Pásztorételek FV Összeállította: Szalai Zoltán

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Pásztorételek FV.2014. Összeállította: Szalai Zoltán"

Átírás

1 FV.2014

2 A pásztorételek elkészítését meghatározza a pásztorok életmódja, a szabad ég alatt, a természetben élt élet. Legfontosabb főzőeszközük a bogrács, éppen ezért az ételeiket úgy alakították ki, hogy ebben az egy edényben elkészíthetők legyenek. Szívesen készítették még ételeiket nyársa húzva, parázs felett.

3 Leggyakoribb alapanyagaik: Füstölt szalonna (hát, hasaalja) Füstölt csülök,/ oldalas Füstölt kolbász Szárított tészták Gabonafélék, száraz hüvelyesek Savanyított tejtermékek

4 Néhány jó tanács: Hússütő rostélyt használat után ágseprűvel csutakoljuk tisztára Nyársnak legjobb a fűzfa, vagy a kökény vessző, ezek állják a tüzet, nem szagosítják az ételt Mindig a nyárs vastagabb végét háncsoljuk le Nagyobb darab húsba szúrjunk két nyársat, hogy ne forduljon el

5 Levesek, halászlé főzéséhez felül szűkülő, paprikások készítéséhez széles szájú bográcsot használjunk Főzés előtt szárazon égessük ki a bográcsot Főzés után mihamarabb mossuk el, és vékonyan kenjük meg szalonnával Tűzrakásnál a vastag hasábokat tegyük alulra, hogy a tűz kapjon levegőt Fadarabbal ütögetve csitíthatjuk a lángot

6 Lebbencs A lebbencs tojással gyúrt egyszerű gyúrt tészta Vékonyra nyújtjuk, majd szikkasztjuk, szárítjuk Féltenyérnyi szabálytalan alakúra tördeljük Elkészítés előtt szárazon, vagy zsiradékban aranysárgára pirítjuk Az erdélyi konyhán szélesebb értelmezést használnak, lebbencsek neveznek több házi gyúrt tésztát is A pásztorételek gyakori alapanyaga

7 Kásák A kásák nem csupán a pásztorok, hanem általában a falun élők gyakori eledele volt. Alapanyaga gabona, vagy gabonaőrlemény Csontlevesben, abalében, vagy tejben főzzük puhára, és azonnal tálaljuk Napjainkban inkább köretként kínáljuk, de régebben önálló étel volt Tálalták pecsenyezsírral, pirított hagymával, pörccel, disznóöléskor pecsenyével Édes változatát mézzel, lekvárral

8 Tarhonya Eredete régmúlt időkre vezethető vissza. A lovas harcosok egyik fő tápláléka volt. Tojással keményre gyúrt tésztát készítünk, majd lereszeljük Szikkasztás, szárítás után dobszitán átdörzsöljük Napjainkban kézi és gépi változata is ismert Vízmegkötő képessége függ a tojások számától, és a liszt minőségétől

9 Tarhonya Készítésének több módja ismert: Készíthetjük főzve levesbetétnek Készítjük köretnek, az aranysárgára pirított tésztát forró csont alaplével felengedjük és lefedve puhára pároljuk Készíthetjük szalonnával és hagymával együtt pirítva, fűszerpaprikával Pirítás után párolhatjuk együtt pl. kolbásszal, pörkölttel, burgonyával

10 Slambuc (öhön, öreglebbencs) A bográcsot a tűz fölé akasztjuk, zsírt teszünk az aljába, hozzáadjuk a szalonnát és kiolvasztjuk. Hozzáadjuk a vöröshagymát, és beletördeljük a lebbencstésztát. Aranysárgára pirítjuk, majd hozzáadjuk a pirospaprikát, és beletesszük a burgonyát. Adunk hozzá cseresznyepaprikát, és felöntjük annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Beledobjuk a karikára vágott kolbászt, a paradicsomot, zöldpaprikát, majd egyenletes lassú tűzön, a bográcsot többször megforgatva, lassan puhára főzzük. Amikorra elkészül, leve alig marad, a pirított lebbencs megdagad benne és a burgonyával együtt omlós lesz.

11 Az alábbiakban nézzünk néhány jellegzetes szabadtűzön készített pásztorételt: Paszulyleves (füstölt csonttal készült rántott bableves) Pörkölt bárányheréből és farokból (tavasszal a herélés-farkazás idején készítették, néha tojással is) Marha pofapörkölt Gulyáshús krumplival Kondáshaluska (juhtúrós csipetke)

12 Töltött káposzta bográcsban (tormalevélbe göngyölt kukoricás apró birkahús) Csipetteshús (marhalábszár-pörkölt, bőségesen csipetkével) Paprikás marha ( marhapörkölt tejföllel dúsítva) Körmös pacal (darabolt sertéskörömmel készült csípős pacalpörkölt, hasaaljával) Halpaprikás lebbenccsel Savanyú káposztás harcsa Halászlé

A Drótpostagalamb recepttára 155. könyv Bográcsételek. A Drótpostagalamb recepttára 155. könyv BOGRÁCSÉTELEK. Klemi 155. 1

A Drótpostagalamb recepttára 155. könyv Bográcsételek. A Drótpostagalamb recepttára 155. könyv BOGRÁCSÉTELEK. Klemi 155. 1 A Drótpostagalamb recepttára 155. könyv BOGRÁCSÉTELEK Klemi 155. 1 Tartalomjegyzék Bevezetés...4 Receptek...4 Babgulyás füstölt oldalassal... 4 Bajai pontyhalászlé Bartalis módra... 4 Bácskai halpaprikás...

Részletesebben

A főzés. Készítette: Rybár Petra

A főzés. Készítette: Rybár Petra A főzés Készítette: Rybár Petra Mi a főzés? A főzés egy olyan konyhatechnológiai hő közlési művelet, melynek során az előkészített nyersanyagot valamilyen folyadékban (víz, tej, csontlé, húslé, bor stb.)

Részletesebben

Gasztronómiai lexikon

Gasztronómiai lexikon Gasztronómiai lexikon Gasztronómiai lexikon... 1 A la Carte... 3 Abálás... 3 Adagolás... 3 Al dente... 3 Angolos bundázás... 3 Angolos-ra (rare) sütés... 3 Aszpik... 3 Átforralás... 3 Áttörés... 3 Bain-marie...

Részletesebben

Étlap (2016.03.07.-2016.04.01.) Óvodás 4-6 Étel név Korcsoport: Óvodás 4-6 Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!

Étlap (2016.03.07.-2016.04.01.) Óvodás 4-6 Étel név Korcsoport: Óvodás 4-6 Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! 2016.03.07. HÉTFÕ Gyümölcs tea Tojásrántotta Korpás zsemle Lilahagyma Tejfölös zöldbableves Hentes tokány Párolt rizs Nutella Félbarna kenyér 2016.03.08. KEDD Kakaó Margarin Rizsleves Csirkepaprikás Tészta

Részletesebben

06. 08. 18. 24. Nyers sütni való kolbászok. Száraz és félszáraz kolbászok. Füstölt áruk, füstölt-fott szalonnák. Manufakturális termékek

06. 08. 18. 24. Nyers sütni való kolbászok. Száraz és félszáraz kolbászok. Füstölt áruk, füstölt-fott szalonnák. Manufakturális termékek 1 06. 08. 18. 24. Nyers sütni való kolbászok Száraz és félszáraz kolbászok Füstölt áruk, füstölt-fott szalonnák Manufakturális termékek 2 Megmutatni és továbbadni a minőségi hústermékek készítésének hagyományát,

Részletesebben

Étlap (2015.01.05.-2015.01.30.)

Étlap (2015.01.05.-2015.01.30.) 2015.01.05. HÉTFÕ Zöldborsó leves Házi tarhonyáshús Vegyes saláta Tej Vajkrém Reszelt sajt Félbarna kenyér 2015.01.06. KEDD Daragaluska leves Sült csirkemell Meggymártás Párolt rizs Natur sertés szelet

Részletesebben

Péksütemény kakaóval. Szalámis kenyér. Tejleves tésztával Sült csirkecomb párolt zöldséggel Mirinda szelet. Pizza krémes meleg szendvics

Péksütemény kakaóval. Szalámis kenyér. Tejleves tésztával Sült csirkecomb párolt zöldséggel Mirinda szelet. Pizza krémes meleg szendvics Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Reggeli Nutellás kenyér tejjel Szalámis kenyér Péksütemény kakaóval Lekváros kenyér Pirítós kenyér teával Ebéd Palóc gulyás Szilvás gombóc Tejleves tésztával Sült csirkecomb

Részletesebben

ÉTLAP. Tejmentes. Palócz leves tej és cukor mentes Diós metélt. Alma. Adalékmentes kenyér E

ÉTLAP. Tejmentes. Palócz leves tej és cukor mentes Diós metélt. Alma. Adalékmentes kenyér E 02.01 Palócz leves tej és cukor mentes Diós metélt Energia: 373,1kcal Energia: 627,8kcal Zsír: 17,33g,6 Fehérje: 16,79g Szénh.: 97,5g Energia: 250,9kcal 02.02 Karfiol leves tej és tojás mentes Húsgombóc

Részletesebben

MUNKAANYAG. Orosz Tibor. Sűrített levesek. A követelménymodul megnevezése: Ételkészítés

MUNKAANYAG. Orosz Tibor. Sűrített levesek. A követelménymodul megnevezése: Ételkészítés Orosz Tibor Sűrített levesek A követelménymodul megnevezése: Ételkészítés A követelménymodul száma: 1465-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-007-30 SŰRÍTETT LEVESEK ESETFELVETÉS MUNKAHELYZET

Részletesebben

ÉTLAP. Tejmentes. Lencsegulyás leves tejmentes Káposztás kocka tojás mentes. Alma. Adalékmentes kenyér E

ÉTLAP. Tejmentes. Lencsegulyás leves tejmentes Káposztás kocka tojás mentes. Alma. Adalékmentes kenyér E 05.30 Mini méz Lencsegulyás leves tejmentes Káposztás kocka tojás mentes Kárpát szalámi diéta Energia: 229,2kcal Zsír: 4,4g Fehérje: 3,2g Szénh.: 44g Energia: 730,55kcal Zsír: 13,95g Cukor: 4,64g Fehérje:

Részletesebben

Növényi eredetű élelmiszerek előkészítési módjai II.

Növényi eredetű élelmiszerek előkészítési módjai II. Kiss Iren Növényi eredetű élelmiszerek előkészítési módjai II. A követelménymodul megnevezése: Előkészítés A követelménymodul száma: 1464-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-018-30 ZÖLDSÉGEK,

Részletesebben

ÉTLAP. Alapdiéta. Palócz leves tej és cukor mentes Diós metélt Alma Adalékmentes kenyér E

ÉTLAP. Alapdiéta. Palócz leves tej és cukor mentes Diós metélt Alma Adalékmentes kenyér E 02.01 Palócz leves tej és cukor mentes Diós metélt Kárpát szalámi diéta Energia: 328kcal Zsír: 8g,2 Szénh.: 54,8g Energia: 627,8kcal Zsír: 17,33g,6 Fehérje: 16,79g Szénh.: 97,5g Energia: 237,8kcal Zsír:

Részletesebben

NAP TÍZÓRAI EBÉD UZSONNA. Vikkend Zabpehely Paprikás burgonya Zsemle Fahéj Vegyes savanyúság Paradicsom

NAP TÍZÓRAI EBÉD UZSONNA. Vikkend Zabpehely Paprikás burgonya Zsemle Fahéj Vegyes savanyúság Paradicsom ÉTLAP 2014szept.29-október.03 Hétfő Tavaszi zöldségleves Vikkend Zabpehely Paprikás burgonya Fahéj Vegyes savanyúság Paradicsom Tavaszi zöldségleves Paprikás burgonya Vegyes savanyúság Kedd Gyümölcstea

Részletesebben

Csontleves házi metélttel Fokhagymakrém leves sajtos pirítóssal Csirke raguleves Tejszínes tárkonyos csirkeragu leves.

Csontleves házi metélttel Fokhagymakrém leves sajtos pirítóssal Csirke raguleves Tejszínes tárkonyos csirkeragu leves. LEVESEK Csontleves házi metélttel Fokhagymakrém leves sajtos pirítóssal Csirke raguleves Tejszínes tárkonyos csirkeragu leves 550 Ft 750 Ft 750 Ft 1 KÉSZÉTELEK Bográcsgulyás Babgulyás Marhapörkölt Pacalpörkölt

Részletesebben

ÉTLAP 3-6 éves korosztály 7-10 éves korosztály,11-14 éves korosztály

ÉTLAP 3-6 éves korosztály 7-10 éves korosztály,11-14 éves korosztály 2014. május 05. május 09. Párizsi felvágott Kakaó fonott kalács Turista felvágott Vaniliás tej vajas kifli, Tejfölös túró 308Kcal Zs:9 F:9 Ch: 49 Só:1gr Cukor :5gr 388Kcal Zs:17 F:9 Ch: 60 Só:0,6gr 257Kcal

Részletesebben

Good neighbours creating common future HU-SRB/0901/221/044 Gastrotrain

Good neighbours creating common future HU-SRB/0901/221/044 Gastrotrain Good neighbours creating common future HU-SRB/0901/221/044 Gastrotrain IMPRESSUM SZERZŐK Milan Štimac Janoš Šod A KIADVÁNY CÍME Magyarország és Szerbia nemzeti konyhái kiválasztott receptek gyűjteménye

Részletesebben

ÉTLAP. Szerda 4. Gyümölcs tea Kenőmájas. Citromos tea Körtés-diós édestúró Vajkrém. Zöldség. Teljes kiőrlésű kenyér Retek, Kenyér Só: 0,1g

ÉTLAP. Szerda 4. Gyümölcs tea Kenőmájas. Citromos tea Körtés-diós édestúró Vajkrém. Zöldség. Teljes kiőrlésű kenyér Retek, Kenyér Só: 0,1g 2016.05.02-05.06. 18. hét 2. 3. 4. 5. 6. Soproni felvágott Nutellakrém tea Kenőmájas Kuglóf Körtés-diós édestúró Retek, Só: g Allergének : glutén, tej, diófélék Allergének glutén, diófélék Májgaluskaleves

Részletesebben

MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV. Codex Alimentarius Hungaricus. 1-3/13-1 számú előírás. Egyes húskészítmények. Certain meat products

MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV. Codex Alimentarius Hungaricus. 1-3/13-1 számú előírás. Egyes húskészítmények. Certain meat products MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV Codex Alimentarius Hungaricus 1-3/13-1 számú előírás Egyes húskészítmények Certain meat products Jóváhagyta a Magyar Élelmiszerkönyv Bizottság, 2004. A Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak

Részletesebben

Gasztro-Gál Kft 4026, Debrecen, Kálvin tér 16. Étlap. 01.Hét

Gasztro-Gál Kft 4026, Debrecen, Kálvin tér 16. Étlap. 01.Hét 01.Hét. 2018. 01.03. 2018. 01.05. Szerda: Lencse leves A: Brassói aprópecsenye,tepsis burgonya, savanyúság B: Bolognai spagetti, mandarin Csütörtök: Húsleves A: Főtt sertéshús, burgonyapüré, vegyes gyümölcs

Részletesebben

MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV. Codex Alimentarius Hungaricus. 2-13 számú irányelv. Húskészítmények. Meat products

MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV. Codex Alimentarius Hungaricus. 2-13 számú irányelv. Húskészítmények. Meat products MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV Codex Alimentarius Hungaricus 2-13 számú irányelv Húskészítmények Meat products Jóváhagyta a Magyar Élelmiszerkönyv Bizottság, 1996. (első kiadás) Jóváhagyta a Magyar Élelmiszerkönyv

Részletesebben

Konyhai technológiák alkalmazása

Konyhai technológiák alkalmazása Asztalos Árpád Konyhai technológiák alkalmazása a 37/2014. (VI.30) EMMI rendelet a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírások figyelembevételével. Konyhai technológiák alkalmazása a

Részletesebben

1. évfolyam. Éves és heti óraszámok, éves órakeret felosztás. Heti óraszám: Éves órakeret felosztás témakörönként. Témakörök

1. évfolyam. Éves és heti óraszámok, éves órakeret felosztás. Heti óraszám: Éves órakeret felosztás témakörönként. Témakörök 1. évfolyam Éves és heti óraszámok, éves órakeret felosztás Éves óraszám: Heti óraszám: 36. óra 1. óra Éves órakeret felosztás témakörönként Témakörök Az iskola 4 Az iskolás gyerek 4 Tájékozódás az iskolában

Részletesebben

Vegyes gyümölcsleves Csontleves zöldségekkel Kolbászos zöldbableves. Sonkás kocka Hentestokány, párolt rizs. Savanyúság

Vegyes gyümölcsleves Csontleves zöldségekkel Kolbászos zöldbableves. Sonkás kocka Hentestokány, párolt rizs. Savanyúság ÉTLAP "A" hét 2015.03.30 2015.03.31 2015.04.01 2015.04.02 2015.04.03 Vegyes gyümölcsleves Csontleves zöldségekkel Kolbászos zöldbableves Joghurtos csirkecomb, 1/2 pirított burgonya 1/2 vitaminsaláta Sonkás

Részletesebben

2016.05.01. - 2016.05.01. A

2016.05.01. - 2016.05.01. A Heti étlap: 2016.05.01. - 2016.05.01. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 19-69 év Szeghalom Város Önkormányzat Intézményműködtető Központja, 5520 Szeghalom, Tildy út 19-21. / 2-es raktár 2016.05.01.

Részletesebben

Csirkepaprikás tésztával

Csirkepaprikás tésztával Csirkepaprikás tésztával - 30-40 dkg csirkemell filé, - Knorr csirkepaprikás alap, - főzőtejszín, - víz, - étolaj, - 250 g Gyermelyi copfocska tészta A húst felkockázzuk, és szárazra csepegtetjük. A 2,8

Részletesebben

Különféle élelmiszerek beszerzése adásvételi szerződés keretében

Különféle élelmiszerek beszerzése adásvételi szerződés keretében Különféle élelmiszerek beszerzése adásvételi szerződés keretében Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/56 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Ajánlati/Részvételi felhívás/2015 EUHL Eljárás fajtája:

Részletesebben

HETI ÉTLAP Szeptember 01-05.

HETI ÉTLAP Szeptember 01-05. Szeptember 01-05. HÁZI EPRES IVÓJOGHURT KORPÁS KIFLIVEL TEJ, MAGYAROS VAJKRÉM, BARNA GYÜMÖLCSTEA SAJTOS- SONKÁS VAJAS ZSEMLE PARADICSOMLEVES MÁJGALUSKA LEVES TÁRKONYOS GYÜMÖLCSLEVES TAVASZI RIZSES HÚS

Részletesebben

ÉTLAP. Informatikai megoldások. Jó étvágyat kívánunk! Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek. Tízórai. Ebéd. Uzsonna 2013.ÁPRILIS 3-5.

ÉTLAP. Informatikai megoldások. Jó étvágyat kívánunk! Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek. Tízórai. Ebéd. Uzsonna 2013.ÁPRILIS 3-5. 2013.ÁPRILIS 3-5. Májkrém Tojáskarika Kígyóuborka Vegyes zöldségleves Csirke paprikás Főtt tészta Narancs Rizsdaragaluska leves Paradicsomos húsgombóc Főtt burgonya Palócleves Piskóta csoki öntettel Reszelt

Részletesebben

2018. Április 30 - Május 04. Óvoda. Korcsoport: 4-6 év.

2018. Április 30 - Május 04. Óvoda. Korcsoport: 4-6 év. 2018. Április 30 - Május 04. 18.hét 04.30. 05.01. 05.02. 05.03. 05.04. Összetevők En: En: En: 207,7 kcal En: 290,9 kcal En: 381,3 kcal Tz: Tz: Tz: 2,6 g Tz: 4,3 g Tz: 2,9 g Sz: Sz: Sz: 23,1 g Sz: 47,6

Részletesebben

Ételkészítési ismeretek... Összefoglaló a szakmunkásvizsgához. Haszon Gábor

Ételkészítési ismeretek... Összefoglaló a szakmunkásvizsgához. Haszon Gábor 1. Ön egy szálloda konyháján dolgozik szakácsként. Kérem, mondja el, milyen ételkészítési műveleteket, konyhatechnológiai eljárásokat használ munkája során, amelyek az ételek magas színvonalú elkészítését

Részletesebben

Rendelés leadás: telefonon +36 70 422 23 45 - +36 1 206 800 (munkanapokon 8-tól 16 óráig) faxon: +36 1 206 8001 (0-24 h) - online (0-24 h)

Rendelés leadás: telefonon +36 70 422 23 45 - +36 1 206 800 (munkanapokon 8-tól 16 óráig) faxon: +36 1 206 8001 (0-24 h) - online (0-24 h) A0 - XXL menü - Óriás adag A0 - XXL menü - Óriás adag A0 - XXL menü - Óriás adag A0 - XXL menü - Óriás adag A0 - XXL menü - Óriás adag Erdélyi paraszt csorbaleves és bakonyi sertésborda házi galuskával

Részletesebben

MUNKAANYAG. Nagy Józsefné. Főzelékek. A követelménymodul megnevezése: Ételkészítés

MUNKAANYAG. Nagy Józsefné. Főzelékek. A követelménymodul megnevezése: Ételkészítés Nagy Józsefné Főzelékek A követelménymodul megnevezése: Ételkészítés A követelménymodul száma: 1465-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-008-30 FŐZELÉKEK KÉSZÍTÉSE A főzelékek készítése,

Részletesebben

Étlap ( ) Ebéd Étel név Korcsoport: Középiskolás Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!

Étlap ( ) Ebéd Étel név Korcsoport: Középiskolás Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! 2019.04.01. HÉTFÕ Tavaszi leves Pulykamáj rizottó Vegyes savanyúság 2019.04.02. KEDD Étkezés: Étkezés: Gomba leves Grillezett csirkemellfilé sajtmártással Petrezselymes burgonya 2019.04.03. SZERDA Palóc

Részletesebben

KUKORICÁS NAP SZENTLÁSZLÓN

KUKORICÁS NAP SZENTLÁSZLÓN A kukorica P KUKORICÁS NAP SZENTLÁSZLÓN Szentlászló község Baranya megye északnyugati részén, a Dél-Zselicben fekszik, a 67-es fõút mentén, Szigetvár és Kaposvár között. 2006 óta itt mûködik az ország

Részletesebben

Étlap ( ) Felnõtt Étel név Korcsoport: Felnõtt Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!

Étlap ( ) Felnõtt Étel név Korcsoport: Felnõtt Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! 2016.10.03. HÉTFÕ Zöldborsó leves Tarhonyáshús sertés hússból Cékla 2016.10.04. KEDD Gomba leves Csirkepaprikás Fél adag barna rizs Fél adag rizs köret 2016.10.05. SZERDA Gulyás leves Túrós tészta Körte

Részletesebben

A legjobb ha felkészülsz az ünnepekre.

A legjobb ha felkészülsz az ünnepekre. AamsddmFrafa Mama minden évben készített ilyen mézeskalácsot, több száz darabot, tojásfehérjébe kevert porcukorral kicirkalmazva, mákkal, kókusszal, több színű cukorgyönggyel díszítve. (...) A lényeg viszont

Részletesebben

Bab gulyás szürkemarhából

Bab gulyás szürkemarhából Bab gulyás szürkemarhából 35 dkg szürkemarha lábszár 5 dkg zsiradék 20 dkg fejtett bab 7,5 dkg vöröshagyma 10 dkg sárgarépa 5 dkg zellergumó 7,5 dkg burgonya 1 db paradicsom Fél tv paprika Fél hegyes erős

Részletesebben

Étlap ( ) C menü, Felnõtt Étel név Korcsoport: Felnõtt Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!

Étlap ( ) C menü, Felnõtt Étel név Korcsoport: Felnõtt Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! 2017.05.02. KEDD Zöldbab leves Debreceni tokány Tarhonya köret 2017.05.03. SZERDA Tárkonyos baromfi ragu leves Rántott sajt Tartár mártás 2017.05.04. CSÜTÖRTÖK Tojásleves Sertés szelet parasztosan Burgonya

Részletesebben

HETI ÉTLAP 2013. Március 01.

HETI ÉTLAP 2013. Március 01. 2013. Március 01. TEA, KOCKASAJT, VAJAS PALÓCLEVES TÚRÓS TÉSZTA PALÓCLEVES MÁKOS METÉLT Uzsonna SONKAKRÉMES KIFLI, ZÖLDSÉG 2013. Március 4-8. ALMÁS TEA, MARGARINOS ZSEMLE PULYKAPÁRIZSI, UBORKA TEJESKÁVÉ,

Részletesebben

2016. Május Óvoda. Korcsoport: 4-6 év. Tejberizs

2016. Május Óvoda. Korcsoport: 4-6 év. Tejberizs 2016. Május. 02-06. 18.hét 05.02. 05.03. 05.04. 05.05. 05.06. Tea - croassan Kakaó - bordás kifli Tejberizs Tej - csokis gabona golyó Tea - főtt baromfi virsli - ketchup, zsemle Összetevők En: 268,7,kcal

Részletesebben

É T L A P T E R V-Sz.Otthon 1. Diabetes diéta 180Ch

É T L A P T E R V-Sz.Otthon 1. Diabetes diéta 180Ch É T L A P T E R V-Sz.Otthon 1. Diabetes diéta 180Ch 2014.év 35.hét Gyümölcs tea Natúr joghurt Gyümölcs tea Poharas tej Gyümölcs tea Natúr joghurt Gyümölcs tea Zöldpaprikás diab. Mini jam Szerencserúd Nyári

Részletesebben

XI. évfolyam, 3. szám Úny Község Önkormányzatának Kiadványa 2007. szeptember

XI. évfolyam, 3. szám Úny Község Önkormányzatának Kiadványa 2007. szeptember ÚNYI ÚJSÁG XI. évfolyam, 3. szám Úny Község Önkormányzatának Kiadványa 2007. szeptember Tartalom Fejezetek Úny község történelmébıl Óvodai hírek Iskolai hírek Testületi Tallózó Anyakönyvi hírek Mottó:

Részletesebben

Elhízott betegek étrendje

Elhízott betegek étrendje : Az energiaszegénység azt jelenti, hogy a napi energiabevitel 6300 kj (1500 kcal) alatt kell, hogy legyen. E felett az energiamennyiség felett már csak relatív energiaszegénységr l beszélünk. Általában

Részletesebben

MUNKAANYAG. Orosz Tibor. Az elkészítés műveletei. A követelménymodul megnevezése: Ételkészítés

MUNKAANYAG. Orosz Tibor. Az elkészítés műveletei. A követelménymodul megnevezése: Ételkészítés Orosz Tibor Az elkészítés műveletei A követelménymodul megnevezése: Ételkészítés A követelménymodul száma: 1465-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-002-30 AZ ELKÉSZÍTÉS MŰVELETEI ESETFELVETÉS

Részletesebben

Varsány község Önkormányzatának ( ) számú határozata a településfejlesztési koncepció megállapításáról

Varsány község Önkormányzatának ( ) számú határozata a településfejlesztési koncepció megállapításáról Varsány község Önkormányzatának ( ) számú határozata a településfejlesztési koncepció megállapításáról Varsány község Önkormányzatának képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről

Részletesebben

Állati eredetű élelmi anyagok előkészítési módjai I.

Állati eredetű élelmi anyagok előkészítési módjai I. Kiss Iren Állati eredetű élelmi anyagok előkészítési módjai I. A követelménymodul megnevezése: Előkészítés A követelménymodul száma: 1464-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-019-30 VÁGÓÁLLATOK

Részletesebben

Kedves Olvasó! ZSIDEK LÁSZLÓ. gasztronómiai szakértô

Kedves Olvasó! ZSIDEK LÁSZLÓ. gasztronómiai szakértô Kedves Olvasó! Ugye Önnel is többször elôfordult már, hogy munka után szinte beesett a konyhába és gyorsan valami finomat kellett összedobni vacsorára a családnak?! Ehhez azonban elôször be kell vásárolni,

Részletesebben

Étlap. Szerda 2019/02/06. Zöldborsó leves. A:Glutén, Tojás, Diófélék, Paprikás burg. virslivel

Étlap. Szerda 2019/02/06. Zöldborsó leves. A:Glutén, Tojás, Diófélék, Paprikás burg. virslivel 2019.01.31 9:05 változtatás jogát fenntartjuk Menü: ÓVODA EBÉD Sárgaborsó fozelék Natur halfilé Zöldborsó leves Zöldség leves Száraz bableves 288 kcal 1.205 kj 33 kcal Tojás, Tej, Halak, 138 kj 108 kcal

Részletesebben

Paradicsom leves Rántott csirkemellfilé Zöldköret. Paradicsom leves Rántott csirkemellfilé Zöldköret. Rizseshús Kompót

Paradicsom leves Rántott csirkemellfilé Zöldköret. Paradicsom leves Rántott csirkemellfilé Zöldköret. Rizseshús Kompót Heti étlap 2016.05.02. - 2016.05.06. Tízórai ínyenc Gombás rántotta Vajas pogácsa Sült baromfikolbász Mustár Sonka felvágott Uborka Só 1,98 g Só 1,84 g Só 0,84 g Só 1,56 g Só 1,55 g Húsgaluska leves Bolognai

Részletesebben

MOBIL KERTI KEMENCE HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

MOBIL KERTI KEMENCE HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ MOBIL KERTI KEMENCE HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ VÁLL-KER KFT 6900 Makó, Návay Lajos tér 8. e-mail: vall-ker@vall-ker.hu; bemutatoterem@vall-ker.hu Tel : +36 62 511 040 Fax: +36 62 212 806 Mobil: +36 30 3757434

Részletesebben

Étlap (2015.07.06.-2015.07.31.)

Étlap (2015.07.06.-2015.07.31.) Étel név Korcsoport: Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! 2015.07.06. HÉTFÕ Zeller leves Borsos tokány Házi tarhonya Kovászos uborka Zöldséges felvágott Kigyó uborka Natúr joghurt 2015.07.07. KEDD Zöldborsó

Részletesebben

É T L A P T E R V-Sz.Otthon 1. Diabetes diéta 180Ch

É T L A P T E R V-Sz.Otthon 1. Diabetes diéta 180Ch É T L A P T E R VSz.Otthon 1. Diabetes diéta 180Ch 2014.év 19.hét Poharas tej Gyümölcs tea Kefír Gyümölcs tea Gyümölcs tea Toast sonka Gyümölcs joghurt diab.jam Edami sajt szelet Csemege sonka Mortadella

Részletesebben

2017. Október Óvoda. Korcsoport: 4-6 év.

2017. Október Óvoda. Korcsoport: 4-6 év. 2017. Október 02-06. 40.hét 10.02. 10.03. 10.04. 10.05. 10.06. Összetevők En: 340,1 kcal En: 254,9 kcal En: 341,6 kcal En: 286,8 kcal En: 356,0 kcal Tz: 1,6 g Tz: 1,5 g Tz: 0,7 g Tz: 0,1 g Tz: 5,7 g Sz:

Részletesebben

Szakács mester. 056-09 Ételkészítés I. (Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése)

Szakács mester. 056-09 Ételkészítés I. (Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése) Szakács mester (Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése) 056-09/2 A magyar konyha és az éttermi meleg-tészták készítése () Szóbeli vizsgatevékenység Szóbeli vizsgatevékenység időtartama:

Részletesebben

2018. Január Iskola. Korcsoport: 7-10 év

2018. Január Iskola. Korcsoport: 7-10 év 2018. Január 01-05. 1.hét 01.01. 01.02. 01.03. 01.04. 01.05. Zöldborsó leves Krumpli főzelék, fasírt, rozskenyér Tarhonya leves Párolt sertés céklamártással Korhely leves virslivel Sonkás kocka, alma Összetevők

Részletesebben

A recepteket összegyűjti és a kiadványt szerkeszti: Vincze Andrea

A recepteket összegyűjti és a kiadványt szerkeszti: Vincze Andrea A szlovák nemzetiség hagyományos ételei a Körös-Maros régióban 0.01 verzió A recepteket összegyűjti és a kiadványt szerkeszti: Vincze Andrea Békés Megyei Könyvtár 2005 A kiadvány a Békés Megyei Könyvtár

Részletesebben

Babareceptek 6 hónapos kortól

Babareceptek 6 hónapos kortól Anyatejes spenót 2 marék spenótlevél (vagy 5-6 kis adag fagyasztott leveles spenót) 2 ek olívaolaj 2 ek kukoricaliszt 150 ml anyatej Jó- ha friss spenótból dolgozunk: a spenótot megmossuk, a levelek ereit

Részletesebben

Lırinc Istvánné (Borsós Judit) Nagyrábéi ízek. Ahogy elıdeinktıl tanultuk

Lırinc Istvánné (Borsós Judit) Nagyrábéi ízek. Ahogy elıdeinktıl tanultuk Lırinc Istvánné (Borsós Judit) Nagyrábéi ízek Ahogy elıdeinktıl tanultuk Az ételek leírásában, győjtésében segítettek: Bereczky Antalné (Nagy Lili), Nemes Imréné (Gyenge Irén), Bagdiné Jakab Mária,Gyenge

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 1. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 1. szám MAGYAR KÖZLÖNY 1. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2016. január 5., kedd Tartalomjegyzék 1/2016. (I. 5.) MvM rendelet Az Ipari Termékosztályozás (ITO) bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 16/2011. (V.

Részletesebben

A Drótpostagalamb recepttára 203. könyv Karfiolos ételek

A Drótpostagalamb recepttára 203. könyv Karfiolos ételek A Drótpostagalamb recepttára 203. könyv Klemi 203. 1 Tartalomjegyzék...1 Levesek...7 Bomba jó gombaragu-leves...7 Citromos rizsleves karfiollal...7 Csirkeaprólék-leves 1...7 Csirkeaprólék-leves 2...7 Csirke-csontleves...7

Részletesebben

2018. Május 28 - Június 01. Óvoda. Korcsoport: 4-6 év

2018. Május 28 - Június 01. Óvoda. Korcsoport: 4-6 év 2018. Május 28 - Június 01. 22.hét 05.28. 05.29. 05.30. 05.31. 06.01. Összetevők En: En: En: En: En: 401,3 kcal Tz: Tz: Tz: Tz: Tz: 6,6 g Sz: Sz: Sz: Sz: Sz: 50,0 g So: So: So: So: So: 0,8 g Zs: Zs: Zs:

Részletesebben

Tojás, pép és egyéb tésztás ételek

Tojás, pép és egyéb tésztás ételek Tartalom Levesek 1. Jó tehénhús lévet készíteni 2. Tehénhús 3. Aprókása-leves 4. Bableves rizskásával 5. Béllett zsemlyeleves 6. Betegnek való leves 7. Borleves 8. Borjúhúsleves 9. Közönséges borsóleves

Részletesebben

Lassúfőző edény CROCK POT

Lassúfőző edény CROCK POT Lassúfőző edény CROCK POT TÍPUS: SCCQPK5025B (2,7 l) HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ FIGYELMESEN OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUATÓT! LEÍRÁS A lassúfőző edény (innentől: lassúfőző) egy főző alsórészből, egy kerámia edényből

Részletesebben

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI ELJÁRÁS MELLÉKELT. Tanmenet

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI ELJÁRÁS MELLÉKELT. Tanmenet MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI ELJÁRÁS MELLÉKELT Tanmenet Azonosító: Változatszám: 0 Érvényesség kezdete: Oldal/összes: 1/13 ME-2.1.(1) 2011. 09. 01. szakiskolai hároméves szakács 1/9. osztály (az iskola hosszú bélyegzője)

Részletesebben

PURINSZEGÉNY ÉTREND MIT SZABAD ÉS MIT NEM AJÁNLOTT FOGYASZTANI? MI IS AZ A PURIN?

PURINSZEGÉNY ÉTREND MIT SZABAD ÉS MIT NEM AJÁNLOTT FOGYASZTANI? MI IS AZ A PURIN? PURINSZEGÉNY ÉTREND A köszvény egyre gyakoribb hazánkban. A laboratóriumi vizsgálatok eredménye szerint egyre több az olyan ember, akinek vérében emelkedett a húgysavszint. A megbetegedettek között több

Részletesebben

2017. November Óvoda. Korcsoport: 4-6 év

2017. November Óvoda. Korcsoport: 4-6 év 2017. November 01-03. 44.hét 10.30. 10.31. 11.01. 11.02. 11.03. Összetevők En: En: En: En: 302,4 kcal En: 248,5 kcal Tz: Tz: Tz: Tz: 3,6 g Tz: 6,6 g Sz: Sz: Sz: Sz: 49,6 g Sz: 25,4 g So: So: So: So: 0,7

Részletesebben

Kakaó, Zsemle, Margarin. Energia. Zöldbableves, Hajdinás szárnyasvagdalt. Energia 715,15 Kcal / 3 003,63 Kj. Energia

Kakaó, Zsemle, Margarin. Energia. Zöldbableves, Hajdinás szárnyasvagdalt. Energia 715,15 Kcal / 3 003,63 Kj. Energia Margarin, Kakaó,, Margarin, korpás, Sonka glutén- és szójamentes Forralt rizstej, Margarin, Citromos tea,, Retek DB, Magyars margarinkrém 308,85 Kcal / 1 297,17 Kj 4,99 g 2,39 g 0,00 g 66,70 g 38,19 g

Részletesebben

Az ősz ízei. 2015. szeptember 7. október 4. (37-40. hetek)

Az ősz ízei. 2015. szeptember 7. október 4. (37-40. hetek) Az ősz ízei 2015. szeptember 7. október 4. (37-40. hetek) Vendéglátóknak, 37-40. hetek ELŐJEGYZÉSI AJÁNDÉK Új Hullám Vajtartó 40 000 Ft-os Parti Lélegző Kamra Hagymafélékhez 3 L Vendéglátói ajánlat 40

Részletesebben

ÉTLAP. Alapdiéta. Sárgaborsógulyás p.hússal Sajtos-tejfölös tészta Alma Adalékmentes kenyér E

ÉTLAP. Alapdiéta. Sárgaborsógulyás p.hússal Sajtos-tejfölös tészta Alma Adalékmentes kenyér E Alapdiéta 05.02 Zöldfûszeres harcsapástétom Sárgaborsógulyás p.hússal Sajtos-tejfölös tészta Energia: 150,3kcal Zsír: 1,9g,9 Fehérje: 5g Szénh.: 28,1g Só: 0,33g Energia: 707,47kcal Zsír: 19,68g,2 Fehérje:

Részletesebben

2015. évi... törvény

2015. évi... törvény .. i..,xi 1. 2015. évi... törvény az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáró l 1. Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 3. számú mellékletének I. része

Részletesebben

Slim Fitt mintaétrend

Slim Fitt mintaétrend Slim Fitt mintaétrend (gluténmentes, cukormentes) Az alábbi étrend egy jó példa arra, hogy bármilyen egészségügyi probléma mellett lehet egészségesen étkezni. Természetesen számos egyéni tényezőt figyelembe

Részletesebben

Étlap ( ) Ebéd Étel név Korcsoport: Középiskolás Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!

Étlap ( ) Ebéd Étel név Korcsoport: Középiskolás Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! 2019.01.02. SZERDA Jókai bableves Sajtos pogácsa Narancs 2019.01.03. CSÜTÖRTÖK Grízgaluska leves Zöldbab fõzelék Vagdalt 2019.01.04. PÉNTEK Rizsleves Roston sült halfilé zöldség raguval Fõtt burgonya Cékla

Részletesebben

Étlap. Szerda 2018/10/03. A:Glutén, Tej, Mustár, Harcsa paprikás. A:Tej, Diófélék, Halak, Tészta köret durum

Étlap. Szerda 2018/10/03. A:Glutén, Tej, Mustár, Harcsa paprikás. A:Tej, Diófélék, Halak, Tészta köret durum 2018.09.28 10:17 Menü: INTERNÁTUS/GIMNÁZIUM "EBÉD" Párolt zöldborsó Barackos almaleves Lencse leves Csontleves Paradicsom leves 244 kcal 1.022 kj Tojás, Tej, Zeller, Diófélék, 220 kcal 649 kj 309 kcal

Részletesebben

ÉTLAP. Diabetesz. Lencsegulyás leves cukor mentes Túrós tészta. Alma. Energia: 590,29kcal Zsír: 17,32g Cukor: 0g (*)Allergének: 2

ÉTLAP. Diabetesz. Lencsegulyás leves cukor mentes Túrós tészta. Alma. Energia: 590,29kcal Zsír: 17,32g Cukor: 0g (*)Allergének: 2 11.30 Lencsegulyás leves cukor mentes Túrós tészta Energia: 590,29kcal Zsír: 17,32g Fehérje: 26,59g Szénh.: 80,28g Só: 1g Energia: 237,8kcal Fehérje: 8,2g 12.01 Brokkoli krémleves tej és cukor mentes Sült

Részletesebben

Étlap ( ) Ebéd Étel név Korcsoport: Középiskolás Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!

Étlap ( ) Ebéd Étel név Korcsoport: Középiskolás Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! 2017.10.02. HÉTFÕ Zeller leves Gyõri aprópecsenye Petrezselymes burgonya Vegyes savanyúság 2017.10.03. KEDD Tavaszi leves Mustáros csirkemell Házi tarhonya 2017.10.04. SZERDA Húsgombóc leves Lekváros bukta

Részletesebben

Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek

Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 2016. május 2-6. 18. hét lekváros zsemle sonkakrémes Gabonás joghurt, kifli szendvics sonka, Limonádé, zsíros kenyér, Tejfölös leves Mustáros sertésszelet Mexikói rizs Csontleves Pulykapecsenye Paradicsomos

Részletesebben

SZAKMAI SEGÉDANYAG az FFsuli program elméleti anyagaiba.

SZAKMAI SEGÉDANYAG az FFsuli program elméleti anyagaiba. 3. Foglalkozás SZAKMAI SEGÉDANYAG az FFsuli program elméleti anyagaiba. Élelmiszerek vásárlása Az élelmiszerek vásárlása alapvetően két szempont alapján történhet: a kiválasztást befolyásolják egyrészt

Részletesebben

KÖRNYEZETISMERET 1-4. évfolyam

KÖRNYEZETISMERET 1-4. évfolyam KÖRNYEZETISMERET 1-4. évfolyam 51/2012.XII.21.EMMI rendelet 1.sz melléklete alapján Ahogyan a gyermek értelme fejlődik, úgy válik benne egyre erősebbé az igény arra, hogy saját testét, illetve szűkebb-tágabb

Részletesebben

Győri, répcementi és sokorói receptek gyűjteménye. Káposztaleves

Győri, répcementi és sokorói receptek gyűjteménye. Káposztaleves Győri, répcementi és sokorói receptek gyűjteménye Káposztaleves 1 füstölt csülök, vagy 30 dkg főzőkolbász ½ kg savanyú káposzta 1 fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma 2 evőkanál olaj 1 evőkanál liszt pirospaprika

Részletesebben

ÉTLAP. Informatikai megoldások. Jó étvágyat kívánunk! Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek. Tízórai. Ebéd. Uzsonna 2013.MÁRCIUS 1-1

ÉTLAP. Informatikai megoldások. Jó étvágyat kívánunk! Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek. Tízórai. Ebéd. Uzsonna 2013.MÁRCIUS 1-1 2013.MÁRCIUS 1-1 Zala felvágott Allergének:glutén, szója, tej energia 337 kcal Bazsalikomos paradicsomleves Grillfűszeres sült csirkecomb Petrezselymes burgonya Káposztasaláta Allergének:glutén, zeller

Részletesebben

Étlap ( ) Helyben, Felsõ tagozatos Étel név Korcsoport: Felsõ tagozatos Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!

Étlap ( ) Helyben, Felsõ tagozatos Étel név Korcsoport: Felsõ tagozatos Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! 2019.01.02. SZERDA Kakaó Kifli Jókai bableves Sajtos pogácsa Narancs Pulykasonka Retek 2019.01.03. CSÜTÖRTÖK Gyümölcs tea Sajtmester sajtkrém Grízgaluska leves Zöldbab fõzelék Vagdalthús : 360,160 kcal

Részletesebben

2014. MÁRCIUS 3-7. Brokkolikrémleves Zsemlekockával Ázsiai csirkehúsos Tészta. Allergének: glutén, tej, tojás, szója. tojás

2014. MÁRCIUS 3-7. Brokkolikrémleves Zsemlekockával Ázsiai csirkehúsos Tészta. Allergének: glutén, tej, tojás, szója. tojás 2014. MÁRCIUS 3-7 Tarhonyaleves Székelykáposzta Brokkolikrémleves Zsemlekockával Ázsiai csirkehúsos Tészta Tavaszi Zöldségleves Burgonyafőzelék Szárnyas Aprópecsenyével Májgaluska leves Mákos guba Vanília

Részletesebben

Ebéd 'A' Menü: Magyaros karalábé leves, Sertéspaprikás, Galuska, Gyümölcs (egységár: Ft)

Ebéd 'A' Menü: Magyaros karalábé leves, Sertéspaprikás, Galuska, Gyümölcs (egységár: Ft) Étlap - Vajdáné Szili Mária Iskola: Virányos Általános Iskola Időszak: 2016.10.01 2016.10.28 10-03 H 'A' Menü: Kertész leves, Bélszínroló (sütőben sütve), Kelkáposzta főzelék, Müzli szelet (egységár: 688.84

Részletesebben

Marc & Bogi CSALÁDI ÉLELMISZERÜZEM. Természetes ízek, tartósítószer és adalékanyag nélküli friss készételek francia technológiával.

Marc & Bogi CSALÁDI ÉLELMISZERÜZEM. Természetes ízek, tartósítószer és adalékanyag nélküli friss készételek francia technológiával. Marc & Bogi CSALÁDI ÉLELMISZERÜZEM Természetes ízek, tartósítószer és adalékanyag nélküli friss készételek francia technológiával. marc_bogi.indd 1 24/06/15 07:40 Marc Franciaországban nőtt fel, ahol nagyapja,

Részletesebben

Kakaós tej Csészés margarin light Sertéspárizsi Teljeskiörlésü kenyér. Gyümölcstea Mogyorókrém Kifli (tejes v. sós)

Kakaós tej Csészés margarin light Sertéspárizsi Teljeskiörlésü kenyér. Gyümölcstea Mogyorókrém Kifli (tejes v. sós) Heti étlap: 2016.03.01. - 2016.03.05. A-menü / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 4-6 év 2016.03.01. kedd 2016.03.02. szerda 2016.03.03. csütörtök 2016.03.04. péntek 2016.03.05. szombat 2016.03.06.

Részletesebben

Étlap ( ) Helyben, Óvodás 4-6 Étel név Korcsoport: Óvodás 4-6 Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!

Étlap ( ) Helyben, Óvodás 4-6 Étel név Korcsoport: Óvodás 4-6 Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! 2019.01.02. SZERDA Kakaó Kifli Jókai bableves Sajtos pogácsa Narancs Pulykasonka Retek 2019.01.03. CSÜTÖRTÖK Gyümölcs tea Sajtmester sajtkrém Grízgaluska leves Zöldbab fõzelék Vagdalthús : 302,120 kcal

Részletesebben

2014. 06. 02-06. 07. 23. HÉT. Árpagyöngyleves 200.- Gombás sertésszelet, petrezselymes rizs 590.-

2014. 06. 02-06. 07. 23. HÉT. Árpagyöngyleves 200.- Gombás sertésszelet, petrezselymes rizs 590.- 2014. 05. 26 05. 31. 22. HÉT 2014. 06. 02 06. 07. 23. HÉT 2014. 06. 09 06. 14. 24. HÉT Karfiolleves Zöldbabfőzelék, stefánia, sütemény Fokhagymakrémleves zsemekockával Pulykapörkölt, főtt tészta, savanyúság

Részletesebben

A nyár zöld kincsei, avagy töltött karalábé és lucskos káposzta

A nyár zöld kincsei, avagy töltött karalábé és lucskos káposzta 2012 június 23. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Legfinomabb hagyományos ételeink egyike. Én a magam részéről annyira

Részletesebben

Étlap ( ) A menü Étel név Korcsoport: Felnõtt Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!

Étlap ( ) A menü Étel név Korcsoport: Felnõtt Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! 2017.01.02. HÉTFÕ Magyaros karfiol leves Paprikás pulyka csíkok Fõtt tészta 2017.01.03. KEDD Paradicsom leves Rakott kelkáposzta darálthússal 2017.01.04. SZERDA Jókai bableves Sajtos pogácsa Narancs 2017.01.05.

Részletesebben

Barangolás Nagy-Magyarországon. DPG Recepttttárr 271.. Klemi 271. 1

Barangolás Nagy-Magyarországon. DPG Recepttttárr 271.. Klemi 271. 1 DPG Recepttttárr 271.. Barangolás Nagy- Magyarországon Klemi 271. 1 Tarrttal lomjegyzék DPG Recepttár 271.... 1 BBaarraannggool lláás s NNaaggyy- -Maagg yyaa rroorr szzáággoonn s... 1 Tartalomjegyzék...

Részletesebben

Cukorbetegek étrendi kezelése

Cukorbetegek étrendi kezelése Cukorbetegek étrendi kezelése A cukorbetegség komplex anyagcserezavar, ahol a szénhidrát anyagcsere zavara dominál. A betegség okai: abszolút vagy relatív inzulinhiány. Klinikai tünetei : - fokozott étvágy

Részletesebben

ÉTLAP. Ebéd. Fejtettbab leves sertés Tejbenrizs Kakaó szórat Gyümölcs Ad.mkenyér

ÉTLAP. Ebéd. Fejtettbab leves sertés Tejbenrizs Kakaó szórat Gyümölcs Ad.mkenyér Alapdiéta 09.29 Fejtettbab leves sertés Tejbenrizs Kakaó szórat 09.30 Brokkoli leves tej és cukor mentes Sült csirkecomb Petrezselymes rizs Káposzta- sárgarépasaláta 10.01 Karalábé leves Köményes sült

Részletesebben

Étlap. Szerda 2018/11/07. Csirkepörkölt. A:Tej, Szójabab, Diófélék, Burgonya leves tárkonyosan. Csicseriborsó fozelék

Étlap. Szerda 2018/11/07. Csirkepörkölt. A:Tej, Szójabab, Diófélék, Burgonya leves tárkonyosan. Csicseriborsó fozelék 2018.10.30 11:28 Menü: ÁLTISK/FELSÕ EBÉD "A" Tarhonya leves Száraz bableves Csirkepörkölt Csontleves Darálthús leves 174 kcal Tojás, Diófélék, 705 kj 161 kcal Diófélék, 673 kj 270 kcal A:Diófélék, 1.130

Részletesebben

GYORS SÚLYCSÖKKENTÖ DIÉTA

GYORS SÚLYCSÖKKENTÖ DIÉTA GYORS SÚLYCSÖKKENTÖ DIÉTA Összeállította: Szabó György parapsychológus, alternatív gyógyító www.onismeretegyeniutakon.hu Ma Magyarországon minden negyedik, ötödik ember elhízottnak tekinthető! Az elhízás

Részletesebben

Étlap ( )

Étlap ( ) 2015.11.02. HÉTFÕ Tavaszi leves Bakonyi sertés szelet Hántolt árpa Gyümölcslé Kõrözött Lilahagyma 2015.11.03. KEDD Tarhonya leves Grill csirkecomb Rizi-bizi Vegyes savanyúság Tojáskrém Barna kenyér Jégsaláta

Részletesebben

Fogyókúra napok ebéd mintái

Fogyókúra napok ebéd mintái Fogyókúra napok ebéd mintái Vegetáriánus receptek Töltött cukkíni 15dkg cukkíni 45 1,5-7,5 10 dkg gomba 40 5,9 0,2 3,3 1 db tojás 70 5 5-2 dkg barna rizs 60 2,8 0,2 10,6 5 dkg gomolya 140 9 10,5 1,5 5

Részletesebben

ÉTLAP. Alapdiéta. Lencsegulyás leves lisztmentes Túrós tészta. Alma. Adalékmentes kenyér E

ÉTLAP. Alapdiéta. Lencsegulyás leves lisztmentes Túrós tészta. Alma. Adalékmentes kenyér E 11.30 Pápai sonka diéta Lencsegulyás leves lisztmentes Túrós tészta Energia: 223,1kcal Zsír: 3,8g Fehérje: 7,8g Energia: 774,82kcal Zsír: 18,06g Cukor: 3,64g,2 Fehérje: 34,08g Szénh.: 116,62g Só: 1,27g

Részletesebben

Készülj teis az ünnepekre! Finomságok karácsonyra, húsvétra és anyák napjára

Készülj teis az ünnepekre! Finomságok karácsonyra, húsvétra és anyák napjára Készülj teis az ünnepekre! Finomságok karácsonyra, húsvétra és anyák napjára Karácsony Mézeskalács Hozzávalók 40 darabhoz 34 dkg liszt + a deszka lisztezéséhez 12 dkg vaj 20 dkg méz 2 tojássárgája 1 teáskanál

Részletesebben

2. A VESZÉLYEK AZONOSÍTÁSA Besorolás a gyártó, az EU, a 44/2000.(XII. 27.) EüM rendelet szerint: Veszélyjel: F Xn

2. A VESZÉLYEK AZONOSÍTÁSA Besorolás a gyártó, az EU, a 44/2000.(XII. 27.) EüM rendelet szerint: Veszélyjel: F Xn 1/6 B I Z T O N S Á G I A D A T L A P Kiállítás kelte: 2006. 10. 01. Aktualizálás kelte: 2012. 08. 01. 1. A KÉSZÍTMÉNY ÉS A TÁRSASÁG/VÁLLALKOZÁS AZONOSÍTÁSA A készítmény neve: Észter hígító Kiszerelés:

Részletesebben

KONYHAFŐNÖK AJÁNLATA:

KONYHAFŐNÖK AJÁNLATA: KONYHAFŐNÖK AJÁNLATA: 1. Vadvirág specialitás főnökasszony módra, hasábburgonyával 1520 Ft / csirkemellet lilahagymával, tejföllel,sajttal, füstölt sonkával töltjük, bundába kisütjük / 2. Helyi fatányéros

Részletesebben