Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download ""

Átírás

1 Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk/ és forró, mint forrongó szellemünk! Interneten: KILIN SÁNDOR Ballábasan XIX. évfolyam, szám 12 oldal Hétfõ január 8. Megjelenik Arad, Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megyében 70 Ft; 0,50 Havi 1200 Ft; 8,00 + postaköltség Az államvallás szerint János nap volt tegnap, azt viszont nem értjük, hogy a média miért Iliescu János névnapjának csapott olyan nagy hûhót, ami annál is furcsább, mivel e Jánosunk, szerencsére, már nem képviseli az államot, a vallást pedig, mint köztudott, szabadgondolkodóként sohasem képviselte, Jánosból pedig van pár százezer ebben az országban. Hozzászoktunk ahhoz is, hogy a tévé szinte minden csatornán csak ortodox vízkeresztrõl beszélt, (még) nem várhatjuk el a többségi sajtótól, hogy más felekezeteket is megemlítsen, még akkor sem, ha már megszületett az új kultusztörvény, igaz az elmúlt hetekben azt is sokan kifogásolták, és nemcsak itthon, Amerikában is. Lenyeltük azt is, hogy e vallási ünnepet ismét megszentségtelenítsék a politikával, amit példák sora bizonyított. Egyik jellemzõ közülük, hogy a Duna Fekete-tengeri csatornába dobott keresztet éppen egy szenátornak kellett felszínre hoznia, annak a volt búvár, volt ejtõernyõs aradi honatyának, aki a Maros-parti városban még nem a Jóistent, hanem a Nagy-Románia Pártot képviselte, amikor választási kampánya során százezres bankókat dobált a tömegbe. Nem értjük azonban, hogy az EU-csatlakozás elsõ hetében, amikor az eddiginél tízszer több az állam feladata, a kormány miért nem dolgozott, miért nem tartott még egy picurka ülést sem, s a kormánytagok miért nem az ország ügyeivel törõdtek a csatlakozási szilveszter okozta fáradalmaik kipihenése vagy újabb pártcsatározások helyett. Az elsõ csatlakozás utáni anomáliák, balkáni ravaszkodások máris megjelentek. Jó példa erre nemcsak az európai egészségbiztosítási kártyák körüli bonyodalom, hanem a Giurgiuban, a román bolgár határon kialakult útblokád is. Ami amiatt keletkezett, hogy a helyi hatóságok borsos tranzitilletéket, ökolozálási illetéket, speciális útilletéket kezdtek az áthaladó jármûvek vezetõitõl követelni, amelyet még a mindenható Bãsescu elnöknek sem sikerült leállítania, a bolgár hatóságok pedig máris azzal fenyegetõznek, hogy Brüsszelben tesznek panaszt. Ki állíthatja mindezek után, hogy egy héttel ezelõtt nem bal lábbal léptünk az Európai Unióba? ARAD Bõvítik a karitatív tevékenységet Polgári napilap Krónika 3. oldal Törvény van, alkalmazása késik Bizonytalanság 70 bani (7000 lej) Elõfizetõknek csak 36 bani (3600 lej) a babacsomagok körül Arad Korábban beszámoltunk az állam által az újszülötteknek idéntõl szánt támogatásáról. A határozat mely a gyermek számára nélkülözhetetlen ruhából, pelenkából, ápolószerekbõl stb. tevõdik össze. A január elsejé- A törvény körüli értelmezési gondok miatt csomag nélkül küldik haza az újszülötteket értelmében a hazai szülészeteken világra jött valamenynyi kisbaba után szüleik 150 lej értékû csomagot kapnak, tõl érvényben lévõ törvény azt is megszabja, hogy a babacsomagok finanszírozása a helyi költségvetésekbõl kell történjen, e célból az önkormányzatok bizonyos összegeket visszakapnak az állami költségvetésbõl. Célegyenesben a Csiky jövõje Arad Hosszú tárgyalássorozatot, egyeztetést követõen sikerült véglegesíteni a temesvári római katolikus püspökséggel a Csiky Gergely Iskolacsoport jövõjét, fejlesztési elképzeléseinek megvalósítását biztosító szerzõdést. Bognár Levente alpolgármester a Nyugati Jelennek elmondta: a szerzõdés, akárcsak a bentlakás esetében 49 évre köttetett, így aztán lehetõség nyílik a kormánytól még tavaly kapott 100 ezer lej felhasználására, ugyanakkor a helyi önkormányzat is utalhat nagyobb összegeket fejlesztésre. A szerzõdés megszavazása, az iskolacsoport ingatlanának leltár szerinti átadása a püspökség csütörtöki tanácsülésének egyik napirendi pontja lesz. (IJ) l Hatos lottó: Szerencse-szám: Sinka-fotó Folytatása a 4. oldalon l Százezrek a vidéknek l Reptér kisgépeknek Déván SINKA PÁL l Elloptak negyven méter hosszú járdát 2. oldal 5. oldal

2 2 Hétfõ, január 8. Napzárta Kötelezõ lakásbiztosítás A lakások kötelezõ bebiztosításáról szóló törvény július elsején érvénybe léphet jelentette ki Victor Paul Dobre, a Közigazgatási és Belügyminisztérium államtitkára egy szombati sajtótájékoztatón. A törvénytervezet értelmében a eurón aluli értékû lakások tulajdonosai évente 10 eurónak megfelelõ összeget, a és euró érték közötti lakások tulajdonosai 20 eurónak megfelelõ összeget fizetnek évente. A eurót meghaladó lakások, házak esetében a biztosító állapítja meg a biztosítás összegét a törvénytervezet szerint. Incidensek Giurgiun A giurgiui határátkelõnél újraindult a forgalom azt követõen, hogy a környezetvédelmi illeték kifizetése ellen tiltakozó román, bolgár és török tehergépkocsi sofõrök tegnap ismét lezárták a forgalmat. A helyi polgármester az illetéket csak ideiglenesen függesztette fel, miután Bãsescu elnök felhívta telefonon, és arra kérte, hogy találjon diplomatikus megoldást a helyzet orvoslására. Az európai szabályok értelmében az illetéket törölni kell, az infrastruktúra fejlesztését a helyi költségvetésbõl kell fedezni. A giurgiui tanács ma dönt a végleges megoldásról. Elektronikus útlevél Belügyminisztériumi források szerint a jelenleg érvényben lévõ útleveleket év végéig a sokkal nehezebben hamisítható elektronikus útlevelekkel helyettesíthetik. Az új úti dokumentum, mellyel az EUtagországokon kívül is utazhatunk, egy olyan elektronikus szerkezeti elemet tartalmaz, amely a klasszikus ellenõrzés helyett lehetõvé teszi az adatbázishoz kapcsolt készülékkel végezhetõ ellenõrzést. Így láthatóvá válik az útlevél tulajdonosáról az adatbázisban lévõ összes adat. Utcára dobott eurómilliók? A Szociáldemokrata Párt tegnap azt kérte Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnöktõl, hogy a parlamenti ülésszak elõ hetében mutasson be a parlamentben egy új kormánystruktúrát, s terjessze elõ a csatlakozás utáni stratégiát, ellenkezõ esetben az SZDP kész benyújtani egy egyszerû bizalmatlansági indítványt a kormány ellen. Cristian Diaconescu alelnök hangsúlyozta, hogy pártja abszolút szükségesnek látja a kormánystruktúra újragondolását, s azt is, hogy a kormány internetes oldalán közzétett stratégia-tervezet jobbításra és bõvítésre szorul. A politikus szerint a csatlakozás utáni stratégia hiányában Románia 8 millió eurót veszít naponta idén. Szerkeszti KILIN SÁNDOR Közélet Százezrek a vidéknek Arad Bár még nem ismerni a pontos kérvényezési eljárást és egyéb fontos részleteket, a megyei mezõgazdasági intézményeket már erõsen foglalkoztatják a strukturális alapok, mivel minél hamarabb szeretnék azokat a gazdák közt népszerûsíteni. A Megyei Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság (DADR) képviselõi emagyar pontok Resicabányán is A magyar igazolványok megújíthatók! Resicabánya/Krassó- Szörény Az új esztendõ elején Costan Melániától, az RMDSZ-székházban mûködõ Információs Irodában megtudtuk, hogy a magyar igazolványok ügyében iktatott és továbbított Krassó-Szörény Többesztendõs huzavona, ígérgetés után Resicabányán is megérkezett az emagyar pontok létrehozásához szükséges három számítógép. Lehet kritikai szemmel nézni a kérdést, s minden bizonnyal kell is, de azt sem szabad elfeledni, hogy az eredetileg egyetlen számítógép helyett nemrégiben három érkezett meg tájékoztatott Costan Melánia, s ami miatt érdemes volt várni az, hogy a számítógépekhez a könnyen kezelhetõ, mozgatható és nem sugárveszélyes penge ernyõket kapták, amelyek a szemnek sem annyira ártalmasak. Costan Melánia egy új kérelmet tanulmányoz szerint nem árt már most tervezni és felkészülni, hogy amint lehetõség nyílik rá, máris be lehessen nyújtani a pályázatokat. Annál is inkább, mivel több százezer lejnyi támogatásra lehet számítani a vidék felvirágoztatására. A strukturális alapokkal foglalkozó Vidékfejlesztési és Halászati Kifizetési Ügynökség által közölt információk szerint négy témakörben lehet majd pénzt igényelni. Ezek várhatólag a farmok modernizálása, környezetvédelem, vidékfejlesztés (talán a legfontosabb, mert ennek keretében számos vállalkozásra lehet támogatást kapni), és vezetõképzés. (S. P.) Az emagyar pontok számítógépeit a Magyar Mûvelõdési Házban üzemeltetik a megadott nyitvatartási idõ szerint, amelyrõl a MIG irodavezetõ Costan Melánia ad pontos tájékoztatást minden délelõtt, illetve kedden és csütörtökön délután a resicabányai es számú telefonszámon. MAKAY BOTOND kérvények száma körül változás nincs. Még ma is vannak, akik magyar igazolványért folyamodnak. Azt is megtudtuk, hogy az EUcsatlakozás nem befolyásolta a magyar igazolványok révén biztosított jogokat Magyarország területén. A Duna Televízió révén jutott tudomásunkra, hogy nemcsak minden eddigi kedvezmény továbbra is érvényes, hanem az is, hogy az öt esztendei érvényességû igazolványok kérésre meghosszabbíthatók. Mégpedig úgy, hogy a már lejárt igazolvánnyal jelentkeznie kell birtokosának az illetékes Információs Irodában, ahol a lejárt igazolvány adatai és a kitöltött kérvény alapján új igazolványt bocsátanak ki az igénylõ számára, amelyet egy-két hónap leforgása alatt kap meg a kérelmezõ továbbra is minden ellenszolgáltatás nélkül. Mivel öt évvel ezelõtt nagy volt a tömörülés az Információs Irodákban, idén újra ostromra számíthatnak az irodák. (M. B.) Anno egy, a vörös zászló csúcsáról ordibáló elvtárs hivatalosan ateista volt, még akkor is, ha tudta, õ az isten. Ma ellenben, egy, a piros-sárga-kék lobogó csúcsán ülõ úriember hivatalosan lehet istenfélõ, még akkor is, ha tudja, alattvalói kisistenek. Eme két szótákolmányt az önök számára is végigpásztázza a megértés fénysugara, ha elmondom, mire gondoltam. Szóval, anno, ha a párttitkár letelefonált, hogy iksz hónap ipszilon napján át kell adni valamit, mert ellenben irgumburgumbenedek levágja a szalámiadagot, akkor a siserehad éjt nappallá világítva zsongott, hogy teljesüljön isten földi vörös helytartójának akarata. Ma ellenben, ha a prefektúra, mint a kormányisten helyi szavalókórusa kitalál valamit és leszól, akkor a nálánál tökösebb kisistenek bemutatnak. Könyökbõl, ujjból, netalán párhuzamosan. Ezért nem csoda, hogy az aradi útlevélosztályt sem újév elõtt, sem a legvégsõ határidõnek megjelölt múlt héten nem sikerült elköltöztetni a V. Babeº utcába. Mert ugyebár a demokrácia habjaiban lubickolunk. Persze, egy normálisan, mindenki által betartott szabályok alapján mûködõ demokráciát tulajdonképpen keskeny mezsgye választ csak el a diktatúrától, azonban mifelénk ez a fajta demokrácia még ismeretlen. Vagyis, a hatalmi szó eltûnése nyomán keletkezett ûrt a mai napig nem töltötte ki egy mûködõképes, demokratikus szisztéma. És MINTEGY 150 RÉSZTVEVÕJE VOLT a Mediafax hírügynökség jelentése szerint a Tõkés László Királyhágó-melléki református püspök által tegnap reggel megszervezett tiltakozó akciónak, amelynek célja volt, hogy felhívja a figyelmet az erdélyi magyarok etnikai, vallási, szociális, gazdasági és kulturális diszkriminációjára. Az akció Várad központjában zajlott, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium épülete, illetve a mintegy 300 négyzetméteres, a püspökség által a gimnázium számára visszakövetelt sportpálya közelében. Az iskola épületét és a sportpályát elválasztó kerítésre a tiltakozók felhúzták Románia és Magyarország zászlaját, Európa térképét, illetve A magyar gyerekeknek is joguk van sportolni, Csatlakozunk Európához, vagy csak szembehazudjuk magunkat?, Tiltakozunk az etnikai és vallási diszkrimináció ellen, Visszaköveteljük az elkobzott tulajdonainkat, és kérjük, ne vegyék el tõlünk meglévõ tulajdonainkat feliratú plakátokat. Tõkés László püspök beszédében azzal vádolta Petru Filip nagyváradi polgármestert, Bíró Rozália alpolgármestert és Kiss Sándort, a Bihar Megyei Tanács elnökét, hogy megtagadják egy sportpálya átadását a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumnak. Tõkés László püspök és a helyi hatóságok közötti konfliktus 2002-ben kezdõdött. A püspök azt szeretné, ha a nagyváradi tanács átutalná a gimnáziumnak a város tulajdonában lévõ 300 négyzetméteres területet, amelyet az Andrei ªaguna Iskolacsoport sportpályaként használt 2002-ig, amikor az épületet, amelyben az iskola mûködött, visszakapta a református püspökség. A restitúciót követõen a püspökség az épületben megalapította a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumot, az önkormányzat pedig a 300 négyzetméteres területet a szomszédságban lévõ Szentháromság Ortodox Parókiának adta azon terület helyébe, amit a parókiától elkoboztak és a kommunista rezsim idején tömbházakat építettek rá. A határozat meghozatala óta a református püspökség több tiltakozó akciót szervezett, amelyek közül néhány a résztvevõk megbírságolásával végzõdött. A tegnapi akció során tartott beszédében Tõkés László rámutatott arra, hogy a sportpálya ügye inkább politikai, mint jogi, és ez csak egy csepp a probléma-tengerben, amellyel az erdélyi magyarság küzd. A püspök ugyanakkor nehezményezte, hogy míg a Bihar megyei iskolák korszerûsítésére évente igen sokat költenek, a református gimnáziumnak még ezt a kis földterületet sem adják oda. Hozzátette: tiltakozó levelet küldött az Európai Bizottságnak, Leonard Orban többnyelvûségért felelõs európai biztosnak, az oktatási-, mûvelõdésügyi, belügyi minisztereknek, illetve a román egyházfõknek. A tegnapi tiltakozó akció mintegy 20 percig tartott, incidensek nélkül fejezõdött be, annak ellenére, hogy a szomszédságban lévõ Szentháromság templomban számos ortodox hívõ vett részt a Szent János-napi misén. TIZENHÁ- a helyzet egyre súlyosbodik, a bûvös megoldásként szajkózott decentralizáció beledõlt saját kardjába. A megyében mûködõ negyvenegynéhány decentralizált intézmény jelenleg a prefektúra, a saját minisztériuma és saját önállósodási tendenciája között õrlõdik. Ennek eredménye, hogy nincs együttmûködés köztük és a prefektúra között, Bukarest meg hatszáz kilométer. S habár a prefektúra állítólag csupán kollaborálni, közösen gondolkodni akarna velük, õk minden megnyilatkozást beleszólásnak tekintenek. Képzeljék el, mekkorára dagad a gubanc, amikor bizonyos intézmények átkerülnek hamarosan az önkormányzat fennhatósága alá. Miként Hillary Clinton mondta, amikor tudomást szerzett férje viszonyáról Lewinsky kisasszonnyal: Bill, ezt nehéz lesz lenyelni! Na, ne bonyolódjunk bele, mint ahogy azt sem akarom most laskákra szabdalni, ki mekkora érdemet hasított magának az útlevélosztály elköltöztetésének eddigi kudarcából. Pedig folyosói beszélgetés szintjén cifra dolgokat hallottam az ügyrõl, a patópálos ritmusban végignapozott nyárról, árakról, építõanyagokról, szóval, szabadítsák ki fantáziájukat a palackból. A lényeg, hogy ma egy közintézmény, amely maga is részese egy bürokratikus gépezetnek, képtelen betartani bármiféle, hónapokkal korábban vállalt határidõt, hisz a magukat agyonvállaló kivitelezõk pont ezt a rendelést tolják a lista végére. Ezért vagyunk mi, hétköznapi állampolgárok örökké a listák végén. ROMEZER SZAKEMBERRE van szükség a Sürgõsségi Helyzetek Felügyelõségének, ezért áprilisban versenyvizsgát hirdetnek országszerte. MIHAI UNGUREANU külügyminiszter tegnap kijelentette, hogy esetleg jelöltetné magát a Nemzeti Liberális Párt külügyi kapcsolatokkal foglalkozó alelnöki tisztségére. Valószínûleg január 8-án jelenti ezt be hivatalosan. Ungureanu szerint jelenleg az NLP-on belül harc folyik azok között, akik megpróbálják tönkretenni belülrõl a pártot, illetve akik a lebegési szinten kívánják tartani az alakulatot. Az NLP január 12-i kongresszusán 15 alelnököt választ. MEGVANNAK SZÁMLÁLVA A NAPJAI a jelenlegi kormánynak állította tegnap Codrin ªtefãnescu, a Konzervatív Párt ügyvezetõ fõtitkárhelyettese. Szerinte a következõ miniszterelnök Radu Berceanu lesz, akinek ideiglenes feladata az elõrehozott választások megszervezése. A politikus úgy véli, hogy Berceanu el is kezdte már a bemelegítést a tisztség átvételére. Választások után Theodor Stoljan kerülne a kormányfõi székbe. Összeállította SZALONTAI SÁNDOR

3 EU-s elvárások szerint folytatni Bõvítik a karitatív tevékenységet Farkas Viktóriával, az Aradi Máltai Segélyszolgálat elnökével az elmúlt évi tevékenységrõl, illetve az idei, az EU-tagság feltételeihez igazodó tervekrõl beszélgettünk. Hogyan összegezné dióhéjban az elmúlt esztendõ karitatív munkáját? Ha az azt megelõzõ esztendõrõl azt állítottam, rekordév volt, a tavalyi karitatív munka a szoros emberi kapcsolatokra irányult, mivel akkor nem csak Arad megyében, az országban is számos természeti csapás ért településeket, vidékeket, amelyekkel szemben nem lehettünk közömbösök. A megyebeli, szokásos karitatív tevékenységek mellett tavaly a Temes megyei Fény községbe a Herzogerath-beli partnereink támogatásával vittünk egy segélyszállítmányt. A Duna áradásakor a Dolj megyei Vast községbe utaztunk, ahova jómagam, Koncz Júlia, Bara Mária és egy kisjenõi munkatársunk kíséretével a pécskai Szép Sándor, az Expres Trans vállalat tulajdonosának a jóvoltából ingyen egy kamion teljes rakományát vittük. Összesen 8300 új lej értékben bútorzatot, tartós élelmiszert, 3000 kiló lisztet, ugyanannyi búzát, ruhanemût, nagy mennyiségû friss, fonott kalácsot és veknit szállítottunk. Kerülõ utakon, kalandos körülmények között, ortodox pünkösd napján érkeztünk az árvíz sújtotta településre, ahol határtalan örömmel fogadtak. A németországi partnereinkkel tartott szoros kapcsolat jóvoltából a segélyszállítmányok elosztásában, a rászoruló családok meglátogatásában az õ megbízottjaik is részt vettek. Arad A hétvégén sem javult a helyzet a megye legnagyobb egészségügyi intézményében. A megyei kórház sürgõsségi osztályát továbbra is nagy számú beteg keresi fel, különbözõ panaszokkal. Míg a belgyógyászaton konzultáció után általában hazaengedik Röviden térjünk ki a szokásos karitatív munkára is. Tavaly külön programot indítottunk a nagycsaládok támogatására, ami abban állt, hogy a segélyszolgálat kisbuszával a majláthfalvi hátrányos helyzetû gyermekeket a kisiratosi Ír Házban eltöltött nyaralásra, illetve onnan haza szállítottuk, továbbá vadászi és simonyifalvi nagy- és hátrányos helyzetû családok tagjait Aradra hoztuk a segélyszolgálat fogászati rendelõjében lezajlott kezelésekre. Tavaly is tartottuk magunkat a kialakult hagyományhoz, húsvétkor több mint 100 piros tojást, illetve ajándékcsomagot osztottunk ki a Sebeºului utcai éjjeli menedékhelyen, ahol Mikulás alkalmával is ajándékokat adtunk az ott lévõ gyermekeknek és családoknak. Karácsony elõestéjére is meghirdettük az Állomás téren tengõdõ hajléktalanoknak a találkozót, a szokásos módon mozgósítottuk õket, ezúttal hasztalan. Mivel csak néhányan jelentkeztek, a 70 ajándékcsomagot szintén az éjjeli menedékhelyen lévõknek adtuk át. Milyen program szerint dolgoznak? Munkatársaink hétfõn és csütörtökön várják az adományokat a belvárosi templom udvarában lévõ székházunkban, ahova sok aradi elhozta az általa karitatív célra felajánlott dolgokat. Magyarországi mintára a cipõsdoboz nagyságú, változatos tartalmú csomagok a pácienseket, a gyermekosztályon még mindig sok esetben beutalást rendelnek el az orvosok. Az inkább tavaszias, enyhe idõ kedvez a légúti megbetegedéseket okozó vírusoknak, naponta több tíz gyermeket visznek kórházba. A tegnap ügyeletes orvos a Nyugati Krónika nálunk is szokásossá váltak. A Püspökség utcai nagyraktárunk minden csütörtökön 10 és 16 óra között van nyitva, ahol Farkas Viktória, az Aradi Máltai Segélyszolgálat elnöke és lelkes csapata a karitatív munkát az EU-s elvárásokhoz igazítja Andrásy-fotó a munkatársaink a rászorulók rendelkezésére állnak. A segélyigényléseket írásban kérjük, az átvételrõl szóló igazolást a kedvezményezettel aláíratjuk, tehát minden tekintetben betartjuk a törvényes elõírásokat. Az ifjúsági csoportjuk is bekapcsolódott a munkába? Természetesen, tavaly is részt vettek a hildesheimi partnereink által rendszeresen szervezett Békeprogramban, ezúttal a Bosznia-Hercegovinában lebonyolított tábor munkájában, ahol Mészáros Mónika elnökkel az élen 15 tagú csoportunk magára vállalta az étkezdei felszolgálást, a Sok beteg, továbbra is karantén Jelennek elmondta: 24 óra alatt húsz gyermeket utaltak be kezelésre. Ameddig nem lesz komoly lehûlés, nem is számítunk a helyzet javulására. A gyermekosztály már így is tele van. A helyzetre való tekintettel a még december közepén elrendelt karantén konyhai segédkezést, de szinte minden programunkból kiveszik a részüket. Az uniós csatlakozás könynyít-e a karitatív munkán? Fordulatot jelent az életünkben, hogy segélyszervezetünk önálló jogi személyiséggé vált, tehát ezen túl pályázatokon is részt tudunk venni. Az uniós csatlakozás annyiban mindenképp könynyít, hogy a vámolás megszüntetésével sok idõt takaríthatunk meg, olcsóbban nem, de talán könnyebben találunk szállítót a segélyek számára. Az uniós tagság kötelezõvé teszi a különféle karitatív tevékenységekhez szükséges akkreditálások beszerzését, képzett szociális munkások alkalmazását. Ugyancsak a csatlakozástól várjuk a nyugati partnereinkkel való szorosabb együttmûködést, a közvetlenebb kapcsolattartást, ami több, náluk immár bevált programnak nálunk történõ beindítását mozdíthatja elõ. Immár ötletekkel is rendelkeznek? Hogyne. A karácsonykor nálunk járt schlüchteni partnereinktõl tudjuk, hogy õk a mienkhez hasonló kisbusszal a hátrányos helyzetû családok tagjait kulturális, sport vagy szabadidõs programokra szállítják. Reméljük, idén befejezõdik az arad-gáji Caritas Ház építése, illetve beindíthatjuk az RMDSZ Püspökség utca 32. szám alatt kialakítandó irodánkat, ami gördülékenyebbé teszi a munkánkat. Továbbra is számítunk lelki vezetõnk, ft. Király Árpád kanonok, marosi fõesperes áldásos munkájára, akinek vezetésével lelki gyakorlatokon veszünk részt a nagyünnepek elõtti idõszakokban, rendszeresen részt veszünk a csíksomlyói búcsúkon, illetve a Kisiratosi Máltai Segélyszolgálat által október 8-án rendszeresen megszervezett zarándoklatokon. Befejezésként, nevek említése nélkül szeretném megköszönni munkatársaimnak elmúlt évi önzetlen, ingyenes tevékenységét, ugyanakkor további, segítõkész munkatársakat várunk. Köszönöm a beszélgetést. BALTA JÁNOS továbbra is érvényben marad a gyermekosztályon. A Közegészségügyi Hatóság (ASP) szerint az ágyak számát a betegek számához igazítják, hogy minden gyermeknek megfelelõ körülményeket tudjanak biztosítani. (SINKA) Hétfõ, január 8. 3 Bagdadot az elmúlt fél évben gyakorlatilag elszigetelték az áramszolgáltatástól idéz iraki kormányzati tisztségviselõket a vezetõ amerikai lap. A lázadók hatékonyan nyerték meg küzdelmüket abban, hogy elpusztítottak kulcsfontosságú magasfeszültségû, 400 kilovoltos vonalakat, és elvágták a fõvárost a nagyobb erõmûvektõl. A több ezer kilométernyi vezetékek hatalmas tartótornyait felrobbantják, és a kiszálló szerelõbrigádokat megtámadják, nemegyszer megölve tagjaikat. Ha viszont a szerelõk nem érkeznek meg, akkor tolvajok lopják el az alumíniumvezetékeket. Az amerikai újságírókat védõ bizottság legfrissebb jelentése szerint a világon Irak jelentette a leghalálosabb veszélyt az újságírókra az elmúlt négy évben ban 32 újságírót öltek meg olvasható az amerikai Seattle város napilapjában. Hatalmas földgázkészlet Makó térségében Hatalmas földgázkészletet találtak Makó térségében. Földeák és Óföldeák között félúton, Magyarcsanád és Szikáncs térségben biztos a földgáz jelenléte, és egy kanadai cég magyar leányvállalata, a sikeres kutatást végzõ TXM Olaj- és Gázkutató Kft. ügyvezetõje, Szabó György szerint 600 milliárd köbméterre becsülhetõ a gázvagyon. A Makó környékén lévõ földgáz akár több évtizeden keresztül is jelentõs hozzájárulás lenne Magyarország energiabázisához. A gázkészlet jelentõs hányada egy különleges geológiai szerkezetben helyezkedik el a makói árokban, 6-10 ezer méter mélységben, és csak különleges technológiával hozható a felszínre, ám jelenleg úgy tûnik, még így is gazdaságosan. A gázmezõ feltárására, a kitermelés elõkészítésére a kanadai anyacég több 10 milliárd forintot fordított az elmúlt évek során. A Makó környéki falvakban lakók, természetesen, munkahelyekben reménykednek, mert ezek hiánya igen nagy gond errefelé. A földgáz ipari kitermelése várhatóan már a nyáron megindul. 60 milliárd esélyegyenlõségre Ebben az évben hatvan milliárd forint jut esélyegyenlõségi programok támogatására Magyarországon, a pénz felét akadálymentesítésre és a fogyatékkal élõk rehabilitációjára fordítják - mondta Lévai Katalin, az Európai Parlament szocialista képviselõje. A politikus Korózs Lajossal, az Országgyûlés szociális és családügyi bizottságának szocialista elnökével tartott közös sajtótájékoztatót annak kapcsán, hogy 2007 az esélyegyenlõség éve az Európai Unióban. Leépítés a parlament hivatalában Idén csökkentik az Országgyûlés hivatalának létszámát, kevesebbet költenek felújításra, és a tavalyi szinten tartják a dologi kiadásokat. Bakos Emil, a hivatal gazdasági fõigazgatója azzal indokolta a döntést, hogy bár az elmúlt évhez képest 240 millió forinttal nagyobb az Országgyûlés költségvetése, de öt százalékkal emelkedtek az illetmények, és 50 millió forinttal többet kell kifizetni munkáltatói járulékokra. Igyekeznek csökkenteni, például, a telefonköltségeket és a papírfelhasználást is. Privatizálják a Magyar Postát? A Fidesz szerint a kisebb postahivatalok bezárásával a kormány a Magyar Posta eladását készíti elõ. A társaság gazdasági helyzete nem indokolja a bezárásokat, hiszen a társaság tavaly 7 milliárd forintos nyereséggel zárta az évet hangsúlyozták ellenzéki képviselõk. Manninger Jenõ és Ódor Ferenc közösen tartott sajtótájékoztatót, amelyen elhangzott: a kisebb posták megszüntetése a minimális megtakarítás mellett csak a munkanélküliséget fogja növelni az érintett településeken. Vizitdíj-kompenzáció A február 15-tõl fizetendõ 300 forintos vizitdíjat beépítik a nyugdíjba és a nyugdíjszerû ellátásokba. Az érintettek, függetlenül attól, hányszor vettek igénybe egészségügyi szolgáltatást, havonta 300 forinttal emelt összegû ellátást kapnak, ha ellátásuk nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum összegét, ami jelenleg forint. Az forintnál nem magasabb nyugdíjnál 200 forint a kompenzáció. Kétes szerzõdések a Magyar Telekomnál írja a globális pénzügyi lap német kiadása, amely ismerteti, hogy Straub Elek, a cég vezetõje személyes okokra hivatkozva bejelentette visszavonulását. A Magyar Telekom amely a Deutsche Telekom 60 százalékos tulajdonában van Kelet- Európa második legnagyobb távközlési vállalata, és 800 millió eurót adott ki montenegrói, macedóniai és bulgáriai cégvásárlásaira. A montenegrói állami Crnogorski távközlési vállalat 2006-ban elhatározott átvételekor azonban átláthatatlan üzletekre került sor. A vizsgálatok kiderítették, hogy a Magyar Telekom nagy értékû tanácsadói szerzõdéseket kötött, de semmilyen ellenszolgáltatás nem történt. (A Magyar Nemzet összeállítása nyomán)

4 4 Hétfõ, január 8. Jelenidõ Továbbra is ellenõrzik a feltételek betartását Kiskorúakkal vinni kell az útlevelet! Mivel a téma sokakat érdekel és többen is érdeklõdtek ezzel kapcsolatban, néhány pontban újra rendszerezzük, melyek a legfontosabb követelmények a kiskorúak külföldre utazásánál. A 2005/248-as törvény értelmében kiskorúakat csakis egy nagykorú (szülõ, gyám vagy felhatalmazott személy) kíséretében engednek ki külföldre. A gyerek utazhat egyéni útlevéllel a szülõkkel, vagy szerepelhet mindkét szülõ útlevelében. Bár a csatlakozás után már a személyazonosságival is át lehet menni külföldre, a kiskorúakkal utazó szülõk (ha a gyermeknek nincs egyéni útlevele) kötelesek magukkal vinni Utaznak vissza a románok Arad Újabb sorok várhatók ezekben a napokban a Magyarország felé vezetõ határátkelõknél, ahol a családdal, rokonokkal ünneplõ románok térnek vissza külföldre legtöbben dolgozni. Florin Opriºa, a megyei határrendõrség szóvivõje szerint 24 óra alatt körülbelül 7000 turista utazott ki, ami jelentõsen túlhaladja a napi átlagos Temesvár A polgármesteri hivatal gazdasági osztálya felhívja a jogi személyek figyelmét, hogy január 31-ig kell nyilatkozatot tenniük az idén adózás alá esõ ingatlanjaikról és ingóságaikról. Az elõzõ évekkel ellentétben azonban csak akkor kell benyújtaniuk a bevallást, ha a tavalyihoz képest megváltozott a tulajdonukban lévõ épületek leltári ára, nõtt vagy csökkent a telek ára, amely Olaszország felé tartottak Szökevény moldovaiak Nagylaknál Arad Újabb szökevény moldovaiakat lepleztek le a határrendõrök a hétvégén a magyar határhoz vezetõ mezõn. A hat nõ és két férfi gyalog próbálta megközelíteni Magyarországot, a nagylaki határrendõrök szombaton este vették észre õket. A csoport tavaly decemberben lépett törvényesen Románia területére, saját útlevéllel. Bevallásuk szerint egy ismeretlen felajánlotta, hogy 3800 euróért segít nekik Olaszországba jutni. A csoport útlevelüket, mely elengedhetetlen hivatalos irat a gyermek utazásához. Ha a gyermek egyéni útlevéllel és csak az egyik szülõvel utazik vagy csak az egyik szülõ útlevelében szerepel, az illetõ szülõ köteles felmutatni a másik szülõ írásos beleegyezését. Kivételt képez, ha a kísérõ szülõ írásban igazolja a másik szülõ elhalálozását, vagy a végleges bírói határozatot, melyben neki ítélték a gyermeket. Ha a gyermek egyéni útlevéllel, szülei nélkül, egy másik nagykorú személy kíséretében utazik szükséges a szülõk (vagy egyik szülõ) jegyzõnél hitelesített beleegyezése, illetve a kísérõ Szigorúan ellenõriznek a magyar határrendõrök 2500-at. Nemcsak a nagy számú turista, hanem a magyar határrendõrök aprólékos ellenõrzése miatt is elhúzódhat a várakozás január elseje óta a magyar és bolgár határátkelõknél az európai, ún. one step control módszerrel ellenõriznek. E szerint a románok esetében például a dokumentumokat elõször a román Döntés az adókról Arad Január 11-én dönt a városi önkormányzat a 2007-es adók mértékérõl, az emelések arányáról. Mivel addig a bizottságokban, de az ülésen is történhetnek változások, módosítások, a konkrét számokról csak ezt követõen, pénteki lapszámunkban írunk részletesen. (IJ) Jogi személyek adózása fölött tulajdonjogot gyakorolnak, illetve ha változott a jármûvek száma. Ha nem történt változás, a múlt évi nyilatkozatot veszik figyelembe, és az alapján kell befizetni a helyi adókat és illetékeket (természetesen a 2007-re megszabott árak szerint). Az adóbevallási nyilatkozatokat január 10-tõl lehet letenni a városházán, a gazdasági fõosztály iktatóhivatalában. P. L. ZS. Bukarestbe utazott, majd Dévára, ahonnan két autóval Nagylakra vitték õket. A moldovaiak sem az autó rendszámát, sem a sofõrök nevét nem tudták megmondani a rendõröknek. A 18 és 38 év közötti személyek Olaszországban vállaltak volna feketemunkát, de mivel nem volt vízumuk, törvénytelen úton próbálkoztak. Illegális határátkelési kísérlet vádjával indult eljárás ellenük. SÓLYA R. feddhetetlenségi bizonyítványa. Elõfordulhat, hogy a fenti feltételek teljesítése mellett is megtiltják a kiskorú kiutazását. Például, ha a kísérõ külföldi állampolgár és nem kezeskedik írásban, hogy lesz joga visszatérni Romániába; ha a kísérõrõl kiderül, hogy különféle (a törvényben felsorolt) bûncselekményt követett el vagy, ha a román hatóságok felszólítására hagyja el az országot, illetve korlátozták a külföldre való utazását. A 14 évet betöltött gyermeket nem lehet akarata ellenére kiutazásra kényszeríteni. A határrendõrök nem kérik a szülõ vagy gyám jegyzõnél hitelesített nyilatkozatát, ha a határrendõrök nézik át, majd az iratokat átadják a következõ ország illetékeseinek, akik saját törvényeik értelmében ellenõrzik a határátkelési feltételek betartását. A románok tehát csak nem szabadulnak meg az ellenõrzésektõl, sõt a magyar oldalon igencsak szigorúan figyelik és ellenõrzik a beutazókat. Épp ezért Nagylaknál például átlagosan A postahivatalokban is lehet fizetni az útadót 2002 óta a postahivatalokban is lehet fizetni az útadót. Országos viszonylatban közel 700 postai egység kapta meg az útadó inkasszálásának jogát. Az Arad Megyei Postahivataltól kapott közlemény szerint municípiumi és megyei viszonylatban az alábbi egységekben lehet fizetni: 1-es számú (Forradalom útja szám, tel.: ), 2-es (Aurel Vlaicu út 2 4. szám, tel.: ), 3-as (Eminescu utca 26. szám, tel.: ), 4-es (Újarad, Lengyel József utca 1. szám, tel.: ), 6-os (Kisszentmiklós, Steagului utca 27. szám, tel.: ), Bizonytalanság a babacsomagok körül Folytatás az 1. oldalról Egy héttel az érvénybelépése után, a kedvezmény egyelõre csak papíron jár az újszülötteknek. Az aradi dr. Salvator Vuia Szülészeti és Nõgyógyászati Kórház igazgatója elmondta: intézményüket nem érinti a törvény, mivel a csomagot vagy annak értékét otthon kísérõ hivatalos orvosi iratokkal igazolja, hogy a gyermeket nagyon fontos orvosi beavatkozásra viszik külföldre. Ez érvényes arra az esetre is, mikor a gyereket tanulmányi útra vagy versenyekre viszik. Itt szükséges a gyermekvédelmiek engedélye. Mindkét esetben a kísérõnek pontos iratokkal igazolnia kell az utazás idõtartamát és az ország (országok) nevét, ahol az említett tevékenységek zajlanak. A kiskorúak külföldre utazásának feltételeirõl bõvebben olvashatnak a határrendõrség honlapján. SÓLYA R. EMÍLIA 30 percet is nõhet a várakozási idõ. A határrendõrök javasolják a külföldre utazni kívánó román állampolgároknak, hogy a forgalmi dugók elkerülése érdekében ne csak a nagylaki, hanem a tornyai és gyulavarsándi határátkelõt is használ - ják. (S. R. E.) 7-es (Mikelaka, Voinicilor utcai Nap tér, tel: ), 8-as (Vlaicu negyed, Fulgerului 1. szám, tel.: ), 9-es (Petru Rareº 18. szám R3-as tömbház, tel.: ), 10-es (Mikelakai felüljáró mellet, Rãsãritului sétány 22-es tömbház, tel.: ), 11-es (Mikelaka, Radnai út 108-as tömbház, tel.: ), Kürtös (Cloºca utca 1. szám, tel.: ), Borosjenõ (Republicii út 20. szám, tel.: ), Lippa (Nicolae Bãlcescu utca 30. szám, tel.: ), Nagylak (1 Decembrie 1918 utca 18. szám, tel.: ), Pankota (Tudor Vladimires- kapják meg a kismamák, és nem a kórházból való távozáskor. Ezért, õszintén megmondom, nem tudom, mi a helyzet ez ügyben nyilatkozta dr. Popa Adrian. A megyei tanács képviselõi szerint a babacsomaggal a helyi polgármesteri hivataloknak kell foglalkozniuk. Valamivel kevesebb munkabaleset Temes A múlt esztendõben némileg csökkent a megyében a munkabelesetek száma a 2005-ös statisztikához képest, de ezzel együtt még mindig sok szerencsétlenség. A munkaügyi felügyelõségnél 140 balesetet jelentettek be 2006-ban, míg tavalyelõtt 158 esetben szenvedtek sérülést munkavégzés közben. A balesetek során cu utca 40. szám, tel.: ), Pécska (II-es utca 115. szám, tel.: ), Borossebes (Victoriei utca D2-es tömbház, tel.: ), Kisjenõ (Înfrãþirii utca 60. szám, tel.: ), Szentanna (Mihai Viteazul utca 2-es tömbház, tel.: ). Az útadó teljes összegének kifizetése esetén kitûzõs matricát (rovinieta-ecuson) kap a jármûtulajdonos, ha csak egy részletét egyenlíti ki, a kitûzõs matricán kívül egy matricaszelvényt (rovinieta talon) is adnak, a befizetést igazoló nyugtával (számlával) együtt. B. K. amelyekbõl a legtöbb az építkezéseken és a szállítási ágazatban történt sajnos, 14-en az életüket vesztették. Szász Ferenc munkaügyi felügyelõ elmondása szerint az igazgatóság idén az eddiginél is nagyobb figyelmet fordít a munkavédelmi szabályok betartatására, figyelembe véve az európai uniós elõírásokat is. P. L. ZS. A legtöbb szerencsétlenség még mindig az építõiparban történik Kizárta adósait a kereskedelmi kamara Temes Kétszáz céget zárt ki tavaly a soraiból a Temes Megyei Kereskedelmi, Ipari és Mezõgazdasági Kamara. Georgicã Cornu elnök szerint ezek között olyanok is voltak, amelyek több évre visszamenõleg tartoztak a tagsági díjjal, és az intézmény vezetõje szerint csak olyanokra van szükségük, akik nem csak a tisztújításokkor gyakorolják a tevékenységet. A kamara tagságának a létszáma ugyanakkor nem csökkent sõt!, mivel a tavaly 260 új vállalkozás iratkozott be. Az évi átlagos tagsági díj 700 lej, de lehet valamelyik vállalat Ezüst-, vagy Aranykategóriás tag is évi 2200, illetve 3500 lejért. Utóbbiaknak reklámokat és különbözõ elõnyöket biztosít a kamara a vásárokon, szakmai kiállításokon, üzletember-találkozókon stb. P. L. ZS. Az aradi polgármesteri hivatal szóvivõje a Nyugati Jelennek elmondta: sok a kérdõjel a törvény alkalmazása körül. Amíg nincs meg az alkalmazási elõírás, nincs mit tenni. Egyelõre nem kaptunk semmi konkrétat, így nem tudni, milyen pénzbõl kell kifizetni a támogatásokat, hogyan jutnak el a kismamákhoz stb. Ha a helyi költségvetést terheli majd, akkor külön pénzt kell kiutalni e célra. Egyelõre várunk a felsõbb utasításokra magyarázta Valer Mãrginean. A helyzet hasonló majdnem az egész országban, de minden bizonynyal, visszamenõleg, minden újszülött ha késéssel is kap majd babacsomagot.

5 Jelenidõ Hétfõ, január 8. 5 Reptér kis gépeknek Déván Hunyad Továbbra is kitart a Hunyad Megyei Tanács a repülõtér építése mellett. A sorozatos kudarcok ellenére, a három évvel ezelõtti elképzelés csupán annyiban módosul, hogy rendes repülõtér helyett kis, személyes gépek befogadására alkalmas létesítményt céloznak meg. Az építendõ reptér színhelye a Déva melletti Sárfalva (Sãuleºti) mezeje marad, amelyet jelenleg a dévai ama- Megjelent a Platanus próbaszáma A Platanus utolsó és elsõ oldala Resicabánya/Krassó-Szörény Az RMDSZ mellett bejegyzett Platanus Mûvelõdési Egyesület Tóth János szerkesztésében Platanus címmel idõszakos kiadványt kíván megjelentetni. A napokban a 0. szám meg is jelent, amelybõl azonnal meg lehet állapítani, hogy egyfelõl képes-, másfelõl szatirikus, humoros lappal állunk szemben. A lap jelmondata: A szó veszélyes fegyver és van aki fegyvertelen! (Koncz Zsuzsa). Emiatt használ a szer- tõr repülõklub, illetve a repülõmodellezõ klub használ. Szándékunk, hogy a repülõtér komoly kapcsolatot jelentsen a Hunyad megyébe befektetõ üzletemberek számára. A kis gépekkel szoros összeköttetés építhetõ ki az ország többi nagyvárosával, ami véleményünk szerint fellendítheti a megye gazdaságát, nyilatkozta Mircea Moloþ, a Hunyad Megyei Tanács elnöke. A sárfalvi repülõtér irányító-központja. Repülõtérré fejlõdik? kesztõ képes és képtelen képeket kevés szöveggel. A lapocskából, amely nemigen laposka, kiderül, hogy csak Tóth János van látszólag fejetetejére állítva, de lénygében és jelképesen a szerkesztõ fejre állított mindenkit Markó Bélától kedve a legkisebb szervezet elnökéig és vissza. Még a Nyugati Jelen is ilyen formában jelen(ik) meg a lapban, amelyet a helyi munkatárs, Makay Botond keres: Ha nincs JELEN, nincs jelen és nincs jövõ. KRASSAY SZÖRÉNY Az elsõ becslések szerint a repülõtér megépítése körülbelül 5 millió lejbe kerül, amit a megyei tanács költségvetése fedezne. A költségvetés tervezetét hamarosan a tanácsnak továbbítják, s amennyiben a tanácsosok jóváhagyják, a várhatóan két évig tartó munkálatok már a tavasszal elkezdõdhetnek. A dévai amatõr repülõklub ugyanis rendelkezik a szükséges mûszaki berendezések egy részével. (PÁL) Elloptak negyven méter hosszú járdát! Resicabánya/Krassó- Szörény decemberében írtunk arról, hogy az Óváros fõutcáján az evangélikus templom, a református Templom és Iskola, illetve a Vámpalota közvetlen közelében gázüzemanyag-töltõ állomás építését kezdték meg. Azóta sem sikerült megtudni sem a tulajdonos, sem a vállalkozó nevét, sem pedig azt, hogy voltaképp mi is épül. Az építkezés adatait sem jelzi semmiféle tábla. A napokban észleltük azt, hogy a valamikori saroktelken épülõ töltõállomás Az év elsõ tárlatnyitója Temesvár Az új év és egyúttal az európai uniós Ioan Iovan és Maria Balea a megnyitón Döcögõ infrastruktúrakorszerûsítés Szászvároson Hunyad Õszintén szólva nagyon elégedetlen vagyok a SAMTID-program haladásával, szögezte le Iosif Blaga, Szászváros polgármestere. Ennek keretében 32 utcában (19,7 km) kell kicserélni, illetve lerakni a víz- és csatornázási vezetékeket. Noha eredetileg a 2005-ben kezdõdött munkának tavaly szeptemberben véget kellett volna érnie, 2006 végéig csupán 7 utcát sikerült befejezni. Az átadási határidõt 2007 júniusára halasztották, betartására azonban jóformán semmi esély, hiszen a munkálatok oroszlánrésze még hátra van. Eddig ugyanis csupán a legkönnyebb munkálatokat sikerült elvégezni. Egyes utcákban lefektették ugyan a korszerû vezetékeket, de nem csatlakoztatták a hálózathoz. Szászváros másik öt Hunyad megyei kisebb várossal Brád, Algyógy, Piskitelep, Hátszeg és Pusztakalán együtt nyerte el a SAMTID-pályázatot. A legnagyobb gond az, hogy a kivi- munkatelepének irányítója a Furnalelor és a P. Iorgovici utcából ellopott öszszesen negyven méternyi hosszú járdát, míg további tíz méternek csak a felét volt kedves vasráccsal elkeríteni. Mivel igen nagy a csend mintegy két hete a telepen, valószínû, hogy a telek ügyének rendezéséig felfüggesztették a munkálatokat. A baj viszont az, hogy a járda nélküli szakaszon életveszélyes a gyalogos közlekedés a nagy forgalmú útszakasz miatt. MAKAY BOTOND csatlakozás óta eltelt idõszak elsõ tárlatnyitóját pénteken Iosif Blaga. Hol kell keresni a felelõsöket? telezési szerzõdést központilag, Bukarestben, minisztériumi szinten kötötték meg, noha a korszerûsítés felét saját forrásból állják (Szászváros esetében ez euró). Bukarest egy török céget választott ki, amely rögtön alvállalkozásba adta a munkát helyi cégeknek. Az önkormányzatok rendszeresen törlesztették a részleteket a törököknek, õk viszont nem fizették az alvállalkozókat. Utóbbiaknál éppen Az önkényesen kisajátított járda mellett nehéz a gyalogosoknak kora este szervezte meg a Romániai Képzõmûvészek emiatt néhány hónapja semmilyen elõrelépés sem történt, sem Szászvároson, sem a többi Hunyad megyei érintett városban, szemléltette a helyzetet Iosif Blaga. A törökök immár valamennyi környékbeli építõcéget megkörnyékezték, de az elõzményekre való tekintettel senki sem akar már velük dolgozni. Mindezek után a polgármester elégedetlensége és pesszimizmusa is érthetõbbé válik. CH. A. Szövetségének temesvári szervezete. A Helios galériabeli festménykiállítás azonban nem egy helyi képzõmûvész alkotásaival várta a közönséget, hanem az aradi Maria Balea munkáit kínálta az érdeklõdõknek. A megnyitón Ioan Iovan a szövetség nevében méltatta a mûvészt, aki nem idegen a temesvári mûvészetkedvelõknek, hiszen volt már egyéni tárlata a Begaparti városban. A méltató szerint Maria Balea legsikeresebb kiállítása az aradi Delta Galériában rendezett tavalyi tárlata, de az itt közszemlére tett mûveivel sem vall szégyent. Munkája nagyra értékelendõ, mert tulajdonképpen grafikusmûvész, de bebizonyította, hogy a festészetben is otthonosan mozog. P. L. ZS.

6 6 Hétfõ, január 8. Arad Ahogy az várható volt, az aradi ICIM KK nõi kosárlabdacsapata elsõ helyen jutott tovább a nagyváradi Román Kupa selejtezõcsoportból, úgy, hogy a csapat fõirányítója, az amerikai Sheena Moore még csak nem is volt jelen ezen a megmérettetésen. Mint arról szombati lapszámunkban beszámoltunk, az Adrian Budurean által felkészített aradi lányok az elsõ játéknapon a versenyen kívül induló Nagyváradi Mihai Eminescu Sportlíceum gárdáját verték 74:35-re. Szombaton délután a házigazda Nagyváradi Universitatea VSK ellen léptek pályára, amely szintén nem okozott gondot az aradi együttesnek, amely 80:67 arányú gyõzelmet aratott. Irányító poszton Tarþa Enikõ jól helyettesítette az amerikai Moore-t, olyanynyira, hogy a találkozó legjobbjának is õt választották. Ezen a mérkõzésen jól szerepelt még a másik amerikai védõ, Jamika Hindsman, center poszton Mészáros Anita is remekelt. Aradi pontszerzõk: Tarþa 24, Hindsman 20, Mészáros 13, Uiuiu 7, Moroºan, Nagy, Kine 4-4, Bucicã 3, Kiss 1. A tegnapi utolsó találkozón az AIKK a jelek szerint sporttörténelmet írt, ugyanis 103:10-re (!!!) verte az ifijeivel kiálló Kolozsvári U csapatát. Budurean edzõ ezen a mérkõzésen is összes játékosának játéklehetõséget biztosított, az aradiak legjobbja Mészáros volt. Az aradi csapatból igazoltan hiányzott a nagyváradi selejtezõtornáról Andra Ionescu (sérült), Sheena Moore (lekéste a gépét) és Bianca Drãguº (lábadozó). A nagyváradi eredményeket látva felvetõdik a kérdés, érdemes-e még a Román Kupát megrendezni a nõknél. A csapatok többsége ugyanis akut pénzhiánnyal küszködik, s csak púp a hátukon a részvétel egy-egy ilyen eseményen. A nagyváradi csoportból a Dés már eleve visszamondta a szereplést, míg a kolozsváriak csupán ificsapatukat küldték el, meg nem erõsített hírek szerint azért alkalmazták ezt a módszert, mert a gyerekek úti- és szállásköltségét a szülõk fedezték. Sport A Román Kupa döntõjébe jutott az AIKK Paul Cazan az FC Argeºhoz igazolt Mészáros Anita jó teljesítményt nyújtott a Román Kupa selejtezõben Valfi-fotó Temesvár Mint azt várni lehetett, Gheorghe Chivorchian érkezése kissé megbolygatta a vizeket a Temesvári FCU Politehnica klub vezetõségében. Paul Cazan 2005 nyarán érkezett Temesvárra, akkoriban épp az ügyvezetõi igazgató posztra. Késõbb Ion Crãciunescu érkezésével átpasszolták sportigazgatónak, majd Florin Bãtranu érkezésekor felfelé buktatták, a sportigazgatóság vezetõjévé. A bukaresti Sportul studenþesc és Rapid egykori vezetõje viszont már nem bírta ki Gheorghe Chivorchian érkezését is, így közben megállapodott a Piteºti-i FC Argeº vezetõivel, ahol alelnöki funkciót szerzett magának. Paul Cazannak nemcsak hogy leszûkültek tennivalói és kissé elnyomottnak érezte magát, hanem ezúttal közelebb került Bukarestben élõ családjához, amelyet nagyon hiányolt a Bega-parti városban. (LÁSZLÓ) Paul Cazan számára véget ért a temesvári potya László-fotó Eredmények: Nagyváradi csoport: AIKK Nagyvárad II 74:35, Nagyváradi VSK Kolozsvári U 89:16, Kolozsvári U Nagyvárad II 57:68, AIKK Nagyváradi VSK 80:67, Nagyváradi VSK Nagyvárad II 95:43, AIKK Kolozsvári U 103:10. A csoport végeredménye: 1. AIKK 4, 2. Nagyváradi VSK 2 (156:96), 3. Kolozsvári U 0 ponttal. Bukaresti csoport (Rapid terem): Târgoviºtei Municipal CET Govora 80:69, Bukaresti Rapid CFR Marfã Municipal 46:78, Rapid CET Govora 65:67. A csoport végeredménye: 1. Târgoviºte 4, 2. CET Govora 2 (136:145), 3. Rapid 0 ponttal. Bukaresti csoport (Olimpia terem): Sportul studenþesc Omnilogic Alexandria 67:51, Olimpia Women Basketball Alexan dria 85:53, Olimpia Sportul studenþesc 74:66. A csoport végeredménye: 1. Olimpia 4, 2. Sportul studenþesc 2 (133:125), 3. Alexandria 0 ponttal. A Román Kupa döntõjébe az elsõ helyezett csapatok jutottak, valamint a legjobb csoportmásodik. A döntõ helyszínérõl és idõpontjáról késõbb döntenek. A rovatot írta és szerkesztette: BERKI FLÁVIUSZ Temesvár A Balkan Petroleum Temesvárra érkezése óta a központi sportnapilapok igyekeztek felfújni a lila-fehér csapatot, hogy egy esetleges kudarcnál lehessen még hangosabban csámcsogni. Marian Iancu nem mondta sosem: Mi vagyunk a Chelsea Viola!, de amikor a csapat nem szerepelt a millió eurós elvárasok szerint, akkor Leszerepelt a Chelsea Viola óriásbetûs címek voltak olvashatók. És mégis van némi igazság ebben a szójátékban. Nincs Marian Iancunak anynyi pénze, mint Roman Abramovicsnak, de hasonlóképpen pazarolta eddig azt persze más arányban, egy ideje pedig mindketten bejelentették, hogy most már ideje visszatéríteni a befektetett pénzt, anélkül, hogy rendkívüli eredmény szülessen legalábbis a Poli esetében. Marian Iancu, például, azzal a céllal hozta Temesvárra a tapasztalt Gheorghe Chivorchiant, hogy a 20 millió eurós befektetést gazdaságossá tegye. Nos, ez mind szépen hangzik, de az a 20 millió már nem olyan kézzelfogható. Rengeteg pénzt dobtak ki az edzõkre is: Olãroiu, Hagi Cârþu nagy lábon éltek. Még többet költöttek olyan játékosokra, akik egy percig se bizonyították, hogy megérték volna azt a pénzt. McKain, Bucur, Ovidiu Petre mind egy-egy millió euróba kerültek. Vagy Viorel Moldovan, akit a Poli újraélesztett, majd sztárként elment a Rapidhoz. Ugyanakkor apróbb százezresek mentek el olyan futballistákra, akik szinte be sem mutatkoztak rendesen a nagycsapatnál: Adrian Ilie, Alexandru Bãdoiu, Simek Péter, Laurenþiu Buº, Rareº Ma gyülekezõt fúj az UTA Mara jön, de nem biztos, hogy marad! Arad Kétségtelen: az aradi sajtót és az UTA-szurkolókat a téli szünet alatt az új igazolásokon túl az is foglalkoztatta, hogy vajon megmarad-e Bogdan Mara az aradi csapatnál. Nos, mint arról korábban is beszámoltunk, Mara jelen lesz a mai csapatgyülekezõn, ám egyáltalán nem biztos, hogy marad a csapatnál. A nagyszebeni származású csatárt a téli átigazolási idõszakban több ajánlattal is bombázták, s nagyon közel áll, ahhoz, hogy az Urziceni-i Unirea csapatához szerzõdjön, ahol Dan Petrescu edzõ minden követ megmozgat a megszerzéséért. Idõközben Lãcãtuº edzõ sem vesztegette az idejét, s bár múlt pénteken még az Ajaxban futballozó George Ogãraru kislányát, Maria-Nataliát tartotta a keresztvíz alá, ezt megelõzõen és követõen az UTA igazolási kampányán dolgozott az aradi klubvezetõkkel együtt. Biztos érkezõknek számítanak eddig: Cristian Todea (Bellinzona, Svájc II), Dorin Mihuþ, Cosmin Paºcovic (mindkettõ Dinamo), Loco és Love (mindkettõ Angolából). Utóbbi kettõ a hét elején érkezik meg Bukarestbe, ahol Marius Mitran, a klub imázsmenedzsere fogadja majd õket és hozza el Aradra. Az említetteknél, úgy néz ki, nem áll meg a csapat igazolási akciója. A klubvezetés szeretné még leigazolni Cristian Ianut, akit Marin Lupaº új ügyvezetõ igazgatónak sikerült meggyõznie, hogy térjen vissza egykori sikerei színhelyére és Varga Norbertet, aki kölcsönbe érkezne az aradi klubhoz. Rajtuk kívül még elég hosszú a tesztelésre várók listája. Már több napja Aradon tartózkodik a nigériai Dino Eze, akit Lãcãtuº mester minden bizonnyal Debrecenben fog Soporan. Olãroiu polis végnapjain nemhiába bérgyilkosozták le a játékosokat a szurkolók. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a pazarláshoz kellett eladó is, ugyanis fõleg a hazai klubok igencsak felemelték játékosaik árát, amikor a Poli érdeklõdött utánuk, ezáltal valótlan ár keletkezett. A Poli kerete ma 11 órától találkozik a Dan Pãltiniºanu stadionnál és talán kiderül több konkrétum: ki megy és ki marad, vagy milyen nagy nevekért dobnak ki újabb eurómilliókat. Bogdan Mara sorsa ezen a héten dõlhet el Valfi-fotó tesztelni, akárcsak az aradi Ovidiu Vezant, az urziceni-i Florin Ganeát, az OFK Belgrád 1,90 méter fölötti középhátvédjét, Supicot és két észt válogatottat. A csapat január között Debrecenben kezdi meg a központosított felkészülést, majd a törökországi Antalyában folytatja február 3-án. Az aradi csapat törökországi edzõtáborában több külföldi csapattal is játszik majd felkészülési mérkõzést, mint a német II. ligás 1860 München, a lengyel elsõ osztályú Zaglebie Lubin, a magyar Budapest Honvéd és egy dél-koreai csapat. Ezekkel már rögzítve vannak az idõpontok, de még számítani lehet más, ugyancsak itt készülõ román együttesekkel való felkészülési mérkõzésekre. Az UTA-val egy idõben tartózkodik Antalyában a Petrozsényi Jiul, a Brassói FCM, az FC Argeº és a Galaci Oþelul. A román elsõ osztályú labdarúgó-bajnokság február 24-én folytatódik a 20. fordulóval, amelyben az UTA a Steaua otthonába látogat. Chelsea Viola gúnynév vagy igazság? A Rapiddal üzletelnének A Temesvári FCU Politehnica feketelistás játékosai nehezen kelnek el. Nem is csoda, hisz rengetegen inkább maradni szeretnének, hisz jön a nagy fizetés, mit számít, ha nem játszanak ªtefan Grigorie ügye határeset. Nyilatkozatai szerint maradna, de ha annyira nem akarják már a csapatnál, akkor szívesebben elmegy. Marian Iancu viszont nem adná ingyen. Sõt. Grigorie és Alexa nyáron összesen 1,5 millió euróért érkezett a Dinamótól, a támadó középpályás nem igazán mutatott maradandót, ennek ellenére megnõtt az ára kerek egymillió eurót kérnek érte. Innen kezdve már-már egy egész szappanopera van kialakulóban. A Rapid bejelentkezett Grigorieért, de csak 800 ezret adna, azt is akkor, ha Bugára találnak vevõt. Amúgy az említett két klub harcba szállt Artiom Karamian balszélsõ középpályás leszerzõdtetése ügyében, de úgy néz ki, hogy az örmény válogatott mégis a giuleºti-i együttesnél folytatja majd karrierjét. LÁSZLÓ ÁRPÁD

7 Az UAC beleerõsített! Arad Bár a román labdarúgó III. Ligában szereplõ, a Ioan Herman tanár által irányított Aradi UAC jelenleg a 16., kiesõ helyen áll a 6. csoportban, nem adta fel a küzdelmet, s még mielõtt elkezdte volna téli szünetét, több játékosnak is útilaput kötött a lábára, másokat pedig leigazolt. A távozók listája egyelõre nagyobb, mint az érkezõké, de Herman edzõ bízik az általa kezdeményezett átszervezés sikerében. A tavaszi szezonban nem tartozik majd az aradi csapathoz Boldea, Hettman, Marocico, Criºan, Haº, Boicu, Suciu, Cârstea, Leordean, Radu Bogdan és Pitu. Bár elképzelhetõ az is, hogy az új igazolások sikerének függvényében egy-két labdarúgó megúszhatja az eltanácsolást. Anglia/FA-kupa Az angol labdarúgó FA-kupa 3. fordulójának érdekesebb eredményei: Birmingham City (II. osztályú) Newcastle United 2:2, Chelsea Macclesfield Town (IV.) 6:1, Doncaster Rovers (III.) Bolton Wanderers 0:4, Hull City (II.) Middlesbrough 1:1, Leicester City (II.) Fulham 2:2, Nottingham Forest (III.) Charlton Athletic 2:0, Peterborough United (IV.) Plymouth Argyle (II.) 1:1, Portsmouth Wigan Athletic 2:1, Watford Stockport County (IV.) 4:1, West Bromwich Albion (II.) Leeds United (II.) 3:1, West Ham United Brighton (III.) 3:0, Wolverhampton Wanderers (II.) Oldham Athletic (III.) 2:2, FC Liverpool Arsenal 1:3, Manchester United Aston Villa 2:1. A távozók helyét sokkal jobbakkal sikerült feltölteni, ugyanis az UAC-hoz olyan játékosok érkeztek, akik korábban a másodosztályban is megfordultak, mint az egykori UTA-s Dan Miþiþi vagy a Coraº idõszakbeli gólvágó Ciprian Roºca és a szintén rutinos Cenan. Régi szokásához híven Herman edzõ a keretben fennmaradó helyeket tehetséges fiatal játékosokkal tölti majd fel, s ezért már fel is vette a kapcsolatot Mészár Sándorral, az Atletico SK fõmenedzserével több játékos kölcsönvétele ügyében. Ha az Atletico címére nem érkeznek jobb ajánlatok, akkor a tavaszi idényben Toc, Filaret, Adrian Popa vagy Chindriº Herman edzõ irányítása alá kerül majd. Franciaország/Kupa A francia labdarúgó kupa legjobb 18 közé jutásáért lejátszott érdekesebb mérkõzésein: Créteil Nice 1:2, Cheruy Sedan 0:1, Pluvigner Le Mans 0:3, Rennes Romorantin 1:3, Quevilly Monaco 0:2, Auxerre Niort 2:2, Bordeaux Bastia 2:0, Calais Lorient 2:0, Cambrai Olympique Marseille 1:4, Libourne Troyes 4:2, Metz Lille 0:2, Nancy Lens 3:3, Nantes Guingamp 1:0, St. Étienne Sochaux 1:3, Valenciennes Caen 2:1, Paris SG Nimes 3:0. Érdemrendet kapnak az olasz vb-gyõztesek Cavaliere Ufficiale címmel, az olasz köztársasági érdemrenddel tüntetik ki hétfõn a világbajnok labdarúgó-válogatott tagjait. Az ünnepélyes ceremóniára Rómában kerül sor, a kitüntetést Giorgio Napolitano államfõtõl kapják A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) már december 28-án megjelentette a január 1-tõl (március 31-ig) érvényes ÉLÕ pontszámok alapján összeállított világranglistákat. Valamikor (mintegy 15 éven keresztül, a FIDE megbízásából), erre maga a számítási rendszer megalkotója, a Wisconsin állambeli milwaukee-i egyetemen elméleti fizikát elõadó professzora, Élõ Árpád Imre vállalkozott. Az idei rangsort továbbra is az exvilágbajnok Topalov vezeti, de már csak 2800 alatti pontszámmal, mindössze 4 ponttal Anand és 17 ponttal az abszolút világbajnok Kramnyik elõtt. A hétvégén kezdõdõ Wijk aan Zee-i szupertornán a nagy trió újból összecsap, így megtörténhet, hogy az áprilisi, dobogós ranglista már másképp fog festeni. Lékó Péter és Polgár Judit tartják helyüket az elitben (6., illetve 13.), de ez elmondható a 2005-ös Európabajnok Dieter Nisipeanuról is, aki a 25. hely körül stabilizálta ÉLÕjét. A világ elsõ 100 játékosa között bérelt helye van az aradi Contor Group (volt Zenner) elsõtáblásának, Andrei Istrãþescunak is, akinek a nevét az utóbbi 6 évben immár 14. alkalommal olvashatjuk a Top 100-ban. A nõi ranglistát, sorozatban 26. alkalommal Polgár Judit (2727) vezeti. Elõnye már csak 160 pont az idén utoljára ifi indiai Koneru elõtt, de Sport Nagyváradon készülnek az Astrások Arad Az aradi Delfinul sportuszodában végzett javítási munkálatok miatt jelenleg Nagyváradon készül az aradi Astra SK férfi vízilabdacsapata. A Cristian Cosma irányította aradi fiúk a hét végén három edzõmeccset is játszottak a helybéli VSK-val, de mindhármon vereséget szenvedtek. Mindhárom találkozón hatnegyedes meccseket játszottak, ezért az eredmények nem mérvadóak, de megemlítendõ, hogy 29:9, 27:3, 30:6 arányú aradi vereségek születtek. A férfi Szuperliga január 12-én folytatódik, amikor az aradiak hazai pályán kellene, hogy fogadják a Nagyváradi VSK-t, de a már említett uszoda-felújítási gondok miatt erre a mérkõzésre is Nagyváradon kerül sor tájékoztatta lapunkat a klub vezetõsége. meg a játékosok. A Cavaliere Ufficiale 1951 óta létezik, s azoknak ítélik oda, akik kiemelkedõ teljesítményt nyújtanak hazájukért. Olaszország a németországi vb július 9-ei, berlini döntõjében 11-esekkel nyert Franciaország ellen. Cassano és Ronaldo is átadólistán Az As címû spanyol sportlap vasárnapi száma szerint a Real Madrid két labdarúgóját, Ronaldót és Antonio Cassanót is átadólistára tette. A lap úgy tudja, hogy a madridiak az AC Milannak ajánlották fel a két támadót, de az olasz klub elutasította a megkeresést és jelezte, egyik futballistát sem kívánja leigazolni. Fabio Capello az As szerint szombaton titokban találkozott a klub vezetõivel és kijelentette: számára a holland Ruud van Nistelrooy az elsõszámú támadó, ráadásul az argentinfrancia Gonzalo Higuain A legújabb listákat böngészve nagy jövõt mégis a 13 évét még be nem töltõ, kínai Hou Yifannak jósolnak, aki 12 hónap alatt, páratlannak számító, 330 (!) pontos értéknövekedést ért el, és aki most, 2007-ben, a nõk számára álomhatárnak számító 2500-as pontszámot is átlépte már. Az 50. hely körül tanyázik a két legjobb román játékos, Corina Peptan és az aradi Contor Grouppal novem- Nisipeanu és Istrãþescu a Top 100 állandó tagjai... Lixi-fotó érkezése miatt nem lenne kifogása Ronaldo és Cassano távozása ellen. Ronaldo kevéssel a titkos találkozó után értesült az ott elhangzottakról és annyira megsértõdött, hogy megkérte menedzserét, segítsen neki azonnal új csapatot találni. Riquelmét kirakta keretébõl a Villarreal Renitens magatartása miatt kikerült a keretbõl Juan Raman Riquelme, a spanyol Villarreal argentin futballsztárja. A 28 éves középpályás unottan, motiválatlanul szerepelt az utóbbi idõben, így a klubvezetés döntése értelmében csak a lelátóról nézheti vasárnap a Valencia elleni bajnokit. Riquelme szeptemberben 37 fellépés után édesanyja egészségi állapotára hivatkozva mondta le a válogatottságot, miután a németországi világbajnokságon a negyeddöntõig jutott honfitársaival. berben bajnoki címet nyerõ Cristina Foiºor is. Köztük a különbség mindössze 9 pont. A bajnokcsapat másik tagja, az elsõtáblás Melia Salome elõször tagja a 2400-asok klubjának! Ráadásul, a világ legjobb 20 ifi-játékosainak ranglistáján (a 9.) is megtalálhatjuk, ahová immár hatodszor került fel! És míg a vbbronzérmes utolsó évét tölti el az ifik listáján, Sabina Foi- ºor, a bajnokcsapat 3. tagja, csak most került arra rá: 2342 pontjával a 15. helyen áll. Reméljük, nem utoljára, hiszen õ még 2009-ben is ifjúsági versenyzõ lesz! A legnagyobb fejlõdés is az õ nevéhez fûzõdik: 12 hónap alatt 131 ponttal gyarapodott, immár az ország 5. legjobb nõi sakkozója, a felnõtt válogatottba is beválogatták. Idén elsõ teendõi között a 3. (és egyben utolsó) nõi nagymesteri norma megszerzése lesz. Nem is kételkedünk abban, hogy még ebben az évben a WGM jelzõ ott lesz a neve elõtt (HAAS) Temesvár Zajlik az élet a második ligás bajnokságban is: a Temesvár CFR a napokban leigazolta Gheorghe Goºa 25 éves védekezõ középpályást. A tapasztalt labdarúgó neve ismerõsen csenghet a temesvári focirajongóknak, hiszen 2000 és 2003 között az UMT együttesénél szerepelt, nem kis sikerrel. A vasgyári együttessel 2001-ben feljutott az A-osztályba, ahol 27 mecscsen szerepelt. A zebrák kiesését, majd kizárását követõen a Poli AEK-hoz került, de sérülései miatt be sem mutatkozhatott, így télen már a Szatmárnémeti Olimpia udvarában volt. Hétfõ, január 8. 7 Goºa visszatért a CFR-hez Az északi csapatnál igazán jó tavaszt tudhatott maga mögött, ugyanis 14 meccsen öt gólt szerzett, így nem csoda, hogy egykori edzõje, Aurel ªunda elvitte az akkor frissen feljutott Kolozsvári CFR együtteséhez. Hiába jött Goºa, ªunda nemsokára távozott, így nem igazán vették számításba a nagycsapatnál, inkább a szatellit, a Dési Unirea együttesénél játszatták a Szamosparti két és fél éve alatt. Nos, Goºa viszszatért Temesvárra, Florin Bugar, a CFR vezetõedzõje pedig bizonyára azt reméli, hogy a Begaparti város vasutasainál többet tesz majd, mint a kolozsvárinál. LÁSZLÓ Á. n Kézilabda/Nõi BL, EHF és KEK A nõi kézilabda európai kupákban mind a Bajnokok Ligájában, mind pedig az EHF-kupában fordulót rendeztek. A Bajnokok Ligája D-csoportjának 1. fordulójában: Budapest Bank-FTC Kometal Szkopje (macedón) 31:28. További eredmények: A-csoport: Aalborg DH (dán) RK Krim Mercator Ljubljana (szlovén) 26:24; C-csoport: HC Leipzig (német) Larvik HK (norvég) 23:31, Podravka Vegeta (horvát) Viborg HK (dán) 32:31. KEK 16 közé jutásért 1. mérkõzés: Cornexi-Alcoa-HSB Holding Râmnicu Vâlceai Oltchim 25:25. EHF-kupa, a 16 közé jutásért, 1. mérkõzések: Rosztov Don (orosz) Dunaferr 24:26, Zilah Debrecen 21:31, Kiskunhalas Zalec (szlovén) 36:27. n Pérez sem lehet ott a férfikézilabda-vébén Laluska Balázs után másik világklasszis átlövõjérõl is kénytelen lemondani Skailiczki László, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. Az MKB Veszprém kubai-magyar játékosát, Pérez Carlost hihetetlen balszerencse-sorozat sújtja: 2005 óta a fontosabb válogatott mérkõzések elõtt mindig súlyos gonddal bajlódik, ezúttal combhajlítóizom-sérülése miatt nem lehet ott a január 19-én rajtoló németországi eseményen. n Dakar-rali/2. szakasz A mindössze 67 km-es második szelektív az egykori rali világbajnok Carlos Sainz sikerét hozta, a motorosoknál ismét a két portugál, Rodrigues és Faria volt a leggyorsabb. A magyar csapatok eredményesen teljesítették a 29. Dakar rali második szelektív szakaszát. Az autós párosok versenyében az elõzõ napon futómû problémákkal szenvedõ Kisék ma a 37. helyre értek be az új Nissannal. A magyar bajnok ezzel megelõzte a mai napon 43. Szalay Balázsékat és a 78. Palikékat. A Kristóf Simon egység ezúttal a 94. helyre hozta be a Bowlert. Az összetett versenyben Szalay szerepel a legelõkelõbb helyen (50.), Palikot, Kristófot és Kist megelõzve. n Aamodt bejelentette visszavonulását Kjetil Andre Aamodt, minden idõk legeredményesebb alpesi sízõje bejelentette visszavonulását. Aamodt a jelenlegi szezont még végig akarta versenyezni, azonban fájós térde miatt januárra halasztotta visszatérését, de mostani bejelentésével véget vetett a vele kapcsolatos találgatásoknak. Aamodt az alpesi sí emblematikus figurája, hiszen az ötkarikás játékokon és a világbajnokságokon is egyedülálló éremkollekcióra tett szert. Négy aranyérme mellé két-két ezüst- és bronzérmet is nyert az olimpiákon, eddigi vb-szereplései után pedig összesen 5 arany-, négy ezüst- és három bronzérem került a vitrinjébe. n Fiatal amerikai futballista tragédiája Holtan találták egy tengerparti sziklás helyen Mario Danelo amerikai futballistát. A Dél-kaliforniai Egyetem 21 éves rúgójátékosát akinek édesapja, Joe a profiligában (NFL) is megfordult nagy tehetségnek tartották, mezõnygól-kísérleteit nagyon jó százalékkal értékesítette. Egy hete, az egyetemi bajnokság döntõjében két találattal járult hozzá csapata gyõzelméhez. A tragédia körülményeit vizsgálják.

8 8 Hétfõ, január 8. Egészség Náthás vagyok Lássuk, mit is jelentenek pontosan az olyan fogalmak, mint nátha, meghûlés (megfázás), influenza. Mindegyikre jellemzõ, hogy fertõzõ (cseppfertõzéssel terjedõ) vírusos betegség. Az õszi-téli hónapokban jelentkeznek, melynek oka nem egyszerûen a hideg levegõ, hanem szervezetünk ellenálló képességének, immunrendszerünknek a gyengülése, s ezáltal nagyobb fogékonyság a vírusfertõzésekre. A nátha és a meghûlés nem súlyos betegség. A nátha az orrnyálkahártyát érinti, híg, vizes orrfolyás, tüszszögés jellemzi láz nélkül. A megfázás a felsõ légutak hurutos betegsége, mely magában foglalja a náthát is (orrnyálkahártya gyulladásával is jár), de torokfájás, köhögés is kíséri, mely a felsõ légutak gyulladását, hurutját jelzi, s erre is jellemzõ, hogy általában lázzal nem jár. A tünetek igen sokfélék lehetnek, hiszen sokféle vírus okozhatja. A lappangási idejük egy-két nap, ezután alakulnak ki a jellegzetes tünetek: kiszáradt, kaparó torok, orrfolyás, tüsszögés, köhögés, izomfájdalom, szemkönnyezés, nyirokcsomók fájdalmas megduzzadása, száj kicserepesedése, fejfájás, fáradékonyság, hõemelkedés. Amennyiben láz alakul ki, feltétlenül fontos orvoshoz fordulni, mert vagy influenzáról, vagy a vírusos fertõzés bakteriális felülfertõzõdésérõl van szó. Terápiájában alapvetõ a pihenés, ágynyugalom, bõ Lecitin a téli fáradtság ellen Reneszánszát éli a lecitin, amelynek hatása rendkívül szerteágazó. Egyebek mellett meggátolja a máj elzsírosodását, védi az ereket, csökkenti a magas koleszterinszintet, a daganatos betegségek kialakulásának esélyét, segít megelõzni a vírusfertõzéseket és segít az idegi ingerület-átvitelben is. A lecitin természetes anyag, egyik összetevõje a sejthártyának, valamint a fehérjéknek, melyek a vérben a zsírok szállítását segítik. Különösen sok található belõle a tojássárgájában, a májban, a teljes kiõrlésû búzában, a kemény héjú gyümölcsökben és a babfélékben, különösen a szójában. A lecitint számtalan formában árulják, melyek között komoly különbség van. A tiszta lecitin viaszos állagú anyag, mely a szervezetben a legkönnyebben oldott állapotban szívódik fel. Ezért a legtisztább, a szervezetben legkönynyebben hasznosuló lecitin mindig folyékony, leginkább enyhe alkoholos emulzió formájában fogyasztható. Hatása rendkívül szerteágazó. Fontos összetevõje a kolin, mely oldatban tartja a koleszterint, ezért gátolja lerakódását a májban és az erek falában. Ennek következtében meggátolja a máj elzsírosodását. Ha nincs folyadékfogyasztás, orrcsepp, nappalra szükség esetén nyákoldók alkalmazása, éjjelre pedig köhögéscsillapítók szedése, fájdalom esetén fájdalomcsillapító alkalmazása, torok-garat fertõtlenítés. A vírusok ellen az antibiotikumok nem hatékonyak, sõt kifejezetten káros lehet fölöslegesen a szedésük, hiszen a kórokozók ellenálló képességét növelve a szükséges fertõzés legyõzésében hatástalanok lesznek. Amenynyiben a nátha vagy meghûlés következtében bakteriális felülfertõzõdés alakul ki (középfülgyulladás, arcüreggyulladás, tüdõgyulladás), akkor feltétlenül szükséges, de ennek megítélése az orvos feladata. A panaszok, tünetek nátha és meghûlés esetén egy hétig tartanak. Ám ezekkel a tünetekkel nem feltétlenül jelen lecitin, akkor a májban károsodik a lebontás, a méregtelenítés és a felépítés. Ez a tulajdonsága védi az ereket, csökkenti a magas koleszterinszintet, és így mérsékli az érelmeszesedés, ezen keresztül pedig a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. A lecitin segít az idegi ingerület-átvitelben, amely ahhoz szükséges, hogy a figyelem mindig megfelelõ mértékû legyen, és a memória ne szenvedjen zavart. Különösen ajánlható fáradékonyság, csökkent koncentrációképesség esetén. Mivel a lecitin antioxidánsokat is tartalmaz, segít megelõzni a vírusfertõzéseket, és csökkenti a daganatos betegségek kialakulásának esélyét. Ezen kívül a lecitin a sejtmembránok egyik meghatározó eleme, szedése nagyban gyorsítja az izmok regenerációját is. Egy olyan univerzális anyaggal van dolgunk, amely az élettani folyamatok mindegyikére jó hatással van, miközben káros vagy kellemetlen mellékhatása nem ismert. Szerteágazó felhasználási területe miatt különösen így télen szinte egyetlen háztartásból sem hiányozhat. (FORRÁS : GONDOLA.HU ) kell azonnal orvoshoz vagy a patikába rohanni. Segítenek egyéb módszerek is. Ezekbõl közlünk egy csokorra valót. Kezdõdõ meghûlés esetén emelni kell a C-vitaminadagot, napi háromszor egy grammra. Orrdugulás esetén nyomjon citromlét egy nagy pohár meleg vízbe, és szippantson bele. A meghûlést okozó mikroorganizmusok nem szeretik a nedves meleget, ráadásul a citrom antibiotikumként mûködik. Érdemes kipróbálni a bodzavirágból készült teát is. Ha az orra vörös, tegyen rá bodzavirág-borogatást. Ha eluralták a tünetek, akkor próbáljon meg izzadni. A méreganyagok izzadáskor eltávoznak, közben megemelkedik a test hõmérséklete, amely szintén a kórokozók pusztulását okozza. Bizonyos gyógynövények segítik az izzadást. Keverjen össze azonos menynyiségû õrölt gyömbért, erõs borsot és zúzott fokhagymát egy kis mézzel. Vagy önmagában, vagy forró vízben feloldva fogyassza a keveréket lefekvés elõtt. Érdemes kipróbálni a speciális lábfürdõt. Tegyen egy teáskanál mustárport és egy teáskanál házi szódát egy forró vízzel teli vödörbe, áztassa bele a lábát. Enyhíteni fogja a meghûlés tüneteit. Legyen otthon mindig egy csupor méz, mert a hurutos köhögés tüneteit jól enyhítik a különbözõ propoliszos készítmények. Ha éjszaka köhögési rohamot kap, egy evõkanál méz biztosan enyhíti a tüneteket. Még hatásosabb, ha a mézbe zúzott fokhagymát kever. Homeopátia Ünnepek után Jódhiány szellemi elbutulás Az ünnepi lakomák és iszogatások után gyakori tünet a gyomorégés és a fájdalmas teltségérzet. Az alkohol fokozza a gyomorsavtermelést, a kávé izgatja a gyomor nyálkahártyáját, a szénsavas italok pedig szélképzõ hatásúak. Ilyenkor sokat segíthetnek a keserûteák, mert erõsítik gyenge gyomrunkat és normalizálják a kellemetlen állapotot. A teákat (ezerjófûbõl, apróbojtorjánból, ürömfûbõl) mindig étkezés elõtt perccel kell meginnunk, édesítés nélkül. Készíthetünk forró teát kamillából, édesköménybõl, citromfûbõl is. A kamilla javítja az epe képzõdését, serkenti az emésztést, csökkenti a puffadást. Jó görcsoldó, különösen gyomor, epegörcs és nyombélfekély esetén javasolt. A megterhelt gyomorban túl sok sav termelõdhet, mely nemcsak kellemetlen érzést okozhat, hanem visszaáramolhat a szájüreget a gyomorral összekötõ nyelõcsõbe, miközben gyomorégést és kellemetlen mellkasi érzést okoz. Ilyenkor igyunk borsmenta és ánizsteát. Gyomorégés esetén segít a nyers burgonyából frissen nyert lé is. Mielõtt lenyeljük, tartogassuk egy kicsit a nyelvünk alatt, így a homeopátiás szerekhez hasonlóan, információs szinten is hatunk a szervezetünkre, s felgyorsítjuk a gyógyulásunkat. A sok savat megköti és sem - legesíti még a száraz fehér kenyér, a banán és kis mennyiségben a hígított tej. Ha sok húst ettünk, megelõzésképpen is bevehetünk enzim tablettát. Erõs epehajtó és az emésztést is segíti a graipfruit-mag kivonat. A benne található ke serûanyagok nemcsak az emésztõnedvek kiválasztását serkentik, hanem baktériumölõk is. A homeopátia is segíthet. Elsõsorban a tünettan alapján érdemes a megfelelõ szert kiválasztani. Fontos lenne, hogy a beteg a homeopátiás kezelés kezdetekor legalább röviden beszámolhasson a tüneteirõl és a kísérõ körülményekrõl, ugyanakkor orvosi diagnózissal is rendelkeznie kellene. Becslések szerint átlagosan 2 és fél kilót híznak az emberek az ünnepek alatt. A karácsony-szilveszteri lakomák után a hölgyek fele kifejezetten túlsúlyosnak tartja magát. Hízás ellen van orvosság: a mozgás és a diéta. Az edzõtermekben január elején A jódhiány elégtelen jódbevitel következtében kialakuló állapot. A jód a pajzsmirigy mûködésére közvetlenül ható elem. A pajzsmirigy pedig nagymértékben befolyásolja a szívmûködést, a növekedés ritmusát, az anyagcserét. A múlt század elején amerikai kutatók mutattak rá a jódhiány és a pajzsmirigy megnagyobbodása közötti összefüggésre. E betegség fõként azokon a vidékeken fordul elõ, ahol az ivóvíz és a talaj jódtartalma alacsony. A probléma a világ számos országát érinti, bolygónk népességének egyharmada jódhiányban szenved. A szervezet számára megfelelõ mennyiségû jód bevitele elengedhetetlen a pajzsmirigyhormonok termeléséhez, az anyagcsere és a vérkeringés szabályozásához, az idegrendszer mûködéséhez. A jódhiány okozta klinikai tünetek sokfélék lehetnek: ideges állapot, elhízás, fejfájás, fáradékonyság, verejtékezés, hajhullás, szemek körüli vizenyõ kialakulása, hasmenés vagy székrekedés, pikkelyes hámlás a lábszárakon. A jódhiányos felnõttek szellemi és fizikai teljesítõképessége gyengül, csökken a nemzõ és fogamzó képességük, emelkedik a koleszterinszint, és hajlamosabbakká válnak az érelmeszesedésre. A tartós jódhiány a pajzsmirigy megnagyobbodását eredményezheti, légzési, nyelési nehézségek léphetnek fel, s ha hosszasan fennáll a probléma, számolhatnak a golyva keletkezésével. A gyermekek sem kevésbé veszélyeztetettek. Jódhiány esetén pajzsmirigyük megnagyobbodik, lemaradnak a fejlõdésben, anyagcsere folyamataik lelassulnak, s emiatt könnyen elhízhatnak. A várandós anyáknak különösen oda kell figyelniük arra, hogy a szervezetükbe megfelelõ menynyiségû jód kerüljön. Ha a várandósság ideje alatt jódhiányban szenvednek, születendõ gyermekük idegrendszere károsodhat. Ezeknek a nõknek a körében gyakoribb a koraszülés és a vetélés. A jód felszívódása függ a szervezet jódtelítettségétõl, s ezt az értéket némely növény is befolyásolja. A felszívódást elõsegíti a fejes káposzta, a kelkáposzta, a retek és a kelbimbó. Az élelmiszerek közül a tengeri halak húsa, a kagyló és az algák tartalmaznak jódot. A jódozott só fogyasztásával is bekerülhet a szervezetünkbe. Ez utóbbi azonban csak részben alkalmas jódpótlásra, hisz köztudott, hogy a só túlzott fogyasztása elõsegíti a magas vérnyomás, a szív- és érrendszeri betegségek kialakulását. Az oldalt írta és szerkesztette BALÁZS KATALIN megnõ azoknak a száma, akik súlyukat nem tartani szeretnék, hanem a feleslegtõl szabadulnának. Az izmok a leghatékonyabb kalóriaevõk. Meg akkor is égetik a kalóriát, ha nem aktívak. Tanulmányok alapján a leghatékonyabb mozgásformának a gyaloglás, a futás, a biciklizés bizonyult. Hetente fél-egy kilónál többet nem szabad fogyni. Ha ennél gyorsabb a fogyás üteme, az olyan mértékben megzavarja a szervezet anyagcseréjét, hogy rövid idõn belül újra jelentkezni fog a túlsúly. Enni tehát kell. Lehetõleg minél több gyümölcsbõl és zöldségbõl készült ételt. Csak az fogy, aki nem éhes, ugyanis minden éhségérzet azt jelzi a testnek, hogy raktározzon, készüljön fel a rosszabb idõkre. Viszont amennyiben a test észreveszi, hogy megkap minden szükséges fehérjét, zsírsavat és vitamint, odaadja azt, amire már nincs szüksége: a fölösleges zsírt. Ezért a mai táplálkozástudósok napi háromszori étkezést javasolnak, úgy, hogy az étkezések között legalább négy óra teljen el evés nélkül. Tehát ha végigettük az ünnepeket, akkor kezdjük az új esztendõt étrendünk kontrolljával. DR. B. SZÁNTÓ KATALIN természetgyógyász, homeopata szakorvos

9 Amerikai egyetemi kutatók pilóta nélküli repülõgépet készítettek, amely a sarki jégtakaró felett végigrepülve speciális föld-radarjával megméri a jégréteg vastagságát. A valós adatok rendszeres gyûjtése fontos a klímakutatásban, mert a globális klímaváltozás miatt aggódók gyakran beszélnek ugyan a sarkvidéki jégtakaró olvadásáról, de rendszeres mérési adatok nem állnak rendelkezésre. Az Antarktiszra vagy Grönlandra elutazni azonban nehéz és költséges dolog. Mûholdakról könnyebb lenne radarképeket készíteni, de a jégtakaró széleinek adatait nehéz elemezni, mert arrafelé nagyobb a jég víztartalma, jobban elnyeli a radarhullámokat, mint a normális jég, és a jég töredezettsége tovább torzítja a jelet. A talajhoz közelebb repülõ gépekkel pontosabb mérések készíthetõk, de pilóták számára emberpróbáló feladat lenne naponta ezer kilométereket végigrepülni kis magasságban. Rick Hale tanársegéd (University of Kansas, Lawrence, USA) és Adam Lohoefener mérnök-fizikus, illetve Edmond Leong repülõmérnök hallgató szinte az egész egyetem közremûködésével tervezte és építette a Meridian Unmanned Aerial Vehicle pilóta nélküli repülõgépet. A jégrétegbe behatoló radart és lézeres magasságmérõt hordozó gépnél a legújabb technológiákat használták fel, és az oktatás gyakorlatiasságának érdekében 12 tantárgyba be is építették a tervezésével és kipróbálásával járó feladatokat. Emellett a sarki hidegben való hosszas repülés tényébõl adódó számos technikai problémát is meg kellett oldani. A kutatók a föld-radarhoz különlegesen érzékeny vevõt terveztek, hogy a jégtakaróról visszaverõdõ gyenge szórt jeleket is érzékelje. A berendezéssel végül a grönlandi Jakobshavn gleccser vastagságát is meg tudták mérni, amit eddig sem repülõvel, sem mûholddal nem sikerült. A tervek szerint 2007 nyarának végére elkészül a teljes méretû repülõ és 2008-ban Grönland felett, majd ben az Antarktisz felett is megkezdõdhetnek a rendszeres mérések adta hírül a New Scientist címû angol tudományos folyóirat a Kansas University sajtóközleménye alapján. Tudományos magazin Európa óriástávcsövet épít A legnagyobb általános célú optikai távcsövek napjainkban a 10 méteres fõtükrökkel szerelt Keck-I és Keck-II teleszkópok a Hawaiiszigeteken. Az Európai Déli Obszervatórium (European Southern Observatory, ESO) vezetõsége nemrég jóváhagyta az Európai Rendkívül Nagy Távcsõ (E-ELT, European Extremely Large Telescope) részletes terveinek kidolgozására életre hívott 3 éves kutatási projektet. A mintegy 57 millió eurós költségvetésû program során egy olyan, 40 méter (!) fõtükör-átmérõjû távcsõ pontos terveit dolgozzák ki, amely forradalmasíthatja az optikai- és infravörös tartományban végzett Repülõgéppel mérik a sarki jég olvadását földfelszíni megfigyeléseket. Az elõkészületek során az ESO 2006 folyamán több mint száz, Európa számos országából származó csillagász elképzeléseit figyelembe véve dolgozta ki a koncepció fõbb vonalait. Ennek során gondosan megvizsgálták a készítendõ mûszer teljesítményét, felállításának költségeit, az építés ütemezésének lehetõségeit és a különféle kockázati tényezõket. A folyamatban az ESO OWL (Overwhelmingly Large Telescope) és az EURO-50 néven már elkészült vázlatait, illetve a különféle európai intézményekkel és csúcstechnológiát alkalmazó cégekkel való együttmûködés során szerzett tapasztalatokat is felhasználták. Az elkészült részletesebb terveket egy november végén Marseilles-ben, mintegy 250 európai csillagász részvételével megrendezett konferencián ismertették. A szakemberek rendkívül pozitív reakciója jelentõsen hozzájárult az ESO Tanácsának kedvezõ döntéséhez, amelynek értelmében a projekt a következõ, immár kritikus fázisba léphet, vagyis megkezdõdhet a teljes intézmény részletes terveinek kidolgozása. A fázis lezárultakor a szakemberek pontosan tudni fogják, hogyan és mekkora költségekkel valósíthatók meg az egyes részegységek. Bár az obszervatórium helyszínét csak 2008 folyamán fogják véglegesen kijelölni, a részletes tervek elkészülte után remélhetõleg a valódi építési munkálatok is elkezdõdhetnek. A teljes létesítményt a várakozások szerint 2017-re sikerül befejezni, illetve a mûszerek végsõ beüzemelése után használatba venni. Egy ilyen hatalmas méretû teleszkóp felépítéséhez az eddigi távcsõépítési tapasztalatok teljes újragondolására van szükség. A 800 millió eurós költségvetéssel felépíthetõ óriástávcsõ 42 méteres fõtükre 906 darab, egyenként Az E-ELT a tervezõasztalon. A mûszer hatalmas méreteit jól érzékelteti a bal oldalt lenn álló két emberi alak Forrás: ESO 46/06, ORGANISATION NEWS 145 cm-es, hatszögletû szegmensbõl áll majd. Segédtük- Még kisebb a legkisebb hal Kevesebb mint 10 milliméter hosszú a világ legkisebb hala. Habár a horgászhalakhoz tartozó faj nõsténye a maga 46 milliméterével sem éppen óriás, a rekordot a hím egyedek tartják, kevesebb mint 6,2-7,4 milliméteres hosszúsággal. Megtalálták a világ legrégibb pókhálóját Mivel a pókok sokkal nagyobb valószínûséggel dermednek borostyánba, mint a hálójuk, különleges értékkel bír a Spanyolországban 2006-ban talált, 110 millió éves borostyánba kövült pókhálódarab. A 26 pókfonálon kívül a borostyán megörökített több, mára már kihalt ízeltlábú fajt is. rének átmérõje is hatalmas: 6 méter. A mûszer harmadik, 4,2 méteres tükre vetíti majd az összegyûjtött fényt az adaptív optikai rendszerbe, amelynek feladata a légkör zavaró hatásának kompenzálása lesz. Itt egy 2,5 méteres, 5000 vagy még több ponton állítható felületû tükör található, amelynek pontos alakját a számítógépes vezérlés másodpercenként akár ezerszer is korrigálhatja a légköri turbulenciáknak megfelelõen. A rendszer utolsó 2,7 méteres tükre fogja elvégezni a kép végsõ korrekcióját. Ez az öt tükrös rendszer a várakozások szerint rendkívüli képminõséget biztosít, mindenfajta torzítás nélkül. Az E-ELT világszerte a figyelem középpontjában van. Amennyiben elkészül, ez a jelenlegi legnagyobb mûszereknél mintegy százszor érzékenyebb óriás hatalmas mértékben kitágíthatja asztrofizikai tudásunkat. Lehetõvé teheti más csillagok körüli bolygók részletes tanulmányozását, az Univerzum elsõ észlelhetõ fényeinek detektálását, szupermasszív fekete lyukak vizsgálatát, illetve a Világegyetemet uraló sötét anyag és sötét energia természetének behatóbb kutatását. MOLNÁR PÉTER A világ leghosszabb nyelve Egy amerikai kutató kimutatta, hogy az emlõsök között a testhosszhoz viszonyítva egy dél-amerikai nektárszívó denevér nyelve a leghosszabb a világon, és az összes gerinces között is csak a kaméleon elõzi meg. Az alig öt centiméteres állat akár 8,5 cm hosszúra is ki tudja ölteni a nyelvét. A 60 millió forintot érõ hányadék Egy cet ámbrájának, vagyis hányadékának grammjáért akár 20 dollárt is fizet az illatszeripar. Ennek fényében nem kevés szerencse érte azt a házaspárt, amely 15 kilogramm ámbrára bukkant az ausztrál partoknál. Elpusztult a világ legidõsebb állata 175 éves korában elpusztult Harriet, a galápagosi óriásteknõs, amely a Föld legidõsebb állata volt. Harriet igen kalandos pályafutást tudhatott maga mögött. Elsõ tulajdonosa nem volt más, mint maga Charles Darwin. A világ legtöbb lábú teremtménye Tudósok a nyolcvan éve nem látott Illacme plenipes nevû faj egyedeire bukkantak. Habár a faj az ezerlábúak közé tartozik, valójában csak több száz lába van, de ezzel is abszolút csúcstartó az állatvilágban. A most talált nõstény egyedek lábainak száma 666. Hétfõ, január 8. 9 Tíz elképesztõ rekord 2006-ból A 175 éves korában elpusztult Harriet A melegedõ tengerekben fuldokolnak a halak Az éghajlatváltozás miatt fölmelegedõ óceánok kipusztulással fenyegetnek egyes halfajokat, amelyek nem tudnak elég gyorsan lélegezni az életben maradáshoz. A németországi Bremerhavenben lévõ Alfred Wegener Sark- és Tengerkutató Intézet két kutatója, Hans Pörtner és Rainer Knust az elevenszülõ anyaangolnát (Zoarces viviparus) tanulmányozta. Az északi Wadden-tengerben élõ halak nyáron nagyjából 20 C-os vízben érzik jól magukat, de egy forró nyár után, amikor a vízhõmérséklet 25 C-ra emelkedett, a halállomány szinte teljesen kipusztult. A halak laboratóriumi vizsgálata után a kutatócsoport rájött, hogy az állatok szív- és érrendszere mondta föl a szolgálatot. Mivel a halak anyagcseréje magasabb hõmérsékleten felgyorsul, ezért több oxigénre van szükségük, de a szívük nem tud olyan gyorsan vért pumpálni, hogy ezt az igényt kielégítse. Minden fajnál megvan az a rá jellemzõ hõmérséklettartomány, amelyen belül kényelmesen tud lélegezni. A Wadden-tenger anyaangolnái esetében a vízhõmérséklet átlépte ezt a felsõ határt. A halak nem szívesen távolodnak el túl messzire a természetes élõhelyüktõl, így nem valószínû, hogy északra úsznának a hûvösebb vizekbe. A másik lehetõség viszont csak a fulladásos halál. Elõször a faj legnagyobb egyedei pusztulnak el, mondja Pörtner, mivel egy nagyobb állatban több energiát fogyaszt a vérben oldott oxigén keringetése is, mint egy kisebben. A helyzetet tovább rontja, hogy a melegebb víz kevesebb oldott gázt, így oxigént tartalmaz. Ráadásul a melegebb idõszakok valószínûleg gyakoribbakká válnak a jövõben. A Wadden-tenger például 1,13 C-ot melegedett az elmúlt 40 évben. Tobias Wang, állatélettannal foglalkozó dán tudósra nagy hatást tett, hogy Pörtner ezzel az élettani magyarázattal hozta összefüggésbe a populációhanyatlással kapcsolatos megfigyeléseket. A német tudóssal együtt meg van gyõzõdve arról, hogy ez a mechanizmus nem csak az anyaangolna állományának csökkenését okozza, hanem sok más halfaj létszámának hanyatlását is elõidézi. PESTHY GÁBOR A világ legdrágább szarvasgombája Egy nemzetközi aukción dollárt fizettek egy pálmatörzs alakú különlegességért. Nagy valószínûséggel ez a ritka ínyencfalatnak számító, hagymaillatú gomba volt a világ eddigi legdrágább szarvasgombája. Egy hangya a harapás gyorsasági világrekordere Legújabb kutatások szerint egy trópusi hangya harapás terén az állatvilág gyorsasági rekordere. Az állat ugyanis m/s ( km/h) sebességgel csapja össze rágóit, mindössze 0,13 ms alatt: ez gyorsabb, mint például a kaméleon nyelvének szemmel követhetetlen ostorcsapása. Elkelt a világ egyik legnagyobb gyémántja 12 millió dollárért kelt el a világ 15. legnagyobb gyémántja, a Lesotho Ígérete. A golflabda méretû, 120 grammos, 603 karátos gyémántot 2006 augusztusában találták a dél-afrikai Lesothoban. Napfény nélkül élõ, több millió éves baktériumok A kutatók egy dél-afrikai aranybányában három kilométer mélységben élõ baktériumfajra bukkantak, amely valószínûleg évmilliókkal ezelõtt elvált földfelszínen található rokonaitól. Ezek az elsõ eddig ismert élõlények, amelyek kizárólag geológiai energiaforrásokból táplálkoznak.

10 10 Hétfõ, január 8. Napról napra január 8., hétfõ Évforduló Naptár Szeretettel köszöntjük a ma névnapjukat ünneplõ Gyöngyvér és Keve nevû kedves olvasóinkat. 365 éve, 1642-ben halt meg Galileo GA- LILEI itáliai fizikus, csillagász, matematikus, természetfilozófus, költõ. A padovai egyetem professzoraként számos felfedezést tett, megalkotta a szabadesés és hajítás törvényeit, foglalkozott az inga lengésének szabályaival. Az akkoriban feltalált távcsõ mintájára megalkotott Galilei-féle teleszkóppal jelentõs felfedezéseket tett az égbolton (felfedezte pl. a Jupiter négy holdját). A kopernikuszi tanítás melletti kiállása miatt az inkvizíció tanai viszszavonására kényszerítette. Mint a kísérleti módszer megalapítója, új irányt adott az újkori filozófia számára. Az elsõ itáliai tudós volt, aki természettudományi problémákról saját anyanyelvén írt ben született. Pankotai piaci árak Tehéntúró 6-7/kg Juhtúró 9-10/kg Tej 1,50/l Tejföl 2-2,50/4 dl Tojás 0,50/db Vegyes zöldség 2,50-3/kg Paradicsom 3/kg Paprika 2,50/kg Káposzta 0,70-1/kg Savanyú káposzta 2/kg Burgonya 1/kg Karalábé 0,50-1/db Karfiol 1/kg Kistök 1/db Saláta 0,50-0,70/fej Vöröshagyma 1,50/kg Fokhagyma 4-5/kg Zellergumó 1-2/db Spenót 4-6/kg Uborka 2-2,50/kg Cékla 1/kg Hónapos retek 0,50-1/ csomó Zöldhagyma 1/csomó Sütõtök 1-1,20/kg Szárazbab 3,50-4/kg Kapor, petrezselyem zöldje 0,50/csomó Alma 1,50-2/kg Körte 2,50/kg Szõlõ 2,50/kg Dióbél 12/kg Méz 10/kg Fûszerpaprika 10-12/l Kukorica 40-50/köböl Búza 40/köböl Árpa 40-44/köböl Zab 40/köböl Napraforgó 0,10-0,15/kg Korpa 0,48/kg Deszka 450/köbméter Oltatlan mész 0,80/kg Az állatpiac zárva tartott. BÖDE ÁGNES tudósító Jogi fogadóórák Arad Január 9-én, kedden délután 5 órakor tart Gera Róbert ügyvéd ingyenes jogi fogadóórát a Nyugati Jelen aradi szerkesztõségében (Eminescu utca szám). Az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete ingyenes jogi tanácsadást tart a CEDIM- MAR székhelyén (Arad, Episcopiei utca 32. szám). Bármilyen jellegû ügyben a jelentkezõket Balogh Károly ügyvéd fogadja minden hétfõn órától. Tóth Csaba jogász, az Arad megyei RMDSZ ügyvezetõ elnöke minden szerdán 15 órától jogi fogadóórát tart a szervezet Episcopiei utca 32. szám alatti székházában. Hunyad Minden hónap elsõ és harmadik szerdáján, 18 órai kezdettel az RMDSZ dévai székházában Marcel Jurcã jogi tanácsadói szolgáltatást nyújt az érdeklõdõknek. Ugyanabban az idõpontban Pogocsán Ferdinánd dévai RMDSZ-elnök is fogadóórát tart. Resicabányára üzenjük Resicabányán a közelmúltban tett látogatásunk alkalmával bemutattuk ottani lapterjesztõnket, Helera Nicolaét, akinél elõ lehet fizetni a Nyugati Jelenre. Telefonszáma , kérjük, forduljanak hozzá bizalommal. Temesvári Rádió Magyar nyelvû mûsor Naponta óra között a 630 khz-es középhullámú frekvencián, továbbá naponta óra között a MHz-es ultrarövidhullámú frekvencián és interneten a vagy a címen, valamint a Thor III mûholdon (0,8 Ny), a Focus Sat csomagban Január 8., hétfõ (mûsorvezetõ Bartha Csaba): Hírösszefoglaló, Sportkrónika, Közéleti híradó, Színházi elõzetes, Idõjárás-jelentés, este (mûsorvezetõ Bartha Csaba): Zenés mûsor: magyar pop-rock felvételek. Mai viccük Vadásztánc A szilveszteri mulatságon Agenor, a híres Afrika-vadász tánc közben partnernõjének dicsekszik: A nyáron Afrikában huszonhárom oroszlánt ejtettem el. Nyilván agyontaposta õket. Helyreigazítás Szombati lapszámunk Hitélet oldalának egyházi híreiben az arad-belvárosi katolikus templomra vonatkozók között tévesen így jelent meg egy kifejezés: Vasárnap, Urunk mennybemenetelének napján Természetesen, Urunk megkeresztelkedésének a napjáról van szó. Az elírásért szíves elnézésüket kérjük. (B) Gáji és buzsáki olvasóink figyelmébe! Aradon Gáj és Buzsák negyedekben hosszú idõ óta keresünk lapterjesztõt. A jelenlegi lapkihordónk, aki januártól abbahagyja a munkát, az elõfizetõket felkérte, iratkozzanak át a postáshoz. Ha e két körzetben olyan elõfizetõkrõl tudnak, akik elmulasztották az átiratkozást, kérjük, jelezzék szerkesztõségünkben a es telefonszámon. Köszönjük. Változékony idõ Arad változékony Hétfõ 5 7 C Kedd 6 8 C Szerda 5 10 C Csütörtök 5 9 C Temes változékony Hétfõ 3 8 C Kedd 4 9 C Szerda 4 8 C Csütörtök 4 10 C Hunyad változékony Hétfõ 1 8 C Kedd 3 8 C Szerda 4 9 C Csütörtök 4 12 C Krassó-Szörény borús Hétfõ 2 10 C Kedd 3 11 C Szerda 3 6 C Csütörtök 2 11 C Fehér változékony Hétfõ 1 5 C Kedd 1 5 C Szerda 3 6 C Csütörtök 2 7 C Ö Ö Ö Ö Horoszkóp KOS m (márc. 21. ápr. 20.) A bolygók állása folytán stílusa kerül elõtérbe. A kísértésnek nem tud ellenállni, könnyen költhet magára a rendelkezésre állónál többet. Kereteit ne lépje túl! BIKA (ápr. 21. máj. 20.) A bolygóállásból kifolyólag hajlamos lehet a pénzköltésre. Nem kell mindent megvennie, amit meglát és megtetszik, kedves Bika! Álljon ellent a kísértésnek! IKREK o (máj. 21. jún. 21.) Boldogan veti bele magát munkájába. Kollégái csipkelõdését ajánlatos figyelmen kívül hagynia. Ma csak a feladatára koncentráljon, a jövõre nézve fontos a mai nap! RÁK p (jún. 22. júl. 22.) Az elvégzendõ házimunka irritálhatja. Ha nincs se ideje, se kedve, kérjen segítséget! Családját is vonja be a munkálatokba, vagy keressen egy külsõst! OROSZLÁN (júl. 23. aug. 23.) Fektessen kiemelt hangsúlyt az együttmûködésre! Csapatmunkával, kollégáival együtt szép eredményt érhetnek el. Igyekezzen mindenkit ügyesen motiválni! SZÛZ (aug. 24. szept. 23.) Nehezen kezeli a konfliktushelyzeteket. Kissé megértõbben, kompromisszumokra készen kell a vitás ügyekhez állnia! Ne mindig magából induljon ki! MÉRLEG s (szept. 24. okt. 23.) Igyekezzen ma mindenkivel megtalálni a közös hangot! A Mérlegnek most sokat kell alkalmazkodnia. Simulékony természete, alkalmazkodóképessége ebben segíti. SKORPIÓ t (okt. 24. nov. 22.) Számos helyzetben gyermetegként viselkedhet. Ne nyilatkozzon, még akkor sem, ha kimondottan az Ön véleményét kérik. Döntéseit alapozza meg! NYILAS u (nov. 23. dec. 22.) Ellenfeleinek ma lehetõsége adatik a Nyilas legyõzésére. Legyen szemfüles, ne hagyja magát! Okosan vértezze fel magát adatokkal, melyekkel könnyedén visszavághat! BAK v (dec. 23. jan. 20.) Legyen befogadó, nyitott az új dolgok iránt! A komplex matematikai példák megoldását ne adja fel egykönnyen! Érthetõen fél e kellemetlen csalódástól. VÍZÖNTÕ w (jan. 21. febr. 19.) Kora délutánig nehézkesen haladhat dolgaival. Lassan, számos akadállyal teli kezdi a hetet. Délután már minden egyenesbe jöhet, gördülékenyen halad ügyeivel. HALAK x (febr. 20. márc. 20.) Idegesen, feszülten kezdheti napját. Tudatosan kerülje a feszültséget, az összeütközést és a rohanást! Kontrolálja idejét, maga ossza be napját, ne a körülmények! A horoszkópot nem elhinni kell, hanem szórakozni rajta. n q r

11 Hirdetés Hétfõ, január Adásvétel n Vásárolok hajlított bútorokat, asztalt, székeket, foteleket és más régi tárgyakat. Helyben fizetek. Telefon: Állásajánlat n Egyénileg dolgozni tudó varrónõket alkalmazunk vecsési (Magyarország) varrodába. Telefon: Gyászjelentés n Nõi munkaerõt veszünk fel Magyarországra. Telefon: n Újságkihordót alkalmazunk Gájba és Buzsákba. Jelentkezni a Nyugati Jelen szerkesztõségében (Arad, Eminescu utca szám) vagy a 0257/ es telefonszámon. n Virág- és ajándékboltba eladót keresünk. Telefon: Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, apa, nagyapa, testvér, nagybácsi SOMLÓ KÁROLY 67 éves korában hosszú szenvedés után január 6-án elhunyt. Temetése ma, hétfõn 14 órakor a Gladiolelor utca 37. szám alatti családi házból a zsigmondházi temetõben. A gyászoló család Megemlékezés Január 8-án három éve, hogy fiunk, MAROSI PITYU örökre eltávozott. Fáj, hogy nem vagy köztünk többé, De szívünkben élni fogsz örökké. Bánatos édesanyád, Annuska, édesapád, Pisti Aradi D ügynökség Õrzõ és védõ részleg 2900 Arad, Episcopiei utca 20. szám Tel./fax: Sürgõsségi telefonszám: , A Detektív ügynökség Kft. védõ és õrzõ részlege teljesen magántõkével mûködõ román társaság, amely Arad municípiumban, Arad megye különbözõ helységeiben és más megyékben fejti ki tevékenységét. Megrendelõink román, külföldi vagy vegyes társaságok, az általunk õrzött objektumok stratégiai jellegûek, kiemelten fontosak, magántulajdonúak, profiljuk különféle: kereskedelmi, üzleti központok, bankok, cégszékhelyek, termelõhelyek stb. Ügynökségünk az alábbi tevékenységeket végzi: l Állóalapok és mozgóeszközök, mûvelõdési, sport- és gazdasági rendezvények, ipari létesítmények, magáncégek, lakások õrzése és védelme l Értékek, különleges javak és pénzszállítás páncélozott gépjármûvekkel, felfegyverzett különleges kísérõ személyzettel l GSM-rendszerû betörésellenes vészjelzõ rendszerek felszerelése és felügyelete l Az objektumok mûszaki védelmi terveinek kidolgozása MI HELYETTED IS VIGYÁZUNK!!! ( ) AZ ARADI CET RT. KÖZLEMÉNYE A FÛTÉSI SEGÉLY IGÉNYLÉSÉVEL KAPCSOLATBAN Az aradi CET RT. értesíti azoknak a tömbházaknak az adminisztrátorait, amelyek lakói fûtési segélyt igényeltek, hogy átvehetik a segély címzettjei jegyzékét a társaság pénztáraitól, folyó év január 8-án és 9-én 8 17 óra között, az alábbiak szerint: Ø a mikelakai pénztárnál (547-es tömbház, B lépcsõház, földszint): a 100-as, 200-as, 300-as, 500-as, 600-as, 700-as körzetek számára; Ø az A. Vlaicu úti pénztárnál (8-as tömbház, földszint): az összes utcák számára, a régi autóbusz-állomástól, az A. Vlaicu út felé, Fãt Frumos, Poetului, O. Teréz és 6 Vânãtori; Ø a központban lévõ pénztárnál (Iuliu Maniu út szám, a villanygyár tõszomszédságában): Mosóczy-telep, Déli Sétány, Újarad, a Sportcsarnok környéke, Tisztviselõ-telep, Kórház tér, Podgoria, a régi autóbusz-állomásig, központ (Forradalom útja és az abba torkoló utcák) számára. A jegyzékeket, kitöltésük után, a jegyzõkönyvekkel együtt le kell adni a pénztáraknál, két példányban, amelyek közül egyet, aláírás és lepecsételés után, visszaadnak az adminisztrátornak. Ez az akció január 8-án, hétfõn, január 9-én, kedden és január 10-én, szerdán 8 17 óra között zajlik le. Azok az adminisztrátorok, akiknek több lakótársulásuk van és a jegyzékek visszatartását kérték, a szóban forgó jegyzékeket a központi pénztárban veszik át, és kitöltés után ugyanott adják le, a fenti program szerint. AZ Aradi CET RT. vezetõsége Polgári napilap Kiadja az OCCIDENT MEDIA Kft. Postai katalógusszám: ISSN Egyhavi elõfizetés: 9,00 lej (90 000) + kézbesítési díj Igazgató: L. SZÕKE MÁRIA tel.: 0722/ ; Imázs- és terjesztési igazgató: BALTA JÁNOS; Reklámmenedzser: FEKETE GÉZA tel.: (0)257/ Szerkesztõbizottság: BÖSZÖRMÉNYI Z OLTÁN fõszerkesztõ, JÁMBOR G YULA fõszerkesztõ-helyettes, PONGRÁCZ P. MÁRIA fõmunkatárs, BEGE MAGDOLNA fõszerkesztõ-helyettes és szerkesztõségi fõtitkár, LÉSZAY BÉLA szerkesztõségi titkár, BALTA JÁNOS, CHIRMICIU ANDRÁS, IRHÁZI JÁNOS, KILIN SÁNDOR. Szerkesztõség és kiadó: Arad, Eminescu utca szám, telefonszám: , (0)257/ , (fax). Temesvári szerk esztõség: Temesvár, Savoyai Jenõ utca 6. szám, I. emelet, tel.: (0)256/ , , fax: , temes@nyugatijelen.com, szerkesztõségvezetõ PAT AKY L EHEL ZSOLT. Dévai szerkesztõség: Déva, Mareºal Averescu 20-as tömbház D lépcsõház 39-es lakrész, tel./fax: (0)254/ , , 0354/ hunyad@nyugatijelen.com Szerkesztõségvezetõ: CHIRMICIU ANDRÁS. Nagyenyedi szerkesztõség: Nagyenyed, Avram Iancu utca 2. szám, tel: (0)258/ , szerkesztõségvezetõ: MOLNÁR IRÉN. Krassó-Szörény megyei munkatárs: MAKAY BOTOND, tel.: (0)255/ Külföldi munkatárs: HUDY ÁRPÁD Németország (München). Internet: jelen@nyugatijelen.com Készült a GUTENBERG Rt. aradi nyomdájában, tel.: 0257/ , fax: 0257/ A lapfej fölötti idézet FALUDY GYÖRGY Óda a magyar nyelvhez címû versébõl származik.

12 12 Hétfõ, január 8. Jelenidõ l Hirdetés Ezt a lapszámot BEGE MAGDOLNA szerkesztette Számítógépes tördelés: BÖHM HEDWIG, VAJDOVICS ATTILA, VINCZE JUDIT Gyalogos sofõrök Hunyad December elseje óta, amióta életbe lépett az új közlekedési szabályzat, Hunyad megyében 124 sofõr maradt hajtási engedély, további 78 pedig jármûve forgalmi engedélye és rendszáma nélkül. A kényszergyalogosok majdnem fele a Zsil-völgyében van. A jogosítvány elvesztésének okai között elõkelõhelyen a szabálytalan elõzések, az elsõbbségadás meg- tagadása, a gyorshajtás, valamint a vasúti keresztezõdések lámpáinak semmibevétele szerepel, nyilatkozta Magda Popa, a Hunyad megyei rendõrség szóvivõje. A gyalogos sofõröknek ismét vizsgázniuk kell, hogy visszakaphassák jogosítványukat. Vizsgára minden csütörtökön lehet jelentkezni a személyi igazolvánnyal, valamint a jogsi elvételének bizonylatával. CH. A.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ké szült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 2010. december 14-én tartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ké szült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 2010. december 14-én tartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ké szült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 2010. december 14-én tartott üléséről. Jelen vannak: Bede-Tóth Attila Cserés Csaba Dr. Krámor Katalin

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Vasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács Községek Képviselő-testületeinek 2015. január 15-én megtartott együttes üléséről

Vasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács Községek Képviselő-testületeinek 2015. január 15-én megtartott együttes üléséről 1/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács Községek Képviselő-testületeinek 2015. január 15-én megtartott együttes üléséről Hozott döntések: Vasszécseny Tanakajd Csempeszkopács

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS A költségmegtakarítás mellett munkahelyeket is megõriz az önkormányzat az általános iskola és a középiskola összevonásával Kevesebb iroda, kevesebb vezetõ a

Részletesebben

Az ún. státustörvényrõl 1

Az ún. státustörvényrõl 1 UDVARVÖLGYI ZSOLT Az ún. státustörvényrõl 1 A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) 1999. novemberi ülésének egyhangúlag elfogadott zárónyilatkozatában fogalmazódott meg az az igény, hogy a kormány vizsgálja

Részletesebben

MK-gyõztes a Vasas Óbuda nõi röplabda-csapata

MK-gyõztes a Vasas Óbuda nõi röplabda-csapata XXI. évfolyam 4. szám Megjelenik kéthetente 32 oldalon, 73.000 példányban 2015. február 27. Nem csak nõknek! A fenti címmel folytatódik ingyenes szûrésekkel az Egészségkörút Óbudán március 14-én a Békásmegyeri

Részletesebben

2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja. Megemlékezés március 15-én

2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja. Megemlékezés március 15-én 2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja Megemlékezés március 15-én Farsangi pillanatok 2007. március SÓSKÚTI HÍRADÓ Lapzártakor érkezett a hír, hogy a Pusztazámor Községben

Részletesebben

5 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGGAL MEGKÖTÖTT BÉKESZERZÕDÉS

5 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGGAL MEGKÖTÖTT BÉKESZERZÕDÉS 5. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGGAL MEGKÖTÖTT BÉKESZERZÕDÉS (Részletek) Párizs, 1947. február 10. * I.RÉSZ MAGYARORSZÁG HATÁRAI 1.Cikk 1. Magyarország határai Ausztriával és Jugoszláviával ugyanazok maradnak, mint

Részletesebben

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet.

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet. ÍGY VÁLASZTOTTUNK Az igazi munka csak most kezdõdik! Tervek és lehetõségek az országgyûlési választás után A választókerületünkben élõk Sági Istvánt, városunk képviselõ-testülete pénzügyi és városfejlesztési

Részletesebben

Meg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét!

Meg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét! V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l Országgyûlési Meg kell

Részletesebben

A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet

A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet (Népszava 2009. február 27.) Dobjuk félre a meglévő fogalmakat és határokat, mert nem működnek - mondja Kállai Ernő. A nemzeti és etnikai kisebbségi

Részletesebben

Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05.

Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05. Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05. Nem lehet pontosan tudni, hogy a rendszerváltás óta mennyit költöttek a kormányok összesen a roma integrációra. Ennek oka, hogy rengeteg foglalkoztatási és

Részletesebben

Datum=03.07.2007; Forrás=Észak-Magyarország; Kiadás=157; Rovat=Társadalom; Oldal=1;

Datum=03.07.2007; Forrás=Észak-Magyarország; Kiadás=157; Rovat=Társadalom; Oldal=1; Datum=03.07.2007; Forrás=Észak-Magyarország; Kiadás=157; Rovat=Társadalom; Oldal=1; A tüdő a túloldalon n A tüdôgyógyászati osztállyal 15 beteget költöztettek át hétvégén, de hétfôn már 20-an voltak. Miskolc

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Dunabogdányi Polgármesteri Hivatal 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Jegyzőkönyv Dunabogdány

Részletesebben

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. JEGYZŐ KÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalóterme

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vép Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 1/2012. szám

JEGYZŐKÖNYV. Vép Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 1/2012. szám Vép Város Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2012. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: Vép Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 25-én (szerdán) 16 órakor tartott ülésén Vépi Város Polgármesteri

Részletesebben

"Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni"

Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni "Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni" (Hírszerző, 2008 december 9.) Az Út a munkához program biztosan kielégíti majd a tömegigényt, hogy az ingyenélőket most jól megregulázzuk, az

Részletesebben

rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét, és benne a magyar

rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét, és benne a magyar Orwell, a testvér 59 rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, mint az értékrend megteremtése és kifejezése, tudatosítása és örökítése. Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét,

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGOK ORSZÁGGYÛLÉSI BIZTOSÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRÕL 2005. január 1. december 31.

BESZÁMOLÓ A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGOK ORSZÁGGYÛLÉSI BIZTOSÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRÕL 2005. január 1. december 31. 2005 tord 1-9 fej.qxd 3/12/2006 3:56 PM Page 1 BESZÁMOLÓ A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGOK ORSZÁGGYÛLÉSI BIZTOSÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRÕL 2005. január 1. december 31. 2005 tord 1-9 fej.qxd 3/12/2006 3:56

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2012. április 5-én megtartott üléséről Hozott döntések: 21/2012. számú határozat napirend elfogadásáról 22/2012. számú határozat

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.04.04. szerda A civil társadalmat erősítené az EU a keleti partnerországokban Komoly előrelépések az EU keletei partnersége terén Túllőhet a célon az EU szigorú termékcímkézése Nemzeti Eszközkezelő

Részletesebben

Az elsõ magyar ombudsman Gönczöl Katalin Kóthy Judit: Ombudsman, 1995 2001. Helikon kiadó. Budapest, 2002.

Az elsõ magyar ombudsman Gönczöl Katalin Kóthy Judit: Ombudsman, 1995 2001. Helikon kiadó. Budapest, 2002. KERTÉSZ IMRE Az elsõ magyar ombudsman Gönczöl Katalin Kóthy Judit: Ombudsman, 1995 2001. Helikon kiadó. Budapest, 2002. Az elsõ magyar ombudsman története divatos kifejezéssel élve sikersztori. Pedig igencsak

Részletesebben

Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. Szám: 200-9/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. május 31-én 16 órakor kezdődő, a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 11. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 11. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 11. hét Erdély Tízezrek a marosvásárhelyi tüntetésen Marosvásárhelyen esőben kezdődött meg vasárnap délután a székely szabadság napja elnevezésű autonómiatüntetés, amelyen

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Szent István Közösségi Házban 2014. december hó 11-én 17 00 órakor a szászvári vállalkozókkal tartott kötetlen vitafórumról. Köszönöm, hogy elfogadták a meghívást és megjelentek.

Részletesebben

Nemzeti Jogvédõ Alapítvány

Nemzeti Jogvédõ Alapítvány Dr. Gaudi-Nagy Tamás ( Magyar Jelen) Döbbenet: Bíróság mondta ki, hogy a délvidékiek ma is magyar állampolgárok, egy 56-os hõsnek viszont börtönben a helye 2008. október 28. Beszélgetés Gaudi-Nagy Tamással,

Részletesebben

20. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. június 9-én összehívott rendkívüli üléséről.

20. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. június 9-én összehívott rendkívüli üléséről. Szám: 572-20/2011. 20. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. június 9-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácskozó terem

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Suga László alpolgármester Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Suga László alpolgármester Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2010. január 28-án 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

Interjú Gecsényi Lajossal, a Magyar Országos Levéltár fõigazgatójával

Interjú Gecsényi Lajossal, a Magyar Országos Levéltár fõigazgatójával JELENIDÕBEN Május vége és június eleje között felbolydult a magyar média, az írott sajtótól a tévécsatornákon keresztül az internetes portálokig. Bár az adatvédelem jogi témája látszólag unalmas és érdektelen,

Részletesebben

1055 Budapest Ajánlott

1055 Budapest Ajánlott Igazságügyi Minisztérium Dr. Kondorosi Ferenc közigazgatási államtitkár úrnak Levéltervezet Készítette: l. sz. Munkacsoport 2005. november. 1055 Budapest Ajánlott Kossuth Lajos tér 4. Tértivevényes Tisztelt

Részletesebben

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu 23-2/2012. JEGYZŐKÖNYV Balajt község önkormányzati Képviselő-testületének 2012. évi január hó 25. napján, szerda 10

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. március 20-án a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendes nyílt ülésének

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. március 20-án a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendes nyílt ülésének EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. március 20-án a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendes nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T

Részletesebben

26. számú JEGYZŐKÖNYV

26. számú JEGYZŐKÖNYV 26. számú JEGYZŐKÖNYV Készült: Ülés helye: Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 11-én 10 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Polgármesteri Hivatal tanácskozóterme

Részletesebben

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel Urbán Ágnes Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel És mi, vessenek meg érte, nem ugrottunk félre a pénz elől. írta közleményében Németh Péter, a Népszava főszerkesztője

Részletesebben

Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 12. napján 18 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 12. napján 18 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 235-4/2015. B A K O N Y J Á K Ó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 12. napján 18 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Bakonyjákó Község Önkormányzat

Részletesebben

KÜLÖNSZÁM! B E S Z Á M O L Ó. Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről KÜLÖNSZÁM!

KÜLÖNSZÁM! B E S Z Á M O L Ó. Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről KÜLÖNSZÁM! A NYÍRLUGOSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA KÜLÖNSZÁM 2010. szeptember B E S Z Á M O L Ó Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről Ismét eltelt négy év. Az 1990. szeptember 30-i első szabad önkormányzati

Részletesebben

Marad a csónakház, mégsem lesz étterem a Sóstói tavon 2009. szeptember 07. hétfő, 18:44

Marad a csónakház, mégsem lesz étterem a Sóstói tavon 2009. szeptember 07. hétfő, 18:44 Váratlan fordulat: nem épül meg a sóstói régi csónakház helyére tervezett szolgáltató- és vendéglátóhely. A vállalkozó ugyanis visszavonta a pályázatát. Ezt Csabai Lászlóné polgármester jelentette be a

Részletesebben

Jegyz könyv. Készült: K vágóörs Község Önkormányzata Képvisel -testületének 2010. december 15-én 16,45 órakor megtartott képvisel -testületi ülésér l.

Jegyz könyv. Készült: K vágóörs Község Önkormányzata Képvisel -testületének 2010. december 15-én 16,45 órakor megtartott képvisel -testületi ülésér l. Jegyz könyv Készült: K vágóörs Község Önkormányzata Képvisel -testületének 2010. december 15-én 16,45 órakor megtartott képvisel -testületi ülésér l. Az ülés helye: M vel dési Ház nagyterme Jelen vannak:

Részletesebben

Szobrot avattak Mansfeld Péter emlékére

Szobrot avattak Mansfeld Péter emlékére V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA, MEGJELENIK KÉTHETENTE, 2 Segítség az adósoknak

Részletesebben

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2008. október 14-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2008. október 14-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-9/2008./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2008. október 14-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 230-12/2008. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2008. október 10-én /pénteken/ 18.00 órai

Részletesebben

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2008.november 05-én. megtartott. rendkívüli. ülésének

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2008.november 05-én. megtartott. rendkívüli. ülésének TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 2008.november 05-én megtartott rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 203/2008. (XI. 5.) Kt.határozat Az Eötvös Iskola Tiszaugi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozótermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi

Részletesebben

Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 30-án 14:30 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 30-án 14:30 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének 2013. október 30-án 14:30 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Tárgysorozata: Jegyzőkönyve: Rendelete: 10 Határozatai: 198-205 T á r g y s o r o z a t a 1.) Tsp: Előterjesztés az 1/2013. (II.

Részletesebben

HÉZAG NÉLKÜL. Egyeztettünk. A tárgyalásokat a parlamenti választások,

HÉZAG NÉLKÜL. Egyeztettünk. A tárgyalásokat a parlamenti választások, VIII. évfolyam 11. szám Egyeztettünk Mottó: Attól még senki sem lett szegényebb, hogy beleadott mindent. 16.-án a Mozdonyvezetõk Szakszervezete (MOSZ) és a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete (PVDSz) vezetõ

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2012. 14. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2012. 14. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2012. 14. hét Erdély Önálló magyar vonal a MOGYE-n Elfogadta a kormány azt a határozatot, amely egy új kart hoz létre a magyar és angol tannyelvű szakok számára a Marosvásárhelyi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én 13,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendes üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én 13,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendes üléséről Ikt.szám:.-2/2015. JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én 13,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendes üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Képviselő-testület Hegymagas J e g y z ő k ö n y v Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 17-én 16.00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

Tisztelt Kamarai Tagtársaim!

Tisztelt Kamarai Tagtársaim! Hivatásunk a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara lapja 2010/1. Tisztelt Kamarai Tagtársaim! TARTALOM Csupán néhány hét telt el a tavaszi parlamenti választások óta, de szakdolgozói kérdésekben bíztató

Részletesebben

Honosítással indult a testületi ülés

Honosítással indult a testületi ülés 2011.október/II. évfolyam 10. szám Megjelenik minden hónapban INGYENES 4. oldal Lehullt a lepel Gregus Máté szobráról Honosítással indult a testületi ülés 2. oldal Hamar megszerették a strandi órákat a

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. november 13-án 15 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: jelenléti ív alapján Üdvözölte az ülésen

Részletesebben

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. január 30-án megtartott ülésének

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. január 30-án megtartott ülésének Szám: 230/2013. TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 2013. január 30-án megtartott ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 1/2013.(I.31.) számú önkormányzati RENDELET A

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 42. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 42. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 42. hét Erdély Magyarország Oktatási és gazdasági kérdésekről tárgyaltak a MÁÉRT szakbizottságokban Október 8-án ülésezett a MÁÉRT Oktatási és Kulturális Szakbizottsága,

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: VVB/12-1/2012. VVB-5-2012. sz. ülés (VVB-5-2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: VVB/12-1/2012. VVB-5-2012. sz. ülés (VVB-5-2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: VVB/12-1/2012. VVB-5-2012. sz. ülés (VVB-5-2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv A VOLÁNBUSZ Zrt. 2003-ban megalkotott reorganizációs programja végrehajtásának körülményeit vizsgáló bizottság

Részletesebben

Bódis Lajos Privatizáció, munkaszervezet és bérelosztási mechanizmusok egy nagyüzemi varrodában, II. rész

Bódis Lajos Privatizáció, munkaszervezet és bérelosztási mechanizmusok egy nagyüzemi varrodában, II. rész ESETTANULMÁNY Közgazdasági Szemle, XLIV. évf., 1997. szeptember (799 818. o.) Bódis Lajos Privatizáció, munkaszervezet és bérelosztási mechanizmusok egy nagyüzemi varrodában, II. rész A szerzõ az új intézményi

Részletesebben

Készült: a Kulturális Bizottság 2007. február 20-án a Polgármesteri Hivatal dísztermében megtartott ülésén.

Készült: a Kulturális Bizottság 2007. február 20-án a Polgármesteri Hivatal dísztermében megtartott ülésén. Készült: a Kulturális Bizottság 2007. február 20-án a Polgármesteri Hivatal dísztermében megtartott ülésén. Jelen vannak: a Kulturális Bizottság Hajdu Imre, a bizottság elnöke Lendák Lajos Zoltán Stumpf

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu Száma: 7-105/2012. J E G Y Z Õ K Ö N Y

Részletesebben

Konfrontációs levelek

Konfrontációs levelek Konfrontációs levelek Írta: Negyedik bővített változat 2016 Tartalomjegyzék Bevezetés 8. 1. Tisztelt Szerkesztőség! (2014.10.13) 8. 2. Nyílt levél a magyar titkosszolgálatok állományához! (2015.09.08)

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 818-5/2012. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 154, 155, 156, 157/2012. (IV. 18.) 2 Jegyzőkönyv

Részletesebben

Tájékoztató folyamatban lévõ, illetve hamarosan kezdõdõ beruházásokról

Tájékoztató folyamatban lévõ, illetve hamarosan kezdõdõ beruházásokról Tartalomból: Húsvéti köszöntõ Tájékoztató folyamatban lévõ, illetve hamarosan kezdõdõ beruházásokról Baba-Mama Börze Foltos otthon - a bekecsi Folt-Varázs Kör Házi sütemények versenye Március idusa Bekecsen

Részletesebben

2. A lakosság és a helyi szervezetek közérdekű bejelentéseinek, javaslatainak, előterjesztése

2. A lakosság és a helyi szervezetek közérdekű bejelentéseinek, javaslatainak, előterjesztése J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somoskőújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 3-án 17 00 órai kezdettel a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtárban tartott közmeghallgatáson.

Részletesebben

alapján fog véleményezni. Megalapozottnak és indokoltnak tartotta az FB a 2006. évi érdekképviseleti jogalkotáshoz fûzõdõ elképzeléseket,

alapján fog véleményezni. Megalapozottnak és indokoltnak tartotta az FB a 2006. évi érdekképviseleti jogalkotáshoz fûzõdõ elképzeléseket, XVIII. ÉVFOLYAM 02. SZÁM 2006. FEBRUÁR Lakásszövetkezetek és Társasházak Országos Szövetségének lapja Ülést tartott a LOSZ Elnöksége és Felügyelõ Bizottsága Az elmúlt év utolsó hónapjában, december 14-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bezi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bezi, Szabadság u 59. 10-A/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bezi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. augusztus 27-én a bezi Községházban

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Jogi és Ügyrendi Bizottság 2008. december 16-án 14.00 órakor megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Jogi és Ügyrendi Bizottság 2008. december 16-án 14.00 órakor megtartott üléséről AJ K A V ÁROS ÖNKO R M ÁN YZ AT A JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁG 0 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-135 fax:(88) 212-794 fax:(88) 212-794 Ügyszám: 01/00010-012/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V a

Részletesebben

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ MÉDIANÉZŐ KFT. -NEMZETI EMLÉKEZET BIZOTTSÁGA 1 A tartalom Felfüggesztett büntetést kapott Biszku Béla Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték nem jogerősen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Iktatószám: 1011-4/2011.

JEGYZŐKÖNYV. Iktatószám: 1011-4/2011. Iktatószám: 1011-4/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 31. napján 17:00 órakor, a Művelődési Ház kis tanácstermében (8123 Soponya, Petőfi S. u.

Részletesebben

Megint reform. Tartalomjegyzék. Tartalom Jegyzet. Sírjunk vagy nevessünk? A kormány nem adja fel: 2007 végén újabb dokumentumot. Reflektorban a reform

Megint reform. Tartalomjegyzék. Tartalom Jegyzet. Sírjunk vagy nevessünk? A kormány nem adja fel: 2007 végén újabb dokumentumot. Reflektorban a reform Tartalom Jegyzet Tartalomjegyzék Reflektorban a reform Parlamenti munka Tanyaprogram készül Szabálysértési reform Közbeszerzési tanácsok Európai Unió Környezetbarát feszutiválok Négyes metró Pályázatfigyelõ

Részletesebben

Elfogadták a költségvetést

Elfogadták a költségvetést V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XXI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szavazati joggal rendelkezők közül távol maradt: Bodnárné Tóth Zsuzsanna képviselő, Hegedűs János nem képviselő bizottsági tag

JEGYZŐKÖNYV. Szavazati joggal rendelkezők közül távol maradt: Bodnárné Tóth Zsuzsanna képviselő, Hegedűs János nem képviselő bizottsági tag BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE MÁLYI KÖZSÉG JEGYZŐKÖNYV Készült: Mályi Község Önkormányzata Képviselő-testületének Ügyrendi, Jogi és Vagyonnyilatkozat-kezelő Bizottságának 2016. május 27. napján megtartott

Részletesebben

Ligeti Miklós: A VÁLASZTÁSI KAMPÁNYOK FINANSZÍROZÁSA

Ligeti Miklós: A VÁLASZTÁSI KAMPÁNYOK FINANSZÍROZÁSA Ligeti Miklós: A VÁLASZTÁSI KAMPÁNYOK FINANSZÍROZÁSA KAMPÁNYKORRUPCIÓ A politikai pártok választási kampányainak a finanszírozása Magyarországon a rendszerváltozás óta megoldatlan probléma, egyben ez az

Részletesebben

Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG

Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG ÖNKORMÁNYZAT Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG Közmeghallgatás keretében adtak tájékoztatást a BÁCSVÍZ Zrt. vezető szakemberei

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2002. január 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 2 Bekecs Község Önkormányzatának

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. JÚNIUS 25-I ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. JÚNIUS 25-I ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 71-9/2009. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. JÚNIUS 25-I ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 159, 160, 161, 162, 163, 164, 165, 166, 167, 168, 169, 170, 171, 172,

Részletesebben

A TAGSÁG ÉS AZ EGYESÜLETEINK

A TAGSÁG ÉS AZ EGYESÜLETEINK SVÉDORSZÁGI MAGYAROK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE UNGERSKA RIKSFÖRBUNDET ASSOCIATION OF HUNGARIANS IN SWEDEN Tisztelt Közgyűlés! Hölgyeim és uraim! Kedves barátaim! Ismét eltelt egy év, eljött az ideje, hogy munkánkról

Részletesebben

Dr. Kutnyányszky Valéria

Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)

Részletesebben

Dunakanyar Holding Kft.

Dunakanyar Holding Kft. . 2000 Szentendre, Kálvária út 41/a Általános Szerződési Feltételek Kivonata helyhez kötött telefon szolgáltatásra Szentendre, 2007. január 1. A Dunakanyar Holding Kft távközlési szolgáltatásaira vonatkozó

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. november 12-i ülésére Tárgy: Tájékoztató a Zirci BULI, a Bakonyi Betyárnapok és a Bakonyi Vágta jövőjével kapcsolatos egyeztetésekről

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 4. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 4. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 4. hét Erdély Magyarország Folytatódik a Kőrösi Csoma Sándor Program Folytatódik a diaszpóra magyarságának megerősítését célzó Kőrösi Csoma Sándor Program, amelyre február

Részletesebben

Újratárgyalja a restitúciós bizottság a Református Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatási kérelmét

Újratárgyalja a restitúciós bizottság a Református Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatási kérelmét Újratárgyalja a restitúciós bizottság a Református Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatási kérelmét 2016. 04. 20. Az egyházi ingatlanok 25 éves történetét mutatja be az az angol nyelvű kiadvány, amelyet

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v a Badacsonytördemic-i Horgászegyesület 2013. március 2-án 8 órakor kezdődő éves rendes Közgyűléséről

J e g y z ő k ö n y v a Badacsonytördemic-i Horgászegyesület 2013. március 2-án 8 órakor kezdődő éves rendes Közgyűléséről J e g y z ő k ö n y v a Badacsonytördemic-i Horgászegyesület 2013. március 2-án 8 órakor kezdődő éves rendes Közgyűléséről Helye: Badacsonytördemic Faluház Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 10/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott nyilvános üléséről Hozott döntések: 9/2015. (VII.31.) önkormányzati rendelet az egészségügyi alapellátási

Részletesebben

Rákosmentét építjük!

Rákosmentét építjük! Az összefogás visz elôre INTERJÚ RIZ LEVENTE POLGÁRMESTERREL Riz Levente: Folytatjuk a fejlesztéseket! Nyolc éve vezeti Rákosmente önkormányzatát. Hogy tudná röviden összegezni ezt a nyolc évet? Számomra

Részletesebben

Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 16-án, 17 órakor az Önkormányzati Hivatal üléstermében megtartott üléséről.

Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 16-án, 17 órakor az Önkormányzati Hivatal üléstermében megtartott üléséről. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-15/2014.NY. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december

Részletesebben

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ MÉDIANÉZŐ KFT. -NEMZETI EMLÉKEZET BIZOTTSÁGA 1 A tartalom Meghalt Biszku Béla-TV2 Elhunyt Biszku Béla- RTL II Meghalt Biszku Béla- DUNA TV Meghalt Biszku

Részletesebben

Emlékeztető A 4-es metró Kelenföldi pályaudvari állomása és folytatása nyugati irányban című tanácskozásról

Emlékeztető A 4-es metró Kelenföldi pályaudvari állomása és folytatása nyugati irányban című tanácskozásról Emlékeztető A 4-es metró Kelenföldi pályaudvari állomása és folytatása nyugati irányban című tanácskozásról A tanácskozásra 2004. szeptember 7-én került sor a XI. kerületi Polgármesteri Hivatalban a Levegő

Részletesebben

ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG

ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG Szám: 29000-105/15/ /2014.P. ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG Cím:1139 Budapest Teve u. 4-6. 1903 Bp. Pf.: 314/15 Tel: 443-5573/33104 Fax: 443-5733/33133 E-mail: orfktitkarsag@orfk.police.hu Tárgy: rendőri

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/79-36/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2008. július 22-én

Részletesebben

Ikt. sz.: NOB-40/36-2/2014. NOB-13/2014. sz. ülés (NOB-13/2014-2018. sz. ülés)

Ikt. sz.: NOB-40/36-2/2014. NOB-13/2014. sz. ülés (NOB-13/2014-2018. sz. ülés) Ikt. sz.: NOB-40/36-2/2014. NOB-13/2014. sz. ülés (NOB-13/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának 2014. november 24-én, hétfőn, 10 óra 04 perckor az Országház

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v az Országos Kisebbségi Bizottság 2008. december 16-án, kedden, 11 órakor az Oktatási és Kulturális Minisztérium (Budapest V. Szalay utca 10-14.) 610. számú tárgyalójában megtartott

Részletesebben

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 134/2015.(X.22.)számú határozata- Hantos

Részletesebben

ÜLÉSI NAPIREND TÁRGYALÁSA. Napirend tárgya:

ÜLÉSI NAPIREND TÁRGYALÁSA. Napirend tárgya: VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET ENCS Szám: 138-13/2011/Rk. JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület az Encs Városi Művelődési Központ és Könyvtár kistermében 2011. szeptember 14-én 7.00 órai kezdettel tartott

Részletesebben

Szám:... /2014. Jelen vannak: Kiss László polgármester Varga-Dénes Zsuzsanna alpolgármester

Szám:... /2014. Jelen vannak: Kiss László polgármester Varga-Dénes Zsuzsanna alpolgármester Szám:... /2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Márianosztra Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 10. napján megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Az önkormányzat tanácsterme, 2629 Márianosztra,

Részletesebben

Tanácskozási joggal Meghívottak : Bodnár Katalin jegyző Bodolai Andrea gazdálkodási előadó Janó Elemér Arnóti Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke

Tanácskozási joggal Meghívottak : Bodnár Katalin jegyző Bodolai Andrea gazdálkodási előadó Janó Elemér Arnóti Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 12 /2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ Városlőd Község Polgármestere összehívja a képviselő-testület

Részletesebben

Párválasztó játékok felhasználása az óvodában 1.

Párválasztó játékok felhasználása az óvodában 1. Párválasztó játékok felhasználása az óvodában 1. A párválasztó játékok között a párválasztó körjátékokat, a leánykérő játékokat és a párválasztó társasjátékokat találjuk. Az óvodában a leggyakrabban használt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jegyzőkönyv hitelesítő: Bárkai Jánosné és Göblyös Gáborné képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Jegyzőkönyv hitelesítő: Bárkai Jánosné és Göblyös Gáborné képviselők JEGYZŐKÖNYV Készült: a 2009. február 11-én megtartott képviselő-testületi ülésről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterem Jelen vannak: polgármester Bárkai Jánosné Göblyös Gáborné Gyói Gábor Harmatos

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 31. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 31. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 31. hét Erdély Ponta: Orbán bántó és provokáló alak Victor Ponta sértőnek nevezte a magyar miniszterelnök Romániával szemben tanúsított magatartását. A román kormányfő

Részletesebben

EZ TÖRTÉNT. A többi, már megvalósított projekt címe is magáért beszél: Egészséges vagyok, mint a makk, Huszárgyerek, huszárgyerek.

EZ TÖRTÉNT. A többi, már megvalósított projekt címe is magáért beszél: Egészséges vagyok, mint a makk, Huszárgyerek, huszárgyerek. EZ TÖRTÉNT ESZTÉTIKAI TANÁCSKOZÁS AZ ÓVODÁBAN Egyetlen gramm tapasztalat többet ér egy tonna teóriánál John Dewey Lokálpatrióta szemlélet csíráinak kialakítása a projektpedagógia módszereivel címmel tartottak

Részletesebben