TÁRSADALMI INNOVÁCIÓ KEZDEMÉNYEZÉS KONCEPCIÓ
|
|
- Ottó Gáspár
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Társadalmi Innovációk generálása Borsod-Abaúj-Zemplén megyében TÁMOP D-15/1/KONV Miskolc Egyetemváros 1. Tel: / TÁRSADALMI INNOVÁCIÓ KEZDEMÉNYEZÉS KONCEPCIÓ 1. Kezdeményezés címe: Helyi alkalmi vagy töredék munkákat integráló foglalkoztatási szervezet létrehozása és munkaszolgáltatásicsekk kísérleti bevezetése 2. Kidolgozók (1. melléklet), kapcsolattartó neve és elérhetősége: G.Fekete Éva, Miskolci Egyetem 3. Kapcsolódó térségfejlesztési prioritás (a megfelelő pont aláhúzandó) a. regionális integráció b. térségi önellátás erősítése c. térségi identitás és vonzerő növelése 4. Háttér (max 2000 karakter) (a kezdeményezést életre hívó kihívások, a megvalósítás természeti, társadalmi, gazdasági környezeti elemei, elméleti és jogszabályi keretek) A 90-es évekre tehető annak tudatosulása, hogy a fejlett országokban is a munkanélküliség tartós jelenlétével kell számolni. A folyamatot felerősítő okok között a gazdaság globalizációja, ennek során a termelés kihelyezése, a technológiai korszerűsítés meghatározó versenyfeltétellé válása, az árupiacok egységesülése egyaránt megtalálható. A tartós munkanélküliek számának és arányának növekedésével láthatóvá vált, hogy az elsődleges munkaerőpiac egyre kevésbé képes a munkaerő felvételére. Kutatások sora igazolja, hogy az összes lehetséges tényező közül a munkanélküliség, különösen pedig a tartós munkanélküliség állapota függ össze legerőteljesebben az elszegényedéssel és a kirekesztődéssel. A fejlett társadalmak egyik legfontosabb törésvonala a munkával rendelkezők és a munka világán kívül rekedők között húzódik. A munkanélküliség tartóssá válása tehát láthatóan korántsem csupán közgazdasági probléma. A munka elvesztésével nem csupán anyagilag kerül veszélyeztetett helyzetbe az egyén, de mentálisan és morálisan is. Társadalmi kapcsolatai meglazulnak, átformálódnak és kiesik a korábbi hálózataiból. A tünetek együttesen a társadalmi kirekesztődés folyamatát indíthatják el. A Csereháton a népesség különösen nagy arányban veszélyeztetett a munkátlanság és következményei által. A hagyományos bérmunkán alapuló foglalkoztatási modell nem képes az itt élők jelentős részének megélhetést biztosítani. Ugyanakkor a térség periféria-jellegéből adódóan a szolgáltatások kiépületlenek, mivel vagy a fizetőképes kereslet nem éri el a gazdaságos kiépüléshez szükséges méretet, vagy nincs meg a kiépüléshez szükséges szervező erő. 5. Megcélzott társadalmi probléma (fókusz) (max 150 karakter) A társadalmi kirekesztés mérséklése a tipikus bérmunka lehetőségeken túli, jelenleg láthatatlan vagy hagyományos keretek között önmagukban gazdaságosan nem kielégíthető szükségletekhez kapcsolódó munkalehetőségek biztosításával.
2 6. Mások példái, minták és ötletforrások (max 1200 karakter) A kisvállalkozásokban és háztartásoknál jelentkező alkalmi, vagy egy teljes munkaidős foglalkoztatáshoz nem elegendő munkavégzési igények kielégítésére és egyben mások számára munkalehetőségek biztosítására irányul az előbb Belgiumban, majd Franciországban és Ausztriában is bevezetett foglalkoztatási csekk (service employment voucher) Belgiumban 2004-ben indították a csekk-rendszert, elsősorban azért, hogy munkahelyeket hozzanak létre alacsony képzettségűek számára, hogy legalizálják a háztartásokban alkalmazottak foglalkoztatását, valamint segítség a családokat a házimunkák végzésében. Franciaországban 2006-ban vezették be, elsődleges célja a házimunkák végzésének formalizálása, a legális munkaerőpiacra való bevonása volt. Huszonegy szolgáltatásra terjed ki (köztük a házimunkára, gyermekfelügyeletre, idősgondozásra, iskolai házifeladat készítésében való segítségre, kertészkedésre, karbantartásra, stb.) második felében több mint 1,8 millió ember dolgozott a személyi szolgáltatásokban. Svájcban, a Genfi Kantonban is 2004-től létezik ilyen szolgáltatás, 2012-re a szerződések száma meghaladta a 4800-at. A szervezés egy magán társadalmi szervezeten keresztül történik. Ausztriában a szolgáltatási csekk január 1-je óta segíti az egyszerű, háztartási jellegű szolgáltatások magánháztartások részére történő nyújtását. A szolgáltatási csekk teljesen elektronikus lebonyolításának (DLS online) lehetősége 2011 óta adott. 7. Kihívásra megfogalmazott rövid válasz (mit kellene csinálni) (max. 800 karakter) A munkátlanság és a szolgáltatáshiány egyidejű megoldására a külföldi példákból ismert szolgáltatási csekk kísérleti jellegű bevezetése lennek az alapmegoldás. Az ezt működtető társadalmi vállalkozás ugyanakkor a több lábon állás jegyében munkaerő-piaci szolgáltatásokat, önkéntes munkaszervezést, adományok közvetítését, sőt helyi termékek termeltetését és árusítását is végezheti. Munkaközvetítéssel, kiajánlással, termeltetéssel adna lehetőséget a kisebb munkákból összeálló folyamatos munkavégzésre és jövedelemszerzésre. Egyben a munkaerő bizalmat erősítő felkészítésében, a hálózatok építésében is szerepet vállalna. 8. Miben jelent társadalmi innovációt? (a megfelelő pont aláhúzandó) a. új társadalmi érték, cél b. társadalmi célokat szolgáló új termék, szolgáltatás c. új társadalmi szervezet, szervezeti működés d. új társadalmi viszony létrehozása e. új partnerség, együttműködés f. új műszaki technológia alkalmazása társadalmi problémák megoldására 9. Leküzdendő akadályok (max 800 karakter) A más országokban a munkaügyi és szociális szolgáltatásokba beépült rendszerekkel szemben, itt hiányozik az átfogó szabályozás és az országos struktúrákba beépülés. Úttörőként kell kidolgozni a hazai sajátosságok között működőképes részleteket. A térségen belül a bizalmatlansággal, a munkaerő felkészítésébe befektetendő relatíve magas energiaigénnyel, a feladat szervezésére képes szervezeti háttér hiányával és a tisztán piaci működést akadályozó alacsony fizetőképességgel kell megküzdeni. 10. Az ötlet kifejtése (az akadályokra is koncentrálva) (max karakter) a. potenciális megvalósítók (egyenkénti rövid bemutatás a 2. mellékletben) b. tevékenységek c. módszerek d. szükséges időkeret e. becsült költségek f. bevonható pénzügyi források A célok eléréséhez egy új társadalmi vállalkozásként működő szervezet létrehozása szükséges. Ennek feladatai: 1. Munka-csekkrendszer működtetése:
3 Munkalehetőségek összegyűjtése. A munkavégzést igénylők személyesen vagy on-line jelentkeznek be és bekerülnek az elektronikus adatbázisba. Egyeztetés a munka-csekket vásárlók szociális jogosultságáról, az önkormányzati támogatás mértékéről. Munkacsekk kiadása, árusítása és beváltása. A közvetlenül munkaidőt vásárlók és a munkaközvetítést igénylők, ill. az általuk alkalmazott munkaerő számára egyaránt. Szerződéskötés. Munkavállalók regisztrálása, kompetenciáik felmérése. Az adott munkára megfelelő munkavállalók kiközvetítése, munkaszerződés kötése. Bérszámfejtés, kifizetés. 2. Munkavégzés feltételeinek megteremtése Betanítás alapvető eszközpark létrehozása, fenntartása munkaorvosi vizsgálat egyen(munka)ruha biztosítása 3. Munkaerő-közvetítői és munkavállalói jogsegély szolgáltatás bérmunkások közvetítése piaci szereplők számára önkéntes munkások szervezése és közvetítése közfoglalkoztatottak közvetítése 4. Helyi termék termeltetése és felvásárlása piackutatás termeltetési szerződések kötése felvásárlás raktározás értékesítés. A társadalmi vállalkozást a Foglalkoztatási Tanács segíti. Ez megegyezhet a térségi Foglalkoztatási Paktum elnökségével is. Helyet kap benne az önkormányzati, a munkavállalói, a munkaadói, a munkaügyi igazgatási, a helyi szociális és vidékfejlesztési szektor. A fejlesztési projekt a fenti tevékenységekre való képesség kialakítását, így a. szervezetfejlesztést, b. infrastrukturális és eszközháttér kialakítását, c. a menedzsment felkészítését, d. a szükséges adatbázis-kezelők, szabályzatok kifejlesztését, e. az első szerződések megkötését és a szolgáltatások tesztelését, f. szponzori megállapodások kötését, g. a folyamatos monitoringot foglalja magába. A kísérleti működtetés alatt fenti négy szolgáltatás nyújtásához szükséges humán, irodai infrastruktúra feltételek fenntartása, a folyamatos képzési és termeltetési tevékenység szorul csökkenő mértékű támogatásra. A fejlesztés két évet, majd a kísérleti működés további két évet igényel. A költségek + = Ft-ra becsülhetők. Forrásként a Foglalkoztatási Paktumok működési támogatása, majd a rendszer saját bevételei vonhatók be. Ez utóbbiakba tartoznak: a csekkek közvetítéséből adódó jutalék a közvetítés jutaléka az értékesített termékek árrése adományok.
4 11. Szükséges külső változások (jogszabályok, felsőbb szintű politikai döntések, intézkedések) (max 1200 karakter) 12. Várható eredmények (max 1200 karakter) Eredményként egy új foglalkoztatási szolgáltatás elindulása, a negyedik év végére 120 fő folyamatos foglalkoztatása és újabb 80 fő helyi termelő bevonása várható. Ugyanakkor szolgáltatással bővül a helyi családoknak nyújtott szolgáltatások palettája, ami által javul az ellátásuk és elégedettségük. A szolgáltatásbővülés több mint 1000 családot érinthet. 13. Várható hatások (max 1000 karakter) A munkához jutás a közvetlen jövedelmen túl új ismereteket és tapasztalatokat, tartást, önbecsülést és új hálózatokhoz csatlakozásra lehetőséget ad a munkavállalóknak. Ezáltal erősödik a polgári szemlélet, a térséghez való kötődés, a térségi kohézió. A helyben képződő jövedelmek újabb piaci termékek és szolgáltatások iránt támasztanak keresletet. 14. Lehetséges ütemezés (a megfelelő pont aláhúzandó) a. 1 éven belül indítható b. 2-3 éven belül indítható c. hosszabb idő kell az indításhoz 15. A részletes kidolgozáshoz elvégzendő szakmai feladatok (max 1000 karakter) 1. Szabályozási környezet alakítása. 2. Foglalkoztatási paktum újraszervezése, szervezeti viszonyok tisztázása. 16. Mellékletek jegyzéke (adatok, kiegészítések) 1.sz. melléklet: A koncepció kidolgozásában résztvevők listája 2.sz. melléklet: A megvalósítás potenciális szereplőinek bemutatása 3.sz. melléklet:
5 1.sz. melléklet: A koncepció kidolgozásában résztvevők listája Miskolci Egyetem munkatársai Térégi szereplők név, beosztás intézet név, beosztás szervezet település G.Fekete Éva VRGI RECIK Erdős Éva Foglalkoztatási Osztály Lipták Katalin
TÁRSADALMI INNOVÁCIÓ KEZDEMÉNYEZÉS KONCEPCIÓ. Térségi identitás és márkaépítés desztináció-menedzsment lehetőségeinek feltárása
Társadalmi Innovációk generálásaborsod-abaúj-zemplén megyében TÁMOP-4.2.1.D-15/1/KONV-2015-0009 3515 Miskolc Egyetemváros 1. Tel: +36-46-565-111/20-23 e-mail:t-modell@uni-miskolc.hu 1. Kezdeményezés címe:
CQAF. Keretrendszer) rné Stadler Katalin
CQAF (Közös s Minőségbiztos gbiztosítási si Keretrendszer) Molnárn rné Stadler Katalin A CQAF KIALAKULÁSÁNAK HÁTTERE 1. Lisszaboni Stratégia 2. Barcelonai Döntések 3. Koppenhágai Nyilatkozat 2 KOPPENHÁGAI
A HÁROM SZEKTOR EGYÜTTMŰKÖDÉSI JELLEMZŐI 1. Bevezető
A HÁROM SZEKTOR EGYÜTTMŰKÖDÉSI JELLEMZŐI 1. Bevezető A regionális szintű kezdeményezéseknél elsődlegesen a három szektor az önkormányzati, a vállalkozói és a civil szféra kölcsönös egymásra utaltsága teremti
PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2008. MÁJUS 08-I ÜLÉSÉRE
IKTATÓSZÁM: 07-7/82-7/2008 TÁRGY: PÉCSI KISTÉRSÉG FOGLALKOZ- TATÁSI PAKTUMA MELLÉKLET: 4 DB E LŐTERJESZTÉS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2008. MÁJUS 08-I ÜLÉSÉRE ELŐTERJESZTŐ: NÉPJÓLÉTI
53. KÖZGAZDÁSZ VÁNDORGYŰLÉS Magyar Közgazdasági Társaság 2015. SZEPTEMBER 3-5. MISKOLCI EGYETEM
Belső desztinációmarketing: kulcs a versenyképesség növeléséhez 53. KÖZGAZDÁSZ VÁNDORGYŰLÉS Magyar Közgazdasági Társaság 2015. SZEPTEMBER 3-5. MISKOLCI EGYETEM Dr. Piskóti István, intézetigazgató, Miskolci
WageIndicator adatbázisok eredményeinek disszeminációja H005 EQUAL projekt. WageIndicator és BérBarométer adatbázisok eredményeinek disszeminációja
WageIndicator és BérBarométer adatbázisok eredményeinek disszeminációja Mit mutatnak az adatbázisok a részmunkaidős (nem teljes munkaidős) foglalkoztatást illetően? készítette: MARMOL Bt. 2008. április
3. MELLÉKLET ILLESZKEDÉS AZ ORSZÁGOS, REGIONÁLIS ÉS TÉRSTÉSI FEJLESZTÉSI
3. MELLÉKLET ILLESZKEDÉS AZ ORSZÁGOS, REGIONÁLIS ÉS TÉRSTÉSI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁKHOZ Nemzeti Fejlesztési Terv I-II. Az uniós támogatások hozzáférésének és felhasználásának alapdokumentuma a Nemzeti Fejlesztési
WEKERLE TERV. A magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési stratégiája
WEKERLE TERV A magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési stratégiája Tartalom 1. A Wekerle Terv háttere... 2 2. Célrendszer... 6 2.1. Infrastruktúra összehangolása a Kárpát-medencében... 9 2.2.
Az agrárgazdaság foglalkoztatási potenciálja
Az agrárgazdaság foglalkoztatási potenciálja Süle Katalin, Elnök, Zala megye Területfejlesztési, területi tervezési és szakmai koordinációs rendszer kialakítása, ÁROP-1.2.11-2013-2013-0001 Az agrárgazdaság
A válság munkaerő-piaci következményei, 2010 2011. I. félév
A válság munkaerő-piaci következményei, 2010 2011. I. félév Központi Statisztikai Hivatal 2011. október Tartalom Összefoglaló... 2 Bevezető... 2 Az Európai Unió munkaerőpiaca a válság után... 2 A válság
Szanálási tervezés. Hegedűs Anita Szanálási tervezési és reorganizációs főosztály Piaci konzultáció 2015. szeptember 24.
Szanálási tervezés Hegedűs Anita Szanálási tervezési és reorganizációs főosztály Piaci konzultáció 2015. szeptember 24. Tartalom 1. Jogszabályi háttér 2. Intézményi érintettség 3. A szanálási terv tartalmi
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2016. február 12-i ülése 11. számú napirendi pontja
Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2016. február 12-i ülése 11. számú napirendi pontja Javaslat a TOP-5.1.1-15 Megyei szintű foglalkoztatási megállapodások, foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési
Tájékoztató. Széchenyi Tőkebefektetési Alap c. konstrukciójáról
Tájékoztató a Dél-Alföldi Operatív Program Dél-Dunántúli Operatív Program Észak-Alföldi Operatív Program Észak-Magyarországi Operatív Program Közép-Dunántúli Operatív Program Közép-Magyarországi Operatív
TOP-6.8.2-15 HELYI FOGLALKOZTATÁSI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK A MEGYEI JOGÚ VÁROS TERÜLETÉN ÉS VÁROSTÉRSÉGÉBEN
TOP-6.8.2-15 HELYI FOGLALKOZTATÁSI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK A MEGYEI JOGÚ VÁROS TERÜLETÉN ÉS VÁROSTÉRSÉGÉBEN PÁLYÁZAT CÉLJA: A Felhívás célja, hogy a megyei jogú város önkormányzatának vezetésével, a megyei jogú
Szezonális foglalkoztatás a magyar mezőgazdaságban Seasonal employment in Hungarian agriculture
Hamza Eszter 1 Rácz Katalin 2 Ehretné Berczi Ildikó 3 Szezonális foglalkoztatás a magyar mezőgazdaságban Seasonal employment in Hungarian agriculture hamza.eszter@aki.gov.hu 1 Agrárgazdasági Kutató Intézet,
Üzleti terv sablonhoz - képzési kitöltési útmutató -
VÁLLALKOZÓFEJLESZTÉSI KÉPZÉS Üzleti terv sablonhoz - képzési kitöltési útmutató - A fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban c. pályázati felhívás keretében Kódszám: TÁMOP 2.3.6.A-12/1.
Gáspár Pál: Expanzív költségvetési kiigazítás: lehetséges-e Magyarországon nem-keynesiánus hatásokkal járó korrekció? 2005.
1 ICEG VÉLEMÉNY XXI Gáspár Pál: Expanzív költségvetési kiigazítás: lehetséges-e Magyarországon nem-keynesiánus hatásokkal járó korrekció? 2005. szeptember 2 Tartalom Bevezetés 4 1. A keynesiánus és nem
Nők a munkaerőpiacon. Frey Mária
Nők a munkaerőpiacon Frey Mária Magyarországon az elmúlt évtizedekben igen magas női gazdasági aktivitás alakult ki. Ez akkoriban egyben azt is jelentette, hogy a nők túlnyomó része effektíve dolgozott.
E L Ő T E R J E S Z T É S. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2015. április 30-i ülésére
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. TEL.: (88)545-011, FAX: (88)545-012 E-MAIL: MOKELNOK@VPMEGYE.HU Szám: 02/137-14/2015 E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém
Petőfi Művelődési Központ 6622 Nagymágocs, Szentesi út 40.
Petőfi Művelődési Központ 6622 Nagymágocs, Szentesi út 40. A Nagymágocsi Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár Környezetvédelmi Fenntarthatósági Terve PREAMBULUM Az emberiség, az egyes emberek és társadalmak
Székesfehérvár Megyei Jogú Város
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája 2014-2020 Székesfehérvár, 2014. május 30. Dokumentum történet Verzió címe Verzió dátuma Nem végleges, továbbfejlesztése tervezett
TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019.
TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019. Munkaerő-piaci igényekhez alkalmazkodó integrált hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a Szolnoki Főiskolán Munkaerő-piaci alkalmazkodás fejlesztése alprojekt
E L Ő T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2015. február 26-ai ülésére
Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés E L N Ö K E VI. /2015 E L Ő T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2015. február 26-ai ülésére Tárgy: Komárom-Esztergom Megye Integrált Területi Programjának
Tűzoltósági távfelügyeleti rendszerek II.
DR. NAGY TAMÁS, MÁTHÉ JÓZSEF, LADÁNYI PÉTER, PATKÓ TAMÁS 1 KEREK ANDRÁS 2 Tűzoltósági távfelügyeleti rendszerek II. Cikkünk előző részében a különböző tűzoltósági távfelügyeleti rendszerek műszaki jellemzőit
ÁOGYTI Takarmányellenőrzési Főosztály
ÁOGYTI Takarmányellenőrzési Főosztály Útmutató A Veszélyelemzés, Kritikus Szabályozási Pontok (HACCP) rendszerének kialakításához és alkalmazásához Tájékoztató segédanyag* a takarmányipari vállalkozások
A TURISZTIKAI VONZERŐ FELHASZNÁLÁSA HELYZETFELTÁRÁS TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN 2010.
A TURISZTIKAI VONZERŐ FELHASZNÁLÁSA FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN HELYZETFELTÁRÁS TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 2010. AUGUSZTUS Tartalomjegyzék 1 VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 3 2 BEVEZETÉS...
FELHÍVÁS. Bejárható országos turisztikai gerinchálózatok létrehozásának megvalósítása
FELHÍVÁS Bejárható országos turisztikai gerinchálózatok létrehozásának megvalósítása A felhívás címe: Aktív turisztikai hálózatok infrastruktúrájának fejlesztése A felhívás kódszáma: GINOP 7.1.2-15 Magyarország
Miskolc Város Intelligens Szakosodási Stratégia
Miskolc Város Intelligens Szakosodási Stratégia Keretfeltételek Kohéziós politika 2014-2020 között Az EU2020 stratégiai célkitűzéseinek (intelligens, fenntartható, inkluzív növekedés) megvalósítása Partnerség
Helyi foglalkoztatás paktumok! (?)
Helyi foglalkoztatás paktumok! (?) a helyi gazdaság- és foglalkoztatásfejlesztés új (megújuló) eszköze Janza Frigyes, ICG-Ex Ante Kft. Miben vettünk részt? ICG Ex Ante - MEGAKOM Foglalkoztatási programok
Felhívjuk a támogatást igénylők figyelmét, hogy a felhívás módosulásai az alábbi pontokat érintik:
Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent Helyi foglalkoztatási együttműködéseka megyei jogú város területén és várostérségben című (TOP-6.8.2-15 kódszámú) felhívás Felhívjuk a támogatást igénylők
Vélemény és javaslatok a Felsőoktatási törvénykoncepció PEDAGÓGUSKÉPZÉS c. fejezetében írottakhoz
FARAGÓ MAGDOLNA Soósné dr. Faragó Magdolna Vélemény és javaslatok a Felsőoktatási törvénykoncepció PEDAGÓGUSKÉPZÉS c. fejezetében írottakhoz Egyetértek a pedagógusképzés tanárképzésen kívüli formáinak
A részmunkaidős foglalkoztatás térhódítása Németországban
MUNKAIDÕ A részmunkaidős foglalkoztatás térhódítása Németországban A részmunkaidős foglalkoztatásnak újabb lendületet adott az a 2001 évi törvény, amely lehetővé teszi, hogy a munkavállaló egyoldalúan
Veszprém Megyei Területfejlesztési koncepció és stratégia EFOP-GINOP-TOP ágazati lehatárolása, a 2014-2020-as időszak ágazati elemzése megyei szinten
Veszprém Megyei Területfejlesztési koncepció és stratégia EFOP-GINOP-TOP ágazati lehatárolása, a 2014-2020-as időszak ágazati elemzése megyei szinten TÁMOP-7.2.1-11/K Technikai segítségnyújtás 1085 Budapest,
ISO 50001 rendszerekkel kapcsolatos tanúsítási tapasztalatok
ISO 50001 rendszerekkel kapcsolatos tanúsítási tapasztalatok 2015. Április 15. Nyíri István ISO 50001 Vezető auditor, EU-ETS és JI Vezető hitelesítő, ISO 14001 Vezető Auditor, ISCC Vezető Auditor A tanúsítási
MultiContact. Helyi foglalkoztatási kezdeményezések ösztönzése a Derecske-Létavértesi Kistérségben (ROP 3.2.1 2004-09-0002/37) 2006. november 30.
DERECSKE-LÉTAVÉRTESI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI STRATÉGIÁJA (2007-2010) A stratégia a Regionális Fejlesztés Operatív Program keretében elnyert Helyi foglalkoztatási kezdeményezések ösztönzése a Derecske-Létavértesi
KÉPZÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ 2014-2015
KÉPZÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ 2014-2015 Szolnok 2014. TARTALOM 1. A KÉPZÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ KIALAKÍTÁSÁNAK KÖRÜLMÉNYEI.. 3 1.1. Az Európa 2020, a kapcsolódó hazai vállalások, a 2014-2020-as programozási
Egy nagyszabású, energia-megtakarítást célzó komplex épületfelújítási program hatása a foglalkoztatásra Magyarországon
Egy nagyszabású, energia-megtakarítást célzó komplex épületfelújítási program hatása a foglalkoztatásra Magyarországon Előzetes tanulmány European Climate Foundation Tournooiveld 4 Den Haag, The Netherlands
Csereháti települések fiatalokat megtartó képességének erősítése
Társadalmi Innovációk generálásaborsod-abaúj-zemplén megyében TÁMOP-4.2.1.D-15/1/KONV-2015-0009 3515 Miskolc Egyetemváros 1. Tel: +36-46-565-111/20-23 e-mail:t-modell@uni-miskolc.hu TÁRSADALMI INNOVÁCIÓ
Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2015. (IV.20.) önkormányzati határozata. gazdasági program elfogadásáról
Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2015. (IV.20.) önkormányzati határozata gazdasági program elfogadásáról A Képviselő-testület a 2014-2019 időszakra vonatkozó gazdasági programját
a segítségnyújtás az elhelyezkedést, a diszkrimináció elleni küzdelmet és a beilleszkedés stabilitását szolgálja.
Bevezető A kilencvenes években komoly szemléletváltás történt Európában a társadalmi hátrányok megítélésében, a segítés céljaiban és formáiban. Az alkalmazkodás helyett egyre inkább a megmaradt képességek
A VIDÉKI TURIZMUS HELLYZETE MAGYARORSZÁGON. 2013.. Prof. Dr. Hanusz Árpád Egyetemi tanár
A VIDÉKI TURIZMUS HELLYZETE MAGYARORSZÁGON 2013.. Prof. Dr. Hanusz Árpád Egyetemi tanár Emberközpontú és hosszú távon jövedelmező fejlődés A térségi turizmus versenyképességének növelése A turizmus életminőségre
MAGYARORSZÁGI MUNKAERŐPIAC
F O G L A L K O Z T A T Á S I H I V A T A L O R S Z Á G O S F O G L A L K O Z T A T Á S I K Ö Z A L A P Í T V Á N Y MAGYARORSZÁGI MUNKAERŐPIAC 2003 Férfi 2002. Január 1. Nő 90-85-89 80-84 75-79 Munkaerő-felmérés
Cigánd Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája
Észak-Magyarországi Operatív Program Fenntartható településfejlesztés a kis- és középvárosokban Integrált Településfejlesztési Stratégiák kidolgozása Projekt azonosító: ÉMOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Integrált
Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010
Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 A gazdaságtudományok terület diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által végzett, Diplomás pályakövetés 2009
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Gazdasági Program 2014-2020 2015. április 2 TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETÉS...3 II. A GAZDASÁGI PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁNAK ALAPJÁT KÉPEZŐ TERVEZÉSI FOLYAMAT...5 II.1.
A rövid ellátási láncban (REL) rejlő lehetőségek
A rövid ellátási láncban (REL) rejlő lehetőségek Szabó Dorottya és Juhász Anikó előadása alapján, kiegészítve a BBKKKE terveivel Kontics Monika A REL fogalma A Rövid ellátási lánc olyan ellátási láncot
A Baktalórántházai kistérség Foglalkoztatási Stratégiája 2014-2020
A Baktalórántházai kistérség Foglalkoztatási Stratégiája 2014-2020 Készült a Revita Alapítvány kutatóműhelyében Debrecen, 2014. május 30. TARTALOM I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 3 II. BEVEZETÉS... 5 III. FEJLESZTÉSPOLITIKAI
Fejér megyei Integrált Területi Program 2014-2020 tervezett TOP pályázati felhívások
Fejér megyei Integrált Területi Program 2014-2020 tervezett TOP pályázati felhívások KÍGYÓSSY GÁBOR területfejlesztési munkatárs, vezető tervező Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal Magyar Államkincstár
Helyi Fejlesztési Stratégia
2016. Helyi Fejlesztési Stratégia Hortobágyi LEADER Közhasznú Egyesület 1. mérföldkő Tartalomjegyzék Vezetői összefoglaló.2 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia hozzájárulása az EU2020 és a Vidékfejlesztési
2.1. Induló, technológiaintenzív mikrovállalkozások támogatása (TST) eredményeire alapozott (ún. spin-off) vállalkozások létrehozása révén.
2. fejezet A gazdaság innovációs képességének fejlesztését ösztönző pályázatok 2.1. Induló, technológiaintenzív mikrovállalkozások támogatása (TST) 2.1.1. A pályázat célja Innovatív ötletek és kutatási
Pénzügyi tematikus monitoring szeminárium
Pénzügyi tematikus monitoring szeminárium 2014. november 19. Összefoglaló I. Erasmus + pénzügyi menedzsment a támogatói előírások tükrében (Verses István, Tempus Közalapítvány) 1. A rendezvény célja, tárgya
Dátum: 2015. november 05.
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata által a Modern Városok Program keretén belül megvalósítandó, kisvállalkozásokat támogató Vállalkozói falu projekt elindítására irányuló tanulmány 30 Dátum: 2015. november
Változások a szakképzésben
Változások a szakképzésben INFOTÉR Informatika a Társadalomért 2015. november 5-6. Balatonfüred Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár 1 Munkaerő-hiány Magyarországon Egyszerre
ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ SZAKKÉPZÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA
ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ SZAKKÉPZÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Miskolc 2008. TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezető... 2 2. Alkalmazott munkamódszer... 6 3. Tényállapot összefoglalása, várható tendenciák előrejelzése...
Kulcsszavak: turizmus-vendéglátás, felsőoktatási szakképzés, stakeholder, kompetencia
Mondok Anita A felsőoktatási szakképzés követelményeinek elemzése a turisztikai munkaadók elvárásainak való megfeleltetéssel Analysis of ISCED 5 level education s requirements according to tourism professionals
Emberi erőforrás menedzsment
Az előadás vázlata, témakörei Emberi erőforrás menedzsment Ajánlott irodalom 1. Az emberi erőforrás menedzsment alapfogalmai 2. Az emberi erőforrás menedzsment periodizálása és modelljei 3. A személyügyi
JELENTKEZÉSI ADATLAP
JELENTKEZÉSI ADATLAP Jelen adatlap kitöltésének célja, hogy a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. munkatársai a legfontosabb információk alapján tudják javasolni a továbblépés lehetőségét és felkészülni egy
Bevezetés a nonprofit szervezetek gazdálkodásába
Bevezetés a nonprofit szervezetek gazdálkodásába Nonprofit szektor definiálása A nonprofit szektor politikai szempontból az állam és a polgári (civil) társadalom összefüggésében helyezhető el, gazdasági
KIEGÉSZÍTŐ JELENTÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYA
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA KIEGÉSZÍTŐ JELENTÉS A GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYMINISZTEREK TANÁCSA ÁLTAL 2012. MÁRCIUS 13-ÁN A TÚLZOTT HIÁNY ELJÁRÁS KERETÉBEN KIADOTT AJÁNLÁS MEGVALÓSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN HOZOTT INTÉZKEDÉSEKRŐL
FELHÍVÁS. Bejárható országos turisztikai gerinchálózatok létrehozásának megvalósítása
FELHÍVÁS Bejárható országos turisztikai gerinchálózatok létrehozásának megvalósítása A felhívás címe: Aktív turisztikai hálózatok infrastruktúrájának fejlesztése A felhívás kódszáma: GINOP 7.1.2-15 Magyarország
ISZEF előadás munkacsoportok. 2013. október
ISZEF előadás munkacsoportok 2013. október A stratégia célrendszere 2 A 2007-2013-as tapasztalatok beépítése Fenntartói szemlélet (pénzügyi fenntarthatóság, jogszabályi környezet) Adminisztráció egyszerűsítése
ELHELYEZKEDÉSI SZÁNDÉKTÉRKÉP BARANYA MEGYE KÖZFOGLALKOZTATÁSI HELYZETKÉPE 2015. OKTÓBER KÉSZÍTETTE:
ELHELYEZKEDÉSI SZÁNDÉKTÉRKÉP BARANYA MEGYE KÖZFOGLALKOZTATÁSI HELYZETKÉPE KÉSZÍTETTE: 2015. OKTÓBER Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 1 Bevezető... 2 1. Közfoglalkoztatás rövid, általános bemutatása...
AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ KÖZÉPTÁVÚ SZAKKÉPZÉS FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA
AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ KÖZÉPTÁVÚ SZAKKÉPZÉS FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 BEVEZETÉS... 4 VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 5 JAVASLATOK:... 6 Munkakultúra átadása... 6 Regionális
Projekt adatlap. a Gazdaságfejlesztési Operatív Program
I. Projekt adatlap a Gazdaságfejlesztési Operatív Program Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban hátrányos helyzetű, elsősorban roma munkavállalók integrációja a munkaerőpiacon tárgyú pályázathoz
A VASI HEGYHÁT FOGLALKOZTATÁSI STRATÉGIÁJA 2007-2013
A FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM LÉTREHOZÁSA A HEGYHÁTI KISTÉRSÉGBEN C. PROJEKTHEZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOK ELVÉGZÉSE (HIVATKOZÁSI SZÁM: ROP-3. 2. 1.-2004-09-0005/32) A VASI HEGYHÁT FOGLALKOZTATÁSI STRATÉGIÁJA
***I JELENTÉS. HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0311/2015 23.10.2015
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum 23.10.2015 A8-0311/2015 ***I JELENTÉS az ökológiai termelésről és az ökológiai termékek címkézéséről, valamint a(z) XXX/XXX európai parlamenti és tanácsi
Észak-magyarországi Stratégiai Füzetek
Észak-magyarországi Stratégiai Füzetek regionális kutatási periodikus kiadvány, az észak-magyarországi regionális fejlesztés szakmai folyóirata Megjelenik félévenként az MTA Regionális Kutatások Központja,
A BARANYA MEGYEI TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ
A BARANYA MEGYEI TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉRTÉKELÉSE Készült a területfejlesztési koncepció, a területfejlesztési program és a területrendezési terv tartalmi követelményeiről,
Szerzők: dr. Mundruczó Györgyné 2 dr. Pulay Gyula 3 Tököli László 4
A támogatott turisztikai beruházások helyi és térségi szintű hatékonyságának vizsgálata 1 Szerzők: dr. Mundruczó Györgyné 2 dr. Pulay Gyula 3 Tököli László 4 Az utóbbi tíz évben a turizmus fejlesztését
Középtávú Együttműködési Megállapodás. a MÁV Zrt. munkavállalóinak egyes foglalkoztatási. kérdéseiről és a munkaügyi kapcsolatokról TERVEZET
Középtávú Együttműködési Megállapodás a MÁV Zrt. munkavállalóinak egyes foglalkoztatási kérdéseiről és a munkaügyi kapcsolatokról TERVEZET 2015. december A megállapodást aláíró felek egyetértenek abban,
A GRÁNIT Bankról nyilvánosságra hozandó információk
A GRÁNIT Bankról nyilvánosságra hozandó információk Budapest, 2016. május 30. Tartalomjegyzék 1 A nyilvánosságra hozatal célja...3 2 A GRÁNIT Bank ötödik teljes üzleti évét eredményesen zárta...3 2.1 A
PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program
PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalkozások számára a konvergencia régióban c. pályázati felhívásához Kódszám: TÁMOP-2.1.3.C-12/1 1 Tartalom
MUNKAERŐ-PIACI HELYZET VAS MEGYÉBEN 2015.ÉV
MUNKAERŐ-PIACI HELYZET VAS MEGYÉBEN 2015.ÉV Készítette: Harangozóné Vigh Ilona főosztályvezető 2016. április Foglalkoztatási Főosztály 9700 Szombathely, Vörösmarty Mihály u. 9. 9701 Szombathely, Pf.: 265
I. ÁLTALÁNOS IRÁNYELVEK. 1. A képzés szabályozásának jogi háttere
2. számú melléklet AZ 55 344 01 ÁLLAMHÁZTARTÁSI SZAKÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉS 55 344 01 0010 55 02 KÖLTSÉGVETÉS-GAZDÁLKODÁSI SZAKÜGYINTÉZŐ ELÁGAZÁSÁNAK AJÁNLOTT SZAKKÉPZÉSI PROGRAMJA I. ÁLTALÁNOS IRÁNYELVEK
TÁMOP 4. 2. 1 Projekt. Javaslat Regionális Technológiatranszfer Hálózat Működési Rendszerére
TÁMOP 4. 2. 1 Projekt Javaslat Regionális Technológiatranszfer Hálózat Működési Rendszerére Innotét Kft. 3519 Miskolc, Hattyú út 12 2009. december 20. TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezető...1 2. Az innovációt segítő
Az eljárás elterjedését segíthetné, ha lenne egy állami támogatási rendszer a környezetbarát technológiák alkalmazására, ami ellensúlyozná, különösen
Az eljárás elterjedését segíthetné, ha lenne egy állami támogatási rendszer a környezetbarát technológiák alkalmazására, ami ellensúlyozná, különösen a kezdeti időszakban a bizonytalansággal és bevezetéssel
2009. évi. A gazdasági visszaesés következtében állásukat vesztők újra elhelyezkedésének támogatása más munkáltatónál
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2009 Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány 2009. évi pályázati programja A gazdasági visszaesés következtében állásukat vesztők újra elhelyezkedésének támogatása más munkáltatónál
Pannonhalma turizmusfejlesztési koncepciója és operatív programjai
Pannonhalma turizmusfejlesztési koncepciója és operatív programjai 2015 Dr. Egyed Krisztián PhD térségfejlesztés, turizmus, projektmenedzsment A-1120 Wien, Fockygasse 36/11 +36 30 38 55 750 k.egyed@gmail.com
Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2012
Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2012 Budapest, 2011. november Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági kutatásokat folytat.
A helyi önkormányzatok eladósodásával járó kamatfizetési kötelezettség változása az ezredforduló után hazánkban és a visegrádi országokban
Dr. Csiszárik-Kocsir Ágnes A helyi önkormányzatok eladósodásával járó kamatfizetési kötelezettség változása az ezredforduló után hazánkban és a visegrádi országokban A helyi önkormányzatok eladósodásával
Számjel. Megye. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY.
A megye megnevezése, székhelye:......... Irányító szerv:......... Számjel 678113 1251 01 0003 852010 PIR-törzsszám Szektor Megye PÜK Szakágazat A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: ÓVODA, ÁLTALÁNOS
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAMBAN (GINOP) Gedei Gábor projektmenedzser Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes
Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásának bővítése GINOP 1.2.1-15
Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásának bővítése GINOP 1.2.1-15 Pályázat célja A hazai ipar fejlesztése érdekében jelen Felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai
1. A rendelet hatálya. 2. A hivatali helyiségen kívüli, valamint a hivatali munkaidőn kívül történő anyakönyvi esemény engedélyezésének szabályai
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2012. (III.2.) ÖK. rendelete a házasságkötések és a bejegyzett élettársi kapcsolatok egyes szabályairól és szolgáltatási díjairól Ócsa Város Önkormányzat
Statisztikai tájékoztató Jász-Nagykun-Szolnok megye, 2012/1
Statisztikai tájékoztató Jász-Nagykun-Szolnok megye, 2012/1 Központi Statisztikai Hivatal 2012. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5
Püspökladány Város. Akcióterületi Terve (ATT) PÜSPÖKLADÁNY
Püspökladány Város Akcióterületi Terve (ATT) PÜSPÖKLADÁNY 2013 1 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 1. Vezetői összefoglaló... 3 2. A településfejlesztési akcióterület kijelölése, jogosultság igazolása...
Integráció, termékké szervezés
Integráció, termékké szervezés Mayer Péter mayer@turizmus.uni-pannon.hu Keresleti trendek a turizmusban a vendégéjszakák számának növekedése fokozódó kereslet a szabadidős termékek iránt fokozódó kereslet
ILPEA PROFEXT Kft. TÁMOP-2.4.5-12/7-2012-0062 pályázat elemeinek összefoglalása
ILPEA PROFEXT Kft. TÁMOP-2.4.5-12/7-2012-0062 pályázat elemeinek összefoglalása 1. Projekt előkészítés: munkavállalói interjúk készítése Csatolt dokumentumok: munkavállalói és munkáltatói kérdőívek Az
Magyar Turizmus Zrt. Marketingterv 2010. Budapest, 2009. október 28.
Magyar Turizmus Zrt. Marketingterv 2010 Budapest, 2009. október 28. Tartalomjegyzék Vezetői összefoglaló. 4 1 Bevezető 14 2 Helyzetelemzés 16 2.1 Nemzetközi trendek... 16 2.2 Magyarország turizmusának
Zirc város integrált településfejlesztési stratégiája
Zirc város integrált településfejlesztési stratégiája II. STRATÉGIA KDOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Közép-Dunántúli Operatív Program Fenntartható településfejlesztés a kis- és középvárosokban Integrált Településfejlesztési
(Kooperatív-)Duális képzések a Dunaújvárosi Főiskolán 2015. március 30.
(Kooperatív-)Duális képzések a Dunaújvárosi Főiskolán 2015. március 30. Lászlóné Kenyeres Krisztina oktatási igazgató, DF DF (Kooperatív-)Duális képzések kialakítása Célkitűzések: A DF felsőoktatási képzései
STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42
2014. július A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2013 STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 Tartalom VI. évfolyam 42. szám Összefoglalás...2 1. Nemzetközi kitekintés...3 2. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar
MEZŐCSÁT VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA
MEZŐCSÁT VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Észak-Magyarországi Operatív Program Fenntartható településfejlesztés a kis- és középvárosokban Integrált Településfejlesztési Stratégiák kidolgozása
Munkanélküliség és foglalkoztatáspolitika. Köllő János
Munkanélküliség és foglalkoztatáspolitika Köllő János A magyar, illetve általában a közép-kelet európai munkaerőpiacok három olyan sajátosságáról szeretnék beszélni, amik komoly mértékben akadályozzák
KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR
Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA ÉS NEMZETKÖZI MENEDZSMENT SZAK Levelező tagozat Nemzetközi gazdaságelemző szakirány A MAGYARORSZÁGI RÉGIÓK VERSENYKÉPESSÉGE,
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE ERŐFORRÁS FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE ERŐFORRÁS FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2015 STRATÉGIAI TANULMÁNY SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI FEJLESZTÉSI CÉLJAINAK ÖSSZEHANGOLÁSÁRA (TÁMOP-7.2.1-11/K-2015) SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG
GOLD NEWS. Soha nem voltak még ilyen népszerűek az aranyrudak SZAKMAI IDŐSZAKI KIADVÁNY
Soha nem voltak még ilyen népszerűek az aranyrudak Az arany iránti bizalmat növelte, hogy a jegybankok továbbra is élénk érdeklődést mutattak a sárga fém iránt, a fejlődő jegybankok vásárlásaival a világ
A bolognai folyamat és a munkaerőpiac
A bolognai folyamat és a munkaerőpiac Budapest, 2009. június 15. Dr. Mang Béla elnök Felsőoktatási és Tudományos Tanács Felsőoktatás munkaerőpiac (adatbázisok) Nemzetközi adatok Hazai adatok: Központi
EEM fogalma,célja, funkciói és feladatai. Az EEM fogalma. AZ EEM feladatai (Polónyi [2001] 196.o., Farkas [1997] 33.o.) Az EEM végső célja
Emberi erőforrás gazdálkodás, munkaerő gazdálkodás a szervezetben. EEM fogalma,célja, funkciói és feladatai 1 2 Az EEM fogalma Az emberi erőforrás menedzsment a szervezeti és a szervezetben dolgozó egyének
CÉLZOTT TERMÉKEK ÉS SZOLGÁLTATÁSOK PI- ACI VIZSGÁLATA
Prof. Dr. Piskóti István - Dr. Molnár László - Gulyásné Dr. Kerekes Rita - Dr. Nagy Szabolcs - Dr. Dankó László - Dr. Karajz Sándor - Dr. Bartha Zoltán - Kis-Orloczki Mónika (5. munkacsoport) CÉLZOTT TERMÉKEK