AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XX. évfolyam 40. szám október 8. Díjmentes
|
|
- Márta Kissné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XX. évfolyam 40. szám október 8. Díjmentes
2 2 Jegyzet (Vár)játékok Gyerekkoromban szerettem játszani Király, király adj katonát! Magamat vagy rongyos bakát? - játékot, aminek az volt a lényege, hogy két sorban erősen egymásba kapaszkodva felálltunk egymással szemben bizonyos távolságban, és akinek a nevét kiáltotta az ellenfél sorának kapitánya (királya), az mint az őrült elkezdett rohanni, hogy vélhetőleg a leggyengébb láncszemet átszakítva katonát raboljon, mondjuk a töröktől. Bizonyára az a csapat vesztett, akinek ily módon elfogytak a katonái. Megboldogult gyerekkorom másik híres erőfitogtató játéka - az Enyém a vár, tied a lekvár kevésbé volt csapatjáték. Ehhez kellett egy valamilyen dombocska, melyet valakinek el kellett foglalni (a várak mindig dombon vagy hegyen álltak, állnak), és miután megtörtént, a többiek azon igyekeztek, hogy a dombbitorlót erőnek erejével lerángassák onnan. Hogy itt ki győzött? Valószínűleg az, akit legkésőbb ordítottak be a lakásba a szülei, és így ha engedték, akár egész éjjel élvezhette a várat, miközben a többiek már javában majszolták a kályha melegében a nagymama csodálatos lekvárjait. Hogy ezt most minek írtam le? Mert a hétvégén játszani fog az egész város: hagyományteremtő, történelemidéző, értékmentő várjátékot. Mert megidézi a város a múltat, a török időket, várjátékot szervez ingyen, projektosat! Mert bizonyára a városunkba legutoljára költözködőnek is feltűnt, hogy ebben a fránya városnévben szerepel a vár szó, de se híre se romja az egésznek. Így legalább játékosan emlékezhetünk, hagyományt őrizhetünk. Tudom, ez sem fog mindenkinek tetszeni. Főleg azoknak nem, akik felesleges idő- és pénzpocsékolásnak tartják a Porciunkulát, rá se hederítenek a szüreti ünnepségre, csak forgalomdugót látnak a szüreti felvonulókban, a folklórozókban, utálkozva néznek a zavaros murcira, nem szeretnek kolbászt tölteni, sőt nézni se, akik nem tudnak tökmagolni se (esetleg kisollóval, ahogy tavaly ilyentájt írtam), akiket valamilyen okból kifolyólag nem érint meg Érsekújvár történelme, hagyományai. Akiknek valamiért fáj, hogy Újvár nem elég új vár, vagyis történelmét századokban és nem évtizedekben mérik. És nem tudnak mit kezdeni a törökökkel sem. Még néhány képviselőtársam se, akik következetesen egy másik képviselőtársam nevét Tereknek ejtik, miközben nem azt mondja, hogy a Mobel -ben vett sámlit, sőt azt se, hogy az oenfauban tankolt, de a Török az Terek. Soraimat írva még nem ismerem a várjátékok pontos programját, nem tudom, kik lesznek és milyen számban magyarok, kik lesznek a törökök. A harcok kimenetele felett viszont nem kell idegeskednünk, a történelmi tényeket nem fogják hamisítani, vagyis két napba sűrítve lesz itt 22 év török uralom, majd törökűzés frappánsan a Törökszalasztó utcában. Sajnos, a janicsárok maradtak, maradnak... -soma- Hozák Attila a szüreti ünnepségen Fotó: Szabó P. Mikrofonvégre kaptuk a törököt A szüreti felvonuláson feltűnt Önöknek a török, aki a néptáncosokhoz csatlakozva járta városunk utcáit, hogy felmérje a terepet? És a főtéren sétáló, aki a járókelőknek meghívót osztogatott az I. Érsekújvári Várjátékokra? Nekünk sem kerülte el a figyelmünket, és kihasználva az alkalmat elbeszélgettünk a Tatáról városunkba látogató Hozák Attilával, mi történik a várjátékok alatt a Bernolák téri parkban. A rendezvény célja, hogy Érsekújvár történelmére irányítsák a figyelmet, nem megfeledkezve arról, hogy az itt szereplő hagyományőrök jelentős része Tatáról érkezik. Miért éppen Tatáról? Mi köti össze a két várost? A két város 17. századi történetében van egy személy, aki összeköti a két térséget. Ő pedig nem más, mint Érsekújvár főkapitánya és Tata török alóli felszabadítója: Pálffy Miklós. Tatán a Tatai Patara 1597 rendezvénnyel emlékezünk meg róla és erről az eseményről. Úgy gondoltuk, hogy igazán úgy tudunk megfelelni Pálffy örökének, a török elleni küzdelem hősének, akit Hunyadival emlegetnek egy lapon, hogy mindenhol, ahol volt, megpróbálunk rendezvényt, megemlékezést szervezni. Érsekújvár erre a gondolatunkra fogadóképes volt és így az Európai Unió is támogatta közös elképzelésünket - a két ország, a két nép közti együttműködést: A történelmi híd létrehozását Tata és Érsekújvár közt. Az érsekújvári várjátékok a város közötti történetét dolgozzák fel. A három csata elnevezése - Hajdútánc, Holdtölte, Holdfogyatkozás - beszédes és nagyon kifejező címek. A Hajdútánc arra az eseményre utal, amikor Bethlen Gábor erdélyi fejedelem beavatkozott a Csehország területén zajló 30 éves háborúba. Megérkezve Érsekújvár alá a császári seregek átadták Bethlennek a várat. A Hajdútáncban egy demonstratív felvonulást láthatnak majd, melyben Bethlen erdélyi serege és a Bethlent támogató török seregek megjelennek a vár előtt. A várban mindenki megretten és a császáriak - nyílt harcot nyilván nem akarván - átadják a várat Bethlennek. A történelemből tudjuk, hogy 1621-ben Bethlen Gábor és a császár megegyeztek, hiszen a fehérhegyi csatában az osztrák császár győzött. Ezért a nikolsburgi béke megkötése után Bethlennek vissza kellett volna vonulnia erdélyi fő területeire, ahol kárpótlásként kapott néhány megyét, és Érsekújvárt vissza kellett adnia a császárnak. A Holdtölte elnevezésű csatában nem más elevenedik meg, mint a Hold, félhold, a török jelkép kitölti a térséget. A kiújuló török háborúban 1663-ban Ahmed nagyvezír ostrom alá veszi az érsekújvári várat, és öldöklő küzdelemmel elfoglalja azt. Mi ezt a csatát is lejátsszuk (természetesen játék lesz, nem kell megijedni és félni tőle - a szerz. megj.). Korabeli viseletben, korabeli fegyverzettel harcoló török és császári seregek fognak öldöklő küzdelmet folytatni a várért. A vár szimbolizálja majd Érsekújvár hatszögű alakzatát és csillagszerű rendezését, amit mi szekerekből fogunk megépíteni. A látvány és az élmény biztosan felejthetetlen lesz, hiszen a csata végén a török kitűzi a főzászlót. A történelmi feljegyzések szerint a századi török elleni küzdelmek során csak néhány ilyen főzászlót, ami 18 láb hosszú
3 3 és 11 láb széles tűztek ki. Ilyet tűztek ki az érsekújvári várra is, ezzel is jelezve, hogy hadviselés szempontjából milyen fontos tartományi központtá válik ezzel. Nem sokáig, mint tudjuk, hiszen a 17. század végén sikerül egy keresztény összefogás az itt lakó és az európai népek összefogásából, ami viszszaszorítja a törököt ben még Buda felszabadítása előtt szabadul fel Érsekújvár a török megszállás alól. Ez azonban egy jelzés, hogy érdemes és meg kell megpróbálni a meggyengült török uralom elleni támadást. A mi játékunkban, a Holdfogyatkozás részben miért is folyik a harc? A cél, hogy levegyük a török főzászlót a vároromról, és kitűzzük a keresztény zászlókat. Énekmondó fesztivál és szakmai fórum A várjátékok hétvégéjén október 8-9- én Érsekújvárott a Csemadok székházban a Csemadok Érsekújvári Területi Választmánya és a Csemadok Érsekújvári Alapszervezete immáron negyedik alkalommal rendezi meg a Kárpát-medencei énekmondó fesztivált. Berényi Margittól, a Csemadok Érsekújvári Alapszervezetének elnökétől megtudtuk, hogy idén a területi választmánnyal közösen szervezett találkozó egyben az énekelt és megzenésített versek előadói számára egy szakmai fórum is lesz. A szakmai találkozó keretében október 8-án 14 órától óráig a város különböző helyein szabadtéri verséneklés lesz, aminek érdekessége, hogy az előadott darabok között a szervezők kérésére legalább egy 16. századbeli produkciónak lennie kell. Pénteken este hat órától a Kárpát-medencei énekmondók gálaestjén fellépnek a szakmai találkozó résztvevői valamit a Magyarországról érkező vendégek. A gálaesten fellép Foglár Gábor (Almágy), Óváry Anna (Nagykapos), az Indusztria Duó (Komárom), Ebben az időben a küzdelem már két síkon zajlik. Az egyik a síkon tűzfegyverekkel, ágyúkkal, puskákkal, karabélyokkal, gránátokkal harcolnak, de még a kard se elfelejtett fegyver. A mi játékunkban füstbombákat használunk, ami nagyon látványos, hangos, de senkit se veszélyeztet. Látványos és élvezetes lesz, mi megpróbáljuk úgy eljátszani ezeket az eseményeket, hogy azok mindenkinek követhetők és érthetőek legyenek, amit a két narrátor Gál Teodóra és Červený Peter - a történelmi háttér ismertetésével, az általunk öszszegyűjtött anekdotákkal, feljegyzésekkel, amit ezekről a küzdelmekről tudni lehet, fűszerezni fog. Varga Ildikó a Gondola Zenekar (Szepsi), az Aranymetszés (Dunaszerdahely), a Hajnal vándor (Kürt), a Fortunatus (Érsekújvár), Gubó László (Besenyő), Zsapka Attila és Madarász András (a Kor-Zár tagjai), Magyarországról a Hollóének lantegyüttes, Hangraforgó (Győr), Buda Ádám (Lakitelek), Kercsmár Zsolt (Gödöllő), Joós Tamás (Szombathely). A gálaműsorról az idén hangfelvétel készül, és a tervek szerint a jövőben éppen városunk lesz az énekmondók, versénekesek találkahelye. Az október 9-én délelőtt egy kötetlen beszélgetés során bemutatkoznak a verséneklők, akik elmondják mikortól működnek, milyen a repertoárjuk, mennyi saját szerzeményük van, milyen versenyeken és rendezvényeken vettek már rész. Természetesen szóba kerül a verséneklés, mint szakma minden előnye és hátránya, és a véleményezni fogják a hallott produkciókat. Délután egytől örömzenélés kezdődik egészen a könnyes búcsúig, ahol verséneklők az el nem hangzott valamint kedvenc dalaikat adják majd elő. (-) Sajtótájékoztató Törvénysértés nem történt, mondja a város polgármestere a büntetőeljárásra Pischinger Géza Érsekújvár polgármestere október 1-jén sajtótájékoztatót tartott, melynek fő témája a szeptember 21-iki képviselő-testületi ülés határozatai voltak. Konkrétan az 502/ es határozatról tájékoztatott, amely a főellenőr beszámolójára - a Kaszárnya és a Vár utcai lakóházakra kiírt, az eladást érintő versenyfeltételek betartásának ellenőrzésére - vonatkozott. Alkalmazkodni nem képesek Bizonyára minden érsekújvári emlékszik a es évekre, amikor városunkban intenzíven oldódott a Kaszárnya és a Vár utcai lakóházakban élők kiköltöztetése. Abban az időben az alkalmazkodni nem képes lakók nagy terhet jelentettek elsősorban a környékükön élőknek, veszélyeztették az egész környéket és a szakvélemény szerint az épületek, melyekben éltek veszélyesek, lakhatatlanok voltak, és javasolt volt az evakuálás. A város, hogy az épületek állapotát megőrizze, nem kevés pénzt fektetett be, pl. a tető megjavítására vagy az épületek tisztítása. Akkor a szeptemberi ülésen ( ) a képviselők jóváhagyták a két lakóház eladását - legmagasabb ajánlat formájában. Az eladás feltételeit a városi hivatalnak kellett megszabnia - figyelembe véve a két házban a nemfizetők problémájának megoldását (a határozat száma 673/ án - a szerz. megj.). Olyan megoldást kerestünk tehát, amely biztosítja a lakók jövőjét is. A nemfizetőkét is annak ellenére, hogy nem volt jogigényük a lakáspótlásra, hiszen semmilyen szerződéfolyt. a 4. oldalon
4 4 (folytatás a 3. oldalról) sük nem volt. 344 emberről volt szó, mondta el a polgármester. A város bizonyos feltételek betartásával ajánlotta az épületek eladását - a város javára a vevőnek kellett biztosítania a lakáspótlást az összes lakó részére, tekintet nélkül arra, hogy rendesen fizetőről vagy nemfizetőről van szó, ki kellett tisztítania és fertőtlenítenie a házakat, valamint biztosítania kellett az épületek felújítását vagy új házak felépítését - mindezt saját költségre. A házak árát felértékeléssel állapították meg. (Abban az időben ez több mint 5 mil. korona volt. - a szerz. megj.) Eladás egy koronáért Valent Jaromír városi képviselő javaslatára azonban a következő évben változások álltak be a Kaszárnya és a Vár utcai két házra kiírt versenypályázat feltételeinél február 27-én a testületi ülésen részt vevő 18 képviselőből 16 igennel szavazott az említett képviselő módosító javaslatára, miszerint az épületek eladási ára 1 korona legyen (32/ es sz. határozat). Az említett határozat alapján a polgármester felhatalmazást kapott az adásvételi szerződés aláírására. Én azonban biztos akartam lenni abban, hogy a város javát szolgáló feltételek biztosítva lesznek. A határozaton felül a versenypályázat győztesével megegyeztem, hogy azután írjuk alá az adásvételi szerződést, miután teljesíti a város által szabott feltételeket, magyarázta el a polgármester. Büntetőeljárás Az utolsó testületi ülés egyik pontja a versenypályázat vizsgálatáról szóló beszámoló volt. A képviselők az 505/ es határozattal a beszámolót tudomásul vették és megbízták a város főellenőrét, hogy a Kaszárnya és a Vár utcai ingatlanok eladásának feltételeinek betartása ügyében, melyet a képviselők a 32/ es határozatba foglaltak, bűncselekmény gyanúja miatt tegyen feljelentést. A városi hivatal jogi osztályának vezetője Sóky Lívia nem lát okot a két ingatlan eladásáról szóló szerződések megtámadására és a sajtótájékoztatón a város érdekeit védte: Kijelentem, hogy a város ebben az esetben nem hibázott, nem történt törvénysértés, és belső szabályt se sértettünk. A polgármester azt a határozatot, mellyel a főellenőr feladatul kapta megtenni a feljelentést, nem állította le. Aláírta és azt mondta, hogy szerinte törvénysértés nem történt. Ha ma kellene ezt a problémát oldanom, ugyanígy járnék el. Ez volt a legoptimálisabb megoldás, tette hozzá befejezésként. Čerháková Dáša (A szerző felvétele) Az állásbörzén védett műhelyek is bemutatkoztak A Millennium Sportcsarnokban szeptember 27-én az Állásbörze 6. évfolyamán továbbtanulási és munkalehetőségeket kínáltak. Az érsekújvári Munka-, Szociális- és Családügyi Hivatal rendszeresen megszervezi az állásbörzét, melynek célja a leendő középiskolásoknak tájékoztatás nyújtani a továbbtanulási lehetőségekről, a munkanélkülieknek állást kínálni, bemutatni saját szolgáltatásaikat, valamint tájékoztatni a külföldi munkavállalás feltételeiről (EURES). A válság lassan alábbhagy, azonban a munkaügyi hivatalok még mindig sok munkanélkülit tartanak nyilván. Az álláspiac helyzetéről Bohátová Helena igazgatónő nyilatkozott: Még mindig válságos időket élünk, amit leginkább a munkáltatók éreznek, és természetesen ezáltal a munkavállalók is. A tavalyi évhez képest megnőtt a betöltetlen állások száma, így az állásért folyamodóknak több lehetőségük van. A középiskolák minden évben szívesen képviselik az egyes szakokat az állásbörzén. Idén 17 megyei fenntartású vett részt a börzén. A leendő középiskolásoknak így lehetőségük nyílt tájékoztató jellegű brosúrákat, szórólapokat, illetve reklámtárgyakat szerezni az egyes iskoláktól. A saját iskolájukat képviselő tanulók számára az állásbörzén való részvétel kiváló személyes tapasztalatnak is számított. A Jedlik Ányos Elektrotechnikai Szakközépiskola és Kereskedelmi Akadémia diákjaként az iskolámat képviselem. Középiskolásként úgy látom, hogy a tanulók széles és érdekes kínálatból válogathatnak. Az iskolák képviselői bemutatják mi mindent lehet az adott szakokon megtanulni, milyen eredményeket lehet elérni, mondta el Piháčeková Ramona. Az Állásbörze idei újdonsága az öt védett műhely részvétele és bemutatkozása volt. A védett műhelyek olyan munkahelyek, ahol fogyatékkal élő emberek dolgoznak és a munkafeltételek az ő követelményeikhez vannak igazítva. Čerháková Dáša CN-R-63/10
5 Jedlik Emlékünnepséget és konferenciát rendeztek Szímő és a magyarországi Mosonszolnok önkormányzata sikeresen pályázott, amiről hetilapunkban is beszámoltunk már. A The Past For The Future - A határmenti régiók kulturális és történelmi tradícióinak kihasználása az idegenforgalomban projekt jóvoltából, szeptember utolsó péntekén átadták a faluban a Jedlik Házat. A projekt részét képező nyitókonferenciát január 28-án Győrött, a záró konferenciát pedig a Jedlik Ház átadásakor tartották egy emlékünnepség keretében. Az ünnepi szentmisét Hirka Antal pannonhalmi bencés atya celebrálta, fellépett Klein Ottokár a Szlovák Nemzeti Színház szólistája. Bób János Szímő polgármestere és Török Sándor Mosonszolnok polgármestere nyitották meg a rangos tudományos szimpóziumot, amelyen Jedlik-díjat vett át Kádasi Lajos genetikus, a Szlovák Tudományos Akadémia Kérdezzék meg Bugár Bélát! 5 Bób János Szímő polgármestere átadta a Jedlik Házat (A szerző felvétele) Molekuláris Élettan és Genetikai Intézete Genetikai Részlegének vezetője, a Szlovák Orvosgenetikai Társaság elnöke, a természettudományok terén elért eredményeiért. Méltatását Istenes Mária orvos olvasta fel. Mészáros András a Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Nyelvés Irodalom Tanszékének a professzora a társadalomtudomány terén végzett munkájáért, számos értékes publikációjáért, filozófiatörténeti kutatásokért kapott Jedlik-díjat, munkásságát Szabó Marianna méltatta. A tudományos szimpóziumon Gazda István tudománytörténész Jedlik Ányosról és tudós kortársairól, Darabos Ferenc a Nyugat-Magyarországi Egyetem Turizmus Intézetéből a szlovák-magyar határ menti térség fesztiválturizmusáról számolt be, Fitos András részletezte a közös szímői és mosonszolnoki projektet. Megható volt Priskin Zoltán könyvbemutatója, aki édesanyja Priskin Magdolna művét: Jedlik Ányos szülőfaluja, Szímő története címmel megjelent kiadványát méltatta. Az egykori kultúrházban, ma Jedlik Házban kapott helyet a Jedlik Emlékszoba és itt nyitották meg a Turisztikai Információs Irodát, ahol tájékoztató jellegű, régiót bemutató kiadványokat kínálnak. A Jedlik Házban kapott helyet a községi könyvtár a színház- és konferenciaterem mellett. A szabadtéri színpadot a Canned Heat Revival Band és Vadkeri Imre avatták fel, a Jedlik Ház felújított színpadára pedig elsőként az Érsekújvári Rockszínpad fiataljai léphettek, nagy sikert arattak a műsorukkal. (máthé) Meglepő fogás Hatszáznegyven adag nagyon jó minőségű kokaint foglaltak le a rendőrök Érsekújvárott az Újváros utcában. Szlovákiai viszonylatban is szokatlanul nagy kokainfogásról van szó. Ennek az úri drognak is nevezett, magas tisztaságú kábítószernek a piaci értéke meghaladja a 20 ezer eurót. A feketepiacon egy grammjáért eurót is fizetnek. Az eset szemtanúitól megtudtuk, hogy néhány civil ruhás rendőrre lettek figyelmesek, akik alaposan átkutatták az egyik lakó személygépkocsiját. Az egyik gyanúsítottnál mintegy negyven zacskónyi drogot találtak az elfogásakor. A rendőrök három érsekújvári - az alvilágban állítólag jól ismert - harminc év körüli fiatalembert vettek előzetes letartóztatásba. Mindannyian őrző-védő cégnél voltak alkalmazásban, de kidobóemberként is dolgoztak különböző szórakozóhelyeken, diszkókban és bárokban a városunkban. Nem kizárt tehát, hogy ezeken a szórakozóhelyeken terjesztették jó áron az extra minőségű kábítószert, bár elég nehezen hihető, hogy az ott szórakozóknak jutott pénzük effajta fényűzésre. (máthé) Lakossági fórum Bugár Bélával én 14:00 órakor Érsekújvárott a Kultúrházban (Fő tér) Kas árn u. 10 CN-R-116/10 CN-R-15/10
6 6 Holocaust-napok a gimnáziumban Az ötletet egy tavalyi terezíni továbbképzés adta, ahol iskolánk három tanára szélesítette módszertani ismereteit. Olyan technikákat sajátítottak el, amelyekkel közelebb hozható a diákok számára a nácizmus sátáni valósága. Így esett, hogy szeptember 13-tól 17-ig a Pázmány Péter Gimnáziumban Holocaust-hét zajlott. A zsidó kultúrával faliújságok, plakátok és rajzpályázat segítségével ismerkedtek a nyolcéves tagozat diákjai. Közel húszórás türelemjáték eredményeképpen elkészült a düsseldorfi zsinagóga makettje is papírból, ennek készítői: Csányi Márk, Harcsa Károly, Kiss András, Pollák Philip és Tanka Bálint voltak. Az idősebb diákok PowerPoint prezentációkkal lepték meg társaikat, nagyon változatos témákban merültek el: Izrael állam története napjainkig, R. 1. rész Névelő A munka egysége Ételízesítő Hajlam - szlovákul Női név Római 2 Azonos betűk Számít valamire Európakupa röv. A szén vegyjele Amerikai énekesnő R. 2. rész M A Fazekas ecsetje Talmi Hazánk egyik faluja Azonos betűk Haza Római 50 Vegytan része Bizony Beethoven nyitánya Kérdőszócska Névutó R. 3. rész GY Szabály - angolul (RULE) Balti nyelvű nép Japán pénznem Angol világos sör Argon Egyik oldal Százas fele Béla Hollandia autójele Eta, Nóra A halottak bírája (ANUBISZ) Kelet Félszeg kamasz Megtölt, telerak Libanon autójele T Igevégződés Pofon Vitamin Zsidó tudósok, feltalálók, művészek, Auschwitzban jártam, elmeséljem?, Kabbala... Több kisfilmet is megtekintettek az egyes osztályok, a legmegrázóbb alkotás a neonáci eszmék terjedésére figyelmeztette a fiatalokat, a címe: Nem tudom felfogni (Nedovedu pochopit). A gyerekek autentikus visszaemlékezések alapján maguk rekonstruálhatták a terezíni gettó mindennapi életét, leendő érettségizőink pedig részletesen elemezték Kertész Imre Nobel-díjas regényét, a Sorstalanságot. Nagy megdöbbenést váltottak ki a zsidótörvények, mivel a tanárok minden rendeletet, tiltást átültettek mindennapjainkba. Így jobban átérezhették a diákok, milyen kirekesztettek is voltak az izraelita vallásúak. Lang Tamás, az érsekújvári zsidó hitközösség vezetője készségesen kalauzolta a gimnazistákat a helyi zsinagógában, ahol korábban még egyikünk sem járt. A zsidó konyha rejtelmeibe Messinger Gizella vezette be az érdeklődőket. Kihasználtuk a tapasztalaton alapuló ismeretszerzés minden fajtáját: internetes kóser recept alapján süteményt sütöttek és kóstoltak tanulóink. A gimnázium programjának egyik pillére a multikulturalizmusra épül, ezért igyekszünk megragadni minden alkalmat, hogy tanítványainkat toleranciára neveljük. Most is hangsúlyoztuk, hogy ne csupán egy-egy Radnóti vagy Pilinszky-vers kapcsán jussanak majd eszükbe a héten látottak és hallottak, hanem mindennapokban igyekezzenek megvalósítani a békés együttélést a különböző nemzetekkel. Benkő Timea 37. számunkban közölt rejtvény helyes megfejtése: Aki nagyon magyarkodik az nem nagyon magyar. Helyes megfejtőink közül Klimas Tünde érsekújvári olvasónknak küldjük a könyvnyereményt. Gratulálunk! E heti rejtvényünkben SÜTŐ András erdélyi magyar író egyik gondolatát rejtettük el. A megfejtéseket kérjük október 19-ig beküldeni szerkesztőségünkbe: Castrum Novum szerkesztősége, Fő tér 10., Érsekújvár vagy az ildiko.varga@nztv.eu címre. Az ben ne felejtsék el feltüntetni nevüket és postai címüket! Egy szerencsés megfejtőink a NORVELL cég felajánlásából egy 20 euró értékű utalványt nyernek egy-egy UV-mentes barnulásra. Készítette: Lőrincz László P Filmszemle A brit való világ Andrea Arnold alkotásai elismerések sokaságát zsebelték be. Rövidfilmjeinek egyikével (Wasp) a Kodak Színházban is diadalmaskodott. Első nagyjátékfilmjével (Red Road) megmutatta az élet torzító kegyetlenségét és a kétségbeesett reményvesztettséget - melyet Carl Forman-díjjal jutalmaztak -, majd következő munkájával elnyerte a Legjobb brit film megtisztelő címét is (a magyar filmiparos után Alexander Korda-díjként emlegetik). Az Akvárium (Fish Tank) nyomasztó képsorait imádták a londoni kritikusok, dicsőítette a Cannes-i Filmfesztivál zsűrije, s az Európai Filmakadémia méltatása mellett számos fesztiváldíjjal is jutalmazták. Pedig közel sem egy könnyen emészthető közönségfilmmel rukkolt elő az angol fiatalasszony. Zaklatott kézikamerás felvételei ezúttal az aszfaltdzsungelek mélyére vezetnek. Itt vegetál a dögös, tintás anyuka leányaival. Családfő nincs, rég lelécelt, így az iszákos némber legújabb szeretője férjként és apaként is funkcionálhatna. Egy ideális családban. A bérházak torkában azonban csak ideiglenes vendégek lehetnek a kertvárosi gentlemanek. Ott, ahol a tizenéves csitrik már vedelnek, káromkodnak és verekednek... Ilyen körülmények közepette él Mia ( Little 15 ), a frusztrált kamaszlány, akire a nevelőintézet vaskapui várnak. Elfojtott érzelmeinek lőporos hordóján ülve tengeti mindennapjait. Bajból gondba, gondból bajba evickél. Hol kiszolgált gebét mentene, hol kortársait fejeli meg. Kiutat talán csak a táncban lelhetne, ám esetlen mozgása miatt kudarcra van ítélve. Szánalmas élete viszont rögtön megváltozik, amint megismerkedik anyuci ágyasával (Michael Fassbender). Katie Jarvis lenyűgöző alakítása miatt érdemes volt kockáztatni! E leánykára a filmesek egy vasútállomáson figyeltek fel, amint csépeli a barátját. Első és egyetlen szerepében rögtön sziporkázik. Magánéletében sem lehet könnyű eset, a Harry Brown forgatásait például terhessége miatt nem tudta vállalni. Pályatársai is acélos játékkal támogatják meg a dirigens produkcióját, aki csak fokozatosan osztotta meg velük a szkript egyes fejezeteit, így nem tudhatták, hova fut ki a történet. Arnold aprólékosan megmunkált jeleneteiben mégsem vesznek el. Az önzetlen betakargatással, a közös tánccal vagy a torokszorító búcsúval az angol új hullám fénykorát idézik meg. Talán a néma tartományban valamennyien meglelnék boldogságukat. Akvárium. A lufi elszáll, a lovat lelövik, a képet elvágják. Nincs kiút. De a reményhal meg utoljára... Kaszás Dávid Lépjen ki az árnyékból! városi internetes portál CN-R-05/10
7 7 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönjük mindenkinek, akik szeptember 17-én végső búcsút vettek az édesapától, nagyapától és testvértől Doc. dr. Ing. TÓTH Józseftől, CSc. Tisztelettel A gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Szomorú szívvel mondunk köszönetet minden kedves rokonnak, barátnak, munkatársnak, ismerősnek és mindazoknak, akik szeptember 23-án elkísérték utolsó útjára az érsekújvári temetőbe a szerető férjet, édesapát, nagyapát és apóst KÜRTI Bélát. Köszönjük a virágokat, a búcsúztató és vigasztaló szavakat. A gyászoló család MEGEMLÉKEZÉS Elmentél már nem vagy velünk, szívünkbe örökre megmaradsz, az idő múlik a fájdalom megmarad szeptember 28-án szeretettel emlékeztünk meg halálának első évfordulóján BROŠKO Imrére. Aki ismerte, szenteljen emlékének egy néma pillanatot. Nagyon hiányzol. A gyászoló család MEGEMLÉKEZÉS október 2-án telt el 15 év azóta, hogy 38 éves korában örökre távozott közülünk a szeretett fiú, férj, testvér, sógor és nagybácsi KRÁLIK Miroslav. A szeretet és jóság áradt belőled, hiányozni fogsz életünk végéig. A gyászoló család APRÓHIRDETÉS Kérem ajándékozzanak ruhákat egy 2,5-éves kisfiúnak. Tel.: 0918/ Eladó es Zetor traktor érvényes műszaki engedéllyel. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0908/ Eladó 4-szobás lakás a Váralja utcában, II. emelet, eredeti állapot. Ár: kahounovasona@seznam.cz. Eladó 380 V-os hegesztő, 50 W erősítő +hangfal. Megegyezés biztos. Tel.: 0911/ Eladó konyhai bútor: 1 asztal cm, 2 pad, 2 szék. Ár: Tel.: 0915/ Bérbe adok 2-szobás lakást a Bethlen G. utcában. Bérleti díj: /hó. Tel.: 0903/ Bérbe adok garzont az M.R. Štefánik utcában, közel az állomáshoz. Bérleti díj: /hó. Tel.: 0903/ Eladó Tako háromkombinációs babakocsi. Ár: Tel.: 0915/ Eladók villanyok Fiat Unohoz. Tel.: 0911/ Eladó Peterka kályha, szántóföld Ragonyába, régi lemezek, Bobin varrógép, 2 bárány női bunda. Tel.: 035/ Eladó 4-szobás lakás (magasított földszint), hőszigetelt, részlegesen felújított az S.H.Vajanský utcában. Ár: Tel.: 0908/ Elcserélem 2-szobás lakásomat +garázs Garamszentkereszten (Žiar nad Hronom) 1-szobás lakásra vagy garzonra Érsekújvárott. Tel.: 0948/ TÁRSASÁGI ROVAT VÁROSUNK KIS POLGÁRAI Haris Emma, Repka Jakub, Jedličková Bianka, Brand Samuel, Lőrincz Leonard, Anda Oskár HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK Evanič Martin és Szvitáková Monika, Házi Vojtech és Borková Adriána, Polakovič Jozef és Danihelová Andrea, Palko Tomáš és Vetterová Lenka ÖRÖKRE ELTÁVOZTAK Mentelová Magdaléna, 73 éves, Heršel František, 77 éves, Mikulec František, 77 éves, Geleta Mária, szül. Gergely, 78 éves, Kürti Béla, 70 éves, Luzsiczová Alžbeta, szül. Molnárová, 86 éves, Lavička Ladislav, 69 éves, Baloghová Anna, szül. Hruboňová, 50 éves, Drobenková Emília, szül. Miková, 84 éves, Pócs Viliam, 79 éves, Bogdánová Helena, szül. Kollárová, 88 éves, Stančáková Alžbeta, szül. Aghová, 82 éves KÖZLEMÉNY A Nyugat-Szlovákiai Villanyművek, Rt., Czuczor G. u. 5., Érsekújvár közli, hogy a villanyvezetékeken végzett karbantartó munkák miatt a következő utcákban fog szünetelni az áramszolgáltatás: , 6.45-től ig: Bethlen G. u., Vágóhíd u., Komáromi u., J.G. Tajovský u. Kérjük önöket, hogy végezzék el a szükséges előkészületeket, hogy megakadályozzák a károk kialakulását, mivel az esetleges károkért, valamint az elmaradt haszonért a Nyugat- Szlovákiai Villanyművek, Rt. nem felel - 70/98-as törvény 9. -ának 4. bekezdése. Gyógyszertári ügyelet Érsekújvárott az ügyelet este 22 óráig tart! Információk: dátum gyógyszertár cím telefonszám Claudia Gúg u Na prednádraží Ľ. Štúr u Na námestí Fő tér Na nábreží Bitúnkova ES Komáromi u Salvia Andódi u. 9./C Claudia Gúg u Na prednádraží Ľ. Štúr u Svätej Alžbety Czuczor G Eladó 3-szobás, magántulajdonban lévő lakás Érsekújvárott, részben felújított, pince, balkon. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0910/ , 0902/ Eladó 3-szobás lakás az M.R. Štefánik utcában, 6. emel., balkon, gardrób, spájz a folyosón, műanyag ablakok, úszópadló. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0907/ , 0908/ Eladó építkezési telek - 7,8-á és 8,9-á. Tel.: 0905/ Eladók beltéri ajtók, cseresznye színűek, 70-ek, balosak. Ár: Tel.: 0904/ Eladó 5,5-á kert Érsekújvárott. Ár: Tel.: 0904/ Elcserélem 3-szobás komáromi lakásomat 1-2-szobás érsekújvári lakásra. Eladás is lehetséges. Tel.: 0908/ Bérbe adok 2-szobás lakást az S.H. Vajanský utcában. Ár megegyezés szerint. Ingatlanközvetítők kíméljenek. Tel.: 0918/ Eladó 3-szobás lakás négylakásos társasházban Érsekújvárott, garázs, kert, udvar. Jó környék. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0904/ Bérbe adok régebbi családi házat Bánkeszi központjában. Tel.: 0948/ Angol és német nyelvet tanítok Érsekújvárott, nyelvvizsgákra és érettségire felkészítek. Tel.: 0903/ AJÁNLÓ , ó Mariánum, Fő tér Érsekújvár bombázása - Fotókiállítás A szervezők kérése, hogy aki korabeli fényképekkel vagy dokumentumokkal rendelkezik, hozza azt el magával. Megvárásra lemásolnák ezeket, visszaadják és ezekkel is bővül a kollekció a következő kiállításokhoz. A szlovák kultúra hónapja , 18 ó Matica slovenská, Nyitra-parti u. 24. Történelmi est - a szlovák történelem jeles személyeinek bemutatása a legrégebbi időktől , ó Művelődési Központ, Naszvad XII. Országos Citeratalálkozó - Hangszergyűjtemény kiállítás, majd utána gálaműsor ig Művészeti Galéria, Björnson u. 1. Bak Imre kiállítása ig Thain János Múzeum, M.R. Štefánik u. 58. Fegyvert s vitézt énekelek A Kincsek határok nélkül projekt érsekújvári kiállítása. KultúrKorzó rendezvénye , 18 ó Irish Castle Pub, Majzon tér 2. Dumaszínház, fellép Kis Ádám és Szőllősy-Csák Gergely ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK Művészeti Galéria, Björnson u. 1, Érsekújvár - Állandó kiállítás a század alkotásaiból - Kassák Lajos állandó kiállítás Nyitvatartás: ke-pé: 8-17 ó, szo: 9-13 ó ROWER OPTIKA, Cseh bástya 3., Érsekújvár (a zsinagóga melletti udvarban) Nyitvatartás: hétfő-péntek 8,30-12,00 ó 12,30-16,30 ó Szemüvegkeretek széles választéka (13 -tól), dioptriás üvegek, napszemüvegek és tisztítószerek. Szemüveg egy órán belül. Vállalunk javítást, tisztítást és szemüveg igazítást. Orvosi előírásra is készítünk szemüveget, de szabad választásra is. Veszek berendezés nélküli, magántulajdonú garzont Érsekújvárott. Fizetés készpénzben. Tel.: 0944/ Eladó 4-á kert Érsekújvárott. Ár megegyezés szerint. Tel.: 035/ , este. bőrbetegségek KEZELÉSE - PIKKELYSÖMÖR, bőrradír az egész testre, pedikűr halacskák segítségével. Tel.: 0911/ , info@ doktor-rybanz.sk, Váralja u. 40., Érsekújvár Eladó 2-szobás lakás a Komáromi utcában Érsekújvárott, 61 m 2, eredeti állapot. Ára: Tel.: 0905/ Eladó 3-áras gyümölcsöskert a Poľnohospodár körzetben. Tel.: 0903/ , 035/ , 0904/ Eladó Petrof pianínó. Tel.: 0908/ Eladó szép, új családi ház Érsekújvárott, 7-á telek. Azonnal hozzáférhető. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0905/ Látnoki képességeim vannak, jóslással foglalkozom, segítek önöknek. Időpontok: ó, szombaton ó. Tel.: 0944/ Kőművesmunkát vállalok - új építkezés, épületfelújítás, hőszigetelés, gépi vakolás. Tel.: 0905/ , 0910/ CN-R-77/10
8 8 LABDARÚGÁS II. LIGA FC Nyitra B FKM Érsekújvár 2:1 (0:1) Remekül kezdték az érsekújváriak a mérkőzést és már a második percben Mrázek erős lövésével megszerezték a vezetést. A gól után fokozatosan magára talált a hazai csapat, és át is vette a kezdeményezést. A nyitraiak sorra dolgozták ki helyzeteiket, de a félidő végéig nem sikerült bevenniük a jól védő Valenský kapuját. Az egyenlítés csak fordulás után sikerült a hazaiaknak tizenegyesből. A második félidőben a vendégek előtt is akadt gólszerzési lehetőség, főleg Bukovič kapufája szabadrúgásból volt ígéretes. A mérkőzés hajrájában elpártolt az érsekújváriaktól a szerencse. Az utolsó percben egy beadást követően Gašparíkról a labda pechesen a tehetetlen Valenský kapujába pattant. Így az FKM pont nélkül távozott Nyitráról. Az FKM gólszerzője: 2. Mrázek Az FKM összeállítása: Valenský - Ešek, Horňáček, Gašparík, Cingel - Fiala - Feješ, Bukovič, Andrášik, Jakubjak (77. Novakovič), Mrázek (87.Šebík) Edző: Kostoláni Jaroslav (RG) A II. liga táblázata 1. Spartak Myjava : FKS Nemšová : MFK Tapolcsány : Spartak Verebély : OTJ Moravany : Nagyszombat B : FC Nyitra B : MFK Vrbové : Érsekújvár : Nové Mesto : FK Récse : ŠK Bernolákovo : J. Bohunice : Somorja : Slovan jun : PŠC Pezinok :15 9 ÚJ FIÚ A ŠTARTNÁL Az elmúlt napokban átlövő poszton erősített a Štart gárdája. A csapathoz a vajdasági Szabadkáról érkezett Patocskai Krisztián, aki az elmúlt idényben a magyarországi NB I-ben Gyöngyösön szerepelt. Ez a 30 éves, 195 cm magas, jobbkezes játékos a próbajátékon bebizonyította tudását az érsekújvári vezetőknek és Pompoš Ivan edzőnek is, így már a következő bajnoki mérkőzésen október 9-én pályára lép Vágbesztercén. A leigazolásom gyorsan zajlott. - kezdte nyilatkozatát Krisztián. Egy kedves barátom hívott fel, hogy az érsekújvári klub átlövő poszton szeretne erősíteni, és hogy szívesen látnának egy próbajátékon. Mivel nem volt klubom, egy percet se haboztam. Kocsiba ültem és ide utaztam. Ez a vajdasági fiú Szabadkán kezdte pályafutását, ahol végigjárta az összes ifjúsági korosztályt. Húsz évesen aztán a magyarországi NB I-es Orosházához igazolt, ahol négy évet töltött, majd négy évre Gyöngyösre igazolt, eltöltött egy évet Spanyolországban is. Az eddigi érsekújvári benyomásaim csak pozitívak. - folytatja Krisztián. Nagyon sokat segít, hogy sokan beszélnek magyarul, és mivel az én anyanyelvem is magyar, nincs gond a kommunikáció terén úgy a csapatban mint a városban. Ráadásul itt játszik az egyik volt csapattársam Bakos Ádám is, aki sok mindenben segít. A csapatom belül pedig nagyon jó a hangulat. Ez alatt a rövid idő alatt úgy tapasztaltam, hogy egy jó, erős és ambiciózus gárdáról van szó, mely több harmadik helyezés után feljebb szeretne jutni. Ez számomra is egy nagy kihívás. Elkísértem a csapatot a legutóbbi bajnoki mérkőzésre Galgócra, és meg kell, hogy mondjam alaposan kiszurkoltam magam. Szerencsére győztünk, aminek nagyon örültem. Tetszett, hogy a csapatot a szurkolótábora is elkísérte, és lelkesen buzdították a fiúkat, majd a mérkőzés végén együtt örültek a csapattal. Így van ez rendjén. Hogy mit vár el magától Krisztián? Elsősorban szeretnék gyorsan beleilleszkedni a csapatba, hogy a fiúk elfogadjanak, és én is őket. Egymást segítve haladjunk a minél jobb eredmények elérése felé. Fiatalabb koromban nagyon örültem, ha gólt értem el. Most hogy tapasztaltabb vagyok, valahogy jobban lelkesít egy gólpassz. De ismétlem a csapat hasznos tagjává szeretnék válni úgy védekezésben mint támadásban. Remélem az összes előnyömet jól tudom majd kamatoztatni a pályán. Guliš Roman CN-R-115/10 Sportesemények október 8-tól 14-ig Futsal: MFK Tupperware Érsekújvár DIVUS MIMA Nagyszombat , 19 ó - Millennium Sportcsarnok Kézilabda MŠK Vágbeszterce HC Štart Érsekújvár , 18 ó - vágbesztercei sportcsarnok Tatran Eperjes HC Štart Érsekújvár , 18 ó - eperjesi sportcsarnok Labdarúgás FKM Érsekújvár Tapolcsány , ó - Ganczner László Stadion Jégkorong: HK Lokomotíva HK Léva , 17 ó - Téli stadion Kiadja Érsekújvár városa. Főszerkesztő: Varga Ildikó (ildiko.varga@nztv.eu), tel.: 0917/ , szerkesztő: Čerháková Dagmar - szlovák (cerhakova@nztv.eu), tel.: 0917/ Reklám: Čudai László, tel.: 0917/ Az egyes levelezői cikkekben és fizetett reklámokban közölt nézetek nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség nézeteivel. Nyomtatás: KORUND desktop, spol. s r.o., Regisztrációs szám: EV 401/08, kiadta az SZK Kulturális Minisztériuma. A szerkesztőség címe: Castrum Novum, Hlavné nám. 10, Nové Zámky, web: A szerkesztőség fenntartja a kéziratok lerövidítésének és módosításának jogát. Lapzárta: szerda, 15 óra. Nem kapott újságot? Terjesztés: 0903/ , 0907/
be/sfp-09450/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Etyek Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Etyek SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 600 A kérelmező jogállása Amatőr
3. oldal. 2. oldal VÁROSI MIKULÁS. Karácsonyi juttatás 2013-ban. Választási eredmények 10 ÉVES A BYTKOMFORT, S.R.O. TÁRSASÁG
AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIII. évfolyam 41. szám 2013. november 28. Díjmentes VÁROSI MIKULÁS Érsekújvár Városának jó szokása, hogy minden esztendőben vendégül látja tájainkon a fehér szakállas,
be/sfphpm01-08226/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kaposfüred Sport Club A kérelmező szervezet rövidített neve Kaposfüred SC Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1483 A kérelmező jogállása
be/sfp-9013/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Jáki Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Jáki SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1821 A kérelmező jogállása Amatőr
be/sfp-8796/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Szolnoki MÁV Futball Club Korlátolt Felelősségű Társaság A kérelmező szervezet rövidített neve Szolnoki MÁV FC Kft Gazdálkodási formakód 113 Tagsági
be/sfp-08451/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Bajánsenye Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Bajánsenye SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1793 A kérelmező jogállása
be/sfphpm01-09397/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Simontornyai Torna Club 22 A kérelmező szervezet rövidített neve STC 22 Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1738 A kérelmező jogállása Amatőr
be/sfp-10123/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Piricse Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Piricse SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1683 A kérelmező jogállása Amatőr
be/sfp-4204/2015/mkosz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Herceghalmi Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve HHSE A szakszövetség vagy a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség versenyrendszerében
be/sfphpm01-09883/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Tác-Csősz Gorsium Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Tác-Csősz GSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 208100 A kérelmező
be/sfp-08285/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Nemesnádudvari Községi Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve NKSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2135 A kérelmező jogállása
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. november 12-i ülésére Tárgy: Tájékoztató a Zirci BULI, a Bakonyi Betyárnapok és a Bakonyi Vágta jövőjével kapcsolatos egyeztetésekről
be/sfp-11070/2016/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve FÉNYESLITKEI SPORTEGYESÜLET A kérelmező szervezet rövidített neve FSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1592 A kérelmező jogállása Amatőr
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kesztölc község Képviselő-testületének. 2015. május 27-i. képviselő-testületi üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Kesztölc község Képviselő-testületének 2015. május 27-i képviselő-testületi üléséről Készült: Kesztölc község Képviselő-testületének ülésén 2015. május 27-én. Az ülés kezdésének időpontja:
be/sfphpm01-05201/2015/mkosz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Dunaújvárosi Sárkányok SE A szakszövetség vagy a Magyar Egyetemi-Főiskolai
be/sfphpm01-10515/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Mogyoród Football Club A kérelmező szervezet rövidített neve Mogyoród FC Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 6486 A kérelmező jogállása
Juhász Gyula: Húsvétra
Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja IX. évfolyam 1. szám 2016. március Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő
be/sfp-10565/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve TÖKMAG Focisuli Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve TÖKMAG Focisuli SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 3523 A kérelmező
J E G Y ZŐKÖNYV. Szavazáskor jelen volt 6 képviselő.
1260 1269 J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Földes Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 26-án (csütörtökön) 15 00 órakor megtartott Képviselő-testület nyílt ülésén. Helye: Községháza emeleti
1 / 19 2013.04.29. 14:59
1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: Demecseri Városi Közhasznú Sportegyesület DVKSE 2 Gazdálkodási formakód: Áfa levonásra a pályázatban
J E G Y Z Ő K Ö N Y V tanú folytatólagos kihallgatásáról
Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztály Életvédelmi Alosztály II. Ügyszám: 01000/257/2011/ bü. J E G Y Z Ő K Ö N Y V folytatólagos kihallgatásáról Készült a(z) Budapesti Rendőr-főkapitányság
be/sfphpm01-09247/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Szeleste-Pósfa Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Szeleste-Pósfa SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1883 A kérelmező
be/sfphpm01-05247/2015/mkosz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kozármisleny Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve KSE A szakszövetség vagy a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség versenyrendszerében
be/sfphpm01-10528/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Bükkszentkereszti Sportkör A kérelmező szervezet rövidített neve Bükkszentkereszti SK. Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 157 A kérelmező
be/sfp-11740/2016/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Ózdi Football Club A kérelmező szervezet rövidített neve Ózdi FC Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 133 A kérelmező jogállása Amatőr Áfa
be/sfphpm01-08489/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve i Labdarúgó Club Közös Torna Egylet Sportiskola A kérelmező szervezet rövidített neve i LC Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2590 A kérelmező
Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: spatak.ph@t-online.
Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: spatak.ph@t-online.hu 2800-2/2008. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak
be/sfp-08089/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Abaliget Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Abaliget Sportegyesület Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 3170 A kérelmező
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. április 21-én (kedd), 18.00 órakor, a Közösségi Házban megtartott munkaterv szerinti üléséről Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit Bárány Erzsébet jegyző Bárány Pál al
be/sfp-09323/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Városi Sportegyesület Biharkeresztes A kérelmező szervezet rövidített neve - Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 857 A kérelmező jogállása
be/sfphpm01-10637/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Tápiószőlősi Községi Sport Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve TKSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 60908 A kérelmező jogállása
be/sfp-10564/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kazinczy Ferenc Általános Iskola Diák Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Kazinczy DSE Gazdálkodási formakód 001 Tagsági azonosítószám
B E S Z Á M O L Ó. 3. A kedvezményezett neve: Szent László Határrendész Közhasznú Sportegyesület
B E S Z Á M O L Ó 1. A támogatási szerződés száma: 1527-5/2015/NAKVI 2. A projekt címe: ÉRTÉKre fel! 3. A kedvezményezett neve: Szent László Határrendész Közhasznú Sportegyesület 4. A kedvezményezett címe:
J e g y z ı k ö n y v
Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 5995-4/2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak
be/sfphpm01-08073/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Szigetvári Zrínyi Miklós Sport Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Szigetvári Zrínyi Miklós Sport Egyesület Gazdálkodási formakód 521 Tagsági
be/sfp-10089/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Merkapt Maraton Team SE A kérelmező szervezet rövidített neve Merkapt SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 3345 A kérelmező jogállása
be/sfpmod01-08740/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Ózdi Football Club A kérelmező szervezet rövidített neve Ózdi FC Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 133 A kérelmező jogállása Amatőr Áfa
Tátyi Tibor. Az alapszervezet története
217 Tátyi Tibor Az alapszervezet története Párkányban 1949. április 24-én alakult meg a CSEMADOK városi alapszervezete. Elsősorban lelkes, tenni akaró a magyar kultúra ápolásáért kész emberek fogtak össze,
ELLENŐRZÉSI JELENTÉS
ELLENŐRZÉSI JELENTÉS Az Európai Uniós pályázatok vizsgálata A vizsgálatot végezte: Az ellenőrzött szervezeti egység: Fővárosi Bíróság Belső Ellenőrzési Osztály Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatala Hivatkozási
Jegyzıkönyv. Berente Imréné polgármester köszönti a napirendhez kapcsolódóan meghívott vendégeket és a lakosság részérıl megjelenteket.
Jegyzıkönyv Készült: Tatárszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. május 14-én 17 órakor megtartott Falugyőlésérıl. Berente Imréné polgármester köszönti a napirendhez kapcsolódóan
be/sfphpm01-10645/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Magyar Máltai Szeretetszolgálat SE A kérelmező szervezet rövidített neve MMSZ SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 3872 A kérelmező jogállása
JEGYZ KÖNYV. Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testületének 2015. január 21-én megtartott nyílt ülésér l
Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testülete Szám: 1/2015. Határozatok száma: 1-16/2015. (01.21.) Rendelet száma: - JEGYZ KÖNYV Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testületének 2015. január 21-én
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Nyársapát Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 25-i nyílt üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme Jelen vannak: Kis Miklós polgármester, Kis
PÁLYÁZÓ NEVE: Sokorópátka Község Önkormányzata Pályázat címe: Oktatási innováció Sokorópátka Pályázat száma: TÁMOP-3.1.
1. A projekt célja Természetvédelem és környezetvédelem témában megvalósítandó három hetet meghaladó projektünk általános céljai: a tanulók ezen időszakban közvetlen tapasztalatuk alapján szerezzenek ismereteket,
Mátészalka Város Képviselő-testület 2011. november 10. napján 13.00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) ülésének
Mátészalka Város Képviselő-testület 2011. november 10. napján 13.00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) ülésének a./ tárgysorozata, b./ jegyzőkönyve, c./ rendelete: 18, d./ határozata: 175-183,
JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL
Dunabogdányi Polgármesteri Hivatal 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL Jegyzıkönyv Dunabogdány
Jegyzıkönyv. Napirend: Készült Tatárszentgyörgy Község Képviselı-testülete 2008. május 27-én tartott ülésérıl.
Jegyzıkönyv Készült Tatárszentgyörgy Község Képviselı-testülete 2008. május 27-én tartott ülésérıl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme. Jelen vannak: Berente Imréné polgármester, Dori
Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu
Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014.
2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1.
2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Karasszon Dezső: Ésaiás könyvének magyarázata,
be/sfp-10414/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Abaujszántó VSE A kérelmező szervezet rövidített neve AVSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám - A kérelmező jogállása Amatőr Áfa levonásra
be/sfphpm01-03450/2015/mksz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kecskeméti Felsőoktatás Sportjáért Diáksport Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve KKFKDSE Gazdálkodási formakód 001 Bajnoki osztály: NBII
AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XX. évfolyam 16. szám 2010. április 30. Díjmentes
AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XX. évfolyam 16. szám 2010. április 30. Díjmentes Anyák napjára (...) csupa tőr a te szíved, anyám, viharaimban csoda-szivárvány, dicsőség néked, anyám, iszonyú erőmnek
JEGYZŐKÖNYV. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. július 9-i rendes, nyílt üléséről
JEGYZŐKÖNYV Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 9-i rendes, nyílt üléséről Rendelet: Határozatok: 21/2015. (VII.10.) 151, 152, 153, 154, 155, 156, 157, 158/2015. (VII.09.) 2 J E
be/sfp-8756/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Zalaegerszegi BECSALI TUNGSRAM Lakóterületi Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Z.BECSALI TUNGSRAM LSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági
JEGYZİKÖNYV. Készült: 2010. január 27-én Ordacsehi Község Önkormányzatának hivatali helyiségében a Képviselı-testület ülésérıl.
JEGYZİKÖNYV Készült: 2010. január 27-én Ordacsehi Község Önkormányzatának hivatali helyiségében a Képviselı-testület ülésérıl. Jelen vannak: Kiss Miklós polgármester Bársony János alpolgármester Gazdag
OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORTBIZOTTSÁG 2011. április 19-ei ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 6/2011. (IV. 19.) bizottsági határozat arról, hogy a bizottság a balatongyöröki tábor üzemeltetéséről szóló tájékoztatót
Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi utca 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.
Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi utca 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu Beszámoló - a Képviselő- testületnek Sárospatak Város Kulturális Stratégiájának
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottsága. Jegyzőkönyv
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottsága Jegyzőkönyv Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Ifjúsági és Sport
J e g y z ı k ö n y v
J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2010. június 23-án 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésérıl.- Jelen vannak: Bogdán Péter polgármester, Dr. Almássy Antalné,
1 / 19 2013.10.28. 21:38
1 / 19 2013.10.28. 21:38 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: Balmaz Utánpótlás Kézilabda Egyesület BUKE 2 Gazdálkodási formakód:
9. s z á m ú. Készült a 2011. április 28-án megtartott képviselő-testületi ülésről.
9. s z á m ú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a 2011. április 28-án megtartott képviselő-testületi ülésről. Képviselő-testületi ülés helye: Művelődési Ház /Jobbágyi Lakótelep 7. Ép./ Jelen voltak: Farkas
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. december 10-i ülésére
HAL IM B A K ÖZSÉG ÖNK ORM ÁNY ZATA P O L G Á R M E S T E R 8452 HALIMBA, Petőfi u. 16. (88) 503-420 fax:(88) 237-003 Ügyszám: 11/1067/2015. Tárgy: Halimba község Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Koncepciójának
E.ON Áramszolgáltató (0-24) : 06-80/205-020 E.ON Gázszolgáltató (0-24) : 06-80/424-242 ERÖV Vízszolgáltató (0-24) : 06-30/997-4275
2016. JANUÁR Címlapsztori főcíme A tartalomból: Önkormányzati hírek 1-2. oldal Óvodai hírek 2. oldal Iskolai hírek 3. oldal Visszatekintő 4-5. oldal Felhívások 6. oldal Közelgő események: Iskolás farsang
Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet!
Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet! A köznevelés átalakuló rendszerében a nagyobb állami szerepvállalás célja az, hogy az ország minden iskolájában egyformán magas színvonalú
Jegyzıkönyv. 1. A József Attila-lakótelep közbiztonságának helyzete
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlésének József Attila-lakótelepi Településrészi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: I. 364-6/2012. Jegyzıkönyv Készült: a József
ÖSSZESÍTİ ADATLAP. Bankszámlaszám: 1 0 4 0 4 0 8 9-4 0 8 1 8 0 5 2-0 0 0 0 0 0 0 0
iratszám 1 : Érkezett 1 : 1. A KÉRELMEZİ ADATAI A kérelmezı szervezet teljes neve: ÖSSZESÍTİ ADATLAP Angyalföldi Sportiskola és Diáksport Egyesület A kérelmezı szervezet rövidített neve: ASI DSE Gazdálkodási
Orbán Viktor beszéde Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. új üzemének átadásán
Orbán Viktor beszéde Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. új üzemének átadásán 2014. szeptember 22. Bábolna Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelettel köszöntöm a vállalat vezetőit, tulajdonosait,
AZ 50 ÉV FELETTI ÁLLÁSKERESŐK ELHELYEZKEDÉSÉT SEGÍTŐ TÁMOGATÁSI RENDSZER MAGYARORSZÁGON, BARANYA MEGYÉBEN
AZ 50 ÉV FELETTI ÁLLÁSKERESŐK ELHELYEZKEDÉSÉT SEGÍTŐ TÁMOGATÁSI RENDSZER MAGYARORSZÁGON, BARANYA MEGYÉBEN Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Pécs, 2013. Tartalomjegyzék: 1. Az 50 év felettiek munkaerő-piaci
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Balatonfűzfő Város Önkormányzata 8184 Balatonfűzfő, Nike körút 1. Telefon: 06/88 596-910 Fax: 06/88 596-901 e-mail: jegyzo@balatonfuzfo.hu Szám: 4/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonfűzfő Város
6. sz. JEGYZŐKÖNYV RENDELETEK MUTATÓJA
6. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Tiszagyenda Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 15. napján megtartott soros testületi ülésének jegyzőkönyvéből RENDELETEK MUTATÓJA 5/2014. (V.15.) számú
Jegyzőkönyv. Készült: Vácrátóti Hagyományőrző és Faluvédő Egyesület ülésén. 2015. október 11-én, vasárnap 16 órakor
Jegyzőkönyv Készült: Vácrátóti Hagyományőrző és Faluvédő Egyesület ülésén 2015. október 11-én, vasárnap 16 órakor 1 J e g y z ő k ö n y v Készült: Vácrátóti Hagyományőrző és Faluvédő Egyesület ülésén Ideje:
be/sfp-3347/2015/mksz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Ráckeve Városi Kézilabda Sport Klub A kérelmező szervezet rövidített neve Ráckeve VKSK Gazdálkodási formakód 521 Bajnoki osztály: Megye Áfa levonásra
Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. augusztus hó 13. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. augusztus hó 13. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:
PISZKOZAT. Bevétel. Önkormányzati támogatás Állami támogatás Saját bevétel (pl.: tagdíj, jegybevétel) Látványcsapatsport. 9 MFt 8.
Érkezett :. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: ALSÓNÉMEDI SPORT EGYESÜLET A kérelmező szervezet rövidített neve: ASE 2Gazdálkodási formakód:52 3Tagsági azonosítószám 37 Áfa levonásra
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tard Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. december hó 12. én 17 órai kezdettel Tardon a Faluházban megtartott közmeghallgatásáról. Jelen vannak: Gál János polgármester,
Szakképzés Foglalkoztatás Gyakorlati képzés Pályakezdők Munkaerő-piaci kereslet-kínálat. Tanulmány
Szakképzés Foglalkoztatás Gyakorlati képzés Pályakezdők Munkaerő-piaci kereslet-kínálat Tanulmány Pályakezdő szakmunkások elhelyezkedésének alakulása Gazdálkodók szakképző iskolát végzettek, felsőfokú
JEGYZŐKÖNYV. - Jánossomorja Város Önkormányzata 2011. évi költségvetésének háromnegyedéves teljesítéséről szóló beszámoló (3. sz.
Ikt.sz.: 12-16/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. november 30-án (szerdán) 16 órakor a Körzeti Általános Iskola hivatalos helyiségében megtartott önkormányzati képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak:
J e g y z ı k ö n y v
Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 13.236-2/2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak
be/sfphpm01-03491/2015/mksz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Veszprémi Kézilabda Korlátolt Felelősségű Társaság A kérelmező szervezet rövidített neve Veszprémi Kézilabda Kft Gazdálkodási formakód 113 Bajnoki osztály:
O. napirendi pont Napirend. JEGYZŐKÖNYV a Gazdasági Bizottság 2013.07.25-i rendkívüli üléséről. Helyszín: Főpolgármesteri Hivatal II., 282.
Budapest Főváros Közgyűlése Gazdasági Bizottság 111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111 "1 ~fjfj053911297" ikt. szám: FPH043 /26-3 /2013 JEGYZŐKÖNYV a Gazdasági Bizottság
JEGYZŐKÖNYV. Készült Szarvaskő Község Képviselő Testületének 2007. szeptember 04-én megtartott testületi üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült Szarvaskő Község Képviselő Testületének 2007. szeptember 04-én megtartott testületi üléséről. Jelen vannak: Barta Győző, Benkó Dániel, Fodor Istvánné, Lőrincz József, Mizsei Attila,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. Szám: 46-15/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. október 6-án 15.00 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében
be/sfp-5049/2015/mkosz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Dombóvári Kosárlabda Suli Közhasznú Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Dombóvári KSKE A szakszövetség vagy a Magyar Egyetemi-Főiskolai
Részletek Bethlen Gábor naplójából, azokból az időkből, amikor a hitről írt
Részletek Bethlen Gábor naplójából, azokból az időkből, amikor a hitről írt Bejegyzés 1607. január. 5. Bocskai István (igen tisztelt példaképem) valláskülönbség nélkül egyesítette a magyar nemzet szabadságának
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/2007. (III. 21.) sz. rendelete 5. (1) bekezdése alapján a
Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101
Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101 2009. január 7-én megtartott rendkívüli nyilvános ülésén Megalkotott rendeletek: 1/2009. (I. 8.) rendelet: a helyi építészeti értékek
Az építési műszaki ellenőr képzés a gyakorló szakemberek szemével
Az építési műszaki ellenőr képzés a gyakorló szakemberek szemével Az építési műszaki ellenőrzés területének, ezen belül elsősorban a képzési rendszernek a kutatására az EU finanszírozású Leonardo da Vinci
JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2015. április 27-én tartott rendes üléséről
Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 8624 Balatonszárszó, Hősök tere l. Ügyiratszám: 618-12/2015 JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2015. április 27-én tartott rendes üléséről 12.
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 8.-án, a Művelődési Házban 17 órai kezdettel megtartott, közmeghallgatásos üléséről. Jelen vannak:, Farkas
Lakitelek Önkormányzat Képviselőtestülete. részére Tárgy: II. Tőserdei Lovasnap beszámolója. Tisztelt Képviselő-testület!
1 Lakitelek Önkormányzat Képviselőtestülete részére Tárgy: II. Tőserdei Lovasnap beszámolója Tisztelt Képviselő-testület! A tavalyi évben, 2011. évi I. Tőserdei Lovasnapot követően megszületett a döntés,
J E G Y Z Õ K Ö N Y V
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu Száma: 7-105/2012. J E G Y Z Õ K Ö N Y
Szám: 67-4/2015. NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 27. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve
Szám: 67-4/2015. NAGYTEVEL Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 27. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8562 Nagytevel, Kossuth
be/sfphpm01-03453/2015/mksz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Holler Utánpótlás Nevelési és Felnőtt Club A kérelmező szervezet rövidített neve Holler UFC Gazdálkodási formakód 521 Bajnoki osztály: Megye Áfa levonásra
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Intézményfelügyeleti, Szociális és Közbiztonsági Bizottság 2011. április 19-i nyílt üléséről.
ÚTMUTATÓ. 1.4 tevékenység. Dieter Schindlauer és Barbara Liegl. 2007 június
MUNKAANYAG, KÉRELMEZŐ ELSŐ INTERJÚ ÚTMUTATÓ A HU2004/IB/SO01-TL számú Egyenlő bánásmód elvének érvényesítése és az anti-diszkriminációs törvény végrehajtásának elősegítése Twinning Light projekt összesített
Április 1. MŰVÉSZETI SZEMLE GÁLAMŰSORA
Április 1. Czina Sándor Tagintézmény MŰVÉSZETI SZEMLE GÁLAMŰSORA A Művészeti Szemle után évente gálaműsort rendezünk a legjobb produkciókból, ez is motiválja tanulóinkat a felkészülés során. A zsűri és
BIZTONSÁG ÉS FENYEGETETTSÉG. Miskolci Egyetem, 2013. november 06. Dudás Péter r. alezredes bűnmegelőzési osztályvezető
BIZTONSÁG ÉS FENYEGETETTSÉG Miskolci Egyetem, 2013. november 06. Dudás Péter r. alezredes bűnmegelőzési osztályvezető A tiszai ciánszennyeződés 2010. január A tiszai ciánszennyezés 2000. január Töltés
SZKA_106_29. A modul szerzője: Nahalka István. é n é s a v i l á g SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYAM
tanulás egész SZK_106_29 é n é s a v i l á g életen át modul szerzője: Nahalka István SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYM 418 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák tanári
MUNKATERV A MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER KÖNYVTÁR KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZERBEN 2015. VÉGZETT MUNKÁJÁHOZ
MUNKATERV A MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER KÖNYVTÁR KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZERBEN VÉGZETT MUNKÁJÁHOZ 2015. AZ INTÉZMÉNY SZÉKHELYE: DEBRECEN AZ INTÉZMÉNY VEZETŐJÉNEK NEVE: DR. KOVÁCS BÉLA LÓRÁNT 2 Tartalom
JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL
Dunabogdányi Polgármesteri Hivatal 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Jegyzőkönyv Dunabogdány