Mi lesz veled. A Nyíregyháza környéki tanyavilág lakói hagyományosan
|
|
- Katalin Soós
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Mi lesz veled *» * A Nyíregyháza környéki tanyavilág lakói hagyományosan evangélikusok, a gyerekek közül sokan most is a városi evangélikus iskolákba járnak. A fiatalok viszont már a közeli megyeszékhelyen is alig találnak munkát, ezért inkább a fővárosban vagy Angliában próbálnak szerencsét. Állatokat már szinte senki sem tart, de az itteniek még mindig fával fűtenek, és ma már két busz is megfordul vasárnaponként. i r
2 tanyavilág?
3 evangélikus élet RIPORT 20 Soha nem akartam otthagyni se Magyarországot, se a tanyát. Aztán jött egy lehetőség, és úgy voltam vele, hogy megpróbálom, legfeljebb hazamegyek. Ennek majdnem öt éve. Itt él a testvérem is, két unokatestvérem és még néhányan az egykori környékről - mondja a huszonnyolc éves Tímea, aki a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban érettségizett, most pedig Kelet-Angliában, egy Peterborough melletti gyárban dolgozik. - Nyilván megvan az előnye annak, hogy itt dolgozom és itt élünk, elsősorban az anyagiak. Viszont így kimaradok mindenből, ami otthon történik. Furcsa dolog ez, igazából nincs már olyan, hogy otthon. Mikor itt vagyunk, hazavágyunk, mikor hazamegyünk, ide vágyunk vissza. így vagyunk, hogy mindig kevesebben" A fiatalok elmennek, a férfiak meghaltak, az egyedül élő idős asszonyok zöldségből és gyümölcsből megtermelik maguknak, amit tudnak, de állatot már szinte senki sem tart - tudom meg a huszonegy éve megözvegyült, nyolcvanéves Sutákné Máriától és sógornőjétől, a tizenhárom éve özvegy, hetvennyolc éves Sutákné Júliától, akik egymás szavába vágva mesélnek a tanyasi életről. Itt összesen húsz ház van, és előttem is laknak, utánam is, az a szerencse. Az nagyon rossz, amikor úgy laknak, hogy közel-távol nincs semmi. Mi azért így sorba lakunk. De este csak egyedül van az ember, és már lassan kifogy a tanyában az öreg. így vagyunk, hogy mindig kevesebben, mindig kevesebben - mondja Mária. - Gyerekeim nekem is a városban laknak, fiamnak van tizenöt lova, ő versenylovakat tart. Suták Vanda, aki az első nemzeti vágtát nyerte meg, az az én unokám. Az unokáim különben mind Pesten élnek, itt elhelyezkedni nem tudnak, olyan állást nem tudnak kapni. nya vagy szállásbokor sajátos, Nyíregyháza környékére jellem- s ző településtípus, a szántóföl- dek között álló, határbeli apró házcsoportokat jelöli. A 19. szá- * zad első felében negyvenöt ta- nyabokra volt a részben szlovák * evangélikusokból újranépesített szabolcsi megyeszékhelynek. Az * itteni tanyák tehát nem egyma- gukban állnak, hanem valóban * kis bokrokat képeznek. 81. ÉVFOLYAM. 1. SZÁM JANUÁR 10.
4 21 evangélikus é let RIPORT És hogyan telik itt egy nap? Reggel hatkor fölkelek, kimegyek, délután ötig én kinn vagyok. Hol ezt csinálom, hol azt. Van segítség azért, itt a Csabika, a gondozóm. Ha kell valami, elintézi. Bandika, a tanyagondok (a Nyíregyháza- Kertvárosi Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyházközséghez tartozó Joób Olivér Szeretetintézmény munkatársa - a szerk.) pedig visz be minket minden pénteken. Olyan jó nekünk ez a kocsi, bevisz, elhoz. Már most állatok nincsenek, disznót nem ölünk, kell egy kis hentesféle, tej, kenyér. Csak kell vásárolni. A zöldséget - tengerit, zöldséget, krumplit - magunknak termesszük, de azt meg a szárazság miatt nehéz. Van még az a néhány tyúk, hogy az a kis tojás meglegyen - mondja Mária. A téli hétköznapokról pedig Júlia beszél: Nyáron, ősszel összevágjuk a fát, jön egy fiú, az segít. Azért fizetni kell, de örülünk neki, hogy van kit hívni. Mondják a gázosok, hogy»nem is tetszik gázt használnia Olyan kevés özvegyit kapok, hogy nem bírok mindent fizetni. Fám meg van, Csabika összevágja, összehazsgatja, de olyan jó az a kályha, nem is adnám oda semmiért. Fám idáig volt még a kertben, van is valamennyi. Ha majd nem lesz, veszek. A klasszikus, nagy tanyasi családok együtt vezették a gazdaságot, mindent megtermeltek maguknak, a fölösleget pedig árulták a piacon. Biciklivel a piacra - a tejföl is megfagyott Most minden másképp van, mint régen - emlékszik vissza Mária. - Akkor voltak jószágok, levágtuk a disznót, ha elfogyott, levágtuk a másikat. De már egy ember egymagának minek tartson hízót? Megtermeltünk mindent, tényleg így volt, meg piacolni jártunk - veszi át a szót Júlia. - Én is fejtem két tehenet, volt belőle túró, tejfel, azt piacra vittük biciklivel. Télen megfagyott a túró útközben, nem tudtuk a tejfelt se kiszedni, fagyos volt. Akkor még nem volt ilyen fedett úri piac, mint most, dehogy. Biciklivel mentünk... Hogy is bírtuk? Mária férje azonban már korábban dolgozni kényszerült: Az az igazság, hogy már a mi férjeink is bejártak dolgozni, mert már abból, amit itt a tanyán dolgoztunk, termeltünk, nem lehetett megélni. A nőkre maradt a tanya, a férfiak meg jártak be a városba dolgozni. Én ledolgoztam az életemet a tanyán, de nyugdíjat nem kapok. De nem panaszkodom - teszi hozzá Júlia. - Ami van, azt beosszuk, még félre is teszünk kicsit. Mikor milyen hónap van. Szeretünk itt, megszoktuk. Ezt a levegőt nem adnám semmiért. ** a # # # A püspök ur fai most is állnak Az Angliában dolgozó - egyébként egy másik kistelepülésről származó - Tímeának is leginkább a jó levegő, a nyugalom és a reggelek hiányoznak: Egy ilyen helynek megvan a hangulata, még akkor is, ha néha bosszantóak a pletykák - mert abban nagyon jók ezek a kis közösségek. Mindig jó volt madárcsicsergésre, kakaskukorékolásra, báránybégetésre ébredni. Most egy álom hazamenni a szülői házba a nyüzsgésből. Valahogy ott mindig nyugalom van. Össze sem hasonlítható a zajos várossal. A tanyavilág tágas rétjeit, friss levegőjét a városi előkelő réteg is hamar felfedezte magának: sok telek hobbikertként működött. Geduly püspök úrnak velünk szemben volt a nyaralója, meg orvosoknak is voltak ott a gyümölcsösei. Máig megvannak azok a fák, a házakat elbontották, de mindig néztem, hogy a püspök úr fái megmaradtak - tudom meg a beszélgetésünkhöz csatlakozó, másik tanyából származó Bogárné Julianna nénitől, aki kézimunkáit mutatja épp. Könyvjelzők és Luther-rózsák - ő készíti a kertvárosi gyülekezet oltárterítőit is. Fontos tehát az evangélikus hagyomány az ittenieknek, de nem jelent - régebben sem jelentett - gondot az együttélés más felekezetűekkel: Itt a környéken azért általában evangélikusok vagyunk, bár most már azért keverednek. Most már kevesebbet járunk templomba, valamikor nagyon sokat mentünk biciklin is, meg kocsin is, de most ide járunk az istentiszteletre, ha jön a lelkész úr házhoz. Meg van a rádió meg a tévé, és azt meghallgatjuk, megnézzük. Mindegy, milyen vallás, ha Istenről beszél, meghallgatom mindet. Minálunk ebből sosem volt veszekedés, pedig apám görögkatolikus volt, anyám evangélikus - emlékszik vissza Mária. 81. ÉVFOLYAM. 1. SZÁM JANUAR 10.
5 Egy élet munkáját nem hagyja itt az ember Az itteni időseknek a hit nemcsak a békés, nyugodt együttélést, de más képességet is ad: elviselni a magányt. A legrosszabb az egyedüllét, az nagyon rossz. Itt ugyan nem járnak tolvajok, ilyen gond nincs, de ilyen magas korban az ember elgondolja, hogy lehet rosszul, eleshet, menni kell orvoshoz - mondja a kézimunkáit rendezgető Bogárné. Én is mindig azt mondtam az uramnak, hogy akármilyen gyenge lesz, csak legyen. Hogyha bemegy az ember, csak legyen kihez szólni - veszi át a szót nagy egyetértésben Júlia. - Sokan vannak nagyon egyedül, akik félnek, mégse mennének be otthonba. Mert ha arra gondolnak, hogy egy élet munkáját kellene itt hagyni, akkor nem olyan könnyű. És hogy mi a három idős hölgy bevált receptje a téli depresszió ellen? Olvasás, éneklés, kertgondozás, kézimunka. Vasárnaponként pedig összegyűlnek, beszélgetnek. Ha leesik a hó, akkor seperni kell, a tyúkokat mindig el kell látni. De télen többet vagyunk benn, tűzre rakunk, főzünk, olvasgatunk. Ha van valamilyen gyülekezeti program, amire elvisznek, elmegyünk. Különben bízunk a Jóistenben, olvassuk a Bibliát, énekelünk magunknak. Vasárnaponként a busz reggel háromnegyed kilenckor megy el, és délután A képeket Stiller Á kos Tanyavilág cím ű fotósorozatából válogattuk, am ellyel a világ egyik legrangosabb fotóversenyének, a Pictures o f the Yearnek az első díját nyerte el 2015-ben képriport kategóriában. E sorozat tagja a rókabokri házi evangélikus istentiszteletről készült felvétel is. három órakor jön vissza. Hétköznap valamivel gyakrabban jár - van azért még néhány iskolás gyerek a környéken. Ennek a busznak a helyiek nagyon örülnek, mivel régen jó másfél kilométert kellett gyalogolni - vagy elmentek biciklivel - a keresztútig, csak ott lehetett felszállni a városi járatra. Milyen lesz a tanyavilág, ha majd nem csak a buszmegállók és a menetrendek változnak meg? Mit hoz majd a változás? Biogazdaságokat, önfenntartó nagycsaládokat, szélmalmokat a széles pusztákba? Vagy széthordott köveket, sártengert és gazt? Mi lesz a kiüresedett porták sorsa? A városi buszmegállóban a hazaigyekvők még mindig várnak. Ciccen a számlap, a busz befordul, felszállnak néhányan. A többiek maradnak, számolják tovább a perceket. Néhány örökkévalóság után megérkezik az ö buszuk is, hogy elvigye őket egy olyan tanyára - legalábbis gondolatban -, ahol tágas az élet, ahol laknak még állatok, és nem csak a gaz veri fel az udvart. Labo rczi Dóra 81 ÉVFOLYAM 1. SZÁM JÁ N U AR10
Kézipatika. az ország tetején. Beszélgetés Zorkóczy Ferenc háziorvossal, a mátraszentimrei kézigyógyszertár kezelôjével.
Kézipatika az ország tetején Mátraszentimre Magyarország legmagasabban átlagosan 800 méteren fekvô önálló települése. Hivatalosan még öt települést foglal magában: Mátraszentistvánt és Mátraszentlászlót,
MEGJÁRT UTAK EMLÉKEI
MEGJÁRT UTAK EMLÉKEI Minden láng fölfelé lobog. Az emberi lélek is láng. Tánczos István igazgató tanító visszaemlékezései a kerekharaszti iskoláról A visszaemlékező 42 évi hivatásszeretettől vezérelt pedagógus
garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára
Mire megvirrad... Julis! Julis! Asszony! Csak nem hagy békén, s én áldozatként, hogy szabaduljak tőle, elvonulok, mint a nagyokosok, tollat veszek a kezembe, azzal ámítom őnagyságát, hogy úr lettem, ahogy
Jó gyakorlatok gyűjteménye helyi foglalkoztatási projektekről TÁMOP-2.6.2-12/1-2013-0041 PÁLMAJOR BEVEZETÉS
PÁLMAJOR BEVEZETÉS Pálmajor község Somogy megyében, Kaposvártól 20 kilométerre található. A kistelepülés 3 kilométer hosszan elnyúló főutcája a 61-es főútról nyílik, jelenlegi 377 lakosának 99%-a roma
2. k ö p ü l ( S ) zurbol(d) zürböl(d) Mit csinál az ember, ha a tejfölből vajat készít?
1. t e j e s k u k o r i c a ( S ) g y e n g e t e n g e r i ( D ) g y e n g e m á l é ( D ) Mi a neve annak a még nem érett kukoricának, amit nyáron le szoktak szedni, hogy csövestől megfőzzék vízben?
HA CSAK A HUZAT HIBÁDZIK FARKAS FERENC KÁRPITOS
pám körbevitt a mûhelyekbe, bemutatott a szomszédos üzletekben. Ma maximum akkor jön be valaki új, ha kell neki egy csavarhúzó vagy fogó. De akkor sem biztos, hogy bemutatkozik H CSK HUZT HIBÁDZIK KS NC
Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget
Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat
Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik
Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször
Tizenharmadik lecke Juszuf és Gergely
Tizenharmadik lecke Juszuf és Gergely Vendégek jönnek Te, Gergely, nem akarsz fölkelni? Tizenegy óra van! Mi van? Már tizenegy óra? És te már fönn vagy? Akkor nekem is föl kell kelnem. Mindjárt itt vannak
Helyi emberek kellenek a vezetésbe
Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt
Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez
Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez Mindenki számára világos, hogy új világrend van kialakulóban. Az óra ketyeg, az átállás közeledik attól függetlenül, hogy mennyi skandallumot, komplikációt
Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól
Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Amióta én vagyok a fõigazgató, kell, hogy látsszon az, hogy nagyobb rend van. Ez szép lassan
Már újra vágytam erre a csodár a
Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes
2012. november 22 december 9.
2012. november 22 december 9. Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci alprogram Küldő intézmény: Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola és Szakiskola Budapest Fogadó intézmény: Ecole du
Szép az ici-pici nõi cipõ, nõi cipõ. Benne óvatosan lépked a nõ, a nõ. EGY CIPÕÁLMODÓ ÉLETMÛVÉSZ PETÕ LAJOS CIPÉSZ
Szép az ici-pici nõi cipõ, nõi cipõ. Benne óvatosan lépked a nõ, a nõ. EGY CIPÕÁLMODÓ ÉLETMÛVÉSZ PETÕ LAJOS CIPÉSZ A MÚLÓ IDÕ NYOMÁBAN A CIPÉSZ A cipészekkel valahogy mindig jóba voltam. Nem tudom, miért,
Szám: 8-13/2014. N é m e t b á n y a
Szám: 8-13/2014. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 28. napján 9 órakor megtartott rendkívüli Képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Németbánya Község
Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve
Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint
Erskine Angelika: Lélekmadár
A vers- és prózaíró pályázat díjazott alkotói a 2011-12-es tanévben: Erskine Angelika 1.a Ring Dóra 1.b Robotka Ádám 2.b Both Noémi 3.a Miletics Maya 4.b Bonecz Bendegúz 5.b Bodóczy Iliáná 8.b Török Anna
A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje
A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos
"Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni"
"Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni" (Hírszerző, 2008 december 9.) Az Út a munkához program biztosan kielégíti majd a tömegigényt, hogy az ingyenélőket most jól megregulázzuk, az
Válaszkeresés a társadalmi problémákra Bugán Antal pszichológussal Balogh József beszélget
2008 / Tél F o r s p o n t S z o c i o l ó g i a, p s z i c h o l ó g i a, p e d a g ó g i a Válaszkeresés a társadalmi problémákra Bugán Antal pszichológussal Balogh József beszélget A 21. század pszichológiája
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozótermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi
Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj
14 tiszatáj TANDORI DEZSÕ Hitman Hitman nincs a szótárban, a szótárban nincs. De hát ember nem ad lónak olyan nevet, hogy Úgy Jól Ötvenen Túl. Nem ad, öreg, lónak ember olyan nevet, hogy... mondom. Mondja
Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje
Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje Ezt mondja az Úr Isten: A belső pitvar kapuja, mely keletre néz, zárva legyen a dologtevő hat napon, szombatnapon pedig nyissák ki, és újhold napján is nyissák
J e g y z ő k ö n y v
Képviselő-testület Hegymagas J e g y z ő k ö n y v Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 17-én 16.00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés
EZÜSTHARANG. A KÉK DUNA OTTHON lakóinak híradója 2011. szeptember Földanya, Kisasszony, Őszelő. Szent Mihály hava. 25. szám
A barátság legszebb aktusa az, Midőn barátunkat hibáira figyelmessé tesszük. ( Berzsenyi Dániel )) EZÜSTHARANG A KÉK DUNA OTTHON lakóinak híradója 2011. szeptember Földanya, Kisasszony, Őszelő. Szent Mihály
Piskolczi Géza sk. Polgármester
Bököny Község Képviselő-testülete 2008. augusztus 12-én tartott rendkívüli ülésének 7-27/2008. a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ határozatai (116-123/2008.) T Á R G Y S O R O Z A T 1) Az oktatási-nevelési
HOGYAN KERÜL AJTÓ A BOROSPINCÉRE?
Mihájlovits Klára HOGYAN KERÜL AJTÓ A BOROSPINCÉRE? Egy környezetvédelmi előadás és annak következményei 3. díj A topolyai városi parkot a XIX. század elején telepítette a vidék akkori birtokosa. A telepítés
EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS
EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben
Kutatási beszámoló. a KDOP-3.1.1/D2/13-k2-2013-0004 jelű, Szociális város-rehabilitáció Szárazréten elnevezésű projekt hatásának mérése
Kutatási beszámoló a KDOP-3.1.1/D2/13-k2-2013-0004 jelű, Szociális város-rehabilitáció Szárazréten elnevezésű projekt hatásának mérése 2015. május Tartalomjegyzék I. A kutatás háttere... 3 II. Az empirikus
Ők ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére.
Idegesített, hogy nem tudják diagnosztizálni. Hát az orvostudomány nem tud semmit?" Egy család, amelynek tagjai megszakadnak a munkában, elviselik az elviselhetetlent, küzdenek a fogyatékkal, és közben
T. Ágoston László A főnyeremény
T. Ágoston László A főnyeremény Gondosan bezárta az ajtót, zsebre vágta a kulcsot és egy széllel bélelt, kopott nyári nadrágban, hasonlóképp elnyűtt pólóban, és mezítlábas papucsban lecsoszogott a földszintre
13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE
13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE Mindegyikünknek kétféle szokásai vannak: jók és rosszak. A jó szokásaink közelebb visznek minket álmaink földjére, és a rosszak távolabb visznek álmaink földjétől. A jó szokások
SZERELEM, SZOMORÚBB A HALÁLNÁL
SZERELEM, SZOMORÚBB A HALÁLNÁL CSONKA MARGARÉTA Ma arra ébredtem, fejemben sétált Camille Claudell, egyre csak verte a márványkövet, majd elrohant döngetni nagykaput, Rodin, Rodin, nyissál kaput! Gyermekeim
IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám
IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám Mert született néktek ma Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Lk 2,11 Kedves Testvéreim! Karácsony számomra
Egy kiállítás, amelyen kiderülhet, hogy nem vagy normális
Egy kiállítás, amelyen kiderülhet, hogy nem vagy normális 2014. 03. 31. A Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó mezőtúri helyszíne, Debrecen, Nagyvárad és Szeged után Kolozsvárra érkezett a Vagyok,
L. RITÓK NÓRA A NYOMOR SZÉLE
L. RITÓK NÓRA A NYOMOR SZÉLE BLOG / 2009 TARTALOMJEGYZÉK 2009 41. Esélyegyenlőségi napló Szeptember... 3 42. Gyermekvédelmi kedvezmények itt, és ott... 4 43. Büntetés iskolakerülésért... 5 44. Mikulás...
Szeretet volt minden kincsünk
Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van
Készítette: Szegedi-Vargha Emese 2014/2015 1.félév
Porto-Portugália Készítette: Szegedi-Vargha Emese 2014/2015 1.félév 1 Porto Hogy miért Porto? Mikor 1,5 évvel ezelőtt kitaláltam, hogy Erasmusra szeretnék menni, egy dolog lebegett a szemem előtt, mégpedig
Lázár Tibor, a budapesti Szent István Gimnázium igazgatója
VALÓSÁG 279 2005-től az Oktatási Minisztérium ismét igen jelentős változtatást vezet be a közoktatásba, nevezetesen a kétszintű érettségit, amely nemcsak a középfokú oktatást zárja le, hanem a felsőfokú
Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18.
Mozgókép Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Kedves Testvérek! Sokszor érzi az ember, hogy egy prédikációban jó tanácsokat kap, példamutatást, utat, amin járni lehet, iránymutatást,
Jegyzőkönyv Készült Pusztazámor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. május 25-i üléséről
Jegyzőkönyv Készült Pusztazámor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. május 25-i üléséről Jelen vannak: csatolt jelenléti ív szerint. Jelen vannak Képviselő-testület tagjai közül: Pátrovics
A család szerepei 11. ÉVFOLYAM. Felkészítés a felnőtt szerepekre. A modul szerzõje: Simon Gabriella SZKB_211_02
SZKB_211_02 Felkészítés a felnőtt szerepekre A család szerepei A modul szerzõje: Simon Gabriella SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 11. ÉVFOLYAM 20 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 31-én 14 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban Határozatok száma és tárgya: 83/2012. (X. 31.) Nyugdíjas
Önmeghaladás, életcélok, jóllét
PÁL FERENC Önmeghaladás, életcélok, jóllét A lélektani és spirituális dimenziók összefüggései Néhány alkalommal találkoztam Gyökössy Bandi bácsival. Többek között, amikor a papnevelõ intézetbe jártam,
Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu
Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu 109-24/2013. JEGYZŐKÖNYV Balajt község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. évi november hó 27. napján, szerdán
Az akadémiai Nemzeti Stratégiai Kutatások hozadéka
Az akadémiai Nemzeti Stratégiai Kutatások hozadéka Mérlegen 1996: az Akadémia a nemzet tanácsadója Nemzeti stratégia, döntéshozók, társadalom 2001: a stratégiai kutatások haszna a kutatók, a társadalom
A HECSEDLI MEG A POSTÁS
SZEMLE 13 T. Ágoston László A HECSEDLI MEG A POSTÁS Hecsedli. Várjuk a postást mondta Bányai, az író, és letette a kagylót. Régi, jól bevált, mondhatni egyezményes szövegük volt ez Zsengellérrel, a költővel
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t : B e r h i d a Városi Önkormányzat Gazdasági Bizottságának 2014. március 18 -án 16.00 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Fülöp Attila bizottsági elnök
Tizenegyedik lecke. lecsónak. salátanak. betegnek lánynak
Tizenegyedik lecke A piacon Jó napot kívánok! Mennyibe kerül ez a paradicsom? Üdvözlöm, uram! Nagyon olcsó. Csak háromszáznegyven forint. Az olcsó? Hm. Lecsónak lesz? Mert akkor van itt százhetven forintos
A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.
Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,
Tettek a régi idők értékeinek megőrzéséért Az Országos Onkológiai Intézet ékei
Tettek a régi idők értékeinek megőrzéséért Az Országos Onkológiai Intézet ékei Budapest, 2010. június 10. Visszatekintés képekben Szanatórium a Kis-Svábhegy délkeleti lejtőjén Részlet az egykori parkból
Egy fényképbe írt családtörténet
Egy fényképbe írt családtörténet 1. A szülőfalum nevének eredete Vámosmikola Hont vármegyéhez tartozott, s ez a falu a XX. század elején központi szerepet töltött be a vármegyében. Itt volt/van a buszjárat
Már elnyert, megvalósításra váró EU-s pályázatok:
Eredmények, fejlesztések, kicsik és nagyok. A jót könnyű megszokni! Ez örök igazság. Úgy gondoljuk, hogy városunkban nagyon sok olyan jó dolog készült az elmúlt években, melyeknek nagyon örültünk, hamar
ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö
Beszámoló a TÁMOP 3.3.8-12/2-2012-0032 pályázat keretében megvalósuló Acsádi völgyi programról
Beszámoló a pályázat keretében megvalósuló Acsádi völgyi programról Az Acsádi völgy rövid története: Az 1870-es években Szatmárnémetiből indultak el Beás Cigányok, majd Kassán és több kitérő után Kalocsán
18. óra MAGYAR NÉPI FAZEKASSÁG
18. óra MAGYAR NÉPI FAZEKASSÁG A kerámia cserépedények ismertetésekor már szóltunk néhány szót a fazekasságról, most lássunk néhány dolgot részletesebben is. A több mint 60 magyar fazekas központban, eltérő
Első szín (Osztályterem, a diákok ülnek, dr Wieser a hitoktató vezetésével folyik az óra) Rövid, de velős! Durva bűn a lopás?
DRÁMAJÁTÉK TINIKNEK Vári Lili: A KULCS A történet egy vallási középiskolában játszódik. Szereplők: Tanár dr Wieser Tanár Brown Diákok: Jim, Larry, Jeff, Tom és Matthew Első szín (Osztályterem, a diákok
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 30-án megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye: : Községháza (Bakonykúti, Szabadság u.
Úton a világ megismerése felé
Úton a világ megismerése felé Világos Nándor 12.A Korán kelés. Álmosság. Hétfő. A reggeli kapkodás mintha egy másik, egy gyorsabb időben zajlana. Hideg, rossz idő. Kocsiút, szerencsére dugó nélkül. Elválás,
TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília
Újpest-Belsőváros 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja Juhász Emília TANÉVZÁRÓ Alapige (textus): Ef 6,1-4; 6,10 Olvasandó (lectio): Péld 3,1-18 Heidelbergi Káté*: XXI. ÚRNAP (*Olvasható a szolgálat végén)
"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval
"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék
7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései
7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései II. A hitoktatás mai helyzetelemzése a. A hittanórák időpontjával kapcsolatos kérdések A közoktatási intézményekben (óvodákban, általános iskolákban) törvény által
ZSEBEDBEN A JÖVŐD Mi a véleményed? Mit tanácsolsz?
1. ÓRA ZSEBEDBEN A JÖVŐD Mi a véleményed? Mit tanácsolsz? MI A VÉLEMÉNYED? MIT TANÁCSOLSZ? (Egyesével olvassuk fel a történetet, utána jelezzék, melyik állítással értenek egyet, illetve van-e valaki, aki
Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám,
Ott vess ki! Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám, mi az, felrobban az idegek pályáin. Szépek a rózsák,
Dr. Kutnyányszky Valéria
Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)
TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2008.november 05-én. megtartott. rendkívüli. ülésének
TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 2008.november 05-én megtartott rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 203/2008. (XI. 5.) Kt.határozat Az Eötvös Iskola Tiszaugi
Állapottér-reprezentálható problémák
1 fejezet Állapottér-reprezentálható problémák 11 Állati karácsony 111 A feladat A karácsonyra készülő Nagy családban a gyerekek (Botond, Emese, Karcsi, Orsi és Vanda) alaposan feladták a leckét a szülőknek
VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral
VALÓSÁG Az alábbi interjúkból a pedagógus életút két állomásáról kaphatunk képet, egy mentortanár és egy pályakezdő pedagógus véleménye alapján. A beszélgetések főként a pedagógussá válás kezdeti szakaszáról,
Megalakult a Szent Anna Oltáregylet
9. évf. 1. szám. 2012. jan. 22. Megalakult a Szent Anna Oltáregylet A legutóbbi képviselõ testületi ülésen örömmel jelezhettük, hogy megalakult a Szent Anna Oltáregylet. Az Egyletet és megalakulásának
á ú é é ő é ő á ő ő á á ú ű é é ö ő á ő ú ő ő á é Ü Ü á é á é á é á é á ö ö á é ő á ú ű é é á é é ő á ö ö á á é é ú é é ú á á ő é é é ö ö á á é ű ő á é ű ő ú ő á á é á ú é é á é ö á á ö Ü á á é é ú á á
Hogy kezdtem el írni?
Hogy kezdtem el írni? Caracas, Venezuela, 1970. május 30. A beszéd a caracasi Ateneóban hangzott el. Később a bogotái El Espectadorban is megjelent. Juan Carlos Zapata így írt róla: Gabo Caracasban született,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Ikt.sz.:I/128-28/2013/1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vésztő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 19-én tartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza nagytanácskozó
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: A Szent István Közösségi Házban 2014. december hó 11-én 17 00 órakor a szászvári vállalkozókkal tartott kötetlen vitafórumról. Köszönöm, hogy elfogadták a meghívást és megjelentek.
Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével
Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A
Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület. 2009. április 21-én megtartott, nyílt ülésének
105/14/2009. Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület 2009. április 21-én megtartott, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 31/2009.(IV.21.) Képviselő-testületi határozat Az önhibájukon kívül hátrányos
KUTATÁS KÖZBEN. Szigetlakók. kutatás közben 575
kutatás közben 575 KUTATÁS KÖZBEN Szigetlakók E cikk arra vállalkozik, hogy az ifjúsági korszakváltás folyamatát mutassa be a Szigeten készült interjús vizsgálat tapasztalatai alapján. Hipotézisünk az
Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk 2010/9. számában! 2010. július 25.
Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk 2010/9. számában! 2010. július 25. Álldogál a bolond az elmegyógyintézet kapujában. Odamegy hozzá az egyik orvos és megkérdezi: - Maga mit keres itt?
Név: Tóth Lilla Évfolyam: II. Tantárgy neve: Egészségfejlesztés előadás és gyakorlat Dolgozat címe: Kosárlabda-mérkőzés programterve a 13. és 14.
Név: Tóth Lilla Évfolyam: II. Tantárgy neve: Egészségfejlesztés előadás és gyakorlat Dolgozat címe: Kosárlabda-mérkőzés programterve a 13. és 14. csoportok között Programtervem célközönségének az orvostanhallgatókat
Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?
Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán
Ü Ú Ú Á Á Ő É é ö é é é é é ü ö é é é é é é é é é é ö é ö ö ö é é é é é é ö é é é é ö é ű é é é ö é é é é éé ö é éö é é ö é é é é ö é ű é é é ö ö é é é é é ö é ö é é ö ö é ö é é é é é é ü é é ö é é é é
Az ülés helye: Többfunkciós Közösségi Ház helyisége Vigántpetend, Kossuth u.32.
Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testülete 8293. Vigántpetend, Kossuth u. 32. Szám: 119-5/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április
Ha a gyógyítás nem mőködik
Ha a gyógyítás nem mőködik 2009 Rue Anne Hass, M.A., Intuitive Mentoring és I-Mentoring, www.intuitivementoring.com. Látogasd meg Rue honlapját, ahol további cikkeket találsz Az EFT-rıl és az érzékeny
Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános salföldi faluház hivatali helyiségében.
1 SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Salföld, Kossuth u. 27. Ikt.szám: S- 4-67 /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 2/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének
T Á R G Y S O R O Z A T A. 2./ A 4/2011.(III.21.) önkormányzati rendelet módosítása (előirányzat módosítás)
NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2011. szeptember 15-én megtartott testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A T A 1./
Jegyzõkönyv ÁÉT 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl 2008. November 13.
Jegyzõkönyv ÁÉT 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl 2008. November 13. ftsz.hu Szám: HUM/1219/2008 JEGYZÕKÖNYV az Ágazati Érdekegyeztetõ Tanács 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl Köszöntöm
16. számú jegyzőkönyv. Készült: Tar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 22-i rendkívüli üléséről.
Iktatószám:116-../2015. 16. számú jegyzőkönyv Készült: Tar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 22-i rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Szurdokpüspöki Közös Önkormányzati Hivatal Tari
J E G Y Z Ő KÖ N Y V
Önkormányzati Képviselő-testület 8551 Nagygyimót Rákóczi u.2. Szám: 326-5/2015 J E G Y Z Ő KÖ N Y V Készült: Nagygyimót Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. augusztus 4-én 18:30 órakor a Polgármesteri
JEGYZŐKÖNYV. Erdőkertes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. február 9-én 17 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Erdőkertes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. február 9-én 17 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Dr. Pásztor László Bakos István Béri Eszter
* fiókos szekrény. ** asztalos. *** szánkó.
BETYÁRBÓL LETT KIRÁLY Hát egyször vót egy szögény embör mög egy szögény asszony. Volt neki három fia. Mikor má(r) fölnyőtek nagyra, nem tudott velük már mi(t) csinálni. Király azt izente neki, a szögény
2. A lakosság és a helyi szervezetek közérdekű bejelentéseinek, javaslatainak, előterjesztése
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somoskőújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 3-án 17 00 órai kezdettel a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtárban tartott közmeghallgatáson.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének, Serényfalva Község Képviselőtestületének, Hét Község Képviselő-testületének és Sajópüspöki Község Képviselőtestületének 2011. április
Csillag-csoport 10 parancsolata
Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan
Kollár-Klemencz László: az érték háttérbe került 2013. május 15. szerda, 13:44
A Kistehén együttest az elmúlt hét végén az alternatív zenekar kategóriában díjazták a Székelyudvarhelyen megtartott Transylvanian Music Awards-on. Kollár-Klemencz Lászlóval a díj átadása és az egyórás
DOMSZKY ZOLTÁN. 69 nap alatt Magyarország körül
DOMSZKY ZOLTÁN 69 nap alatt Magyarország körül Előzmények Sajnos nem olyan régtől túrázom talán úgy 10 éve kezdtem, de nagyon megszerettem, és belekóstoltam a teljesítménytúrázás műfajába is. Nagyon lelkes
Monitoring Törökország (Izmit/ Koaceli tartomány) 2014. június 29.-2014. július 5. Készítette: Rosza Kornélia és Tolnai Judit
Monitoring Törökország (Izmit/ Koaceli tartomány) 2014. június 29.-2014. július 5. Készítette: Rosza Kornélia és Tolnai Judit Június 29.: Reggel 7:30-kor Ferihegy 2B termináljában gyülekeztünk. Azért tettük
Tizenötödik lecke. ágyad nagyapam családja. felesége, nagyapam. kislánya nagynénem
Tizenötödik lecke Családi kép Te, Gergely, mindig meg akarom kérdezni, csak elfelejtem: kik vannak azon a nagy képen az ágyad fölött? Ja, azok, azon a régi képen? Az az apai nagyapám családja, még a háború