DR. PFEFFER ZSOLT Gyakorló kérdések és válaszok közbeszerzési jogi ismeretekből (közbeszerzési kis-káté)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "DR. PFEFFER ZSOLT Gyakorló kérdések és válaszok közbeszerzési jogi ismeretekből (közbeszerzési kis-káté)"

Átírás

1 DR. PFEFFER ZSOLT Gyakorló kérdések és válaszok közbeszerzési jogi ismeretekből (közbeszerzési kis-káté) Összeállította: dr. Pfeffer Zsolt 1

2 Készült: 2009 októberében, figyelemmel a tervezett január 1-jén hatálya lépő rendelkezésekre. A hatályos törvényszöveg tanulmányozása nem mellőzhető tekintettel arra, hogy a kérdések az összefüggéseket, főbb elemeit elemik ki a jogszabálynak, továbbá a joganyagot meglehetősen gyakran módosítják. A munka végén a kérdések megtalálhatók a válaszok nélkül. E kérdésekkel ellenőrizhető a közbeszerzési ismeretek elsajátításának foka. Összeállította: dr. Pfeffer Zsolt 2

3 1. Mi a közbeszerzés fogalma? E törvény szerint kell eljárni a közbeszerzési eljárásokban, amelyeket az ajánlatkérőként meghatározott szervezetek visszterhes szerződés megkötése céljából kötelesek lefolytatni megadott tárgyú és értékű beszerzések megvalósítása érdekében (közbeszerzés) [Kbt. 2. (1) bekezdés] 2. Melyek a közbeszerzési jog forrásai? Közbeszerzésekről szóló évi CXXIX. törvény (Kbt.) rendeleti szintű jogforrások (példák): 34/2004. (III. 12.) Korm. rendelet a közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények megküldésének és közzétételének részletes szabályairól, a hirdetmények ellenőrzésének rendjéről és díjáról, valamint a Közbeszerzési Értesítőben történő közzététel rendjéről és díjáról; 162/2004. (V. 21.) Korm. rendelet az építési beruházások közbeszerzésekkel kapcsolatos részletes szabályairól; 5/2009. (III. 31.) IRM rendelet a közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények, a bírálati összegezések és az éves statisztikai összegezések mintáiról; önkormányzati rendeletek (pl. helyben központosított közbeszerzések szabályozása); olyan jogszabályok, amelyek nem kifejezetten közbeszerzésekre vonatkoznak, de tartalmaznak közbeszerzésekre vonatkozó szabályokat; példa: az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet (ügyvédi ellenjegyzés, építtetői fedezetkezelés szabályai közbeszerzési szerződéseknél); közösségi rendeletek, irányelvek (irányelvek csak akkor, ha közvetlen alkalmazásuknak a közösségi jogi feltételei fennállnak). jogalkalmazást elősegítő anyagok: jogi kötelező erővel nem rendelkeznek, azonban hasznos információk nyerhetők belőlük (KT által kiadott útmutatók, tájékoztatók, ajánlások); 3. Melyek a közbeszerzési törvény alapelvei? A Kbt. 1. -a tartalmazza ezeket; Nyilvánosság; Esélyegyenlőség; Egyenlő bánásmód; Verseny tisztasága; Környezetvédelmi szempontok figyelembevételére való törekvés. Összeállította: dr. Pfeffer Zsolt 3

4 4. Mi az alapelvek funkciója? Iránymutatásként szolgálnak mind a jogalkotás, mind a jogalkalmazás számára. Az egyes jogszabályhelyek értelmezése során támpontot nyújthatnak, számos tételes jogszabályi előírásban jelen vannak. 5. Mi az az in-house beszerzés? A Kbt. 2/A. -ban meghatározza azon megállapodások körét, amelyek ex lege nem minősülnek a Kbt. szempontjából szerződésnek: ezek az ún. in-house ( házon belüli ) megállapodások. Ahhoz, hogy a másik féllel kötendő megállapodás ne minősüljön közbeszerzési jogi szempontból szerződésnek, két együttes feltételnek kell megfelelnie: az ajánlatkérő százszázalékos tulajdonában van a másik fél és teljes körű irányítási és ellenőrzési jogokat gyakorol felette; a szerződés megkötését követő éves nettó árbevételének legalább 90%-a az ajánlatkérővel kötött szerződés teljesítéséből származik. Ha közbeszerzési jogi szempontból nem minősül szerződésnek, akkor nem kell versenyeztetni az adott szerződést, vagyis nem kell közbeszerzési eljárást lefolytatni. 6. Mit jelent az, hogy a törvény valamennyi rendelkezése kógens jellegű? E törvény szabályaitól csak annyiban lehet eltérni, amennyiben e törvény az eltérést kifejezetten megengedi. (Kbt. 3. ) Ez azt jelenti, hogy még pl. egyező (ajánlatkérői-ajánlattevői) akarattal sem lehet a Kbt.-ben meghatározott szabályoktól eltérni. 7. Mit jelentenek a közbeszerzési értékhatárok? Hol találhatók meg? A közbeszerzési értékhatárok meghatározzák, hogy az ajánlatkérő milyen értékű beszerzései esnek közbeszerzési eljárás lefolytatási kötelezettség hatálya alá. Megtalálhatók: Kbt.; költségvetési törvény; közösségi rendelet (közösségi értékhatárok); KT Elnökének tájékoztatója (minden év elején kiadják). 8. Mit jelent az írásbeliség elve? Milyen példák hozhatók a Kbt.-ből ezen elv alkalmazására? Az ajánlatkérő minden egyes közbeszerzési eljárását - annak előkészítésétől az eljárás alapján kötött szerződés teljesítéséig terjedően - írásban köteles dokumentálni. [Kbt. 7. (1) bek.] Kbt.-ben meghatározott jegyzőkönyvek, szakvélemény, bírálati lapok készítése. Iratmegőrzési kötelezettség a Kbt. 7. (2) bekezdésében meghatározott módon (5 év); Összeállította: dr. Pfeffer Zsolt 4

5 9. Mi a bíráló bizottság feladata? A tagjaival szemben milyen követelmények fogalmazhatók meg? Milyen dokumentumokat készít el? A bíráló bizottság feladata, hogy elbírálja az ajánlatokat, az ajánlatok elbírálásáról írásbeli szakvéleményt és döntési javaslatot fogalmazzanak meg a döntéshozó felé. Az összeállítás során biztosítani kell a szakértelmet, továbbá az összeférhetetlenségi szabályok megtartását. Döntést nem hoz, csak javaslatot tesz. Az indokolással ellátott bírálati lapok a jegyzőkönyv részét képezik [Kbt. 8. (3) bekezdés]. 10. Milyen feltételei vannak annak, hogy valaki hivatalos közbeszerzési tanácsadó legyen? Felsőfokú végzettség; meghatározott szakmai gyakorlat (meghatározott időtartamú gyakorlat attól függően, hogy rendelkezik-e képesítéssel, vagy nem); meghatározott közbeszerzési gyakorlat (meghatározott számú közbeszerzési eljárás attól függően, hogy rendelkezik-e képesítéssel, vagy nem, továbbá meghatározott számú eljárásnál az előkészítésben is közre kell működnie); büntetlen előélet; cselekvőképesség; KT névjegyzékbe felvegye, ehhez szükség van: szakmai és közbeszerzési gyakorlat igazolására (referenciák, munkáltatói igazolás); erkölcsi bizonyítvány; kérelem; felelősségbiztosítás (adott esetben). Jogszabály: Kbt. 11., Mikor kell hivatalos közbeszerzési tanácsadót bevonni kötelező jelleggel az eljárásba? a közösségi értékhatárt elérő vagy meghaladó értékű közbeszerzés (második rész) esetében; az Európai Unióból származó forrásból támogatott közbeszerzések esetében az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásba független hivatalos közbeszerzési tanácsadót köteles bevonni [Kbt. 9. (1) bekezdés]. 12. Mi az a közbeszerzési szabályzat? Milyen szabályok vonatkoznak rá? [Kbt. 6. ] Az ajánlatkérő a Kbt. 6. (1) bekezdésében meghatározott területeket köteles szabályzatban szabályozni: közbeszerzési eljárásai előkészítésének, lefolytatásának, belső ellenőrzésének felelősségi rendje, a nevében eljáró, illetőleg az eljárásba bevont személyek, illetőleg szervezetek felelősségi köre; a közbeszerzési eljárásai dokumentálási rendje, összhangban a vonatkozó jogszabályokkal. A szabályzatban különösen meg kell határozni az eljárás során hozott döntésekért felelős személyt, személyeket, illetőleg testületeket. Összeállította: dr. Pfeffer Zsolt 5

6 Ha az ajánlatkérő nem rendelkezik általános jellegű közbeszerzési szabályzattal, vagy a szabályzattól - az abban meghatározott módon - való eltérés feltételei fennállnak, legkésőbb az adott közbeszerzési eljárás előkészítését megelőzően kell meghatároznia a fent felsorolt területekre vonatkozó előírásokat. 13. Milyen szabályok vonatkoznak a közbeszerzési tervre? [Kbt. 5. ] A klasszikus ajánlatkérők költségvetési év elején, legkésőbb április 15. napjáig éves összesített közbeszerzési tervet (a továbbiakban: közbeszerzési terv) kötelesek készíteni az adott évre tervezett közbeszerzéseikről. A közbeszerzési tervet az ajánlatkérőnek legalább öt évig meg kell őriznie. A közbeszerzési terv nyilvános. A közbeszerzési terv elkészítése előtt az ajánlatkérő indíthat közbeszerzési eljárást, amelyet a tervben szintén megfelelően szerepeltetni kell. A közbeszerzési terv nem vonja maga után az abban megadott közbeszerzésre vonatkozó eljárás lefolytatásának kötelezettségét. A közbeszerzési terv az év közben felmerülő beszerzési igényekhez igazítható. 14. Milyen szabályok vonatkoznak a határidők számítására? [Kbt. 15. ] A napokban, hónapokban vagy években megállapított határidőbe vagy időtartamba (a továbbiakban együtt: határidő) a kezdőnap nem számít bele. Kezdőnap az a nap, amelyre a határidő megkezdésére okot adó cselekmény vagy egyéb körülmény esik. A hónapokban vagy években megállapított határidő azon a napon jár le, amely számánál fogva a kezdőnapot követő napnak megfelel; ha ez a nap a lejárat hónapjában hiányzik, a hónap utolsó napján. Ha a határidő utolsó napja nem munkanapra esik, a határidő csak az ezt követő legközelebbi munkanapon jár le. A hirdetményben (felhívásban) megjelölt határidő a hirdetmény (felhívás) feladását követő napon kezdődik. 15. Mit és hogyan kell a hivatalos lapokon kívül közzétennie az ajánlatkérőnek az interneten? Főszabály: KT honlapján a Kbt. 17/C. -ában meghatározott hirdetményeket, adatokat, ha pedig rendelkezik az ajánlatkérő saját honlappal, akkor azon is közzé kell tenni. Az adatokat, hirdetményeket, szerződéseket közbeszerzési eljárásonként csoportosítva kell közzétenni. Nyertes ajánlat [Kbt. 96/A. (1) bekezdés] a KT honlapján közzéteendő a közösségi eljárásrendben. KT elnöki tájékoztató rendelkezésre áll e tárgykörben (mit, hogyan, hova kell megküldeni). Összeállította: dr. Pfeffer Zsolt 6

7 16. Mi az éves statisztikai összegzés és milyen szabályok vonatkoznak rá? [Kbt. 16. ] Az ajánlatkérő az éves beszerzéseiről külön jogszabályban meghatározott minta szerint éves statisztikai összegezést köteles készíteni, amelyet legkésőbb a tárgyévet követő év május 31. napjáig kell megküldenie a Közbeszerzések Tanácsának. Ha az ajánlatkérő az (1) bekezdésben meghatározott határidő lejártáig nem küldi meg az éves statisztikai összegezést, a Közbeszerzések Tanácsának elnöke felhívja az ajánlatkérőt az összegezés harminc napon belüli megküldésére, és egyben figyelmezteti, hogy ha az összegezést nem küldi meg, a Közbeszerzési Döntőbizottság hivatalból való eljárását fogja kezdeményezni (328. ). 17. Kik az ajánlatkérők? Milyen típusai ismeretesek? Ajánlatkérők azok, akik meghatározott értékű beszerzéseikre vonatkozóan közbeszerzési eljárás lefolytatására kötelezettek. Azt, hogy mikor kik minősülnek ajánlatkérőnek, az egyes fejezeteknél külön-külön szabályozza a Kbt. Főbb típusok: klasszikus ajánlatkérők (rendszerint jogszabály hozza őket létre, közfeladatot látnak el, közpénzekből gazdálkodnak), például minisztériumok, önkormányzatok, költségvetési szervek; közszolgáltatók: olyan szervezetek, amelyek meghatározott tevékenységet folytatnak tényleges versenyfeltételek hiányában, adott esetben költségvetési hozzájárulással; pályázati forrásból részesülő gazdasági társaságok (meghatározott források, támogatási intenzitás stb.); közbeszerzési eljárást önkéntesen vállalók [2. (4) bekezdés]; egyszerű eljárásban: akinek az állam kötelezettségeiért készfizető kezességet vállalt. 18. Mit jelent az ajánlatkérői nyilvántartási bejelentkezési kötelezettség? [Kbt. 18. ] A Közbeszerzések Tanácsa naprakész nyilvántartást vezet az ajánlatkérőkről (ajánlatkérők nyilvántartása). Az ajánlatkérők - kivéve a 22. (2) bekezdése, a 241. b) és c) pontja szerinti ajánlatkérőket - kötelesek az e törvény hatálya alá tartozásukról, valamint adataikban bekövetkezett változásról a Közbeszerzések Tanácsát értesíteni az e törvény hatálya alá kerülésüktől, illetve a változástól számított harminc napon belül. [Kbt. 18. (1) bek.] 19. Kik az ajánlattevők? Az a természetes személy, jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, aki, illetőleg amely a közbeszerzési eljárásban ajánlatot tesz; ajánlattevőnek minősül a külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe is [Kbt pont] Összeállította: dr. Pfeffer Zsolt 7

8 20. Kik az erőforrást nyújtó szervezetek? Soroljon fel példákat, hogy milyen erőforrások tekintetében nem támaszkodhat az ajánlattevő erőforrást nyújtó szervezetre! Erőforrást nyújtó szervezet: az a szervezet vagy személy, amely nem minősül alvállalkozónak, és az ajánlattevőnek a szerződés teljesítéséhez szükséges mértékben erőforrást biztosít; [Kbt. 4. 3/D. Pont] A Kbt. 4. 3/E. pontja meghatározza azon területeket, amelyek vonatkozásában az ajánlattevő nem támaszkodhat ilyen szervezetre. Példák: számviteli beszámolóban szereplő adatokon keresztül meghatározott alkalmasság; nettó árbevételen keresztül meghatározott alkalmassági követelmény; legjelentősebb szállítások, szolgáltatások, építési beruházások (referenciák). 21. Mi az alvállalkozó általános fogalma? Milyen két fő típusa létezik közbeszerzési jogi szempontból? Definíció: az a szervezet vagy személy, amely a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés teljesítésében az ajánlattevő által bevontan közvetlenül vesz részt [Kbt pont] Típusok: a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó; a közbeszerzés értékének 10%-át meg nem haladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó. A két típust eltérően kell kezelni az alábbi területeken: kizáró okok [l. Kbt. 60 és 61. -ai közötti különbséget]; igazolási módok; bejelentés az ajánlatban [Kbt. 71. (1) bek.] alvállalkozó cseréje a teljesítés során [Kbt (3) bekezdés]. 22. Milyen általános szabályok vonatkoznak az igazolásokra vonatkozóan? [Kbt. 20. (3)-(4) bekezdések] Ahol e törvény vagy e törvény alapján az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás során igazolás benyújtását írja elő, az igazolás egyszerű másolatban is benyújtható. A közösségi, valamint a nemzeti értékhatárokat elérő vagy meghaladó értékű közbeszerzések esetében (második és harmadik rész) az ajánlatkérő azonban előírhatja az igazolás hiteles másolatban történő benyújtását is. Amennyiben az Európai Unión kívül letelepedett ajánlattevő letelepedési helye szerinti országban az e törvény által megkövetelt igazolás nem létezik, az ajánlatkérő jogosult elfogadni az adott igazolással egyenértékű igazolást, illetve dokumentumot is. Összeállította: dr. Pfeffer Zsolt 8

9 23. Mik a közbeszerzés tárgyai? Árubeszerzés: olyan visszterhes szerződés, amelynek tárgya forgalomképes és birtokba vehető ingó dolog tulajdonjogának vagy használatára, illetőleg hasznosítására vonatkozó jognak - vételi joggal vagy anélkül történő - megszerzése az ajánlatkérő részéről. Az árubeszerzés magában foglalja a beállítást és üzembe helyezést is. [Kbt. 24. ] Szolgáltatás megrendelése: A szolgáltatás megrendelése - árubeszerzésnek és építési beruházásnak nem minősülő - olyan visszterhes szerződés, amelynek tárgya különösen valamely tevékenység megrendelése az ajánlatkérő részéről. [Kbt. 27. ] Építési beruházás: Az építési beruházás olyan visszterhes szerződés, amelynek tárgya a következő valamelyik munka megrendelése (és átvétele) az ajánlatkérő részéről: az 1. mellékletben felsorolt tevékenységek egyikéhez kapcsolódó munka kivitelezése vagy kivitelezése és külön jogszabályban meghatározott tervezése együtt; építmény kivitelezése vagy kivitelezése és külön jogszabályban meghatározott tervezése együtt; az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelő építmény bármilyen eszközzel, illetőleg módon történő kivitelezése; [Kbt. 25. ] Építési koncesszió: Az építési koncesszió olyan építési beruházás, amely alapján az ajánlatkérő ellenszolgáltatása az építmény hasznosítási jogának meghatározott időre történő átengedése vagy e jog átengedése pénzbeli ellenszolgáltatással együtt. [Kbt. 26. ] Szolgáltatási koncesszió: A szolgáltatási koncesszió olyan szolgáltatásmegrendelés, amelynek alapján az ajánlatkérő a szolgáltatás nyújtásának jogát (hasznosítási jog) meghatározott időre átengedi, és ellenszolgáltatása a hasznosítási jog vagy e jog átengedése pénzbeli ellenszolgáltatással együtt. [Kbt (4) bekezdés] A közbeszerzés tárgyait mindig az egyes eljárásrendek viszonylatában kell vizsgálni. 24. Mit értünk a közbeszerzési eljárás előkészítésén? Közbeszerzési eljárás előkészítése: az adott közbeszerzési eljárás megkezdéséhez szükséges cselekmények elvégzése, így különösen az adott közbeszerzéssel kapcsolatos helyzet-, illetőleg piacfelmérés, a közbeszerzés becsült értékének felmérése, az eljárást megindító (meghirdető) hirdetmény, felhívás és a dokumentáció előkészítése [Kbt pont] 25. Mi az a becsült érték? Hogyan kell meghatározni? Becsült érték fogalma: A közbeszerzés értékén a közbeszerzés megkezdésekor annak tárgyáért általában kért, illetőleg kínált - általános forgalmi adó nélkül számított, a ban foglaltakra tekintettel megállapított - legmagasabb összegű teljes ellenszolgáltatást kell érteni. [Kbt. 35. (1) bekezdés] Meghatározása: közbeszerzési tárgyanként (árubeszerzés, szolgáltatás megrendelése, építési beruházás) eltérő szabályokat alkalmaz a Kbt., továbbá figyelemmel kell lenni az egybeszámítási szabályokra. Összeállította: dr. Pfeffer Zsolt 9

10 26. Soroljon fel példákat azon esetekre, amikor nem kell közbeszerzési eljárást lefolytatni! Közösségi eljárásrendben: a Kbt a határozza meg, példák: alapvető biztonsági érdekeket érintő beszerzések; munkaszerződés, közszolgálati jogviszony, egyéb szolgálati jogviszonyok; választottbírósági, közvetítői, békéltetési tevékenység. Egyszerű eljárásrendben: a Kbt a határozza meg ezeket, példák: a közösségi eljárásrendnél meghatározott kivételek; tankönyvek beszerzése (oktatási célból, és a tankönyvek jegyzékében szerepelnek az adott tankönyvek); olyan szolgáltatás megrendelése esetében, amely az ajánlatkérő alaptevékenysége ellátásához szükséges irodalmi (szakirodalmi, tudományos) mű létrehozására, tanácsadói vagy személyi tolmácsolási tevékenység végzésére irányul; a kisajátítást megelőző ingatlan-adásvétel, illetőleg ingatlanok cseréje (az ingatlan tulajdonjogának vagy használati jogának megszerzése nem kivétel!) 27. Mit jelent az egybeszámítási kötelezettség? Melyek a feltételei? [Kbt. 40. ] Tilos e törvény megkerülése céljával alkalmazni a ban meghatározott becslési módszert, valamint ilyen célból a közbeszerzést a (2) bekezdésbe ütköző módon részekre bontani. A becsült érték kiszámítása során mindazon árubeszerzések vagy építési beruházások vagy szolgáltatások értékét egybe kell számítani, amelyek beszerzésére egy költségvetési évben vagy tizenkét hónap alatt [37. (1) bekezdése] kerül sor [a 39. (1) bekezdése szerinti eset kivételével], és beszerzésére egy ajánlattevővel lehetne szerződést kötni, továbbá rendeltetése azonos vagy hasonló, illetőleg felhasználásuk egymással közvetlenül összefügg. Nem minősül e törvény megkerülésének, ha az egybeszámított értékű beszerzési tárgyakat több, adott fejezet szerinti közbeszerzési eljárásban szerzik be. Ha a becsült érték kiszámításakor a fent meghatározottakat nem vették figyelembe, az adott fejezet szerinti közbeszerzésnek a költségvetési évben vagy az adott tizenkét hónapban még beszerzendő tárgyaira - azok értékétől függetlenül - csak az adott fejezet szerinti közbeszerzési eljárás alapján lehet szerződést kötni. 28. Melyek a közbeszerzési eljárásrendek (eljárási rezsimek)? Közösségi eljárásrend: a Kbt. Második része szabályozza (hosszabb határidők, több garanciális szabály). Nemzeti eljárásrend: egyszerű eljárás kerülhet lebonyolításra ezen eljárásrendben. Összeállította: dr. Pfeffer Zsolt 10

11 29. Milyen közbeszerzési eljárásfajtákat különít el a Kbt. közösségi eljárásrendben? A közbeszerzési eljárás nyílt, meghívásos, tárgyalásos eljárás vagy versenypárbeszéd lehet. Tárgyalásos eljárást és versenypárbeszédet csak akkor lehet alkalmazni, ha azt e fejezet megengedi. [Kbt. 41. (1) bekezdés] Nyílt eljárás: olyan közbeszerzési eljárás, amelyben valamennyi érdekelt ajánlatot tehet [Kbt pont]; Meghívásos eljárás: olyan közbeszerzési eljárás, amelyben az ajánlatkérő által az e törvényben előírtak szerint kiválasztottak tehetnek ajánlatot [Kbt pont]; Tárgyalásos eljárás: olyan közbeszerzési eljárás, amelyben az ajánlatkérő az általa - e törvényben előírtak szerint - kiválasztott egy vagy több ajánlattevővel tárgyal a szerződés feltételeiről; [Kbt pont]. Versenypárbeszéd: olyan közbeszerzési eljárás, amelyben az ajánlatkérő az általa - e törvényben előírtak szerint - kiválasztott részvételre jelentkezőkkel párbeszédet folytat a közbeszerzés tárgyának, illetőleg a szerződés típusának és feltételeinek - az ajánlatkérő által meghatározott követelményrendszer keretei közötti - pontos meghatározása érdekében, majd ajánlatot kér; [Kbt /A. pont]. 30. Mely eljárásfajtákat alkalmazhatják megkötések nélkül a klasszikus ajánlatkérők és a közszolgáltatók közösségi rendben? Klasszikus ajánlatkérők: nyílt eljárás; meghívásos eljárás. Közszolgáltató ajánlatkérők: nyílt eljárás; meghívásos eljárás; hirdetménnyel induló tárgyalásos eljárás. 31. Milyen hivatalos kiadványokban jelenhetnek meg a hirdetmények? Európai Unió Hivatalos Lapja (EUHL): a közösségi hirdetmények jelennek meg itt a közösségi eljárásrendben (az EU hivatalos nyelvein elérhető); Közbeszerzési Értesítő: nemzeti hirdetményminták; közösségi hirdetményminták meghatározott szűk körben [l. Kbt. 21. (3) bek.]; EUHL-ben megjelenő hirdetmények tájékoztató jelleggel (ajánlati felhívás, eredményről szóló tájékoztató); egyéb hirdetmények. Összeállította: dr. Pfeffer Zsolt 11

12 32. Milyen típusú hirdetményeket ismer a közbeszerzési eljárásban? Mikor kell ezeket feladni? Milyen eltérések vannak az egyszerű eljárásban? A közösségi eljárásban a következő hirdetményeket kell feladni: 1. Hirdetmény megnevezése (hol kerül közzétételre) Ajánlati felhívás EUHL-ben és tájékoztató jelleggel a KÉ-ben jelenik meg Feladásának időpontja Az eljárás megindításakor 2. Tájékoztató az eljárás eredményéről / eredménytelenségéről I. - KÉ-ben legkésőbb az eredményhirdetéstől, illetőleg az eredményhirdetés határidejének lejártától számított öt munkanapon belül kell feladni. 3. Tájékoztató az eljárás eredményéről / eredménytelenségéről II. - EUHLben jelenik meg és tájékoztató jelleggel a KÉ-ben legkésőbb a szerződéskötéstől, illetőleg ennek hiányában a szerződéskötés tervezett időpontjának lejártától számított öt munkanapon belül kell megküldeni. 4. Tájékoztató a szerződés részteljesítéséről KÉ-ben jeleik meg 5. Tájékoztató a szerződés teljesítéséről KÉ-ben jelenik meg A szerződéskötés évfordulóját követő 5 munkanapon belül A szerződés mindkét fél általi teljesítését követő 5 munkanapon belül 6. Tájékoztató a szerződés módosításáról (adott esetben) KÉ-ben jelenik meg. A szerződés módosítását követő 5 munkanapon belül Egyszerű eljárásban csak egy eredményről szóló tájékoztatót kell feladni, ami csak a Közbeszerzési Értesítőben jelenik meg. 33. Hogyan kezdeményezzük a hirdetmény megjelenését? A megszövegezett hirdetményt kötelező jelleggel az Elektronikus Hirdetményfeladási Rendszerben (EHR) kell feladni A hirdetmény megjelenését közzétételi kérelemmel kell kezdeményezni. Tartalmi elemek [34/2004. (III. 12.) Kormányrendelet 6. (5) bekezdése]: ajánlatkérő adatai (név, cím, elérhetőségek, regisztrációs szám); becsült érték; mire irányul a kérelem (közzétételre, javításra, hiánypótlásra, visszavonásra, módosításra); közzététel esetén hol kívánja közzétenni az ajánlatkérő a hirdetményt (KÉ-ben vagy EUHLben); választott közbeszerzési eljárás fajtája (Kbt. mely része, fejezete, címe szerint jár el az ajánlatkérő); képviselet esetén erre vonatkozó nyilatkozat, képviselő adatai; utalás az ellenjegyzés megtörténtére eljárást megindító hirdetmény esetén. Összeállította: dr. Pfeffer Zsolt 12

13 34. Mit jelent az eljárást megindító hirdetmény ellenjegyzése? Ellenjegyzés: a hirdetmény jogszerűségének igazolása [Kbt. 6. (2) bekezdése]. A közbeszerzési szabályzatban meghatározott személy végzi. Ellenjegyzés nélkül az eljárás nem indítható meg. 35. Mi az ellenőrzési és a szerkesztési díj? Hogyan számítjuk? Mekkora a mértékük? Elhatárolás: az EUHL-ben megjelenő hirdetményeket a Közbeszerzési Értesítő Szerkesztőbizottsága ellenőrzi, és ezt követően (adott esetben hiánypótlást követően) küldi tovább az EUHL szerkesztőségének; a Közbeszerzési Értesítőben történő közzétételének ellenértéke a szerkesztési díj. Számítás módja: kéziratoldalanként, egy kéziratoldalnak 1500 leütésnek számító lap számít (az EHR kijelzi, illetve ha előzetesen Word-ben készítjük el a hirdetményt, akkor a dokumentum statisztikai adatai között található meg ez az adat; kerekíteni kell). Mértékük: Nemzeti rendben (KÉ-ben történő közzétel): 8.000,- Ft + ÁFA / kéziratoldal; Közösségi rendben: főszabály: 4.000,- Ft + ÁFA / kéziratoldal; tájékoztató az eljárás eredményéről: 2.000,- Ft + ÁFA / kéziratoldal. 36. Milyen szervezet végzi a hirdetmények ellenőrzését? A Közbeszerzési Értesítő Szerkesztőbizottsága. Az egyes hirdetményeket jogi lektorokra szignálják ki (ha hiánypótlásra kerül sor, a KT honlapján meghatározott elérhetőségeken lehet a jogi lektoroktól kérdezni). 37. Mikor kerül sor hiánypótlásra hirdetmény esetében? Hogyan kell a hiányokat pótolni? [34/2004. (III. 12.) Korm. rendelet ok] A Szerkesztőbizottság a kérelem kézhezvételét követően a kérelmet és a hirdetményt az alábbi szempontok szerint ellenőrzi: a kérelmet az arra jogosult nyújtotta-e be, az ajánlatkérő meghatalmazott képviselője képviseleti jogosultságáról nyilatkozott-e; a kérelem tartalmazza-e a 6. (5) bekezdésében foglaltakat; a szerkesztési díj befizetését a kérelmező igazolta-e; a hirdetmény megfelel-e a közbeszerzésekkel kapcsolatos jogszabályoknak; amennyiben a Kbt. a hirdetmény feladására határidőt határoz meg, a hirdetmény feladására sor került-e a határidőn belül. Ha a hirdetmény, illetve a közzétételi kérelem nem felel meg a fenti követelményeknek, akkor a hiányok tételes felsorolása és hiánypótlási határidő megjelölése mellett a Szerkesztőbizottság hiánypótlási felhívást bocsát ki. A hirdetményt teljes terjedelemben kell ismét feladni hiánypótlási kérelemmel (ugyanúgy kell elkészíteni, mint a közzétételi kérelmet, csak a hiánypótolt hirdetmény közzétételét kell Összeállította: dr. Pfeffer Zsolt 13

14 kezdeményezni). A hiánypótlásra történő felhívásban a Szerkesztőbizottság tájékoztatást ad arról, hogy amennyiben a felhívás alapján benyújtott hirdetmény ismét nem felel meg a közbeszerzésekkel kapcsolatos jogszabályoknak, a hirdetmény a benyújtott tartalommal fog megjelenni. 38. Mi az az Elektronikus Hirdetményfeladási Rendszer (EHR)? Hogyan lehet működtetni? Milyen előnyök kapcsolódnak hozzá? A Közbeszerzések Tanácsának honlapjáról elérhető, külön jogszabályban meghatározott elektronikus hirdetményfeladási és -kezelési rendszer. Ajánlatkérői (képviselői) regisztrációt követően tanúsítványt kap ben az igénylő, ami hozzáférést biztosít a rendszerhez. Működtetés: meghatározott menüpontok állnak rendelkezésre (feladás, hiánypótlás stb.), és azokhoz tartozó műveleteket lehet végrehajtani; Előnyök: ajánlattételi határidő rövidíthető (2009. dec. 31-éig, mert azt követően kötelező lesz, ezáltal a mostani kivétel lesz a főszabály); gyors, áttekinthető hirdetményfeladás- és kezelés; papír alapú ügykezelés visszaszorítása. 39. Milyen főbb tartalmi elemei vannak az eljárást megindító hirdetménynek? Ajánlatkérő adatai; Kapcsolattartási pontok; Közbeszerzés tárgyának megjelölése (szolgáltatás, árubeszerzés, építési beruházás, szolgáltatási koncesszió, építési koncesszió); Konkrét tárgy megjelölése; Teljes mennyiség vagy érték [speciális mód: Kbt. 50. (2) bek.]; Szerződést biztosító mellékkötelezettségek; Kizáró okokra történő hivatkozás; Alkalmassági előírások (pénzügyi-gazdasági és műszaki-szakmai); Az eljárás jellemző adatai (fajta, ajánlattételi határidő, bontás időpontja); Dokumentációhoz kapcsolódó ajánlatkérői rendelkezések (ellenérték, rendelkezésre bocsátás módja, határideje); Bírálati szempont; legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás vagy összességében legelőnyösebb ajánlat (ilyenkor részszempontok meghatározása és hozzájuk súlyszámok rendelése, adott esetben további alszempontok); Eredményhirdetés tervezett időpontja, szerződéskötés tervezett időpontja; Egyéb információk. Összeállította: dr. Pfeffer Zsolt 14

15 40. Hogyan kell meghatározni a közbeszerzés mennyiségi adatait? Le kell fedni a teljes mennyiségi igényeket. Például építési beruházásnál miből hány darab, milyen alapvető paraméterekkel (pl. négyzetméter, köbméteradatok), árubeszerzésnél darabszámok, egyéb mennyiségi egységek. A közbeszerzés mennyiségét úgy is meg lehet határozni, hogy az ajánlatkérő a legalacsonyabb vagy a legmagasabb mennyiséget vagy értéket közli, és kiköti az ettől való eltérés lehetőségét, előírva az eltérés százalékos mértékét. [Kbt. 50. (2) bekezdése]. 41. Hogyan szakaszolható a nyílt közbeszerzési eljárás az eljárási cselekmények alapján? Előkészítés: felhívás, dokumentáció elkészítése, bíráló bizottság összeállítása stb.; Eljárást megindító hirdetmény feladása, hiánypótlása adott esetben; Hirdetmény megjelenése: megnyílik az ajánlattételi szakasz; Ajánlattételi szakasz Bontás: ajánlattételi határidő lejártakor kötelező megkezdeni a beérkezett ajánlatok bontását és adatainak ismertetését. Bírálat; Eredményhirdetés; Szerződéskötési moratórium; Szerződés(ek) megkötése (több szerződés akkor kerül megkötésre, ha az ajánlatkérő lehetővé tette részajánlatok benyújtását). 42. Mit jelent a részajánlattételi lehetőség? Egy közbeszerzési eljárásban több, önálló elemre lehet ajánlatot tenni. A 22. (1) bekezdésének a), b) és d) pontja szerinti ajánlatkérő köteles megvizsgálni beszerzését abból a szempontból, hogy a beszerzés tárgyának jellege lehetővé teszi-e a közbeszerzés egy részére történő ajánlattétel biztosítását. Amennyiben a beszerzés tárgyának természetéből adódóan részajánlattételi lehetőség biztosítható és az nem ellentétes a gazdasági ésszerűséggel, a 22. (1) bekezdésének a), b) és d) pontja szerinti ajánlatkérő az ajánlati felhívásban köteles lehetővé tenni a közbeszerzés egy részére történő ajánlattételt. [Kbt. 50. (3) bekezdés]. Példák: árubeszerzésnél termékcsoportok kialakítása, szolgáltatás-megrendelésnél teljesítési helyenként külön-külön részajánlattételi lehetőség biztosítása jöhet szóba. Segíti a kisebb vállalkozásokat, akik a részeket önállóan tudnák teljesíteni, viszont az összetettebb, komplex szerződéseket nem. 43. Mit jelent a közös ajánlattétel (konzorcium)? [Kbt. 52. ] Több ajánlattevő közösen is tehet ajánlatot. Az ajánlatkérő az ajánlattételt nem kötheti gazdálkodó szervezet alapításához, azonban ha a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés (a továbbiakban: közbeszerzési szerződés) teljesítése érdekében indokolt, a nyertes ajánlattevő(k)től megkövetelheti. Az ajánlati felhívásnak a gazdálkodó szervezet alapítására vonatkozó ajánlatkérői elvárást egyértelműen rögzítenie kell. [Kbt. 52. ] Összeállította: dr. Pfeffer Zsolt 15

16 A konzorcium nem cégjogi kategória, cégek eseti együttműködését jelenti az ajánlat benyújtásánál és a szerződés teljesítésénél. Követelmények, amelyeket velük szemben lehet támasztani a felhívásban (kiegészítő információk között): olyan konzorciumi megállapodás (vagy nyilatkozat) becsatolása, amely kiterjed legalább az alábbi elemekre: konzorcium tagjainak neve, címe; konzorciumi képviselő neve, címe, elérhetőségei; a teljesítés százalékos megosztására vonatkozó adatok; a Ptk aiban meghatározott egyetemleges felelősségvállalásra vonatkozó kötelezettségvállalás. Ha több ajánlattevő közösen tesz ajánlatot, akkor elegendő, ha az ajánlattevők egyike vásárolja meg vagy veszi át a dokumentációt. [Kbt. 54. (2) bek.] 44. Milyen biztosítékokat ismer a Kbt.? Alapvetően két fajta biztosítékot ismer a Kbt.: ajánlati biztosíték (az ajánlattételhez kapcsolódik); Kbt. 59. ; szerződés teljesítéséhez kapcsolódó biztosíték: Kbt. 53. (6) bekezdés. Az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban előírhatja, hogy a nyertes ajánlattevővel kötendő szerződésben biztosítékot kell kikötni. Ebben az esetben az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban előírja, hogy a biztosíték az ajánlattevőként szerződő fél választása szerint teljesíthető az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérőként szerződő fél fizetési számlájára történő befizetéssel, bankgarancia biztosításával, biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel, vagy megjelöl egy vagy több - az a) pontban nem szereplő - biztosítéki formát, és előírja, hogy a biztosíték az ajánlattevőként szerződő fél választása szerint teljesíthető bármelyik megjelölt, vagy az a) pontban meghatározott formában. [Kbt. 53. (6) bek.] Az ajánlatkérő az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték (a továbbiakban: biztosíték) adásához kötheti, amit az ajánlattevőnek ajánlata benyújtásával egyidejűleg vagy az ajánlatkérő által az ajánlati felhívásban meghatározott időpontig, az ott megjelölt mértékben kell az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátania. [Kbt. 59. (1) bekezdés 1. mondat]; Ha az ajánlattevő az ajánlati kötöttségének ideje alatt ajánlatát visszavonja, vagy a szerződés megkötése az érdekkörében felmerült okból hiúsul meg, a biztosíték az ajánlatkérőt illeti meg. [Kbt. 59. (4) bekezdés]; Mértékére érvényes az esélyegyenlőség követelményének megtartása. Meghatározott esetekben vissza kell fizetni. A polgári jogban ismert foglalóhoz hasonló jogintézmény, funkciója az ajánlattételi szándék komolyságának, valamint az arra épített ajánlatkérői elvárások biztosítása. Összeállította: dr. Pfeffer Zsolt 16

17 45. Mi az az ajánlatkérési dokumentáció? Mit kell szabályozni vele kapcsolatban az eljárást megindító hirdetményben a nyílt eljárásban? [Kbt ] A dokumentáció készítésének kötelezettségére az egyes eljárásfajtáknál különböző szabályok vonatkoznak. A nyílt eljárásban Az ajánlatkérő - a megfelelő ajánlattétel elősegítése érdekében is - dokumentációt köteles készíteni, amely egyebek mellett tartalmazza a szerződéstervezetet. [Kbt. 54. (1) bek.] Lényegében azon információkat tartalmazza, amelyeket a felhívásban terjedelmi okok miatt nem lehet közzétenni. A hirdetményben a következőket kell szabályozni a dokumentációval kapcsolatban: az eljárásban való részvétel feltétele-e a megvásárlása; kell-e fizetni érte, ha igen, akkor az ellenértéke, a teljesítés módja (készpénz, átutalás, kinek milyen számú bankszámlaszámára kell utalni stb.) szabályozandó; rendelkezésre bocsátás módja (hely, időpont stb.). 46. Az ajánlatkérési dokumentációnak mit kell és mit célszerű tartalmaznia? Kötelező tartalmi elemek: műszaki leírás (tervek); szerződéstervezet; igazolások és nyilatkozatok jegyzéke ( amelyben az ajánlatkérő külön megjelöli azokat a csatolandó dokumentumokat, amelyek a 4. 9/A. pontja szerinti körülmények fennállása esetén hamis nyilatkozatnak minősülnek); költségvetési kiírás (árazatlan költségvetés), ha a beszerzés tárgya indokolja; szervezeteknek (hatóságoknak) a neve és címe (elérhetősége), amelyektől az ajánlattevő megfelelő tájékoztatást kaphat az adózásra, a környezetvédelemre, a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó kötelezettségekről [előírásának kötelezettségéről l. Kbt. 55. (3) és (4) bekezdését]. Célszerű tartalmi elemek: formai és tartalmi követelmények az ajánlattal szemben; nyilatkozatminták. 47. Hogyan határozandó meg az ajánlattételi határidő nyílt eljárásban? Hogyan csökkenthető a főszabályként meghatározott legrövidebb időtartam? [Kbt. 74. ] Az ajánlattételi határidő közösségi nyílt eljárásban nem lehet rövidebb 45 napnál (2010. január 1-jétől), egyszerű eljárásban 25 napnál. Csökkenthető az alábbiak alkalmazásával nyílt eljárásban: előzetes összesített tájékoztatót tartalmazó hirdetmény feladása; az ajánlatkérő a dokumentációt térítésmentesen és teljes terjedelemben közvetlenül elektronikus úton az ajánlattevők számára hozzáférhetővé teszi az ajánlati felhívást tartalmazó hirdetmény közzétételének napjától, és a hirdetményben megadja a hozzáférés adatait [Kbt. Egyszerű eljárásban: az ajánlattételi határidő legkevesebb 25 napos időtartama legfeljebb 5 Összeállította: dr. Pfeffer Zsolt 17

18 nappal lerövidíthető, feltéve, hogy a dokumentáció rendelkezésre bocsátása és a kiegészítő tájékoztatás megadása elektronikus úton történik. [Kbt (2) bek.] A többi eljárásfajtánál (tárgyalásos, meghívásos stb.) a törvény speciális határidőket állapít meg. Vannak eljárásfajták, amelyek kifejezetten sürgősség esetén alkalmazhatók (gyorsított meghívásos, hirdetmény nélküli tárgyalásos). 48. Mi az a kiegészítő tájékoztatás? Milyen szabályok vonatkoznak rá? [Kbt. 56. ] Az ajánlatkérő és az ajánlattevők közötti kommunikáció egyik formája. Az ajánlattevő - a megfelelő ajánlattétel érdekében - az ajánlati felhívásban és a dokumentációban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet az ajánlatkérőtől vagy az általa meghatározott szervezettől az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb 10 nappal. [Kbt. 56. (1) bekezdés]. A kiegészítő tájékoztatást az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat nappal kell megadni. [Kbt. 56. (2) bekezdés]. A tájékoztatás teljes tartalmát az ajánlattevők számára hozzáférhetővé kell tenni, illetőleg meg kell küldeni. A tájékoztatás nem eredményezheti az ajánlati felhívásban és a dokumentációban foglaltak módosítását. [Kbt. 56. (4) bekezdés]; ez a következőt jelenti a gyakorlatban: a kérdéseket és a válaszokat (a kérdező személyének megjelölése nélkül) valamennyi, addig a dokumentációt kiváltó ajánlattevőnek meg kell küldeni írásban, egyidejűleg és közvetlenül (alapelvek!); a még ki nem váltott dokumentációkban el kell helyezni egy-egy példányt (az átvételi elismervényen pedig célszerű feltüntetni, hogy az átadott dokumentáció tartalmazza a meghatározott időpontban kelt kiegészítő tájékoztatást). 49. Mi az a bírálati szempont? Mi a bírálati részszempont? [Kbt. 57. ] Bírálati szempont: az ajánlatkérő milyen vállalásokat értékel, mit kíván versenyeztetni, lényegében mi alapján választja ki a nyertes ajánlattevőt. Az ajánlatok bírálati szempontja a következő lehet: a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás, vagy az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása. Ha az ajánlatkérő az összességében legelőnyösebb ajánlatot kívánja kiválasztani, köteles meghatározni az összességében legelőnyösebb ajánlat megítélésére szolgáló részszempontokat; részszempontonként az azok súlyát meghatározó - a részszempont tényleges jelentőségével arányban álló - szorzószámokat (a továbbiakban: súlyszám); az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határát, amely minden részszempont esetében azonos; azt a módszert (módszereket), amellyel megadja a ponthatárok [c) pont] közötti pontszámot. Az ellenszolgáltatásnak mindig verseny tárgyát kell képeznie. Az ellenszolgáltatásra vonatkozó vállalás konkrét formáját az ajánlatkérő határozhatja meg, példák: egyösszegű Összeállította: dr. Pfeffer Zsolt 18

19 ajánlati ár, rezsi óradíj, Ft / m 2, szolgáltatás havi díja stb. Példák a bírálati részszempontokra: jótállás időtartama, vállalt kötbér időtartama, teljesítési határidő, ártartás időtartama. Mindig meg kell határozni, hogy az ajánlatkérő milyen mértékegységben kéri megadni a vállalást, pl. napban, hónapban, évben. Ha az ajánlattevő nem abban adja meg (pl. hónap helyett napban), akkor az ajánlata a Kbt. 88. (1) bekezdés f) pontja alapján érvénytelen. 50. A bírálati szempont, illetve részszempontok meghatározásánál milyen szabályokra, korlátokra kell tekintettel lennie az ajánlatkérőnek? Az ajánlatkérőnek az alábbi követelményeknek megfelelően kell meghatároznia: a részszempontok körében nem értékelhető az ajánlattevő szerződés teljesítéséhez szükséges pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetőleg szakmai alkalmassága; a részszempontok között mindig meg kell adni az ellenszolgáltatás mértékének részszempontját; a részszempontoknak mennyiségi vagy más módon értékelhető tényezőkön kell alapulniuk, a közbeszerzés tárgyával, illetőleg a szerződés lényeges feltételeivel kell kapcsolatban állniuk (az ellenszolgáltatáson kívül például: a minőség, műszaki érték, esztétikai és funkcionális tulajdonságok, környezetvédelmi tulajdonságok, működési költségek, gazdaságosság-költséghatékonyság, vevőszolgálat és műszaki segítségnyújtás, pótalkatrészek biztosítása, készletbiztonság, a teljesítés időpontja, időszaka); a részszempontok nem eredményezhetik ugyanazon ajánlati tartalmi elem többszöri értékelését; ha részszempont körében alszempontok is meghatározásra kerülnek, alszempontonként azok - tényleges jelentőségével arányban álló - súlyszámát is meg kell adni. [Kbt. 57. (4) bekezdés] Közbeszerzési Döntőbizottság gyakorlata alapján nem lehet előre határértékeket megállapítani (pl. 3 év feletti vállalást az ajánlatkérő nem értékel ). 51. Miért esik egybe az ajánlattételi határidő lejártának időpontja, a bontási eljárás időpontja és a dokumentáció rendelkezésre bocsátásának időtartama a nyílt eljárásban? Az ajánlatkérő köteles gondoskodni arról, hogy a dokumentáció az ajánlati felhívást tartalmazó hirdetmény közzétételének napjától kezdve az ajánlattételi határidő lejártáig magyar nyelven - ha az eljárás nyelve nem magyar, akkor magyar nyelven is - rendelkezésre álljon. [Kbt. 54. (3) bekezdés]. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az ajánlattételi határidő lejártának időpontjában kell megkezdeni. [Kbt. 80. (1) bekezdés] Összeállította: dr. Pfeffer Zsolt 19

20 52. Mik azok a kizáró okok? Soroljon fel legalább 5 példát! [Kbt. 60., 61. és 62. -ok] A kizáró okok olyan, törvényben meghatározott esetek, amelyek valamelyikének fennállása esetén az ajánlattevő nem vehet részt a közbeszerzési eljárásban. Ezek az okok egyrészt arra vezethetők vissza, hogy az ajánlattevő ezek fennállása esetén méltatlan arra, hogy közpénzből finanszírozott ellenszolgáltatáshoz jusson (pl. mert 1 évnél régebben lejárt köztartozása van) másrészt arra, hogy bizonyos szituációkban értelmetlen lenne szerződés teljesítésével megbízni (pl. mert végelszámolás alatt áll, amelynek eredményeképpen belátható időn belül jogutód nélkül megszűnik). Példák: végelszámolás, felszámolás, csődeljárás hatálya alatt áll; 1 évnél régebben lejárt köztartozása (adó-, járulék- vagy vámtartozás) van, és nem kapott a megfizetésre halasztást; közbeszerzési eljárásban való részvételtől jogerősen eltiltásra került, az eltiltás hatálya alatt; tevékenységét felfüggesztette vagy tevékenységét felfüggesztették; korábbi 5 évnél nem régebben lezárult közbeszerzési eljárás alapján vállalt szerződéses kötelezettségének megszegését jogerős közigazgatási, illetőleg bírósági határozat megállapította. 53. Ismertesse a kizáró okok rendszerét és igazolásuk lehetséges módjait! Kötelező az ajánlati felhívásban előírni (meghivatkozni) a Kbt. 60. és 62. -ában meghatározott kizáró okokat; Előírhatóak a Kbt ában meghatározott kizáró okok. Helyi önkormányzati költségvetési szervek, illetve intézményeik alkalmazhatják a Kbt. 61. (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok (helyi adóhatóság felé fennálló adótartozást kizáró okként határozhatják meg). Igazolási módok: nyilatkozatok, igazolások, ajánlatkérő számára ingyenesen és elektronikus úton hozzáférhető közhiteles nyilvántartások; egyéb okiratok (cégkivonat, természetes személyek esetén hatósági erkölcsi bizonyítvány. A Kbt. 64. (1) bekezdése alapján KT útmutatót ad ki (táblázatos tételes áttekintés) 54. Mik azok az alkalmassági követelmények? Hogyan határozhatók meg? Az alkalmassági követelmények rögzítésével az ajánlatkérő meghatározza lényegében a potenciális ajánlattevők azáltal, hogy kit tekint a szerződés teljesítésére alkalmasnak. Nem szabad túl tágra vonni a lehetséges kört (mert alkalmatlanok is ajánlatot tehetnek), másrészt túl szűkre sem [mert ez sértené az alapelveket illetve a Kbt. 69. (3) bekezdését]. Két alapvető alkalmassági követelménycsoport létezik: pénzügyi-gazdasági alkalmasság [Kbt. 66. ]; műszaki-szakmai alkalmasság [Kbt. 67. ]; Összeállította: dr. Pfeffer Zsolt 20

21 Az ajánlatkérőnek a 66. és a 67. -ban meghatározott adatok és tények kérését - figyelemmel az ajánlattevő (alvállalkozó) üzleti titokhoz fűződő érdekére is - a közbeszerzés tárgyára kell korlátoznia, a (2) bekezdés szerinti követelményeket pedig - a közbeszerzés becsült értékére is tekintettel - legfeljebb a szerződés teljesítéséhez ténylegesen szükséges feltételek mértékéig lehet előírni. [Kbt. 69. (3) bekezdés]; Az ajánlatkérő a 66. és a 67. -ban foglaltak alapján az ajánlattevőre és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókra vonatkozóan egymástól eltérő alkalmassági igazolási módot is előírhat. [Kbt. 69. (4) bekezdés]; Együttes megfelelés is lehetséges közös ajánlattétel esetén. Meghatározott kivételektől eltekintve l. Kbt. 4. 3/E. Pontját erőforrást nyújtó szervezetre is lehet támaszkodni. Csak a Kbt. 66. és 67. -ában meghatározott feltételek írhatók elő. Mindig a közbeszerzés tárgyához kell igazítani (árubeszerzés, szolgáltatás-megrendelés, építési beruházás). Alkalmazásuk logikája a hirdetményben: hirdetmény baloldali oszlopa: milyen dokumentumokat kell benyújtani milyen adattartalommal (pl. szállítások ismertetése, beszámoló, bankinformáció); hirdetmény jobboldali oszlopa: milyen fogyatékosságok, illetve körülmények fennállása eredményezi az alkalmatlanságot (pl. nem rendelkezik x Ft értékű referenciával, mérleg szerinti adózás előtti eredménye negatív volt, vagy sorban állás volt a bankszámláján az elmúlt 1 évben stb.) 55. Soroljon fel példákat alkalmassági követelményekre! Pénzügyi-gazdasági alkalmasság körében [Kbt. 66. ]: meghatározott értékű éves nettó árbevétel (összesített, illetve közbeszerzés tárgya szerinti forgalom); bankszámlákra vonatkozó meghatározások, például alkalmatlan az ajánlattevő, ha a 60 napnál nem régebbi banki igazolás (bankinformáció) alapján az elmúlt 1 évben sorban állás volt a bankszámláján; alkalmatlan az ajánlattevő, ha a számviteli jogszabályok szerint benyújtott beszámolójának tanúsága szerint az adózás előtti eredménye negatív volt. Műszaki-szakmai alkalmasság körében: [Kbt. 67. ] legjelentősebb szállítások ismertetése (igazolás: referencia-igazolással, illetve -nyilatkozattal); teljesítésben közreműködők képesítésére, gyakorlati idejére vonatkozó követelmények; minőség biztosítása érdekében tett intézkedések bemutatása. 56. Ismertesse a referenciákra vonatkozó speciális szabályokat! [Kbt. 68. ] Árubeszerzés és szolgáltatás-megrendelés esetében az előző legfeljebb 3 év legjelentősebb szállításainak, illetve szolgáltatásainak igazolása aszerint történik, hogy az ajánlattevővel szerződéses jogviszonyban álló másik fél maga is meghatározott klasszikus ajánlatkérő-e vagy sem; ha igen, akkor referencia-igazolás kell; Összeállította: dr. Pfeffer Zsolt 21

22 ha nem (tehát pl. egy másik gazdasági társaság), akkor elegendő referencia-nyilatkozat is (természetesen referencia-igazolás sem kizárt); Építési beruházásnál mindig kell referencia-igazolás. Tartalmi követelmények: Az igazolásban meg kell adni legalább az ellenszolgáltatás összegét, a teljesítés idejét és helyét, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. [Kbt. 68. (2) bekezdés]. 57. Milyen eljárási cselekmények teljesíthetők az ajánlattételi szakasz során a nyílt eljárásban? Dokumentáció kiváltása ajánlattevők részéről; kiegészítő (értelmező) tájékoztatás kérése; helyszíni bejárás (konzultáció) tartása; hirdetmény módosítása, visszavonása; ajánlatok átvétele. 58. Hogyan kell az ajánlatot benyújtani? Az ajánlattevőnek az ajánlati felhívásban és a dokumentációban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell ajánlatát elkészítenie és benyújtania. Az ajánlatkérő formai követelményt legfeljebb a megfelelő ajánlattételhez ténylegesen szükséges mértékig írhat elő [Kbt. 70. (1) bekezdés]. Az ajánlatot írásban és zártan, az ajánlati felhívásban megadott címre közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig. [Kbt. 79. (1) bekezdés]. Az átvételről ha személyesen hozzák be elismervényt szokás adni. 59. Mikor és hogyan kell az ajánlatokat felbontani? Hogyan kell dokumentálni? Mi a teendő ezzel kapcsolatban és mikor? [Kbt. 80. ] Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az ajánlattételi határidő lejártának időpontjában kell megkezdeni. A bontás mindaddig tart, amíg a határidő lejártáig benyújtott összes ajánlat felbontásra nem kerül. [Kbt. 80. (1) bekezdés]. Az ajánlatok felbontásánál az ajánlatkérő, az ajánlattevők, valamint az általuk meghívott személyek, továbbá - a közbeszerzéshez támogatásban részesülő ajánlatkérő esetében - a külön jogszabályban meghatározott szervek képviselői, illetőleg személyek lehetnek jelen. [Kbt. 80. (2) bekezdés] Az ajánlatok felbontásakor ismertetni kell az ajánlattevők nevét, címét (székhelyét, lakóhelyét), valamint azokat a főbb, számszerűsíthető adatokat, amelyek a bírálati szempont (részszempontok) alapján értékelésre kerülnek. [Kbt. 80. (3) bekezdés] Az ajánlatok felbontásáról és ismertetéséről az ajánlatkérőnek jegyzőkönyvet kell készítenie, amelyet a bontástól számított 5 napon belül meg kell küldeni az összes ajánlattevőnek. [Kbt. 80. (4) bekezdés] Összeállította: dr. Pfeffer Zsolt 22

23 60. Mit jelent az ajánlatok bírálata? Az ajánlatkérő megvizsgálja, hogy a benyújtott ajánlatok az ajánlat(tétel)i felhívás, a dokumentáció és jogszabály által meghatározott feltételeknek mennyiben felelnek meg. Az ajánlatok elbírálása során az ajánlatkérőnek meg kell vizsgálnia, hogy az ajánlatok megfelelnek-e az ajánlati felhívásban és a dokumentációban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek. [Kbt. 81. (1) bekezdés] 61. A bírálat során mire vonatkozóan kell döntési javaslatot megfogalmaznia a bíráló bizottságnak? Hogyan kell dokumentálni? Az ajánlatkérő az ajánlatok elbírálására legalább háromtagú bírálóbizottságot köteles létrehozni, amely írásbeli szakvéleményt és döntési javaslatot készít az ajánlatkérő nevében a közbeszerzési eljárást lezáró döntést meghozó személy vagy testület részére. [Kbt. 8. (3) bekezdés]. A bírálóbizottsági munkáról jegyzőkönyvet kell készíteni, amelynek részét képezik a tagok indokolással ellátott bírálati lapjai. [Kbt. 8. (3) bekezdés]. Érdemes a szakvéleményben részletezni: hány ajánlatot nyújtottak be; mely ajánlattevők kaptak hiánypótlási felhívást, indokoláskérést irreális ajánlati elemre vonatkozóan, ezen kötelezettségüknek eleget tettek-e; mely ajánlatok érvényesek, érvénytelenek (indokolással). Döntési javaslatok a következőkre irányulhatnak (indokolással): ajánlat érvénytelenné nyilvánítása; nyertes ajánlattevő személyére vonatkozó javaslat; javaslat kizárásra. 62. Mit kell tennie az ajánlatkérőnek, ha az ajánlatban kirívóan irreális vállalást észlel? Mi lehet a jogkövetkezmény? [Kbt ] Az ajánlatkérőnek nemcsak joga, hanem kötelessége is meggyőződni az ajánlati elemek megalapozottságáról, mert csak így érvényesülhet a verseny tisztasága és a szerződésszerű teljesítéséhez fűződő ajánlatkérői (és ezáltal a közpénzek hatékony elkötéséhez fűződő) érdek. Az irreális ajánlati elemekre vonatkozóan a Kbt.-ben két szakasz vonatkozik: kirívóan alacsonynak, illetve magasnak értékelt ellenszolgáltatást tartalmaz [Kbt. 86. ]; az ajánlatnak a bírálati részszempontok szerinti valamelyik tartalmi eleme lehetetlennek vagy túlzottan magas vagy alacsony mértékűnek, illetőleg kirívóan aránytalannak értékelt kötelezettségvállalást tartalmaz [Kbt. 87. ]; Írásban, valamennyi ajánlattevő egyidejű értesítése mellett indokolást kell bekérni az adott elemekre vonatkozóan. Ha ajánlatkérő nem találja a gazdasági ésszerűséggel összeegyeztethetőnek az indokolást, köteles az ajánlatot érvénytelenné nyilvánítani. Összeállította: dr. Pfeffer Zsolt 23

204/2011/XII. 01.) számú Kt. határozat melléklete

204/2011/XII. 01.) számú Kt. határozat melléklete 204/2011/XII. 01.) számú Kt. határozat melléklete KONYÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT KONYÁR 2011 TARTALOMJEGYZÉK KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT...4 A szabályzat célja 4 A szabályzat hatálya

Részletesebben

Tartalomjegyzék. 2.0. A közbeszerzés értékének meghatározása és értelmezése 6 2.1. A közbeszerzés értéke (becsült érték) 6

Tartalomjegyzék. 2.0. A közbeszerzés értékének meghatározása és értelmezése 6 2.1. A közbeszerzés értéke (becsült érték) 6 Tartalomjegyzék 1.0. Általános rész 4 1.1. A szabályzat célja 4 1.2. Alkalmazandó jogszabályok és egyéb szabályozók 4 1.3. A szabályzat hatálya 5 1.3.1. A szabályzat személyi hatálya 5 1.3.2. A szabályzat

Részletesebben

Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei. Közbeszerzési- és beszerzés lebonyolításának szabályzata

Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei. Közbeszerzési- és beszerzés lebonyolításának szabályzata Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei Közbeszerzési- és beszerzés lebonyolításának szabályzata Jóváhagyta: Pelle József igazgató Hatályos: az aláírás napjától. Érvényes visszavonásig.

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat K ö z b e s z e r z é s i S z a b á l y z a t a

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat K ö z b e s z e r z é s i S z a b á l y z a t a ../2010. (...) önko. határozat Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat K ö z b e s z e r z é s i S z a b á l y z a t a TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Közbeszerzési Szabályzat

Részletesebben

2./ Közbeszerzési szabályzat. Határozati javaslat:.../2016.(iv.05.) számú Önkormányzati határozat

2./ Közbeszerzési szabályzat. Határozati javaslat:.../2016.(iv.05.) számú Önkormányzati határozat 2./ Közbeszerzési szabályzat Határozati javaslat:.../2016.(iv.05.) számú Önkormányzati határozat Diósjenő Községi Önkormányzat Képviselő - testülete a következő határozatot hozta: Diósjenő Község Önkormányzat

Részletesebben

DIÓSD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA. (Jóváhagyta Diósd Város Önkormányzat Képviselő-testületének... /2016. (II.25.) számú határozata)

DIÓSD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA. (Jóváhagyta Diósd Város Önkormányzat Képviselő-testületének... /2016. (II.25.) számú határozata) DIÓSD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA (Jóváhagyta Diósd Város Önkormányzat Képviselő-testületének... /2016. (II.25.) számú határozata) 2 Diósd Város Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban:

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat K ö z b e s z e r z é s i S z a b á l y z a t a

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat K ö z b e s z e r z é s i S z a b á l y z a t a ../2015. (XII.17.) önko. határozat Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat K ö z b e s z e r z é s i S z a b á l y z a t a TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Közbeszerzési Szabályzat

Részletesebben

Cibakháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a határozat mellékletét képező közbeszerzési tervet

Cibakháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a határozat mellékletét képező közbeszerzési tervet Cibakháza Nagyközség Önkormányzata 46/2013.(V.29.) KT határozata Közbeszerzési szabályzat elfogadásáról Cibakháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a határozat mellékletét képező

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 179/2015. (X. 12.) számú

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 179/2015. (X. 12.) számú ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. július 30-i rendkívüli ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzatának jóváhagyása Előterjesztés tartalma:

Részletesebben

rugalmasság és jogszerűség

rugalmasság és jogszerűség rugalmasság és jogszerűség a szabadon KialaKítandó KözBeszerzési eljárásrendhez a transparency international magyarország ajánlása önkormányzatok részére Köszönetnyilvánítás Köszönetet szeretnénk nyilvánítani

Részletesebben

MAGYAR KÖZBESZERZÉSI INTÉZET dokumentuma. 2003. évi CXXIX. törvény. a közbeszerzésekről ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RÉSZ. I. Fejezet ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK

MAGYAR KÖZBESZERZÉSI INTÉZET dokumentuma. 2003. évi CXXIX. törvény. a közbeszerzésekről ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RÉSZ. I. Fejezet ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK 2003. évi CXXIX. törvény a közbeszerzésekről Az Országgyűlés a közpénzek ésszerű felhasználása átláthatóságának és széles körű nyilvános ellenőrizhetőségének megteremtése, továbbá a közbeszerzések során

Részletesebben

AZ APOR VILMOS KATOLIKUS FŐISKOLA KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

AZ APOR VILMOS KATOLIKUS FŐISKOLA KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA AZ APOR VILMOS KATOLIKUS FŐISKOLA KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2013. Jelen Közbeszerzési Szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) a közbeszerzésről szóló 2011. évi CVIII.. törvény (továbbiakban Kbt.) 22. (1)

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Tiszavasvári Város Önkormányzata ÉAOP-4.1.1/A-11-2012-0006 Tiszavasvári, Ifjúság u. 8. szám alatti, 2795/3 hrsz-ú ingatlanon található Fülemüle óvoda bővítés és felújítás kivitelezése

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2013

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2013 SZÉCSÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK (3170 Szécsény, Rákóczi út 84.) KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2013 2013. augusztus hó 1 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET...3 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...3 1. A szabályzat célja, személyi

Részletesebben

SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 246/2013. (IX. 27.) KT. határozata. a Közbeszerzési Szabályzat módosításáról

SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 246/2013. (IX. 27.) KT. határozata. a Közbeszerzési Szabályzat módosításáról SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 246/2013. (IX. 27.) KT. határozata a Közbeszerzési Szabályzat módosításáról Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete tárgybani javaslatot megtárgyalta

Részletesebben

Tervezési szerződés a 33. sz. főút Poroszló - Tisza-híd közötti szakasz kerékpárút kiviteli terveinek elkészítésére. K033.08.

Tervezési szerződés a 33. sz. főút Poroszló - Tisza-híd közötti szakasz kerékpárút kiviteli terveinek elkészítésére. K033.08. Tervezési szerződés a 33. sz. főút Poroszló - Tisza-híd közötti szakasz kerékpárút kiviteli terveinek elkészítésére. K033.08. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/26 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás megrendelés

Részletesebben

G Y O M A E N D R Ő D V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T É N E K

G Y O M A E N D R Ő D V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T É N E K G Y O M A E N D R Ő D V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T É N E K 156/2009. (IV.30) Gye. Kt. Határozata GYOMAENDRŐD VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÖZB ESZERZÉSI SZAB ÁLYZATÁRÓL

Részletesebben

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 211/2013. (VIII.28.) önkormányzati határozata. Napirend megállapítása

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 211/2013. (VIII.28.) önkormányzati határozata. Napirend megállapítása Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 211/2013. (VIII.28.) önkormányzati határozata Napirend megállapítása 1. ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEK MÓDOSÍTÁSA 1/1.)A közterület eltérő használatáról

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. december 17-i rendkívüli ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. december 17-i rendkívüli ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. Fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s z t é s Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 4-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 4-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 4-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Közbeszerzési Szabályzat módosítása Iktatószám: 4635/2014. Melléklet:

Részletesebben

100/2008. (IX. 18.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzatának módosítása

100/2008. (IX. 18.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzatának módosítása 100/2008. (IX. 18.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzatának módosítása 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése az Önkormányzat közbeszerzési szabályzatát a melléklet

Részletesebben

DOKUMENTÁCIÓ DOKUMENTÁCIÓ. a Konyhai eszközök beszerzése. tárgyú, közbeszerzési eljáráshoz. 2016. Putnok Város Önkormányzata

DOKUMENTÁCIÓ DOKUMENTÁCIÓ. a Konyhai eszközök beszerzése. tárgyú, közbeszerzési eljáráshoz. 2016. Putnok Város Önkormányzata DOKUMENTÁCIÓ a Konyhai eszközök beszerzése tárgyú, közbeszerzési eljáráshoz 2016. Putnok Város Önkormányzata 1. oldal, összesen: 49 TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés, általános információk 2. Ajánlattételi

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Papír irodaszerek és egyéb áruk 2015/S 203-369391. Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban.

Magyarország-Budapest: Papír irodaszerek és egyéb áruk 2015/S 203-369391. Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban. 1/15 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:369391-2015:text:hu:html Magyarország-Budapest: Papír irodaszerek és egyéb áruk 2015/S 203-369391 Ajánlati/részvételi felhívás

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSI SZABÁLYZATA. Hatályos: 2015. november 6. napjától

DEBRECENI EGYETEM KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSI SZABÁLYZATA. Hatályos: 2015. november 6. napjától A DEBRECENI EGYETEM KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2015. november 6. napjától 1 TARTALOMJEGYZÉK I. rész: PREAMBULUM... 3 II. rész: A SZABÁLYZAT HATÁLYA... 3 A KÖZBESZERZÉS TÁRGYAI... 4 KIVÉTELEK

Részletesebben

MAGYARKÖZBESZERZÉSINTÉZET

MAGYARKÖZBESZERZÉSINTÉZET MAGYARKÖZBESZERZÉSINTÉZET 316/2015. (X. 30.) Korm. rendelet a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzettel összefüggő intézkedésekhez kapcsolódó beszerzésekről A Kormány a közbeszerzésekről szóló 2011.

Részletesebben

A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Ajánlattételi felhívása a Kbt. 122. (7) bekezdés a) pontja szerinti közbeszerzési eljárásban

A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Ajánlattételi felhívása a Kbt. 122. (7) bekezdés a) pontja szerinti közbeszerzési eljárásban A Ajánlattételi felhívása a Kbt. 122. (7) bekezdés a) pontja szerinti közbeszerzési eljárásban 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): 8000- Székesfehérvár, Balatoni út 6. Kapcsolattartó:

Részletesebben

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

XXI. ÉVFOLYAM 17. SZÁM 2010. DECEMBER 21. ÁRA: 2040 Ft

XXI. ÉVFOLYAM 17. SZÁM 2010. DECEMBER 21. ÁRA: 2040 Ft XXI. ÉVFOLYAM 17. SZÁM 2010. DECEMBER 21. ÁRA: 2040 Ft TARTALOM Oldal I. RÉSZ JOGSZABÁLYOK 2010. évi LXXXVIII. törvény a közbeszerzésekrõl szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról... 2458 234/2010.

Részletesebben

magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság

magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság 27. szám 127. évfolyam 2012. december 7. ÉRTESÍTŐ magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság Utasítások TARTALOM Oldal 59/2012. (XII. 07. MÁV Ért. 27.) EVIG számú elnök-vezérigazgatói utasítás

Részletesebben

István I-II aknai meddőhányó kiegészítő tájrendezése - eljárást megindító felhívás

István I-II aknai meddőhányó kiegészítő tájrendezése - eljárást megindító felhívás István I-II aknai meddőhányó kiegészítő tájrendezése - eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/108 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás megrendelés Hirdetmény típusa: Eljárást megindító

Részletesebben

Szociális bérlakások építése Bakson.

Szociális bérlakások építése Bakson. Szociális bérlakások építése Bakson. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/27 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Tervezés és kivitelezés Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás - 121. (1) bekezdés

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 28-i nyílt üléséről.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 28-i nyílt üléséről. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 24-14/2012/JT. Tárgy:jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 28-i nyílt üléséről. Napirend:

Részletesebben

18/2011. (II. 22.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzatáról

18/2011. (II. 22.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzatáról 18/2011. (II. 22.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzatáról A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Baranya Megyei Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzatát a határozat

Részletesebben

Közbeszerzési útmutató. A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény alapján

Közbeszerzési útmutató. A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény alapján Közbeszerzési útmutató A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény alapján Közbeszerzési útmutató Készült a Belügymisztérium Önkormányzati Koordinációs Irodájának gondozásában, az NFÜ Közbeszerzéseket

Részletesebben

ÖTVÖSKÓNYI KÖZSÉG CIGÁNY NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

ÖTVÖSKÓNYI KÖZSÉG CIGÁNY NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA ÖTVÖSKÓNYI KÖZSÉG CIGÁNY NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 1 Jóváhagyta Ötvöskónyi Község Cigány Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete a../2012. (...) számú határozatával

Részletesebben

Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zártkörűen Működő Részvénytársaság beiskolázási és ajándék utalványok 2016

Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zártkörűen Működő Részvénytársaság beiskolázási és ajándék utalványok 2016 ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÓ A KÖZBESZERZÉSEKRŐL SZÓLÓ 2015. ÉVI CXLIII. TÖRVÉNY (TOVÁBBIAKBAN: KBT.) 113. (1) BEKEZDÉSE SZERINTI NYÍLT KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI

Részletesebben

Az ajánlattételi felhívás és a kapcsolódó dokumentáció az alábbi cégeknek kerül megküldésre:

Az ajánlattételi felhívás és a kapcsolódó dokumentáció az alábbi cégeknek kerül megküldésre: KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS FELELŐSSÉGI, DOKUMENTÁLÁSI ÉS ELJÁRÁSI RENDJE Ajánlattételi felhívás megküldésével induló egyszerű közbeszerzési eljárás, Központi tér és játszótér kialakítása tárgyban A közbeszerzési

Részletesebben

2. A mellékletbe foglalt Közbeszerzési Szabályzat az elfogadásával lép hatályba.

2. A mellékletbe foglalt Közbeszerzési Szabályzat az elfogadásával lép hatályba. 1/10 K i v o n a t a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 93/2012. (IV.26.) kt. sz. h a t á r o z a t Karcag Város Önkormányzata Közbeszerzési

Részletesebben

SZI-133 Tűk, fecskendők adásvétele

SZI-133 Tűk, fecskendők adásvétele SZI-133 Tűk, fecskendők adásvétele Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/121 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás - 121. (1) bekezdés b) pontja/ké/2013.07.01

Részletesebben

DOKUMENTÁCIÓ egységes szerkezetben AZ AJÁNLATTEVŐK SZÁMÁRA

DOKUMENTÁCIÓ egységes szerkezetben AZ AJÁNLATTEVŐK SZÁMÁRA módosított DOKUMENTÁCIÓ egységes szerkezetben AZ AJÁNLATTEVŐK SZÁMÁRA Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és intézményei, Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és tagvállalatai, valamint ezen szervezetek dolgozói

Részletesebben

Beszerzési és Közbeszerzési Szabályzat TARTALOMJEGYZÉK

Beszerzési és Közbeszerzési Szabályzat TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS...4 1. A szabályzat hatálya...4 2. Beszerzési alapelvek...5 3. Kötelezettség vállalásra jogosult személyek, tulajdonosi képviselet...5 4. Fogalmi meghatározások...6 I. FEJEZET:

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ V AR OS

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ V AR OS BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ V AR OS POLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: IV 492/2014. Előadó: Török Tamás Mell.: módosított közbeszerzési szabályzat Hiv. sz.: Postacím: 5601 Pf 112. Telefon:

Részletesebben

Az új, uniós értékhatár alatti közbeszerzési eljárás

Az új, uniós értékhatár alatti közbeszerzési eljárás Dr. Mészáros Áron ügyvéd Az új, uniós értékhatár alatti közbeszerzési eljárás Dr. Patay Géza ügyvéd irodája 1026 Budapest, Pasaréti út 72. telefon: +36-1/ 200-5977 telefax: +36-1/ 200-5977 www.patay.hu

Részletesebben

Vállalkozási szerződés keretében őrzés-védelmi tevékenység ellátása az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet székhelyén.

Vállalkozási szerződés keretében őrzés-védelmi tevékenység ellátása az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet székhelyén. Vállalkozási szerződés keretében őrzés-védelmi tevékenység ellátása az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet székhelyén. (AF) Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/124 Beszerzés tárgya:

Részletesebben

ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS - EKOP 1.2.26. A járási hivatalok informatikai infrastruktúrájának fejlesztése projekt keretében POS terminálok beszerzése

ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS - EKOP 1.2.26. A járási hivatalok informatikai infrastruktúrájának fejlesztése projekt keretében POS terminálok beszerzése ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS - EKOP 1.2.26. A járási hivatalok informatikai infrastruktúrájának fejlesztése projekt keretében POS terminálok beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/46 Beszerzés tárgya:

Részletesebben

3. melléklet 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS A Kbt.

3. melléklet 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS A Kbt. 3. melléklet 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS A Kbt. 121. (1) bekezdés b) pontja szerinti eljárás x Építési

Részletesebben

AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ (mely az Ajánlattételi felhívást is tartalmazza) a Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit Zrt. részére 40 db PDA (VAGY EDA) és a hozzá tartozó mobil nyomtatók szállítása tárgyú általános

Részletesebben

Beszerzési Szabályzat

Beszerzési Szabályzat Beszerzési Szabályzat A BARANYA-VÍZ Zrt. víziközmű szolgáltató beszerzésével kapcsolatos részletes eljárási szabályokról 1) Preambulum A BARANYA-VÍZ Zrt.-nek (Székhelye: 7700. Mohács, Budapesti országút

Részletesebben

Megyei igazgatóságokra, mérnökségekre és mérőállomásokra szünetmentes áramforrás beszerzése.

Megyei igazgatóságokra, mérnökségekre és mérőállomásokra szünetmentes áramforrás beszerzése. Megyei igazgatóságokra, mérnökségekre és mérőállomásokra szünetmentes áramforrás beszerzése. Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/96 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa: Eljárást megindító

Részletesebben

Az új közbeszerzési törvény részletszabályairól

Az új közbeszerzési törvény részletszabályairól + DR. BARNA ORSOLYA ügyvéd európai uniós és környezetvédelmi szakjogász Az új közbeszerzési törvény részletszabályairól MAGYAR KÖZBESZERZÉSI INTÉZET WWW.KOZBESZERZESIINTEZET.HU + Hatály kérdése Régi Kbt.

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

AJÁNLATI FELHÍVÁS I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ Végleges területrendezéséhez, kezelői lehatárolási terv és ingatlan összevonási terv elkészítése (az 502. sz. főút Szeged nyugati elkerülő út III. ütem és a 451. sz. főút Csongrád elkerülő szakasz) Közbeszerzési

Részletesebben

Törvényességi véleményezésre bemutatva: 2008. március 6.

Törvényességi véleményezésre bemutatva: 2008. március 6. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 40643/2008. CÍM: Előterjesztés az önkormányzati központosított közbeszerzési rendszer bevezetéséről (rendeletalkotás) Előterjesztő:

Részletesebben

HU-Vácszentlászló: Mérnöki és építési munkák 2011/S 60-096960 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Építési beruházás

HU-Vácszentlászló: Mérnöki és építési munkák 2011/S 60-096960 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Építési beruházás 1/14 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:96960-2011:text:hu:html HU-Vácszentlászló: Mérnöki és építési munkák 2011/S 60-096960 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Építési

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Szoftvermegvalósítási szolgáltatások 2013/S 186-321247. Ajánlati/részvételi felhívás. Szolgáltatásmegrendelés

Magyarország-Budapest: Szoftvermegvalósítási szolgáltatások 2013/S 186-321247. Ajánlati/részvételi felhívás. Szolgáltatásmegrendelés 1/13 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:321247-2013:text:hu:html Magyarország-Budapest: Szoftvermegvalósítási szolgáltatások 2013/S 186-321247 Ajánlati/részvételi

Részletesebben

Tartalomjegyzék I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 2 A szabályzat célja... 2 A szabályzat hatálya... 2 A közbeszerzés értékhatárai...

Tartalomjegyzék I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 2 A szabályzat célja... 2 A szabályzat hatálya... 2 A közbeszerzés értékhatárai... Tartalomjegyzék I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 2 A szabályzat célja... 2 A szabályzat hatálya... 2 A közbeszerzés értékhatárai... 2 Az ajánlatkérő jogállása... 2 Értelmező rendelkezések... 3 A közbeszerzési

Részletesebben

TISZTELT AJÁNLATTEVŐ! AMENNYIBEN JELEN DOKUMENTÁCIÓT ELEKTRONIKUS ÚTON LETÖLTÖTTE, AZ ÉRVÉNYES AJÁNLATTÉTEL FELTÉTELE A VISSZAIGAZOLÁS MEGKÜLDÉSE!

TISZTELT AJÁNLATTEVŐ! AMENNYIBEN JELEN DOKUMENTÁCIÓT ELEKTRONIKUS ÚTON LETÖLTÖTTE, AZ ÉRVÉNYES AJÁNLATTÉTEL FELTÉTELE A VISSZAIGAZOLÁS MEGKÜLDÉSE! MAGYAR KÖZÚT NONPROFIT ZRT. 1024 BUDAPEST, FÉNYES ELEK U. 7-13. AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ 7324. J. DEVECSER-SÜMEG ÖSSZEKÖTŐ ÚT BELTERÜLETI SZAKASZAINAK FELÚJÍTÁSA A 6+895-10+515, 12+188-12+911 KMSZ. KÖZÖTT

Részletesebben

tárgyú, a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 117. -a szerinti eljárásban

tárgyú, a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 117. -a szerinti eljárásban K Ö Z B E S Z E R Z É S I D O K U M E N T U M O K Háziorvosi Központi Ügyeleti szolgáltatás nyújtása a Felső-Tisza Vidéki Többcélú Kistérségi Társulás részére, a Társulást alkotó 49 település tekintetében

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Valkonya Község Önkormányzata 8885 Valkonya Fő út u. 4. Tel: +36-93-351-003 Fax: +36-93-351-003 E-mail: valkonya@valkonya.hu AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Vállalkozási szerződés keretében Valkonya község

Részletesebben

EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA A

EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA A 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal bejáratának környezetrendezéséhez kapcsolódó munkák elvégzése

Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal bejáratának környezetrendezéséhez kapcsolódó munkák elvégzése Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal bejáratának környezetrendezéséhez kapcsolódó munkák elvégzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/124 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Tervezés és kivitelezés Hirdetmény

Részletesebben

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Nagy László Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium épületei rekonstrukciója 2 részben kivitelezési munkái tárgyú általános egyszerű közbeszerzési eljárás

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/76

Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/76 Ajánlati felhívás - Tervezési szerződés az M8 gyorsforgalmi út Körmend-kelet (86. sz. főút) Rábafüzes (osztrák országhatár) közötti szakasz Megvalósíthatósági tanulmányának, Közúti... Közbeszerzési Értesítő

Részletesebben

Kegyeleti közszolgáltatási szerződés Ercsi Város Önkormányzata köztemetőinek az üzemeltetési, illetve fenntartási feladatainak ellátására

Kegyeleti közszolgáltatási szerződés Ercsi Város Önkormányzata köztemetőinek az üzemeltetési, illetve fenntartási feladatainak ellátására Kegyeleti közszolgáltatási szerződés Ercsi Város Önkormányzata köztemetőinek az üzemeltetési, illetve fenntartási feladatainak ellátására Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/123 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Nagykanizsa-Netta-Pannonia Hulladéklerakót Üzemeltető Kft. AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Nagykanizsa-Bagola települési szilárd hulladéklerakó bővítése tárgyú közbeszerzési eljáráshoz 1 I. ALAPVETŐ INFORMÁCIÓK,

Részletesebben

AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS A MEZŐKOVÁCSHÁZA, VÉGEGYHÁZI ÚT 3. SZ. ALATTI INGATLANON TALÁLHATÓ ÉPÜLETEK FELÚJÍTÁSÁRA ÉS ÁTALAKÍTÁSÁRA, ÚT- ÉS KERÍTÉSÉPÍTÉSRE. tárgyban indult, a Kbt.

Részletesebben

Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2015.11.04. Iktatószám: 22444/2015 CPV Kód: 90900000-6;90910000-9;90911200-8

Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2015.11.04. Iktatószám: 22444/2015 CPV Kód: 90900000-6;90910000-9;90911200-8 BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ által üzemeltetett ingatlanok takarítási feladatainak ellátása (ajánlati felhívás) Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/125 Beszerzés

Részletesebben

Kbt. Negyedik Része szerinti koncessziós eljárás a Kbt. 118. (1) bekezdés alapján RÉSZVÉTELRE JELENTKEZÉSIDOKUMENTUM

Kbt. Negyedik Része szerinti koncessziós eljárás a Kbt. 118. (1) bekezdés alapján RÉSZVÉTELRE JELENTKEZÉSIDOKUMENTUM Kbt. Negyedik Része szerinti koncessziós eljárás a Kbt. 118. (1) bekezdés alapján RÉSZVÉTELRE JELENTKEZÉSIDOKUMENTUM Budapesti közösségi közlekedési eszközök és közlekedési köztéri reklámhelyek reklám

Részletesebben

Tisztelt Képviselőtestület!

Tisztelt Képviselőtestület! Előterjesztés Közbeszerzési pályázat kiírása Biatorbágy Város Önkormányzata tulajdonában lévő, 452 hrsz. ingatlanon, 16 tantermes általános iskola engedélyezési tervezési feladatainak elkészítésére Tisztelt

Részletesebben

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

HU-Szombathely: Lakóházak építése 2010/S 94-141530 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Építési beruházás

HU-Szombathely: Lakóházak építése 2010/S 94-141530 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Építési beruházás 1/8 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:141530-2010:text:hu:html HU-Szombathely: Lakóházak építése 2010/S 94-141530 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Építési beruházás

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKKORMÁNYZAT Polgármesterétől

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKKORMÁNYZAT Polgármesterétől HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKKORMÁNYZAT Polgármesterétől E L Ő T E R J E S Z T É S Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének 2014. január 13-án tartandó ülésére Tárgy: Egészségügyi alapellátások fejlesztése

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ

MÓDOSÍTOTT AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ Nyugat-magyarországi Egyetem MÓDOSÍTOTT AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ A Zöld Egyetem program infrastrukturális feltételeinek megteremtése a Nyugat-magyarországi Egyetemen azonosító TIOP-1.3.1/07/2-2F-2009-0008

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Római Katolikus Egyházközség EMVA-Vidéki Örökség c. projekt részét képező, Római Katolikus Templom Felújítása Újszentmargitán tárgyú közbeszerzési eljáráshoz KÉ.21017/2010. Ajánlatkérő:

Részletesebben

Eljárást megindító felhívás "A NAV Központi Hivatala egyes ingatlanjainak takarítása" tárgyú közbeszerzési eljárásban

Eljárást megindító felhívás A NAV Központi Hivatala egyes ingatlanjainak takarítása tárgyú közbeszerzési eljárásban Eljárást megindító felhívás "A NAV Központi Hivatala egyes ingatlanjainak takarítása" tárgyú közbeszerzési eljárásban Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/125 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény

Részletesebben

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ DEBRECENI EGYETEM 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. (a továbbiakban: Ajánlatkérő) DEGF-182/2015. A Debreceni Egyetem részére projekttanulmányok elkészítése a TÁMOP-4.1.1.C-13/1/KONV-2014-0001

Részletesebben

Quad-Guard típusú energiaelnyelő berendezések javításához szükséges alkatrészek szállítása

Quad-Guard típusú energiaelnyelő berendezések javításához szükséges alkatrészek szállítása Quad-Guard típusú energiaelnyelő berendezések javításához szükséges alkatrészek szállítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/39 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa: Eljárást megindító

Részletesebben

HATÁROZATI JAVASLAT. M a k ó, 2012. október 19. Dr. Siket István bizottsági elnök

HATÁROZATI JAVASLAT. M a k ó, 2012. október 19. Dr. Siket István bizottsági elnök HATÁROZATI JAVASLAT Tárgy: a Tisztítószer, egyéb vegyi áru, takarító-, mosdó-, mosogató-, és egyéb felszerelések beszerzése Makón a helyben központosított beszerzési rendszer hatálya alá tartozó intézmények

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. június 27-i ülése 16. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. június 27-i ülése 16. számú napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. június 27-i ülése 16. számú napirendi pontja Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzatának módosítására Előadó: dr.

Részletesebben

Védőruházati, védőlábbeli és védőeszköz termékek gyártása és szállítása 2015_Ajánlati felhívás

Védőruházati, védőlábbeli és védőeszköz termékek gyártása és szállítása 2015_Ajánlati felhívás Védőruházati, védőlábbeli és védőeszköz termékek gyártása és szállítása 2015_Ajánlati felhívás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/56 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Ajánlati felhívás

Részletesebben

HUNGAROCONTROL ZRT. 1185 BUDAPEST, IGLÓ U. 33-35.

HUNGAROCONTROL ZRT. 1185 BUDAPEST, IGLÓ U. 33-35. HUNGAROCONTROL ZRT. 1185 BUDAPEST, IGLÓ U. 33-35. DOKUMENTÁCIÓ 2K X 2K MÉRETŰ LCD MONITOROK BESZERZÉSE tárgyú, nyílt, uniós értékhatárt meghaladó, közbeszerzési eljáráshoz 2015.. 1 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET

Részletesebben

Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 28/2006. (XII.27.) KT. számú rendelete. a közbeszerzési szabályzatról 1..

Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 28/2006. (XII.27.) KT. számú rendelete. a közbeszerzési szabályzatról 1.. Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 28/2006. (XII.27.) KT. számú rendelete a közbeszerzési szabályzatról 1.. Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a közbeszerzési

Részletesebben

BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA

BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA 22-2014 előterjesztés melléklete Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete, az Önkormányzat, a Polgármesteri Hivatal, valamint intézményei, mint

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Parkolóhely-üzemeltetési szolgáltatások 2015/S 212-385914. Ajánlati/részvételi felhívás. Szolgáltatásmegrendelés

Magyarország-Budapest: Parkolóhely-üzemeltetési szolgáltatások 2015/S 212-385914. Ajánlati/részvételi felhívás. Szolgáltatásmegrendelés 1/13 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:385914-2015:text:hu:html Magyarország-Budapest: Parkolóhely-üzemeltetési szolgáltatások 2015/S 212-385914 Ajánlati/részvételi

Részletesebben

Ultrahangos sínvizsgálatok elvégzése

Ultrahangos sínvizsgálatok elvégzése Ultrahangos sínvizsgálatok elvégzése (Eljárás száma: 15/T-91/13) AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ 2013. A. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 1. Az eljárás 1.1. A Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (BKV Zrt.,

Részletesebben

MAGYAR KÖZÚT NONPROFIT ZRT. AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓJA

MAGYAR KÖZÚT NONPROFIT ZRT. AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓJA MAGYAR KÖZÚT NONPROFIT ZRT. Kalcium-klorid oldat és granulátum beszerzése 2011-2012. tárgyban kiírt nyílt közbeszerzési eljáráshoz Módosításokkal egységes szerkezetben A módosítások vastag betűvel és aláhúzással,

Részletesebben

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ Balassi Intézet 1016 Budapest Somlói út 51. AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ A Párizsi Magyar Intézet (92, rue Bonaparte 75006 Paris) épületének állapotrögzítő felmérési tervdokumentációja Az Ajánlati Dokumentáció

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Állami Autópálya Kezelő Zrt. Budapest, Váci út 45/B. H-1134 AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Lebonyolító mérnöki feladatok ellátása, valamint a kivitelezési eljárásokra vonatkozó közbeszerzési eljárások előkészítésében

Részletesebben

Közbeszerzési szabályzat. zat 2015.

Közbeszerzési szabályzat. zat 2015. Közbeszerzési szabályzat zat 2015. S z a b á l y z a t Oldal: 2/28. Beosztás Név Készítette Ellenőrizte Jóváhagyta mb. műszaki igazgató ügyvitel-szervező és beszerzési csoportvezető Menthy Zsolt Árpád

Részletesebben

Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság

Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ Módosításokkal egységes szerkezetben Mezőgazdasági vontató és erdészeti szárzúzó beszerzése a KEOP-312/2F/09-11-2013-0017 azonosítószámú projekt

Részletesebben

AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ Gumiabroncsok beszerzése tehergépkocsikhoz és munkagéphez a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Részére NYÍLT ELJÁRÁS Tartalom: I. Tájékoztató II. Iratminták III. Műszaki előírás IV.

Részletesebben

Használt autóbusz beszerzés lízing konstrukcióban a Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. részére

Használt autóbusz beszerzés lízing konstrukcióban a Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. részére Használt autóbusz beszerzés lízing konstrukcióban a Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. részére Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/125 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Ajánlati

Részletesebben

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani:

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani: EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax: (352) 29 29 42 670 E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int Információ és on-line formanyomtatványok:

Részletesebben

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ DEBRECENI EGYETEM 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. (a továbbiakban: Ajánlatkérő) DEK-241 DE Ökológiai épület felújítása tárgyú, a Kbt. 122/A. szerinti közbeszerzési eljárásának dokumentációja

Részletesebben

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ DEBRECENI EGYETEM 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. (a továbbiakban: Ajánlatkérő) A Debreceni Egyetem SAP integrált ügyviteli rendszereinek üzemeltetése, jogszabálykövetése, továbbfejlesztése,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ikt.sz.: 190-24/2014

JEGYZŐKÖNYV. Ikt.sz.: 190-24/2014 Ikt.sz.: 190-24/2014 JEGYZŐKÖNYV Készült: Tiszavárkony Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 14. napján (csütörtök) du. 17 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli, nyílt üléséről.

Részletesebben

Pécel Város Önkormányzat 2119 Pécel, Kossuth tér 1.

Pécel Város Önkormányzat 2119 Pécel, Kossuth tér 1. Pécel Város Önkormányzat 2119 Pécel, Kossuth tér 1. PÉCEL VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA - jóváhagyva a 363/2008. (XI. 27.) sz. Kt. határozattal 1 Preambulum A közpénzek ésszerű felhasználása,

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 1102 Budapest, Szent László tér 29. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ÉS DOKUMENTÁCIÓ

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 1102 Budapest, Szent László tér 29. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ÉS DOKUMENTÁCIÓ Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 1102 Budapest, Szent László tér 29. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ÉS DOKUMENTÁCIÓ Bérleti és karbantartási szerződés nyomatkészítő eszközök bérbevételére és karbantartására

Részletesebben

VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Jóváhagyva: az 56/2005. (V. 31.) Kt. számú határozattal Módosítva: a 115/2006. (XI. 30.) Kt. számú és a 106/2007. (VIII. 16.) Kt. számú határozattal (Egységes szerkezetben!) VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/115

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/115 K1573 - Szolgáltatási szerződés keretében a FKF-Nonprofit Zrt. munkavállalói részére a képernyős munkakörben dolgozó munkavállalók látásának vizsgálata és a képernyő előtti munkavégzéshez szükséges, éleslátást

Részletesebben