Budapesti Mozaik 15. Budapest bűnügyi helyzetének főbb jellemzői, Ország. Budapest. 100 ezer lakosra jutó regisztrált

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Budapesti Mozaik 15. Budapest bűnügyi helyzetének főbb jellemzői, Ország. Budapest. 100 ezer lakosra jutó regisztrált"

Átírás

1 területi V. évfolyam 56. szám augusztus /56 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal i Mozaik 15. bűnügyi helyzetének főbb jellemzői, A tartalomból 1 Bevezető 1 Regisztrált közvádas bűncselekmények 2 Regisztrált bűnelkövetők 3 A regisztrált bűncselekmények sértettjei A százezer lakosra jutó regisztrált közvádas bűncselekmények száma a kerületek között tág határok között szóródik; a legmagasabb értéket képviselő V. kerületben 3,7-szerese, további három belső (XIII., VIII. és VI.) kerületben is 1,7 1,8-szerese volt az átlagosnak. A külső kerületek többségében a mutató értéke az átlag alatt maradt, a legkisebb a XXII. kerületben volt. 2. ábra A százezer lakosra jutó regisztrált közvádas bűncselekmények száma kerületenként, és 2010 között az országban több mint 2,5 millió regisztrált közvádas bűncselekmény történt, ebből minden negyediket a fővárosban követték el. A népesség számához viszonyítva en lényegesen több bűncselekményt regisztráltak, mint az ország megyéiben. A vizsgált időszakban naponta átlagosan 48 fő 39 férfi és 9 nő bűnelkövetővel szemben intézkedtek a fővárosi hatóságok. A gyermekkorú, ezért nem büntethető elkövetőkkel átlagosan háromnaponként 2 alkalommal kerülnek kapcsolatba a bűnüldöző szervek. Ugyanezen időszakban napi átlagban 164 fő 101 férfi és 63 nő vált bűncselekmény áldozatává en. Regisztrált közvádas bűncselekmények A fővárosban 2005 és 2010 között 656 ezer bűncselekményt, átlagban 109 ezret regisztráltak. Az ország megyéit és a fővárost tekintve a népesség számához viszonyítva a legtöbb bűncselekmény en történt; százezer lakosra vetítve a vizsgált időszakban 6400 regisztrált közvádas bűncselekmény jutott, ami 1,5-szerese az országos átlagnak. A kiugróan magas fővárosi mutató 1231-gyel magasabb a sorrendben második Hajdú-Bihar megyeinél, illetve duplája volt a három legalacsonyabb értéket képviselő Békés, Pest és Vas megyeinek. 1. ábra A százezer lakosra jutó regisztrált közvádas bűncselekmények száma megyénként, ezer lakosra jutó regisztrált közvádas bűncselekménye A bűnügyek bűncselekmény-főcsoportok szerinti összetétele, főbb arányait tekintve a fővárosban és az ország egészében is hasonlóan alakult. en a bűnesetek túlnyomó részét, 68%-át a vagyon elleni cselekmények képezték, ezt követően a közrend elleni bűnügyek 19%-os részaránnyal. A többi főcsoport lényegesen kisebb súlyarányt képviselt. A vagyon elleni bűncselekmények aránya a vizsgált időszakban a fővárosban 4,9 százalékponttal volt magasabb, mint az ország egészében. A házasság, család, ifjúság és nemi erkölcs elleni, illetve a gazdasági bűncselekmények aránya is valamelyest meghaladta az országos értéket, ugyanakkor a többi főcsoport részesedése elmaradt az országostól. 3. ábra A regisztrált közvádas bűncselekmények megoszlása bűncselekmény-főcsoport szerint, ezer lakosra jutó regisztrált közvádas bűncselekmények száma Házasság, család elleni Államigazgatás elleni Gazdasági Egy éb

2 2 i Mozaik 15. Statisztikai tükör 2011/56 en 2005 és 2010 között összesen 445 ezer vagyon elleni bűncselekményt regisztráltak, ami az országosan elkövetett ilyen típusú bűncselekmények 28%-a. A fővárosban a vagyon elleni bűncselekmények 54%-a lopás, 11%-a betöréses lopás, 9,0%-a csalás 1,7%-a rablás, 1,4%-a pedig sikkasztás volt. Az ország egészében is hasonló arányok figyelhetőek meg, bár vidéken a lopások, a betöréses lopások és a rablások aránya alacsonyabb, míg a csalásoké és a sikkasztásoké magasabb volt, mint en. 4. ábra A regisztrált vagyon elleni bűncselekmények megoszlása, Lopás Betöréses lopás Sikkasztás Csalás Rablás Egy éb v agy on elleni A kiemelt vagyon elleni bűncselekmények közül a személygépkocsi-lopások, a zseblopások héttizedét, a lakásbetörések 27%-át en hajtották végre. A fővárosban a vizsgált időszak alatt a személygépkocsi-lopások száma meghaladta a 25 ezret. Az eltulajdonított személygépkocsik száma 2006 óta évről évre csökkent. A en regisztrált gépkocsik száma 2005 óta 3,9%-kal csökkent, míg az ezen lopások száma 28%-kal esett vissza. A személygépkocsi-lopások csökkenését jól érzékelteti a gépjárműállományhoz viszonyított számának változása; míg 2005-ben százezer személygépkocsira 849 lopás jutott, az időszak végére ez a szám 544-re csökkent. en 2005 és 2010 között zseblopás történt. A vizsgált időszakon belül 2010-ben nőtt jelentősen a számuk; a évi hatezret meghaladó zseblopás 2000-rel volt több a korábbi évekre jellemző átlagos értéknél. A lakásbetöréseket tekintve a fővárosban százezer lakásra átlagosan 576 lakásbetörés jutott, 145-tel több, mint országosan. Az időszak folyamán az elkövetett 30 ezer budapesti lakásbetörés évenkénti eloszlása nem volt egyenletes és 2008 között átmenetileg csökkent a lakásbetörések száma (évi 4700 körül alakult átlagosan), majd 2010-ben már ennél mintegy ezerrel többet regisztráltak a hatóságok. A második legszámottevőbb részesedést a közrend elleni cselekmények képviselik és 2010 között a fővárosban összesen 122 ezer ilyen bűnesetet regisztráltak. A kiemelt közrend elleni bűncselekmények közül a közfigyelem főként a kábítószerrel való visszaélés és a garázdaság eseteire irányul. en a vizsgált időszakban 9400 esetben jártak el a hatóságok kábítószerrel történt visszaélés miatt, és garázda bűncselekményt regisztráltak. Előbbiek száma csökkenő tendenciát mutat; 2010-ben a évihez képest 58%-kal esett vissza. A garázda esetek száma 2009-ben volt a legalacsonyabb (1750), a évi 1900 eset 36%-kal volt alacsonyabb, mint 2005-ben. Arányait tekintve en a harmadik bár az előző kettőnél jóval kisebb súlyú bűncselekmény-főcsoport a házasság, család, ifjúság és nemi erkölcs elleni bűncselekmények, számuk a vizsgált időszakban meghaladta a 22 ezret. E bűncselekmények száma 2006-ban megközelítette a 10 ezret, azt követően a felére, majd mintegy a tizedére esett vissza. (A jelentős különbség a korábbi években felderített nagyszámú, gyermek pornográfiát tartalmazó elektronikus adathordozókkal kapcsolatos bűnesetekre vezethető vissza.) A fővárosban a sorban negyedik helyre szoruló személy ellen elkövetett bűncselekmények száma meghaladta a 18 ezret ben 3 ezer esetet regisztráltak, az ezt követő két évre csökkenés volt jellemző, majd az időszak végére a személy elleni bűncselekmények száma már meghaladta a 3800-at. A kiemelt személy elleni bűncselekmények közül a legsúlyosabbat az emberölési esetek képezik. A fővárosban az elmúlt hat évben összesen 367 emberölést regisztráltak, ebből 171 befejezett emberölés volt. A kisebb súlyarányt képező bűncselekmények közül a gazdasági ügyek száma a vizsgált időszakban megközelítette a 27 ezret, a közlekedési bűncselekményeké pedig meghaladta a 14 ezret. A közlekedési bűncselekmények felét az ittas járművezetés, közel háromtizedét pedig a közlekedési baleset okozása képezte és 2010 között a fővárosban a legtöbb közlekedési bűncselekmény (2738) 2005-ben történt. A közlekedési szabályok szigorításával az időszak végére a számuk jelentősen, 2170-re mérséklődött. A büntetőjogi elbírálás alá eső ittas közúti járművezetések száma en a vizsgált időszakban 28%-kal mérséklődött (országosan ennél nagyobb arányú, 33%-os csökkenést regisztrálták). Az elmúlt hat évben en a bűncselekmény-főcsoportok közül a legkevesebbet, mintegy 6700-at az államigazgatás és a közélet tisztasága ellen követték el, ezek döntő hányadát a különféle okirattal történő visszaélések (köz- és magánokirat-hamisítás, visszaélés okirattal) képezték. 5. ábra A százezer lakosra jutó közvádas bűncselekmények száma bűncselekmény-főcsoportonként, Házasság, család elleni Államigazgatás elleni Gazdasági A népesség számához viszonyítva a bűncselekményeket megállapítható, hogy a személy elleni és a közlekedési bűntettek kivételével valamenynyi bűncselekményforma jóval gyakoribb en, mint az ország egészében. Százezer lakosra a fővárosban 1,6-szer annyi vagyon elleni és 1,5-szer annyi közrend elleni cselekmény jutott, mint országosan. A kisebb súlyú gazdasági, valamint a házasság, család és ifjúság elleni bűntettek esetében még nagyobb 1,5 1,8-szeres a különbség. Regisztrált bűnelkövetők 2005 és 2010 között a fővárosban mintegy 106 ezer bűnelkövetőt tartottak nyilván, az országban regisztrált bűnelkövetők közel 15%-át. Közülük a férfiak aránya 81% volt, kisebb, mint az ország egészében (84%). A bűnelkövetők bűncselekmény-főcsoport szerinti összetétele lényegesen eltért a regisztrált bűncselekményekétől; több mint négytizedük vagyon elleni, egynegyedük közrend elleni, egytizedük közlekedési, 7,1%-uk személy elleni, 5,8%-uk gazdasági, 3,5, illetve 3,1%-uk pedig az államigazgatás és a közélet tisztasága, valamint a házasság, család elleni bűncselekményeket hajtott végre. A vagyon elleni cselekményeket elkö-

3 Statisztikai tükör 2011/56 i Mozaik vetők aránya a fővárosban, míg a közlekedési bűncselekményeket elkövetőké az ország más területein volt magasabb, a többi kategóriákban arányuk közel azonos volt. 6. ábra A regisztrált bűnelkövetők megoszlása bűncselekmény-főcsoport szerint, Házasság, család elleni Államigazgatás elleni Gazdasági Egy éb A regisztrált bűnelkövetők korösszetétele főbb arányait tekintve a fővárosban az országoshoz hasonló képet mutatott; döntő többségük a korosztályhoz tartozott, a fiatal felnőttek és a fiatalkorúak aránya együttesen 25 30% körül alakult, míg a 60 és idősebbek 3% körüli részarányt képviseltek. A bűnelkövetők aránya a 14 és idősebb népesség adott korcsoportjaihoz viszonyítva a 60 és idősebb korosztályban tized akkora, míg a többi korcsoportban kétszer akkora volt, mint az adott korosztály részesedése a népességen belül. 7. ábra A bűnelkövetők és a 14 és idősebb népesség megoszlása korcsoport szerint, A fiatalkorúak (14 17 korcsoportba tartozók) körében is a vagyon elleni és a közrend elleni bűncselekmények dominálnak; az előbbiek aránya kisebb (62%), míg az utóbbiban nagyobb (25%), mint a gyermekkorúak esetében. A felnőtt bűnelkövetők között is a vagyon elleni és a közrend elleni bűncselekmények vannak túlsúlyban. A vagyon elleni bűncselekményt elkövetők korcsoporton belüli aránya a kor előre haladásával egyre csökken; a fiatal felnőtt (18 24 ) bűnelkövetők fele, a 60 és idősebbek egynegyede követ el ilyen bűntényt. A közrend elleni cselekmények inkább a fiatal felnőttek körében jellemzőek, arányuk ebben az elkövetői körben a legmagasabb, 32%. A 25 59, valamint a 60 és idősebb korosztályokban jóval gyakoribb a közlekedési, a személy elleni, valamint a gazdasági vétségek gyakorisága, mint fiatalabb társaiknál. E bűncselekményfajták aránya a 60 és idősebb korosztályban a legnagyobb. Az idős bűnelkövetők közül minden ötödik közlekedési, minden hatodik személy elleni, minden tizedik pedig gazdasági bűncselekményben volt vétkes és 2010 között en százezer 14 és idősebb lakosra átlagosan 1170 regisztrált bűnelkövető jutott, 226-tal kevesebb, mint az ország egészében. A megfelelő korú népességhez viszonyítva az elkövetőket a fővárosban valamennyi korcsoportban kisebb a gyakoriságuk, mint országosan. Százezer gyermekkorúra 125 gyermekkorú elkövető jutott, 107-tel kevesebb, mint országosan. 8. ábra A százezer megfelelő korú lakosra jutó gyermekkorú elkövetők és a regisztrált bűnelkövetők száma, év en aluli év es év es év es % 80% 60% 40% 20% 0% Bűnelköv ető Népesség Bűnelköv ető Népesség év es év es év es 60-X év es 60 év es és idősebb Fő és 2010 között a fővárosban a regisztrált bűnelkövetők országosnál nagyobb hányada, 13%-a volt visszaeső, vagyis 3 éven belül már követett el bűncselekményt. A visszaesők közül a többszörös visszaesők és az egyszeri visszaesők aránya 37 37% volt, míg a különös visszaesőké (vagyis azoké, akik ellen a korábban elkövetettel azonos vagy hasonló cselekmény miatt indult büntetőeljárás) 26%-ot tett ki. Bűncselekményeket gyermekkorú személyek is elkövetnek, azonban a hatályos jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy velük szemben büntetőeljárást folytassanak. A vizsgált időszak folyamán a fővárosban 1501 gyermekkorú elkövetőt regisztráltak, ami az országosnak a 7,7%-át képezte. A gyermekkorú elkövetők döntő hányada, több mint háromnegyede vagyon elleni, 12%-a közrend elleni, 7,5%-a pedig személy elleni bűncselekmények elkövetése miatt került kapcsolatba a hatóságokkal. A többi bűncselekmény-főcsoporthoz tartozó bűnesetek főként életkori sajátosságaik miatt kevésbé jellemzőek a gyermekkorúakra, bár a közlekedési, illetve a házasság, család és ifjúság elleni bűncselekmények elkövetői között is találunk 14 év alattiakat. A regisztrált bűncselekmények sértettjei en a 2005 óta eltelt időszakban mintegy 360 ezer személy vált bűncselekmények sértettjévé, ők az országosan regisztrált sértettek 27%-át képezték. A sértettek nemenkénti megoszlását tekintve a bűnelkövetőkhöz hasonlóan a férfiak vannak többségben, bár a nők 38%-os részaránya azt mutatja, hogy közülük majdnem kétszer olyan arányban váltak sértetté, mint elkövetővé. A fővárosban a sértettek kilenctizede vált vagyon elleni bűncselekmények áldozatává, nagyobb hányaduk, mint országosan (82%). A többi bűncselekmény-főcsoportot tekintve arányuk kisebb az országosnál, főként a személy elleni és a közrend elleni cselekmények sértettjeinek részesedése alacsonyabb.

4 4 i Mozaik 15. Statisztikai tükör 2011/56 9. ábra A sértett személyek megoszlása bűncselekmény-főcsoportok szerint, Házasság, család elleni Egy éb A fővárosban a regisztrált bűncselekmények sértettjeinek 71%-a volt 25 59, miközben a népességen belüli hányaduk 52%-ot tett ki. A második legnagyobb részarányt, 15%-ot a 60 és idősebb korosztály képezte, míg a népességen belül minden negyedik személy tartozott ide. A gyermekkorú és a fiatalkorú sértettek 1,1, illetve 2,6%-os arányt képviseltek, amely elmaradt a népességen belüli hányaduktól, míg a fiatal felnőtteké (9,7%) valamelyest meghaladta népességen belül képviselt arányukat (8,1%). 10. ábra A sértett személyek és a népesség megoszlása korcsoportok szerint, A sértetteket bűncselekmény-főcsoportonként és életkor szerint vizsgálva valamennyi korcsoportban a vagyon elleni bűncselekmények áldozataivá váltak a legtöbben. Az összes sértetten belüli arányuk korcsoportonként egyre nagyobb: a gyermekkorú sértettek mintegy kétötöde, a fiatalkorúak közel háromnegyede, a 60 és idősebbek 90%-ot meghaladó aránya volt elszenvedője ilyen típusú bűncselekményeknek. A gyermekkorúak körében a második legnagyobb részarányt a házasság, család és ifjúság elleni bűncselekmények alkotják (34%), ezt követi a személy elleni bűncselekmények 16%-os hányada. A gyermekkorúaktól eltérően a többi korcsoportban a személy elleni bűncselekmények sértettjei képviselik a második legnagyobb arányt (bár a fiatalkorúak körében ettől alig marad el az ifjúság elleni sértettek részesedése). Az országos adatokkal összevetve kitűnik, hogy en a vagyon elleni bűncselekmények sértettjei valamennyi korcsoportban lényegesen nagyobb részarányt képviseltek, mint az ország más területein. Ugyanakkor a másik két jelentősebb arányú bűncselekmény-főcsoportban gyakoriságuk a fővárosban valamennyi korcsoportban elmaradt az országostól és 2010 között en százezer lakosra átlagosan 3508 természetes személy sértett jutott, 1281 fővel több, mint az ország egészében. A mutató értéke az adott korcsoportokat tekintve a gyermekkorúak kivételével magasabb volt, mint országosan, főként a fiatal felnőtt és a felnőtt korcsoportokban. A legkisebb különbség a gyermekkorúak és a 60 és idősebb korosztályban volt, ami e két korcsoport lakóhelytől független veszélyeztetett helyzetére mutat. 11. ábra A százezer lakosra jutó sértettek száma korcsoportonként, Fő % % 60% 40% 20% % 0 Sértett személyek Népesség Sértett személyek Népesség 14 év en aluli év es év es év es 60 év es és idősebb 14 év en aluli év es év es év es 60 év es és idősebb

5 Statisztikai tükör 2011/56 i Mozaik A regisztrált közvádas bűncselekmények, a sértettek és a bűnelkövetők bűncselekmény-főcsoport szerint, tábla Bűncselekmény-főcsoport összesen en osan az országos összesen százalékában megoszlása, % százezer lakosra Regisztrált bűncselekmények megoszlása, % százezer lakosra , , , , , ,8 Házasság, család elleni , , Államigazgatás elleni , , , , , ,4 Gazdasági , , Vagyon elleni , , ,8 Egyéb ,1 0 Összesen , , ,5 Regisztrált sértettek , , , , , ,3 Házasság, család elleni , , ,5 Államigazgatás elleni , , , , , ,1 Gazdasági , , Vagyon elleni , , ,1 Összesen , , ,8 Regisztrált bűnelkövetők , , , , , ,2 Házasság, család elleni , , ,4 Államigazgatás elleni , , , , , ,0 Gazdasági , , ,4 Vagyon elleni , ,6 2 16,0 Egyéb 93 0, ,2 0 7,9 Összesen , , ,6

6 6 i Mozaik 15. Statisztikai tükör 2011/56 2. tábla A gyermekkorú elkövetők és a regisztrált bűnelkövetők megoszlása bűncselekmény-főcsoport szerint korcsoportonként, Bűncselekmény-főcsoport és idősebb en 7,5 7,8 5,5 8,1 16,0 1,8 1,0 7,0 11,8 20,2 Házasság, család elleni 1,1 1,0 0,9 4,0 1,2 Államigazgatás elleni 0,4 3,0 2,8 3,7 3,6 11,7 24,5 31,5 24,8 25,2 Gazdasági 0,4 0,9 1,9 6,9 8,3 Vagyon elleni 77,2 61,9 50,3 40,5 25,6 Egyéb 0,0 0,0 0,1 0,1 0,0 osan 7,5 8,6 7,2 9,3 16,2 3,1 2,0 9,9 16,0 22,4 Házasság, család elleni 1,3 1,2 1,1 4,5 1,1 Államigazgatás elleni 0,5 2,5 3,0 4,2 4,0 12,0 22,9 30,8 23,9 23,1 Gazdasági 0,5 0,8 2,2 6,7 7,6 Vagyon elleni 75,0 62,0 45,8 35,1 25,6 3. tábla A regisztrált sértettek megoszlása bűncselekmény-főcsoport szerint, korcsoportonként, Bűncselekmény-főcsoport és idősebb en 16,4 9,7 5,9 4,3 2,7 3,1 1,1 1,6 1,3 2,0 Házasság, család elleni 34,0 8,9 0,7 0,3 0,0 Államigazgatás elleni 0,0 0,3 0,5 0,7 0,1 3,6 5,9 3,9 2,9 1,4 Gazdasági 0,1 0,2 0,4 0,4 0,3 Vagyon elleni 42,9 73,9 87,1 90,2 93,6 osan 22,3 17,2 12,6 7,1 3,9 2,6 2,2 3,1 2,1 2,5 Házasság, család elleni 36,0 12,5 1,1 0,6 0,1 Államigazgatás elleni 0,0 0,3 0,8 0,8 0,1 11,2 11,5 8,3 4,1 1,5 Gazdasági 0,1 0,2 0,8 0,7 0,5 Vagyon elleni 27,8 56,1 73,3 84,7 91,4 Egyéb 0,0 0,0 0,2 0,2 0,0 További információk, adatok, (linkek): Módszertan Elérhetõségek: judit.vida@ksh.hu Telefon: Információszolgálat Telefon: KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL, 2011 A kiadvány kialakítása egyedi, annak tördelési, grafikai, elrendezési és megjelenési megoldásai a KSH tulajdonát képezik. Ezek átvétele, alkalmazása esetén a KSH engedélyét kell kérni. Másodlagos publikálás csak a forrás megjelölésével történhet!

Tájékoztató. az ismertté vált kiemelt bűncselekmények sértettjeiről, valamint a sértettek és elkövetők kapcsolatairól a években

Tájékoztató. az ismertté vált kiemelt bűncselekmények sértettjeiről, valamint a sértettek és elkövetők kapcsolatairól a években Tájékoztató az ismertté vált kiemelt bűncselekmények sértettjeiről, valamint a sértettek és elkövetők kapcsolatairól a 2004-2008. években 2009. év Kiadja: Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási

Részletesebben

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2012/3

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2012/3 212/22 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VI. évfolyam 22. szám 212. április 2. Dél-dunántúli statisztikai tükör 212/3 A bűnözés alakulása a on A hazánkban regisztrált bűncselekmények

Részletesebben

Ismertté vált közvádas bűncselekmények a Nyugat-Dunántúlon

Ismertté vált közvádas bűncselekmények a Nyugat-Dunántúlon 2010/77 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu IV. évfolyam 77. szám 2010. július 6. Ismertté vált közvádas bűncselekmények a Nyugat-Dunántúlon A tartalomból 1 Bevezető 1 Bűnügyi helyzetkép

Részletesebben

Tájékoztató. az ismertté vált kiemelt b ncselekmények sértettjeir l, valamint a sértettek és elkövet k kapcsolatairól a

Tájékoztató. az ismertté vált kiemelt b ncselekmények sértettjeir l, valamint a sértettek és elkövet k kapcsolatairól a Tájékoztató az ismertté vált kiemelt b ncselekmények sértettjeir l, valamint a sértettek és elkövet k kapcsolatairól a 2003-2007. években BUDAPEST 2008. év Kiadja: a Legf bb Ügyészség Számítástechnika-

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó. 2012. évi bűnözésről

T Á J É K O Z T A T Ó. 2012. évi bűnözésről T Á J É K O Z T A T Ó a 2012. évi bűnözésről Kiadja: Belügyminisztérium Koordinációs és Statisztikai Osztály, valamint a Legfőbb Ügyészség Informatikai Főosztály ISSN 1217-0046 - 3 - I. A BŰNÖZÉS TERJEDELME

Részletesebben

A bűnözés szerkezeti különbségei előélet szerint

A bűnözés szerkezeti különbségei előélet szerint VAVRÓ ISTVÁN: A bűnözés szerkezeti különbségei előélet szerint A büntetőjogi normákkal történő ismételt szembekerülés a bűnügyi tudományok régi, kedvelt témája. Két változata: a halmazati bűnelkövetés

Részletesebben

A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON

A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON 2011. év Kiadja: Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási és Információs Főosztály ISSN 1418-7493 3 I. ÖSSZEFOGLALÓ ADATOK 2010-ben

Részletesebben

BŰNELKÖVETŐ RENDŐRÖK ÉS RENDŐR SÉRTETTEK A ÉVEKBEN

BŰNELKÖVETŐ RENDŐRÖK ÉS RENDŐR SÉRTETTEK A ÉVEKBEN BŰNELKÖVETŐ RENDŐRÖK ÉS RENDŐR SÉRTETTEK A 2004-2008. ÉVEKBEN 2009. év Kiadja: Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási és Információs Főosztály ISSN 1417-6688 - 3 - I. B E V E Z E T É S A rendőrök

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal. Tájékoztatási főosztály Területi tájékoztatási osztály BUDAPESTI MOZAIK. 2. szám

Központi Statisztikai Hivatal. Tájékoztatási főosztály Területi tájékoztatási osztály BUDAPESTI MOZAIK. 2. szám Központi Statisztikai Hivatal Tájékoztatási főosztály Területi tájékoztatási osztály BUDAPESTI MOZAIK 2. szám Demográfiai jellemzők Gazdasági aktivitás, foglalkoztatottság Háztartás, család Lakáskörülmények

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal

Központi Statisztikai Hivatal Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatósága A BŰNÖZÉS ALAKULÁSA A DÉL-DUNÁNTÚL KISTÉRSÉGEIBEN Száma: 3 / 2007 Pécs, 2007. május Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatósága, 2007 ISBN 978-963-235-100-1

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó T Á J É K O Z T A T Ó a 2007. év Kiadja: Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium ISSN 1217-0046 -3- A 2007. ÉVI B NÖZÉS RÖVID ÖSSZEFOGLALÁSA I. A B NÖZÉS TERJEDELME ÉS DINAMIKÁJA Az összb nözés A 2007.

Részletesebben

A halálozások haláloki jellemzői, elvesztett életévek

A halálozások haláloki jellemzői, elvesztett életévek II. évfolyam 176. szám 2008. december 17. 2008/176 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal A halálozások haláloki jellemzői, elvesztett életévek A tartalomból 1 Bevezető 1 A haláloki struktúra változásai

Részletesebben

Összes regisztrált bűncselekmény

Összes regisztrált bűncselekmény Bűncselekmények Összes regisztrált bűncselekmény 420 782 418 883 425 941 408 407 447 186 Vagyon elleni bűncselekmény összesen 1/ 283 664 262 082 260 147 265 755 273 613 szabálysértési értékre elkövetett

Részletesebben

KOZTATÓ. és s jellemzői ábra. A népesség számának alakulása. Népszámlálás Sajtótájékoztató, március 28.

KOZTATÓ. és s jellemzői ábra. A népesség számának alakulása. Népszámlálás Sajtótájékoztató, március 28. SAJTÓTÁJÉKOZTAT KOZTATÓ 2013. március m 28. 1. NépessN pesség g száma és s jellemzői 2. HáztartH ztartások, családok 3. A lakásállom llomány jellemzői 1. A népessn pesség g száma és s jellemzői 1.1. ábra.

Részletesebben

A gyermek- és ifjúkori bűnözés adatai az egységes nyomozó hatósági és ügyészségi bűnügyi statisztikában év

A gyermek- és ifjúkori bűnözés adatai az egységes nyomozó hatósági és ügyészségi bűnügyi statisztikában év IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM RENDÉSZETI KODIFIKÁCIÓS FŐOSZTÁLY STATISZTIKAI ÉS ELEMZŐ OSZTÁY A gyermek- és ifjúkori bűnözés adatai az egységes nyomozó hatósági és ügyészségi bűnügyi statisztikában

Részletesebben

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS 2004 2012. ÜGYÉSZSÉG M AG YARORSZÁ G KÖZZÉTESZI: LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG Budapest, 2013. Bűncselekmények 2004 2006 2008 2010 2012 Összes regisztrált bűncselekmény 418 883 425 941

Részletesebben

A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON

A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON 2010. év Kiadja: Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási és Információs Főosztály ISSN 1418-7493 3 I. ÖSSZEFOGLALÓ ADATOK 2009-ben

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó. bűnözésről

T Á J É K O Z T A T Ó. bűnözésről T Á J É K O Z T A T Ó a bűnözésről 2008. év Kiadja: Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Büntetőpolitikai Főosztály, valamint Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási és Információs Főosztály ISSN

Részletesebben

Állatállomány, 2013. december 1.

Állatállomány, 2013. december 1. 214/15 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VIII. évfolyam 15. szám 214. február 21. Állatállomány, 213. december 1. Tartalom Bevezető...1 Szarvasmarha-állomány...1 állomány...2 Baromfiállomány...3

Részletesebben

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS 2003 2011. ÜGYÉSZSÉG M AG YARORSZÁ G KÖZZÉTESZI: LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG Budapest, 2012. Bűncselekmények 2003 2005 2007 2009 2011 Összes regisztrált bűncselekmény 413 343 436 522

Részletesebben

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról Népesség Az EU 28 tagállamának népessége 508 millió fő, amelynek alig 2%-a élt on 2015 elején. Hazánk lakónépessége 2015. január

Részletesebben

BŰNELKÖVETŐ RENDŐRÖK ÉS AZ ÁLTALUK ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNYEK A ÉVEKBEN

BŰNELKÖVETŐ RENDŐRÖK ÉS AZ ÁLTALUK ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNYEK A ÉVEKBEN BŰNELKÖVETŐ RENDŐRÖK ÉS AZ ÁLTALUK ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNYEK A 2005 2009. ÉVEKBEN 2010. év Kiadja: Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmási és Információs Főosztály ISSN 1417-6688 3 I. B E V E Z E

Részletesebben

B NELKÖVET REND RÖK ÉS REND R SÉRTETTEK A ÉVEKBEN

B NELKÖVET REND RÖK ÉS REND R SÉRTETTEK A ÉVEKBEN B NELKÖVET REND RÖK ÉS REND R SÉRTETTEK A 2003-2007. ÉVEKBEN Kiadja: Legf bb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási és Információs F osztály ISSN 1417-6688 -3- I. B E V E Z E T É S A rend rök és az összb

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó. bűnözésről

T Á J É K O Z T A T Ó. bűnözésről T Á J É K O Z T A T Ó a bűnözésről 2009. év Kiadja: Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Rendészeti Kodifikációs Főosztály, valamint Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási és Információs Főosztály

Részletesebben

területi Budapesti Mozaik 13. Idősödő főváros

területi Budapesti Mozaik 13. Idősödő főváros területi V. évfolyam 15. szám 211. március 9. 211/15 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu i Mozaik 13. Idősödő főváros A tartalomból 1 A népesség számának és korösszetételének alakulása

Részletesebben

A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007

A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007 2009/99 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu III. évfolyam 99. szám 2009. július 06. A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007 A tartalomból 1 Egy főre jutó GDP 2 Bruttó hozzáadott

Részletesebben

Budapesti mozaik 6. A szolgáltatások szerepe Budapest gazdaságában

Budapesti mozaik 6. A szolgáltatások szerepe Budapest gazdaságában 2007/77 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal Tájékoztatási fõosztály Területi tájékoztatási osztály www.ksh.hu I. évfolyam 77. szám 2007. szeptember 27. i mozaik 6. A szolgáltatások szerepe gazdaságában

Részletesebben

A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON A ÉVEKBEN

A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON A ÉVEKBEN A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON A 2010 2011. ÉVEKBEN 2012. év Kiadja: Legfőbb Ügyészség Informatikai Főosztály ISSN 1418-7493 3 I. ÖSSZEFOGLALÓ ADATOK 2011-ben 41,3 millió

Részletesebben

BŰNELKÖVETŐ RENDŐRÖK ÉS AZ ÁLTALUK ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNYEK A 2007 2011. ÉVEKBEN

BŰNELKÖVETŐ RENDŐRÖK ÉS AZ ÁLTALUK ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNYEK A 2007 2011. ÉVEKBEN BŰNELKÖVETŐ RENDŐRÖK ÉS AZ ÁLTALUK ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNYEK A 2007 2011. ÉVEKBEN 2012. év Kiadja: Legfőbb Ügyészség Informatikai Főosztály ISSN 2062-2082 3 I. B E V E Z E T É S A rendőrség legalapvetőbb

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 2013/2

Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 2013/2 Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 2013/2 Központi Statisztikai Hivatal 2013. szeptember Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5

Részletesebben

Állatállomány, 2013. június 1., (előzetes adatok)

Állatállomány, 2013. június 1., (előzetes adatok) 213/85 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VII. évfolyam 85. szám 213. október 25. Állatállomány, 213. június 1., (előzetes adatok) A tartalomból 1 Bevezető 1 Szarvasmarha-állomány

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2012/1

Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2012/1 Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2012/1 Központi Statisztikai Hivatal 2012. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 4 Beruházás...

Részletesebben

Tájékoztató. a gyermekkorúak és a fiatalkorúak bűnözésével összefüggő egyes kérdésekről. Kiadja: Legfőbb Ügyészség Informatikai Főosztály 2013.

Tájékoztató. a gyermekkorúak és a fiatalkorúak bűnözésével összefüggő egyes kérdésekről. Kiadja: Legfőbb Ügyészség Informatikai Főosztály 2013. Tájékoztató a gyermekkorúak és a fiatalkorúak bűnözésével összefüggő egyes kérdésekről Kiadja: Legfőbb Ügyészség Informatikai Főosztály 2013. év ISSN 1418-7590 - 3 - ÖSSZEFOGLALÓ A bűnözés általános visszaszorítására

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Nógrád megye, 2012/4

Statisztikai tájékoztató Nógrád megye, 2012/4 Statisztikai tájékoztató Nógrád megye, 2012/4 Központi Statisztikai Hivatal 2013. március Tartalom Összefoglaló... 2 Demográfia...... 3 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás... 6 Mezőgazdaság...

Részletesebben

A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN

A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatósága A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN Veszprém, 2007. június 10. Központi Statisztikai Hivatal Veszprém Igazgatóság, 2007 Igazgató:

Részletesebben

Budapesti mozaik 5. Lakáshelyzet

Budapesti mozaik 5. Lakáshelyzet 27/16 Összeállította: Tájékoztatási fõosztály Területi tájékoztatási osztály www.ksh.hu I. évfolyam 16. szám 27. május 29. Budapesti mozaik 5. Lakáshelyzet A tartalomból 1 Lakásépítés 3 Lakásállomány használati

Részletesebben

A nők társadalmi jellemzői az észak-alföldi megyékben

A nők társadalmi jellemzői az észak-alföldi megyékben A nők társadalmi jellemzői az észak-alföldi megyékben Központi Statisztikai Hivatal 2012. március Tartalom Bevezető... 2 Demográfiai helyzetkép... 2 Egészségügyi jellemzők... 12 Oktatás és kutatás-fejlesztés...

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép A tartalomból: Főbb megyei adatok 2 Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2015. augusztus Álláskeresők száma 3 Álláskeresők aránya 3 Összetétel adatok 4 Ellátás, iskolai végzettség 5 Áramlási információk

Részletesebben

A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON

A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON 2009. év Kiadja: Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási és Információs Főosztály ISSN 1418-7493 - 3 - I. ÖSSZEFOGLALÓ ADATOK 2007-ben

Részletesebben

B NÖZÉS ÉS LEGF BB ÜGYÉSZSÉGE

B NÖZÉS ÉS LEGF BB ÜGYÉSZSÉGE B NÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS KÖZZÉTESZI A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGF BB ÜGYÉSZSÉGE 2008. Bűncselekmények 1999. 2001. 2003. 2005. 2007. Összes ismertté vált bűncselekmény 505 716 465 694 413 343 436 522

Részletesebben

Állatállomány, 2012. június 1.

Állatállomány, 2012. június 1. 212/56 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VI. évfolyam 56. szám 212. augusztus 3. Állatállomány, 212. június 1. A tartalomból 1 Bevezető 1 Szarvasmarha-állomány 2 állomány 3 Baromfiállomány

Részletesebben

Forrás: ENyÜBS. 18 d 000

Forrás: ENyÜBS. 18 d 000 Összes bűncselekmény 14 kiemelten kezelt bűncselekmény összesen 3 d 25 2 15 1 5 Felderítési eredményesség (%) 1 % 6,6 56,2 58, 51,8 51,5 55,2 56,6 47,4 41,5 26 13 22 255 27 18 23 424 18 915 16 617 14 991

Részletesebben

Rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények számának és nyomozás-eredményességének alakulása az ENyÜBS évi adatai alapján

Rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények számának és nyomozás-eredményességének alakulása az ENyÜBS évi adatai alapján 428 785 Rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények számának és nyomozás-eredményességének alakulása az ENyÜBS 21-216. évi adatai alapján 431 935 451 51 358 81 39 394 267 628 278 263 Bűncselekmények

Részletesebben

Fókuszban a megyék I. negyedév Térségi összehasonlítás

Fókuszban a megyék I. negyedév Térségi összehasonlítás Fókuszban a megyék 2017. I. negyedév Térségi összehasonlítás 2017 I. negyedévében Magyarországon 22 072 gyermek született, és 38 589 személy hunyt el. Az élveszületések száma 1,7%-kal csökkent, a halálozásoké

Részletesebben

Állatállomány, december 1.

Állatállomány, december 1. 213/12 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VII. évfolyam 12. szám 213. február 22. Állatállomány, 212. december 1. A tartalomból 1 Bevezető 1 Szarvasmarha-állomány 2 állomány 3 Baromfiállomány

Részletesebben

A termékenység területi különbségei

A termékenység területi különbségei 2009/159 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu III. évfolyam 159. szám 2009. november 19. A termékenység területi különbségei A tartalomból 1 A termékenység szintjének területi változása

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó. bűnözésről

T Á J É K O Z T A T Ó. bűnözésről T Á J É K O Z T A T Ó a bűnözésről 2010. év Kiadja: Belügyminisztérium Koordinációs és Statisztikai Osztály, valamint Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási és Információs Főosztály ISSN 1217-0046

Részletesebben

2015/13 STATISZTIKAI TÜKÖR

2015/13 STATISZTIKAI TÜKÖR VIII. évfolyam 15. szám 214. február 21. 215/13 STATISZTIKAI TÜKÖR 215. február 2. www.ksh.hu Állatállomány, 214. december 1. Tartalom Szarvasmarha-állomány...1 állomány...2 Baromfiállomány...2 Tyúkállomány...3

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó Kétegyháza Nagyközség közrendjéről, közbiztonságáról

T Á J É K O Z T A T Ó Kétegyháza Nagyközség közrendjéről, közbiztonságáról Szám: 04030/2379-1 /2011. ált. Tisztelt Képviselő-testület! 1 Gyulai Rendőrkapitányság 5700 Gyula, Béke sgt. 51., Pf.: 67; : 66/361-644, BM: 51-10 Fax: 66/361-644, BM: 33/51-01, 33/51-06 Email : gyula..rk@bekes.police.hu.

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Békés megye, 2013/2

Statisztikai tájékoztató Békés megye, 2013/2 Statisztikai tájékoztató Békés megye, 2013/2 Központi Statisztikai Hivatal 2013. szeptember Tartalom Összefoglalás...2 Demográfiai helyzet...2 Munkaerőpiac...3 Gazdasági szervezetek...6 Beruházás...7 Ipar...7

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGAT-DUNÁNTÚL MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGAT-DUNÁNTÚL MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGAT-DUNÁNTÚL MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE Győr 2006 Központi Statisztikai Hivatal Győri Igazgatósága, 2006 ISBN-10: 963-235-050-2 ISBN-13: 978-963-235-050-9

Részletesebben

A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006

A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006 Miskolc 2008, szeptember Központi Statisztikai Hivatal, 2008 ISBN 978-963-235-195-7

Részletesebben

2014/21 STATISZTIKAI TÜKÖR

2014/21 STATISZTIKAI TÜKÖR 1/1 STATISZTIKAI TÜKÖR 1. március 5. 13 negyedévében,7%-kal nőtt a GDP EMBARGÓ! Közölhető: 1. március 5-én reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 13 negyedév...1 13. év... Bevezető Magyarország bruttó hazai

Részletesebben

A regisztrált gazdasági szervezetek száma, 2012

A regisztrált gazdasági szervezetek száma, 2012 2013/26 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VII. évfolyam 26. szám 2013. március 28. A regisztrált gazdasági szervezetek száma, 2012 Tartalom 1 Bevezetés 1 A regisztrált vállalkozások

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 2013/1

Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 2013/1 Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 213/1 Központi Statisztikai Hivatal 213. június Tartalom Összefoglalás...2 Demográfiai helyzet...2 Munkaerőpiac...3 Gazdasági szervezetek...5 Beruházás...6

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó Kétegyháza Nagyközség közrendjéről, közbiztonságáról

T Á J É K O Z T A T Ó Kétegyháza Nagyközség közrendjéről, közbiztonságáról Gyulai Rendőrkapitányság 5700 Gyula, Béke sugárút 51. Pf.:67. Tel: 06-66/361-644 Fax: 06-66/361-644 e-mail: gyula.rk@bekes.police.hu Ügyszám: 04030/2089/2012/ ált. Tisztelt Képviselő-testület! T Á J É

Részletesebben

Önkormányzat- Rendőrség kérdőíves felmérés 2015.

Önkormányzat- Rendőrség kérdőíves felmérés 2015. 1 Önkormányzat- Rendőrség kérdőíves felmérés 215. VI. Hogyan minősíti összességében a településen végzett rendőri tevékenységet? kérdésre adott válaszok megoszlása (értékelési skála 1 5) 211 2,96% 18,65%

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Bács-Kiskun megye, 2013/1

Statisztikai tájékoztató Bács-Kiskun megye, 2013/1 Statisztikai tájékoztató Bács-Kiskun megye, 2013/1 Központi Statisztikai Hivatal 2013. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 3 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...

Részletesebben

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. október 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A 2013. ÉVI BŰNÖZÉSRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A 2013. ÉVI BŰNÖZÉSRŐL TÁJÉKOZTATÓ A 2013. ÉVI BŰNÖZÉSRŐL 2014 Legfőbb Ügyészség Budapest, 2014 Kiadja: Legfőbb Ügyészség (1055 Budapest, Markó utca 16.) Felelős szerkesztő és kiadó: Dr. Nagy Tibor főosztályvezető ügyész Tartalomjegyzék

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2012. október 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2012. június 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5.

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5. Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1-08/1-2009-005 vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019 DOKUMENTUM 5. Foglalkoztatottság és munkanélküliség

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/3

Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/3 Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/3 Központi Statisztikai Hivatal 2013. december Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 3 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1 Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1 Központi Statisztikai Hivatal 2013. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ III. negyedévében 3,2%-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 2014 III. negyedév, második becslés december 3.

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ III. negyedévében 3,2%-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 2014 III. negyedév, második becslés december 3. STATISZTIKAI TÜKÖR 1 I ében 3,-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 1 I, második becslés 1/18 1. december 3. EMBARGÓ! Közölhető: 1. december 3-án reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 Termelési oldal...1

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ I. negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) június 4.

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ I. negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) június 4. STATISZTIKAI TÜKÖR 1 negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) 1/5 1. június. EMBARGÓ! Közölhető: 1. június -én reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 Termelési oldal...1 Felhasználási oldal...

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. július 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL ÁPRILIS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL ÁPRILIS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. március 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

2015/35 STATISZTIKAI TÜKÖR

2015/35 STATISZTIKAI TÜKÖR 2015/35 STISZTIKAI TÜKÖR 2015. június 17. Élveszületések és termékenység az Európai Unióban Tartalom Bevezetés...1 Az élveszületések száma...1 élveszületési arányszám...1 Teljes termékenységi arányszám...2

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2012. november 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2012. december 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR július 31.

STATISZTIKAI TÜKÖR július 31. VIII. évfolyam 15. szám 214. február 21. 215/56 STATISZTIKAI TÜKÖR 215. július 31. www.ksh.hu Állatállomány, 215. június 1. Tartalom Bevezető...1 Szarvasmarha-állomány...1 Sertésállomány...2 Baromfiállomány...2

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. február 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

A MAGUKAT BAPTISTÁNAK VALLÓK SZOCIODEMOGRÁFIAI SAJÁTOSSÁGAI. Készítették: Kocsis-Nagy Zsolt Lukács Ágnes Rövid Irén Tankó Tünde Tóth Krisztián

A MAGUKAT BAPTISTÁNAK VALLÓK SZOCIODEMOGRÁFIAI SAJÁTOSSÁGAI. Készítették: Kocsis-Nagy Zsolt Lukács Ágnes Rövid Irén Tankó Tünde Tóth Krisztián A MAGUKAT BAPTISTÁNAK VALLÓK SZOCIODEMOGRÁFIAI SAJÁTOSSÁGAI Készítették: Kocsis-Nagy Zsolt Lukács Ágnes Rövid Irén Tankó Tünde Tóth Krisztián 2013 1 Tartalomjegyzék 1. Előszó...3 2. Bevezető...3 3. A baptisták

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR július 28.

STATISZTIKAI TÜKÖR július 28. VIII. évfolyam 15. szám 214. február 21. 214/78 STATISZTIKAI TÜKÖR 214. július 28. www.ksh.hu Állatállomány, 214. június 1. Tartalom Bevezető...1 Szarvasmarha-állomány...1 Sertésállomány...2 Baromfiállomány...2

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2012. szeptember 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. április 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó. bűnüldözésről

T Á J É K O Z T A T Ó. bűnüldözésről T Á J É K O Z T A T Ó a bűnüldözésről 2008. év Kiadja: Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Büntetőpolitikai Főosztály, valamint Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási és Információs Főosztály

Részletesebben

Munkaerőpiaci mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban

Munkaerőpiaci mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban HARGITA MEGYE TANÁCSA ELEMZŐ CSOPORT RO 530140, Csíkszereda, Szabadság Tér 5. szám Tel.: +4 0266 207700/1120, Fax.: +4 0266 207703 e-mail: elemzo@hargitamegye.ro web: elemzo.hargitamegye.ro Munkaerőpiaci

Részletesebben

1 32 9 658 9 924 7 962 5 82 5 139 22 958 23 591 25 763 21 21 19 639 14 891 24,9 2, 17,1 24,2 25,4 31,6 36 12 41 983 46 726 32 621 31 319 26 551 2 928 3 392 3 753 2 678 2 566 2 165 Összes bűncselekmény

Részletesebben

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2012. július 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Tájékoztató. a gyermekkorúak és a fiatalkorúak bűnözésével összefüggő egyes kérdésekről

Tájékoztató. a gyermekkorúak és a fiatalkorúak bűnözésével összefüggő egyes kérdésekről Tájékoztató a gyermekkorúak és a fiatalkorúak bűnözésével összefüggő egyes kérdésekről Kiadja: Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási és Információs Főosztály 2011. év ISSN 1418-7590 3 ÖSSZEFOGLALÓ

Részletesebben

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. december 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

A munkaerő-piac fontosabb jelzőszámai a Közép-magyarországi régióban 2010. május

A munkaerő-piac fontosabb jelzőszámai a Közép-magyarországi régióban 2010. május Pályázathoz anyagok a TÁMOP 4.1.1/AKONV2010-2019 Munkaerőpiaci alkalmazkodás fejlesztése 1/b képzéskorszerűsítési alprojekt Munkaerőpiaci helyzetkép II. negyedév Negyed adatok régiókra bontva 2010. 1.

Részletesebben

Erdélyi Gábor r. alezredes kapitányságvezető-helyettes február 22.

Erdélyi Gábor r. alezredes kapitányságvezető-helyettes február 22. Erdélyi Gábor r. alezredes kapitányságvezető-helyettes 217. február 22. Az Egri Rendőrkapitányság megítélése az önkormányzati felmérések alapján 5 5 4 4 3 3 2 2 1 1 3,99 4,18 4,3 214. év 215. év 216. év

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2013/4

Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2013/4 2014. március Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2013/4 Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 4 Beruházás... 5 Mezőgazdaság... 7 Ipar...

Részletesebben

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. április 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása

A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása Munkaerőpiaci információk a Közép-Dunántúlon A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása 2008. 1. A régió területi, földrajzi, népesség jellemzői A Közép-dunántúli régió

Részletesebben

Munkaügyi Központja Püspökladányi Kirendeltség. Jóváhagyta: TÁJÉKOZTATÓ

Munkaügyi Központja Püspökladányi Kirendeltség. Jóváhagyta: TÁJÉKOZTATÓ Munkaügyi Központja Püspökladányi Kirendeltség Jóváhagyta: Jóváhagyta: Mező Barna igazgató Mező Barna Igazgató TÁJÉKOZTATÓ Püspökladány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november hónapban

Részletesebben

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/2

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/2 2013/16 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VII. évfolyam 16. szám 2013. március 1. Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/2 A nyugdíjrendszer szerkezete a Dél-Dunántúlon a 2012. évi

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/4

Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/4 2014. március Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/4 Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 3 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 6 Beruházás... 7 Mezőgazdaság... 8 Ipar...

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/2

Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/2 Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/2 Központi Statisztikai Hivatal 2013. szeptember Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...

Részletesebben

Regisztrált bűncselekmények Összesen

Regisztrált bűncselekmények Összesen 2018 Regisztrált bűncselekmények 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 Összesen 408 407 394 034 447 186 451 371 472 236 377 829 329 575 280 113 290 779 226 452 Az élet, a testi épség és az

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Budapest, 2013/2

Statisztikai tájékoztató Budapest, 2013/2 Statisztikai tájékoztató Budapest, 2013/2 Központi Statisztikai Hivatal 2013. szeptember Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 2 Gazdasági szervezetek... 4 Beruházás... 5

Részletesebben

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/12

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/12 2014/5 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VIII. évfolyam 5. szám 2014. január 30. Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/12 A tartalomból A dél-dunántúli régió megyéinek társadalmi,

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal. 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.3. Baranya megye

Központi Statisztikai Hivatal. 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.3. Baranya megye Központi Statisztikai Hivatal 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.3. Baranya megye Pécs, 2013 Központi Statisztikai Hivatal, 2013 ISBN 978-963-235-347-0ö ISBN 978-963-235-999-9 Készült a Központi

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGDÍJASOK, NYUGDÍJAK A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGDÍJASOK, NYUGDÍJAK A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGDÍJASOK, NYUGDÍJAK A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN GYŐR 2006. május KÉSZÜLT A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGÁN ISBN 963 215 974 8 ISBN

Részletesebben