A VÁROSOK ÉS A KÖZSÉGEK NÉPESSÉGE, LAKÁSVISZONYAI DR. VUKOVICH GYÖRGY

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A VÁROSOK ÉS A KÖZSÉGEK NÉPESSÉGE, LAKÁSVISZONYAI DR. VUKOVICH GYÖRGY"

Átírás

1 A VÁROSOK ÉS A KÖZSÉGEK NÉPESSÉGE, LAKÁSVISZONYAI DR. VUKOVICH GYÖRGY A települések népességének alakulása, a városok és a községek népessége Az ország településhálózata a felszabadulás előtt közismerten rendkívül elm aradott volt, Budapest és néhány nagyobb város belterülete volt csak városias jellegű, az ország lakosságának túlnyomó része községekben és tanyákon élt, elm aradott körülm ények között, am it még tetézett is az infrastrukturális ellátottság lényegében teljes hiánya. A felszabadulás után a népi dem okrácia létrejötte, a szocializm us építésének m egkezdése a m agyar városok és községek fejlődésében is fordulópontot jelentett. Az ben v ég reh ajto tt közigazgatási reform, a tanácsok megalakulása, a városok és a községek igazgatását és gazdálkodását is új alapokra helyezte, és m egnyitotta az u ta t a szocialista társadalom építésének m egfelelő város- és települést olitika előtt. A települések fejlődésének talán legfontosabb tényezője azonban az ország iparosítása, és az ezzel összefüggő, addig sohasem látott m értékű ipari m unkaerőkereslet volt. E folyam at hatására a városbavándorlás rendkívül nagy m értéket öltött, am elynek eredm ényeként a városi népesség száma rohamosan növekedett, a települések lélekszámnagyság-csoportok szerinti megoszlása megváltozott. A városi népesség számának növekedéséhez a fentieken kívül természetesen az új, szocialista városok (Dunaújváros, Leninváros) kialakításán kívül egyes községek városi rangra emelkedése, bizonyos esetekben pedig községeknek egyes városokhoz történő csatolása is hozzájárult. A városok száma (Budapesttel együtt) között 54-ről 83-ra növekedett, m indenkori népességszámukat egybevetve a községekével, az 1. tábla adatai jellemzik. A táblán feltüntetett szélső időpontok között eltelt 24 év alatt a városi népesség aránya az összlakosság egyharm adáról a felére növekedett és ez a fejlődés elsősorban a vidéki városokban lakók arányának rendkívül nagym értékű növekedésére vezethető vissza. A városi népesség szám ának és súlyának növekedéséhez lénye-

2 2 7 2 D R. V U K O V IC H G Y Ö R GY 1949** , , , , , , , , ,0 1974*** , , , ,0 * K e r e k íte tt a d a to k. A s z á z a lé k o s m e g o s z lá s az e r e d e ti a d a to k a la p já n s z á m ítv a. gében m ind a term észetes szaporodás, m ind pedig a vándorlási k ü lönbözet hozzájárult, de különböző, és időben is változó m értékben. Az közötti időszakban e két tényező hatása jóval kiegyensúlyozottabb, a vándorlások különbözetéé magasabb ugyan, de a vidéki városok esetében csak igen kis m értékben. Az közötti időszakban azonban a term észetes szaporodás jelen tősége nagym értékben csökkent, sőt Budapesten term észetes fogyás volt tapasztalható, a vándorlások egyenlege pedig tovább nőtt. A városok népességének tényleges szaporodása ezért ebben az időszakban csak kism értékben csökkent. A m int az ezt a folyam atot bem utató 2. tábla adatai tanúsítják, a legdrám aibb változások a községek esetében következtek be, részben a negatív vándorlási különbözet megnövekedése, részben pedig a term észetes szaporodás nagy m értékű csökkenése következtében. A községekben az időszakban még tapasztalható kism értékű tényleges szaporodást elsősorban a term észetes szaporodás visszaesése m iatt a rákövetkező évtizedben tényleges fogyás váltotta fel. A városi és a községi népesség szám ában bekövetkezett a rá n y eltolódások m ellett részben ezzel összefüggésben is jelentős m értékben csökkent a külterületeken élő népesség aránya ben a külterületi népesség száma m eghaladta a másfél milliót, az évi népszámlálás során ezzel szemben m ár csak 865 ezer külterületen élő lakost írtak össze. A rányuk ennek megfelelően 17,1 százalékról 8,3 százalékra csökkent. A külterületi népesség fogyása az utóbbi időszakban m egélénkült, eléri az évi 2 30/0-ot. Ennek alapján jelenleg 740 ezer körülire becsülhető a külterületeken élők aránya. A külterü leti népesség problém ájával itt m ost nem foglalkozunk, de m egjegyezzük, hogy a lakás- és a kom m unális ellátás terén bekövetke

3 A városok és a községek népességében bekövetkezett nagym értékű területi átrendeződés az ország településhálózatának nagyság szerinti megoszlásában is megmutatkozik. A városok száma m int em lítettük 54-ről 83-ra növekedett, népességük nagyságcsoportok szerinti megoszlása pedig az elm últ évtizedekben jelentős m érték ben átalakult. A 3. tábla adatai, am elyek m egoszlásaik jellegzetességeinek kidomborítása céljából Budapest figyelem bevétele nélkül kerültek kiszámításra, arra utalnak, hogy a kisvárosok száma és népességüknek az összes vidéki városok népességszámához viszonyított aránya alig változott, vagy csökkent, míg a lakoson felüli városok kategóriájába jutó városok viszonylagos jelentősége rendkívüli m értékben m egnövekedett. A községek esetében a lélekszám nagyság-csoport szerinti m eg T E L E P Ü L É S E K N É P E S S É G E, L A K Á S V I S Z O N Y O K 273 zett jelentős m értékű fejlődés ellenére a külterületek helyzete sok tényező hatására a belterületekéhez képest még m indig mostoha, Így például az évi népszám lálás adatai szerint az ország lakóházainak m ajdnem 11%-a, lakásainak közel 9% -a található külterületen. A lakóházak négyötöde vályog, sár, vagy vertföld falazatú. (A községek belterületén a lakóházak kétharm ada hasonló minőségű.) Amíg a belterületeken a lakások 95%-a van villannyal ellátva, addig a külterületeken csak 42%-uk. Vízvezetékkel a külterületi lakások 6% -a van ellátva, ugyanakkor a belterületi lakások 38% -a részesül vízvezetékes ellátásban I X II I X II. 31. T e r ü le t (1) T e r m é s z e te s s z a p o r o d á s (2) V á n d o r lá s o k e g y e n le g e (3) T é n y le g e s s z a p o r o d á s (4) T e r m é s z e te s s z a p o r o d á s (2) V á n d o r lá s o k e g y e n le g e (3) T é n y le g e s s z a p o r o d á s (4) 1. B udapest 5,3 8,2 13,5 1,0 13,2 12,2 2. Többi város ,3 21,4 4,7 14,5 19,2 3. Községek 11,2 8,4 2,8 4,5 9,9 5,4 Г оризонт альная гафа: (1 ) Т ер р и то р и я; (2 ) «Е стественны й» п рирост: (3 ) С альдо м играций; (4 ) Ф актический прирост. Верт икальная графа: 1. Б удап еш т; 2. Д р у ги е города; 3. С ела. H eading: (1) S e t t le m e n t t y p e ; (2) N a tu r a l in c r e a s e ; (3) N e t m ig r a tio n ; (4) A c tu a l in c r e a s e ; Lateral te x t: 1. B u d a p e s t; 2. O th er t o w n s ; 3. V illa g e s. N ote: * E s tim a te d d a ta r e fe r r in g p o p u la tio n p r e s e n t-in -a r e a.

4 274 DR. V U K O V IC H G Y Ö R G Y I d ő p o n t, z á r ó je lb e n a z á lla m ig a z g a tá s i t e r ü le t i á lla p o t (2) N é p e s s é g s z á m n a g y s á g c s o p o r t (fő) u) (1951. v á r o s o k s z á m a (3) I. 1. I. 20.) N é p e s s é g sz á m (4) (1960. V á r o s o k s z á m a (3) I. l. I. 1.) N é p e s s é g s zá m (4) I. 1. (1973. IV. 15.) V á r o s o k s z á m a (3) N é p e s s é g sz á m (4) ,5 3,2 0,9 4,9 1, , , ,7 13, , ,3 32,2 22, , , , és több , , V árosok összesen ,0 100,0 100,0 2. Városok száma, ill. népességszám (ezer fő) ténylegesen A városok növekedése, gazdasági funkcióik átalakulása, a vándorlások és a term észetes szaporodás eltérő trendjei változásokat okoztak a városi és a községi népesség alapvető dem ográfiai jellem zőiben is, elsősorban korm egoszlásukban. Az ország népességére, korm egoszlásának alakulására a felszabadulástól az 1970-ig eltelt időszakban alapvetően az volt a jellemző, hogy a 15 éven aluliak aránya kezdeti növekedés után csökkent, a éves korúaké kezdeti csökkenés u tán kism értékben növekedett, a 60 éves és idősebb korúaké pedig állandóan növekvő tendenciát m utatott. Budapest, a többi város és a községek csoportjai esetében hasonló irányú eltolódások tapasztalhatók, de e településcsoportok eltérő gazdasági, vándorlási és term ékenységi m utatóinak hatására a változások hangsúlyozottabbak. A m unkaképes korú népesség aránya B udapesten volt a legnagyobb az egész vizsgált időszakban, valamivel alacsonyabb a vidéki városokban és a legalacsonyabb a községekben. Az öregkorúak a rányainak változása a községekben lényegében m egegyezett az országos adatokéval, legnagyobb m értékű az elöregedés B udapesten és a

5 T E L E P Ü L É S E K N É P E S S É G E, L A K Á S V I S Z O N Y O K 275 legkisebb a vidéki városokban. A gyerm ekkorúak aránya még ben is a községekben volt a legnagyobb, Budapesten ezzel szemben rendkívül alacsony. Az adatokat a 4. táblán tü n te ttü k fel. 4. Népességszám megoszlás nagyobb korcsoportok szerint, százalékban Р аспределение численности населения по сводны м возраст ным группам, в процент ах P opulation distribu tion b y m a in age-groups, percen tage Korcsoport Ország összesen (2) Budapest (3) (év) (i) * ,9 25,4 21,1 18,0 19,7 14, ,8 36,8 37,0 41,2 36,7 37, ,7 24,0 24,8 29,4 28,5 28, X 11,6 13,8 17,1 11,4 15,1 19,3 1. összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 Többi város (4) Községek (5) 1949** ** ,0 24,7 21,4 27,0 27,4 23, ą ,0 38,8 39,5 38,1 36,1 35, ,0 23,3 23,9 23,3 22,9 24, X 12,0 13,2 15,2 11,6 13,6 17,2 1. összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 A városiasodás folyam ata term észetesen nem csak abban nyilvánul meg, hogy növekszik a városi népesség, m egnövekszik a városok száma, hanem abban is, hogy a községek in frastru k tu rális ellátottsága is átalakulóban van. A felszabadulás utáni években a párt és a korm ány új politikájának egyik fontos szem pontja volt a város és a falu közötti nagy, örökölt különbségek fokozatos felszámolása. Az e téren tett különböző intézkedések azonban lényegében csak után váltak olyan m éretűvé, hogy a községekben gyorsuló ütem ben fejlődött a gázellátás, a vezetékes víz és a csatornázás. M indam ellett a községek lakossága a villam osenergia-ellátás kivételével még mindig hátrányos helyzetben van a városokéval szemben, és a különbségek felszámolása valószínűleg csak hosszabb idő m úlva várható. A nagym értékű iparosodás, a nagyobb városokban fellépő m u n kaerőkereslet és az ezzel kapcsolatos letelepedési nehézségek h a tá sára nagym értékben m egnövekedett a környező, de sokszor a távoli településekből is a nagyobb ipari centrum okba bejárók száma. A

6 A fentebb bem utatott adatok m ár egymagukban is kifejezésre ju ttatják azt a tényt, hogy az agglomeráció növekedését a csekély term észetes szaporulaton kívül csak a főváros vonzereje hatásaként, a fővárosba áramló, de ott letelepedni nem tudó vidékiek áram lása okozza. A terü let népességének gazdasági aktivitása számottevő: 1970-ben a népesség 54%-a, 183 ezer fő aktív kereső (ennél m agasabb arány csak a fővárosban található: 56%). 276 DR. V U K O V IC H G Y Ö R G Y bejárók részben a helyi őslakosság köréből kerülnek ki, de nagy szám m al vannak közöttük olyanok, akik a városban nem kapván lakást, a környező településekbe költöznek, abból a célból, hogy a városi m unkahelyükhöz mégis közelebb kerüljenek. A legnagyobb és hivatalosan is definiált város körüli gyűrű a budapesti agglom e ráció, amelyhez jelenleg 44 település (2 város és 42 község) tartozik. Az 5. tábla adatai az agglomerációhoz tartozó települések együttes népességszámának változását veti egybe a többi, eddig is megfigyelt kategóriával és jól jelzi az agglom eráció népességszám ának rendkívül nagym értékű növekedését. A növekedés m ár 1949 és 1960 között is nagy volt és m eghaladta mind Budapest, mind pedig a vidéki városok népességszámának szaporodási ütemét, 1960 és 1970 között azonban még meg is gyorsult és jóval nagyobb ütem ű volt, m int a dinam ikus növekedést m utató vidéki városoké. A budapesti agglomeráció kialakulásának, növekedésének okaival, hatásaival itt te r m észetesen nem tudunk részletekbe m enően foglalkozni, de bizonyos, elsősorban az életkörülm ényekkel kapcsolatos kedvezőtlen és gazdaságpolitikai döntéseket igénylő jelenségekre rá kell m utatnunk. 5. A népesség alakulása területcsoportok szerint Д и н ам ика населения по территориальным группам гг. Popu lation b y areal-groups, J e le n le v ő n é p e s s é g (1) T erü let szá m (1000-ben) (2) szá za lék (1949 = 100) (3) 1. Budapesti agglom erációs terület (44 település) ,0 125,9 162,0 2. M agyarország ,0 108,2 112,1 3. Budapest ,0 113,3 122,3 4. A többi város ,0 120,7 140,2 5. Községek ,0 102, Forrás: é v i N é p s z á m lá lá s 27. k ö te t. Горизонт альная графа: (1 ) Н ал и чн о е население; (2 ) Ч и сл о ; (3 ) П роцент. Верт икальная графа: 1. А глом ерац ионная тер р и то р и я Будапеш та (44 поселен и й ); (2 ) В енгрия; (3 ) Б удапеш т; (4 ) Д р у ги е города; (5 ) С ела. H eading: (1) P o p u la t io n p r e s e n t - in - a r e a ; (2) n u m b e r o f ; (3) p e r c e n ta g e o f; Lateral tex t: 1. B u d a p e s t a g g lo m e r a tio n (in c lu d in g 44 s e t t le m e n t s ) ; 2. H u n g a r y ; **. B u d a p e s t; 4. O th e r t o w n s ; 5. V illa g e s.

7 T E L E P Ü L É S E K N É P E S S É G E, L A K Á S V I S Z O N Y O K 277 A k tív k e r e s ő k a n é p e s s é g s z á z a lé k á b a n Budapesti agglomerációs terület 53,8 Ország 48,3 Budapest 56,4 A többi városok 49,5 Községek 45.4 Forrás: é v i N é p s z á m lá lá s 27. k ö te t. A foglalkoztatottság magas arányán kívül sajátos a terület aktív keresőinek népgazdasági ágak szerinti összetétele is. Az ország és a főbb terü leti csoportok népgazdasági ág szerinti m egoszlását figyelem be véve a főváros agglom erációs terü letén élő népesség keresőinek ágankénti m egoszlásában három alapvető jellegzetesség m u ta t ható ki: az ipari keresők aránya még Budapest ipari keresőinél is magasabb, a m ezőgazdasági keresőké a városokénál alacsonyabb, az egyéb ágakban dolgozók aránya a községekénél alig m a gasabb ben az ország keresőinek m integy 80%-a dolgozik lakóhelyén és 20% -a já r el dolgozni. Az agglomerációs terü let keresőinek csupán egyharm ada dolgozik ott ahol lakik, kétharm ada pedig eljár dolgozni. Döntő többségük (84%-uk) Budapesten dolgozik (Pest megyén kívül csak 1%-a). Az eljárók többsége (61%) ipari dolgozó, a többi népgazdasági ág dolgozói csak 4 9%-os aránnyal szerepelnek az eljárók között. A főváros összes ipari m unkahelyeinek 12% -át az agglom eráció s terü let keresői töltik be. Az eljárók között a B udapestre bejárók aránya jól jelzi az agglomerációhoz tartozó települések függését a fővárostól. 19 település esetében az arány 90 98% között van, 15 esetben pedig 70 86% között, és csak 7 település esetében esik 50% alá. Az agglomeráció népességében részben a m unkahelyi hatások, részben pedig a főváros közelsége m iatt nagyobb m értékben fejlődnek ki a városias életkörülm ények iránti igények, m int a távolabbi községekben. E téren m indam ellett elég nagy különbség tapasztalható a kívánatos és a tényleges állapot között. A budapesti agglomeráció területén a lakásállomány 1960 óta igen jelentősen a lakónépességgel közel azonos m értékben 39% -kal növekedett. Ez a növekedés a lakásállom ány országos növekedési arányát (14%) több m int két- és félszeresen, a budapesti növekedés arányát (17%), illetve a többi város elért fejlődését (28%) is jelentősen m eghaladta. Kedvezőtlenebb az országos adatoknál az egyszobás lakások aránya, és a nagyarányú bevándorlás folytán nagy a laksűrűség. A 100 lakásra jutó lakók száma mind az országos átlagot, mind a városok, Budapest és a községek adatait nagym értékben meghaladja. Igen magas az al-, illetőleg ágybérletben lakók aránya is, csak B udapest adata nagyobb az agglom erációra szám ított aránynál. A

8 278 DR. V U K O V IC H G Y Ö R G Y községekéhez képest kedvezőbb, de mind a vidéki városokéhoz, mind Budapesthez képest jóval kedvezőtlenebb a lakások közm űvesítettsége, a villannyal, vízvezetékkel, fürdőszobával ellátott lakások ará nya. Az agglomeráció tehát sok szempontból kedvezőtlenebb képet m utat, m int az ország többi részei, az infrastrukturális ellátottság terén Pest megye van a legrosszabb helyzetben. Az így kialakult helyzet sok szempontból nem szerencsés m ellékterm éke a főváros igen gyors ütem ű fejlődésének, és ha nem is ilyen m értékben, de tapasztalható a többi nagyváros körzetében is. Az agglomerációkra vonatkozó részletes kutatások sokat segíthetnek e kedvezőtlen jelenségeket fokozatosan felszámoló gazdaságpolitikai lépések m eghatározásában. A m agyar településhálózat, a felszabadulás után eltelt harm inc év folyam án addig sohasem látott m értékben fejlődött, és ebben a minőségi fejlődés volt a döntő. M egváltoztak az egyes települések funkciói, a gazdaságszerkezet, korszerűsödött a mezőgazdaság és alapvetően m egváltozott m ind a városi, m ind pedig a községi népesség életmódja. A további fejlődés kétségkívül a fokozott urbanizáció, a közepes nagyságú városok gyorsuló ütem ű fejlődése irányába halad, m iközben term észetesen a budapesti agglom eráció példáján vázolt problém ák m egoldása is szükségessé válik. A népesség lakáshelyzete A lakáshelyzettel a tanulm ány keretében elsősorban abból a szem pontból foglalkozunk, hogy az elm últ harm inc év folyam án végbem ent gazdasági fejlődés, társadalm i átalakulás m iképpen tükröződik a népesség egyes csoportjainak lakásviszonyaiban elején az ország lakásállom ánya közel já rt a három és félmillióhoz, am i az 1949-ben összeírt 2400 ezer lakással szem ben m integy 44%-os növekedést jelent. A számszerű növekedéssel együtt a minőségi javulás is együtt járt. A lakásépítések üteme, amely 1960-ig viszonylag alacsonyabb volt, az időszakban a határozott lakáspolitika következtében m egélénkült, a hetvenes években pedig nemzetközi viszonylatban is magas szintet ért el. M int ismeretes, a 15 éves lakásépítési tervben előirányzott egymillió lakásnál valam i vel több épül fel a IV. ötéves tervidőszak végére. A lakások szám ának növekedését m indam ellett elsősorban abban az értelem ben célszerű vizsgálni, hogy megfelel-e a népesség, illetőleg a háztartások száma növekedésének és alkalmas-e a fennálló lakáshiány belátható időn belüli fokozatos m egszüntetésére. A 6. tábla adatai a lakásállom ány alakulását a háztartások szám ához viszonyítva tü n te ti fel. A lakásállom ány növekedése a vizsgált időszakban nagyobb volt, m int a háztartásoké, és ily módon a száz lakásra jutó háztartások száma 1973-ban m ár alig haladta meg a 100-at. A 100-hoz közel álló érték term észetesen korántsem jelenti a lakáshiány megszűnését, a finomabb; a családok, az egyszemélyes háztartások, a nem rokon egyedülállók közös háztartásai és az egyéb, e szem pontból figyelem be vehető háztartások szám án alapuló becs

9 T E L E P Ü L É S E K N É P E S S É G E, L A K Á S V I S Z O N Y O K léseink a rra utalnak, hogy a városokban (Budapesttel együtt) a lakáshiány 1970-ben m integy lakás volt. Ha a háztartások és családok, valam int a lakások nagyság szerinti m egoszlását is figyelembe vesszük, úgy a lakáshiány jelentős m értékben emelkedik, m eghaladja a 424 ezret. Feltehető, hogy egyéb minőségi tényezők bevonásával (felszereltség, kom fort, stb.) a lakáshiány még nagyobb. I d ő p o n t (J a n u á r l.) (l) A la k á s o k (3) H á z ta r tá s s z á m a = 100% (4) 100 la k á s r a ju tó h á z ta r tá s o k (6) s z á m a 1949 = 100% 100 la k á s r a ju tó n é p e s s é g (8) s z á m a (7) 1949 = = 100% ,2 100,0 100,0 115,3 100, , ,6 115,6 112,0 111,7 96, , ,0 121,9 115,3 109,0 94, , ,3 132,1 122,8 107,2 93, , ,7 139,8 125,3 103,4 89, ,8 A lakáshelyzetet összefoglalóan jellem ző 6. tábla arról is tá jé koztat, hogy a száz lakásra jutó népesség szám a a vizsgált időszakban gyorsabban csökkent, m int a háztartásokra szám ított laksűrűség, ami főleg a háztartás-nagyság csökkenésével m agyarázható. Ami a lakásállomány nagyság szerinti összetételét illeti, az elm últ 26 év ( ) a la tt nagym értékben csökkent az egyszobás lakások arán y a (66%-ról 34% -ra) és jelentősen m egnövekedett a kétszobás, valam int a három - és többszobás lakások aránya. A nagyobb szobaszámú lakások arányának megnövekedése rendkívül fontos jelenség és eredm ény, és hozzájárul a nagyobb családok, elsősorban a többgyerm ekesek lak áskultúrájának fejlődéséhez, életkörülm ényeinek javításához ben a lakások kétharm ada volt egyszobás, 1975-ben pedig a kétszobás lakások aránya m egközelítette az 50%-ot, a három - és többszobásoké pedig a teljes lakásállom ány egyötödét. A nagyobb szobaszámú lakások aránya főleg 1970 és 1975 között em elkedett nagyobb m értékben. A laksűrűség tisztíto tt m utatója a száz szobára jutó népességszám, amely kiküszöböli mind a családok, mind pedig a lakások változó nagyságára visszavezethető torzításokat. A továbbiakban e m utató alapján kíséreljük meg bem utatni a felszabadulás óta eltelt időszak a la tt bekövetkezett változásokat,

10 2 8 0 D R. V U K O V IC H G Y ÖRGY A száz szobára jutó népesség száma a felszabadulás után m eghaladta a 250 főt, azaz átlagosan több m int két és fél lakó jutott egy szobára 1949-ben. A szobánkénti laksűrűség között csak lassan csökkent, m ajd a javulás ütem e m eggyorsult, a legnagyobb javulás között következett be, am ikor is országosan több m int 13% -kal csökkent a laksűrűség (a vizsgált egész időszak alatt a csökkenés m integy 34% -os volt). Társadalmi-foglalkozási csoportok szerint vizsgálva, a legnagyobb arán y ú javulás a mezőgazdasági fizikai foglalkozásúak között következett be, ez azonban az építkezések m ellett a nagy arányú elvándorlásokra is visszavezethető. A legkisebb javulás az inaktív keresők (nyugdíjasok) esetében volt tapasztalható. A lakásépítkezések ütem ének a hetvenes években történt nagym értékű megélénkülése hatására a laksűrűség 1970 és 1973 között ugrásszerűen javult, az egész vizsgált időszak folyam án bekövetkezett javulás m integy 40% -a 1970 és 1973 között következett be. Ebben az időszakban elsősorban a m unkások (nem mezőgazdasági fizikai dolgozók); és ennél valam ivel kisebb m értékben a mezőgazdasági fizikai foglalkozásúak körében jav u lt a laksűrűség. Az adatok a 7. táblán láthatók. I d ő p o n t (J a n u á r 1.) (1) m g. f iz ik a i (3) 100 s z o b á r a ju tó la k ó (2) n e m m g. fiz ik a i ( 4) s z e lle m i (5) in a k tív k e r e s ő (6) ö s s z e s (7) 1949** ** A városok és a községek laksűrűségi m utatói is sokkal kiegyenlítettebbé váltak, 1949-ben a községeké közel 300, B udapesté m ajdnem 200, míg a többi város értéke a kettő között a középtájon helyezkedik el ben ezzel szemben a legnagyobb értéket a vidéki városokban találjuk (169), m íg a legkisebb érték et felm utató köz-

11 T E L E P Ü L É S E K N É P E S S É G E, L A K Á S V I S Z O N Y O K 281 ségek laksűrűségi m utatója ennél nem sokkal kisebb, 158. A legnagyobb csökkenés ily módon a községek esetében következett be, a legkisebb pedig Budapesten. Az időbeli változásokat vizsgálva B u dapest esetében a laksűrűség csökkenése lényegében csak 1970 óta tapasztalható, a vidéki városokban a csökkenés ütem e kiegyenlítettebb volt, a községekben szintén és 1970 között a vidéki városokban a laksűrűség csökkenése különben ugyanolyan m értékű volt, m int 1970 és 1975 között és 1960 között B udapesten növekedett, a vidéki városokban változatlan volt, a községekben pedig kism értékben csökkent a laksűrűség (8. tábla). (J a n u á r 1.) (1) B u d a p e s t (3) tö b b i v á r o s (4) k ö z s é g e k (5) * A lakáshelyzet vizsgálatának egyik fontos tényezője a lakások nagyság (szobaszám) szerinti megfigyelése, és a különböző nagyságú lakásokban lakók lakáshelyzetének elemzése. Fentebb m ár em lítettük, hogy a lakások nagyság szerinti megoszlása az közötti időszakban kedvezően alakult. Ha a lakások száz szobára jutó laksűrűségét nagyságkategóriák szerint vizsgáljuk meg, kitűnik, hogy a nagyobb lakás m indig egyben a kedvezőbb laksűrűség szempontjából is előnyös, a nagyobb lakások növekvő aránya a kedvező laksűrűségi körülm ények között élők szám át növeli. Az évi népszám lálási adat még súlyos laksűrűségi helyzetet tükröz. A már idézett országos 265-ös arányszám az egyszobás lakások rendkívül magas (347), a kétszobások magas (201), valam int a 3 és többszobások kedvezőtlennek m ár nem mondható, 135 értékű arányszám ainak az átlaga. Tekintettel az egyszobás lakások akkor is igen magas arányára, elmondható, hogy az ország lakosságának döntő többsége elfogadhatatlan lakáskörülm ények között élt, több m int három személy lakott átlagosan egy szobában. A kis és a nagyobb lakások sűrűsége közötti rendkívül nagy különbségek m a

12 282 DR. V U K O V IC H G Y Ö R G Y gyarázzák azt, hogy idősorban vizsgálva az egyszobás lakások laksűrűsége csökkent a legjobban, m integy a negyedével. Ennél kisebb m értékű csökkenés tapasztalható a kétszobás lakások esetében, míg a három - és többszobásoké csak kism értékben, 10 15%-ban volt kisebb 1970-ben, m int 1949-ben. Az országos adatok alapján egyelőre csak a három- és többszobás lakásokban közelíti meg a laksűrűség a távlatilag ideálisnak tekintett szobánként egy személyt, és a még m indig viszonylag nagy szám ú egyszobás lakások 100 szobára szám ított laksűrűsége 1970-ben az em lített csökkenés ellenére 270 fő volt. A legnagyobb laksűrűséget mind a vizsgált időszak elején, mind pedig 1970-ben a községekben találjuk, kivéve a három - és többszobás lakásokat. B udapesten a laksűrűségi m utatók valam ivel kedvezőbbek voltak, mint a vidéki városokban, am elyeknek hátránya a fővárossal szem ben az egyszobás lakásokra vonatkozó m utatók esetében a vizsgált időszak folyam án fennm aradt, a nagyobb lakásoknál viszont kiegyenlítődött. A laksűrűség vizsgálatából levonható következtetés az, hogy az örökölt súlyos lakáshelyzet csak a nagyobb lakások építésével szám olható fel, a kislakások a zsúfoltságot konzerválják. A lakásépítési tevékenységet részben az állam maga végezte és végzi, részben pedig gyakran állami támogatással, kölcsönnel az állampolgárok óta az épített lakások között egyre nagyobb arányban szerepeltek az állam polgárok építkezései, és a lakásállom ányban ezért a személyi tulajdonban levő lakások aránya lassan növekszik ben az ország lakásállom ányának háromnegyede volt személyi tulajdonban (családi ház, öröklakás, társasház, szövetkezeti lakás) és egynegyede állam i tulajdonban. A lakáshelyzet javításához a lakosság lakásépítkezései nagym értékben hozzájárultak, de a lakáskérdés végleges m egoldásához szükséges az állami lakásépítkezések számának és arányának növelése. M int ismeretes, az MSZMP XI. kongresszusa ilyen irányú határozatot hozott. Népesedéspolitikánknak is egyik fontos eleme a lakáskérdés m egoldásának a m eggyorsítása, a fiatal házasok, gyerm ekes családok mielőbb m egfelelő lakáshoz ju ttatása. A közelm últban bevezetett népesedéspolitikai intézkedések többek között a háromés többgyerm ekes családok lakáshelyzetének gyors és végleges m egoldását írták elő, a végrehajtás jelenleg folyam atban van. Már korábban, 1971-ben is történt jogszabályi intézkedés a fiatal házasok lakásgondjainak enyhítésére, am ennyiben a Korm ány a lakások elosztását végző tanácsi szakigazgatási szerveket kötelezte, hogy a tanácsi elosztás körébe eső lakások bizonyos hányadát fiatal házasok részére utalja ki. Az a rá n y t a helyi körülm ények figyelem bevételével állapították meg a tanácsok, átlagosan 40% körül mozog. Az évi, csak a városokra vonatkozó adatok alapján az új lakásba kötözők között országos átlagban 33% volt a fiatal 30 éven aluli és 49% a 35 éven aluli házasok aránya. Lakástípusok szerint a 30 éven aluli házaspárok részesedése 1973-ban a következőképpen alakult: új tanácsi bérlakás 23%, tanácsi értékesítésű (szövetkezeti) lakás

13 T E L E P Ü L É S E K N É P E S S É G E, L A K Á S V I S Z O N Y O K 38%, társasházban levő lakás 52% és családi házban levő lakás 31%. A társasházi lakások esetében tapasztalt m agas részarány feltehetőleg az előnyös kölcsönfeltételek és a szociálpolitikai kedvezmény eredm énye. Ország összesen (4) B udapest (5) Többi város (6) Községek (7)

14 284 DR. V U K O V IC H G Y Ö R G Y Összefoglalóan megállapítható, hogy a demográfiai hatásaiban is nagy jelentőségű lakáshelyzet a felszabadulás és főleg 1960 óta jelentős m értékben javult, de még meglehetősen távol állunk attól, hogy kielégítőnek nevezhessük. Az elkövetkezendő év folyamán a XI. kongresszuson elfogadott program nyilatkozat alapján m indam ellett várható a lakáskérdés megoldása abban az értelemben, hogy m inden család önálló lakáshoz ju t majd. Н А С Е Л Е Н И Е И Ж И Л И Щ Н Ы Е У С Л О В И Я Г О Р О Д О В И С Е Л (Резюме) Основным фактором развития поселков Венгрии считается поток желания в города под влиянием индустриализации. По сути дела, как естественный прирост, так и разница миграции способствовали увеличению численности и удельного веса городского населения, но разной мере и в разное время. В период гг. влияние згих двух факторов показывается более выравненным, хотя действие разницы миграции выше, но только в незначительной мере в отношении провинциальных городов. Однако, в период гг. значение естественного прироста резко снизилось, в Будапеште можно было наблюдать даже естественное уменьшение, населения. а сальдо миграций дальше увеличилось. При сдвигах пропорции в численности городского и сельского г -еления отчасти и в связи с этими сдвшами доля живущего на окраинах населения снизилась в большой мере. Конечно, процесс урбанизации выражается не только в росте городского населения, в увеличении числа городов, но и в перемене инфраструктурной снабженности сел. Под влиянием высокой индустриализации, повляющегося в больших городах спроса на рабочую силу и связанных с ним трудностей заселения, число лиц, входящих из окружающих и часто даже из далеких поселков в большие промышленные центры значительно увеличилось. Данные таблицы 5 сопоставляют изменение общей численности населения вносящихся к агломерации вокруг Будапешта поселков с наблюденной и д<. сих пор категорией и хорошо показывают очень большое увеличение численности населения агломерации. Что касается жилищного положения, статья устанавливает, что за прошедшие 30 лет густота жителей в квартирах значительно снизилась под влиянием резко увеличившегося в последние годы жилищного строительства. Это уменьшение показалось во всех формах поселков и во всех социально-экономических группах. Также и повышение доли квартир с большим количеством комнат способствовало снижению густоты жителей. Дальнейшее улучшение жилищного положения очень важно, не только для общего уровня жизни и социальной политики, но и для демографической политики. POPULATION AND HOUSING CONDITIONS OF TOWNS AND VILLAGES Summ ary The most im portant factor of the developm ent of H ungarian settlem ents is the influx to tow ns as a consequence of industrialization. Both natural increase and net m igration contributed to the increase of the num ber and w eight of urban population, however, in various and also

15 T E L E P Ü L É S E K N É P E S S É G E, L A K Á S V I S Z O N Y O K chronologically changing degree. In the period between 1949 and 1959 the effect of the two factors is much m ore balanced, although that of the net m igration w as higher, but in cases of country towns only in a small extent. On the contrary, in the period betw een 1960 and 1969 the im portance of natural increase significantly declined, in Budapest even a natural decrease could be observed w hile net m igration continued to grow. Beside the change in the shares of urban and ru ral populations partly due to it the share of the population living in outskirts considerably fell. The process of urbanization, naturally, m anifests itself not only in the increase of the urban population and in the num ber of towns, but also in the alteration of the in frastructu re of supply in villages. In consequence of the considerable industrialization labour dem and in g reater tow ns and housing difficulties accom panying it, the num ber of comm uters also often from distant settlem ents to industrial centres grew at a high degree. Table 5 com pares the cum ulated increase of the populations of settlem ents belonging to the agglom eration around Budapest to the other categories observed also earlier, and clearly shows the extraordinary great increase of the population of the agglom eration. As to the housing conditions, the study states that as a result of the especially great housing construction of recent years population density significantly decreased during the thirty years passed. This dim inution could be observed in cases of all settlem ent-types and all socio-economic groups. The grow th of the share of dwellings w ith more rooms also contributed to density decline. Beyond its im portance in view of general living standard and social policy, fu rth er im provem ent of housing conditions is of extraordinary im portance from population political aspect, too.

KOZTATÓ. és s jellemzői ábra. A népesség számának alakulása. Népszámlálás Sajtótájékoztató, március 28.

KOZTATÓ. és s jellemzői ábra. A népesség számának alakulása. Népszámlálás Sajtótájékoztató, március 28. SAJTÓTÁJÉKOZTAT KOZTATÓ 2013. március m 28. 1. NépessN pesség g száma és s jellemzői 2. HáztartH ztartások, családok 3. A lakásállom llomány jellemzői 1. A népessn pesség g száma és s jellemzői 1.1. ábra.

Részletesebben

A N É PSZ Á M LÁ LÁ SI AD A TO K M EG BÍZH A TÓ SÁ G Á N A K ELLENŐRZÉSE II.1 RÓ ZSA G ÁBO R

A N É PSZ Á M LÁ LÁ SI AD A TO K M EG BÍZH A TÓ SÁ G Á N A K ELLENŐRZÉSE II.1 RÓ ZSA G ÁBO R K Ö Z L EM É N Y E K A N É PSZ Á M LÁ LÁ SI AD A TO K M EG BÍZH A TÓ SÁ G Á N A K ELLENŐRZÉSE II.1 RÓ ZSA G ÁBO R L akásism érvek A lakás tu la jd on jellege Ennél az ism érvnél nincs összehasonlítási

Részletesebben

NÉPMOZGALOM A KÖZÉP-DUNÁNTÚL MEGYÉIBEN I. NEGYEDÉV

NÉPMOZGALOM A KÖZÉP-DUNÁNTÚL MEGYÉIBEN I. NEGYEDÉV Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatósága NÉPMOZGALOM A KÖZÉP-DUNÁNTÚL MEGYÉIBEN 2007. I. NEGYEDÉV Veszprém, 2007. július 19. 1 Központi Statisztikai Hivatal Veszprém Igazgatóság, 2007 Igazgató:

Részletesebben

A Z 1959/60-A S ÉVEKBEN

A Z 1959/60-A S ÉVEKBEN M A G Y A R O R S Z Á G FALUSI ÉS V Á R O SI N É P E S S É G ÉNEK H A L A N D Ó S Á G I V IS Z O N Y A I A Z 1959/60-A S ÉVEKBEN PA LLÓ S EM IL A városi és falusi emberek életkörülményeinek különbsége

Részletesebben

NÉPMOZGALOM A KÖZÉP-DUNÁNTÚL MEGYÉIBEN I. NEGYEDÉV

NÉPMOZGALOM A KÖZÉP-DUNÁNTÚL MEGYÉIBEN I. NEGYEDÉV Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatósága NÉPMOZGALOM A KÖZÉP-DUNÁNTÚL MEGYÉIBEN 2008. I. NEGYEDÉV Veszprém, 2008. július 18. 1 Központi Statisztikai Hivatal, 2008 Felelős szerkesztő: Szemes

Részletesebben

Vukovich Gabriella: Egyedülálló szülők és gyermeküket egyedül nevelő szülők

Vukovich Gabriella: Egyedülálló szülők és gyermeküket egyedül nevelő szülők Vukovich Gabriella: Egyedülálló szülők és gyermeküket egyedül nevelő szülők (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Vukovich Gabriella (1999): Egyedülálló

Részletesebben

J U G O SZ LÁ V IA G AZ D A S Á G I ÉS T Á RSA D A LM I FEJLŐDÉSÉNEK D E M O G RÁFIAI H A TÁ SA I

J U G O SZ LÁ V IA G AZ D A S Á G I ÉS T Á RSA D A LM I FEJLŐDÉSÉNEK D E M O G RÁFIAI H A TÁ SA I J U G O SZ LÁ V IA G AZ D A S Á G I ÉS T Á RSA D A LM I FEJLŐDÉSÉNEK D E M O G RÁFIAI H A TÁ SA I DR. A. K JU R C IE V A második világháború óta Jugoszláviában kialakult új társadalmi viszonyok között

Részletesebben

SZABÁLYSÉRTÉSI IRATOK ÜGYKEZELÉSI SZABÁLYZATA

SZABÁLYSÉRTÉSI IRATOK ÜGYKEZELÉSI SZABÁLYZATA BELÜGYMINISZTÉRIUM TITKÁRSÁGA 10 2 4 9 2 / 1 9 74. BELSŐ HASZNÁLATRA! 19 Sorszám: SZABÁLYSÉRTÉSI IRATOK ÜGYKEZELÉSI SZABÁLYZATA 1975 ÁBTL - 4.2-10 - 2492/1974 /1 BELÜGYMINISZTÉRIUM TITKÁRSÁGA 10-2492/

Részletesebben

ADATOK CIGÁNY SZÜLÉSEK SZÁMÁNAK ALAKULÁSÁHOZ, BARANYA MEGYEI TAPASZTALATOK ALAPJÁN ( )

ADATOK CIGÁNY SZÜLÉSEK SZÁMÁNAK ALAKULÁSÁHOZ, BARANYA MEGYEI TAPASZTALATOK ALAPJÁN ( ) 520 KÖZLEMÉNYEK ADATOK CIGÁNY SZÜLÉSEK SZÁMÁNAK ALAKULÁSÁHOZ, BARANYA MEGYEI TAPASZTALATOK ALAPJÁN (1963 1980) D R. H ORVÁTH M IHÁLY Cigány csecsemők és általában a cigány lakosság számának alakulása számos

Részletesebben

0,94 0,96 0,95 0,01-0,01 0,00 rendelkezők aránya A 25 - X éves népességből felsőfokú végzettségűek 0,95 0,95 0,94 0,00-0,01-0,01

0,94 0,96 0,95 0,01-0,01 0,00 rendelkezők aránya A 25 - X éves népességből felsőfokú végzettségűek 0,95 0,95 0,94 0,00-0,01-0,01 dr. Vécsei Pál Módszertani leírás a településsoros választási adatbázisokhoz illesztett a települések társadalmi státuszát és társadalmi dinamikáját kifejezni hivatott tipológiákhoz A tipológiák "A társadalom

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. okt jan. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. okt jan. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. JANUÁR 2013. január 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 15.851 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

LAKÁSOK, LAKÁSKÖRÜLMÉNYEK

LAKÁSOK, LAKÁSKÖRÜLMÉNYEK LAKÁSOK, LAKÁSKÖRÜLMÉNYEK GRATZL FERENC SZŰCS ZOLTÁN A Központi Statisztikai Hivatal 1870 óta tízévenként tart népszámlálást. Az 1960-as évek óta a népszámlálások között az alapvető népesedési és társadalmi

Részletesebben

мáма бáбушка пáпa дéдушка дóчка тётя A hivatalosabb мать (anya) és дочь (leánygyermek) szavak többes száma: мáтери, дóчери.

мáма бáбушка пáпa дéдушка дóчка тётя A hivatalosabb мать (anya) és дочь (leánygyermek) szavak többes száma: мáтери, дóчери. УРÓК ВТОРÓЙ 2. 1. а. Keressen meg a betűnégyzetben 11 szót a TK 2/ЛГ/1. (20. old) szavai közül! A sza vak balról jobbra és föntről lefelé állnak, keresztezhetik egymást, illetve sarkaikkal érintkezhetnek.

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. máj. márc

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. máj. márc Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. MÁJUS 2012. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.296 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

A kárpátaljai cigányság demográfiai viszonyai Molnár József, Csernicskó István, Braun László

A kárpátaljai cigányság demográfiai viszonyai Molnár József, Csernicskó István, Braun László A kárpátaljai cigányság demográfiai viszonyai Molnár József, Csernicskó István, Braun László II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Amint a legutóbbi, 2001-es ukrajnai népszámlálás is megerősítette,

Részletesebben

A bírósági ügyforgalom főbb adatai 2013.

A bírósági ügyforgalom főbb adatai 2013. A bírósági ügyforgalom főbb adatai 213. Országos Bírósági Hivatal Budapest, 214. Érkezés Érkezés 26 27 28 29 21 211 212 213 A bíróságokhoz érkezett ügyek száma összesen 1 343 317 1 478 264 1 598 916 1

Részletesebben

Budapesti mozaik 6. A szolgáltatások szerepe Budapest gazdaságában

Budapesti mozaik 6. A szolgáltatások szerepe Budapest gazdaságában 2007/77 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal Tájékoztatási fõosztály Területi tájékoztatási osztály www.ksh.hu I. évfolyam 77. szám 2007. szeptember 27. i mozaik 6. A szolgáltatások szerepe gazdaságában

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júni. júli. máj. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júni. júli. máj. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. ÁPRILIS 2013. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.842 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BÉKÉS MEGYE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETÉRŐL

TÁJÉKOZTATÓ BÉKÉS MEGYE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETÉRŐL NÉPEGÉSZSÉGÜGYI FŐOSZTÁLY TÁJÉKOZTATÓ BÉKÉS MEGYE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETÉRŐL 2015. november 2. Tartalomjegyzék Fogalmak... 4 Demográfia népesség, népmozgalom, foglalkoztatottság... 6 Halálozás (mortalitás)

Részletesebben

VÁLTOZÁSOK A SZEGÉNYSÉG STRUKTÚRÁJÁBAN

VÁLTOZÁSOK A SZEGÉNYSÉG STRUKTÚRÁJÁBAN Tematikus nap az egyenlőtlenség g vizsgálatáról, l, mérésérőlm Budapest,, 2011. január r 25. VÁLTOZÁSOK A SZEGÉNYSÉG STRUKTÚRÁJÁBAN Vastagh Zoltán Életszínvonal-statisztikai felvételek osztálya zoltan.vastagh@ksh.hu

Részletesebben

AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE

AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE A lakások és lakóik Az ország lakásállományának, azaz a lakott és nem lakott lakások összességének, ezen belül a lakott lakások fontosabb adatainak változása és a mikrocenzus által

Részletesebben

Munkaerőpiaci mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban

Munkaerőpiaci mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban HARGITA MEGYE TANÁCSA ELEMZŐ CSOPORT RO 530140, Csíkszereda, Szabadság Tér 5. szám Tel.: +4 0266 207700/1120, Fax.: +4 0266 207703 e-mail: elemzo@hargitamegye.ro web: elemzo.hargitamegye.ro Munkaerőpiaci

Részletesebben

Fiatalabbra cserélnéd a meglévőt? - Ezekben a kerületekben esélytelen!

Fiatalabbra cserélnéd a meglévőt? - Ezekben a kerületekben esélytelen! Fiatalabbra cserélnéd a meglévőt? - Ezekben a kerületekben esélytelen! 2016. május 31. 06:00 portfolio.hu A lakáspiac fellendülésével ismét egyre több új lakás épül, ennek ellenére az állomány megújulása

Részletesebben

Munkanélküliség Magyarországon

Munkanélküliség Magyarországon 2010 február 18. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Give Give Give Mérték Give Give Még nincs 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Évek óta nem volt olyan magas a munkanélküliségi ráta Magyarországon, mint most. Ezzel

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 215. MÁJUS 215. május 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 9.454 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓ HÁLÓZAT KAPACITÁSAI ÉS SZOLGÁLTATÁSAI, VALAMINT EZEK IGÉNYBEVÉTELE AZ 1990-ES ÉVEKBEN1

AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓ HÁLÓZAT KAPACITÁSAI ÉS SZOLGÁLTATÁSAI, VALAMINT EZEK IGÉNYBEVÉTELE AZ 1990-ES ÉVEKBEN1 AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓ HÁLÓZAT KAPACITÁSAI ÉS SZOLGÁLTATÁSAI, VALAMINT EZEK IGÉNYBEVÉTELE AZ 1990-ES ÉVEKBEN1 GÁRDOS ÉVA I. Bevezető Az elmúlt évtizedekben az egészségügyi ellátó hálózat fejlesztése elsősorban

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR. Jelentés a beruházások 2014. évi alakulásáról. Tartalom. 1. Összefoglalás...2. 2. Nemzetközi kitekintés...2

STATISZTIKAI TÜKÖR. Jelentés a beruházások 2014. évi alakulásáról. Tartalom. 1. Összefoglalás...2. 2. Nemzetközi kitekintés...2 215. április Jelentés a beruházások 214. évi alakulásáról STATISZTIKAI TÜKÖR Tartalom 1. Összefoglalás...2 2. Nemzetközi kitekintés...2 3. Gazdasági környezet...2 4. A beruházások főbb jellemzői...3 5.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KÖZBESZERZÉSEK ELSŐ FÉLÉVI ALAKULÁSÁRÓL

TÁJÉKOZTATÓ A KÖZBESZERZÉSEK ELSŐ FÉLÉVI ALAKULÁSÁRÓL KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA TÁJÉKOZTATÓ A KÖZBESZERZÉSEK 2010. ELSŐ FÉLÉVI ALAKULÁSÁRÓL 1. 2010. első félévében az ajánlatkérők összesen 4356 eredményes közbeszerzési t folytattak le, ami közel 145-os növekedést

Részletesebben

A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XV. VÁNDORGYŰLÉSE

A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XV. VÁNDORGYŰLÉSE A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XV. VÁNDORGYŰLÉSE DUALITÁSOK A REGIONÁLIS TUDOMÁNYBAN Laki Ildikó PhD, főiskolai docens (SZTE JGYPK): A magyarországi fogyatékossággal élő emberek területi megoszlása

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. OKTÓBER 2012. október 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.118 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ CSOPORTJÁNAK ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA DEMOGRÁFIAI ELNÖKSÉGI BIZOTTSÁGÁNAK KIADVÁNYAI

A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ CSOPORTJÁNAK ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA DEMOGRÁFIAI ELNÖKSÉGI BIZOTTSÁGÁNAK KIADVÁNYAI A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ CSOPORTJÁNAK ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA DEMOGRÁFIAI ELNÖKSÉGI BIZOTTSÁGÁNAK KIADVÁNYAI KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ

Részletesebben

A GAZDASÁGI AKTIVITÁS SZINTJE ÉS SZERKEZETE INDIÁBAN VÁNDORLÁSI STÁTUS SZERINT*

A GAZDASÁGI AKTIVITÁS SZINTJE ÉS SZERKEZETE INDIÁBAN VÁNDORLÁSI STÁTUS SZERINT* A GAZDASÁGI AKTIVITÁS SZINTJE ÉS SZERKEZETE INDIÁBAN VÁNDORLÁSI STÁTUS SZERINT* PRAVIN V ISARIA A munkaerővel kapcsolatos vizsgálatok tanulsága szerint pozitív összefüggés van a vándorlási státus és a

Részletesebben

Migráció, települési hálózatok a Kárpát-medencében. Nagyvárad, szeptember 15.

Migráció, települési hálózatok a Kárpát-medencében. Nagyvárad, szeptember 15. Migráció, települési hálózatok a Kárpát-medencében Nagyvárad, 2016. szeptember 15. Adat és cél Felhasznált adatok: A 2001-es és 2011-es népszámlások adatbázisai ( If everything seems under control, you're

Részletesebben

2.2.3 Lakásviszonyok. Újonnan (1998-2002 között) épült lakások aránya 2002. Jelmagyarázat százalék 3.81-11.18 3.01-3.80 2.21-3.00 1.41-2.20 0.38-1.

2.2.3 Lakásviszonyok. Újonnan (1998-2002 között) épült lakások aránya 2002. Jelmagyarázat százalék 3.81-11.18 3.01-3.80 2.21-3.00 1.41-2.20 0.38-1. 2.2.3 Lakásviszonyok A lakáshelyzet Magyarországon 1999-2003 között jelentős mértékben javult, a 90-es évtized visszaesése megállt, a negatív tendenciák a lakásállomány mennyisége és minősége tekintetében

Részletesebben

A 2009-es év országos átlaga megegyezik, a fenntartói 4% csökkenést mutat, az iskolai eredmény viszont 2%-kal jobb a tavalyinál.

A 2009-es év országos átlaga megegyezik, a fenntartói 4% csökkenést mutat, az iskolai eredmény viszont 2%-kal jobb a tavalyinál. Iskolánkban, a 2009-2010-es tanévben 5 osztály vett részt a központi mérésben, összesen.. tanuló. Két telephelyen folyt a mérés: 1. telephely- székhelyiskola - 4. a 2. telephely- Pais Tagiskola- 4. b,

Részletesebben

Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági

Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági összehasonlítása Bevezetés A rendszerváltás óta eltelt másfél évtized társadalmi-gazdasági változásai jelentősen átrendezték hazánk

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása II. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása II. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2003. II. 1 A II. ben az értékpapírpiac általunk vizsgált egyetlen szegmensében sem történt lényeges arányeltolódás az egyes tulajdonosi szektorok között. Az

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november. okt. febr

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november. okt. febr Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. NOVEMBER 2012. november 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.503 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

KÖZLEMÉNYEК B U D AP E S T NÉPESEDÉSI ÉS M U N K A E R Ő H E L Y Z E T E P Á P A I BÉLA

KÖZLEMÉNYEК B U D AP E S T NÉPESEDÉSI ÉS M U N K A E R Ő H E L Y Z E T E P Á P A I BÉLA KÖZLEMÉNYEК B U D AP E S T NÉPESEDÉSI ÉS M U N K A E R Ő H E L Y Z E T E P Á P A I BÉLA Az elm életi és a gyakorlati szakem berek sok erőfeszítést tesznek annak érdekében, hogy a népgazdaság fejlődését

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac főbb folyamatairól Heves megyében július

T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac főbb folyamatairól Heves megyében július Heves Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac bb folyamatairól Heves megyében 2012. ius A megye munkáltatói több mint ezer új álláshelyet jelentettek be kirendeltségeinken

Részletesebben

KAPITÁNY ZSUZSA MOLNÁR GYÖRGY VIRÁG ILDIKÓ HÁZTARTÁSOK A TUDÁS- ÉS MUNKAPIACON

KAPITÁNY ZSUZSA MOLNÁR GYÖRGY VIRÁG ILDIKÓ HÁZTARTÁSOK A TUDÁS- ÉS MUNKAPIACON KAPITÁNY ZSUZSA MOLNÁR GYÖRGY VIRÁG ILDIKÓ HÁZTARTÁSOK A TUDÁS- ÉS MUNKAPIACON KTI IE KTI Könyvek 2. Sorozatszerkesztő Fazekas Károly Kapitány Zsuzsa Molnár György Virág Ildikó HÁZTARTÁSOK A TUDÁS- ÉS

Részletesebben

JÁRÁSI ESÉLYTEREMTŐ PROGRAMTERV ÉS HELYZETELEMZÉS

JÁRÁSI ESÉLYTEREMTŐ PROGRAMTERV ÉS HELYZETELEMZÉS JÁRÁSI ESÉLYTEREMTŐ PROGRAMTERV ÉS HELYZETELEMZÉS Pályázó: Tét Város Önkormányzata Készítette: BFH Európa Projektfejlesztő és Tanácsadó Kft. Alvállalkozó: Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális

Részletesebben

DE M O G RÁFIAI S Z IM U L Á C IÓ S MODELLEK*

DE M O G RÁFIAI S Z IM U L Á C IÓ S MODELLEK* DE M O G RÁFIAI S Z IM U L Á C IÓ S MODELLEK* 1. Bevezetés H A N N E S HYRENIUS A zt lehetne m ondani, hogy a demográfiai k u tatás fő célja ism eretek szerzése a dem ográfiai-gazdasági-társadalm i kölcsönös

Részletesebben

LECHNER TUDÁSKÖZPONT

LECHNER TUDÁSKÖZPONT LECHNER TUDÁSKÖZPONT Mit találtam a TeIR-bányában? Térségi tervező az adatok között Devecseri Anikó Vezető térségi tervező Az előadásban egy példa kapcsán azt szeretném bemutatni, hogy mi térségi tervezők,

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. okt. febr. márc. nov 2012.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. okt. febr. márc. nov 2012. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. DECEMBER 2012. december 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 14.647 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

TERHESSÉGMEGSZAKÍTÁSOK A DÉL-ALFÖLDÖN

TERHESSÉGMEGSZAKÍTÁSOK A DÉL-ALFÖLDÖN KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Szegedi Igazgatósága TERHESSÉGMEGSZAKÍTÁSOK A DÉL-ALFÖLDÖN Szeged, 2005. november 7. Központi Statisztikai Hivatal Szegedi Igazgatósága, 2005 ISBN 963 215 872 5 Igazgató:

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. máj. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. máj. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. MÁRCIUS 2013. március 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 15.507 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

10. A mai magyar társadalom helyzete. Kovács Ibolya szociálpolitikus

10. A mai magyar társadalom helyzete. Kovács Ibolya szociálpolitikus 10. A mai magyar társadalom helyzete Kovács Ibolya szociálpolitikus Népességi adatok Magyarország népessége 2014. január 1-jén 9 877 365 fő volt, amely 1981 óta a születések alacsony, és a halálozások

Részletesebben

AZ ENTERÁLIS O K O KB Ó L EREDŐ. c s e c s e m ő h a l a n d ó s á g a l a k u l á s a M A GY A R O R S Z Á G ON AZ UTÓBBI ÉVEKBEN*

AZ ENTERÁLIS O K O KB Ó L EREDŐ. c s e c s e m ő h a l a n d ó s á g a l a k u l á s a M A GY A R O R S Z Á G ON AZ UTÓBBI ÉVEKBEN* 274 KÖZLEMÉNYEK AZ ENTERÁLIS O K O KB Ó L EREDŐ c s e c s e m ő h a l a n d ó s á g a l a k u l á s a M A GY A R O R S Z Á G ON AZ UTÓBBI ÉVEKBEN* A csecsemőhalálozás az utolsó tíz évben világszerte roham

Részletesebben

Munkaügyi Központja. álláskeresők száma álláskeresők aránya* júli. szept. jún. febr márc

Munkaügyi Központja. álláskeresők száma álláskeresők aránya* júli. szept. jún. febr márc Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. JÚLIUS 2012. július 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.186 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG

KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG Központi Statisztikai Hivatal Miskolci Igazgatósága KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG Miskolc, 2006. május 23. Központi Statisztikai Hivatal Miskolci Igazgatóság, 2006 ISBN 963 215 973 X Igazgató: Dr. Kapros

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.május május. júli.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.május május. júli. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. MÁJUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

Tiszaalpár Nagyközség Tanyafelmérése Tanulmány

Tiszaalpár Nagyközség Tanyafelmérése Tanulmány Tiszaalpár Nagyközség Tanyafelmérése Tanulmány Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat 2012 Elfogy a szándék, fölcserélt otthonok, alatta a föld rég futóhomok, s hová a szél hajtja, ott ver tanyát az, aki

Részletesebben

Budapest kivételével tovább csökkent a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, I III. negyedév

Budapest kivételével tovább csökkent a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, I III. negyedév Közzététel: 2013. november 4. Következik: 2013. november 6. Kiskereskedelem Sorszám: 164. Budapest kivételével tovább csökkent a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2013. I III. negyedév 2013

Részletesebben

Rövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015

Rövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015 Rövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015 Üzleti helyzet 2009- ben rendkívül mély válságot élt meg a magyar gazdaság, a recesszió mélysége megközelítette a transzformációs visszaesés (1991-1995) során

Részletesebben

A szolgáltatási díjak alakulása 2014-ben

A szolgáltatási díjak alakulása 2014-ben A szolgáltatási díjak alakulása 2014-ben A Kormány 2012-ben rendeletben vezette be a vényköteles gyógyszerek kiváltásához kapcsolódó gyógyszerbiztonsági ellenőrzésért járó szolgáltatási díjat, amely díj

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGAT-DUNÁNTÚL MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGAT-DUNÁNTÚL MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGAT-DUNÁNTÚL MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE Győr 2006 Központi Statisztikai Hivatal Győri Igazgatósága, 2006 ISBN-10: 963-235-050-2 ISBN-13: 978-963-235-050-9

Részletesebben

2.2.5 Bűnözés. Százezer lakosr a jutó ismer té vált bűncselekmények számának változása 1998 és 2003 között. Jelmagyarázat

2.2.5 Bűnözés. Százezer lakosr a jutó ismer té vált bűncselekmények számának változása 1998 és 2003 között. Jelmagyarázat 2.2.5 Bűnözés A bűnözés területi és típus szerinti, valamint időbeli strukturálódása és alakulása a társadalmigazdasági folyamatok kölcsönhatásának következménye, és egyben a lakosság életkörülményeit,

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/126. A népesedési folyamatok társadalmi különbségei. 2014. december 15.

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/126. A népesedési folyamatok társadalmi különbségei. 2014. december 15. STATISZTIKAI TÜKÖR A népesedési folyamatok társadalmi különbségei 214/126 214. december 15. Tartalom Bevezető... 1 1. Társadalmi különbségek a gyermekvállalásban... 1 1.1. Iskolai végzettség szerinti különbségek

Részletesebben

A HALANDÓSÁG ALAKULÁSA

A HALANDÓSÁG ALAKULÁSA 4. Az átlagos szülési kor egyenletesen emelkedett a kerületekben az utóbbi 15 évben, mérsékelt különbség növekedés mellett. Hipotézisünk úgy szól, hogy a kerületi átlagos szülési kor párhuzamosan alakul

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2011. NOVEMBER 2011. november 20-án a Tolna megyei munkaügyi kirendeltségek nyilvántartásában 12 842 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

A BUDAPESTI KERÜLETEK HALANDÓSÁGI KÜLÖNBSÉGEI KLINGER ANDRÁS

A BUDAPESTI KERÜLETEK HALANDÓSÁGI KÜLÖNBSÉGEI KLINGER ANDRÁS A BUDAPESTI KERÜLETEK HALANDÓSÁGI KÜLÖNBSÉGEI KLINGER ANDRÁS A halandóság területi különbségeit már hosszú ideje kutatják Magyarországon. Az elemzések eddig vagy nagyobb területi egységek (megyék, újabban

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal. 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.3. Baranya megye

Központi Statisztikai Hivatal. 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.3. Baranya megye Központi Statisztikai Hivatal 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.3. Baranya megye Pécs, 2013 Központi Statisztikai Hivatal, 2013 ISBN 978-963-235-347-0ö ISBN 978-963-235-999-9 Készült a Központi

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.december december. okt. márc. máj. aug. szept. febr.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.december december. okt. márc. máj. aug. szept. febr. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. DECEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. december 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

Kékfrankos mintaterület magyarországi részének népességföldrajzi elemzése

Kékfrankos mintaterület magyarországi részének népességföldrajzi elemzése 4 5 k m T e l e p u l e s 1. s h p m a g y a r o r s z á g i t e l e p ü l é s e k a u s z t r i a i t e l e p ü l é s e k Kékfrankos mintaterület magyarországi részének népességföldrajzi elemzése A Fertõ-tó

Részletesebben

BUDAPEST BELVÁROSÁNAK TÁRSADALMI MEGÍTÉLÉSE EGY KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS TÜKRÉBEN 1

BUDAPEST BELVÁROSÁNAK TÁRSADALMI MEGÍTÉLÉSE EGY KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS TÜKRÉBEN 1 BERÉNYI B. ESZTER BUDAPEST BELVÁROSÁNAK TÁRSADALMI MEGÍTÉLÉSE EGY KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS TÜKRÉBEN 1 Budapest rendszerváltozás utáni fejlődésének legjellemzőbb vonása az 1980-as évek végén elinduló szuburbanizációs

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. SZEPTEMBER 2012. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.356 álláskereső

Részletesebben

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról Népesség Az EU 28 tagállamának népessége 508 millió fő, amelynek alig 2%-a élt on 2015 elején. Hazánk lakónépessége 2015. január

Részletesebben

AZ ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS EREDMÉNYEINEK ÖSSZEFOGLALÓ ÁTTEKINTÉSE1

AZ ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS EREDMÉNYEINEK ÖSSZEFOGLALÓ ÁTTEKINTÉSE1 AZ 1990. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS EREDMÉNYEINEK ÖSSZEFOGLALÓ ÁTTEKINTÉSE1 П. MÉSZÁROS ÁRPÁD A háztartások és a családok főbb jellemzői Az évtizedek óta tartó és a 80-as években felerősödő kedvezőtlen népesedési

Részletesebben

EGER DEMOGRÁFIAI FOLYAMATAINAK ELEMZÉSE ÉS ELŐREJELZÉSE (összegzés) 1995-2024

EGER DEMOGRÁFIAI FOLYAMATAINAK ELEMZÉSE ÉS ELŐREJELZÉSE (összegzés) 1995-2024 CSALÁDSEGÍTŐ INTÉZET 3300 EGER, KERTÉSZ ÚT 3. TELEFON / FAX: 06-36/784-825 E-mail: csaladsegito.intezet@upcmail.hu Web: csskeger.hu EGER DEMOGRÁFIAI FOLYAMATAINAK ELEMZÉSE ÉS ELŐREJELZÉSE (összegzés) 1995-2024

Részletesebben

Hatályonkívülhelyezve:08/1970

Hatályonkívülhelyezve:08/1970 M ó d o s í t v a BELÜGYMINISZTÉRIUM 10- : 0 1 6 / 6 6. m i n h. u t. SZ IG O R Ú A N TITKOS! 2 4 /2 3 /1 9 6 5. Hatályonkívülhelyezve:08/1970 A M A G Y A R N ÉP K Ö Z T Á R S A S Á G BELÜGYMINISZTERHELYETTESÉNEK

Részletesebben

ÓBECSE KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA

ÓBECSE KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA ÓBECSE KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA ГОДИШТЕ XLV ÉVFOLYAM 03.06.2009. 2009.06.03. БРОЈ 8. SZÁM 17. На основу члана 35. став 2. Статута општине Бечеј (''Службени лист општине Бечеј'', број 13/2008), члана 25а.

Részletesebben

Elmozdult a mélypontról a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2014. I. negyedév

Elmozdult a mélypontról a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2014. I. negyedév Közzététel: 2014. május 5. Következik: 2014. május 6. Kiskereskedelem, 2014. március (első becslés) Sorszám: 59. Elmozdult a mélypontról a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2014. I. negyedév

Részletesebben

HOLSTEIN-FRÍZ KERESZTEZETT TEHÉNÁLLOMÁNYOK KÜLLEMI TULAJDONSÁGAINAK ALAKULÁSA

HOLSTEIN-FRÍZ KERESZTEZETT TEHÉNÁLLOMÁNYOK KÜLLEMI TULAJDONSÁGAINAK ALAKULÁSA Holstein-fríz keresztezett tehénállományok küllemi tulajdonságainak alakulása 1(6) HOLSTEIN-FRÍZ KERESZTEZETT TEHÉNÁLLOMÁNYOK KÜLLEMI TULAJDONSÁGAINAK ALAKULÁSA BÁDER P. 1 - BÁDER E. 1 BARTYIK J 2.- PORVAY

Részletesebben

Lakásépítések, építési engedélyek, I III. negyedév

Lakásépítések, építési engedélyek, I III. negyedév Közzététel: 2007. október 31. Sorszám: 183. Következik: 2007. november 6. Turizmus: Kereskedelmi szálláshelyek forgalma Lakásépítések, építési engedélyek, 2007. I III. negyedév Az év első kilenc hónapjában

Részletesebben

Lakások, lakáskörülmények

Lakások, lakáskörülmények Lakások, lakáskörülmények Gratzl Ferenc, a Központi Statisztikai Hivatal vezető-főtanácsosa E-mail: ferenc.gratzl@ksh.hu Szűcs Zoltán, a Központi Statisztikai Hivatal osztályvezetője E-mail: zoltan.szucs@ksh.hu

Részletesebben

1. Bevezető. 2. Zenta Község népessége 2002-ben

1. Bevezető. 2. Zenta Község népessége 2002-ben 1. Bevezető Zenta népességének demográfiai folyamatai nem érthetőek meg Vajdaság demográfiai folyamatai nélkül. Egy községben vagy településen végbemenő demográfiai folyamatokat meghatározó tényezőket

Részletesebben

Budapesti Mozaik 15. Budapest bűnügyi helyzetének főbb jellemzői, Ország. Budapest. 100 ezer lakosra jutó regisztrált

Budapesti Mozaik 15. Budapest bűnügyi helyzetének főbb jellemzői, Ország. Budapest. 100 ezer lakosra jutó regisztrált területi V. évfolyam 56. szám 2011. augusztus 19. 2011/56 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu i Mozaik 15. bűnügyi helyzetének főbb jellemzői, 2005 2010 A tartalomból 1 Bevezető 1

Részletesebben

CSODARABBIK ÚTJA 11 TOKAJHEGYALJAI TELEPÜLÉS ZSIDÓ LAKOSSÁGÁNAK ALAKULÁSA Összeállította: Erős Péter Dr.

CSODARABBIK ÚTJA 11 TOKAJHEGYALJAI TELEPÜLÉS ZSIDÓ LAKOSSÁGÁNAK ALAKULÁSA Összeállította: Erős Péter Dr. CSODARABBIK ÚTJA 11 TOKAJHEGYALJAI TELEPÜLÉS ZSIDÓ LAKOSSÁGÁNAK ALAKULÁSA 1869-1949 Összeállította: Erős Péter Dr. Jankelovics János 2 Tartalomjegyzék Bevezetés... 3 Abaújszántó... 4 Erdőbénye... 5 Tállya...

Részletesebben

Népesség növekedés (millió fő) Népességszám a szakasz végén (millió fő) időszakasz dátuma. hossza (év) Kr.e. 10000- Kr.e. 7000 Kr.e. 7000-Kr.e.

Népesség növekedés (millió fő) Népességszám a szakasz végén (millió fő) időszakasz dátuma. hossza (év) Kr.e. 10000- Kr.e. 7000 Kr.e. 7000-Kr.e. A világnépesség növekedése A népességszám változása időszakasz dátuma Kr.e. 10000- Kr.e. 7000 Kr.e. 7000-Kr.e. 4500 Kr.e. 4500-Kr.e. 2500 Kr.e. 2500-Kr.e. 1000 Kr.e. 1000- Kr. születése időszakasz hossza

Részletesebben

Jelentés a turizmus 2010. évi teljesítményéről

Jelentés a turizmus 2010. évi teljesítményéről Jelentés a turizmus 2010. évi teljesítményéről Központi Statisztikai Hivatal 2011. szeptember Tartalom Bevezetés... 2 1. A turizmus főbb gazdasági mutatói... 2 A turizmus gazdasági környezete... 2 A turizmusban

Részletesebben

A vasárnapi munkavégzés korlátozásának hatása

A vasárnapi munkavégzés korlátozásának hatása A vasárnapi munkavégzés korlátozásának hatása A vasárnapi zárva tartás bevezetését megelőző egyeztetéseken az ellenzők érvei között kiemelt hangsúlyt kapott a negatív foglalkoztatási következmények előrejelzése.

Részletesebben

A D A T O K A Z O R M Á N S Á G NÉPESEDÉSÉNEK N É H Á N Y KÉRDÉSÉRŐL DR. K L IN G ER A N D R Á S DR. MIKES G ÁBOR

A D A T O K A Z O R M Á N S Á G NÉPESEDÉSÉNEK N É H Á N Y KÉRDÉSÉRŐL DR. K L IN G ER A N D R Á S DR. MIKES G ÁBOR A D A T O K A Z O R M Á N S Á G NÉPESEDÉSÉNEK N É H Á N Y KÉRDÉSÉRŐL DR. K L IN G ER A N D R Á S DR. MIKES G ÁBOR Baranya megye délnyugati sarkában fekszik az Ormánság területe, amelynek közel 50 esztendő

Részletesebben

A DOLGOZÓK LAKÁSÉPÍTÉSÉNEK, VÁSÁRLÁSÁNAK TÁMOGATÁSA SZOLNOK MEGYÉBEN

A DOLGOZÓK LAKÁSÉPÍTÉSÉNEK, VÁSÁRLÁSÁNAK TÁMOGATÁSA SZOLNOK MEGYÉBEN A DOLGOZÓK LAKÁSÉPÍTÉSÉNEK, VÁSÁRLÁSÁNAK TÁMOGATÁSA SZOLNOK MEGYÉBEN Az MSZMP Központi Bizottsága 1974. márciusi ülésén leszögezte, hogy az egész társadalom érdeke és előrehaladásunk fontos záloga, hogy

Részletesebben

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5.

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5. Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1-08/1-2009-005 vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019 DOKUMENTUM 5. Foglalkoztatottság és munkanélküliség

Részletesebben

KUBA NÉPESEDÉSI HELYZETE SZABÓ KÁLMÁN

KUBA NÉPESEDÉSI HELYZETE SZABÓ KÁLMÁN KUBA NÉPESEDÉSI HELYZETE SZABÓ KÁLMÁN Változatos történelm e során Kuba népessége szinte m indig nagyarányú nemzetközi vándorlás hatása alatt állt. Őslakosai indiánok, akiket az 1511-ben m egindult spanyol

Részletesebben

Társadalmi jellemzõk, 2006. Társadalmi jellemzõk, 2006. Központi Statisztikai Hivatal

Társadalmi jellemzõk, 2006. Társadalmi jellemzõk, 2006. Központi Statisztikai Hivatal Társadalmi jellemzõk, 2006 Társadalmi jellemzõk, 2006 Ára: 2000,- Ft Központi Statisztikai Hivatal KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL TÁRSADALMI JELLEMZÕK, 2006 Budapest, 2007 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL,

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.április április. júni. júli. márc. aug. szept.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.április április. júni. júli. márc. aug. szept. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. ÁPRILIS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

Demográfiai és munkaerő-piaci helyzetkép vidéken. Lipták Katalin

Demográfiai és munkaerő-piaci helyzetkép vidéken. Lipták Katalin Demográfiai és munkaerő-piaci helyzetkép vidéken Lipták Katalin Ph.D., dr.jur., egyetemi adjunktus, Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet, liptak.katalin@uni-miskolc.hu

Részletesebben

Helyzetkép 2013. augusztus - szeptember

Helyzetkép 2013. augusztus - szeptember Helyzetkép 2013. augusztus - szeptember Gazdasági növekedés Ez év közepén részben váratlan események következtek be a világgazdaságban. Az a korábbi helyzet, mely szerint a globális gazdaság növekedése

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. már jan. feb.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. már jan. feb. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2011. DECEMBER 2011. december 20-án a Tolna megyei munkaügyi kirendeltségek nyilvántartásában 13.706 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

Vukovich György Harcsa István: A magyar társadalom a jelzőszámok tükrében

Vukovich György Harcsa István: A magyar társadalom a jelzőszámok tükrében Vukovich György Harcsa István: A magyar társadalom a jelzőszámok tükrében (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Vukovich György Harcsa István (1998): A

Részletesebben

Abstract. 1. Bevezetés

Abstract. 1. Bevezetés 257 ZSÓTÉR BRIGITTA:* A közúti forgalom alakulása Mezőhegyesen (1995-08) Abstract To sum it up, it can be said that winding-up of the sugar factory had an effect on the public traffic, too. I drew a parallel

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL ÁPRILIS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL ÁPRILIS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

atályonkívülhelyezve:14/1970.m

atályonkívülhelyezve:14/1970.m SZOLGÁLATI HASZNÁLATRA! B E L Ü G Y M IN ISZ T É R IU M 10-24/8/ 1965. H atályonkívülhelyezve:14/1970.m in.ut. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERHELYETTESÉNEK 008. számú UTASÍTÁSA Budapest, 1965.

Részletesebben

Magyarország lakosságának átrendeződése a szocializmust követően

Magyarország lakosságának átrendeződése a szocializmust követően TÉRSÉGFEJLESZTÉS Magyarország lakosságának átrendeződése a szocializmust követően Az egyes országok lakosságának területi eloszlása szorosan öszszefügg a gazdaság és a politikai szervezet változásaival.

Részletesebben

Regionális egyenlőtlenségek: szakadatlan polarizálódás, vagy?

Regionális egyenlőtlenségek: szakadatlan polarizálódás, vagy? A magyar ugaron a XXI. században Regionális egyenlőtlenségek: szakadatlan polarizálódás, vagy? Kiss János Péter Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar, Regionális Tudományi Tanszék bacsnyir@vipmail.hu

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. júli. máj. febr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. júli. máj. febr. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 215. MÁRCIUS 215. március 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 11.345 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

A M Ű V I VETÉLÉSEK H A T Á S A IN A K KÉRDÉSÉHEZ Ö S S Z E F Ü G G É S K É R D É S E

A M Ű V I VETÉLÉSEK H A T Á S A IN A K KÉRDÉSÉHEZ Ö S S Z E F Ü G G É S K É R D É S E A M Ű V I VETÉLÉSEK H A T Á S A IN A K KÉRDÉSÉHEZ DR. M IL T É N Y I K Á R O L Y A Demográfia előző számában Barsy-Sárkány tollából figyelemreméltó cikk jelent meg A művi vetélések hatása a születési mozgalomra

Részletesebben