Alapszakonként eltérő költségtérítés: mennyit fizetünk? II.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Alapszakonként eltérő költségtérítés: mennyit fizetünk? II."

Átírás

1 Alapszakonként eltérő : mennyit fizetünk? II. Költségtérítéses képzések hét népszerű esetében Az itt olvasható elemzés egy cikksorozat második része. A internetes oldalon már letölthető első elemzés kilenc népszerű i díjainak alakulását ismerteti. Ehhez hasonlóan a következőkben hét további i inek változásait mutatjuk be a -es és a 2007/2008-as tanévre vonatkozóan. A es képzések térítési díjai a -es tanévhez képest 2007/2008-ra szinte minden esetében emelkedni fognak. A növekedés azonban minden esetében különbözik, pontos arányát az adatok alapján nem lehet pontosan meghatározni. A táblázatokban látható i k a Felsőoktatási felvételi tájékoztatóból származnak, ahol az intézményeknek kötelező közzétenni a vonatkozó tanév hallgatók által fizetendő térítési díjainak összegét. Az összehasonlítást nehezíti, hogy míg -ben egy összeghatárt adtak meg az intézmények, addig a 2007/2008-as tanévre vonatkozóan pontos t határoztak meg. Néhány tendencia azonban így is megállapítható: A ek tehát tanévről tanévre növekszik. Az egyes okon fizetendő i k természetesen nagyon különböznek (akár egy képzési területen belül is). A tagozatok között is vannak eltérések: a levelező tagozatokon általában kevesebbet kell fizetniük a hallgatóknak, mint a nappali tagozatokon. Végül fontos megjegyezni, hogy a -es tanév esetében a finanszírozási formában a túljelentkezések aránya sem volt olyan magas, mint az államilag támogatott képzések esetében. Az itt olvasható elemzés a következő 7 i díjainak változását mutatja be: programtervező informatikus; nemzetközi tanulmányok; nemzetközi gazdálkodás; matematika; villamosmérnöki; ápolás és betegellátás; anglisztika. Programtervező informatikus: egy jó befektetés A programtervező informatikus nál is jellemző, hogy a levelező tagozatokon átlagosan kevesebbet kell fizetniük a hallgatóknak, mint a nappali tagozatokon. Ugyanakkor az eltérő összegmegadási gyakorlat miatt nehéz pontos összehasonlítást végezni mind a tagozatok, mind az évek esetében.. Míg a -es tanévre az intézmények/karok csak egy összeghatárt adtak meg, addig 2007/2008-ban már pontos összegben határozták meg a díjakat. Az bizonyos, hogy emelkedett a hallgatók által fizetendő összeg az EKF-TTK-n, a veszprémi és a pécsi informatikai karon. Az utóbbiak esetében, míg a -es tanévben akár , illetve forintot fizethettek a hallgatók félévenként, addig ez a 2007/2008-as tanévtől a veszprémi karnál egységesen , míg a pécsi karnál forint lesz. A 2007/2008-as tanévben a programtervező informatikus ra felvett hallgatók karonként eltérő t fognak fizetni. Míg az NYF-TTFK diákjai félévenként forintot, addig a veszprémi kar hallgatói több mint kétszer ennyit fizetnek a nappali tagozaton. A levelező tagozatokon a 2007/2008-as tanévben több karon a nappali tagozat ével egyenlő t határozott meg az intézmény. A tagozatok között a legnagyobb 1

2 különbség az EKF-TTK-n van, ahol sokkal kevesebbet, forintot fizetnek félévenként a hallgatók, a nappali tagozat forintos éhez képest. A jelentkező és felvehető hallgatók számát, arányát természetesen a szak iránti érdeklődés mellett a központilag meghatározott felvehető létszám is befolyásolja. Az azonban elmondható, hogy ebben a finanszírozási formában nagyarányú túljelentkezés egyik karra sem volt. A nappali tagozaton a legtöbb hallgatót az ELTE-IK, a levelező tagozaton pedig az SZTE-TTK vette fel a -es tanévre. Az egyre népszerűbbé váló informatikai ok jó befektetést jelenthetnek, hiszen más okhoz képest nem magasabb a ek, ugyanakkor a munkaerőpiac szempontjából megbízható diplomát és jól jövedelmező álláslehetőségeket kaphatnak a hallgatók. A programtervező informatikus es képzéseinek térítési díjai ( és 2007/2008) és a jelentkezők/felvettek létszáma () Programtervező informatikus DE-IK EKF-TTK ELTE-IK ME-GÉK NYF-TTFK PE-MIK PTE-TTK SZTE-TTK Programtervező informatikus Jelentkezők (fő) Felvettek (fő) Jelentkezők (fő) Felvettek (fő) DE-IK EKF-TTK ELTE-IK ME-GÉK NYF-TTFK PE-MIK PTE-TTK SZTE-TTK

3 Nemzetközi tanulmányok: alacsonyabb ek az állami fenntartású karokon A nemzetközi tanulmányok on továbbtanulók a többi szakokhoz képest magasabb re számíthatnak. Az egyes karokon fizetendő k között nagy eltérések mutathatók ki. Míg a -es tanévben az egyik karon forintot, addig a másikon akár 2000 eurót is fizethettek a hallgatók félévente. A legmagasabb t elsősorban a nem állami intézmények nappali tagozatán fizetnek a hallgatók. A Felsőoktatási felvételi tájékoztató adatai szerint a -es tanévre a legmagasabb t a NÜF-IBS, a KJF, a PPKE-BTK, a ZSKF és az ÁVF kéri. Az állami intézmények közül pedig a Budapesti Corvinus Egyetem karán fizethetnek magasabb t a hallgatók. A 2006-ban közzétett adatok szerint a nappali tagozatokhoz képest a levelező tagozatokon a legtöbb kar alacsonyabb t kér a hallgatóktól; ugyanakkor ez változatlan a BCE-TK, az NYF-GTFK és a PE-BTK esetében. A 2007/2008-as tanévre átlagosan többet fizetnek a hallgatók mind a nappali, mind a levelező tagozaton. A legmagasabb t nappali tagozaton a BCE-TK, levelező tagozaton pedig a ZSKF hallgatói fogják fizetni. Meglepő, hogy a 2007/2008-as tanévre csak 5 kar hirdetett meg levelező tagozatos alapképzést. Az népszerűsége ellenére a es képzésekre nem volt számottevő túljelentkezés sem a nappali, sem a levelező tagozat esetében. Míg 2006-ban a legtöbben nappali tagozaton a NÜF-IBS képzésére, addig levelező tagozaton a népszerű BCE-TK-ra jelentkeztek, de ugyanezeknél a karoknál volt a legmagasabb a felvettek létszáma is. A nemzetközi tanulmányok es képzéseinek térítési díjai ( és 2007/2008) és a jelentkezők/felvettek létszáma () Nemzetközi tanulmányok ÁVF BCE-TK BDF-BTK EKF-GTK KJF NÜF-IBS 2000 euró euró NYF-GTFK PE-BTK PPKE-BTK SZE-JGK BA SZE-JGK EGYETEMI SZTE-ÁJK ZSKF

4 Nemzetközi tanulmányok Jelentkezők (fő) Felvettek (fő) Jelentkezők (fő) Felvettek (fő) ÁVF BCE-TK BDF-BTK EKF-GTK KJF NÜF-IBS NYF-GTFK PE-BTK PPKE-BTK SZE-JGK BA SZE-JGK EGYETEMI SZTE-ÁJK ZSKF Nemzetközi gazdálkodás: növekvő ek A nemzetközi gazdálkodás on fizetendő a nemzetközi tanulmányok hoz hasonló tendenciát mutat: a nappali tagozaton magasabb t kell fizetni, mint a levelező tagozaton, valamint a 2007/2008-as tanévre a díjak emelkedni fognak. Míg nappali tagozaton -ben akár forintot is fizethettek a hallgatók félévente (PE-GTK), addig 2007/2008-ra a legalacsonyabb összeg forint lesz félévente. A legmagasabb t a nem állami fenntartású karokon kell fizetniük a hallgatóknak: magas az összeg a BKF, a MÜTF és a ZSKF esetében is. Az állami fenntartású intézmények közül a Budapesti Gazdasági Főiskola karán és a Szolnoki Főiskolán kell magasabb t fizetniük a hallgatóknak. A levelező tagozatokon szintén ez a tendencia figyelhető meg. A legmagasabb t a BKF, a BGF-KKFK és a ZSKF hallgatói fizetik. A 2007/2008-as tanévre körülbelül 4-5 százalékkal emelkednek a ek i. A növekedés pontos arányát ugyanakkor az eltérő összegmegadási gyakorlat miatt nehéz meghatározni. A legmagasabb t szintén a BKF hallgatói fogják fizetni, míg a legkevesebbet valószínűleg a Miskolci Egyetem gazdasági karán. A levelező tagozaton a ek alig növekedtek. A -es tanévre a nemzetközi gazdálkodás on a nappali és levelező tagozatra jelentkezők és felvettek száma nagyon eltérő. Míg nappali tagozatra összesen 31 főt, addig levelező tagozatra 113 főt vettek fel. Igaz, ezeket a számokat a felvehető keretszám is nagyban befolyásolja, ugyanakkor a túljelentkezés ezen esetében is elhanyagolható. 4

5 A nemzetközi gazdálkodás es képzéseinek térítési díjai ( és 2007/2008) és a jelentkezők/felvettek létszáma () Nemzetközi gazdálkodás BCE-GTK BGF-KKFK BKF BME-GTK ME-GTK MÜTF NYME-KTK SZF TPF PE-GTK ZSKF Nemzetközi gazdálkodás Jelentkezők (fő) Felvettek (fő) Jelentkezők (fő) Felvettek (fő) BCE-GTK BGF-KKFK BKF ME-GTK MÜTF NYME-KTK SZF TPF PE-GTK ZSKF Matematika: nagy különbségek a tagozatok között A matematika esetében fizetendő ek nagy különbségeket mutatnak tagozatonként, illetve karonként egyaránt. A közzétett adatok alapján a legalacsonyabb i díjat a -es és a 2007/2008-as tanévben is a BDF-TTK-n határozták meg. Míg -ben forintot, addig a következő tanévben már forintot kell fizetniük a hallgatóknak félévente. Az összehasonlítást nehezíti a ek összegét megadó gyakorlat: míg -ben összeghatárokat, illetve kreditenként fizetendő t, addig a 2007/2008-as tanévre 5

6 pontos díjat adtak meg a Felsőoktatási felvételi tájékoztatóban. Az bizonyos, hogy a ek ennél az nál is növekedni fognak, és a levelező tagozaton kevesebbet kell fizetni, mint a nappali tagozaton. A legmagasabb i t a 2007/2008-as tanévben valószínűleg a BME, az ELTE és az EKF hallgatói fogják fizetni. Félévente forint a a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, míg az ELTE-n forint. Megfelelő számú jelentkezés esetén levelező tagozatos képzést 2007/2008-ban csak 5 karon indítanak: a legmagasabb t valószínűleg a szegedi egyetem karán kérnek majd a hallgatóktól; félévente forintot. A matematika es formájában 100 százalékos volt a bejutási arány: míg nappali tagozatra 16, addig levelező tagozatra 33 fő jelentkezett és ugyanennyi nyert felvételt a -es tanévre. A matematika es képzéseinek térítési díjai ( és 2007/2008) és a jelentkezők/felvettek létszáma () Matematika BDF-TTK Ft BME-TTK 9000/KREDIT DE-TTK EKF-TTK ELTE-TTK NYF-TTFK PTE-TTK SZTE-TTK Matematika Jelentkezők Felvettek (fő) Jelentkezők Felvettek (fő) (fő) (fő) BDF-TTK BME-TTK DE-TTK EKF-TTK ELTE-TTK NYF-TTFK PTE-TTK SZTE-TTK Villamosmérnöki : legmagasabb a budapesti egyetemen Jó befektetés lehet, ha valaki a villamosmérnöki ot választja, akár es finanszírozási formában is. A -es tanévben a ek félévente fizetendő mindegyik kar esetében forint alatt maradt. 6

7 Nehezen megállapítható a BME-VIK-en fizetendő összeg, hiszen itt kreditenként határozzák meg a összegét. A -es tanévben magas a díj a veszprémi, valamint a pécsi egyetem műszaki karain. Ugyanakkor a levelező tagozaton a legalacsonyabb t, félévente forintot, a veszprémi karon kell fizetni. Érdekes, hogy a nappali és a levelező tagozatok között a ek átlagában nincs nagy különbség. Van olyan kar is, ahol a levelező tagozaton többet kell fizetni, mint a nappali tagozaton. A 2007/2008-as tanévben a 7 kar közül nappali tagozatos képzést 5 kar hirdetett meg; átlag feletti t kell fizetni majd a BME-VIK, a PE-MIK és a PTE-PMMK hallgatóinak. A legmagasabb t, félévente forintot, a budapesti egyetem villamosmérnöki karán fizetnek majd a hallgatók. on a legalacsonyabb t, félévente forintot, a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Karán fizetnek a hallgatók a 2007/2008-as tanévben. os képzést csak 5 kar hirdetett meg: ezen a tagozaton a ek átlaga sokkal alacsonyabb, mint a nappali tagozaton. A legmagasabb t az SZE-MTK diákjai fizetik majd: félévente forintot. A villamosmérnöki esetében mind a nappali, mind a levelező tagozatra sokan jelentkeztek. A BME-VIK népszerűsége a es finanszírozási formánál is érvényes. ra 37 főből 33-at felvettek, míg a levelező tagozaton 99 jelentkezőből 92 felvételizett sikeresen. Sokan jelentkeztek a BMF-KVK nappali tagozatára is: 30 felvételiző 73 százaléka jutott be a karra. A villamosmérnöki es képzéseinek térítési díjai ( és 2007/2008) és a jelentkezők/felvettek létszáma () Villamosmérnöki BME-VIK 7700/KREDIT BMF-KVK DE-TTK ME-GÉK PE-MIK PTE-PMMK (BSC) PTE-PMMK (EGYETEMI) SZE-MTK (BSC) SZE-MTK (EGYETEMI)

8 Villamosmérnöki Jelentkezők (fő) Felvettek (fő) Jelentkezők (fő) Felvettek (fő) BME-VIK BMF-KVK DE-TTK ME-GÉK VE-MK ((2007/2008-től PE-MIK) PTE-PMMK (BSC) PTE-PMMK (EGYETEMI) SZE-MTK (BSC) SZE-MTK (EGYETEMI) Ápolás és betegellátás: sok jelentkező magas Az ápolás és betegellátás esetében a ek szintén nagy eltéréseket mutat, főként karonként, de tagozatonként is. A -es tanévre közzétett i k alapján nehéz meghatározni, hogy hol fizetik a legmagasabb t. A legtöbb karnál azonban a nappali tagozaton a díja akár forint fölé is emelkedhet. A legalacsonyabb t, forintot az ME-BTK-n fizethetik a hallgatók. A levelező tagozatokon valamennyivel alacsonyabb a hallgatók által befizetendő összeg. Ezen a tagozaton csak két kar, az ME- BTK és az SE-EFK esetében emelkedett az összeg forintra vagy a fölé. A 2007/2008-as tanévben a es képzéseken a hallgatók által fizetendő díjak emelkedni fognak. on a legtöbbet a PTE-EFK-n fogják fizetni a diákok. Átlag feletti lesz a a DE-EFK, az SZTE-EFK és az SE-EFK esetében is. A levelező tagozaton ugyanakkor sokkal kevesebb a képzésért fizetendő összeg. Az SE- EFK-n félévente forintot, az SZE-ESZI-n , míg a PTE-EFK-n forint a félévente fizetendő összeg. A legkevesebbet a TSF-GFK diákjai fizetik majd; félévente forintot. A es képzéseken általában nem kell nagy túljelentkezéssel számolniuk a jelentkezőknek. Az ápolás és betegellátás esetében ez csak a nappali tagozatra vonatkozóan mondható el. A -es tanév nappali tagozatára a 31 jelentkezőből 28 főt fel is vettek. A levelező tagozaton ennél kedvezőtlenebb a felvételi arány: a 122 jelentkező 70,5 százalékát, 86 főt vettek fel a különböző karok ápolás és betegellátás ára. 8

9 Az ápolás és betegellátás es képzéseinek térítési díjai ( és 2007/2008) és a jelentkezők/felvettek létszáma () Ápolás és betegellátás DE-EFK ME-BTK PTE-EFK SE-EFK SZE-ESZI SZTE-EFK TSF-GFK Ápolás és Jelentkezők (fő) Felvettek (fő) Jelentkezők (fő) Felvettek (fő) betegellátás DE-EFK ME-BTK PTE-EFK SE-EFK SZE-ESZI SZTE-EFK TSF-GFK Anglisztika: nagy eltérések karonként Az anglisztika ot meghirdetett karokon fizetendő ek is széles határok között mozog. Ezt jól mutatja a PTE-BTK példája is, ahol a -es tanévben a nappali tagozaton és forint között mozgott a a Felsőoktatási felvételi tájékoztatóban közzétett adatok szerint forint fölé emelkedhetett a díj a DE-BTK, az ELTE-BTK, a KJF, a KRE-BTK, a PPKE-BTK és a PTE-BTK esetében is. A nappali tagozathoz képest -ben a levelező tagozaton átlagosan alacsonyabb volt a. A 2007/2008-as tanévben a egyik kar esetében sem emelkedhet forint fölé. A legmagasabb t, félévente forintot valószínűleg az EKF-BTK-n fizetik majd a hallgatók. Átlag feletti t kell fizetniük a diákoknak hat karon: az egri karon kívül az ELTE-BTK-n, a KJF-en, a KRE-BTK-n, a PPKE és a PTE bölcsészkarain is. Költségtérítéses finanszírozási formában levelező tagozatos képzést csak 6 kar hirdetett meg a 2007/2008-as tanévre. A legmagasabb t a pécsi kar, míg a legalacsonyabbat a nyíregyházi kar állapította meg. 9

10 Más szakokhoz képest valamennyivel magasabb a túljelentkezés aránya a nappali és levelező tagozatokon is. A nappali tagozaton az ELTE-BTK-n, a levelező tagozaton pedig a KJF-en volt a legmagasabb a jelentkezők száma. Az anglisztika es képzéseinek térítési díjai ( és 2007/2008) és a jelentkezők/felvettek létszáma () Anglisztika BDF-BTK DE-BTK EKF-BTK ELTE-BTK KJF KRE-BTK ME-BTK NYF-BMFK PE-BTK PPKE-BTK PTE-BTK SZTE-BTK Anglisztika Jelentkezők (fő) Felvettek (fő) Jelentkezők (fő) Felvettek (fő) BDF-BTK DE-BTK EKF-BTK ELTE-BTK KJF KRE-BTK ME-BTK NYF-BMFK PE-BTK PPKE-BTK PTE-BTK SZTE-BTK

ONLINE KUTATÁS A DIPLOMÁSOK MUNKAERŐ- PIACI ELHELYEZKEDÉSI ESÉLYEIRŐL OKTATÓI SZEMSZÖGBŐL

ONLINE KUTATÁS A DIPLOMÁSOK MUNKAERŐ- PIACI ELHELYEZKEDÉSI ESÉLYEIRŐL OKTATÓI SZEMSZÖGBŐL ONLINE KUTATÁS A DIPLOMÁSOK MUNKAERŐ- PIACI ELHELYEZKEDÉSI ESÉLYEIRŐL OKTATÓI SZEMSZÖGBŐL A felmérést koordinálta: Universitas Press Felsőoktatás-kutató Műhely, az Országos Felsőoktatási Információs Központ

Részletesebben

A hazai felsőoktatási felvétel néhány tendenciája

A hazai felsőoktatási felvétel néhány tendenciája 299 Polónyi István A hazai felsőoktatási felvétel néhány tendenciája Ebben az írásban a hazai felsőoktatási intézményekbe történő felvétel néhány jellemzőjét és tendenciáját igyekszünk felvillantani. Az

Részletesebben

Közlemény. Budapest, 2009. január 31. Oktatási és Kulturális Minisztérium

Közlemény. Budapest, 2009. január 31. Oktatási és Kulturális Minisztérium Közlemény A Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2009. szeptemberben induló képzések érettségizetteknek és diplomásoknak c. kiadványok hivatalos kiegészítése A Felsőoktatási felvételi tájékoztató - 2009

Részletesebben

ÚJ FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI LEHETŐSÉGEK

ÚJ FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI LEHETŐSÉGEK ÚJ FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI LEHETŐSÉGEK Az 2006. évi felvételi eljárás kiegészítéseként egyes felsőoktatási intézmények új felvételi lehetőségeket hirdetnek. Erre két formában kerülhet sor. I. A felsőoktatási

Részletesebben

Jelentkezői létszám-mutatók és első helyes jelentkezők képzési területek szerinti megoszlása

Jelentkezői létszám-mutatók és első helyes jelentkezők képzési területek szerinti megoszlása Jelentkezői létszám-mutatók és első helyes jelentkezők képzési területek szerinti megoszlása A rangsorok értelmezését megkönnyítendő, a Felvi rangsorok mutatóit két csoportba soroltuk: a leíró mutatók

Részletesebben

Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2008. szeptemberben induló képzések

Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2008. szeptemberben induló képzések Alapképzés nappali munkarend (A N) műszaki földtudományi (210 kredit) ME-MFK műszaki menedzser (210 kredit) BME-GTK, BMF-KGK, DE-MFK, DF, GDF, KF-GAMFK, ME-GÉK, NYME-TTMK, PE-GTK, SZE-MTK, SZF-MMF, SZIE-GÉK,

Részletesebben

Diplomás pályakövetés hallgatói motivációs kutatás, 2009

Diplomás pályakövetés hallgatói motivációs kutatás, 2009 Diplomás pályakövetés hallgatói motivációs kutatás, 2009 DPR Hallgatói motivációs kutatás 2009. Módszertan A kutatás tematikája A kutatás célja a jelenlegi hallgatók munkaerő-piaci várakozásainak, karrierstratégiáinak,

Részletesebben

AZ INTÉZMÉNYEK OKTATÁSI INFRASTRUKTÚRÁJA

AZ INTÉZMÉNYEK OKTATÁSI INFRASTRUKTÚRÁJA Ö S S Z E H A S O N L Í T Ó É R T É K E L É S E K AZ INTÉZMÉNYEK OKTATÁSI INFRASTRUKTÚRÁJA Felkészült és elhivatott oktató, tudásvágyó és szorgalmas hallgató ők a felsőfokú képzés sikerességének évszázadok

Részletesebben

Honnan hová? A FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI JELENTKEZÉSEK TERÜLETI JELLEGZETESSÉGEI KILENC ALAPSZAK ESETÉBEN (2006, 2007)

Honnan hová? A FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI JELENTKEZÉSEK TERÜLETI JELLEGZETESSÉGEI KILENC ALAPSZAK ESETÉBEN (2006, 2007) KASZA GEORGINA KOVÁCS BENEDEK FELSŐOKTATÁSI MŰHELY Honnan hová? A FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI JELENTKEZÉSEK TERÜLETI JELLEGZETESSÉGEI KILENC ALAPSZAK ESETÉBEN (2006, 2007) Egy évvel ezelőtt az Országos Felsőoktatási

Részletesebben

Csató László: Felsőoktatási rangsorok jelentkezői preferenciák alapján című, a Közgazdasági Szemlében megjelent cikkéhez

Csató László: Felsőoktatási rangsorok jelentkezői preferenciák alapján című, a Közgazdasági Szemlében megjelent cikkéhez Függelék Csató László: Felsőoktatási rangsorok jelentkezői preferenciák alapján című, a Közgazdasági Szemlében megjelent cikkéhez 1. táblázat: ok értékelései és helyezései Értékelés Helyezés ANNYE 32 61,59%

Részletesebben

GAZDASÁGTUDOMÁNY GAZDASÁGTUDOMÁNY HOVA KERÜLHETÜNK?

GAZDASÁGTUDOMÁNY GAZDASÁGTUDOMÁNY HOVA KERÜLHETÜNK? gazd.qxd 2005.12.12. 18:16 Page 64 GAZDASÁGTUDOMÁNY GAZDASÁGTUDOMÁNY HOVA KERÜLHETÜNK? 64 A gazdaságtudományi képzésben igen gazdag a magyarországi kínálat: összesen 34 gazdasági karból választhatnak a

Részletesebben

TOVÁBBI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI LEHETŐSÉGEK 2014. ÉVBEN AVAGY A PÓTFELVÉTELI

TOVÁBBI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI LEHETŐSÉGEK 2014. ÉVBEN AVAGY A PÓTFELVÉTELI TOVÁBBI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI LEHETŐSÉGEK 2014. ÉVBEN AVAGY A PÓTFELVÉTELI A 2014. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás kiegészítéseként egyes felsőoktatási intézmények pótfelvételi lehetőséget

Részletesebben

Felvehető (fő) Nappali képzés. Esti, levelező. Budapest magyar 733 896 0 GAZD. Budapest magyar 114 199 0 TÁRS. Budapest magyar 139 20 0 ker

Felvehető (fő) Nappali képzés. Esti, levelező. Budapest magyar 733 896 0 GAZD. Budapest magyar 114 199 0 TÁRS. Budapest magyar 139 20 0 ker ÁVF Általános Vállalkozási Főiskola ÁVF felvehető összlétszáma: 2169 fő. Képzési gazdaságtudományok képzési társadalomtudomány képzési Település Nyelv Felvehető (fő) Nappali képzés Esti, levelező munkarend

Részletesebben

A rugalmas hallgató mobilitás a felsőoktatásban

A rugalmas hallgató mobilitás a felsőoktatásban A rugalmas hallgató mobilitás a felsőoktatásban A hazai felsőoktatási intézmények nappali tagozatain tanulók közül minden tizedik már tapasztalt hallgató, hiszen a mostani tanulmányai előtt már más egyetemek,

Részletesebben

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A következő táblázatokban (képzési szint és munkarend szerinti bontásban) a meghirdetett szakok mellett azok az intézmények, karok

Részletesebben

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A következő táblázatokban (képzési szint és munkarend szerinti bontásban) a meghirdetett szakok mellett azok az intézmények, karok

Részletesebben

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A következő táblázatokban (képzési szint és munkarend szerinti bontásban) a meghirdetett szakok mellett azok az intézmények, karok

Részletesebben

A jelen tájékoztatóban meghirdetett szakok a hozzájuk tartozó kreditekkel

A jelen tájékoztatóban meghirdetett szakok a hozzájuk tartozó kreditekkel A jelen tájékoztatóban meghirdetett szakok a hozzájuk tartozó kreditekkel Alapképzés - Nappali munkarend (AN) andragógia (180) - DE-GYFK, PTE-FEEK, ZSKF design- és művészetelmélet (180) - BKF-KMK emberi

Részletesebben

HALLGATÓI JUTTATÁSOK. Szakmai, tudományos ösztöndíj Ft/félév

HALLGATÓI JUTTATÁSOK. Szakmai, tudományos ösztöndíj Ft/félév HALLGATÓI JUTTATÁSOK Az alábbi táblázatban a felsőoktatási intézmények hallgatói részére adható támogatások fontosabb jog címeit és az intézmények által meghatározott összegeket olvashatja, az adatok tájékoztató

Részletesebben

A Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2006 c. könyv hivatalos kiegészítése

A Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2006 c. könyv hivatalos kiegészítése A Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2006 c. könyv hivatalos kiegészítése A Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2006 c. kiadványban a felvétel intézményenkénti feltételei című fejezetek felsőoktatási

Részletesebben

Jelentkezık és felvettek száma a költségtérítéses képzések esetében,

Jelentkezık és felvettek száma a költségtérítéses képzések esetében, Alapszakonként eltérı költségtérítés: mennyit fizetünk? es képzések 9 alapszak esetében Amellett, hogy a költségtérítéses képzésre jelentkezık száma 2002-tıl folyamatosan csökken, a 2005/2006-os tanévben

Részletesebben

A műszaki és a természettudományi képzési terület a felsőoktatási rangsorok tükrében

A műszaki és a természettudományi képzési terület a felsőoktatási rangsorok tükrében FODOR SZABOLCS KISS LÁSZLÓ A műszaki és a természettudományi képzési terület a felsőoktatási rangsorok tükrében FELSŐOKTATÁSI MŰHELY Kik jelentkeznek a műszaki és a természettudományi képzésekre, milyen

Részletesebben

A Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2006 c. könyv hivatalos kiegészítése

A Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2006 c. könyv hivatalos kiegészítése A Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2006 c. könyv hivatalos kiegészítése A Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2006 c. kiadványban a felvétel intézményenkénti feltételei című fejezetek felsőoktatási

Részletesebben

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A következő táblázatokban (képzési szint és munkarend szerinti bontásban) a meghirdetett szakok mellett azok az intézmények, karok

Részletesebben

Alapképzés - Nappali munkarend (AN) SZAK - Intézmény, kar

Alapképzés - Nappali munkarend (AN) SZAK - Intézmény, kar A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A következő táblázatokban (képzési szint és munkarend szerinti bontásban) a meghirdetett szakok mellett azok az intézmények, karok

Részletesebben

Frissdiplomások 2014

Frissdiplomások 2014 Frissdiplomások 2014 Kutatási zárótanulmány Diplomás Pályakövetési Rendszer országos kutatás Educatio Nonprofit Kft. Felsőoktatási Osztály Készítette: Veroszta Zsuzsanna 2015. május 1 Tartalom I. Vezetői

Részletesebben

VIZSGAIDŐPONTOK, VIZSGADÍJAK

VIZSGAIDŐPONTOK, VIZSGADÍJAK VIZSGAIDŐPONTOK, VIZSGADÍJAK A következő táblázat meghirdetésenként tartalmazza a felsőoktatási intézmények által megadott alkalmassági, gyakorlati vizsgák, illetve mesterképzésben tartandó egyéb vizsgák

Részletesebben

ATF Adventista Teológiai Főiskola 51

ATF Adventista Teológiai Főiskola 51 Intézmény kód Szerződés intézmény név Intézmény DK kód ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem 81 ATF Adventista Teológiai Főiskola 51 ÁVF Általános Vállalkozási Főiskola 1 AVKF Apor Vilmos

Részletesebben

Jó kereset, biztos állás, nemzetközi karrier?

Jó kereset, biztos állás, nemzetközi karrier? Jó kereset, biztos állás, nemzetközi karrier? Bérek és keresetek a mőszaki és a természettudományi területeken A felsıoktatási jelentkezések népszerőségi listájára a legtöbbek által választott gazdasági

Részletesebben

A Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2006 c. könyv hivatalos kiegészítése

A Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2006 c. könyv hivatalos kiegészítése A Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2006 c. könyv hivatalos kiegészítése A Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2006 c. kiadványban a felvétel intézményenkénti feltételei című fejezetek felsőoktatási

Részletesebben

Ebben az írásban a pedagógusképzés finanszírozásának egy-két sajátosságát

Ebben az írásban a pedagógusképzés finanszírozásának egy-két sajátosságát polónyi istván: pedagógusképzés... 343 PEDAGÓGUSKÉPZÉS A PEDAGÓGUSKÉPZÉS OKTATÁSGAZDASÁGI MEGKÖZELÍTÉSBEN Ebben az írásban a pedagógusképzés finanszírozásának egy-két sajátosságát tekintjük át, s ehhez

Részletesebben

VIZSGAIDŐPONTOK, VIZSGADÍJAK

VIZSGAIDŐPONTOK, VIZSGADÍJAK VIZSGAIDŐPONTOK, VIZSGADÍJAK A következő táblázat meghirdetésenként tartalmazza a felsőoktatási intézmények által megadott alkalmassági, gyakorlati vizsgák, illetve mesterképzésben tartandó egyéb vizsgák

Részletesebben

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A következő táblázatokban (képzési szint és munkarend szerinti bontásban) a meghirdetett szakok mellett azok az intézmények, karok

Részletesebben

A Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2005 c. könyv hivatalos kiegészítése

A Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2005 c. könyv hivatalos kiegészítése A Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2005 c. könyv hivatalos kiegészítése A Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2005 c. kiadványunk megjelentetése óta a felsőoktatási intézmények néhány új alapfokozatot

Részletesebben

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A következő táblázatokban (képzési szint és munkarend szerinti bontásban) a meghirdetett szakok mellett azok az intézmények, karok

Részletesebben

M N A/K felvételi vizsga

M N A/K felvételi vizsga VIZSGAIDŐPONTOK, VIZSGADÍJAK A következő táblázat meghirdetésenként tartalmazza a felsőoktatási intézmények által megadott alkalmassági, gyakorlati vizsgák, illetve mesterképzésben tartandó egyéb vizsgák

Részletesebben

A természettudományi mesterképzés helyzete. Homonnay Zoltán (ELTE TTK)

A természettudományi mesterképzés helyzete. Homonnay Zoltán (ELTE TTK) A természettudományi mesterképzés helyzete Homonnay Zoltán (ELTE TTK) 1 Alapszakokra történt jelentkezések és a felvett hallgatók száma országosan (27-211) 2 matematika 2 18 16 14 12 1 8 6 4 Jelentk. Felv.

Részletesebben

Kiegészítés a 2011. évi felsőoktatási pótfelvételi eljáráshoz

Kiegészítés a 2011. évi felsőoktatási pótfelvételi eljáráshoz Kiegészítés a 2011. évi felsőoktatási pótfelvételi eljáráshoz Karkód Képz. szint További felvételi információk BCE-ÉTK felvételi vizsga idejérıl és helyérıl a jelentkezı az általa megadott e-mail címre

Részletesebben

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A következő táblázatokban (képzési szint és munkarend szerinti bontásban) a meghirdetett szakok mellett azok az intézmények, karok

Részletesebben

VIZSGAIDŐPONTOK, VIZSGADÍJAK

VIZSGAIDŐPONTOK, VIZSGADÍJAK VIZSGAIDŐPONTOK, VIZSGADÍJAK Felsőoktatási felvételi tájékoztató - 2017. februárban induló képzések A következő táblázat meghirdetésenként tartalmazza a felsőoktatási intézmények által megadott alkalmassági,

Részletesebben

Alapképzés - Nappali munkarend (AN) SZAK - Intézmény, kar

Alapképzés - Nappali munkarend (AN) SZAK - Intézmény, kar A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A következő táblázatokban (képzési szint és munkarend szerinti bontásban) a meghirdetett szakok mellett azok az intézmények, karok

Részletesebben

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A következő táblázatokban (képzési szint és munkarend szerinti bontásban) a meghirdetett szakok mellett azok az intézmények, karok

Részletesebben

Falusiak (és nem falusiak) a felsőfokú tanulmányaik kezdetén

Falusiak (és nem falusiak) a felsőfokú tanulmányaik kezdetén KISS PASZKÁL FELSŐOKTATÁSI MŰHELY Falusiak (és nem falusiak) a felsőfokú tanulmányaik kezdetén A községekben élők társadalmi és regionális mobilitását követhetjük nyomon a 2007. évi jelentkezési és felvételi

Részletesebben

Január 11. Január 12. Az idén is magas ponthatárok várhatóak

Január 11. Január 12. Az idén is magas ponthatárok várhatóak Január 11. Az idén is magas ponthatárok várhatóak http://www.monitormagazin.hu/cgi-bin/monitor/index.cgi?view=ck&tid=97&nid=104679 A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem a legjobb és legszínvonalasabb

Részletesebben

A MATEMATIKAI, MŰSZAKI ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HALLGATÓK

A MATEMATIKAI, MŰSZAKI ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HALLGATÓK A MATEMATIKAI, MŰSZAKI ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HALLGATÓK ARÁNYÁNAK A NÖVELÉSE A FELSŐOKTATÁSBAN, ERRE IRÁNYULÓ MOTIVÁCIÓS ESZKÖZÖK 2006 Tartalom I. ELŐZMÉNY... 1 1. A címbeli célkitűzésre vonatkozó EU határozat...

Részletesebben

INFORMATIKAI KÉPZK. (http://inf.duf.hu) 2009.október 16. Dr. Cserny LászlL. szló intézetigazgat. zetigazgató

INFORMATIKAI KÉPZK. (http://inf.duf.hu) 2009.október 16. Dr. Cserny LászlL. szló intézetigazgat. zetigazgató INFORMATIKAI KÉPZK PZÉSI TERÜLET BEMUTATÁSA (http://inf.duf.hu) 2009.október 16. Dr. Cserny LászlL szló intézetigazgat zetigazgató Bemutatkozás Előzm zmények: 1971 rendszerszervező ágazat, 1980 szervező

Részletesebben

Alapképzés - Nappali munkarend (AN) SZAK - Intézmény, kar

Alapképzés - Nappali munkarend (AN) SZAK - Intézmény, kar A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A következő táblázatokban (képzési szint és munkarend szerinti bontásban) a meghirdetett szakok mellett azok az intézmények, karok

Részletesebben

Felhasználók hatása a Szolnoki Főiskola képzésfejlesztési tevékenységére

Felhasználók hatása a Szolnoki Főiskola képzésfejlesztési tevékenységére TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019. Munkaerő-piaci igényekhez alkalmazkodó integrált hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a Szolnoki Főiskolán Munkaerő-piaci alkalmazkodás fejlesztése alprojekt

Részletesebben

105 ezer diák közül mintegy 72 ezret vettek fel, 72 ezer diákból 55 800 jutott be állami

105 ezer diák közül mintegy 72 ezret vettek fel, 72 ezer diákból 55 800 jutott be állami Felvételi 2015. A felsőoktatásba jelentkező 105 ezer diák közül mintegy 72 ezret vettek fel, ami lényegében megegyezik a tavalyi arányokkal A felsőoktatási szakképzésre 6500, alapképzésre 45 200, osztatlan

Részletesebben

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A következő táblázatokban (képzési szint és munkarend szerinti bontásban) a meghirdetett szakok mellett azok az intézmények, karok

Részletesebben

Projekt azonosító: TÁMOP-4.1.2.D-12/1/KONV-2012-0013

Projekt azonosító: TÁMOP-4.1.2.D-12/1/KONV-2012-0013 Projekt azonosító: TÁMOP-4.1.2.D-12/1/KONV-2012-0013 Szolnoki Főiskola 5000 Szolnok, Tiszaligeti sétány 14. www.szolf.hu OM azonosító: FI47616 www.ujszechenyiterv.gov.hu IDEGEN NYELVOKTATÁSI JÓ GYAKORLATOK

Részletesebben

mesterképzésen és felsőoktatási szakképzésen

mesterképzésen és felsőoktatási szakképzésen Felsőfokú oklevél alapján számított felvételi pontszám alapképzésen,osztatlan mesterképzésen és felsőoktatási szakképzésen AVKF BCE-ÉTK BGF-GKZ szakképzésre jelentkeznek a Főiskola 2015. évi általános

Részletesebben

Intézmény Intézmény Intézmény teljes neve Számkódja betűkódja

Intézmény Intézmény Intézmény teljes neve Számkódja betűkódja Intézmény teljes neve Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem Állatorvostudományi Egyetem Adventista Teológiai Főiskola Apor Vilmos Katolikus Főiskola Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi

Részletesebben

SZF/.../2011 S z o l n o k i F ő i s k o l a F e l v é t e l i é s Á t v é t e l i S z a b á l y z a t E g y s é g e s s z e r k e z e t b e n

SZF/.../2011 S z o l n o k i F ő i s k o l a F e l v é t e l i é s Á t v é t e l i S z a b á l y z a t E g y s é g e s s z e r k e z e t b e n SZF/.../2011 S z o l n o k i F ő i s k o l a F e l v é t e l i é s Á t v é t e l i S z a b á l y z a t E g y s é g e s s z e r k e z e t b e n Utolsó módosítás: 2011. június 16-án A Szolnoki Főiskola (a

Részletesebben

2004. ÉVI GAZDÁLKODÁSI BESZÁMOLÓJÁNAK SZÖVEGES INDOKLÁSA

2004. ÉVI GAZDÁLKODÁSI BESZÁMOLÓJÁNAK SZÖVEGES INDOKLÁSA A 2004. ÉVI GAZDÁLKODÁSI BESZÁMOLÓJÁNAK SZÖVEGES INDOKLÁSA Tartalomjegyzék Bevezetés... 4 1. A BGF feladatköre és tevékenysége... 5 1.1. Az Intézmény neve, törzskönyvi azonosító száma, honlapjának címe...

Részletesebben

2010. évi ponthatárok (februárban induló képzések esetében)

2010. évi ponthatárok (februárban induló képzések esetében) 2010. évi ok (februárban induló képzések esetében) Képzés megnevezése ÁVF Általános Vállalkozási Főiskola vállalkozásfejlesztés M N 74 n.i. vállalkozásfejlesztés M L 58 n.i. ANNYE Andrássy Gyula Budapesti

Részletesebben

A Dunaújvárosi Főiskola 2010. és 2011. évi DPR kutatásainak összefoglalója

A Dunaújvárosi Főiskola 2010. és 2011. évi DPR kutatásainak összefoglalója A Dunaújvárosi Főiskola 2010. és 2011. évi DPR kutatásainak összefoglalója A Dunaújvárosi Főiskola 2010. és 2011. évi DPR kutatásainak összefoglalója Szerzők: Dr. Bacsa-Bán Anetta Juhász Ibolya A könyv

Részletesebben

A 2016. szeptemberben induló képzések felsőoktatási felvételi tájékoztatójának hivatalos kiegészítése

A 2016. szeptemberben induló képzések felsőoktatási felvételi tájékoztatójának hivatalos kiegészítése A 2016. szeptemberben induló képzések felsőoktatási felvételi tájékoztatójának hivatalos kiegészítése A felsőoktatási felvételi tájékoztató az érettségizetteknek és diplomásoknak kiegészített, pontosított

Részletesebben

A Felvi-rangsorok módszertana

A Felvi-rangsorok módszertana A Felvi-rangsorok módszertana A rangsorolás általános alapelvei Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. Országos Felsőoktatási Információs Központ kiemelt feladatai közé tartozik az egyetemekre,

Részletesebben

5. SZ. TÁBLÁZAT VIZSGAIDŐPONTOK, VIZSGADÍJAK 5. SZ. TÁBLÁZAT. Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2013. szeptemberben induló képzések

5. SZ. TÁBLÁZAT VIZSGAIDŐPONTOK, VIZSGADÍJAK 5. SZ. TÁBLÁZAT. Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2013. szeptemberben induló képzések VIZSGAIDŐPONTOK, VIZSGADÍJAK A következő táblázat meghirdetésenként tartalmazza a felsőoktatási intézmények által megadott alkalmassági, gyakorlati vizsgák időpontjait. A táblázat azon felsőoktatási intézmények

Részletesebben

Választható szakirányok: kert- és szabadtér tervezési, tájtervezési és területfejlesztési, tájvédelmi és tájrehabilitációs.

Választható szakirányok: kert- és szabadtér tervezési, tájtervezési és területfejlesztési, tájvédelmi és tájrehabilitációs. Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Kar (BCE-TÁJK) Cím: 1118 Budapest, Villányi út 29-43. Telefonszám: (1) 482-6291 Fax: (1) 482-6552 E-mail: tajepiteszeti.dekani@uni-corvinus.hu Web: http://www.uni-corvinus.hu

Részletesebben

2009. évi ponthatárok (februárban induló képzések esetében)

2009. évi ponthatárok (februárban induló képzések esetében) 2009. évi ok (februárban induló képzések esetében) Képzés megnevezése BGF-KVIFK Budapesti Gazdasági Fıiskola Kereskedelmi Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Fıiskolai Kar tanár - közgazdásztanár (kereskedelem

Részletesebben

Felsőoktatási felvételi ponthatárok 2009

Felsőoktatási felvételi ponthatárok 2009 Felsőoktatási felvételi ponthatárok 2009 Dr. Manherz Károly felsőoktatási és tudományos szakállamtitkár Oktatási és Kulturális Minisztérium 2009. július 24. Nem nyert felvételt 26% Felvételt nyert 74%

Részletesebben

A Kari Tanács 8/2013. (V. 23.) sz. határozata Tanegységlisták módosításának támogatásáról

A Kari Tanács 8/2013. (V. 23.) sz. határozata Tanegységlisták módosításának támogatásáról A 8/2013. (V. 23.) sz. határozata Tanegységlisták módosításának támogatásáról A 10 igen szavazattal, egyhangú szavazással támogatta Biológia tanár 4+1 és Biológia BSc; Informatikatanár (4+1); Földrajz

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2013/2014. tanév

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2013/2014. tanév Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2013/2014. tanév Miért érdemes továbbtanulni? Mert a felsőfokú végzettséggel rendelkezők magasabb jövedelmet érhetnek el, több munkalehetőség közül választhatnak,

Részletesebben

Intézmény teljes neve Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE 81 Állatorvostudományi Egyetem ATE 1475 Adventista Teológiai Főiskola ATF

Intézmény teljes neve Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE 81 Állatorvostudományi Egyetem ATE 1475 Adventista Teológiai Főiskola ATF Intézmény teljes neve Intézmény Intézmény Számkódja betűkódja Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE 81 Állatorvostudományi Egyetem ATE 1475 Adventista Teológiai Főiskola ATF 51 Apor Vilmos

Részletesebben

Debreceni Egyetem Informatikai Kar. Felvételi jelentkezések felvételek. Dr. Bognár Katalin dékánhelyettes DE IK Szeged 2009.10.16-17.

Debreceni Egyetem Informatikai Kar. Felvételi jelentkezések felvételek. Dr. Bognár Katalin dékánhelyettes DE IK Szeged 2009.10.16-17. Debreceni Egyetem Informatikai Kar Felvételi jelentkezések felvételek Dr. Bognár Katalin dékánhelyettes DE IK Szeged 2009.10.16-17. Felvételi jelentkezések, felvételek 2001-2009 Felvételi jelentkezések,

Részletesebben

Ebben az írásban1 a felvételi adatbázis2 valamint az oktatási statisztikák

Ebben az írásban1 a felvételi adatbázis2 valamint az oktatási statisztikák Honnan jönnek a hallgatók? Ebben az írásban1 a felvételi adatbázis2 valamint az oktatási statisztikák elemzése alapján igyekszünk képet alkotni a hazai foktatás néhány tendenciájáról. Először a rendszerváltástól

Részletesebben

Környezeti ismeretek és a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos ismeretek megjelenése a magyarországi felsőoktatásban

Környezeti ismeretek és a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos ismeretek megjelenése a magyarországi felsőoktatásban Környezeti ismeretek és a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos ismeretek megjelenése a magyarországi felsőoktatásban Marsi Mónika, 2004, KöNKomP, 2005. 1 Környezeti ismeretek és a fenntartható fejlődéssel

Részletesebben

PÁLYÁZAT DÉKÁNI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR. Dr. habil. Gerner Zsuzsanna

PÁLYÁZAT DÉKÁNI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR. Dr. habil. Gerner Zsuzsanna PÁLYÁZAT DÉKÁNI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR A pályázat benyújtója: Dr. habil. Gerner Zsuzsanna egyetemi docens Pécsi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar Germanisztikai

Részletesebben

AJÁNLÓ. Kedves leendõ és jelenlegi Fõiskolások, Egyetemisták! Tisztelt Olvasók!

AJÁNLÓ. Kedves leendõ és jelenlegi Fõiskolások, Egyetemisták! Tisztelt Olvasók! strat.qxd 2005.12.12. 18:04 Page 7 AJÁNLÓ Kedves leendõ és jelenlegi Fõiskolások, Egyetemisták! Tisztelt Olvasók! A választás szabadsága egyszerre lehetõség és felelõsség. Nem csupán azt jelzi, hogy az

Részletesebben

A Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2007 c. kiadvány hivatalos kiegészítése

A Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2007 c. kiadvány hivatalos kiegészítése A Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2007 c. kiadvány hivatalos kiegészítése A Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2007 c. kiadványban a felvétel intézményenkénti feltételei c. fejezet felsőoktatási intézményenként

Részletesebben

A Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2007 c. kiadvány hivatalos kiegészítése

A Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2007 c. kiadvány hivatalos kiegészítése A Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2007 c. kiadvány hivatalos kiegészítése A Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2007 c. kiadványban a felvétel intézményenkénti feltételei c. fejezet felsőoktatási intézményenként

Részletesebben

HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER

HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER 15. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS DÁTUMA: 2012. szeptember 1. () JÓVÁHAGYTA: Dr. Danyi József rektor A Kecskeméti Főiskola Szenátusa a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény

Részletesebben

XI. Frankelos pályaválasztási börze MNÁMK 2015. november 14.

XI. Frankelos pályaválasztási börze MNÁMK 2015. november 14. XI. Frankelos pályaválasztási börze MNÁMK 2015. november 14. A 2015-2016-os tanévben immáron tizenegyedik alkalommal került megrendezésre a Frankelos és MNÁMK Baráti Kör szervezésében 2015. november 14.-én

Részletesebben

2007-2014 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014

2007-2014 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 Az EMMI által kért, és 2015.10.12. állapotnak megfelelő táblázat a következő kiegészítéssel ment el: Állami egyetemek / Budapesti Corvinus Egyetem, Budapest BCE 1999 2914 2056 2527 1867 2198 2031 2006

Részletesebben

KOLLÉGISTÁK A FELSŐOKTATÁSBAN

KOLLÉGISTÁK A FELSŐOKTATÁSBAN KUTATÁS KÖZBEN Gábor Kálmán KOLLÉGISTÁK A FELSŐOKTATÁSBAN HIGHER EDUCATION STUDENTS IN DORMITORIES No. 272 ESEARCH RESEARCH A Felsőoktatási Kutatóintézet a magyar oktatásügy átfogó problémáinak tudományos

Részletesebben

ÚJ FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI LEHETŐSÉGEK

ÚJ FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI LEHETŐSÉGEK ÚJ FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI LEHETŐSÉGEK A 200. évi felvételi eljárás kiegészítéseként egyes felsőoktatási intézmények pótfelvételi lehetőségeket hirdetnek. A pótfelvételi eljárás során csak egy intézménybe

Részletesebben

VÁLASZMEGTAGADÁSI MOTIVÁCIÓ FELTÉRKÉPEZÉSE A PÁLYAKÖVETŐ KÉRDŐÍVES KUTATÁSOK KAPCSÁN

VÁLASZMEGTAGADÁSI MOTIVÁCIÓ FELTÉRKÉPEZÉSE A PÁLYAKÖVETŐ KÉRDŐÍVES KUTATÁSOK KAPCSÁN VÁLASZMEGTAGADÁSI MOTIVÁCIÓ FELTÉRKÉPEZÉSE A PÁLYAKÖVETŐ KÉRDŐÍVES KUTATÁSOK KAPCSÁN Összefoglaló kutatási jelentés a ZSKF TKK által készített szakértői és volt hallgatói pilot vizsgálatok eredményei alapján.

Részletesebben

Az alábbi kérdőívben az Ön intézménye minőségfejlesztési programjának az oktatói munkára gyakorolt hatására vonatkoznak kérdések.

Az alábbi kérdőívben az Ön intézménye minőségfejlesztési programjának az oktatói munkára gyakorolt hatására vonatkoznak kérdések. Tisztelt Oktató! A 2005. évi CXXXIX. törvény (Felsőoktatási tv.) alapján az Ön felsőoktatási intézménye is készített minőségfejlesztési programot az intézményfejlesztési terv és a kutatásifejlesztési-innovációs

Részletesebben

JELENTÉS AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÉVI JELENTKEZÉSI ÉS FELVÉTELI ADATAIRÓL

JELENTÉS AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÉVI JELENTKEZÉSI ÉS FELVÉTELI ADATAIRÓL JELENTÉS AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM 217. ÉVI JELENTKEZÉSI ÉS FELVÉTELI ADATAIRÓL ELTE Rektori Kabinet Minőségügyi Iroda 217. november TARTALOMJEGYZÉK 1. Vezetői összefoglaló... 3 2. Országos adatok...

Részletesebben

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A következő táblázatokban (képzési szint és munkarend szerinti bontásban) a meghirdetett szakok mellett azok az intézmények, karok

Részletesebben

Építőmérnök BSc-MSc-PhD képzés www.epito.bme.hu. Dr. Lovas Antal dékán, BME Építőmérnöki Kar

Építőmérnök BSc-MSc-PhD képzés www.epito.bme.hu. Dr. Lovas Antal dékán, BME Építőmérnöki Kar Építőmérnök BSc-MSc-PhD képzés www.epito.bme.hu Dr. Lovas Antal dékán, BME Építőmérnöki Kar Institutum Geometrico-Hydrotechnicum Alapítva 1782 1782. augusztus 30-án kelt, II. József által aláírt alapító

Részletesebben

PTE_DPR_Hallgatok_2015. Válaszadók száma = 4620. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

PTE_DPR_Hallgatok_2015. Válaszadók száma = 4620. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% Válaszadók száma = 60 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus % 0% 0% 0% % Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt.

Részletesebben

Bevezetés... 4 I. FEJEZET... 4 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 1. A Szabályzat hatálya... 4 2. A hallgatói juttatások és térítési díjak ügyében eljáró

Bevezetés... 4 I. FEJEZET... 4 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 1. A Szabályzat hatálya... 4 2. A hallgatói juttatások és térítési díjak ügyében eljáró Szent István Egyetem Gödöllő A SZENT ISTVÁN EGYETEM ÁLLATORVOSTUDOMÁNYI KARON ÉRVÉNYES SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 5/D melléklete A HALLGATÓI JUTTATÁSOK ÉS TÉRÍTÉSEK SZABÁLYZATA FACULTAS 1787 SCIENTIARUM

Részletesebben

Tomasz Gábor Az alapképzés a felsőoktatási intézmények szemszögéből. Bevezetés

Tomasz Gábor Az alapképzés a felsőoktatási intézmények szemszögéből. Bevezetés Tomasz Gábor Az alapképzés a felsőoktatási intézmények szemszögéből Bevezetés A bolognai folyamat keretében az európai felsőoktatási rendszer változásaihoz illeszkedve a hazai felsőfokú képzés is átalakul.

Részletesebben

Kiegészítés a 2013. évi felsőoktatási pótfelvételi eljáráshoz. Képzési forma. Intézmény/Kar kódja. További felvételi információk

Kiegészítés a 2013. évi felsőoktatási pótfelvételi eljáráshoz. Képzési forma. Intézmény/Kar kódja. További felvételi információk Kiegészítés a 2013. évi felsőoktatási pótfelvételi eljáráshoz Intézmény/Kar kódja DE-BTK DE-GVK DE-ÉK DE-TTK EDUTUS Képzési forma További felvételi információk esterszakos jelentkezés esetén a felvételi

Részletesebben

FELVÉTELI SZABÁLYZATA

FELVÉTELI SZABÁLYZATA Az 58/2006. (VI. 29.) számú határozattal elfogadott, többször módosított Szervezeti és Működési Szabályzat 7. számú mellékletének I. fejezete Mód.: 124b/2007. (XI.29.) számú határozattal A SEMMELWEIS EGYETEM

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjra a 2008/2009-es tanévben magyarországi felsőoktatási intézményekbe

Részletesebben

ÁVF Általános Vállalkozási Főiskola

ÁVF Általános Vállalkozási Főiskola ÁVF Általános Vállalkozási Főiskola ÁVF felvehető összlétszáma: 323 fő. Képzési Nappali Település Nyelv képzés Esti, levelező munkarend Képzési Távoktatás /Szakmacsoport gazdaságtudományok képzési Budapest

Részletesebben

A Budapesti Gazdasági Egyetem. Intézményfejlesztési Terve sz. melléklet Helyzetelemzést alátámasztó adatok

A Budapesti Gazdasági Egyetem. Intézményfejlesztési Terve sz. melléklet Helyzetelemzést alátámasztó adatok A Budapesti Gazdasági Egyetem Intézményfejlesztési Terve 2016-2020 1. sz. melléklet Helyzetelemzést alátámasztó adatok 2016. június 1. táblázat: Gazdasági teljesítmény régiós bontásban Régió részesedése

Részletesebben

PÓTFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2012/2013. tanévre. Alapképzések. (nappali, levelező és távoktatási tagozat)

PÓTFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2012/2013. tanévre. Alapképzések. (nappali, levelező és távoktatási tagozat) PÓTFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013. tanévre Alapképzések (nappali, levelező és távoktatási tagozat) Budapest, 2012. július Budapesti Gazdasági Főiskola TARTALOMJEGYZÉK ALAPKÉPZÉS (BA/BSC) NAPPALI TAGOZAT...

Részletesebben

Impresszum. Fõszerkesztõ: Süveges Péter BME Diákközpont. Támpont Iroda. Felelõs kiadó: Veres Gábor igazgató BME Diákközpont.

Impresszum. Fõszerkesztõ: Süveges Péter BME Diákközpont. Támpont Iroda. Felelõs kiadó: Veres Gábor igazgató BME Diákközpont. Felvételi Kalauz Impresszum Fõszerkesztõ: Süveges Péter BME Diákközpont. Támpont Iroda Felelõs kiadó: Veres Gábor igazgató BME Diákközpont Szerkesztették: Diákközpont Támpont Iroda Oktatási Igazgatóság,

Részletesebben

Felsőoktatási rangsorok jelentkezői preferenciák alapján

Felsőoktatási rangsorok jelentkezői preferenciák alapján Közgazdasági Szemle, LXiii. évf., 2016. január (27 61. o.) Felsőoktatási rangsorok jelentkezői preferenciák alapján A felsőoktatási intézmények rangsorolása a jelentkezők preferenciái alapján alkalmas

Részletesebben

Előterjesztés a hallgatói mobilitás elősegítésére a Magyar Köztársaság felsőoktatási intézményei között

Előterjesztés a hallgatói mobilitás elősegítésére a Magyar Köztársaság felsőoktatási intézményei között Előterjesztés a hallgatói mobilitás elősegítésére a Magyar Köztársaság felsőoktatási intézményei között Preambulum Az ONIK Egyesület a bolognai folyamat egyik legfőbb céljának, az európai szinten átjárható

Részletesebben

Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Kari stratégiai terv

Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Kari stratégiai terv Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Kari stratégiai terv 2008. május A SZTE JGYPK KÖZÉPTÁVÚ STARTÉGIAI TERVE 1. Vezetői összefoglaló Összegezze a kari stratégia legfontosabb elemeit,

Részletesebben

Merre tovább, könyvtárosképzés?

Merre tovább, könyvtárosképzés? FÓRUM Merre tovább, könyvtárosképzés? A 2013. évi felvételi eredmények sokkolóan hatottak a magyar könyvtárosképzésre. Élénk viták folynak a levelezőlistákon arról, érdemes-e még ezt a szakmát tanulni.

Részletesebben

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A következő táblázatokban (képzési szint és munkarend szerinti bontásban) a meghirdetett szakok mellett azok az intézmények, karok

Részletesebben

BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN

BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN A alábbiakban kizárólag a jelen Tájékoztatóban meghirdetett mesterképzési szakokra vonatkozó egyes bemeneti követelményeket

Részletesebben

A SZOLNOKI FŐISKOLA INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSI TERVE

A SZOLNOKI FŐISKOLA INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSI TERVE SZOLNOKI FŐISKOL E SZOLNOKI FŐISKOL TRTLOMJEGYZÉK VEZETŐI ÖSSZEFOGLLÓ... 3 I. FEJEZET 6- BN ELFOGDOTT ÉS -BEN MÓDOSÍTOTT CÉLJINK ÉRTÉKELÉSE... 4 I.. MEGÚJULÁSI STRTÉGIÁBN DEFINIÁLT STRTÉGII CÉLOK MEGVLÓSULÁSÁNK

Részletesebben