kaposvár lakosságának véleménye a bűnmegelőzésről,

Részletesebben

A Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Zagyva menti Integrált Központja. Beszámoló a 2012-es évről

A Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Zagyva menti Integrált Központja. Beszámoló a 2012-es évről A Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Zagyva menti Integrált Központja Beszámoló a 2012-es évről 1 I. Az intézmény szakmai működése: 1. Szervezeti felépítés (lsd. melléklet) 2. Feladat mutatók Ellátás

Részletesebben

2013. 1. számú melléklet. Melléklet a 131/2013.(VI.25.) számú KT határozathoz. Helyi Esélyegyenlőségi Program. Vésztő Város Önkormányzata

2013. 1. számú melléklet. Melléklet a 131/2013.(VI.25.) számú KT határozathoz. Helyi Esélyegyenlőségi Program. Vésztő Város Önkormányzata 1. számú melléklet ÁROP-1.1.16-2012-2012-0001 Esélyegyenlőség-elvű fejlesztéspolitika kapacitásának biztosítása Melléklet a 131/2013.(VI.25.) számú KT határozathoz Helyi Esélyegyenlőségi Program Vésztő

Részletesebben

A cigányok foglalkoztatottságáról és jövedelmi viszonyairól A 2003. évi országos cigánykutatás alapján

A cigányok foglalkoztatottságáról és jövedelmi viszonyairól A 2003. évi országos cigánykutatás alapján KEMÉNY ISTVÁN JANKY BÉLA A cigányok foglalkoztatottságáról és jövedelmi viszonyairól A 2003. évi országos cigánykutatás alapján 2003 elsõ negyedében reprezentatív kutatást folytattunk a magyarországi cigányság

Részletesebben

A határmenti vállalkozások humáner forrás ellátottsága és -gazdálkodása

A határmenti vállalkozások humáner forrás ellátottsága és -gazdálkodása Magyarország-Szlovákia Phare CBC 2003 Program Üzleti infrastruktúra, innováció és humáner forrás-fejlesztés a határ mentén Regionális Vállalkozói Együttm ködés HU2003/004-628-01-21 A határmenti vállalkozások

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal. 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.2. Bács-Kiskun megye

Központi Statisztikai Hivatal. 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.2. Bács-Kiskun megye Központi Statisztikai Hivatal 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.2. Bács-Kiskun megye Szeged, 2013 Központi Statisztikai Hivatal, 2013 ISBN 978-963-235-347-0ö ISBN 978-963-235-398-2 Készült a

Részletesebben

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE 2006-2010 Felülvizsgálat ideje: 2007. december 31. OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI,

Részletesebben

Magyarajkú, nem-magyar állampolgárságú tanulók nevelésének, oktatásának helyzete a magyar közoktatásban. Készítette: Kováts András és Medjesi Anna

Magyarajkú, nem-magyar állampolgárságú tanulók nevelésének, oktatásának helyzete a magyar közoktatásban. Készítette: Kováts András és Medjesi Anna Magyarajkú, nem-magyar állampolgárságú tanulók nevelésének, oktatásának helyzete a magyar közoktatásban Készítette: Kováts András és Medjesi Anna Budapest, 2005 1 Összefoglaló A magyar nemzetiségű külföldi

Részletesebben

A kamara ahol a gazdaság terem. Beszámoló a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2013. évi tevékenységéről

A kamara ahol a gazdaság terem. Beszámoló a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2013. évi tevékenységéről A kamara ahol a gazdaság terem Beszámoló a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2013. évi tevékenységéről 1 Bevezetés Jelen beszámoló elkészítésének célja a kamarai küldöttek tájékoztatása a szervezet

Részletesebben

A SZAKKÉPZŐ ISKOLÁK KOLLÉGIUMAI

A SZAKKÉPZŐ ISKOLÁK KOLLÉGIUMAI FELSŐOKTATÁSI KUTATÓINTÉZET KUTATÁS KÖZBEN Liskó Ilona A SZAKKÉPZŐ ISKOLÁK KOLLÉGIUMAI Secondary Student Hostels No. 257 RESEARCH PAPERS INSTITUTE FOR HIGHER EDUCATIONAL RESEARCH Liskó Ilona A szakképző

Részletesebben

SOMOGY MEGYE SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJÁNAK FELÜLVIZSGÁLATA 2010.

SOMOGY MEGYE SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJÁNAK FELÜLVIZSGÁLATA 2010. SOMOGY MEGYE SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJÁNAK FELÜLVIZSGÁLATA 2010. Készítette: Nábrádi Csilla szociálpolitikus Jóváhagyta: Somogy Megyei Közgyőlés 29/2010.(V.7.) sz. határozatával 2 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. MÁRCIUS 05-I ÜLÉSÉRE

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. MÁRCIUS 05-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 06-6/64-4/2009. TÁRGY: A PÉCSI ROMA INTEGRÁCIÓS TANÁCS HELYZETELEMZÉSE ÉS JAVASLATAI A PÉCSETT ÉLŐ ROMÁK/CIGÁNYOK ÉLETESÉLYEINEK JAVÍTÁSÁRA MELLÉKLET: E LŐTERJESZTÉS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS

Részletesebben

A gazdálkodók képzettsége és a tanácsadás

A gazdálkodók képzettsége és a tanácsadás 317 A gazdálkodók képzettsége és a tanácsadás SZÉKELY ERIKA Kulcsszavak: szakképzettség, szakismeret, szaktanácsadás, kihívások, ismeretátadás. ÖSSZEFOGLALÓ MEGÁLLAPÍTÁSOK, KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK

Részletesebben

Educatio 2013/4 Forray R. Katalin & Híves Tamás: Az iskolázottság térszerkezete, 2011. pp. 493 504.

Educatio 2013/4 Forray R. Katalin & Híves Tamás: Az iskolázottság térszerkezete, 2011. pp. 493 504. Az iskolázottság térszerkezete, 2011 Az iskolázottság alakulása egyike azoknak a nagy népesedési folyamatoknak, amelyekre különös figyelem irányul. Természetesen nemcsak az e területtel hivatásszerűen

Részletesebben

A MUNKÁLTATÓKAT TÁMOGATÓ SZOLGÁLTATÁSI RENDSZER MÓDSZERTANI ÉS DOKUMENTÁCIÓS FOLYAMATA

A MUNKÁLTATÓKAT TÁMOGATÓ SZOLGÁLTATÁSI RENDSZER MÓDSZERTANI ÉS DOKUMENTÁCIÓS FOLYAMATA A MUNKÁLTATÓKAT TÁMOGATÓ SZOLGÁLTATÁSI RENDSZER MÓDSZERTANI ÉS DOKUMENTÁCIÓS FOLYAMATA 1 Tartalom BEVEZETŐ... 4 MUNKAERŐ KERESLET, MUNKAERŐPIACI IGÉNYEK... 7 Munkaerő-piaci kereslet - prognózis 2013...

Részletesebben

Balkány Város Megalapozó Vizsgálat és Településfejlesztési Koncepció

Balkány Város Megalapozó Vizsgálat és Településfejlesztési Koncepció A szociális alapellátási feladatok mellett a tanyagondnoki szolgálatot is a Központ látja el. A lakosság szociális jellegű anyagi támogatással, kapcsolatos teendői azonban a Polgármesteri Hivatal feladatai

Részletesebben

Korcsoport Megoszlás (%) 18-25 éves 7,2 26-35 éves 11,0 36-45 éves 16,0 46-55 éves 19,9 56-65 éves 22,7 65 év feletti 23,2

Korcsoport Megoszlás (%) 18-25 éves 7,2 26-35 éves 11,0 36-45 éves 16,0 46-55 éves 19,9 56-65 éves 22,7 65 év feletti 23,2 2. MELLÉKLET KÉRDŐÍVES MEGKÉRDEZÉS EREDMÉNYEI (KÉRDŐÍV) A KÉRDŐÍVES MEGKÉRDEZÉS LEGFONTOSABB EREDMÉNYEI Megkérdezés módszertana Megkérdezés módja: önkitöltős kérdőíves megkérdezés feleletválasztós, skálás

Részletesebben

A közfoglalkoztatás megítélése a vállalatok körében a rövidtávú munkaerő-piaci prognózis adatfelvétel alapján

A közfoglalkoztatás megítélése a vállalatok körében a rövidtávú munkaerő-piaci prognózis adatfelvétel alapján KÖZFOGLALKOZTATÁSI ÉS VÍZÜGYI HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG A közfoglalkoztatás megítélése a vállalatok körében a rövidtávú munkaerő-piaci prognózis adatfelvétel alapján Cím: 1051 Budapest, József Attila u.

Részletesebben

AZ ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ 2008. I. NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI

AZ ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ 2008. I. NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Jóváhagyta: Miskó Istvánné főigazgató AZ ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ 2008. I. NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI Nyíregyháza, 2008. február 25.

Részletesebben

Továbbtanulási ambíciók

Továbbtanulási ambíciók 222 FELVÉTELI RENDKÍVÜL SOKSZÍNűVÉ VÁLTOZOTT AZ ELMÚLT évtizedben a középfokú oktatás. A sokszínűség mind az iskolák fenntartói (önkormányzati, egyházi, alapítványi iskolák), mind az oktatás szerkezete

Részletesebben

3. számú napirendi pont előterjesztése Báta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 24.-i ülésére

3. számú napirendi pont előterjesztése Báta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 24.-i ülésére 3. számú napirendi pont előterjesztése Báta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 24.-i ülésére 2. számú napirendi pont előterjesztése Báta Község Önkormányzat Gazdasági, Pénzügyi és

Részletesebben

Társadalompolitika és intézményrendszere

Társadalompolitika és intézményrendszere Társadalompolitika és intézményrendszere 256 Foglalkoztatás, intézményrendszer és foglalkoztatáspolitika Scharle Ágota 1. Bevezetés tendenciák a foglalkoztatásban Tanulmányunkban a foglalkoztatás és a

Részletesebben

Az esélyegyenlıtlenséget kiváltó okok és a hátrányos megkülönböztetés elleni fellépés a munka világában

Az esélyegyenlıtlenséget kiváltó okok és a hátrányos megkülönböztetés elleni fellépés a munka világában Az esélyegyenlıtlenséget kiváltó okok és a hátrányos megkülönböztetés elleni fellépés a munka világában Tanulmány az FSZH részére Budapest, 2010. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális

Részletesebben

A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának határozata a magyarországi nemzetiségek helyzetéről

A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának határozata a magyarországi nemzetiségek helyzetéről A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának határozata a magyarországi nemzetiségek helyzetéről Nemzetiségi politikánk eredményei a párt következetesen internacionalista

Részletesebben

ÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN!

ÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN! ÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN! ÜDE-KUNSÁG Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. Helyi Vidékfejlesztési Stratégiája 2011 Tartalomjegyzék 1. Vezetői összefoglaló 3 1.1 A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia jövőképe 3

Részletesebben

A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI DEMOGRÁFIAI TÁJÉKOZTATÓ FÜZETEK

A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI DEMOGRÁFIAI TÁJÉKOZTATÓ FÜZETEK A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI DEMOGRÁFIAI TÁJÉKOZTATÓ FÜZETEK KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZET Igazgató: Monigl

Részletesebben

HH gyermekek száma. Barcs 76 31 10 13,2 1 3 Barcs Komlósd, Péterhida. Barcs 77 16 1 1,3 0 3 5. sz. Tagóvoda. Barcs 18 5 1 5,6 0 1 6. sz.

HH gyermekek száma. Barcs 76 31 10 13,2 1 3 Barcs Komlósd, Péterhida. Barcs 77 16 1 1,3 0 3 5. sz. Tagóvoda. Barcs 18 5 1 5,6 0 1 6. sz. Az intézményfenntartó társulás közoktatási esélyegyenlőségi intézkedési tervében közép és hosszútávon szerepel a HH/HHH gyermekek kiegyenlített arányú elhelyezése minden óvodai intézményegységben, valamint

Részletesebben

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2008. április 30-i ülésére

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2007. évi értékelése Elıkészítette: Tárnok Lászlóné osztályvezetı Igazgatási osztály, Bimbó Mária Gyámhivatali csoportvezetı, Károlyi Szilvia gyámügyi ügyintézı,

Részletesebben

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottsága 2010. június 22-i ülésére

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottsága 2010. június 22-i ülésére Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottsága 2010. június 22-i ülésére EÜ. Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Egészségügyi, Gyermekjóléti és Szociális Intézménye

Részletesebben

A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete

A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete VÉDETT SZERVEZETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete Felmérés az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával Készítette: Balogh Zoltán, Dr. Czeglédi

Részletesebben

Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény. - Módszertani Központ. étkeztetés szociális alapszolgáltatások

Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény. - Módszertani Központ. étkeztetés szociális alapszolgáltatások 5. melléklet Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény - Módszertani Központ étkeztetés szociális alapszolgáltatások SZAKMAI PROGRAMJA 2013 A Miskolc Környéki Önkormányzati

Részletesebben

1997. évi XXXI. törvény. a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról ELSŐ RÉSZ ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK. I. Fejezet. Általános rendelkezések

1997. évi XXXI. törvény. a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról ELSŐ RÉSZ ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK. I. Fejezet. Általános rendelkezések A jogszabály mai napon hatályos állapota 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Az Országgyűlés a jövő nemzedékért érzett felelősségtől vezérelve a Gyermek jogairól szóló,

Részletesebben

ECSEGFALVA KÖZSÉG BŰNMEGELŐZÉSI KONCEPCIÓJA

ECSEGFALVA KÖZSÉG BŰNMEGELŐZÉSI KONCEPCIÓJA ECSEGFALVA KÖZSÉG BŰNMEGELŐZÉSI KONCEPCIÓJA 2013. - 2018. I. Bevezető Az 1989. évi politikai rendszerváltást követően jelentős társadalmi, gazdasági és politikai változások következtek be társadalmunkban.

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Aszód Város Önkormányzata

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Aszód Város Önkormányzata Helyi Esélyegyenlőségi Program Aszód Város Önkormányzata 2013-2018 1 Tartalom Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP)... 3 Bevezetés... 3 A település bemutatása... 3 Értékeink, küldetésünk... 4 Célok... 8

Részletesebben

EDUCATIO 1997/1 INNOVÁCIÓ ÉS HÁTRÁNYOS HELYZET

EDUCATIO 1997/1 INNOVÁCIÓ ÉS HÁTRÁNYOS HELYZET INNOVÁCIÓ ÉS HÁTRÁNYOS HELYZET A könyv szerzője a rotterdami pedagógiai intézet és szolgáltató központ igazgatója, s egyben a groningeni egyetem professzora. Témája a címben is megjelölt hátrányos helyzet

Részletesebben

Mez gazdasági er forrásaink hatékonyságának alakulása és javítási lehet ségei (1990 2010)

Mez gazdasági er forrásaink hatékonyságának alakulása és javítási lehet ségei (1990 2010) DR. VAHID YOUSEFI KÓBORI JUDIT Mez gazdasági er forrásaink hatékonyságának alakulása és javítási lehet ségei (1990 2010) (A hatékonyság értelmezése) A magyar nemzetgazdaságon belül az élelmiszertermelés

Részletesebben

Munkaügyi Központ T Á J É K O Z T A T Ó. Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaerő-piaci folyamatairól. 2013. május

Munkaügyi Központ T Á J É K O Z T A T Ó. Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaerő-piaci folyamatairól. 2013. május Munkaügyi Központ T Á J É K O Z T A T Ó Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaerő-piaci folyamatairól 213. május Márciustól folyamatosan csökken a regisztrált álláskeresők száma a megyében. Borsod Abaúj - Zemplén

Részletesebben

DÉVAVÁNYA VÁROS BŰNMEGELŐZÉSI KONCEPCIÓJA 2011-2016.

DÉVAVÁNYA VÁROS BŰNMEGELŐZÉSI KONCEPCIÓJA 2011-2016. DÉVAVÁNYA VÁROS BŰNMEGELŐZÉSI KONCEPCIÓJA 2011-2016. I. Bevezető Az 1989. évi politikai rendszerváltást követően jelentős társadalmi, gazdasági és politikai változások következtek be társadalmunkban. Ezen

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI R E G I O N Á L I S Á L L A M I G A Z G A T Á S I

NYUGAT-DUNÁNTÚLI R E G I O N Á L I S Á L L A M I G A Z G A T Á S I NYUGAT-DUNÁNTÚLI R E GIONÁLIS ÁLLAMIGA ZGATÁSI HIVATAL GYŐR BESZÁMOLÓ A NYUGAT-DUNÁNTÚLII REGIIONÁLIIS ÁLLAMIIGAZGATÁSII HIIVATAL 2009.. ÉVII TEVÉKENYSÉGÉRŐL GYŐR, 2010. JANUÁR 26. 2 I. 1. A törvényességi

Részletesebben

SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS

SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS ÁLTAL FENNTARTOTT INTÉZMÉNYEK ÉS 100% TULAJDONÚ GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK SZOCIÁLIS ALAPELLÁTÁSÁNAK VIZSGÁLATA Készítette: Kanyik Csaba Szollár Zsuzsa Dr. Szántó Tamás Szombathely,

Részletesebben

2003. évi XXI. törvény

2003. évi XXI. törvény az európai üzemi tanács létrehozásáról, illetve a munkavállalók tájékoztatását és a velük Annak érdekében, hogy a közösségi szinten mőködı vállalkozásoknál, illetve vállalkozáscsoportoknál foglalkoztatott

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program

Helyi Esélyegyenlőségi Program Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Helyi Esélyegyenlőségi Program 2013. június 20. A felülvizsgálat során tett kiegészítéseket, módosításokat a fejezetek végén címszóval és színkiemeléssel jeleztük. Tartalom

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 41.

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 41. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 41. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZET Igazgató: Dr. Miltényi Károly ISSN 0236 736 X írták:

Részletesebben

LORÁNTFFY ZSUZSANNA ÁLTALÁNOS ISKOLA ESÉLYEGYENLŐSÉGI ISKOLAI PROGRAM

LORÁNTFFY ZSUZSANNA ÁLTALÁNOS ISKOLA ESÉLYEGYENLŐSÉGI ISKOLAI PROGRAM LORÁNTFFY ZSUZSANNA ÁLTALÁNOS ISKOLA ESÉLYEGYENLŐSÉGI ISKOLAI PROGRAM Az igazságosság, amely annak a biztosítását jelenti, hogy a személyes és társadalmi körülmények, (nem, társadalmi-gazdasági helyzet,

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK Bevezet I. Nevelési program II. Helyi tanterv Záradék

TARTALOMJEGYZÉK Bevezet I. Nevelési program II. Helyi tanterv Záradék TARTALOMJEGYZÉK Bevezető 2 I. Nevelési program 7 1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka alapelvei, értékei, céljai, feladatai, eszközei 7 2. A személyiségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai feladatok

Részletesebben

DÉVAVÁNYA-ECSEGFALVA INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS KÖZOKTATÁSI FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS FEJLESZTÉSI TERVE

DÉVAVÁNYA-ECSEGFALVA INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS KÖZOKTATÁSI FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS FEJLESZTÉSI TERVE DÉVAVÁNYAECSEGFALVA INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS KÖZOKTATÁSI FELADATELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZATMŰKÖDTETÉSI ÉS FEJLESZTÉSI TERVE 20082012 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezető 2. Dévaványa és Ecsegfalva települések

Részletesebben

MAGYARORSZÁG LAKOSSÁGÁNAK HALANDÓSÁGA, EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTA AZ EZREDFORDULÓN

MAGYARORSZÁG LAKOSSÁGÁNAK HALANDÓSÁGA, EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTA AZ EZREDFORDULÓN MAGYARORSZÁG LAKOSSÁGÁNAK HALANDÓSÁGA, EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTA AZ EZREDFORDULÓN GÁRDOS ÉVA Bevezetés A kilencvenes évekre Magyarországon demográfiai krízishelyzet alakult ki annak következtében, hogy a női

Részletesebben

Beszámoló. a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Küldöttgyűlése. 2011. május 25-i ülésére. a kamara 2010. évben végzett munkájáról

Beszámoló. a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Küldöttgyűlése. 2011. május 25-i ülésére. a kamara 2010. évben végzett munkájáról Beszámoló a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Küldöttgyűlése 2011. május 25-i ülésére a kamara 2010. évben végzett munkájáról Előterjesztő: Dr. Sziráki András elnök 2 Tisztelt Küldöttgyűlés!

Részletesebben

Az Észak-Alföld régióbeli felnőttképzési intézmények jellemzői

Az Észak-Alföld régióbeli felnőttképzési intézmények jellemzői Tanulmányok 37 Miklósi Márta Az Észak-Alföld régióbeli felnőttképzési intézmények jellemzői Az Észak-Alföld régió felnőttképzési intézményrendszerét feltáró tanulmányban a szerző egy kérdőíves kutatás

Részletesebben

Éghajlatvédelmi kerettörvény. - tervezet: 4. változat - 2010. évi törvény. az éghajlat védelmérıl. Preambulum

Éghajlatvédelmi kerettörvény. - tervezet: 4. változat - 2010. évi törvény. az éghajlat védelmérıl. Preambulum Éghajlatvédelmi kerettörvény - tervezet: 4. változat - 2010. évi törvény az éghajlat védelmérıl Preambulum Az Országgyőlés az éghajlatvédelmi kerettörvény elıkészítésérıl szóló 60/2009. (VI. 24.) OGY határozatnak

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Agyagosszergény Község Önkormányzata részére 2013-2018.

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Agyagosszergény Község Önkormányzata részére 2013-2018. Helyi Esélyegyenlőségi Program Agyagosszergény Község Önkormányzata részére 2013-2018. Tartalom Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP)... 3 A település bemutatása... 3 Értékeink, küldetésünk... 9 Célok...

Részletesebben

HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAM

HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAM IGAL VÁROS ÖNKORMÁNYZAT HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAM 2015-2020 Tartalom Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP)... 3 Bevezetés... 3 A település bemutatása... 3 Értékeink, küldetésünk... 6 Célok... 6 A Helyi

Részletesebben

területi Budapesti Mozaik 13. Idősödő főváros

területi Budapesti Mozaik 13. Idősödő főváros területi V. évfolyam 15. szám 211. március 9. 211/15 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu i Mozaik 13. Idősödő főváros A tartalomból 1 A népesség számának és korösszetételének alakulása

Részletesebben

Aprogram ugyan a hátrányos helyzetû diákoknak szólt, de a hátrányok közül elsõsorban

Aprogram ugyan a hátrányos helyzetû diákoknak szólt, de a hátrányok közül elsõsorban Iskolakultúra 2006/7 8 Fehérvári Anikó Liskó Ilona Felsõoktatási Kutatóintézet, Professzorok Háza Az Arany János Program tanulói Az Arany János Tehetséggondozó Programot (AJP) az Oktatási Minisztérium

Részletesebben

A vállalkozások tevékenységének komplex elemzése

A vállalkozások tevékenységének komplex elemzése Dr. Bíró Tibor Kresalek Péter Dr. Pucsek József Dr. Sztanó Imre A vállalkozások tevékenységének komplex elemzése Dr. Bíró Tibor Kresalek Péter Dr. Pucsek József Dr. Sztanó Imre A vállalkozások tevékenységének

Részletesebben

Hajdúszoboszlói kistérség Foglalkoztatási Stratégia FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 2010.

Hajdúszoboszlói kistérség Foglalkoztatási Stratégia FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 2010. A TURISZTIKAI VONZERŐ FELHASZNÁLÁSA FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN FOGLALKOZTATÁSI STRATÉGIA TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 2010. NOVEMBER MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó Iroda, 2010. 1 Tartalomjegyzék

Részletesebben

Éghajlatvédelmi kerettörvény. tervezet. 2010. évi törvény. az éghajlat védelmérıl. Preambulum

Éghajlatvédelmi kerettörvény. tervezet. 2010. évi törvény. az éghajlat védelmérıl. Preambulum Éghajlatvédelmi kerettörvény tervezet 2010. évi törvény az éghajlat védelmérıl Preambulum Az Országgyőlés az éghajlatvédelmi kerettörvény elıkészítésérıl szóló 60/2009. (VI. 24.) OGY határozatnak megfelelıen;

Részletesebben

Dr. Zemplényi Adrienne Dr. Rajzinger Ágnes: Az alapvető jogok biztosának jelentése az AJB-1895/2015. számú ügyben. (Kivonat) 1

Dr. Zemplényi Adrienne Dr. Rajzinger Ágnes: Az alapvető jogok biztosának jelentése az AJB-1895/2015. számú ügyben. (Kivonat) 1 Dr. Zemplényi Adrienne Dr. Rajzinger Ágnes: Az alapvető jogok biztosának jelentése az AJB-1895/2015. számú ügyben (Kivonat) 1 Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala 2015 tavaszán átfogó vizsgálatát folytatott

Részletesebben

BUDAPESTI MÓDSZERTANI SZOCIÁLIS KÖZPONT ÉS INTÉZMÉNYEI ÁTMENETI GONDOZÓHÁZ 2015. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ

BUDAPESTI MÓDSZERTANI SZOCIÁLIS KÖZPONT ÉS INTÉZMÉNYEI ÁTMENETI GONDOZÓHÁZ 2015. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ BUDAPESTI MÓDSZERTANI SZOCIÁLIS KÖZPONT ÉS INTÉZMÉNYEI ÁTMENETI GONDOZÓHÁZ 2015. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ I. Intézmény bemutatása A BMSZKI Kálvária utcai Gondozóháza 2004 augusztus 1-én kezdte meg működését.

Részletesebben

I N T É Z K E D É S E

I N T É Z K E D É S E BELÜGYMINISZTÉRIUM SZIGORÚAN TITKOS! 10-27/9/1976. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTER- HELYETTESÉNEK 9/1976. szám ú I N T É Z K E D É S E a fiatalkorú bűnözés megelőzési feladatairól Budapest, 1976.

Részletesebben

Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ

Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Tájékoztató Bács-Kiskun megye 2006. évi munkaerő-piaci helyzetéről, a munkanélküliség csökkentésének lehetőségeiről Tájékoztató Bács- Kiskun TARTALOMJEGYZÉK I.

Részletesebben

Kolosi Tamás Sik Endre: Függelék (Munkaerőpiac és jövedelmek 1992)

Kolosi Tamás Sik Endre: Függelék (Munkaerőpiac és jövedelmek 1992) Kolosi Tamás Sik Endre: Függelék (Munkaerőpiac és jövedelmek 1992) (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Kolosi Tamás Sik Endre (1992): Függelék (Munkaerőpiac

Részletesebben

Fenntartói társulások a szabályozásban

Fenntartói társulások a szabályozásban ISKOLAFENNTARTÓ TÁRSULÁSOK AZ ÖNKORMÁNYZATI TÖRVÉNY, AMELY AZ ISKOLÁKAT a helyi önkormányzatok tulajdonába adta, megteremtette a kistelepülési önkormányzatok számára iskoláik visszaállításának lehetőségét,

Részletesebben

Elemzések a gazdasági és társadalompolitikai döntések előkészítéséhez 27. 2001. július. Budapest, 2002. április

Elemzések a gazdasági és társadalompolitikai döntések előkészítéséhez 27. 2001. július. Budapest, 2002. április Elemzések a gazdasági és társadalompolitikai döntések előkészítéséhez 27. 2001. július Budapest, 2002. április Az elemzés a Miniszterelnöki Hivatal megrendelésére készült. Készítette: Gábos András TÁRKI

Részletesebben

A szántóföldi növények költség- és jövedelemhelyzete

A szántóföldi növények költség- és jövedelemhelyzete A szántóföldi növények költség- és jövedelemhelyzete A hazai szántóföldi növénytermelés vetésszerkezete viszonylag egységes képet mutat az elmúlt években. A KSH 2 adatai szerint a vetésterület több mint

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum 10/2006. (II. 16.) OGY HATÁROZAT AZ ÚJ ORSZÁGOS FOGYATÉKOSÜGYI PROGRAMRÓL 1 10/2006 (II. 16.) Országgyőlési Határozat az új

Új Szöveges dokumentum 10/2006. (II. 16.) OGY HATÁROZAT AZ ÚJ ORSZÁGOS FOGYATÉKOSÜGYI PROGRAMRÓL 1 10/2006 (II. 16.) Országgyőlési Határozat az új 10/2006. (II. 16.) OGY HATÁROZAT AZ ÚJ ORSZÁGOS FOGYATÉKOSÜGYI PROGRAMRÓL 1 10/2006 (II. 16.) Országgyőlési Határozat az új Országos Fogyatékosügyi Programról 1. Az Országgyőlés - a fogyatékos személyek

Részletesebben

Tartalom. 2. 3. A feladatellátás szakmai tartalma és módja a biztosított szolgáltatások formái, köre, rendszeressége

Tartalom. 2. 3. A feladatellátás szakmai tartalma és módja a biztosított szolgáltatások formái, köre, rendszeressége Tartalom 1. Általános rész 1. 1. 1. A Szorgoskert Nonprofit Kft. bemutatása 1. 1. 2. Főbb programjaink tevékenységeink bemutatása 2. Szolgáltatás 2. 1. A Szolgáltatás célja, feladatai 2.1.1. A megvalósítani

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ TÖRÖKSZENTMIKLÓS

TÁJÉKOZTATÓ TÖRÖKSZENTMIKLÓS TÁJÉKOZTATÓ TÖRÖKSZENTMIKLÓS munkaerő-piaci helyzetéről 1. ÁLTALÁNOS BEMUTATÁS 2012. január 1-jén Jász-Nagykun-Szolnok megye lakónépessége 383 ezer fő volt, 3600 fővel volt kevesebb az egy évvel korábbinál.

Részletesebben

A civilek szerepe a barnamezős területeken. Adalékok a miskolci revitalizációs stratégia kialakításához

A civilek szerepe a barnamezős területeken. Adalékok a miskolci revitalizációs stratégia kialakításához A civilek szerepe a barnamezős területeken. Adalékok a miskolci revitalizációs stratégia kialakításához DABASI HALÁSZ Zsuzsanna Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, Miskolc hrdabasi@uni-miskolc.hu

Részletesebben

A HÁZTARTÁSI TERMELÉS PÉNZÉRTÉKE

A HÁZTARTÁSI TERMELÉS PÉNZÉRTÉKE A HÁZTARTÁSI TERMELÉS PÉNZÉRTÉKE SZÉP KATALIN SIK ENDRE A háztartási termelés pénzértékének becslésekor két alapvető elméleti és mérési kérdést kell megoldani: a háztartási termelés volumenének mérését

Részletesebben

Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Közép-magyarországi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda

Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Közép-magyarországi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Közép-magyarországi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda A kiadvány megjelenését támogatta: Tartalomjegyzék Bevezetés...5 Az

Részletesebben

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Integrált térségi gyermekprogramok. A felhívás kódszáma: EFOP-1.4.2-16

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Integrált térségi gyermekprogramok. A felhívás kódszáma: EFOP-1.4.2-16 FELHÍVÁS a gyermekeket sújtó nélkülözés újratermelődésének megakadályozására és a gyermekek esélyeinek növelésére irányuló helyi projektek megvalósítására A felhívás címe: Integrált térségi gyermekprogramok

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlıségi Program 1. sz. felülvizsgálata

Helyi Esélyegyenlıségi Program 1. sz. felülvizsgálata ÁROP-1.1.16-2012-2012-0001 Esélyegyenlőség-elvű fejlesztéspolitika kapacitásának biztosítása Helyi Esélyegyenlıségi Program 1. sz. felülvizsgálata Pilis Város Önkormányzata 2014. június Türr István Képző

Részletesebben

FOGYASZTÓ ELÉGEDETTSÉGI FELMÉRÉS A FŐTÁV ZRT. SZÁMÁRA 2012.

FOGYASZTÓ ELÉGEDETTSÉGI FELMÉRÉS A FŐTÁV ZRT. SZÁMÁRA 2012. FOGYASZTÓ ELÉGEDETTSÉGI FELMÉRÉS A FŐTÁV ZRT. SZÁMÁRA 2012. 2 Szerkesztette: Dr. Ács Ferenc A munkában részt vevők: Dr. Ács Ferenc Dr. Sárkány Péterné A mű szerzői jogilag védett. A M.Á.S.T. Kft. és a

Részletesebben

A Budapesti Gazdasági Főiskola hallgatóinak véleménye. - kutatási jelentés - A BGF Diplomás Pályakövetési Rendszerében

A Budapesti Gazdasági Főiskola hallgatóinak véleménye. - kutatási jelentés - A BGF Diplomás Pályakövetési Rendszerében A Budapesti Gazdasági Főiskola hallgatóinak véleménye - kutatási jelentés - A BGF Diplomás Pályakövetési Rendszerében a 2010. évi hallgatói motivációs kutatás eredményei 2010 A Diplomás Pályakövetési Rendszer

Részletesebben

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁS TERVEZÉSI KONCEPCIÓJA (2012. május 01 2014. december 31. közötti idıszakra vonatkozólag)

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁS TERVEZÉSI KONCEPCIÓJA (2012. május 01 2014. december 31. közötti idıszakra vonatkozólag) 1 Jóváhagyott változat! PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁS TERVEZÉSI KONCEPCIÓJA (2012. május 01 2014. december 31. közötti idıszakra vonatkozólag) Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA (Tervezet) A szakképzés-fejlesztési koncepció megalkotásának szükségessége 1) A munkaerı-piac igényeihez való alkalmazkodás

Részletesebben

- 1 - Szászvár Nagyközség Önkormányzat Közbiztonsági és bűnmegelőzési koncepciója 2015-2020

- 1 - Szászvár Nagyközség Önkormányzat Közbiztonsági és bűnmegelőzési koncepciója 2015-2020 - 1 - Szászvár Nagyközség Önkormányzat Közbiztonsági és bűnmegelőzési koncepciója 2015-2020 - 2 - I. BEVEZETÉS 1. A koncepció előzményei, a megalkotást indokoló körülmények Szászvár nagyközség a korábbiakban

Részletesebben

A nemzetközi vándorlás hatása a magyarországi népesség számának alakulására 1994 2010 között 1

A nemzetközi vándorlás hatása a magyarországi népesség számának alakulására 1994 2010 között 1 Hablicsek László Tóth Pál Péter A nemzetközi vándorlás hatása a magyarországi népesség számának alakulására 1994 2010 között 1 A magyarországi népesség-előreszámítások eddig a zárt népesség elvén készültek,

Részletesebben

Integrált Városfejlesztési Stratégiája

Integrált Városfejlesztési Stratégiája Szikszó város Integrált Városfejlesztési Stratégiája Készítette: Inforce Kft. Szikszó, 2008. május 1 Tartalomjegyzék 1. Szikszó város szerepe és helye a városhálózatban... 6 1.1. A város elhelyezkedése,

Részletesebben

Tárgy: Kiskunmajsa Város Önkormányzatának 2011. évi költségvetési koncepciója.

Tárgy: Kiskunmajsa Város Önkormányzatának 2011. évi költségvetési koncepciója. Kiskunmajsa Város Polgármesterétől E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2010. december 22-i ülésére. Tárgy: Kiskunmajsa Város Önkormányzatának 2011. évi költségvetési koncepciója. Az előterjesztés

Részletesebben

INTEGRÁLT HELYI JÓLÉTI RENDSZER (Jóléti kistérség stratégia)

INTEGRÁLT HELYI JÓLÉTI RENDSZER (Jóléti kistérség stratégia) INTEGRÁLT HELYI JÓLÉTI RENDSZER (Jóléti kistérség stratégia) SÁRVIZÍ KISTÉRSÉG KÖZÖS ÉRDEKELTSÉGŰ PARTNERI EGYÜTTMŰKÖDÉSE A JÓLÉTI RENDSZER MEGVALÓSÍTÁSÁRA Készítette: Stratégiakutató Intézet Írta: Dr.

Részletesebben

[Erdélyi Magyar Adatbank] Imreh István: Változó valóság A TELEPÜLÉSHÁLÓZAT ÉS A VÁROSIASODÁSI FOLYAMAT AZ UDVARHELYI-MEDENCÉBEN

[Erdélyi Magyar Adatbank] Imreh István: Változó valóság A TELEPÜLÉSHÁLÓZAT ÉS A VÁROSIASODÁSI FOLYAMAT AZ UDVARHELYI-MEDENCÉBEN VOFKORI LÁSZLÓ A TELEPÜLÉSHÁLÓZAT ÉS A VÁROSIASODÁSI FOLYAMAT AZ UDVARHELYI-MEDENCÉBEN Az urbanizáció hatását az Udvarhelyi-medence falvainak szerkezeti átalakulásaira a szociálgeográfiai módszer segítségével

Részletesebben

Mérés és értékelés a tanodában egy lehetséges megközelítés

Mérés és értékelés a tanodában egy lehetséges megközelítés Mérés és értékelés a tanodában egy lehetséges megközelítés Baráth Szabolcs Fejes József Balázs Kasik László Lencse Máté 2016 Javaslat tanodák számára a mérési és értékelési kultúrájuk megújításához Tartalom

Részletesebben

A kutatás eredményeit összefoglaló részletes jelentés

A kutatás eredményeit összefoglaló részletes jelentés 1 A kutatás eredményeit összefoglaló részletes jelentés A hároméves kutatómunka eredményeként elvárt tudományos monográfia kézirattömege mind terjedelmileg, mind tematikailag jóval meghaladja a tervezettet,

Részletesebben

AZ 50 ÉV FELETTI ÁLLÁSKERESŐK ELHELYEZKEDÉSÉT SEGÍTŐ TÁMOGATÁSI RENDSZER MAGYARORSZÁGON, BARANYA MEGYÉBEN

AZ 50 ÉV FELETTI ÁLLÁSKERESŐK ELHELYEZKEDÉSÉT SEGÍTŐ TÁMOGATÁSI RENDSZER MAGYARORSZÁGON, BARANYA MEGYÉBEN AZ 50 ÉV FELETTI ÁLLÁSKERESŐK ELHELYEZKEDÉSÉT SEGÍTŐ TÁMOGATÁSI RENDSZER MAGYARORSZÁGON, BARANYA MEGYÉBEN Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Pécs, 2013. Tartalomjegyzék: 1. Az 50 év felettiek munkaerő-piaci

Részletesebben

Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium

Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium Hajléktalanokért Közalapítvány Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet KUTATÁSI BESZÁMOLÓ Szociális szolgáltatások és kábítószer-fogyasztók

Részletesebben

Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit: Gyermeket nevelni

Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit: Gyermeket nevelni Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit: Gyermeket nevelni (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit (1996): Gyermeket nevelni in: Társadalmi

Részletesebben

KÖZÉPTÁVÚ T ESTNEVELÉSI ÉS SPORTFEJLESZTÉSI KONC EPCIÓJA

KÖZÉPTÁVÚ T ESTNEVELÉSI ÉS SPORTFEJLESZTÉSI KONC EPCIÓJA SIMONTORNYA s VÁROS KÖZÉPTÁVÚ TESTNEVELÉSI ÉS SPORTFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2009-2013 1 Simontornya Város Középtávú Testnevelési és Sportfejlesztési Koncepciója 2009-2013 BEVEZETÉS A sporttevékenység fontosságát

Részletesebben

Szakképzés Foglalkoztatás Gyakorlati képzés Pályakezdők Munkaerő-piaci kereslet-kínálat. Tanulmány

Szakképzés Foglalkoztatás Gyakorlati képzés Pályakezdők Munkaerő-piaci kereslet-kínálat. Tanulmány Szakképzés Foglalkoztatás Gyakorlati képzés Pályakezdők Munkaerő-piaci kereslet-kínálat Tanulmány Pályakezdő szakmunkások elhelyezkedésének alakulása Gazdálkodók szakképző iskolát végzettek, felsőfokú

Részletesebben

A SZEGÉNYSÉG ÉS KIREKESZTÉS VÁLTOZÁSA, 2001 2006

A SZEGÉNYSÉG ÉS KIREKESZTÉS VÁLTOZÁSA, 2001 2006 A SZEGÉNYSÉG ÉS KIREKESZTÉS VÁLTOZÁSA, 2001 2006 Gyerekesély füzetek 3. Bass László, Darvas Ágnes, Dögei Ilona, Ferge Zsuzsa, Tausz Katalin A SZEGÉNYSÉG ÉS KIREKESZTÉS VÁLTOZÁSA, 2001 2006 Budapest, 2007

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata. Mátraterenye Község Önkormányzata

Helyi Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata. Mátraterenye Község Önkormányzata Helyi Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata Mátraterenye Község Önkormányzata 2015 Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP) Bevezetés Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete - eleget téve

Részletesebben

Területfejlesztési programterv

Területfejlesztési programterv Ormánságfejlesztı Társulás Egyesület Ormánságfejlesztı Társulás Egyesület İs Dráva Program Aquap rof it Mőszak i, Taná csadá si é s Be fekt etés i Zrt. 2007. július Az Ormánságfejlesztı Társulás Egyesület

Részletesebben

Szakmai Program. Lakos Ádám Evangélikus Szeretetszolgálat Boba József A. u. 24. Tel: 06-20/ 770-0380 E-mail: bobai.szeretetszolgalat@lutheran.

Szakmai Program. Lakos Ádám Evangélikus Szeretetszolgálat Boba József A. u. 24. Tel: 06-20/ 770-0380 E-mail: bobai.szeretetszolgalat@lutheran. Lakos Ádám Evangélikus Szeretetszolgálat Boba József A. u. 24. Tel: 06-20/ 770-0380 E-mail: bobai.szeretetszolgalat@lutheran.hu Szakmai Program Készítette: Mórotzné Kiss Györgyi Intézményvezető Boba: 2015

Részletesebben