AZ ÁLLATÖVI JEGYEK. A zodiákus

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "AZ ÁLLATÖVI JEGYEK. A zodiákus"

Átírás

1 AZ ÁLLATÖVI JEGYEK 12 állatöv jegy található a mi asztrológiánkban, amit nyugati asztrológiaként is emlegetnek és a gyökerei a babiloniak -ig nyúlnak vissza. A zodiákus Ahhoz, hogy erről a témáról beszélni tudjunk, picit el kell kalandoznunk a csillagászat világába, mert hiszen valaha e két tudományt egymástól elválaszthatatlannak tartották elődeink és nem igen tudnánk mi sem beszélni az asztrológiáról a bolygómozgások nélkül. Mint azt tudjuk, Napunk a Tejut-nak nevezett csillaghalmaz egyik csillaga. Derült nyári éjszakákon a Tejút enyhén fénylő sávként látszik a sötét égbolton. Az állatöv 12 csillagképet foglal magába az égbolt meghatározott szélességén. Ezek a csillagképek végtelen távolságban vannak, míg az ekliptika (Nap pálya mozgása: útja) viszonylag közel van a Földhöz. Kb évvel ezelőtt bizonyos optikai fedés volt az ekliptika és a csillagképek között és azokat az elnevezéseket választották, amelyek az emberiség régi szimbólumain alapultak. A kör kezdetét időben a tavaszpontra, a tavaszi napéjegyenlőségre (március 21.-ére tették. Így az állatöv március 21.-én kezdődik a Kos 0 fokán, az ekliptika első részén. Ezt a sávot, amelyen (a Földről nézve) a Nap és a Bolygók átszelik az égboltot, állatövnek nevezzük. Az ember ősidők óta az egyes csillagképekben meghatározott állati alakzatokat látott - ezért viseli számos csillagkép állatok nevét, (elnevezésük a babiloniaktól ered) és mivel ezek a csillagképek gyűrű alakban helyezkednek el, a sávot állatövnek hívjuk. Ezek az állatövi jegyek egyidejűleg meghatározott életelveket, univerzális képeket és tartalmakat jelképeztek. A Bika pl. az önbizalom, a termékenység, a Szűz az áldozatvállalás és a tisztaság megszemélyesítője. 1

2 Minden jegynek csak egy, önmagára jellemző kifejezési módja lehetséges. A Földről nézve úgy tűnik, hogy a Nap forog a Föld körül. Leír egy bizonyos pályát, ami idegen szóval az - ekliptika: a nap útja. Az ekliptika tartalmazza a 12 állatövi jegyet, ezért van az, hogy a Föld 1 éves Nap-körüli útja során a Nap (kevesebb mint 1 fokot haladva az ekliptikán) kb. 30 naponként más-más csillagkép előtt halad el, vagyis másmás zodiákus jegyében van. Ha valaki azt mondja, Rák vagyok, azt érti ezen, hogy születése pillanatában a Nap a Rák jegy valamelyik fokán állt. Ezzel még nem mondott semmit a többi horoszkóp eleméről, így hogyan lehetne bármit is jósolni neki, amint azt nagyon helytelenül teszik a napi-, heti-, havi-, sőt éves - sajtóban megjelenő horoszkóp tanácsokban. Az asztrológia nem az egész égbolttal, illetve nem az összes csillagképpel foglalkozik. Általában az asztrológusok többsége csak a Föld északi félgömbjéről látható égi jelenségeket vizsgálja, vagyis a déli félgömb jelenségeit. Pl. ha éjfél körül egy csillagképet az égbolt egy bizonyos pontján látunk, két órával később ugyanezt a csillaghalmazt már más helyen láthatjuk, vagy esetleg teljesen eltűnik a látómezőnkből. A 12 állatövi csillagkép közül egyszerre mindig csak hat látható a horizont felett a többi a látóhatár alatt található. A csillagképek látszólagos elmozdulását a Földünk mindennapos tengelykörüli elmozdulása eredményezi. A valóságban nem a csillagok mozognak, hanem a Föld. Mivel a Föld az óramutató járásával ellentétes irányban Nyugatról Keletre forog, a csillagok mozgását az óramutató járásával megegyező irányban érzékeljük, vagyis Keletről Nyugatra. Mivel nem az égbolt van mozgásban, hanem a Föld forog, ezért helytelen tulajdonképpen az égitestek és a csillagok felkeléséről és lenyugvásáról beszélni. A valóságban tehát nem a csillagok jönnek fel, hanem a Föld forgása következtében a földgolyó keleti oldala fordul alá, vagyis pontosabban fogalmazva a keleti horizont helyzete változik meg a csillagokhoz képest. 2

3 Tudjuk, hogy a Föld egy teljes fordulatot tesz meg 24 óra alatt a saját tengelye körül. Ez alatt az idő alatt mind a 12 állatövi jegy (csillagkép) látható volt egyszer a legmagasabb helyzetében és egy bizonyos ideig világított a látóhatár felett. Ennek ellenére a földrajzi szélességünkön sohasem láthatjuk meg mind a 12 állatövi csillagképet 24 óra alatt. Ennek oka a nappalok és éjszakák váltakozása. Nappal nem láthatjuk a csillagokat, még derült égnél sem, mert túlságosan erős a Nap által kibocsátott fény. Pedig ezek az égbolton vannak és a Nap a Földről nézve mindig az állatövben helyezkedik el. Abban az esetben, ha az állatöv csillagképei nappal is láthatóak volnának, a Föld forgása következtében megfigyelhetnénk a Nap állandó látszólagos mozgását az állatöv mentén. Innen ered az állatöv idegen elnevezése ZODIÁKUS. A Naphoz hasonlóan, a Holdat és Naprendszerünk többi bolygóját is láthatjuk a Földről, ahogy az állatöv csillagképein át vándorolnak. Az asztrológiában a létező dolgok (bolygók, emberek, állatok, növények, ásványok) mind megfelelnek a 12 állatövi jegy közül valamelyiknek, vagyis a zodiákus jegyek közül valamelyikhez besorolhatóak. Most pedig íme egy szép vers: A zodiákus jegyek Most a csillagképek, Múzsák s jegyek verseknek; Hadd ragyogjanak hát sorra költeményedben; Első a Kos dicső aranygyapjában Visszatekint, s rábámul a hatalmas Bikára, Kinek előbb hátsó fele jelenik meg, majd meghajlik, s elhever Rémisztő fejével, s hívja az Ikreket, emelkedjenek; Ők félelmükben összeölelkeznek, S az Ikrek mögött, ingó járással A ragyogó Rák jő; az Oroszlán rázza meg sörényét Majd követi a Szűz, ki lecsendesíti mérgét. Azután a Mérleg serpenyői mérik a napot s az éjt, Egy ideig egyenlők, s majd az éj nyúlik meg. A hosszabbra nyúlt súlyosabb tál ledől, Húzza a ragyogó Skorpió a téli jegyekből. Őt követi a Kentaur = Nyilas célzó szemével Íja megfeszül, s épp lőni készül; Majd kis szarvaival az okos Bak tűnik föl És a Vízöntő edénye önt áradatot. Szerető hullámai mellett a hideg Halak foglalnak helyet S a Kos tól lesz a kör teljes. Marcus Manilius (római költő) 3

4 Az állatöv jegyei Az állatövi jegyek sorrendje a következő: Kos, Bika, Ikrek, Rák, Oroszlán, Szűz, Mérleg, Skorpió, Nyilas, Bak, Vízöntő, Halak. Az évezredek tapasztalatainak és megfigyeléseinek köszönhetően azt is megállapították elődeink, hogy azoknak az embereknek, akik ugyanazon a helyen, és a napszaknak ugyanazon kb. két óráján belül tehát a csillagok azonos állása mellett születtek bámulatosan sok egyező jellemvonásuk van: vérmérsékletük, kedélyviláguk, sőt gyakran életsorsuk is nagyon gyakran hasonló. Megfigyelték, hogy a Föld 24 órás napi forgásának megfelelően a keleti felkelő pont (az Aszcendens) kb. két óránként más-más állatövi jegybe esik, és ez döntően meghatározza a szülött külső és belső jellemvonásait, tulajdonságait. Pl. amikor a napnak egy bizonyos meghatározott szakaszában (kb. két órájában) született emberekre leginkább a kosra jellemző tulajdonságok voltak jellemzőek, mint elől akar járni, nem tűr maga előtt senkit, nem hagyja magát a saját útjáról eltéríteni, előretörő, merész, erőszakos, ha nem teheti kedvére amit akar. Nos azt a kétórai időközt, amelyben az emberek túlnyomó része ilyen tulajdonságokkal született, elnevezték Kos-időnek, és a zodiákus azon részét, amelyen földünk forgása közben ezen kétórai időközben áthaladt, Kos-jelnek. Már a babiloniak is tudták, hogy nemcsak a Nap bizonyos csillagképek előtt való kb. 30 napos elhaladása van befolyással az emberek tulajdonságaira, hanem a Földünk tengely forgása is és ennek folytán az a jegy is, ami a születés időpontjában a keleti horizonton felemelkedik. Ők nevezték el az állatövi jegyeket is nagyon találóan tudnunk kell azonban azt is, hogy abban az időben az emberek képletesen beszéltek, szimbólumokat, jelképeket használtak, és minden mondatuknak megvolt a maga mély átvitt értelme. Amikor tehát az állatövről, a zodiákusról és a jegyekről beszélünk sohasem szabad elfelejteni, hogy ezek csupán hasonlatok, szimbólumok. Most pedig beszéljünk kicsit az állatövi jegyekről - gyakorlati szempontból. Mi is az, amit magunkon vagy másokon elsőként észreveszünk, tapasztalunk? Mi jellemez minket és társainkat leginkább és próbáljuk megfejteni, vajon mi magunk és környezetünk szereplői vajon melyik állatövi jegynek tulajdonságait viselik magukon leginkább. Nem könnyű feladat, de segítek! Az általános tulajdonságok irányadóak lehetnek, aztán persze majd a születési idő és születési hely alapján elkészített horoszkóp elemzésekor helyükre kerülnek a dolgok és teljes képet kaphatunk magunkról, ismerőseinkről, jellemvonásainkat és céljainkat illetően. Amikor tehát pl. a... Kos jegyű emberről beszélünk - akkor ez azt jelenti, hogy az illető a Kos havában Március 21.-e és Április 20.-a között született, vagy épp születése pillanatában a Kos jegye volt arra kell gondolnunk, hogy ő az a fajta ember, aki olyan külső, belső tulajdonságokkal rendelkezik, mint a nyájat vezető kos. vagyis 4

5 - izmos, hajlékony, karcsú termet, hízásra nem hajlamos. Széles homlok, hegyes áll, ék alakú csontos arc jellemzi külsőleg. Hirtelen, heves vérmérséklet, sokszor meggondolatlan cselekedetek jellemzik leginkább. - Fejjel megy a falnak - típus. Erősen kötődik a természetéhez. Nem igazán kötődik a már fennálló struktúrákhoz és elvekhez. Szeret új területeket felfedezni; új ötleteivel, terveivel elkápráztatja a többieket. Mindig és mindenhol első akar lenni, ő akar kezdeményezni, felvállalja a tennivalókat. Amibe belefog, amit éppen csinál afelé fordítja teljes figyelmét, de semmisem érdekli túl sokáig, ezért gyakran nem fejezi be a megkezdett feladatait, annak megvalósítását a többiekre bízza. Az élet számára mindig új kihívásokat hoz, amelyeknek eleget kell tenni. Minél alacsonyabb rendű szellemi és erkölcsi fejlettségi szinten áll a Kos-jelű ember, és ez minden állatövi típusra vonatkozik annál megdöbbentőbb a hasonlósága állatképéhez. Bika jegyű emberről beszélünk akkor ha az illető a Bika havában Április 21.-e és Május 21.-e között született, vagy épp születése pillanatában a Bika jegye volt - tagbaszakadt test, széles fej, erős rövid nyak, lassú, tempós, megfontolt járás, ami leginkább jellemzi külsőleg. Mindez a külső egy végtelenül türelmes, erős idegrendszerű személyt takar, aki nagyon tud alkalmazkodni körülményeihez, de csak bizonyos határig, azon túl hirtelen dühbe gurul és nekimegy, felökleli eltapossa ellenfelét, mint jelképe a bika. Előbb azonban meg kell ismerkednie minden új helyzettel. Makacs és alapos. Általában megbecsült ember, aki betartja a szavát és méltó mások bizalmára. A Bikára mindig lehet számítani. Nagy türelemmel és lelkesedéssel viszi véghez mindazt, amit elvállal. Egy új vállalkozás beindításában a Bikára a lelőhely vagy az építési telek kiválasztását kell bízni. A vállalkozás pénzügyi és beruházási oldalával sokat törődik és nagyra tartja az emberek hitét és bizalmát a közös ügy iránt. Stabil, realista (gyakorlati) gondolkodású és kitartó. 5

6 Ikrek jegyű emberről beszélünk akkor ha az illető az Ikrek havában Május 22.-e és Június 21.-e között született, vagy épp születése pillanatában az Ikrek jegye volt - rendszerint magas, vékony termet, széles váll és hosszú végtagok jellemzik; kezét lóbálva megy. Arca hosszúkás, magas a homloka, vékony a nyaka, sokszor kiálló ádámcsutkája van. Fülei nagyok, elállóak. Kettős jel, aminek a mély értelme, hogy abban az emberben, akire vonatkozik, két lélek lakozik, két különböző természet és ezek állandóan hadakoznak egymással. Az ilyen jegyben született ember tulajdonságai is kettősek: sokoldalú, egyszerre több dologgal is foglalkozik, jön-megy százféle elfoglaltságba is belefog, de semmit nem fejez be, szétforgácsolja magát. Emellett vidám természetű, remek beszélgetőpartner, aki szívesen köt kapcsolatokat. Mindenre kíváncsi és szívesen tanul. Sok dolgot ismer, de ismereteit ritkán mélyíti el. Tiszta és világos észjárású, remek vitapartner, aki a megegyezésre hajlamos. Rák jegyű emberről beszélünk akkor ha az illető a Rák havában Június 22.-e és Július 22.-e között született, vagy épp születése pillanatában a Rák jegye volt - hízásra hajlamos, közepes termet, kerek arc és ábrándozó szemek jellemzik. Az ilyen ember állandóan hátrál, miként a rák. A Ráknak nagy szüksége van a lelki biztonság és védettség érzetére. Szeszélyes, mint a rák, mely hol előre, hol hátra mozog. Így hullámzik a Rák jegyű ember kedélyvilága is, hol derűlátó, hol pedig pillanatok alatt zuhan mély depresszióba. Szereti a vizet, mint a rák. Ragaszkodik minden kis kacatjához, mint a rák, mely tudvalevő, hogy hamarabb elveszti ollóját, mintsem hogy zsákmányát elengedje. Szívesen gondoskodik másokról, segít embertársainak. Azonnal felismeri a szakmailag tapasztalt és kevésbé tapasztalt embereket. Érzelmileg elkötelezi magát a családjáért és a barátaiért. 6

7 Oroszlán jegyű emberről beszélünk akkor ha az illető az Oroszlán havában Július 23.-a és Augusztus 23.-a között született, vagy épp születése pillanatában az Oroszlán jegye volt - arányos test, egyenes tartás, széles váll, pirospozsgás ovális arc, sűrű világos haj jellemzi. Erős, elbűvölő személyiség, aki szívesen áll az érdeklődés középpontjában. Szereti, ha csodálják, dicsérik (nem idegen tőle a hiúság sem). Szereti, ha tisztelik, és ezt - alattvalói - ki is mutatják. Büszke, önérzetes, nagyvonalú. Vezetésre alkalmas és nem tűr meg senkit maga fölött, hiszen ő - a király -. Igazságos és aljas dolgokra képtelen. Ha felizgatják, rekedt lesz a hangja, mint az oroszlán ordítása. Düh kitörése amilyen gyorsan jött, olyan hamar le is higgad és már el is felejtett mindent. Természetének meghatározója a domináns jelleg. A cél felé törtet, nem szereti a fél megoldásokat. Vezetőként sohasem titkolja el a terveit, árad belőle az erő és az alaposság. Saját erőfeszítéseivel szeretne valami maradandót alkotni az életben. Szűz jegyű emberről beszélünk akkor ha az illető a Szűz havában Augusztus 24.-e és Szeptember 22.-e között született, vagy épp születése pillanatában a Szűz jegye volt - kis termet, magas homlok, kis száj, szürke szem jellemzi. Hideg, józan ész jellemzi, amely igyekszik elnyomni minden érzelem kitörést. Előbb alaposan megfontol mindent és ha meg is játssza az érzelmest mindig az ész és érdek irányítja cselekedeteit. A számító értelem nem engedi kifejlődni a szenvedélyt, a szexuális ösztönt, az érzékiséget, ezért is kerül ki e jegy szülöttei közül az agglegények és aggszüzek túlnyomó többsége. E jegy szülötteinél találkozunk kicsinyes pedantériával, ideges zsörtölődésekkel. Tipikus elemző lélek, aki kitűnő kritikai érzékkel rendelkezik. Szereti megvizsgálni a világ dolgait, nagy figyelmet szentel a részleteknek és szempillantás alatt észreveszi az igazságtalanságokat. Józan gondolkodású, de örök szkeptikus (kételkedő). Képes tudását egy adott területen tökéletesíteni és akkor igazi szakember válik belőle. Hamar észreveszi és kihasználja az élet által nyújtott praktikus lehetőségeket a közjavára. 7

8 Mérleg jegyű emberről beszélünk akkor ha az illető a Mérleg havában Szeptember 23.-a és Október 23.-a között született, vagy épp születése pillanatában a Mérleg jegye volt - arányos, gömbölyded alkat, rózsás bőr, szép száj, kék szem jellemzi. Mint a neve is mutatja, szívesen mérlegel, fel tudja mérni az élet hasznos, ill. káros oldalait és ki tudja választani közülük a legmegfelelőbbet. Lelki egyensúlyát már a legkisebb diszharmónia is felkavarja, ezért nem tűri a konfliktusokat és a veszekedéseket. Ösztönösen kerül mindent, ami kényelmetlenséggel, kellemetlenséggel, vitával, izgalommal jár. Mindent az arany középút módszerével old meg. Jó tárgyalópartner, született békebíró, aki megérti mások gyengeségeit, gyarlóságait. Bele tudja élni magát embertársai lelkivilágába, együtt tud érezni a szenvedőkkel, a kétségbeesettekkel. Érdeklődő és nyitott embertársaival szemben, elfogadja mások javaslatát. Skorpió jegyű emberről beszélünk akkor ha az illető a Skorpió havában Október 24.-e és November 22.-e között született, vagy épp születése pillanatában a Skorpió jegye volt - csontos alkat, markáns arc, széles homlok, sűrű szemöldök, sötét szem jellemzi. Intenzíven éli az életét. Nem tűnik érzékeny, az érzelmekre fogékony embernek, nézeteit szívesen ütközteti akár nyíltan is mások véleményével. Időnként nehéz őt megérteni, mert érzéseit nem tudja szavakba önteni. Az ellene elkövetett sérelmeket nehezen tudja elfelejteni és még hosszú idő múlva is tele van bosszúvággyal és szívesen vár az alkalomra, hogy a kölcsönt visszaadhassa. A Skorpió jegyűek közül sok öngyilkos kerül ki, a tudósok szerint azért, mert ha nem tud megszabadulni - mérges fullánkjától -, azt saját testébe eresztve végez önmagával. A problémák kritikus elemzéséhez ért a legjobban. Szívesen áll a változások élére tartalmi és formai szinten. A sikeres újjászervezések örökös híve. Igen elkötelezett az élet dolgaiban. 8

9 Nyilas jegyű emberről beszélünk akkor ha az illető a Nyilas havában November 23.-a és December 21.-e között született, vagy épp születése pillanatában a Nyilas jegye volt - nyúlánk alkat, széles csípő, magas homlok, kék szem, meleg tekintet jellemzi. Jelképe a kentaur: e szimbólum testének hátsó része lóként van ábrázolva, első része pedig férfiemberként, aki nyilával belelő a Napba. Ez a lélek fejlődési útját szimbolizálja: az állatiból fejlődik emberivé és az örökkévalósággal viaskodik. Alul a ló, a földbe gyökerezett, az anyaföldhöz ragaszkodó materialista ember, aki azonban a szellem szárnyán a magasba tör. E jegy szülöttjét a szárnyaló képzelet, az elérhetetlen megközelítésének vágya jellemezi leginkább. Szentül hisz cselekedetei és tervei értelmében és helyességében. Ezért képes arra, hogy másokat is bátorítson, bíztasson, meggyőzzön és változtatásokra inspiráljon (ösztönözzön). Igyekszik mindig világosan megfogalmazni a céljait, pl. ha elhatározza, hogy egy üzletet nyit, azt alá is tudja támasztani a szükséges ideológiai elméletekkel és saját igazába vetett meggyőződésével. A pozitív beállítottságú Nyilas mindig igyekszik világos és meghatározott irányt szabni a cselekedeteinek. A társadalmi együttélés szabályait tartja szem előtt, született éleslátású. Bak jegyű emberről beszélünk akkor ha az illető a Bak havában December 22.-e és Január 20.-a között született, vagy épp születése pillanatában a Bak jegye volt - szikár test, hegyes áll, alacsony homlok, összenőtt szemöldök, sötét haj jellemzi. Fáradhatatlan munkás, aki ezer akadály és veszély között tudja csak elérni a célját, de nem szegik kedvét az akadályok. Mindenáron felfelé kapaszkodik, törtető típus; eszmék, eszmények nem lelkesítik, csak a realitások érdeklik. Óvatos és komoly ember. Rendszeresen és következetesen él, dolgozik, miközben lépésről lépésre egyre közelebb kerül a kitűzött céljához. Önmagával és másokkal szemben szigorú, csak ritkán felületes. Érzékenységét önuralommal és zárkózottsággal palástolja. 9

10 A szakmai életben a szervezeti struktúrák formai oldalával foglalkozik. Minden feladatot, meghatalmazást, felelősséget pontosan meghatároz. Kötelesség tudata igen fejlett. Vízöntő jegyű emberről beszélünk akkor ha az illető a Vízöntő havában Január 21.-e és Február 18.-a között született, vagy épp születése pillanatában a Vízöntő jegye volt - magas karcsú testalkat, hosszúkás arc, világos szem jellemzi. A Vízöntő ember mint jelképe korsójából az élet vizét (a tudás legmélyebb hullámaiból merített bölcsességet) önti ki az emberiségre, hogy azt megtermékenyítse. Új gondolatokat, eszméket, találmányokat, reformokat hoz létre, miközben puritán, egyszerű, dolgos és mindig önálló egyéniség marad. A társadalomnak nem alávetett, hanem egyenrangú tagja, aki tele van ember- és munkaszeretettel, újító és tökéletesítő reformátori hajlamokkal. Személyisége egy csoporton belül rajzolódik ki leginkább. Töretlenül és meggyőződéssel harcol a jogaiért, mert úgy véli, hogy minden embernek joga van az önálló véleményalkotáshoz és a saját életéhez. Ezen célok elérésére törekszik, és ebben segíti a többieket is. Könnyen teremt kapcsolatokat embertársaival. Halak jegyű emberről beszélünk akkor ha az illető a Halak havában Február 19.- e és Március 20.-a között született, vagy épp születése pillanatában a Halak jegye volt - hízásra hajlamos test, ovális arc, széles homlok, kis fül, kék szem, telt száj jellemzi. Néma, szenvedő, mert úgy érzi minden: ember, állat, természet üldözi, ki van nekik szolgáltatva. Képzeletvilága igen gazdag. Szeretnek kibújni a felelősség vállalás alól. Az igazságot a szellemi mélységekben keresik. Mivel ez is kettős jel, így tehát benne is két ember lakozik és hadakozik egymással. Sokszor bizonytalanodik el, ezért könnyen befolyásolható. Az emberi fajt egységes egészként kezeli. 10

11 A különböző jegyek leírásánál közölt külső jellemvonások csak tisztán magára arra a jegyre vonatkoznak. Az elemzések során sok más dolgot is figyelembe kell még venni ahhoz, hogy bizonyos megállapításokra jussunk ezért is mondtuk, hogy - minden mindennel összefügg -. Minden állatövi jegyhez bizonyos emberi lehetőségek köre tartozik. A páratlan számú jegyek pozitívak (ezek nyitottak, férfiasabbak, aktívabbak), a páros számú jegyek negatívak (ezek zárkózottak, nőiesebbek, passzívabbak). Az első három jegy tavaszi, a második három nyári, a harmadik három őszi, a negyedik három téli jegy. Az adott jegyekben születettek - frissessége - az évszaknak (és a sorszám-növekedésnek) megfelelően gyengül -lelki fejlettsége - pedig növekszik. 11

BESZÁMOLÓ. a hajléktalan emberek számára fenntartott, nappali ellátást nyújtó intézmények körében végzett kutatásról. 2008.

BESZÁMOLÓ. a hajléktalan emberek számára fenntartott, nappali ellátást nyújtó intézmények körében végzett kutatásról. 2008. BESZÁMOLÓ a hajléktalan emberek számára fenntartott, nappali ellátást nyújtó intézmények körében végzett kutatásról 2008. március A Hajléktalanokért Közalapítvány megbízásából készülő kutatás keretében

Részletesebben

ERKÖLCSTAN. 1-4. évfolyam

ERKÖLCSTAN. 1-4. évfolyam ERKÖLCSTAN 1-4. évfolyam Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak a fejlesztése,

Részletesebben

MAYA HOROSZKÓP József Attila 1905 április 11. nap-jegy jegy: 6-GYÍK (Kan Kan) év: KELET-10 13-napos ciklus: 1-ESŐ (Cauac Cauac) éjszakai uralkodó: 3 Vénusz-fázis: ESTI CSILLAG 2 BEVEZETÉS Mezoamerika ókori

Részletesebben

GYŐRI MOSOLYVÁR ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

GYŐRI MOSOLYVÁR ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA GYŐRI MOSOLYVÁR ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013 TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 4 LEHEL UTCAI TAGÓVODA... 7 I. BEVEZETÉS... 8 II. GYERMEKKÉP, ÓVODAKÉP... 9 III. AZ ÓVODAI NEVELÉS FELADATAI... 10 IV. AZ ÓVODAI

Részletesebben

EURÓPA ÉGHAJLATA I. Az Európa éghajlatát meghatározó tényezők a kontinens helyzete, fekvése és ennek éghajlati következményei. Kiterjedése: K-Ny-i irányban ~11 000km (Nyh. 31, Azori-szk.-Kh. 67, Ural;

Részletesebben

Helyi Nevelési Programja

Helyi Nevelési Programja Miskolci Diósgyőri Óvoda, a Miskolci Diósgyőri Óvoda Bulgárföldi Tagóvodája, a Miskolci Diósgyőri Óvoda Stadion Sport Tagóvodája valamint a Miskolci Diósgyőri Óvoda Lorántffy Zsuzsanna Tagóvodája Helyi

Részletesebben

Buzsáki Gábor: Az életed kiszámolható!

Buzsáki Gábor: Az életed kiszámolható! Minden jog fenntartva 2015 www.asztropatika.hu 1 Ha egy problémával sokat foglalkozol, előbb-utóbb rátalálsz a megoldásra! Pontosan úgy, ahogyan ez lassan már 20 éve velem is történt a személyes tanácsadásaim

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 12-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 12-ei ülésére ELŐTERJESZTÉS Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 12-ei ülésére Tárgy: Beszámoló a Zirc Kistérség Többcélú Társulása Tanács munkájáról Előadó: Fiskál János polgármester Az előterjesztés

Részletesebben

CSÓTI CSODAVILÁG ÓVODA 201 901 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

CSÓTI CSODAVILÁG ÓVODA 201 901 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA CSÓTI CSODAVILÁG ÓVODA 201 901 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2015 1 TARTALOM Bevezető 1. Az óvoda működését meghatározó és a szakmai dokumentumok 1.1. Az óvoda működését meghatározó jogszabályok 1.2. Szakmai dokumentumok

Részletesebben

HOLD AZ ÉGEN ÉS A HOROSZKÓPBAN

HOLD AZ ÉGEN ÉS A HOROSZKÓPBAN Dr. Janák Lajos: HOLD AZ ÉGEN ÉS A HOROSZKÓPBAN A holdvilág volt a legelső csillagászati világosság. Ennek útján kezdődött a tudomány és századról századra előre haladva meghódította a csillagokat, s a

Részletesebben

GYÖNGYÖSSOLYMOSI NAGY GYULA KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

GYÖNGYÖSSOLYMOSI NAGY GYULA KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA A A GYÖNGYÖSSOLYMOSI NAGY GYULA KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2015. A 2 TARTALOM GYÖNGYÖSSOLYMOSI NAGY GYULA KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI

Részletesebben

Az építési műszaki ellenőr képzés a gyakorló szakemberek szemével

Az építési műszaki ellenőr képzés a gyakorló szakemberek szemével Az építési műszaki ellenőr képzés a gyakorló szakemberek szemével Az építési műszaki ellenőrzés területének, ezen belül elsősorban a képzési rendszernek a kutatására az EU finanszírozású Leonardo da Vinci

Részletesebben

Kommunikációs teszt elemzése

Kommunikációs teszt elemzése Kommunikációs teszt elemzése A pontszámaid értelmezése A legmagasabb pontszámod reprezentálja a domináns, avagy a legkedveltebb kommunikációs stílusodat. Ez azt határozza meg, hogy hogyan kommunikálsz

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA . tel/fax: 229-2359 XXII. KERÜLETI EGYESÍTETT ÓVODA TÜNDÉRKERT TAGÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA T a r t a l o m j e g y z é k B EVEZETÉ S... 4 1. HELYZETKÉP... 5 1.1. Az intézmény adatai...5 1.2. Az Egyesített

Részletesebben

Versenykiírás, Szervezeti Leírás

Versenykiírás, Szervezeti Leírás Versenykiírás, Szervezeti Leírás és Gyakorlati Útmutató Kőszárhegy 2012. 8152 Kőszárhegy, Kazinczy u. 12. 36209442361 Versenykiírás, Szervezeti Leírás és Gyakorlati Útmutató... 1 I. Rész... 3 A Magyar

Részletesebben

AZ ADAPTEM MÓDSZER. Az EQUAL ANCORA projekt keretében kifejlesztett és kipróbált eszköz (2005-2007) Gandia Városi Tanács

AZ ADAPTEM MÓDSZER. Az EQUAL ANCORA projekt keretében kifejlesztett és kipróbált eszköz (2005-2007) Gandia Városi Tanács AZ ADAPTEM MÓDSZER Az EQUAL ANCORA projekt keretében kifejlesztett és kipróbált eszköz (2005-2007) Gandia Városi Tanács 1. MI AZ ADAPTEM? Az ADAPTEM egy olyan Tanácsadási Szolgáltatás cégek részére, mely

Részletesebben

Szombathelyi Szivárvány Óvoda

Szombathelyi Szivárvány Óvoda Szombathelyi Szivárvány Óvoda OM: 036462 Epochális rendszerű pedagógiai programja TARTALOMJEGYZÉK BEKÖSZÖNTŐ 1. KÜLDETÉSNYILATKOZATUNK... 1. oldal 2. ÓVODÁNK BEMUTATÁSA... 2. oldal 2.1. Óvodánk személyi

Részletesebben

ASZTROLÓGIAI LEXIKON N - Z

ASZTROLÓGIAI LEXIKON N - Z ASZTROLÓGIAI LEXIKON N - Z Nadír _az éggömb közepén áthaladó tengely és éggömb látóhatár alatti metszéspontja Nagy Év _a Tavaszpont (Kos 0 foka) retrográd irányban mozog a Zodiákuson. Kb. 2500 évenként

Részletesebben

Pedagógiai Program 2015

Pedagógiai Program 2015 Pedagógiai Program 2015 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 5 1.1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai... 6 1.1.1. Pedagógiai alapelveink, értékeink,

Részletesebben

III. Testi fejlıdés. Szeptember 25., péntek, 20 óra

III. Testi fejlıdés. Szeptember 25., péntek, 20 óra III. Testi fejlıdés Szeptember 25., péntek, 20 óra László lépett be utoljára a közösségi terembe, amely hatalmas boltíves helyiség volt, bútorzatául pedig egy nagy asztal szolgált, körülötte néhány paddal

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI JOG 3.

KÖZIGAZGATÁSI JOG 3. KÖZIGAZGATÁSI JOG 3. MAGYAR KÖZIGAZGATÁSI JOG Különös rész..kiadó 2008. 1 KÖZIGAZGATÁSI JOG 3. Különös Rész Szerkesztette: DR. NYITRAI PÉTER TANSZÉKVEZETŐ, EGYETEMI DOCENS Szerzők: DR. CZÉKMANN ZSOLT TANÁRSEGÉD

Részletesebben

Gondolatok a konvergencia programról. (Dr. Kovács Árpád, az Állami Számvevıszék elnöke)

Gondolatok a konvergencia programról. (Dr. Kovács Árpád, az Állami Számvevıszék elnöke) Gondolatok a konvergencia programról (Dr. Kovács Árpád, az Állami Számvevıszék elnöke) Gyıri Iparkamara Konferenciája Gyır, 2007. január 31. A legfıbb állami ellenırzési intézmények ma már nemcsak nemzetközi

Részletesebben

Elektronikus Lakossági Bőnmegelızési Információs Rendszer E L B I R OKTATÁSI HÍRLEVÉL 2010. MÁRCIUS

Elektronikus Lakossági Bőnmegelızési Információs Rendszer E L B I R OKTATÁSI HÍRLEVÉL 2010. MÁRCIUS Elektronikus Lakossági Bőnmegelızési Információs Rendszer E L B I R OKTATÁSI HÍRLEVÉL 2010. MÁRCIUS FIGYELEM! A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendır-fıkapitányság Bőnmegelızési Osztálya által üzemeltetett

Részletesebben

KOSZISZ Szent István Gimnázium és Szakközépiskola. OM azonosítója: 201756 PEDAGÓGIAI PROGRAM

KOSZISZ Szent István Gimnázium és Szakközépiskola. OM azonosítója: 201756 PEDAGÓGIAI PROGRAM KOSZISZ Szent István Gimnázium és Szakközépiskola OM azonosítója: 201756 PEDAGÓGIAI PROGRAM Újfehértó, 2014 Tartalomjegyzék Az iskola küldetésnyilatkozata...4 Pedagógiai alapelveink...5 A pedagógiai program

Részletesebben

SZOCIÁLIS ALAPISMERETEK

SZOCIÁLIS ALAPISMERETEK Szociális alapismeretek középszint 1511 ÉRETTSÉG VZSGA 2015. május 19. SZOCÁLS ALAPSMERETEK KÖZÉPSZNTŰ ÍRÁSBEL ÉRETTSÉG VZSGA JAVÍTÁS-ÉRTÉKELÉS ÚTMUTATÓ EMBER ERŐFORRÁSOK MNSZTÉRUMA Fontos tudnivalók -

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BARANGOLÓ ÓVODA 2017 PÓCSMEGYER, TÁNCSICS u. 26. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Kelt: 2006. január 24. Készítette: Papp István Lőrincné Danyi Zsuzsánna óvodavezető A közoktatásról szóló többször módosított

Részletesebben

Öngyógyítás meditációval

Öngyógyítás meditációval Láma Csöpel Öngyógyítás meditációval Buddhista Meditáció Központ Budapest Tar KIADJA A Magyarországi Karma Kagyüpa Buddhista Közösség ISBN 963 86742 3 7 ISSN 1419-9823 Buddhista Meditáció Központ Tar Karma

Részletesebben

5. évfolyam ERKÖLCSTAN

5. évfolyam ERKÖLCSTAN 5. évf. Erkölcstan 5. évfolyam ERKÖLCSTAN Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak

Részletesebben

Nemzeti alaptanterv 2012 NEMZETI ALAPTANTERV I. RÉSZ AZ ISKOLAI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA TARTALMI SZABÁLYOZÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI SZINTJEI

Nemzeti alaptanterv 2012 NEMZETI ALAPTANTERV I. RÉSZ AZ ISKOLAI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA TARTALMI SZABÁLYOZÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI SZINTJEI NEMZETI ALAPTANTERV I. RÉSZ AZ ISKOLAI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA TARTALMI SZABÁLYOZÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI SZINTJEI 1. A KÖZNEVELÉS FELADATA ÉS ÉRTÉKEI A hazánk Alaptörvényében megfogalmazott feladatokat szem előtt

Részletesebben

Képességfejlesztés gyermek korosztályban

Képességfejlesztés gyermek korosztályban 1 Képességfejlesztés gyermek korosztályban 1. Jelenlegi helyzet Magyarországon, ill. a világban Nem találkozhatunk a régi, hagyományos értelembe vett testneveléssel. Hiányzik az alapos, sokoldalú képzés.

Részletesebben

Molnár Katalin. Egy sikertörténet a rendészeti képzés területéről Országos Rendészeti Középiskolai Tanulmányi Verseny (I.

Molnár Katalin. Egy sikertörténet a rendészeti képzés területéről Országos Rendészeti Középiskolai Tanulmányi Verseny (I. Molnár Katalin Egy sikertörténet a rendészeti képzés területéről Országos Rendészeti Középiskolai Tanulmányi Verseny (I. kategória) Bevezető gondolatok Amikor 2009 januárjában felkérést kaptam az Országos

Részletesebben

Irányelvek. az E.ON Hungária Társaságcsoport lakossági kintlévőség kezelésére

Irányelvek. az E.ON Hungária Társaságcsoport lakossági kintlévőség kezelésére Irányelvek az E.ON Hungária Társaságcsoport lakossági kintlévőség kezelésére 1 Tartalom 1. Bevezetés 2. Az Irányelvek célja 3. Az Irányelvek hatálya 4. Az Irányelvek alapelvei 5. Kintlévőség kezelés az

Részletesebben

Tartalom Tehetséggondozás... 7 A művészeti alapvizsga... 11 A művészeti záróvizsga... 12 2. Az intézmény helyi tanterve... 15

Tartalom Tehetséggondozás... 7 A művészeti alapvizsga... 11 A művészeti záróvizsga... 12 2. Az intézmény helyi tanterve... 15 Tartalom 1.1 Nevelő-oktató munkánk pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai:... 2 1.2.2. Oktatás-szervezési eljárásaink:... 3 1.4 A személyiségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai feladatok...

Részletesebben

Tanulási stílus kérdőív

Tanulási stílus kérdőív Tanulási stílus kérdőív Ezt a kérdőívet azért állítottuk össze, hogy rávilágítsunk kedvelt tanulási stílusára. Az alábbi kérdőív segítségével kiderítheti, hogy tanuláskor milyen szempontokat részesít előnyben,

Részletesebben

Az általános elvárások intézményi értelmezése

Az általános elvárások intézményi értelmezése Az intézményi dokumentumok: pedagógiai program SZMSZ 1. Pedagógiai módszertani felkészültség Az általános elvárások intézményi értelmezése A pedagógus önértékelése A pedagógus önértékelésének területei

Részletesebben

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,

Részletesebben

Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet!

Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet! Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet! A köznevelés átalakuló rendszerében a nagyobb állami szerepvállalás célja az, hogy az ország minden iskolájában egyformán magas színvonalú

Részletesebben

AZ ÁDÁM JENŐ ZENEISKOLA - ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA MUNKATERVE. A 2014/2015-es TANÉVRE

AZ ÁDÁM JENŐ ZENEISKOLA - ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA MUNKATERVE. A 2014/2015-es TANÉVRE AZ ÁDÁM JENŐ ZENEISKOLA - ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA MUNKATERVE A 2014/2015-es TANÉVRE 1.1. Rendelkezés a tanévről - A 2014/2015-ös tanév 2014. szeptember elsejétől (hétfő) 2015. aug. 31-éig tart a tanév

Részletesebben

Steh dazu! A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata stratégiája 2020-ig. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata

Steh dazu! A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata stratégiája 2020-ig. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata Steh dazu! A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata stratégiája 2020-ig Magyarországi Németek Országos Önkormányzata 1 Tartalomjegyzék Preambulum... 2 I. Politika... 4 II. Nevelés-oktatás... 8 III.

Részletesebben

A jelen a jövő múltja. Járatlan utak járt úttalanságok. Szerkesztette: Muraközy László. Akadémia Kiadó, Budapest, 2009, 380 oldal

A jelen a jövő múltja. Járatlan utak járt úttalanságok. Szerkesztette: Muraközy László. Akadémia Kiadó, Budapest, 2009, 380 oldal KÖNYVISMERTETÉS Közgazdasági Szemle, LVII. évf., 2010. március (278 282. o.) A jelen a jövő múltja. Járatlan utak járt úttalanságok Szerkesztette: Muraközy László. Akadémia Kiadó, Budapest, 2009, 380 oldal

Részletesebben

KROK KOMPLEX REHABILITÁCIÓS ÉS OKTATÓKÖZPONT Közhasznú Nonprofit Kft. 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 55.

KROK KOMPLEX REHABILITÁCIÓS ÉS OKTATÓKÖZPONT Közhasznú Nonprofit Kft. 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 55. KROK KOMPLEX REHABILITÁCIÓS ÉS OKTATÓKÖZPONT Közhasznú Nonprofit Kft. 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 55. Kapocs EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT KORAI FEJLESZTŐ és GONDOZÓ KÖZPONT PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

Részletesebben

Textus: Péld. 14.17, 14.29, 17.14, 19.19, 29.8, 25.28, 16.32, 15.1, 19.11, 10.12, 17.9, 25.21-22 Harag - önuralom

Textus: Péld. 14.17, 14.29, 17.14, 19.19, 29.8, 25.28, 16.32, 15.1, 19.11, 10.12, 17.9, 25.21-22 Harag - önuralom Lekció: Ef. 4.17-32 2013. ápr. 14. Gazdagrét Textus: Péld. 14.17, 14.29, 17.14, 19.19, 29.8, 25.28, 16.32, 15.1, 19.11, 10.12, 17.9, 25.21-22 Harag - önuralom Minél többet hallunk a bölcsességről, annál

Részletesebben

Huszárné Lukács Rozália Anna Polgármester Asszony részére

Huszárné Lukács Rozália Anna Polgármester Asszony részére Gondozási Központ 7140 Bátaszék, Budai út 21. Tel.: 74/ 491-622; 74/ 591-113 Isz.: 12-15./2010. Tárgy: Véleményezés kérés Polgármesteri Hivatal 7149 Báta Fő u. 147. Huszárné Lukács Rozália Anna Polgármester

Részletesebben

A SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA HELYI TANTERV

A SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA HELYI TANTERV OM azonosító: 038551 Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon Módszertani Központ és Nevelési Tanácsadó A SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA HELYI

Részletesebben

Dr. Nagy Marianna * Szabó Dániel ** KOMMUNIKÁCIÓS AKADÁLYMENTESÍTÉS A HELYI KÖZIGAZGATÁSBAN

Dr. Nagy Marianna * Szabó Dániel ** KOMMUNIKÁCIÓS AKADÁLYMENTESÍTÉS A HELYI KÖZIGAZGATÁSBAN Dr. Nagy Marianna * Szabó Dániel ** KOMMUNIKÁCIÓS AKADÁLYMENTESÍTÉS A HELYI KÖZIGAZGATÁSBAN A vakság igazi problémája nem a látás hiánya. Az igazi probléma a meg-nem-értés és a létezı információk elérésének

Részletesebben

Városközponti Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási intézmény

Városközponti Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási intézmény Városközponti Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási intézmény Belvárosi Óvoda HELYI NEVELÉSI PROGRAMJA 2010. TARTALOMJEGYZÉK 1. Az óvoda adatai 4 Bevezető 5 1.1.Az óvoda bemutatása 6 Gyermekkép

Részletesebben

Közeledtek 2012 megtapasztalása felé, megkezdődik a magok elvetése, hogy növekedjen a fizikai bolygó rezgésszáma. Ez az ami rajtatok múlik.

Közeledtek 2012 megtapasztalása felé, megkezdődik a magok elvetése, hogy növekedjen a fizikai bolygó rezgésszáma. Ez az ami rajtatok múlik. Ide gyűjtöttem össze kivonatolva az információkat, amelyeket Kryon 2012-vel kapcsolatban tett közzé... Mindenkinek ajánlom továbbá Lee Carroll Végzetgyár című témába vágó cikkét 2012-ről, valamint a magyar

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. április 25-i ülése 23. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. április 25-i ülése 23. számú napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. április 25-i ülése 23. számú napirendi pontja Javaslat települési és kistérségi szociális szolgáltatástervezési koncepciók jóváhagyására

Részletesebben

Cristiane Hourticq gondolatai a tisztítótűzről

Cristiane Hourticq gondolatai a tisztítótűzről Cristiane Hourticq gondolatai a tisztítótűzről A rend elnevezése: A Tisztítótűzben Szenvedő Lelkeket Segítő Nővérek Megélhető-e ma ez a név és ez a karizma? Meg tudjuk-e ezt érteni? A purgatoire szót a

Részletesebben

Educatio 2013/4 Forray R. Katalin & Híves Tamás: Az iskolázottság térszerkezete, 2011. pp. 493 504.

Educatio 2013/4 Forray R. Katalin & Híves Tamás: Az iskolázottság térszerkezete, 2011. pp. 493 504. Az iskolázottság térszerkezete, 2011 Az iskolázottság alakulása egyike azoknak a nagy népesedési folyamatoknak, amelyekre különös figyelem irányul. Természetesen nemcsak az e területtel hivatásszerűen

Részletesebben

LÁNG ISTVÁN Viharos évünk volt!

LÁNG ISTVÁN Viharos évünk volt! I N T E R J Ú LÁNG ISTVÁN Viharos évünk volt! gadó györgy pál interjúja Sokan már saját bőrünkön tapasztalhattuk meg, hogy az éghajlat globális változása nem csupán hőmérsékleti rekordokkal jár, de egyre

Részletesebben

Asztrológiai arcok. A Hold arc jellegzetessége

Asztrológiai arcok. A Hold arc jellegzetessége Asztrológiai arcok A következőkben részletesen is bemutatom ábrákkal a hét alaptípus jellegzetességeit, kezdve a bolygó jellegével, amely a legfontosabb asztrológiai analógiás jelentéseket tartalmazza,

Részletesebben

J Á T É K V A R Á Z S

J Á T É K V A R Á Z S KÖLCSEY UTCAI ÉS LIGETI SORI ÓVODA J Á T É K V A R Á Z S PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. Békéscsaba JÁTÉKVARÁZS Pedagógiai Program Tartalom Az Óvoda adatai 4. Törvényi szabályozások....6. Alapelveink....7. I.

Részletesebben

A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés-büntetésre ítéltek longitudinális vizsgálata

A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés-büntetésre ítéltek longitudinális vizsgálata A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés-büntetésre ítéltek longitudinális vizsgálata A cikk címében szereplő vizsgálat résztvevői Solt Ágnes (kutatásvezető) és Antal Szilvia (kutatótárs) a Tudományos

Részletesebben

HARSÁNYI JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1091 BUDAPEST, IFJÚMUNKÁS U. 31. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. MÁRCIUS 28.

HARSÁNYI JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1091 BUDAPEST, IFJÚMUNKÁS U. 31. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. MÁRCIUS 28. HARSÁNYI JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1091 BUDAPEST, IFJÚMUNKÁS U. 31. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. MÁRCIUS 28. Tartalomjegyzék A. Nevelési program...2 1 A nevelő-oktató munka alapelvei, területei...6

Részletesebben

Kaszap Nagy István Református Általános Iskola és Óvoda 5420 Túrkeve, Kossuth L. u. 15. Kaszap Nagy István Református Általános és Óvoda OM 035917

Kaszap Nagy István Református Általános Iskola és Óvoda 5420 Túrkeve, Kossuth L. u. 15. Kaszap Nagy István Református Általános és Óvoda OM 035917 Kaszap Nagy István Református Általános és Óvoda OM 035917 T ú r k e v e PEDAGÓGIAI PROGRAM Bízd az Úrra dolgaidat, akkor teljesülnek szándékaid (Péld. 16,3) Hatályos: 2016. január.1-jétől 1 Tartalomjegyzék

Részletesebben

A kompetenciákhoz tartozó indikátorok értelmezése példákkal az adott terület, tantárgy vonatkozásában. Szakterületi/szakspecifikus példák

A kompetenciákhoz tartozó indikátorok értelmezése példákkal az adott terület, tantárgy vonatkozásában. Szakterületi/szakspecifikus példák 1. kompetencia Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás "A tanulók életkori sajátosságainak és tudásszintjének megfelelően képes a technika történetiségének és rohamos fejlődésének

Részletesebben

NEVELÉSI PROGRAM A MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ OSZTÁLYOK RÉSZÉRE

NEVELÉSI PROGRAM A MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ OSZTÁLYOK RÉSZÉRE NEVELÉSI PROGRAM A MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ OSZTÁLYOK RÉSZÉRE Budapest, 2009. szeptember 1 A M A G Y A R A N G O L K É T T A N Í T Á S I N Y E L V Ű O K T A T Á S S A J Á T O S S Á G A I B E V

Részletesebben

KOMLÓI EGYMI PEDAGÓGIAI PROGRAM 2 0 1 4

KOMLÓI EGYMI PEDAGÓGIAI PROGRAM 2 0 1 4 KOMLÓI EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY, ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM KOMLÓI EGYMI PEDAGÓGIAI PROGRAM 2 0 1 4 Székhely: 7300 Komló, Tompa Mihály u. 14. Tagintézmény:

Részletesebben

a SEMMELWEIS EGYETEM NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODÁJA Székhely: 1089 Budapest, Elnök utca 4. OM: 034394 Pedagógiai Program

a SEMMELWEIS EGYETEM NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODÁJA Székhely: 1089 Budapest, Elnök utca 4. OM: 034394 Pedagógiai Program a SEMMELWEIS EGYETEM NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODÁJA Székhely: 1089 Budapest, Elnök utca 4. OM: 034394 Pedagógiai Program Intézmény fenntartója: Semmelweis Egyetem Székhely: 1085 Budapest, Üllői út 26. Pedagógiai

Részletesebben

Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium

Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium Hajléktalanokért Közalapítvány Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet KUTATÁSI BESZÁMOLÓ Szociális szolgáltatások és kábítószer-fogyasztók

Részletesebben

Hatályos: 2014.05.06-tól

Hatályos: 2014.05.06-tól Hatályos: 2014.05.06-tól A Pedagógiai Program alapja a 2011.évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről és a 363/2012 (XII.17.) kormányrendelete az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramjáról Kedves Olvasó!

Részletesebben

SZKA_106_29. A modul szerzője: Nahalka István. é n é s a v i l á g SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYAM

SZKA_106_29. A modul szerzője: Nahalka István. é n é s a v i l á g SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYAM tanulás egész SZK_106_29 é n é s a v i l á g életen át modul szerzője: Nahalka István SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYM 418 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák tanári

Részletesebben

MEDIUS Első Győri Közvélemény- és Piackutató Iroda Győr, Damjanich u. 15. (Alapítva 1991)

MEDIUS Első Győri Közvélemény- és Piackutató Iroda Győr, Damjanich u. 15. (Alapítva 1991) MEDIUS Első Győri Közvélemény- és Piackutató Iroda Győr, Damjanich u. 5. (Alapítva 99) Közvélemény kutatásunk az écsi szennyvíztisztító telep átalakításáról és korszerűsítéséről 202. április havá történt.

Részletesebben

Hatályba lépés ideje: 2013. december 21.

Hatályba lépés ideje: 2013. december 21. Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskola Szervezeti és Működési Szabályzata Hatályba lépés ideje: 2013. december 21. T A R T A L O M J E G Y Z É K 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...

Részletesebben

Intézmény székhelye, címe: Rétság, Mikszáth út 6

Intézmény székhelye, címe: Rétság, Mikszáth út 6 Intézmény neve: Szabályzat típusa: Napközi Otthonos Óvoda Pedagógiai program Intézmény székhelye, címe: Rétság, Mikszáth út 6 Intézmény OM-azonosítója: 032044 Intézmény fenntartója: Rétság Város Önkormányzata

Részletesebben

Magyar nyelv. 5. évfolyam

Magyar nyelv. 5. évfolyam Magyar nyelv 5. évfolyam A tantárgy elsődleges ja a sikeres iskolai tanuláshoz, a tanulás eredményességéhez szükséges kulcskompetenciák, készségegyüttesek és tudástartalmak megalapozásának a folytatása.

Részletesebben

ETIKAI KÓDEX. Kiadja a Magyar Posta Zártkör en M köd Részvénytársaság. A kiadásért felel: a Magyar Posta vezérigazgatója

ETIKAI KÓDEX. Kiadja a Magyar Posta Zártkör en M köd Részvénytársaság. A kiadásért felel: a Magyar Posta vezérigazgatója KÓDEX ETIKAI 2015 Kiadja a Magyar Posta Zártkör en M köd Részvénytársaság A kiadásért felel: a Magyar Posta vezérigazgatója 2 Bevezet A Magyar Posta nemzeti közszolgáltatóként 1867 óta lát el postai tevékenységet.

Részletesebben

HÍRLEVÉL AJÁNDÉK GÖRÖGKATOLIKUS TEHER, GOND, ÖRÖM?

HÍRLEVÉL AJÁNDÉK GÖRÖGKATOLIKUS TEHER, GOND, ÖRÖM? GÖRÖGKATOLIKUS HÍRLEVÉL III. évfolyam 12. szám 2015. december AJÁNDÉK TEHER, GOND, ÖRÖM? Kinek mit, mennyiért, hogyan? És főleg: mikor lesz erre időm?rohantunkban nem is olyan könnyű a megoldás. Ráadásul

Részletesebben

J/55. B E S Z Á M O L Ó

J/55. B E S Z Á M O L Ó KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA J/55. B E S Z Á M O L Ó az Országgyűlés részére a Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2005. január

Részletesebben

UDVAR 3. IPR AZ ÓVODÁBAN 4. AZ ÓVODAI SZOKÁSRENDSZER KIALAKÍTÁSA

UDVAR 3. IPR AZ ÓVODÁBAN 4. AZ ÓVODAI SZOKÁSRENDSZER KIALAKÍTÁSA 1 TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETŐ II. GYERMEKKÉP ÓVODAKÉP III. ÓVODAI NEVELÉSÜNK IRÁNYELVEI 1. AZ EGÉSZSÉGES ÉLETMÓD KIALAKÍTÁSA 2. AZ ÉRZELMI NEVELÉS, SZOCIALIZÁCIÓ 3. AZ ANYANYELVI NEVELÉS, ÉRTELMI FEJLESZTÉS

Részletesebben

Küldetésnyilatkozat. / Szent - Györgyi Albert /

Küldetésnyilatkozat. / Szent - Györgyi Albert / PEDAGÓGIAI PROGRAM Küldetésnyilatkozat óvárosában mőködı iskolánk nagy hagyományokra, jeles elıdökre tekinthet vissza. Büszkék vagyunk elıdeink munkájára, akik tevékenységükkel megalapozták és fenntartották

Részletesebben

Szeretettel Hargitai Ágnes

Szeretettel Hargitai Ágnes Minden korszakunk lezárása egy számvetéssel ér véget. Bármilyen nehéz időszakot is éltünk meg, jól esik visszatekinteni az elmúlt pillanatokra, hiszen a nehézségek ellenére szebbé is tették életünket.

Részletesebben

centrope Regionális Fejlődési Jelentés 2012 Projekt-összefoglaló és következtetések

centrope Regionális Fejlődési Jelentés 2012 Projekt-összefoglaló és következtetések centrope Regionális Fejlődési Jelentés 2012 Projekt-összefoglaló és következtetések Bevezető Ez a regionális fejlődési jelentés a centrope regionális fejlődés-monitoring kísérleti projekt harmadik és egyben

Részletesebben

Fenesné Barta Rita vezetői pályázata tükrözi elkötelezettségét és elhivatottságát a tanári szakma, az intézmény, a pedagógusok és a diákok iránt.

Fenesné Barta Rita vezetői pályázata tükrözi elkötelezettségét és elhivatottságát a tanári szakma, az intézmény, a pedagógusok és a diákok iránt. A Salgótarjáni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolája és Szakiskolája humán munkaközösségének véleménye Fenesné Barta Rita vezetői programjáról és fejlesztési tervéről Fenesné Barta Rita

Részletesebben

Autó szerviz, csere pedelec

Autó szerviz, csere pedelec A Pedelec kerékpárok elterjedésének legnagyobb akadálya, hogy a leendő felhasználói kör nem ismeri ezt a technológiát, közlekedési eszközt. A LEV járművek elterjesztésének elősegítésére (1027/2016. (II.

Részletesebben

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM KÖLCSEY FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA 4334 Hodász, Széchenyi u. 1-3. sz. 44/350 377 44/550-062 INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM 2010. Készítette: Tóthné Darabánt Anikó Kiegészítésre került: 2010.

Részletesebben

A tudás alapú társadalom iskolája

A tudás alapú társadalom iskolája Ollé János A tudás alapú társadalom iskolája A társadalom iskolája Az oktatásban csak nehezen lehet találni olyan életkori szakaszt, képzési területet, ahol ne lenne állandó kérdés a külvilághoz, környezethez

Részletesebben

HÉTVÉGI HÁZI FELADAT SZABÁLYAI, ISKOLAI DOLGOZATOK

HÉTVÉGI HÁZI FELADAT SZABÁLYAI, ISKOLAI DOLGOZATOK HÉTVÉGI HÁZI FELADAT SZABÁLYAI, ISKOLAI DOLGOZATOK SZABÁLYAI AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI 1 Magyar nyelv és irodalom Írásbeli beszámoltatások Rendszeres,

Részletesebben

Elıterjesztés Szécsény Város Önkormányzat gazdasági programjának elfogadására

Elıterjesztés Szécsény Város Önkormányzat gazdasági programjának elfogadására Elıterjesztés Szécsény Város Önkormányzat gazdasági programjának elfogadására Készült: Szécsény Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. április 19-i ülésére. Elıterjesztı: Stayer László polgármester

Részletesebben

Papp Gábor Előadás, 2007. október 19. Bűnözés és vándorlás

Papp Gábor Előadás, 2007. október 19. Bűnözés és vándorlás Papp Gábor Előadás, 2007. október 19. Bűnözés és vándorlás Előadásomban arra teszek kísérletet, hogy a bűnözés és a vándorlás kapcsolatát, annak lehetséges megközelítési módjait elméletileg és módszertanilag

Részletesebben

Készült: Készítette: IBS Kutató és Tanácsadó Kft

Készült: Készítette: IBS Kutató és Tanácsadó Kft A feldolgozott interjúk alapján készült áttekintő értékelő tanulmány Készült: A szlovák-magyar határmenti migráció/slovensko-maďarská pohraničná migrácia HUSK 1101/1.2.1/0171 számú projekt keretében a

Részletesebben

Pedagógiai hitvallásunk 2.

Pedagógiai hitvallásunk 2. Tartalomjegyzék Pedagógiai hitvallásunk 2. I. Nevelési program 4. 1.1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai 1.1.1. A köznevelés feladata

Részletesebben

Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit: Gyermeket nevelni

Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit: Gyermeket nevelni Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit: Gyermeket nevelni (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit (1996): Gyermeket nevelni in: Társadalmi

Részletesebben

A magyar nyelv Ausztriában és Szlovéniában.

A magyar nyelv Ausztriában és Szlovéniában. SZÉPFALUSI ISTVÁN VÖRÖS OTTÓ BEREGSZÁSZI ANIKÓ KONTRA MIKLÓS, A magyar nyelv Ausztriában és Szlovéniában. Budapest Alsóőr Lendva, Gondolat Kiadó, 2012. (351 lap) A magyar nyelv Ausztriában és Szlovéniában

Részletesebben

Orbán Viktor beszéde Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. új üzemének átadásán

Orbán Viktor beszéde Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. új üzemének átadásán Orbán Viktor beszéde Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. új üzemének átadásán 2014. szeptember 22. Bábolna Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelettel köszöntöm a vállalat vezetőit, tulajdonosait,

Részletesebben

KUTATÁSI CÉLOK ÉS VIZSGÁLATI MÓDSZEREK

KUTATÁSI CÉLOK ÉS VIZSGÁLATI MÓDSZEREK KUTATÁSI CÉLOK ÉS VIZSGÁLATI MÓDSZEREK A VIZSGÁLAT CÉLJAI A vizsgálat fő irányvonalát adó primer felmérések a belső önértékelésre koncentráltak. A vizsgálattal azt kívántuk feltárni, hogy az egyetem milyen

Részletesebben

EGYEZTETÉSI MUNKAANYAG. 2006. március 13.

EGYEZTETÉSI MUNKAANYAG. 2006. március 13. EMBERI ERŐFORRÁSOK FEJLESZTÉSE OPERATÍV PROGRAM (2007-2013) EGYEZTETÉSI MUNKAANYAG 2006. március 13. Fájl neve: OP 1.0 Oldalszám összesen: 51 oldal TARTALOMJEGYZÉK 1. Helyzetelemzés...4 1.1. Demográfiai

Részletesebben

Az őrültek helye a 21. századi magyar társadalomban

Az őrültek helye a 21. századi magyar társadalomban Az őrültek helye a 21. századi magyar társadalomban Ez a címe annak a kutatási programnak, amely az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontban, Légmán Anna szociológus vezetésével mutatja be, hogyan jelennek

Részletesebben

GYURÁTZ FERENC EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 8500 PÁPA, ÁROK U.12. OM AZONOSÍTÓ:200010 PEDAGÓGIAI PROGRAM

GYURÁTZ FERENC EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 8500 PÁPA, ÁROK U.12. OM AZONOSÍTÓ:200010 PEDAGÓGIAI PROGRAM GYURÁTZ FERENC EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 8500 PÁPA, ÁROK U.12. OM AZONOSÍTÓ:200010 Iktatószám: PEDAGÓGIAI PROGRAM Tanítsatok egyszer séggel, tegyetek vallást hitetekr l szelídséggel! LUTHER. március

Részletesebben

ÚTMUTATÓ. 1.4 tevékenység. Dieter Schindlauer és Barbara Liegl. 2007 június

ÚTMUTATÓ. 1.4 tevékenység. Dieter Schindlauer és Barbara Liegl. 2007 június MUNKAANYAG, KÉRELMEZŐ ELSŐ INTERJÚ ÚTMUTATÓ A HU2004/IB/SO01-TL számú Egyenlő bánásmód elvének érvényesítése és az anti-diszkriminációs törvény végrehajtásának elősegítése Twinning Light projekt összesített

Részletesebben

Politikatudomány és politikai elemzés BEVEZETÉS

Politikatudomány és politikai elemzés BEVEZETÉS BEVEZETÉS Ha fellapozzuk a nemzetközi politikatudomány termékeit, s ha belelapozunk a hazai nyilvánosságban megjelenő szövegekbe és nyilatkozatokba, valamiféle élénküléssel találkozunk: a politológusok

Részletesebben

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2008. április 30-i ülésére

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2007. évi értékelése Elıkészítette: Tárnok Lászlóné osztályvezetı Igazgatási osztály, Bimbó Mária Gyámhivatali csoportvezetı, Károlyi Szilvia gyámügyi ügyintézı,

Részletesebben

Szombathely Bem József u. 33. OM 036460 ÓVODAI PEDAGÓGIAI PROGRAM

Szombathely Bem József u. 33. OM 036460 ÓVODAI PEDAGÓGIAI PROGRAM Szombathely Bem József u. 33. OM 036460 ÓVODAI PEDAGÓGIAI PROGRAM TARTALOMJEGYZÉK Küldetésnyilatkozat 3 I. Bevezető 5 I.1. Óvodánk bemutatása 5 II. Gyermekképünk, Óvodaképünk 9 II.1. Gyermekképünk 9 II.2.

Részletesebben

Budapest Főváros Települési Esélyegyenlőségi Programja (2017-2022) Munkaanyag Munkaanyag zárása első társadalmi egyeztetés előtt: 2016.05.06.

Budapest Főváros Települési Esélyegyenlőségi Programja (2017-2022) Munkaanyag Munkaanyag zárása első társadalmi egyeztetés előtt: 2016.05.06. Budapest Főváros Települési Esélyegyenlőségi Programja (2017-2022) Munkaanyag Munkaanyag zárása első társadalmi egyeztetés előtt: 2016.05.06. TARTALOMJEGYZÉK 1. Vezetői összefoglaló... 4 2. Bevezetés...

Részletesebben

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK HOGYAN LÁTJUK EGYMÁST - LÁTJUK-E EGYMÁST (KOZEP-) EURÓPÁBAN?" KÖZÉP-EURÓPA KISEBBSÉGI NÉZ ŐPONTBÓL BÁNYAI JÁNOS A nyolcvanas évek közepén, akkor úgry t űnt fel, váratlanul, Európa

Részletesebben

A Hevesi Sándor Általános Iskola Pedagógiai Programja

A Hevesi Sándor Általános Iskola Pedagógiai Programja A Hevesi Sándor Általános Iskola Pedagógiai Programja 2013. Mottó: ha az ifjak gondozása és nevelése a helyes úton halad, akkor az állam hajója biztosan halad előre, ha ellenben baj van a nevelés körül,

Részletesebben

MEZŐHEGYESI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

MEZŐHEGYESI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA MEZŐHEGYESI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013 TARTALOMJEGYZÉK A nevelési-oktatási intézmények pedagógiai programjára vonatkozó jogszabályi előírások...

Részletesebben

Pedagógiai program. IX. kötet

Pedagógiai program. IX. kötet 1 Fıvárosi Önkormányzat Benedek Elek Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Pedagógiai program IX. kötet Értelmi fogyatékos tanulók 9-10. évfolyam

Részletesebben

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. 2009. május 28., csütörtök / 60 perc

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. 2009. május 28., csütörtök / 60 perc A j e l ö l t k ó d s z á m a : Državni izpitni center *P091A10311* TAVASZI VIZSGAIDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése 2009. május 28., csütörtök / 60 perc Engedélyezett

Részletesebben