Szakiskolai Fejlesztési Program II.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szakiskolai Fejlesztési Program II."

Átírás

1 3K CONSENS IRODA i Fejlesztési Program II. A 2006/2007. TANÉV ÉRTÉKELÉSE január 31. 1/28

2 Tartalomjegyzék A PROGRAM KITERJEDÉSE... 3 A PROGRAMBAN ÉRINTETT OSZTÁLYOK, TANULÓK... 6 A PEDAGÓGIAI MUNKA EREDMÉNYEI... 7 A FELVETTEK HOZOTT TANULMÁNYI EREDMÉNYEI... 8 BEJÁRÓK ARÁNYA... 9 OKTATOTT SZAKMACSOPORTOK PEDAGÓGUSOK RÉSZVÉTELE KÉPZÉSEKBEN AZ INTÉZMÉNYEK FELSZERELTSÉGÉNEK VÁLTOZÁSA FELNŐTTKÉPZÉSBEN VALÓ RÉSZVÉTEL INTÉZMÉNYEK VÁLLALATI KAPCSOLATAI MELLÉKLETEK BUKOTTAK ARÁNYA (1) BUKOTTAK ARÁNYA I.(SZÁZALÉK) LEMORZSOLÓDÓK ARÁNYA (1) LEMORZSOLÓDÓK ARÁNYA I. (SZÁZALÉK) BEN KÉPZÉSEN RÉSZTVEVŐ PEDAGÓGUSOK SZÁMA ISKOLÁNKÉNT /28

3 A program kiterjedése A programban 70 szakiskola vesz részt. Sajnos, a szeptemberi beszámoló, amelyet a program első éves működésének lezárásaként és a második évi működés kezdő felvételeként végeztünk, csak 68 iskoláról tud adatot közölni. Ennek alapján állapítjuk meg, hogy a programban résztvevő iskolák a 2006/7-es ben 22,6, 2007/8 ben 24,1 ezer tanulót képeztek. Tehát a szakiskolákban tanulók létszáma némileg emelkedett. Korai lenne még az emelkedés okait latolgatni. Egyelőre csak remélni tudjuk, hogy a szakiskolák új programjai tették vonzóbbá a képzést. Az oktatási intézmények közel 90 százaléka egyúttal szakközépiskolaként is működik, s nem éri el az iskolák 20 százalékát azon iskolatípusok száma, amely gimnáziumot is működtet. Az iskolák méretszerkezete, % tanuló és alatta tanuló 900 tanuló és felette A vizsgált iskolák 22 %-ának tanulólétszáma 500 fő alatt van, 43 iskola 500 és 900 fő közötti tanulólétszámot bír, míg 900 fő feletti tanulója a vizsgált iskolák 35 %-ának van. Tábla az SZFP II. program iskoláinak alapadatai Iskolatípusban Van-e az intézményben? Tanulólétszám (vagy abban is) tanítók száma Szakközépiskola Gimnázium Felnőttképzés Egyéb képzés Összesen: /28

4 Átlagosan a vizsgált iskolákban a tanári kar 53 %-a tanít szakiskolában, illetve tanít szakiskolai osztályban is. A vizsgált iskolák között 6 olyan intézmény van, ahol csak szakképzés folyik, itt természetesen minden pedagógus csak szakiskolában tanít. Szakiskolában tanító pedagógusok aránya az összes pedagógus között (2007/08) százalék Tanulók száma az egyes képzési típusokban Szakközépiskola Gimnázium Felnőttképzés Egyéb képzés Miközben a második megkezdett után nem tapasztalunk lényeges változást az intézmények szerkezetében, mégis, a programban résztvevő iskolák 20 százalékában szervezeti átalakulások mentek végbe azáltal, hogy 14 iskolát, más a programban nem résztvevő intézménnyel összevontak. Adataink mutatják, hogy az összevonások az érintett intézmények belső szerkezetében nem okoztak lényeges változást, azonban vezetési rendszerében igen. E változás az intézmények 20 %-át érintette. 4/28

5 A program sikeres megvalósítása érdekében érdemes és szükséges e változásokra figyelni, hiszen érinthetik a program szervezetek, illetve a pedagógiai kultúra alakítására irányuló célkitűzéseit. Az összevonásokkal függhet össze a pedagógus létszám enyhe csökkenése, a szakiskolai szervezeti egységekben. Ez annak ellenére ment végbe, hogy a szakiskolai tanulólétszám közel másfél ezerrel növekedett, s így az egy pedagógusra eső tanári létszám is emelkedett (11,87-ről, 13,19-re) Megjegyezzük, hogy az összehasonlíthatóság érdekében adataink nem tartalmazzák az összevonások által létrejött új szervezetek létszám adatait. A szervezet összevonások hatásai csak a tanári kapacitások szintjén jelennek meg. Az összevonások nem hoztak lényeges változásokat a fenntartói struktúrában. Az SzFP II intézményeinek kétharmadának fenntartója változatlanul a települési önkormányzat. Az iskola fenntartója (2007/08) egyház, társadalmi egyesület kormányzati szerv alapítvány megyei önkormányzat települési önkormányzat nem ismert A fenntartók és a programban érintett oktatási intézmények kapcsolatáról interjús tapasztalataink vannak. Ezek azonban nem a legkedvezőbbek. Általános tapasztalat, hogy az oktatási intézmények és a fenntartók közötti kapcsolat laza, mindaddig, ameddig a nagy szabadságot élvező intézményvezető - különösen igaz ez a fenntartók számára legkevésbé fontos szakiskolákra - nem áll elő költségvetést érintő igényekkel. Látni kell azonban, hogy egyfelől az SZFP program eszköz támogatásai jelentős költségterhek alól mentesítik a fenntartókat, másfelől azonban a program fenntartásához szükséges működési kiadásokat (pl. fogyó eszközök) növelik. E költségvetési szerkezet váltásról kellene az intézményvezetőknek megállapodniuk a fenntartókkal. Ez ritkán jár sikerrel. Ebben érdemes lenne segítséget nyújtani az intézményvezetőknek. 5/28

6 A programban érintett osztályok, tanulók Az érintett oktatási intézmények lényegében azonos számban indítottak 9.osztályokat Adott osztályt, évfolyamot Indított osztályok száma megkezdő tanulók száma évfolyam 9 évf évfolyam 9. évfolyam 9 évf évfolyam SZFPII-es szakiskolai osztály Reintegrációs osztály Nem szakiskolai osztály Évfolyam összesen Indított osztályok száma 9. évfolyam évf évfolyam Adott osztályt, évfolyamot megkezdő tanulók száma évfolyam 9 évf évfolyam SZFPII-es szakiskolai osztály 67,1 66,0 77,1 72,8 70,2 76,3 Reintegrációs osztály 15,5 13,1 0,0 9,0 7,3 0,0 Nem szakiskolai osztály 17,4 20,8 22,9 18,2 22,5 23,7 Évfolyam összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 Ennek megfelelően a két egymást követő évben fő körül alakult az SZFP II programba bevont tanulók száma is. E változatlansággal szemben kismértékben növekedett a reintegrációs osztályok száma, és ennek megfelelően közel száz fővel a reintegrációs an tanulók száma is. Összességében azonban az állapítható meg, hogy az intézmények túlnyomó többsége a 2007/8-as ben - a felmenő rendszer adta automatizmuson túl - nem vont be több tanulót a programba, mint amennyivel a 2006/7-es ben elindult. 6/28

7 A 9-10 osztályok létszámarányainak alakulása 120,0 100,0 80,0 60,0 40,0 9. évfolyam évf évfolyam ,0 0,0 SZFPII-es szakiskolai osztály Reintegrációs osztály Nem szakiskolai osztály Évfolyam összesen A pedagógiai munka eredményei A pedagógiai munka eredményei es SZFPII-s Reintegrációs 9.-es szakiskolai osztályok osztály osztályok Nem 9.-es szakiskolai osztályok Osztályok száma Tanulók száma kezdetén Tanulók száma végén Lemorzsolódottak Sikeresen teljesítők Megbukottak száma Tantárgyak száma (bukás) Lemorzsolódottak 11,5 8,06 20,16 0,10 Sikeresen teljesítők 71,5 80,3 71,3 70,8 Megbukottak száma 24,0 17,4 14,0 26,0 A program első lezárt éve után kismértékű siker könyvelhető el. A 2006/7-es 9.-es SZFP és nem osztályok eredményeit összehasonlítva láthatjuk, hogy a lemorzsolódottak arány több, mint 2 tizeddel, a sikeresen teljesítők aránya 7 tizeddel csökkent, miközben a bukottak aránya is alacsonyabb, mint a program által nem érintett 9. an. Ennek kimondását megerősíti, hogy a programot megelőző év lemorzsolódási, 7/28

8 bukási és sikeres teljesítési mutatói és a programba be nem vont tanulók 2006/7 évi eredményei lényegében nem különböznek egymástól. A reintegrációs osztályok eredménymutatói kevésbé egyértelműek: A lemorzsolódás mértéke 20 százalékos, ami a 9. osztályok mutatóihoz képest magasnak számít, de ugyanakkor a több mutató az 9. osztályokéhoz hasonlóan kedvező. A program eredményessége (% -ban) 90,00 80,00 70,00 60,00 50,00 40,00 30,00 Lemorzsolódottak Sikeresen teljesítők Megbukottak 20,00 10,00 0,00 Nem 9.-esosztályok 2006/7 9. osztályok 2006/7 Reintegrációs osztályok 2006/7 9.-es szakiskolai osztályok 2005/6 A felvettek hozott tanulmányi eredményei Bár közismert, hogy a tanulók rendkívül alacsony általános iskolai eredménnyel jelentkeznek szakiskolákba, mégis megdöbbentő, hogy a 2006/7 fenti eredményei az osztályok esetében 2,2-es és a reintegrációs osztályok tekintetében 1,8-es általános iskolából hozott átlagra épülnek. Azt a kérdést, hogy ezen gyenge alapokról, a lemorzsolódás és a bukások arányainak csökkenése mellett - milyen tartalmi-tudásbeli fejlődést sikerült elérni - adatainkból nem tudjuk megválaszolni. E kérdésre a program részét képező mérésértékelés adhat választ. A 2007/8-as 4599 és 666 reintegrációs osztályba sorolt tanulóval indul. Az és reintegrációs a felvett tanulók hozott tanulmányi eredményei lényegében megegyeznek az előző évi eredményekkel (2,2-es és 1,7-es átlagok.) 8/28

9 Bejárók aránya A et megkezdő SZFP, nem SZFP a felvett tanulók élethelyzetében csak kismértékű eltéréseket tapasztalunk. Harmadrészük ugyanazon a településen lakik, mint ahol az iskola elhelyezkedik. Több mint fele részük naponként jár be az iskolába, és 7-11 százalékuk lakik kollégiumban. Adataink azt mutatják, hogy a reintegrációs a mintegy 10 százalékponttal magasabb a helyben lakók aránya, és nagyjából ugyanennyivel kevesebb a napi bejárók aránya. Ha feltételezzük, hogy a reintegrációs a a leghátrányosabb, és leghányatottabb iskolai pályafutást bejáró tanulók járnak, akkor ebből úgy tűnik, hogy a nem helyben lakó leghátrányosabb helyzetű gyerekek kisebb valószínűséggel tudnak bejutni e felzárkóztatást segítő oktatási programba. A 2007/8 9.-es illetve reintegrációs szakiskola diákjainak lakóhely szerinti megoszlása. Helyben lakó Bejáró Kollégium Összesen SZFPII-es szakiskolai osztály 35,2 53,8 11,0 100,0 Reintegrációs osztály 44,7 47,8 7,5 100,0 Nem szakiskolai osztály 34,1 58,9 7,0 100,0 Évfolyam összesen 35,8 54,2 10,0 100,0 9/28

10 Oktatott szakmacsoportok Megkérdeztük az iskolákat, hogy mely szakmacsoportokban folyik az előkészítés, illetve a szakmai alapozás. A következő táblázatokban külön szerepelnek a programban résztvevő osztályok, a reintegrációs osztályok, valamint a programban nem résztvevő, nem osztályok adatai. SZFP II-s an oktatott szakmacsoportok, érintett tanulók száma 2006/7 _ Oktatott szakmacsoport 2006/7 _ Tanulók száma 2007/8 _ Oktatott szakmacsoport 2007/8 _ Tanulók száma Egészségügy Szociális szolgáltatás Művelődés, kommunikáció Egyéb szolgáltatás Gépészet Elektronika Informatika Vegyipar Építészet Könnyűipar Faipar Nyomdaipar Közlekedés Környezetvédelem Közgazdaság Ügyvitel Kereskedelem Vendéglátás Mezőgazdaság Élelmiszeripar Összesen /7 ben az an a leggyakoribb választott szakmacsoport a vendéglátás, a gépészet, az építészet és a kereskedelem, 74 csoportban 2426 tanuló volt. 2007/8 ben ugyanezeket a szakmacsoportokat 74 csoportban 2385 tanulónak oktatták, ebben a ben jelentősen megnőtt a faipari szakmacsoportban képzettek száma. A reintegrációs an csak szakmacsoportos felkészítésről beszélhetünk. A megkérdezett iskolák válaszai alapján a 2006/7-es ben a legtöbb csoport és legtöbb tanuló számára a gépészeti szakacsoportos előkészítést tartottak. 2007/8-as ben a gépészeti szakmacsoport népszerűsége mellé felzárkózott a könnyűipari szakmacsoport is. Az előbbi 13, az utóbbi 10 csoportban folyt 170 és 103 tanulóval. 10/28

11 Reintegrációs an oktatott szakmacsoportok, érintett tanulók száma 2006/7 _ Oktatott szakmacsoport 2006/7 _ Tanulók száma 2007/8 _ Oktatott szakmacsoport 2007/8 _ Tanulók száma Egészségügy Szociális szolgáltatás Művelődés, kommunikáció Egyéb szolgáltatás Gépészet Elektronika Informatika Vegyipar Építészet Könnyűipar Faipar Nyomdaipar Közlekedés Környezetvédelem Közgazdaság Ügyvitel Kereskedelem Vendéglátás Mezőgazdaság Élelmiszeripar Összesen /28

12 A normál, nem an oktatott, legnépszerűbb szakmacsoportok némileg eltérnek a programban résztvevőkétől. Egyrészt a csoportok szerkezete egyenletesebben oszlik meg az egyes szakmacsoportok között, másrészt bejönnek olyan szakmák, amelyeknek követelményei nagyobb előképzettséget kívánnak meg, mint például az egyéb szolgáltatásba sorolt fodrász, kozmetikus, vagy az ügyviteli szakmák. Nem an oktatott szakmacsoportok, érintett tanulók száma 2006/7 _ Oktatott szakmacsoport 2006/7 _ Tanulók száma 2007/8 _ Oktatott szakmacsoport 2007/8 _ Tanulók száma Egészségügy Szociális szolgáltatás Művelődés, kommunikáció Egyéb szolgáltatás Gépészet Elektronika Informatika Vegyipar Építészet Könnyűipar Faipar Nyomdaipar Közlekedés Környezetvédelem Közgazdaság Ügyvitel Kereskedelem Vendéglátás Mezőgazdaság Élelmiszeripar Összesen /28

13 Pedagógusok részvétele képzésekben 2007-ben több mint 3600 pedagógus vett részt képzéseken. A pedagógusok legnagyobb számban a módszertani jellegű képzéseket látogatták, a képzéseken résztvevők 54 %-a részt vett ilyen típusú képzésen. A módszertani jellegű képzések közül az Eredményes tanítás módszerei képzés volt a leglátogatottabb. Kevésbé voltak népszerűek a nyelvi-, közismereti képzések és tréningek, ezeken a képzésben összesen résztvevők 28 %-a jelent meg, alig több mint ezer fő, e képzési típuson belül a leglátogatottabb képzés a Moduláris oktatás volt 457 fő összes résztvevővel. Legkevésbé az intézményrendszer fejlesztését szolgáló tréningek, képzések voltak népszerűek, az össze résztvevő 18%-a vett rajta részt, illetve delegálták oda. A pedagógusok képzési aktivitása A képzés jellege Részt vevő pedagógusok Projektoktatás módszerei 294 Kooperatív módszer 344 Kompetencia alapú oktatás 60 Differenciált tanulásszervezés 112 Eredményes tanítás módszerei 612 Feladatszerkesztő, tesztfejlesztő tréning 51 Hátrányos helyzetűek reintegrációja, felzárkóztatás 140 Hatékony tanuló-megismerési technikák 32 Honfliktuskezelés, kell egy jó csapat 290 összesen 1935 Prezentáció és moderációs tréning 9 Moduláris oktatás 457 Angol nyelvi felkészítés 71 Német nyelvi képzés 24 Idegen nyelvi képzés 74 Külföldön tanult idegen nyelv 42 Közismereti tanárok képzése 34 Speciális pedagógiai képzési feladatokra való felkészítés 64 Pályaorientáció képzése 50 Informatikai fejlesztő képzés 186 Összesen 1011 ITEM 78 Önértékelés, önfejlesztés 153 Minőségfejlesztés 66 Indikátorképzés 14 SZÖM 15 Pedagógiai mérés-értékelés módszertani alapjai 186 Intézményfelelősök képzése 35 Kerettantervi felkészítés 16 Horizontális tanulás 95 Összesen 658 Összesen /28

14 Legnagyobb részvételi arány az eredményes tanítás módszerei, a moduláris oktatás és a kooperatív módszerek témájában szervezett képzéseken volt. Ezzel szemben a válaszok tanúsága szerint alig volt érdeklődés a prezentáció és moderációs tréning, az indikátorképzés, a SZÖM képzés és a kerettantervi felkészítés iránt. Pedagógusok részvétele képzéseke, képzési típusonként, 2007 (fő) eredményes tanítás módszerei moduláris oktatás kooperatív módszer projektoktatás módszerei konfliktuskezelés, kell egy jó csapat pedagógiai mérés-értékelés módszertani alapjai informatikai fejlesztő képzés önértékelés, önfejlesztés hátrányos helyzetűek reintegrációja, felzárkoztatás differenciált tanulásszervezés horizontális tanulás ITEM idegen nyelvi képzés angol nyelvi felkészítés minőségfejlesztés speciális pedagógiai képzési feladatokra való felkészítés kompetencia alapú oktatás feladatszerkesztő, tesztfejlesztő tréning pályaorientáció képzése külföldön tanult idegen nyelv intézményfelelősök képzése közismereti tanárok képzése hatékony tanuló-megismerési technikák német nyelvi képzés kerettantervi felkészítés SZÖM indikátorképzés prezentáció és moderációs tréning /28

15 Átlagosan egy iskolából 53 pedagógus vett részt valamilyen képzésen. Tizenkét iskola nem jelzett egy résztvevőt sem, ugyanakkor hat iskolából több mint százan vettek részt képzéseken. Képzésen résztvevő pedagógusok száma iskolánként 2007 (fő) /28

16 Az intézmények felszereltségének változása A program eredményeképpen számos oktatást segítő eszközt, és számítógépes programot szereztek be az iskolák, illetve tantermek átalakítását végezték el. Természetesen más forrásokat is felhasználtak a beszerzéshez, azonban most a program eredményeképpen történ beszerzéseket vizsgáljuk. A tantermek átalakítását közel 70 %-ban a program segítségével végezték el. Az eszközök közül a lamináló gépek és a spirálozó gépek beszerzését segítette legnagyobb arányba a program. A számítógépek és a szoftverek beszerzést azonban csupán %-ban. Az intézmény felszereltsége, eszközellátottság (darab) A projekt kezdetén A projekt eredményeképpe n megvalósult Más forrásból megvalósult Negyedév végén összesen Az eszközökből a projekt eredményeképpen megvalósult (%) Projektoktatás céljából kialakított tantermek száma ,6 Projektorok száma ,4 Számítógépek száma (asztali) ,1 Lap-topok / notebook-ok száma ,3 Interaktív tábla ,2 CD-lejátszós hangerősítő szett ,0 CD-s magnó ,5 DVD lejátszó és felvevő ,2 Digitális kamera / Fényképezőgép ,3 Fénymásológép ,6 Hőkötő ,0 Irodai programcsomag ,5 Lamináló gép ,7 Multifunkciós készülék ,7 Nyomtató ,8 Operációs rendszer ,6 Scanner (lapolvasó) ,9 Spirálozó ,3 Vetítővászon ,8 Diavetítő ,9 16/28

17 Felnőttképzésben való részvétel Megkérdeztük, hogy az iskolák felnőttképzési tevékenysége milyen szakmacsoportra terjed ki. A válaszadó 61 iskola közül 40 foglalkozik felnőttképzéssel, közel 1600 főt tanítanak. Legtöbb tanuló az elektronika, a mezőgazdaság és a vendéglátás szakmacsoportban tanul. Felnőttképzésben oktatott szakmacsoportok 2007/8 Oktató intézmények száma Tanulók száma Egészségügy 0 0 Szociális szolgáltatás 5 62 Művelődés, kommunikáció 0 0 Egyéb szolgáltatás 0 0 Gépészet Elektronika Informatika 0 0 Vegyipar 0 0 Építészet 1 39 Könnyűipar 1 53 Faipar 1 80 Nyomdaipar 0 0 Közlekedés 3 26 Környezetvédelem 0 0 Közgazdaság 0 0 Ügyvitel 1 19 Kereskedelem 3 58 Vendéglátás Mezőgazdaság Élelmiszeripar Összesen /28

18 Intézmények vállalati kapcsolatai Van-e gyakorlati képzés a megnevezett vállalatnál-intézménynél? Vállalatok száma Vállalatok aránya Van ,0 Nincs 23 4,1 ismeretlen ,9 Összesen Az iskoláktól megkérdeztük, hogy melyek a legfontosabb vállalti kapcsolataik, 560 vállalkozást jelöltek meg az iskolák. A megjelölt iskolák mintegy egyötöde juttat szakképzési hozzájárulást az iskolának. Juttat-e szakképzési hozzájárulást a megnevezett vállalat, intézmény? Vállalatok száma Vállalatok aránya Van ,4 Nincs ,4 Ismeretlen ,2 Összesen ,0 Az iskolák számára a vállalti kapcsolatok az élő munkaerő piaci ismeretek megszerzése céljából is nagyon fontosak. Az alábbi táblázat a válaszadó iskolák kapcsolati körébe tartozó vállalkozások szakmacsoportos igényeit mutatja. A keresett szakmacsoportok közül a vendéglátást és a gépészetet kell kiemelni, a megjelölt igények 29 és 19 százaléka ebbe a két szakmacsoportba tartozik. A kereskedelem iránti igény az összes keresett szakmacsoportból 12 százalékot képviselnek. Vállalkozások által igényelt szakmacsoportok említések száma százalék Művelődés, kommunikáció 1 0,3 Gépészet 57 18,5 Elektronika 16 5,2 Vegyipar 2 0,6 Építészet 19 6,2 Könnyűipar 13 4,2 Faipar 21 6,8 Közlekedés 15 4,9 Kereskedelem 38 12,3 Vendéglátás 88 28,6 Szociális szolgáltatás 8 2,6 Mezőgazdaság 7 2,3 Élelmiszeripar 23 7,5 Összesen ,0 18/28

19 Mellékletek Bukottak aránya (1) Nem Reintegrác iós i évfolyamb 500.sz. Angster József Szakképző Iskola Pécs magas magas alacsony magas 516.sz Ipari Szakképző Iskola és Kollégium Dombóvár magas közepes alacsony 626. Szakképző Iskola és Kollégium Mezőtúr magas magas Ádám László Középiskola és Nagykőrös közepes magas magas Árpád Szakképző Iskola és Kollégium Székesfehér vár alacsony Barabás György Műszaki Szakközépiskola és Sárvár közepes alacsony közepes Baross László Mezőgazdasági Szakközépiskola és Mátészalka magas magas Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája Baja magas magas Bánki Donát Szakképző Iskola Kisbér Kisbér közepes alacsony alacsony Békés Megyei Radványi György Középiskola, Elek alacsony közepes alacsony Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola Budapest közepes közepes Berg Gusztáv Kapuvár alacsony közepes Bessenyei György Mezőgazdasági és Kollégium Tiszabercel Gyomaendrő d magas magas Bethlen Gábor Szakképző Iskola Bethlen Gábor Szakképző Iskola és Kollégium Nyírbátor közepes Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola és K Szekszárd közepes alacsony alacsony Bolyai Farkas Szakképző Iskola Ózd közepes közepes Bornemissza Gergely Szakközép-, és Kollégium Eger alacsony alacsony Csapó Dániel Középiskola, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium Szekszárd magas közepes magas Csepeli Vendéglátóipari Szakközépiskola és Budapest alacsony alacsony Damjanich János Ipari Szakképzési Intézet Hatvan közepes közepes Kazincbarci ka Deák Ferenc Szakképző és Művészeti Szakközépiskola Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskola Budapest magas közepes Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és Kalocsa közepes közepes Dr. Illyés Sándor Oktatási Intézmény Tarhos magas közepes alacsony magas FVM Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium Pétervására magas Galamb József Szakképző Iskola Makó magas alacsony magas Hefele Menyhért Építő- és Faipari Szakképző Iskola Szombathely közepes magas magas Hild József Szakközépiskola és Kollégium Dunaújváros alacsony alacsony Inczédy György Szakközépiskola és Nyíregyháza alacsony Ipari Szakközépiskola és Nagykáta közepes magas Jálics Ernő Általános, Művészeti és Szakképző Iskola, Diákotthon; Kadarkút közepes magas magas magas Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Ipari, Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Jászapáti alacsony alacsony alacsony alacsony Jókai Mór Szakképző Iskola Bonyhád közepes alacsony alacsony József Attila Szakközépiskola, és Kollégium Gyöngyös magas közepes alacsony Kalyi Jag Roma Nemzetiségi és Szakközépiskola Budapest közepes alacsony alacsony Kandó Kálmán Szakközépiskola és Kecskemét alacsony alacsony Kelta Vendéglátó Szakközépiskola és Budapest közepes alacsony 19/28

20 Bukottak aránya (2) Nem Reintegrác iós i évfolyamb Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- és Szolnok alacsony alacsony Kereskedelmi és Idegenforgalmi Középiskola Tokaj magas alacsony alacsony Kocsis Pál Mezőgazdasági Szakközépiskola és Kecskemét alacsony alacsony alacsony alacsony Kolping Katolikus, Speciális és Kollégium Pétfürdő alacsony közepes alacsony Kossuth Lajos Középiskola és Kiskunféleg yháza közepes Kossuth Lajos Közoktatási Intézmény Orosháza magas alacsony közepes Krúdy Gyula Gimnázium, Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakközépi Győr alacsony alacsony Lukács Sándor Szakközép-, és Kollégium Győr magas közepes magas Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Középiskola és Kiskunféleg yháza alacsony Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakközépiskola és, Kollégium Győr alacsony alacsony Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola Pécs alacsony alacsony Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Gimnázium Budapest közepes Rétközi és Népfőiskola Kék magas magas Rippl-Rónai József Közlekedési Szakképző Iskola és Kollégium Kaposvár alacsony magas alacsony Ruhaipari Szakközép- és Szolnok magas alacsony közepes Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi és Vendéglátó Szakképző Iskola Sopron közepes közepes Speciális Budapest Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Budapest Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakképző Iskola Kecskemét magas magas magas Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola Kaposvár közepes alacsony közepes Balassagyar Szondi György Szakközépiskola és mat közepes alacsony alacsony Táncsics Mihály Szakközépiskola, és Kollégium Veszprém magas magas magas Tápai Antal Szakközép-és Szeged Thúry György Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakképző Nagykanizsa magas magas Tolna Megyei Önkormányzat Hunyadi Mátyás Középiskolája és Szekszárd Sátoraljaújhe ly magas magas magas Trefort Ágoston Szakképző Iskola Varró István, Szakközépiskola és Kollégium Karcag magas közepes alacsony közepes Vasvári Pál Középiskola, és Kollégium Tiszavasvári magas magas magas magas Wattay Középiskola és Kiskőrös alacsony alacsony alacsony Wesselényi Miklós Szakközépiskola és Nyíregyháza alacsony közepes Zsigmondy Vilmos és Széchenyi István Szakképző Iskola Nagykanizsa magas magas Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola Békéscsaba alacsony alacsony 20/28

21 Bukottak aránya I.(százalék) Nem Reintegrác iós i évfolyamb 500.sz. Angster József Szakképző Iskola Pécs sz Ipari Szakképző Iskola és Kollégium Dombóvár Szakképző Iskola és Kollégium Mezőtúr Ádám László Középiskola és Nagykőrös Székesfehér vár 6 Árpád Szakképző Iskola és Kollégium Barabás György Műszaki Szakközépiskola és Sárvár Baross László Mezőgazdasági Szakközépiskola és Mátészalka Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája Baja Bánki Donát Szakképző Iskola Kisbér Kisbér Békés Megyei Radványi György Középiskola, Elek Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola Budapest Berg Gusztáv Kapuvár Bessenyei György Mezőgazdasági és Kollégium Tiszabercel Gyomaendrő d Bethlen Gábor Szakképző Iskola Bethlen Gábor Szakképző Iskola és Kollégium Nyírbátor 12 Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola és K Szekszárd Bolyai Farkas Szakképző Iskola Ózd Bornemissza Gergely Szakközép-, és Kollégium Eger Csapó Dániel Középiskola, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium Szekszárd Csepeli Vendéglátóipari Szakközépiskola és Budapest Damjanich János Ipari Szakképzési Intézet Hatvan Kazincbarci ka Deák Ferenc Szakképző és Művészeti Szakközépiskola Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskola Budapest Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és Kalocsa Dr. Illyés Sándor Oktatási Intézmény Tarhos FVM Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium Pétervására 31 Galamb József Szakképző Iskola Makó Hefele Menyhért Építő- és Faipari Szakképző Iskola Szombathely Hild József Szakközépiskola és Kollégium Dunaújváros Inczédy György Szakközépiskola és Nyíregyháza 3 Ipari Szakközépiskola és Nagykáta Jálics Ernő Általános, Művészeti és Szakképző Iskola, Diákotthon; Kadarkút Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Ipari, Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Jászapáti Jókai Mór Szakképző Iskola Bonyhád József Attila Szakközépiskola, és Kollégium Gyöngyös Kalyi Jag Roma Nemzetiségi és Szakközépiskola Budapest Kandó Kálmán Szakközépiskola és Kecskemét 5 5 Kelta Vendéglátó Szakközépiskola és Budapest 18 0 Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- és Szolnok 0 0 Kereskedelmi és Idegenforgalmi Középiskola Tokaj /28

22 Bukottak aránya II.(százalék) Nem Reintegrác iós i évfolyamb Kocsis Pál Mezőgazdasági Szakközépiskola és Kecskemét Kolping Katolikus, Speciális és Kollégium Pétfürdő Kiskunféleg yháza 12 Kossuth Lajos Középiskola és Kossuth Lajos Közoktatási Intézmény Orosháza Krúdy Gyula Gimnázium, Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakközépi Győr 3 3 Lukács Sándor Szakközép-, és Kollégium Győr Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Középiskola és Kiskunféleg yháza 0 Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakközépiskola és, Kollégium Győr 8 8 Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola Pécs 5 5 Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Gimnázium Budapest 13 Rétközi és Népfőiskola Kék Rippl-Rónai József Közlekedési Szakképző Iskola és Kollégium Kaposvár Ruhaipari Szakközép- és Szolnok Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi és Vendéglátó Szakképző Iskola Sopron Speciális Budapest Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Budapest Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakképző Iskola Kecskemét Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola Kaposvár Szondi György Szakközépiskola és Balassagyar mat Táncsics Mihály Szakközépiskola, és Kollégium Veszprém Tápai Antal Szakközép-és Szeged Thúry György Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakképző Nagykanizsa Tolna Megyei Önkormányzat Hunyadi Mátyás Középiskolája és Szekszárd Sátoraljaújhe ly Trefort Ágoston Szakképző Iskola Varró István, Szakközépiskola és Kollégium Karcag Vasvári Pál Középiskola, és Kollégium Tiszavasvári Wattay Középiskola és Kiskőrös Wesselényi Miklós Szakközépiskola és Nyíregyháza Zsigmondy Vilmos és Széchenyi István Szakképző Iskola Nagykanizsa Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola Békéscsaba /28

23 Lemorzsolódók aránya (1) Nem Reintegrác iós i évfolyamb 500.sz. Angster József Szakképző Iskola Pécs közepes 516.sz Ipari Szakképző Iskola és Kollégium Dombóvár 626. Szakképző Iskola és Kollégium Mezőtúr magas magas Ádám László Középiskola és Nagykőrös alacsony alacsony alacsony Árpád Szakképző Iskola és Kollégium Székesfehér vár alacsony Barabás György Műszaki Szakközépiskola és Sárvár közepes közepes Baross László Mezőgazdasági Szakközépiskola és Mátészalka közepes alacsony Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája Baja Bánki Donát Szakképző Iskola Kisbér Kisbér magas magas Békés Megyei Radványi György Középiskola, Elek alacsony alacsony alacsony Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola Budapest alacsony alacsony Berg Gusztáv Kapuvár magas közepes Bessenyei György Mezőgazdasági és Kollégium Tiszabercel Gyomaendrő d magas magas Bethlen Gábor Szakképző Iskola Bethlen Gábor Szakképző Iskola és Kollégium Nyírbátor közepes Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola és K Szekszárd alacsony Bolyai Farkas Szakképző Iskola Ózd közepes közepes Bornemissza Gergely Szakközép-, és Kollégium Eger magas magas magas Csapó Dániel Középiskola, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium Szekszárd közepes Csepeli Vendéglátóipari Szakközépiskola és Budapest magas magas magas Damjanich János Ipari Szakképzési Intézet Hatvan alacsony alacsony Kazincbarci Deák Ferenc Szakképző és Művészeti Szakközépiskola ka Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskola Budapest Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és Kalocsa alacsony alacsony Dr. Illyés Sándor Oktatási Intézmény Tarhos magas magas magas közepes FVM Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium Pétervására magas Galamb József Szakképző Iskola Makó alacsony Hefele Menyhért Építő- és Faipari Szakképző Iskola Szombathely alacsony alacsony alacsony Hild József Szakközépiskola és Kollégium Dunaújváros magas alacsony Inczédy György Szakközépiskola és Nyíregyháza alacsony Ipari Szakközépiskola és Nagykáta Jálics Ernő Általános, Művészeti és Szakképző Iskola, Diákotthon; Kadarkút magas magas Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Ipari, Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Jászapáti alacsony magas Jókai Mór Szakképző Iskola Bonyhád alacsony József Attila Szakközépiskola, és Kollégium Gyöngyös közepes alacsony Kalyi Jag Roma Nemzetiségi és Szakközépiskola Budapest magas magas Kandó Kálmán Szakközépiskola és Kecskemét Kelta Vendéglátó Szakközépiskola és Budapest közepes Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- és Szolnok alacsony alacsony Kereskedelmi és Idegenforgalmi Középiskola Tokaj alacsony alacsony alacsony alacsony 23/28

24 Lemorzsolódók aránya (2) Nem Reintegrác iós i évfolyamb Kocsis Pál Mezőgazdasági Szakközépiskola és Kecskemét közepes közepes magas Alacsony Kolping Katolikus, Speciális és Kollégium Pétfürdő közepes magas közepes Kiskunféleg yháza Kossuth Lajos Középiskola és Kossuth Lajos Közoktatási Intézmény Orosháza magas magas Krúdy Gyula Gimnázium, Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakközépi Győr alacsony alacsony Lukács Sándor Szakközép-, és Kollégium Győr alacsony alacsony alacsony Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Középiskola és Kiskunféleg yháza alacsony Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakközépiskola és, Kollégium Győr alacsony alacsony Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola Pécs Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Gimnázium Budapest közepes Rétközi és Népfőiskola Kék alacsony Rippl-Rónai József Közlekedési Szakképző Iskola és Kollégium Kaposvár alacsony magas alacsony Ruhaipari Szakközép- és Szolnok alacsony közepes magas Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi és Vendéglátó Szakképző Iskola Sopron alacsony alacsony Speciális Budapest Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Budapest Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakképző Iskola Kecskemét alacsony alacsony alacsony Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola Kaposvár magas alacsony Szondi György Szakközépiskola és Balassagyar mat alacsony Táncsics Mihály Szakközépiskola, és Kollégium Veszprém alacsony alacsony alacsony Tápai Antal Szakközép-és Szeged Thúry György Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakképző Nagykanizsa alacsony alacsony Tolna Megyei Önkormányzat Hunyadi Mátyás Középiskolája és Szekszárd Sátoraljaújhe ly magas közepes Trefort Ágoston Szakképző Iskola Varró István, Szakközépiskola és Kollégium Karcag magas magas Vasvári Pál Középiskola, és Kollégium Tiszavasvári magas magas magas Wattay Középiskola és Kiskőrös alacsony alacsony alacsony Wesselényi Miklós Szakközépiskola és Nyíregyháza közepes alacsony Zsigmondy Vilmos és Széchenyi István Szakképző Iskola Nagykanizsa Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola Békéscsaba 24/28

25 Lemorzsolódók aránya I. (százalék) Nem Reintegrác iós i évfolyamb 500.sz. Angster József Szakképző Iskola Pécs sz Ipari Szakképző Iskola és Kollégium Dombóvár Szakképző Iskola és Kollégium Mezőtúr Ádám László Középiskola és Nagykőrös Székesfehér vár 2 Árpád Szakképző Iskola és Kollégium Barabás György Műszaki Szakközépiskola és Sárvár Baross László Mezőgazdasági Szakközépiskola és Mátészalka Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája Baja 8 8 Bánki Donát Szakképző Iskola Kisbér Kisbér Békés Megyei Radványi György Középiskola, Elek Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola Budapest 4 4 Berg Gusztáv Kapuvár Bessenyei György Mezőgazdasági és Kollégium Tiszabercel Gyomaendrő d Bethlen Gábor Szakképző Iskola Bethlen Gábor Szakképző Iskola és Kollégium Nyírbátor 12 Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola és K Szekszárd Bolyai Farkas Szakképző Iskola Ózd Bornemissza Gergely Szakközép-, és Kollégium Eger Csapó Dániel Középiskola, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium Szekszárd Csepeli Vendéglátóipari Szakközépiskola és Budapest Damjanich János Ipari Szakképzési Intézet Hatvan 1 0 Kazincbarci ka Deák Ferenc Szakképző és Művészeti Szakközépiskola Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskola Budapest Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és Kalocsa 4 4 Dr. Illyés Sándor Oktatási Intézmény Tarhos FVM Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium Pétervására 21 Galamb József Szakképző Iskola Makó Hefele Menyhért Építő- és Faipari Szakképző Iskola Szombathely Hild József Szakközépiskola és Kollégium Dunaújváros Inczédy György Szakközépiskola és Nyíregyháza 2 Ipari Szakközépiskola és Nagykáta 9 8 Jálics Ernő Általános, Művészeti és Szakképző Iskola, Diákotthon; Kadarkút Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Ipari, Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Jászapáti Jókai Mór Szakképző Iskola Bonyhád József Attila Szakközépiskola, és Kollégium Gyöngyös Kalyi Jag Roma Nemzetiségi és Szakközépiskola Budapest Kandó Kálmán Szakközépiskola és Kecskemét 7 7 Kelta Vendéglátó Szakközépiskola és Budapest 7 13 Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- és Szolnok 0 0 Kereskedelmi és Idegenforgalmi Középiskola Tokaj /28

26 Lemorzsolódók aránya II. (százalék) Nem Reintegrác iós i évfolyamb Kocsis Pál Mezőgazdasági Szakközépiskola és Kecskemét Kolping Katolikus, Speciális és Kollégium Pétfürdő Kiskunféleg yháza 9 Kossuth Lajos Középiskola és Kossuth Lajos Közoktatási Intézmény Orosháza Krúdy Gyula Gimnázium, Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakközépi Győr 2 2 Lukács Sándor Szakközép-, és Kollégium Győr Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Középiskola és Kiskunféleg yháza 3 Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakközépiskola és, Kollégium Győr 3 3 Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola Pécs 6 6 Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Gimnázium Budapest 13 Rétközi és Népfőiskola Kék 7 0 Rippl-Rónai József Közlekedési Szakképző Iskola és Kollégium Kaposvár Ruhaipari Szakközép- és Szolnok Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi és Vendéglátó Szakképző Iskola Sopron 3 3 Speciális Budapest Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Budapest Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakképző Iskola Kecskemét Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola Kaposvár Szondi György Szakközépiskola és Balassagyar mat Táncsics Mihály Szakközépiskola, és Kollégium Veszprém Tápai Antal Szakközép-és Szeged Thúry György Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakképző Nagykanizsa 1 1 Tolna Megyei Önkormányzat Hunyadi Mátyás Középiskolája és Szekszárd Sátoraljaújhe ly Trefort Ágoston Szakképző Iskola Varró István, Szakközépiskola és Kollégium Karcag Vasvári Pál Középiskola, és Kollégium Tiszavasvári Wattay Középiskola és Kiskőrös Wesselényi Miklós Szakközépiskola és Nyíregyháza Zsigmondy Vilmos és Széchenyi István Szakképző Iskola Nagykanizsa 5 5 Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola Békéscsaba /28

27 2007-ben képzésen résztvevő pedagógusok száma iskolánként Résztvevők száma 500.sz. Angster József Szakképző Iskola Pécs sz Ipari Szakképző Iskola és Kollégium Dombóvár Szakképző Iskola és Kollégium Mezőtúr 47 Ádám László Középiskola és Nagykőrös 0 Árpád Szakképző Iskola és Kollégium Székesfehérvár 125 Barabás György Műszaki Szakközépiskola és Sárvár 39 Baross László Mezőgazdasági Szakközépiskola és Mátészalka 57 Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája Baja 50 Bánki Donát Szakképző Iskola Kisbér Kisbér 0 Békés Megyei Radványi György Középiskola, Elek 78 Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola Budapest 37 Berg Gusztáv Kapuvár 73 Bessenyei György Mezőgazdasági és Kollégium Tiszabercel Bethlen Gábor Szakképző Iskola Gyomaendrőd 70 Bethlen Gábor Szakképző Iskola és Kollégium Nyírbátor 72 Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola és K Szekszárd 83 Bolyai Farkas Szakképző Iskola Ózd 56 Bornemissza Gergely Szakközép-, és Kollégium Eger 1 Csapó Dániel Középiskola, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollé Szekszárd 19 Csepeli Vendéglátóipari Szakközépiskola és Budapest 35 Damjanich János Ipari Szakképzési Intézet Hatvan 39 Deák Ferenc Szakképző és Művészeti Szakközépiskola Kazincbarcika 0 Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskola Budapest 70 Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és Kalocsa 55 Dr. Illyés Sándor Oktatási Intézmény Tarhos 60 FVM Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium Pétervására 77 Galamb József Szakképző Iskola Makó 135 Hefele Menyhért Építő- és Faipari Szakképző Iskola Szombathely 200 Hild József Szakközépiskola és Kollégium Dunaújváros 58 Inczédy György Szakközépiskola és Nyíregyháza 37 Ipari Szakközépiskola és Nagykáta 69 Jálics Ernő Általános, Művészeti és Szakképző Iskola, Diákotthon; Kadarkút 31 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Ipari, Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Jászapáti 96 Jókai Mór Szakképző Iskola Bonyhád 0 József Attila Szakközépiskola, és Kollégium Gyöngyös 0 Kalyi Jag Roma Nemzetiségi és Szakközépiskola Budapest 47 Kandó Kálmán Szakközépiskola és Kecskemét 28 Kelta Vendéglátó Szakközépiskola és Budapest 91 Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- és Szolnok 0 Kereskedelmi és Idegenforgalmi Középiskola Tokaj 122 Kocsis Pál Mezőgazdasági Szakközépiskola és Kecskemét 54 Kolping Katolikus, Speciális és Kollégium Pétfürdő 0 Kossuth Lajos Középiskola és Kiskunfélegyháza 72 Kossuth Lajos Közoktatási Intézmény Orosháza 76 Krúdy Gyula Gimnázium, Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakközépi Győr 36 Lukács Sándor Szakközép-, és Kollégium Győr 0 Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Középiskola és Kiskunfélegyháza 61 Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakközépiskola és, Kollégium Győr 54 Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola Pécs 40 Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Gimnázium Budapest 33 Rétközi és Népfőiskola Kék 32 Rippl-Rónai József Közlekedési Szakképző Iskola és Kollégium Kaposvár 73 Ruhaipari Szakközép- és Szolnok 57 27/28

28 Résztvevők száma Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi és Vendéglátó Szakképző Isko Sopron 69 Speciális Budapest 0 Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Budapest 0 Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakképző Iskola Kecskemét 61 Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola Kaposvár 109 Szondi György Szakközépiskola és Balassagyarmat 0 Táncsics Mihály Szakközépiskola, és Kollégium Veszprém 35 Tápai Antal Szakközép-és Szeged 0 Thúry György Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakképző Nagykanizsa 46 Tolna Megyei Önkormányzat Hunyadi Mátyás Középiskolája és Szekszárd Trefort Ágoston Szakképző Iskola Sátoraljaújhely 75 Varró István, Szakközépiskola és Kollégium Karcag 40 Vasvári Pál Középiskola, és Kollégium Tiszavasvári 91 Wattay Középiskola és Kiskőrös 54 Wesselényi Miklós Szakközépiskola és Nyíregyháza 55 Zsigmondy Vilmos és Széchenyi István Szakképző Iskola Nagykanizsa 47 Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola Békéscsaba 90 Összesen /28

Szakiskolai Fejlesztési Program II. VII. Monitoring jelentés

Szakiskolai Fejlesztési Program II. VII. Monitoring jelentés 3K CONSENS IRODA Szakiskolai Fejlesztési Program II. VII. Monitoring jelentés 2008. III. negyedév 2008. október 31. Tartalom 1. BEVEZETÉS... 3 2. A JELENTÉS CÉLJA, HATÓKÖRE... 3 3. FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK,

Részletesebben

2014/2015. tanév Út az érettségihez alprogram Intézményi továbbfutói lista. Kifizetendő Pályázat. Intézmény Intézmény neve.

2014/2015. tanév Út az érettségihez alprogram Intézményi továbbfutói lista. Kifizetendő Pályázat. Intézmény Intézmény neve. i továbbfutói lista neve város 1 UE-T-5142 "Kis Tigris" Gimnázium, és 200475 Komló Dél-Dunántúl 35 11 6 420 000 Ft 2 UE-T-5105 Abigél Két Tanítási Nyelvű Általános, Alapfokú Művészeti, Szakképző, Gimnázium,

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT GYİRI KIRENDELTSÉG ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT

NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT GYİRI KIRENDELTSÉG ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT GYİRI KIRENDELTSÉG ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT GYİR-MOSON-SOPRON MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA 2010/2011. TANÉVBEN Gimnáziumok

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KÖZÉPISKOLÁK VÉGZŐS TANULÓINAK ELHELYEZKEDÉSI SZÁNDÉKFELMÉRÉSE 2014/2015. TANÉV

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KÖZÉPISKOLÁK VÉGZŐS TANULÓINAK ELHELYEZKEDÉSI SZÁNDÉKFELMÉRÉSE 2014/2015. TANÉV GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KÖZÉPISKOLÁK VÉGZŐS TANULÓINAK ELHELYEZKEDÉSI SZÁNDÉKFELMÉRÉSE 2014/2015. TANÉV 2015. április Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályán 9021

Részletesebben

Település. Kecskemét 21-6207-05 parkgondozó 5 4 0 1 Kecskeméti Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium 201177 Speciális Szakiskolája

Település. Kecskemét 21-6207-05 parkgondozó 5 4 0 1 Kecskeméti Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium 201177 Speciális Szakiskolája 1/31 I. Speciális szakiskolai képzés összesen A végzős létszámból a várható munkaerőpiaci megjelenésre vonatkozó adatok a megkérdezés időpontjában az iskolák által történt becslés alapján kerültek feldolgozásra,

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ HEVES I NTÉZET MEGYEI PEDAGÓGI AI Heves Megyei Pedagógiai Szakszolgálat PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁT VÉGZETT TANULÓK TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉGEI HEVES MEGYÉBEN A 2015/2016-OS TANÉVBEN

Részletesebben

GYİR - MOSON - SOPRON MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA 2011/2012. TANÉVBEN

GYİR - MOSON - SOPRON MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA 2011/2012. TANÉVBEN GYİR - MOSON - SOPRON MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA 2011/2012. TANÉVBEN 1 BEVEZETİ Gyır- Moson-Sopron megye 8. osztályos tanulóinak továbbtanulási szándékfelmérése

Részletesebben

Győr-Moson-Sopron megyei összesítés

Győr-Moson-Sopron megyei összesítés Szándékfelmérés 2013. december Győr-Moson-Sopron megyei összesítés GIMNÁZIUMOK GYŐR I Apor Vilmos Római Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Kollégium 4 évfolyamos

Részletesebben

Szombathelyi Műszaki Szakképzési Centrum. Tájékoztató Vas megye szakképzésének helyzetéről, fejlesztési szükségleteiről

Szombathelyi Műszaki Szakképzési Centrum. Tájékoztató Vas megye szakképzésének helyzetéről, fejlesztési szükségleteiről Szombathelyi Műszaki Szakképzési Centrum Tájékoztató Vas megye szakképzésének helyzetéről, fejlesztési szükségleteiről A Szombathelyi Műszaki Szakképzési Centrum Megalakítása A szakképzésről szóló 2011.

Részletesebben

2014/15. tanév Eredményességi Pontverseny Középiskolás rangsor

2014/15. tanév Eredményességi Pontverseny Középiskolás rangsor Helyezés Iskola Város Megye Pontszám Bónusz Összesen 1 Boronkay György Műszaki Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium Vác Pest 248 60 308 2 Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium Szombathely Vas 182 40 222

Részletesebben

Beszámoló a Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum munkájáról Tájékoztató a Vas Megyei Közgyűlés számára

Beszámoló a Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum munkájáról Tájékoztató a Vas Megyei Közgyűlés számára Beszámoló a i Szolgáltatási Szakképzési Centrum munkájáról Tájékoztató a Vas Megyei Közgyűlés számára A i Szolgáltatási Szakképzési Centrum mint új intézmény Alapadatok: Az intézmény megnevezése: i Szolgáltatási

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA (Tervezet) A szakképzés-fejlesztési koncepció megalkotásának szükségessége 1) A munkaerı-piac igényeihez való alkalmazkodás

Részletesebben

Hengermalom utca 19-21. (Tesco) 12 BUDAPEST. II. Rákóczi Ferenc út 154-170. (Csepel Pláza) 22 22. kerület

Hengermalom utca 19-21. (Tesco) 12 BUDAPEST. II. Rákóczi Ferenc út 154-170. (Csepel Pláza) 22 22. kerület Sorszám Megye Település Cím 1 02. kerület Bátori László utca 2. 2 02. kerület Margit körút 47-49. 3 05. kerület Erzsébet tér 2-3. 4 06. kerület Andrássy út 55. 5 07. kerület Erzsébet körút 6. 6 08. kerület

Részletesebben

Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2010/2011 Regionális forduló eredményei

Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2010/2011 Regionális forduló eredményei Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2010/2011 Regionális forduló eredményei Versenyző Irodalom - Magyar nyelv és helyesírás 2011. március 5. Dél-Alföld Molnár Veronika 73,0 21 3 Vajda Péter Oktatási

Részletesebben

Az iskola egyedi kódszáma: 031627

Az iskola egyedi kódszáma: 031627 Intézmény neve: József Attila Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Címe: 3200 Gyöngyös, Kócsag u. 36-38. Telefax: 37/311-673 Honlap: www.jozsefa-gy.sulinet.hu E-mail: jaszk@jozsefa-gy.sulinet.hu Igazgató:

Részletesebben

HARMADFOKÚ OKTATÁS VAGY FİISKOLAI KAR BERETTYÓÚJFALUBAN?

HARMADFOKÚ OKTATÁS VAGY FİISKOLAI KAR BERETTYÓÚJFALUBAN? 1 HARMADFOKÚ OKTATÁS VAGY FİISKOLAI KAR BERETTYÓÚJFALUBAN? BEVEZETÉS Berettyóújfalunak, mint a Bihari kistérség, központjának kötelessége a tudásátadás minden formájának létrehozása, életbenntartása és

Részletesebben

Az OTP MAXIMA Kötvény Alap Rövidített Tájékoztatója

Az OTP MAXIMA Kötvény Alap Rövidített Tájékoztatója Az OTP MAXIMA Kötvény Alap Rövidített Tájékoztatója Budapest, 2004. szeptember TARTALOM 1. A BEFEKTETÉSI ALAP CÉLJA, A BEFEKTETÉSI POLITIKA ÁLTAL KITŰZÖTT BEFEKTETÉSI CÉL... 3 2. AZ ALAPKEZELŐ MEGNEVEZÉSE,

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017. tanév

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017. tanév FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017. tanév A szakképzésről szóló, 2011. évi CLXXXVII. törvény változását követően 2015. július 1-én megalakultak a Szakképzési Centrumok. A Budapesti Komplex Szakképzési Centrum

Részletesebben

VÁLASZTOTTÁL MÁR? Közép-dunántúli Regionális Pedagógiai Intézet Tatabánya 2008.

VÁLASZTOTTÁL MÁR? Közép-dunántúli Regionális Pedagógiai Intézet Tatabánya 2008. VÁLASZTOTTÁL MÁR? Közép-dunántúli Regionális Pedagógiai Intézet Tatabánya 2008. Komárom-Esztergom megyei pályaválasztási tájékoztató a 2009/2010. tanévre Szerkesztette: Seres Mónika Kiadja: Közép-dunántúli

Részletesebben

TARTALOM. Bevezető ' 15 BUDAPEST ; 17. Szakkönyvtárak 17

TARTALOM. Bevezető ' 15 BUDAPEST ; 17. Szakkönyvtárak 17 TARTALOM Bevezető ' 15 BUDAPEST ; 17 Szakkönyvtárak 17 1. Országos Széchényi Könyvtár 17 2. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára 19 3. Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Kutatóintézet Könyvtára

Részletesebben

Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjának kirendeltségei:

Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjának kirendeltségei: Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjának kirendeltségei: Budapest, III. Heltai Jenő tér 7. Budapest, XXI. Mansfeld Péter utca 1. Budapest, IX. Ráday utca 42-44. Dr. Nyitrai Károly egyéni

Részletesebben

120/2015. (V. 21.) Korm. rendelet

120/2015. (V. 21.) Korm. rendelet 120/2015. (V. 21.) Korm. rendelet a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartásában működő egyes szakképzési feladatot ellátó köznevelési intézmények fenntartóváltásával összefüggő intézkedésekről

Részletesebben

TANULÓI KÖZÖSSÉGEK ÉPÍTÉSE, KÖZÖSSÉGEK HÁLÓZATA A BAKONYI TISZK-BEN

TANULÓI KÖZÖSSÉGEK ÉPÍTÉSE, KÖZÖSSÉGEK HÁLÓZATA A BAKONYI TISZK-BEN TANULÓI KÖZÖSSÉGEK ÉPÍTÉSE, KÖZÖSSÉGEK HÁLÓZATA A BAKONYI TISZK-BEN 2010. december 15. TANULÓI KÖZÖSSÉGEK ÉPÍTÉSE, KÖZÖSSÉGEK HÁLÓZATA A BAKONYI TISZK-BEN 1 BEVEZET 4 2 EL ZMÉNYEK INTEGRÁCIÓ A BAKONYI

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Heves megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Heves megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Heves megye A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont után bekövetkező

Részletesebben

Üzleti célú fénymásolás szolgáltatás ÁSZF 1. sz. melléklet

Üzleti célú fénymásolás szolgáltatás ÁSZF 1. sz. melléklet 1. Budapest 72 posta 1426 Budapest Baross tér 11/c 2. Akasztó posta 6221 Akasztó Fő utca 47. 3. Bácsbokod posta 6453 Bácsbokod Hunyadi utca 30. 4. Bagod posta 8992 Bagod Kossuth Lajos utca 11. 5. Baja

Részletesebben

Shell. Hálózat BUDAPEST

Shell. Hálózat BUDAPEST Shell Hálózat BUDAPEST 1138, Váci út 196. 1037, Bécsi út 277. 1089, Kálvária tér 035865 1143, Stefánia út 1-5 1115, Tétényi út 2. 1138, Népfürdő utca 25832/2 hrsz. IDEIGLENESEN ZÁRVA 1016, Mészáros utca

Részletesebben

Pályaválasztási tájékoztatója

Pályaválasztási tájékoztatója A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Pályaválasztási tájékoztatója a megye középfokú intézményeiről, általános iskolai tanulók részére 2016/2017. tanév Bevezető Kedves Pályaválasztó Tanulók!

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 9403/2010. Elıterjesztés - a képviselı-testületnek - A Vay Miklós Szakképzı

Részletesebben

Műszaki jellegű képzések: informatikai, gépipari, hardver-elektronika, környezetvédelem-vegyészet Kéttannyelvű képzések

Műszaki jellegű képzések: informatikai, gépipari, hardver-elektronika, környezetvédelem-vegyészet Kéttannyelvű képzések A tájékoztató összefoglaló az iskolák által kiadott szórólapok, és a honlapjukon tartalmazott információk alapján készült. A közeljövőben várható a közoktatást szabályozó törvény változása, amelyek befolyásolhatják

Részletesebben

III. Szakmai program bevezető

III. Szakmai program bevezető III. Szakmai program bevezető Tartalomjegyzék 1. Bevezető... 3 1.1. Az iskola szakképzési tevékenysége... 3 1.2. Az intézményben folyó képzési (szakképzési) irányok... 3 1.3. Választható szakmacsoportok,

Részletesebben

Pályaválasztási Kiállítás 2009. - Győr

Pályaválasztási Kiállítás 2009. - Győr Pályaválasztási Kiállítás 2009. - Győr Helyszín: Krúdy Gyula Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Középiskola Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola Cím: 9024 Győr, Örkény I. út 8-10. Időpont:

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/147. Tájékoztató az eljárás eredményéről/eu/2011.08.19. EUHL. Hirdetmény típusa:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/147. Tájékoztató az eljárás eredményéről/eu/2011.08.19. EUHL. Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről - Adásvételi szerződés informatikai eszközök beszerzésére a TIOP-2.2.8/14 azonosító számú, Infrastrukturális fejlesztések megvalósítása c. kiemelt projekt keretében

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT ZALAEGERSZEGI KIRENDELTSÉG ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT

NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT ZALAEGERSZEGI KIRENDELTSÉG ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT ZALAEGERSZEGI KIRENDELTSÉG ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT ZALA MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA 2010/2011. TANÉVBEN Iskola

Részletesebben

VÍZILABDA ALBUM ÉS MATRICACSOMAGOK ÁRUSHELYEK LISTA POSTA POSTA _ Árus _ Címe Bács-Kiskun megye 6000 Kecskemét Dózsa György út 23.

VÍZILABDA ALBUM ÉS MATRICACSOMAGOK ÁRUSHELYEK LISTA POSTA POSTA _ Árus _ Címe Bács-Kiskun megye 6000 Kecskemét Dózsa György út 23. VÍZILABDA ALBUM ÉS MATRICACSOMAGOK ÁRUSHELYEK LISTA POSTA Megye POSTA _ Árus _ Címe Bács-Kiskun megye 6000 Kecskemét Dózsa György út 23. Bács-Kiskun megye 6000 Kecskemét Gázló utca 29/a Bács-Kiskun megye

Részletesebben

Szakiskolai Fejlesztési Program II. XII. Monitoring jelentés. 2009. III. negyedév. Monitoring I. szakasz zárójelentés

Szakiskolai Fejlesztési Program II. XII. Monitoring jelentés. 2009. III. negyedév. Monitoring I. szakasz zárójelentés 3K CONSENS IRODA Szakiskolai Fejlesztési Program II. XII. Monitoring jelentés 2009. III. negyedév Monitoring I. szakasz zárójelentés 2009. október 30. Tartalom 1. Bevezetés... 4 2. A jelentés célja, hatóköre...

Részletesebben

KH BANK fióklista Megye Település Kerület Cím Telefon Fax Nyitvatartás sablon

KH BANK fióklista Megye Település Kerület Cím Telefon Fax Nyitvatartás sablon Bács-Kiskun Bácsalmás Szt. János u. 11. (06 79) 520 190 (06 79) 520 191 sztenderd Bács-Kiskun Baja Szentháromság tér 8-10. (06 79) 523 360 (06 79) 523 089 sztenderd Bács-Kiskun Jánoshalma Rákóczi út 10.

Részletesebben

Berettyóújfalu Város Polgármesterétől Intézményi Iroda ELŐTERJESZTÉS

Berettyóújfalu Város Polgármesterétől Intézményi Iroda ELŐTERJESZTÉS Tárgyalja: Oktatási és Kulturális Bizottság Nyilvános ülés anyaga Berettyóújfalu Város Polgármesterétől Intézményi Iroda ELŐTERJESZTÉS a középfokú köznevelési intézmények és a Közintézmények Szolgáltató

Részletesebben

K I V O N A T a képviselő-testület 2010. június 24-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T a képviselő-testület 2010. június 24-i ülésének jegyzőkönyvéből 1 SÁRVÁR VÁROS JEGYZŐJE 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. Telefon:95-232-555. K I V O N A T a képviselő-testület 2010. június 24-i ülésének jegyzőkönyvéből 1. 138/2010. /VI.24./ számú képviselő-testületi határozat

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROG- RAMJA

PEDAGÓGIAI PROG- RAMJA A Kiskunfélegyházi Középiskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium PEDAGÓGIAI PROG- RAMJA Készült: 2010. 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 I. BEVEZETÉS... 6 Az összevont intézmény létrejötte:...

Részletesebben

GAZDASÁG-ÉS FOGLALKOZTATÁSFEJLESZTÉSI PARTNERSÉG A SZOMBATHELYI JÁRÁS TERÜLETÉN C. PROJEKT TOP-6.8.2-15 KÓDSZÁMÚ FELHÍVÁS

GAZDASÁG-ÉS FOGLALKOZTATÁSFEJLESZTÉSI PARTNERSÉG A SZOMBATHELYI JÁRÁS TERÜLETÉN C. PROJEKT TOP-6.8.2-15 KÓDSZÁMÚ FELHÍVÁS GAZDASÁGÉS FOGLALKOZTATÁSFEJLESZTÉSI PARTNERSÉG A SZOMBATHELYI JÁRÁS TERÜLETÉN C. PROJEKT TOP6.8.215 KÓDSZÁMÚ FELHÍVÁS MEGVALÓSÍTHATÓSÁGI TANULMÁNY 1. VÁLTOZATA Konzorciumvezető: Szombathely Megyei Jogú

Részletesebben

Iskolánk bemutatása. Munkánk mottója: Minden gyereknek jogában áll a világot a leggazdagabban átélni.

Iskolánk bemutatása. Munkánk mottója: Minden gyereknek jogában áll a világot a leggazdagabban átélni. Iskolánk bemutatása Kaszásné Simon Márta tanárnő a Diákönkormányzat szerepéről és tevékenységéről, az iskola diákéletéről beszélt az érdeklődőknek. Először a Diákönkormányzat szervezeti, működési felépítéséről

Részletesebben

Címzett támogatások kódolási jegyzéke a 2008. évi beszámoláshoz. Önkormányzat neve Támogatott feladat kód

Címzett támogatások kódolási jegyzéke a 2008. évi beszámoláshoz. Önkormányzat neve Támogatott feladat kód Címzett támogatások kódolási jegyzéke a 2008. évi beszámoláshoz 3. számú melléklet Önkormányzat neve Támogatott feladat kód Ivóvíz-minıség javítás (Mecsek V-VIII. ütem,makároldal) 1 Ivóvíz-minıség javítás

Részletesebben

Tájékoztató Vas megye középfokú intézményei által a 2014/2015. tanévre meghirdetett és elindított osztályokról

Tájékoztató Vas megye középfokú intézményei által a 2014/2015. tanévre meghirdetett és elindított osztályokról Tájékoztató Vas megye középfokú intézményei által a 2014/2015. tanévre meghirdetett és elindított ról GIMNÁZIUMOK 2014/2015. tanévre meghirdetett, szakok CELLDÖMÖLK / Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium

Részletesebben

MKB Alapkezelı zrt. 1056 Budapest, Váci utca 38. telefon: 268-7834; 268-8284; 268-8184 telefax: 268-7509;268-8399 E-mail: mkbalapkezelo@mkb.

MKB Alapkezelı zrt. 1056 Budapest, Váci utca 38. telefon: 268-7834; 268-8284; 268-8184 telefax: 268-7509;268-8399 E-mail: mkbalapkezelo@mkb. MKB Alapkezelı zrt. 1056 Budapest, Váci utca 38. telefon: 268-7834; 268-8284; 268-8184 telefax: 268-7509;268-8399 E-mail: mkbalapkezelo@mkb.hu Az MKB Befektetési Alapkezelı zrt. hirdetménye Nyilvános Ajánlattétel

Részletesebben

Pályaválasztási Kiállítás 2009 - Eger

Pályaválasztási Kiállítás 2009 - Eger Pályaválasztási Kiállítás 2009 - Eger Helyszín: Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok Cím: Eger, Érsekkert Időpont: 2009. november 17-19. A kiállításon való részvétel mind egyéni, mind csoportos látogatás esetén

Részletesebben

Szakiskolai Önértékelési Modell I. dokumentációja 2009.

Szakiskolai Önértékelési Modell I. dokumentációja 2009. amjanich János Ipari Szakképzési Intézet Szakiskolai Önértékelési Modell I. dokumentációja 2009. Tartalomjegyzék 1. Önértékelési projektterv... 3 2. Helyzetfelmérés... 8 Az intézmény bemutatása... 8 I.

Részletesebben

PÁLYÁZAT PÁPAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

PÁLYÁZAT PÁPAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM PÁLYÁZAT PÁPAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM ACSÁDY IGNÁC SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA TAGINTÉZMÉNY-VEZETŐI BEOSZTÁSRA a pályázati adatbázisban szereplő azonosítószám: 37-5/2016/3 Pápa, 2016. április 4. pályázó: Dr. Császár

Részletesebben

Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2008/2009 Regionális forduló eredményei

Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2008/2009 Regionális forduló eredményei Országos i Közismereti Verseny 2008/2009 Regionális forduló eredményei Versenyző Számítástechnika 2009. március 7. Dél-Alföld Paitkó Dániel 0,0 125 17 Kós Károly Építő-, Fa- és Szolgáltatóipari Tagiskola

Részletesebben

Zsámbéki Premontrei Szakközépiskola és Szakiskola helyi tanterve Tartalomjegyzék

Zsámbéki Premontrei Szakközépiskola és Szakiskola helyi tanterve Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék 1. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, a kötelezı és választható tantárgyak és azok ai... 6 1.1.1. A szakiskolai óraterv a kerettanterv A változat szerint...6 1.1.2.Szegregált és

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Somogy megye, 2011/1

Statisztikai tájékoztató Somogy megye, 2011/1 Statisztikai tájékoztató Somogy megye, 2011/1 Központi Statisztikai Hivatal 2011. június Tartalom Bevezetés...2 Ipar...2 Építőipar...3 Lakásépítés...3 Idegenforgalom...4 Beruházás...5 Népesség, népmozgalom...6

Részletesebben

GYAKORI KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK Frissítve: 2013. október 08.

GYAKORI KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK Frissítve: 2013. október 08. GYAKORI KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK Frissítve: 2013. október 08. 1.Kérdés: Igaz-e, hogy a Boronkayba 4,5 alatt esélytelen bekerülni? A felvételi rendszerünk pontszámítása három elemre épül. Ebből csak az egyik

Részletesebben

A jövő tudósai A NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM EDDIGI EREDMÉNYEI ÉS TOVÁBBI TERVEI. A jövő tudósai. Magyar Tudomány 2013/5

A jövő tudósai A NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM EDDIGI EREDMÉNYEI ÉS TOVÁBBI TERVEI. A jövő tudósai. Magyar Tudomány 2013/5 Tisztelt Olvasó! 610 A NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM EDDIGI EREDMÉNYEI ÉS TOVÁBBI TERVEI A Nemzeti Tehetség Programról szóló 78/ 2008. (VI.13. OGY-határozat elfogadásával az Országgyűlés 2008-tól kezdődően

Részletesebben

Stratégiai munkakapcsolat. Fenntartható foglalkoztatáspolitika Tolna megyei megalapozása

Stratégiai munkakapcsolat. Fenntartható foglalkoztatáspolitika Tolna megyei megalapozása Foglalkoztatási Partnerség ROP 3.2.1.-2004-08-0009/33 Tolna Megyei Munkaügyi Központ Stratégiai munkakapcsolat Fenntartható foglalkoztatáspolitika Tolna megyei megalapozása Foglalkoztatási Partnerség Tolna

Részletesebben

Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2010/2011 Regionális forduló eredményei

Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2010/2011 Regionális forduló eredményei Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2010/2011 Regionális forduló eredményei Versenyző Számítástechnika 2011. március 5. országos regionális Dél-Alföld Huszár Gergő 50,0 16 2 Vajda Péter Oktatási Ficzere

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS fejlesztési támogatás nyújtására 1. sz. melléklet 1. / 5

MEGÁLLAPODÁS fejlesztési támogatás nyújtására 1. sz. melléklet 1. / 5 MEGÁLLAPODÁS fejlesztési támogatás nyújtására 1. sz. melléklet 1. / 5 Szakmacsoport megnevezése A gyakorlati képzés helyszíne A képzés időtartama (év) 9. évf. 10. évf. 11.évf. 12.évf. 13.évf. Szegedi Szolgáltatási

Részletesebben

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE 2006-2010 Felülvizsgálat ideje: 2007. december 31. OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI,

Részletesebben

Szakmai program. Az intézmény nevelıtestületének a helyi szakmai tanterv kialakítását meghatározó pedagógiai alapelvei:

Szakmai program. Az intézmény nevelıtestületének a helyi szakmai tanterv kialakítását meghatározó pedagógiai alapelvei: Szakmai program Az intézmény nevelıtestületének a helyi szakmai tanterv kialakítását meghatározó pedagógiai alapelvei: Figyelemmel kísérjük a gazdasági és technikai fejlıdést a piacképes ismeretek átadása

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Gádoros Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 24-i ülésére:

BESZÁMOLÓ. Gádoros Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 24-i ülésére: BESZÁMOLÓ Gádoros Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 24-i ülésére: Tájékoztató az Általános Iskola munkájáról különös tekintettel az előző tanév befejezésére, ill. az új tanév

Részletesebben

15. OM: 030496 PEDAGÓGIAI PROGRAM

15. OM: 030496 PEDAGÓGIAI PROGRAM Haller János Általános, Szakközép- és Szakiskola Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15. OM: 030496 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2011 Készítette: Sárköziné Kollárits Edit igazgató 0 Tartalom Á L T A L Á N O S A D A T O

Részletesebben

AZ ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ 2008. I. NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI

AZ ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ 2008. I. NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Jóváhagyta: Miskó Istvánné főigazgató AZ ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ 2008. I. NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI Nyíregyháza, 2008. február 25.

Részletesebben

VAS MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA VAS MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA

VAS MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA VAS MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA VAS MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA VAS MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA 2013 / 2014. TANÉVRE VONATKOZÓAN 1 Bevezető gondolatok Vas megye 8. osztályos

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2015.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2015. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2015. Kiadja: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 4 2. Módszertan... 5 3. Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

Nagykálló Város Önkormányzata Polgármesterétől

Nagykálló Város Önkormányzata Polgármesterétől Nagykálló Város Önkormányzata Polgármesterétől 4320 Nagykálló, Somogyi B. út 5-7. (42) 263-101 Fax: 42/263-309 4321 Nagykálló Pf. 4. E-mail. polgmest@nagykallo.hu Ügyiratszám: /2010. Ügyintéző: Kondor

Részletesebben

Nagykanizsa Megyei Jogú Város funkcióbővítő fejlesztése Belvárosi akcióterületi terv

Nagykanizsa Megyei Jogú Város funkcióbővítő fejlesztése Belvárosi akcióterületi terv Nagykanizsa Megyei Jogú Város funkcióbővítő fejlesztése Belvárosi akcióterületi terv Készítette: Nyugat Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. 29. május 2. 45 Tartalom 1. Vezetői összefoglaló...48 2. A fejlesztés

Részletesebben

Baross Gábor Közgazdasági és Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola 1. KÜLDETÉS...5 2. BEVEZETÉS...6. 2.1. Az intézmény adatai... 6

Baross Gábor Közgazdasági és Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola 1. KÜLDETÉS...5 2. BEVEZETÉS...6. 2.1. Az intézmény adatai... 6 Baross Gábor Közgazdasági és Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola Baross Gábor Közgazdasági és Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola Baross Gábor Zweisprachige Fachmittelschule für Wirtschaft Baross Gábor

Részletesebben

PÁLYÁZAT. A SZOLNOKI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM RUHAIPARI SZAKKÖZÉP- és SZAKISKOLÁJA TAGINTÉZMÉNY- VEZETŐ (MAGASABB VEZETŐ) BEOSZTÁS ELLÁTÁSÁRA

PÁLYÁZAT. A SZOLNOKI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM RUHAIPARI SZAKKÖZÉP- és SZAKISKOLÁJA TAGINTÉZMÉNY- VEZETŐ (MAGASABB VEZETŐ) BEOSZTÁS ELLÁTÁSÁRA PÁLYÁZAT A SZOLNOKI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM RUHAIPARI SZAKKÖZÉP- és SZAKISKOLÁJA TAGINTÉZMÉNY- VEZETŐ (MAGASABB VEZETŐ) BEOSZTÁS ELLÁTÁSÁRA 2016. április Készítette: Lakatosné Reha Márta TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2008. október 2-i rendes ülésére beterjesztett anyagok. I./A kötet

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2008. október 2-i rendes ülésére beterjesztett anyagok. I./A kötet Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2008. október 2-i rendes ülésére beterjesztett anyagok I./A kötet M E G H Í V Ó... 2 Bizottsági ülések időpontjáról tájékoztatás... 4 Beszámoló a 2008/2009.

Részletesebben

Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2008/2009 Regionális forduló eredményei

Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2008/2009 Regionális forduló eredményei Országos i Közismereti Verseny 2008/2009 Regionális forduló eredményei Versenyző Történelem 2009. március 7. Dél-Alföld Baksa Tamás Péter 84,0 7 2 Göndöcs Benedek Középiskola, és ai Fekete Rita 0,0 133

Részletesebben

Tagintézmény-vezetői Pályázat. Sipos Nóra

Tagintézmény-vezetői Pályázat. Sipos Nóra Tagintézmény-vezetői Pályázat 2016 Pályázat A Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Bocskai István Gimnáziuma, Szakképző Iskolája és Kollégiuma tagintézmény-vezető (magasabb vezető) munkakör betöltésére

Részletesebben

A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzete 2012

A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzete 2012 A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzete 2012 Az elemzés a Szakiskolai férőhelyek meghatározása 2012, a regionális fejlesztési és képzési bizottságok (RFKB-k) részére című kutatási program keretében

Részletesebben

Munkaügyi Központ ZALA MEGYEI KÖZÉPISKOLÁK VÉGZİS TANULÓINAK ELHELYEZKEDÉSI SZÁNDÉKFELMÉRÉSE 2010/2011. TANÉVBEN

Munkaügyi Központ ZALA MEGYEI KÖZÉPISKOLÁK VÉGZİS TANULÓINAK ELHELYEZKEDÉSI SZÁNDÉKFELMÉRÉSE 2010/2011. TANÉVBEN Munkaügyi Központ Zalaegerszegi Kirendeltség és Szolgáltató Központja ZALA MEGYEI KÖZÉPISKOLÁK VÉGZİS TANULÓINAK ELHELYEZKEDÉSI SZÁNDÉKFELMÉRÉSE 2010/2011. TANÉVBEN 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44.

Részletesebben

KIR-STAT2014. Statisztika. Munkapéldány, adatszolgáltatásra nem alkalmas

KIR-STAT2014. Statisztika. Munkapéldány, adatszolgáltatásra nem alkalmas KIR-STAT2014 Statisztika Munkapéldány, adatszolgáltatásra nem alkalmas OM azonosító: 201625 Lapszám: 1 Teljes intézmény nyomtatása Nyomtatás dátuma: 2014.10.22 12:28.17 A kitöltött adatlapok lajstroma

Részletesebben

A Budapesti Gazdasági Főiskola hallgatóinak véleménye. - kutatási jelentés - A BGF Diplomás Pályakövetési Rendszerében

A Budapesti Gazdasági Főiskola hallgatóinak véleménye. - kutatási jelentés - A BGF Diplomás Pályakövetési Rendszerében A Budapesti Gazdasági Főiskola hallgatóinak véleménye - kutatási jelentés - A BGF Diplomás Pályakövetési Rendszerében a 2010. évi hallgatói motivációs kutatás eredményei 2010 A Diplomás Pályakövetési Rendszer

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T t e r v e z e t

A L A P Í T Ó O K I R A T t e r v e z e t A L A P Í T Ó O K I R A T t e r v e z e t 1.1. Az intézmény neve: Kırösi Csoma Sándor Gimnázium, Szakközép-, Szakképzı Iskola és Kollégium 1.2. Az intézmény rövidített neve: 2. OM azonosító: 031209 KİRÖSI

Részletesebben

Tájékoztató. a Heves Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság Heves megyét érintő 2015. évi tevékenységéről

Tájékoztató. a Heves Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság Heves megyét érintő 2015. évi tevékenységéről Ikt. szám: 57-10/2016/222 Ügyintéző: Macz Orsolya Heves Megyei Önkormányzat Közgyűlése Helyben Tájékoztató a Heves Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság Heves megyét érintő 2015. évi tevékenységéről

Részletesebben

A Magyar Urbanisztikai Társaság által alapított települési HILD JÁNOS-DÍJ 2014 elnyerésére

A Magyar Urbanisztikai Társaság által alapított települési HILD JÁNOS-DÍJ 2014 elnyerésére MUT Pályázati Felhívás A Magyar Urbanisztikai Társaság által alapított települési HILD JÁNOS-DÍJ 2014 elnyerésére 1. Általános feltételek A Magyar Urbanisztikai Társaság (MUT) 2014-ben 34. alkalommal adományoz

Részletesebben

Az Intézményi Minőségirányítási Program végrehajtásának értékelése

Az Intézményi Minőségirányítási Program végrehajtásának értékelése Az Intézményi Minőségirányítási Program végrehajtásának értékelése 2008/2009 Az Intézményi Minőségirányítási Program végrehajtásának értékelése 2008/2009 Intézmény neve és címe: Zipernowsky Károly Műszaki

Részletesebben

Nyilvános Ajánlattétel

Nyilvános Ajánlattétel Nyilvános Ajánlattétel Az MKB Bank Zrt., mint Forgalmazó nyilvános eladásra felkínálja az MKB EURO TİKEVÉDETT Likviditási Alap elnevezéső befektetési alap befektetési jegyeit Alapkezelı: MKB Befektetési

Részletesebben

a 25/26-os tanévre 1968 Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola 2500 Esztergom, Szent István tér 7-9. 008 Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola 2500 Esztergom, Szent István

Részletesebben

PÁLYÁZAT. Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolája. tagintézmény-vezető beosztás ellátására

PÁLYÁZAT. Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolája. tagintézmény-vezető beosztás ellátására PÁLYÁZAT a Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolája tagintézmény-vezető beosztás ellátására készítette: Pongóné Kovács Erika mb. tagintézmény-vezető Kecskemét, 2016. március

Részletesebben

A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TURISZTIKAI HELYZETKÉPE ÉS FEJLESZTÉSI FELADATAI

A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TURISZTIKAI HELYZETKÉPE ÉS FEJLESZTÉSI FELADATAI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TURISZTIKAI HELYZETKÉPE ÉS FEJLESZTÉSI FELADATAI VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ (első munkaváltozat) Készült a Magyar Tudományos Akadémia RKK felkérésére Győr, 2004. Dr. Fekete Mátyás egyetemi

Részletesebben

Tanulható nyelvek. Megjegyzések

Tanulható nyelvek. Megjegyzések Farkas Gyula Szakképző Iskola, Gimnázium, Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium 5630 Békés, Hőzső u. 39. Tel/Fax: (66)411-577 E-mail: bekes@fgyki.hu Honlap:

Részletesebben

2009. Perfekt Képzési Terv FAT: 0036 FNYSZ:01-0507-04. Képzési Terv 2009. 1. oldal

2009. Perfekt Képzési Terv FAT: 0036 FNYSZ:01-0507-04. Képzési Terv 2009. 1. oldal FAT: 0036 FNYSZ:01-0507-04 2009. 1. oldal Bevezetés A Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zrt. több mint fél évszázados tapasztalattal, szakmai hírnévvel, az egész országot lefedı hálózattal rendelkezı

Részletesebben

A SZONDI GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS SPECIÁLIS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A SZONDI GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS SPECIÁLIS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A SZONDI GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS SPECIÁLIS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA BALASSAGYARMAT 2013 TARTALOMJEGYZÉK I. AZ INTÉZMÉNY JELLEMZŐI... 3 I.1. Az intézmény adatai... 3 I.2. Az iskola

Részletesebben

Pályaválasztást elősegítő rendezvények 2010

Pályaválasztást elősegítő rendezvények 2010 Pályaválasztást elősegítő rendezvények 2010 Egri Vezető neve: Fenyves Péter Eger, Klapka Gy. u. 9. Kiállítás dátuma: 2010. november 16. Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok Eger, Érsekkert Kísérő rendezvények

Részletesebben

PÁLYÁZAT A SZOLNOKI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM GIMNÁZIUMA ÉS KOLLÉGIUMA

PÁLYÁZAT A SZOLNOKI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM GIMNÁZIUMA ÉS KOLLÉGIUMA PÁLYÁZAT A SZOLNOKI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM DAMJANICH JÁNOS SZAKKÉPZ ISKOLÁJA, GIMNÁZIUMA ÉS KOLLÉGIUMA (5435 Martfű, Gesztenye sor 1ő.) TAGINTÉZMÉNY-VEZET I ÁLLÁSÁRA Pályázó: Molnár Aranka Tartalomjegyzék

Részletesebben

Tisztelt Olvasó! végül 4603-at mutattak be szerzőik.

Tisztelt Olvasó! végül 4603-at mutattak be szerzőik. Tisztelt Olvasó! A tudományos diákköri tevékenység és az Országos Tudományos Diákköri Konferencia több mint 60 éve része a magyarországi felsőoktatásnak: 1955-ben, több mint hatvan évvel ezelőtt rendezték

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2011-2015 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - j an. f ebr. m árc.

Részletesebben

A SZOLNOKI FŐISKOLA INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSI TERVE

A SZOLNOKI FŐISKOLA INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSI TERVE SZOLNOKI FŐISKOL E SZOLNOKI FŐISKOL TRTLOMJEGYZÉK VEZETŐI ÖSSZEFOGLLÓ... 3 I. FEJEZET 6- BN ELFOGDOTT ÉS -BEN MÓDOSÍTOTT CÉLJINK ÉRTÉKELÉSE... 4 I.. MEGÚJULÁSI STRTÉGIÁBN DEFINIÁLT STRTÉGII CÉLOK MEGVLÓSULÁSÁNK

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a hajléktalanok átmeneti szállásainak körében végzett kutatásról. 2008. március

BESZÁMOLÓ. a hajléktalanok átmeneti szállásainak körében végzett kutatásról. 2008. március BESZÁMOLÓ a hajléktalanok átmeneti szállásainak körében végzett kutatásról 2008. március A Hajléktalanokért Közalapítvány megbízásából készülő kutatás keretében a hajléktalan embereket ellátó intézmények

Részletesebben

ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ ESETTANULMÁNY

ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ ESETTANULMÁNY ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ ESETTANULMÁNY TÁMOP 3.1.1. kiemelt projekt 7.3.2. A regionális oktatástervezés támogatása empirikus kutatás a közoktatás-tervezés és a regionális fejlesztés közötti kapcsolatok feltárására

Részletesebben

2600 VÁC, NASZÁLY ÚT. 8. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

2600 VÁC, NASZÁLY ÚT. 8. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT A VÁCI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KIRÁLY ENDRE SZAKKÖZÉPISKOLÁJA, SZAKISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA 2600 VÁC, NASZÁLY ÚT. 8. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Vác, 2015. szeptember Készítette: Tartalomjegyzék BEVEZETÉS...4

Részletesebben

Az AGRIA TISZK infrastrukturális hátterének fejlesztése

Az AGRIA TISZK infrastrukturális hátterének fejlesztése MEGVALÓSÍTHATÓSÁGI TANULMÁNY Az AGRIA TISZK infrastrukturális hátterének fejlesztése TIOP-3.1.1-09/01 Eger, 2009. október TARTALOMJEGYZÉK 1. Vezetői összefoglaló... 4 2. AZ AGRIA TISZK környezete... 7

Részletesebben

AZ ISKOLAI PÁLYAORIENTÁCIÓS TEVÉKENYSÉG ÚJ MÓDSZERTANI LEHETŐSÉGEI

AZ ISKOLAI PÁLYAORIENTÁCIÓS TEVÉKENYSÉG ÚJ MÓDSZERTANI LEHETŐSÉGEI Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógia és Pszichológia kar Neveléstudományi Doktori Iskola Neveléstudományi kutatások doktori program Doktori iskola vezetője: Bábosik István D.Sc., egyetemi tanár FAZAKAS

Részletesebben

7. melléklet 163. A hozzáado érték hét különböző számítási módszerének leírása e könyv 82 85. oldalán olvasható.

7. melléklet 163. A hozzáado érték hét különböző számítási módszerének leírása e könyv 82 85. oldalán olvasható. 7. melléklet 163 7. A, 2000 2003 A hozzáado érték hét különböző számítási módszerének leírása e könyv 82 85. oldalán olvasható. E táblázatban csak azok az iskolák szerepelnek, amelyek legalább 3 évben

Részletesebben

ESETTANULMÁNY II. A nagyváros és környéke területpolitikai sajátosságai a kistérségi rendszer működése szempontjából. című kutatás

ESETTANULMÁNY II. A nagyváros és környéke területpolitikai sajátosságai a kistérségi rendszer működése szempontjából. című kutatás ESETTANULMÁNY II. A nagyváros és környéke területpolitikai sajátosságai a kistérségi rendszer működése szempontjából című kutatás A program vezetője: Kovács Róbert A kutatás vezetője: Zsugyel János Készítette:

Részletesebben

Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium (Puskás)

Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium (Puskás) A MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM VÉGREHAJTÁSÁNAK ÉRTÉKELÉSE 2011/2012. tanév KÖZÉPFOKÚ NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK 3. sz. melléklet Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium (Puskás) Az ÖMIP általános

Részletesebben

PÁLYÁZAT. A Marcali Városi Önkormányzat Széchenyi Zsigmond Szakközép-és Szakiskola Igazgatói feladatainak ellátására.

PÁLYÁZAT. A Marcali Városi Önkormányzat Széchenyi Zsigmond Szakközép-és Szakiskola Igazgatói feladatainak ellátására. 1 PÁLYÁZAT A Marcali Városi Önkormányzat Széchenyi Zsigmond Szakközép-és Szakiskola Igazgatói feladatainak ellátására. 2 Készítette: Markhard József 2011. Szakmai Önéletrajz Név: Markhard József Születési

Részletesebben

A határmenti vállalkozások humáner forrás ellátottsága és -gazdálkodása

A határmenti vállalkozások humáner forrás ellátottsága és -gazdálkodása Magyarország-Szlovákia Phare CBC 2003 Program Üzleti infrastruktúra, innováció és humáner forrás-fejlesztés a határ mentén Regionális Vállalkozói Együttm ködés HU2003/004-628-01-21 A határmenti vállalkozások

Részletesebben

AZ EGRI BORNEMISSZA GERGELY SZAKKÖZÉP-, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

AZ EGRI BORNEMISSZA GERGELY SZAKKÖZÉP-, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A MÚLTAT TISZTELD, S A JELENT VELE KÖSD A JÖVŐHÖZ Vörösmarty Mihály AZ EGRI BORNEMISSZA GERGELY SZAKKÖZÉP-, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA EGER, KERTÉSZ ÚT 128. +36/36-312-166 OM AZONOSÍTÓ:

Részletesebben