Dr. Búza László Intervet Hungária Kft.
|
|
- Katalin Csonkané
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Dr. Búza László Intervet Hungária Kft. Végzettségek: 1992 Állatorvos doktor 2000 Élelmiszerhigiénikus szakállatorvos Igazgatás és járványügyi szakállatorvos 2004 klinikus, kisállatgyógyász szakállatorvos sertés-egészségügyi szakállatorvos 2019 (Sertéstelepi állomány-egészségügyi menedzsment, PhD nyilvános védés alatt) Kutatási területe: Sertéstelepi állományegészségügyi menedzsment; PRRS mentesítés; Dajkásítási eljárások; Csoportos fiaztatási rendszerek; Afrikai sertéspestis menedzsment, Antibiotikum felelős használat tervezés és menedzsment, MIC értékelés, Hygienogram, Állati eredetű élelmiszerek higiéniája, biztonsága, Állatorvosi hivatás, Keresztyén állatorvosi etika Korábbi munkahelyek: Körzeti állatorvos, Bódvaszilas, 2002 Körzeti állatorvos, Szerencs Élelmiszerhigiéniai Kirendeltség vezető főállatorvos, Miskolc (Borsi Hús) Országos Élelmiszer-vizsgáló Intézet (OÉVI) igazgató-főállatorvos Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság igazgató-főállatorvos Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi igazgatóság igazgató főállatorvos Jelenleg: 2010 novemberétől a Intervet Hungária Kft. (MSD Animal Health tagja) alkalmazottja különböző beosztásokban.
2 Szarvasmarha a vágóhídon, egy élet és annak történései (szóval, cselekedettel és mulasztással) az asztalodon Szolnok, Szeptember 19.
3 Feladataink Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak. (Jak 4,17) Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást. (János 13,34) Ne féljetek! (Máté, II. János Pál, Ferenc pápa)
4 A szarvasmarha fontos élelmiszer-termelő állatunk, ÉRTÜNK hozzá!
5 Élelmiszerlánc információs társadalomban élünk! Hado: Az összes anyagban megtalálható atomi szinten létező intrisztikus vibrációs minta alapja az emberi tudat energiája.
6 Világszintű antibiotikum használat Fő gondolatok Szabályozás 03 Fogyasztói igény
7 Túl messzire ment? 11
8 Antibiotikum rezisztenciának tulajdonítható halálozások száma évente 2050-re Forrás: Antimikrobiális rezisztencia jelentés,
9 A dán szabályozás története Antibiotikum kereskedelem 1995 A dán állatorvosok elvesztették a jogukat, hogy antibiotikumot áruljanak 2000 VetStat Nemzeti gyógyszerellenőrzési adatbázist hoztak létre Átlagos napi adagolás 2010 Átlagos napi adagolási szintet vezettek be 13
10 Tápanyagszükséglet vallásonként Halal Kosher Eredete KORÁN TÓRA Sertés Tiltott Tiltott Vágás módja A torok gyors és pontos elvágása egy bizonyos ponton; a vért teljes mértékben ki kell folyatni A torok gyors és pontos elvágása egy bizonyos ponton; a vért teljes mértékben ki kell folyatni Vágást végző Csak muszlim Csak izraelita Imádság Minden egyes vágás előtt Allah-hoz kell imádkozni Nem kell imádkozni vágás előtt Hús és tej (termék) Egyszerre fogyasztható Nem lehet együtt fogyasztani Zöldség és gyümölcs Mindig halal Kosher ha csak nincs benne kukac Alkohol Tiltott Engedélyezett
11
12
13
14
15 A közlegelők tragédiája? Egy közlegelő példánkban -, tíz tehenet tud eltartani, és így mindegyik tehén tíz liter tejet ad. Az egyik gazda egyszer csak gondol egyet, és kicsap még egy tehenet a legelőre. Ekkor egy-egy tehénnek már kevesebb fű jut, ezért mindegyik 10 helyett csupán 9 liter tejet ad naponta, de az a gazda, amelyik két tehenet legeltet, 10 helyett 18 liter tejhez jut. Ezt idővel észreveszi egy másik gazda, és az is kicsap még egy tehenet a közlegelőre. Ekkor már minden tehén csak 8 liter tejet ad, de a két dezertőrnek fejenként 16 liter teje lesz.
16
17 A közlegelők tragédiája? És így tovább, minden egyes gazda akkor jár jobban, ha még egy tehenet hajt a legelőre. Azonban amikor már legalább hatan cselekednek így, akkor azok is az eredeti 10 liternél kevesebb tejet kapnak, akiknek két tehenük van. Végül, amikor már nyolc gazda tart két tehenet, a kéttehenes gazdák csak négy liter tejet kapnak az eredeti tízhez képest. (A kilencedik gazda már nem nyerne semmit egy második tehénnel.) Ennek ellenére, ha egy gazda úgy döntene, hogy visszavonja az egyik tehenét, rosszul járna.
18
19 A közlegelők tragédiája? A közlegelő mint erőforrás addig működik optimálisan, amíg minden felhasználó betartja a közös megegyezéssel megállapított szabályokat. Azonban egy szabályokat betartó szereplő számára bármely időpontban nyereségesebb a "dezertálás", mint a szabályok betartása miközben a szabályokat betartó többi szereplő számára egyénenként csak mérsékelten (esetenként alig érzékelhetően) romlik a helyzet.
20
21 A közlegelők tragédiája? Végső soron a szereplők azáltal, hogy a közvetlen érdekeiknek megfelelően cselekednek, saját maguknak ártanak. A közlegelő tehát csapdahelyzetet mutat be; ennek legismertebb gyakorlati példája a jelenlegi élelmiszerlánc menedzsment, vagy éppen a környezetszennyezés, adófizetés.
22
23
24 A harcmező rendszerint sík terület, mező, amelyen a háborús ellenfelek harca lefolyik; csatamező. Ezer felé bús harcmező a hon. (Petőfi Sándor) 24
25 Az egyenlet! Bio-Relativity: M = SxIxV (kémiai, biológiai, fizikai) 25
26 Mit okoz ez az állatokban? Immunszupresszió. Csökkent védelem a vírusokkal és baktériumokkal szemben Sejtes válasz Hormonális válasz BVD vírus blokkolja egy részét az állat védekezési mechanizmusának Elpusztítja a beteg sejteket Elpusztítja a támadókat a sejten kívül Antitestek
27 Mit okoz ez az állatban Immunszupresszió. Csökkent védelem a vírusokkal és baktériumokkal szemben Hogyan hat az állat védekezőrendszerére? Következménye: Sejtes válasz Hormonális válasz Az állatnak hosszabb időre van szüksége mire elkezd a vírus ellen küzdeni (15-30 nap) A védekező rendszer nem hatékony 100%-ban Az állat kitettebb más betegségekkel szemben Elpusztítja a fertőzött sejteket Elpusztítja a vírusokat a sejten kívül
28 Kor PRRS PPV PCV2 Mhyo FLU A APP1/9/11 APP2 APP5AB APXIV BB PMDNT ERY HPS LAW FEED OTHER MAN AB 0 hét M M M M M M M S- M M S- M S- M 1 hét M M M M M M M S- M M S- M S- M 2 hét V S- M M M M M S- M M S- M S- M 3 hét S- M M M M M S- M M S- M S- M 4 hét S- V V M M M S- M M S- S- S- M 5 hét S- INF S- S- S- S- S- S- S- S- S- 6 hét S- S+ S- S- S- S- S- S- S- S- S- 7 hét INF S- S+ S- S- S- S- S- S- S- S- S- 8 hét S+ S- S+ S- S- S- INF S- S- S- S- S- 9 hét S+ S- S+ S- S- S- S+ S- S- S- S- S- 10 hét S+ S- INF INF S+ S- S- S- S+ S- S- S- S- S- 11 hét S+ S- S+ S+ S+ S- INF S- S+ S- S- S- S- S- 12 hét S+ S- S+ S+ S+ S- S+ S- S+ S- S- S- S- S- 13 hét S+ S- S+ S+ S+ S- S+ S- S+ S- S- INF S- S- 14 hét S+ S- S+ S+ S+ S- S+ S- S+ S- S- S+ S- S- 15 hét S+ S- S+ S+ S+ S- S+ S- S+ S- S- S+ S- S- 16 hét S+ S- S+ S+ S+ S- S+ S- S+ S- S- S+? S- 17 hét S+ S- S+ S+ S+ S- S+ S- S+ S- S- S+ S- INF 18 hét S+ S- S+ S+ S+ S- S+ S- S+ S- S- S+ S- S+ 19 hét S+ S- S+ S+ INF S- S+ S- S+ INF S- S+ S- S+ 20 hét S+ S- S+ S+ S+ S- S+ S- S+ S+ S- S+ S- S+ 21 hét S+ S- S- S+ S+ S- S+ S- S+ S+ S- S+? S+ 22 hét S+ S- S- S+ S+ S- S+ S- S+ S+ S- S+ S- S+ 23 hét S+ S- S- S+ S+ S- S+ S- S+ S+ S- S+ S- S+ 24 hét S+ S- S- S+ S+ S- S+ S- S+ S+ S- S+ S- S+ 28
29 ÁLTALÁNOS ADAPTÁCIÓS SZINDRÓMA (GAS) HÁROM FÁZISA Szimpatikoadrenomedulláris rendszer CANNON Energia források kiürülése Szimpatikus idegrendszer adrenalin Stimuláló hormon ACTH - Kortizol Hyerarchia Eustressz - kihívás Distressz frusztráció Hypothalamohypophyseoadrenocorticalis rendszer SELYE 29
30 Mobilizáció és a tápanyag prioritások Élelem Agy Szív Máj Immunrendszer Fizikai védelem (bőr, nyálkahártya, nyál, stb) Emésztés Veleszületett immunrendszer (makrofágok, dendritikus sejtek, stb.) Bőr Csont Szerzett immunrendszer (Limfociták) Izom
31 Leptospira koncentráció (baktérium / ml) Antibiotikum L. borgpetersenii (törzs n 6) L. noguchi (törzs n 34) 2x10 5 2x10 6 2x10 7 2x10 8 2x10 5 2x10 6 2x10 7 2x10 8 Penicillin Amoxicillin <0.016 <0.016 <0.016 <0.016 <0.016 <0.016 <0.016 <0.016 Clavulanate Cephalexin Ceftriaxone Doxycycline Tetracycline Enrofloxacin Spectinomycin Streptomycin Polymyxin E
32 1. A tesztelni kívánt baktérium törzs izolált kolóniáinak tenyésztése Léhígításos módszer az antibiotikumok minimális hatékonysági dózisának meghatározására 3. Az egy éjszakás inkubáció után, ahogy a bal oldalon látszik, adjon a húslé tápoldathoz megfelelő hígítású antibiotikumot a tesztcsövekbe. Egy példa hígítási sor (mg/l) az ábrán látható. 5*10 5 cfu/ml koncentrációban adjon hozzá baktériumot kolóniát húslé tápoldaton inkubáljon egy éjszakán keresztül 4. Nincs antibiotikum a bakteriális cfu/ml meghatározására. Inkubálja egy éjszaka és utána számolja meg a kolóniákat. Nincs baktérium; kontrol lé 5. Az egy éjszakás inkubáció után, nézze meg a szaporodást. A minimális hatékony dózis az, ahol az antibiotikum láthatóan megakadályozta a növekedést. Ebben a példában 64 mg / l.
33 Enterális megbetegedések egy magyar telepen kezelés nem hatott Minimálisan hatékony dózis Érzékeny Közepesen érzékeny Nem érzékeny
34 Enterális megbetegedések egy telepen kezelés nem hatott
35 Enterális megbetegedések egy telepen kezelés nem hatott Florfenikol and tylosin IM
36 Enterális megbetegedések egy telepen kezelés nem hatott Sulfonamides PO
37 MIC-értékek (µg/ml) Amoxicillin Ceftiofur Doxiciklin Actinobacillus pleuropneumoniae 5 az 1-ben 1. A. pleuropneumoniae 0,25 <0,015 1 Érzékeny 2. A. pleuropneumoniae 0,25 <0,015 1 M. érzékeny 3. A. pleuropneumoniae 0,25 <0,015 1 Rezisztens 4. A. pleuropneumoniae 0,25 <0, A. pleuropneumoniae >32 <0, MIC-értékek (µg/ml) Florfenikol Tulatromicin Enrofloxacin Potenciáltszulfonamid 1. A. pleuropneumoniae 0,5 1 <0, A. pleuropneumoniae 0,5 1 <0, A. pleuropneumoniae 0,5 1 <0, A. pleuropneumoniae 0,5 1 <0, A. pleuropneumoniae 0,5 2 <0,
38 Aktív összetevő Hatás CID Static Kombináció Idő Koncentráció Rezisztencia Felszívódás IC Vér/Agy Vemhes Leptospíra Penicillinek Amoxicillin Cefalosporinok Cellwall synthesis Cellwall synthesis Cellwall synthesis yes no no with statics yes no yes no Klavulánsav yes no yes no - yes no 30 S yes no penicillin no yes β laktamáz, Mycoplasma; Mycobacterium β laktamáz, Mycoplasma; Mycobacterium β laktamáz, Mycoplasma; Mycobacterium β laktamáz, Mycoplasma; Mycobacterium p.o. NO no milk not yes yes slaw no only potent yes yes too yes yes yes yes bad no no yes yes Streptomycin Klasszikus TTC 30 S yes yes no aminoglikoziddal and concentration yes wide bad no no yes yes Doxycyclin 30 S yes yes no aminoglikoziddal and concentration yes wide mid yes no yes yes Tylozin Tyavlosin Tilmikozin 50 S lung yes 50 S lung yes 50 S lung yes no fenikollal, linkózaminnal, pleuromutilinekkel no fenikollal, linkózaminnal, pleuromutilinekkel no fenikollal, linkózaminnal, pleuromutilinekkel n.a. n.a. n.a. good yes no yes n.a. n.a. n.a. n.a. good yes no yes n.a. n.a. n.a. n.a. good yes no yes n.a. No Makroliddal and 50 S no yes yes n.a. n.a. good yes no n.a. yes Linkomycin Spektinomycin Tiamulin/ No Makroliddal and yes 50 S no yes n.a. n.a. n.a. good yes no n.a. Valemulin Spektinomycin SPERM! KINOLONs - floxacin DNS giráz yes no n.a. no yes a bit Perfect yes yes Please NO! yes
39
40 Vágóhídi kincsestárak 2. Táblázat Az elkobzott szarvasmarhák ivar, hasznosítási irány és kor szerinti leírása Ivar Hasznosítási irány Kor kategória Nőivar Herélt Nem herélt Tejelő Kettős Húsmarha 0-8 hónap 8-24 hónap 2-3,5 év 3 3,5 év 5-10 év 10 év Elkobzott szarvasmarhák száma 1 Kobzási % 1 Az elkobzott szarvasmarha= szarvasmarha amelyik hasított felének legalább egy részét elkobozták
41 A kobzások okai
42
43 A szarvasmarha fontos élelmiszer-termelő állatunk, ÉRTÜNK hozzá? Köszönettel, Búza László
Élelmiszer-etika: régimódi történet? Szeitzné Szabó Mária Cseh Júlia
Élelmiszer-etika: régimódi történet? Szeitzné Szabó Mária Cseh Júlia Kérdések Tiszteljük-e még mindennapi kenyerünket? Van-e szabályozó szerepe az erkölcsnek - a jog mellett - napjainkban? Az erkölcs egyéni,
Antibiotikumok a kutyapraxisban
Antibiotikumok a kutyapraxisban Antibiotikum választás Bakteriális fertőzés Célzott Empirikus Megelőző Indokolt esetben Ismert betegség kiújulásának megelőzésére Rizikócsoportoknál Mikor ne adjunk? Nem
INTRACELLULÁRIS PATOGÉNEK
INTRACELLULÁRIS PATOGÉNEK Bácsi Attila, PhD, DSc etele@med.unideb.hu Debreceni Egyetem, ÁOK Immunológiai Intézet INTRACELLULÁRIS BAKTÉRIUMOK ELLENI IMMUNVÁLASZ Példák intracelluláris baktériumokra Intracelluláris
Az ASP gazdasági hatásai
Az ASP gazdasági hatásai A hazai vadegészségügy és vadgazdálkodás aktuális kérdései c. konferencia Budapest, 2018. március 20. dr. Ózsvári László tanszékvezető egyetemi docens Törvényszéki Állatorvostani,
Az sertés-egészségügy aktuális
Az sertés-egészségügy aktuális kérdései Dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár országos főállatorvos Sertésegészségügyi szakmai nap Oroszháza Gyopárosfürdő,
a NAT /2010 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1627/2010 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatóság Debreceni
I.sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA
I.sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA 1 1. AZ ÁLLATGYÓGYÁSZATI KÉSZÍTMÉNY NEVE Aivlosin 42,5 mg/g gyógypremix sertések részére 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL Hatóanyag: Tilvalozin
Azonosítási és nyilvántartási rendszerek
Azonosítási és nyilvántartási rendszerek Dr. Antal Ákos hatósági főállatorvos, megyei ENAR koordinátor Hajdú Bihar Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc biztonsági és Állategészségügyi
Az antimikrobiális szerek élelmiszertermelő állatokban való alkalmazására vonatkozó legjobb gyakorlat keretei az Európai Unióban
Európai Platform az Állatgyógyszerek Felelős Alkalmazásáért Az antimikrobiális szerek élelmiszertermelő állatokban való alkalmazására vonatkozó legjobb gyakorlat keretei az Európai Unióban Tartalomjegyzék
Sertés Akadémia 1.2.0. 6. óra
II. Modul: Összefüggelemz Sert Akadémia 1.2.0. 6. óra Esttanulmányok - 3-5 RESPIG auditban rzt vett telep általános betegség-auditjának megvitatása dr. Búza László ResPig koordinátor 1 Általános audit
A szarvasmarhák vírusos hasmenése ( BVDV) Nemzetközi mentesítési tapasztalatok
A szarvasmarhák vírusos hasmenése ( BVDV) Nemzetközi mentesítési tapasztalatok Dr. Peter Franken Budapest 2013 BVD elleni védekezés a szarvasmarhaállományokban 1. Bevezetés és holland szarvasmarha-adatok
VeyFo. VeyFo Jungtier - Oral Mulgat
VeyFo VeyFo Jungtier - Oral Mulgat Különleges táplálási igényeket kielégítő/diétás/ kiegészítő takarmány borjak, malacok, bárányok, kecskegidák és kutyák részére Használati utasítás Trimetox 240 oldat
Antibiotikum használat a baromfi ágazatban Ausztriában
Antibiotikum használat a baromfi ágazatban Ausztriában Dr. Peter Mitsch Baromfi szakértő Derzy`s Days 2019, 6th and 7th June, Balatonfüred Témák A baromfiszektor Ausztriában Hústermelés Tojástermelés Antibiotikum
EU export alakulása Kínába (1000 tonna)
2017 eddig Brexit Brazil húsbotrány EU-Mercosur szabadkereskedelmi megegyezés év végéig Ausztrália, Új-Zéland 2019-ig Élelmiszerek eltérő minősége az EU-n belül Állatbetegségek (madárinfluenza, bőrcsomósodáskór,
a NAT /2010 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1628/2010 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatóság Kaposvári
Magyarország pálinkatérképe. Gál Péter eredetvédelemért felelős helyettes államtitkár Budapest, szeptember 22.
Magyarország pálinkatérképe Gál Péter eredetvédelemért felelős helyettes államtitkár Budapest, 2017. szeptember 22. Monopolisztikus verseny homogén Homogé termékek n termékek heterogén termékek van helyettesítő
Vakcinázás hatékonyságát csökkentő antibiotikum használat (esetismertetés) Dr. Albert Mihály
Vakcinázás hatékonyságát csökkentő antibiotikum használat (esetismertetés) Dr. Albert Mihály Helyszíni vizsgálat célja Vakcinázás ellenére jelentkező hizlaldai légzőszervi megbetegedések kivizsgálása.
A vakcinázás hatékonyságát alapvetően befolyásoló tényezők. Dr. Albert Mihály
A vakcinázás hatékonyságát alapvetően befolyásoló tényezők Dr. Albert Mihály Vakcinázás Fogalma: Aktív immunizáláskor ismert, csökkent virulenciájú, vagy elölt kórokozót, illetve annak antigénjeit, gyakran
A földművelésügyi miniszter /2017. ( ) FM rendelete
A földművelésügyi miniszter /2017. ( ) FM rendelete az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről szóló 148/2007. (XII. 8.)
MIT, MIKOR, MIÉRT? GYAKORLATI ANTIBIOTIKUM- TERÁPIA A KISÁLLATPRAXISBAN
MIT, MIKOR, MIÉRT? GYAKORLATI ANTIBIOTIKUM- TERÁPIA A KISÁLLATPRAXISBAN Lajos Zoltán mikrobiológus szakállatorvos DUO-BAKT Állatorvosi Mikrobiológiai Laboratórium MÁOK Pannon Szervezet Továbbképzése, 2017.09.30.
Mennyibe kerül a BVD?
Mennyibe kerül a BVD? (Budapest, 2013. február 21.) Dr. Ózsvári László PhD, MBA SZIE-ÁOTK, Állat-egészségügyi Igazgatástani és Agrárgazdaságtani Tanszék BEVEZETÉS A téma aktualitása, jelentősége BVD előfordulása:
TERMÉKMINŐSÍTÉS ÉS TERMÉKHIGIÉNIA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010
TERMÉKMINŐSÍTÉS ÉS TERMÉKHIGIÉNIA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Előadás áttekintése Gazdasági haszonállatok tartástechnológiájának higiéniai kérdései állategészségügyi
Endoectoparazitikumok
ZÁRTKÖRŰ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Állatgyógyászati katalógus a SERTÉStartásban Endoecto Fertőtlenítők Egyéb készítmények Antibiotikumo Anyagforgalom ható szere Szaporodásbiológ terméke Takarmányadalék -kiegészítő
Antibakteriális szerek
Antibiotikum érzékenység meghatározása Antibakteriális szerek Célja: a mikroba érzékenységének, illetve rezisztenciájának meghatározása az antimikrobás szerrel szemben. A tesztelni kívánt antibiotikumok
A földművelésügyi miniszter. rendelete. az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások
A földművelésügyi miniszter /2015. ( ) FM rendelete az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről szóló 148/2007. (XII. 8.)
A legújabb adatok összefoglalása az antibiotikum rezisztenciáról az Európai Unióban
A legújabb adatok összefoglalása az antibiotikum rezisztenciáról az Európai Unióban Legfontosabb tények az antibiotikum rezisztenciáról A mikroorganizmusok antibiotikumokkal szemben kialakuló rezisztenciája
Újabb adatok a baromfi mycoplasmosisairól
Újabb adatok a baromfi mycoplasmosisairól Stipkovits László RT-Europe Kutatási Központ, Mosonmagyaróvár, Hungary Baromfiegészségügyi Társaság November 19, 2012 Budapest Házityúkban és pulykában előforduló
XV. évfolyam, 2. szám, Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS
XV. évfolyam, 2. szám, 202 Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS Élőállat és Hús Élőállat és Hús XV. évfolyam, 2. szám, 202 Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő Dr. Stummer Ildikó Tartalomjegyzék Piaci
A földművelésügyi miniszter /2016. ( ) FM rendelete. A 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet 1. számú melléklete az 1. melléklet szerint módosul.
A földművelésügyi miniszter /2016. ( ) FM rendelete az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről szóló rendelet módosításáról
Pulyka légzőszervi betegségek
Pulyka A kórokozók Légzőszervi Gyakorlati helyzet Betegségek Alacsony patogenitású madárinfluenza XXIII. DERZSY NAPOK 2015. június 4-5. Zalakaros A jelenlegi megoldások Merial Avian Technical Services
MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA. SzIE ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK (2016. JANUÁR 25-28.)
MTA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA SzIE ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK (2016. JANUÁR 25-28.) BAKTERIOLÓGIA VIROLÓGIA, IMMUNOLÓGIA 2015. évi 42. füzet ELŐSZÓ Kedves Kolleganők
1. számú melléklet a 45/2009. (IV. 11.) FVM rendelethez
1. számú melléklet a 45/2009. (IV. 11.) FVM rendelethez 1. számú melléklet a 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelethez Az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének
Evolúció ma: az antibiotikum rezisztencia a baktériumoknál
Evolúció ma: az antibiotikum rezisztencia a baktériumoknál Dr. Jakab Endre, adjunktus Magyar Biológia és Ökológia Intézet, Babeş-Bolyai Tudományegyetem ejakab@hasdeu.ubbcluj.ro Tartalom az antibiotikum
RESPIG felmérések termelési és gazdasági eredményeinek összefoglalása
RESPIG felmérések termelési és gazdasági eredményeinek összefoglalása SERTÉSAKADÉMIA 1.2.0 (Budapest, 2012. február 18.) Dr. Ózsvári László Az állattartó telepeken, mint vállalkozásokban a fő cél a gazdasági
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. szeptember 7. Élıállat és Hús 2009. 35. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja:
Kutatási terület: Haszonállatok egészségvédelme, állománydiagnosztika
Dr. Abonyi Tamás Tanulmányok: Állatorvostudományi Egyetem, 1981. Kutatási terület: Haszonállatok egészségvédelme, állománydiagnosztika Korábbi munkahelyek: MTA Mezőgazdasági Kutató Intézet Kísérleti Gazdasága
A BRDC KÓROKTANA ÉS TÜNETTANA AETIOLOGY AND CLINICAL SIGNS OF BRDC
Nemzetközi Szarvasmarha Akadémia Szarvasmarha telepi BRDC menedzsment a gyakorlatban Budapest, 2012. november 30. A BRDC KÓROKTANA ÉS TÜNETTANA AETIOLOGY AND CLINICAL SIGNS OF BRDC Fodor László Szent István
A SERTÉS HÚSVIZSGÁLATA
A SERTÉS HÚSVIZSGÁLATA 854/2004/EK AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE AZ EMBERI FOGYASZTÁSRA SZÁNT ÁLLATI EREDETŰ TERMÉKEK HATÓSÁGI ELLENŐRZÉSÉNEK MEGSZERVEZÉSÉRE VONATKOZÓ KÜLÖNLEGES SZABÁLYOK
LAJOS ZOLTÁN DUO-BAKT ÁLLATORVOSI OS MIKROBIOLÓGIAI O LABORATÓRIUM. (Kómár emléknap, 2012.09.15. Budapest MÁOK Pest megye)
MACSKÁK FELSŐ Ő LÉGÚTI BAKTERIÁLIS MEGBETEGEDÉSEI LAJOS ZOLTÁN DUO-BAKT ÁLLATORVOSI OS MIKROBIOLÓGIAI O LABORATÓRIUM (Kómár emléknap, 2012.09.15. Budapest MÁOK Pest megye) RHINITISEK, RHINOSINUSITISEK
A SZARVASMARHA LÉGZŐSZERVI BETEGSÉG-KOMPLEXE
VII. Praxismenedzsment Konferencia Budapest, 2013. november 23. A SZARVASMARHA LÉGZŐSZERVI BETEGSÉG-KOMPLEXE Fodor László Szent István Egyetem, Állatorvos-tudományi Kar, Járványtani és Mikrobiológiai Tanszék
Az elmúlt egy év élelmiszer-biztonsági és ellenőrzési tapasztalatai
Az elmúlt egy év élelmiszer-biztonsági és ellenőrzési tapasztalatai dr. Bognár Lajos élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkár, Budapest, 2012. március 27. Állati
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. október 19. Élıállat és Hús 2009. 41. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
Herceg Esterházy Miklós Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium TANMENET. 10044-12 Élelmiszer, fogyasztóvédelem modul
Herceg Esterházy Miklós Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium TANMENET a 10044-12 Élelmiszer, fogyasztóvédelem modul általános élelmiszerismeretek, fogyasztóvédelem tantárgyból a TÁMOP-2.2.5.A-12/1-2012-0038
Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Doktori Iskola. Some aspects of urogenital tract diseases of female breeding swine
Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Doktori Iskola Some aspects of urogenital tract diseases of female breeding swine Doktori értekezés tézisei Készítette dr. Biksi Imre Budapest 2002 Szent István
Fertőzésekkel szembeni immunitás, immunizálás
Fertőzésekkel szembeni immunitás, immunizálás 1. Mit jelentenek az epitóp és a protektív antigén kifejezések? 2. Hasonlítsd össze a természetes és az adaptív immunválaszt! 3. Mi a vakcina? 4. Sorold fel
MEZŐGAZDASÁG ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Mezőgazdaság ismeretek emelt szint 1811 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 16. MEZŐGAZDASÁG ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a vizsgázók
Mometazon furoát (monohidrát formájában)
1. AZ ÁLLATGYÓGYÁSZATI KÉSZÍTMÉNY NEVE Posatex szuszpenziós fülcsepp kutyák részére 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL Hatóanyagok: Orbifloxacin Mometazon furoát (monohidrát formájában) Posakonazol 8,5
Légzőszervi betegségek számokban
1. oldal (összes: 7) 2. oldal (összes: 7) Az intenzív baromfitartásban nagyon sok állatot tartanak zártan, alapvetően kis területen, ami járványügyi szempontból a Mycoplasma kórokozóknak nagyon kedvező
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2010. április 19. Élıállat és Hús Élıállat és Hús 2010. 14. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu
A 2014/11. SZÁM TARTALMA. Sárközi R., Makrai L., Tóth A., Fodor L.: Pásztiné G. E., Gálfi P., Molnár Zs., Csavojetz A., Meggyesházi N.
A 2014/11. SZÁM TARTALMA SERTÉS Sárközi R., Makrai L., Tóth A., Fodor L.: Hazai Actinobacillus pleuropneumoniae törzsek antibiotikum-érzékenysége Pásztiné G. E., Gálfi P., Molnár Zs., Csavojetz A., Meggyesházi
A hazai vadegészségügy és vadgazdálkodás aktuális kérdései március 20. Az afrikai sertéspestisjárványhelyzet alakulása Európában
A hazai vadegészségügy és vadgazdálkodás aktuális kérdései 2018. március 20. Az afrikai sertéspestisjárványhelyzet alakulása Európában Dr. Nemes Imre elnökhelyettes, NÉBIH Afriai sertéspestis (ASP, ASF)
Javítóvizsga 2013/2014. Annus Anita. Az állati test bonctani felépítése. Az elemek, vegyületek, sejtek, szövetek, szervek,szervrendszerek, szervezet.
Javítóvizsga 2013/2014 Annus Anita 9.a Anatómia Az állati test bonctani felépítése. Az elemek, vegyületek, sejtek, szövetek, szervek,szervrendszerek, szervezet. A csontok feladata, felépítése, csont szerkezete,
DE-OEC Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszék ANTIBIOTIKUMOK AZ ANESZTEZIOLÓGIÁBAN ÉS AZ INTENZÍV TERÁPIÁBAN
DE-OEC Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszék ANTIBIOTIKUMOK AZ ANESZTEZIOLÓGIÁBAN ÉS AZ INTENZÍV TERÁPIÁBAN Debrecen, 2006. 12. 04. Dr. Kincses József a kórokozók egy lépéssel mindig előttünk fognak
INVE LAURA FIT 0,25. A glicerin monolaurát a laurinsav monogliceridje (a laurinsav (C12:0) észtere a glicerinnel).
INVE LAURA FIT 0,25 Összetevők: Glicerin monolaurát (GML) és laurinsav. A glicerin monolaurát a laurinsav monogliceridje (a laurinsav (C12:0) észtere a glicerinnel). Aktivitás: A laurinsav egy telített,
Várandós nők Streptococcus agalactiaeszűrése
Várandós nők Streptococcus agalactiaeszűrése MALDI-TOF MS módszerrel Pappné Ábrók Marianna, Arcson Ágnes, Urbán Edit, Deák Judit Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar Klinikai Mikrobiológiai
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal 4.1. Edelényi Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály 3780 Edelény, Belvárosi u. 1. Telefon: 06-48-512-294; Fax: 06-48-346-372,
I. MELLÉKLET GYÓGYSZERKÉSZÍTMÉNYEK NEVEI, GYÓGYSZERFORMÁI, ÁLLATFAJTÁK, ALKALMAZÁSI MÓDOK, FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY JOGOSULTJAI A TAGÁLLAMOKBAN
I. MELLÉKLET GYÓGYSZERKÉSZÍTMÉNYEK NEVEI, GYÓGYSZERFORMÁI, ÁLLATFAJTÁK, ALKALMAZÁSI MÓDOK, FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY JOGOSULTJAI A TAGÁLLAMOKBAN EMEA/CVMP/269630/2006-HU július 2006 1/7 Tagállam Belgium
L 213/42 Az Európai Unió Hivatalos Lapja
L 213/42 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2008.8.8. A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (2008. július 30.) az állatbetegségek Közösségen belüli bejelentéséről szóló 82/894/EGK tanácsi irányelvnek a bejelentési kötelezettség
AZ AFRIKAI SERTÉSPESTIS BEHURCOLÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI ÉS A MEGELŐZÉSÉRE TETT INTÉZKEDÉSEK
AZ AFRIKAI SERTÉSPESTIS BEHURCOLÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI ÉS A MEGELŐZÉSÉRE TETT INTÉZKEDÉSEK NÉBIH Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóság Dr. Márton Lázár Dr. Földi Zsolt Dr. Kocsis Melinda 2015. Kóroktan
Campylobacter a baromfi ólban, Campylobacter az asztalunkon. Dr. Molnár Andor Állatorvos, tudományos munkatárs Pannon Egyetem, Georgikon Kar
Campylobacter a baromfi ólban, Campylobacter az asztalunkon Dr. Molnár Andor Állatorvos, tudományos munkatárs Pannon Egyetem, Georgikon Kar Bemutatkozás Ausztria-Magyarország határon átnyúló együttműködési
A évi európai pontprevalencia vizsgálatok jellemzői I.
Antimikrobiális szer alkalmazás a hazai és európai kórházakban és bentlakásos szociális intézményekben az európai pont-prevalencia vizsgálatok eredményei alapján dr. Kurcz Andrea, dr. Hajdu Ágnes, Veress
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. július 13. Élıállat és Hús 2009. 27. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
Húsmarhatartók adminisztrációs kötelezettségei különösen az ENAR tekintetében
Húsmarhatartók adminisztrációs kötelezettségei különösen az ENAR tekintetében Panda György ENAR Koordinátor Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Jogszabályi háttér Az állattenyésztésről szóló 1993.
Aktualitások. Dr. Oravecz Márton elnök március 24. Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Aktualitások A hazai vadegészségügy és vadgazdálkodás aktuális kérdései konferencia Dr. Oravecz Márton elnök 2015. március 24. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági
www.tantaki.hu Oldal 1
www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi
1. AZ ÁLLATGYÓGYÁSZATI KÉSZÍTMÉNY NEVE. Remacycline L.A. 200 mg/ml oldatos injekció A.U.V. Oxitetraciklin 2. HATÓ- ÉS SEGÉDANYAGOK MEGNEVEZÉSE
A KÜLSŐ CSOMAGOLÁSON ÉS A KÖZVETLEN CSOMAGOLÁSON FELTÜNTETENDŐ ADATOK Papírdoboz 50 ml-es, 100 ml-es, 250 ml-es és 500 ml-es injekciós üvegnek és címke 100 ml, 250 ml, 500 ml üvegre 1. AZ ÁLLATGYÓGYÁSZATI
Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft., Biológiai K+F+I Osztály, Mosonmagyaróvár
TEJSAVBAKTÉRIUMOK ÉS BIFIDOBAKTÉRIUMOK ÉLŐSEJT-SZÁMÁNAK SZELEKTÍV MEGHATÁROZÁSÁRA SZOLGÁLÓ MÓDSZEREK ÖSSZEHASONLÍTÓ ÉRTÉKELÉSE ÉS ALKALMAZÁSA SAVANYÚ TEJTERMÉKEK MIKROBIOLÓGIAI MINŐSÉGÉNEK ELLENŐRZÉSÉRE
BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Aktil Duo 400 mg/57mg/5 ml por belsoleges szuszpenzióhoz. amoxicillin/klavulánsav
Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Aktil Duo 400 mg/57mg/5 ml por belsoleges szuszpenzióhoz amoxicillin/klavulánsav
Antibiotikum érzékenyégi vizsgálatokhoz ajánlott táptalajok: Mueller-Hinton agar
Szakmai tájékoztató az EUCAST antibiotikum érzékenység vizsgálati rendszerére való áttéréshez Útmutató aerob baktériumok antibiotikum érzékenységének korongdiffúziós meghatározásához Összeállította: Dr.
Környezetgazdálkodási agrármérnök BSc Záróvizsga TÉTELSOR
Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Víz- és Környezetgazdálkodási Intézet H-4002 Debrecen, Böszörményi út 138, Pf.: 400 Tel: 52/512-900/88456, email: tamas@agr.unideb.hu Környezetgazdálkodási
Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde
Egészséges táplálkozás Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Szívbarát szivárvány Értelmezési példa A lényeg, hogy húsfélékből napi 2-3 egységet javasolt fogyasztani. 1 egységnyi mennyiségek: 5-10
ÖSSZEFOGLALÓ A ÉVI AUDITOKRÓL ÉS BELSŐ ELLENŐRZÉSEKRŐL
ÖSSZEFOGLALÓ A 2009. ÉVI AUDITOKRÓL ÉS BELSŐ ELLENŐRZÉSEKRŐL 2009. ÉVI FELÜLVIZSGÁLATI PROGRAM VÉGREHAJTÁSA A 2009. évben módosított eljárási utasítás értelmében, 2009. évben is kéttípusú felülvizsgálat
ASP a Cseh Köztársaságban
ASP a Cseh Köztársaságban Topigs Norsvin Danubia Workshop 2017 Simon Amstutz Sertéshús termelés Csehországban Egy főre jutó sertéshús fogyasztás 40 kg évente Önellátottság ~40% 1998-2011 kocaállomány csökkenés
4.4 BIOPESZTICIDEK. A biopeszticidekről. Pécs Miklós: A biotechnológia természettudományi alapjai
4.4 BIOPESZTICIDEK A mezőgazdasági termelésnél a kártevők irtásával, távoltartásával növelik a hozamokat. Erre kémiai szereket alkalmaztak, a környezeti hatásokkal nem törődve. pl. DDT (diklór-difenil-triklór-etán)
A telepi járványvédelem jelentősége. Mocsári Endre DVM, PhD Bikal, november 22.
A telepi járványvédelem jelentősége Mocsári Endre DVM, PhD Bikal, 2018. november 22. Járványvédelem definíciója Járványvédelem azon tevékenységek összessége, amivel megvéded az állományodat a betegségektől
17.2. ábra Az immunválasz kialakulása és lezajlása patogén hatására
11. 2016. nov 30. 17.2. ábra Az immunválasz kialakulása és lezajlása patogén hatására 17.3. ábra A sejtközötti térben és a sejten belül élő és szaporodó kórokozók ellen kialakuló védekezési mechanizmusok
Lokális cselekvés. Előadó: Hegedűs Imre Készítették: Fehér Viktória és Glaszhütter Anett Debrecen,
Lokális cselekvés Előadó: Hegedűs Imre Készítették: Fehér Viktória és Glaszhütter Anett Debrecen, 2011. 05.27. Felvezető: Tiboldi Lajos Név: Ica Apja neve: 15548 SAPHIR-ET Eredményei: 2009 Hódmezővásárhelyi
Beszámoló a XXIV. WPSA kongresszus állategészségügyi témájú előadásairól. Dr. Kőrösi László
Beszámoló a XXIV. WPSA kongresszus állategészségügyi témájú előadásairól Dr. Kőrösi László Baromfi állategészségügyi előadások Baromfi egészségügy és járványvédelem blokk minden nap Általános járványvédelmi
Témavezetők és témabizottsági tagok: Dr. Fodor László, egyetemi tanár Állatorvostudományi Egyetem Járványtani és Mikrobiológiai Tanszék témavezető
Témavezetők és témabizottsági tagok: Dr. Fodor László, egyetemi tanár Állatorvostudományi Egyetem Járványtani és Mikrobiológiai Tanszék témavezető Dr. Makrai László Állatorvostudományi Egyetem Járványtani
A B C D. Támogatható állatfajok. szarvasfélék
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2011. évi 33. szám 5679 1. melléklet a 23/2011. (III. 28.) VM rendelethez 1. számú melléklet a 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelethez Az egyes állatbetegségek megelõzésével, illetve
I. SZÁMÚ MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA 1/19
I. SZÁMÚ MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA 1/19 1. AZ ÁLLATGYÓGYÁSZATI KÉSZÍTMÉNY NEVE NAXCEL 100 mg/ml szuszpenziós injekció sertéseknek 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL Egy ml tartalmaz:
Sertés diagnosztikai vizsgálatok 2014
Sertés diagnosztikai vizsgálatok 2014 Szerológia (antitestek) - Különálló vizsgálati szolgáltatások Actinobacillus pleuropneumoniae (APP) szűrés Actinobacillus pleuropneumoniae (APP) ApxIV antitestek Actinobacillus
A 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet 7. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
A földművelésügyi miniszter /2016. ( ) FM rendelete az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről szóló rendelet módosításáról
Antimikrobiális rezisztencia - komoly élelmiszerbiztonsági probléma
Antimikrobiális rezisztencia - komoly élelmiszerbiztonsági probléma Az antimikrobiális rezisztencia a baktériumokban létrejövő olyan tulajdonság, amely alapján lehetővé válik, hogy a baktériumok elpusztítására
I. sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA
I. sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA 1 1. AZ ÁLLATGYÓGYÁSZATI KÉSZÍTMÉNY NEVE Meloxidyl 1,5 mg/ml belsőleges szuszpenzió kutyáknak 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL 1 ml tartalmaz
Az ember szervezete és egészsége. Biológia verseny. 8. osztály. 2014. április 25. A feladatok megoldására rendelkezésre álló idő : 60 perc KÓDSZÁM:
Az ember szervezete és egészsége Biológia verseny 8. osztály 2014. április 25. A feladatok megoldására rendelkezésre álló idő : 60 perc KÓDSZÁM: Türr István Gimnázium és Kollégium 1. A tápcsatorna szervei
Afrikai sertéspestis Romániában. Dr. Adrian Balaban
Dr. Adrian Balaban Afrikai sertéspestis európai térképe (forrás: OIE) 2017.09.18. Első fázis 2013-tól Románia különféle intézkedéseket tett az ASP vírus országon belüli megjelenésének megakadályozására
Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Doktori Iskola. Háziállatokból izolált Histophilus somni törzsek összehasonlító vizsgálata
Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Doktori Iskola Háziállatokból izolált Histophilus somni törzsek összehasonlító vizsgálata PhD értekezés tézisei Készítette: Dr. Jánosi Katalin Témavezet : Dr.
Az antibiotikum felhasználás csökkentésének lehetőségei a hazai gyakorlatban. Dr. Sándor Gergely Derzsy napok
Az antibiotikum felhasználás csökkentésének lehetőségei a hazai gyakorlatban Dr. Sándor Gergely Derzsy napok 2019.06.06 Mikor használunk antibiotikumot a baromfiaknál? PROPHYLAXIS fogadjuk Enróra abból
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. május 4. Élıállat és Hús 2009. 17. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
-pl. baktériumok és gombák toxinjai, mérgező növények, mérgező állati termékek, növényvédő szerek, különböző szennyező anyagok
ÉLELEM ÚTJÁN TERJEDŐ MEGBETEGEDÉSEK = elfogyasztott ételben, italban levő mérgező hatású anyag (mikroorganizmus, mérgező növény, vegyi anyag) okoz Jellemzői: rövid lappangási idő heveny, robbanásszerű
Új szempontok a tőgygyulladás gazdaságos és szakszerű gyógykezeléséhez. Dr. Jánosi Szilárd NÉBIH-ÁDI
Új szempontok a tőgygyulladás gazdaságos és szakszerű gyógykezeléséhez Dr. Jánosi Szilárd NÉBIH-ÁDI Ózsvári L.: A szarvasmarha állomány-egészségügy gazdasági kérdései In: W. Hofmann H. Hofmann, Ózsvári
Javaslat A TANÁCS RENDELETE
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2012.10.3. COM(2012) 578 final 2012/0280 (NLE) Javaslat A TANÁCS RENDELETE a tejsavnak a szarvasmarhák hasított testén található felületi mikrobiológiai szennyeződések csökkentésére
A Fejér Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága alaptevékenysége, feladat- és hatásköre
A Fejér Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága alaptevékenysége, feladat- és hatásköre Az igazgatóság tevékenységére vonatkozó fontosabb ágazati jogszabályok és szabályzatok: 328/2010.
Tájékoztató szív- és érrendszeri betegségekről és azok megelőzéséről
Erre majd együtt mászunk fel! Tájékoztató szív- és érrendszeri betegségekről és azok megelőzéséről Bayer Hungária Kft. 1123 Budapest, Alkotás u. 50. www.szeretemazeletem.hu Az érelmeszesedéstől az infarktusig
Ásványi anyagok. Foszfor (P)
Ásványi anyagok Az ásványi anyagok azon csoportját, amelyek a szervezetünkben, a test tömegének 0,005%-ánál nagyobb mennyiségben vannak jelen, makroelemeknek nevezzük. Azokat az elemeket, amelyek ennél
Liofilchem Chromatic termékcsalád
Liofilchem Chromatic termékcsalád Kromogénes tápközegek mikrobaazonosításhoz és az antibiotikum rezisztencia vizsgálatához Liofilchem Chromatic Salmonella Szelektív kromogénes tápközeg a Salmonella spp.
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. március 23. Élıállat és Hús 2009. 11. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
NANOS. Patient Brochure. Endokrin orbitopathia (Graves-Basedow-kór)
NANOS Patient Brochure Endokrin orbitopathia (Graves-Basedow-kór) Copyright 2015. North American Neuro-Ophthalmology Society. All rights reserved. These brochures are produced and made available as is
BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Standacillin 200 mg/ml por oldatos injekcióhoz. ampicillin
39 261/55/07 BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Standacillin 200 mg/ml por oldatos injekcióhoz ampicillin Mielott elkezdené alkalmazni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi