NÁDOR GALÉRIA ART&MED KULTURÁLIS KÖZPONT NYÍLT PÁLYÁZAT. Görözdi Rita Szerdi Gábor

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "NÁDOR GALÉRIA ART&MED KULTURÁLIS KÖZPONT NYÍLT PÁLYÁZAT. Görözdi Rita Szerdi Gábor"

Átírás

1 NÁDOR GALÉRIA ART&MED KULTURÁLIS KÖZPONT NYÍLT PÁLYÁZAT Görözdi Rita Szerdi Gábor Pályázatunkat a csoportos kiállítás kategóriájában nyújtjuk be. A már ismert tér adta lehetőségeit kihasználva, kiállításunkon táblaképeket és installációkat mutatnánk be. A tavalyi évben közösen (Görözdi Rita, Szerdi Gábor) nyertünk lehetőséget egy rezidens programban való részvételre, ahol aztán együtt mutattuk be munkáinkat a program végén megrendezésre került Ephoron Virgo című kiállításon. Az itt elkezdett programunkat továbbfolytattuk, és mindezt szeretnénk egy újabb kiállításon megmutatni a Nádor Galériában Pécsen a november 27 és december 11 között lévő időszakban. A kiállítás koncepcióját tekintve, fő motívumként jelennének meg az állatok. A nagy térre illetve falfelületekre való tekintettel, tervünkben szerepel kb.20 nagyobb méretű táblakép, számos rajz melyeket együttesen (egy falon) installálnánk, valamint térbeli objektekben is gondolkozunk. Úgy gondoljuk, munkáink között egység fedezhető fel, de mégis más- más gondolatot közvetítünk. Görözdi Rita Szerdi Gábor

2 2014. június

3 Görözdi Rita ,Budapest 2890 Tata, Fenyves u. 6. Tel.: rita.gorozdi@gmail.com web: Tanulmányok: Győri Tánc- és Képzőművészeti Szakközép Iskloa Pécsi Tudományegyetem- Művészeti kar ( festő szak) 2011Mester: Ádám Zoltán Accademia di Belle Arti di Venezia Csoportos kiállítások: Trilógia Görözdi Rita, Görözdi Lilla és Görözdi Géza kiállítása, Tata Győr Eszterházy palota Pécs Dóm múzeum Győr- Napóleon ház Pécs Rácz Aladár Közösségi Ház Szentendre- Művészetmalom Art Expo Friss kiállítás Pécs- Nádor galéria Tata- Törökkori átjáró- Grotta c. válogatott kiállítás Budafok- Art Quarter Budapest- Ephoron Virgo/ Görözdi Rita és Szerdi Gábor kiállítása/ Szentendre- contemporaryart Fundamenta- Amadeus kiállításnádor Galéria, Pécs közös

4 Áldozat/ vegyes technika, vászon, 110x110 cm, 2013 Követő kutya/ vegyes technika, vászon, 50x50cm,2013

5 Amikor a hal átalakul és megtanul repülni/ Vegyes technika, vászon, 110x110cm, 2013 Tíz csapás/ Vegyes technika, vászon, 10x20x20cm, 2013

6 Kosok arany gyapjúval/ vegyes technika, vászon, 150x140cm, 2013 Víz alá bukó madár/ vegyes technika, vászon, 110x80cm,2013

7

8 ÖNÉLETRAJZ SZEMÉLYES ADATOK Név: Szerdi Gábor Születési hely, idő: Nyíregyháza, november 4. Állampolgárság: Magyar Értesítési cím: 4027 Debrecen Gyöngyösi utca 20. Telefonszám: cím: Webcím: gaborszerdi.tumblr.com TANULMÁNYOK University of Lapland, Képzőművészet és Kúltúra tanulmányok Pécsi Tudományegyetem, Művészeti kar, Festőművész szak Mester: Losonczy István Nyíregyházi Főiskola, Bölcsészettudományi és Művészeti Főiskolai Kar, Rajz Vizuális Kommunikáció szak Bánki Donát Műszaki Középiskola, Nyíregyháza, Gépészeti Szakmacsoport DÍJJAK REZIDENS PROGRAMOK KIÁLLÍTÁSOK Egyéni Fundamenta - Amadeus Alkotói Ösztöndíj Pályázat: Alkotói díj Unicredit Tehetségprogram: Kisalkotói díj LindArt Lendva, Szlovénia, 2014 Art Quarter Budapest, Magyarország, Amputated Brush - Kajo 1 Galéria - Rovaniemi Válogatott csoportos 2014 Diplomakiállítás - m21 Galéria - Pécs

9 2014 Cím nélkül - Rácz Aladár Közösségi Ház - Pécs 2014 Fundamenta - Amadeus Alkotói Ösztöndíj Pályázat kiállítása - Nádor Galéria - Pécs 2014 Tavaszi Terítés Latarka Galéria - Budapest 2013 Ephoron virgo - Art Quarter Budapest - Budapest 2013 Csend Művelődési ház - Füle 2013 Retúr - Műterem Galéria - Debrecen 2013 Fundamenta - Amadeus Alkotói Ösztöndíj Pályázat kiállítása - Nádor Galéria - Pécs 2013 Budapest Art Expo FRISS VI - Művészmalom - Szentendre 2012 Közelítés - Rácz Aladár Közösségi Ház - Pécs 2012 Műemlék Védelem II. - Múzeum Galéria - Zenta 2012 UniCredit Tehetségprogram - Dorottya Galéria - Budapest 2012 Fundamenta - Amadeus Alkotói Ösztöndíj Pályázat kiállítása - Nádor Galéria - Pécs 2011 Dómmúzeum - Pécs 2011 A család - A szakrális művészetek hete FUGA - Budapesti Építészeti Központ - Budapest 2011 Fényerő Projekt - Kamaraszínház - Pécs 2011 Facebook - Hattyúház Galéria - Pécs 2011 Erste Bank Amadeus Alkotói Ösztöndíj Pécs - Nádor Galéria - Pécs 2011 Losonczy csoport - MKE Galéria - Pécs 2009 V. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennále - Kecskeméti Cifrapalota - Kecskemét 2009 NemArt Galéria - Pécs

10 2009 P.E.N. - Pécs 2009 Művészbélyegek a Postapalotában - Postapalota - Pécs 2002 Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakiskola - Debrecen

11 bala-tone, olaj, vászon, 100x100 cm, 2012

12 S(T)YX, olaj, vászon, 150x190 cm, 2012

13 pohár, olaj, vászon, 80x100 cm, 2012

14 Philip, eruza,olaj, vászon, 100x100 cm, 2013

15 hal, ceruza, olaj, vászon, 50x70 cm, 2013

16 méz, szén, olaj, vászon, 125x125 cm, 2014

Szilágyi-Jéger Teréz. festőművész

Szilágyi-Jéger Teréz. festőművész Szilágyi-Jéger Teréz festőművész 2016 Szakmai életrajz Születési adatok: Csorna, 1967. E-mail: fonix99@freemail.hu Telefon: 06202060807 web: jegerterez.hu A színek és a formák jelentéstartalmainak keresése,

Részletesebben

bemutatja Hegedüs Endre festőművész kiállítását Budapest 2012 szeptember

bemutatja Hegedüs Endre festőművész kiállítását Budapest 2012 szeptember bemutatja Hegedüs Endre festőművész kiállítását Budapest Vörösfenyő olaj, vászon; 100,5x80,5 cm Nysz.: 10354 Barackfa olaj, vászon; 60x70 cm Nysz.: 10255 Faluvége (Kisbánya) 2011 olaj, farost; 40x55 cm

Részletesebben

Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai 2014-2015-ös tanév

Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai 2014-2015-ös tanév Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai 2014-2015-ös tanév 1. Pedagógus 1 Bessenyei György 2. Pedagógus 2 3. Pedagógus 3 Eötvös József Baja 4. Pedagógus 4 Bessenyei György

Részletesebben

Hegedüs Endre festőművész. kiállítását

Hegedüs Endre festőművész. kiállítását bemutatja Hegedüs Endre festőművész Hajók a Dunán című kiállítását Az Adony az Újpesti-öbölben 97x140 cm olaj, rétegelt lemez Nytsz.:10296 Hajó a Margit-hídnál 80x100 cm olaj, vászon Nytsz.:10297 Uszályok

Részletesebben

MESTERMUNKA ADATAI. cím: Mások emlékei. műfaj/technika/dimenzió: plextol, porfesték és olaj rétegelt lemezen, 20x20-100x100 cm

MESTERMUNKA ADATAI. cím: Mások emlékei. műfaj/technika/dimenzió: plextol, porfesték és olaj rétegelt lemezen, 20x20-100x100 cm MESTERMUNKA ADATAI cím: Mások emlékei műfaj/technika/dimenzió: plextol, porfesték és olaj rétegelt lemezen, 20x20-100x100 cm kiállítás helye: Ari Kupsus Galéria, 1088 Budapest, Bródy Sándor utca 23/b ideje:

Részletesebben

Losonczy István. Szakmai önéletrajz. Losonczy István (Budapest, 1967) http://laaosi2.blogspot.com/ Cím: H. 2040, Budaörs, Kõhíd u 40.

Losonczy István. Szakmai önéletrajz. Losonczy István (Budapest, 1967) http://laaosi2.blogspot.com/ Cím: H. 2040, Budaörs, Kõhíd u 40. Losonczy István. Szakmai önéletrajz Losonczy István (Budapest, 1967) http://laaosi2.blogspot.com/ Cím: H. 2040, Budaörs, Kõhíd u 40. Telefon: (00-36) 23-425-653, 70-3637212 E-mail: losonczy.istvan@gmail.com

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ ALKOTÓI FILOZÓFIA

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ ALKOTÓI FILOZÓFIA SOMOGYI PÁL építész, belsőépítész, bútortervező, designer Budapest, 1946. április 24. Lakás: 1112 Budapest, Botfalu u. 40/b. Tel/Fax: 319 5738 Mobil: 06/20 265 0233 E-mail: kesodesign.kft@upcmail.hu SZAKMAI

Részletesebben

Közzétételi lista. 2015/16-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz

Közzétételi lista. 2015/16-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz Közzétételi lista 2015/16-ös tanév Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

MŰGYŰJTŐK HÁZA. 48/2. Falikép,dombormû: Fohászkodó férfi technika: préselt lemez méretek: 28 x 34 cm kikiáltási ár: 2.500 Ft leütési ár: 2.

MŰGYŰJTŐK HÁZA. 48/2. Falikép,dombormû: Fohászkodó férfi technika: préselt lemez méretek: 28 x 34 cm kikiáltási ár: 2.500 Ft leütési ár: 2. 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 48/1. Vígh Tamás szobrász (1926-2010)

Részletesebben

Lista. Decoration & Design Kft. 2310 Szigetszentmiklós, Kántor u. 5. Oldal:1. Oldal:1

Lista. Decoration & Design Kft. 2310 Szigetszentmiklós, Kántor u. 5. Oldal:1. Oldal:1 Decoration & Design Kft. 2310 Szigetszentmiklós, Kántor u. 5. Tel: +36(24)526888 Web: www.decorand.hu Közösségi adószám: HU13424598 Adóigazgatási szám: 13424598-2-42 Bank: BB. 18400010-03509652-80100016

Részletesebben

Gerendy Jenõ. rajz, mûvészettörténet, ábrázoló geometria szakos középiskolai tanár,

Gerendy Jenõ. rajz, mûvészettörténet, ábrázoló geometria szakos középiskolai tanár, Gerendy Jenõ Név: Gerendy Jenõ Születési év: 1958 Galéria mûvekbõl Tervezõgrafika prezentáció TANULMÁNYOK Magyar Képzõmûvészeti Fõiskola 1986 rajz, mûvészettörténet, ábrázoló geometria szakos középiskolai

Részletesebben

BAJKÓ DÁNIEL és KOVÁCS KITTI festõmûvészek

BAJKÓ DÁNIEL és KOVÁCS KITTI festõmûvészek A Tessedik Sámuel Alapítvány tisztelettel meghívja Önt, családját és barátait 2014. október 19-én (vasárnap) 16 órára BAJKÓ DÁNIEL és KOVÁCS KITTI festõmûvészek CSAK AMI LESZ, AZ A VIRÁG... címmel rendezett

Részletesebben

Építőipari Szakképző Iskolája 9024 Győr, Nádor tér 4.

Építőipari Szakképző Iskolája 9024 Győr, Nádor tér 4. Pedagógiai Program Szakmai Program A Győri Műszaki SZC Gábor László Építőipari Szakképző Iskolája 9024 Győr, Nádor tér 4. Győr, 2015. július 1. 1 Pedagógiai Program Szakmai Program Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék

Részletesebben

TAVASZVÁRÓ TERMÉKÖTLETEK

TAVASZVÁRÓ TERMÉKÖTLETEK KERÁMIA KASPÓCSÉSZE ALJJAL 12*18CM ZÖLD-NARANCS Q60001 KERÁMIA KASPÓCSÉSZE ALJJAL 14*19CM LILA Q60003 KERÁMIA KASPÓCSÉSZE ALJJAL 8*12CM ZÖLD Q60004 KERÁMIA KASPÓCSÉSZE ALJJAL 10*15CM V.ZÖLD Q60005 1 260.-

Részletesebben

VAMART & DESIGN GALÉRIA

VAMART & DESIGN GALÉRIA VAMART & DESIGN GALÉRIA 1056 Budapest, Váci utca 62 64. KOPPÁNY ATTILA F E S T Ő M Ű V É S Z K I Á L L Í T Á S A 2009. április 9 május 7. Homokóra (akril, vászon) 120 x 100 cm, 2008. A borítón: Hommage

Részletesebben

Nyírbátori Református Általános Iskola Székhelye: Nyírbátor, Fáy András u. 17 sz.

Nyírbátori Református Általános Iskola Székhelye: Nyírbátor, Fáy András u. 17 sz. Nyírbátori Református Általános Iskola Székhelye: Nyírbátor, Fáy András u. 17 sz. végzettség szakképzettség Oklevél kiállítója Beosztás, megbízás Tanít Egyetemi-mester, orosz, könyvtár speciális, Orosz

Részletesebben

Ózdi Bródy Imre Szakképző Iskola (OM 202990)

Ózdi Bródy Imre Szakképző Iskola (OM 202990) Ózdi Bródy Imre Szakképző Iskola (OM 202990) Ózdi Bródy Imre Szakképző Iskola Ózd, Petőfi út 20. Az iskola Ózd város és térsége közoktatásában és szakképzésében meghatározó szerepet tölt be. Az Ózdi Bródy

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége

Részletesebben

Pályaválasztási Kiállítás 2009. - Győr

Pályaválasztási Kiállítás 2009. - Győr Pályaválasztási Kiállítás 2009. - Győr Helyszín: Krúdy Gyula Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Középiskola Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola Cím: 9024 Győr, Örkény I. út 8-10. Időpont:

Részletesebben

1. Felvételi lehetőség

1. Felvételi lehetőség 1. Felvételi lehetőség Az iskolaváltás valamint a tanuló átvételének szabályai Az iskola beiratkozási körzetén kívül lakó tanulók felvételénél- az 1. évfolyamot kivéve- az alábbi szempontokat vesszük figyelembe:

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 32/2008. (XI. 24.) a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló OKM rendelet alapján az alábbi adatokkal működik intézményünk. Intézmény neve: Felsőbüki Nagy Pál Általános

Részletesebben

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz)

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu

Részletesebben

Szervezet Képviselő Város Utca Házszám IRSZ Igény célja Adószám támogatási összeg összeg. Ars Danubiana programok 16. 1053

Szervezet Képviselő Város Utca Házszám IRSZ Igény célja Adószám támogatási összeg összeg. Ars Danubiana programok 16. 1053 Szervezet Képviselő Város Utca Házszám IRSZ Igény célja Adószám Igényelt Kapott támogatási támogatási összeg összeg "Debreceni Kodály Kórusért" A Duna mente Kultúrájáért a Barcsi Nemzetközi Művésztelepért

Részletesebben

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz)

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu

Részletesebben

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2. EGYÉB ADATOK

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2. EGYÉB ADATOK sorszámú Festő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 211 03 1.2. Szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettség, egyetem Szak megnevezése Egyéb szakképesítés Tanított tárgyak,,, óvodapedagógus

Részletesebben

PODMANICZKY ÁGNES. Név Születési adatok Cím Telefon Mobil Honlap

PODMANICZKY ÁGNES. Név Születési adatok Cím Telefon Mobil Honlap PODMANICZKY ÁGNES Név Születési adatok Cím Telefon Mobil Honlap E-mail Tanulmányok, tagságok 2008-2003-2008 2002 2000 (2003) Tanárok, mesterek Díjak Podmaniczky Ágnes 1983 október 13. Budapest H-2022 Tahitótfalu,

Részletesebben

2016. június 24., péntek

2016. június 24., péntek 2016. június 24., péntek Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára 15.00 15.30 Az MH 54. Veszprém Radarezred Légierő Zenekarának zenés köszöntője 15.30 19.00 Hívogató családi rendezvények, tematikus

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2013/2014. tanév

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2013/2014. tanév OM 035883 5008 Szolnok, Gorkij út 47. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2013/2014. tanév 1 8 évfolyamos általános iskola 1.) A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Részletesebben

ÉLETRAJZ. Koppány Attila festőművész (Enying, 1947. február 25.) Honlap: www.art-koppany.sze.hu Lakcím: 9021 Győr, Király u. 5.

ÉLETRAJZ. Koppány Attila festőművész (Enying, 1947. február 25.) Honlap: www.art-koppany.sze.hu Lakcím: 9021 Győr, Király u. 5. ÉLETRAJZ Koppány Attila festőművész (Enying, 1947. február 25.) Honlap: www.art-koppany.sze.hu Lakcím: 9021 Győr, Király u. 5. Tanulmányok 1961-1970 Derkovits Képzőművészeti Kör, Székesfehérvár. Mestere:

Részletesebben

bemutatja Sáfár Pál festőművész kamaratárlatát Budapest 2013 március

bemutatja Sáfár Pál festőművész kamaratárlatát Budapest 2013 március bemutatja Sáfár Pál festőművész kamaratárlatát Budapest olajfestmények Erdei út 70x50 cm, olaj, vászon Nytsz:10333 Zempléni táj 60x80 cm; olaj, vászon Nytsz:10334 Egy este Szentendrén 55x80 cm; olaj, vászon

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI- OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI- OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI- OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE I. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Oktatási Ssz. Munkakör Végzettség

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. Arany János Általános Iskola Kosd OM: 032418

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. Arany János Általános Iskola Kosd OM: 032418 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

TANULÓLÉTSZÁM 2012/2013. TANÉV

TANULÓLÉTSZÁM 2012/2013. TANÉV TANULÓLÉTSZÁM 2012/2013. TANÉV Sükösd Érsekcsanád ÁMK Bíber János Általános Iskolai és Évfolyam Osztályok száma Létszám Magántanuló SNI BTM Összlétszám 1. 2 29 3 32 2. 1 21 1 1 23 3. 2 30 1 2 2 35 4. 1

Részletesebben

AZ INGATLAN ALAPPAL A BALATONRA JÁTÉK SORSOLÁSÁNAK SZABÁLYZATA

AZ INGATLAN ALAPPAL A BALATONRA JÁTÉK SORSOLÁSÁNAK SZABÁLYZATA AZ INGATLAN ALAPPAL A BALATONRA JÁTÉK SORSOLÁSÁNAK SZABÁLYZATA Ez a nyereményjáték az Erste Befektetési Zrt. (1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26..) sorsolásos játéka. Játékidőszak: 2009. június 29 2009.

Részletesebben

Család Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Család Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Intézmény neve Család Általános Iskola és Művészeti Iskola Intézmény címe: 8360, Hunyadi utca 3. OM azonosító: 037492 Telefon: 06/83/320-107 Fax: 06/83/510-604 E-mail: csaladiskola@csaladiskola.hu Tanítási

Részletesebben

Összegző beszámoló a XI. Magyar Táncfesztiválról

Összegző beszámoló a XI. Magyar Táncfesztiválról Összegző beszámoló a XI. Magyar Táncfesztiválról Idén is újdonságokkal gazdagodva rendeztük meg a Magyar Táncfesztivált 2015. június 15-21. között, Győrben. A hazai táncművészet szinte teljes palettáját

Részletesebben

Nádor Galéria Art&Med Kulturális Központ! Pályázat egyéni kiállításra! !!! PAF / Pintér András Ferenc! 2014 Pécs! !!!!!!

Nádor Galéria Art&Med Kulturális Központ! Pályázat egyéni kiállításra! !!! PAF / Pintér András Ferenc! 2014 Pécs! !!!!!! Nádor Galéria Art&Med Kulturális Központ Pályázat egyéni kiállításra PAF / Pintér András Ferenc 2014 Pécs Egyéni kiállításra pályázott időszakok Október 30. - November 20. November 27. - December 11. 1

Részletesebben

VARGA PATRICIA MINERVA

VARGA PATRICIA MINERVA VARGA PATRICIA MINERVA Születési hely, idő: Budapest, 1963.09.29. Cím: H-1044 Budapest, Megyeri út 234. IV. 14. Telefon: (+36) 30-209-1395 e-mail: vargaminerva@gmail.com website: www.patriciaminerva.extra.hu

Részletesebben

Beérkezett pályamûvek listája:

Beérkezett pályamûvek listája: Beérkezett pályamûvek listája: kiállítva elutasítva Sorszám Név Méret (cm), technika ép címe Zsûri döntése 1. Timár Zoltán 61,5x52,5, szerkesztés, tus, filc Béka Letenye 66x52, szerkesztés, tus, filc A

Részletesebben

SIÓFOK VÁROS KOLLÉGIUMÁNAK PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

SIÓFOK VÁROS KOLLÉGIUMÁNAK PEDAGÓGIAI PROGRAMJA SIÓFOK VÁROS KOLLÉGIUMÁNAK PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Mondd és elfelejtik Mutasd meg és emlékeznek Vond be őket és megtanulják. (Konfucius) Az intézmény címe: 8600. Siófok, Szépvölgyi u. 2. Készítette: Kozmáné

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához:

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához: Tantárgyfelosztásban szereplő feladat: 11 iskolaotthonos osztály (2 osztálytanító) Magyar tanítása

Részletesebben

Merítés a KUT-ból IV. GADÁNYI JENŐ. (1896 1960) festőművész emlékkiállítása. HAAS GALÉRIA, Budapest 2000. május 11-től június 10-ig

Merítés a KUT-ból IV. GADÁNYI JENŐ. (1896 1960) festőművész emlékkiállítása. HAAS GALÉRIA, Budapest 2000. május 11-től június 10-ig Merítés a KUT-ból IV. GADÁNYI JENŐ (1896 1960) festőművész emlékkiállítása HAAS GALÉRIA, Budapest 2000. május 11-től június 10-ig A kis zugokat szeretem, mert a részekben azonosul a világ. Kerülő úton,

Részletesebben

2015-ÖS LÁTOGATÓI SZÁMOK:

2015-ÖS LÁTOGATÓI SZÁMOK: I S M E R T E T Ő 2016 A PlayIT Magyarország legnagyobb Gamer és IT rendezvénye, valamint a legnagyobb látogatói számmal rendelkező hazai kiállítás, mely Közép-Kelet Európában is abszolút egyeduralkodó.

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2015/2016-OS TANÉV. Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére 1

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2015/2016-OS TANÉV. Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére 1 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2015/2016-OS TANÉV Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére 1 (A lista személyes adatokat nem tartalmazhat) 1. A betöltött munkakörök

Részletesebben

2011. május 13-án Keretbe tárva címmel kiállítása nyílik hat fiatal alkotónak a József Attila Tanulmányi és Információs Központ Kiállítási Terében.

2011. május 13-án Keretbe tárva címmel kiállítása nyílik hat fiatal alkotónak a József Attila Tanulmányi és Információs Központ Kiállítási Terében. KERETBE TÁRVA Talán nincs is valóság, Talán csak a képek vannak - Talán azok látszanak a keretben Sarkig kitárt ablakoknak. (Honti Viktor) 2011. május 13-án Keretbe tárva címmel kiállítása nyílik hat fiatal

Részletesebben

ASZTALITENISZ EREDMÉNYEK 2000-ben.

ASZTALITENISZ EREDMÉNYEK 2000-ben. ASZTALITENISZ EREDMÉNYEK 2000-ben.. VAS MEGYE 2000. ÉVI IFJÚSÁGI, SERDÜLŐ ÉS ÚJONC VERSENYE 2000. január 29 Ifj. fiú egyéni: 1. Tóth Péter SZAK 2. Németh Tamás SZAK 3-4. Kajdi Péter SZAK 3-4. Vajda Attila

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2012-2016 Munkaerő-piaci folyamatok 2016 ában a regisztrált álláskeresők a 420 670 fő volt

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ 2015-2016 TANÉV

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ 2015-2016 TANÉV HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ 2015-2016 TANÉV GIMNÁZIUMOK SZAKKÖZÉPISKOLÁK SZAKISKOLÁK KOLLÉGIUMOK SZERKESZTETTE: BAKOS KATALIN ÉS BÉKÉSI IZABELLA HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

Részletesebben

Éhség 2013, olaj/vászon, 100x100

Éhség 2013, olaj/vászon, 100x100 Éhség 2013, olaj/vászon, 100x100 Izzócsere 2013, olaj/vászon, 2x 120x50 Délutáni cocktail 2013 olaj/vászon, 140x90 Tábortűz 2013 olaj/vászon, 50x60 Épület 2014, olaj, vászon, 30c24 Hátsókert 2014, olaj,

Részletesebben

bemutatja Tenk László festőművész Cseresznye és barack című kiállítását Budapest 2018 január - február

bemutatja Tenk László festőművész Cseresznye és barack című kiállítását Budapest 2018 január - február bemutatja festőművész Cseresznye és barack című kiállítását Budapest 2018 január - február Cseresznye és barack 1. Korfu, öböl, reklám... 90x120 cm 2. Téli este 80x123 cm 3. Falusi hófoltos 80x110 cm 4.

Részletesebben

SZEZONÁLIS AJÁNLATAINK

SZEZONÁLIS AJÁNLATAINK SZEZONÁLIS AJÁNLATAINK INTERSPAR ÁRUHÁZAINKBAN, CSAK RENDELÉSRE! Ajánlatunk érvényes 2016. április 27 és augusztus 31 között. INTERSPAR ÁRUHÁZAINKBAN, CSAK RENDELÉSRE! Április 27-től augusztus 31-ig SANREMO

Részletesebben

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15.

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. Budapest, Balassagyarmat, Cegléd, Debrecen, Dunaújváros, Eger, Esztergom, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza,

Részletesebben

A Hunyadi Mátyás Általános Iskola munkaterve a 2011/2012. tanévre

A Hunyadi Mátyás Általános Iskola munkaterve a 2011/2012. tanévre 1 Hunyadi Mátyás Általános Iskola 9072 Nagyszentjános Árpád u. 11/a Telefon/fax: 96/544-040 E-mail: humaisk@vipmail.hu Honlap: www.humaisk.hu OM: 03 06 01 A Hunyadi Mátyás Általános Iskola munkaterve a

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NAGYBAJOMI ÁLTALÁNOS MŐVELİDÉSI KÖZPONT CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA és a Pálmajori és Jákói Tagiskola

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NAGYBAJOMI ÁLTALÁNOS MŐVELİDÉSI KÖZPONT CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA és a Pálmajori és Jákói Tagiskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NAGYBAJOMI ÁLTALÁNOS MŐVELİDÉSI KÖZPONT CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA és a Pálmajori és Jákói Tagiskola 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve

Részletesebben

A Marton Genetics napraforgó portfóliójának megújulása

A Marton Genetics napraforgó portfóliójának megújulása A Marton Genetics napraforgó portfóliójának megújulása A Bázismag Kft. a megújulásra törekedve folyamatosan frissíti portfólióját, legyen szó kukorica, repce, vagy akár napraforgó vetőmagról. A korábbi

Részletesebben

Szakmai zárójelentés A kutyaszemélyiség mint az emberi személyiségvizsgálatok modellje: etológiai, pszichológiai és genetikai megközelítés

Szakmai zárójelentés A kutyaszemélyiség mint az emberi személyiségvizsgálatok modellje: etológiai, pszichológiai és genetikai megközelítés Szakmai zárójelentés A kutyaszemélyiség mint az emberi személyiségvizsgálatok modellje: etológiai, pszichológiai és genetikai megközelítés Bevezetés Korábbi támogatott pályázatok etológiai kutatatásai

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tantárgyfelosztáshoz. 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége

Részletesebben

Első gyűjteményes kiállítása 1938-ban a Tamás Galériában nyílt meg. 1936-tól a Magyar Képzőművészek Egyesületének, majd 1937-től a Képzőművészek Új

Első gyűjteményes kiállítása 1938-ban a Tamás Galériában nyílt meg. 1936-tól a Magyar Képzőművészek Egyesületének, majd 1937-től a Képzőművészek Új Élete 1991. november 23.-án született Kiskohon ma Románia területe. Nehéz gyermekkora volt, hiszen árvaházba került. 1913-ban Andrássy József örökbefogadta. Cimfestő szakmát tanult, majd egyik tanára,

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2011-2015 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - j an. f ebr. m árc.

Részletesebben

MŰGYŰJTŐK HÁZA. 35/1. Ismeretlen alkotó, XVIII.sz., Puttó sérült, hiányos technika: fa méretek: 80 cm kikiáltási ár: 15.000 Ft leütési ár: 65.

MŰGYŰJTŐK HÁZA. 35/1. Ismeretlen alkotó, XVIII.sz., Puttó sérült, hiányos technika: fa méretek: 80 cm kikiáltási ár: 15.000 Ft leütési ár: 65. 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 35/1. Ismeretlen alkotó, XVIII.sz., Puttó

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola valamint és Mezőkomáromi Tagiskolájának Különös Közzétételi Listája 2014/2015 tanév

Dr. Kovács Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola valamint és Mezőkomáromi Tagiskolájának Különös Közzétételi Listája 2014/2015 tanév Dr. Kovács Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola valamint és Mezőkomáromi Tagiskolájának Különös Közzétételi Listája 2014/2015 tanév 1. A pedagógusok iskolai végzettsége Végzettség Szakképesítés

Részletesebben

ORFK TÁJÉKOZTATÓ AZ ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HIVATALOS LAPJA. Tartalomjegyzék. ORFK Tájékoztató (OT) 2012/9. szám Budapest, 2012. június 11.

ORFK TÁJÉKOZTATÓ AZ ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HIVATALOS LAPJA. Tartalomjegyzék. ORFK Tájékoztató (OT) 2012/9. szám Budapest, 2012. június 11. 2012/9. szám Budapest, 2012. június 11. Szám: 19643/2012. ált. AZ ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HIVATALOS LAPJA ORFK TÁJÉKOZTATÓ Tartalomjegyzék Együttműködési megállapodások: 1. Országos Rendőr-főkapitányság

Részletesebben

DUNAKANYAR SE RÖPLABDA NAPTÁR - 2016 JANUÁR

DUNAKANYAR SE RÖPLABDA NAPTÁR - 2016 JANUÁR DUNAKANYAR SE RÖPLABDA NAPTÁR - 2016 JANUÁR 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 MRSZ ELSZÁMOLÁS NBII JUNIOR - BP / ZSOMBOR SZMINI - ÉRD / ANY 25 26 27 28 SPORTORVOS 16:00 KŐZÚZÓ

Részletesebben

SPAR és INTERSPAR áruházak

SPAR és INTERSPAR áruházak SPAR és INTERSPAR áruházak INTERSPAR: 1032 Budapest, Bécsi u. 154. 1103 Budapest, Sibrik Miklós u. 30. 1106 Budapest, Kerepesi út 61. 1117 Budapest, Október 23-a u. 8-10. 1191 Budapest, Üllői u. 201. 1201

Részletesebben

2013/2014. TANÉV MUNKATERVE

2013/2014. TANÉV MUNKATERVE PETŐFI SÁNDOR GIMNÁZIUM, GÉPÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 2013/2014. TANÉV MUNKATERVE A kötelező tanítási napok száma: 179 nap. Az első tanítási nap: 2013. szeptember 2. (hétfő), az utolsó tanítási

Részletesebben

Az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény 6. (3) bekezdése alapján a közfeladatot ellátó intézmény fenntartója a

Az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény 6. (3) bekezdése alapján a közfeladatot ellátó intézmény fenntartója a Az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény 6. (3) bekezdése alapján a közfeladatot ellátó intézmény fenntartója a közfeladatot ellátó intézményre a törvényben meghatározott közzéteendő

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum. XIX. Téli Tárlat lista (kiállítók névsora, műcímek) Bacskainé Oláh Klára (1935) Miskolc, Patak u. 10.

Új Szöveges dokumentum. XIX. Téli Tárlat lista (kiállítók névsora, műcímek) Bacskainé Oláh Klára (1935) Miskolc, Patak u. 10. XIX. Téli Tárlat lista (kiállítók névsora, műcímek) Bacskainé Oláh Klára (1935) Miskolc, Patak u. 10. Összeomlás 2007 akvarell, diópác 53x22 cm Balogh Géza (1946) Nyíregyháza, Selyem u. 30. Halmaz I. 2002

Részletesebben

Szélesség (cm) 60 x 60. Magasság (cm) 60. Mélység (cm) 30. Felső sarok ferde konyhabútor elem. Ajtó típus ÁR kulcsrakész ÁR lapraszerelt

Szélesség (cm) 60 x 60. Magasság (cm) 60. Mélység (cm) 30. Felső sarok ferde konyhabútor elem. Ajtó típus ÁR kulcsrakész ÁR lapraszerelt Magasság (cm) 60 22 936 Ft 17 404 Ft 24 763 Ft 19 231 Ft 24 984 Ft 19 200 Ft 25 368 Ft 19 584 Ft 26 101 Ft 20 317 Ft 28 505 Ft 22 721 Ft 27 960 Ft 22 177 Ft 29 305 Ft 23 521 Ft 26 286 Ft 20 502 Ft 26 905

Részletesebben

Szélesség (cm) 60 x 60. Magasság (cm) 60. Mélység (cm) 30. Felső sarok L konyhabútor elem. Ajtó típus ÁR kulcsrakész ÁR lapraszerelt

Szélesség (cm) 60 x 60. Magasság (cm) 60. Mélység (cm) 30. Felső sarok L konyhabútor elem. Ajtó típus ÁR kulcsrakész ÁR lapraszerelt Magasság (cm) 60 34 301 Ft 26 090 Ft 37 250 Ft 29 038 Ft 37 131 Ft 28 541 Ft 37 707 Ft 29 117 Ft 38 806 Ft 30 217 Ft 42 411 Ft 33 822 Ft 41 595 Ft 33 006 Ft 43 612 Ft 35 022 Ft 39 083 Ft 30 494 Ft 40 463

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2011.

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2011. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2011. 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről 10. számú melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 188 Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tanított tárgyai 1. egyetem közgazdász tanár gazdasági ismeretek

Részletesebben

(múlt/jelen/jövő) a hazai élelmiszergazdaságban

(múlt/jelen/jövő) a hazai élelmiszergazdaságban A humánerőforrás helyzete (múlt/jelen/jövő) a hazai élelmiszergazdaságban Juhász Anikó Debrecen, 2016. április 22. Az előadás felépítése Az élelmiszer-gazdaság humánerőforrás-igénye A humánerőforrás helyzetét

Részletesebben

2011-2012. Információkezelés. Német Informatika, Hálózati alapok, Speciális hálózati technológiák. Könyvtár. Rajz Matematika,

2011-2012. Információkezelés. Német Informatika, Hálózati alapok, Speciális hálózati technológiák. Könyvtár. Rajz Matematika, A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2011-2012 Szak Végzettség TANTÁRGY Angol Mérnökinformatikus BSc folyamatban Angol, szakmai angol,

Részletesebben

ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL. 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, 7621 Pécs, Széchenyi tér 1.

ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL. 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, 7621 Pécs, Széchenyi tér 1. 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, 7621 Pécs, Széchenyi tér 1. 2. A közbeszerzés

Részletesebben

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A Király Iván Körzeti Általános Iskola Farád OM azonosító: 030 579 Cím: 9321 Farád, Győri u. 27. Tel.: 96/279/137 Fax: 96/535-017 E-mail: altiskfarad@gmail.com

Részletesebben

Győri Kovács Margit. Ötvös, fémműves 5év 29 1 Üvegműves 5 év 13 SZAKKÖZÉPISKOLA Népi kézműves (Faműves, 3 + 2 év 21 fajátékkészítő)

Győri Kovács Margit. Ötvös, fémműves 5év 29 1 Üvegműves 5 év 13 SZAKKÖZÉPISKOLA Népi kézműves (Faműves, 3 + 2 év 21 fajátékkészítő) Győri Kovács Margit Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Iparművészeti Szakközépiskola és Szakiskola 9024 Győr, Répce u. 2. Telefon: 96/428-033, Fax: 411-056 E-mail:

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 32/2008. ( XI. 24.) a nevelési- oktatási intézmények működéséről szóló OKM rendelet alapján az alábbi adatokkal működik intézményünk. Intézmény neve: ÁMK Általános Iskolája

Részletesebben

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2010 2014 20 000 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000-2010 2011 2012 A i zárónapon

Részletesebben

A 33/2008. (III.27.) FVM rendelet 2. számú mellékletetartalmazza a madárodúk műszaki leírását, illetve azok kihelyezésére vonatkozó javaslatokat.

A 33/2008. (III.27.) FVM rendelet 2. számú mellékletetartalmazza a madárodúk műszaki leírását, illetve azok kihelyezésére vonatkozó javaslatokat. Tájékoztató az agrár-környezetgazdálkodási intézkedés keretein belül kihelyezendő madárodúkkal kapcsolatban Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások

Részletesebben

Genertel Biztosító Zrt. - Partner szerviz lista további információk: http://www.genertel.hu

Genertel Biztosító Zrt. - Partner szerviz lista további információk: http://www.genertel.hu Szerviz név Délity Karosszéria Kft. Cím 6500 Baja, Szegedi út 87. Elérhetőségek tel: 06 (79) 324-903 06 (79) 324-903 Dani Autófényező és Karosszériajavító Kft. 5600 Békéscsaba, Egressy u. 17-19. email:

Részletesebben

Az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény 6. (3) bekezdése alapján a közfeladatot ellátó intézmény fenntartója a

Az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény 6. (3) bekezdése alapján a közfeladatot ellátó intézmény fenntartója a Az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény 6. (3) bekezdése alapján a közfeladatot ellátó intézmény fenntartója a közfeladatot ellátó intézményre a törvényben meghatározott közzéteendő

Részletesebben

Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele megjelenítéssel, kattintson ide.

Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele megjelenítéssel, kattintson ide. Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Elnökségi értekezlet Az októberi 14-i értekezlet témái voltak: 1. Mesterségek Ünnepe értékelése; 2.

Részletesebben

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015.

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség

Részletesebben

Sundance napszemüvegállvánnyal rendelkező üzletek listája 2015

Sundance napszemüvegállvánnyal rendelkező üzletek listája 2015 A 8400 Ajka, Csingeri út. 2. 2730 Albertirsa, Vasút u. 4-11. 2040 Budaörs, Malomkő u. 7. 2040 Budaörs, Szabadság út 40. 1032 Budapest Bécsi út 33-35, Bécsi Corner 1061 Budapest, Andrássy út 35. B 6500

Részletesebben

Közép-Magyarországi Régió INTERSPAR

Közép-Magyarországi Régió INTERSPAR Közép-Magyarországi Régió Szentendre Dobogókői u.4,. Budapest X. Fehér út Budapest Sibrik Miklós u. 30. Diósd Balatoni út 2/A Budapest XIX. Üllői u.201 Budapest XX. Pesterzsébet, Széchenyi u.1. Budapest

Részletesebben

Iskolai versenyeredmények

Iskolai versenyeredmények Iskolai versenyeredmények Házi Rajzverseny Pozsony Panna 1.a Palánki Mira Bugyáki Jázmin Kovács Zsófi 1.b Szolláth Lili Zsirmik Marcell Tamás Bogi 1.a Nagy Olivér 2.b Murányi Albert 3.b Szentiványi Anna

Részletesebben

2016. évi munkaterv. Nagyközségi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala által működtetett Közösségi színtér 4171 Sárrétudvari Kossuth u. 95.

2016. évi munkaterv. Nagyközségi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala által működtetett Közösségi színtér 4171 Sárrétudvari Kossuth u. 95. Nagyközségi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala által működtetett Közösségi színtér 4171 Sárrétudvari Kossuth u. 95. 2016. évi munkaterv Készítette: Guba Péterné művelődésszervező A Sárrétudvari Nagyközségi

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Baracskai Kozma Ferenc Általános Iskola 2471 Baracska, Templom u. 19. OM: 030166 2015-2016-os tanév Készítette: Kárpáthegyi Józsefné 1. A pedagógusok iskolai végzettsége - szakképzettsége

Részletesebben

Visiomax ápoló folyadékokkal rendelkező dm üzletek

Visiomax ápoló folyadékokkal rendelkező dm üzletek A 8400 Ajka, Csingeri u.2 B 8220 Balatonalmádi, Baross u.2 8630 Balatonboglár, Klapka u. 4. 7570 Barcs, Köztársaság út 25. 5630 Békés, Kossuth u. 3. 5600 Békéscsaba, Szarvasi út 68/2. Stop-Shop 4100 Berettyóújfalú,

Részletesebben

Babfelszereléssel rendelkező dm üzletek

Babfelszereléssel rendelkező dm üzletek A, Á 8400 Ajka, Csingeri út. 2. 2730 Albertirsa, Vasút u. 4-11. B 6500 Baja, Eötvös u. 5 2660 Balassagyarmat, Zichy utca 2. 8220 Balatonalmádi, Baross utca 2. Tulipán udvar 8630 Balatonboglár, Klapka u.

Részletesebben

Különös Közzétételi Lista

Különös Közzétételi Lista KLIK KUNSZENTMIKLÓSI TANKERÜLETE FÖLDVÁRY GÁBOR KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 6098 Tass, Dunai út 24. Telefonszám: 76/536-210 Fax: 76/536-211 Szervezeti egységkód: 030003, OM: 027936 Különös Közzétételi

Részletesebben

Közeleg az időpont, amikor az általános iskola nyolcadik osztályába járó tanulóknak válaszolniuk kell arra a kérdésre MERRE TOVÁBB?.

Közeleg az időpont, amikor az általános iskola nyolcadik osztályába járó tanulóknak válaszolniuk kell arra a kérdésre MERRE TOVÁBB?. B E V E ZE T Ő Tisztelt Szülők! Kedves Pályaválasztó Fiatalok! Közeleg az időpont, amikor az általános iskola nyolcadik osztályába járó tanulóknak válaszolniuk kell arra a kérdésre MERRE TOVÁBB?. Győr

Részletesebben

Közzétételi lista a köznevelési intézmények részére 2014.

Közzétételi lista a köznevelési intézmények részére 2014. Ikt.sz.: 650/2014. Közzétételi lista a köznevelési intézmények részére 2014. 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelési törvény végrehajtásáról Tartalomjegyzék Közzétételi lista általános

Részletesebben

Országos művészeti versenyek 1-3. helyezései ( ) - forrás: OH

Országos művészeti versenyek 1-3. helyezései ( ) - forrás: OH Országos művészeti versenyek 1-3. helyezései (2006-2014) - forrás: OH 1. Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola 230 2. Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola 83 3. Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola

Részletesebben

bemutatja Hegedüs Endre festőművész kamaratárlatát Budapest 2015 november

bemutatja Hegedüs Endre festőművész kamaratárlatát Budapest 2015 november bemutatja Hegedüs Endre festőművész kamaratárlatát Budapest Virágzó sövény olaj, farost; 120x100 cm A világ végén olaj, farost; 80x100 cm Fiatal bükkös olaj, farost; 120x100 cm Fehér tündérrózsák olaj,

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Petıfi Sándor Általános Iskola, 2600 Vác, Deákvári fıtér 5. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok:

Részletesebben