A házi sajtok díjazott otthona, a Bandi Tanya - Az Év Tanyája
|
|
- Elvira Fülöpné
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A bajai származású, eredetileg faipari technikusként végzett gazda, a feleségével együtt tudatosan választották a tanyasi életmódot. Többek között ezért is döntöttek a mórahalmi ingatlan mellett, ahol egy jó állapotban lévő, 120 év körüli klasszikus tanyaépület állt, mely ma felújított állapotban vendégházként funkcionál. Acsaládnak már az ideköltözéskor sem volt idegen a tanyasi élet, korábbi lakhelyükön is tartottak lovakat, illetve András feleségének felmenői között több nemzedék foglalkozott földműveléssel és állattenyésztéssel, így az ősök hagyatékából könnyen tudtak meríteni. A Bandi tanyán is eleinte lovakkal kezdtek el dolgozni, de jelenleg már csak egy póni található a birtokon. Andrást a lovak iránti szeretete ösztönözte arra, hogy felnőttként újra visszaüljön az iskolapadba és Bábolnán megszerezze a lótenyésztői végzettséget. Később kecskéket hozattak a tanyára, amelyek mára a tanya fő profiljának meghatározó elemeivé nőték ki magukat. 1. oldal (összes: 5)
2 2. oldal (összes: 5)
3 Az önkormányzat kistermelőket támogató programjának köszönhetően a család belevágott a sajtkészítésbe. Kezdetekben vegyes állománnyal működtek, amely a várt tejmennyiséget nem elégítette ki, ezért 2018-ban megalapították az alpesi kecske törzstenyészetüket. Ennek köszönhetően több tejből tudnak gazdálkodni három fejés ad annyi tejet, mint előzőleg tíz, illetve az újonnan született törzskönyves bakokat is értékesíteni tudják. Ezek mögött van teljesítmény mondta András. Hozzátette, hogy inkább több pénzt adnak ki egy növendékért, de az legalább minőségi legyen. A tizenöt-húsz kecskés állomány mellet egyéb őshonos magyar állatokat is tartanak, ezek az erdélyi kendermagos, illetve magyar vörös tyúk, kopasznyakú tyúk, magyar óriás nyúl, továbbá magyar pásztorkutyák: komondor, pumi, puli. Mivel a kecskefejés szezonális, a szárazon állas időszakában a tejtermelést két magyartarka tehén egészíti ki. Állatainkat a legeltetési szezonban legeltetjük, a baromfi pedig a tanya körül szabad tartásban van. Az állatok számára a szemes és a szálas takarmány nagy részét és az almozáshoz használt szalmát a tanya környékén lévő saját földjeinken teremtjük elő, a további szükséges mennyiséget pedig környékbeli gazdáktól szerezzük be. A házi sajtok oázisa A gazdaság fő profilja a tejfeldolgozás. Elsősorban kecskesajtjaik miatt váltak ismertté a környéken, de a termékpalettán más különlegességek is megtalálhatók. A kecskesajtok közül friss és érlelt változatot is készítenek, illetve kísérletet tettek a kecsketej savójának a piacra vezetésére és népszerűsítésére is. A friss kecskesajtok hatféle ízben natúr, fokhagymás, snidlinges, köményes, kapros, borsos-bazsalikomos kerülnek forgalomba, az érlelteket pedig natúr, illetve füstölt változatban állítják elő a saját érlelő helységükben. A tehéntejből készült áruk is rendkívül népszerűek, a vásárlók snidlinggel és borssal rétegezett joghurtos sajtból, chilis, borsos-bazsalikomos, snidlinges, köménymagos joghurtos sajtból, füstölt parenyicából, mozzarellából, trappistából, natúr és málna ízű joghurtból, málna ízű ivójoghurtból és joghurt szendvicskrémből válogathatnak. A késztermékeket a térség rendezvényein, a helyi pékség üzleteiben, egy környékbeli idősek otthonában, illetve háznál adják el. 3. oldal (összes: 5)
4 A több lábon álló tanya A tanyán az állattenyésztés mellett gyümölcstermesztéssel és idegenforgalommal is foglalkoznak. A birtokhoz egy szőlőskert és egy hozzávetőlegesen húsz fát számláló gyümölcsöskert tartozik, melyek Bereczki bőtermő birssel, gönci magyar kajszival, besztercei és potyóka szilvával, és a Zala gyöngye szőlővel látják el a családot évről évre. A tanyán főként a tavaszi-nyári időszakban fogadnak vendégeket, jellemzően kisgyermekes családokat szállásolnak el a régi vályogházban, mely építészetileg és berendezéseiben is a régmúlt időket eleveníti fel. Az elmaradhatatlan búboskemencét nosztalgikus parasztbútorok és régi használati tárgyak egészítik ki. Mindemellett, a több mint egy évszázados vályogfalak kiválóan temperálják a házat, a harmincöt fokos hőségben is kellemes hűs a levegő odabent. A gazdaság jó hatással van a turizmusra mondta András. Fő vonzerőnk a vendégház tanyasi jellege, illetve a gazdaságba való betekintés lehetősége. A gyerekek és velük együtt általában a szülők is szívesen forgolódnak az állatok körül, ismerkednek a tanya életével és az állatok körüli teendőkkel. tette hozzá. A tanyán csoportokat is szeretettel fogadnak, főként óvodás és kisiskolás osztályoknak szerveznek látogatást, azzal a céllal, hogy megismerkedjenek az itt élő állatokkal, és a gazdaság életével. A tanya területe a régi szokásoknak megfelelően több részre osztott. A porta különböző udvarait - a család saját udvara, vendégudvar, gazdasági udvar, kutyáknak külön udvara, szőlős- és gyümölcsöskert kerítés választja el egymástól. A régi épület mellett található a tájba illeszkedő családi fészek, mely oszlopos tornácával klasszikus népi építészeti hagyományokra jellemző 4. oldal (összes: 5)
5 motívumokat eleveníti fel. A tanya területén található még egy fogadótérrel rendelkező pince is, mely a bortároló, sajtérlelő szerepet tölti be, illetve egy fedett kerti kiülő, mely a kerti bográcsozásokhoz, grill-partikhoz biztosít megfelelő helyet. András elmondta, hogy a fejlődési lehetőséget a sajtkészítésben látják, ezért a jövőben nagyobb fejlesztéseket szeretnének véghezvinni. Elsősorban a tároló kapacitásukat bővítenék egy hűtőkamra beszerzésével. A továbbiakban pedig egy sajtkáddal és egy csomagológéppel szeretnék növelni a gépparkot. Hosszú távú tervei között szerepel, hogy a jövőben a gépek energiaellátását napelemes rendszerrel oldják meg. Jóleső elismerés András már másodjára indult az Év Tanyagazdasága címért, de ilyen eredményre egyáltalán nem számított. A díjátadón meg sem fordult a fejében, hogy övé lett a győztes tanya. Amikor mondták a nevemet elérzékenyültem. mesélte. Hozzátette, ez a díj egy remek visszaigazolása a munkájuknak. Az állatok mellet mindig ott kell lenni, nyaralni, pihenni nem tudnak elmenni. Jó elismerés, hogy más is úgy látja, hogy jó az, amit csinálunk. Szerző: Kovalcsik Emese Közzététel ideje: , kedd, 16:10 A forrás webcíme: 5. oldal (összes: 5)
32/2004. (IV. 19.) OGY határozat
32/2004. (IV. 19.) OGY határozat a védett őshonos vagy veszélyeztetett, magas genetikai értéket képviselő tenyésztett magyar állatfajták nemzeti kinccsé nyilvánításáról1 A magyar nép történetéből ismert,
KÚRIA HOTEL ÉS LOVASUDVAR ÉTLAP
KÚRIA HOTEL ÉS LOVASUDVAR ÉTLAP A GERÉBY CSALÁD RÖVID TÖRTÉNETE A család elõbbeni neve Gremsperger volt. A czímeres nemességet 1840. október 8- án Gremsperger Pál és felesége, Pálmaffi Máriától született
Húsmanufaktúra mesterséges adalékanyagoktól, tartósítószerektől mentes
A Húsmanufaktúra egy olyan gasztronómiai sziget Debrecen belvárosában, ahol kiváló alapanyagokból álló, hazai és külföldi húskülönlegességeket kínálunk.bár a friss húsok és a belőlük készülő finomságok
. Az Inotai Cseperedő Óvoda és Bölcsőde bemutatása
. Az Inotai Cseperedő Óvoda és Bölcsőde bemutatása A városközponttól kb. 1,5 km-re, családias környezetben helyezkedik el intézményünk. Két vegyes életkorú (részben osztott) csoporttal működik, férőhelyeink
Termékeink. A Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. által minősített 100%- ban bio alapanyagokból készülnek.
1 A Galgafarm Első Magyar Organikus Mezőgazdasági Szövetkezet alapítója Varga Géza a biokultúra mozgalom magyarországi meghonosításának és a Biokultúra Egyesület megalakításának egyik úttörője, vezetésével
A 21. Szentlőrinci Gazdanapok díjazottjainak listája 2014. augusztus 8-10.
A 21. Szentlőrinci Gazdanapok díjazottjainak listája 2014. augusztus 8-10. Szentlőrinc A 21. Szentlőrinci Gazdanapok kiállítási nagydíjai ÉLELMISZERIPARI MEZŐGÉP KIÁLLÍTÁSI MEZŐGAZDASÁGI Olajüt ő Szociális
A MÓRAHALMI FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS HÁZA
A MÓRAHALMI FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS HÁZA A mórahalmi Fenntartható Fejlődés Háza Pályázati azonosító: KEOP-6.2.0/B-2008-0007 Projekt gazda: Mórahalom Városi Önkormányzat A fenntartható életmódot és az ehhez
ünnepélyes avatása és megnyitására
Sajtóanyag sajtóanyag a Kistermelők Háza ünnepélyes avatása és megnyitására SZENTLŐRINC KIÁLLÍTÁSI CENTRUM 2015. április 16. 11 00 2 KISTERMELŐK HÁZA Az ötlet Egy speciális piac és közösségi tér létrehozása
GERBEAUD REGG ELI AJÁN L ATOK
GERBEAUD REGG ELI AJÁN L ATOK BUDAPEST ANNO 1858 REGGELI A G E R B EAUD HÁZBAN A Gerbeaud Ház reggeli kínálatában szereplő pékárut hajnalban kezdik készíteni pékjeink, cukrászaink, hogy a friss péksütemények,
KÉZMŰVES TEJTERMÉKEK
KÉZMŰVES TEJTERMÉKEK Szlanyinka Edina Kis-, Közép-, Agrárvállalkozók, Sajtkészítők Egyesülete titkára Vidékfejlesztési Minisztérium, Budapest, 2014. április 1. HIÁNYZIK A POLCOKRÓL! Az össz. sajtfogyasztásunkban
Elhízott betegek étrendje
: Az energiaszegénység azt jelenti, hogy a napi energiabevitel 6300 kj (1500 kcal) alatt kell, hogy legyen. E felett az energiamennyiség felett már csak relatív energiaszegénységr l beszélünk. Általában
FÉLKEMÉNY SAJTOK. KASTÉLYOSDOMBÓ KINCSE NATÚR FÉLKEMÉNY SAJT 150 g. 1 kg sajthoz 8-9 liter tejet használunk. KASTÉLYOSDOMBÓ ARANYA
TERMÉKKATALÓGUS FÉLKEMÉNY SAJTOK A leg nomabb ízélmény elérése érdekében 3 hónapig érleljük a sajtot. A sajtok érlelése során különböz gyógynövényi olajokat használunk fel KASTÉLYOSDOMBÓ KINCSE NATÚR
A támogatás jellege és célterületei
A támogatás jellege és célterületei (1) Az e rendelet szerinti támogatás vissza nem térítendő támogatás. (2) Támogatás vehető igénybe a) a tanyák, valamint az alföldi tanyás térségek megőrzését és fejlesztését
Fiatal gazdák finanszírozása
1. oldal (összes: 7) 2. oldal (összes: 7) Kis Miklós Zsolt: Átalakult a fiatal gazdák támogatási rendszere Fotó: Csatlós Norbert A rendezvényen Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség Agrár-Vidékfejlesztésért
Tej Teavaj Briós. Teljes kiőrlésű kenyér Uborka
Január 4-8. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek eskávé Zöldfűszeres szendvicskrém Zöldpaprika 404 Kcal 6 9 g / 1, Csipkebogyótea Zala felvágott Uborka 311 Kcal 4 1 / 3,6 g 371 Kcal 4 Teavaj Briós / 7, 0,7
SEGÉDLET A KÖZFOGLALKOZTATÁSI PROGRAMOKHOZ KAPCSOLÓDÓ ÁLLATTARTÁSHOZ ÉS ÁLLATITERMÉK- FELDOLGOZÁSHOZ. Általános észrevételek, juh- és kecsketartás
SZENT ISTVÁN EGYETEM Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar SEGÉDLET A KÖZFOGLALKOZTATÁSI PROGRAMOKHOZ KAPCSOLÓDÓ ÁLLATTARTÁSHOZ ÉS ÁLLATITERMÉK- FELDOLGOZÁSHOZ Általános észrevételek, juh- és kecsketartás
Az aranyat érő tejsavó
A tej legértékesebb része 1. oldal (összes: 5) 2. oldal (összes: 5) A sárgás színű, áttetsző folyadék, amit a sajt lecsöpögtetése során nyerünk, maga a tejsavó, és ezzel találkozunk akkor is, ha aludttejet
ÉTLAP 19 69 év, 70 év feletti korosztály
2014. május 01 május 04. Májkrém Újhagyma 491 kcal, F:10, Zs:25, Ch:55, Cukor:9, Só:1,2 Diákcsemege 521 kcal, F:18, Zs:20, Ch:63, Só:1,6, Cukor:9 Zöldhagymás omlett 445 kcal, F:17, Zs:14, Ch:61, Só:1,2,
LOVAGLÁS. A TÁMOP 3.1.4. pályázat elnyerésével iskolánknak lehetősége nyílt lovaglás oktatás megszervezésére.
LOVAGLÁS Helyszín: Felsőtárkány, Karap lovastanya Oktató: Karap Péter lovasedző Bevont tanulók: 20 tanuló, 3. és 4. osztályosok 20 alkalom: május 12., 14., 19., 21., 26., 28., június 2., 4., 11., 16.,
É T L A P T E R V-Sz.Otthon 1. Diabetes diéta 180Ch
É T L A P T E R VSz.Otthon 1. Diabetes diéta 180Ch 2014.év 29.hét Poharas tej Gyümölcs tea Poharas tej Gyümölcs tea Gyümölcs tea Poharas tej Gyümölcs tea Szerecserúd Göcseji cs.mell Tepertőkrém Diákcsemege
Az Országgyűlés /2004. ( ) OGY határozata a védett őshonos vagy veszélyeztetett, magas genetikai értéket képviselő tenyésztett magyar állatfajták nemz
ORSZ 甈 GGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Ellenjegyezte :.~~;u ~. H/3709/21. számú EGYSÉGES JAVASLAT a védett őshonos vagy veszélyeztetett, magas genetikai értéket képviselő tenyésztett magyar állatfajták nemzeti kinccsé
Javaslat a [Boldizsár Lovastanya című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez
Javaslat a [Boldizsár Lovastanya című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez Készítette Fridelné Boldizsár Anikó(név).....(aláírás) Cserépfalu,2015 szept...(település,dátum)
b) a tanyák és az alföldi tanyás térségek megőrzése, fejlesztése érdekében a tanyagazdaságok fejlesztéséhez (a továbbiakban: 2.
TANYAPROGRAM PÁLYÁZAT! 2015. július 15-től!!! Bővebben személyesen: Dr. Fröschl-Nagy Péter Jegyző Bugaci Közös Önkormányzati Hivatal 76-575-100/116 A támogatás jellege és célterületei (1) Az e rendelet
Előételek. Salátatányér
Előételek Salátatányér 1350 Színes saláták primőr és idényjellegű zöldségekkel, kívánság szerinti dresszinggel (rokfortos, fitness, fokhagymás-kapros vagy citromos salátaöntettel) Tatár beefsteak (12dkg)
KONYHAFŐNÖK AJÁNLATA:
KONYHAFŐNÖK AJÁNLATA: 1. Vadvirág specialitás főnökasszony módra, hasábburgonyával 1520 Ft / csirkemellet lilahagymával, tejföllel,sajttal, füstölt sonkával töltjük, bundába kisütjük / 2. Helyi fatányéros
A Tiszaadonyi szociális földprogram, Startmunka program ig
A Tiszaadonyi szociális földprogram, mint Új j típust pusú szociális segítı állattenyésztési si rendszertıl l a Startmunka program ig Tiszaadonyról l rövidenr Vásárosnaménytól l 20 km-re Szabolcs-Szatm
GYULA TAVASZI PROGRAMOK A HÉT MINDEN NAPJÁRA WWW.VISITGYULA.COM. A project az Európai Unió támogatásával, az Európai
A project az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. WWW.VISITGYULA.COM GYULA TAVASZI PROGRAMOK A HÉT MINDEN NAPJÁRA Tavaszi programok a hét
Itt a vakáció! Kulcsi
Kulcsi 2015. július VIII. évfolyam 2. szám Krónika KULCS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KIADVÁNYA A települési stratégia részeként a környezet, a természet adta lehetőségek kiaknázásával, az egészségügy fejlesztésével
Bajai Békavár ahol a fiatalok tanyáznak
Ismerőseik, barátaik különcként tekintenek rájuk, a mai fiatalok körében nem túl népszerű életstílus miatt, de ez őket cseppet sem tántorítja el céljaik elérésében és vágyaik megvalósításában. A harmincas
Keressük a világ - és benne Magyarország - legjobb birkahúsát!
I Fenntartható Élelmiszerlánc Világtalálkozó 2010. augusztus 17-22. - Élelmiszerlánc Világhét Keressük a világ - és benne Magyarország - legjobb birkahúsát! Amennyiben Ön tudja, hogy jelenleg hol található,
Amilyen a takarmány olyan a sajt?
Mindjárt az elején le kell szögeznem tetszik, nem tetszik különbséget kell tenni az alföldi és a hegyvidéki takarmányozás között. Valószínű, hogy olvasóim jobban megértik a különbséget, ha azt kérdem,
Szeretettel köszöntjük Önöket az Elamen ZRt. nevében. Jó étvágyat kívánunk! május 05. május 09. Iskola
2014. május 05. május 09. Hétfő Kakaó Frankfurti leves Magyaros Kifli Sült virsli karikákkal vajkrémes 6. nap Mákos nudli Tkb. kenyér Uborka 219 kcal 1099 kcal 230 kcal Kedd Citromos tea Tavaszi zöldségleves
NAP TÍZÓRAI EBÉD UZSONNA. Vikkend Zabpehely Paprikás burgonya Zsemle Fahéj Vegyes savanyúság Paradicsom
ÉTLAP 2014szept.29-október.03 Hétfő Tavaszi zöldségleves Vikkend Zabpehely Paprikás burgonya Fahéj Vegyes savanyúság Paradicsom Tavaszi zöldségleves Paprikás burgonya Vegyes savanyúság Kedd Gyümölcstea
Konyhafőnök ajánlata
Konyhafőnök ajánlata Nyitrai finom falatok hasábburgonyával Vadpörkölt dödöllével, áfonyával Kijevi pulykamell bazsalikomos, paradicsomos rizzsel Szűzérmék ínyenc módra, krokettel (pirított póréhagyma,
A korábban őshonosok közé sorolt magyar (parlagi) kecske onnan kiszorult.
Dr. Böő István: Őshonos nevezéktan változás Milyen gondolatokat ébreszt, milyen érzelmeket válthat ki az emberben egy tekintélyt parancsoló szürke marha gulya vagy egy békésen legelésző, nyugalmat árasztó
ÁLLATKERT A BÁNSÁGBAN
1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a Padéi miniállatkert [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez Készítette:. (név). (aláírás). (település,
ÉTLAP. Szerda 4. Gyümölcs tea Kenőmájas. Citromos tea Körtés-diós édestúró Vajkrém. Zöldség. Teljes kiőrlésű kenyér Retek, Kenyér Só: 0,1g
2016.05.02-05.06. 18. hét 2. 3. 4. 5. 6. Soproni felvágott Nutellakrém tea Kenőmájas Kuglóf Körtés-diós édestúró Retek, Só: g Allergének : glutén, tej, diófélék Allergének glutén, diófélék Májgaluskaleves
REFORM VACSORA VEGETÁRINUS VACSORA
2016.07.17. VASÁRNAP Csemege sertéskaraj Rántott trappista sajt 2016.07.18-24- Téliszalámi, Tavaszi felvágott, Danone meggyes joghurt Camping natúr sajt,, Trappista sajt, főtt tojás, Danone meggyes joghurt
A Tanyafejlesztési Program bemutatása. HÁDA, Attila Elemér
A Tanyafejlesztési Program bemutatása HÁDA, Attila Elemér Földművelésügyi Minisztérium Agrárfejlesztési és Vidékstratégiai Főosztály 2017. július 27. Mi a tanya? Történelmi hagyományon alapuló, lakó- és
Mesebeli tanya Kecskeméten - Az ÉV Tanyája
A nemrég felújított tanya Kecskemét belvárosától négy kilométerre található, KecskemétBelsőnyírben. A két évvel ezelőtt, még elhagyatottan álló, kerítés nélküli romokat emelte új szintre a helyi ingatlanos
Nyitott Porták fejlesztése pályázati lehetőség a LEADER programban szeptember 22. Zalaszentgrót
Nyitott Porták fejlesztése pályázati lehetőség a LEADER programban 2016. szeptember 22. Zalaszentgrót Zalavég Batyk Türje Szalapa Kisvásárhely Pókaszepetk Kemendollár Zalaszentlőrinc Zalaszentiván Alibánfa
ZALAEGERSZEG Általános Iskola felső tagozat
ZALAEGERSZEG Általános Iskola felső tagozat 2019.09.30-2019.10.06. Vajkrém eskávé Foszlós kalács Körözött Olasz felvágott Magyaros tojáskrém EN: 289 EN: 392 EN: 259 EN: 344 EN: 299 EN: EN: ZS: 8 TZS: 4,7
A Tanyafejlesztési Program
A Tanyafejlesztési Program V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár Földművelésügyi Minisztérium 2016. május 17. A 2016. évi Tanyafejlesztési Program indító
Vállalkozás általános bemutatása
Helyi adottságokhoz, erőforrásokhoz illeszkedő térségi gazdaságfejlesztés keretében Helyi vállalkozások fejlesztése, új szolgáltatási paletták kialakítása, versenyképességük növelése célterületre benyújtott
Tejtermékek szabályozása
Tejtermékek szabályozása Magyar Élelmiszerkönyv, jelölések Csatóné Hidi Edit Ildikó tanácsos 2014. február 18. Tejtermékekre vonatkozó szabályok (NÉBIH jogszabálygyűjteményben elérhető a teljes lista)
Kitöltési útmutató. a D4430 Őshonos állatfajták megőrzése - Kiesés-pótlás egyedileg nyilvántartott állatokhoz
Kitöltési útmutató a D4430 Őshonos állatfajták megőrzése - Kiesés-pótlás egyedileg nyilvántartott állatokhoz Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági
Dunakeszi 3x-i étkezés ált. iskola 'A' menü
Dunakeszi 3x-i étkezés ált. iskola 'A' menü 2019. 09. 02. 2019. 09. 08. Kakaós csiga Tojáskrém Fekete ribizlis tea Főtt virsli Ketchup Hosszú zsemle Gabonapehely 1,5,6,7,8,11 Őszibarack tea Körözött EN:578
Kitöltési útmutató. a D Őshonos állatfajták megőrzése - Kiesés-pótlás egyedileg nyilvántartott állatokhoz
Kitöltési útmutató a D4430-01 Őshonos állatfajták megőrzése - Kiesés-pótlás egyedileg nyilvántartott állatokhoz Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági
Helyi termékek, tradicionális gasztronómia bevonásának lehetőségei a turisztikai kínálatba
Helyi termékek, tradicionális gasztronómia bevonásának lehetőségei a turisztikai kínálatba DR SZALÓK CSILLA TDM Konferencia I 2015. december 3-4. I Gyula A falusi turizmus helyzete Falusi szálláshelyek
Mi lesz veled. A Nyíregyháza környéki tanyavilág lakói hagyományosan
Mi lesz veled *» * A Nyíregyháza környéki tanyavilág lakói hagyományosan evangélikusok, a gyerekek közül sokan most is a városi evangélikus iskolákba járnak. A fiatalok viszont már a közeli megyeszékhelyen
Étlap (2015.07.06.-2015.07.31.)
Étel név Korcsoport: Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! 2015.07.06. HÉTFÕ Zeller leves Borsos tokány Házi tarhonya Kovászos uborka Zöldséges felvágott Kigyó uborka Natúr joghurt 2015.07.07. KEDD Zöldborsó
Nyíregyháza Óvodás étlap
Nyíregyháza Óvodás étlap 2019.04.01. 2019.04.07. Extra dzsem Nánási rozskenyér Körített túró Vaníliás tej Kuglóf 1,3,6,7 Natúr vajkrém Hosszú zsemle Sárgarépa Főtt tojás EN:344 EN: 205 EN: 254 EN: 305
SZÁMÍTÓGÉPES SZOBA KÖZÖSSÉGI TÉR
TANULÓ SZOBA SZÁMÍTÓGÉPES SZOBA KIÁLLÍTÓ SZERVER BÜFÉ VENDÉG FÉNYMÁSOLÓ BÜFÉ GÉPÉSZET ELŐ DIÁK KÖZPONT 2 DB VENDÉGELŐADÓ 2 DB VENDÉGELŐADÓ 2 DB VENDÉGELŐADÓ TANÁRI TANÁRI TANÁRI 2 DB VENDÉGELŐADÓ 2 DB
Tanyafejlesztési Program 2016
Tanyafejlesztési Program 2016 Háda Attila Elemér Főosztályvezető-helyettes Földművelésügyi Minisztérium, Agrárfejlesztési Főosztály 2016. április 27. Homokháti tanyák ivóvíz ellátásáért projekt-záró értékelése,
Budapest Általános Iskola Felső 2019.Július 29. Augusztus 04.
Budapest Általános Iskola Felső 2019.Július 29. Augusztus 04. eskávé Fatörzs kifli Szezámmagos sajtkrém, 11 EN: EN: EN: EN: 324 EN: 260 EN: EN: ZS: TZS: FH: ZS: TZS: FH: ZS: TZS: FH: ZS: 7,2 TZS: 4 FH:
Keressük a világ - és benne Magyarország - legjobb párizsiját!
I Fenntartható Élelmiszerlánc Világtalálkozó 2010. augusztus 17-22. - Élelmiszerlánc Világhét Keressük a világ - és benne Magyarország - legjobb párizsiját! Amennyiben Ön tudja, hogy jelenleg hol található,
Csak sertéshús, szalonna és fűszerek a javából
1. oldal (összes: 7) Novák László: olyan termékeket kínálunk, amelyek természetes módon készülnek Fotó: Bella Huba Ezek a szavak egy vásárlótól származnak, aki a tótszerdahelyi Semec Farm egyik termékéről
SZÉKESFEHÉRVÁR 3x-i étkezés ált. iskola 'A' menü
SZÉKESFEHÉRVÁR 3x-i étkezés ált. iskola 'A' menü 209. 09. 02. 209. 09. 08. Kakaós csiga Tojáskrém Fekete ribizlis tea Főtt virsli Ketchup Gabonapehely,5,6,7,8, Őszibarack tea Körözött EN:349 EN: 276 EN:
Szeretettel köszöntjük az Elamen ZRt nevében. Jó étvágyat kívánunk! Idősek Otthona pépes menü. 2015. augusztus 31. szeptember 06.
2015. augusztus 31. szeptember 06. Hétfő Tejeskávé Húsleves zöldségekkel Natúr szárnyas apró Olasz felvágott krém Se Darafelfújt puncs öntet Darálva 7. nap Félbarna kenyér Gyümölcslé Tkb. kenyér Kapros
MISKOLC ÓVODA 14. hét
14. hét 2019.04.01. - 2019.04.07. Korpás kifli (1;7) Trappista sajt (7) Zala felvágott Delma joghurtos margarin (7) Finom fonott kalács (1;3;6;7) Delma multivitaminos margarin Zöldhagymás tojáskrém (3;7;10)
A nagy Balaton-felmérés - a pihenni vágyók csaknem fele már nem kizárólag nyáron érkezik
A nagy Balaton-felmérés - a pihenni vágyók csaknem fele már nem kizárólag nyáron érkezik Budapest, 2018. augusztus 16. - Strandolás és lángos ez a két dolog jut eszébe a legtöbb embernek a Balatonról.
2016. február 1-5. 5. hét. Vaníliás tej, házi májkrémes magvas zsemle, póréhagyma. Zabgaluskaleves Sült debreceni kolbász Szemesbabfőzelék
2016. február 1-5. 5. hét vajas- mézes, Vaníliás tej, házi májkrémes magvas zsemle, póréhagyma fonott kalács tojáskrém, Kefír, sajtkrémes korpás kifli, Zellerkrémleves Pusztapörkölt Bolgár saláta Mandarin
Étlap ( )
2015.11.02. HÉTFÕ Tavaszi leves Bakonyi sertés szelet Hántolt árpa Gyümölcslé Kõrözött Lilahagyma 2015.11.03. KEDD Tarhonya leves Grill csirkecomb Rizi-bizi Vegyes savanyúság Tojáskrém Barna kenyér Jégsaláta
A kisadag ételek a teljes adagok árának 70 %-át képezik. Ételeink többsége az Ön érdekében frissen készül, ezért szíves türelmét és megértését
ÉTLAP Előételek 1. Rántott Camembert áfonyával 1260.- 2. Juhtúróval töltött gombafejek rántva 1190.- 3. Görög saláta 490.- 4. Tenger gyümölcsei, kerti zöldségekkel 1200.- Levesek Csésze Tál 5. Tejszínes
Szeletelt nosztalgia. marha párizsi. 100g. 189,-/db 1580,-/kg. Körtálcás téliszalámi. szel. vg. 80g. 374,-/db. 333,-/db. 449,-/db 2493,-/kg
Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk! Az árak 2009. 03. 01 03. 31-i érvényesek! Szeletelt sertés 100 Szeletelt nosztalia marha 100 Téliszalámi szel. v. 50 141,-/db 169,-/db 1410,-/k 158,-/db 189,-/db 1580,-/k
ÉTLAP. Kedves Vendégeink!
ÉTLAP Kedves Vendégeink! Egy hangulatos ízutazásra invitáljuk Önöket. A kulináris élvezetekre belépő a megújult étlapunk, klasszikus és különleges fogásokkal. Vendégeink családias légkörben fogyaszthatják
SZÉL CSÁRDA. Tel.: 06-76/555-029, 76/356-857. Fax: 06-76/555-027 E-mail: szelcsarda@szelcsarda.hu
SZÉL CSÁRDA Köszönjük, hogy megtisztelték éttermünket! Reméljük, szolgáltatásainkkal elégedettek voltak. Térjenek be hozzánk máskor is, kéréseikkel, kívánságaikkal forduljanak bizalommal a személyzethez!
TURISZTIKAI HÍRLEVÉL. www.videkjaro.hu. 2014. április 15. BEVEZET VIDÉKJÁRÓ HÚSVÉTI SAJTNAPOK SZERTE AZ ORSZÁGBAN
TURISZTIKAI HÍRLEVÉL www.videkjaro.hu 2014. április 15. BEVEZET VIDÉKJÁRÓ HÚSVÉTI SAJTNAPOK SZERTE AZ ORSZÁGBAN A rendezvény célja, hogy minél szélesebb körben megismertessük a magyar kézm ves sajtokat
HELYI TERMÉKEK PIACRA JUTÁSI LEHETŐSÉGEI. Előadó: dr. Matus László - referens (FM-AfVsF) Dátum: május Orosháza
HELYI TERMÉKEK PIACRA JUTÁSI LEHETŐSÉGEI Előadó: dr. Matus László - referens (FM-AfVsF) Dátum: 2017. május 11. - Orosháza FENNTARTHATÓSÁG - TUDATOS HELYI GAZDASÁGFEJLESZTÉS A fenntarthatóság 3 alappillére:
Az allergén tartalom jelölése: i, igen Ha a termék nem tartalmazza az ad a következő módok valamelyikével
CBA Kereskedelmi Kft. Táltos Rendszer Az allergén tartalom jelölése: i, igen Ha a termék nem tartalmazza az ad a következő módok valamelyikével Kaiser Food Kft. Allergiát vagy intoleranciá Glutént tartalmazó
CO-2000 LÉGKEVERÉSES FİZİEDÉNY RECEPTEK
CO-2000 LÉGKEVERÉSES FİZİEDÉNY RECEPTEK SERTÉS COMB SZALONNÁVAL TŰZDELVE, HÉJÁBAN SÜLT BURGONYÁVAL ÉS ALMÁS MAZSOLÁS SAVANYÚ KÁPOSZTÁVAL Elkészítéshez szükséges idő: 2 óra 1-1,5kg sertés lapocka 0,50kg
D1 Befőttesüveg-játék és az egészség fogalma
diákmelléklet ÉN ÉS A VILÁG 5. évfolyam 5 D1 Befőttesüveg-játék és az egészség fogalma Egy filozófiaprofesszor azzal kezdte az egyetemi előadását, hogy fogott egy befőttesüveget, és megtöltötte 5-6 cm
Tejmentes étlap 2014. szeptember 01. - szeptember 05.
2014. szeptember 01. - szeptember 05. Méz Házi májpástétom TM Snidlinges Félbarna Mini jam Sonkakrém TM Félbarna Lebbencsleves Petrezselymes Zöldborsófőzelék TM Fahéjas szilvaleves TM Bácska rizses hús
A sajtkészítés titkai, útvesztői
Úgy látom, hogy nagyobb törődést kaphatnának a kistermelők, hiszen saját munkahelyet teremtettek, miközben már van lehetőségük másokat is alkalmazni, vagyis újabb munkahelyeket teremteni. Az államnak nem
Natúr. Meggyes. Vonalkód: x x x. Vonalkód: x x x. Vonalkód: Vonalkód:
Jurta 154 g "Emese" gyümölcsdesszert 154 g: 5999883015650 "Szt. Erzsébet" gyümölcsdesszert 154 g: NATÚR: barack,, meggy 5999883015179 "Háromkirályok ajándéka" gyümölcsdesszert 154 g: CSOKIS: barack, szilva,,
Kitöltési útmutató. a D4405-01 Őshonos állatfajták megőrzése Kiesés-pótlás Alapadatok betétlaphoz
Kitöltési útmutató a D4405-01 Őshonos állatfajták megőrzése Kiesés-pótlás Alapadatok betétlaphoz Ez a formanyomtatvány szolgál a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták megőrzése
Varsány község Önkormányzatának ( ) számú határozata a településfejlesztési koncepció megállapításáról
Varsány község Önkormányzatának ( ) számú határozata a településfejlesztési koncepció megállapításáról Varsány község Önkormányzatának képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről
MISKOLC ÓVODA 18. hét
18. hét 2019.04.29. - 2019.05.05. Kenőmájas (6) Jégcsapretek 7,1 33,1 6,5 5,9 Tejfölös gombaleves (1;7) Bácskai rizseshús (12) Vegyes befőtt 525 17,7 T4,2 65,8 8,0 20,9 2,2 Tökmagos vajkrém (7) T5,1 27,4
Agrárium természeti értékekhez való viszony és turisztikai potenciál Homoródalmáson
Agrárium természeti értékekhez való viszony és turisztikai potenciál Homoródalmáson Agora Munkacsoport Sólyom Andrea A háztartások általános adatai: A népesség korcsoportok szerinti megoszlása 15-34 év
Gluténmentes étlap. 2016. február 29 március 05. hétfő kedd szerda csütörtök péntek. Tea Körözött Kenyér GM
2016. február 29 március 05. szombat munkanap Körözött Tojáskrém Sonka Zeller krémleves Pirított kenyérkocka Zöldséges, csirkehúsos tészta* Tavaszi zöldségleves* Vagdaltpogácsa fölös burgonyafőzelék Alma
Heti étlap kedd szerda csütörtök péntek
Heti étlap 2017.01.02. - 2017.01.06. kedd szerda csütörtök péntek Tízórai ínyenc Korpás kifli Zala felvágott, Paradicsom Olasz felvágott Só 1,76 g Só 2,03 g Só 1,50 g Só 2,72 g 1,3,7,(6) 1,3,7,(8),(11)
ÉTLAP. Általános Iskola alsó
Gabonagolyó Pritaminos sajtkrém Metélőhagymás tojáskrém szezámmag,, tej 316 428 glutén, mustár, tej, tojás 527 2019. Február 25. Március 03. Karamellás tej Fatörzs kifli Csirkemell sonka kéndioxid, mustár,
Kalóriaszegény mintaétrend
Kalóriaszegény mintaétrend Varga Gábor dr. www.gvmd.hu 1/9 1. nap 2 dl 1,5%-os tej 94 5 dkg párizsi 106 2 db abonett 60 10 dkg zöldpaprika 20 1 db kockasajt (3,3 dkg) 75 15 dkg alma 45 3 dl Garden rostos
Tejfölös burgonyaleves Rántott halfilé Petrezselymes párolt rizs Savanyú káposzta. Sertéspörkölt Tejfölös-kapros tökfőzelék. Teljes kiőrlésű kenyér
Febr.01-05. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 469 Kcal 66 g eskávé Natúr túrókrém 23 g 1 / 4, 1, 70 97 g Csipkebogyó tea Zala felvágott 27 g 2 2 / 7, 5,1 g 321 Kcal Delma margarin Briós 1 / 4, 444 Kcal
Szeretettel köszöntjük Önöket az Elamen Zrt. nevében. Jó étvágyat kívánunk! 2014. március 31. április 04. Iskola
2014. március 31. április 04. Hétfő Tej Tarhonyaleves Párizsis Vajas lekváros Baromfi húsroló Szezámmagos 1. nap Burgonyás Lencsefőzelék Zsemle Kenyér Ásványvíz Tkb. kenyér Uborka 211 kcal 853 kcal 221
A MÓRAHALMI FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS HÁZA
A MÓRAHALMI FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS HÁZA A mórahalmi Fenntartható Fejlődés Háza Pályázati azonosító: KEOP-6.2.0/B-2008-0007 Projekt gazda: Mórahalom Város Önkormányzata A fenntartható életmódot és az ehhez
SÁRVÁR Általános iskola
SÁRVÁR Általános iskola 209.09.30. 209.0.06. Kakaós tej Briós Kőrözött Petrezselymes tojáskrém,0 Kenőmájas,6,7 eskávé Teljes kiőrlésű mazsolás kalács EN:305 EN: 353 EN: 340 EN: 326 EN: 397 EN: EN: ZS:
Festetics Imre emlékének megőrzése a Bakonyerdő Zrt tevékenységében
Seregi János Festetics Imre emlékének megőrzése a Bakonyerdő Zrt tevékenységében Keeping memories of Festetics Imre, activities of the Bakonyerdő Company seregij@t-online.hu Kaposvári Egyetem, 7400 Kaposvár,
Communitas beszámoló
Communitas beszámoló Az ösztöndíj legnagyobb részét nyersanyagokba fektettem, így születtek az új festményeim. Az összeg másik részét pedig arra használtam, hogy néhány utazást finanszírozzak a környező
Esettanulmányok és modellek 2
Esettanulmányok és modellek Kereskedelem Mezőgazdaság Készítette: Dr. Ábrahám István Kereskedelem. Kocsis Péter: Opt. döntések lin.pr. (. oldal) nyomán: Kiskereskedelmi cég négyféle üdítőt rendel, melyek
TÁJÉKOZTATÓ A TÉRSÉGI HELYI TERMÉK VÉDJEGYHASZNÁLATRÓL
TÁJÉKOZTATÓ A TÉRSÉGI HELYI TERMÉK VÉDJEGYHASZNÁLATRÓL 1. Mi az indoka? - A BORSOD-TORNA-GÖMÖR TÉRSÉG ÉS A HELYI TERMÉKEK A Borsod-Torna-Gömör LEADER Egyesület az ország egyik leghátrányosabb helyzetű
Szeretettel köszöntjük Önöket az Elamen ZRt. nevében. Jó étvágyat kívánunk! 2015. augusztus 31. szeptember 04. Óvoda
2015. augusztus 31. szeptember 04. Hétfő Tej Csontleves eperlevéllel Parizeres Margarinos Sült baromfi kolbász vajkrémes 1. nap Lekváros Lencsefőzelék Szezám m.zsemle Tkb. kenyér Fb. kenyér Uborka Energia
2015. november 2 6. 45. hét. Tea, vitaminos margarin, mixes zsemle, téli retek. Tejeskávé, májusi felvágott, margarin, burgonyás kenyér
2015. november 2 6. 45. hét sonkás melegszendvics, Tea, vitaminos mixes, téli retek májusi felvágott, burgonyás töltött gabonapehely, ½ db vajkrémes teljes kiőrlésű házi májkrém, kukoricapelyhes, kaliforniai
A MAGYAR SAJTÚT HÁLÓZAT
A MAGYAR SAJTÚT HÁLÓZAT Szlanyinka Edina Kis-, Közép-, Agrárvállalkozók, Sajtkészítők Egyesülete Vidékfejlesztési Minisztérium Budapest, 2013. június 28. A Kis-, Közép-, Agrárvállalkozók Sajtkészítők Egyesülete
Szakmai programterv. Városi Kispiac fejlesztése. Kerekegyháza Város Önkormányzata Kerekegyháza, Fő utca 47/a
Szakmai programterv Városi Kispiac fejlesztése Kerekegyháza Város Önkormányzata 6041. Kerekegyháza, Fő utca 47/a Projekt szükségessége A térség kimondottan agrárjellegű volt, a második világháború után
Rendelés leadás: telefonon +36 70 422 23 45 - +36 1 206 800 (munkanapokon 8-tól 16 óráig) faxon: +36 1 206 8001 (0-24 h) - online (0-24 h)
A0 - XXL menü - Óriás adag A0 - XXL menü - Óriás adag A0 - XXL menü - Óriás adag A0 - XXL menü - Óriás adag A0 - XXL menü - Óriás adag Erdélyi paraszt csorbaleves és bakonyi sertésborda házi galuskával
(telefon, e-mail, stb.)
I. Tanya paraméterei Címe: Tulajdonosa: Mérete, terület nagysága, épületei: Üzemeltető: Megközelíthetősége: Elérhetőségei: (telefon, e-mail, stb.) Lakott, ott élők száma: Infrastruktúra (internet, telefon,
2016.05.01. - 2016.05.01. A
Heti étlap: 2016.05.01. - 2016.05.01. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 19-69 év Szeghalom Város Önkormányzat Intézményműködtető Központja, 5520 Szeghalom, Tildy út 19-21. / 2-es raktár 2016.05.01.
Nem mondunk le a mirelit zöldségről
Az elmúlt évek legszélesebb körű termékvisszahívására került sor a napokban egy magyar üzemben gyártott gyorsfagyasztott áruk lisztériafertőzése miatt. A forgalomból olyan nagy mennyiségű árut kénytelenek
2014. ÁPRILIS 01-04. Tea diab. Körözött joghurttal Korpás zsemle. Hamis gulyásleveszsírszegényen. Rakott brokkoli
2014. ÁPRILIS 01-04. Körözött joghurttal Korpás zsemle Kenőmájas eskávé diab. tea diab. Párizsi Sárgarépa tallér Hamis gulyásleveszsírszegényen Rakott brokkoli Daragaluska leves Csirkepaprikászsírszegényen